Biráskodás.

Itélkezési hatáskör. Korlátozott biráskodás. Felebbezési forumok. A perfelvétel. Bizonyítás. Büntető ügyek. Halálbüntetés. Testi büntetések. Pénzváltság. Száműzetés, fogság. Pénzbüntetés. Polgári perek

Végre mint törvénykezési hatóság elé, a tanács elé tartozott a polgárságnak mindenféle polgári és büntetőügye, néhol csekély megszorítással. Okleveleink rendesen teljes itélkezési joggal ruházzák fel a városi birót mindenféle a város területén előforduló ügyben, még vásárnapokon is.^[1] Legtöbb kiváltság kiemeli, hogy az idegeneket is a város területén a biró itéli s a hol ez nincs is kitéve, már magától értetődő dolog. Kiterjedt hatáskörük, ha nem is mindenütt, a polgároknak a városon kivül történt némely ügyeire is. Ha valakinek az országban panasza van ellenük, az ügy a városi biró elé tartozik; ez intézkedés főképen pénzügyekre vonatkozik.^[2] Pozsony polgárainak a városon kivül elkövetett büne felett a biró ítélt akkor, ha idejében bemenekült a határok közé.^[3] A biró itélkezési jogának kétféle korlátozására van példánk; egyik, mikor idegenek és polgárok közt folyó perben, másik, mikor bizonyos súlyosabb ügyekben van az itélet másnak fenntartva. Előbbire példa Nagyszombaton a nemeseknek egyenesen a király alá rendelése.^[4] Karakó és Igen polgárai felett, ha idegennel pereltek, a vajda itélkezett, de kiemelik, hogy albirája már soha sem itélhet felettük. Hibén és Varasdon ilyen esetben az idegen várispánja, illetve az udvari ispán és a biró közösen itéltek.^[5] Súlyosabb eseteknek – különösen vérontás, rablás és lopásnak – más biró alá rendelésével találkozunk, Valkón, hol ilyenkor a janitor castrival, Barson és Felszászon, hol a várispánnal együtt itélt a biró;^[6] e három hely ilyformán nem birt teljes városi szabadsággal, mérsékelt jogú város volt, de nem mondhatjuk ezt azokról a városokról, melyeknél az ilyen esetek a rendes fellebezési hatóság alá tartoztak. Így Kolozsvárt és Kézsmárkon, hol a király időszerinti birája itélt ilyenkor, ki alatt a tárnokmester értendő,^[7] továbbá Beregszászon és Sátoraljaujhelyen, hol magának a királynak voltak ez ügyek fenntartva.^[8] Ugyane korlátozás fennállt valamennyi földesúri helynél, hol a földesúr itélt a súlyos bűnesetek felett.^[9] Sátoralja-Ujhelyen a király e joga veszedelem idején, mikor a polgárság a várba költözött, a várnagyra volt ruházva, kinek itélkezését a plébános ellenőrizte.^[10]

A városi biró itélete ellen fellebezni lehetett a királyhoz. Ennek helyetteseként a tárnokmester itélt, kinek e hivatala a XIII. század végén már állandóvá lett s ez időtől a király helyett mindig a tárnokmester itélete elé kellett folyamodniuk. A tárnokmester e hatásköre időnkénti megbizásokból származott; több privilégiumban még csak «a király ezidőszerinti birája», «a mi biránk» s hasonló kifejezésekkel említtetik a fellebbezési hatóság.^[11] A XIII. század elején még a városokra is a nádor a fellebezési hatóság. Igy találjuk ezt Sárospatak 1201-i privilégiumában,^[12] holott később különösen kiemelik, hogy a nádor alól is kivétetnek,^[13] a ki az összes más népek birája. 1222-ben a nádor biráskodási hatásköre, «különbség nélkül» minden országlakósra kiterjedt,^[14] s 1231-ben is csupán az egyházi személyek vétetnek ki itélkezési hatósága alól.^[15] A későbbi törvények ennek ily általánosságban való kimondásától már tartózkodnak.^[16] Körülbelül a XIII. század közepén kerültek a városok ügyei a tárnokmester hatásköre alá. Ez időtől a polgárok felett a nádor csak kivételes időben itélkezhetett; ilyen eset volt, mikor Máté nádor 1279-ben kiküldetett, hogy a sokat pusztított országban egészséges állapotokat teremtsen és a gonosztevőket megzabolázza; ekkor lefejeztetett egy soproni polgárt is.^[17] A tárnokmester itélkezési jogát először Szatmár-Németi 1230-iki kiváltságlevelében^[18] találjuk, de általánossá csak a század második felében lett.^[19] Fennmaradt nehány tárnokmesteri oklevél is, melyek szerint a polgárok előtte pereskedtek.^[20] Így a tárnokmester e hivatalát már az Árpádkorban rendesen gyakoroltnak vehetjük, kivéve a vajda alá tartozó nehány várost, hol ennek itélőszéke volt a fellebezési forum,^[21] s az említett nehány esetet, hol a várispán és várnagy is itélt. A földesúri városok természetesen nem tartoztak a tárnokmester alá, hanem a földesúrhoz fellebeztek, ha az itélettel elégedetlenek voltak.^[22]

