2. Társadalmi és politikai szervezet

26. A történeti fejlődés kezdetleges fokán élő népek társadalmi és gazdasági szervezetének alapja a vérségi kötelék. Az első társadalmi alakulatok, közösségek természetes úton, vérközösség alapján jöttek létre. Legalacsonyabb és legkezdetlegesebb társadalmi alakulat a család. A családi közösség természetes feje a családapa, ki korlátlan ura a vele teljes gazdasági és jogközösségben élő családtagoknak.

27. A családi közösségből a felnőtt családtagok kiválása és családalapítása útján új családok szakadtak ki. A vérségi összetartozás tudata azonban e rokoncsaládoknál nem vész el, sőt a vérségen alapuló gazdasági és jogközösség kötelékei sem szakadnak el. A család természetes szaporodás útján tágabb társadalmi alakulattá, nemzetséggé bővül.

A nemzetség régi magyar néven: nem (Leó 52. §.:genh; Konstant. Porph. e nevet a törzsre alkalmazza; Krónika: generatio, progenies és tévesen tribus; Anonymus: genus és progenies; XII–XIV. sz. oklevelek: genus és generatio; székelyeknél az újkorig: genus és nem), az egész nemnek nevet adó (például genus Árpád, genus Achtum genus Vérbulch, g. Chák, g. Kaplony stb.) közös őstől fiágon leszármazó rokoncsaládok természetes úton létrejött gazdasági és jogvédelmi célzatú társadalmi közössége. Tagjai a nemes-ek, kik egyazon nemben gazdasági és jogközösségben élnek.

A nem és nemes pontosan megfelel az ó-gör. genh vagy genoV és gennhtai, lat. gens és gentilis, ném. Sippe és Gesippen, skót clan fogalmának.

28. A nem kialakulásával a család elveszti korábbi gazdasági és jogi jelentőségét, a családfő és lemenő ágbeli rokonainak korlátolt gazdasági és jogi önállósággal bíró életközösségi szervévé süllyed. A nem valósággal magába szívja a családot, átvéve annak korábbi gazdasági és jogi szerepét. Bár az egyéni és családi tulajdon fogalma korántsem ismeretlen, a gazdaság alapját alkotó vagyon – magasabb fokon a földműves és pásztorszolgák, ménesek, gulyák, föld, szóval a birtok – többé nem családi tulajdon, hanem a nemzetségek közös vagyona. A nem tagjai belső viszonyaikat a nemzetségfő (Konst. 37. a besenyőkről: „kisebb arcwn”, a kunoknál 1279: iudex seu princeps generationis, dominus vel principalis Cumanorum) családapai hatalomból kinőtt bírói széke előtt intézik el. A külsők, más nemek tagjai részéről ért sérelem megbosszulása és kiengesztelése az egész nemzetség kötelessége s e kötelességet a nemzetség nevében a sértett vagy legközelebbi hozzátartozói gyakorolják az ősi vérbosszújog alapján; súlyosabb esetekben az egész nemzetség hadba száll a sértő nemzetsége ellen. A nemzetség – különösen a beházasodó idegenek közül – kivételesen felvesz kötelékébe nem vérrokont is, de ezt képletesen (vértestvérség stb.) rokonává fogadja. A nemekhez nem tartozók s a nemből kitaszítottak jogtalanok, de élvezik a nem védelmét, melyhez szegődtek vagy melynek vagyonához tartoznak. Tagjaik elszaporodásával a nemek ágakra (a székelyeknél: ág, linea; a kunoknál 1279.: linea) szakadtak, melyek idővel új, önálló nemekké fejlődtek.

A nemeknek ágakra és új nemekre való oszlását bizonyítják a XII–XIV. században magukat újabb ősükről nevező nemek, tulajdonképpen ekkor még ágak, melyeknek régebbi nemzetségnevét is ismerjük. Így a genus Katapán ága volt a g. Ekli, a g. Booré a g. Kalán és Kalocsa, a g. Korosé a g. Lipovnok, a g. Balog-Semjéné a g. Ubul, a g. Haraszté a g. Sebastiani, a g. Keáné a g. Mogni Julae bani, a g. Vérbulcs[ú]é a g. Lád. Mindenesetre tévednénk, ha ez ágakból fejlett új nemeket fenntartás nélkül azonosítanók a régi néven nevezett nemekkel. Ezt a megoszlást bizonyítják a krónikákban és oklevelekben itt-ott egy-két ízben előforduló nemzetségnevek (p. Berch, Brucsa, Bana, Kompolt, Maglód, Mena, Pátroh, Raz stb.), melyek, legalább részben, bizonyára az újabb ágnevek által kiszorított régi nemnevek. A székelyeknél és kunoknál megrögződött a nemek és ágak szerinti tagoltság s ehhez eredetében hasonló – bár nem azonos – jelenséget kell látnunk a julh, tribus és genh gens közé ékelődött ó-gör. jratria és lat. curia alakulatokban. A nemzetségfő az ó-görögöknél arcwn tou genouV.

