NYOLCADIK FEJEZET: A TÖRTÉNELMI ÁLLAM GONDOLATA ÉS A NEMZETISÉGI KÉRDÉS.
A REICHSTAG

A „német életforma”, a „német megoldás” megteremtési kísérleteinek Frankfurt csupán egyik területe. Hogyan alakuljon az eddigi német Bund nagy vezető állama, Ausztria, milyen legyen belső alkotmányos berendezése, milyen legyen az ittlakó nemzetiségek sorsa, melyek a határai, mi tartozzék a megalakítandó német államba, ezek a kérdések osztrák szempontból az 1848 július 22-én összeülő bécsi, majd kremsieri alkotmányozó gyűlést foglalkoztatták. Itt vetették meg az alkotmányos monarchia alapjait, itt szabadították fel szeptember 7-én az osztrák jobbágyságot. Ez intézkedések mellett a legnagyobb jelentőségű azoknak a vitáknak sorozata, melyek a monarchia nemzetiségi viszonyait kívánták tisztázni. A bécsi alkotmányozó gyűlés keretébe természetesen csak a monarchia osztrák részében aktuális kérdések tartoztak. Hogy a nemzetiségi helyzet osztrák szempontból is mennyire aggasztó, mutatja az a körülmény, hogy a Reichstag-on, melyen a Bund-ba nem tartozó részek is képviseltették magukat, 160 osztrák képviselővel szemben a 220 főnyi többség idegen nemzetiségű. A nagy nemzetiségi problémák megoldására külön bizottságot szerveznek, mely július 31-én ül össze. Ennek tagjai sorában helyet foglal Palacky is, ki most a cseh történelmi állameszmét iparkodik az ausztroszláv monarchikus gondolattal összeegyeztetni. A szláv nemzetiségek a nemzeti elv territoriális elveken nyugvó biztosítását követelik, vagyis nemzeti autonómiát az egyes nemzetiségek számára, melyeket ők szinte különálló államoknak tekintenek. Így alakul ki az etnikai államgondolat, mely az eddigi államhatárok helyett új nemzetiségi határokat akar kijelölni. E gondolat első fogalmazása osztrák területen, 1848-ban egy osztrák képviselőnek a német egységre irányuló megoldási tervében tűnik fel. Július 26-án veti fel a cseh-német Löhner a gondolatot, hogy Galícia és Dalmácia nyerjen alkotmányos önállóságot és a német Bund-hoz tartozó területen, azaz a tulajdonképpeni Ausztriában ne az eddigi országhatárokat tartsák meg, hanem a nemzetiségek etnikai határait. Legyen német, cseh, lengyel, szlovák és olasz „Österreich”, de ez a terv Magyarországot nem érinti, eltérően a horvát Ostrozsinszky tervétől, mely Szent István birodalma „felosztásával” 7 egységet konstruál. Löhner tervében a német egység kérdése játssza a főszerepet. Így tiszta osztrák terület alakulna ki, amely minden korlátozás nélkül, szorosan csatlakozhatna az új Bundesstaat-hoz, mellyel a többi területek azután saját alkotmányuk, vagy autonómiájuk szerint lazán függnének össze. A föderalizmus gondolata tehát, főleg a fejlődés kezdetén, a német kérdés megoldási kísérletének egyik formája.

Időközben azonban az osztrák államiság gondolata megerősödött s ez a felfogás még az Anschlusst is aggodalommal nézte, ha ezáltal a monarchia területe részekre bomlik, hát még az ilyen eltéréseket a történeti országhatárok elvétől, milyen borzalommal szemlélte! A gondolatvilág belső átalakulására jellemző Grillparzer híres költeménye, melyet Radetzkyhez írt, kiben az ausztriai gondolat megtestesítőjét, a haza megmentőjét üdvözli, a széthúzó nemzeti törekvésekkel szemben. Az előző kor biedermeier realistája a tényleges erő dicséretéhez érkezik ugyanakkor, amikor a Reichstag baloldali többsége szeptember 13-án elutasítja az olasz hadszíntéren győzedelmesen küzdött katonaság üdvözlésére vonatkozó indítványt.

