Tulajdonjog és örökösödés.

Vagyoni szabadság és rendelkezési jog. Az örökös beiktatása. A végrendelkezési jog korlátozásai. Törvényes öröklés: gyermekek, feleség, rokonok, város

A hospesek és várnépek, kik a polgárság fő alkotó elemei voltak, eredetileg saját földdel nem birtak, hanem a királyi birtokot művelték bizonyos szolgáltatással, mint bérrel, tartozván. A birtoknak igy tulajdonképen örökös bérlői voltak, s a bérösszeg megváltásául megmaradt a városoknál a földbér (terragium) fizetési kötelezettsége. Idővel a várnépek e föld mellett magánbirtokot is szerezhettek, melylyel szabadon rendelkeztek.[1] A városok alapításakor, illetve kiváltságokkal felruházásakor a földadományokkal együtt azokkal való teljes rendelkezési, adományozási, hagyományozási és eladási jogot kaptak királyainktól a polgárok, ez által – személyileg eddig is szabadok lévén – teljes vagyoni szabadságot nyertek, a mi a városi privilégiumok egyik lényeges része.

A kiváltságlevek rendesen teljesen szabad hagyományozási jogot biztosítottak a polgároknak, ritka esetben történtek korlátozások. Némely intézkedés azonban azt mutatja, hogy ha nem is mindenütt, de legtöbb helyen bizonyos az egész polgárság javát célzó megszorításokkal hagyhatták csak javaikat;[2] e megszorítás azonban csak legritkább esetben foglaltatott a privilégiumban, s mint belső ügyről, a jogkönyvek intézkedtek róla valószinüleg.

A szabad hagyás és adományozás joga, mondhatjuk, minden privilégiumban bennfoglaltatik, s a földesúri városok polgárai is megkapták e jogot. A hagyományozás joga mindezekben a törvényes örökösök jogainak épségben tartásával adományoztatott.[3]

A hagyományozás jogát különösen a várispánok ellen kellett megvédeni, mint a kiknek az alájuk tartozó várszerkezeti népek elhalálozásakor azok vagyonából joguk volt egy tárgyat kiválasztani, s a kik e jogot a polgárság serelmére is gyakorolták néha. Ez ellen tiltakozik Sátoraljaujhely kiváltságlevele s Berényé is;[4] fennállt azonban e jog némely földesúri városban, de nem a várispán, hanem a földesúr javára.[5] Az örökösök védelmére történtek még oly intézkedések, melyek a vagyonelkobzást kizárják gyilkosság esetében is. Ilyenkor a birság levonása után a gyermekek s feleség teljes jogába léptek a birtoknak.[6]

Az öröklés útján szerzett vagyon birtokába, a városi hatóság előtt lépett az új tulajdonos, de e tényt még valamely hiteles hely előtt is igazolják. Igy tanusítják Péter soproni polgárnak a borsmonostori konvent javára tett hagyományát a soproni biró és a keresztesek oklevelei. Az új tulajdonos itt még a nádorral – ki soproni főispán is volt – is megerősítteti magát ennek birtokában, valószinűleg mert a birtok nemesi föld volt eredetileg.[7]

A rendelkezési jognak korlátozására – az említett rokoni beavatkozáson kívül – csupán két város privilégiumában van példánk. Nagyszombaton a városban fekvő ingatlanokat csak hasonló jogúaknak adhatták el, Zágrábban a polgártársak tanácsát meghallgatva hagyhatta csak a polgár vagyonát, még feleségére s rokonaira is, és csak oly kikötéssel, hogy a városi hatóság alól e birtok semmiképen ki ne vonassék. Ingóságok felett mindkét helyen szabadon rendelkeztek.[8] Ez intézkedések csupán azért tétettek, hogy a város területi egysége megmaradjon s idegenek ne terjeszkedhessenek a polgárok rovására. Ezek a polgárság érdekében hozott üdvös rendelkezések és nem tekinthetők a rendelkezési jog erős csorbításának; állíthatjuk, hogy a hol a kiváltságlevélben nem is foglaltatik e korlátozás, a polgárság maga igyekezett azt statutum útján elrendelni, ez lévén érdekében. Bizonyítékául annak, hogy mennyire óvták a városi földeket idegen kézre jutástól, csak azokra a szabad költözés jogával kimondott szabályokra hivatkozom, melyek valamely polgárnak a városból való elköltözhetését az ingatlan javak eladásától teszik függővé, a pénzbeli kötelezettségek teljesítésén kívül.[9]

Leggyakoribb örökösök voltak a törvényesen nem öröklő rokonok s az egyház, a mi Varasd és Körmend kiváltságlevelének idevágó pontjából kitűnik.[10]

Említettük, hogy a szabad hagyományozás joga az utódok jogainak épségben tartása mellett adományoztatott, vagyis a kiváltságok szerint csak az rendelkezik szabadon vagyonával, a ki örökös nélkül húnyt el.[11] Örökös alatt ilyenkor mindig a fiúgyermeket kell értenünk, a kit nem lehetett végrendelettel sem öröklési jogától megfosztani;[12] ha azonban fia nem volt az elhúnytnak, vagyonával – a források szerint – azt tehette, a mit akart, leánygyermekei a végrendelettel szemben nem követelhették vagyonát, de mindenesetre ilyenkor is, sőt fiuk létében is megillette őket a vagyon egy része, úgyszintén az özvegyet is.[13]

