A XII. századi pénzek metrologiai adatai.[1]

C. N. H. Drb. Össz- Maxim. Minim. Átlag- Maxim. Minim.
súly grammban finomság
Kálmán (1096–1116)
45 31 15.68 0.67 0.36 0.505 0.900 0.820
38 31 13.309 0.54[2] 0.31 0.4293 0.880 0.790
41 23 11.625 0.59 0.40 0.5054 0.890 0.810
46 5 2.328 0.57 0.338 0.4656 0.880 0.800
43 4 1.835 0.515 0.41 0.4587 0.900 0.860
42 29 11.492 0.57 0.25 0.396 0.875 0.850
48 25 10.813 0.60 0.25 0.4325 0.890 0.820
47 28 11.352 0.53 0.38 0.4054 0.900 0.840
40 61 26.86 0.55 0.31 0.4403 0.880 0.810
49 14 5.887 0.61 0.28 0.4205 0.910 0.825
50[3] 16 2.822 0.26 0.12 0.180 0.400 0.150
II. István (1116–1131)
51 10 5.21 0.70 0.43 0.521 0.880 0.810
39 3 0.988 0.393 0.29 0.327 0.880 0.830
53 35 14.85 0.535 0.32 0.4242 0.875 0.800
78 52 19.493 0.45 0.26 0.3748 0.825 0.690
71 118 39.073 0.567 0.205 0.3311 0.775 0.675
75 96 36.062 0.50 0.16 0.3756 0.820 0.700
76 262 97.088 0.55 0.293 0.3705 0.700 0.450
65 1347 489.959 0.52 0.215 0.3637 0.775 0.675
II. Béla (1131–1141)
59 2800 1031.395 0.607 0.257 0.3683 0.710 0.450
61 96 16.665 0.297 0.101 0.1735 0.810 0.675
81 27 5.792 0.34 0.15 0.2145 0.800 0.650
79 25 5.051 0.254 0.147 0.202 0.800 0.700
74 104 23.785 0.34 0.15 0.2287 0.820 0.675
83 12 2.534 0.30 0.12 0.2111 0.800 réz
56 14 3.171 0.277 0.15 0.226 0.350 0.150
69 80 18.606 0.346 0.14 0.2325 0.500 réz
88 47 18.044 0.68 0.22 0.3839 0.250 réz
90 119 43.894 0.64 0.20 0.3688 0.400 0.180
II. Géza (1141–1162)
63 27 9.546 0.53 0.21 0.3535 0.480 réz
269 19 2.372 0.178 0.09 0.1248 0.350 réz
92/93 9 1.485 0.26 0.10 0.165 0.650 0.400
64 12 2.12 0.26 0.16 0.1766 0.700 0.575
67 19 3.873 0.25 0.153 0.2038 0.610 0.200
149 13 4.325 0.46 0.24 0.332[4] 0.600 0.550
169 18 3.713 0.27 0.15 0.2063 0.600 0.550
150 5 1.05 0.22 0.20 0.210 0.600 0.500
114[5] 1 0.24 0.240 0.600
Új faj[6] 1 0.20 0.200
115[7] 4 0.86 0.22 0.15 0.215 0.650
136 4 0.80 0.22 0.18 0.200 0.600 0.500
118 16 3.610 0.278 0.18 0.2256 0.600 0.500
124 6 1.44 0.240 0.650 0.550
160 61 12.24 0.31 0.18 0.2006 0.600 0.550
125 73 17.262 0.30 0.17 0.2364 0.650 0.600
126 178 35.300 0.22 0.17 0.1927 0.650 0.600
132 209 42.905 0.28 0.15 0.2052 0.600 0.500
133 115 22.948 0.275 0.16 0.1995 0.620 0.550
145 518 113.207 0.291 0.159 0.2185 0.600 0.500
147 14 3.33 0.33 0.18 0.2378 0.600 0.500
144 220 51.899 0.34 0.14 0.2359 0.580 0.490
II. László (1162)
94/97 25 4.134 0.24 0.119 0.165 0.480 0.200
IV. István (1163–1164)
104 3 0.66 [0.22][8] 0.800 0.750
109 8 2.22 0.33 0.23 0.277 0.850 0.780
III. István (1162; 1163–1172)
122 38 9.33 0.33 0.18 0.2455 0.650 0.500
146 102 22.747 0.28 0.14 0.223 0.580 0.450
151 112 23.043 0.29 0.15 0.2057 0.600 0.550
119 206 45.28 0.28 0.15 0.2198 0.650 0.400
129 236 48.627 0.29 0.16 0.206 0.600 0.500
123 254 49.64 0.30 0.15 0.1954 0.600 0.500
137 327 65.505 0.30 0.11 0.200 0.580 0.500
157 292 59.58 0.30 0.17 0.204 0.580 0.510
153 524 104.597 0.32 0.16 0.1996 0.600 0.480
III. Béla (1172–1196)
111[9] 215 42.93 0.34 0.12 0.1996 0.660 0.420
127[10] 4 0.92 0.24 0.22 0.230 0.680 0.600
162 20 3.256 0.23 0.12 0.1628
112B 1 0.175 0.175
117 3 0.538 0.20 0.138 0.179 0.580
167 17 2.790 0.25 0.11 0.1641
163 20 3.196 0.25 0.11 0.1598
279 11 2.192 0.28 0.16 0.1992 0.780 0.680
271 21 5.056 0.30 0.17 0.2407 0.750 0.650
280 57 12.722 0.30 0.15 0.2231 0.800 0.700
281A 2 0.44 0.25 0.19 0.220
278 1 0.23 0.230 0.750 0.720
275 43 10.944 0.33 0.17 0.2545 0.810 0.680
272 108 28.23 0.33 0.143 0.2613 0.850 0.660
263 61 15.865 0.36 0.18 0.26 0.800 0.720
110 6 1.64 0.36 0.23 [0.28][11] 0.500 0.150
135 4 1.01 0.28 0.22 0.252
105 3 0.80 0.30 0.23 0.266 0.750
112A
143 2 0.68 0.34 0.680 0.620
108 5 1.87 0.40 0.33 0.374 0.650
17 2 0.97 0.485 0.800 0.760
106 2 0.98 0.49 0.920
Imre (1196–1204)
113 3 0.82 0.29 0.25 0.273 0.650 0.580
II. András (1205. évi első veret)
116 2 0.40 0.22 0.18 0.20 0.550 0.500

