A magyar címer történetéhez
(1920)^[1]

A magyar államcímer kialakulásával s az egyes címerrészek eredetének kérdésével foglalkozó heraldikusok és történetírók a címeres pecsétek mellett kevés figyelemre méltatják a címeres érmeket. Az érmeket másodrendű forrásokként használják fel s ha ezek címerábrázolása a pecsétekének ellentmond, afelett – többnyire minden indokolás nélkül – napirendre térnek. Pedig a középkori címertörténetnek a pecsétekkel teljesen egyenrangú forrásai a címeres pénzdarabok s a címerek numizmatikai ábrázolásának vizsgálatával értékesen egészíthetjük ki heraldikai ismereteinket. A magyar heraldikában még nagyobb jelentőséghez jutnak a numizmatikai források azáltal, hogy az Árpád-házi királyok korából aránylag kevés címeres pecsét jutott korunkra.

A következőkben a numizmatikai források felhasználásával igyekszem a magyar címertörténet néhány homályos kérdését megvilágítani.^{1}

A középkori magyar pénzek első csoportján – Szent Istvántól II. Gézáig (C.N.H. I. köt. I–VI. sorozat) címeres ábrázolással nem találkozunk. Az éremrajzok nem nagyon változatosak; valamennyiük három, a XI. században kialakult, illetőleg meghonosodott tipikus rajza (kereszt karjaiban jegyekkel; három magas hordozható kereszt; koronás fő) vezethető vissza.^{2} Csak II. Géza óta találkozunk változatosabb éremrajzokkal. A XII. század második felében és a XIII. század legelső éveiben kibocsátott finomabb technikájú érmeken^{3} (VIII–X. sorozat) a régi rajzok erősen módosult változatai mellett a bizánci és arab pénzverők működésére visszavezethető, keleti motívumokkal ékes ornamentális ábrázolásokat, latin és kufikus betűkre emlékeztető jegyeket találunk. Az éremrajzok képzésében a megelőző kor konzervativizmusával szemben szubjektívebb elemek érvényesültek. Ez éremcsoport rajzai közt találkozunk először a kettős kereszttel. Első királyunk, ki pénzeire kettős keresztet veretett, III. Béla. Több – metrológiai és tipológiai okokból egyaránt első veretei közé sorolandó – éremfaján, mint az egyik vagy mindkét lapot betöltő főéremrajz (C.N.H. I. 128, 127, 163, 164. előlap, Pótlék 112B: hátlap, 112: mindkét lap) fordul elő a kettős kereszt.

Közvetlenül ehhez az éremcsoporthoz csatlakoznak III. Béla lemezpénzei (C.N.H. XV. sorozatból: 271–281. sz.) és kettős keresztes címert ábrázoló, „Bela rex” feliratú pénze (263. sz.). A kettős kereszt a brakteáták egyikén, mint az éremrajz része (279.), az 1190 táján vert 263. sz. éremfajon pedig pajzsbafoglalva, mint valódi címerkép szerepel.^{4}

A magyar címer másik alkotórésze, a pólyás vagy csíkolt címerpajzs, a XII. és XIII. század fordulóján, egyidőben tűnik fel Imre király pecsétjén és András herceg szlavóniai dénárján (C.N.H. I. 203). II. András korában mind a pecséteken, mind a Szlavóniában vert dénárokon (C.N.H. I. 201., 202., 204., 206., 207., 303., 307., 308. sz.) állandóan szerepel.^{5}

A pólyás címer mellett a kettős kereszttel is találkozunk ugyanez időben. Imre királynak heraldikai szempontból eddig nem méltatott nagy viaszpecsétjén a király jobbjában kettős keresztes országalmát tart.^{6} II. András pénzein is gyakran fordul elő a kettős kereszt, mint az éremrajz része (C.N.H. I. 173., 174., 175., 189., 191., 212., 213., 221., 222. sz.), mint az egész lapot betöltő éremrajz (116., 224., 225., 179., 180. sz.), az egyik szlavóniai dénáron és a hozzátartozó obuluson (C.N.H. I. 309. és Pótlék 308/A. sz.) pedig pajzsbafoglalva.