A fellebbezési forumok előtt a várost, illetve az egyes polgárokat a biró és esküdtek képviselték, csak ők voltak oda idézhetők.^[23] Ilyenkor a király, illetve helyettese különös levelével idézték meg őket s néhol csak bizonyos terület határáig kellett az idézésre elmenniük.^[24] Ha a fél nem volt megelégedve a biró itéletével, fellebbezhetett, de ha kiderült, hogy jogtalanul panaszkodott, akkor köteles volt a biró minden költségét megtéríteni és birságot fizetni; ugyanígy jártak, kik a biró itéletét kikerülve, egyenesen a fellebbezési hatósághoz fordultak, «mert megvetve a királyi kiváltságot, fáradságot és hiábavaló költséget okoztak».^[25]

A vádló a panaszt az esküdtek előtt tette s ezek bizonyíták a biró előtt annak megtörténtét: ezzel a peres eljárás kezdetét vette. A per napjára a feleket pristaldussal idéztette meg a biró^[26] s a kik nem jelentek meg az idézésre, elvesztették a pert, de vis maior esetén a jog nem veszett el; ilyennek tekintetett, ha a felet országos főúr akadályozta a jövetelben, tűz vagy árvíz, országos háború, fogságba vettetés vagy kiraboltatás az úton, látható betegség és apa, anya vagy feleség halála.^[27] A vádlott maga védhette magát, de ha nem tudta vagy nem akarta, ügyvédül egy becsületes embert választhatott, azt a biróság előtt megbizva védelmével.^[28] Ha a biró az itélethozatalnál valami hibát követ el, s az esküdtek erre figyelmeztetik és akkor sem teszi jóvá, csak ő felelős, az esküdtek nem.^[29] Az esküdt vétkessége esetén úgy itélnek felette, mint más ember felett, ha pedig a birót vádolják, helyettesnek adja át a székét és ő is úgy felel bűnéért, mint más ember.^[30]

A bizonyítás módjai közt első helyen állt a polgári perekben az okiratokkal való bizonyítás, e mellett volt a tanuskodás, a mi bűnügyekben hol írásbeli bizonyság nem lehetséges – a legfontosabb^[31] és az esküvel való bizonyítás.^[32] A párbaj ki volt a városi itélkezésből zárva, csak Besztercebányán volt ez is bizonyító eszköz.^[33] A tanuskodás legtöbb helyen megszoríttatott a polgárság javára azáltal, hogy csak hasonló jogú polgárok tanuskodhattak ügyeikben; Pozsonyban a tanuk közt kellett két-három pozsonyinak, vagy hasonló szabadságú embernek lenni; Korponán pedig csak szászok és németek tanusága volt érvényes, magyaroké nem.^[34] Hasonló megszorítással éltek a földesúri városok lakói is.^[35] A tanuságnál egy esküdt tanuskodása két máséval ért fel, eskütétele pedig hétével.^[36] Bizonyítani tanukkal a vádlónak kellett, a vádlott esküvel védte magát, még pedig a saját és polgártársai esküjével, kiknek száma háromtól tizenkettőig terjedt a bűn nagysága szerint s kiknek jámbor és kiváló polgároknak kellett lenniük.^[37] A bizonyító eljárás befejezte után hozták meg az itéletet, a minek kimondása előtt a vádlottat el nem foghatták, ha csak tetten nem érték.^[38] A feleknek jogában állt a per folyamán bármikor egyezségre lépni s akkor az eljárás megszűnt.^[39]

