Ötödik fejezet: Középkori magyar márkák.

A márka meghonosodása Magyarországon. Különféle márkák a forrásokban. A budai márka. Erdélyi (szebeni) márka. Magyar márka (Béla király márkája). Esztergomi márka. Szepesi márka. Német (bécsi) márka. A márka magyarországi súlyfelosztása. A mázsa.

A magyar források közül – mint már említettük – elsőnek Szent László 1091. évi oklevelében fordul elő a márka, mint érczsúly-mérték. Ez oklevél írója franczia szerzetes volt, a ki Odilo saint-gillesi apát rendeletére foglalta írásba László király adományát a saint-gillesi monostor leányegyháza, Somogyvár számára.[1] A márka legközelebbi említése 1146-ból való és ez időtől kezdve folytonosan szerepel forrásainkban a marca, marca argenti és marca auri.[2]

A márka nemcsak mint a nyersércz, hanem mint más tárgyak mérésére szolgáló súlymérték is kiszorította a fontot.[3] A font, mely a XII. század első felében még általánosan használatos,[4] 1150. óta nem fordul elő forrásainkban.[5]

A XII. század második felében tehát a márkasúly végleg meghonosodott hazánkban. Arról, hogy melyik márka-typus volt használatban, XII. századi forrásaink semmi értesítést sem tartalmaznak. A későbbi forrásokban is többnyire minden közelebbi meghatározás nélkül marca,[6] marca argenti,[7] marca auri,[8] marca cerae[9] fordul elő.

Az a régebbi nézet, mely szerint már e korban a budai márka néven ismert súlymérték lett volna használatban, azon a téves feltevésen alapult, hogy Szent István a regensburgi márkát honosította meg. A budai (vagy budavári) márkát hiteles forrás először 1271-ben[10] említi és csak 1297 óta szerepel folytonosan.[11]

Sokkal előbb találkozunk forrásainkban más márkákkal. A XIII. század első feléből származó pápai oklevelek gyakran emlegetik a „magyar márkát” (marca ad pondus Hungariae).[12] 1224-ben és 1426-ban találkozunk „Béla király márkájával.” [13]

Egyazon súlyt kell értenünk az erdélyi forrásokban „szebeni márka” (marca ponderis Scibiniensis),[14] „gyula-fehérvári márka” (ponderis Albensis),[15] erdélyi vagy sebesi márka (p. Transilvani),[16] radnai márka (p. de Rodna),[17] beszterczei márka (p. Bystriciensis),[18] kolozsvári márka (p. de Cluswar)[19] néven előforduló márkák alatt. Az erdélyi márkát egyes erdélyi oklevelek helyi márka (m. ponderis terrestris)[20] vagy közönséges márka (communis ponderis)[21] néven is említik.

1264-ben tünik fel a szepesi márka (marca ponderis Scepusiensis, Scipsiensis),[22] néha – szepesi oklevelekben – helyi márka (m. ponderis terrestris)[23] néven. Valószínűleg azonos evvel az 1243-ban említett jászói márka[24] is.

1269-ben, illetve 1286-ban említtetnek a székesfehérvári márka (pondus Albense)[25] és az esztergomi márka (m. ponderis Strigoniensis).[26] Az ország nyugati határán – főkép Pozsonyban – itt-ott bécsi márkát (m. ad pondus Viennense)[27] vagy német márkát (pondus Theotonicale)[28] említenek a források.

Látjuk tehát, hogy hazánkban a XIII–XIV. században igen sokféle márka-súly volt használatban, a mit a nálunk járt pápai adószedők is megállapítottak.[29]

E sokféle, vagy legalább is más-más néven szereplő márkák pontos súlyának meghatározásához szükséges elsőnek a budai márka, a későbbi XIV–XVIII. századi törvényes magyar súlymérték nagyságának megállapítása. Csakis ennek megtörténte után térhetünk át a korábban használt márkasúlyokra.[30]


[1] V. ö. Baumgarten id. ért. (Századok, 1906.) 397–398. és 405. l.

[2] 1146: „terram arabilem IIII-or marcis emptam”; [1151 k.]: „quadraginta ei marcas argenti examinatissimi”… „viginti marcas”; [1141–1161]: „unam marcam argenti”; 1175: „decem marcas auri”; 1181: „CXX marcis”; 1183: „in viginti marcis argenti”; 1193: „60 marcarum”; 1190 körül (tévesen: 1194): „CCC marcas argenti”; 1198: „quadringentas etiam marcas argenti”. Ph. I. 599., 600., Smič. II. 140., 193., 303., F. II. 199., W. XI. 47., 57., Kn. M. I. 128., 146., Mon. Vesprim. I. 5. l. – Csehországban, a hol egy pápai oklevél már 1074-ben említi a márkát, 1130 óta folytonos a márka használata. V. ö. Cod. d. Bohem. I. 76. és 112. l.

