VII. A városok országos helyzete az Árpádkorban.

A városi autonómia. Várispánok, bán és vajda. Országos helyzet a XIII. század elején. A tatárvész utáni állapot. A polgári osztály kialakulása. Fejlődés, tárnokmesteri ítélkezés. Befejezés

Láttuk, hogy a vendégek és várnépek községeikben – némi autonómiával felruházva – mily helyzetben éltek, s azt is, hogy a gazdasági emelkedés nyomában miként jutottak egymásután kiváltságokhoz, melyek által a községek már városias jelleget öltöttek. A kiváltságok, melyekhez a biróválasztási és vásártartási joggal biró községek lakósai hozzájutottak, a személyileg addig is szabad embereket teljes vagyoni szabadsághoz juttatták, bár még a várszerkezetnek részei s a várispánoknak fontosabb ügyekben alárendeltettek, az udvarispán (vicecomes) hatalmi körébe már nem tartoztak.[1] Feltártuk azt is, hogy a XIII. század elején e kiváltságok, privilégiumok által hogyan nyertek jogi szankciót, s ezzel együtt a kiváltságok kellő körülvonalazásával hogyan lettek valódi városokká.

A kiváltságok legnevezetesebbjei azok, melyek által a város autonomiája biztosíttatott. A biró és tanácsválasztás jogával, a tanács itélkezési hatáskörének minden – a határon belül előforduló – peres ügyre való kiterjesztésével a város belső ügyeinek vezetése a polgári közössé kezébe került. E közösség feje a tanács, melynek törvényhozói, közigazgatási, pénzügyi és törvénykezési hatásköre, továbbá a szabadabb gazdasági fejlődés érdeke szükségessé tette a városoknak kiemelését a várszerkezeti rendszerből, mert a várispánok és jobbágyok korlátozó hatalma mellett a polgárság önkormányzati joga illuzóriussá vált volna. Kiváltságleveleink – már a legelsők is – világosan kimondják, hogy saját választott birájukon kivül semmiféle biró itélkezése alá nem tartoznak, s ha valamiben a biró itéletével nincsenek megelégedve, egyenesen a király személyéhez forduljanak, mert csakis a borona védősége alá tartoznak.[2] Minden főúr és báró hatalmaskodása ellen védelmezvén a polgárokat, különösen kiemelik az addigi közvetlen hatóságok, – a várispánok, udvarispánok, más megyei tisztek s általában a várjobbágyok, – beavatkozásának tilalmát, minthogy a «várközösség minden szolgálata alól felmentetvén» ezek hatásköre alá semmiben sem tartoznak.[3]

Annál is inkább hangsúlyozni kellett a várispánok s tisztjeik hatalmának megszüntét, mert ezek nehezen nyugodtak bele a városoknak az ő hatáskörük alá tartozó területen különös autonómiával való felruházásába, a mit – a városok keletkezésének fejtegetésénél már említett – a várispánokkal s várjobbágyokkal Trencsénben, Korponán, Valkón, Pozsonyban s másutt is vítt küzdelmek bizonyítanak.[4] A polgárok e támadásokkal szemben a királyhoz fordultak s az uralkodó védelmezte meg őket a hatalmaskodókkal szemben. A várispánok leginkább akkor avatkozhattak be a városi biró hatáskörébe, midőn a polgárok várszerkezetbeli népekkel pereskedtek. Ez az oka, hogy nehány kevésbbé, jelentős város kiváltságlevele gondoskodik arról, hogy ily esetekben a városi biró az idegen ispánjával közösen itéljen,[5] holott más városokban ilyenkor is a biró itélkezett.

Szlavóniában külön kellett a városokat biztosítani a bán és Erdélyben a vajda – mint tartományi kormányzók, főbirák, – hatalmaskodásai ellen. A szlavón városoknál egyöntetű szigorú rendelkezést hoztak e célból; különösen a vagyoni sérelmek lévén napirenden, a bán az általa netalán okozott egy márkát meghaladó kárt százszorosan tartozott a városnak visszafizetni?[6] Az erdélyi városok oklevelei hasonlóan kiemelik, hogy a vajdának felettük itélkezési s adóztatási hatalma nincsen.[7] A szlavóniai városoknál nem is igen tudunk a bánnal történt összeütközésről, igaz, hogy ott többnyire ifjabb királyok, királyi hercegek kormányoztak, kik teljes királyi hatalommal éltek a városokkal szemben is, s így összeütközésre ok sem volt, Erdélyben azonban gyakori volt a városok surlódása a, vajdáival,[8] s a gyakori jogmegerősítések mellett sem tudta valamennyi megőrizni vele szemben függetlenségét. Dézsvár IV. Bélától, majd István ifjabb királytól kap oklevelet s ezek biztosítják a biró itélkezési jogát még idegenek felett is.[9] Mégis szükséges volt, hogy a vajdák is megerősítsék e kiváltságokat, sőt egyik ily kiváltságlevél szerint a vajda volt a rendes fellebbezési hatóság.[10]

