« A SZINÉSZET KASSÁN. KEZDŐLAP

Abauj-Torna vármegye és Kassa

Tartalomjegyzék

KASSA TÁRSADALMA. »

201KASSAI NÉPSZOKÁSOK ÉS BABONÁK
A MAI műveltség mindent elegyengető hatása, mely alól a nép sem vonhatja ki magát, megsemmisíti, nagyrészt már meg is semmisítette a városi nép életének sajátosságait. Kassa népszokásaiból is alig maradt fenn valami. A népviselet ugyszólván egészen elenyészett, a hagyományos mulatságok, ünneplések, lakodalmi szokások rohamosan vesztik jellemzetességüket, mely csak töredékesen nyilatkozik meg itt-ott mai napság.
Lakodalom.
A lakodalmat egy-egy módosabb külvárosi polgári házban még a régi szokás szerint tartják meg, noha részleteiben már ez is sokat módosult. A kassai polgár lakodalma mindig teljes két napig tartott. Soha sem esett máskorra mint hétfőre.
A vőfély már két héttel azelőtt bejárta az atyafiakat, komákat, jó ismerősöket, mindig csak csütörtökön és vasárnap tisztelvén meg őket. A vőfélynek ugyanazokat a tulajdonságokat kellett egyesitenie magában, melyeket országszerte, az egész magyar nép megkövetelt attól, a kit e fontos tisztségre alkalmasnak itéltek az örömszülők. Zengzetes nyelvü szónoknak, találékony rendezőnek, elmés mulattatónak és jó ivónak kellett lennie.
Jelvénye volt a mándliján virító piros selyem kendő, mellén egy-két rozmaring-szálból, kaméliából vagy szegfüből tüzött bokréta, melyre a menyasszony fehér szalagja borult. Fáradságáért a lakodalomnál kicsinált mellékjövödelmén kívül kapott öt váltó forintot az örömapától.
A lakodalom napján a vőfély még egyszer sorba járta a meghivott vendégeket és szigorúan megparancsolta, hogy eljőjjenek. De addig egy sem ment, a míg a vőfély magával nem vitte őket. A menyegző mindig délelőtt volt.
A meghivott vendégek mindegyike vitt a menyasszonynak nászajándékot.
Midőn a násznép már egybegyült a lányos háznál, az örömszülék megáldották a mátkapárt, azután megindultak a templomba. Elöl mentek a férfi vendégek a vőlegénynyel. Utánuk párosan a nők. A két nyoszolyó lány közre fogta a pityergő menyasszonyt, a kinek illendőségből sirnia kellett.
A sort a czigánybanda zárta be. Ujabb időben azonban a lakodalmakkor előforduló rendetlenségek miatt már csak a belvárosig volt szabad a czigánybandának mennie, a hol aztán betért a legközelebbi korcsmába, míg a násznép folytatta utját a templom felé. A czigányok számára a vőfély már előre kellő mennyiségü bort rendelt az illető csapszékben.
Ha a násznép oly későn érkezett a templomhoz, hogy az esketés 12 óra előtt nem érhetett véget, az egyházfi becsukta a templom ajtaját és addig nem nyitotta ki, a míg a násznépet kapunyitás czimén meg nem vámolta.
Hazafelé abban a sorrendben ment a násznép, mint a hogy az esküvőre indult. A lakodalmas háznál a kapuban várták a násznépet; de 202nem eresztették be, míg az uj pár nem evett a frissen sült kenyérből s nem ivott a pinczéből akkor felhozott borból. Ott benn a vendégeket is megkinálták kalácscsal és borral, mire azok elszéledtek és csak a vacsorára tértek vissza. A vacsora az esti csillag feljöttével kezdődött.