29. Az ágak önálló nemekké alakulása egyértelmű a vérségi kötelék gazdasági és jogi értelemben vett teljes elszakításával. A családoknak nemzetségekké bővülésével és új nemzetségeknek kiszabásával jön létre a tiszta nemzetségi szervezet, midőn azonos etnikumú nemzetségek a maguk zárt gazdasági és társadalmi közösségében elkülönülve, minden politikai kapcsolat nélkül élnek egymás mellett. A magyar népet és a török népeket (hunt, avart, besenyőt stb.) ebben a kezdetleges állapotban a történet nem ismeri. A történeti magyar nép egyik, még pedig mindenesetre számosabb alkotórésze, a magyar-ugorság azonban a török (hun) népelemmel való egyesülés előtt, a Krisztus előtti századokban – éppúgy, mint finnugor rokonai még századok multán is – tiszta nemzetségi szervezetben élt a Káma-Volga-Oka-vidéki őshazában.

30. A nemnél tágabb, több nemet magába foglaló alakulat a törzs, melynek jelzésére a török-ugor keveredés után – úgy látszik – az eredetileg nemzetség jelentésű, finnugor had szó vált használatossá (vog. cant, kont; osztj. cant; finn: kunta; Leó 52. §.: jnlh; Konst. 38–40: genea; Krónika: exercitus).

A törzs megfelel az ó-gör. julh, lat. tribus, a német irodalomban Vökerschaftnak nevezett fogalomnak. A had kettős értelme is megvan a julh-ben s erre vall a krónikás exercitus kifejezése is. A had a magyar nyelvben a törzs katonai szervezetéhez képest túlnyomóan harcászati fogalommá alakult, megmaradt azonban előbbi tágabb értelme is, de a törzsszervezet bukása után ismét a nemzetségre használják. (V.ö. Budenz: MUSz. 65.; CzF.; Szabó: Vezérek kora. 21.)

31. A nem vérségi köteléken nyugvó primér alakulatával szemben a törzs önkényesen létrehozott szövetkezésen alapuló másodlagos alakulat. A nem a család szaporodása s önálló családok fejeivé lett tagjainak kiválása következtében kibővült vérségi közösség, a törzs – mint kettős jelentésű neve (had) is kifejezi – korábban minden politikai kötelék nélkül egymás mellett élő, etnikailag rokon nemek katonai célú szövetkezése. A nem tisztán gazdasági és jogvédelmi célzatú, természetes társadalmi alakulás, a törzs jogvédelmi célokat is szolgáló, de elsősorban katonai célzatú, mesterséges politikai képződmény.

A törzs tehát politikai szerv. A közfelfogás azonban e korban még nem tesz különbséget a politikai és társadalmi szervezet fogalma közt. A tiszta nemzetségi szervezet korában a nem, bár társadalmi és gazdasági alakulat, a kezdetleges politikai funkciókat is ellátja. Mivel a kezdetleges népek felfogásában így összefolyik a társadalmi és politikai szervezet fogalma, másrészt mivel egyedüli társadalomalkotó tényezőként a vérségi köteléket ismeri, a közfelfogás az új, politikai alakulatra, a törzsre, szükségképpen átruházza a korábbi társadalmi alakulat, a nemzetség leglényegesebb ismertetőjegyét: vérségi természetét. A vérségi összetartozás, a közös őstől való leszármazás hite a törzsi kötelék állandósulásával az egész törzs népének sajátjává lesz, noha e hit csak a törzsbeli nemzetségek kisebb részénél – a legújabb képződésűeknél – vezethető vissza élő hagyományra. A többiek vérrokonsága nem alapszik ősi tudaton. Még ha az ősidőkben valóban ugyanazon nemzetségből szakadtak is ki és alakultak önálló nemzetségekké, a rokonság tudata a vérségi (nemzetségi) kötelék felbontásával elenyészett. A vérségi összetartozás tudatát tehát fel kellett eleveníteni, vagy ahol ilyen nem volt, mesterségesen kellett létrehozni. E kettős célt a törzzsé szövetkezéskor a képletes vérrokonság megkötésével érik el.

A törzs tagjainak ezt a képletes rokonságát értik félre azok az etnológusok, akik a törzsben is a nemzetséghez hasonló, természetes kibővülés útján létrejött társadalmi alakulatot látnak. Ez az elmélet figyelmen kívül hagyva a történet tanulságait, túlságosan egyszerűsíti és uniformizálja az ősi társadalmi és politikai fejlődés folyamatát. A történet tiszta nemzetségi szervezetben élő népeket is ismer, melyeknél – a nemzetség és nemzetség közt gyakorolt s vérrokonok közt lehetetlen vérbosszú és magánharc intézményének tanúsága szerint – a vérségi összetartozás tudata teljesen hiányzik. Már pedig, ha a törzs a nemzetséghez hasonlóan természetes úton jönne létre, a vérségi összetartozás tudata nem enyészhetne el ily alaposan a belétartozó nemzetségeknél.