A kiváltságolás által önkormányzathoz jutott községek várossá emelkedve megszüntek a várszerkezet tagjai lenni, a XIII. század első felében azonban országos jelentőségük – nem tekintve kulturális és pénzügyi fontosságukat – nincsen. Nem egyebek még ekkor, mint a kincstári javaknak – fokozottabb forgalom, kereskedelem, szóval gazdasági fejlettség következtében – nevezetes és főleg a vasárok és vámok révén jövedelmező részei, melyek függetlenítve az országos gazdálkodási rendszertől s ennek vezetőitől, a várispánoktól, saját autonóm hatóságaik alatt épen úgy a király, illetve az ország gazdaságához tartoznak, mint a várispánságok; a polgárok pedig épen olyan királyi szabad emberek, a minők például a várjobbágyok. A városi jogoknak országos kapcsolata nincs; minden, a minek birtokában vannak, csupán királyi kegynek, kiváltságolásnak a következménye; s habár az egyszer megkapott jogot elveszíteni nem lehet, mégis e jogok épségben tartása mellett a királyok tetszésük szerint rendelkeztek városaikkal.

A városok közvetlenül a király alá tartoztak, a ki a törvénykezésben is fellebbezési hatóságuk. Az uralkodó személyesen nem itélhetett minden ügyben, helyettesre volt szüksége. A városi ügyekben is e helyettes az ország főbírája – a nádor – volt a XIII. század első felében, mint feljebb már láttuk. Külön hatóságuk, a minő később a tárnokmester, ezidőben még nem volt, s egyéb tekintetben is a többi néppel egyenlő beszámítás alá estek azzal a különbséggel, hogy felettük a várispán helyett birájuk állt. Különös jogaik szabályozva és precizirozva nincsenek, a privilégiumok még kezdetlegesek s a későbbi korbeliekhez képest valósággal szűkszavúak. A legfontosabb városi kiváltságok is csak pár szóval említtetnek bennük, s a félremagyarázásra, értelem-csavarásra még mindig elég anyagot adtak. A polgár – «civis» – elnevezés még elő sem igen fordul, sőt e korban a civis szó még a «castrensissel egyértelmű, a privilégiumok csak hospeseket említenek; a község falunak – villa – neveztetik s nemcsak a «civitas», de még a «libera villa» sem használatos. A biró is e korban még többnyire falunagy – maior villae.

Említettük a városok keletkezésének tárgyalásánál, hogy a tatárjárás mily nevezetes epocha a városok fejlődésében. Új szempontok hoztak ekkor létre városokat, s az országos pusztulás, mely a belsőjében már sorvadozó várrendszer bomlását elősegítette, siettette egyuttal a városok emelkedését s országos jelentőségre jutását. A várszerkezet lassú feloszlásával bekövetkezett társadalmi átalakulás, mely a felsőbb osztályok állandó jogi emelkedése s hatalom növekedése mellett az alsóbb néprétegeket egy nagy póri osztályba való összeolvadás felé vitte, szükségszerüleg a városokat tette ez alsóbb osztályok kulturálisan fejlettebb, kereskedő és iparos elemeinek menedékévé a legalsóbb réteg szinvonalára, való sülyedés elől. Mint városi polgárok voltak csak képesek eddigi társadalmi és gazdasági szerepöket folytatni.

Az eddig egyes városoknak szórványosan adott kiváltságok helyett a honvédelmi cél tömeges privilégium kiadásra vezette az uralkodókat, a mi által az említett néprétegeknek megadatott a lehetőség helyzetük megtartására, sőt emelésére, s egyuttal egy nagy polgári osztályba tömörülésre. Bár az első városi kiváltságlevelek is lényegileg ugyanazokat a kiváltságokat tartalmazzák, éppen kezdetleges voltuk miatt kevésbbé pregnánsan fejezik ki a jogok összességét; csupán e tömeges városalapítás tette egyöntetüvé a városi privilégiumokat, a mi által az egyes városok polgársága egységes osztálylyá kezdett sűrűsödni. A kisebb-nagyobb helyi eltérések mellett is láthatjuk a kiváltságlevelekben adott jogok azonosságát, s a mi különbözőséget találunk, az a geográfiai és vagyoni helyzet, valamint a polgárok foglalkozásának különbözőségéből következik. A privilégiumokban előforduló hivatkozások más városok jogaira s általában a polgárok szokásaira,[11] valamint azok az intézkedések, melyek csak hasonló jogunak engedik meg a városokban a telekvásárlást,[12] mind az egységes renddé fejlődés előhírnökei.

