I. A magyar városok keletkezése.

Városalkotó elemek. Idegen hatások. Kiemelkedő községek: Fehérvár és Esztergom. Kereskedelmi központok. Teóriák.

Hazánkban a magyarok betelepülésekor nem lehet szó fejlett községi életről. A római városok helyét már csak romok mutatták, lerombolta azokat a népvándorlás korában annak a számos néptörzsnek áradata, kik nyugat felé vonultukban mind megpihentek, ki hosszabb, ki rövidebb időre a magyar síkságon. A hunnok, avarok és különböző germán törzsek kipusztították a római kultura minden nyomát, s az avar birodalomnak halálos döfést adó Nagy Károly pannóniai romboló hadjárata után a IX. század folyamán beszivárgó szláv elemek s az avarok elszlávosodott maradványai kisebb községekben, inkább telepeken, tanyákon élhettek a honfoglalás idejéig.

A vezérek korában folytatott életmód, a harcos nép nomád hajlamai, nem voltak alkalmasak a városi élet megalkotására. Elég legyen itt Szent László törvényére, hogy az emberek ne menjenek messze lakni a templomoktól.^[1] és Freisingeni Ottó leírására a sátrakban lakásról^[2] hivatkoznunk, hogy megcáfolva lássuk a magyarok nagy előszeretetét a nagyobb községekben való lakás iránt, a mit némelyek a városkeletkezés egyik főtényezőjének tartanak;^[3] a magyarság magában nem volt alkalmas városok alapítására, s arra, hogy a polgárságnak törzsévé legyen. Még sokkal kevésbbé alkalmasak erre a leigázott földművelő szláv népek, kik rabszolgasorsba jutottak s később is csak részben olvadtak be a várszerkezethez tartozó várnépek közé. Annyira idegen volt a szláv népeknek a városi intézmény, hogy a szláv országokban, Cseh, Lengyel, sőt még a távoli Oroszországban is, a városok alapítói bevándorolt németek voltak, s a városok teljesen német mintára, filiáció utján alakultak.^[4]

A városalkotáshoz szükséges hazai elem hiánya okozta, hogy a magyarországi városok keletkezésénél a főszerep külföldieknek és pedig flammoknak, vallónoknak, németeknek és olaszoknak jutott. Nem állítom ezzel azt, hogy árpádkori városaink lakossága tisztára idegen lett volna, sőt a városi polgárság nagy része magyar volt, mint erről később szólni fogunk, csak azt emelem ki, hogy a magyar városok keletkezésének vizsgálatánál számolnunk kell a külföldiek befolyásával, habár – s ezt ki kell emelnem – hazánkban a német városokkal szemben afféle filiációs viszonyról, a minő a szláv országok városai és a németek közt volt,^[5] szó sem lehet, sőt a német befolyás mellett figyelembe kell vennünk az olasz városoknak hatását. E külföldi hatásokról szólva hangsulyoznunk kell egyuttal a különbözőséget is, a melyek a magyar városokat a külföldiektől elválasztják és a jelleget, a milyenné magyar talajon a magyar viszonyok közt az idegenből ideszármazott városi szervezet átalakult, kifejlődött.

A magyar állami élet szervezésekor Szent István szemei előtt külföldi példák lebegtek, törvényes rendelkezései idegen mintákon nyugodtak, ezeket alkalmazta s módosította a magyar viszonyokhoz. Úgy gondolta csak a magyarokat régi nomád, harcias szokásaikról leszoktathatóknak, ha a fejlettebb társadalmi életet élő szomszéd népek életmódjával megismerteti őket, a mit pedig csak ezek közül valóknak az országba telepítése által érhetett el. Ez az oka annak, hogy az Imre fiához intézett Morum Institutio-ban külön fejezetet szentel a vendégek befogadásának, kik különféle szokást, fegyvert, tudományt hoznak be az országba. Megemlékezik még második törvényében is e hospesekről, és ezek kedvező helyzetét biztosítják Kálmán király törvényének 35. és 80. pontjai.^[6] E külföldről bevándorló hospesek és az itt lakó szlávok ismertették meg a magyarokkal a földművelést és a házi szükségleteket ellátó iparágakat.^[7] Ezek a hospesek az állandó beszivárgás mellett nagyobb tömegekben is jöttek be a későbbi időkben, különösen a keresztes hadjáratok idején, s ezekkel telepítették be királyaink Erdély egy nagy részét s a Szepességet. Ezek a hospesek váltak azután egyik népelemévé a később kifejlődő városi polgárságnak; a másik elem, mely annak alakulásában nagy részt vett, a várak birtokain szolgálatra kötelezett földműves és iparos várnépek osztálya volt.

