Negyedik fejezet: A XI. századi pénzromlás és a herczegek pénzverése.

A XI. századi magyar pénzek leírása. Körülmetszett pénzek. Bélyegváltozatok és sigla-rendszer. Éremchronologia. Metrologiai adatok. I. András pénzrontása, a pénzújítás rendszere. A herczegi pénzverés. I. Béla pénzverése és a Krónika. Salamonkori pénzromlás. Géza pénzverése. Szent László és a pénzújítási rendszer. Az első denárok verése. Eredmények.

Szent István közvetlen utódainak, Péternek és Sámuelnek, pénzei külső kiállítás tekintetében teljesen az ő obolusainak mintájára verettek. Az éremrajz mindkét lapon ugyanaz maradt, csupán a körirat változott meg. Az előlapra természetesen az új uralkodó neve, a hátlapra a Regia Civitas helyébe Pannonia került, nem a Szent István pénzein tapasztalt különleges typusú, hanem szép, egyenletes epigraphikus betűkkel. Pannonia alatt itt is, mint az egykorú és közelkorú oklevelekben, Magyarországot kell értenünk s nem Pannonhalmát,[1] mint némelyek magyarázni szeretik.

I. Andrásnak időrendben első (C. N. H. I. 11. sz.) éremfaján ismét a Regia Civitas felirat szerepel. Nem tartom lehetetlennek, hogy András czéltudatosan verette pénzére – a tőle bitorlóknak tekintett Urseolo Péter és Aba Sámuel alatt használatos Pannonia helyébe – a régi feliratot. Ezzel akarta talán jelezni a jogfolytonosságot, hogy nem e trónbitorlók, hanem István király utódának tekinti magát. Lehet azonban, hogy csupán az a gyakorlati oka ennek, hogy első pénzeihez mintául Istvánnak általa ismert pénzeit vette. Erre mutat az, hogy későbbi pénzeire ő is Pannoniát veretett.

I. András második (C. N. H. 12–14. sz.) éremfajával megszűnik a két lap rajzának azonossága. A hátlapon a régi rajz van Pannoneia körirattal, az előlap a keresztmotivum megtartásával díszesebbé alakul. A háromsugarú kereszt karjaiban már nem az ékek, hanem változó jegyek – kör, karika stb. – foglalnak helyet.[2] A köriratot s ezzel az egész előlapot négyszer – három-három vonással – megszakított négyes vonalkör (egy gyöngykörrel) szegélyezi. Ez a vonalkör samanida hatásra mutat és talán András oroszországi tartózkodására vezethető vissza, mert ott voltak az arab-perzsa pénzek nagyobb számban forgalomban.


(C. N. H. 12.) 9. I. András obolusa.


(C. N. H. 16.) 10. I. Béla obolusa.

I. Bélának és I. Gézának úgy herczegi, mint királyi pénzei (C. N. H. 15., 16.,[3] 23. és 24. sz.), valamint Szent László első (C. N. H. 25. sz.) érme a Szent István-féle éremrajzot követik, azzal a – már I. András második éremfajánál tapasztalt – eltéréssel, hogy az előlapon a kereszt karjaiban a négy háromszög helyét, az egyes példányokon igen nagy változatosságot mutató, változó mellékjegyek, karika, pont, kereszt, félhold, ék stb., foglalták el. A hátirat Pannonia, gyakran romlott alakban (Panonai, Panonnia). Béla pénzein a betűk kerekded alakot (Î, X, P, R) öltöttek.

Salamon pénzeinek éremrajza egészen új. Először jelenik meg rajtuk a király képe. A XI. századi német pénzeken – különösen a császárok denárain – általánossá vált az előlapon egy koronás fő, néha térdkép alkalmazása, körirattal vagy a nélkül és többnyire kis mellékjegyekkel (kereszt, karika stb.).[4] Salamon – a császár denárok mintájára – obolusai előlapjára Rex Salamoni körirattal koronás királyi térdképet (C. N. H. 19., 20.) vagy főt (C. N. H. 21.) veretett, rajta vagy mellette apró mellékjegyekkel. A hátlap rajza a régi, körirata – néha visszásan és romlott alakban – a Pannonia vagy Pannonia Terra (C. N. H. 20.). A 19. számú érem félsúlyban is veretett (C. N. H. Pótl. 19A).


(C. N. H. 23.)
11. Géza herczeg obolusa.


(C. N. H. 24.)
12. I. Géza obolusa.


(C. N. H. 19.)


(C. N. H. 22.)


