Tizennegyedik fejezet: Adalékok Magyarország középkori árstatisztikájához.
1000–1325.

Az ártörténet vagy történeti árstatisztika feladatai. A rendszeres ártörténet kidolgozásának nehézségei. a) Értékarány. b) Mértékek: Űr-, gabona-, hossz- és területmértékek (hold, ekeföld, mansio). c) Pénzérték- és ártáblázatok: I. A magyar és Magyarországon forgó külföldi pénzek aranyértéke. II. A számítási márkák aranyértéke. III. A „márka ezüst” aranyértéke. IV. Földárak. V. Kisebb földterületek, belsőségek ára. VI. Telekárak. VII. Házárak. VIII. Szőlőárak. IX. Malomárak. X. Vegyes ingatlanok ára. XI. Nagyobb birtokok ára. XII. Szolgaárak. XIII. Birtok és szolgák együttes ára. XIV. Lóárak. XV. Szarvasmarha- és disznóárak. XVI. Gabonaárak. XVII. Élelmiczikkek ára. XVIII. Ruházati czikkek, vegyesek ára. XIX. Vámtarifák. XX. Földbér. d) Ártörténeti következtetések: A föld ára és jövedelmezősége.

A gazdaságtörténetnek a pénztörténettel szorosan összefüggő, de külön tudományként művelt ága az ártörténet vagy történeti árstatisztika.

Az ártörténet feladata – a történetíró szempontjából – a magángazdaságok gazdasági elhelyezkedésének vizsgálata, az egyes társadalmi osztályok vagy egyének megélhetési viszonyainak, gazdasági helyzetének és a jövedelmek értékének a pénz vásárlóereje alapján való megállapítása. Az ártörténet a vagyon alkatrészeit tevő földbirtok, ház, emberi és állati munkaerő, valamint a nevezetesebb szükségleti – élelmi, ruházati és háztartási – czikkek pénzbeli ellenértékének megállapítása és az így nyert eredményeknek a különböző osztályok és egyének vagyoni helyzetével való viszonyba hozatala által éri el a célját.

A középkori Magyarország terménygazdasági szervezete, másrészt a források hézagossága teljesen lehetetlenné teszik a rendszeres középkori magyar ártörténet kidolgozását. A terménygazdasági viszonyok mellett minden, a jövedelmek pontos nagyságának megállapítására irányuló kísérlet meddő munka lenne. A vagyonok és jövedelmi ágak terményhozadékának meghatározásához jóformán teljesen hiányoznak az adatok. Nincs semmi támaszpontunk sem arra nézve, hogy az ország lakosságának túlnyomó részét tevő agricultur népelem – földbirtokos és földmíves – milyen mértékben tudta gyülmölcsöztetni a jövedelme alapját képező földbirtokot. Csak távoli – évszázadokkal későbbi – viszonyokból vonhatnánk némi következtetést a gazdálkodás intensitására, a birtokok jövedelmezőségére nézve. S ha ezt megtennők is, hol maradnak a földmívelés mellett halászattal, vadászattal, kezdetleges ipari ágakkal foglalkozó úrbéresek terményszolgáltatásainak és saját kis háztartásuk szükségleteire fordított terményjövedelmeinek értékeléséhez szükséges adatok? És még akkor is, ha kellő számú adat állna mindezekre nézve rendelkezésünkre, miképen lehetne e – mai szemmel nézve alig értékelhető – terményjavak értékét egységes alapra hozni, a mi nélkül megbízható eredményeket úgysem nyerhetünk?

Okleveleinkből mindössze a földbirtok, rabszolga és igavonó állat árára nézve szerezhetünk némi tájékozódást. Egyéb árúk értékére csak néhány elszórt adat áll rendelkezésünkre. A legfontosabb szükségleti czikkek, a gabona és más élelmiszerek, valamint a ruházati darabok ára tekintetében teljes sötétségben hagynak forrásaink.