A vőfény terített; ő jelölte ki a vendégek helyét; ő határozta meg az ételek behordásának sorrendjét. A pincze szintén az ő kezelése alatt állott. Az ételek felhordásában segitségére állott a két nyoszolyóleány. Vacsora közben, mint általában mindenütt a magyar vőfélyeknek, a kassai vőfélynek is minden fogásnál rigmust kellett mondania s tehetségéhez mérten tréfával, mókával, dallal gondoskodni a násznép mulattatásáról. Mikor a vendégsereg már jól belemelegedett a mulatságba, a vőfély kalapot fogott és ékes rigmusok közt gyüjtést inditott a menyasszony főkötőjére. A gyüjtött huszasok közül természetesen nem egy tévedt az ő zsebébe. Nem sajnálták tőle, valamint jó kedvvel adakoztak akkor is, midőn csizmatalpra valót kért ezzel a rigmussal:
"Sokat jártam, fáradtam,
Elszakadt az uj talpam."
A vacsora után bevezette a bekötött kezü szakácsnét, a ki jajgatva panaszkodott, hogy sütés-főzés közben elégette a kezét, adjanak orvosságra valót. A kalap ekkor is megtelt garasokkal.
Az asztalbontást szintén a vőfély végezte a két nyoszolyóleánynyal; a szoba kisöprése azonban a nyoszolyók dolga volt. A seprőt rendesen nem tudták előkeríteni a leányok, mert az élelmes vőfély jó korán elrejtette és csak egy váltóforint váltságért adta elő.
Mikor a szoba tiszta volt, a menyasszony a vőlegénynyel megkezdé a tánczot. Utánuk a nyoszolyóleányok tánczoltak választottjaikkal. A czigány tányérjára az uj házasok egy-egy forintot, a nyoszolyók egy-egy huszast dobtak. A nyoszolyók után a násznagy jött a nyoszolyó asszonynyal, a kiktől két-két huszas taksa dobása dukált. A násznép csak ő utánuk állhatott be s sorba.
Éjfélkor kifonták a menyasszony hajszalagját, de még nem tették a főkötőt a fejére, csak kontyot tüztek neki, mert még nem asszony. Az ügyes vőfély igyekezett elvenni a hajszalagot, mert azért is kaphatott váltságdijat.
Ezután szétoszlott a násznép s másnap 9 órakor gyült ismét össze, de leányok már nem lehettek a mulatságon, mert nagyon vaskos tréfák járták. Az idősebb nyoszolyóleánynak szabad volt elhozni az uj menyecske főkötőjét, de azután ott kellett hagynia a lakodalmas házat. A nyoszolyóasszony szintén ajándékozott főkötőt a menyecskének s ezt tették a fejére, hogy benne a templomba vigyék avatásra.
A sok vaskos tréfa közt, melyekkel a második napon dévajkodtak, elmaradhatatlan volt az asszonyok patkolása és a férfiak borotválása.
Az asszonypatkolás abból állott, hogy egy-egy dévajabb menyecskét nem éppen gyöngéd módon leültettek s egy darab fával addig ütögették czipője sarkát, míg meg nem váltotta magát egy huszason, melyen bort hozattak. A férfiak borotválását az asszonyok cselekedték. Ha lefülelhettek egy vigyázatlan férfit, bekenték az orrát korommal, liszttel, tésztával, sőt kulimászszal is és addig dörzsölték szalmacsutakkal, míg ki nem szúrta a huszast.
A násznép szabadabb viselkedésü része néha az utczára is kivitte a mulatságot. Ha nagy kedvük szottyant, a férfiak asszonyruhába öltöztek, a nők meg férfiruhába, s farsangi menetben indultak dorbézolni. A vőfély volt a vezető, kezében tollseprővel. A szilajkedvű csapat elment mindazokhoz a vendégekhez, a kik a második napon otthonn maradtak. Minden házban meg kellett traktálni a látogatókat. Ha elmulasztották, akkor leakasztották az ablakot, vagy ellopták a gazda ködmönét, párnáját s a legközelebbi korcsmában ittak a rovására. Innen üzentek a boszankodó gazdának, hogy jöjjön a jószágáért s váltsa ki. Mikor aztán megunták a sok duhajkodást, visszamentek a lakodalmas házba s ott mulattak ismét éjfélig, a midőn elbúcsuztak az uj pártól s a lakzinak vége volt.
"Sub regula".
