Tizedik fejezet: A bécsi denárok.[1] 1264–1338.

A bécsi pénz magyarországi leletekben. A bécsi denárok metrologiai adatai és pénzlába. A forrásadatok bírálata. A bécsiek magyarországi forgalmának okai. A magyar számítási mód. A tízpensás bécsi denármárka. A magyar veretű „bécsi denárok”. Metrologiai adatok, pénzláb. A széles, kis, igen kis és közepes bécsiek. A bécsi pénz hatása a magyar pénzverésre.

Alig egy évtizeddel az első báni denárok verése után, IV. Béla uralkodásának utolsó évtizedében, új – eddigelé csak szórványosan jelentkező – külföldi pénznem honosodott meg az ország nyugati vármegyéiben.

A győri, vasvári káptalanok, a zalamegyei újudvari keresztes-convent és az esztergomi káptalan előtt kötött adásvételi és zálogolási szerződésekben 1264 és 1270 közt tünik fel a bécsi denármárka mint fizetési eszköz.[2] A vasvári káptalannak egy 1265 és 1270 közt kiadott keltezetlen oklevele[3] még a „Rábán túl forgó denárok”-nak (marca denariorum ultra Rabam currencium) nevezi a bécsi denárokat. Alig nehány évvel később már az egész Dunántúl és Északnyugat-Magyarország általánosan használt fizetési eszköze a bécsi denár volt.

A XIII. század utolsó tizedeiből és a XIV. század első feléből származó dunántúli és északnyugatmagyarországi éremleletekben a bécsi denárok ugyanazt a szerepet töltik be, a mit a XIII. század első feléből származó magyar leletekben a friesachi denárok. Százával, sőt ezrével kerülnek elő a földből a bécsi denárok nyugatmagyarországi forgalmát bizonyító érempéldányok.[4]

*       *       *

A bécsi denárok[5] az osztrák herczegek bécsi pénzverőházában a XII. század utolsó évei óta vert pénzek voltak. Az osztrák tudósoknak, elsősorban Arnold Luschin von Ebengreuth-nek – az íratlan éremfajok közé tartozó és ezért csak rendkívüli fáradsággal osztályozható bécsi pénzek vizsgálatára szentelt – közel félszázados, eredményekben gazdag munkássága nyomán ma már teljesen tiszta képet alkothatunk a XII–XIV. századi bécsi pénzverésről.

A bécsi denárok pénzlábára vonatkozó eredményeket azonban revízió alá kell vennünk, mert Muffat és Luschin, kik a bécsi pénzláb megállapítását is megkisérelték, több nevezetes körülményt figyelmen kívül hagytak. Egyrészt abból a téves feltevésből indultak ki, hogy a 280 g-os bécsi márka Bécsben már a XII. században és a XIII. század elején használatban volt, másrészt pedig a magyar források 400 bécsi denáros számítási márkáját a bécsi súlymárkával és pénzlábbal hozták kapcsolatba, végül nem ismerték fel s nem különítették el a „bécsi denárok” nevével jelzett magyarországi utánvereteket. Bécsben a XIII. század közepéig egy a troyesi márkából származó kb. 243 g-os súlymérték – az ó-bécsi márka – volt használatban s ezt csak 1250 táján váltotta fel az Ottokár morva őrgróf által behozott nehéz bécsi márka.[6] A 400 denáros számítási márka pedig, mint látni fogjuk, magyar talajon kialakult, magyar számítási pénz volt, a melynek semmi köze sincs az osztrák pénzlábhoz.

Ilyen körülmények közt nem csodálható, hogy még Luschin – a bécsi pénz legkiválóbb ismerője – sem tudta a fennmaradt pénzek metrologiai és finomsági adatait az írott források értesítéseivel összhangba hozni. A következőkben – Luschinnak a bécsi denárok chronologiáját illető megállapításait és finomsági, valamint súlyméréseit alapul véve, de a később tárgyalandó magyar vereteket a vizsgálatból kirekesztve – újólag megkísérlem a bécsi denárok pénzlábának megállapítását.


131–134. Bécsi denárok.

A bécsi denárok súly- és finomsági adatait a következő táblázatban foglalhatjuk össze:[7]

Luschin száma Kor Drb[8] Átlagsúly[9] gramm Finomság
1/1000-ben
I. csoport:
28 V. Lipót (1179–1149) 5 0.934
II. csoport:
29 V. Lipót 1 0.900 762
30 V. Lipót 2 0.88
31 I. Frigyes (1195–1198) 1 0.92
32 I. Frigyes 14 0.86
33 I. Frigyes 0.81
III. csoport:
34 VI. Lipót (1198–1230) 322 0.80
35 VI. Lipót 19 0.84 670
36 VI. Lipót 79 0.788? 766
94 0.768 668
680
37 VI. Lipót 215 0.735 690
40 0.714 735
38 VI. Lipót 183 0.76 710
238 0.876 662
670
39 VI. Lipót 45 0.78 690
40 II. Frigyes (1230–1246) 337 0.83
13 0.75
5 0.63
41 II. Frigyes 6 0.575 750
42 II. Frigyes 37 0.66
43 II. Frigyes 45 0.90
33 0.75
44 II. Frigyes 91 0.85 680
45 II. Frigyes 93 0.865
161 0.776
46 II. Frigyes császár (1246–1250) 724 0.82
34 0.78 754
47a II. Frigyes császár 174 0.86 664
27 0.78 680
48a II. Frigyes császár 125 0.75 690
42 0.707 690
49 II. Frigyes császár 464 0.76 680
127 0.674
IV. csoport:
50 Ottokár (1250–1276) 10 0.69 680
51 Ottokár 269 0.72 710
52a Ottokár 28 0.78 680
53 Ottokár 17 0.708
54 Ottokár 106 0.78
30 0.82 670
59 Ottokár 14 0.80 694
60 Ottokár 684
61b Ottokár 650
62 Ottokár 655
63 Ottokár 650
64 Ottokár 660
66 Ottokár 49 0.81
22 073 658
67 Ottokár 660
68 Ottokár 640
71 Ottokár v. Rudolf (1261–1281) 660
73 Ottokár 10 0.785? 650
18 0.77
74 Ottokár 58 0.70 690
80 Ottokár 70 0.78
81 Ottokár 48 0.77 690
82 Ottokár 15 0.76
83 Ottokár 180 0.81 656
86 Rudolf (1276–1281) 15 0.81
22 0.74 684
87 Rudolf 15 0.80 671
16 0.75
89 Rudolf 65 0.74 664
90 I. Albert (1282–1308) 46 0.77 670
91 I. Albert 76 0.70 650
92 I. Albert 296 0.75 648
651
93 I. Albert 64 0.68 670
94 I. Albert 26 0.76 650
95 I. Albert 106 0.75 667
96 I. Albert 38 0.74 645
97 I. Albert 112 0.76
23 0.70 650
98 I. Albert 48 0.72 636
99 I. Albert 115 0.73 668
669
100 I. Albert 51 0.707 650
101 I. Albert 204 0.73 608
666
102 I. Albert 405 0.80 669
327 0.75 675
66 0.669
103 I. Albert 22 0.688
104 I. Albert 145 0.72 666
105 I. Albert 39 074
36 0.672 630
106 I. Albert 300 0.80
I. Albert 45 0.773
I. Albert 43 0.68 630
107 I. Albert 313 074 656
110 I. Albert 424 0.77 657
I. Albert 200 0.82 684
111 I. Albert 24 0.73 653
568 0.77 656
114 I. Albert 97 0.74 654
321 0.76 660
115 I. Albert 200 0.80
54 0.70 660
116 I. Albert 40 0.687 610
670
120 I. Albert 100 080 648
48 0.689 645
125 I. Albert 42 0.73 652
121 0.76 648
126 I. Albert 97 0.687 615
630
128 I. Albert 237 0.717 680
78 0.688 681
130 I. Albert 70 0.71 630
64 0.667 685
686
131 I. Albert 90 0.691 595
610
132 I. Albert 176 0.693 600
625
133 I. Albert 126 0.693 620
134 I. Albert 37 0.773 610
135 I. Albert 143 0.74 630
136 I. Albert 93 0.688 628
137 I. Albert 238 0.70 624
V. csoport:
138 II. Albert (1330–1358) 587
600
139 II. Albert 597
626
141 II. Albert 29 0.644 510
450
142 II. Albert 35 0.77 470
stb. 524

E súlyadatok alapján 1308-ig négy súlycsoporttot tudtam megkülönböztetni, a melyeken belül az egyes átlagok és finomságok ingadozása nagyon csekély, tehát azonos pénzláb alapján vert érmeknek tekintendők.

Kor Uralkodó Finomság Drb Összsúly[10]
gramm
Maxim. Minim. Összátlag
grammban
átlagsúly
I. csoport:
1190 táján V. Lipót (1 faj) 5 4.67 0.934[11]
II. csoport:
?1190–1198 V. Lipót, I. Frigyes 0.762 19 16.43 0.92 0.81 0.8647
III. csoport:
1198–1250 VI. Lipót, II. Frigyes herceg 0.662–0.710 3773 2998.34 0.90 0.66 0.7946
és II. Frigyes császár (4 faj: 0.735–0.766 közt)
(1 faj: 0.575)
IV. csoport:
1250–1308 Ottokár, I. Rudolf, 0.630–0.686 7710 5577.363 0.82 0.667 0.7493
I. Albert (Albert korában: 0.595–0.630 közt is; 3 faj: 0.690–0.710 közt)

A középkori ezüstfinomítási technika mellett:

      a 0.771 finom ezüstöt már 13 latosnak (0.812 ½)
      a 0.712 finom ezüstöt már 12 latosnak (0.750)
      a 0.683 finom ezüstöt már 11 ½ latosnak (0.718 ¾)
      a 0.653 finom eszütöt már 11 latosnak (0.687 ½)

kell tekintenünk. Ezt, valamint az al marco verés és kopás hibáira szokásos 5%-ot figyelembe véve, a négy csoportnál következő eredményeket kapjuk:

Finomság Tényleges
átlagsúly
Kiverési
súly
grammban
I. csoport 13 latos (0.812 ½) 0.934 0.9807
II. csoport 13 latos (0.812 ½) 0.8647 0.9079
III. csoport 11 ½ latos (0.718 ¾) 0.7946 0.834
IV. csoport 11 latos (0.687 ½) 0.7493 0.7867

