HARMADIK RÉSZ: AZ EURÓPAI HATALMAK ÉS AZ ÚJ ERŐK

ELSŐ FEJEZET: AZ ANGOL POLGÁRI GONDOLATTÓL AZ IMPERIALIZMUSIG

KAPITALIZMUS, nacionalizmus, valamint szocializmus a világháború után az egyes államok keretén belül rétegek, osztályok és fajok között, az egyének sorsát állandóan érintő, végzetes összeütközéseket teremt. A világháború előtti évtizedekben az állami lét keretei, a polgári élet formái elég erősek voltak ahhoz, hogy a belső nyugalmat és összhangot többé-kevésbbé biztosítsák. Az első két erő ebben az időben már annyira kibontakozott, hogy áthatotta az egyes államokat, melyeket mint egységeket a világháború végzetes küzdelmébe sodort. Ha végigtekintünk a számottevő hatalmak során, szemünkbe ötlik az angol fejlődés menete, tanúi leszünk annak, mint jut el a polgári életeszmény az imperializmusig, miként emelkedik a birodalmi politikában történelemalakító tényezővé a kapitalizmus, mellyel együtt jár az angol polgárság fokozott érzékenysége a zárt birodalmi gondolattal szemben. Ez a réteg kezdetben a szabadkereskedelmi eszmék híve, intézményei a reform fogalmában úgyszólván megtestesítik a polgári eszményt, mint a példás birodalmi rendszerben a civilizációs missziót.

Az angol példát általános eszménnyé avatja az európai kontinens polgárságának szemében az a tény, hogy akár a belső reform, akár a birodalom külső megjelenése tekintetében a cél és értelem egyaránt az Ember. A kérdések megoldásában hitteljes szellemi emberek ötletet nem kímélve fáradoznak, a reform megvalósítása, a gyarmati önkormányzat kiépítése logikus fejlődés eredménye: a szociális lelkiismeret az alsó népcsoportok léte felé irányul, megjavítja helyzetüket, majd fokozatosan juttat számukra jogokat, míg végül munkásnak és gyarmati lakónak teljes beleszólást nem biztosít az ügyek menetébe.

E reformmunkálatok kezdeteit már a harmincas évektől kezdve figyelemmel kísérhettük, mint ahogy a gyarmatbirodalommal kapcsolatban is körvonalaztuk a század közepéig az angol szellem vezető gondolatait. Láttuk, hogy az angol szellemi emberek egy részében már a XIX. század első felében elevenre tapintó, a nehézségekkel és feladatokkal bátran szembenéző, szociális magatartás alakult ki. Angliában azután a negyvennyolcas időket nem követi az a visszahatás, mely a szárazföldön a legtöbb helyen szakadékot von a szellem és a politikai élet között. Az angol elit sorában a szellemi emberek csoportját nem váltja fel egyik napról a másikra a realista vezetők gárdája, hanem fokozatosan érvényesül éppen ezekben az időkben az a politikai nemzedék, mely egész valójában, nevelésében és gondolkozásában jómaga is elméleteken csiszolt, alkotóan széles távlatú, színes fantáziájú, illetve szigorúan keresztény érzületű, kényes erkölcsi magatartású szellemi ember. Az előbbiek sorában ott látjuk Benjamin Disraelit (1804–1881), a remek szónokot s a kitűnő írót, ki 1844-ben adja ki Conningsby és 1845-ben Sybill című, mély szociális érzésről tanúskodó regényeit. Ugyanakkor a másik oldalon a liberális Gladstone irányában a pozitív kereszténység elve nyert kifejezést s az angol egyetemi élettől távol álló Disraelivel szemben a klasszikus studiumok hagyománya szerint, mint igazi Oxford-ember a régi eszményeken lelkesedik az Emberért. De nemcsak a nagy politikát színesítik meg ezek az egyéniségek, hanem az angol társadalomban is bizonyos egyöntetűség alakul ki a nagy, humanisztikus szellemi értékek tiszteletében. A kontinentális forradalmak bukása után a forradalmi államok vezető szellemi emberei, az igazi szabadsághősök, Mazzini, Kossuth és társaik, szigetországi tartózkodásukkal az angol közvélemény bámulatát vívják ki.

