AZ ERDÉLYI FEJLŐDÉS.

Az erdélyi történetnek mint egyetlen, egységes folyamatnak feldolgozásai: Kővári László, Erdély történelme, 5 kötet, Pest 1859–63, és Szilágyi Sándor, Erdélyország története, különös tekintettel mívelődésére, 2 kötet, Pest 1865–66. Ezen időtől fogva az erdélyi történetnek nincsen külön feldolgozása, aminek a 67-es korszak politikai felfogása az oka: miután 1848 kimondta az Erdélynek Magyarországgal való unióját, s ennek értelmében az alkotmány 1867-i helyreállításával Erdély politikai önállósága végkép megszűnt, ezen politikai tényeknek megfelelően nem látszott többé sem aktuálisnak, sem szükségesnek a magyar történettől különálló erdélyi történetművelés. Aminek sajnos, következménye lőn, hogy a történeti kutatás és feldolgozás haladottabb módszerei szinte hatvan esztendőn keresztül nem alkalmaztattak többé az erdélyi történetre, mint egyetlen, önmagában szerves folyamatra. Az egyetlen azóta megjelent erdélyi történet szász szempontból készült, a magyar és székely történet elmellőzésével, vagy egyoldalú, néhol ellenséges színezésével: G. D. és Fr. Teutsch, (ez utóbbitól a három utolsó kötet), Geschichte der Siebenbürger Sachsen für das sächsische Volk, 3. kiadás, 4 kötet, Hermannstadt 1899 óta; szász szempontból tekintve, ez a könyv szinte példátlan monumentális egyszerűséggel foglalja össze a szerzők népének viszontagságait, s így folyton megújuló forrása a szász összetartozás érzésének; – eléggé nem sajnálható, hogy sem a székelyekről, sem az egész erdélyi történetről nincsen hasonló értékű könyvünk. A székelyekről az adatok legújabb összeállítása Szádeczky Kardoss Lajos, A székely nemzet története és alkotmánya, Budapest, 1927. – A régi, fejedelemség korabeli Erdély viszonyainak legjobb leírása: Josephus Benkő, Transsilvania, sive Magnus Transsilvaniae Principatus, 2. kiadás, 2. kötet, Claudiopoli 1834. – A legfontosabb akta- és kútfőpublikációk: Erdélyi Országgyűlési Emlékek, Budapest 1876–1898, 21 kötetben kiadta Szilágyi Sándor, (a 22. kötetet kiadta Lukinich Imre), a következőkben E. O. E. alatt idézve; Székely Oklevéltár, kiadta Szabó Károly és Szádeczky Lajos, 7 kötet, 1872–1898; Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó–Kronstadt, 7 kötet, 1888 óta, a számadások és leíró kútfők igen pontos kiadása; Gróf Mikó Imre, Erdélyi történeti adatok, Kolozsvár, 1855, 4 kötet, Gróf Kemény József és Kovács István, Erdélyország történeti tára, Kolozsvár, 1837, 2 kötet stb.

A trianoni katasztrófa az erdélyi történet felfogásában új jelenségeket hozott: az unionisztikus korszak antitranssilvanus történeti felfogásával szemben felmerült Erdély önállóságának, az erdélyi történet önmagára támaszkodó, immanens erőinek kutatása. A gondolatnak legmarkánsabb kifejezése Gyárfás Elemér, Bethlen Miklós kancellár, Dicsőszentmárton, 1914, aki Cserei Mihály, felfogását ismételve és elmélyítve az erdélyi történetnek a magyartól, s egyúttal romántól függetlenségét, de mégis mindkettővel összekötöttségét hirdeti. Ezzel van kapcsolatban a napjainkban megindult kutatás is az erdélyi lélek, az erdélyi öntudat mibenléte és történeti multja iránt, v. ö. Ravasz László, Az erdélyi lélek (= Protestáns Szemle 1925), Asztalos Miklós, Az erdélyi tudat kialakulása (= Bartha Miklós Társaság Évkönyve 1925). Szekfű Gyula, Az erdélyi probléma (= Napkelet, 1925), Nagy Miklós, Erdély jövője (= Budapesti Szemle, 1926). Asztalos Miklós id. művében összeállítja azon adatokat, melyek szerinte az erdélyi öntudatnak már a XVI. századra nézve bizonyítják kifejlődését; az én felfogásom szerint, melyet a szövegben iparkodtam megokolni, az erdélyi öntudat és vele Erdély önálló államisága későbbi, hosszas fejlődés eredménye, s teljesen csak akkor van készen, mikor az önálló fejedelemség megszűnik, de tovább él, érzésben, a nagyfejedelemség idejében. A XVI. századra nézve kétségtelenül korai erdélyi öntudatról beszélni.