Az éremfajok száma azt bizonyítja, hogy Szent László két közvetlen utóda, hozzá hasonlóan, kétévenként bocsátott ki új pénzt, de II. Béla óta, már a XIII. században is szokásos évi pénzújítás vált rendszerré.


(C. N. H. 113.)
65. Imre denárja.

A XII. századi magyar pénzek – súly és finomsági adataikat egyaránt figyelembe véve – több csoportba sorozhatók. A pénzverésről és pénzlábról legtisztább képet akkor kapunk, ha e csoportokon belül az egyes fajok súly- és finomsági adatait összátlagokba foglaljuk össze.

A finomságot egyes csoportoknál – minden fajra csak néhány saját magam által végzett próba állván rendelkezésemre – a maximalis és minimalis (valamint a közéjük eső) finomsági adatok mérlegelésével, a középkori magyarországi szokásnak megfelelő fokokban (decima combustio, quinta combustio stb.) határoztam meg.

Mivel – mint már kifejtettem – a középkorban az ezüstöt csak 0.950–0.960 finomságig tudták kiégetni,

      a 0.855 finom ezüstöt 0.900 finomnak (1/10 combustio),
      a 0.760 finom ezüstöt 0.800 finomnak (1/5 combustio),
      a 0.632, sőt 0.600 finom ezüstöt 0.666 finomnak (1/3 combustio) kell tekintenünk.[12]

A kiverési súlyt mindenkor a szokásos 5%-os hozzáadással értem.

Csoportok (Éremfajok) Finom-
ság
Darab Összsúly
grammban
Maxi-
mális
Mini-
mális
Össz- Kiverési súly
(5%-kal)
átlagsúly[13] grammban
I. csoport: Kálmán, II. István.
C. N. H. 45., 41., 46., 43., 51
0.900 73 36.678 0.521 0.4587 0.5024 0.5275
II. csoport: Kálmán, II. István.
C. N. H. 38., 42., 48., 47., 40., 49., 53
0.900 223 94.593 0.440 0.296 0.4241 0.4453
III. csoport: II. István, II. Béla, II. Géza
a)
C. N. H. 39., 78., 71., 75
b) C. N. H. 76., 65., 59., 149
c) C. N. H. 88., 90., 63
0.800
0.666
0.250
4884
1789.867
0.3839
0.327
0.3664
0.3847
IV. csoport: II. Béla, II. Géza, II. László, III. Béla.
a)
C. N. H. 61
b) C. N. H. 92(–93), 64., 162., 112B., 117., 163., 167
c) C. N. H. 94(–97.)
0.800

