HATODIK RÉSZ: ATHÉN BIRODALMA

ELSŐ FEJEZET: A DELOSI SZÖVETSÉG

ATHÉN hatalmához az alkotmányjogi feltételeket a kleisthenesi demokratia teremtette meg. Alkalmat az Athénben szunnyadó erők kifejtésére a perzsák elleni küzdelem adott. Ennek a következménye lett az is, hogy bizonyos társadalmi eltolódások mellett az egyes néposztályok közjogi szerepe is lényegesen módosult. Az eredetileg agrárjellegű Attikát a perzsa háborúk, Themistokles flotta-intézményei tették meg az iparára és kereskedelmére, közlekedésére és külföldi kapcsolataira támaszkodó tengeri hatalommá. De míg ez a társadalmi és gazdasági átalakulás csak lassanként és lépésről-lépésre történik meg, az ezt előmozdító és siettető külpolitikai feltétel mintegy önként és nagyon hamarosan kínálkozott Athén számára a delosi szövetség formájában.

Mielőtt azonban Athén a támadásnak és terjeszkedésnek ezt a hatalmas fegyverét megszerezhette, már előbb a védelem eszközéről kellett gondoskodnia magában a városban. Mindjárt 479–78 telén kezdik meg – Themistokles irányítása mellett – az új városfalak építését, amelyek mintegy 6 km-es körzetükkel a multhoz képest lényegesen kiszélesítették a körülbástyázott területet. A themistoklesi falnak nyomait itt-ott a mai napig megtalálhatjuk; kevés változtatással az egész ókoron keresztül Athénnek városfala maradt. A kikötőnek, a Peiraieusnak megerősítése már előbb befejeződött; egy-két esztendő lefolyása alatt ezt is befejezték. Így hát csak a Peiraieust a várossal összekötő műveknek, az úgynevezett „hosszú falak”-nak vagy „lábszárak”-nak kellett később elkészülniök (461–456 között), hogy Athén kikötőjével együtt egyetlen hatalmas erődítési rendszer oltalma alatt álljon.

Tudjuk már, hogy Athén tengeri vezérségét és folytatólag a delosi szövetség megalakulását Pausanias magatartása provokálta. Egyike volt azoknak a spártai király-típusoknak, akik sehogysem akartak a lakedaimon politikának szűkös határaihoz alkalmazkodni és akik messzemenő terveik kivitelében nem tűrték az ephorosok féltékeny ellenőrzését. Pausanias Byzantionban fényűző udvart tartott maga körül és, féktelen uralkodói vágyában, titokban már a perzsákkal is alkudozni kezdett. Első igazolása után önhatalmúlag tért vissza a hellespontosi vizekre és Byzantiont, Sestost erőszakkal kellett az athéni szövetségnek – Kimonnak – tőle visszahódítani. Mint halálra éheztetett ember Athena Chalkioikos temploma előtt végzi majd be életét Spártában, miután Themistoklest is magával rántotta a perzsákkal való közös szövetkezés gyanújával.

Athén az iónoktól felajánlott vezérséget szívesen fogadta el, s 477-től kezdődően építi ki azt a nemzetközi szervezetet, melyet a delosi szövetség néven ismerünk. Minthogy az egész változás nem spártai akarat ellenére történt, Athén továbbra is tagja maradhatott az isthmosi pánhellén szövetségnek; ez az alakulat csak a spártai-athéni ellentétnek kiéleződésekor bomlott szét (461). Az egyszerű „symmachia” (fegyverbarátság) szavára hallgatott a delosi szövetség is; de Athén hatalmi fölénye csakhamar az alattvalók sorsára juttatta a szövetségeseket. A peloponnesosi symmachiával ellentétben, amely szabadságukban kevéssé feszélyezte a tagokat s az internacionális érintkezést a szövetségen belül is megengedte, az athéni kezdettől fogva a szupremácia jegyében alakult. A szervezet székhelye egyelőre Delos volt, a szigeti iónok ősi gyülekező és tanácskozó helye. De 454-től kezdve már az Akropolison kezelte a 10 hellenotamias a szövetséges pénztárt. Egyenlő szavazási joggal döntő tanácskozások eleinte lehettek; később mindenképpen Athén akarata és szava intézte az ügyeket a Periklestől hangoztatott elv alapján, hogy a szövetségesekről való gondoskodás fejében a vezető államot a szabad rendelkezés joga illeti meg.