Érdekes, sajátos szokása volt a kassai iparos népnek a "Sub regula" nevezetü táncz, mely mindaddig dívott, míg a czéhek fennállottak. A "sub 203regula" elnevezés onnan eredt, hogy bizonyos szabályok szerint kellett e tánczot lejteni.
A sub regulát különösen a kőmivesek és ácsok meg a mészárosok bálján járták s általában csak az iparos osztályban volt honos. Az úri körökben nem ismerték, noha az urak is szivesen látogattak el koronkint a sub regulákra.
A sub regula táncz alakja leginkább a polonézzal hasonlitható össze. A táncz rendezőjét a bálbizottság saját emberei közül választotta. Az illetőnek jó tánczosnak, deli legénynek és erélyes rendezőnek kellett lennie. A rendező atillában és ez alkalomra készült diszes kalpagban állt a sor élére. A kalpagot több színes szalag, gyöngysorok ékitménye és tollforgó diszítette. A rendező jelvénye széles nemzeti szinü szalag volt, melyet vállán átvetve viselt.
A sub regulát tánczoló leányok nem ültek, hanem sorban kellett állaniok. Nagy kitüntetés volt annak, a ki megkezdé a forgóst, vagyis a kit először szólitott tánczra a rendező. Éjfél előtt csak a hajadonok vehettek részt a tánczban; éjfél után az aszonyok is tánczolhattak.
A czigányok a terem közepén helyezkedtek el, s a rendező kiválasztván párját, megadta a jelet a sub regulára. Megjegyzendő, hogy imádottját soha sem választhatta. Erre is volt szigoru regula. A rendező tánczát, mely sajátképen nem volt egyéb, mint a sub regula táncz dallamára lejtett séta, egyedül járta párjával. Mikor igy körülsétálták a termet, a rendező ahhoz a legényhez vezette a leányt, a kinek a nevét megsugta neki. A többi leánynak már a rendező választott párt, tetszése szerint. Valószinü azonban, hogy eleve meghallgatta kinek-kinek titkos kivánságát. A sorba állott párokat a rendező vezette. A táncz megnyiltakor pénzt dobáltak a czigány elé tett tányérra, mert belépti dij nem volt ezeken a mulatságokon.
A sub regula eltartott egy-két óráig, néha tovább is. A rendezőnek gyakran szűk volt a terem s kivezette a tánczoló párokat, mint később a négyes utolsó figurájában is szokás volt, a mellékhelyiségekbe, sőt a szabadba, a hóba is.
A sub regula melodikus dallamát a "Tábor" városrész czigányai közül már csak egy-kettő ismeri. Nemsokára feledésbe merül egészen. A "Magyarország Vármegyéi és Városai" szerkesztősége lejegyeztette e dallamot a czigány játéka után, Káldy Gyula átirta zongorára s ebben az alakban közöljük. Sajátságos, lengyel és magyar motivumokból ötletszerüen egybeszőtt, különös ritmusu, 2/4, 3/4, 5/4 ütemekben hirtelen változó dallamu táncz ez.
A sub regula vége mindenkor a csárdás volt.
A sub regulás mulatság rendesen egy hétig tartott. Ha egy nap az egyik kidőlt, eljött másnap. Pénteken szünetet kellett tartani, mert bőjt volt, valamint a rendezőnek sem volt szabad imádottját választani az első, a forgós tánczra, nem volt szabad a többi legénynek sem imádottját választani az utolsó estéig. Ekkor pattant ki minden titok, mert ez volt a szerelmesek estéje s ki-ki szive választottjával tánczolt. S a kinek nem jutott, vagy a ki nem választhatott, azt is szigoruan megregulázták.
Bálosok.
A terem falán, színes szalagon függött egy nagy lyukas fakanál, a "csapó". A "lézengő bálosokat" (mai értelemben rendezők) e lyukas kanállal serkentette tánczra a főrendező. Ki erre sem forgatta meg a lányokat, neve följegyeztetett, s a bál után illendőképen megfenyitették. Az erre kiszemelt biróság egy hatalmas legény által bizonyos számu botütéseket méretett a lomha vagy borszerető bálosra.
