Nemzetiségi viszonyok stb.

Miután mégsem illik folyton panaszkodni, itt csak egész tárgyilagosan jelzem, hogy sem a problémaállításra, sem a megoldásához szükséges adatokra tudományos előmunkálat nem állt rendelkezésemre. A horvát költözésre l. Mohl Adolf, Horvátok bevándorlása 1915 és Szarvkő és urai, Századok, 1903, 630 és 713. l., továbbá a jelen mű 4. kötetében felhasznált Zrínyi- és Nádasdy-iratközlések. A sárospataki uradalom horvátjairól l. Takáts Sándor, Rajzok 2, 259. l. A Horvátország-nevezet eltolódására a régibb irodalmat l. Herm. Ign. Bidermann, Gesch. der österr. Gesamtstaatsidee 1526–1804, 1, Innsbuck 1867, 57. l. A horvát- és tótországi vlachokra l. (Szalay–Salamon), Eszterházy Miklós 3, 473. l.; történetük legfőbb adatait kiadta Rad. Lopasic, Spomenici hrvatske Krajine, főként 1. kötet (= Monum. spect. historiam Slavor. merid. 15) és 2. kötet (= Monum. 16); az uszkokok története ezekével, bár ugyanazon nép, kevéssé függ össze, ez utóbbiakra l. Carolus nob. Horvat, Monumenta Uscocchorum, 1. (= Mon. Slav. merid. 32) és 2. (= Mon. 34), Zagrabiae 1910, 1913, 1620-ig; egyéb adatok: Hurmuzaki, Documente, 5, 90. l. Borkovich Márton zágrábi püspök jelentésében a pozsonyi kamara pénzbeli hozzájárulása a vlach papok neveltetéséhez, u. itt 5, 150 l. Lipót király megerősíti a szerémi oláh püspököt, alávetve őt a szerémi kath. püspöknek; több adat Krones id. m. 48. l., a horvát földesurak országgyűlési harcait Zrínyi korából összeállítá Széchy Károly, Gróf Zrínyi Miklós (életrajz) 3, 18, 107, 108 stb. és 4, 50 stb. ll.; elsőrangú anyagot szolgáltat a magyar korona területén levő összes görög nem-egyesült egyházak, így a népi minoritások történetére Nic. Nilles S. J. nagyszorgalmú munkája: Symbolae ad illustrandam historiam eccl. orientalis in terris coronae S. Stephani, vol. 1., 2. Oeniponte 1885 (= Kalendarium manuale utriusque ecclesiae orientalis et occidentalis, pars 3. addititia). Horvátországra különösen 703. l. (a magy. kancellária 1751. előadása), 730. l. (Konstantin Stanich, későbbi körösi püspök 1810. kézirata), 749. l. (ugyancsak a szerémi püspök, Longinus Raich kinevezése); a szövegben közölt adatok nagy része Lopasré id. művéből, a felhasználás sorrendjében 2, 243, 146, 24 (1611-i vlach bevándorlás), 154 (1630–32-i bevándorlás), 294 (az 1657-i Frangepán-szerződés), 146. l. (Esterházy nádor 1628-i ítéletlevele); Konszky Gáspár nyilatkozata a bécsi udv. kam. levéltár. Hung. 1615 ápr. 18. alatt; a német-vend kapitányok szerepére Lopasić, id. m. 2, 202, 367. l. A II. Ferdinándtól kiadott 1630. „Jura et privilegia Valachis in regno Sclavoniae… concessa”, kiadva Jo. Kukuljevic, Jura regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae, 1, Zagrabiae 1862, 308–18. l., az erre támaszkodó Lipót-féle 1667. privilégiumot l. Lopa¶ré, id. m., 2, 324. l. Vratanja püspökre l. Nilles id. m. 703. l. és Simrak id. m. 31. stb. ll.

