III. AZ ÚJKOR TÖRTÉNETE

ÍRTA: HAJNAL ISTVÁN
Tizennégy térképpel

Az Egyetemes Történet III. kötetének szerzője hálás köszönetét fejezi ki Szekfű Gyula egyetemi tanár úrnak, az Egyetemes Történet szerkesztőjének. Bonyolult tudományos problémák önálló megoldásával kísérletezve, állandó erkölcsi támasz volt számára az ő megértő érdeklődése. Végül pedig köszönettel tartozik kedves segítőtársának, Gillemot Katalin dr.-nak, aki figyelmes fáradozásaival éveken át mentesítette őt a munkában szükséges irodalom felkeresésének nehézségeitől.

A MAGYAR SZEMLE TÁRSASÁG örömmel bocsátja útjára az Egyetemes Történet III. kötetét.

A mű megvalósításában kettős cél vezetett bennünket. Egyrészt a történetírás újabb tárgyi és módszertani eredményeit kívántuk a szélesebbkörű olvasóközönséggel megismertetni s ezt a közönséget a modern történetszemlélet iránt fogékonnyá tenni, másrészt a hazai történelmi ismeretek alapjait kiszélesítve, a történelmi események időbeli és térbeli összefüggéseit feltárni és megvilágítani.

Társaságunk minden igyekezetével azon volt, hogy a kitűzött kettős célt minél teljesebben megvalósítsa és úgy érzi, hogy ezt a lehetőségekhez képest sikerült is elérnie.

Természetes, hogy a leggondosabb körültekintés mellett sem küszöbölhető ki teljesen egy ilyen nagyszabású vállalkozásnál némi hézag és hiányosság. Hiszen a szerzőknek roppant anyaggal kell megbirkózniok, a pozitív tények tömegét kell a – hatalmas méretük ellenére is igen gondos ökonomiát követelő – kötetekbe beledolgozniok.

A mű természete azonban nemcsak tárgyi és technikai nehézségeket rejt magában, hanem a tartalmi egység biztosítása tekintetében is rendkívüli feladatokat ír elő. Az egyes korszakok és áramlatok fejezetenként más-más szerzővel való íratása a ténytörténet teljességének inkább megfelel, de a szerkezeti, gondolati egység rovására mehet. A nagy történelmi egységek azonos szerzővel való feldolgozása révén viszont jobban szolgálhatja a szerkezet egységét, – ez azonban magával hozhatja az arányok bizonyos fokú eltolódását, többnyire a szerző sajátos érdeklődésének irányában; egyes részletesen kidolgozott fejezetek mellett mások akaratlanul is magukon hordhatják a köteles munka jegyét és következményeit.

A Magyar Szemle Társaság az Egyetemes Történet megalkotásában mindkét módszert alkalmazta. Az I. kötet számos kitűnő hazai és külföldi szaktudós közreműködésével jött létre. A II., III., és IV. kötet viszont egy-egy szerző egységes munkája, műveikhez csak részben és kizárólag technikai okokból csatlakozik egy-egy társszerző kiegészítő fejezete.

De így is, a II–III–IV. köteteknek azonos szerzőkkel történt feldolgozásával sem lehetett minden, sokszor váratlanul felbukkanó akadályt teljesen elhárítani.

A korszakolás örök, leküzdhetetlen akadályai ez alkalommal is jelentkeztek. Az ókornak, a közép-, új- és legújabb-kornak eseményvilágát és szellemtörténetét nem lehet négy élesen különválasztott részre felbontani, négy egyenlő méretű kötetbe arányosan belefoglalni.

A közhiedelemben természetesnek tartott korszakok s határkövekként ismert évszámok alapjában véve mesterséges, kényszerű kereteket alkotnak, amelyekbe csak önkényesség árán lehet az anyagot teljesen elhelyezni. Mert hiszen a történelmi erők és szellemi áramlatok lefolyása – az egység megbontása nélkül – mesterséges keretbe egyáltalán nem szorítható. A dolgok összefüggése, az események gyökereinek szétágazása, továbbá az a körülmény, hogy az azonos történelmi erők a tér és idő koordináta-rendszerén nem mindig esnek egybe, a történetírót minduntalan a felvett szálak elejtésére és korábbi szálak továbbszövésére utalja. Ez a magyarázata annak, hogy pl. jelen mű II. kötetének első részében még részletes folytatását találjuk az ókori szervezetek és intézmények sorsának és átalakulásának, befejező részében pedig egyes fejezetek átnyúlnak az újkor területére, ugyanakkor azonban bizonyos események, intézmények és áramlatok csak vázlatosan vannak ismertetve vagy röviden érintve. Ebben az arányok kényszerű megbontása, sajátos szerzői szempontok előtérbe tolulása és egyéb felmerült okok mellett szerepe van annak is, hogy bizonyos középkori eredetű intézmények csak későbbi fejlődés során jutnak nagyobb jelentőségre, úgy, hogy tárgyalásuk bizonyos meggondolásokkal a későbbi, újkori, kötet terhére volt áthárítható.

A szerkesztők a kiadvány vezérfonalának „a magyar történelem hátterének érzékeltetését” tűzték ki s minden törekvésükkel azon voltak, hogy ez a szempont minél erőteljesebben érvényesüljön. Ha ez a szempont egyes fejezetek tárgyalásánál mégis látszólag elmosódik vagy pillanatokra kikapcsolódik, ez kizárólag a mű természetén s az említett tudomány-technikai akadályokon mult.

A Magyar Szemle Társaság azonban a maga részéről is igyekezett a lehetőségekhez képest érvényesíteni a kitűzött szerkesztői elvet s a magyar szempontoknak megfelelő helyet biztosítani s ezzel van kapcsolatban az, hogy a jelen kötetben az olvasó egy teljesen önálló fejezetben találja nemcsak az újkori, hanem a középkori magyarság állami és társadalmi állapotának szintézisét is, ami ugyan a külső korszakbeosztást tekintve a II. kötetbe tartoznék, de onnan az említett, az anyag természetéből következő okokból kimaradván, e kötetben – mintegy pótlásul – nyer a szerkesztői követelményeknek megfelelő ismertetést.

E kötettel egyébként az olvasó a történelem egyik legtartalmasabb nagy korszakának rendkívül értékes, szempontokban gazdag feldolgozását veszi. Bizonyára élénk várakozást fog kelteni a befejező kötet iránt is, amely a közeljövőben sorrakerülvén, egy hosszú évekre visszanyúló fáradságos, megfeszített munka végére, egy maradandó mű fölé tesz zárókövet.

Budapest, 1936. évi október havában

MAGYAR SZEMLE TÁRSASÁG