2. A GESTA UNGARORUM REKONSTRUKCIÓJA.

Meghatározván az összes magyar krónikák XI. századi ősforrását, a Szent László-kori Gesta Ungarorum-ot, már csak egy lépés választ el bennünket annak rekonstrukciójától.

Az ősforrás nyomait kutatva, mindig rámutattam azokra a lényeges ismertetőjegyekre, melyek ezt ANONYMUS Gestájától és KÉZAI teljes Gestájától megkülönböztetik. Rámutattam azokra a felfogásbeli és tartalmi egyezésekre, melyek alapján biztos következtetéseket vonhatunk az ősforrás tartalmára és felfogására. Rámutattam ez ősforrás különböző leszármazóinak, valamint forrásainak azokra a szövegegyezéseire, melyekből kiindulva, annak betűszerinti szövegét is helyreállíthatjuk. Kiemeltem, hogy KÉZAI – bár egynéhány kimutatható ponton (így a hétmagyar, Marót és Vazul-fiak kérdésében) lényegesen módosítgatta forrását – maga vezet rá polémiáival e forrás eredeti szövegére s ahol nem polemizál és nem változtat, egészen híven ragaszkodik ahhoz. Legfeljebb stilárisan módosította, rövidítette, összevonta annak terjedelmesebb, színesebb elbeszélését. Viszont arra is rámutattam, hogy az 1051-től 1091-ig terjedő részben a Képes krónika az ősforrásból származó interpolációval mintegy rekonstruálta az eredeti, bővebb szöveget.

Mindez eredmények alapján most már megkisérelhető a Szent László-kori Gesta Ungarorum rekonstrukciója.

Ezt a rekonstrukciót megkönnyíti az, hogy a KÉZAI-előtti források egymástól függetlenül aknázták ki a XI. századi ősforrást, illetőleg ennek XII. századi folytatásait s hogy KÉZAI a IV. László-kori Gesta írója nem ismerte ANONYMUS művét s az ősforrásból merítő többi régi forrásokat sem GOTFRID kivételével. Egyezéseikből tehát biztos következtetések vonhatók. Mivel azonban ANONYMUS és KÉZAI sokhelyütt lényegesen módosították, bővítették vagy rövidítették az ősforrás szövegét, viszont a Zágrábi, váradi és Somogyvári krónikák csak kivonatos, összevont szövegrészeket őriztek meg, az ősforrás teljes szövegben való helyreállításáról le kell mondanunk. Mindazonáltal a jelzett úton haladva, az összes tárgyalt források egybevetésével s a későbbi átdolgozások alkalmával betoldott részletek gondos kiválasztásával helyreállíthatjuk annak némely részleteiben hiányos, sőt töredékes, de egészében hű szövegét. Ennek eltérései az eredeti szövegtől jelentéktelenek, inkább formaiak, stiláris természetűek lesznek, semmint tartalmiak.[1]

A vezérkori – Taksonyig terjedő – részben ANONYMUS Gestáját, különösen I–XII., XLI–LVII. fejezeteit, a megtéréstől (Géza fejedelem) 1051-ig terjedő részben a IV. László-kori teljes Gesta szövegét leghívebben megőrző SAMBUCUS-kódexet, az 1051–1091-ig terjedő részben az ősforrást rekonstruáló Bécsi Képes krónikát kell alapul vennünk. A szöveg megállapításához azonban fel kell használnunk a többi variánsokat is, nevezetesen a KÉZAI előtti összes források, a kivonatos KÉZAI és az Acephalus-kódex eltéréseit.[2]

Az eredettel és őshazával foglalkozó bevezetőrészlet rekonstrukcióját megnehezíti az a körülmény, hogy a XI. századi ősforrásnak a hazai hagyományos (a névadó ős, nőrablás, Dentu-Moger, keleti magyarok) és REGINO művén (Scythia, scythák) alapuló elbeszélését mind ANONYMUS, mind KÉZAI lényegesen átalakították. Mivel azonban mindketten egymástól függetlenül, más-más források alapján dolgoztak, egymásközti és önálló forrásaikkal való egyezéseik alapján, a KÉZAI-előtti többi forrás ellenőrzése mellett, töredékesen ugyan, de helyreállíthatjuk az eredeti szöveget.

