FAJ VAGY FAJTA?

Az emberi nem a mi tudásunkkal megközelíthető legrégibb idő óta több ágazatra, egymással meghatározott öröklődő testi és lelki tulajdonságaik szerint rokon embereknek – más ily csoportoktól különböző – csoportjaira tagozódik.

Ezeket az alaktani osztályozás változó szempontjai szerint ásatag és élő, ősi és kevert, kezdetleges és uralkodó, öblös és szűk fejű, hosszú és rövid koponyájú, fehér, sárga és fekete bőrű fajoknak vagy fajtáknak nevezett csoportokat a tudósok egy része egy emberpártól, más részük több őstől származtatja.

A többfajúság (polygeneizmus) hirdetői az alapvető alaki jellegek – termet és testarányok, koponyaalkat és arcalak, orrforma és állfejlettség, szemalak és szemszín, hajszín és minőség, bőrszín és tapintás stb. – és a jellemző szellemi képességek feltűnő eltéréseit mérlegelve, az emberi „nem” (genus) keretén belül több önálló biológiai „faj”-t (species), s ezek mindegyikében számos „alfajt” (subspecies) vagy „fajtát” (race) különböztetnek meg.

Az egyfajúság (monogeneizmus) hívei viszont az egymás közt korlátlanul szaporodó, s így élettani értelemben zárt egységet alkotó összes élő és a legtöbb kihalt emberfajtát is egy emberpártól származtatják. Darwin nyomán hirdetik, hogy „az összes emberi rasszok mérhetetlenül közelebb állnak egymáshoz, mint a majmok bármelyikéhez, s ezért az összes emberfajtákat egész bizonyosan egyetlenegy alaktól származónak kell tartanunk”. Legfeljebb annyit engednek meg, hogy némely kihalt ősemberalakok – így a homo primigenius néven emlegetett „neandervölgyi ember” – nem sorolható a mai ember biológiai fogalmi körébe.

Az újabb embertani és örökléstani kutatások ezt a monofiletikus elméletet igazolják. A fő emberfajtákon belül és azok határterületén kialakult alfajok és változatok, a legvégletesebb típusokat egymással szakadatlan láncolatban összekötő átmeneti emberalakok szinte megszámlálhatatlan sokaságának a megismerésével végleg az egyfajúság javára billent a mérleg. Az összes emberfajták génállományában közös, de minden állatfajtánál hiányzó, öröklődő fizikai és lelki tulajdonságok az emberi nem ősi egysége mellett vallanak. Ezért ma a legilletékesebb tudósok a fajtákat és változataikat – a neandervölgyi embert is ideértve – külső és belső okokra visszavezethető, évezredes osztódás és kereszteződés eredményének tartják; valamennyien az „értelmes ember” (homo sapiens) biológiai fajának az alfajai és változatai, vagyis nem fajok, hanem fajták.