Visszatérés az osztrák államgondolathoz egyik oldalon; erősödő, éretlen radikalizmus a másik oldalon, ez jellemzi szeptember közepétől az osztrák hangulatot. A magyar forradalom arra gondol, hogy egységes osztrák-magyar népi összefogás alakuljon ki az erősödő ellenforradalmi erőkkel szemben. Ezt a frontot először alkotmányos eszközökkel, a Reichstagon akarják megvalósítani. A csehek hangja azonban még Prága elfoglalása után is messze hangzik az együttesből és a szláv többség izzó magyargyűlölete akadályozza meg az osztrák-magyar barátság kialakulását. Szeptember közepén tehát hasztalan érkezik magyar küldöttség Bécsbe, abból a célból, hogy a népek frontját összekapcsolja; a csehek ezt megakadályozzák. A szláv többség szeptember 19-én kimondja a Reichstagon, hogy Magyarországnak ott nincs joga képviseletre. A magyar politikusok demokratikusan és reális szemmel nézték az eseményeket, belátták, hogy a dinasztikus erőkkel való tárgyalás helyett szélesebb forradalmi, népi frontot kell alkotni. A küldöttség, amikor az alkotmányos szervezet, a Reichstag, a szlávok állásfoglalása folytán elzárkózott előle, e törekvésében csak a városra számíthatott. Az osztrák közhangulat átalakítását a csehekkel szemben tehát alulról, a néphez apellálva kellett végrehajtani, hiszen a közhangulatot befolyásoló csehekkel és az udvar egyre magyarellenesebb magatartásával szemben csak a nép jelenthetett hátvédet. Pulszky néhány ezer forinttal elnémította a bécsi sajtó magyarellenes részét, ennek a pénznek javarésze ugyan Batthyány szándéka ellenére a radikális Kossuth-párti, tehát Batthyány-ellenes lapoknak jutott, a hazug és rosszindulatú bírósági beállítás folytán e körülmény mégis sokban hozzájárult Batthyány későbbi tragikus sorsához. A demokratikus összefogás nem sikerült s az események Bécsben – mint láttuk – az október 6-i fejleményekig jutottak. Október 22-én a Reichstagot Kremsierbe helyezik át, egy kis lengyel városba, ahol idejét egyelőre azzal tölti, hogy közvetíteni kíván az udvar és a lángbaborult Bécs között, teljesen sikertelenül. Amikor az ülést november 22-én Kremsierben újra megnyitják, immár másodszor, a csehek még mindig igen erősnek érzik helyzetüket és úgy vélik, hogy jobboldali tüntetéssel, a baloldal letört tagjainak sértegetésével, sikert érhetnek el, nemzeti előnyöket vívhatnak ki. Schwarzenbergben, a hatalom új birtokosában, azonban csalódnak. Az ő kisebb gondja is nagyobb annál, hogy kívánságaikat megvalósítsa. Ez a csalódás, valamint a német liberálisok aggodalma a forradalom eszméiért, hozzájárul ahhoz, hogy a nemzetiségi kibékülés kompromisszum alakjában lehetővé válik. Az osztrák liberális követek ugyanis látják, milyen kicsiny rétegre korlátozódik az ő forradalmuk. Ezzel a kisebb városi réteggel szemben a forradalom frontját lényegesen ki akarják szélesíteni, erre szolgál egy, autonómiát biztosító nemzetiségi törvénynek megalkotása, mely az utolsó kísérlet osztrák földön abban az irányban, hogy a forradalmat a néphez eljuttassák, mialatt természetesen a nemzetiségek népi rétegeit értik.