Az első Árpádok korában városokról még szólni nem lehet, hiszen még Európa többi államában is csak gyermekkorát élte ekkor a város, voltak azonban már oly nevezetességre jutott helyek, melyek akár mint világi vagy egyházi hatalom székhelyei, akár mint a kereskedelemnek utak, folyók mentén, vám, rév jelenléte vagy vásárok tartása által keletkezett központjai, a többi helységek közül kiváltak és azoknál rohamosabb emelkedésnek indultak. Ilyen volt elsősorban Fehérvár, melynek fejlődése az udvar s az a köré csoportosuló népek jelenléte következtében kifejlődő nagyobb forgalomnak természetes következménye; s látjuk, hogy a XIII. században már mint nagyon régi város szerepel és mint csaknem valamennyi város jogának őse a fehérvári jog említtetik. Különös szerencsétlenség, hogy ez ősrégi városunk Árpád-korban kapott s kiadott oklevelei teljesen elvesztek s így valódi várossá fejlődésének képét csupán következtetésekkel tudjuk szemünk elé állítani; bizonyos, hogy már első királyaink korában élvezett némi kiváltságokat, melyek által azonban még nem lett várossá a szó igazi értelmében, csupán a többinél intenzívebb életet élő községgé.

Az egyházi fejedelmek székhelyei kisebb jelentőségre jutottak, és ez a legszembetűnőbb jelenség, a mi a magyar városokat az olasz és német városoktól megkülönbözteti, a hol minden nevezetesebb város egyuttal püspöki székely is, azaz helyesebben minden püspöki székhely szabad várossá emelkedett. Hazánkban ezek közül csupán az ország főpapjának székhelye Esztergom, mely az egész Árpád-korban a legelső városok közé tartozott, sőt az országnak legnagyobb s legnevezetesebb városa volt,^[8] és még Győr, később Nyitra lettek teljes jogú királyi városokká. Ezeknél is a városi fejlődést külső körülményeknek, a fekvésnek, kereskedelmi okoknak s nem az egyházfejedelem ottlakásának tulajdoníthatjuk.

Maga Esztergom is olyan fejlődését, a minő Fehérváré volt, annak köszönhette, hogy mint második székhelyen s különösen a XII. században, mint valódi fővárosban a királyok többnyire itt tartózkodtak, vendégeiket itt fogadták, míg Fehérvár csak olyan szerepet játszott, mint nyugaton Aachen vagy Speyer, és hogy ezenkívül mint élénk forgalmú hely is elsőrendű volt. Maga az egyházfejedelem ottlakása más irányba terelte volna fejlődését, nem királyi, hanem érseki város lett volna belőle és látjuk, hogy már a XIII. században tényleg annyira elkülönzött a királyi város az érsektől, hogy ennek népei másik érseki várost képeztek. Ez érseki várost^[9] III. Endre egy oklevele alapján Esztergom-Alvárosnak nevezhetjük s ez a későbbi kor Vizivárosa.^[10] Hasonló helyzet volt Győrben, hol az egyházi várost – Villányi után – Káptalan-Győrnek nevezzük,^[11] a melyik azonban szorosabb kapcsolatban volt a királyi várossal. Nyitrát, mely előbb püspöki város volt, IV. Béla királyivá emelte^[12], de nehány év mulva unokája ismét a püspöknek adományozza, a ki valószinüleg joga megsértésének tekintette a királyi várossá emelést.

Az országnak egyes helyei kiváló földrajzi fekvésük által kereskedelmi központokká lévén már történelmünk kezdetén a többi községek fölé emelkedtek. Ezek közé tartoznak elsősorban a duna-menti nagyobb helyek, melyek úgy is mint a Németországba vivő vízi kereskedelmi út állomáshelyei, úgy is mint révek – mit Salamon Pestnél és Esztergomnál, Ortvay pedig Pozsonynál^[13] kiemelt – azaz a két part lakosságának természetes érintkezési pontjai s a szárazföldi kereskedelem átkelő helyei, nevezetességre jutottak. A mint a dana-menti helyek, úgy váltak nevezetesekké a többi kereskedelmi utakon, főbb közlekedési vonalokon levő egyes községek is, mint Sopron, Nagyszombat, Szatmár-Németi, Sátoralja-Ujhely, Kassa, Szeged és a többi.

