A KERESZTÉNYSÉG VÉDŐBÁSTYÁJA.

A török és magyar harcnak élet-halálharc jellege, világnézeti és kulturális kiegyenlíthetetlen különbségeivel együtt, az utóbbi egy-két nemzedék tudatából kiveszett. Kipusztította onnan nem a magyar történetírás, melynek e viszonyokkal foglalkozó nagy reprezentánsai, korábban Salamon Ferenc, azután Takáts Sándor, mindenkor hangsúlyozták a két kultúra különbözeteit (Takátsnak erre vonatkozó régebbi helyeit l. Dudek id. művében), bár éppen Takáts Sándornak köszönjük a két nép érintkezéséből természet szerint kifejlődő hasonlóságoknak, átvételeknek is felfedezését és színpompás lerajzolását. Kipusztította a közönség tudatából az a politikai irány, mely a korábbi 48-as felfogással kapcsolatban a törököt a multban is barátnak iparkodott feltüntetni, s amely iránynak a változott viszonyokban félreértett faji alapokra transzponált utóda széles gesztussal töröktől japánig minden „keletit” keblünkre akar ölelni, s nemcsak jövőnket, hanem multunkat is le akarja szakítani az európai keresztény közösségről. Ezen politikai és társadalmi propagandával szemben nyelvészeti köreink megtették a kötelességüket, amikor a történeti tényeket érvényesítve elutasíták a török-tatár-perzsa-japáni propagandának folyton megújuló támadásait és a nemzet tudatába belevitték a finn-ugor rokonsági tant. Sokkal kevesebb éberséget tanusítanak az utóbbi generáció történészei, amidőn e kérdés elől kitérve, szabadjára hagyták a politikai propagandának tudákos történetfelfogását. Igaz, hogy történészeinknek egyszerre két fronton kellett volna harcolniok, ami lényegesen nehezebb munkát követelt volna, mint a finnugor nyelvészeknek Budenz Józseftől és Szinnyei Józseftől vezetett küzdelme. Egyszerre nem is egy, hanem két népszerűtlen tételt kellett volna kimondaniok: egyik, hogy a török, a mostani barát, az új rokon, tette tönkre háromszázéves háborúival a magyar állam és nemzet egyenes fejlődési vonalát; a másik, ami még népszerűtlenebb volt: hogy ebben a küzdelemben hosszú időn át, de különösen a XVI. században a Habsburg-dinasztia, az osztrák-cseh tartományok, a német birodalom és a pápaság állottak mellettünk. Segítettek, ez bizonyos, bár megsegíteni nem is tudtak, s némelyek közülök nem is akartak. Ezt a két népszerűtlenséget historikusaink nem mondták ki a nagytömegek előtt, bár kisebb, akadémikus érdekű műveikben elég nyomát találjuk, hogy ismerték, s ennyiben még követték Szalay László nagy tradicióit. Egyéb, kevésbbé népszerűtlen, vagy kevésbbé közérdekű dolgokkal foglalkoztak, s a XVI. század története, a Magy. Tudományos Akadémia jószándéka ellenére is megíratlan maradt. A nagy tömeget semmi sem zavarta multba vetített politikai álmaiban. Legutóbb még azt a szégyent is meg kellett érnünk, hogy „törökbarát” oldalról Kölcsey Himnuszából a török harcokat festő részleteknek kitörlését követelték, anélkül, hogy ezen az abnormális dolgon nemzeti köreink valamikép felháborodtak volna. Az a tudat, mely a XVIII. század nagy historikusaitól hagyományként szállott át romantikus korszakunk költőire, Kölcseyre, Vörösmartyra, s tőlük SzalayLászlóra, mintha teljesen megszakadt volna. A nemzet mintha elfelejtette volna legdicsőbb és leghősiesebb korszakát életének.