32. A törzs élén a törzsfő, régi magyar néven hadnagy (Konst. 38. szláv névvel: boebodoV = vojevoda, 38–40, Leó 45. § s ált. a bizánciaknál a1rcwn, Cont. Georg. Hamart: kejalh; Methód leg., Orosz évk.: [kralj], [korolj]; Liudprand, Vita S. Oudalrici, Ann. Sangall. Mai. ad A. 902, 955, Gesta episc. Gamerac. 955: rex, reges; XI. sz. Gesta Ungarorum: dux; XIII. sz. Krónika: capitaneus; Anonymus: principales personae) állt.

A vojevoda ,Heerführer’ éppúgy, mint a dux és capitaneus fordítása a hadnagynak. Konstantinus e szót is, mint a gyula, karkász szavakat, magyaroktól hallhatta, mert a vojvoda, vajda szó igen korán meghonosodott a magyar nyelvben, majd a magyarországi latinságban is (1111: princeps Ultrasilvanus, XII. sz. vége: voyvoda) ily értelemben. A nyugati források rexe analóg Tacitus germán rex-ével. A magyar hadnagynak az ó-gör. julobasileuV ó-lat. rex, gót thiudans, ném. Herczog szók által jelölt fogalom felel meg.

33. A törzs a nemek időleges jellegű, katonai célú szövetkezéséből alakulván állandó politikai szervezetté, a hadnagyság is eredetében időleges természetű vezéri hivatal volt, melyet a törzs közössége – a hadban csoportosuló nemek fejeiből s általában a fegyverviselő férfiakból álló hadigyűlés választás útján töltött be. A hadnagyság a későbbi fejlődés folyamán vált egy bizonyos nemzetségben örökössé, mikor a vérrokonság hite a hadhoz tartozó nemekben megerősödött, tudattá lett s a hadnagy, mint saját nemzetsége igazi s az egész törzs vélt közös ősének legegyenesebb leszármazója, már a hadban tömörült nemek természetes fejeként tűnt fel.

34. A törzs kialakulásával a nemzetségi szervezet nem bomlik fel. A nem mint társadalmi és gazdasági szerv illeszkedik az új, politikai szervezet keretébe. Vagyonjogi és gazdasági szempontból nem történik változás, csupán a jogszolgáltatási önkormányzat korlátozódik. Az addig független elzárkózottságban élő nemek belső jogrendjének megóvása továbbra is a nem belső ügye marad. A létrejött külső, politikai természetű kapcsolatok azonban szükségessé teszik a nemzetségközi jogviszony rendezését. A köz, az újonnan megalakult politikai közösség érdekében, mely célját, a külső ellenség elleni katonai erőkifejtést, csak teljes egységben érheti el, gátat kell vetni a vérbosszújog alapján dúló magánharcnak, mely elfajulás esetén örökös háborúskodásra, a törzs bomlására vezethet. Ez a belátás tör utat a tiszta vérbosszú rendszerét felváltó engesztelési (kompozíciós) rendszernek. Kialakulását azonban a fiktív vérrokonság hitének megrögződése, tudattá erősödése is elősegítette, mert a közfelfogás szerint vérrokonok közt a korlátlan vérbosszú lehetetlen volt. A vérbosszú – bizonyos korlátozásokkal – élő jogszokás marad, de a sértés meghatározott előfeltételek és szertartások teljesítése után engesztelési díj (vérdíj) lefizetésével is kiengesztelhető. Az engesztelési rendszer lehetővé, sőt bizonyos esetben kötelességévé tette a feleknek a kibékülést, az engesztelődést. A magyaroknak a keleti ötös számrendszeren alapuló ősi vérdíjrendszere egyidős a törzsi szervezettel.

Az engesztelési rendszer természetes következményeképpen alakult ki az eredetileg csak hadvezéri hatáskörrel bíró törzsfők, hadnagyok bírói hatásköre. A hadnagy békében a törzséhez tartozó nemek önként felkeresett döntő, kiegyeztető bírája, hadjárat idején korlátlan bíró volt. (Leó 45. §: az a1rcwnok szigorú és súlyos büntetéseket rónak a bűnösökre.)

A hun-török törzsek kialakulása már évszázadokkal Krisztus előtt Kelet- és Közép-Ázsiában megtörtént. A magyar nép ugor eleménél azonban a törzsbe tömörülés külső körülmények hatása alatt következett be, mikor a már régebben törzsi szervezetben élő török (hun) nép egy töredéke őt uralma alá hajtotta, majd vele egyesülve, törzseibe felvette, illetőleg őket törzzsé szervezte.

