MAGYAR TÖRTÉNET

Őstörténet • Törzsszervezet • Keresztény királyság
Írta Hóman Bálint

A szerzők előszava

A magyar történeti ismereteknek egyedüli forrásai hosszú időn át Bonfini és Istvánffy Miklós művei voltak. Hét-nyolc nemzedék merítette egész történeti tudását a két nagy humanista munkáiból, míg végre a XVIII. század tudományos törekvései új feldolgozásra adtak ösztönzést s ez idő óta minden emberöltő meghozta a magyar történet újabb és újabb összefoglaló feldolgozását. A XVIII. század elején Timon Sámuel, félszázaddal később Pray és Katona, a XIX. század küszöbén Engel és Fessler, Budai és Virág, a század derekán Szalay László és Horváth Mihály foglalták koruk szellemi színvonalának és tudományos törekvéseinek megfelelő egységbe egy-egy történettudós-nemzedék kutató munkájának részleteredményeit. Majd a millennáris években Szilágyi Sándor vezetése alatt egész tudósgárda szövetkezett multunk történetének új feldolgozására s az egyes korszakok minden részletre kiterjedő monografiáit sorozatba szedve, adták a magyar nemzet tízkötetes történetét az érdeklődő nagyközönség kezébe, Szalay József, Marczali Henrik és Acsády Ignác pedig kisebb keretben, de egységesebb felfogással dolgozták ki a magyar történetet. Mindezek a művek nagy haladást és eredményt jelentettek a maguk korában; új anyaggal és új szempontokkal gazdagították az ismereteket. Ma mégis mind elavultak s még Szalay László hatalmas szintézise is csak egy elmúlt korszak történetszemléletének, tudományos és irodalmi törekvéseinek monumentális emlékeként tud érdeklődést kelteni.

A millenniumi évek történetírói multunk sok fontos kérdését tiszázták s a részletproblémák egész sorozatának állandó érvényű megoldását adták, de saját koruk gondolatvilágának, érdeklődési körének és törekvéseinek szemszögéből nézték és dolgozták fel a magyar történetet. Olvasásuk ma oly hatást kelt, mintha a francia forradalmat és a nyomában kelt viharokat átélt nemzedék a forradalom előtt írt könyvekből tanulmányozta volna a mult történetét, könyvekből, melyeknek felfogása és érdeklődési köre idegen volt tőle. A most letelt emberöltő események és szellemi tartalom tekintetében talán a leggazdagabb mindazok közt, melyek a napoleoni korszak óta lefolytak. Új eszmék, új törekvések, új problémák vetődtek felszínre, új irányokba terelték az emberiség napi érdeklődését s vele a történettudományt is.

A mi nemzedékünk annyi mindenen ment keresztül, hogy a mult iránti érdeklődését a bár csak harminc év előtti, mégis régenmult korszak történetírói már ki nem elégíthetik.

A mult század utolsó évtizedeinek túlnyomóan politikai és közjogtörténeti érdeklődése helyett ma társadalmi, gazdasági és szellemtörténeti problémák felé irányul mindenki figyelme s a politikai és alkotmányjogi kérdéseket is más vonatkozásokban látjuk, mint elődeink. Egész problémaköreink vannak, melyek a régi történeti művekben nincsenek, de nem is lehetnek tárgyalva. Mások – mai nemzeti és társadalmi életünk legégetőbb kérdései – csak mellékesen érintetnek ott.

A millenáris Magyarországot – hogy csak egy-két kérdést említsünk – alig érdekelte az ország lakosságának nemzetiségi összetétele, történetírói a huszmillió magyar romantikus elméletén nevelkedve, kevés érzékkel bírtak a nemzetiségi kérdés értékeléséhez. Ma, a nemzetiségi elv ürügye alatt végrehajtott országcsonkítás korában nincs égetőbb problémánk, mint a magyar fajnak a többi nemzetiséggel való együttélése a magyar állam keretében. Trianon nyomorában megedzett szemünkkel ma semmit sem keresünk annyira, mint a nemzetiségi kérdés történeti előzményeit. Hiszen a magyar nép politikai és kulturális szupremáciájának mértékét sem tudjuk azon viszonylatok ismerete nélkül megállapítani, melyekben a hazai nemzetiségek – tótok, németek, oláhok, szerbek, horvátok, rutének – voltak a magyarsággal szemben. Itt van továbbá a magyar etnosz kialakulásának a hún-rokonság problémájával kapcsolatos nagy kérdése, mely kezdődik a két alapfajta, a finnugor és török nép összeolvadásával, folytatódik különböző törökfajta népek egészben való beolvadásával és egyéb nemzetiségek egyedeivel való keveredéssel, mely folyamat ma is tart az ország területén. A magyar történeti fejlődésre nem volt közömbös, hogy bizonyos időben, bizonyos társadalmi osztályok keretében a magyarság délszlávval, némettel, vagy kúnnal keveredett-e nagyobb mértékben. Ily probléma még a magyarság elhelyezkedése a mindenkori nemzetközi viszonylatokban, aminek tárgyilagos értékelésére Ausztriával való politikai összeköttetésünk korában alig lehettünk képesek. Ilyen a középkori társadalmi mozgalmak és forradalmi jelenségek kérdése, amit a jelenkor társadalmi és gazdasági evoluciójának tanulságai alapján egészen más mértékkel tudunk mérni, mint korábban lehetséges volt.