Ugyancsak pajzsbafoglalt kettős kereszt van Gutkeled István bán, styriai [stájerországi] kapitány (1254–1258) Styria részére vert címer (C.N.H. I. 356.) előlapjának jobboldalán, míg baloldalt a bán nemzetségének – a Gutkeled nemnek – címere látható. Ugyanő a szlavóniai Pekrecen [Pakrác] 1255. óta vert báni dénárok hátlapjára is a kettős keresztet alkalmazta, az egész lapot betöltő éremrajzként, alsó vízszintes szára alatt két egymással szembenéző koronás fővel. E rajz jellemző maradt a báni pénzekre, melyeknek előlapján a későbbi szlavón címer főalakja – futó nyest – és a Moneta regis (v. ducis) pro Sclavonia körirat látható.

Az utolsó Árpádok pénzein éppúgy, mint pecsétjeiken, a pólyás címerpajzzsal nem találkozunk. A kettős kereszt viszont IV. Bélától III. Andrásig, mint az egész lapot betöltő éremrajz (C.N.H. I. 248., 251., 284., 317., 318., 323., 373., 374., 375.), mint az éremrajz része (344., 345.), mint a királyi alak kezében tartott jelvény (315.) és pajzsbafoglalva, mint valódi címerkép (266., 257., 363., 376., 377.) gyakran fordul elő az érmeken. Vencel érmein a király kettős keresztes országalmát tart kezében.

Károly Róbert korában a kettős kereszttel már csak a báni dénárokon s az ezek mintájára vert királyi bániakon (banales regales: C.N.H. II. 51–55. sz.), valamint az úgynevezett keresztes dénárokon (cruciti: C.N.H. II. 47., 49., 50.) – az egyiken pajzsbafoglalva – találkozunk. Többi pénzein, köztük az aranyforint egyik típusán és az összes garasokon ismét a II. András óta használatból ment pályás címer tűnik fel, de már nem egyedül, hanem az Anjouk liliomos címerével hasított pajzsban egyesítve (C.N.H. II., I–III. tábla).^{7}

A numizmatikai és szfragisztikai források együttes vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy a kettős kereszt, mint magyar királyi vagy országos jelvény, negyedszázaddal előbb tűnik fel a pólyás címernél, s már 1190 táján pajzsbafoglalva, mint valódi címerkép fordul elő. Ez idő óta az Árpádok kihaltáig a kettős kereszt, mint királyi jelvény és címer állandóan használatos, még Imre és II. András korában is, mikor a pecséteken az újabb, pólyás címernek adott helyet. A pólyás címerpajzs – Imre és II. András korát kivéve – az Árpád-korban sem pecséteken, sem érmeken sohasem volt használatos.