35. A magyar nép, mikor a IX. században a Kaukázustól északra, a Don és Kubán folyók vidékén feltűnik, sőt – minden jel arra mutat – már századokkal előbb is magasabb, bonyolultabb politikai alakulat, törzsszövetség keretében él.

A törzsszövetség több törzs katonai célzatú szövetkezése s az így szövetkezett törzsek hosszabb együttélése által létrehozott politikai alakulat. Legtöbbször etnikai rokonságon, de néha csak szomszédsági kapcsolatokon alapszik.

A magyar törzsszövetség (ném. Bund) megfelel a négy julh-ből alakult attikai, a három tribus-ból alakult római és a rendszerint Stamm-nak nevezett bajor, gót, frank stb. törzsszövetségeknek.

36. A magyar nép politikai megszervezése a népnek nyelvet adó magyar-ugor elemet uralma alá hajtó törökök (hunok) műve volt. A finnugorság legkeletibb ágát alkotó magyar-ugorok még az Urál vidéken – talán már a Krisztus előtti I. században, de mindenesetre az V. század előtt – jutottak érintkezésbe valamelyik török (hun) nép azon töredékével, mely őket előbb leigázta, majd velük összevegyülve, őket saját törzskötelékeibe felvette s velük új törzseket, később az V–VIII. század folyamán törzsszövetséget formált. A kisebb számú, de fejlettebb kultúrájú, politikai szervezettsége következtében vezetésre hivatott török (hun) elem az együttélés ideje alatt felvette a számban nagyobb magyar-ugorok nyelvét, saját nyelvének számos fogalmával, mint kölcsönszavakkal gazdagítva azt. Ezek viszont elsajátították az uralkodó törökök magasabb műveltségét, felvették etnikus sajátságaikat. A IX. század közepén már teljes kulturális és nyelvi egységben összeforrva, mint egységes nép tűnnek fel. Nyelvileg mind, jórészben származás szerint is ugorok, de életmódjuk, szokásaik s álta-

lában egész kultúrájuk török. Az egykorú bizánci írók töröknek (Leó, Konst.: tourkoi) nevezik, a keletiek pedig török fajúnak mondják az ekkor már török (hun) származású vezető törzséről magyarnak (Ibn Rustah, Gardezi: mozgher) nevezett népet.

Arra, hogy a politikai és katonai szervezet megalkotása a török elem műve volt, a fejedelmi család török személynevein és származásán, valamint a népnéven kívül v.ö. a törzsszövetség méltóságneveit: kende (v.ö. kazár kender-khâkân), gyula (gulaV v.ö. besenyő gula törzs, kun Gyula szn. a magyar krónikában), továbbá a török eredetű törvény, gyűlés szavakat. Az egyes törzsekben vezető, hadnagyi nemzetségekben szokásos ősi személynevek – pl. az Árpád nemzetség nevein kívül, Bulcsu, Bata (Vérbulcs nem), Kaplony (Kaplony nem), Keán, Gyula (Kán nem), Oundu (Boor nem), Ajtony (Ajtony nem) stb. – török volta bizonyítja, hogy már a nemzetségi szervezetről a törzsszervezetre való áttéréskor török nemzetségek szervezték törzsekké a kezdetleges életet élő, széthúzó finnugor nemzetségeket. A szervezők török volta ellen egyetlen érv hozható fel. Az t.i., hogy a hadi műszavak közül egynek sincs török eredete bebizonyítva. Viszont azonban az is bizonyos, hogy e szavak közül csupán az íj és nyíl ugor eredetűek, ezek pedig nem szorosan vett hadi, hanem vadászati műszók. A kard és vért iráni eredete határozottan a törökkeveredés utáni korra mutat. – Magyar törzs (Konst.: Megerh) török származását bizonyítják az Árpád nemzetségében és törzséhez tartozó más nemekben divatos török személynevek: Álmus, Árpád, Jelekh, Tas, Zulta, Kartal, Ákos stb. A nemzetség, illetőleg törzs névadó ősének neve Magyar < Mogyer < Mogyeri (v.ö. Hóman: A magyar nép neve. Budapest, 1917. 33–43. l.) azonosnak látszik a magyarok Kaukázus-vidéki őshazájában 528-ban szereplő Mogyeri – Muogyeri [?] (Theophanész: MouageriV) hun király nevével. A hun és török különböző időben azonos etnikus fogalmat takaró gyűjtőnevek; csupán az általánosan elfogadott irodalmi használat teszi indokolttá az anachronisztikus török szó használatát a korszerű hun helyett a VII–VIII. század előtti korban. Törzsszövetségben élő törzsek etnikai különbségére a kabarok közvetlenül bizonyított esetén kívül v.ö. a latin, szabin és etruszk elemek egyesüléséből létrejött római törzsek analógiáját. Érdekes találkozás, hogy amint Rómában a latin Ramnes és szabin Tities törzs szövetkezése a nőrablás mondájában jutott kifejezésre, úgy a magyar hagyományban is Belar vagy Bular (= Bolgár) leányának elrablásából csendül ki a finnugor és török (bolgár-hun) elemek keveredésének emléke.