A három első csoport pénzeit az 1250 előtt használatos és kb. 243 g-os bécsi márkával, a negyedik csoportot a 280.614625 g-os bécsi márkával hozva kapcsolatba, a bécsi denárok pénzlábát a XII–XIII. század folyamán következőképen állapíthatjuk meg:

Soli-
dus
Denár- Teljes súly Színsúly
szám grammban
I. csoport (1190 táján és
Enns, Krems 1190–1200):
1 márka 13 latos ezüst 20 ½ 246 243.000 197.4375
1 számítási font 20 240 237.06 192.600
1 solidus 1 12 11.853 9.631
1 denár 1/12 1 0.9878 0.8025
II. csoport (1190–1198):
1 márka 13 latos ezüst 22 ½ 270 243.000 197.4375
1 számítási font 20 240 216.000 175.488
1 solidus 1 12 10.800 8.7744
1 denár 1/12 1 0.900 0.7312
III. csoport (1198–1250):
1 márka 11 ½ latos ezüst 24 ½ 294 243.000 174.6563
1 számítási font 20 240 198.312 142.560
1 solidus 1 12 9.9156 7.128
1 denár 1/12 1 0.8263 0.5940
IV. csoport (1250–1308):
1 márka 11 latos ezüst 30 360 280.6146 192.9225
1 számítási font 20 240 187.0764 128.615
1 solidus 1 12 9.3528 6.4296
1 denár 1/12 1 0.7794 0.5358

A pénzlábat így megállapítva, az írott források adatainak vizsgálatára térhetünk át.

Wolfger püspök 1203. évi útiszámadásai szerint 10 kölni márka és 3 lat tiszta ezüstért, amely Bécsben 9 márkát és 6 denárt nyomott, a püspök kamarása 11 font (= 240 × 11 darab) bécsi denárt kapott.[12] Tehát

      11 font bécsi denár = 9 6/192 ó-bécsi márka;
      292 bécsi denár = 1 ó-bécsi márka színezüst.

1 ó-bécsi márka 13 latos ezüstből az első csoportbeli pénzláb szerint 246 denárt vertek s így 1 márka szinezüst 302 denárt ért. A különbözet – márkánként 10 denár, vagyis 3.31% – volt a pénzváltás fejében fizetett illeték.

A II. és III. csoportbeli pénzekre vonatkozó adatok nem maradtak ránk.

1256 és 1330 közt számos forrás szerint:

      1 ½ font = 360 bécsi denár = 1 bécsi márka ezüst.[13]

Muffat, Huber és Luschin – teljesen érthetetlenül – azt állítják, hogy e forrásokban 1 márka színezüst van 1 ½ fontnyi denárral azonosítva.[14] A szóban forgó források azonban nemcsak hogy tiszta ezüstről (arg. purum), hanem még finom ezüstről (arg. finum, lötiges Silber) sem szólnak. Kivétel nélkül valamennyi – minden jelző nélkül – egyszerűen bizonyos számú márka ezüstöt említ. Csakis közönséges ezüstről lehet tehát szó, még pedig a pénzverésben használatos keverésű ezüstről, mert 1 márka 11 latos pénzezüstből 1250 és 1308 közt pontosan 360 darab, tehát 1 ½ font denárt vertek.

Más források szerint ugyanebben az időben

      1 bécsi márka finom ezüst (lötiges Silber) = 2 font = 480 bécsi denár.[15]

1310 táján Hoffmann szerint „lötiges Silber” alatt 14 ½ latos ezüstöt értettek.[16] Már pedig

      1 bécsi márka 14 ½ latos ezüst színezüsttartalma: 254.3 g
      480 bécsi denár színezüsttartalma: 257.23 g

volt, tehát 2 denárfont értéke csakugyan fedi 1 márka finom ezüst értékét.[17]

Az 1283. évi salzburgi tizedlajstrom adatai szerint az I. Albert korabeli „új” bécsi denárok színsúlyát 0.531 g-ban állapíthatjuk meg,[18] a mi megfelel a fentebb meghatározott 0.535 g-os színsúlynak.

Más helyütt ugyanez a forrás a „régi” bécsi denár színezüstértékét 0.4488 g-ra teszi.[19] Ez adat értékelésénél azonban tekintetbe kell vennünk, hogy a XIII–XIV. századi források „régi” és „új bécsi denárai”[20] – mint Luschin helyesen megállapítja – nem valami különböző pénzláb alapján vert éremfajt jelölnek. Új denárnak nevezték az utolsó kibocsátású, teljes értékben forgalomba hozható denárt, réginek az értékéből a pénzújítás rendszere mellett folytonosan vesztő korábbi kibocsátású denárokat.[21] A 0.4488 g színezüst tehát nem a bécsi denár színezüsttartalmát, hanem az értéküket vesztett régi denároknak forgalmi ezüstellenértékét fejezi ki. Ugyancsak a régi pénz értékcsökkenése magyarázza meg, hogy a salzburgi tizedlajstrom a bécsi denárok finomságát a tényleges finomsághoz (0.687 ½) közelálló 0.666 finomság mellett néha 0.625, sőt 0.600-ban állapítja meg.[22]

A régi bécsi denárok teljes súlyát a salzburgi tizedlajstrom alapján 0.801 g-ban állapíthatjuk meg,[23] a miből azt következtethetjük, hogy „régi” bécsi denárok neve alatt 1250 előtti időből származó – 0.826 g-os átlagú – és újabb – 0.779 g-os – denárok vegyesen forogtak.

Az írott források tehát nemcsak hogy nem állnak ellentétben a súlyadatokból levont következtetéseinkkel, hanem csakis azok alapján magyarázhatók meg kielégítő módon. A források egyezése igazolja a pénzlábra vont következtetéseink helyességét és az I. csoportbeli denárokról fennmaradt egyetlen adat a 243 g-os ó-bécsi márka használatát is, a mi a bécsi pénztörténet szempontjából igen nagy fontossággal bir.

*       *       *

A bécsi denárok magyarországi elterjedésének oka – azon a minden külföldi pénz forgalmát előmozdító körülményen kívül, hogy a pénzbeváltási kényszernek alávetve nem voltak – elsősorban IV. Béla külpolitikájában keresendő. A tatárjárás óta Béla és utódai állandó érintkezésben voltak az osztrák uralkodókkal. Ez az érintkezés, mint azt már László József kiemelte[24] – kétségkívül nagyon elősegítette a bécsi denárok forgalmát. Az osztrák tartományok és hazánk érintkezése különösen élénk volt az Ottokárral Ausztria és Styria birtokáért folytatott harczok idején, a miket betetőzött 1254-ben Styria meghódítása. István ifjabb király, mint Styria herczege és Gútkeled nembeli István bán, mint Styria kapitánya 1254 és 1260 közt nevükkel, illetve czímerükkel ellátott pénzt is verettek a steyer tartomány részére.[25]

A bécsi denárok lassú beszivárgása a nyugati határon bizonyára már ezidőben megindult, mindazonáltal nagyobb mérveket csak 1261 után öltött. A Babenberg Frigyessel, majd cseh Ottokárral – Ausztria ezidőbeli uralkodóival – folytatott szakadatlan harczok sokkal kevésbbé kedveztek az idegen pénz térfoglalásának, mint az 1261 óta bekövetkezett békés érintkezés. Ottokár – 1261 október 25-én Kunigundával, Béla unokájával – kötött házassága óta békében élt felesége nagyapjával. Az uralkodók rokoni összeköttetése mindenesetre elősegítette a két ország, különösen pedig Bécs és a tatárjárás után alapított, illetve fejlődésnek indult magyar városok közti kereskedelmi forgalmat. A kereskedelmi érintkezés nyomán lendült fel a bécsi pénz magyarországi forgalma.[26]

A külpolitikai kapcsolatok nyomán megindult kereskedelmi érintkezések megvilágítják a bécsi denárok beözönlésének útját, módját és okát. Nem adják azonban magyarázatát annak, miért lettek az ország egyes részeiben alig néhány év alatt a legkedveltebb fizetési eszközzé, még pedig okleveleink tanusága szerint a királyi pénz forgalmának rovására?

A friesachiak beözönlése természetes következménye volt az egykorú magyar pénz silány minőségének és az azzal űzött visszaéléseknek. IV. Béla korában ilyen okok nem segítették elő a bécsi pénz térhódítását. Béla király mindaszerű pénzverése és a 11 latos (0.687 ½ finomságú) bécsi pénznél sokkal finomabb – 0.900 finomságú – ezüstből vert denárai bizonyítják, hogy ő nem vette igénybe a rossz pénz verésében rejlő gazdag, de erkölcstelen jövedelmi forrást. Hogy mindamellett a bécsi denárok elterjedtek az országban, sőt a magyar király finomabb pénzét ki is szorították a forgalomból,[27] annak okát a bécsi denárok magyarországi árfolyamában kell keresnünk.

A bécsi denárok az osztrák kereskedelmi forgalomban fontonként, vagyis 240-ével számíttattak, a számítási márka a bécsi denárokkal kapcsolatban Ausztriában ismeretlen volt.[28] Magyarországon viszont a számítási font egyáltalában nem lévén használatos, a bécsi denárfont sem honosodott meg.[29]

A magyar források a bécsi denárokat – a magyar pénzszámítási módnak megfelelően – mindig pensában és márkában számítják.

Úgy a „bécsi denármárka”,[30] mint a „bécsi pensa”[31] magyar talajon létrejött, a magyar pénzszámítási gyakorlatban gyökerező, specialis magyar számítási pénzek voltak. Semmi közük sincs ezeknek az osztrák kereskedelmi praxishoz és még kevésbbé a bécsi márkasúlyhoz.

A pensa 40 denár összegét jelentő magyar számítási pénz lévén, a bécsi pensa alatt 40 darab bécsi pénz értendő.