E tények megállapítása címertörténeti szempontból igen nagyjelentőségű, mert heraldikusaink Palma óta IV. Bélának vagy II. Andrásnak tulajdonították a kettős keresztes címer felvételét s bebizonyítottnak vélik a pólyás címer idősebb voltát. E felfogás kialakulását kétségtelenül elősegítette a rendszeres és megbízható éremkronológia hiánya. Ez tette lehetővé, hogy a numizmatikában járatlan és Imre nagypecsétjét figyelembe nem vevő heraldikusok, sőt az ő elméletüktől megtévesztve, maga a kiváló numizmata Réthy is – Schönwisner, Weszerle és Rupp tanításával szembehelyezkedve – III. Béla és II. András kettős keresztes érmeit minden alap nélkül IV. Bélának vagy V. Istvánnak tulajdonítsák, vagy egyszerűen hallgatással mellőzzék.^{8} A pecsétek címerhasználatából egyoldalúan levont következtetések téves voltát azért nem ismerték fel, mert nem gondolták meg, hogy a címer szükségszerűen jelentkezik előbb az érmeken, semmint a pecséteken. A pecsét jogi természetével és rendeltetésével minden változtatás és újítás ellentétben áll. Középkori uralkodók pecsétjüket csak nagyon fontos, kényszerítő okok miatt változtatták meg. Új pecsétnyomót – visszaélések megakadályozása végett – csak akkor verettek, ha a régi elveszett, vagy tömeges oklevél- és pecséthamisításokra jöttek rá. Ha tehát valamelyik uralkodó címer felvételére határozta el magát, meglévő pecsétnyomóját nem dobta el, hogy a címert belevésesse. Viszont pénzt a XII– XIII. században minden évben újat bocsátottak ki s az új pénznek a rajza is folyton változott. A pénzekre tehát minden nehézség nélkül ráverethették a címert. Úgy látszik, ez volt az eset III. Béla korában is. Időrendben első pénzeinek tanúsága szerint III. Béla a kettős keresztet, mint jelvényt, uralkodása kezdete óta használta, de pajzsbafoglalva, mint valódi címer, csak uralkodása vége felé került pénzére. Pecsétnyomóját azonban ekkor már nem változtatta meg. Ez a magyarázata annak, hogy a címer numizmatikai használata megelőzte a szfragisztikai használatot.^{9}

A heraldikusok megtévesztésében nagy része volt annak, hogy Imre és II. András – bár a kettős keresztet, mint királyi jelvényt és címert kimutathatóan használták – pecsétnyomóikba más címert, az oroszlánokkal megrakott pólyás címerpajzsot vésették. Ahelyett, hogy a címercsere okát igyekeztek volna felderíteni, figyelmen kívül hagyva a numizmatika helyes megállapításait, egyszerűen kétségbe vonták a III. Béla- és II. András-kori hiteles numizmatikai emlékek tanúságát.

Abból, hogy III. Béla pecsétjén még nincs címer s hogy fiai pecsétjükön más címert használtak, semmiesetre sem következik, hogy III. Béla és II. András pénzein és Imre nagypecsétjén a kettős kereszt, mint királyi jelvény és címer ne volna helyénvaló. Az a feltevés, mintha III. Béla vette volna fel, a pecsétekből egyoldalúan vont következtetés, aminek a III. Béla- és II. András-kori hiteles numizmatikai emlékek és Imre nagypecsétje határozottan ellentmondanak.

* * *

Késő-középkori magyar felfogás szerint a kettős kereszt, mint apostoli címerjelvény, II. Sylvester pápa adományából illette meg Szent Istvánt és utódait.^{10}

Ennek az elméletnek alapvető hibája az, hogy a XI–XII. században az apostoli vagy pátriárkai kereszt nem volt kettős. Általában a nyugati egyházban a kettős keresztnek semminő szimbolikus jelentősége nem volt. Az apostoli vagy pátriárkai, később érseki kereszt csupán abban különbözött a többitől, hogy hadijelvények és zászlók módjára hosszú nyélre volt tűzve. Ilyen hordozható keresztet látunk az összes pápák bulláin II. Orbán (1085–1099) óta,^{11} s a pápai pénzeken is hiába keresünk kettős keresztet.^{12} A pátriárkai kettős és a még később előforduló pápai hármas kereszt a késő középkorban címereken, pénzeken és képeken itt-ott már előfordul, de szimbolikus jelentőséghez még nem jutott.^{13} A legtöbb egyházi archeológus meg sem emlékezik róluk, noha a kereszt változó formáival lapokon keresztül foglalkoznak. A kettős kereszt nyugaton a XIII. századig egyszerű heraldikai és numizmatikai ábrázolás volt, de mint ilyen is szokatlan. A Karoling-kori, valamint a X–XII. századi itáliai, francia- és németországi pénzeken a kereszt igen nevezetes szerepet tölt be. Alig van éremfaj, melyen a kereszt akár mint főrajz, akár mint mellékjegy vagy díszítő motívum ne szerepelne. Kettős alakjával azonban a XII. század végéig nem igen találkozunk.^{14} Kivételesen fordul elő egy-egy pénzen, az egyházfők érmei közül a X. században VII. Benedek pápa (974–983) ezüst dénárjain s a XII. és XIII. század fordulóján Ludolf magdeburgi érsek (1192–1205) pénzén.^{15}