A nemzetiségi kérdés megoldását eredetileg a csehek területi egységük fenntartásával, a történeti államgondolat alapján vélik megoldhatni. Ők 1849 január 22 és 23-án terjesztik elő az új föderációs tervet, az ausztro-szlávizmus gyakorlati megvalósítását. Palacky a Reichstag-on képviselt területeket öt nagy államcsoportra kívánja osztani: német, osztrák, cseh, lengyel és olaszra. Ugyanakkor a Reichstagon nem képviselt országokat, tehát Magyarországot, délszláv, magyar és oláh részre tagolja. E terv elveszi a magyarságtól a magyarországi szlovákokat, a kárpáti ruténeket, előbbieket a cseh, utóbbiakat a lengyel nemzethez sorolva, a hatodik, délszláv területbe esnék Horvátország, Szlavónia és a Vajdaság, a hetedikbe Magyarország megmaradt része és Erdélyből, melynek nagyrésze az oláh egységhez tartozna, a megmaradó magyar részek, továbbá a bukovinai magyar telepek. Ezek a csoportok teljes nemzeti autonómiával rendelkeznének. Csehország, Morvaország és Szilézia cseh része a szlovákokkal együtt egy cseh nemzetet alkotna, viszont a német-cseh és németsziléziai rész az osztrák területhez kapcsolódna.

Bármennyire is akarta az osztrák-német liberalizmus Kremsierben a megegyezést, ilyen messzire, mint Palacky eredeti terve, nem mehetett. A megoldás iránya a kompromisszum, a territoriális feldarabolás helyett a helyi autonómia, a mérsékelt többség ugyanis 1849 január 25-én magáévá tette Mayer osztrák képviselő centralista elgondolását, mely a nemzetiségi kérdést oly módon akarja megoldani, hogy az országhatárok épen maradjanak, a nemzetiségi territoriumok kialakításának bontó elve ne érvényesüljön. E helyett a megoldást a kisebb körzetek autonómiájában keresik. A kremsieri alkotmány javaslata szerint: olyan helyeken, hol többfajta nemzetiség él egy országhatáron belül, ezeket el kell különíteni körzetek szerint. E körzetek legyenek elég tágasak, négy-ötszázezer ember tartozzon egybe. Egy ilyen körzet képviselői a Kreistagban gyűlnének össze, ahol a helyi ügyeket intézik s ily módon a többségi nemzet érvényesítheti jogait. Abszolút nemzetiségi jegynek mindkét javaslat a nyelvet fogadja el. Ezt az elvet teszi magáévá a Reichstag is, melynek alkotmánytervezetében a 21. § mondja ki, hogy a birodalom minden néptörzse egyenjogú s joga van nyelve szabad gyakorlására. A kremsieri Reichstag tehát valóban modern „kisebbségi jogvédelmet” akart megvalósítani, a nemzetiségek között létrejött megegyezés azonban az új hatalom, Schwarzenberg herceg, szemében nem sokat jelentett. Az alkotmányterv ugyanis csupán Ausztriára vonatkozott s nem volt tekintettel Magyarországra, szempontja tehát nem az a birodalmi egység, melynek hangsúlyozására Schwarzenbergnek Frankfurttal szemben, illetve Poroszország ellen oly nagy szüksége volt. Stadion tehát hasztalanul iparkodik közvetíteni az ellenforradalom és a Reichstag között, melyet – mint mondottuk – március 7-én feloszlatnak, a március 4-i kelettel kiadott Stadion-féle oktrojált alkotmány a nemzetiségi kérdés tekintetében mégis sokat megtart a kremsieri alkotmánytervezetnek a nemzetiségek egyenjogúsítását biztosító intézkedéseiből. Az új, egységesítő irány azonban 1851 december 31-én ténylegesen szakít ezzel az „oktrojált alkotmánnyal” s a nemzetiségi kérdés véglegesebb rendezésére csak 1867-ben kerül a sor az 1867. évi XIX. törvénycikkel, mely azután ismét a nemzetiségek egyenjogúsításának gondolatán nyugszik.