0.666
0.300
203
34.359
0.179
0.1598
0.1692
0.1776
V. csoport: II. Géza.
C. N. H. 269
0.250 19 2.372 0.1248 0.1310
VI. csoport: II. Béla, II. Géza, III. István, IV. István, III. Béla, Imre, II. András.
a)
C. N. H. 81., 79., 74., 104., 109
b) C. N. H. 83., 56., 69., 67
c) C. N. H. 169., 150., 114., XXI., 115., 136., 118., 124., 160., 125., 126., 132., 133., 145., 147., 144., 122., 146., 151., 119., 129., 123., 137., 157., 153., 111 (–111A), 127(–128), 113., 116
d) C. N. H. 279., 271., 280., 281A., 278


0.800
0.400


0.666

0.750



4142






870.755






0.277






0.1927






0.2102






0.2207



VII. csoport: III. Béla.
C. N. H. 275., 272 (–274.), 263., 110., 135., 105
0.750 225 58.489 0.28 0.252 0.2599 0.2719
VIII. csoport: III. Béla.
C. N. H. 143., 108
0.666 7 2.55 0.374 0.340 0.3642 0.3824
IX. csoport: III. Béla.
a)
C. N. H. 17
b) C. N. H. 106
0.800
0.900
4 1.95 0.490 0.485 0.4875 0.5118

A XII. századi pénzek metrologiai adatait ekkép csoportosítva, a pénzláb megállapítására térhetünk át. A XII. század első feléből nincs positiv adatunk a pénzverés alapsúlyát illetőleg. Tekintve azonban, hogy a fontot forrásaink utolszor 1150-ben említik, viszont a márka használata 1146-tól állandó, abból a feltevésből kell kiindulnunk, hogy Kálmán és II. István pénzei még a régi – mint láttuk – valószínűleg 408 g-os fontból verettek. Arról nem lehet semmi kétségünk, hogy a XII. század második felében II. Géza és utódainak pénzei már az új, 233.3533 g-os márkasúly alapján verettek. II. Béla összes és II. Géza első veretei pénzlábának megállapítását – a pénzverési alapsúly teljes bizonytalansága miatt – mellőztem.

A XII. századi aprópénzek (denárok) pénzlábának alakulását a következő táblázatban mutatom be.


(C. N. H. 269.)


(C. N. H. 93.)


(C. N. H. 96.)
66–68. A legkisebb magyar pénzek.

A XII. századi magyar pénzek a legkisebb és legkönnyebb középkori pénzek közé – II. Gézának 0.124 g-os átlagsúlyú félbracteatája, 0.165 g-os pénze és II. László 0.169 g-os pénze[14] az összes ismert pénzek legkisebbjei közé – tartoznak. A könnyű és apró pénzek verése olasz hatásra mutat, mert főkép Felső-Itáliában voltak ily apró és értéktelen pénzecskék használatban. Az egykorú osztrák, bajor, friesachi, sőt a cseh pénzek súlya is jóval nagyobb a 0.124–0.502 g közt ingadozó XII. századi magyar pénzsúlynál. Finomság tekintetében azonban – a II. Béla uralkodásának második felében és II. Géza első éveiben vert silány pénzeket nem számítva – fölötte állnak az egykorú cseh és felsőitáliai pénzeknek, sőt a XIII. századi bécsi fillérek finomságát (0.666) is rendszerint elérik.[15]

Denárszám Teljes súly Színsúly
grammban
1. Kálmán (C. N. H. 45., 41., 46., 43.), II. István (C. N. H. 51.)
1 font 0.900 finom ezüst 780 408.00 367.20
1 denár 1 0.523 0.4707
2. Kálmán (C. N. H. 38., 42., 48., 47., 40., 49.), II. István (53.)
1 font 0.900 finom ezüst 920 408.00 367.20
1 denár 1 0.4434 0.3991
3. II. István (C. N. H. 39., 78., 71., 75.)
1 font 0.800 finom ezüst 1060 408.00 326.40
1 denár 1 0.3849 0.3079
4. II. István (C. N. H. 76., 65.), II. Béla (59.)
1 font 0.666 finom ezüst 1060 408.00 272.00
1 denár 1 0.3849 0.2566
5. II. Béla (C. N. H. 61.)[16]
1 denár 1 0.1715 0.1373
6. II. Béla (C. N. H. 81., 79., 74.)
1 denár 1 0.216 0.1728
7. II. Béla (C. N. H. 83., 56., 69.), II. Géza (67.)
1 denár 1 0.216 0.0864