A márkára, mint 1265–1340 közti időkből származó összes forrásainkból kitünik, állandóan 10 pensát, vagyis 400 bécsi denárt számítottak.[32] Ez a 400 bécsi denáros számítási márka 1 márka közönséges ezüst vagy az evvel egyértékű 5 pensás báni márka értékében forgott.[33] E számítási móddal azonban a bécsi denár árfolyamértéke nagyon alacsonyan volt megállapítva, mert:

      1 magyar márka közöns. ezüst színezüsttartalma 186.683 g
      1 5 pensás báni márka (1272-ig) színezüsttartalma 182.306 g
      1 10 pensás bécsi denármárka színezüsttartalma 214.320 g

A bécsi denár árfolyamának alacsony meghatározásával a magyar király nyilván az idegen pénznem beözönlését akarta meggátolni.[34] A rendelkezés azonban kétélű volt. A külföldi kereskedőket elriasztotta attól, hogy pénzüket ily értékben – kb. 13%-os (27.63 g színezüst = 12.9%) értékveszteséggel – hazánkban forgalomba hozzák. A magyarok azonban, különösen a Bécscsel állandó és intensiv kereskedelmi összeköttetésben álló Pozsony, Győr, Esztergom és más dunántúli városok polgárai, hamar rájöttek arra, mennyivel nagyobb értéket képvisel a 10 pensás bécsi denármárka a vele azonos értékűnek mondott 1 márka közönséges ezüstnél. Ezért előszeretettel kötötték ki továbbra is, hogy a fizetés bécsi denármárkában történjék. Azt már azután a fizetőfélre bízták, milyen áron szerzi be a bécsi denárokat osztrák vagy belföldi kereskedőktől. A bécsi denár árfolyamértékének túlságosan alacsony meghatározásával tehát nemcsak hogy nem érték el annak kiküszöbölését, hanem inkább előmozdították forgalmát.

Nem sokat változott a helyzet az új súlymérték – a budai márka – használatbavétele után sem, mert

      1 10 pensás bécsi denármárka színezüsttartalma 214.32 g
      1 budai márka közönséges ezüst színezüsttartalma 196.43 g

volt. A két márka közt tehát még mindig 17.89 g színezüst, vagyis 8 ½% volt az értékkülönbség.

*       *       *

A bécsi pénz gyors elterjedése a magyar királyi pénz forgalmát és ezzel a kincstár egyik legfontosabb jövedelmi forrását veszélyeztette. A külföldi pénz forgalma hovatovább odáig fejlődött, hogy akárhányan egyenesen megtagadták a királyi pénz elfogadását. A II. András korából való nagy kiváltságlevelek – az 1222. és 1231. évi aranybullák és az 1233. évi beregi szerződés még az alattvalókat védelmezik a rossz királyi pénz veréséből származó igazságtalan megterheléssel szemben. III. András 1291. és 1298. évi törvényei pedig már a jó ezüstből vert királyi pénzt és a király jogos pénzváltási hasznát kénytelenek – az alattvalók túlkapásaival szemben – védelmükbe venni. A törvények szigorú intézkedései[35] élénken visszatükrözik a bécsi pénz térhódításában rejlő nagy veszedelmet és a királyi kincstár károsodásának fokát.

Ilyen körülmények közt nem csodálható, hogy uralkodóink minden eszközt megragadtak, hogy a bécsi denárok forgalmát kiküszöböljék vagy legalább is korlátozzák. Legtöbb sikerrel a bécsi denárokhoz külsőleg hasonló pénzek forgalombahozatala kecsegtetett és királyaink nem riadtak vissza e – solidnak éppen nem mondható – eszköz alkalmazásától.

Harmincz esztendeje mult, hogy Pósta Béla a Magyarországon lelt bécsi denárok vizsgálata közben négy olyan éremfajt fedezett fel, a melyeknek egyik lapján a bécsi denárok ismert éremrajzainak egyike, másik lapján valamely egykorú magyar éremrajz – specialisan magyar éremjegygyel és a négy faj közül egyen „Rex Ladis[laus]” körirattal – látható. Következtetésül – igen helyesen – megállapította, hogy „a hazai leletekben előforduló bécsi fillérek, ha nem is mind, de egy nagy részük eredetileg egykorú magyar királyok által Magyarország számára veretett pénzek” voltak. Megállapította egyúttal azt is, hogy ezek a magyar veretek sokkal tökéletlenebb, durvább kivitelben részesültek, mint a valódi bécsi denárok.[36] Ez utóbbi megfigyelés fontos, mert a középkori utánveretek (Nachprägungen) legjellemzőbb ismertetője előállításuknak – a mintául vett pénzhez viszonyítva – primitiv volta.

Réthy László – Pósta négy éremfajához újabb négyet, közte egy „Rex Stephanus” és egy másik „Rex Ladiill. A. A.” köriratút sorolva – külön sorozatba foglalta össze a bécsi fillérekkel rokon magyar vereteket.[37]

Theodor Meyer, osztrák tudós a középkori osztrák kereskedelemről írt művében[38] – Pósta és Réthy eredményeitől függetlenül – Károly Róbert 1342. évi pénzverési bérszerződésének szövegéből mutatja ki, hogy magyar veretű „bécsiek” is voltak. Károly a szerződésben a „bécsi denárokról”, mint az ő kamarájában vert pénzről szól, majd oly magyar denárokról beszél, a melyek a bécsiek finomságában verettek. A szerződés háromféle (denarii lati, mediocres és parvi) bécsi denárt különböztet meg.[39] Meyer megállapítja, hogy ez a megkülönböztetés csak magyar forrásokban fordul elő és Ausztriában ismeretlen. Ez alapon arra az eredményre jut, hogy a magyar források „denarii Viennenses”-e alatt nem kell mindig és okvetlenül bécsi pénzt értenünk, hanem részben magyar pénzeket, a melyek a bécsi denár mintájára készült utánveretek voltak. „Viennenses” elnevezésük a cseh „vidensky” néven nevezett denárok nevéhez hasonlóan csak azt jelenti, hogy a bécsi mintára vert pénzeket is „bécsi denároknak” nevezték.[40] Szükségesnek véli ezért a magyarországi adatoknak és Luschin korábbi számításainak gyökeres revisióját.

A bécsi denárok sorozatában már régebben feltünt és Luschin fejtegetéseiben igen nagy zavart okozott, hogy egyes magyarországi leletekben a teljes súlyú, többnyire négyszögletes és homorú bécsi denárok mellett tömegesen fordulnak elő könnyebb (0.46–0.58 g-os), kerek és sima veretű denárfajok. Ezeknek verete néha tökéletesen megfelel egy-egy nehéz bécsi denárfaj veretének, máskor egészen új válfajokként jelentkeznek.[41] Osztrák földön szórványosan előkerült egy-egy ily könnyebb súlyú denár, de nagy tömegben Magyarországon kívül sohasem találták. Aziránt Luschin szerint sem lehet kétség, hogy ezek a kisebb éremfajok a magyar forrásokban denarii parvi, majd mediocres néven említett éremfajokkal azonosak. Luschin azonban korábban – a XIV. századi súlyosabb denárokat megelőző – XIV. századi bécsi pénzeknek tartotta ezeket,[42] később pedig féldénároknak (Hälblinge) nevezi,[43] bár súlyuk szerint semmiképen sem tekinthetők a bécsi denárok obolusaiul.

A könnyű „bécsiek” csak magyar leletekben fordulnak tömegesen elő. Csak magyar források említenek „Viennenses parvi”-t, majd „mediocres”-t és „Viennenses lati”-t. A kis bécsiek – ellentétben a szögletes, homorú és nehezebb bécsi denárokkal – a magyar éremtechnikának megfelelő kerek formában, sima lapra verettek. Károly Róbert mint saját kamarája pénzét említi a bécsi denárt. A könnyű „bécsiek” – súlyuk alapján – sem mint denárok, sem mint obolusok nem illeszthetők be a bécsi denárrendszerbe. Minde körülmények kétségtelenül bizonyítják, hogy a könnyű „bécsi denárok” magyar veretű érmek voltak.

Döntő bizonyítékkal szolgált e tekintetben az érmihályfalvi (Bihar m.) gazdag éremlelet, a melynek alapján – az eddig ismert éremfajok figyelembevételével – Nuber Károly 120 különböző veretű, átlagban 0.515 g-os, kerek és sima „bécsi denár” fajt tudott megállapítani.

Abból a helyes megfigyelésből kiindulva, hogy a bécsi denárok egyes fajainál minden előlapnak egy bizonyos, meghatározott hátlap felel meg, Nuber öt csoportba osztja a „magyar bécsi denárokat”. Az elsőbe a normalis – együvé tartozó bécsi elő- és hátlappal –, a másodikba a hybrid – bécsi, de nem együvé tartozó elő- és hátlappal –, a harmadikba a koholt hátlapú (v. előlapú), de bécsi elő- (vagy hát-) lappal, a negyedikbe a magyar (elő- v.) hátlapú,[44] de bécsi (hát- vagy) előlappal vert, végül az ötödikbe a magyar királyok nevével is ellátott bécsi denárfajokat sorozta.[45]

Luschin, a ki a korábbi dolgozataiban ez éremfajok egyikét-másikát a bécsi denárokról összeállított nagybecsű chronologiai sorozataiba felvette, kifejezetten csak a királyok nevével ellátott fajok magyar voltát ismeri el. Ez álláspontját még ma sem adta fel teljesen, de legújabb művében már kénytelen volt elismerni, hogy Magyarországon a „Hälblingek” súlyában bécsi utánveretek készültek és hogy az érmihályfalvi leletben egész sor ilyen utánveret került elő.[46]


(C. N. H. 347.)
135. V. István magyar veretű bécsi denárja.

A magyarországi kis bécsi denárfajok chronologiájának megállapításáról egyelőre – a leletek csekély száma miatt – le kell mondanunk.[47] Annyi bizonyos, hogy IV. László kora előtt nem voltak forgalomban. Tekintve a fajok nagy számát, fel kell tennünk, hogy évtizedeken át rendszeresen verték azokat.

A bécsi denárok első – V. István korabeli – magyar utánveretei a bécsi denárok szögletes alakjában és súlyában verettek, mint a következő táblázat[48] bizonyítja:

Éremfaj Darab Átlagsúly
C. N. H. 347[49] 20 0.709
C. N. H. 348 (Luschin. 85. sz.) 20 0.727
96 0.720
C. N. H. 349 1 0.690
C. N. H. 351 1 0.670
Luschin. 84. sz. 170 0.720


(C. N. H. 352.)

(C. N. H. 353.)

(C. N. H. 350.)
136–138. Magyar veretű kis bécsi denárok.

