Székelyek
(1920)^[1]

A MNy. 1920. 28. l. olvasható felszólításra már most szükségesnek tartom kijelenteni, hogy népszerű előadásomban a székelyeket illetőleg tett kijelentésem nem egyezik teljesen felfogásommal. Az összes forrásadatok s a székelyek intézményei mind arra mutatnak, hogy a székely nép – akár a besenyő vagy a kun – a magyarokhoz csatlakozó rokon nép vagy néptöredék volt. Újabb szakirodalmunkban azonban – történetírók, etnográfusok és nyelvtudósok – oly meggyőződéses hévvel vitatják a székelyek színmagyar fajiságát, hogy e ma uralkodónak látszó nézet felett egy népszerű előadás keretében napirendre térnem nem lehetett. Ezért kerestem oly kompromisszumot, mely a magyar fajiságot megengedve, mégis rámutasson a dunántúli telepítés elméletének és a szabados-székely királyi népek chimaerajának tarthatatlanságára. Az ellentétes felfogásokat csak úgy tudtam egyeztetni, hogy – addig is, míg felfogásomat bővebben kifejthetem – a különálló nép- vagy törzsegyedként jelentkező székelyeket a magyarok vagy egyik törzsük Etelközön elmaradt s eredeti szervezetét megőrző töredékének tüntettem fel.

[1] (Első kiadása: Magyar Nyelv, 1920. 88–89. l.)