A nagy kérdésekben tehát teljessé válik az összhang a szellemi vezető emberek, a politikusok és a társadalom között. Az eljövendő években az eszmények megfogható tartalma szempontjából talán differenciált, de mindenesetre humanista, ideákat tisztelő csoport kerül előtérbe, átveszi a vezetést Angliában, vagy legalább is közvéleményt alakít. Viktória királynő korszaka ez, melyben a józan realitás mellett tehetség, szociális érzés és szín teszi sokrétűvé és lendületessé az angol politikát. (Viktória királynő, aki IV. Vilmost 1837-ben követte a trónon 1901-ig uralkodott. Utóda fia, VII. Edward [1901–1910], majd V. György [1910–1936] Anglia királya.)

Ilyen körülmények között folytatódik a harmincas években meginduló angol reformtörekvés. Disraeli szociális érzelmű tory politikus, a liberálisok politikai reformjaival szemben szociális reformokat vezet be. Úgy véli, hogyha a szociális reformokat a konzervatív tory párt valósítja meg, akkor a Tömeg nem fogja az arisztokraták uralma helyébe a gazdag emberek oligarchiáját állítani. Ezzel szemben Gladstone tipikusan liberális középosztály-politikus, mozgalmának lényege, hogy vezetése alatt a kiváltságok ellen küzdő csoportok, a whigek, az iparos és kereskedő középosztály, az anglikán egyházon kívül álló protestáns-felekezetek sorakoznak harcra. A két nagy személyiség harcából lassanként a tökéletesedő reform alakul ki, mely tehát a hatvanas évektől szakadatlanul tart a háború előtti, sőt világháború utáni időkig. Láttuk már, hogy 1832-ben a választójogi reform biztosítja az ipari társadalom és a középosztály számára az állami ügyek ellenőrzését. A hatvanas évek derekán meginduló reformtevékenység Gladstone vezetésével az ipari, kereskedelmi és nem anglikán középosztály javára akar leszámolni az angol nemesség politikai uralmának kizárólagos természetével. Ezt célozza a Gladstone-kormány miniszterének Russelnek 1866-ban benyujtott választójogi reformjavaslata, melyet azonban az angol parlament nem fogad el. Nemsokára uralomra jut a konzervatív Derby-Disraeli kormány, a párt vezérének ismeri el a zsidó származású Disraelit, aki a szociális reformpolitikát hangsúlyozva, 1866-ban tényleg bevezeti a széleskörű választójogot, melyet ellenfelei „a sötétbe való ugrásnak” neveznek. Disraeli bízik a szociális tory-demokrácia átütőerejében. Az új demokrácia azonban az 1866-os választásokon megbuktatja Disraeli kormányát, Gladstone pártja kerül többségbe. Ez a párt is reformpárt, első teendője az anglikán egyház írországi előjogainak megszüntetése, az első ír birtoktörvény és a nagy angol nevelési törvény megalkotása. Külön minisztériumot szerveznek az önkormányzatok részére s főleg a demokrácia kifejlesztésén fáradoznak. Gladstone kormánya 1872-ben vezeti be a kiterjedt és immár titkos választójogot, mellyel 1874-ben választanak először.