Én úgy ebben a fejezetben, mint a két következőben, ezen régi, megszakadt tradició követőjének tartom magamat, a mai történetfelfogást egybe akarom kapcsolni a mult század nagy romantikus és klasszikus történetfelfogásával. Feladatom a modern tudomány módszereivel ismertetni ezt a korszakot a valóságnak megfelelően, nem nézve sem jobbra, sem balra. Miután azonban az utóbbi 30–40–50 év történetkutatása éppen a lényeges feladatokat mellőzte el, ezért az előtanulmányok is nagyban hiányoznak és nagy, szervezett munka nélkül alig is lesznek pótolhatók. A török harcoknak és hódításnak a magyarság létszámára, népsűrűségére, a gazdasági viszonyokra, az alföldi és déli területek növényzetére stb. gyakorolt megsemmisítő hatásáról csak itt-ott van részletkutatás, úgyhogy egész képet adni igen nagy nehézségekbe ütközik. Ugyanúgy elszórt adatokra vagyunk utalva azon processus megrajzolásánál, miként tűnt el a török hódítás nyomán az egységes magyar nemzetállam és foglalta el helyét a nemzetiségek konglomeratuma, melyből a magyar államiságot és nemzeti túlsúlyt újabb századok munkájával kellett megalkotni. Nincsen összefoglaló kép arról, hogy Magyarországot a XVI. században a Nyugaton a kereszténység előbástyájának tisztelték. A birodalmi gyűlések török, azaz magyar tárgyalásainak részletei is alig ismeretesek. A XVI. század állandó pápai segélyéről nem magyar mű tájékoztat. Mindezen hiányokra az illető helyeken rá fogok mutatni. Itt még csak azt tartom kiemelkedőnek, hogy mivel itt akarunk maradni Közép-Európában és nem szándékozunk Kis-Ázsiába vagy az orosz steppékre kivándorolva, újra barbárnak visszavedleni, aminő különben e munka I. kötete szerint úgyse voltunk soha, akkor végre itt az ideje, hogy az európai közösségben újra elismertessük érdemeinket és ismerték tegyük szenvedéseinket, pusztulásunkat, melyet a keresztény közösség védelme rótt reánk. Ez kötelességünk magunk, fajtánk és nagy multunk iránt, tekintet nélkül arra, lesz-e ebből a felvilágosító munkából pozitív, kézzel fogható hasznunk. Európa őrszemei, Európa oltalmazói voltunk, s ha ezt nem ismertetjük el a Nyugattal, elmélyített történeti kutatás és annak közlése által, máris itt állnak, akik szívesen eltulajdonítják tőlünk e dicsőséget. A román történetírás megkezdte Erdély – mint romániai provincia – török korbeli szerepének francianyelvű feldolgozását. Ha az aktualitás momentuma – szegényes kis momentum egy nemzeti élet megszakítatlan folyamában – hatni képes a mai nemzedékre, akkor megállapíthatjuk, hogy a XVI. és XVII. század török-magyar problémája, a fenti értelemben, aktuálisabb, mint valaha. A török hódoltság gazdasági viszonyai, a nemzetiségi tömegek bevándorlásával együtt a következő kötet elején dolgoztatnak fel.