A IV. László korában verni kezdett könnyű vagy „kis bécsiek” súlyadatait következő táblázatba foglalhatjuk össze:[50]

Lelet Éremfaj száma Darab Átlag-
súly gramm
A megfelelő denár kora Jegyzet
C. N. H. 350 4 0.525 V. István (C. N. H. 348) C. N. H. 350 = Luschin 85
Nagyszombati Luschin 85 2
C. N. H. 352 1 0.550
C. N. H. 353 4 0.577
C. N. H. 354 1 0.490
C. N. H. Pótl. 354A 1 0.440
Szentkereszti Luschin 34 15 0.490 VI. Lipót (1198–1230) 322 valódi bécsi megfelelő denárral
Szentkereszti Luschin 36 68 0.520 4 valódi bécsi megfelelő denárral
Szentkereszti Luschin 37 7 0.510
Szentkereszti Luschin 38 19 0.475 4 valódi bécsi megfelelő denárral
Szentkereszti Luschin 39 9 0.550
Szentkereszti Luschin 43 43 0.526 II. Frigyes (1230–1246) 33 valódi bécsi megfelelő denárral
Szentkereszti Luschin 45 30 0.460 161 valódi bécsi megfelelő denárral
Budapesti és nagyszombati Luschin 62 Ottokár (1251–1276)
Budapesti és nagyszombati Luschin 63
Budapesti és nagyszombati Luschin 64
Budapesti és nagyszombati Luschin 67
Budapesti és nagyszombati Luschin 69 1? Ottokár v. Rudolf (1261–1281) 44 valódi bécsi megfelelő denárral
Budapesti és nagyszombati Luschin 71 0.58
Budapesti és nagyszombati Luschin 72
Érmihályfalvi Luschin 51, 62–64 Több száz(120 faj) 0.515 Ottokár Nuber közlése az átlagsúly.
(Luschin 0.543 g-nak mondja)
Luschin 62–73, 75–79 Ottokár v. Rudolf
Nagykanizsai 0.527 Höfken id. m.
Steyer-magyar határmenti 686 [0. 5717][51]

Az egyes átlagsúly – 0.46 és 0.58 g közt ingadozván – alig mutatnak eltérést. A legnagyobb számban ismert fajok (Luschin 36. és 43. sz., 43 és 68 db.) átlaga: 0.520 és 0.526 g. A gazdag érmihályfalvi lelet átlagsúlya 0.515 g, a nagykanizsaié 0.527 g. Átlagsúlyul tehát 0.520 g-ot kell felvennünk.

Az al marco verés és kopás hibáira a szokásos 5%-os hozzáadást felvéve, a kiverési súlyt 0.546 g-ra tehetjük.[52]

A magyar veretű „kis bécsi denárok” (Hälblinge) finomsága Luschin kutatásai szerint nem tér el a valódi bécsi denárok finomságától. A 11 latos (0.687 ½ finomságú) ezüst helyett azonban hazánkban, a hol a lat szerinti próba ismeretlen volt, a tertia combustio-s (10 2/3 latos) ezüstöt használták.[53]

A magyar veretű bécsi kis denárok pénzlába tehát – IV. László idején már a budai márka lévén a pénzverési alapsúly – így alakult:

Pensa-
szám
Denár-
szám
Teljes súly Színsúly
grammban
1 márka 0.666 finom ezüst 11 ¼ 450 245.53779 163.69186
1 pensa 1 40 21.8255 14.5503
1 kis bécsi denár 1/40 1 0.5456 0.3637

A pénzláb teljes világosságot derít a „kis bécsi denárok” verésének körülményeire. Tudjuk, hogy forrásaink a 10 pensás bécsi márkát az 5 pensás báni márkával azonosították, tehát 1 báni denár értékében 2 bécsi forgott. IV. László korában – a mikor e kis bécsiek verése megkezdődött – már az új könnyebb báni denárok voltak forgalomban. Ezeket a kis bécsiekkel összehasonlítva:

      1 új báni denár színezüsttartalma 0.7292 g
      2 kis bécsi denár színezüsttartalma 0.7274 g
      1 5 pensás báni párka színezüsttartalma 145.84 g
      1 10 pensás „kis bécsi” márka színezüsttartalma 145.503 g.

A magyarországi kis bécsi denárok verése tehát nem azt a czélt szolgálta, mint II. Andrásnak a friesachiak külső köntösében jelentkező pénzei, a nép kizsarolását. Ellenkezőleg, IV. László és utódai a kis bécsieket egyrészt a valódi bécsi denárok forgalmának kiküszöbölése és a jogos királyi pénzváltási jövedelem megóvása czéljából, másrészt a báni és bécsi denárok értékének – a számítási gyakorlatnak megfelelő – kiegyenlítése végett verették. A kis bécsi súlya és finomsága pontosan megfelelt forgalmi értékének, fél báni denárnak.[54] Veretésük tehát nem állt ellentétben az utolsó Árpádoknak jó pénz verésére irányuló törekvéseivel.

*       *       *

A „kis bécsiek” verése nem szorította ki teljesen a valódi bécsi denárokat a forgalomból. A bécsi veretű denárok színezüstértéke jóval nagyobb lévén a magyar királyi bécsiek értékénél, a forgalomban továbbra is nagy kelendőségnek örvendettek. 1281 óta – tehát a kis bécsiek első, IV. László korabeli verésével körülbelül egyidőben – tünnek fel dunántúli és nyitrai forrásokban a széles bécsi denárok (denarii lati Viennenses). Az oklevelekben többnyire a széles bécsi denárok is pensában[55] vagy márkában[56] számítva fordulnak elő.

A „széles bécsi denár”, „széles régi bécsi denár” és „széles denár” alatt va valódi, szögletes és – a kis bécsiekhez viszonyítva széles – bécsi denárokat értették.

A széles bécsiek továbbra is 10 pensával számíttattak egy márkára.[57] A 10 pensás széles bécsi denármárka – 214.32 g színsúlyával – jóval nagyobb értéket képviselt az 5 pensás (új) báni márkával azonos értékű 10 pensás (kis) bécsi denármárkánál, a melynek színsúlya csak 145.50 gramm volt.

A hazai veretű könnyű bécsi denárokat a XIV. századi források kis denároknak (parvi, denarii parvi, parvuli), kis bécsieknek (parvi Viennenses) is nevezik.[58]

I. Károly Róbert a széles bécsi denárok kedveltségét látva, 1335 táján maga is veretett – a kis bécsiek mellett – széles bécsi denárokat. Bizonyítja ezt az a körülmény, hogy ez időtől kezdve a királyi oklevelekben is szerepelnek a széles bécsiek,[59] noha korábban ilyenekben azok sohasem említtetnek. Az 1342. évi pénzszerződések kifejezetten mint a királyi kamarában vert pénzt említik a széles bécsi denárt.[60] A széles bécsiekhez – mint ezidőben már Ausztriában is szokásban volt – obolusokat (féldenárosokat) is veretett, a melyeket egyik forrásunk „igen kis bécsiek”-nek (Viennenses valde parvi)[61] nevez. Ezek az apró bécsi obolusok – a források szerint – úgy aránylottak a magyar veretű kis bécsiekhez, mint 10:14-hez.[62]

Ha a széles bécsi denárok és a kis bécsiek színsúlyát nézzük, ez az arány teljesen megfelel a valóságnak.

      1 széles bécsi denár színezüsttartalma 0.5358 g
      1 kis bécsi denár színezüsttartalma 0.3637 g
      7 széles bécsi denár színezüsttartalma 3.7506 g
      10 kis bécsi denár színezüsttartalma 3.637 g.

Tehát az „igen kis bécsi”, a melyből 14 darab ért 10 kis bécsit, pontosan megfelel ½ bécsi széles denárnak, vagyis annak obolusa volt.

A magyarországi széles bécsi denárok és félsúlyukban vert obolusaik (igen kis bécsiek) forgalma idején a régi magyar veretű bécsiek „parvi” elnevezése zavarokra adott okot. Ezért kezdik a régi 0.3637 g finomsúlyú és 0.545 g súlyú magyarországi kis bécsieket – széles bécsi denárokhoz és a félsúlyú bécsi obolusokhoz vagy igen kis bécsiekhez viszonyítva – „közepes bécsieknek” (mediocres, medii Viennenses) nevezni.[63]

Amióta a magyar király is veretett széles bécsi denárokat, ez az elnevezés nem fedte többé a valódi bécsi denár értelmét. Ezért a dunántúli vidéken szögletes denár (latus cardinatus, parvus cardinatus, denarius card.) néven kezdték a valódi bécsi denárokat és az e korban már szintén vert valódi bécsi obolusokat nevezni.[64]

A bécsi denárokból – úgy a szélesekből,[65] mint a kis (közepes) denárokból[66] – ezidőben is 10 pensát számítottak egy márkára. A bécsi obolusokról (igen kis bécsiekről) a források nem emlékeznek meg, de azok fél széles denár értéket képviselvén, minden bizonynyal márkánként 20 pensával számíttattak.[67]

Baranyában 6 pensa báni denár alkotván a baranyai számítási márkát – a fél báni denár értéket képviselő kis (közepes) bécsiekből 12 pensát, vagyis 480 denárt számítottak egy márkára.[68] A baranyai 12 pensás bécsi márka színezüsttartalma 174.60 g volt.

*       *       *


Az érmihályfalvi lelet magyar veretű kis bécsi denárai.
(A hybridveretek összefüggésének áttekintése).

A bécsi pénzverés hatása nem csupán a bécsi typusú magyar pénzek, a magyarországi bécsi denárok verésében nyilvánult meg. Reányomta bélyegét III. Andrástól Károly Róbertig valamennyi királyunk pénzverésére. A bécsi denárok, valamint a báni denárok forgalmával s a magyar bécsiek és bániak verésével a régi magyar typusú királyi denárok háttérbe szorultak. Az utolsó Árpádok pénzeinek éremrajzán a bécsi denárok hatása világosan észlelhető. Sőt azokon a pénzverőhelyeken is, a hol a bécsi és báni denárok külső hatása kevésbbé érvényesült, kénytelenek voltak a bécsi és báni denárokhoz alkalmazkodni.