Ha a polgár örökös és végrendeleti rendelkezés nélkül húnyt el, vagyona a többi törvényes örökösre szállt át. Van 1240-ből egy adatunk a Győr körüli várnépekről, mely szerint náluk fiú híján nem a leány örökült, hanem a férfiág, de csak az egy anyától való fivér;[14] ez városainkban csak akkor lehetett így, ha a fivér is benfoglaltatott az örökösök közt, kiknek nem létében volt csak a rendelkezési jog érvényes; erre azonban semmi adatunk nincs s azt elfogadnunk nem lehet. A fiúgyermek után – okleveleink tanusága szerint – a leánygyermek, illetve az özvegy szerepel másodrendű örökösképen, ezek híján pedig a rokonok. A sárospataki privilégium szerint örökös híján, minden átszáll a leányokra, unokákra vagy másra.[15] Selmecbányán az özvegy és gyermekek léptek az elhalt vagyonának birtokába s a nő még másodszori férjhezmenetele után is megtartja a vagyon egy részét – a szabad harmadot.[16]

A leányági és özvegyi öröklésről értesít Zágráb, valamint a földesúri Keresztúr és Németi kiváltságlevele is.[17] Ugyanezekben megtaláljuk a rokonok örökösödési jogát is, ha a meghalt polgárnak gyermekei s felesége nem voltak.[18] A törvényes örökösök joga némelyik városban még az esetre is meg volt óva, ha a polgár gyilkosságba esett. Ilyenkor, ha elbujdosott, vagyonát gyermekei, rokonai szabadon élvezték továbbra is,[19] másutt azonban a gyilkos vagyonát vesztette, s annak kétharmada vérdíjul, egyharmada birságul szolgált.[20]

Törvényes örökösök nélkül elhúnyt országlakosok birtoka visszaszállt annak eredeti tulajdonosára, forrására, a koronára. A várszerkezeti népek vagyona ily esetben a várispánra, mint a királyi vagyon kezelő tisztviselőjére szállt[21], s még a végrendeletileg hagyományozottakból is joga volt egy neki tetsző tárgyat kiválasztani.[22] A város kivétetvén a várispáni hatóság alól, a városi birtok nem a király közvetlen hatósága alá került, hanem a városi közösségre szállt át, mely a király, illetve várispánja minden jogát elnyerte. Ezáltal az örökösök nélkül elhunytak birtokára is rátehette kezét. A halál után háromszor közhírré tették az esetet a városban, s ha ekkor nem jelentkezett örökös, a város birtokába lépett az elhúnyt vagyonának.[23] Annak egy részét a halott lelki üdvére fordítandó, az egyháznak és szegényeknek adták, a fenmaradó részt pedig a város javára, utak, hidak, erődítések javítására fordították. A város birtokába jutott az ottan elhalt idegeneknek pénze, vagyona is, ha egy év és egy napon belül örököse nem jelentkezett.[24]


[1] Beutho győri várszolga hagyománya. Kubinyi F. Monumenta Hungariae histor. I. Pest, 1867. 2. l.

[2] Selmeci jk. 2. §.

[3] W. VII. 415. l.

[4] W. VIII. 5. és Endl. 506. l.

[5] Kn. C. D. II. 183. és W. V. 126. l. Keresztúron az érsek comese javára. Endl. 469. l.

[6] Selmeci jk. Bevezetés és Endl. 469. l.

[7] H. O. III. 24. És 25. l.

[8] Endl. 444., 451., 507. l.

[9] Perina, Komár és Szamobor priv. W. XI. 182. Endl. 503., 545. l.

[10] Endl. 405. és H. O. VI. 42. l.

[11] Említi ezt Perina, Szamobor, Olaszi, Komár, Sopron stb. kiváltságlevele: W. XI. 182., 323. F. IV/1. 278. Endl. 503.. 545. l., továbbá a földesúri Jászó, Keresztúr, Kosva, Komárom, Füzitő és Sárdé, Endl. 462., 469., 520., 543. W. III, 38. V. 126. l.

[12] Lásd erről: Illés J. A törvényes öröklés rendje az Árpádok korában. Budapest, 1904. 25. és

[13] Kifejtette ezt Illés J. A törvényes öröklés rendje az Árpádok korában. Budapest, 1904. című műve 31 – 36. és 88 – 92. lapjain. Selmeci jk. 1. §.

[14] Endl. 448. l.

[15] Endl. 339. l.

[16] Selmeci jk. 1. §.

[17] Endl. 451., 469., 507. Kn. C. D. II. 183. l.

[18] Endl. 451., 507. H. O. VI. 42. l. és Selmeci jk. 1. §.

[19] Selmeci jk. bevezetése. V. ö.: Endl. 542. l. Buda oklevele.

[20] Zágrábban. Endl. 451., 507. l.

[21] Endl. 448. l. s látjuk ezt Berény kiváltságleveléből is. Endl. 506. l.

[22] Kitűnik ez Sátoraljaujhely és Keresztúr okleveléből. W. VIII. 5. Endl. 469. l.

[23] F. IV/1. 329. és IV/3. 393. l.

[24] Selmeci jk. 1. §. Endl. 451., 507., 542. l. Esztergomból van csak példánk arra, hogy városi határon belüli föld a királyra szállt, de ez csupán kivételnek tekintendő. Kn. M. II. 265. l.