A székely viszonyokra l. Connert János, A székelyek alkotmányának historiája, különösen a XVI. és XVII. században, németből fordította Balásy Dénes (elég rossz fordítás), Székelyudvarhely, 1906, az eredeti: Die Rechte der Szekler vom Jahr 1562 bis 1691; Szádeczky id. m.; v. ö. továbbá a Székely Oklevéltár idevágó részeit és Szabó Károly, A régi székelység. Kolozsvár 1890. A székelységtől kiállított harcosok számát Oláh Miklós Hungariájában 50.000-re, Verancsics János, Erdély leírásában, 30.000-re teszi, mindkettő kétségtelenül túlzott adat, Szabó Károly id. m. szerint 1566–69 körül 60–70 főember, 2–3000 lófő van, Basta összeírása szerint 1602-ben 9439 nemes, lófő, darabont, szabad és jobbágyszékely élt, Székely Oklevéltár, 5, 321. l. Ezt a számot 5-tel szorozva, megkapjuk a székelység egész lélekszámát: 50.000, a XVI. század első felében valamivel több lehetett.

A szász viszonyokra l. Teutsch id. m., a népsűrűségre Fr. Schuller, Volksstatistik der Siebenbürger Sachsen (= Forschungen zur deutschen Landes- u. volkskunde, 9, 1895), e szerint a XVI. század elején 180–190 faluban és több városban összesen 68.160 szász lakott, köztük Szeben lakossága 5620, Brassóé 4930, Besztercéé 3515, Segesváré 3140, Medgyesé 1710-et tett ki, mindez, összehasonlítva a nyugati városok akkori lélekszámával (l. a Handwörterbuch der Staatswissenschaften adatait), kétségtelenül túlmagas. – Sepsiszentgyörgy vásárjogára, Brassó tiltakozásait l. Székely Oklevéltár, 3, 239, 241. l. Az egyházi universitas, az Ecclesia Dei nationis Saxonicae kifejlődésére l. Fr. Teutsch, Geschichte der evang. Kirche in Siebenbürgen, 1. kötet, 1921, 173 stb. ll. – Béldi Ferenc szolgájának esetét l. Székely Oklevéltár, 3, 300. l. A városi polgárság elzárkózására a magyarok elől Ostermayer Jeromos történeti műve, Quellen zur Gesch. der Stadt Brassó, 4, 505. l. (= Graf Josef Kemény, Deutsche Fundgruben z. Gesch. Siebenbürgens, Klausenburg, 1839, 29. l.), továbbá Teutsch id. szász története 1, 262, 264 stb. ll. A szász és magyar nemzet kolozsvári harcairól és a fejedelem döntéséről l. Erzählung, wie sich die Hungarische wieder die Saxische Nation in Clausenburg empöret, Kemény id. Deutsche Fundgruben, főként 89, 96. ll., továbbá Teutsch id. műve 1, 247. l. Huet Albert beszédét l. Mathias Miles, Siebenbürgischer Würgengel, 1670, 151. – Verancsics előadása az oláhokról id. összes művei 1, 148, l. Az oláh telepedésről a következő kötet elején lesz szó.

