Mezőgazdaság, földbirtokok.

Földművelés. Királyi földadományok. Bitorlások. Egyes polgároknak adott földek. Földvételek, zálogolások. Bitorlások. Szőlőművelés. Állattenyésztés

A városok egyik főjellemzője az intenzívebb kereskedelmi élet, mely azoknak időrendben első kiváltságával, a vásártartás jogával indul meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vásárok tartásával a polgár egyszerre királyi kereskedővé lett; sőt a kereskedés mellett, mint második és igen sok helyütt ennél még ekkor inkább űzött foglalkozást, a földművelést is gyakorolták. Főképen földműveléssel foglalkozó lakósságot találunk a XIII. században városainkban, egy-két kiválóbb forgalmi központot kivéve, hol már kialakulóban volt a virágkorát a XIV – XVII. században élő városi kereskedelem és ipar, melyek mellett később a földművelés mindjobban háttérbe szorult.

A Géza és Szent István idejében végbement nagy társadalmi átalakulás tette Magyarországot földművelő állammá, az István király és utódai alatt alakult várszerkezet pedig osztályokba sorozta a népet, melynek előkelőbb rétegei harci szolgálatokkal, alsóbbjai pedig földműveléssel s az ezzel kapcsolatos kisipari ágak művelésével teljesíték a hazának tartozó kötelességeiket. Ez alsóbb osztályok, a várnépek, udvarnokok, szabad parasztok s végre a földhöz kötött parasztok vagy rabszolgák voltak; előbbi kettő királyi népség, utóbbiak földesúri birtokoknak is művelői. Ezekkel a földművelő és kisiparos osztályokkal hasonló szolgálatokra kötelezett volt a külföldiekből álló hospesek, vendégek osztálya, kik mint kimutattuk mindezeknél előkelőbb helyzetűek voltak. Hogy a német és belga hospesekben nem szabad főképen és kizárólag kereskedő elemet látnunk, bizonyítja a szepesi szász jog, mely 1271-ben mint egyszerű, a törvénykezésben járatlan földművesekről beszél a szászokról; viszont azonban arra, hogy a kereskedés már ekkor egyik főfoglalkozásuk, bizonyíték ugyanennek s az erdélyi szászok «Andreanumá»-nak vámmentességet adó pontja.[1]

A városi polgárság e főkép földműveléssel foglalkozó osztályokból alakulván, új helyzetében is megtartja egyik főfoglalkozásául a földművelést. Alig van városi privilégium, melyben ne foglaltatnék egyúttal nagyobb földadomány is «gyarapodásukra s növekedésükre» vagy legalább meg ne erősítené őket előbb kapott birtokaik tulajdonában. E földek többnyire királyi várföldek voltak, a mint várföldeken laktak a hospesek is polgárrá lételük előtt. Szina kétizben kap az ujvári várföldből, Karakó és Igen polgárai a Gyulafehérvárhoz tartozó Gyömösdöt kapják, ilyennek látszanak a Szeged kapta Tápé és a Beregszásznak adott Urkurteleke; Korpona a hontvári földből kapta Pomaghot.[2] Udvarnokok lakta földeket kapott Torda – mint a föld neve, Udvarnoktelek mutatja – Zólyom Halászfalut, Szőlős a halászok lakta földet, ezeknek csak éppen megélhetésükre valót hagyva.[3] Komárom városa udvarnokok falvának helyén épült, melynek lakóit máshová telepítették át.[4] Előfordul azonban olyan eset is, hogy a király más birtokos földjét adja egy városnak, mint Korponának a bozóki zárda Brachina nevű birtokát.[5] Az ilyen földekért a birtokost más földdel kárpótolta a király s ehhez beleegyezését rendesen előre kikérte; így kapja Csák comes a füzitőieknek adott Sár helyett a zarándi vár Pettréte és Bezzegd földjeit; a nagyszombatiaknak Derzstől cseréli el a király Parnát Dubicáért; Komár több mástól elcserélt földeket kap és Szatmár-Németi Simon fia Dénes birtokát kapja.[6] 1291-ben Sopronnak adott Zuan falu birtokáért pert kezdett Mihály comes, a király 1296-ban megerősítette a várost ennek birtokában s mégis két év mulva kénytelen volt e helyett Mihálynak cserében Magyar Susuk soproni várföldet adni.[7]

Nemcsak szántóföldeket. hanem rétet, legelőt s erdőt is adományoztak a városoknak királyaink a kiváltság adásakor. Felszász hospesei egy erdőt kaptak irtásra, a hol szánthatnak s egyúttal megbízatnak a nagyobb vadak pusztításával, Körmend kaszálót kap, Medgyes legelőt, Besztercebánya szántóföldet, rétet s erdőt, a torockói vasbányászok legelőket teherhordó lovaik számára.[8] A községi földeket valószinüleg egyenlő nagyságú darabokban osztották szét a polgárság közt, legalább erre mutat az esztergomi káptalan Németi részére adott oklevele, a melyben a hospesek egyenként 60–60 holdnyi területet kaptak művelésre, a mely földek után a földbért fizették.[9]