(C. N. H. 21.)
13–15. Salamon obolusai.

Nevezetesebb Salamonnak egy másik – a többi térdképes fajnál mindenesetre későbbi – (C. N. H. 22. sz.) éremtypusa. Az előlap rajza azonos a másik két térdképes fejével, míg a hátlapon, rajz nélkül, Pannonia felirat van, három vízszintes sorban. Ez a hátirat a X–XI. században divatos kölni denárrajzra emlékeztet[5] s arra enged következtetni, hogy ezt a hazai éremfajok közt idegen rajzú pénzt talán kölni pénzverők készítették. A kölni pénz mintául vétele érthető, ha tudjuk, hogy Salamon sógorának és pártfogójának, IV. Henrik császárnak, uralkodása alatt ennek volt nevelője, Hanno kölni érsek (1056–1075) hosszú ideig uralkodott a császár helyett. Az éremrajz közvetlen mintájául is Hanno kölni denárja szolgálhatott.[6] A C. N. H. 22. sz. éremfajnak több nagyságbeli változata különböztethető meg, a miről alább fogunk bővebben szólni.


16–17. Hanno és Siegwin kölni érsekek denárjainak hátlapja.
[7]

Szent László pénzei éremrajz tekintetében rendkívül változatosak. A Béla és Géza pénzeivel azonos veretű első (C. N. H. I. 25. sz.) éremfaj mellett még kilencz, összesen tehát tíz változatát ismerjük László pénzeinek.[8]


(C. N. H. 27.)


(C. N. H. 31.)


(C. N. H. 34.)


(C. N. H. 37.)
20–23. Szent László obolusai.

A kilencz későbbi faj közös vonása, hogy a régi hátlaprajz megtartása mellett hátiratuk már nem Pannonia, hanem – mint az előlapé – Ladislaus Re. A hátlap kidolgozása hanyatlást mutat. Az előlapi veret legtöbbször átrajzolódik a hátlapra, a mi a hátlapveretet elmosódottá teszi. Emlékeztetnek ezáltal a Németországban 1100 táján divatos úgynevezett félbracteátákra (Halbbrakteaten).[9] Több példányon a hátlaprajz teljesen hiányzik, a pénz bracteáta-szerűvé lesz, a mi mind a hátlap gondatlan előállítására és az ezüstlap vékonyságára vezethető vissza.


(C. N. H. 32.)


(C. N. H. 28.)


(C. N. H. 33.)


(C. N. H. 36.)
24–27. Szent László denárai.

Az előlap rajza a C. N. H. I. 26. sz. érmen a régi, Szent István-kori kereszt, a sarkaiban négy háromszöggel. A C. N. H. 27. és 28–30. sz. két éremfaj koronás főt ábrázol. A 27. számú fajt – I. András második éremtypusához hasonlóan – négyszer megszakított négyes vonalkör szegélyezi, a 28. számút egyszerű gyöngykör. A C. H. N. 31. és 32. sz. érmek a régi éremrajz változatai, azzal az eltéréssel, hogy a kereszt szárai a külső kör szegélyéig terjednek, így a köriratot négy helyen metszik és a négy háromszög helyét négy kis kereszt foglalta el. A 31. sz.-nál a főkereszt szárai négy kis keresztben, a 32. számúnál két-két kis félholdban végződnek. A C. N. H. 36. sz. érmen a kereszt nyolczas küllővé alakult.[10] A 33. sz. érem rajza egészen új. Három keresztet ábrázol s a két kör közt a köriratot négy kis félhold metszi.[11] A C. N. H. 34. és 37. sz. érmeken eltünt a belső körvonal s a rajz az egész éremlapot betölti. A 34. sz. érem rajza a 33. számúéval rokon. A három kereszt a köriratot két részre osztja. A 37. számún az egész éremlapot betöltő nagy kereszt karjaiban két-két háromszög közt a király négy részre osztott nevének betűi foglalnak helyet.


(C. N. H. 14.)
28. I. András körülmetszett obolusa.