A török életformákra Hammer id. művei mellett elsősorban az utazók leírásai a kútfők, igen sok kivonatosan ismertetve Szamota István, Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten, 1054–1717, Budapest 1891. c. művében. Mindezeknél értékesebb azonban a Fugger-faktor, Hans Dernschwam útleírása, aki Verancsics és Zay kíséretében járta meg az európai és kisázsiai Törökországot; v. ö. Franz Babinger, Hans Dernschwams Tagebuch einer Reise nach Konstantinopel u. Kleinasien 1553–55, München u. Leipzig, 1923. 170, 181, 182, 269. stb. 11. Tanulságos Augerius Ghislenius Busbeqius, Legationis Turcicae Epistulae IV, első kiadása 1581, jó német fordítása, jegyzetekkel, Wolfram von den Steinentől, Erlangen 1926. – A török elleni imádság: Hetetszaka minden napra megirattatott imádságok, kik öszve szerzettetének Avenarius János dr. által, fordittatának pedig magyarra Szalaszegi György predicator által, 1593, Siczben Manlius János kiadása, ajánlva Gróf Slam Magdolnának, Poppel Lobkowitz László feleségének. – A pogány elleni verses könyörgés: Bornemisza Péter, Énekek három rendbe, 1582, Detrekő várában, LXXIII. ének, a tatárokról u. itt: A magyaroknak siralmas éneke a tatár rablásról, CLIIII. sz. ének – A török hódítás vallási jellegéről Hammer, Staatsverfassung 1, 163, 166, továbbá Salamon Ferenc, Magyarország a török hódítás korában. Pest 1864, alapvető műve. – A kezdődő protestantizmusnak török problémájára l. Bezold id. m., 289 stb. l., Luther Mártontól Vier tröstliche Psalmen, Vom Krieg wider die Türken és Heerpredit wider die Türken és Heerperedigt wider die Türken, 1529, továbbá Thienemann Tivadar, Mohács és Erasmus, Minerva 1923, 1. l., Rich. Ebermann. Die Türkenfurcht, Halle 1904, 42. l. Grisar nagy Luther-életrajza, Fr. Teutsch, Gesch. der evang. Kirche in Siebenbürgen 1, 192. l. idézeteit, továbbá Katona, Hist. crit. 20, 1040. l. és Egyháztört. Emlékek, 5, 599. és 603. l.

Szegedi Gergely = Huszein bég levelét l. Takáts Sándor, Rajzok a török világból, I. kötet, 1915, 61. l., a budai basák stílusáról u. itt 123. l. A budai basák emlékezete c. tanulmányban, a magyar nyelvű basa-levelek kiadása Takáts Sándor, Eckhard Ferenc és Szekfű Gyula, A budai basák magyar nyelvű levelezése I. 1553–1589, Budapest 1915, ebből különösen 350. l.; többi levél-idézet Takáts, Rajzok 1, 85, 86, 87. l. Zay válasza a portán Verancsics id. m. 4, 163. l. Az egri részlet Tinóditól, Egervár viadala II. részből, megjelent Heltai Cancionalejában is.

*

A déli török őrségekre l. Velics Antal és Kammerer Ernő, Magyarországi török kincstári defterek, 2. kötet, 1899, 44 stb. 11. Az országgyűlési határozatokra mindenkor M. O. E. illető helyei. A horvát várakra l. Šišić, Acta comitialia Croatiae, 2, 99; a magánvárakra Salamon Ferenc, Az első Zrinyiek, Pest 1865 alapvető előadását. Győr vára kiépítésére Villányi Szaniszló, Győr vár és város helyrajza, erődítése, háztelek- és lakossági viszonyai a XVI. és XVII. században, Győr 1882. Érsekujvárra többi között Nyitra vármegye monográfiája a „Magyarország vármegyéi és városai” sorozatban, 614. l., továbbá Hadtört. Közl. 1888, 198. l. és Gömöry. Türkennot u. das Grenzwesen in Ungarn u. Croatien 1575–82. (= Mitth. des Kriegsarchivs 1885, 155. l.). A várépítésre s annak magyar módjára l. Takáts, Rajzok, 2, 1. s köv. ll., különösen Érsekujvár és Egerre is adatokkal; a Zay-féle bizottságra Egyháztört. Emlékek, 5, 511. l.: Pekry Lajosra Tört. Tár 1901, 584. l.; Kerecsényi Lászlóra és Zokol várára Radoslav Lopašic, Spomonici Hrvatske Krajine I. 1479–1610, 184 (= Monumenta slavorum meridionalium 15. köt.) 10 stb. ll.; Zrinyi Miklós váraira Barabás Samu, Zrinyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok, 2. kötet, 1899, 417. l. Thury György életrajzát l. Takáts Sándor, Régi magyar kapitányok és generalisok, 1922, A nagy Thury György c. tanulmányban, különösen 52, 56. 1.