*

Erdély történetére János király korában l. Szilágyi Sándor és Teutsch id. műveit, továbbá Mailáth Béla, Majlád István 1502–1550, Budapest, 1889, Török Bálint és Majlád vereségének részleteit Ostermayer, id. kiadás, a Quellenben 498. l. (= Kemény id. helyen 14. l.). Besztercére l. a fentieken kívül Jorga, Gesch. der Rumänen 1, 375, 385. l. Teutsch műve, melynek első kötete még a mult század közepéből való, s az erdélyi szászok akkori hangulatához híven, a Habsburgok iránt való hiperloyalitással akarja bizonyítani az egész szászságnak Ferdinánd iránti hűségét, lényeges korrekturát nyert Johannes Höchsmann posthumus művében: Siebenbürgische Geschichte im Zeitalter der Reformation, Archiv des Vereins für siebenbürg. Landeskunde, 35, 36, 1908, 1909. – János halálával kezdődőleg a legfontosabb iratok, s egyúttal kitűnő, nyugodt, tárgyilagos feldolgozás is található Szilágyi Sándor id. E. O. E. köteteiben; főként E. O. E. 1, 24, 27, 59. l. Kucsuk Balibég neve Szilágyi Sándor konjektúrája, id. m. 1, 27. – Fráter Györgynek államszervezet-alkotó rendelkezései, ill. országgyűlései u. ott, továbbá igen jó kiválasztásban Marczali Henrik, Angyal Dávid, Mika Sándor, A magyar történet kútfőinek kézikönyve, Budapest, 1901 – ez a rész Mika Sándor műve. A tiszántúli megyék becsatolására l. Fraknói, M. O. E. 2, 471, 498. stb. ll., felhasználva Lukinich Imre, Erdély területi változásai a török hódítás korában, Budapest 1918, 46. l. is. Az 1549 tordai országgyűlésre l. Szilágyi, E. O. E. 1,188, l. Az erdélyi posta középkori berendezésére l. Hennyey Vilmos, A magyar posta története, Budapest 1926, 34 s köv. ll. Az 1545. tordai országgyűlésre l. E. O. E. 1, 217. l. A székelyeknek az új államszervezetben folyton növekvő terheire l. Connert id. m. 282 s köv. ll. Az 1557. fehérvári országgyűlésre l. E. O. E. 2, 73. l. A fejedelmi hatalom kifejlődését nagy adattömeg alapján, helyes, reális szempontokból adja elő Biró Vencel, Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése (1542–1690), Kolozsvár 1917, aki már észrevette, hogy a fejedelmek hatalmukat tulajdonképen Fráter György személyes állásából kapták, örökölték.

Castaldo korszakára l. E. O. E. 1. kötetét, továbbá Veress Endre, Izabella királyné, 1519–1559, 1901, valamint a jelen munkák I. fejezetében felhozott Fráter György irodalmat. Izabella kormányzására l. E. O. E. 2, 27, 33–40; 57–58. ll. A Kendy-Bebek összeesküvésre u. az, 2, 41. l., továbbá Miles id. m., Siebenbürg. Würgengel leírását; Veress id. m. Izabella alakját mindenáron idealizálni akarja, pl. 458. l. kivégzéseknél minden alap nélkül írja, hogy Izabella „iszonyú harcot vívott magával álmatlan éjszakáin, még erre ráadta magát” stb. Az 1558. erdélyi országgyűlésre l. E. O. E. 2, 104, 105, ll.

János Zsigmondról a fentemlített Erzählung Clausenburger Zwistigkeiten, 1568, Kemény, Fundgruben, 149. l.: „Darnach hat er (Csáky kancellár) den armen Fürsten heraus bracht und in den Winkel gesetzt da ist er wie ein Schimmer gesessen”. Szilágyi Sándor, Erdélyország története, 1, 351 lényegesen önállóbbnak rajzolja, de inkább csak az erősen elfogult Gromo és Forgách Ferenc történeti műveinek jellemzése alapján. A keletfelvidéki harcok és azok pillanatnyi eredményeiből származó változatos birtokeltolódások pontos rajzát l. Lukinch, id. m. 93 s köv. ll. A francia szövetségi tervet l. Ribier id. m. után Szilágyi, E. O. E. 2, 33. l. – A székelység adózására l. Székely Oklevéltár, 2, 97. l., Bornemisza Pál és Werner György jelentésének idevágó részét, amely jelentés, Erdély anyagi helyzetére igen sok adattal kiadva Joh. Christian v. Engel, Geschichte Ungarns und seiner Nebenländer, Fortsetzung der Allgemeinen Weltgeschichte durch eine Gesellschaft von Gelehrten, 49. Theils 2. 3. Band, Halle, 1798. A székely lázadásra l. Szilágyi, Erdélyország története, 1, 346. stb. l. Szádeczky, id. m. 115. l., Székely Oklevéltár 2, 160. l., a segesvári országgyűlésre E. O. E. 2, 202. l., továbbá Szabó Károly, Régi székelység id. m. 18. l. Székelyek adókimutatásait l. Székely Oklevéltár, 4, 37. l., a fejedelmi adományozásokat u. ott, 2, 265, 306. ll.