A mienknél összehasonlíthatatlanul gazdagabb forrásanyaggal rendelkező külföldi – német, franczia és olasz – történeti irodalom sem volt képes a középkori ártörténet terén különösebb eredményeket felmutatni. Le kell tehát mondanunk arról, hogy a középkori Magyarország rendszeres ártörténetét valaha is megírhassuk.^[1]

Az ártörténet vagy történeti árstatisztika eredményes művelése három alapfeltételen nyugszik. Az egykorú pénzek fémtartalmának, vagyis belső értékének ezüst- vagy aranygrammokban leendő megállapításán, az egyes árúk mérésére szolgáló régi mértékeknek valamely újkori mértékrendszerre való egységes átszámításán, végül lehetőleg egy helyről vagy gazdaságilag hasonló színvonalon álló helyekről származó sok adatnak együttes mérlegelésén. Forrásaink – sajnos – csak az első feltétel teljesítésére képesítenek. A középkori magyar mértékeket illetőleg jobbára feltevésekre vagyunk utalva, viszont az adatok csekély száma a harmadik feltétel teljesítését gátolja meg.

A következőkben tehát csak arra szorítozhatunk, hogy az áradatokat statisztikai táblákba állítva össze és a pénzértékeket, valamint az árakat ezüst- és aranygrammokba és koronaértékre átszámítva, némi fogalmat alkossunk a XI–XIII. századi pénzérték- és árviszonyokról.

Feltétlenül tartózkodnunk kell azonban – az ekként nyert aranykoronaértékű áraknak a mai árviszonyokkal való összehasonlítása újtán – a pénzek relativ vásárlóképességének megállapításától. A történeti irodalomban eléggé elterjedt felfogás szerint ugyan az ártörténetnek egyik fő czélja éppen ez volna, a legújabb gazdaságtörténeti irodalom azonban teljesen elvetendőnek tartja e felfogást. Egyrészt a középkori terménygazdasági árú- és munkaértékek összehasonlítása a mai értékekkel, az életviszonyok teljes különbözősége mellett, szinte kivihetetlen. A munkás teljesítőképessége, a nyersárúk felhasználhatósága technika haladásával oly változásokon ment át, hogy minden összehasonlítás a tévedések egész sorozatát vonja maga után. Másrészt, ha e körülmények figyelmen kívül hagyásával mégis megkísérelnők a pénz relativ vásárlóerejének megállapítását, az összehasonlításnak az összes szükségleti czikkek áradatainak oly folytonos sorban ismert sorozatán s ez ársorozatoknak együttes vizsgálatán kellene alapulnia, a minő adatsorozatokkal a középkorból egyáltalában nem rendelkezünk.^[2]

[1] Az erre irányuló eddigi kísérletek teljesen sikertelenek voltak. Weisz (Földes) Béla: Adalékok Magyarország árstatisztikájához (Függelék Körösi József: Adalékok az árak történetéhez. Pest, 1873. cz. művéhez) cz. dolgozata csak néhány forrásadatnak csoportosítása. A XIII. századból mindössze 3, a XIV.-ből 9 adatot ad. Bevezetésül közli Rupp-nak a pénznemekről írt sorait. Salamon Ferencz (Budapest története. III. 183–215. l.) a XIV. századi árakkal foglalkozott, de eredményei geniális következtetései ellenére sem állhatnak meg. Balogh Albin: „A magyar pénz története az Árpádok idején” (Budapest, 1912.) és „Adalék a magyar pénztörténethez I. Károly korában” (A pannonhalmi főiskola évkönyve. 1914–1915. tanév. Pannonhalma, 1915. 108–160. l.) cz. dolgozatainak ártörténeti része a pénzek tényleges értékére vonatkozó vizsgálatok teljes mellőzésével s az oklevelek szórványos adatainak általánosításával készült próbálkozások.

[2] A pénzek relatív vásárlóerejének megállapítására irányuló kísérletek tévedéseiről, nehézségeiről és meddőségéről Lamprecht, Karl: Deutsches Wirtschaftsleben im M.-A. Leipzig, 1885. II. 601. s köv . l. – Sommerlad, Theo.: Preisgeschichte (Conrad–Lexis: Handwörterbuch d. Staatswissenschaften. 3. Aufl. VI. Jena, 1910. 1168. s köv. l. – Mandelló Gyula: Adalék a középkori munkabérek történetéhez. Budapest, 1903. 10–23., 93–99. l. V. ö. még Bud János (Árstatisztika. Magyar Statisztikai Közlemények. 44. kötet. Budapest, 1913. 1. l.) megjegyzéseit a középkori áradatokról.