Az angol Tömeg ebben a választójogban nagy lendülettel kapcsolódott a politikába. A Tömeg politikai szervezése tekintetében új problémák merültek fel, hivatalos politikai szervező funkcionáriusok lépnek előtérbe s európai vonatkozásban kialakul a modern pártrendszer. A demokrácia uralomra jutása előtt az angol pártszervezés tiszteletbeli funkcionáriusok tevékenységén alapul. A tory pártot anglikán papok, tanítók, elsősorban pedig nagybirtokosok szervezik; a whig pártot nonkonformista prédikátorok, postai tisztviselők, kisiparosok, kézművesek. A tiszteletbeli munkával szemben a hivatásos politikai szervezést először 1868-ban a birmingham-i választáson látjuk, melynek módszere hamarosan elterjed az országban s „Caucus-rendszer” néven válik ismeretessé. Egy nonkonformista pap és Chamberlain hívta életre a kis egységeken alapuló, állandóan fizetett párthivatalnokokkal működő új szervezetet, melyre a választói jog demokratizálódása folytán volt szükség. E rendszer a liberális pártban Gladstone előnyomulásával lépett életbe, ki híveivel együtt szilárdan hitt a Tömegben, mint politikája erkölcsi támaszában. E rendszer a pártvezérnek szinte diktatórikus hatalmat és tekintélyt juttatott; még jelentősebb azonban, hogy meghonosítása a választók megszervezésére sok pénzt igényelt, ami által pártpolitika és kapitalizmus kapcsolata előtérbe nyomult. Ennek a kapcsolatnak következményei az 1874-es választáson már kézzelfoghatóan érvényesülnek. A liberális belügyminiszter a prohibició irányában indul el és a szeszipar érdekeit veszélyezteti. Az angol szeszipar a konzervatívok mellé áll s mivel a választás szervezése az új demokráciában nagyon fontos tényező, az ipari támogatás kapóra jön azoknak a konzervatívoknak, kiknek vezére, Disraeli, 1867-ben éppen a választást organizáló modernebb eszközök hiányában szenvedett vereséget. Az angol kapitalizmus a párizsi kommün hatása alatt különben is a konzervatívokat támogatja. Disraeli 1874 januárjában 350 konzervatív képviselő élén (244 liberális és 58 ír képviselővel szemben) vonul győztesen a parlamentbe. Érvényesítheti a tory-demokrácia szépen elgondolt reformjait, a szociális reformok egész sorát, enyhíti a munkások szervezkedését tiltó törvényeket, bevezeti az élelmiszerpiac ellenőrzését, 1875-ben megalkotja a világra szóló jelentőségű „közegészségügyi törvény”-t és elrendeli, hogy a városi hatóságok kötelesek kisajátítani és lebontani az egészségtelen lakóházakat és azok helyén olcsó kislakásokat emelni. A konzervativizmus ugyanekkor magáévá tette az angol birodalmi gondolatot, Disraeli az angol birodalmi eszmét dicsőíti, Viktóriát 1876-ban India császárnőjévé koronáztatja. A délafrikai politika, a zulu és afgán háború költséges volta azonban megtépázza Disraeli népszerűségét, Gladstone nagysikerű beszédeket mond az imperializmus ellen, a gazdasági elégedetlenség nő s Gladstone választási jelszava: „Béke, szabadság, takarékosság” a jól működő Caucus-rendszerrel együtt 1880-ban Gladstone-nek juttatja a győzelmet. Gladstone az ír kérdés megoldására törekszik, a parlament azonban 1885-ben leszavazza javaslatát. Utána Salisbury konzervatív minisztériuma következik (1885–86), majd 1886-ban ismét Gladstone, 1886-tól 1892-ig Salisbury minisztériuma, melyet Gladstone 1892–94-ig tartó uralma vált fel, s a liberális Rosebery rövid ideig tartó miniszterelnöksége után 1895-től 1905-ig az angol konzervatívok kormányoznak. A konzervatív pártot, mely tehát, eltekintve Gladstone rövid kormányzásától, két évtizeden át vezeti Anglia ügyeit, Disraeli tanítványa, Salisbury irányítja, ki a külpolitikában Disraeli nyomán halad, belpolitikában azonban terméketlen, úgyhogy a következő reformmozgalmat az 1905-ös évektől kezdve, főleg 1910-ben a nagy alkotmányos reformot, az új liberális éra valósítja meg. Az 1905-tel kezdődő liberális uralom világtörténeti szempontból azért jelentős, mert immár az a liberális párt is imperialista, mely azelőtt a költséges világbirodalmi gondolatnak heves ellenzője volt. Az a párt lesz tehát imperialista, mely az angol polgárság felfogását képviselve ridegen elutasította eddig az imperialista törekvéseket. Lassanként azonban a liberális pártban, tehát az