A honfoglaló magyarok.

A főforrások – a magyar nyelv honfoglaláselőtti műveltségszavai s az archeológiai és néprajzi emlékek mellett – Ibn Rustah, Gardézi, Bölcs Leó és Konstantinosz művei (Magyar honfoglalás kútfői, 1901). Mellettük a későbbi hazai krónikák és az egykorú nyugati írók csak kritikával használhatók. Néhány becses adalékot találtam az onogurokról megemlékező régebbi íróknál és per analogiam felhasználtam – persze módjával – a magyarokkal azonos kultúrában élő török népekről adott értesítéseket is. (V. ö. a 2–3. fejezethez idézett arab, szír és bizánci forrásokat.) Az irodalmi feldolgozások közül legtöbb hasznát vettem Zichy idézett művének. Pauler, Marczali és Nagy Géza találó megfigyeléseinek; v. ö. még Csánki: Árpád és az Árpádok, 1908.

A magyarok kultúrájáról egyébként a hazai és külföldi irodalomban egészen hasznavehetetlen leírásokkal találkozunk. A magyarokban csak a félelmes és kegyetlenül pusztító harcost ismerő és gyűlölő X. századi nyugati krónikásoknak – minden háborús kortörténetírót jellemző s a világháború francia íróinak a németeket gyalázó írásműveire különösen emlékeztető – gyűlölet- és borzalomkeltésre törekvő leírása, a honfoglalóknál hasonlíthatatlanul alacsonyabb színvonalon álló finn-ugor népek s az évszázados idegen – orosz és kínai – uralom idejében, politikai szervezetük bomlása következtében visszafejlődött török-tatár népek életéből vett elhamarkodott analógiák alkalmazása s a „nomádság” fogalmának jobbára Grigorjev (Die Nomaden als Nachbarn und Eroberer civilisierter Staaten, 1875) politikai célzatú művén és doktrinér közgazdasági elméleteken alapuló téves meghatározása súlyos botlásokra vezetett. Az ősöket némelyek céltalanul barangoló szálláshelyüket, hazájukat folyton változtató, félmeztelen, nyershúsevő, sátorozó nomád rablóhordának, mások meg az obi-ugorok módjára halászva-vadászva kóborló primitív nemzetségek kevés vagy semmi politikai öntudattal nem bíró jámbor csoportjának rajzolják. Ismét mások a nemzeti dicsőségnek vélnek hódolni, mikor XI–XIV. századi források adatainak önkényes felhasználásával és kétségtelen tények elhallgatásával igyekeztek minél fényesebb szineket találni a honfoglalók kultúrájának jellemzéséhez. E kritikátlan kísérletekkel szemben kénytelen voltam a legszigorúbb bírálatot alkalmazni. Az irodalom ismertetését lásd Hóman: A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése, 1923. (M. Nyelvtud. közl. I. 7.) 1–15. l.

A testi sajátságokat illetően v. ö. Bartucz és Méhely id. m. és Ottó XII. századi freisingeni püspök találó leírását (Gesta Friderici. I. 32); a jellemre, testi alkatra a szövegben idézett forrásokon kívül a IX–X. századi nyugati krónikákat. V. ö. még Herman Ottó: A magyar nép arca és jelleme. 1902. A nyelvre v. ö. az első fejezethez idézett irodalmat; a kétnyelvűségről Konstantinosz id. h., v. ö. még Gombocz, Zichy, Brockelman id. műveit.

