A NYELV

Az ember kezdettől fogva és ma is minden alakváltozatában emberi nyelven beszélő értelmes lény. Tervszerű munkálkodása, szerszámkészítő és tűzcsiholó képessége mellett beszélőképessége különbözteti meg a testi alkatukra vele rokonnak tetsző legmagasabb rendű állatoktól.

A nyelv a művelődésteremtő és művelődéshordozó népegyéniség sajátos kifejezőeszköze, s mint ilyen a legjelentősebb történetalkotó tényezők egyike, különböző embercsoportokat és népeket összetartó és közösségbe foglaló erő. Összekötő híd távoli népek és kultúrák, választófal az ősidőkben egy törzsről szakadt népek és művelődések között. A nyelv örökölt és kölcsönzött elemei, szókincse, fogalomalkotása, kifejezésmódja a különféle fajtaelemekből összetett és szellemi egységbe forrott történeti nép műveltségét, e műveltség fejlődésének menetét és korszakait, tájanként változó dialektusai pedig a népi társadalom ősi szerkezetét, rokon törzsek és tájcsoportok egykori különállását, különböző fajta népelemek kapcsolatait világítják meg.

A nyelvszerkezet és a szóanyag azonossága, a hangtan, ragozás, szóalkotás, szó- és mondatfűzés hasonlóságai, a szókészlet egyezései ősrégi érintkezésekre és művelődési kapcsolatokra vetnek világot. A rokon nyelvek alaki és tartalmi eltérései és egymástól független fejlődése viszont ősi kapcsolatok megszakadásáról, életközösségek felbomlásáról s önálló népi egyéniségek kialakulásáról adnak tájékoztatást.

A nyelvrokonság mérlegelésénél igen nagy óvatosságra van szükség, mert a látszólagos egyezések könnyen tévútra vezethetnek. A nyelvek szókincse nem állandó. A népek érintkezése s a társadalmi, gazdasági és politikai átalakulások nyomán a régi szavak egy része elenyészik, kivesz a nyelvből, másfelől új szavak egész sora kel életre. A hangalakok a nyelvek egyéni hangtörvényeihez képest megváltoznak. Bármilyen különösen hangzik is, a rokon nyelvek szóegyezéseinek nem a mindennapi értelemben vett hasonlóság, szakasztott egyformaság, hanem a szabályos eltérés az ismertetőjele. A hangváltozáshoz hasonló módosulásnak van alávetve a nyelvszerkezet is, bár az alaktani elemek ellenállóbbak a szavaknál.

A nyelvi egyezések és eltérések műveltségtörténeti mérlegelésénél még nagyobb óvatossággal kell eljárnunk. Gondosan meg kell figyelnünk a nyelvfejlődés minden jelenségét, mert a nyelvrokonság ugyan kétségbevonhatatlan bizonyítéka a rokon nyelvet beszélő népek ősi életközösségi vagy szomszédsági kapcsolatainak, de önmagában nem bizonyítja azok eredeti fajrokonságát.