A városoknak a honvédelembe való bevonása azokat az országos kormányzat előkelő részeivé tette. Az eddig csupán gazdaságilag és kulturálisan emelkedettebb községek honvédelmi tartalomhoz jutva a várispánságokkal egyenrangú elemeivé lesznek az ország gazdaságának, de míg amazok bomlásban vannak s eredeti jellegüket elvesztve nemsokára egészen másnemű intézménynyé lesznek, addig a városok még fejlődésük kezdetén állnak s nemsokára egyedül maradnak meg a király országos jellegű birtokai közül.

A tatárvész előtt városi polgárokról országos intézkedések, törvények nem emlékeznek meg, a két arany bulla csupán mint hospesekről szól róluk.[13] Már 1251-ben a «iura iudaeorum» általánosságban beszél a «civitasok» biráiról,[14] az 1267-diki szabadságlevél «populi liberarum villarum»-ot említ.[15] III. Endre első törvénye hasonlóan «hospites liberarum villarum»-ról szól, de egy másik helyén már világosan megkülönbözteti a «hospes»-eket a «civitates»-ektől, illetve ezek lakóitól.[16] Mutatja ez a városi osztálynak elismertségét, de viszont az, hogy e törvények róluk nem intézkednek s hogy még csak közös kiváltságlevelet sem kaptak, azt bizonyítja, hogy habár a városi polgárságot jogainak egyformasága egy nagy társadalmi osztályba terelte s városi létük már nemcsak az egyes királyok kegyének következménye, hanem országosan is elismertetett, az Árpád-korban még helyzetük közjogilag szabályozva egyáltalában nem volt. Minden kiváltságuk mellett is a városok a királyok tulajdonát képezik, kik velők tetszésük szerint rendelkeztek s előfordul királyi városok eladományozása is, miáltal azok jogaikat el nem veszték, csupán földesúri városokká sülyedtek.[17] Hogy a városi kiváltságokat maguk a királyok is mennyire tiszteletben tartották, mutatják azok az esetek, midőn az uralkodó saját intézkedését másítja meg, ha az a városi autonómiával összeütközik. Zágrábba maga az alapító, IV. Béla, Archinust podestává, biróvá, nevezte ki, de mikor a polgárok az ő kiváltságlevelét felmutatták, mely szerint maguk választják birájukat, ez intézkedését semmisnek nyilvánítja s jogaikat megerősíti, sőt még az évben újabb kiváltságlevéllel biztosítja kiváltságaikat.[18] Sopron városa fölé III. Endre kapitánnyá nevezte ki a soproni főispánt, mire a polgárok követekül küldtek hozzá előkelő polgárokat, kiknek panaszait meghallgatva előbbi rendelkezésével szemben a polgárság jogait megerősíti s kéri őket, hogy e kinevezést meg nem történtnek tekintsék.[19]

A XIII. század második felében minden tekintetben észrevehető fejlődésen mennek át a városok. Országos renddé alakulásukra elsőrendű fontosságú volt a városok ügyeinek külön hatóság alá rendelése, mely a biró itélete ellen fellebbezési forum is legyen. A király személyes biráskodása a mind tömegesebben alapított és kiváltságolt városok ügyeiben lehetetlen volt, a nádori tisztség pedig az arany bulla óta – a társadalmi átalakulással egyidőben s ennek következtében – udvariból mindinkább országos s ezáltal főkép nemesi hivatallá alakul, szükséges volt tehát a nemesekkel némileg ellentétben álló, immár országos társadalmi osztálylyá tömörülő polgárság ügyeit egy a nádortól külön tisztviselőre ruházni. A városok tulajdonképen a királyi gazdaság részei, így a kincstár javadalmaihoz tartoznak, természetszerűleg a kincstár legfőbb vezetője a tárnokmester lehetett a városok fölé rendelendő hatóság. Nem is szólva Szatmár 1230-iki kiváltságáról,[20] – melyben a tárnokmester itélkezéséről szóló pontot inkább vagyunk hajlandók interpolációnak tartani, mint ennek alapján többi forrásaink adatait megdöntöttnek tekinteni, – első izben Nyitra 1258-diki kiváltságlevelében találjuk kifejezetten a tárnokmester e jogkörét felemlítve,[21] habár már a tárnokmester itélkezésére vonatkozhatik egy-két korábbi oklevélnek «a király időszerinti birájá»-ról szóló pontja.[22] A század vége felé mindenesetre már általánossá vált a városoknak a tárnokmester hatalma alá rendeltsége,[23] a mi természetesen erős egyesítő kapcsul szolgált a különböző városok polgársága között.