A bűnvádi perekben előforduló bűnökre s ezek büntetéseinek nemeire nézve a selmeci jogkönyvet s a két zágrábi privilégiumot kivéve, alig egy-két adatot találunk, ezek alapján igyekszem tehát azokat felsorolni. Legsúlyosabb büntetés alá estek a személy és vagyon ellen elkövetett bűnök: a rablógyilkosság, minek elkövetőjét meghurcolás után kerékbe törték, továbbá más gyermekének pénzszerzés céljából való elárulása, az ilyen tett elkövetőjét, ha férfi volt, kerékbe törték, ha nő, vízbe fojtották.^[40] Ezek után az egész polgárságra és városra veszélyesnek tekintett gonosztevők büntetése következett, a milyenek a bűbájosok és varázslók voltak, továbbá a gyujtogatók és ezzel fenyegetők, kik mind máglyahalállal bűnhődtek.^[41] Hasonló szigorusággal büntették a templomba törő rablót, kit vagy kerékbe törtek, vagy elégettek.^[42] Egyéb halálos büntetést követelő bűnök közül, mint legalávalóbbakat, a vagyon ellen irányulókat, – rablást és lopást – akasztással büntették, ha az eltulajdonított tárgy értéke bizonyos összeget meghaladt. Körmenden 60 frisaticus értéket tekintettek e határnak és Selmecen sem tartoztak a kisebb lopások – gabonalopás – e büntetés alá. A kisebb értékeket lopó is halállal bűnhődött, ha éjjel vagy tűzveszedelem idején lopott. Tolvajnak tekintetett, a ki kóbor állatot elfogva megtartott s az is, ki tolvajt negyedizben rejtett el.^[43]

A személy ellen irányuló nagyobb bűnöket lefejezéssel büntették. Ide tartozott a fegyveres támadás másnak házába, a gyilkosság és a sebesítés tűz vagy biróbéke idején. A feleséggyilkost éppen oly szigoruan büntették, mint másnak gyilkosát. Éppígy büntették az erőszaktételt, akár lányon, akár asszonyon követték el; valamint a lányszöktetést is, de a szöktetőt a leány megmenthette, ha a nyilvános tárgyaláson pártját fogta, a mi egyértelmű volt azzal, hogy a szöktetés az ő beleegyezésével történt.^[44] A halálbüntetések különböző nemei mellett más szigorú testi büntetésekre – csonkitásra, sebezésre – is itéltek, többnyire a szemet-szemért elvét alkalmazva. A csonkítást, bénítást kézlevágással büntették, ugyanígy bűnhődött a vasárnapon mást megsebző s a tűz idején kardot rántó, valamint a gabonatolvaj is. Kezét vesztette a hamis mértékkel harmadízben mérő kereskedő és a birót vagy helyettesét rágalmazó, gyalázó is. A hamis játékosnak a kockát keresztül verték a kezén.^[45] A gyilkosságnál s más testi sértésnél, mint mentőkörülmény vétetett figyelembe az önvédelem és a részegség.^[46]

A halálbüntetések szigorúbb nemeit mindig végrehajtották, de a személy ellen elkövetett bűnökért lefejezésre s egyéb testi büntetésre itélt megválthatta életét vagy tagját bizonyos összeggel, ha a sértett fél – gyilkosság esetén ennek rokonai – beleegyeztek. Ilyen esetekre megvolt határozva a vérdíj nagysága, a mit a rokonoknak fizetni kellett. Életét harminc, kezét tíz márkával válthatta meg a bűnös.^[47] Némely bűnre büntetésképen néhol már egyenesen csak a pénzváltságot tüntették fel. A fegyveres támadást tíz márkával büntették, a más házába törést annyi 60 dénárral, a hány lépésre lakott a támadó a sértettől. A sebesítésért a seb nagysága szerint fizettek, vagy egy márkát a fegyveres sértésért. Zágrábban a sebesítő 25 pennát, a csonkító tíz márkát fizetett és az orvos díját.^[48]