De a mai nemzedék nemcsak új problémákat lát, hanem a régieket is másként fogja fel, s új felfogásának szükségessége még politikai történet látszólag kevés változásnak kitett területén is megnyilvánul. A történetünket négyszáz év óta domináló osztrák kérdésnek a legújabb időkig megvolt a maga politikai aktualitása, ami szinte lehetetlenné tette tárgyilagos történeti kezelését. Történeti ítélkezés helyett rendszerint publicisztikai mérlegelés jött létre és sokszor pártállásuk szerint ítélkeztek történetíróink, a kiegyezés vagy a 48-as elv szemszögéből nézve történetünk Mohács óta lefolyt szakaszát. Ma e kérdésben felszabadult történetírásunk a napi politika nyomása alól. Ítéletét nem zavarják többé mellékes publicisztikai szempontok; világosan megláthatja, mi volt az oszták-magyar viszonyban a magyar nemzet kárára vagy hasznára.

Nemzedékünk az új események és új törekvések hatása alatt a magyarság kialakulását és annak lényeges politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változásait akarja megismerni, s oly adatokra nem reflektál, melyekből lényeges változás, a magyarságra fontos alakulás nem következik.

A történetírónak ma a régi anyag egy részét, a mai felfogásunk szerint lényegtelen adatokat el kell hagynia és az új problémák megoldására új anyagot, a korábbi történészek által használhatatlannak vélt adatokat kell a kútfőkből előhozva értékesítenie. Az új anyag kiválasztásánál a közönség érdeklődésén kívül, ami nem egyéb, mint az utóbbi húsz esztendő élményeinek függvénye, útmutatást nyújt maga a történettudomány, mely éppen az utóbbi évtizedekben szinte teljesen megujhodott.

A történetírónak ma sokkal tökéletesebb eszközök állnak rendelkezésére a kútfők használhatóságára, hitelességének megítélésére, mint még egy emberöltővel ezelőtt. A történettudomány segédtudományai szinte exakt studiumokká fejlődtek s rajtuk kívül más tudományágak eredményeit is felhasználhatjuk a történeti adatok vizsgálatánál, így különösen a nyelvtudomány, a nemzetgazdaságtan, a művészettörténet és pszichológia eredményeit. A történettudomány új módszere segítségével sok kútfőt el kell ejtenünk, amit korábban hiányos eszközökkel hitelesnek tartottak. Másrészt az újabb történeti kutatás régebben lenézett forrásműveket rehabilitált és előadásának alapjául szemelt ki. A honfoglalás egyik legfontosabb kútfőjét, Anonymus művét nyelvtudományi eredmények alapján ma a többi hazai krónikával együtt sokkal inkább hitelesnek tartjuk, mint az elődök s ezek alapján a honfoglalás és az Árpádkor történetét is másképen látjuk, más formában kell előadnunk.

A legnagyobb változást a modern történettudomány új célkitűzései hozták. Míg a régi történetkönyvek egymástól elszakítva tárgyalták a politikai, gazdasági, társadalmi, művelődési, irodalmi fejlődést s a fejezetek tartalma közt alig volt élő kapcsolat, a mai történetírás a szó igazi értelmében vett művelődéstörténeti, ma szellemtörténetinek is nevezett módszer előnyeit kihasználva, a nemzeti történetet nem osztja többé ily mezőkre, nem állít korlátokat az egyes részletfejlődési folyamatok közé, hanem az egész történetet mint egyetlen szerves folyamatot fogja fel. A gazdasági viszonyoknak megvan a hatásuk az irodalmiakra s a nagy világnézeti áramlatok szinte szuverén erővel gyúrják és alakítják át a társadalmi, gazdasági és politikai viszonyokat. Amint egy ember sem állhat meg egyedül, úgy az emberi történet hatóerői sem működnek elszigetelten; mindnyájan együtt és egyszerre hatnak s közöttük a megfoghatatlanok, a lelkiek azok, melyek primér voltukban minden egyebet irányítanak, mindennek megadják a mértékét.

Az emberi történet nem egyéb, mint az emberi lélek története, így tanítja ezt a modern történettudomány. És a magyar történet nem egyéb, mint a magyar lélek története, azoknak a formáknak leírása, melyekben a magyar lélek évezred óta jelentkezik, azoknak a hatásoknak leírása, melyeket a magyarság aktivitása hozott létre s ezzel az emberiség történetében minden mástól különböző, új színt, új formát képvisel. A magyarság életét a történeti tárgyalás természetéből következően továbbra is korszakokra kell osztanunk, de lelkét nem darabolhatjuk szét részletekre. Minden korszakban az egész magyarság lelkének, az egész magyar léleknek megrajzolására kell törekednünk.

A magyar történet harminc év részletkutatásának eredményeit összefoglaló ez új feldolgozásával a művelt olvasóközönség szélesebb rétegeinek érdeklődését és igényeit óhajtjuk kielégíteni. Ezért tartózkodnunk kellett felfogásunk, szempontjaink, ténybeli állításaink részletes és szakszerű megokolásától, a folyékony olvasást gátló hosszadalmas kritikai jegyzetektől. Szükségesnek véltük azonban, hogy kötetenként és fejezetenként utaljunk a legfontosabb forrásokra, az állandóan használt kézikönyvekre és irodalmi összefoglalásokra s a részletkérdéseket megvilágító, felfogásunk helyességét igazoló tanulmányokra és monográfiákra.