Álmos leszármazásának, a fejedelemválasztásnak, a scythiai exodusnak és a vándorlásoknak történetéhez már sokkal gazdagabb összehasonlítási anyaggal rendelkezünk. ANONYMUS (III–XII.) bővített és kiszinezett előadásának magvát, az ősforráshoz betűszerint is ragaszkodó alapmondatait kiválasztva, a Váradi és Zágrábi krónikák, valamint a KÉZAI-előtti források szövegével egyeztetve és a IV. László-kori Gesta leszármazóival összehasonlítva, teljes egészében rekonstruálhatjuk az ősforrásnak ezt a szakaszát.

A honfoglalás történetének pontos rekonstrukcióját ismét megnehezíti a későbbi átdolgozások természete. ANONYMUS honfoglalás története (XII–LII. caput) az ő szubjektív írói műve, melyből igen nehezen választható ki az ősforrásnak a tiszai és komáromi hagyományok és színes csataleírások közé ékelt egy-egy mondata. KÉZAI viszont, mellőzve a régi Gesta honfoglalástörténeti hősét, új személy – Szvatopluk – köré csoportosítja az eseményeket. Kevésbé használhatók fel itt a rövid krónikák is, melyek egy-két mondatban végeznek a honfoglalással és egyáltalában nem vehetjük hasznát REGINO művének. Ezért itt kénytelenek vagyunk a szövegegyezések által kétségtelenül bizonyított néhány töredékes részlet helyreállításával megelégedni.

A kalandozásoknak – REGINO-n alapuló és csupán a déldunántúli Bulcsu-Botond-Lél mondakörrel bővített – története teljes egészében rekonstruálható ANONYMUS és KÉZAI származékok egyezései és REGINO-hoz való viszonyuk alapján.[3] Hasonlóképen helyreállíthatjuk ANONYMUS, a kivonatos KÉZAI és a bővebb krónikák egyezései alapján az ezt követő, Taksony-Géza-István-kori advenákról szóló rövid szakaszt, a Váradi és Zágrábi krónikák és a bővebb krónikák polémiája alapján a Taksony-ivadékok genealógiáját.[4]

Nehezebb a megtérés történetének s általában Géza és Szent István történetének rekonstrukciója. Mivel KÉZAI ezt a részt a IV. László-kori Gestában a legendák alapján átdolgozta és megrövidítette, csak töredékesen rekonstruálhatjuk az eredeti szöveget e módosult szöveg, továbbá a kivonatos krónikák (Somogyvári, KANUZ), ANONYMUS-nak nehány szent István korára vonatkozó adata, a Gellért-legenda és a Szent László-legenda (István elsiratása) egyeztetése alapján.

Az 1038–1051-ig (ill. 1063-ig) terjedő részben – beleértve Vazul megvakításának történetét – az Altaichi Évkönyvek ellenőrzése mellett, a Gellért-legenda és a IV. László-kori Gesta szövegegyezései alapján ismét pontosabban állítható helyre az eredeti szöveg. A vezérkori részben és itt is felhasználhatjuk – bár a legnagyobb óvatossággal – a Lengyel-magyar krónika zavaros elbeszélését, valamint MÜGELN és az említett rövid krónikák néhány önálló, de az ősforrásra visszavezethető adatát.

Az 1051–1091-ig terjedő utolsó részlet – a Béla-ág történetének – rekonstrukciójában a Bécsi Képes krónika interpolációi voltaképen az eredeti szöveg helyreállítását jelentik. Ki kell azonban választanunk azokat az összevonás, kivonatolás útján keletkezett kisebb részleteket, melyek KÉZAI-tól származnak s melyeket azután a Képes Krónika az eredeti forrás alapján még egyszer, bővebben is elmond.[5] Az így kapott szöveg kiegészítésére és helyesbítésére a Pozsonyi Évkönyvek, László-legenda, MÜGELN és a Lengyel-magyar krónika egy-egy adatát és a Zágrábi, Váradi, Somogyvári, KNAUZ-féle krónikák kronológiai adatait is felhasználhatjuk.

Általában véve a IV. László-kori teljes Gesta leszármazóinak felhasználásánál mindig figyelemmel kell lennünk KÉZAI- egyébként az ősalkotmány kérdését és a megtérés történetét kivéve gyéren jelentkező – betoldásaira (a lechmezei csatánál tapasztalt betoldások, Péternél a velencei származás bizonyítása, László neve mellett a sanctus jelző stb.), rövidítéseire és stiláris módosításaira (tonsa capita cumanorum, benerium stb.).

