NEGYEDIK RÉSZ: AZ OROSZ VILÁG PROBLÉMÁI

ELSŐ FEJEZET: AZ OROSZ TERJESZKEDÉS

Oroszország – külön világ. Részben Európa, részben Ázsia földrajzi fogalmához tartozik, mégis más – egyszerűen Oroszország. Népek, klímák, kultúrák egymás mellett. Terméketlen, hideg északvidék, dús délvidék, száraz homokos steppék, szétterpeszkedő, mocsárba fúló folyamok. Valami megfoghatatlan, akár a kifürkészhetetlen égbolt, végtelen, mint a szabad óceán síkja, a szél meg nem áll rajta kelettől-nyugatig, északtól-délig. Mint állam a maga végtelen kiterjedésével nyomasztó, az élet itt a nyugati államok intenzitásával szemben az extenzitásban nyilvánul.

Területe, mint hatalmas víztömeg nyaldossa a környező országok földjét és elnyeléssel fenyegeti a szomszéd népeket. Az a föld, melyen valaha mongol hódítók birodalma gátat nem talált terjeszkedésével szemben, csodálatos törvényszerűséggel újra meg újra önmagát akarja növelni. A hódítást Oroszország a XIX. század elején is továbbfolytatta. Ennek az időszaknak legértékesebb nyeresége a nyugati határon a lengyel terület. Napoleon 1807-ben alapította a rövidéletű varsói nagyfejedelemséget. A bécsi kongresszuson Sándor cár sikeresen tárgyalt szövetséges vetélytársaival. Szívós diplomáciai küzdelemmel hozta létre a többé-kevésbbé autonóm lengyel királyságot, az ú. n. kongresszusi Lengyelországot, mely Oroszországgal perszonális únióban kapcsolódott össze. Sándor ebben az időben még a liberális eszmék híve, az 1815-ös alkotmánylevélben magát a lengyelek királyának nyilvánítja, külön kormányt, hadsereget ad Lengyelországnak és a végrehajtó hatalmat az alkirály elnöklete alatt álló minisztertanácsra ruházza. A törvényhozó hatalom megoszlik a papság és főnemesség szenátusa, valamint a választott képviselők kamarája között.

Oroszország 1809-ben a Keleti-tenger környékén is megnöveli területét. Megszerzi Finnországot. Előnyomulását folytatja a Fekete-tenger vidékén is, a Balkánon 1812-ben kerül uralma alá Besszarábia, megnövelvén ezáltal az orosz hegemóniát a tenger északnyugati részén egészen a Duna torkolatáig. Így nyujtózik ez a hatalmas birodalom céltudatosan tovább álmainak tárgya, Konstantinápoly felé, a közvetlen hódítás eszközeivel, a török birodalom állandó gyengítésével, a balkáni népeknél pedig vallási, kulturális és faji befolyása folytonos fokozásával. Konstantinápoly az orosz terjeszkedés számára reális álom. Jelenti a kaput, az összeköttetést a Fekete-tengertől, a Földközi-tengeren át, az Atlanti-óceánig. A háborút követő krízis idején a szabad út jelentősége mindjobban növekszik. A hétéves háború óta vált világossá, hogy a gabonaexport Oroszország gazdasági életében igen jelentős tényező. Az eladó termést nem irányíthatták a kedvezőtlen közlekedési viszonyok mellett a Balti-tenger felé, a sikeres orosz gabonaexport előfeltétele tehát a délorosz területek megszervezése, majd az innen nyugat felé irányuló kivitel lehetővé tétele volt. Ezeket a területeket a XVIII. század második felében elfoglalták, a feladat másik része a Fekete-tengert a Földközi-tengerrel összekötő tengerszorosok kérdésével függött össze. A tengerszorosok kérdése a XIX. század folyamán a diplomáciai küzdelmekben nagy szerepet játszik. Az orosz érdek itt angol világbirodalmi problémákkal ütközik össze. Míg a Fekete-tenger környéki terjeszkedés így az agrár Oroszország vitális érdekeinek jegyében folyt, addig a fejlődés másik iránya az ázsiai térfoglalás, az ipari fejlődés, a piacszerzés követelményeinek felelt meg. Az ipari kapitalizmus Oroszországban lendületesen fejlődik és egyes adatok arról számolnak be, mennyire jelentős szerepet kezd játszani már korszakunk elején az orosz termelésben az Ázsia kívánalmainak megfelelő cikkek gyártása. Az India felé irányuló ősi terjeszkedési vágy növekedésénél most már tehát ez a szempont is érvényesül. Oroszország ázsiai térfoglalása, melynek multja több évszázados, korunkban folytatódik és már-már félelmes arányokat ölt. Rettenetes Iván uralkodása idején a kozákok a szibériai vad vadász törzsek aránylag könnyű legázolásával Szibéria egyrészét meghódították. A keleti irányú ázsiai terjeszkedés a XVI. század végétől továbbfolyik és a következő évszázadokban eléri a Csendes-óceánt. Az Ohocki- és Bering-tenger partvidékén a XVIII. század folyamán az orosz hegemónia már teljesen kialakult és időközben az Alaskai-félszigettel együtt, Észak-Amerikának ezzel összefüggő része is orosz impérium alá kerül. A távolkelet felé irányuló terjeszkedésnek a XVIII. század folyamán gátat vetett az erős Mandzsu-dinasztia. Az Amuri tartomány és Mandzsuria meghódítása azonban megkezdődik I. Miklós cár idejében, hogy utóda, II. Sándor cár uralkodása alatt méltó befejezést nyerjen a vladivosztoki kikötő kiépítésével.

