Építkezés.

Az ily módon szépen gyarapodó polgárság lakhelyeit is igyekezett széppé és nagygyá tenni. Az építkezésről igen kevés adatunk van, mindössze annyit tudunk, hogy a kőházak építése már általános volt, a mit a kővágásra adott – s a kőműves iparnál már említett – engedélyek bizonyítanak. Ugyanott említtetik a fa is, mint épületanyag, Győrött pedig a karó és vessző, tehát a kőházak mellett még a fából való építés is divatozott, habár a fa építőanyagul említése még mit sem mond, mert a kőépületnél is szükség van fára, vesszőre. Az bizonyos, hogy a nagyobb városokban főleg kővel építkeztek s inkább a mellékhelyiségek, istállók építtettek fából A szebb kőházakat palotáknak nevezik a források,[1] habár ezek nem mindegyike felelhetett meg e névnek; hogy azonban nem jelentéktelen értéket képviseltek, mutatja, hogy a tárnokmester esztergomi palotája 200 márkát, Kövér Tamás polgár két palotája s két kisebb háza pedig 295 márkát értek.[2] A bérösszegek is elég nagyok, így az esztergomi káptalan egy kőházáért három márka és egy fertó évi bért kapott két polgártól.[3] E városi épületeken kívül földjeiken is, különösen szőlőkben, építettek kunyhókat, sátrakat,[4] melyek vesszőből fonva falevéllel fedettek s a mai nagyobb fajta csőszkunyhókhoz hasonlíthatok.

Középületek közül még többnyire csak templomok voltak; csupán egy szegényházról van tudomásunk és egy városházáról. Szeben város polgársága adott a keresztes lovagoknak egy házat szegények és nyomorékok eltartásának kötelezettségével,[5] Esztergom városa pedig 1284-ben vett a káptalantól telket városháza – «domus judicialis» – építésére.[6] Másféle középítkezésről nincs említés okleveleinkben, csak Esztergomban tudunk egy hídról és Selmecről, hogy ott bizonyos összeget fordítottak a hidak és útak javítására.[7]

Az építészet csak a tatárjárás után kezdett fellendülni hazánkban s összefüggésben van a városok keletkezésével és a nagyobb tömegben való külföldi bevándorlással.[8] Tatárjárás előtti városaink, mint egyébben, úgy építési modorukban sem nagyon külömbözhettek a falvaktól, legfeljebb – vagyonosabb elem gyűlvén bennük össze – több volt a kőépület, mint azokban. Kiemelkedőbb épületek csak Fehérvárott és Esztergomban, valamint a püspöki székhelyeken voltak – főpapok és főurak házai, – de ezek sem nagyon váltak ki egyéb kőházalt közül. Mondhatjuk, hogy egyedül a templomoknál érvényesültek művészi szempontok s itt sem a városi templomoknál – legalább is nem azért, mert városiak – hanem a püspöki székesegyházaknál és nevezetesebb egyházak templomainál, a minő a fehérvári prépostság vagy a pannonhalmi apátság volt. E templomok túlnyomólag bazilikák s csak III. Béla óta épülnek újra román stílben.

A tatárjárás után honvédelmi célból történt városalapítások, továbbá a váraknak egyébként való szaporítása magával hozta sok külföldi – belga, olasz, német – építőiparos bevándorlását, a kik az e fajta építkezésekben jártasak voltak. Az elpusztított városok ujra építésénél is ilyenek kapták a munkát s ezek honosították meg a gót építészeti stílust hazánkban. Az ujonnan keletkezett városok templomai a XIII. század végén e stílusban épültek s ezek voltak az Árpádkorban városainknak jóformán egyedüli monumentális művészi épületei. E korban épült Boldogasszony budavári temploma, a későbbi Mátyás templom[9] és a minorita – ma helyőrségi – templom, mely teljesen ujjáépítve maradt meg. Az Árpádkorban épült Kassa régebbi temploma, mely a dóm előtti téren áll, s V. István kezdte felépíttetni a dómot is ifjabb király korában. IV. László és III. Endre alatt készült el a pozsonyi székesegyház s e korban épült a soproni régi templom. Többi városainkban is részben a XIIL., részben a következő században épültek díszesebb templomok.

A városok beosztásáról, utcákról, városrészekről alig maradt adatunk, főkép csak Esztergomból ismerjük ezeket. Zágrábból fenmaradt a «vicus latinorum» neve, mely itt is, mint Esztergomban, az egész város jelzésére is használtatik az alvárossal szemben.[10] Veszprémben már e korban megvolt a négy városrész, vagyis inkább utca, Szt. Tamás, Szt. Miklós-szege, Sárszeg és Szt. Iván.[11] Említettük már, hogy a városokhoz azok növekedtével hozzácsatoltak környékbeli falvakat, melyek azután külső városrészekké lettek. Ilyen volt például Pozsonyban Széplak, Sopronban Zuan, Győr alvárosai, Pesten Ujbécs és Jenő.

Esztergom városában több utcáról tudunk; a város legnevezetesebb helye a főtér vagy vásártér és a Latin utca, melyről az egész város neveztetett.[12] Említtetnek még a Szent Miklós és Szent Lőrincz, utcák, Szűk utca, Külső utca és Kis Duna sor.[13] Városrészekként a latin városon kivül a zsidó város említtetik,[14] s a város belső része az Alvárostól megkülömböztetendő az erődről «fossatum Strigonium»-nak is neveztetik.[15] Az érseki város a Kis-Duna mentén épült s külvárosai falvak szerint külömböztetnek meg.[16]

A polgárok családi életéről, mindennapon dolgairól jóformán semmit sem tudunk; a mit mondhatnánk, legfeljebb az országos viszonyokból s a következő századok fenmaradt adataiból következtethetnénk.


[1] Kn. M. II. 25. 93. és Tk. Civ. I. 60. l.

[2] Kn. M. II. 93. és 458. l.

[3] Kn. C. D. II. 50. l.

[4] Kn. C. D. II. 145. l.

[5] Teutsch. 180. l.

[6] Kn. C. D. II. 145. l.

[7] Kn. M. II. 354.1. és Selmeci jk. l. §.

[8] Ld. ezekről Pasteiner Gy. A művészetek története. Bp. 1885. 161 s köv. l.

[9] F. IV/2. 320. l.

[10] Tk. Ep. I. 230. és Tk. Civ. I. 19. 25. 46. l.

[11] Csánky D Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Bpest, 1890 – 97. III. 216. l.

[12] Kn. C. D. II. 50. és Kn. M. II, 458. l.

[13] Kn. M. I. 525. II. 93. 242. 458. l.

[14] Kn. M. II. 354. l.

[15] Kn. M. II. 271. És 354. l.

[16] Kn. M. I. 328. És II. 271. l.