Pensa- Denár- Teljes súly Színsúly
szám grammban
8. II. Béla (C. N. H. 88., 90.), II. Géza (63.)
1 denár 1 0.3849 0.0962
9. II. Géza (C. N. H. 269.)
1 denár 1 0.131 0.0327
10. II. Géza (C. N. H. 92–93., 64.)
1 márka 0.666 finom ezüst 34 1360 233.3533 155.5689
1 pensa 1 40 6.8633 4.5756
1 denár 1/40 1 0.1715 0.1143
11. II. Géza (többi pénzei), III. István, III. Béla
(C. N. H. 111., 127–128.), Imre (113.), II. András (116.)
1 márka 0.666 finom ezüst 27 1080 233.3533 155.5689
1 pensa 1 40 8.640 5.7616
1 denár 1/40 1 0.216 0.144
12. a) II. László (C. N. H. 94–97.)
1 márka 0.300 finom ezüst 34 1360 233.3533 70.0059
1 pensa 1 40 6.8633 2.0589
1 denár 1/40 1 0.1715 0.05147
12. b) IV. István (C. N. H. 104., 109.)
1 márka 0.800 finom ezüst 27 1080 233.3533 186.683
1 pensa 1 40 8.640 6.914
1 denár 1/40 1 0.216 0.1728
13. III. Béla (C. N. H. 162., 112B., 117., 163., 167.)
1 márka 0.666 finom ezüst 34 1360 233.3533 155.5689
1 pensa 1 40 6.8633 4.5756
1 denár 1/40 1 0.1715 0.1143
14. III. Béla (C. N. H. 279., 271., 280., 281A., 278.)
1 márka 0.750 finom ezüst 27 1080 233.3533 175.015
1 pensa 1 40 8.640 6.480
1 denár 1/40 1 0.216 0.162
15. III. Béla (C. N. H. 275., 272., 263., 110., 135., 105.)
1 márka 0.750 finom ezüst 21 840 233.3533 175.015
1 pensa 1 40 11.112 8.332
1 denár 1/40 1 0.2778 0.208
16. III. Béla (C. N. H. 143., 108)
1 márka 0.666 finom ezüst 15 600 233.3533 155.5689
1 pensa 1 40 15.5568 10.3712
1 denár 1/40 1 0.3889 0.2592
17. III. Béla (C. N. H. 17.)
1 márka 0.800 finom ezüst 11 ½ 460 233.3533 186.683
1 pensa 1 40 20.291 16.233
1 denár 1/40 1 0.5072 0.4058
18. III Béla (C. N. H. 106.)
1 márka 0.900 finom ezüst 11 ½ 460 233.3533 210.018
1 pensa 1 40 20.291 18.261
1 denár 1/40 1 0.5072 0.4565

A metrologiai és finomsági adatok alapján nyert színezüstértéket véve figyelembe, a XII. századi magyar pénzverés története két korszakra osztható. Az első tart Szent László halálától II. Géza király második éremfajáig, a második e kortól kezdve egészen II. András idejéig.

Az első korszak – melynek pénzei a typologiai sajátságok szerint megállapított első csoportbeli érmek voltak, a mely tehát az érmek külalakja tekintetében is zárt korszakot alkot – egy nagyarányú és fokozatos pénzrontás tüneteit mutatja.

Kálmán és II. István első pénzeinek súlya és finomsága körülbelül megfelel I. Béla király-kori és Salamon könnyű obolusainak. II. István uralkodása óta azonban rohamos sülyedés következett be és alig 25 év alatt a magyar pénzek színezüsttartalma 0.399 g-ról 0.0327 g-ra sülyedt. A pénzromlás II. Béla utolsó és II. Géza első pénzeiben érte el tetőpontját. II. Bélának C. N. H. 83., 56., 69., 88., 90. és II. Gézának C. N. H. 63., 269., 67. sz. érmei 0.0327–0.0962 g közt változó színezüstsúlyukkal a legsilányabb középkori magyar ezüstpénzek.


(C. N. H. 40.)


(C. N. H. 49.)
69–70. Kálmán két utolsó verete.

II. Gézának – typologiai szempontból is új korszakot jelentő – C. N. H. 92. sz. érmével kezdődik a XII. századi magyar pénzverés második korszaka, a melyet a pénzek súlyának és finomságának stabilitása, majd fokozatos emelkedése jellemez. Néhány évi emelkedő átmenet után II. Gézának hetedik (C. N. H. 169. sz.) éremfajával stagnálás következett be. Harmincz éven át – III. Béla két első éremfajáig – mindig azonos pénzláb alapján vertek pénzt. A „tertia combustio”-nak megfelelő ezüstből vert kis denárok súlya 0.216 g, finomsúlya 0.144 g volt. Közben a byzánczi patronatus alatt fellépett ellenkirályok közül II. László 1162-ben nagyon silány, 0.1715 g-os és 0.0514 g finomsúlyú pénzt veretett. IV. István rövid másféléves szereplése alatt byzánczi modorú arany- és rézpénzei mellett jó ezüstből (0.800 finom) 0.216 g-os és 0.1728 g finomsúlyú pénzt is hozott forgalomba. III. Béla pénzverése a pénzláb javításának kísérleteit tükrözi vissza. Első veretei a II. Géza óta állandó pénzláb alapján, a következők II. Géza C. N. H. 92. és 64. sz. pénzeinek könnyebb súlyában verettek. A II. Géza kora óta állandóvá lett 0.216 g-os súlyban, de finomabb (kb. 0.750 finom) ezüstből verettek III. Béla első bracteatái. Később nehezebb – 0.2778 g súlyú és 0.208 g finomsúlyú bracteatákat hozott forgalomba. Néhány éremfaja – minden valószínűség szerint az utolsók – súly és finomság tekintetében is vetekednek a II. István- és Kálmán-kori pénzekkel. A csupán két példányban ismeretes C. N. H. 106. sz. érem finomsága meghaladja a decima combustiót is. III. Béla pénzei átmenetet alkotnak a XII. századi aprópénzektől a XIII. század nehezebb és finomabb pénzeihez.[17]