Nézzük már most, hogy e kiemelkedőbb nevezetességre jutott községek mikép lettek városokká. A hazai városkeletkezésekre vonatkozó irodalomban két felfogás küzd egymással. Az egyik a várrendszerből való származást teljesen elvetendőnek s a városokat kizárólag a kereskedelem által létrehozottaknak tartja.^[14] Mások a várrendszer hatását csupán közvetettnek, külsőnek tartják, a mennyiben a várszerkezet földjén laktak a később polgárokká lett elemek.^[15] Ezekkel szemben vannak, kik a várrendszert tekintik a városok bölcsőjének abból az okból, hogy mielőtt teljes jogú városokká lettek, kétségkívül a várispánok hatósága alatt álló városok voltak.^[16] Legelterjedtebb felfogás, mely szerint a várrendszerhez tartozó, s körülbelül a német ministeriales-nek megfelelő, hospesek és várnépek községeiből keletkezett a város, s az ezeknek a várnépeknek – már előbb adott jog alapján – választott birájuk lett városi biróvá.^[17]

[1] I. törvény. 19. cap. Si derelicta ecclesia sua villani ad alias transierint, pontificali iure … eodem redire cogantur. Corpus Juris Hungarici. I. Bp. 1899. 56. l.

[2] Gesta Friderici Imperatoris. Liber. I. c. 31. Monumenta Germ. Historica. Scriptorum T. XX. 369. L. Denique cum vilissima in vicis vel oppidis ibi, id est ex cannis tantum, rara ex lignis, rarissima ex lapidibus habeantur habitacula, toto aestatis vel autumpni tempore papiliones inhabitant.

[3] Szalay J. Városaink a XIII. században, Bp. 1878. 5. lap. V. ö. Még Vajda Gy. Városaink befolyása a közműveltségre. 1000–1301. Bp. 1878. 16–19. 11.

[4] Wenzel G. Magyarország városai és városjogai. Bp. 1877 27–28. 11. és Below G. Das ältere deutsche Städtewesen u. Bürgerthum. Bielefeld. 1898. 8–9. 11.

[5] Volt ugyan hazai városaink közt olyan, mely jogát német városoktól kölcsönözte, e filiális viszony azonban nem a keletkezéskor, hanem a fejlődés későbbi fokán jött létre.

[6] Corpus Juris Hungarici. I. Bp. 1899. 12., 30., 106. és 115. 118. ll.

[7] V. ö. Villányi Sz. Győrmegye és város anyagi műveltségtörténete. 1000–1301. Győr. 1881. 61. l.

[8] Rogerius. Carmen miserabile. 38. §. Szerint fölülmúlja Magyarország minden városát. [Endl. 290. l.]

[9] A kir. várost közönségesen csak «vicus latinorom», «vicus Strigoniensis» néven említik az oklevelek. Kn. M. I. 431. l. Az érseki várost, «civitas archiepiscopalis»-t. [Kn. M. I. 328. l. szerint.] már Imre király egy 1201-iki, oklevelében említve találjuk. Ebből kitünik az is, hogy a királyi város népei már ekkor előkelőbbek amazénál s felettük némi jogokat is követelnek. [Katona St. Historia critica regum Hungariae. IV. 607. l.]

[10] Kn. M. II. 271. l. V. ö. Villányi Sz. Nehány lap Esztergom város és megye multjából. Esztergom. 1891. 10. l.

[11] Villányi Sz. Győrmegye és város anyagi miveltségtörténete. 1000–1301. Győr, 1881. 102. és 104 – 5. l.

[12] Endl. 498. l.

[13] Salamon F. Budapest története. II. Bpest. 1885. 87. és 95. 1. és Ortvay T. Pozsony város története. Pozsony. 1892. I. 105. s köv. l.

[14] Pesty Fr. A magyarországi várispánságok története. Bp. 1882. 131. és köv. l. Szerinte a városok a várispáni intézménynek semmit sem köszönnek s különösen támogatja e nézetét az ellentéttel, miben a várispánságok a városokkal álltak. Ugyanerről szól Ortvay T. Pozsony város története. I. Pozsony, 1892, 119. s köv. l.

[15] Király J. Pozsony város joga a középkorban. Bp. 1894. 21., 22. lapon.

[16] Szalay J. Városaink a tizenharmadik században Bp, 1878. Ugyane nézetet vallja Hajnik J. Magyar alkotmány és jogtörténelem, I. Pest, 1872. 136. l.

[17] Villányi Sz. Győrmegye és város anyagi míveltségtörténete. Győr. 1881. 63. 1. Marczali H. Magyarország története az Árpádok korában. Bp. 1896. II. 508. I. Pauler Gy. A magyar nemzet története az Árpádházi királyok korában. 2. kiad. Bp 1899. I. 343. l. és Timon. Á. Magyar alkotmány és jogtörténet. 3. kiad. Bp. 1906. 151. I. Idehajlik Király J. id. műve 57–8. l.