angol polgárságban is elterjed az imperializmus eszméje. A londoni pénzpiac a terjeszkedési lehetőségeket keresi. Az első liberális vezér, ki átveszi az imperialisták gondolatát, noha nem Disraeli követője, hanem a gyarmatok szabad fejlődését kereső modern formában, Rosebery, kinek felesége Rotschild-lány s ki korán szoros kapcsolatba kerül a londoni imperialista kapitalista körökkel. A birodalmi gondolatnak 1883-as gyarmati utazása nyeri meg s csatlakozik az 1884-ben megalakuló Imperial Federation Leaguehez, melynek elnöke lesz. Hatása alatt Gladstone is a terjeszkedés politikáját támogatja, a liberálisok imperialista-ellenes szárnya nem akarja cserbenhagyni a békebarát erkölcsi és szabadkereskedelmi elveket. E csoportok között állanak a fiatalok: Grey, Asquith és Haldane is, akik 1892 és 1904 között Rosebery hatása alatt az imperialista oldalhoz csatlakoznak. Amikor 1905-ben a liberálisok jutnak uralomra, e fiatal nemzedék kerül döntő szerepre. Az imperialista felfogás győz tehát a liberális pártban is, hiszen a választók hangulata ezt kivánja. Már korán jelentkező belső ellentétek oldódtak így meg imperialista irányban, mely ellentétek az 1894 előtti liberális kormányzásban zavarokat okoztak, hisz Rosebery, kinek külügyi államtitkára Grey, el akarta foglalni a nagyjelentőségű Uganda-környéket, a liberális párt egy része azonban szembeszállt vele. Mikor Gladstone 1894-ben lemondott, utódja Rosebery lett, kit a királynő Gladstone jelöltjével, a pacifista Spencerrel szemben nevezett ki. A liberális pártban Roseberyt nem szeretik, ellenfelei a radikálisok és az antiimperialisták. 1895-ben megbukott s a következő, konzervatív kormány gyarmati államtitkára Joe Chamberlain. Az 1899-es bur háború betetőzi a szakadást a liberális párt két iránya között. Asquith és Grey a háború híve, az imperializmus ellenfelei a békét kívánják, a párt egyrészének békehangulata az 1901 októberi választásokon nagy többséget biztosít a konzervatívoknak. Erre a liberális párt jórésze az antiimperialisták ellen fordul. A konzervatív uralom alatt Chamberlain fokozza az imperialista irányt, ezzel együtt az angol ipar érdekében a birodalmi vám bevezetésére törekszik, biztosítani akarja az angol ipar számára a birodalmi piacot és híres programmját, mely szerint a gyarmatokat élelmiszervámokkal kell kárpótolni, a legnagyobb acélipari városban fejti ki. A liberálisok kárörömmel szemlélik e tevékenységet, a tömegek előtt az élelmiszervámok népszerűtlenek, sőt a vámvédelem a fogyasztási cikkek iparának sem érdeke, minthogy megdrágítja a nyersanyagot és munkabéreket. Az angol nehézipari kapitalizmus nem tudja teljesen a maga képére alakítani az angol imperializmust, az elégedetlen tömegekkel és a fogyasztási ipar kapitalizmusával szemben. Hiába hivatkozik Chamberlain arra, hogy a vámrendszer fellendíti az ipari kapitalizmust és megszünteti a munkanélküliséget, Chamberlain és Balfour között ellentétek támadnak. Balfour lemond és az új konzervatív miniszterelnök 1905 decemberében feloszlatja a házat. Az új választáson az új liberális irányzat kerül uralomra. Közben ugyanis lezajlott az angol újságforradalom s a közvélemény az új, kizárólag kapitalista alapon álló lapok és sajtótermékek befolyására még erősebb imperialista irányba sodródott. A régi, felelősségtudattal teljes angol sajtó helyébe új lapok lépnek, melyeknek szerkesztőtípusa a kapitalista Northcliffe, akiről egyik életrajz-írója azt mondja, hogy „nem értett sem latinul, sem görögül, igen kevés ismerettel rendelkezett a történelem terén, tudományos érdeklődése egy gyermek színvonalával ért fel”. Ez a sajtó a sürgönyöket és riportokat a szenzáció szempontjából tálalta s az új laptípus, az 1896-ban meginduló Daily Mail, 1898-ban kiszínezi Kitchener omdurmani harcait és kitűnően hasznosítja a délafrikai háborúról szóló színes tudósításokat. Megtörténik olykor, hogy teljesen koholt történeteket közöl. Imperializmus és az újtípusú sajtó szövetségesek lesznek, hisz az imperializmus eseményei a publikumot érdeklő szenzációk. A kapitalista vállalkozássá alakult és a régi szellemi emberek irányától eltávolodott sajtó tehát hozzájárul a széles rétegek imperializmusának fokozásához.