A báni denár színezüstértéke III. András korában pontosan fedte 2 kis bécsi denár színezüstértékét. Szükségessé vált azonban a magyar typusú királyi pénzek pénzlábát is ezekhez a kedvelt forgalmi eszközökhöz közelebb hozni. Azt a jelenséget, hogy III. András – a ki az írott forrásoknak értesítése és pénzeinek finomsága szerint a királyi pénzverés jó hírét mindig szívén viselte – miért tért át könnyebb pénzlábra, a bécsi és báni pénzlábhoz való alkalmazkodás szüksége magyarázza meg. A forgalomban a királyi denárok a kis bécsivel úgy látszik egyértékben forogtak. Ez azonban nagy hátrányára volt a pénzverésnek. A királyi denár színezüstértéke IV. László és III. András idején 0.409 g volt, szemben a kis bécsi denár 0.363 g-os színsúlyával. A királyi denárral fizetők pénzüknek kb. egytizedét elvesztették, ha azokat a kis bécsiekkel azonos értékben számították. III. András nem akarta, hogy a magyar veretű kis bécsiek egyéb pénzeit háttérbe szorítsák s ezzel a magyar pénzverés teljesen bécsi hatás alá kerüljön. Ezért könnyebb pénzlábra tért át, a melynek alapján vert denárai már nem álltak messze a kis bécsiektől érték tekintetében.

      1 báni denár színezüsttartalma 0.7292 g
      2 bécsi kis denár színezüsttartalma 0.7274 g
      2 (könnyebb) III. András-f. denár színezüsttartalma 0.690 g
      2 Venczel és Ottó-féle denár színezüsttartalma 0.7014 g volt.

Károly Róbert, 1323-ban még az egész ország pénzverését egységesen a régi báni pénzláb alapján akarta rendezni. 1335. és 1336. évi pénzverési bérszerződéseivel a körmöczi és erdélyi kamarák területén oly denárokat veretett, a melyek egy harmadrészig égetett (0.666 finom) ezüstből készültek s a melyekből 10 pensát számítottak egy márkára.[69] Noha ezekből a kis denárokból 13 pensányit vertek 1 márka ezüstből s így színezüsttartalmuk csak 0.292 g volt, az ezüst finomsága (a bécsi 11 latos keverésnek felelvén meg) és a 10 pensás számítási mód a leghatározottabban mutatják a bécsi denárok hatását a magyar királyi pénzverésre. Ugyanez időtájt, vagy már korábban – mint említettük – bécsi széles denárokat és obolusokat is veretett.

A csaknem egy század óta használatos „bécsi denárok” teljes kiküszöbölését Károly Róbert 1337 vagy 1338-ban rendelte el. Ugyanekkor szüntette meg a magyar széles, közepes és fél bécsi denárok verését is. 1338. évi pénzszerződésében már újfajta magyar denárok és obolusok verését rendelte el, a melyekben annyi legyen az ezüst, mint a jó súlyú széles bécsiekben, illetve félbécsiekben, de a melyekből már nem 10 és 20, hanem 8, illetve 16 pensa számíttassék egy márka ezüstre.[70] Az 1342. évi szerződésekben pedig már mint öt év óta eltörölt pénznemről szól a bécsi széles denárokról.[71] A kis és közepes bécsieket ugyanekkor mint mindenképen kiirtandó régi pénzfajokat említi, a melyekkel kereskedni senkinek sem szabad.[72]


[1] Irodalom: Luschin v. Ebengreuth, Arnold: Zur österreichischen Münzkunde. (Archiv f. Österr. Gesch. XLI. Wien, 1869.) – Münzgeschichtliche Vorstudien. (Archiv f. Österr. Gesch. XLVII. Wien, 1871.) – Die Wiener Pfenninge. (N. Zeitschr. VII–IX. Wien, 1876–1877.) – Das Münzwesen in Österreich zur Zeit König Rudolfs I. (Festschrift zur 600 jährigen Gedenkfeier… Wien, 1882.) – Die Chronologie der Wiener Pfenninge des XIII. u. XIV. Jahrh. (Sitzungsberichte d. Kais. Akad. d. Wissenschaft. Phil.–Hist. Cl. CXL. Bd. Wien, 1899.) – Münzfund zu Mödling. (U. ott. IV. Wien, 1911.) – Wiener Münzwesen, Handel u. Verkehr. (Geschichte d. Stadt Wien. II/2. Bd. Wien, 1905.) – Steierische Münzfunde. I–II. (Jahrbuch f. Altertumskunde. I–II. Bd. Wien, 1907–1908.) – Münzwesen im Mittelalter. Wien u. Leipzig, 1913. – Muffat, K. A.: Ueber das Gewicht und den Gehalt der österreichischen Pfenninge von der Mitte d. XIII. bis z. Mitte d. XV. Jahrh. (Abhandlungen d. hist. Cl. d. bayer. Akademie. XII. Bd. münchen, 1871.) – Huber, Alfonz: Untersuchungen über die Münzgeschichte Österreichs im XIII. und XIV. Jahrhundert. (Archiv f. Ö. G. XLIV. Bd. Wien, 1871.) – Pósta Béla: Hazai érmészetünk és a bécsi denárok. (Arch. Ért. V. 1885.) – Érmészeti bizonyítékok Magyarország történetéhez. Budapest, 1886. – Belházy, Johann von: Die Wiener Mark vor 1694 und die Wiener Pfennige im XIV. Jahrhundert. (N. Zeitschr. XXVIII. Wien, 1897.) – Meyer, Theodor: Der auswärtige Handel des Hgtums Österreich im Mittelalter Innsbruck, 1909. (Forschungen z. inneren Geschichte Österr. VI.) – László József: Nyugati pénznemek hazánkban a XIII. században. (Történeti Szemle. 1915.)

[2] 1264. Győr: Kubinyi. I. 47., 1265: F. IV/3. 303., 305., Soproni okl. I. 29., H. o. IV. 42., 1266: W. VIII. 158., Zalai okl. I. 50., 1269: Kn. M. I. 566., W. III. 202., VIII. 246., 1270: F. VII/3. 67. l.

[3] Kubinyi (I. 74. l.) 1250–1299., Wenzel (III. 21. l.) 1260–1280. évszámmal közlik. Az okl.-ben említett Herény-nembeli „comes Bana” Miklós vasmegyei ispánnak 1255. és 1256. évi okleveleiben mint várnagy (maior castri) szerepel. (H. o. VI. 88. és VIII. 65. l.) Így említi IV. Béla is 1263-ban. (W. VIII. 60. l.) Még 1265-ben is comes czím nélkül szerepel, (H. o. VI. 132. l.) viszont a fiait nemesítő oklevél 1271-ben „comes”-nek mondja s ugyanebből tudjuk meg, hogy az 1270-iki felsőlendvai csatában elesett. (W. VIII. 338. l.) – V. ö. még Karácsonyi János: Magyar nemzetségek. III. 177–179. l.

[4] Puszta-Bánházán, Géczen és Nagykanizsán ismeretlen számú, Balatonfüreden 2861, Zalavárott 12, a steyer-magyar határon 686, Sárszentkereszten (Vas m.) 1900, Nagyszombaton 377, Budapesten a Rákosmezőn sok, Csepregen (Sopron m.) 635, Németsókon 968, Nyitrán 2512, Csáporon (Nyitra m.) 675, Tápióságon 47, Székesfehérvárott 400, Margitszigeten 22, Szabadbattyánon több száz, Deákiban (Pozsony m.) 118, Unyon (Esztergom m.) 255, Csákányon 1967, Brunóczon 11 db bécsi denár került elő. V. ö. Pósta Béla: Érmészeti bizonyítékok… Budapest, 1886. 11. l. – Höfken, R.: Münzfund bei Gross-Kanizsa. (N. Zeitschr. XIX. 1887. 235–241. l.) – Luschin: Die Wiener Pfenninge. (N. Zeitschr. VII. 1874/5. 74. l.) és Wiener Münzwesen. 1913. 32–37. l. – H. Buchenau: Ein ungarischer Fund von Wiener Pfennigen. (Jahrbuch f. Altertumskunde. V. 1911. 179–187. l.) – Réthy László: A margitszigeti árpádkori éremlelet. (Arch. Ért. XIV. 1894. 62. l.) – N. K. 1906. 142., 1907. 14., 1908. 121. és 1914. 22. l.

[5] Íróink gyakorta helytelenül fillér-eknek nevezik a friesachi és bécsi denárokat. A „fillér” elnevezés anachronistikus, mert a XIII. sz. végén még csak a hallei apró pénzecskéket (denarii Hallenses) nevezhetjük „Heller”, vagyis „fillér” néven. A bécsi és friesachi pénz neve mindig „Pfennig”, tehát magyarra csak „denár”-ral fordítható.

[6] V. ö. erre nézve az I. rész 3. fejezetében mondottakat.

[7] E táblázatot Luschin legújabb műve (Wiener Münzwesen. 1913.) alapján állítottam össze, a mely mintegy sűrített összefoglalása félszázados tudományos eredményeinek.

[8] Luschin az összsúlyt nem közli, csak az átlagot s a darabszámot, ahány darabból ezt az átlagot egy-egy leletnél levonta.

[9] Luschin az összsúlyt nem közli, csak az átlagot s a darabszámot, ahány darabból ezt az átlagot egy-egy leletnél levonta.

[10] Luschin (id. h.) csak átlagsúlyokat ad. Az összsúlyokat fajonként a darabszám és átlagsúly sokszorozásával számítottam ki.

[11] Az 1156–1210 közt vert más osztrák – kremsi és ennsi – denárok is e súlyban verettek. Átlagsúlyuk 0.90, 0.898, 0.936, 0.90, 0.92, 0.98 g fajonként (Luschin: Wiener Münzwesen. 1913. 39–42. l., 1–4., 7–8. sz. fajok). Indokolt tehát e nehezebb éremfajt külön csoportba sorozni.

[12] V. ö. a III. függeléket.

[13] 1256: „500 marcis argenti… promissis… 750 tal. solvere teneamur.” Monumenta Boica. XXIX/2. 205. l. – 1258: „III. talenta pro II. marcis argenti.” U. ott. 161. l. – 1262: „20 marce pro 30 talentis viennensibus vendantur.” Emler. Reg. II. 144. l. – 1282: „duo millia et quadringenta talenta denarior. Wiennensium… eandem pecuniam ad mille sexcentas marcas juxta estimacionem redactam.” Luschin (Archiv f. Ö. G. XLI. Wien, 1869. 270. l.). – 1330: „6 marcas argenti computatas pro 9 tal. novorum denariorum.” Huber id. m. 526. l.

