ONOGUROK

A Kr. u. 5–6. században a pontusi síkságon élt urgur – későbbi nevükön „ogur” – népek közül az onogurok a 7. század végéig szerepelnek a 8. századi földrajzi irodalomban is Onogoriának nevezett Donon túli tartományban. A kazár hatalom kialakulása után önállóságukkal együtt nevük is eltűnt, hogy a 9. század derekán az onogurok régi hazájában a kazároktól magukat függetlenítő magyarok népneveként „ungr”, „ungar” alakban újra felbukkanjanak.

Az onogur-unugur-ungur-ungr-ungar névazonosság ma már vitán felül áll a tudományban. A magyarokat szláv és görög szomszédaik, majd a nyugati népek is mindmáig ungroknak, vagyis onoguroknak nevezik. A tudományos irodalomban azonban minduntalan felmerül az a feltevés, mintha szomszédaink e nevet csak azért alkalmazták volna rájuk, mert az onogur-bolgárok egykori hazájában laktak. Bizonyítékul példákat hoznak fel hasonló névátruházásokra, csak azt feledik, hogy ilyenekre – a humanista népazonosításokról nem szólva – csupán ott találhatunk példát, ahol valamely nép egy másikra rátelepedett, s vele életközösségre lépett. Így szállt át a britek neve az angolszászokra, a galloké a frankokra, a volhoké vagy valahoké a román népekre, az illíreké a horvátokra, a bójoké a bajorokra és a csehekre, a finneké a suomi népre, a szkítáké a szarmatákra és a hunokra, a gótoké a lengyelekre, a hunoké a bolgárokra. Mindahány esetben az idegenből jött uralkodónépre alkalmazták a neki meghódolt és vele egyesült őslakók nevét. Más eset, mikor a nagy birodalmak népeinek az egyéni népneve tűnik el az uralkodó nép neve alatt, mert politikai egyéniségüket elvesztették.

A magyarok „onogur”, „ungr” nevéből tehát arra kell következtetnünk, hogy az onogurokkal valamikor – őket hódoltatva vagy nekik hódolva – életközösségben éltek. Az onogur-magyar azonosság elméletét el kell ejtenünk, de ez nem érinti azt a helyes megállapításunkat, hogy a korábban „urg” majd „uturgur” néven emlegetett magyarok az onogurokkal egy törzsszövetségben egyesültek, s a 8–9. századi onogurok az ungr-magyarokkal azonosak. Forrásainkból az egyesülés időpontját is megállapíthatjuk. A magyarok urog neve 463-ban szerepel utoljára együtt az onogurokéval együtt. Félszázaddal később pedig egy onogur fejedelem személyneveként tűnik fel a maguk használta magyar népnevük.

A pontusi hazájukban hun-bolgár elemekkel vegyült és a hun dinasztia uralma alatt élő onogurok – az egykorú görög és keleti írók tanúsága szerint – a Donon túl, a Pontus keleti partvidékén laktak. Ők voltak tehát azok „a Krími-Boszporuszhoz legközelebb lakó hunok”, akik felett az 525 táján Bizáncban megkeresztelkedett Gorda uralkodott, s akik – pogány papjaik izgatására – királyuk ellen fellázadtak, s őt elűzvén testvérét, Magyart emelték trónra. Magyar király neve kétségtelenül azonos a „magyar” népnévvel, s arra vall, hogy mielőtt az egész onogur szövetség uralkodója lett, a magyarok fejedelme volt. A török és mongol uralkodók nem egyszer nevezték el újszülött fiaikat arról a népről, amelynek uralkodójának szánták, különösen újonnan hódoltatott vagy csatlakozott népekről. Így kapta a kazárokat hódoltató besenyők egyik fejedelme a 10–11. században a Kazár, az 1241 óta Magyarország királyának címét viselő Sejbán kán fia és unokája a Madsar, Dzsingisz kán kései ivadéka a Tatár és Üzbég nevet. Ezeket az analógiákat figyelembe véve feltehetjük, hogy az onogurok uralkodója a nemrégen hódoltatott vagy csatlakozott magyarokról nevezte el újszülött fiát.

Az Árpád-ház eredetmondájában ugyanez a Magyar vagy Magyer király az őskorba visszahelyezve állítólagos Hunor testvérével – akiben az „ugor” népnévvel kapcsolatba hozott „Ugorda-Gorda” történeti alakját vélik felismerni – a hun-magyar dinasztiák és népek névadó őseként szerepel, míg az ősanyák Dula „alán” királynak a testvérpár által elrabolt leányai. Az alán házasság kétségtelenül a magyarok és szavirok, vagy „fekete alánok” 5–6. századi kapcsolataira utal, s arra enged következtetni, hogy az egymástól már korábban elvált két nép a 6. század elején – Gorda idejében – még barátságos szomszédi viszonyban élt egymás mellett. Ezt történeti adatok is megerősítik: a perzsákkal állandóan hadban álló szavirok és a Bizáncban megkeresztelt Gorda egyaránt a bizánci hatalom szövetségesei voltak. Ez a viszony csak Magyar trónra lépésével szakadt meg, aki a krími görög őrséget lemészároltatta, és az ellene küldött császári sereg elől csak hosszú küzdelem után vonult vissza. Ugyanekkor két onogur vezér – Glón és Türák – a szavirokat támadta meg nagyobb sereggel, de Boarik szavir királynő hadaitól vereséget szenvedett. Nem sokkal utóbb a szavir hatalom elbukott I. Kosru perzsa királlyal vívott élethalálharcában. Töredékei 545 után már a Kaukázuson túl laktak. Ugyanekkor tűnik fel a Dontól keletre – az onogurok korábbi és későbbi hazájában – az „utugurok” s a Don–Dnyeper közén a „kuturgurok” neve. A névváltásról a Magyar idejében vezető szerephez jutott magyar népelem előtérbe nyomulására következtethetünk.

Az onogur–magyar egyesülés – ezek szerint – 463 után, de még az 5. században, Magyar fejedelem születésének valószínű időpontja előtt következett be; 525 után pedig már a magyar elem jutott túlsúlyra az új politikai alakulásban. Ez az időpont egybeesik az urgur népek földjére jövő és velük később összeolvadt „bolgár” nép beolvadásának a kezdetével.