37. A százados együttélés ideje alatt teljes kulturális, nyelvi és etnikai egységgé összeforrott magyar nép törzsszövetségének kialakulása sem a törzsi, sem a nemzetségi önkormányzatot nem érintette. Kezdetben bizonyára állandó tisztviselői sem voltak (Konst. 37. a besenyőkről). Az egész közösséget ér-

deklő külpolitikai – béke, szövetségi és hadi – kérdésekben a törzsek tanácsa határoz. (Konst. De cerimoniis II. 48 szerint a bizánci császár eiV touV arcontaV twn Tourkwn és Patzinakitwn intézi levelét.) Hadi vállalatokra a hadnagyok maguk közül fővezért, főhadnagyot, régi magyar [?] nevén kendét (Ibn Rustah, Gardezi: kende; Konst. prwtoV boebodoV; Anonymus: Kundu szn.; Krónika: Cund szn.) választottak. A fejlődés későbbi fokán a törzsközi béke biztosítása végett állandó főbírót, gyulát (Ibn Rustah, Gardezi: dsila; Konst.: gulaV; Krón. és Anonymus: rector és Gyula szn.) választanak a tapasztaltabb és tekintélyesebb hadnagyok közül. A bölcs gyula nemcsak bíró volt, hanem népe tanácsadója is. Az ő tanácsát kérik nagyfontosságú ügyekben, s a IX. század vége felé már az ő szava dönt béke és háború ügyében. Idegenek a nép tényleges uralkodójának nézik (Ibn Rustah, Gardezi ) s méltósága örökössé lesz nemzetségében (vö. a Krónikákban három generáción át szereplő Gyula sz[emély] n[ev]et). Mivel így a gyulát mindinkább a törzsszövetség politikai ügyei veszik igénybe, a törvénykezési feladatok végzésére új bírót, régi nevén karchászt vagy charkászt (Konst. 40: karcaV; Kétes adatok: Szt. László III. 2 tc.: „iudex Sarkas”; Anonymus: Horka sz[emély]n[év], mely régibb charkasz alakra mutat) választanak, kinek méltósága szintén örökössé lesz (Konst. 40: Kál karkász és fia Bulcsu karkász). A kende, gyula és karkász a törzsszövetség politikai egységének kifejezői, de hivataluk a törzsek önkormányzatát nem érinti, hatáskörük csupán törzsközi, az egész szövetséget érdeklő ügyekre terjed ki.

38. A törzsszövetségben hosszú ideig együtt élő törzsek közt idők folyamán a közös élet, együtt átélt viszontagságuk és a közös nyelv megteremtették az együvé tartozás érzetét, vagyis – ami evvel egyértelmű volt – a vérségi összetartozás tudatát. Mint a nemzetségről a törzsre, a törzsről a törzsszövetség egész népére átöröklődik a közös őstől való származás hite. Mihelyt ez a hit a határozott tudat formáját ölti magára s a következmények levonására kellő erővel és cselekvőképességgel rendelkező személy, nemzetség vagy törzs áll a mozgalom élére, a törzsszövetség lazább szervezete is képletes vérrokonságon alapuló törzs szervezetéhez hasonló szilárdabb szervezetté módosul, a törzsszövetségből kialakul a nép, a nemzet.

A IX. század közepe táján tűnik fel a magyar népnév (Ibn Rustah, Gardezi ) s vele egy időben az idegenektől ez idő óta általánosan használt ungri (ungari, hungri, hungari) népnév (?Nagy Alfréd 875 körül, Georgius Monachus, Annales Fuldenses, Regino), mely – úgy látszik – a bolgárok régi onogur-onugur népnevének származéka. A magyar népnév használata a IX. sz. utolsó negyedében azt bizonyítja, hogy e korban már az egész törzsszövetség népére kiterjedt a közös őstől való leszármazás, a vérrokonság hite. A legendássá vált ős: Magyar (Krónika: Mogor, Anonymus: Mágógra torzulva) eredetileg a Magyar-törzs (Konstant: Megerh) illetőleg a később legkimagaslóbb tagjáról Árpád nemnek nevezett Magyar nem névadó őse volt.

Az uralkodó törzs névadó ősének nemzeti heros eponymosszá emelkedésére analógiát találunk Romulus – eredetileg a Romnes-törzs őse – esetében.