I. Andrásnak C. N. H. 12. (13. és 14.), valamint Salamon C. N. H. 22. és Szent László C. N. H. 28. (29., 30.) sz. éremfaján belől több nagyságbeli változat ismerhető fel. A kisebb példányokat régebbi íróink fél-, harmad- és negyeddenároknak, a nagyobbakat denároknak tekintették. Ez éremfajok egyes példányainak vizsgálata arra a meggyőződésre vezetett, hogy e kisebb példányok semmiesetre sem tekinthetők denárhányadoknak. A C. N. H. 22. sz. kisebb változatai – kisebb bélyegükkel – különböző pénzkibocsátásokat jelölnek, tehát külön éremfajok, a miről alább fogunk szólni. A C. N. H. 13., 14., 29. és 30. sz. fajok viszont a C. N. H. 12., illetve 28. sz. érmeknek egykorúlag, határozott czéllal körülmetélt példányai. Döntő bizonysága ennek az, hogy úgy a C. N. H. 13. és 14., mint a László-kori pénzek mellett egyes leletekben megtalálták az azokról lemetszett vonalkörös éremszegélyeknek töredékes maradványait.[12] Mindkét éremfajnál meg kell tehát különböztetnünk a teljes nagyságú, ép és a kisebb körülmetélt darabokat. E különbségeket különösen a metrologiai vizsgálatoknál kell figyelembe vennünk. Alábbiakban C. N. H. 12. és 28. alatt mindig a teljes nagyságú, ép példányok, 13–14. és 29–30. alatt körülmetélt példányok értendők.

Az egyes éremfajok keretén belül már Szent István idejében fellépő számos bélyegváltozat-nak[13] a pénztörténeti és metrologiai kutatás szempontjából semmi jelentősége sincs. A betűformák változásában, azok fonák elhelyezésében, téves betűalkalmazásban, a gyöngysorok, vonalak, körök eltérő rajzában, sőt a finomabb és durvább veretben és a belső kör átmérőjének változásában megnyilvánuló különbségek a pénzverés technikájára vezethetők vissza. A XI. századi magyar pénzeket nem állandó, vésett bélyegekkel verték, hanem ponczolás, vagy mint régebben nevezték, ponczéllás, ponczérolás útján előállított bélyegzőkkel.[14]

A ponczéllás természete hozza magával, hogy nemcsak minden pénzverő munkás dolgozott másféleképen, hanem hogy az egyes ponczéllott bélyegekkel vert pénzek is individuális sajátságokat mutatnak. A ponczéllott bélyegző puha anyagból készült s ezért gyakran kellett azt változtatni, a minek eredménye egy újabb bélyegváltozat lett, a nélkül, hogy akár a pénztypus, akár a pénzláb megváltozott volna.

A tisztára technikai okokra visszavezethető bélyegváltozatoknál nevezetesebb sajátsága XI–XII. századi pénzeinknek a sigla-rendszer.

I. Andrásnak második éremtypusával (C. N. H. 12) jelennek meg pénzeinken az ú. n. siglák. Kezdetben a kereszt négy karjában levő háromszögek helyét foglalták el változó mellékjegyek (kör, pont, kereszt, félhold, vonal stb.), majd Salamon pénzein és Szent László ideje óta minden éremfajon a belső körben avagy a köriratban, a betűk közt, gyakran magán az éremrajzon vagy egyes betűkben elhelyezve találjuk e nagy változatosságot mutató jegyeket.

Jelentésüket illetőleg többféle megoldást kíséreltek meg az irodalomban, de kielégítő magyarázatukat eddigelé senki sem adta. A legelterjedtebb nézet szerint e siglák pénzverőjegyek, a pénzverőhelyek vagy munkások megkülönböztető jegyei.[15] Mások szerint a siglák különböző pénzkibocsátásokat jelölnek.[16] Az a nézet is felmerült, mintha a kereszt karjaiban jelentkező változatos mellékjegyek csupán díszítő helytöltelékül szolgálnának.[17]

A siglaváltozatokat ismertető irodalom figyelmes áttanulmányozása és a Nemzeti Múzeum éremtárában egyes éremfajok különböző siglájú példányain végzett finomsági és súlyméréseim alapján arra az eredményre jutottam, hogy a siglák jelentésének megoldásánál különösen négy körülménynek kell döntő fontosságot tulajdonítanunk:

1. siglák, illetve mellékjegyek vannak oly külföldi (így bajor, német, cseh) pénzeken is, a melyeken a pénzverő munkás és a pénzverőhely külön van megnevezve;[18]

2. a siglák igen nagy változatosságot mutatnak egy-egy uralkodónak pénzein, sőt számuk néha több százra rúg egyazon éremfajon belül is;[19]

3. az azonos siglával ellátott s egy éremfajhoz tartozó egyes példányokon gyakran feltünő súlyeltérés állapítható meg;[20]

4. egyazon éremfajon belül a különböző siglákkal ellátott példányok súlya gyakran teljesen megegyezik és sohasem mutat következetes eltérést.[21]