A XII. századi pénzverés két kroszakának főjellemvonását nem a pénzsúlyok, finomságok és éremtypusok eltérése, hanem a pénzverés tendentiájának különbözősége adja meg. II. István, II. Béla és kezdetben II. Géza is – minden kímélet nélkül – a legteljesebb mértékben kiaknázták az évi pénzújításban rejlő jövedelmi forrást. II. Béla, a tehetetlen vak király, pénzverése elrettentő példája a középkori pénzverési visszaéléseknek, a „királyi hamispénzverésnek”.

A pénz értékének e folytonos és fokozatos csökkentésével szemben a XII. század második felében vert pénzek – bár könnyű, de állandó, majd III. Béla idején már fokozatosan emelkedő súlyukkal – kedvezőbb helyzetet teremtettek. A királyok beérték az évi pénzújítás rendszerében gyökerező s törvényesnek tekintett haszonnal. Nem törekedtek a finomság, súly és érték folytonos csökkentésével e haszon mértéktelen megnövelésére. Nem éltek vissza a pénzverési joggal, bár alaposan kihasználták azt. Pénzverésük tendentiája az állandó pénzláb érvényben tartására, majd III. Béla alatt a pénzláb fokozatos javítására irányult.

*       *       *

Az egykori frank birodalom területén a pénzverési jog eladományozása és ezzel az egységes birodalmi pénz helyébe lépő sokféle localis – herczegi és püspöki – pénz uralomra jutása következményeikben súlyos gazdasági bajoknak, egy mindinkább terjedő, általános pénzromlásnak lettek forrásává.[18]

A pénzverési joggal felruházott tartományurak és – az ő példájukon indulva – maguk a királyok és császárok is a könnyű pénzláb és az évi – sőt néhol évente kétszeri – pénzújítás révén nyerhető haszontól csábíttatva már a XI. században letértek a Karoling-császároktól megjelölt helyes útról. A XI.–XII. század pénzverését az ezüstpénz értékének fokozatos sülyedése jellemzi. A pénzromlás első, természetes következménye volt, hogy nemcsak a tartományurak, hanem a császárok és királyok pénzei is elvesztették az országos pénz jellegét. Egyes, helyes gazdasági érzékkel bíró pénzverő urak ragaszkodtak ugyan a nehéz pénzláb és jó pénz rendszeréhez. A hol e rendszer traditióvá vált, sikerült is a nemzetközi, illetőleg tartományközi forgalomban kedvelt fizetési eszköz teremtése. A regensburgi és kölni denár például nemcsak Bajorországban és a Rajna vidékén, hanem a szomszédos tartományokban, sőt távoli országokban is kedvelt forgalmi eszközök voltak. Egyeduralomra azonban nem juthattak, mert a pénzverő hatalmak saját, főjövedelmi forrásukat alkotó pénzük localis uralmát minden idegen pénzzel szemben szigorúan védelmezték.[19] A XII. század folyamán már teljesen kialakult az a császári és királyi pénzekkel szemben is fennálló gyakorlat, hogy a tartományok területén a fizetések csakis az illető tartomány urának, vagy a királynak az illető tartományban vert pénzével történhetnek. Az idegen pénzt nem fogadták el s az idegen kereskedő kénytelen volt jó külföldi pénzét – a helyi beváltási gyakorlat szerint gyakran nagy veszteséggel – értéktelen helyi pénzre beváltani. Hasonló helyzetbe kerültek maguk az ország lakosai is a kényszerpénzújítás rendszere által. Az új pénz kibocsátásával a régi mindig értékét vesztette és csak bizonyos levonással volt új pénzre beváltható. A kereskedés tulajdonképeni haszna így az uralkodó és pénzváltói zsebébe került.[20] A pénzverési jövedelem fokozásában alig ismertek határt. Jóformán minden pénzkibocsátás pénzlábkönnyebbítéssel vagy a színezüsttartalom csökkentésével volt kapcsolatos. A denár súlya a régi, 1.7 g-os Karoling átlagról 0.10–0.70 g-ra sülyedt. A szépen kiállított régi denárokat hitvány veretű, értelmetlen feliratú, majd minden felirat nélkül vert pénzek váltották fel. A pénzérték csökkenésével az ezüstlap is mind vékonyabbá vált s többé a kétoldali veretet nem bírta el. Ennek következménye volt Németországban a XII. században az egyoldali verettel ellátott lemezpénzek, az ú. n. bracteaták verése. E pénzek nagyon vékony, de többnyire széles ezüstlapok voltak. Az előlap éremrajza a hátlapra homorúan átrajzolódott.[21]