A nyugati heraldikában is teljesen alárendelt szerepet játszik. A heraldikusok a pátriárkai kereszt elnevezés mellett lotaringiai és magyar keresztnek nevezik.^{16} Ez is mutatja, mennyire szokatlan heraldikai alakzat volt. A lotaringiai címerbe a XV. században a magyar címerből került^{17} s valószínűleg az aragóniai uralkodóház is II. András leánya révén kezdte a kettős keresztet címerjelvényül használni.^{18}

Nyugaton a XII. századig a kettős kereszt sem mint egyházi szimbólum, sem mint uralkodói jelvény nem használatos, s amennyiben itt-ott előfordul, egyszerű díszítő ábrázolás. II. Sylvester pápa nem ajándékozhatott Szent Istvánnak kettős keresztet és nem jogosíthatta fel ilyennek használatára, mert ő maga s vele korának egyetlen nyugati egyházfejedelme sem használt jelvényül kettős, hanem igenis hosszú nyélre tűzött, hordozható, apostoli keresztet.

XII–XIII. századi forrásainkból kétségtelenül bizonyítható, hogy a magyar királyokat megillette – a hagyomány szerint Szent István óta s a pápa adományából – az apostoli kereszt használatának joga, melyet ünnepélyes alkalmakkor előtte hordoztak.^{19} Ez a kereszt történeti, archeológiai és numizmatikai emlékeink tanúsága szerint csupán a hordozható egyes kereszt lehetett.

A Gizella királyné környezetében hímzett koronázási paláston, a XI–XII. századi összes pecséteken és Salamon egyik érmén (C.N.H. I. 22. sz.) a király egyszerű kereszttel díszített országalmát tart a kezében. A kettős keresztes országalma először Imre nagy pecsétjén tűnik fel, használata csak IV. László óta folytonos. A koronázási jelvények közt levő kettős keresztes országalma az Anjou-korban készült, a koronázáskor használt apostoli kereszt azonban ma is egyszerű hordozható kereszt. Sem Hartvik, sem IV. Béla oklevele nem mondja a király előtt hordozott keresztet kettősnek, amit – ha ilyen lett volna s a kettősségnek bárminő jelentőséget tulajdonítottak volna – semmiesetre sem mulasztanak el. Bizonyos az is, hogyha királyaink III. Béla előtt kettős keresztet használtak volna jelvényül, annak legalább itt-ott a változó rajzú pénzeken is szerepelnie kellene, melyeken Szent István óta az egyes kereszt állandó, Szent László, sőt már Salamon óta a hordozható apostoli kereszt is (Szent László: C.N.H. I. 33., 34., Kálmán: 42., II. István: 53., II. Béla: 56. sz.)^{20} állandóan visszatérő éremrajz volt.

Forrásaink alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar királyi hatalom jelvénye a XI. század közepe óta kimutathatóan – tehát minden bizonnyal Szent István óta – a nyélre tűzött, hordozható egyes apostoli kereszt volt, melyet III. Béla cserélt fel a kettős kereszttel.

* * *

A kettős kereszt a XII. században nyugatról nem kerülhetett hozzánk. Figyelmünket tehát kelet felé kell fordítnunk.

A római, majd a bizánci császárok hatalmi jelvénye a hosszú nyélen csüggő hadilobogó, a labarum volt, nyelén a római sassal, majd Nagy Konstantin óta Jézus Krisztus monogrammjával.