39. A magyarságot az V–IX. századi kultúrfejlődés, a törzsszervezetben, de már monarcha alatt megtelepedetten élő kazárok és bolgárok szomszédságában, földműves szolgáik és adófizetőik társaságában töltött hosszú idő előkészítette a békésebb megtelepedett életmódra, a laza törzsszövetségnél szorosabb politikai egységre. Ilyen körülmények közt érte őket az első lebediai besenyőtámadás. Az úz-kazár szövetség elől régi hazájukból menekülő besenyők erős lökése két részre szakította a törzsszövetség népét. A kisebb rész az ellenséges nyomás elől Perzsia és Örményország felé húzódott (Konstant. 38., Örmény források, Anonymus: Dentu-Moger, Krónika). Ezekből szakadt-e ki, vagy más elszakadt töredék volt-e a XIII. század közepéig a Volga vidékén élt magyarság (1237. Ricardus jelentése Julián útjáról), nem tudjuk megállapítani.

A nagyobb rész – hét törzs népe, a török szokás szerint hétmagyarnak nevezett nép (Konstant. 40: Nekh, Megerh, Kourtugermatou, Tarianou, Genac, Karh, Kash) – magával ragadva a Kazár-birodalomtól elszakadt török nyelvű néptöredéket, a kabarok (Konstant kabaroi, Anonymus: cumani) három törzsét (genea), nyugatra menekült.

A magyar törzsek Konstantinusnál hagyományozott nevét általában Nyék; Megyer (= Magyar), Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kari vagy Kara, Kaza vagy Keszire magyarázzák. E törzsnevek közül csak a névadó Magyar törzsről állíthatjuk, hogy Áprád törzse volt. Ezért későbbi fejtegetéseinkben az egyes törzseket a krónikákban hagyományozott vezérek – lehetőleg a történetileg is ismert IX–X. századi személyiségek – nevével, illetőleg a méltóságnevekkel megkülönböztetve, Árpád, Lél (950–955 k.), Botond (?950 körül), Ound (?), Kundu (nyilván a régi fővezér megszemélyesített méltóságneve), Gyula (950 k., 1000 után), Karkász (Bulcsu 950 k., apja Kál) és Kabar törzsnek fogjuk nevezni. – A magyaroknak honfoglaláskori hétmagyar népneve, melyet a hagyomány (Anonymus) a nép helyett tévesen a hét szövetkező hadnagy közös megjelölésére alkalmazott, analóg az on-ogur (= tíz ugor), otur-ogur > uturgur (= harminc ugor), tokuz-ujgur (= kilenc ujgur), otuztatar (= harminc tatár), tokuz-oguz (kilenc oguz) stb. török népnevekkel, hol a számnév eredetileg a törzsek számát jelenti. – A kazároktól elszakadt kabarok töröknyelvűségét Konstantinus adatán kívül (Anonymus valószínűleg Ruthenia korabeli néprajzi viszonyaiból következetve nevezi őket kunoknak) a kabar vezetőnemzetségek családfáján szereplő Aba, Pata, Vata (Aba nem), Bors, Bunger, Csaba (Bors- vagy Miskolc nem), Örös (Urs, Ursu-ur), Aba (Örösur nem), Oluptulma, Koppán (Katalapán nem) török személynevek is kétségtelenül bizonyítják.

40. A magyarok Etelközön – a Dnyeper, Duna-torkolat, Szeret és a Keleti-Kárpátok határolta területen – a kabarok egy hadnagy alatt álló három törzsével, mint nyolcadik magyar törzzsel (Konst. 39–40.) egyesülve, szakítottak a régi időleges fővezérség intézményével. Hadnagyaik a képletes vérrokonságkö-

tés szertartásai (Anonymus: vérszerződés) közt örökös fővezérré, fejedelemmé (Konst. 40: megaV arcwn, másutt csak arcwn, Anonymus: dux, Krónika Árpád utódairól: dux, Pozsonyi évk.: princeps) választották a leghatalmasabb Magyar (Konst. 40. Megerh) törzs fejének, Álmosnak (Konst. SalmoutzhV, Krón., Anonymus: Almus) fiát – „a gondolkodásban és tanácsban bölcs, vitéz és uralomra termett Árpádot” (Konst. 38.). A törzsszövetség nemzetté, a magyar néppé (Konst.: genoV, Leó: eJnoV, Krón: gens) alakult.

41. Az örökös fejedelemség megalapítása egyértelmű volt a törzsszövetség állandóságának intézményes biztosításával, de korántsem jelentette a régi társadalmi és politikai szervezet bukását.