Minde sajátságok figyelembevétele eleve kizárja azt a feltevést, mintha a siglák különböző pénzverőhelyek jegyei volnának, vagy különböző emissiókat jelölnének.[22] Viszont az a feltevés, hogy csupán diszítésül szolgáltak, czáfolatát leli az éremrajzon, a köriratban vagy betűkben elrejtve jelentkező siglákban. Ezeknek semmiesetre sem lehetett „díszítés” a czéljuk. Annak a feltevésnek, hogy a siglák pénzverő munkások jegyei lettek volna, vagyis hogy minden egyes siglának más és más munkás felelne meg, ellentmondanak azok a siglás külföldi pénzek, a melyeken a pénzverő neve is rajta van. A magyar pénzek közül Béla herczeg érmein 100 siglaváltozatnál több ismeretes, már pedig a XI. századi magyar herczegi pénzverőházban nem igen dolgozhatott 100 pénzverőmunkás. Bécsben a XIII. században, a mikor a bécsi denárok forgalma Ausztrián kivül is igen nagy volt, tehát nagy számban verettek, mindössze 48 pénzverő dolgozott a pénzverőházban.[23]

Az összes körülmények mérlegelésével, főkép azonban az azonos siglájú pénzek súlyeltéréseit és az eltérő siglájú pénzek egyezéseit véve figyelembe, az a meggyőződés érlelődött meg bennem, hogy a siglák a pénzek technikai előállításával vannak kapcsolatban s a pénzverés ellenőrzésénél volt jelentőségük.

A középkori pénzek verése – mint már több izben kiemeltem – al marco veréssel történt. Az egyes darabok pontos súlya nem volt megállapítva, csak az, hogy egy súlyegység pénzezüstből hány darab pénzt kell verni. E mellett mindenesetre meg volt határozva a megengedett maximalis és minimalis súly.

A pénzezüst előállítása öntés útján történt, a pénzverőmunkás – akár maga szerezte be, akár a pénzverőmestertől, kamaraispántól kapta az ezüstöt – minden öntésre bizonyos meghatározott mennyiségű ezüstöt vett vagy kapott kézhez. Az ezüstöt azután a törvény vagy törvényerejű gyakorlat által előírt finomságig tartozott nemtelen fémmel keverni s az így előállított ötvényezett pénzezüstből a meghatározott pénzláb szerint pénzt verni.

Igy például Bécsben a XIII. században minden munkás 136 márka ezüstöt vett egy öntésre[24] s e 136 márka ezüstből – a XIII. sz. második felében – márkánként 360 denárt kellett verni.[25] Ilyen öntés egy évben, egy pénzkibocsátás, – tehát egy éremfaj – keretén belül, több ízben volt.

A kész pénzdarabokat a pénzverők előljárója, Bécsben a Münzmeister, nálunk a pénzverőmester vagy kamaraispán, ellenőrző próbáknak vetette alá. A meghatározott maximalis és minimalis súlyhatáron belül mozgó darabokat, ha összsúlyuk – pl. Bécsben 360 darabé – a pénzverési alapsúlynak megfelelt, elfogadta, illetve forgalomba bocsátotta. A könnyebb és nehezebb darabokat azonban visszaadta a munkásnak újraöntésre, új darabolásra. Visszaadta pedig nem az egyes pénzdarabot, hanem az egész márka vagy fontnyi pénzt, esetleg az egész egyszeri öntés anyagát. Ugyanez volt az eljárás, ha a pénzek ezüsttartalma nem felelt meg az előírt finomsági foknak.

Ezzel az ellenőrző eljárással lehet kapcsolatban a siglák alkalmazása. A munkások egyszeri öntésükből vagy talán minden súlyegységből kikerülő pénzdarabot ilyen jegygyel láttak el, nehogy az ellenőrzésnél valami zavar támadjon. E jelölési rendszerrel kerülték el azt, hogy ha valamely öntés vagy valamely súlyegységnyi denár darabolása rosszul sikerült, a többi pénzdarabot is be kelljen olvasztani. Másrészt meg esetleges visszaéléseknél mindjárt meg volt állapítható a vétkes munkás kiléte.

A siglák tehát tágabb értelemben véve a pénzverő munkások jegyei voltak. Tágabb értelemben, mert nem minden siglaváltozat jelent egy külön munkást, hanem minden munkás öntéseként vagy éppen fontonként (márkánként) más-más jegyet alkalmazott. Ez magyarázza meg, hogy egyazon éremfajon belül is oly nagy változatosságot mutatnak. A pénzláb tekintetében a siglaváltozatoknak semmiféle jelentősége nincs. Bővebb ismertetésük a gyakorlati éremtan feladata. A pénztörténet keretén belül sajátságaik külön-külön nem tárgyalhatók.