A pénzügyekre, állami bevételekre Acsády Magyarország pénzügyei stb. id. műve, 168. s köv. ll. Eger vára fenntartására l. Tört. Tár 1879, 597, l. Verancsics, id. m. 5, 325, 344. 11., 9, 32. l. A vártartományok bevételeire l. Szendrey János, Váraink szerepe és felszerelése a XVI. és XVII. században (= Hadtört. Közlemények, 1888), Csejte és Éleskő jövedelmeire adatokkal; Acsády Ignác, Végváraink és költségeik a XVI. és XVII. században, (= Hadtört. Közl. 1888); Palota jövedelméről Takáts, id. Thury-tanulmányában, 58. l. Révay Ferenc jelentését l. Tört. Tár 1894, 29. l.

*

A védvonal költségeinek és létszámának kimutatásaira l. Acsády, Magyarország pénzügyei id. m. 176. l., Takáts Sándor, A magyar gyalogság megalakulása, Budapest 1908 c. alapvető művében több kimutatás, magyarázva is, 264. l.; továbbá Böhmische Landtagsakten, a német bevezetésekkel való kiadás, 5, 201; 7, 584 stb. ll. A velencei követjelentések becsléseire l. Századok, 1869, 296. l., Mocenigo jelentése Alberi, 14, 90. s köv. ll., Soranzo jelentése Fiedler, 201, 211, Micniel-é u. ott; egyéb részletek, amennyiben más kútfők nem említik, Acsády és Takáts műveiből. Az 1549. évi kiadásjegyzék, Thallóczy Lajos közlésében, Századok, 1877, 169. l., nem adja az egyes várak saját jövedelmeiből fedezett kiadásokat. A sexagesimára M. O. E. 2, 313, 345. l. Az 1545-ki országgyűlési pénzügyi vitákra M. O. E. 2, 624. 1. – A bányák jövedelmére itthoni műveink rendkívül hiányosak, alig nyujtanak a fontos kérdésekre pozitív adatokat, így Péch Antal, Alsó-Magyarország bányamívelésének története, 1. köt. 1650-ig, Selmecbánya, 1884, az előbbi műnek adatait bányavállalatok névsora szerint csoportosítja; F. Dobel, Der Fugger Bergbau u. Handel in Ungarn (= Zeitschrift des historischen Vereins für Schwaben 6.) Wenzel aktái Tört. Tár. 1882.; Wenzel, A Fuggerek jelentősége Magyarország történetében (Akadémiai Értesítő a tört. tud. köréből) 1882; Max Janssen, Jakob Fugger der Reiche, Studien u. Quellen I. (= Studien zur Fugger-Geschichte III) 1910, 132 s következő ll. csak 1525-ig; Ehrenberg, Zeitalter der Fugger közismert műve 1, 121 stb., Manlich-re u. itt 1, 224. l.; Jakob Strieder, Studien z. Geschichte kapitalistischer Organisationsformen, 1925, teljes irodalommal a kérdések európai vonatkozásaira, különösen a cseh cintermelési monopóliumra és 489. l. Das Kupfersyndikat der Firmen Fugger u. Manlich 1548, a magyarországi réztermelés eladására. A bányák termelésére vonatkozó adatokra l. Péch első id. művét, 1, 205, 217, 275, 283, 301, 302, 307 317, 321, 330, 347, 361, l. V. ö. még Acsády Ignác, A pozsonyi és szepesi kamarák 1565–1604 (= Két pénzügytörténelmi tanulmány, Budapest, 1894) és Franz Anton Schmidt, Chronologisch-systematische Sammlung der Berggesetze der Österr. Monarchie, Wien 1834, Ungarn, I. 1053–1564, benne 1541 febr. 1. Ferdinánd zálogba teszi az erdélyi sókamarákat stb., Ungarn II. 1565–78. 