Az elnevezések változása is érdekesen mutatja a városi osztály emelkedését. Más hatóságok okleveleiről nem is szólva, a királyi kiváltság s más levelek mind gyakrabban használnak már «hospes» helyett «civis»-t a polgárokról beszélve;[24] a városokat pedig az addig használatos «villa» helyett már «libera villa»,[25] «civitas»,[26] sőt «regia civitas»[27] néven találjuk e kor forrásaiban, s említettük, hogy az 1291. és 1298-diki törvények is mint «civitas»-ról szólnak a városokról.[28]

A tatárjárás után adott kiváltságlevelek sokkal részletesebbek az azt megelőző korban kibocsátottaknál s V. István, IV. László meg III. Endre nehány oklevele terjedelemben s tartalomban még ezeket is jóval felülmúlja.[29] A fejlődés világos, s különösen kitünik ez azoknál a városoknál, melyek több izben nyerték kiváltságaik megerősítését.[30] Karakó és Igen 1206-ban kapott kezdetleges kiváltságlevelét harminckét év mulva kiegészítik a vajda biráskodásának szabályozásával s a katonai kötelezettség meghatározásával; 1266-ban a vajda és albirája jogtalan tettei ellen kérnek orvoslást s akkor a király ezek hatalmi körét még világosabban megszabja s az egyházi ügyekről intézkedik.[31] Verőce kiváltságlevelei mutatják az adó kivetésében a fejlődést. Kálmán herceg még telkenként veti ki a földbért, Maria királyné másfél évtizeddel erre már az egész városra szab ki egy határozott összeget.[32]

A városi kiváltságok már körülvonalazottabbak a XIII. század végén s feltünnek az autonómiáról tanuskodó emlékek a városi hatóság működésének minden ágából A polgárság törvényhozói munkásságának elsőszülötte hazánkban a selmecbányai statutum, egyetlen e nembeli emlékünk az Árpádkorból; közigazgatási, hiteles helyi-, pénzügyi és törvénykezési működésről értesültünk az elmondottakból; s a legutóbb tárgyaltak feltárják a fejlődés útját, melyet városaink az Árpád-kor utolsó századában megjártak. A városok kiválván az országos gazdasági szervezetből, önálló fejlődésnek indultak s mint a királyi gazdaság részei a kamara alá rendelve, külön hatóság, a tárnokmester hatásköre alá kerültek. Szabadságuk ugyan különös kiváltságokon nyugszik, de már feltünnek az országos szervezet első nyomai: a közös felső hatóság és a kiváltságlevelek egyöntetűsége. Önkormányzati joguk kiemelte lakóikat az alsóbbrendű ország-lakósok köréből s megóva őket az egységes pórosztályba olvadástól az ország különálló részévé tette a városokat. Látjuk a Szent István társadalmának feloszló teteméből született új, rendi alkotmány fejlődő csirái közt a városok keletkezését és látjuk a forrongó társadalom két szélső rétegét elválasztó, de egyszersmind összekapcsoló, nagy polgári osztály alakulását, egységes, országos renddé emelkedésének előhirnökeit. III. Béla és IV. Béla nevéhez fűződik a városok gazdasági, illetve jogi alapja megvetésének érdeme, s az utolsó Árpádok, – IV. Béla és utódai, – alatt lettek városaink polgárai annak a nagy néposztálynak tagjaivá, melyből az Anjou királyok uralma alatt kifejlődött új társadalom egyik országos rendje, a polgári rend, alakult.


[1] Ld. Bars, Berény, Felszász, Valkó és Varasd privilegiumát. W. VII. F. V/1. 176. Endl. 434., 506. és Codex diplomaticus regni Croatiae… III. Zágráb, 1905. 89. l.

[2] Endl. 399,, 444. W. VIII. 126. l.

[3] Endl. 405., 482., 526. F. IV/3. 49. W. XII. 268. Zimm, 65. és 85. l. stb.