Pénztörténeti szempontból igen nagyfontosságú az egyes uralkodók korából fennmaradt éremfajok chronologiai sorrendjének meghatározása. Támaszpontul e kérdésben az éremfaj typusának az előző és következő uralkodó pénzeihez való viszonya és elsősorban a leletek összetétele szolgál. Tudvalevő, hogy a középkorban az új érmek kibocsátásakor az előző uralkodó pénzei, valamint ugyanazon uralkodó régebbi kibocsátású pénzei beváltattak. A régebbi pénzek ezáltal elvben a forgalomból kikerültek. A beváltás azonban nem lehetvén teljes, példányaik egy része továbbra is használatban maradt, de számuk minden új pénzkibocsátással fogyott. Ennek természetszerű következménye, hogy az éremleletekben legnagyobb számban előkerülő érmek rendszerint a legfiatalabbak, vagy korban az utolsóelőttiek[26] s egyszersmind az éremlelet elrejtési korának meghatározói.

XI. századi uralkodóink közül csak I. András, Salamon és Szent László korából maradt ránk több éremfaj. I. András pénzei közül a C. N. H. 11. sz., a mely Regia Civitas köriratával s éremrajz tekintetében is szorosan Szent István pénzeihez csatlakozik, korban mindenesetre megelőzte másik éremfaját. Bizonyítja ezt a tétényi lelet is, a melyben Szent István, Péter és Aba Sámuel pénzeivel együtt fordult elő.[27]

Salamon érmei két leletben fordultak elő nagyobb számban. E leletek összetétele a következő:

Az érem száma I. lelet[28] II. lelet[29]
darab
I. István: C. N. H. 1. 2
Péter: C. N. H. 8. 3
Aba Sámuel: C. N. H. 10 1
I. András: C. N. H. 11 5
I. András: C. N. H. 12–13 14
I. Béla: C. N. H. 15 1 6
I. Béla: C. N. H. 16 1
Salamon: C. N. H. 19 2
Salamon: C. N. H. 20 10
Salamon: C. N. H. 22
(17 mm. átmérő)
Salamon: C. N. H. 22A
29 191
(16 mm. átmérő)
Salamon: C. N. H. 22B
64 191
(14–15 mm. átmérő) 116 191
I. Géza: C. N. H. 23 1568
I. Géza: C. N. H. 24 30

Salamonnak koronás főt ábrázoló (C. N. H. 21. sz.) érme egyik leletben sem fordul elő. Annak kora tehát biztosan nem határozható meg. A ludányi lelet, a melyben valamennyi éremfaja szerepel, arra mutat, hogy a legfiatalabb Salamon érmei közül,[30] viszont a korosi lelet ezzel ellentétben látszik állani. Tekintettel az éremfaj ritkaságára, nagyon valószínű Gohl feltevése, hogy az érem 1074 után veretett. Tudjuk, hogy Salamon I. Géza és Szent László uralkodása alatt 1074–1080-ig még birtokában tartotta Északnyugat-Magyarország néhány vármegyéjét, így például Nyitra és Pozsony megyéket. Királyi czímet viselt s nyilván pénzt is verett. A Géza király korából való nagy nyitramegyei (II.) leletben a C. N. H. 21. sz. éremfaj még egy példányban sem szerepel, tehát verésének idejét nagy valószínűséggel Géza utolsó évére vagy Szent László korára tehetjük.

A XI. századi pénzek korrendje Szent László idejéig így alakul:

  1. C. N. H. I. 1–4. Szent István
  2. C. N. H. I. 8. Péter
  3. C. N. H. I. 10. Aba Sámuel
  4. C. N. H. I. 11. I. András –    6. C. N. H. I. 15. Béla hg.
  5. C. N. H. I. 12. I. András –    6. C. N. H. I. 15. Béla hg.
  7. C. N. H. I. 16. I. Béla
  8. C. N. H. I. 19. Salamon –   13. C. N. H. I. 23. Géza hg.
  9. C. N. H. I. 20. Salamon –   13. C. N. H. I. 23. Géza hg.
10. C. N. H. I. 22. Salamon –   13. C. N. H. I. 23. Géza hg.
11. C. N. H. I. 22A Salamon –  13. C. N. H. I. 23. Géza hg.
12. C. N. H. I. 22B Salamon –  13. C. N. H. I. 23. Géza hg.
14. C. N. H. I. 24. I. Géza –     15. C. N. H. I. 21. Salamon.

