HATODIK FEJEZET: A HÁBORÚ KITÖRÉSÉNEK KÖZVETLEN ELŐZMÉNYEI

Minden jel arra mutatott, hogy Oroszország az összeütközést már fegyverrel akarja elintézni. A harcias orosz körök önbizalmát csak növelték az angol flottatárgyalások s 1914 tavaszán Németország már titkos értesülésekkel rendelkezett a francia-angol együttműködés biztosítékát jelentő Grey–Cambon-féle levélváltásról, melyről az angol parlament sem tudott. Növelte az antantdiplamácia előnyét Románia eltávolódása a hármas szövetségtől. A Monarchia a Balkánon egyedül Bulgáriára és Törökországra számíthatott. Ebben a helyzetben következett be 1914 június 13-án II. Vilmos császár és Ferenc Ferdinánd konopisti találkozása. Résztvett ezen gróf Berchtold külügyminiszter, Conrad vezérkari főnök és Tirpitz admirális. Elsősorban arról tárgyaltak, miképpen lehetne Romániát az Oroszországhoz való csatlakozástól visszatartani. A világsajtóban azonban sikerült azt a hamis hírt elterjeszteni, hogy a Szerbia elleni katonai akciót beszélték meg. Szerbiában az osztrák-magyar támadástól való félelmet és a tárgyalások koholt híre által keltett izgalmat a titkos társaságok szervezői alaposan kihasználták híveik fanatizálására. A konopisti tanácskozások eredményét 1914 június 24-én Berchtold memorandumban foglalta össze s a Monarchia legközelebbi feladatát a bolgár, román, török és görög államok diplomáciai megnyerésében látta. E nagy tervvel szemben a titkos társaságok balkáni tevékenysége gyorsabban dolgozott és négy nap mulva abban a véres eseményben robbant ki, amely Szarajevó utcáján a trónörökös és felesége halálát okozta. Ferenc Ferdinánd, aki a békés megoldás híve volt, nem élt többé, Ferenc Józsefet meg lehetett arról győzni, hogy a Monarchia vesztére törő szerb irredentát csak a legerélyesebb fellépéssel lehet megfékezni. Berchtold a leszámolást követelő Conrad mellé állt. A háború kitörésének megakadályozására az utolsó erőfeszítéseket Tisza István gróf tette, aki határozottan szembeszállt a preventív háború gondolatával. A konopisti tárgyaláson kialakult felfogást tette magáévá és a hármasszövetség külpolitikai helyzetének megjavítását sürgette.

Berchtold elhatározta, hogy erélyesen lép fel, az előkészítést azonban csupán arra korlátozta, hogy igyekezett megszerezni Berlin feltétlen támogatását, a többi államok magatartásával nem sokat törődött, abban a hitben, hogy a monarchikus gondolaton esett sérelem a legtöbb ország kormányát önkénytelenül a Monarchia oldalára állítja. A nyugateurópai közvélemény megnyerésére a sajtó és más propagandaeszköz útján semmit sem tett. Második hibája a lassúság volt, hetek multak el, míg az ultimátumot elküldte. A bűnügyi vizsgálat lefolytatására és a szerb kormányra terhelő adatok megszerzésére közel négy hetet fordítottak. A német császár és kormánya különben csupán diplomáciai támogatásra gondolt, Vilmos császár nyugodtan indult észak-tengeri útjára, nyilvánvaló, hogy nem volt háborús szándéka, illetve azt hitte, hogy az esetleges háború a Monarchiára és Szerbiára korlátozható. A bécsi és berlini vezető körök annak a hiedelemnek estek áldozatul, hogy az antant nem avatkozik bele a két ország konfliktusába. Tisza István azonban látta a nemzetközi helyzet veszélyeit. A július 7-i bécsi minisztertanácson ismét azt követelte, hogy Szerbiának mérsékelt hangú ultimátumot küldjenek és csak ha Szerbia ezt visszautasítaná, szabad katonai akciót indítani, annak az elvnek a hangsúlyozásával, hogy a Monarchia nem tart igényt szerb területre. A július 14-i minisztertanácson beleegyezett ugyan abba, hogy a szigorú feltételek az ultimátumba kerüljenek. Ahhoz azonban továbbra is ragaszkodott, hogy a Monarchia ne tartson igényt szerb területre A július 23-án átnyujtott osztrák-magyar ultimátum a monarchiaellenes társaságok feloszlatását, az izgató sajtótermékek betiltását, a propaganda beszüntetését követelte s ragaszkodott ahhoz, hogy az összeesküvés ügyében vezetett vizsgálatban a Monarchia megbizottai résztvegyenek.

Július 20-án érkezett Poincaré, Viviani miniszterelnök kíséretében Szentpétervárra. Minden valószínűség szerint ezekben a napokban alakult ki a cár és Szaszonov felfogása, mely július 24-én, közvetlenül Poincaré elutazása után, a Szerbiának adott tanácsokban jutott kifejezésre.