[14] Muffat id. m. 92. l., Huber id. m. 519–520. l., Luschin: Die Wiener Pfenninge (N. Zeitschr. IX. 149–150. l.)

[15] 1302: Pangerl. Hohenf. Ub. 60. l. – 1305: „400 Marck lötiges Silbers oder 800 F Wiener Pfenning.” Huber id. m. 523. l. – 1311: „300 F Wiener oder 150 march gewegens Silbers… Wiennisch geloetes.” Luschin. N. Zeitschr. IX. 158. l. – 1314: „2 F fur ain march.” U. ott. 158. l. – Konrád freisingeni püspök számadáskönyve (1311 k.): „2897 ½ libre 2 denarii… in argentum purum (!) faciunt 1448 marcae et 2 ½ fertones puri.” Zahn. III. 166. l. – 1317: Zahn. III. 101. l. – Számos forrásadatot idéznek még erre a számítási módra az 1310–1350. évekből Huber (id. m. 523–524. l.) és Luschin (N. Zeitschr. IX. 158. l.). – Egy 1327. évi forrásban: „50 marck pfenning dafür wie ew abschlachen 25 marek loethigs Silbers”, mint Huber igen helyesen megjegyzi (id. m. 525. l.), itt tévesen „50 marck pfenning”-et írtak „50 pfund pfenning” helyett.

[16] Hoffmann, Leonhard: Alter u. neuer Muentz-Schluessel. Nürnberg, 1715. 136. l. – I. Albertnek egy 1298. oklevele 610 font bécsi denárt 366 márkával mond egyértékűnek (Huber id. m. 520. l.), a mi 1 márka = 400 denár eredményt ad. Ez az oklevél arra vall, hogy a 400 denáros magyar számítási mód is utat talált volna Ausztriába. A forrásadat elszigeteltsége azonban azt mutatja, hogy ez esetben nem bécsi márkáról, hanem valami troyesi súlyról van szó.

[17] Hoffmann, Leonhard: Alter u. neuer Muentz-Schluessel. Nürnberg, 1715. 136. l. – I. Albertnek egy 1298. oklevele 610 font bécsi denárt 366 márkával mond egyértékűnek (Huber id. m. 520. l.), a mi 1 márka = 400 denár eredményt ad. Ez az oklevél arra vall, hogy a 400 denáros magyar számítási mód is utat talált volna Ausztriába. A forrásadat elszigeteltsége azonban azt mutatja, hogy ez esetben nem bécsi márkáról, hanem valami troyesi súlyról van szó.

[18] „ponderis Pattaviensis emptas pro 131 libris novorum Wiennensium, que marce reducte ad purum remanserunt 70 m. minus dimidio lottone, computando marcam quamlibet puri pro 15 soldis longis minus duobus denariis novorum Wiennensium.” Steinherz. 85. l. – 15 × 30 – 2 új bécsi denár = 1 passaui m. (= 237.872 g) színezüst. Tehát 1 denár = 0.5309 g színezüst.

[19] „marcam quamlibet puri pro XVIII. soldis longis minus 10 denariis veterum Wiennensium [… ponderis Pataviensis]”. Steinherz. 85. l. 1 denár = 237.872/540 = 0.4488 g színezüst.

[20] Luschin: Wiener Pfenninge. N. Zeitschr. IX. 155–157. l. felsorolt adatokon kívül: F. VIII/1 619., Chmel. 245., Zahn. II. 74., 86., 90., 94., 113., 115., 130., 135., 172., 192., 236. l. stb.

[21] Luschin: Wiener Münzwesen. 24. l. Az értékcsökkenésre nézve v. ö. a 12. fejezetben mondottakat.

[22] „Item una pensa denariorum Wiennensium habens X. marcas Salzburgensis ponderis, que reducte ad purum argentum remanent argenti marce VI. et ferto I.” Steinherz. 63. l. – „Item ad pondus Salzburgense Wiennensium ponderatorum marce III. minus lothonibus III., quibus reductis deficit marca I. et lothones II.” U. ott. 71. l. – „Marcas denariorum ponderatorum Wiennensium ad idem pondus LXI. et V. lothones, que comprehendunt marcas argenti puri ad idem pondus: marcas XL. et fertones III. et dimid.” U. ott. 83. l. A három egyenlet szerint:

      10 márka súlyu bécsi denár színezüsttartalma: 6¼ márka,
      2 márka 13 lat súlyu bécsi denár színezüsttartalma: 1 márka 11 lat,
      61 márka 5 lat súlyu bécsi denár színezüsttartalma: 40 márka 14 lat,
      a bécsi denárok finomsága tehát: 1. 0.625; 2. 0.600; 3. 0.666.

A minimalis 0.600 finomsággal, 0.779 g teljes súly mellett, csak 0.4674 g finomsúlyt kapunk, a mi közel áll a tizedszedő által 0.4488 g-ra tett finomsúlyhoz.

[23] „64½ libre Wiennensium antiquorum, que fuerunt in pondere marce 44 et 3 lottones ad pondus Wiennense.” Steinherz. 27. és 81. l.

1 denár súlya = (280.614625 × 44 2/16)/(64½ × 240) = 0.801 g.

[24] Id. m. 354. l.

[25] Gútkeled István styriai pénzéről a báni denárokkal kapcsolatban szóltunk (képét lásd a 335. lapon). István király friesachi typusú styriai veretét lásd: C. N. H. 355. sz. a. és Érdy János: Styria, mint magyar vezérség és érmei (Magyar Akadémiai Értesítő 1858-ról. Pest, 1858. 208–209. l.). Az ugyanott ismertetett „Moneta Stirie” feliratú pénzek azonban Ottokár cseh király veretei. – A Domanig és Zimmermann (C. N. H. Pótlék. 354B. sz.) által IV. Béla styriai érmei közé sorolt „Moneta B. regis” feliratú és éremrajza szerint teljesen idegen pénz Ottokárnak styriai verete. A felirat: „Moneta B[ohemie] regis”-t jelent. V. ö. Luschin (Jahrbuch f. Altertk. I. 1907. 144–152.)

[26] László József (id. m. 353. l.) azt állítja, hogy a hazánkban valaha forgalomban volt idegen pénzek közül „legnagyobb forgalmi területe nálunk az ú. n. bécsi filléreknek” (helyesen: denároknak) volt. Ez tévedés, mert a friesachiak az ország minden részéből előkerült leletekben, viszont a valódi bécsiek csak a nyugatmagyarországi leletekben szerepelnek. Az egész országban elterjedt „bécsi denárok”, mint látni fogjuk, magyar veretek voltak.

[27] László (id. m. 359. l.) természetesnek véli ezt, mert a bécsi pénz szerinte „folytonosan előnyben volt a magyar denárok felett”. Ez azonban helytelen feltevés, mert a bécsi pénz – bár absolut ezüstértéke nagyobb volt – finomság tekintetében nemcsak Béla, de még V. István és IV. László kevésbbé finom pénzeit sem közelítette meg.

[28] „Librae (talenta) Wiennensis monete (v. denariorum Wiennensium.)” 1219 és 1307 közt: Zahn. I. 137., 138., 147., 165., 222., 227., 228., 255., 293., 339., 353.; Zahn. Steyer. III. 29., 36., 371., II. 423.; Austr. Inf. I. 41., 128.; Chmel. 47.; Emler. Reg. II. 795. Cod. d. Morav. IV. 381., W. II. 124.; F. VIII/1. 619. l. stb. – „Pfunnt Wienner phenninge.” 1291–1324 közt: Chmel. 245.; Zahn. II. 7., 35., 53., 61., 74., 86., 90., 94., 115., 130., 135., 225., 264. l. stb. Úgy a latin, mint a német kifejezésre számtalan példa van az osztrák oklevéltárakban, viszont számítási márka egyáltalában nem említtetik.

[29] Az a nehány oklevelünk, a mely bécsi denárfontról szól, részben osztrák vonatkozású, részben az 1305–1333 közti időből származó pozsonyi oklevél. Tudjuk pedig, hogy Pozsony városa 1301–1328-ig – pár évi megszakítással – III. András özvegye, Habsburgi Ágnes jogán osztrák kézen volt, tehát az ott kelt oklevelek osztrák okleveleknek tekintendők. Ausztriára vagy osztrákokra vonatkozó ily oklevelek: 1292: Soproni okl. I. 58.; 1325: Soporoni okl. I. 103., 106. és F. VIII/2. 653.; 1332: F. VIII/3. 651. l.; Pozsonyi oklevelek: 1315: Kn. M. II. 714., 703.; 1318: Kn. M. II. 742.; 1333: F. VIII/3. 714. l. – Az osztrák pénz és számítási mód az osztrák uralom idején annyira meghonosodott Pozsonyban, hogy Károly, a mikor 1323-ban két évre birtokába vette a várost, kénytelen volt annak használatát megengedni. F. VIII/2. 9. l.; v. ö. az előző fejezetben ez oklevél idézetét.

[30] „Marca (denariorum) Wiennensium” vagy „in denariis Wiennensibus”. I. Győri oklevelek: 1264: Kubinyi. I. 47.; 1269: W. VIII. 245., 246.; 1270: F. VII/3. 67.; 1271: W. VIII. 362.; 1278: F. VII/2. 70.; 1318: Soproni okl. I. 82.; 1321: F. VIII/2. 313. l. – II. Pozsonyi oklevelek: 1278: W. IV. 174.; 1287: H. okl. 106.; 1291: W. V. 57.; 1294: W. X. 166., H. okl. 145.; 1296: Apponyi. I. 29.; 1305: Kn. M. II. 555.; 1308: Anjou. I. 158.; 1310: Kn. M. II. 630.; 1314: Kn. M. II. 696.; 1318: Kn. M. II. 747. l. – III. 1269. Esztergom: Kn. M. I. 566.; 1265. Vasvár: H. o. IV. 42.; 1280. Csorna: W. IX. 287.; 1289. Tihany: Ph. X. 541.; 1290. Esztergom: H. o. VII. 212.; 1296. Nyitra: H. o. VI. 420.; 1298. Fehérvár: H. okl. 16.; 1309. Budafelhévíz: Anjou. I. 172.; 1310. Esztergom: Kn. M. II. 623.; 1313. Sopron: Soproni okl. I. 76.; 1314: Soproni okl. I. 77.; 1315. Veszprém: Zalai okl. I. 145.; 1318. Fehérvár: F. VIII/2. 191.; 1319. Esztergom: Kn. M. II. 758.; 1327. Veszprém: Zalai okl. I. 208.; 1329. Nyitra: Anjou. II. 451.; 1331. Vasvár: Zalai okl. I. 255.; 1335. Csorna: Soproni okl. I. 132. l. – „Marca monete currenti in provincia.” 1277. Locsmánd: W. IX. 142. l. (F. IV/1. 397. l. tévesen: 1245. dátummal.)