A XII. század Európaszerte az értéktelen, súlyban és finomságban egyaránt silány pénzek kora volt.

A pénzromlás általános áramlata hazánkat sem hagyta érintetlenül. A XI. század közepe óta minduntalan előtünő pénzromlásnak uralkodóink a XII. században már nem tudtak ellentállni. A magyar pénz, a mely a XI. században a pénzláb állandósága és a pénzek értékessége következtében a nemzetközi forgalomban is szivesen fogadott fizetési eszköz volt, a XII. században helyi jelentőségű, értéktelen váltópénzzé sülyedt.

Szent László denáraival véget ér a nehéz pénzláb és jó pénz fenntartására irányuló törekvés. A nehezebb pénzláb alapján vert pénzek verése a XII. században végleg megszűnt. Kálmán trónraléptével kezdődik és a XII. században folytonosan tart pénztörténetünknek az a korszaka, a melyet pénzeiről legjellemzőbben aprópénz-korszak-nak nevezhetünk. A pénzverés – a mely az előző században az egykorú külföldi pénzveréshez viszonyítva mintaszerű volt és az uralkodók, különösen Szent István és I. Béla czéltudatos és realis gazdasági politikája mellett hazánknak gazdasági függetlenségét nagyban elősegítette – a XII. században hanyatlásnak indult. Ez a hanyatlás egyengette útját a XIII. századi pénzforgalomban észlelhető külföldi hatások érvényesülésének.

A pénzújítás rendszere és a pénz értékének csökkentése a királyi jövedelem szaporítását czélozta, végeredményben azonban általános gazdasági sülyedés előidézőjévé lett. A XII. század végén (1189-ben) hazánkon keresztülutazó keresztesek méltán panaszkodhattak, hogy a magyar pénzváltók súlyosan megkárosították őket a pénzváltásnál, a mikor két kölni denárért csak öt, két friesachiért négy és egy regensburgiért egy magyar denárt adtak.[22] III. Béla könnyebb és nehezebb bracteatáit véve fel:

                                                                                       könnyebb         nehéz
2 kölni denár             = 2.70 g               5 bracteata =      0.810,             1.040 g
2 friesachi denár        = 2.24 g               4 bracteata =      0.648,             0.832 g
1 regensburgi denár   = 0.75 g[23]           1 bracteata =      0.162,             0.208 g

színezüst. Tehát a keresztesek a váltásnál pénzük értékének 60–78.5%-át vesztették el! Ez a panasz ugyan nem volt általános, mert más külföldi írók dicsérik a magyar pénzváltási viszonyokat,[24] azonban kitünik belőle, mily tág tere nyilt – ez apró és értéktelen pénzek mellett – a kereskedők és magánosok kizsarolásának.

Ezek természetesen minden úton-módon menekülni igyekeztek a súlyos és igazságtalan megadóztatástól. Az uralkodók ilyképen gyakorolt pénzverésével szemben csakis más fizetési eszközök használata nyújthatott oltalmat.

Nyoma van annak, hogy a byzánczi arany, a mely Dalmácziában e korban rendes fizetési eszköz volt,[25] a XII. században is forgalomban volt hazánkban.[26] Az aranypénz forgalma azonban sohasem vált kiterjedtebbé és általánossá.

Más külföldi pénzek forgalma e korban még nem mutatható ki. A XII. század vége óta itt-ott már szereplő és a XIII. században általánosan kedvelt fizetési eszközzé vált friesachi és bécsi denárok e korban még nem találtak utat hazánkba. A leletekben szórványosan előkerülő külföldi pénzek eredetükben a kereszteshadjáratokban résztvett külföldi utasokra vezethetők vissza[27] s azokból e pénzfajok hazai forgalmára következtetni nem lehet.