A XI. századi Gesta Ungarorum-nak betűszerinti rekonstrukciója így töredékesen is csak a legapróbb részletekig terjedő szövegkritikai vizsgálat útján hajtható végre. Tartalmát és terjedelmét azonban a megelőző fejezetekben foglalt összehasonlítások, megállapítások és eredmények alapján már most pontosan körülírhatjuk. Ezek szerint a Gesta Ungarorum tartalma a következő volt:

1.   Őshaza, eredet és kijövetel. Scythia és a skythák leírása REGINO és a hazai hagyomány alapján (Mogeria és a dentu-mogerek, Etul-folyó). A nép elszaporodása. A névadó ős (Moger-Magor); nőrablás, Ethele király, Ugek és Álmos, a Turul-monda. A hétmagyar. Vérszerződés és fejedelemválasztás. Kijövetel Scythiából 889-ben. Vándorlás a besenyők, fehér kúnok földjén, Susdalon, Ruténián (Kiov), a fekete kúnok földjén át az Ung-folyó vidékére és Erdélybe. Ed és Edömén népének csatlakozása Ruténiában.

2.   Álmos fia Árpád és a hétmagyar honfoglalása. Álmos megöletése. A föld kikémlelése. Magyarország régi lakói: bolgárok, szlávok, görögök, messianusok, a Dunántúl vlachok, vagyis a rómaiak pásztorai (pascua Romanorum). Székelyek csatlakozása Tiszántúl. Tiszai átkelés. Marót fejedelem és a fehérló-monda. Dunai harcok, Etele városa (Ecilburg-Budavár). Százhalom. A régi lakosság szolgaságra vetése. Áldomás (=áldozat). Lakomázás és birtokadományozás. Morva- és karintiai végeken harcok. Határok kijelölése. 4 év pihenő. Bolgár hadjárat. 6 év pihenő. Lombardiai hadjárat. Zoárd Apuliában. 907-ben Árpád halála.

3.   Kalandozások. Zsolt fejedelemsége. Bíró- és hadvezérválasztás. A magyarok harci kedvének jellemzése. Bulcsu–Lél–Botond. 10 év pihenő után szász, türingiai, frank, bajor, alemanniai hadjárat, 5 év pihenő. Innmenti vereség Konrádtól, Bulcsu és Lél felakasztatása. Botond bosszúló hadjárata. 16 év pihenő. Alemanniai, rajnai (wormsi), galliai hadjárat. Vereség a szászoktól, a hét menekült mondája. 20 év pihenő. Szövetség Ottó ellenségeivel, a lechmezei vereség. Botond bulgáriai hadjárata, konstantinápolyi kalandja és halála.[6]

4.   A megtérés és Szent István kora. Az Árpád-ház genealógiája a Vazul fiakig. Géza ötödik fejedelem. Taksony-, Géza- és István-kori advenák bejövetele keletről és nyugatról. Szent Adalbert prágai püspök megkereszteli Gézát és Istvánt, tiszteletére István egyházat alapít Esztergomban. Szent István aktív térítői működése. Sarolt genealógiája. István legyőzi Kopányt (Vecelin genealógiája), Gyulát, Ajtonyt (Csanád, Marosvár). Keán elleni hadjárat. Fehérvári egyház alapítása. Budai egyház alapítása, mit szent László fejez be. Szent István egyetlen fia, Imre, meghal. Gizella megvakíttatja Vazult, fiait István külföldre küldi. Szent István halála 1038-ban.

5.   Az interregnum. Gizella testvére, Péter és Aba uralkodása. (Csekély eltéréssel a bővebb krónikák szövege szerint,[7] a pogány lázadásról a Gellért-legenda tartott fenn több, amott hiányzó részletet, a kronológiára a Zágrábi és Váradi krónikák.)