[31] „Pensa denariorum Wiennensium.” I. Pozsonyi oklevelek: 1284: W. IV. 272.,; 1290: W. V. 17.; 1295: W. XII. 571.; 1299: H. okl. 173.; 1312: Anjou. I. 258.; 1318: Anjou. I. 470.; 1325: Anjou. II. 105.; 1334: Zichy. I. 423. l. – II. Veszprémi oklevelek: 1290: W. V. 19.; 1295: W. V. 138.; 1324: Zalai okl. I. 178.; 1327: Zalai okl. I. 198. l. – III. 1299. Tihany: Kn. M. II. 460.; 1301. Bakonybél: Ph. VIII. 303.; 1300. Tihany: Kubinyi. I. 180; 1318. Nyitra: Kn. M. II. 752.; 1324. Tihany: Zalai. okl. I. 174. l.

[32] „Pro qualibet marca decem pensas denariorum Wiennensium computatis” (v. singulis 10 pensis comp. v. más hasonló kifejezéssel). I. Győri oklevelek: 1265: F. IV/3. 303., 305.; Soproni okl. I. 29.; 1266: W. VIII. 158.; 1269: W. III. 202.; 1271: W. III. 266., VIII. 361.; 1304: Soproni okl. I. 64. l. – II. Pozsonyi oklevelek: 1289: H. okl. 113.; 1298: W. X. 319.; 1308: Anjou. I. 152.; 1311: Kn. M. II. 639., 645., 648.; 1312: Kn. M. II. 666., Anjou. I. 273.; 1313: H. o. VII. 370. l. – III. 1266. Zala: Zalai okl. I. 50.; 1267–1270. Vasvár: Kubinyi. I. 74.; 1277. Esztergom: W. IX. 188.; 1290. Nyitra: W. X. 8.; 1313. Nyitra: Kubinyi. II. 61. l. Az esztergomi káptalan 1288. évi oklevelében: „sex pensas denariorum Wiennensium decem denariis ad presens dimidiam marcam et tria pondera facientes” (Kn. M. II. 242. l.) szerint: 230 bécsi denár = 27 pondera, a mi 1 márka = 409 denár eredményt ad. Ez a számítás azonban csak a kerekszámba való átszámítás eredménye, mert 230 denár = 1/2 márka + 3.6 pondus = 27.6 pondus. – 1269: „in denariis Wiennensibus singulas novem pensas pro qualibet marca numerando.” (Kn. M. I. 568. l.) szerint 1 márka = 360 denár, a mi az egykorú osztrák számítási módnak felel meg. Ez a számítási mód azonban, a mely csak egy oklevélben fordul elő, nem honosodott meg. – 1299: „10 pensas denarior. Wiennensium minus duobus ponderibus pro marca computando aut marca argenti.” Zichy. I. 95. l. Ez esetben a márkára 383 1/3 bécsi denárt számítottak.

[33] 1270: „dando 10 pensas Wiennensium pro marca, vel argentum commune.” H. o. VI. 166. l. – 1267: „dando pro qualibet marca 5 pensas denarior. Zagrabiensium aut 10 pensas in Wiennensibus.” F. IV/3. 406. l. – 1277: „dando 10 pensas Wiennenses pro qualibet marca aut 5 pensas denariorum banalium.” W. IX. 187. l.

[34] Hogy a bécsi denár árfolyamának e megállapítása királyi intézkedésre történt, az bizonyítja, hogy először IV. Bélának 1267-iki oklevele azonosítja a 10 pensás bécsi denármárkát az 5 pensás báni márkával. F. IV/3. 406. l.

[35] 1291: XIV. és 1298: XXXVIII–XXXIX. t.-czikkek. Ezekről részletesen szólunk a 12. fejezetben.

[36] Pósta Béla id. ért. (Arch. Ért. V. 1885. 109–113. l.) és Érmészeti bizonyítékok. 11–21. l.

[37] C. N. H. XVIII. sorozat. 347–354. sz. érmek. E sorozatot egy újabb – „Ladislaus Rex” köriratú – fajjal egészítette ki Zimmermann Lajos. (C. N. H. Pótlék. 354A. sz. érem.) Luschin: Geschichte d. Stadt Wien. I. Wien, 1897. (432. l. mellett Tafel XIX. Erläuterungen) ismertet egy magyarországi bécsi utánveretet. Egy más éremrajzú ilyen utánveret Nuber F. Károly birtokában van.

[38] Id. m. 16–18. l.

[39] „pro quatuor latis Wyennensibus et aliis camere nostre monetis”; „combustionem Wyennensem habentes” (t. i. denarii). V. ö. a szöveget: Corpus Juris. I. 152. l. és Szekfű: T. T. 1911. 25–26. l.

[40] Ezt a gyakorlatot a „vidensky”-n kívül számos más analogia is bizonyítja. A bécsi, friesachi, aquilejai és grázi denár – mint Luschin (Festschrift. 40. l.) kiemeli – gyűjtőnevek voltak, a melyek a denárok typusát és pénzlábát jelölték. „Bécsi denár” volt az osztrák herczegek kremsi, ennsi és bécsújhelyi pénze is, „friesachi” pénzt meg éppen 8–9 pénzverő úr veretett 16–17 pénzverőhelyen. (V. ö. a 311. lapon mondottakat.) – III. Ottó császár kifejezetten „regensburgi pénz” verésére adott a freisingeni püspöknek és a salzburgi érseknek jogot. „Monetam ratisponensem… construi concessimus.” Lori: Sammlung des baier. Muenzrechts. I. 6., 7. l. – II. Frigyes császár a bambergi püspöknek friesachi pénz verésére ad jogot, Meráni Ottó herczeg pedig Innsbruckban az „augsburgihoz hasonló” pénzt veret. Mon. Carinth. IV. 294. Schwind–Dopsch. 80. l. – Hunyadi János kormányzó 1451-ben lévai Cseh Lászlónak arra ad engedélyt, hogy „in castro suo Ujvár (vasmegyei Németújvár) appellato denarios Wiennenses cudi facere possit et valeat.” H. o. VII. 470. l. Pozsony városa 1439 és 1442 közt bécsi mintára verette az ú. n. fehér denárokat, a melyeket a források „bécsi fehér denárnak” neveznek. V. ö. Kováts Ferencz: Pénzértékviszonyok Pozsonyban 1435–1460 közt. (M. G. T. Sz. VII. 1900.) 444–446. l.

[41] Luschin: Wiener Pfenninge. N. Zeitschr. VI–VII. 1876. 79–80. l. – Wiener Münzwesen. 1913. 47–61. l. adja leírásukat. Nagyobb számban kerültek elő ilyenek egy ismeretlen lelhelyű, egy steyer-magyar határmenti (686 db), a szentkereszti (191 db), budapesti, nagyszombati, nagykanizsai és érmihályfalvi leletekben. Luschin: N. Zeitschr. VI–VII. 74. l., Wiener Münzwesen. 47–61. l. Höfken: Münzfund bei Gross-Kanizsa. (N. Zeitschr. XIX. 1887. 241. l.)

[42] N. Zeitschr. IX. 1878. 194–195. l.

[43] Wiener Münzwesen. 1913. 49. s köv. l.

[44] Más magyar pénzről is ismert.

[45] Nuber Károly a legnagyobb készséggel ismertetett meg fenti nagybecsű eredményeivel s áttekintés végett rendszerezett „magyar bécsi denár” gyűjteményét is hosszabb időre rendelkezésemre bocsátotta. Ennek áttanulmányozása meggyőzött a rendszerezés helyes voltáról. A magyar veretek egy kis csoportját a Magyar Nemzeti Múzeum szerezte meg Nubertől.

[46] „Es unterligt jedoch keinem Zweifel, dass Nachmünzen von Wiener Pfennigen Ottokars in der Grösse der öfter erwähnten Kleinpfennige oder Hälblinge in Ungarn hergestellt wurden. Stücke dieser Art mit dem Namen des Königs Ladislaus Cumanus (1272–1290) bildet Réthy a. a. O. Nr. 351, 354 ab. Noch nicht verwertet ist jedoch der Fund von Érmihályfalva im Biharer Komitat, der uns eine Reihe solcher Nachprägungen mit einem Durchschnittsgewicht von 0.543 g gebracht hat, darunter 2 bis 3 neue Rückseiten: Panther, Löwe, Adler, gekrönter Drache, zu allen oben Nr. 51 und 62 bis 79 beschriebenen Wiener Pfennigen, mit Ausnahme von Nr. 65, 66 und 72–74.” Luschin: Wiener Münzwesen. 1913. 60. l.

[47] Értesülésem szerint Nuber Károly e kérdéssel is foglalkozik, kívánatos volna, hogy eredményeit közrebocsássa.

[48] Az adatokat lásd II. függelék és Luschin: Wiener Münzwesen. 59. és 60. l.

[49] A C. N. H. tábláinak száma szerint közlöm a fajokat. A C. N. H. szövegében a 347. sz. tévesen 351. sz. alatt, a 348. sz. 347. sz. alatt, a 350. sz. 348. sz. alatt, a 353. sz. 350. sz. alatt, a 351. sz. 353. sz. alatt van leírva.

[50] Luschin a megfelelő bécsi denár számával jelöli a fajokat, ezt követem én is. Az egyes adatokat lásd a II. függelékben és Luschin: Münzwesen. 49–61. l., a steyer határmenti leletét: Luschin. N. Zeitschr. VI–VII. 74. l., a nagykanizsai leletét: Höfken id. m. N. Zeitschr. XIX. 241. s köv. l.

[51] E leletben valódi bécsi denárokkal vegyesen fordultak elő s az átlagban sincsenek szétválasztva.