Az ultimátum átadásának híre július 24-én érkezett meg Pétervárra, Szaszonov kijelentette, hogy itt a háború és a vezérkari főnök kel azonnal megbeszélte a részletes mozgósítást. Grey megütközéssel vette Londonban tudomásul az ultimátum hangját, egyébként azonban meg akarta várni a többi állam intézkedéseit. Szaszonov azt hitte, hogy a Monarchia háborút akar, a részleges mozgósítás utolsó eszközével akart hatni Bécsre és Berlinre. A minisztertanács annak tudatában, hogy az általános mozgósítás a németeket hasonló lépésre kényszerítené, a háborút előkészítő állapot elrendelését határozta el. Szerbia július 25-i válaszában minden pontot elfogadott, azon az egy követelésen kívül, hogy osztrák-magyar tisztviselők szerb területen folytassanak nyomozást. Három órával a válasz átnyujtása előtt azonban elrendelték a szerb hadsereg mozgósítását. Poincaré elutazása előtt egy nappal, július 21-én hangzott el Szaszonov kijelentése, mely szerint Bécs és Belgrád ügye egész Európa ügye, Oroszország pedig nem fogja Ausztria-Magyarország egyéni akcióját eltűrni. Nyilvánvaló, hogy Szerbia orosz biztatásra utasította el a Monarchia említett követelését. A diplomáciai összeköttetés megszakadt, a Monarchia elrendelte a részleges mozgósítást a szerb határ vidékén. Másnap, július 26-án, a mozgósítás fokozatosan kiterjedt egész európai Oroszországra.

Vilmos császár július 27-én érkezett vissza Berlinbe, azt hitte, hogy a szerb válasz ki fogja Bécset elégíteni. Tévedése másnap derült ki, amikor Ausztria-Magyarország hadat üzent Szerbiának. A hadüzenetet megelőző három napon azonban szüntelenül folytak a békítési kísérletek. Párizs Pétervárott, Berlin pedig Bécsben igyekezett mérséklően hatni. Grey pedig július 25-én azt javasolta, hogy az öt nagyhatalom közvetítsen Bécs és Belgrád között. Berlin ezt helyeselte. Grey a londoni konferencia összehívását javasolta, hogy a konfliktust ott simítsák el. E tervet azonban Németország már nem támogatta. Közben, 26-án, elrendelték a gyakorlatozó angol flotta együttmaradását és készenlétét. Henrik porosz herceg akkor még azt jelentette Berlinnek, hogy Anglia valószínűleg semleges marad. Mikor azonban 27-én Grey erélyesebben lépett fel, a német kormány felismerte a helyzetet és mérsékletre intette Bécset. A német javaslat 29-én, hajnalban érkezett Bécsbe, azt tanácsolva, hogy a szerb válasz alapján tárgyaljanak tovább. Ezután újabb figyelmeztetés érkezett Londonból: a német követ értesítése, mely szerint „Bécs hajthatatlansága esetén nem számíthatunk angol szimpátiára és angol támogatásra”. Ekkor azonban már a hadüzenet híre is megjött. Berlin erre azt javasolta Bécsnek, jelentse ki Pétervárott, hogy a Monarchia nem akar szerb területet okkupálni és elégedjék meg Belgrád megszállásával. Ez lett volna az utolsó lehetőség a tárgyalások folytatására. Hogy erre már nem kerülhetett sor, annak oka az orosz mozgósítás volt. A német kormány július 26-án értesült a titkos orosz előkészítő katonai rendelkezésekről. A pétervári német nagykövet figyelmeztette Szaszonovot arra, hogy amennyiben az előkészületek fokozódnak, Németország is kénytelen lesz mozgósítani. 29-én Vilmos császár táviratot intézett a cárhoz, kérve őt, hogy ne mozgósítson. Szaszonov este a részleges mozgósítást határozta el, a vezérkar azonban rábeszélte az általános mozgósításra. Vilmos császár táviratának hatása alatt, este 10-kor, közbelépett a cár s a mozgósítás ismét részleges lett. Másnap azonban Szaszonovnak sikerült a cárt az általános mozgósításra bírni. Mielőtt ennek híre Berlinbe jutott volna, 30-án este Moltke táviratban tanácsolta Conrádnak a mozgósítást és biztosította arról, hogy Németország nem hagyja magára a Monarchiát. E táviratot Conrad július 31-én délelőtt adta át Berchtoldnak, Ausztria-Magyarország ugyanakkor elrendelte az általános mozgósítást. Ugyanebben az órában értesültek Berlinben Oroszország általános mozgósításáról, éjfélkor ultimátumot küldtek Pétervárra, követelve a mozgósítás felfüggesztését, egy másik jegyzékben pedig azt kérdezték a francia kormánytól, hogy semleges marad-e Franciaország orosz-német háború esetében. Hajnalban elrendelték az általános mozgósítást.

Szaszonov azzal a ténnyel, hogy részleges mozgósítással akart Bécsre nyomást gyakorolni, Pandóra szelencéjét nyitotta meg, a cselekvés a mozgósítás megindulásával a politikusok kezéből a vezérkarok hatáskörébe került. A német és francia háborús megoldás egyaránt gyors támadásra volt berendezve, kitört a világháború, melyben a nagyhatalmak közül Ausztria-Magyarország és Németország Oroszországgal, Franciaországgal, majd a békepolitika helyett szövetségi politikát folytató Angliával került szembe.