Bizonnyal a fegyveres segítség volt az együttműködés eredeti gondolata. De a kisebb államok kezdettől fogva pénzzel váltották meg részesedésüket s utóbb már csak a lesbosiak, chiosiak és samosiak küldötték el a saját hajóikat a közös akciókra. A váltságdíjat, a phoros-t az „igazságos” Aristeides állapította meg elsőnek; időleges változtatásokat külön e célra kirendelt adóhivatalnokok – a taktai – eszközöltek, kiknek végzése ellen az athéni népbírósághoz (a heliaiahoz) lehetett fellebbezni. A 425–24-ik évig (ekkor új számítási alapra tértek át) átlagban 460 talentum volt az adózás végösszege. Ezt a ránk maradt kőbevésett phoros-listákból láthatjuk. A befizetés Delosban, illetőleg Athénben történt. A tavaszi Dionysos-ünnep alkalmával hozták később a szövetségesek adóikat a fővárosba. Tehát nem a kötőhatalmat – ebben az esetben az athéni fennhatóság kötőhatalmát – képviselő Pallas Athéné jegyében történt ez a hódolatnyilvánítás, hanem a feloldódásban egyesítő Dionysos légkörében. A helyzet a szövetséges államok autonómiájának tekintetében rosszabbodott az idők folyamán, nem utolsó sorban a peloponnesosi háborútól teremtett kényszer miatt. A késedelmesek ellen „adóbehajtó hajókat” küldöttek ki. Végül már nem volt ritka eset, hogy állandó katonai őrséget (phruroi-t) és ellenőrző hivatalnokokat (episkopoi-t) tartott Athén a szövetségesek között. A szövetségből idővel tényleg athéni birodalom lett, ahol beolvasztás helyett legalább is bizonyos egyformaságot iparkodott Athén elérni.

Az alkotmánynak lehetőleg mindenütt demokratikusnak kellett lennie; birodalomellenes oligarchiát csak kényszerűségből tűrtek ideig-óráig a nagyobb államokban. A pénz s a különböző mértékek egysége természetesen athéni volt. Egyszersmind zárt gazdasági területet alkotott Hellasnak Athén szuverénitása alatt álló része, ahol az áruforgalmat: a kivitelt és behozatalt, a vámokat és a termelés elosztását maga a központi hatalom szabályozta. És végül – ami a szövetségeseket a legérzékenyebben érintette – még igazságszolgáltatásuk sem maradt a középponti hatalomtól független. A náluk elkövetett főbenjáró bűnök fölött, még ha ezek nem is veszélyeztették a birodalom érdekeit, az athéni népbíróság ítélkezett és saját törvényszékeik egyéb jelentéktelenségeken kívül – legfeljebb azokat a kereskedelmi pöröket intézték el, amelyekben az alperes helybeli volt.

Az athéni birodalom a perzsák fölött aratott diadalok arányában növekedett és erősödött. Virágzásának tetőpontján több mint 200 állam tartozott körzetébe. A 443–42-ben eszközölt közigazgatási beosztás 5 kerületbe osztotta ezeket: az ión, a hellespontosi, a thrák, a kár és a szigeteket felölelő kerületekbe. Elszakadási kísérletek – a közösen élvezett gazdasági virágzás ellenére – nem maradhattak el a mind nyomasztóbb központosítás következményeképpen. 469-ben a naxosiakat kellett engedelmességre szorítani; 463-ban – a levert lázadás után – a thasosiak kapituláltak s 440–39-ben maga Perikles vette Samost ostrom alá, mert a város oligarchái mindenképpen el akartak az athéni szövetségtől szakadni. Athén viszont nem engedhetett. Nemcsak hatalmi állása nyugodott e pilléreken, hanem az egész gazdasági jólét is, amely egyik feltétele volt az athéni kultúra pompás megvalósulásának.

A szövetség nevében megkezdett hadműveleteknek Kimon lett a vezetője, eleinte Aristeides oldalán. Hajóhadával a Hellespontos megtisztítása után a thrák partok felé fordult s itt fényes győzelmet aratott a Strymon torkolatánál Eion-ban a perzsa őrség fölött. Később Skyros szigetének megszállását arra használta fel, hogy Theseus csontjait nagy ünnepséggel vitesse innen Athénbe. A további hadműveletek – bizonyára belpolitikai okok miatt – csak lassan folytatódtak. A káriai és lykiai városok csatlakozására csupán 468-ban került sor, egy Kimontól vezetett expedícióban, amelynek folyamán a perzsa–phoinikiai hajóhadat és szárazföldi sereget döntő módon verték meg a görögök a pamphyliai Eurymedon torkolatánál. Az elhárító háborúnak ezzel tulajdonképpen vége is lett. Az egyiptomi-kyprosi vállalkozás, melyről később lesz szó, már nem az elhárító, hanem a támadó fázisát tünteti fel a görög-perzsa háborúknak.