A modern gyarmatbirodalom megszervezésében az önkormányzat elve rohamosan hódít a brit gyarmatokon, ahol angol származású lakosság vezet. Észak-Amerikában Új-Skócia és Új-Brunswick, továbbá a Prince Edward-sziget nyeri el az önkormányzatot, Új-Foundlanddal együtt 1855-ben, Brit Columbia pedig 1859-ben. Az ausztráliai terület 1853-tól 1859-ig, Új-Zéland pedig 1856-ban nyer önkormányzatot. Afrikában nehezebb a helyzet, a Fokföld azonban már 1872-ben önkormányzattal rendelkezik. Az indiai szervezet 1858-ban alakul át s ettől kezdve az angol uralom fokozatosan halad a jogok kiterjesztése felé.

A világbirodalom rendszerében háromféle összefüggés alakult ki: az önkormányzatú gyarmatok, vagyis dominiumok, az indiai császárság, végül pedig a koronagyarmatok, tengeri kikötők és protektorátusok kevert rendszere. Az önkormányzati fejlődés 1907-ig tartott, amikor újabb területek jutottak e csoportba. Az anyaország bizonyos jogokkal bír a dominiumokkal szemben, a fejlődés azonban a legteljesebb szabadság felé halad, a dominiumok parlamentjeinek felelős kormányfők közös tanácskozásokon állapodnak meg a követendő eljárásban, birodalmi konferenciákon szabályozzák a kérdéseket és bizonyos mértékig megvalósították a birodalom keretében a népek szövetségét, a gazdasági érdekek közös támogatását és a javak kicserélését. Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika és az Ír szabad állam független nemzetté váltak, a kapcsolat most az érzelmek és érdekek összefüggésén épült fel, eszerint már a birodalom elnevezése napjainkban: „British Commonwealth of Nations”.

Az amerikai és nyugatafrikai, valamint földközitengeri szigeteken elsősorban a koronagyarmati rendszer áll fenn, ahhoz hasonló ez az állapot, mint amely az angol gyarmatokon állott fenn dominiumokká alakulásuk előtt, élükön kinevezett kormányzók állnak, akik a londoni gyarmatügyi minisztériumnak tartoznak felelősséggel. A protektorátus rendszere a nemrég elfoglalt, kevésbbé civilizált területeken mint Rodéziában, Nigériában szerepel, ezek a területek közvetlenül a brit kormányzat alatt állanak. Egyiptom helyzete különálló.