1. l. Miksa királynak Bergordnung-ja Magyarország számára – Soranzo 1563-ban, Fiedler 301. l., egyszer 400.000 forintra teszi a bányák jövedelmeit, de ugyanekkor a harmincadot csak 80.000-re. Acsády, Magyarország pénzügyei, 164. l. a pénzverés és bányászat hasznát csak 150.000 forintra teszi, ami határozottan túlságos alacsony becslés. A vámbevételekre Acsády id. m., 267–269. l., 179. l. u. az, A pozsonyi ... kamarák 90, 93, 95. l. is értékes adatok. Takáts Sándor, Szegény magyarok, VI. A magyar tőzsérek és kereskedők pusztulása, ami tulajdonképen a magyar szarvasmarhakivitel történetének első, úttörő feldolgozása; ugyanaz, A magyar gyalogság, 259. l. idézi azon bécsi udvari levéltárban levő datálatlan aktát, mely szerint a magyar országgyűlés lehetségesnek tartotta az ország védelmének tisztán a magyar jövedelmi forrásokból fedezését, sőt még, nézete szerint, tekintélyes felesleg is maradna. Ugyanezt az aktát említi Károlyi Árpád, M. O. E., 12. kötet, 202. l., szerinte a javaslat fő jövedelmi forrásnak a marhakereskedés kiviteli vámját tartja. Az akta ma nem található meg, de kétségtelen, hogy akik írták, nem voltak tisztában az egyes jövedelmi ágak nagyságával. Takáts fenti marhakiviteli munkájából kiderül, hogy szó sem lehetett volna arról, hogy a millión jóval felüli évi költségeket a marhavámból fedezzék, mert a legnagyobb kereskedési periódusról ezt jegyzi meg Takáts: „Voltak esztendők, mikor tőzséreink 200.000 marhát hajtottak a vásárokra”, Szegény magyarok 136. I., másutt hozzáteszi, hogy „egyetlen évben mintegy százezer marhát hajtottak ki tőlünk szabad útlevéllel vám- és harmincadmentesen”, u. ott, 152. l., pedig ezen vámmentességeknek egy része magyar urakra, vagy ittbenn szolgáló idegen főtisztekre is vonatkozott, akiknél tehát ez a vámmentesség a zsold vagy fizetés fejében volt, azaz itt már burkolt védelmi költségről van szó, amire le volt foglalva a vámjövedelem egy része. Egyébként is az akkori állami pénzügykezelés bonyolultsága, a sok lokális, helyi kifizetés és bevétel, a folytonos gabona, posztóvétel és eladás, a sok természetbeli jövedelem teljesen kizárja annak a lehetőségét, hogy bárki is, aki nem ült benne az udvari kamarában, biztos képet alkothasson magának az állam pénzügyi helyzetéről. De valószínű, hogy ilyen képe még az udvari kamarának sem volt, annál kevésbbé a pozsonyinak, mely az ország keleti vidékeit sem tudta eléggé áttekinteni. A védelmi vonalról sem volt a maga egészében, Nádasdytól kezdve körülbelül Eszterházy Miklósig senkinek, se magyar, se német katonának átfogó ítélete, a viszonyok, tényleges, nem papiros, kiadások és bevételek pontos ismerete alapján. Az állítólagos 1580-i javaslat tehát kétségtelenül illuziókon alapszik. – Az udvartartás költségeire l. a velencei követek id. jelentéseit, köztük a legmagasabbra teszi, Ferdinánd halála előtt, Soranzo, Fiedler id. m. Egyéb adatokra Takáts, A magyar gyalogság, 159. l., Acsády, Magyarország pénzügyei, 156. l., K. Oberleitner, Österreichs finanzen u. Kriegswesen unter Ferdinand I. (= Archiv für österr. Geschichte 22.) 1859, a legjobb példa arra, hogy az akkori pénzügyigazgatás és államháztartás mellett, még oly gazdag anyagból sem lehet számszerűleg teljes képet nyerni.