Mivel a bál költségei igen megviselték a bálosok (bálrendezők) kaszszáját, 206a közönség az utolsó estén - belépti díj czimén - szintén hozzájárult az egyleti dinom-dánom fedezéséhez. A kitől hogy telt, 2 pengő forintot is adott a költségekhez. Ezt is már csak hajnalban fizették s hajnali fizetségnek keresztelték el.



"SUB REGULA" TÁNCZ.
Zongorára átirta Káldy Gyula. Mérsékelten.
A bálosok élőszóval hívták meg női vendégeiket a bálba, sőt a kiket nagyon meg akartak tisztelni, azokért lámpással mentek el, s ugyan igy kisérték haza is.
Betlehemesek.
Régente karácsony szent estéjén Kassán is végig járták a külvárosokat a betlehemi pásztorok.
Nem sokban különbözött ez a más vidéken dívó Bethlehem-járástól. Öten-hatan összeverődtek, alakos ruhát öltöttek s minden házban elénekelték a karácsonyi énekeket; végül a vén számadó juhász tréfás és néha triviális versekkel mulattatta a háznépet. Ha nagyon megsiklott a nyelve, a többiek nekiestek és szalmával kitömött derekát ugyancsak eldöngették. A vén komikus nagy furkósbotjával védekezett a bántalmazók ellen.
Egy másik mulatságos figura, a mindig éhes és fölötte szomjas Jakab bojtár ezzel köszöntött be:
Adjon Isten jó estéket!
A kemenczén kalácsot érzek.
Aztán igy folytatta:
Semmi jó se történt máma;
Megölte bénát a sánta,
a vak ezt jól látta, tudta,
A néma volt, ki besugta,
Üres zacskóját lerúgta
És eldugta
Puczérnak a nadrágjába.
A tréfás mókák és komoly énekek befejeztével jól megvendégelték a kedves hirt hozó pásztorokat és utnak eresztették őket egy csomó ajándékkal.
A czigányok még ma is eljárnak a külvárosi házak ablakai alá és hegedü kisérete mellett nyekergő hangon dalolják el a betlehemi történetet, a minek élvezetétől egy pár fillérrel menti meg magát az illető lakós.
Babonák.
A kassai népnél a műveltség terjedésével a babonában való hivés, a babonás szokások is lassankint veszendőbe mennek. Inkább a naivabb öregek ragaszkodnak még balhitükhöz; de ezek is csak az ártatlanabb babonáktól nem birnak szabadulni.
Vizi manó.
Kiveszik a vizi manó is nép képzeletéből; ma már inkább a gyermekmesék tárgya. A vizi manót apró, tetőtől talpig piros ruhába öltözött emberkének képzelte a nép, mely a Hernád zúgóiban és örvényeiben lakik; rendesen a folyóra boruló vén füzfa tövében építi víz alatti palotáját s oda viszi magával áldozatait. A gyermekeknek megmutatja magát, mert azok nem árulják el, s a halászok ugy tudják, hogy gyermekeik tányérjából akárhányszor eleszi a tejes kását. Hatalmát azonban megtöri az imádság. Ezért maradt fenn a népnél az a hagyomny, hogy ha valaki a Hernádba lép, előbb keresztet vet magára és rövid imát mond.
A vizi manó szerelméről is tud mesélni a nép fantáziája.
Egy kassai halásznak igen szép leánya szerelmi bánatában vizbe ölte magát. Holttestét soha sem találták meg. Esztendő mulva, késő éjszakán, bezörget valaki a külváros egyik bábájának ablakán. Az asszony kitekint az ablakon s egy négy lovas hintót lát házikója előtt állani.
A bába siet a nagy úri asszonynak vélt beteghez, de megrémül, midőn látja, hogy a lovak neki mennek a Hernádnak s az alsó malommal átellenben levő vén füzfához usznak. A hintó egy pillanat alatt lemerült a bábával a vizbe. A segélyre váró úri asszony nem volt más, mint a szegény halász szép leánya, most a vizi manó felesége. 207Az ifju asszony egy egészséges vizi herczegnek adott életet, a bábát pedig fejedelmi ajándékkal küldte haza a manó.