Hogy a liberálisoknak át kellett venniök Rosebery politikáját, tehát a Disraeli-féle imperializmus némileg módosított alakját, annak oka az, hogy a középosztály választótömegei érdeklődésükkel a gyarmatok felé fordultak. A felhalmozott, befektetést kereső kistőke az angol árukkal egyetemben a hatvanas-hetvenes évektől fogva elsősorban a gyarmatokon, Indiában, Afrikában és Kanadában keres elhelyezkedést, minthogy a gyarmati piac jelentékenyen fejlődik s a kapcsolatok megszilárdulnak. A kontinentális iparosodás és védvámos politika ugyanebben az időben kiszorítja az angol árut a kontinensről és Amerikából, hiszen az Egyesült Államok 1865-ben, de főleg az 1890-es és 1897-es intézkedésekkel, Ausztria 1878-ban, a német birodalom 1879-ben, Oroszország 1880-ban s 1892-ben nagyrészt Franciaország is rátért a védővámos rendszerre. Különben is a birodalmi egység eszméje minden, gazdasági érdektől függetlenül egyre kísértett s a régi nyomokon haladó, „birodalmi gondolat”-ból kiinduló rendszer modern kifejezést talál Seeley 1883-ban megjelent The Expansion of England című művében, Dilke viszont Greater Britain című könyvében a birodalmi gondolatot a szociális szempontok miatt hangsúlyozza. Azzal a liberális elképzeléssel szemben, mely a kolóniáknak minél nagyobb önállóságot akart biztosítani, az angol birtokok belső összefüggését csak valami kulturális összefüggésben vélte felfedezni s anyagi okokból visszariadt a költséges birodalmi szervezés gondolatától, egyre jobban terjed a birodalmi gondolat, mely már 1886-ban a liberális párt egy részét, az únionistákat zárt csoporttá formálja.

Fokozta ezt az irányzatot a német ipar rohamosan erősödő versenye, végül az aggodalmat keltő német flottafejlesztés.

Az angol polgárság változott felfogását alkalmas igazolni elméletben a modern kapitalizmus elve, melynek fogalmazására a fajok harcában, illetve a létért való küzdelemben az erősebb győzelmét hirdető darwini tan is hat. A „Természet mítosza”, Darwin elmélete lényeges elemeiben a malthusi természetfelfogás szerint alakul. A természetben megnyilvánuló harc itt még erősebb hangsúlyt nyer, mint Malthusnál. 1859-ben jelent meg Darwin „The Origin of Species” című munkája, mely a létért váló küzdelem, a természetes kiválasztás elveit fejtegeti. A szakadatlan küzdelem gondolata a polgári gondolkozás irányára is sorsdöntő megállapítás; még fontosabb lesz azonban, amikor Spencer Herbert ebbe a küzdelembe értékgondolatot is belevetít. Az ő feltevése szerint ugyanis ebben a küzdelemben a legalkalmasabb, tehát a biológiailag legértékesebb faj győz.

A természeti fejlődés célja a kiválasztás, melyben a gyenge elhull, a léttörvény értelmében szükséges a harc, melynek eredménye az értékesebb diadala. Míg a hatvanas években a régi puritán angol misziótudatból eredő imperialista szellem megújuló lendülettel indul útjára a civilizáció terjesztése érdekében, felújítva a tengereket uralma alá hajtó hatalmas Anglia régi mítoszát s ismét a szociális szempontokra hivatkozva, addig az új „természettudományos” köntösbe burkolt darwini mítoszban az imperializmus elszakad a sajátos angol értelmezéstől, amikor logikailag minden faj számára megadja az imperialista törekvés igazolásának lehetőségét az erők versenyébén. A különböző népek természettudományos felfogású gondolkodói e törekvést széles rétegekben elterjesztették, az angol polgári felfogás, mely a malthusi tanokat eredetileg belső szociális viszonyaira alkalmazta, idők során a zord természet mítoszát a fajok harcának gondolatával az államok versenyében érvényesítette, a polgári eszménytől az imperializmusig való átmenet teljessé vált.