*       *       *

A Szent László-kori leletek összetétele a következő:

Az érem száma Gecsei[31] Bajai[32] Aldunai[33] *? lelet[34] Biharszentandrási[35] Kiliti[36] Bácsmegyei[37]
C. N. H. 23 2 . . . . . .
C. N. H. 25 29 néhány . . . 1 .
C. N. H. 27 . sok . . . 7 .
C. N. H. 36 . legtöbb . . . 2 .
C. N. H. 31 . kevés . . 172 2 .
C. N. H. 26 . . + 24 darab + . 2 .
C. N. H. 34 . . + 24 darab . . 1 +
C. N. H. 37 . . . . . . +
C. N. H. 28 . . + 24 darab + . 12 .
C. N. H. 32 . . . . . 13 +
C. N. H. 33 . . . . . 41 +
C. N. H. 45 . . . . . . +
Byzánczi arany . . . . 1 . .

A Géza érmével együtt előforduló s typologiailag is az ő érmeihez csatlakozó C. N. H. 25. sz. érem kétségkívül az első éremfaj s ezért a bajai lelet érmeit kell az első fajoknak tartanunk. A 45. sz. Kálmán-éremmel előfordulók pedig az utolsó fajok. A hézagot az aldunai és a *? lelet töltik ki, míg a Kiliti-lelet a levont tanulságokat teljes mértékben igazolja. Nuber – a kitől a Szent László-féle érmek e chronologiája származik – a 37. sz. érmet tartja László utolsó veretének. A metrologiai adatok azonban – mint fentebb látjuk – korábbi időbe utalják. A kiliti leletből hiányzik ugyan, de abban a 34. számú is csak egy példányban fordul elő. Egyébként is ez Szent László legritkább éremfaja. A belső körvonal hiánya a C. N. H. 34. sz. éremmel rokon vonás s valószínű, hogy egymást követő érmek voltak.


[1] V. ö. erről Jeszenszky Géza helyes megjegyzéseit (N. K. 1914. 54. l.)

[2] Négy háromszöggel jelölt pénzpéldányai is vannak. A Magyar Nemz. Múzeum éremtárában pl. 10 db ilyen példányt láttam.

[3] A C. N. H. 17. sz. érem az újabb leletbizonyítékok szerint III. Béla korából való. V. ö. az V. fejezet.

[4] Pl. Dannenberg: 831., 833–835., 846–848., 1099., 1100. sz. III. Henrik császár-kori érmek.

[5] Dannenberg. I. 329a)–358. sz. a. érmek.

[6] Érdekes találkozás, hogy ugyanezeidőtájt – minden előzmény nélkül – II. Boleszláv lengyel király is veretett hasonló rajzú pénzt.


18–19. II. Boleszláv pénzei.

*(Lelewel, Joachim: Numismatique du moyen âge. III. Paris, 1835. 67. l. Table Nr. 3–4.) Annál feltűnőbb ez, mert Salamon Boleszlávval nem állt semmiféle összeköttetésben. – Csehországban már Oldrich herczeg (1012–1037.) idején találkozunk hasonló hátiratú pénzzel. Fiala: České denáry. VII. tábla 6. rajz.

[7] U. ott 394. és 403. sz. érmek.

[8] Réthy László a C. N. H.-ben 13 éremfajt különböztet meg. Ezek közül azonban a 28., 29. és 30. sz. érmek csak nagyságbeli eltérést mutatnak, amiről alább bővebben szólunk. A C. N. H. I. 35. sz. érem pedig, a mely egyetlen egy példányban ismeretes, a 34. sz. érem egykorú hamis példáyna. A Magyar Nemz. Múzeumban levő egyetlen példány finomságát – próbatűvel végzett vizsgálattal – 0.300-nak találtam. Börzsönyi Arnold a C. N. H. I. 34. kisebb változatának tartja. (N. K. 1903. 95. l.)

[9] V. ö. erről Friedensburg: Deutsche Münzgeschichte (Meister's Grundriss) 115. l. és Halke: Handwörterbuch der Münzkunde. Berlin, 1909. 51–52. l. A félbracteáták-nál az ezüstlap vékonysága miatt a két lap bélyegzője átütődik az ellenkező lapra s ezáltal az érem értelmetlenné lesz. E hiba kiküszöbölése czéljából hozták divatba az irodalomban bracteáta néven szereplő egyoldali veretű lemezpénzeket.