Virkolák.
Ismerte a néphit a virkolákot vagy varkolákot is.
Félig ember, félig farkas. Késő éjszakákon kóborol elhagyott utakon és embervérre szomjazik. Ábrázatja rút, de az emberéhez hasonlít, sőt azt tartják róla, hogy valóban ember is, csak természete a farkasé. Igen hosszu életü, de sohasem hal meg a jámbor emberekhez hasonlóan, mindig öngyilkosság utján pusztul el.
A mord tekintetü emberről ma is azt mondják: ugy néz, mint egy virkolák. Hernádparti halászok sokat meséltek róla; ma már ugy látszik kiveszett, mert a kassai virkolák éjjeli kóborlásairól többé nem szól a népmonda.
Apró babonák.
A babonák nagy része közös más vidékek babonájával. A jellemzőbbeket megismertetjük a következőkben:
Az esketéskor szomoruan égő gyertyák rossz házasélet előjelei. Hasonlóképen adnak minden ismert lakodalmi babonára: temetéssel találkozás, eső, beleharangozás mind rossz jel.
Ha a gyermek foggal születik, ezt nem szabad elárulni, csak hét éves korában. Az ilyen gyermek kiválóan szerencsés lesz, sőt a jöbőbe is lát.
Kis gyermek előtt békát emlegetni veszedelem, mert sokáig nem fog beszélni. Ha mégis megteszi valaki, a szülő ne mulaszsza el rögtön utána tenni: "Szentelt só a gyermek nyelve alatt." Ez a bűvös mondás elüzi a bajt.
Az ablakon keresztül nem szabad kisdedet kiadni, mert nyavalyatörős lesz.
Ha sokan bámulták a pufók babát, elaltatás előtt a szemről való leköpés járja, vagyis kereszt alakban köpnek a gyermek homlokára, két arczára és ajkára.
Ha el akarják választani a gyermeket, egy főtt tojást adnak a kezébe, azután elveszik tőle és a tojást visszájára átdobják a ház födelén; a kis gyermek többé rá sem gondol a szopásra.
Ha azt hiszed, hogy szemről esett, mert vannak emberek, a kik szemeikkel vernek meg - mosódjál meg tisztes fűben, s ha az megsűrüsödik, biztos lehetsz abban, hogy szemről eset. Vagy készits szenes vizet, mosódjál meg vele, aztán dobj bele három darab szenet, s ugyanakkor emlitsd meg azok nevét, a kik az nap meglátogattak, a melyik név emlitésekor a szén az edény mélyére száll, az vert meg a szemével. Ha a széndarabok a víz szinén fönnmaradnak - más bajod van.
Ha nagyon dicsér valaki és rád jajgat, szemről esik.
Szoptatás közben nem szabad rájajgatni a gyermekre, mert megromlik az anyja teje.
A szép tésztát se mutogasd másnak, mert ha jajgat, a tészta nem kél ki; azt tartják ilyenkor, hogy szemről esett a tésztának.
Áldott állapotban lévő nőnek nem szabad gyümölcs befőzésekor a levet kóstolgatni, mert a lé megeczetesedik.
Uj lakásba költözéskor legelőbb is kenyeret és sót kell bevinni a lakásba, hogy a kenyér sose fogyjon ki a házból. Ugyancsak mielőtt beköltözöl az uj házba, macskát vagy kutyát kell bevinned és az ablakon kikergetned. Ezzel kiűzöd a házból a bajt.
Ha idősb halottnak fiatalos az arcza, a mikor kiteritve fekszik, fiatal hal meg utána ha fiatalnak megöregedett ábrázatja van, idősebb ember fogja őt követni.
Ha a kéz ujjai elhalnak, valaki meghal a családban.
Pap vendég bajt hoz a házba.
Békát ne üldözz, mert ki tudja, nem boszorkányt bántalmazol-e, a ki ezért megkinoz álmodban.