*

A német birodalmi segélyre, sajnos, nincsn összefoglaló, az adatokat magyar szempontból mérlegelő kutatás, a fenti szöveg az első ilynemű kísérlet. V. ö. Häberlin id. művében elszórt adatokat és a Reichsabschiede régi kiadásait. Megkönnyítette munkámat Eugen Heischmann műve, Die Anfänge des stehenden Heeres in Österreich (= Deutsche Kultur, Historische Reihe, geleitet von Prof. Alfons Dopsch), Wien 1925. Igen sok adatot tartalmaz a század második felére, s főként a Belső-Ausztriának adott birodalmi török segélyre F. Hurter, Kaiser Fedinand und seine Eltern, 1850, 1, 2, és 3. kötet. A birodalmi felfogásra, a Vomauer-t illetőleg l. Häberlin, id. m. 8. 201; 12, 52, l., a pfalzi választó felfogására u. ott 10, 24. 1. A német telepítési kísérletekre Heischmann, id. m. 15. és 35. l.; Wilh. Edler von Janko, Lazarus Freiherr v. Schwendi, Wien 1871, az 1571-i Gutachten, 86. l.; Zwiedineck-Südenhorst, Über den Versuch einer Translation des deutschen Ordens an die ung. Grenze (= Archiv für österr. Geschlichte, 56.), 1878, továbbá Häberlin id. m. 9, 155 és 10, 398. l., v. ö. még F. Stieve, Briefe u. Akten zur Geschichte des 30jährigen Krieges in den Zeiten des vorwaltenden Einflusses der Wittelsbacher (az első három kötet Moriz Rittertől) 4, 46. 1.

A pápai felfogásra Nuntiaturberichte, Morone jelentései, 2, 49. l. III. Pál pápa 1536 okt. 24.-i utasítása: validum propugnaculum, továbbá Aleander jelentései több helyütt; Contarini 1548, antemurale e balovardo, Alberi 1, 394. l., Cavalli 1543, bastione della Christianità, Alberi 8, 130. l.; a teljes anyagot összefoglalja Pastor, Geschichte der Päpste nagy művében s így IV. Pius törökellenes fáradozásáról 7, 551. l., V. Pius 8, 467. és 539. s köv. ll., XIII. Gergely, 9, 243. s köv. ll., V. Sixtus 10, 291 s köv. ll.

II. Fülöp 1566-i segélyét l. Acsády, Millenn. tört. 5, 368.

Az osztrák tartományokra Heischmann, Hurter id. m. Josef Hirn, Erzherzog Fedinand II. von Tirol, Innsbruck 1885, 1.és 2. Takáts. A magyar gyalogság, 263, 270. ll.: Alsó-Ausztria egyszer 2577 katonát, máskor két dunántúli várban 80.000 forinttal 1884-et fizetett. A Fuggerok tiroli utaványára l. Hermann Josef Kirch, Die Fugger u. der Schmalkaldische Krieg (= Studien zur Fugger-Geschichte 1915).

A cseh részvételre szintén nincs összefoglaló kutatás; a schmalkaldeni háború hatását már Mocenigo megállapítja, Fiedler 149; l. továbbá Turba, Venetianische Depeschen, 2, 270. l., továbbá Oberleitner id. m., Gindely, Geschichte der böhmischen Finanzen v. 1526 bis 1618 (= Denkschriften der kais. Akademie, phil. hist. Klasse, Wien 1869), és Böhmische Landtagsakten, id. kiadás, A cseh segéllyel történt visszaélésekre Böhmische Landtagsakten, 6. kötet, 93, 100, 107, 279, 321, 340, 389, 7. kötet 465. l., Rudolf felfogására 6,75. l., a cseh-magyar rendi üzenetváltásról u. ott 6. 116–123. l. és Fraknói, M. O. E., 7, 109. l.