A bizánci császárok arcképes pénzein az V. századig rendesen a labarumot látjuk a császár kezében.^{21} Más pénzeken a hordozható kereszt és a kereszttel ellátott országalma is előfordul.^{22} A labarum használata az V. század első felében gyérülni kezd és I. Leó császár (457–474) utódai alatt teljesen eltűnik. Helyét a kereszt foglalta el, mely korábban egyházi szimbólumképpen szerepelt a császári érmeken. Ez időtől a IX. századig az egyes kereszt legtöbbször lépcsőzetes talapzatra állítva fordul elő. A császári alak kezében is rendszerint hosszúnyelű, hordozható kereszt vagy kereszttel ellátott országalma látható.^{23} Az országalma és hordozható kereszt a pénzeken e korban már nem egyházi szimbólum, hanem a keresztény császári hatalom jelvénye, a divatját múlt labarum helyett.^{24} A keresztet gyakran díszesebben, kettős vonalakból alkotva ábrázolták. I. Leó, II. Leó, Zéno és I. Anasztáz (457–518) pénzein a labarumra emlékeztető, kettős vonalakból alkotott kereszteket látunk.^{25} Néha a kettős vonalakból rajzolt kereszt, a közbülső vonalak eltűnvén, a kettős kereszthez hasonlít,^{26} sőt I. Leó egyik pénzén már valóságos kettős keresztté alakult.^{27} I. Justinianus (527–565) óta azonban e díszesebb kereszt nem fordul elő. Annál gyakoribb III. Konstantin (641–642) óta a vízszintes szárára merőleges vonalakkal díszített kereszt, mely a VII–IX. században, Theophil idejéig állandóan használatos.^{28} A labarumot I. Mihály (811–813) pénzén látjuk ismét viszont^{29} s ez idő óta használata általánossá vált.

Theophiltól [Theophilosz] (829–842) Komnénosz Mánuelig (1143–1180) az összes bizánci császárok verettek pénzeket, melyeken a kezében labarumot tartó császári alak látható,^{30} s a császári pecséteken is megjelenik a labarumot tartó császári alak.^{31} Ugyanekkor tűnik fel újra és állandósul a pénzeken és pecséteken a kettős kereszt. Legtöbbször a császár kezében, ha két kép van az érmen vagy pecséten, az uralkodótársak kezében, vagy arcképeik közé állítva látjuk a hosszúszárú, hordozható kettős keresztet.^{32} Ugyanily alakban fordul elő egy XI. század elejéről való mozaikon Krisztus kezében^{33} és egy X. századi kéziratnak bolgár cárt ábrázoló miniatűrjén.^{34} Más pénzeken a császár kezében, de országalmára tűzve látjuk.^{35} Önállóan, mint egész lapot betöltő rajz, császári pénzeken ritkán fordul elő,^{36} de ily alakban szerepel a XI-XII. századi császári tisztviselők, különösen a kardhordók (spatharius, protospatharius) pecsétein.^{37} A kettős kereszt a császári numizmatikában és szfragisztikában ez időben már teljesen háttérbe szorította az egyes keresztet, mely Theophil óta csak kivételképpen fordul elő.^{38}

A kettős kereszt kezdetben valószínűleg semminő külső jelentőséggel nem bírt. A pénzverőbélyegek és pecsétnyomók készítőinek vésője alatt, talán egészen öntudatlanul alakult ki a kereszt díszesebb formáiból, melyek kétségtelenül a labarum hatása alatt öltöttek díszesebb alakot. Nem lehetetlen az sem, hogy a kettős kereszt közvetlenül a labarumból alakult. Keletkezésének vizsgálatára itt nem terjeszkedhetünk ki. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a kettős kereszt Bizáncban tűnik fel, speciálisan bizánci jelvény,^{39} s a IX–XII. században a labarumhoz és a korábban használatos hordozható, egyes kereszthez hasonlóan a kelet-római császárság hatalmi jelvénye volt. A császárok kezdetben bizonyára az általánosan és közönségesen használt egyházi szimbólumtól való megkülönböztetés végett használták jelvényül a kettős keresztet, amely azután a keleti egyházban mint egyházi szimbólum is elfoglalta az egyes kereszt helyét.