Az értéktelen apró ezüstdenárok mellett – a melyet negyvenével, mint pensát számítottak – a nagyobb forgalomban rendes fizetési eszközül kezdték a veretlen ezüstöt használni. A XII. század második felében fellépő veretlen ezüst- vagy ezüstrúdvaluta gazdasági hanyatlást jelent. A veretlen ezüst nemcsak a régi terménypénz helyét foglalta el, hanem mint fő fizetési eszköz az ezüstpénzt is háttérbe szorította.


[1] Az egyes adatokat lásd a II. függelékben.

[2] 1 darab kivételes súlyú: 0.745 g.

[3] Obolus a C. N. H. 49-hez.

[4] Kétes, hogy ide tartozik e?

[5] és Réthy szerint a 114. Imre, a 115. II. András pénze volna.

[6] és Réthy szerint a 114. Imre, a 115. II. András pénze volna.

[7] Harsányi: Bácsi lelet. XXI. csoport.

[8] Két példány ebből csonka.

[9] C. N. H. 111 és C. N. H. Pótl. 111A.

[10] 127. és 128.

[11] Ebből 5 darab kissé csonka.

[12] A 0.500–0.650 közt ingadozó finomságú pénzt még mindig „tertia combustio”-s ezüstnek kellett vennem, mert a secunda combustionál (0.500) jóval finomabb. Mint Luschin helyesen megállapította, a finomságban – különösen silányabb ezüstpénzeknél – a középkorban, még egyazon öntés különböző darabjainál is nagy eltérések mutatkoztak. Az anyag egy részében több ezüst, a másikban több réz gyült össze (Chronologie d. Wiener Pfennige. Sitzungsberichte d. Kais. Akad. d. Wiss. Hist.-Phil. Cl. CXL. Bd. 1899. 21. l.) Természetes, hogy ily körülmények közt a legfinomabb ezüstöt tartalmazó darabok legkorábban tűntek el a forgalomból, mert azokat úgy a kincstár, mint a magánosok sietve beolvasztották nyereség czéljából. Így a 0.500–0.650 közt ingadozó érmeket okvetlenül 1/3 combustiósoknak kell tekintenünk.

[13] Az egyes éremfajok átlagsúlyai közül a maximalis, ill. minimalis súly.

[14] Luschin v. Ebengreuth: Allg. Münzkunde 41. l. II. László pénzének – mint jellegzetes apró veretnek – közli képét.

[15] Az egykorú pénzsúlyokra v. ö. Cappe: Die Münzen d. Deutschen Kaiser u. Könige d. Mittelalters. II. Dresden, 1850. 1–35. l. – Fiala: Česke denáry. 108–110. l. – Harsányi Pál: Az abapusztai friesachi fillérlelet. (N. K. 1912. 49. s köv. l.) – Luschin: Wiener Münzwesen. Wien, 1913. 39–51. l. – A finomsúlyra v. ö. a IV. függeléket. – A XII. sz.-i cseh pénzek átlagos finomsága 0.110–0.559 közt ingadozik, nem említve egy 0.020 és egy 0.634 finomságú pénzt. Fiala: Česke denáry. 114. l. – M. Donebauer: Der Fund von Mitkowitz. (N. Zschr. IV. 60. s köv. l.) – Luschin: Der Rakwitzer Münzfund. (N. Zschr. XIX. 176. s köv. l.) – A bolognai denár súlya 0.6457 g, finomsúlya 0.1485 g, finomsága tehát csak 0.229 volt az 1205. évi pénzverési rendelet szerint. V. ö. Maluguzzi Fr.: La zecca di Bologna. Milano, 1901. 19. l. és a IV. függelékben számításaimat. – A veronai denár finomsúlya (IV. függelék) 0.0857 g, teljes súlya Dannenberg szerint 0.32 g. (Idézi Kropf Lajos: Wolfger püspök uti számadásai. M. G. T. Sz. 1899. 64. l.), tehát finomsága 0.267 volt.

[16] Az 5–8. csoportban a kiverési súlyt a 10., 11., ill. a 3–4. csoportok alapján vettem fel 0.1715, 0.216 és 0.3849 g-ban.