6.   I. András trónraléptétől Szent László horvát hadjáratáig. (Csekély eltéréssel a Bécsi Képes krónika XLIX–LXII. fejezete.)[8]

* * *

E vázlatos rekonstrukció után mégegyszer ki kell emelnem, hogy a szent László korában írt Gesta Ungarorum igen jól értesült, megbízható külföldi forrásokból – REGINO és kontinuátora krónikájából és az Altaichi Évkönyvek-ből – merítette a magyarok X–XI. századi történetére vonatkozó adatai nagyrészét. Ahol pedig eltér ezektől és bővíti forrásai elbeszélését, az élő hazai hagyományra támaszkodott. E hagyomány jólértesültségéhez sem férhet szó, mert több pontban (pl. a magyar nép hetes tagoltsága, a ruténiai népcsatlakozás, az ország régi lakóinak nemzetisége, a fejedelemválasztás, Lél és Bulcs szerepe és halála, Szent István Koppány elleni harca stb. egykorú, hiteles írott forrásokkal igazolható. A későbbi krónikák mondai részletei – a hún történet idegen forrásokból átvett mondái kivételével – majdnem kivétel nélkül e régi forrásból származnak ANONYMUS és KÉZAI nem titkolják határozott ellenszenvüket a népmondák és énekek iránt s közülük csak azt jegyzik fel, amit írott forrásukban találtak. Ezek a XI. századi élő magyar mondakincsből átvett mondai elemek (nőrablás, Turul-monda, fehérló-monda, a hétmagyar-monda, a hét menekült regéje stb.) semmiképen sem rontják a XI. századi Gesta hitelét, nem változtatnak forrásértékén. Hiszen e mondák mindegyikének megvan a maga történeti magva, amit mai ismereteinkkel a mondai sallangok közül minden nehézség nélkül kiválaszthatunk.

A XI. századi Gesta Ungarorum történetünk első két századának részben igen jól értesült, hiteles forrásokra, részben személyes tapasztalatokra támaszkodó s – erősen kiélezett pártállását nem tekintve – minden tekintetben megbízható forrása.

Kétségtelen, hogy ennek a XI. századi ősforrásnak némely részletei a későbbi krónikákban az átdolgozók betoldásai, stiláris és tartalmi módosításai következtében nem egészen híven jutottak korunkra. ANONYMUS a honfoglalástörténet színezésére, KÉZAI a hún történethez későbbi, XI. század elejei események történetét használta fel, utóbbi X. századi eseményeknek az V. századba való áthelyezésétől sem riadt vissza, de még e részletekben is a régi Gestát használták forrásul. Saját koruk felfogása tükröződik vissza az ősi alkotmányról, politikai és társadalmi szervezetről, udvartartásról, etnográfiai viszonyokról stb. adott leírásuk némely részleteiben. Saját koruk eseményeit vagy közeli korú eseményeket azonban sohasem helyeztek át századokkal korábbi időbe, mint némelyek felteszik. Általában véve híven őrizték meg a XI. század ősforrás tartalmát, szövegét és gondolatmenetét s ahol eltértek tőle, a változtatás, bővítés vagy kihagyás nyomai mindig felismerhetők s az ősforrás felfogása, sőt legtöbb esetben szószerinti szövege is rekonstruálható.

Abból, hogy ANONYMUS saját kora etnográfiai viszonyaiból ítélve, Erdélybe helyezi át a XI. századi forrás dunántúli római pásztor „vlach”-jait s hogy Ed és Edumén Ruténiában csatlakozó népét az ő korában Ruténia szomszédságában lakó kún néppel azonosítja, s abból, hogy KÉZAI forrásának az ősi alkotmányról vallott felfogását a maga korának felfogásához módosította, nem vonhatunk generális következtetéseket az általuk forrásként használt mű hitelére, adatainak megbízhatatlanságára. Ez époly kritikátlan eljárás volna, mintha valaki azon az alapon vonná kétségbe a FREISINGENI OTTÓ krónikájából VITERBÓI GOTFRID-nál szószerint fenntartott részleteknek megbízhatóságát, mert GOTFRID más forrásokból vett mesés történetekkel színezte ki Ottó elbeszélését. Vagy egy modern példával élve, olyan ítélet volna ez, mintha SZABÓ KÁROLY történeti munkásságának értékére s az általa felhasznált hiteles források – így KONSTANTINUS császár művének – megbízhatóságára abból vonnánk következtetést, hogy ő a hamis Csíki székely krónikát is forrásként használta fel.


[1] A rekonstrukciónak ez a természete kívánatossá teszi, hogy a helyreállított szöveg kiadása esetén nyomdatechnikai eszközökkel is megkülönböztessük az ősforrásnak szövegegyezésekkel kétségtelenül bizonyítható eredeti részleteit, kifejezéseit, szavait, a tartalmi és stiláris okokból kétségtelenül az ősforráshoz tartozó, de szövegegyezésekkel nem bizonyítható részletektől, másrészt mindkettőt a kétesnek tekinthető, mintegy kikövetkeztetett részletektől.