Karácsony éjjelén nem szabad az asztalt leszedni; maradjon reggelig úgy a mint az a szent estén leteritve volt. Különben nagy inség száll a házba.
Fekete vasárnap ne vesd le szennyes ruhádat és soha semmiféle titkod vagy titkolni való dolgod napfényre nem kerül.
Nagyszombaton, ahogy meghallod az első harangszót, mosakodjál meg, elvész minden szeplőd; szintugy tégy, ha az első fecskét látod, és soha sem lesz szeplőd.
A kuruzslást sem irthatta ki mind máig a közműveltség haladása. Ma is hitelt adnak azoknak az ámítóknak, a kik jó pénzért a jövőbe látnak, vagy az ellenséget megronthatják. A dargói boszorkányt ma is sokan keresik föl, hogy titkot vásároljanak tőle. Kassán sok ideig a peczérek felesége főzött szerelmi varázsitalt s vásárolta titokban nem egy művelt osztályhoz tartozó nő is. A ráolvasásban egy tihanyi vén paraszt mesterkedik Kassán, különösen az árpát és hályogot imádkozza le a beteg szemről.
208Utszéli feszületeken gyakran látható egy-egy darab rongy. Azok az anyák kötik rájuk, a kiknek gyermekei rossz nyavalyások. Letépik a szenvedő gyermek ingecskéjét és ráaggatják a feszületre, Krisztus sebeitől várván a kínok megszüntetését.
Ha a nyavalyatörésről járja a beszéd, mindig hozzá kell tenni: "Alugyék (e betegség) mint a szürke kőszál." A nyavalyatörős gyermek ekképen gyógyitandó: tegye le az anyja a küszöbre és meztelen testtel üljön rá, mondván: "A mivel szültelek, azzal gyógyítlak meg."
Ellenségedet rövid idő alatt megronthatod, ha két vasárnapon keresztül szigoru böjtöt tartasz rá s közben ájtatosan imádkozol. A ki ilyen böjtöt tart, az - ha meggyónja - feloldozást egyedül a pápától kaphat.
Ha azt akarja valaki, hogy haragosa iszákos legyen: egy kacsa gégéjén keresztül öntött itallal itatja meg.
Eldobott fésűt messzire el kell kerülni, mert a ki azon átmegy, csunya betegségbe esik.
A ki sárgaságban szenved, mise alatt úrfelmutatáskor nézzen folyton a kehelyre s meggyógyul.
Ha valakivel azt a vizet itatják meg, a melylyel a halott arczát lemosták, az egész életén át minden iránt érzéketlen, fásult marad; teste a halottéhoz lesz hasonló.
Abból a házból, melynek küszöbébe egy olyan szeget vernek be, melyet a halott koporsójából vettek ki, egy év alatt elpusztul minden ember; az a ház a szerencsétlenség tanyája marad, mindaddig a míg a szeget el nem távolitják a küszöbből.
Hogy a mérges kelésektől szabaduljunk, 7 féle főzeléknemüt kell vizbe áztatni s azzal a kelő sebet lemosni, a víz aztán a keresztutra öntendő ki; ha valaki átmegy rajta, megkapja a keléseket.
Szembajok és más nyavalyák ellen a kassai nép erős hittel használja a Kálvária hegyen fakadó forrásvizet. Szent-Péter kutjának csodás hatását ismerik már messzeföldön. A kut felett meredő kőoszlop, a melyről egy kőkakas hivogatólag tekint a szenvedő emberekre, tele van aggatva rongyokkal, a bokrok ágain gyermekruhácskák foszlányait s apró harisnyákat lenget a szél. Szegényes áldozata ez a szegény szenvedőknek, a kik azzal az erős hittel hagyják el e csodatevő forrást, hogy ez a víz mindent meggyógyit. Bénák, vakok, nyavalyatörősök is ide járnak orvosságért.

« A SZINÉSZET KASSÁN. KEZDŐLAP

Abauj-Torna vármegye és Kassa

Tartalomjegyzék

KASSA TÁRSADALMA. »