[4] H. O. VI. 39. F. V/2. 442. l. Codex diplomalicus regni Croatiae… IV. Zágráb, 1906. 227. l. és Ortvay T. Pozsony város története. I. Pozsony, 1892. 119 s köv. l.

[5] Hibén a biró s a várispán itélt (W. VIII. 126), Varasd privilégiumai mutatják ez intézkedés szükségét; az 1209-es kiváltság, mikor még némi szolgáltatással is tartoztak az ispánnak, csak azt mondja ki, hogy az nem itélhet felettük, az 1220-as és 1242-es privilégium szerint már idegennel folyó perben a biró és ispán, illetve az udvarispán közösen itél. Codex diplomaticus regni Croatiae… III. 89., 186. és IV 166. l.

[6] W. XI. 182., 313. Endl. 443., 456. 496. l.

[7] Endl. 403., 447., 621. Teutsch. 72., 84. W. V. 20. l.

[8] Karakó és Igen 1206-ban felmentettek a vajda itélkezése alól; 1238-ban látjuk, hogy csak idegennel való perben itél, de a biró nélkül, egyedül; 1266-ban már egyenesen a vajda folytonos beszállása s albirájának törvénytelen biráskodása miatt kérik kiváltságaik megerősítését. Mindez okleveleket az erdélyi káptalan és két konvent hitelesen átírja a polgárok kérésére, kiket László vajda maga elé idézett, a mit sérelemnek tekintettek. Teleki család oklevéltára. I. Bp. 1895. 1., 3., 6., 14. lap.

[9] W. XI. 285. Teutsch 72. l.

[10] Előbb Opur vajda, majd kétizben is Roland vajda privilégiumai erősítik meg jogaikat. W. IV. 262. XII. 268. Zimm. 193. l.

[11] Pl. Endl. 456., 479., 498., 505., 535., 543., 621. F. IV/2, 455. VII/3. 71. W. II. 202. VII. 281. VIII. 126, l. stb.

[12] Endl. 444., 451., 507. l.

[13] Corpus Juris Hungarici. I. Bpest, 1899. 138 l. Kovachich J. N. Sylloge decretorum comitialium incl. regni Hungariae. I. Pesthini, 1818. 8. l.

[14] Endl. 471. l.

[15] Kovachich J. N. Sylloge decretorum comitialium incl. regni Hungariae. I. Pesthini, 1848. 12. l.

[16] U. ott. 18. és 21. l.

[17] Igy adományozta el IV. László Német-Lipcsét Tamás bánnak, (F. V/3. 80. l.) s Szamobor is így jutott Iván comes kezére. F. VII/2. 106. és Tk. Ep. I. 209. l.

[18] F. IV/3. 337. 1. – Endl. 507. l. Mindkét oklevél 1266-ból való.

[19] W. V. 68. l.

[20] Endl. 482. l.

[21] Endl. 498. l.

[22] Boreczky E. A királyi tárnokmester hivatala. Bpest, 1904. 63–64. l.

[23] Endl. 621., 627. Zimm. 169. F. V/3. 107. H. O. VII. 340 Kn. M. I. 386. l. és Selmeci jk. 15. §.

[24] Endl. 498., 505., 507., 545. F. V/2. 345., 442. VI/1. 357. VI/2. 97., 122. W. V. 14, 20., 68., 172. VIII. 89. H. O. VIII. 418. II. 25. Kn. M. I. 346. 379. II. 57. Tk. Ep. I. 121. l.

[25] Tk. Ep. I. 210., 228. l.

[26] W. V. 170. VIII. 305. Kn M. I. 375. II. 231. l.

[27] F. IV/2. 174. W. IV. 309. l.

[28] Kovachich J. N. Sylloge decretorum comitialium incl. regni Hungariae. I. Pesthini, 1818. 18. és 39. l.

[29] Ilyen Istvánnak Sátoralja-Ujhely, Szőlős, Lipcse és Győr részére kibocsátott oklevele (W. VII. 5., 31. F. V/1. 27. Endl. 526. l.), továbbá IV. Lászlónak Sopron és Vasvár s III. Endrének Pozsony és Dézsakna számára adott levele. Endl. 545., 551., 623. és Zimm. 169. 1.

[30] Szatmár, Endl. 426., 505. l. Verőce. Endl. 443. W. II. 202. l. N.-Szombat. Endl. 441. I. F. IV/3. 393. l. stb.

[31] Gr. Teleki család oklevéltára. I. Bpest, 1895. 1., 3. és 6. lap.

[32] Endl. 443. W. II. 202. l.