A fejedelemség eredetében – szemben a túlvilági tényezők támogatására, isteni elhivatásra hivatkozó középkori királysággal – részben valódi, részben fiktív vérségi kapcsolatokra alapított s a családapai, nemzetségfői és törzsfői intézményből levezetett intézmény lévén, nem állt ellentétben a valódi vagy képletes vérségi kapcsolatokon nyugvó, ősi politikai és társadalmi szervezettel. Kialakulása nem érintette a törzsi és nemzetségi önkormányzatot. A honfoglaló magyar nép politikai szervezete törzsszervezet volt, funkcionáriusai a törzsek élén álló fejedelem és bírák – a gyula és karkász – voltak. Árpád, az egyénisége következtében is uralomra hivatott új örökös fejedelem – mint korábban hadjáratok idején a kende – korlátlan uralkodó, monarcha (Leó 45. §: monarcoumenoi) volt az etelközi hadiállapot korában. X. századi utódai békés viszonyok közt már csak névleges uralkodók, kifejezői a nemzet egységének, de a törzsek autonómiájával szemben tehetetlenek. Csak saját törzsük felett gyakorolják hadnagyi hatalmukat. A hadnagyok saját felelősségükre, saját törzsük népével bocsátkoznak hadivállalatokba (Lél, Bulcsu), sőt külön szövetségeket is kötnek (Skylitzes [Szkületzész]: Gyula konstantinápolyi látogatásáról). A külföld ismét több egyenrangú fő alatt álló népnek látja a magyart (Konst.: De cerimon. II. 48. id. helye. Vita S. Oudalrici), noha tudja, hogy örökös fejedelme és bírái vannak. „Nyolc törzsük azonban nem engedelmeskedik saját fejedelmeinek – az (alább említett) Árpád neméből sorrend szerint uralkodónak, a gyulának és karkásznak –, hanem szövetségük van háborúra és amely részt megtámadják, azt teljes tanáccsal és törekvéssel megsegítik.” (Konst. 40. V.ö. Ibn Rustah, Gardezi és Ibn Fadlant a bolgár almus alatt álló törzsekről és törzsfőkről.)

A törzsszervezet keretén belül, mint attól különálló társadalmi és gazdasági szervezet tovább élt és működött az ősi nemzetségi szervezet.

A törzsszervezet politikai fogalmával szemben a nemzetségi szervezet fogalmának csak gazdasági és társadalmi tartalma van. A kettőnek analóg értelmezése – noha még a szorosan vett szakirodalomban is gyakori jelenség – alapjában téves ítéleten alapszik. Nemzetség és törzs, nemzetségi szervezet és törzsszervezet különböző eredetű és lényeges jegyeikben különböző történeti alakulatok. Eltérő természetük jut kifejezésre eltérő sorsukban is. A királyság megalapításakor a törzsszervezetnek s vele a törzsnek, mint az új politikai szervezettel ellentétes politikai szervezetnek, buknia kellett. Viszont a nemzetségi szervezet, a nem, mint gazdasági és társadalmi szerv, az új politikai keretbe illeszkedve, ahhoz simulva, tovább élt és működött a magántulajdon elvének és a rendi gazdasági és társadalmi szervezetnek a XIV. században bekövetkezett teljes diadaláig. Csupán a nemzetségfői méltóság enyészett el a királyság megalakulásakor. Emléke a békebíróság (arbitratores) szokásjogi intézményében élt tovább. A nemzetségi szervezet bomlásának jelei a XIII. században a nemesi vármegye és ebben a nemesi bíróság kialakulása, a mindinkább szaporodó nemzetségi birtokosztályok, a nemzetségnevek elejtése s a nemzetségekből kiszakadó családok vezetéknévfelvétele stb.

42. A nemek – nemzetségközi béke biztosítására szolgáló korlátozás (engesztelési rendszer) mellett – a fejedelemség megalapítása után is teljes gazdasági és jogszolgáltatási önkormányzatuk birtokában maradtak. Zárt közösségeikben, a nemzetségfő és családfők természetes eredetű kiváltságos helyzetéről nem szólva, a vérségi kötelék s a vagyon- és jogközösség minden társadalmi különbség keletkezésének útját állta. Az ősi társadalmak éppen vérségi szervezetük miatt nem ismerik az osztálykülönbségeket. A nemzetségek kilépése korábbi merev elkülönözöttségükből, a politikai természetű törzsszervezet kialakulása azonban szükségképpen magával hozta a társadalmi megoszlást, ami egyelőre nem az egyének és családok, hanem a nemzetségek társadalmi rétegződésében jutott kifejezésre.

A hadnagyok, fővezér, bírák, fejedelem, jó vitézek, kiváló, ügyesen gazdálkodó vagy szerencsésebb nemzetségfők nemzetségei a többi fölé emelkedtek. A tisztségviselés megkülönböztető jegyével díszített, katonai érdemek és vagyoni helyzet következtében kiemelkedő nemzetségek egy a többitől mindinkább elkülönülő, előkelőbb társadalmi réteggé alakulnak. E rétegeződés még korántsem tekinthető osztályképződésnek. Ezt megakadályozta a társadalom vérségi szervezete, melynek értelmében mindenki tagja lévén valamely nemnek, közvetlenül részese a nemzetségi, közvetve a törzsi és törzsszövetségi önkormányzatnak s így lényegében a társadalom minden tagja egyenlő. Mindazonáltal e rétegződésben a törzsszervezet bukása után meginduló osztályképződés egyik fontos előfeltételének teljesülését kell látnunk.