A nyugati egyházi férfiak a XII. században, keresztes hadjáratok idején ismerkedtek meg a bizánci császárok kettős keresztjével, s azt mint valami kitüntető egyházi szimbólumot, az egyszerű keresztnél magasabb rangú jelvényt fogták fel. A pápák és érsekek, nem akarván a bizánci császár mögött maradni, bár egyházi jelvényül továbbra is az egyszerű hordozható keresztet használták, a XII. század vége óta pénzeikre, címereikbe néha kettős keresztet alkalmaztak, melyet a késő középkorban – téves okoskodással – a magasabb egyházi hatalom, a pátriárkátus, majd az érsekség szimbólumaként kezdtek tisztelni.^{40}

A kettős kereszt IX–XII. századi bizánci használatát és III. Béla bizánci összeköttetéseit ismerve nem lehet kétségünk afelől, hogy előtte, midőn a magyar királyi hatalom hagyományos jelvényét – a hordozható apostoli keresztet – a kettős kereszttel cserélte fel, semmiféle egyházi szimbólum nem lebegett. Csupán a görög császárt utánozta, kinek családjával közeli rokonságban volt, kinek udvarában töltötte élete legszebb éveit s kinek kettős keresztes jelvényét, mint a bizánci trónnak hosszú ideig hivatalosan elismert örököse, a császár veje s őt rangban közvetlenül követő deszpotész, majd Mánuel fiának születése után: caesar – más méltóságviselőkhöz hasonlóan – már a görög udvarban jelvényként használta. A kettős keresztet ifjúkora óta az uralkodói hatalom szimbólumaként ismerte. Nem csodálhatjuk, hogy király korában is ragaszkodott hozzá. A magyar királyság hagyományos jelvényének, a keresztnek megkettőzése kétségtelenül bizánci hatásra vezethető vissza.

Lehetséges, hogy a kettős kereszt használatában bizonyos tendencia is megnyilvánult a bizánci hatalmi törekvésekkel szemben. A kettős kereszt a császári hatalom szimbóluma volt, s mikor Béla ezt a magyar királyság jelvényévé, majd címerévé tette, ezzel a magyar királyi hatalmat a bizánci császári hatalom mellé állította. Ha e feltevés helyes, a kettős keresztes címer a magyar királyság III. Bélától oly féltve őrzött önállóságának is szimbóluma volt.^{41}

* * *

A magyar címer másik főalkotórésze, az Imre és II. András idején – s az Árpád-korban csakis akkor – használatos pólyás címer a kettős keresztes jelvénynél negyedszázaddal, a kettős keresztes címernél körülbelül egy évtizeddel később tűnik fel. Felvételét heraldikusaink többnyire Imre királynak,^{42} mások azonban III. Bélának tulajdonítják.^{43}

A kettős címerhasználat okát és a pólyás címer eredetét kutatva, mindenekelőtt tisztáznunk kell a két címer viszonyát. Dőry szerint a IV. Béla óta használt kettős keresztes és az Imre, II. András használta pólyás vagy csíkos címer közt közjogi jelentés tekintetében határozott különbség nincs. Használatukban csupán kronológiai különbségek állapíthatók meg. A két címer különböző korban „egyaránt a magyar királyság jelképe volt, értve alatta úgy a királyi hatalmat, mint annak szubsztrátumát, az országot (regnum Hungariae)”.