A polgárság nem elégedett meg idővel jogos birtokaival s gyakran mások rovására terjeszkedett. A budaiak ily jogtalan foglalásáról – a Berki és Deszkai nemesek földjén – értesülünk több a XIII. század közepéről fenmaradt oklevélből. Ezek szerint a budai biró s polgárok esküre köteleztettek, a mit nem tettek le s erre a király új vizsgálatot indított,[10] a per az előzményekből következtetve a nemesek javára dőlhetett el. A budaiak egy másik pere a nyúlszigeti apácákkal az Ujbécs nevű föld felett békés kiegyezéssel végződött a tárnokmester előtt, ki a földet kétfelé osztatta.[11] Ezzel szemben oly birtokperekre is van példa, hogy a városok birtokát kellett megvédeni mások bitorlásai ellen. IV. László Sátoralja-Ujhelynek 1284-ben itéli vissza elidegenített földjeit, hasonló pere volt Kassának 1288-ban s Zólyom földjeinek bitorlásáról értesít egy 1274-diki oklevél.[12]

Az egész városoknak adott birtokokon kivül egyes polgárok is kaptak földeket, sőt egész uradalmakat a királytól hű szolgálataikért, melyek természete a nemesi birtokéhoz volt hasonló. Hekkul gölnicbányai polgár a Jászó és Szepes közti elhagyott erdőt kapja betelepítésre,[13] András comes besztercebányai biró a kamara gyarapítása körül szerzett érdemeiért kap szintén egy erdőt.[14] Több pozsonyi polgár kapott szolgálataiért földeket. Woch a tatárjárás idején tett szolgálatokért, Jakab külső országbeli követségekben szerzett érdemeiért kap birtokot, III. Endre pedig három pozsonyit jutalmazott meg trónralépése idején tett szolgálatokért.[15] Arra is volt eset, hogy egész községet kaptak adományul egyes polgárok, igy Lippold mosoni polgár Perény falut, Werner, Vilmos és Tamás selmeci polgárok pedig három falut kaptak,[16] s végre Walter kamaraispán budai polgár 1265-ben a már birtokában volt Komárom vár mellé ennek városát.[17] E két utóbbi esetet tárgyaló oklevelekből kitűnik, hogy e nagyobb adományok tulajdonképen vételek voltak, a menynyiben az említett selmeci polgárok a falvakért 250 márkát, Walter pedig 800 márkát fizetett a vár birtokáért.

A polgárok mindenképen törekedtek földbirtok szerzésére, a mi a földművelésnek fontos szerepére mutat. Több adás-vételi szerződés maradt fenn, melyekből kitűnik, hogy a polgárok gyakran vettek meg nemesi birtokokat s elég szép áron, tehát nagy darabokat. Hench radnai polgár 1268-ban Rothotól vesz 155 márkáért földet s tizenegy évre rá Lőrinc bántól, az erdélyi vajda fiától, 150 márkáért veszi meg a dobokamegyei Kendtelek nevű birtokot.[18] Scemeynus esztergomi polgár a Sártyvánvecseiek Bojon falubeli földjét vette meg 19 márkáért.[19] Godynus esztergomi polgár csévi Lugertől vett zálogba egy rétet 50 márka fejében, majd meg is vette s később ugyanitt megszerezte Sándor nevű nemesnek is a réteit. Perintholus comes zágrábi polgár a gredichi és jarminghi nemesek földjét 20 márkáért vette meg s nemesi földjei voltak Péter soproni polgárnak is.[20] Gyakoribb lehetett a polgártársaktól szerzett birtok; így vett Mihály zágrábi polgár Katheryn polgártársától egy darab földet s Trencsénben Dániel Sobolótól.[21] Előfordul az is, hogy más városban vesznek birtokot a polgárok, igy Bertalan esztergomi polgár földjét özvegyétől egy esztergomi s egy fehérvári polgár vette meg, Syrliz esztergomi polgár pedig leányának adta el földjét, ki egy fehérvári ember, Bonifác, felesége volt. Walter budai polgár Ugrin mester esztergomi palotáját ennek tartozásai fejében a királytól kapja a hozzátartozó földekkel együtt.[22]

Szükségtől kényszerítve gyakran el kellett adni a polgároknak földjeiket. Ilyenkor előbb elzálogosították s csak a határidő letelte után lépett a hitelező annak birtokába. Glyanus comes fehérvári polgár lyulai földjét zálogosítá el, Renner esztergomi polgár pedig szőlőjét. Egy esztergomi asszony orvosságra szükséges pénzért adta el földjét.[23]