A nemzetségi és törzsszervezet leírását majdnem szószerint id. művem (A magyarok honfoglalása) II. fejezetéből vettem át. U. ott lásd a forrásokat és irodalmat. A nemzetség, törzs és egyéb társadalmi alakulatok és jelenségek fogalmának tisztázását lásd Hóman: Társadalomtörténeti terminologia. (Társadalomtudomány, 1921.) A források jogtörténeti értékelése tekintetében fontos Illés: A magyar társadalom és állam szervezete a honfoglaláskor (Árpád és az Árpádok. 1908). A jogszokásokról és a vérszerződésről Tagányi: Hazai élő jogszokások gyüjtéséről. 1919. A törzsszövetségek és törzsek mesterséges, katonai keletkezésére v. ö. a 2 fejezet végén mondottakat. Trónöröklésről legjobb megállapításai vannak Bartoniek Emmának (Az Árpádok trónöröklési joga. 1926) v. ö. Domanovszky: A trónöröklés kérdéséhez. 1913. A települési szokásokról Hóman: A magyarok honfoglalása. III. fejezet és részletesebben „A honfoglaló törzsek megtelepedése” (Turul, 1912.) A hadi szervezetről és a csapategységekről Bölcs Leó Taktikáján kívül Maszúdi, a nyugati írók s a Budai és Bécsi Képes Krónika adnak felvilágosítást A tömény szó 10.000 értelemben a XIII. században is előfordul a beregi egyezmény (1233) sótételeiben. A fegyverzetről Bölcs Leó-n kívül az archaeologiai leletek beszélnek. Várostromló szerekről több nyugati forrás emlékezik meg, Prokopiosz szerint a szabirok egész sajátságos faltörő szerkezetet konstruáltak. A táborozásra, harcmodorra a főforrás Leó műve. V. ö. Salamon: A magyar haditörténethez a vezérek korában, 1878; Thury: A régi magyar és török hadviselés (Hadtört. Közlemények 1888 és 1889); Nagy Géza: A régi magyarok fegyverei. (Arch. Ért. 1890–92); Darkó: Bölcs Leó taktikájához (K. Csoma A. I. 1924). A védelmi rendszerről, semleges zónáról Hóman: Őstörténetünk keleti forrásai. 1908; A magyarok honfoglalása. 1923; Tagányi: Gyepü és Gyepüelve. (Magyar Nyelv 1913), a germánoknál: Seeck: id. m. I. 194. l.; v. ö. még Alföldi: Hogyan omlott össze a római védőrendszer Pannoniában. 1925. 29. lap. A gazdasági kultúráról, nomádságról. Hóman: A magyarok honfoglalása III. fejezete, v. ö. még fentebb az első fejezetben felsorolt honfoglalás előtti műveltségszavakat s a III. fejezethez idézett forrásokat és az Ethnographia évfolyamait. Halászatról Herman Ottó: A magyar halászat könyve. 1887; A magyarok nagy ősfoglalkozása. 1909. A kettős településre Ibn Rustah-on kívül v. ö. Jordanész megjegyzését az altziagir-bolgárokról. A magyar sátor szerkezetének leírásában szószerint követtem Cs. Sebestyén Károly kis cikkét: Milyen házban laktak a honfoglaló magyarok. (Napkelet, 1926. 692–696. l.); v. ö. Zichy id. m. A török sátorról és berendezéséről Menander, Sziriai Mihály és Al Jaquibi szólnak részletesen, v. ö. még Gardezi elbeszélését. Az étkezésről Zichy id. m. s a műveltségszavak; a nyershúsról Solymossy: A nyereg alatt puhított hús mendemondája. (Ethnographia, 1921, 120–123), v. ö. Eckhardt: Az emberevő magyar meséje (M. Nyelv, 1927). Ruházatról és fényűzésről Zichy id. m. s az arab és bizánci írókon kívül v. ö. a 3. fejezetben idézett íróknak a török népekről adott leírását. Az ékszerekről a sírleletek beszélnek; v. ö. Hampel összeállítását id. műveiben; Fettich: Népvándorláskori művészet Magyarországon 1925. Iparról, kereskedelemről Zichy id. m., Hóman: Magyar pénztörténet, 1916 és Adalék X–XI. századi pénztörténetünkhöz (Századok, 1918). Az ősi vallásról általában Zichy id. m., v. ö. még Sebestyén Gyula: Regösök, 1902. (v. ö. az ott idézett irodalmat.) Az őskultuszról Tagányi: Hazai jogszokások; Róheim: A kazár nagyfejedelem és a Turulmonda. 1917. (v. ö. bírálatomat, Századok, 1918). A török varázslókról Menander, a szír Mesihazecha s v. ö. Róheim: Nephanda carmina. (Ethnographia, 1918.) A bálványokról Malalasz, Teofanész, Szent Gellért: Deliberationes. A török istenhitről Teofülaktosz és Sziriai Mihály, a basgurd-magyaroknál Ibn Fahdlan nyomán Jakut beszél. Az onogurföldi VI. századi térítésről az ú. n. Zakariasz Rhetor féle mű, Malalasz és Teofanész. Kurt fejedelem térítéséről Sziriai Mihály (v. ö. 3. fejezet.) A magyarok körében folyt térítésekről Szent Cirill, Metód és Wicbert legendái. A kazár-bolgár s általában a török népek vallásváltoztatásáról v. ö. a 3. fejezethez id. keleti forrásokat. Az ősköltészetről Sebestyén Gyula id. m., Réthei Prikkel: A régi magyar énekmondók. (Egy. Phil. Közl. 1917.); Király György: A magyar ősköltészet. 1921. (u. ott a régebbi irodalom); Hóman: A magyar húnhagyomány és húnmonda. 1925; Solymossy: Az énekes rendek keletkezése. (Ethnographia, 1907) és keleti elemek népmeséinkben. (U. o. 1922). Az orkhoni, jeniszeji feliratokból ismert türk és ujgur írással egyező magyar rovásírásról Sebestyén: Rovás és rovásírás. 1909., A magyar rovásírás hiteles emlékei. 1915.; v. ö. Ernyey bírálatát (Századok, 1917) és Sebestyén válaszát (u. o.); Németh: A régi magyar írás eredete (Nyelvtud. Közlemények XLV. 1917); Melich: Néhány megjegyzés a székely írásról (Magyar Nyelv 1925); Ligeti: A magyar rovásírás egy ismeretlen betűje. (u. ott) és A kazár írás és a magyar rovásírás. (u. ott 1927).