Ezt a felfogást teljes egészében nem fogadhatjuk el, mert a két címer kronologikus egymásutánjának feltevésén alapszik. Kimutattuk, hogy a két címer Imre és II. András korában egyidőben volt használatos s hogy a pólyás címer sem II. Béla korában, sem IV. Bélától az Árpádok kihaltáig pecséten vagy pénzen nem fordul elő, s bár Imre és II. András korában háttérbe szorította, a használatból kiszorítani sohasem tudta a XI–XII. századi királyi jelvény, a hordozható apostoli kereszt helyébe lépő és III. Béla óta folytonosan használt kettős keresztes címert. Ezek a körülmények kétségtelenné teszik, hogy a két címer közt bizonyos közjogi különbség volt.

A kettős kereszt, illetőleg a kettős keresztes címer, mint korábban az egyszerű, de hordozható apostoli kereszt, III. Béla óta a keresztény magyar királyság – a királyi hatalom és az ország – jelvénye volt. Viszont a másik címer, bár Imre és András pecsétnyomóikba vésették – III. András hercegkori címerének, az Anjouk igénycímerének és Anjou királyaink liliomokkal egyesített pólyás címerének tanúsága szerint^{44} –, az Anjou-korig sohasem volt országos címer, hanem az Árpád-ház családi címere, mely később a kettős kereszttel egyesítve országos, királyi címerré lett ugyan, de mint családi címer második helyre került a királyi hatalmat jelképező kettős kereszt mellett.

E családi címer felvétele éppúgy, mint a királyi hatalom jelvényének, a kettőssé lett apostoli keresztnek pajzsra alkalmazása, vagyis címerré alakítása természetes következménye volt a kornak és környezetnek, melyben III. Béla élt. A XII. század harmadik negyedében kezdik a keresztes vitézek a családi jelvényeket a hadilobogók mellett a pajzsra is alkalmazni. Béla a bizánci udvarban állandóan érintkezett a címerviselő francia fejedelmi és főúri családok keletre szakadt tagjaival. Felesége, Châtillon Anna is egy ilyen család, az antiochiai uralkodó hercegek ivadéka volt. Természetesnek kell tartanunk, hogy a külsőségekre, a szertartásokra oly nagy gonddal vigyázó bizánci udvarban felnőtt magyar király már presztízskérdésből is szükségesnek tartotta a királyi jelvények pajzsra alkalmazását és a külön családi címer felvételét, ha nem akart felesége rokonságánál alábbvalónak látszani.

Imre és II. András a régi királyi jelvény rovására újításképpen használták pecsétjükön és pénzükön a családi címert. A második címercsere IV. Béla konzervatív politikájában leli magyarázatát. Nagyapjáról reámaradt hagyományokhoz ragaszkodva helyezkedett szembe a II. András korában tért hódító újító törekvésekkel. Nagyapja példája lebegett szeme előtt, mikor a királyi hatalom régi fényének, a királyi vagyon régi teljességének visszaállítására törekedett. A címerkérdés rendezésében is hű maradt magához. Elvetette a nagybátyja és apja által használt családi címert s visszahelyezte jogaiba az első országos címert, III. Béla királyi hatalmának jelvényét, a kettős keresztet.

IV. Béla óta a pólyás címer többé nem szerepel, mint a királyi hatalom s az ország jelvénye. Csak az Árpád-ház tagjai s különösen az Árpád-házi származás alapján a magyar trónra igényt tartó, külföldön élő hercegek, III. András és az Anjouk használták.

A két címer közjogi különbsége a magyar Anjouk korában, kik mindkettőt használták, halványodni kezd, de teljesen csak Zsigmond halála után tűnik el. Ez idő óta a két címer egyenrangú része a magyar királyi vagy országos címernek. Zsigmond korában, a konstanzi zsinat krónikájában négyelt pajzsot látunk, első és negyedik negyedében a kettős kereszttel, második és harmadik negyedében a pólyákkal.^{45} I. Ulászló pénzein és pecsétjein pedig már a mai címert: hasított pajzsban jobbról a nyolc pólyát vagy csíkot, balról a kettős keresztet.^{46}

[1] (Első kiadása: Turul 1921)