[52] Az érmihályfalvi lelet alapján 0.541, a nagykanizsai alapján 0.553 g volna. Az összeállításban nem dolgoztam fel a Buchenau-tól ismertetett, 400 darabból álló székesfehérvári leletet. (Ein Ungarischer Fund von Wiener Pfennigen. Jahrbuch f. Altertumskunde. V. 1911. 179. s köv. l.), mert Buchenau czikkéhez csak könyvem nyomása közben tudtam hozzájutni. E leletben is egész sor „Hälbling”-nek és „Leichter Pfennig”-nek elnevezett magyar veret került elő. Súlyuk 0.330–0.580 g közt ingadozik, átlaguk kb. a fent megállapított súlyoknak felel meg. Buchenau a leletben előforduló 0.200–0.300 g-os kisebb veretekben – XV. századi (!) bécsi források alapján – 1300–1330 közt vert „negyedbécsieket” (Vierlinge) akar felfedezni. Ezek az apró veretek pedig nyilván nem „Vierling”-ek voltak, hanem bizonyára bécsi obolusok.

[53] V. ö. Károly Róbert pénzszerződéseit. Szekfű: T. T. 1911. – Miklós bán 1344. évi szerződése szerint: Viennenses autem (et Grecenses) denarii, quia tercie (et quarte) combustionis existunt.” Truhelka id. m. 464. l.

[54] E megfigyelésünket érdekesen egészíti ki az a körülmény, hogy az érmihályfalvi leletben több száz „kis bécsi” társaságában egy valószínűleg czéltudatosan kettévágott báni denár fele is előkerült. Nuber Károly szíves közlése.

[55] „Pensa latorum (Denariorum) Wiennensium.” I. Pozsonyi oklevelek: 1302: Kn. M. II. 512., F. VIII/1. 616., 1308: Kn. M. II. 588., 590., 1310: Anjou. I. 205., 1311: Anjou. I. 237., Kn. M. II. 651. l. – II. 1289. Vasvár: H. o. VI. 349., 1239. Tihany: F. VII/2. 174., 1304. Esztergom: F. VII/7. 41. l. 1329. Veszprém: Zalai okl. I. 236. l. – „Pensa latorum et bonorum denariorum Wienn.” 1307. Pozsony: Kn. M. II. 569. l. – „Pensa latorum denariorum.” 1311. Vasvár: H. o. I. 106. l.

[56] „Marca latorum (denariorum) Wiennesium” (v. „in latis Wiennensibus”). I. Győri oklevelek. 1288: F. V/3. 443. 1291: H. o. I. 85., 1292. Soproni okl. I. 59., 1301: F. VIII/1. 74., 1302: F. VIII/1. 105., 1303: H. o. IV. 104., F. VIII/1. 145., 1304: H. o. IV. 108., 1306: Anjou. I. 110., 1307: H. o. iv. 113., 1309: Héderváry. I. 13. l. – II. Pozsonyi oklevelek: 1293: W. V. 87., Kn. M. II. 348., 1294: W. V. 102., W. XII. 560., 1296: W. V. 160., 1300: H. o. VII. 287., Kn. M. II. 488., 1302: Anjou. I. 31., Kn. M. II. 513., 515., 1304: Kn. M. II. 546., 1305: Anjou. I. 96. 1308: Anjou. I. 153., 1310: Kn. M. II. 617., 620. l. – III. Vasvári oklevelek. 1283: H. o. VI. 300., 1284: W. IX. 409., 1286: H. o. VI. 320., 1293: H. o. VI. 397., 1297: H. o. III. 47., 1314: Anjou. I. 347. l. – IV. Esztergomi oklevelek. 1291: Károlyi. I. 21., 1305: Kn. M. II. 553., 1307: Kn. M. II. 577., 1309: Kn. M. II. 614. l. – V. Nyitrai oklevelek. 1300: W. XII. 658., Kn. M. II. 481. 1307: F. VIII/1. 234. l. – VI. 1281. Türje: H. o. VI. 268., 1301. Zalavár: Zalai okl. I. 120., 1307. Sopron: Soproni okl. I. 66., 1308. Zalavár: F. VIII/5. 35., 1310. Zalavár: Zalai okl. I. 133., 1312. Tihany: Zalai okl. I. 136., 1318. Veszprém: Zalai okl. I. 149. l. – „Marca latorum denariorum.” 1288. Vasvár: W. IX. 491., 1299. Győr: W. X. 358., 1312. Vasvár: Soproni okl. I. 73. 1313. Vasvár: Anjou. I. 308., 1313. Nyitra: Kubinyi. II. 60., 1318. Veszprém: Zalai okl. I. 149. l. – „Marca latorum denariorum videlicet Wiennensium.” 1288. Győr: F. V/3. 443. l. – „Marca (latorum) denarior. Wienn, antiquorum.” Győri oklevelek. 1290 k: Kubinyi. I. 146., 1291: Kubinyi. I. 149., 1301: F. VIII/1. 71. l. – 1326. Pozsony: F. VIII/3. 146. l. stb.

[57] „Marcas, pro qualibet marca decem pensas denariorum latorum Wiennensium computatis” (v. más hasonló kifejezéssel). – I. Győri oklevelek. 1298: F. VII/2. 254., 1301: F. VIII/1. 73., 1309 (Pannonhalma): Anjou. I. 185. l. – II. Pozsonyi oklevelek. 1309: Kn. M. II. 616., 1309: Kn. M. II. 607., H. o. VII. 357., Kn. M. II. 597., 1310: Kn. M. II. 632., 1319: Kn. M. II. 762. l.

[58] „Parvi.” 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 91., 97., 127., 154., 159., 292., 336., 373–399. l. – „Parvuli.” 1332–1337: U. ott I/1. 100. l. – „Moneta parva.” 1332–1337: U. ott 292. l. – „Pecunia minuta.” 1332–1337: U. ott 292. l. – „Parvi denarii.” 1293: H. o. VIII. 322., 1320: Anjou. I. 570., 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 91., 101., 194., 205., 206., 208., 216., 219., 233., 322–337. l. – „Parvi Wiennenses.” 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 201., 271., 292., 302., 316., 402. l.

[59] 1335: F. VIII/4. 54., 1336: F. VIII/4. 162., 166., 1337: F. VIII/4. 226., 1338: F. VIII/4. 317. l.

[60] 1342: „pro 4 latis Wyennensibus vel aliis camere nostre monetis.” Corpus Juris. I. 152. l. és Szekfű. T. T. 1911. 25. l. V. ö. Meyer id. m. 16–18. l.

[61] Mon. Vat. I/1. 312. l.

[62] 1332–1337: „parvi denarii… parvi Viennenses vocati et duplicati banales dicti, 10 pro grosso”, – „Viennenses valde parvos, qui currunt in Alba Regali 14 pro grosso”. Mon. Vat. I/1. 302., 312., 316. l.

[63] Az 1332–1337. évi pápai tizedszedők számadásaiban: „parvi denarii, medii seu parvi Viennenses vocati, et duplicati banales dicti”. Mon. Vat. I/1 316. l. Az 1338. évi pénzszerződésben: „medio Vienuense bene ponderato”. Szekfű, T. T. 1911. 17. l. – 1342: „parvis et etiam mediocribus Wyennensibus.” Szekfű. T. T 1911. 26. l.

[64] 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 383–384. l. (veszprémi adat). A „card.” rövidítés helyes jelentését már Finály Henrik (Középkori magyar metrologiája. Közzéteszi: Finály Gábor. Budapest, 1908. 22–23. l.) megállapította. Kropf Lajos (M. G. T. Sz. 1901. 244. l.) Schoenvisner téves – „denar. carol” – olvasásától megtévesztve, „denarii Carolenses”-t olvas és a pénzt Károly szicziliai király pénzének mondja.

[65] „Marca latorum denariorum Wiennensium, pro qualibet marca 10 pensis comput.” 1331: Anjou. II. 571., 1335: F. VIII/4. 54., 1335: Soproni okl. I. 134., 1336: F. VIII/4. 162., 1337: F. VIII/4. 226., 1337: F. VIII/4. 270., 1338: Zichy. I. 549., Zalai okl. I. 340., Anjou. III. 456., F. VIII/4. 342., 1339: Károlyi. I. 137. l. 1341: Soproni okl. I. 166., Békefi. Pilisi. I. 335. l.

[66] 1328: „marcis denariorum parvorum Wiennensium ad rationem ponderis de Alba Regali, quamlibet marcam per 10 pensas computando.” Blagay. 106. l. 1332–1337: marca parvorum Wiennensium, quamlibet marcam per 10 pensas computando.” Mon. Vat. I/1. 403. l.

[67] Az 1338. évi pénzverési szerződés szerint ez évben Károly oly denárokat és obolusokat veretett, a melyek ezüsttartalma a bécsi széles, illetve a bécsi kis dénárok (közepesek) ezüsttartalmának felel meg. Az így vert denárokból 8 pensa, az obolusokból 16 pensa ment egy márkára. Szekfű T. T. 1911. 17. l. Valószínű tehát, hogy a mikor még 10 pensa ért a széles bécsiekből 1 márkát, az obolusokból 20 pensát, vagyis 800 darabot számítottak arra.

[68] 1332–1337 (pécsi adat): „11 marcas in parvis Wiennensibus, 12 pensas pro marca computando.” Mon. Vat. I/1. 292. l. – Az a két árpádkori oklevél, a melyekben 12 pensás bécsi márkáról van szó, nem tartozik ide. Azok az egykorú osztrák számítási mód hatását mutatják. Egyiküket a (1284: W. IV. 274. l.) borsmonostori apát adta ki, a mely monostor az osztrák heiligenkreuzi monostor leányegyháza volt, a másik (1283: H. o. V. 68. l.) egy veszprémi oklevél.

[69] Szekfű. T. T. 1911. 7., 12. l.

[70] Szekfű. T. T. 1911. 16–17. l.

[71] „Pro 4 latis Wyennensibus vel aliis camere nostre monetis quinti anni iam abolitis.” Corpus Juris. I. 152. l. Szekfű. T. T. 1911. 25. l.

[72] „ut nullus omnino hominum cum aliquibus antiquis monetis aut auro vel argento in specie et specialiter cum parvis et mediocribus Wyennensibus, quorum omnimodam exstirpacionem volumus et committimus… mercandi habeat facultatem.” Corpus Juris. I. 154. l. Szekfű. T. T. 1911. 26. .