[10] Börzsönyi: Szent László-féle éremlelet. (N. K. 1903. 92. l.) e typust a régi éremrajz azon példányai módosulásának tartja, a melyeken a négy háromszög hosszú ékké alakulva, a belső kör széléig nyulik. V. ö. Rupp I. 38. sz. és Börzsönyi id. h. II. typus: 1–2. sz. érmeket. Emlékeztet e rajz I. András C. N. H. 12. sz. pénzének rajzára is.

[11] Az éremrajz emlékeztet a Dannenberg I. 646. sz. a. III. Ottó korabeli éremre, a mely két keresztes karcsú torony közt egy magasabb keresztet ábrázol.

[12] Nuber F. Károly figyelmeztetett egy ilyen – általa ismert – leletre. A Magyar Nemzeti Múzeum-ban is nagy mennyiségben őriznek ilyen leletmellékletképen előkerült töredékes ezüstforgácsot.

[13] Réthy László (Arch. Ért. V. 1885) Szent István pénzeinek 149, I. Andrásénak 156, Béla herczegének 193 bélyegváltozatáról szól. – Nuber Károly a C. N. H. 59 éremfajon közel 1000 bélyegváltozatot állapított meg. (Szóbeli közlése.)

[14] Ponczéllás-nak nevezik, a midőn a negativ bélyegzőt nem véséssel, hanem az ú. n. „ponczol”-oknak kalapácscsal való beverése útján állítják elő. A XI. sz. pénzeken pl. a gyöngykör egyes gyöngyei egy pontot domborúan ábrázoló ponczol-nak többszöri egymás mellé verése által, a háromszög egy D-et domborúan ábrázoló ponczol-nak, az S betű két félholdas ponczol ÇČ egymásmellé verése által állott a negativon elő. A durvább és finomabb veret a ponczol-ra mért kalapácsütés erősségének következménye. Mindezekről v. ö. Kovács Ede: Árpádházi királyaink pénzeinek technikájáról. (N. K. 1903. 1–5. l.) Az általa poncztű-nek nevezett szerszám (Punze, Meisel) régi jó magyar neve „ponczol” volt. A „ponczolás” is újabb szóképzés a régi „ponczéllás” helyett. V. ö. Ballagi Aladár: Kecskeméti W. Péter ötvöskönyve. Glossarium. (Arch. Ért. III. 1884. 366. l.)

[15] Réthy László: Corpus Nummorum Hungariae. I. 12. l.

[16] Börzsönyi Arnold id. ért. (N. K. 1903. 97–98. l.)

[17] Dannenberg I. 15. l. a bajor pénzek sigláiról mondja: „auch Kreuzchen, Lilien, Stern und allerlei sonstige Zierrathen dienen bloss zur Ausfüllung der Leere”.

[18] Dannenberg 1069c), 1071b), 1111., 1112., 1129. és Fiala: Česke denáry. I. tábla 25–28. sz. rajzok stb.

[19] Rómer Flóris Béla herczeg egyetlen éremfaján 93 (Arch. Ért. III. 1870. 206–208., VII. 1873. 94–96. l.), Jeszenszky Géza Géza herczeg egyetlen éremfajának példányain 29 (N. K. 1914. 56–58. l.) és Börzsönyi Arnold Szent László 10 éremfaján 51 – közte egyik fajon 13, egy másikon 10 – siglaváltozatot sorolnak fel (N. K. 1903. 96. l.). A C. N. H. 59. sz. érem 160 siglaváltozatáról – s általában a siglarendszer nagy változatosságáról – a következő fejezethez mellékelt táblázat tájékoztat.

[20] Jeszenszkynél (id. h. 56–58. l. ) a 13. sz. érem azonos siglájú két példánya 0.740 és 0.645 a 14. sz. 0.772 és 0.819; a 29. sz. 0.656 és 0.843; a 39. sz. 0.637 és 0.739, a 18. sz. három példánya 0.578, 0.604, 0.642, a 41. sz. 0.651, 0.671 és 0.770 g volt. A Nemzeti Múzeum Béla-, Géza- és László-kori érmeinek azonos siglájú példányainál az illető éremfaj maximalis és minimalis súlyait állapítottam meg.

[21] Jeszenszky mérései szerint pl. Géza herczeg különböző siglájú pénzei közül a 20., 22. és 39. sz. siglaváltozatok 0.636–0.638 g-os, a 39., 40., 41. sz.-ak 0.671–0.674 g-os, a 13., 18., 21. sz.-ak 0.642–0.646 g-os példányokkal szerepelnek (u. o. 56–58. l.). Magam a Nemzeti Múzeumban Béla herczeg 12 különböző siglájú pénzét 0.680–0.690 g közt ingadozóknak találtam.