Sokkal nagyobb akadályok gördültek a középázsiai terjeszkedés útjába. Míg az egyik részen a szultán hatalma alá csupán névlegesen tartozó harcias törzsek felett kellett győzelmet aratni, addig délen erős ellenálló erejű államok álltak a hódítás útjába. Korszakunkban az orosz előrehaladás azonban már itt is jelentékeny, akár a nyílt foglalásra gondolunk, akár pedig arra, hogy az orosz uralom befolyását az önálló államok belügyeibe való beavatkozás révén fokozza és így közeledik céltudatosan India felé. A Balkas és Aral, valamint az Aral-tó és Kaspi-tenger közötti terület északi részét, továbbá a Kaspi-tengertől délnyugatra eső vidékeket (Gulistánt, Baku környékét), az 1801-ben megszerzett Georgiától délkeletre eső területet I. Sándor cár hódítja meg. Utódai a kaukázusi terjeszkedést és a délre irányuló középázsiai előnyomulást folytatják. Megszerzik 1828-ban Erivan környékét és az attól keletre eső részeket. Az India felé vezető út, eltekintve a Chiva és Bokhara vonalán benyúló földsávtól, melyen vad törzsek éltek és veszélyeztették az orosz áruforgalmat, a XIX. század derekáig a független államokig nagyrészben birtokukba kerül. Az Orosz birodalom határai a Balkas- és Aral-tó közötti terület déli részének megszerzésével II. Sándor idejében már érintkeznek a Kínai birodalom északnyugati határaival, a Pamir-fennsík felé eső vidékkel. Afganisztánig viszont III. Sándor cár terjeszti ki hatalmát. Az orosz befolyás ugyanebben az időben egyre növekszik Perzsia, Afganisztán és Beludzsisztán fölött, versenyre kelve az angol hatalommal, melyet ezek a jelenségek komolyan nyugtalanítanak, akár az orosz iparcikkek versenyét illetőleg, akár az India felé irányuló fenyegetés tekintetében.

Nem csoda tehát, ha ez a folyton növekvő hatalmas birodalom már külső kiterjedésében a végtelenség érzetét kelti a kortársakban. Micsoda méretek, micsoda végletek, különösen ha az akkori közlekedési és technikai viszonyokat tekintjük. Egy ország, amelyen át hónapokig lehet egyenes irányban utazni és még sincs vége, egy birodalom, amelynek határai között a dermesztő télből egyenesen az izzó nyárba juthat az utas. Jeges tundrák és buja déltengeri vegetáció. Hozzávetőleges becslések szerint negyvenöt millió ember lakja a cár birodalmát, de ez a negyvenöt millió hány különböző nemzetből, népfajból és törzsből áll! Valóban döbbenetes ellentét, a kiterjedésnek és mennyiségnek ilyen hatalmas méreteihez képest, azoknak parányi száma, akik ennek a birodalomnak sorsát intézik. Néhány ember, aki a cár akaratának befolyásolója és egyúttal végrehajtója.