A másik előfeltételt is megtaláljuk az ősi társadalomban, illetőleg annak keretein kívül. A nemzetségi gazdaságokban már a régi hazában fontos szerepet töltöttek be a hadifoglyoktól, behódolt, leigázott idegenektől származó szolgák, a későbbi alacsonyabb társadalmi osztályok ősei. A szolga nem volt tagja a társadalomnak. Mint vagyontárgy a birtokos nemzetség korlátlan hatalma alatt élt, de mint értékes vagyontárgy élvezte annak védelmét is. Helyzetük – a vásárra hurcolt fölös számú hadifoglyokról nem szólva – nem volt egészen kétségbeejtő. Mindenesetre kedvezőbb volt az állati sorban tartott ókori és a spanyol-portugál kereskedés által forgalomba hozott újkori rabszolgákénál. Épp ezért nem alkalmazzuk rájuk a közkeletű rabszolga elnevezést, noha jogilag rabszolgák voltak is. A háztartás körül alkalmazott szolgákkal semmi esetre sem bántak kíméletesen, de a hódolt népekből kikerülő, önálló családi háztartással bíró, ősfoglalkozást űző pásztor és földműves szolgák az úrnak, illetőleg a hódoltató nemzetségnek fizetett terményadó fejében védelemben részesültek s maguk élvezték szorgalmuk gyümölcsét.

Társadalmon kívüli népelemként már ekkor feltűnnek az egyes nemzetségek, különösen a nagyobb fényt űző hadnagyi és fejedelmi nemzetségek védelme alatt élő, természetben adózó kereskedő és kézműves idegenek, a későbbi vendégek (hospites) ősei.

43. Az ősi társadalmi és politikai szervezet ismertetéshez felhasznált irodalom:

Az idézett források legnagyobb része a Magyar Honf. Kútfőiben található. Ezek értékelésére, valamint a tárgyi kérdésekre v.ö. a 25. §-ban idézett irodalmat. Ezek közül: az ősi társadalmi és politikai szervezetre v.ö. Hóman: Őstörtén. keleti forrásai; A társadalmi osztályok (Békefi-Emlékk., 1912.) és A székelyek eredete; Pauler és Illés id.m., továbbá az összehasonlító jog- és történettudomány, valamint az etnológia gazdag külföldi irodalmát. Az így kapható becses analógiák kritikai alkalmazásáról Századok, LII. 288. Az ősi társadalomtörténet fogalmainak tisztázását l. Hóman: Társadalomtörténeti terminológia (Társadalomtudomány. I. 1921.) A nép etnikus kialakulására: Marquart: Ostasiat. u. osteur. Streifzüge; Die Chronol. d. alttürkischen Inschriffen. Sebestyén: A magyar honf. mondái. Thúry: A magyarok eredete (Századok, XXX.). Gombocz: Török jövevényszavaink (MNy. III.); Die bulg.-türk. Lehnwörter. 1912.; Áprádkori török személyneveink (MNy. X–XI.); A bolgár kérdés és a magyar hún-monda (MNy. XVII.). Szinnyei id.m. Darkó: A magyarokra vonatk. népnevek. Pais: Régi személyneveink jelentéstana (MNy. XVII.). Németh: On-ogur, hét-magyar (u.o. XVII.). Az Örményországba szakadt magyarokról: Thúry (Századok, XXXI.) és Marquart: Streifzüge. A törzsszervezet katonai karakteréről: Salamon: A magyar haditörténethez. 1878. A nemzetségi szervezetről, vagyonközösségről: Komáromy (Turul, 1887.) néhány helyes megjegyzése mellett Karácsonyi: M. Nemzetségek. I–III. A szervezet bomlását illetőleg v.ö. Karácsonyikívül Tagányi: Szolnok-Doboka vm. tört. I. és A nemesi vármegye kialakulása. A képletes vérrokonságról, vérszerződésről s általában a nemzetségi szervezet korának szokásjogi maradványairól: Tagányi: Hazai jogszokások. A vérbosszúra: Szent István I. 34., II. 4., Szent László I. 13., III. 27. t.-c. 1279. kun törvény, 1351: IX. t.-c., XIII. sz. oklevelek, Timon id. m.; a vérdíjra s általában a kompozíciós rendszerre Szent István, Szent László stb. törvényein és oklevelein kívül: Hóman: Magyar pénztörténet. 161; Tagányi: Hazai jogszokások. 26. A iudex Sarkas = karkász értelmezése: Tagányi (Tört. Szemle, II. 530.). V.ö. még Pais id.h. A hadigyűlésről: Marczali: A m. nemz. tört. I. 48., v.ö. a germán thing-et. A hadnagy-, vezérválasztásra v.ö. a tiszt- és hadvezérválasztás késő középkorig fennmaradt szokását (Takáts: A magyar gyalogság tört. 48–58.) és a régi nemzetségi szervezet helyébe lépő székely székszervezet választott hadnagyait (capitaneus, maior exercitus) Connert id. m.