Báthory Istvánról modern életrajzzal még adós történetírásunk, V. ö. Szádeczky Lajos, Kornyáti Békes Gáspár, Budapest, 1887. A „Niederlandra” hivatkozást Apaffi György írta, v. ö. Békes levelét őhozzá, Kemény-Kovács id. m., 1, 112. l. A törökhöz való viszonyra több oklevelet kiadott Szalay László, Erdély és a porta, Pest 1862. Egyébként l. E. O. E. 2, 424, 444 s köv. ll, 448; 3, 5, 38, 41. ll. A lengyel történetírásnak Báthory István orosz és pápai politikáját elítélő felfogására l. Henri Grappin, Histoire de la Pologne des origines à 1922, Éditions Larousse (1922), 99. l. Báthory István viszonyait rendkívül szorgalommal világította meg Veress Endre, nagyszámú értekezésein kívül több értékes publikációban, köztük: Báthory István lengyel király udvari számadáskönyveinek magyar- és erdélyországi adalékai (1576–86), Budapest 1918 (Veress, Fontes rerum Hungaricarum 3); Antonii Possevini Soc. Jesu Transsilvania (1584), Budapest 1913 (Veress Fontes rerum Transsyilvanicarum, 3); Erdélyi Jezsuiták levelezése és iratai a Báthoryak korából (1571–1588 jelent meg), Budapest 1911, 1913 (Veress, Fontes rer. Transs. 1, 2); Annuae litterae Soc, Jesu, a Báthoryak korabeli erdélyi ügyekről (1579–1613), Veszprém 1921 (Veress, Fontes rer. Transs. 5). Igen fontos még: Ötvös Ágoston, Báthory István lengyel király levelei 1576–1585, a gyulafejérvári levéltárból, Magy. Tört. Tár 8 (1861), 209. l., főként a Kendy Sándorhoz, 211. l., Mágócsy Gáspárhoz, 213–215, s a kormánytanácshoz intézett levelek, 220, 237, 243. ll., továbbá E. O. E. 3, 56. l. Az alatta kezdődő katholikus törekvésekre l. Veress fenti kiadásait, továbbá Teutsch, Szilágyi id. műveit, E. O. E. 3, 13. s köv. ll., Báthory Kristóf vallásügyi rendeleteit l. G. D. Teutsch, Urkundenbuch der evang. Landeskirche A. B. in Siebenbürgen, Hermannstadt, 1862, 1, 200. s köv. ll., 2. kötetben Die Synodalverhandlungen der evang. Landeskirche A. B. in Siebenbürgen im Reformationsjahrhundert, 1883, bennük kimondva, hogy a zsinatok Izabella, Báthory István, Zsigmond parancsára tartatnak. V. ö. még a korábbi fejezethez idézett műveket az erdélyi unitarizmus sorsáról. Szántó István, Leleszi János stb. szerepére l. Possevino előadását, ezeknek leveleit Veress Endre id. kiadásaiban, így Possevino, 104, Erdélyi jezsuiták 1, továbbá 2, 72 stb. ll., E. O. E. 3, 143. l. Jakab Elek, A Ghyczyek Erdély történetében, Akad. Értek. tört. tud. köréből 1876. Az 1589-i országgyűlés aktái és részletes története Szilágyi Sándortól, E. O. E. 3. kötetben. Az országos történetet illetőleg elmondottakra l. E. O. E. 3, 42, 48, 64, 172, 237, 238. l. Bocskay István szerepe kezdeteire E. O. E. 3, 285, 406. l. V. ö. még Szádeczky Lajos, Kovacsóczy Farkas 1576–1594, Budapest, 1891; Veress Endre, Geszthy Ferenc várkapitány, Déva 1898; Gárdonyi Albert, Abafáji Gyulai Pál (= Századok, 1906, 894. l.), Gálfi önéletírása Kemény-Kovács id. m. 1, 77. l. Bocskay szerepét az összeesküvés elnyomásánál helyesen írja le Szilágyi Sándor, Erdélyország története, 1, 439–443, l., v. ö. Szamosközy István erre vonatkozó adatainak analizisét Szekfű Gyula, Adatok Szamosközy István történeti munkáinak kritikájához, Budapest 1904, 47. l., továbbá E. O. E. 3, 322–339. ll. Nádasdy Ferenc nyilatkozatát l. Szamosközy István, Történeti maradványai, kiadta Szilágyi Sándor, 4. kötet (1880, akadémiai kiadás), 43. l. – Báthory Zsigmond szerződéseire l. Roderich Gooss id. m., főként 226. l. Jósika kivégzésére Szilágyi Sándor, Erdélyország története, 1, 453.l. – A közhangulat törökellenes voltát és a lelkesedést, mely Báthory Zsigmond havasalföldi hadjáratát kísérte, jellemzik: Vitézlő Pelerdi Péter, Báthory Zsigmondnak, Erdélyország fejedelmének győzhetetlen nyereségéről. Theregovistia, Bukeres és Girgio alatt, s azoknak megvételéről Istennek akarattjábul, Németujvár, 1596, ebben Huszár Péter és Lévai Nagy Ferenc id. nyilatkozata, továbbá Baronyai Decsi János, Az Caius Crispus Sallustiusnak két historiája, Szeben 1596, benne az ajánlás szavai. V. ö. Silvio Piccolomini jelentéseit a toskanai herceghez, A. Veress, Campania crestinilor in contra lui Sinan Pasa din 1595 (bukaresi román Akad. kiadása 1925). – Sem Báthory Zsigmondnak, sem feleségének, Mária Krisztinának nincs megfelelő életrajza, mely történetükben a lelki tényezőket is lemérné. V. ö. Mária Krisztina anyjának életrajzát: Fr. v. Hurter, Maria Erzherzogin zu Österreich, Herzogin v. Bayern, Schaffhausen 1860, benne a házasság előkészületeire, a felső magyarországi utazásra stb. adatok, egészen Mária Krisztina 1621-i haláláig; továbbá Hurter, Ferdinand II. und seine Eltern, 3, 322 s köv. ll.