Most az eurymedoni győzelem után nemcsak hogy az eddig habozó ión városok – Ephesos, Lampsakos – csatlakoztak a delosi szövetséghez, de a thrák partvidék is teljesen felszabadult. Athéni gyarmatosoknak kellett volna itt a kilenc út találkozásánál (Enneahodoi) a foglalást biztosítani. De a Drabeskos-nál szenvedett vereség ezt egyelőre lehetetlenné tette. A 436-ban alapított Amphipolis (Hagnon) igyekszik itt a város érdekei fölött tartósan őrtállani.

A pamphyliai győzelem után Athén ünnepelt hőse Kimon lett, ki egyúttal a belpolitikai vezetést is a kezében tartotta. Atyjával, Miltiadessel és Themistoklesszel szemben nem annyira a katonás életforma embere volt, mint inkább a jómodoré, a művelt életszokásoké és a lovagias erkölcsi felfogásmódé. Pedig inkább hadvezér, mint politikus. A mindent lenyűgöző szónoki képesség hiányában bőkezűségével nyeri meg a lelkeket. Vagyonával válogatás nélkül mindenkinek a rendelkezésére áll. Gondolkodása, világfelfogása arisztokratikus. Úgy tetszik, ép személyes tulajdonságaival állította meg rövid időre a demokratikus fejlődés gyors menetét. Azok az élet-halál küzdelmek most már megszűntek, melyeket a régibb generáció előkelő nemzetségei politikai jelszavak alatt folytattak egymás ellen. Külpolitikai irányát illetőleg Spárta-barát, a hatalmi egyensúly fenntartásának híve, mert a két legerősebb állam megegyezésében látja a görög rend és békesség legfőbb biztosítékát.


IX. A DELOSI SZÖVETSÉG LEGNAGYOBB KITERJEDÉSE IDEJÉN

Abban az időben, midőn Kimon eurymedoni győzelmét aratta, Themistokles már Ioniában, Ephesosban ette a száműzetés kenyerét. Salamis után nem sokat hallunk róla. Még 474–73-ban történt ostrakizálásának nem tudjuk igazi okait megmondani. (Az ostrakismos természete – mint az előbbi részben megismertük – nem is olyan, hogy kézzelfogható okokat lehessen mögötte keresni: nem észszerű meggondolások, hanem ösztönös reagálás kifejezése.) Kimonnal szemben bizonyára egy radikálisabb demokratizmusnak elveit vallotta s mintha jövőbe néző elméjével most már a Spártával való leszámolást tartotta volna fontosabbnak, mint a legyőzött perzsáknak további visszaszorítását.

Száműzetésének első idejét Spárta örök ellenségénél, Argosban töltötte. Amidőn a Pausanias-esettel kapcsolatban a hazaáruló perzsabarátság vádjával illetik, igazolása céljából nem tér Athénbe vissza, hanem földönfutóvá lesz. Korkyrán azután a molossusok királyi udvarában tartózkodik, majd Ioniába megy. Itt a Xerxest követő I. Artaxerxesnek ajánlja fel szolgálatait (464) és Perzsia vazallusaként a néki ajándékozott Magnesiában fejezi be életét. Erről az elmúlásról sokat regéltek Athénben és még a legnagyobb görög historikus is anekdota-gyüjtővé lesz, midőn bizonyítékot keres a megrendítően hihetetlenre, a salamisi hős szerepére a perzsa birodalom keretében.

A közösségből kitaszított nagy egyén létének teljes átértelmeződését mutatja be nekünk a themistoklesi sors. Egyúttal a nagy elhatározások és nagy tettek emberének sorsát a nyugodtan továbbépítővel szemben, minő ellenfelének, Aristeidesnek, a delosi szövetség megszervezőjének jutott osztályrészül. A demokratia fénykorának kétségkívül Themistokles fektette le Athénben az alapjait; de azért a nép szívéhez – úgy látszik – minden ékesszólása ellenére sohasem tudott férkőzni. Jellemének komorabb és többet rejtő vonásai jól illettek a 6. század archaizmusából a klasszikus görögséghez vezető átmeneti időkhöz. Csak a félbarbároknál, a makedon történet hőskorában találunk hasonló nagy elméket és erkölcsi aggályokat nem ismerő jellemeket. Életkora az idősebb nemzedék tagját, Themistoklest a simább arisztokratának, Kimonnak tette meg balsikerű versenytársává; de őt időben a demokratiának ahhoz a tetőpontjához is közelhozta, amely Perikles személyében nyerte el a hozzá illő vezérlő személyiséget.