[22] Béla herczeg 10 évi uralkodása idejéből ma már jóval több mint 100 siglát ismerünk, a mi évente 10 kibocsátást jelentene.

[23] Luschin v. Ebengreuth: Wiener Münzwesen im MA. Wien, 1913. 17. l. A XII. századi évi pénzújítás és apró pénzecskék korában valószínűleg jóval több pénzverőmunkás dolgozott hazánkban, mint Bécsben a XIII. sz.-ban, de a XI. században erről még nem lehet szó.

[24] Erre, valamint a középkori pénzverés módjára s az ellenőrzésre nézve v. ö. Luschin más művein kívül különösen Wiener Münzwesen im MA. Wien, 1913. (17–18. l.) cz. jelen összefoglaló művét.

[25] V. ö. a 10. fejezetben megállapításaimat.

[26] Ez az eset akkor következett be, ha a leletben levő érmek az utolsó pénzkibocsátáshoz közel eső időben kerültek a földbe, a mikor még az előző évi pénzek beváltása nem fejeződött be. Az a körülmény, hogy I. Béla és I. Géza királyi pénzei sokkal kisebb számban ismeretesek az ő herczegkori pénzeiknél, nincs ellentétben fenti megállapításunkkal. Az ő korukban ugyanis még nem volt rendszer az évi pénzújítás. Herczegségük ideje alatt állandóan egy pénzláb alapján s azonos típusú pénzt verettek, melyből a régebbi veretek is forgalomban maradtak. Ezért azután rövid (2–3 éves) királyságuk idején a hosszú herczegség idején vert pénzek nem voltak kellőképen a forgalomból kivonhatók. Ugyanez áll fenn Péter és Sámuel pénzeire nézve – Szent István pénzeivel szemben.

[27] Horvát István: Miért találtatnak gyakrabban a pénzgyűjteményekben Szent István, Péter, Sámuel és I. András pénzeik… (Tudományos Gyűjtemény. 1834. I. Pest, 1834.) 42–47. l.-on szól az 1753-ban talált és dobai Székely Sámuel birtokába került 2000 darabból álló tétényi leletről.

[28] Nyitraludányi lelet. Ismerteti Gohl Ödön (N. K. 1908. 102–103. l.). Feltűnő, hogy Béla pénzei 1 darabbal vannak s Géza herczegéi nincsenek képviselve benne, de ezt megmagyarázza a királyi ház két ága közti állandó viszály. A király hívei az ő és apja pénzeit használták s a kerczegekét – ha volt ilyen birtokukban – siettek beváltani vagy beolvasztani.

[29] Nyitrakorosi lelet. Ismerteti egy töredékét Jeszenszky Géza (N. K. 1914. 52. l.) Összetételéről egyébként a Harsányi Pál-tól nyert szóbeli közlés és más úton tudomásomra jutott adatok nyomán szólhatok. – A lelet egy kis része magángyűjtők kezébe jutott, a mely rész számarányáról biztos adataim nincsenek, de a fenti számok helyes képét adják e nagyértékű leletnek.

[30] Gohl (N. K. 1908. 103. l.) is e véleményt vallja.

[31] Börzsönyi Arnold: A győri főgimn. múzeum és a környékbeli kincsleletek (N. K. 1915. 99. l.).

[32] Nuber F. Károly szíves közlése; a *? és bácsmegyei leletek számadatai ismeretlenek.

[33] Réthy László: Margitszigeti éremlelet (Arch. Ért. XIV. 1894. 60. l.).

[34] Nuber F. Károly szíves közlése; a *? és bácsmegyei leletek számadatai ismeretlenek.

[35] Börzsönyi Arnold: Szent László-féle éremlelet Kiliti határában (N. K. II. 1903.) és Rhé Gyula: Adalék a Kilitin lelt Szent László-féle éremlelethez (N. K. II. 1905.). – A torontálmegyei oroszlámosi sírokban lelt néhány érem chronologiai szempontból mit sem mond. (V. ö. Tömörkényi és Harsányi: A szegedi múzeumba került régi pénzleletek. N. K. 1912.)

[36] Ismerteti Fekete Péter (N. K. 1912. 141. l.).

[37] Nuber F. Károly szíves közlése; a *? és bácsmegyei leletek számadatai ismeretlenek.