E testi büntetéseken kívül szokásban volt a száműzetés is – a mikor nemcsak az illető városból, hanem minden hasonló jogú helyről is száműzetett a bűnös^[49] – s nehány esetben a fogság is. Néhol a tolvajt és rágalmazót büntették számkivetéssel, másutt a harmadizben visszaeső rágalmazót,^[50] Selmecen pedig a gyilkos csak egy évi számüzetés után tárgyalhatott a vérdíj lefizetéséről a meggyilkolt rokonaival.^[51] Négyheti fogsággal büntették a becsületsértést és fogságba vetették azt is, ki a vásárnapon fegyvert rántott. A birót vagy tiszteletreméltó polgárokat gyalázót három napra pellengérre állították.^[52]

Az istenkáromlók és szenteket gyalázók egyházi büntetés alá estek, hét vasárnap félmeztelenül korbácsolták s hajtották őket a templom körül.^[53]

Pénzbüntetésekkel nagyobb bűnöknél ritkán találkozunk, az említett vérdíjak nem számíthatók ide, ezek más természetűek voltak. A vagyonvesztés igen ritka s még az esetre is a vagyon élvezetében maradt a bűnös családja, ha őt gyilkosságért kivégezték. Néhol ha megszökött, vagyona két harmadát a megölt családja, egy harmadát pedig a város kapta.^[54] Vagyonát vesztette Kőrösön a tolvajlás és rágalmazás miatt száműzött.^[55] Nagyobb pénzbüntetést, tíz márkát fizetett Zágrábban a becsületsértő, rágalmazó s ha szántszándékkal tette kétszerannyit.^[56] A vérdíjak és e nehány nagyobb vagyoni büntetés esetében a biró és a város is kapott egy bizonyos összeget, vérdíj esetében annak egy ötödét vagy tizedét.^[57] A kisebb vétségek, kihágások rendszerint pénzbüntetéssel büntettettek, a mely birságok a birót és esküdteket illették s ezek egy év lefolyása alatt szép összegre mentek fel. A birság kisebb ügyekben – mint okleveleink mondják – az itéletért illette meg a birót és tanácsot, egy itéletért a vesztes fél rendesen hatvan dénárt fizetett.^[58] A vásári kihágások birságának két harmada a biróé, a harmadik az esküdteké volt. Oly esetekben, mikor az itélkezés felsőbb biróságnak tartatott fenn, vagy a biró mással együtt itélt, a birság két harmada a másik itélkező hatóságé.^[59] Liptó-Hibén és Varasdon a birság, ha a polgár fizet, a biróé, ha a másik fél, annak birájáé,^[60] ennek az a haszna is megvolt, hogy egyik sem kelt igazságtalanul saját alárendeltje pártjára.

Polgári perek közül leggyakoriabbak voltak a birtokperek, a melyek azonban többnyire polgárok és idegenek – leginkább nemesek – közt folytak s így a király itélkezése alá tartoztak, a városi hatóság nem itélhetett oly ügyben, melyben az egyik fél nemes volt.^[61] Egymás közt a polgárok ha viszálykodtak is földjeik birtoklása miatt, az ily ügyekről irásos adataink nem leltetnek, mert az ő eféle ügyeiket-bajaikat rövid uton hozott, szóbeli itélettel döntötték el. Bérlet, kölcsön és zálogügyletek miatt támadt perek fordultak még gyakrabban elő, a mely esetekben a városi tanács itélkezett.^[62] Mindezekben az ügyekben, melyek pénz vagy pénznek megfelelő értékek miatt folytak, a pervesztes fél az itéletért bizonyos összeget tartozott a birónak fizetni, Kőrösön ez összeg negyven dénárnyi volt.^[63]

[1] Endl. 479. l.

[2] Endl. 451., 507. W. VIII. 31. l.

[3] Endl. 623. l.

[4] Endl. 441. l.

[5] Teutsch. 61., 84. W, VIII. 126. és Codex diplomaticus regni Croatiae… III. Zágráb, 1905. 186. l.

[6] Endl. 434. W., VII. 103. és F. V/l. 176. l.

