HARMADIK FEJEZET: A FÖLDKÖZI-TENGERI MŰVELTSÉG-FORMÁK JELENTŐSÉGE

Utolsó megjegyzéseinkkel már az általános művelődési viszonyok területére jutottunk. Mielőtt azonban tovább haladnánk itt, ismét egy elvi jelentőségű megjegyzést kell közbeiktatni.

Fejtegetéseink „történelmi” és „történelemelőtti” kor elvi megkülönböztetéséből indultak ki. Ezzel azonban egyáltalán nem akarjuk azt állítani, hogy a kettő között abszolút értékkülönbség van. Erről csak annyiban lehet szó, amennyiben európai műveltségünk álláspontját választjuk ítéletünk alapjául. És ugyanolyan távol van tőlünk az a gondolat, hogy Itália történelemelőtti kora – őskora – szükségképpen a teljes primitívséget jelentené, hogy semmi tudatosságot vagy semmi alakítóképességet nem lehetne benne felfedezni. Ellenkezőleg. Ma mindinkább utat tör magának az a belátás, hogy az Appennini félsziget jobban kivette részét a Földközi-tenger nagy régi műveltségéből, mint eddig általában feltételezték. A következőkben látni fogjuk a sok különféle vonalat, amely kelet felől nyugat felé átvezet. A történelemelőtti kor értéke abban áll számunkra, hogy a hátteret alkotja a történelmi fejlődéshez. Egy más alkatú világgal szembeállítva domborítható ki igazán a történelmi századok különleges törvényszerűsége. De hogy ezt világossá tegyük, szélesebb alapot kell vetnünk fejtegetésünk számára.

A középkor kezdetét úgy lehet felfogni, mint az akkori barbár népeknek, főként germánoknak és araboknak betörését a magas műveltségek területére a földközitengerkörüli országokba. Kétségtelen, hogy ez jelentős oldala a folyamatnak. Így jutott egész csomó nép, amely eddig távol volt a történelem nagy középpontjaitól, érintkezésbe a kései antik műveltséggel. De a korai antikvitás történetére nézve is termékenynek bizonyul ez a megfigyelés. Mert kétségtelen, hogy a görög törzsek bevándorlása az Észak-Balkán felől hasonló előretörésnek tekintendő, amelynek iránya szintén földközitengeri központ felé halad. A jövevények számára – némely alacsonyabb fejlődésű kultúra mellett, amelyek ma már csak nyomaikban ismerhetők fel – Kis-Ázsiában, de mindenekelőtt Krétában oly világ tárult fel, amelyben a régi földközitengeri műveltség egyik legkifejlettebb és legkifejezőbb formája áll előttünk.

A sokféle vonatkozásból, amelybe a bevándorlók ezzel a világgal jutottak és amely a változatok minden lehetőségét felölelte – hadi érintkezéstől átvételekig és kölcsönös mély hatásokig – az következik, hogy a görög történelem nem haladhat el szó nélkül a régi Kréta mellett. Nem mintha Kréta földjén és műveltségében a görög nép vagy a görög lélek valamelyik eleme talált volna kifejezést. Ellenkezőleg: a görögségnek bele kellett magát találnia ebbe a tőle annyira különböző, sőt vele valósággal ellentétes világba. És éppen ebben a folyamatban alakította ki saját belső formáját. A régi Krétának a korai görögséggel való összehasonlítása páratlanul alkalmas arra, hogy ennek sajátos egyénisége az ellentétek hatásával kidomborodjék.

Ha már most igaz, hogy ma számunkra európai történelem a szó igazi értelmében mindig csak ott kezdődik, ahol a görögség hatása megjelenik, akkor előbbi megjegyzésünkből elvi jelentőségű megállapítás szűrődik le. A történelemelőtti műveltséggel való szembeállítás segítségével lehet az első történelmi kultúrát sajátos mivoltában igazán megérteni. Önként adódnak ebből a következtetések Itália számára is.

Az „itáliai” népek bevándorlása éppúgy, mint a görögöké, betörés a távolabbi kerületről a Földközi-tenger mellékére. Itt nem találkoztak mindjárt a görögséggel. Ezt a réteget nyugaton is egy másik előzte meg, mely éppúgy, mint akár a krétai, a régi földközitengeri körhöz tartozik vagy legalább is ahhoz közel áll. És itt még kevésbbé lehet arról szó, mint az előbb említett esetben, hogy a későbbi fejlődés közvetlen hatásokat kapott volna innen. Ellenkezőleg, a döntő jelentőségű itt is az ebből adódó összehasonlítási lehetőség. Mert az, ami új, – ebben az esetben Itália történelmi kultúrájának keletkezése a görögséggel való érintkezés és hatásának feldolgozása következtében – ismét ebből a régibb rétegből, mint valami háttérből emelkedik ki. Vagy általános megfogalmazásban: a történelmi kor különleges mivolta ismét úgy mutatkozik meg igazán, hogy egy régi földközitengeri jellegű, történelemelőtti korszakkal állítjuk szembe.

Ezt a régi szardíniai kultúra képviseli számunkra. Azzal azonban, hogy ebben az összefüggésben említjük, nem akarunk eredetéről ítéletet mondani. Csupán annyit akarunk megállapítani, hogy itt egy olyan forma-világról van szó, amely teljes kifejlettsége korában különlegességénél fogva jelentékenyen elüt a görögségtől és a Földközi-tenger keletének régi magas kultúráihoz (égéi, kisázsiai, egyiptomi) csatlakozik. Emellett Szardiniának megvolt az a ritka szerencséje, hogy fejlődése nagyjában zavartalanul mehetett végbe. Belsejének hozzáférhetetlensége megőrizte a szardiniai műveltséget a punok, görögök és etruszkok beavatkozásától. Amikor aztán a rómaiak birtokukba vették a szigetet, még találkoztak ezzel a maradványával egy rég letűnt korszaknak.