Báthory Zsigmond lemondásától Bocskay erdélyi uralmáig l. az általános erdélyi fedolgozásokat; a „tündérországra” sok adat, így Székely Lukács mondása 1554-ben, Isten vigyen ki ez tündéroszágból, noha szép Ilonám nincsen, Tört. Tár 1907, 527, Nádasdy Tamás mondását Szamosközy, Tört. maradványait 4, 1; Gyulafi Lestár mondása szintén Szamosközynél, aki itt kiírta Gyulafi jegyzéseit, 4, 13. l., Kendy Sándor id. részletét Giczy János gubernátorhoz írt leveléből ugyancsak Szamosközy, 4, 20. l., a gigantomachia hasonlata u. ott, 4, 18. l. Mihály vajdára Szádeczky Lajos, Mihály havasalföldi vajda Erdélyben, 1599–1601, Budapest 1882, ezen munka óta azonban nemcsak a E. O. E. kötetei, hanem Veress Endre következő, nagy méretű publikációi is lényegesen gyarapították e korszak és embereinek ismeretét: Veress E., Carrillo Alfonz jezsuita-atya levelezése és iratai, 1591–1618, Budapest 1906 (akadémiai kiadás), u. az, Basta György hadvezér levelezése és iratai, (1597–1607), 2 kötet, Budapest 1909 és 1913 (akadémiai kiadás); u. az., Erdélyországi pápai követek jelentései VIII. Kelemen idejéből, 1592–1600 (= Monum. Vaticana Hungariae, series II., tom. 3.), Budapest 1909, benne Alfonso Visconti, Cervia püspöke részletes jelentései a havasalföldi hadjáratról is; 1597 Zsigmondnak Rudolffal leendő tárgyalásairól megjegyzi: un melanconico melamente puo curar un’ altro, 274. l. – A szövegben idézett nyilatkozatokat az erdélyiek változékonyságáról, s a Habsburgok bizalmatlanságáról l. Veress Basta 1, 108, 111, 115, 119. l., 2, 372, 373. l., a német telepítés jogáról 2, 249. l.: mi metteró in cammino per andar di novo contra questa idra, che ogn’anno sorge piu orribile; továbbá 2, 183, 275, 371. ll., végül 2, 616. l. saját katonasága rakoncátlanságáról, a Basta korszak gazdasági bajai, éhinség stb. Szamosközy id. m. 4. kötetében vannak legborzasztóbb színekkel rajzolva, de megtalálhatók minden egykorú, így szász kútfőkben is.