Jogos birtokaik mellett gyakran jogtalan úton, bitorlással is szereztek a polgárok földeket. Esztergomban Miklós aranyműves foglalta el a káptalan egy birtokát s nem volt elég Lodomér érsek itélete sem a visszaszerzésre, mert nehány év mulva ujra kellett ily értelemben intézkednie s más – a káptalan e földjén lakó jobbágyokat ért – személyes sérelmeket a biróság elé utasítania.[24] Két másik esztergomi polgár a káptalan szebellébi földjéből bitorolt.[25] a pozsonyi polgárság pedig volt biráját – Jakabot – vádolta ily birtorlással, e pör azonban egyezséggel végződött.[26]

A földművelés különböző ágai közül a szőlőműveléssel is találkozunk gyakran városainkban, úgy látszik ez kedvelt foglalkozásuk volt a polgároknak a mezei gazdálkodás mellett. A szőlősiek külön engedelmet kaptak a szőlőművelésre, Perinán pedig egész hegyet jelöltek ki e célra. Pest és Pozsony polgárait felmentették a csöbörpénz fizetése alól,[27] másutt pedig a polgárok borai vámmentesek voltak, igy a karakóiaké mindenütt, a szatmáriaké pedig a helybeli vásáron.[28] Esztergomban és Zágrábban is tudunk szőlőművelésről,[29] s nagyobb arányú szőlőtelepeik voltak a nagyszombatiaknak, kik nemcsak saját földjeiken, de nemesektől bérelteken is ültettek szőlőt.[30]

Ahol földművelés van, ott állattenyésztésnek is kell lenni s hogy városaink polgárai ezzel is foglalkoztak, kitűnik az említett rét és legelőadományokból. Ennek bizonyítására adatokat felhoznunk felesleges s csak Perinára hivatkozom, hol lótenyésztésre mutat a privilégium egy pontja s ugyanitt tudunk marha, disznó, juh és baromfi tenyésztésről is.[31]

Kitünik mindez adatokból, hogy a városok közössége és az egyes polgárok is nagyon törekedtek földbirtok szerzésére, s e törekvés akkor is megvolt, mikor az illető város – mint Esztergom – már tekintélyes forgalmi hely és polgárai vagyonos kereskedők lettek. S habár ez időben a földműveléssel maguk a polgárok nem foglalkoztak már – azt jobbágyaikkal végeztették – mégis az még fontos foglalkozásnak tekintetett.


[1] Endl. 420. 522. l.

[2] W. VII. 281. XI. 410. Zímm. 96. F. IV/1. 329. 454. l. és Hazai Oklevéltár. Bp. 1879. 33. l.

[3] Endl. 621. l. F. IV/2. 213. l. W. VIII. 31. l.

[4] Kn. Módosítvány I. 520. l.

[5] F. IV/1. 329. l.

[6] Teutsch. 92. F. V/1. 307. Endl. 503. És 426. ll.

[7] H. O. II. 21. 24. és F. VI/2. 122. l.

[8] F. V/I. 176. l. H. O. VI 42. l. F. VII/3. 71. l. Endl. 489. és 627. l.

[9] Kn. C. D. II. 183. l.

[10] Zichy Okmánytár. I. Pest. 1871. 15. 16. 18. és 19. l.

[11] W. XII. 339. l.

[12] W. IX. 391. IX. 470. l. F. V/2. 187. l

[13] F. V/3. 246. l.

[14] W. III. 40. l.

[15] Kn. M. I. 346. II. 231. W. V. 37. X. 18. XII. 550. l.

[16] W. VIII. 89. és 253. l.

[17] Kn. M. I. 520. és 550. l.

[18] A gr. Teleki család Oklevéltára. I. Bpest. 1895. 8. és. 9. l.

[19] Salamon F. az ezüst márkát 24. forintba számítja s a pénz vevőképességét az akkorihoz viszonyítva háromszorosnak veszi. A mai árak, különösen földeknél már. kb. kétszeresei a nyolcvanas évekéinek, igy ma már e képességet 6 – 7-szeresnek kell vennünk. (Salamon F. Budapest története. III. 1885. 85 – 245. l.)

[20] Kn. M. II. 49. 247. l. W. VIII. 369. l. H. O. III. 24. l.

[21] Tk. Ep. I. 238. F. VI/2. 300. l.

[22] W. VIII 252. l. Kn. M. I. 525. l. II. 25. l.

[23] W. XII. 652. és VIII. 414. l. VII. 415. l.

[24] Kn. M. II. 249. és 380. l.

[25] Kn. M. I. 447. l.

[26] W. IV. 306. l.

[27] W. VIII. 31. VI. 182. l. Endl. 466. és 623 l.

[28] Endl. 403. Zimm. 43. l. Endl. 505. l.

[29] Kn. M. II. 57. és Tk. Civ. I. 49. l.

[30] W. VIII. 305. XII. 571. l.

[31] W. XI. 182. és Tk. Ep. I. 149. l.