Az északmagyarországi vlachok szláv voltát a korábbi romanizáló felfogással szemben csak 1901-ben vetették fel Thallóchy Lajos és Lehoczky Tivadar értekezései (Ethnographia 1901), ez utóbbi érdekes etnográfiai adalékokat nyujtott, melyekhez történeti adatokat csatolva Miklosichcsal szemben Ernyey József tisztázta a kérdést: Oláh vagy vlach?, Ethnographia 1904. Sok adatot hoz Takáts S., Rajzok 2, Régi pásztornépünk élete c. nagy értekezésében. V. ö. még Gagyi Jenő, Az árvavármegyei oláh telepek kiváltságlevele, Tört. Tár, 1910, 186. l. Jellemző, hogy az 1634–35-i országgyűlés irományaiban (Nemz. Múz. kézirattár, 514. Fol. Lat.) Vác melletti „valach faluk” említtetnek, talán a szentendrei rácok. A károlyvárosi és Unna-melléki „Walachische Kinder”-re l. Lopasic, Acta historiam confinii militaris Croatici spect. 1. (= Mon. Slav. merid. 15), Zagrabiae 1884, 215, 141. ll. A ruthénok és köztük lévő vlachok történetére igen sok adat Lehoczky Tivadar, Bereg vármegye monographiája, Ungvár 1881, 1–3. kötet, a beregi Verhovina magyar telepeire l. u. itt 2, 271. l. Igen alapos munka, specifikus magyargyűlölettel írva, Herm. Ign. Bidermann, Die ungarischen Ruthenen, ihr Wohngebiet, ihr. Erwerb u. ihre Geschichte, 1, Innsbruck, 1862, 2/1, u. itt 1867; hasznos munka még Jos. Fiedler, Beiträge z. Gesch. der Union der Ruthenen in Nordungarn (bécsi Akad. Sitz.-Ber., phil.-hist. Klasse 39), 1862, benne Bethlen Gábor 1627. és I. Rákóczi György 1634. püspökkinevezései elemezve, végén oklevéltár is; Jo. Duliskovits, Istorioceski Čerty Uhro-Ruskich nagy részében átírva Joannicius Basilovits nagy művéből: Brevis notitia fundationis Theodori Koriatovich… exhibens statum Graeco-catholicae Munkacsiensis hierarchicum (sajnos, budapesti nagy könyvtárainkban nincs teljes példánya, bár Petrik szerint kettőnek is kellene lennie, így csak a tom. 2-t használhattam). Cassoviae, 1804. V. ö. még Julian Pelesz, Gesch. der Union der ruthen. Kirche mit Rom. 2, Wien 1880, erre a korra, többnyire ismert adatok világos összeállítása; Mészáros Károly, A magyarországi oroszok története, Pest, 1850, kompiláció. Nagy levéltári anyagot hozott Hodinka Antal, A munkácsi gör. kath. püspökség története, Budapest 1909, nála az 1654-i összeírás felhasználva, 225, 781. l.; a munkácsi uradalom 1649-i adataira Lehoczky id. m. 1, 442. l.; v. ö. Miksa 1574 : 4. art.; a tuguriumokra Bidermann id. m. 1, 109. és 2, 68, v. ö. Tagányi Károly, Magyar erdészeti oklevéltár 1., 1896, 228. l.; „pascua et gazas alias zalas vocata”. V. ö. Nilles id. m. 822, 860. l. és Tört. Tár 1894, 51, l., homonnai és munkácsi uradalmi kenézlevelek pontos tartozásokkal.

A két oláh vajdaságbeli elnyomásra lásd N. Jorga, Gesch. des rumänischen Volkes, 2. Gotha 1905, 7. l.; az 1585-i erdélyi bevándorlásra Veress Endre, Erdélyi jezsuiták levelezése és iratai, 2 (= Fontes rer. Transsylv. 2), 1913, 110. l.; a tövisi rác- és oláhokra E. O. E. 14, 186. l., az 1689-i törvényre u. itt, 20., 31. és 261. l., a dévai oláh telepedésre Szőts Sándor id. cikke; a szász terület oláh telepedésére Georg Müller, Die ursprüngliche Rechtslage der Rumänen im Siebenbürger Sachsenland (= Archiv für siebbg. Ldeskunde, N. F. 38). A XVII. századeleji erdélyi nemesi összeírást l. E. O. E. 17., 391–462. l.; az 1642-i összeírást l. Magy. Gazd.-tört. Szemle, 1897, 410. l.; a kővári boérokra Szilágyi Sándor, Bethlen Gábor levelei, 43. l. és E. O. E. 14, 406. l.; a fogarasi boérokra l. Nic. Densusianu, Monumente pentru istoria tierei Fogarasiului, Bucuresci 1885, az ott kiadott magyar nyelvű oklevelekkel, ez a munka egymagában is megcáfolja Kemény József gr. elsietett véleményét, Über die ehemaligen Knesen u. Kenesiate der Walachen in Siebenbürgen, Kurz’ Magazin 1846, 286, aki különben alapvető értekezésében azt hiszi, hogy a XVI–XVII. században a kenézek általában jobbágyok lesznek. V. ö. még Petrovay György, A máramarosi oláhok, letelepedésük, vajdáik, kenézeik, Századok 1911, 607. l. és Jancsó Benedek, A román nemzetiségi törekvések története, Budapest 1896, 1, 248. l. Az oláhok félnomádságára sok egykorú adat, így „Respublica et status regni Hungarie”, Elzevir 1634, (R. M. K. III. 2054), 44. l.: Valachi etiam hane terram, sed sparsim sine certa sede incolunt.