[17] Békefi Remig III. Béla és a magyar nemzet művelődése (III. Béla magyar király emlékezete. Bpest, 1900. 141. l.) cz. értekezésében – a III. Béla korában nálunk járt kereszteseknek a magyar pénzváltókat kárhoztató panaszaiból és a Krónikának I. Béláról írt szavaiból kiindulva – azt következteti, hogy „III. Béla a régi pénzegységgel szakít s helyébe a görögöt hozza be”. E közbevetett megjegyzés indíthatta arra Balogh Albint (A magyar pénz története. 33–36. l.), hogy III. Béla állítólagos reformjainak több lapot szenteljen. Szerinte Béla a magyar pénz- és súlyrendszer kiküszöbölésével (!!) a görögöt s az addig 30 denáros pensaszámítás helyébe görög hatás alapján (!) a 40 denáros számítást hozza be. Tetőzi tévedését egy súlyos és megbocsáthatatlan botlással, a midőn Réthy-t idézve, de el nem olvasva, IV. István arany- és rézpénzeit is III. Bélának tulajdonítja (!!). „A byzánczi pénzrendszer uralma azonban”, írja Balogh, „pünkösdi királyságnak bizonyult. III. Béla után… a specialis (!) magyar pénz (!!) ismét az ezüst denár lesz” (!!). Balogh – megletősen homályos értelmű – feltevéseit a pénzleletek, metrologiai és éremtani szempontok teljes mellőzése megmagyarázhatja ugyan, de nem menti. A keresztesek panaszai egyébként a pénzváltásnál szenvedett sérelmekre vonatkoznak és semmi összefüggésben sem állnak a pénzverés változásával vagy állandóságával.

[18] A XII. századi pénzromlásról v. ö. különösen Inama–Sternegg id. m. II. 393–416. l. – Luschin: Allg. Münzkunde 212–233. l. – Friedensburg: Deutsche Münzgeschichte (Meister's Grundriss I.) 115–119. l. – Friedensburg: Schlesiens Münzgeschichte im M. A. II. Bresslau, 1888. 7–39. l. – Fiala: Česke denáry, 775. s köv. l. és 108–112. l.

[19] V. ö. erről László József helyes megjegyzéseit (Történeti Szemle. 1915. 235. l.)

[20] A pénzverési haszonról a 12. fejezetben szólunk.

[21] A bracteatákról: Luschin: Allg. Münzkunde. 72–78. l. Höfken: Archiv für Brakteatenkunde. I–IV. Wien, 1885–1901. Höfken: Zur Brakteatenkunde (N. Zschr. XIX. 1885.). Friedensburg: Deutsche Münzgeschichte (Meister's Grundriss. I/4. Leipzig, 1912) 115–119. l. Friedensburg: Die Münze. Berlin, 1909. 151–161. l. és Fiala: Česke denáry.

[22] Ansberti Ystoria de expeditione Friderici. (Fontes rerum Austricarum. Scriptores. V. 19. l.)

[23] V. ö. a 12. fejezetet, a hol e pénzváltásokról részletesen szólok. 1189-ben – chronologiai megállapításaim szerint – a nehezebb bracteaták vagy a velük azonos értékű pénzek voltak forgalomban.

[24] V. ö. a 12. fejezetet.

[25] „Romanati”: Smič. II. 15., 31., 91., 115., 233., 248. l.; „perperi”: U. ott II. 170., 188., 277. l.; „michalati”: U. ott II. 198. l.; „Romanati auri”: U. ott II. 184., 218. l; „perperi aurei”: U. ott II. 261. l.

[26] Magdolna végrendeletében (1141–1161. k.); „LXX bisancios romanaticos”. Fejérpataky: A Gútkeled-biblia. Magyar Könyvszemle. (1892/1893. 19. l.) – Cencius biboros 1192. évi pápai „Liber Censuuma” szerint a szekszárdi Megváltó-egyház évente „II. romanatos”-t fizet. Muratori: Antiquitates Italicae. V. 874. hasáb.

[27] Két ilyen leletet ismerünk. Egyik a zombori lelet, a mely túlnyomó részben XI–XII. századi franczia érmekből és néhány német pénzből állt, a másik az esztergomi, a melyben II. Béla pénzei társaságában a XII. század első feléből való friesachi és 1147 táján vert regensburgi pénzek kerültek elő. Az első leletet korábban úgy a hazai, mint a külföldi irodalomban az I. kereszteshadjárattal (1096) hozták kapcsolatba. Újabban azonban Luschin végérvényesen megállapította, hogy mindkét lelet a II. kereszteshadjárat korában (1147-ben) került a földbe. Grosschmid Gábor: A Szemző-szállási lelet. (Bács-Bodrogh vm. Tört. Társ. Évkönyve. IV. 1888. 75–80. l.) – Ifj. Frey Imre: Bács-Bodrog megye érmészeti emlékei (U. ott XXIII. Zombor, 1907. 63. l.) – Luschin v. Ebengreuth: Friesacher Münzfunde. (Jahrbuch für Altertumskunde. V. Wien, 1911. 198–210. l.) Ugyanő ismerteti Engel Artur franczia tudós czikkét a zombori leletről.