[3] 1152: „auream cathenam 7 marcis ponderantem”; 1181: scutellam argenteam et cifum cum copertorie, ponderantes IIII-or marcas”. Ph. I. 601., VIII. 277. l.

[4] 1138: Smič. II. 47.; 1146: Ph. I. 599.; 1150: Ph. I. 600. l.

[5] A bormonostori apátság III. Béla-féle hamis oklevelében (1195:) „CCC libras” W. XI. 59. l. III. Béla állítólagos oklevele Domokos bán 1194-iki alapítólevelét erősíti meg. Az alapítólevél azonban „300 márkáról” szól (W. XI. 57. l.) és éppen a libra szóból következtetve, valószínűnek tartom, hogy az 1195. évi oklevél a XIII. században Ausztriában a heiligenkreuzi zárdában – Borsmonostora anyaegyházában – készült. Az oklevelet Szentpétery Imre is hamisnak találta a borsmonostori oklevelek vizsgálata közben. (A borsmonostori apátság árpádkori oklevelei. Budapest, 1916. 7–15. l.) A két oklevél érdekes, de az egyik hamis lévén, meddő vitára adott alkalmat Pauler és Kropf közt. (M. G. T. Sz. 1899.) A dalmát súly- és pénzrendszert visszatükröző 1207 és 1226. évi oklevelek (Smič. III. 70. és 259. l.) poena-formulája nem tekinthető magyarnak. – Dalmácziában a font állandóan használatos volt. V. ö. a II. rész 9. fejezetét.

[6] Ph. VIII. 278., I. 617., 627., 634.; H. O. VIII. 13., 19.; Kn. M. 237., 280., 446., 548., II. 180.; TK. Civ. I. 10., 12., Zalai okl. I. 23., Temesi okl. I. 4., Kubinyi I. 16., 87., 120., 173. l. stb.

[7] Kn. M. I. 185., 238., 457., 588., II. 322.; H. O. VI. 12., 174., 347.; Bánffy. I. 2.; Smič. III. 294., IV. 191., 418.; H. okl. 14., 76.; W. IV. 249.; Apponyi. I. 3. l. stb.

[8] W. II. 278., XI. 94., H. O. VII. 83., F. VII/2. 46. stb.

[9] H. O. VI. 9.; Kn. M. I. 576.; II. 391.; F. V. 2. 369. l.

[10] 1271. V. István. Bárdosy. 109. l. Belus comes 1201. évi oklevele (F. VII/4. 71. l.) gr. Kemény József durva hamisításai közül való (v. ö. Karácsonyi. Hamis okl. 12. l.), a F. II. 422. l. 1203. évszámmal közölt oklevél pedig 1303-ból való, mint azt Zimm.–Werner. I. 227. l. helyesen közli. Már Salamon Ferencz kiemelte (Budapest Története. III. 139. l.), hogy 1271 előtt budai márkáról mit sem tudnak forrásaink. Vele szemben Belházy (id. m. 54. l.) a fenti 1303. évi és a hamis 1201. évi oklevelekre hivatkozik.

[11] „Marca argenti ponderis Budensis (cum pondere Budensi v. ad pondus Budense)”: 1297. III. András: Kn. M. II. 413.; (1297. k.) Váradi konv.: Zichy I. 88.; 1300. Váci kápt.: W. V. 252.; 1303. Péter erdélyi püspök: „cum pondere nostro, scilicet Budensi”. Zimm. – Werner I. 227. (téves 1203. datummal: F. II. 422.); 1308–1311. Gentilis biboros: „marchi al peso di Bedoara”. Mon. Vat. I/2. 425. s köv. l. – 1309: Zimm. – Werner. I. 292.; 1311: F. VIII/1. 402.; 1312: F. VIII/1. 462.; 1317: Mon. Vesprim. II. 36.; 1317–1321. Rufinus de Civinio: Mon. Vat. I/1. 14–21. l.; 1321: „cum lapide Budensi”. Anjou. I. 644.; 1330: Zimm.–Werner. I. 435.; 1332: Anjou. II. 610. l.; 1333: Anjou. III. 39.; 1334: Zichy. I. 423.; 1341: Zimm.–Werner. I. 515. l. stb.