A cseh kisebbségi törvény irodalmát l. tőlem, Bethlen Gábor, Budapest 1929, 287. l. A gyöngyösi ferencesek tótnyelvű prédikációira Karácsonyi id. m. 2, 67, az 1611-i zsinatra és Pázmányra Car. Péterffy, Sacra Concilia ecclesiae Rom.-cath. in regno Hungariae, 2. Posonii 1742, 217, 222. l. A zsolnai zsinatra l. Jo. Ribini, Memorabilia aug. conf. in regno Hungariae a Ferd. I. usque ad III., 1787, 376. l. L. még Paul Jos. Safarik, Gesch. der illir. u. kroat. Literatur 1865, Prag, 273, 279. l.; u. az, Gesch. der slav. Sprache u. Literatur, Prag, 1869, Pruno, Husselius, Benedicti-re; a horvát, szlovén irodalom modern feldolgozása M. Murko, Die Bedeutung der Reformation ud. der Gegenreformation für das geistige Leben der Südslaven, Prag u. Heidelberg 1927. A tót lelkiség kezdeteire l. Steier Lajos, A tót kérdés, Liptószentmiklós 1912 és Ernye József, Tótnyelvű krónikás énekek és kurucdalok, Ethnographia, 1920, 1. l., v. ö. még Kemény János, Önéletírását, ed. Szalay László, 379. l. és Gergely, Teleki Mihály levelezése 8, 335. l. A németek helyébe ruténok költözésére Bidermann, Die Ruthenen 2, 74, 75. l. A német öntudatra l. David Frölich, Der uralte Deutsch-Ungarische-Zipserische und Siebenbürgische Landsmann, Leutschau 1641 (R. M. K. II. 576), v. ö. Pukánszky Béla, A magyarországi német irodalom története, Budapest, 1926, 352. l. (kimerítő, modern feldolgozása a témának).

A magyar nyelv érvényesülésére csak régi, elavult munkáink vannak: Jászay Pál, A magyar nyelv történeteinek vázlata, A Magy. Tudós Társaság Évkönyvei 6, 1845, 261. l., Pesty Frigyes, A magyar nemzet mostohasága sajátmaga iránt, Századok 1868, 11. l., Márki Sándor, A magyar mint államnyelv 1604–1711, Arad 1879. Balling rendeletére l. Sas Andor, Szabadalmas Munkács város levéltára, Munkács 1927, 101. l. A besztercebányai virrasztó őrökre, Clusius után, Bél, Notitia, 2, 432. l., utána Ipolyi Arnold, Besztercebánya művelődéstörténeti vázlata, Századok 1874, 700. l.

Az oláh nyelv és vallás dolgában alapvető Mario Roques, Palia d’Orastie I. Préface et livre de la Genèse publiés avec le texte hongrois de Heltai, Paris 1925; a politikai és egyháztörténeti kérdéseket nagy tudománnyal Jancsó Benedek, id. m. 1, 402, 484, 503 stb. ll. I. Rákóczi György 1643. oklevelét l. Joh. Hintz, Gesch. des Bistums der griech. nichtunierten Glaubensgenossen in Siebenbürgen, Hermanstadt, 1850. 70. l., Apafi 1686-i oklevelét l. E. O. E., 18., 486–493. l., az idézett román történetíró Lupas János, Az erdélyi gör. kel. egyház és a vallás-unió a XVIII. század folyamán, Budapest, 1904, 10. l. A moldvai magyarokra Gr. Jos. Kemény, Über das Bistum u. das Franziskanerkloster zu Bakow in der Moldau, Kurz’ Magazin, 1846, 1. l., a főkútfő V. A. Urechia, Codex Bandinus, Bucuresci, 1895 (a román Akadémia kiadványa); továbbá Julian Gf. Pejacsevich, Peter Freih. v. Parchevich, Erzbischof v. Martianopel (Archiv für öst. Gesch., 59., 1889, 337.), a csíki szerződés szövege itt 593. l. V. ö. Krones, id. m., 70. l.; összefoglaló: Bitay Árpád, A moldvai magyarság (Erdélyi Tudományos Füzetek, 1926, 4. Kolozsvár).

A németek gyors elmagyarosodására több adat: Takáts S., Daliás idők (Nemzeti Ujság c. napilap, 1929 március 3.). A görögökre l. Szücs István, id. Debrecen történelme, 2., 579. l., Kerekes György, Jövevény alföldiek és görögök Kassán, 1660–62, Századok, 1911, 289., u. ez, Görögök Kassán a XVII. században, u. itt, 366. l. A zsidókra sok adat; a bécsiekkel való kapcsolatra Geschichte der Stadt Wien, V. 2. köt., 1914. 75. l.; Sas Andor, id. m., 116. l. Venetianer Lajos, A magyar zsidóság története, Budapest, 1922, alig használható. Ephraimra Magy. Gazd.-tört. Szemle, 1898, 216. l.