[2] A krónika első, a honfoglalásig terjedő szakaszának rekonstrukciójához pl. a következő szövegrészleteket kell felhasználnunk:

ANONYMUS cap. 1. Scithia igitur – cum paludibus magnis. Scithia autem terra multum – in hodiernum diem. Et gens illa – vocata est Moger. (Mágog helyett!) Scithica enim terra quanto – discederent solo.

3. De Almo primo duce. Anno – Ugek. Erat quidem – vocatus est Almus.

4. Dux autem Almus dum ad maturam etatem – duxit in Pannoniam.

5. Gens itaque – in bello, fide stabiles. (V. ö. 1. A cuius autem progenie – duxerunt.) Tunc supradicti – iuramentum. (V. ö. Gell. leg. 12. septem viri etc.)

6. Quorum septem – septimus Tuhutum. (A névsor nem egészen így! V. ö. B 13–19.)

7. Anno dominice – et filio suo Arpad. Nec labores – erant in venatione. Et sic Almus – vocatur Susudal.

8. De Rutenia. Postquam – transierunt.

9. Ultra Silvam – fuisset. Ibi confluerent – pascua Romanorum esse dicebatur.

10. Ed, Edumén (a többi 5 vezér nélkül!) cum uxoribus – concesserunt.

11. Ultra Hovos – pastores suos.

12. egressi in terram – descenderunt.

20. Athile regis – dicebatur.

Bécsi Képes Krónika, cap. 1. Enee genuit – sunt nominati.

2. Quam undique – copiatur. In deserto loco – poterat, aut nutrire. (Alani, Huni, Hunor nélkül, Scythiáról.) Scitia enim regio – fluvius Ethul (?) Gentes siquidem – plus nigre, quam albe. Usque hodie ipsum – dignoscuntur. Scitia enim – Magoriam (Bascardia nélkül). Don grandis – nuncupatur. Longitudo – usque Susdaliam.

3. Multiplicati – in unum. Uno animo unoque – solo descenderunt.

4. Super se regem prefecerunt. Atyla flagellum Dei.

6. Vlachis – in Pannonia.

10. Hic autem in Sytiam – in Pannoniam. In Rutheniam eis – regionem. Iste igitur Chaba – de genere Corosmina. Pannonia extitit – nunciis explorantes.

11. Hungari de Scythia – vocatus est Almus. Anno igitur ab incarn. D. 889 (tévesen 677). Magori, latine vero Ungari. Ingressi sunt – aliquamdiu permanserunt.

13–19-ből a hét vezér felsorolása (a névsor nem egészen így! V. ö. A. 6.)

19. (Codices quidam contineant, quod) ipsi – plantata. (Assignant – solam, quam) vulgus – Hungaros.

KÉZAI és a többi variáns megfelelő részletei.

Somogyvári krónika (ld. I. fejezet): sub primo duce suo, nomine Almo.

KNAUZ-krónika: quasi princeps aliorum fuisse.

Zágrábi és Váradi krónika, cap. 1. Anno ab incarnatione – vocabatur Almus.

Lengyel-magyar krónika (ld. V. fejezet): animalium, volucrum – multitudine. Ab egressu terre sue orientalis Ungarie. Aquila plaga Dei appellatus est. Nam in terra – morabantur.

RICARDUS jelentése. (Ld. V. fejezet.)

SPALATÓI TAMÁS. (Ld. V. fejezet.)

VITERBÓI GOTFRID. (Ld. V. fejezet.)

V. ö. REGINOad. A. 889.

Azt, hogy e szövegrészekből pontosan és betű szerint mi tartozott az ősforráshoz és mi a későbbi betoldás, természetesen csak a legaprólékosabb szövegkritikai vizsgálat döntheti el. Az első szakasz tartalmáról és terjedelméről azonban már ez a felsorolás is pontos tájékozást ad.

[3] A kronológiára v. ö. a XI. fejezetet.

[4] V. ö. XII. fejezet.

[5] V. ö. IX. fejezetet.

[6] A chronologiára v. ö. XI. fejezet. i.

[7] Az eltérésekre v. ö. a megelőző fejezetekben mondottakat.

[8] V. ö. a IX. fejezetet.