[12] [1192:] ad pondus Hungariae (XIII. századi kéz betoldása). Muratori. Antiquitates Italicae medii aevi. V. Mediolani, 1741., 874. hasáb. – 1232: Theiner. Hung. I. 105.,; 1233: TK. Ep. I. 73.; 1252: F. IV/2. 130.; 1253: W. II. 241.; 1254: Kn. M. I. 416., 417.; 1263: W. III. 68. l.

[13] 1224: Zimm.–Werner. I. 34.; 1393: U. o. III. 57.; 1426: Eder, Jos. Car. De initiis juribusque primaevis Saxonum. Viennae, 1792. 217. l.

[14] 1224: Zimm.–Werner. I. 34.; 1318: U. o. I. 332.; 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 125.; 1341: Bánffy. I. 112., 113. l.

[15] 1329: I. VIII/3. 375.; 1332–1447: Mon. Vat. I/1. 103., 105., 117., 129., 143.; 1342: F. VIII/1. 603 (tévesen: 1316 dátummal).

[16] 1317–1320: Mon. Vat. I/1. 34–37.; 1328–1330: Zimm.–Werner. I. 421.; 1330: U. ott. I. 434.; 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 137. l.

[17] 1268: Teleky. I. 8. l.

[18] 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 92., 101., 107–108., 113., 117. l.

[19] 1350: Bánffy. I. 173. l.

[20] 1274: „40 marcas cum lapide terrestri”. F. V/2. 606. (tévesen: „o lapid” van „cum lapide” helyett!); 1283; Zimm.–Werner. I. 145.; 1287: Zimm.–Werner. I. 160.; 1295: Zimm.–Werner. I. 198.; 1331: H. Okl. 202.; 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 137. l.

[21] (1330–1356 k.): Zimm.–Werner. I. 440. l.

[22] 1264: H. O. VI. 125.; 1279: F. V/2. 599.; 1280: F. V/3. 54.; 1293: F. VI/1. 245.; 1294: Wagner. 392.; 1295: „cum statera Scepusiensi”. F. VI/1. 374.; 1297: F. VI/2. 118., Wagner. 445.; 1300: Weber. 2.; 1307: F. VIII/1. 244.; 1311: Wagner. 397.; 1313: Anjou. I. 294.; 1326: Wagner. 405.; 1416: „fertonem fini argenti antiqui ponderis Scepusiensis”. Weber. 20. l.

[23] 1289: W. IX. 517. l.

[24] 1243. Albert jászói prépost: „cum statera eiusdem civitatis”. F. IV/1. 305. l.

[25] 1269: Ph. X. 531.; 1328: Blagay. 106. l.

[26] 1281–1286: Mon. Vat. I/1. 10.; 1286: Kn. M. II. 211. l. V. ö. még F. IV/3. 9., 124–125. és 182. l. az 1263-ról keltezett hamis német-lipcsei okleveleket.

[27] 1309: F. VIII/1. 621.; 1312: F. VIII/1. 476. l.

[28] 1292: W. X. 87. l.

[29] 1281–1286. Mutinai Gellért: „Deregno Ungarie per diversa pondera”, 1332–1337. Berengár Jakab: „marchae autem diversi numeri et ponderis sunt in regno Hungariae”. Mon. Vat. I/1. l. és 401. l.

[30] A magyarországi márkasúlyok meghatározásánál, sajnos, egykorú – XII–XIII. századi – súlymértékek vagy anyasúlyok nem állnak rendelkezésünkre. Múzeumaink és régiséggyűjteményeink őrei – az egy Finály Henrik-et kivéve, a ki 7 db Szebenben talált bronz-súlymértéket ismertetett (Erd. Múz. Egyl. Évk. IV. 1867. 70. l.) – nem igen fordítottak figyelmet e metrologiai és pénztörténeti szempontból egyaránt fontos kérdésre. Meggyőződésem, hogy a hazai gyűjtemények rendszeres átkutatásával több régi súlymértéknek jöhetnénk nyomára, a melyek – félreismerve – a régiségtárak értéktelenebb anyaga közé sorolva, az elkallódás veszélyének vannak kitéve. Mindenesetre nagyon kívánatos volna, ha legalább is a nagyobb városok, kereskedelmi központok, régi pénzverőhelyek múzeumait a régészek ily irányban átkutatnák s a kutatás eredményéről a szaktudományt tájékoztatnák.