A belső-ausztriai és horvát védelemre Hurter, id. m. Fr. Vaniček, Spezialgeschichte der Militärgrenze, 1, Wien 1875, továbbá Jurisics kinevezése Šišić, Acta comit. Croatiae 2, 58. l., Ungnadé u. ott, 2, 472. l.; a belső-ausztriaiak 1530-ki vállalkozására Laszowski, Monum. Habsburgica, 1, 469. l., Károly főherceg gráci alapításaira Fellner-Kretschmayr id. m. 1, 257. l. irodalommal, a magyar rendek magatartására Fraknói, M. O. E. 6, 189, 251, 288. l. A horvát országgyűlések iratait l. Jos. Kukuljević aliter Bassani de Sacchi, Jura regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae pars I. és II., Zagrabia 1862, a II-ben Articuli et libertates, továbbá Šišić id. publikációja. A magyar kamara nemzetiségi finomságáról 1570-ből való irat, Šišić, Acta 3, 299. l., Ungnad és Erdődy bánságára u. itt. 3, 390, 404, l. 4,37, 48, 97, 145, 228, 237, 272 1.

*

Az összefoglalásnál a fenti művek adataira támaszkodom, különösen pedig a magyar védelmi vonal két, szinte teljesnek mondható áttekintésére, mindkettő kiadva Böhmische Landtagsakten, 5, 248. és 7, 584. l. Az egyes háborúk költségeire és azok sok forrásból való fedezésére l. Oberleitner id. m. Az államadósságra Oberleitner, Gindely 109. l. mellett Otto Thorsch, Materialien zu einer Geschichte der österr. Statsschulden vor dem 18. Jahrhundert, Berlin 1891., a családi felosztásokra u. ezek és Bucholtz, Huber, Hurter id. művei, a adósságokra l. még Böhmische Landtagsakten, 5, 235. és 321. 1.

*

A XVI. századi hadi szervezet képét szinte egészében Takáts Sándor, A magyar gyalogság c. id. művének köszönjük, aki ott a naszádosok és huszárság kérdését is tisztázta, az előbbit Szentkláray Jenő, A dunai hajóhadak története, Budapest 1885 c. művel szemben. Hogy a hajdú név csakugyan hajtóból származik-e, ezt nem tudjuk, de hogy a XVI. században az első magyar hajdúk ilyen marhahajcsárok voltak, azt Takáts Sándor kétségtelenül megállapítá, id. művében és abból származó polemiájában. Századok 1909, 598. és 692. l. A felhasznált adatok az ő könyvéből, s a Böhmische Landtagsakten id. helyeiből, és 5, 201. l. V. ö. még Kató Sándor, Idegen katonaság Magyarországon I. Ferdinánd uralkodása alatt 1540–1546, Győr 1908, a hazai nyomtatott anyag hasznos összeállítása.

A magyar védelmi vonalnak szervezete és jelentősége, úgy az európai keresztény szolidaritás történetében, mint a magyarság szempontjából, ma is teljesen ismeretlen a külföldön, holott e védelmi vonalnak századokon át fenntartása egyik legnagyobb aktivumunk lehetne, melyről mai viszonyaink közt lehetetlenség lemondanunk. Egyetemes történeti tárgyalásban szükséges volna a régi, aldunai és az új vonalat együtt tünteti fel, mint Európa határát kelet felé. A magyar védelmi vonalról, s jelentőségéről sem Ranke, sem Edw. A Freeman, The Ottoman power in Europa 1877, sem pedig az újabb kutatások nem vesznek tudomást, így Lybyer id. m. és a Cambridge Modern History sem.