[7] Jakab. I. 31. 1. és Endl. 517. l. Ld.: Boreczky E. A királyi tárnokmester hivatala. Budapest, 1904. 63–64. l.

[8] Endl. 471. és W., VIII. 5. l.

[9] Endl. 462., 520. W., V. 126. Kn. C. D. II. 183. Kn. M. I. 298. l.

[10] W. VIII. 5. l.

[11] Endl. 489., 517. W., VII. 103. és Jakab. I. 31. l.

[12] Endl. 399. l.

[13] Endl. 623. l.

[14] Corpus Juris Hungarici. I. Bp. 1899. 134. 1. Aranyb. 8. §.

[15] Kovachich J. N. Sylloge decretorum comitialium incl. regni Hungariae. I. Pesthini, 1818. 6. l. 1231, trv. L7. §.

[16] 1267., 1291., 1298. U. ott. I. 11. L5. és 27. l.

[17] H. O. V. 63. l.

[18] Endl. 482. l. Lehet, hogy ez csak későbbi korbeli interpoláció ebben az oklevélben.

[19] Endl. 498., 621., 627. Zimm. 169. l. Selmeci jk. 15. §.

[20] F. V/3. 107. H. O. VII. 340. és Kn. M. L 386. l.

[21] Endl. 479. és Teutsch. 136. l.

[22] Endl. 543. W. III. 38. és Kn. M. II. 234. l.

[23] W. V. 20. VII. 103. Endl. 444., 456., 507., 526., 623. l.

[24] Endl. 479. és 489. l.

[25] Selmeci jk. 15. §. Endl. 451., 517. l.

[26] Kovachich M. G. Formulae styli solennes, Pesthini 1799. 23. l.

[27] Selmeci jk. 37. §.

[28] Selmeci jk. 8. §.

[29] U. ott. 7. §.

[30] U. ott. 8. és 13. §§.

[31] Endl. 444., 451., 482., 496. l.

[32] Endl. 451., 456.. 462., 581. F. IV/1. 329. és VI/1. 245. l.

[33] Endl. 489. l.

[34] Endl. 444., 479., 507., 623. l. F. IV/1. 329. l.

[35] Keresztur. Endl. 469. l.

[36] Selmeci jk. 29. §.

[37] Selmeci jk. 32. §., 29. §. F. IV/l. 329. és Endl. 444. l.

[38] Endl. 434. l.

[39] W. VIII. 31. l.

[40] Selmeci jk. 19. és 27. §§.

[41] U. ott. 17. És 19. §§.

[42] U. ott. 22. §.

[43] U. ott. 19., 120., 25.,       35. §§. és H. O. VI. 42. l.

[44] Selmeci. jk. 19., 23., 24., 26., 29., 33. §§. és Endl. 520. H. O. VI. 42. l.

[45] Selmeci jk. 5., 19., 28., 34., 35., 39. §§. és Endl. 507., 520. H. O. VI. 42. l.

[46] Selmeci jk. 32. §.

[47] Selmeci jk. 5., 30. §§. Endl. 479., 507. H. O. VI. 42. l.

[48] Endl. 451., 479., 520. W. V. 126. és H. O. VI. 42. l.

[49] Selmeci jk. 31. §.

[50] Selmeci jk. 39. §. és Endl. 479., 507. l.

[51] Selmeci jk. 31. §.

[52] Selmeci jk. 18., 34., 39. §§.

[53] Selmeci jk. 16. §.

[54] Selmeci jk. Bevezetés és Endl. 507. l.

[55] Endl. 479. l.

[56] Endl. 507. l.

[57] Endl. 451., 507. és W. VIII. 31. l.

[58] Endl. 506 és 520. l.

[59] Endl. 462., 471., 517. W. III. 38. és Jakab. I. 31. l.

[60] W. VII. 126. l. Codex diplomaticus regni Croatiae… III. Zágráb, 1905. 186. l.

[61] E birtokvételekről a földművelés és birtokviszonyok tárgyalásánál, a nemesek felett való itélkezésről pedig a polgárság alkotásában résztvett népelemek felsorolásakor szóltunk.

[62] Kn. M. II. 311., 458. W. VIII. 414. l.

[63] Endl. 479. l.