A magyar földnek isteni ereje van magyart teremteni. Magyarrá lesz, a ki erre a földre lép. A királyi városok nagy többsége germán alapítás volt; bejött az országba a kún, tatár, bolgár, jász, neugor, török, és száz év mulva már csak a faluk nevei emlékeztek eredetükről. Kiirtották a magyart csaknem a megsemmisülésig; három évig nyomta a tatár, százötvenig a török, megtámadta nyelvét, nemzetiségét a latin classicitás, a német tudományosság, s annyi száz esztendei folytonos olvasztás után nem fogyott, hanem szaporodott.

És szaporodik folyton folyvást, nő, mint a dagály.

Ennek az isteni erőnek egyik csodálatos tanusága Abauj-Torna vármegye, és érdekes, szép, régi dicsőségü fővárosa, Kassa.

Germán telepítvény volt Kassa és magyarrá lett nagy részében, magyarrá lesz teljesen nemsokára. Idegen ajkú lakosai beolvadnak a magyarba. Irtották a magyart a vármegyében a tatár, török, a német seregek, kegyetlen tábornokok bakói, irtották a vallási harczok: nem fogyott, hanem szaporodott. Oh be szomorú idők voltak, a mikor az egy haza fiainak, a kiket úgyis annyi csapás sujtott, egymást kellett üldözni a miatt, a mit hisznek.

Kiállotta a szomorú időket dicsőségesen.

Egy lelkes és bátor írói gárda óriási munkára vállalkozott. Megírja Magyarország történetét és jelenkorát vármegyénkint, városonkint, olyan kiterjedésben, olyan részletességgel, a minőre nincs példa a gazdag külföldi irodalomban.

Ez is legyen dicsősége Magyarországnak.

Ilyen magasra emelkedett a század elején még oly szegény, jelentéktelen magyar irodalom!

Abauj-Torna vármegyével kezdődik a nagy munka. A véletlen különös játéka, hogy éppen az első a betűrendben is ez a vármegye, mely az elsők közé tartozik Magyarországon, szépségénél, történelmi szereplésénél fogva. De az elsők sorába emelte kulturája is.

A magyar irodalom Kassáról küldte szét az újjáébredés korának első szózatát Kazinczy Ferencz által Magyarországba; a magyar szinészet előbb lelt otthont Kassán, mint az ország fővárosában.

Minő kicsiny, minő szegény volt az, ebben a gazdag Magyarországban!

De papjainak szíve volt ide nőve ebbe a földbe; gazdagság, dicsőség csábjai nem birták azt innen kitépni; részvétlenség, mostoha viszonyok, szenvedések nem birták kiszárasztani innen.

Tudták, hogy nélkülözés, nyomor vár reájuk, hogy a siker, a jutalom jeltelen sirjaikra sem fog már találni, hogy össze kell roskadniok alatta. Még sem tértek ki az útból.

Mind szent nevek még most is előttünk. Hőseink, kik a honfoglalókkal egy sorban állanak. Ah, minő munka volt az, a mit ők akkor véghez vittek! Magyar folyóiratot adni ki közönség nélkül, kiadó nélkül!

De mégis hatott. Minden mag, a mit ez a szent csoport elvetett, pálmává nőtt fel azóta s a forrás, a mit Mózes-vesszejük a sziklából fakasztott, ma terhes gályákat hord.

Valóban isteni ereje van ennek a földnek. Isten kertje ez is szép Magyarországon.

A látóhatár szélén a Kárpát bérczei ülnek hosszú sorban, mint ezüst koronás királyok átlátszó, kék trónusokban. Egy hosszú fehér felhő-vonal lebeg előttük, a bérczek felülemelkednek rajta.

Innen rajtok világoskék halmok, a felföld fenyvesei végtelen távolban. Még közelebb a gömöri hegyek, a tornai hegység, a csodás alkotásu szádelői völgy gigászi sziklafalaival, ködös lilaszínben; a tokaji hegyláncz, erdős zugaival, festői váromladékaival, árnyékban tartva egy fölöttük álló sötétkék felhőtől; az alacsonyabb halmok csíkos szalagokra szántva, a friss szántás feketéje közt és szerte a völgyekben elszórt falvak, fehér házaikkal, karcsú tornyaikkal; a nyugatnak fordult hegyoldalakban a világoszöld szőllők.

S az ékes zöld koszorúban, a Hernád szurdokában Felső-Magyarország legszebb, legnevezetesebb városa: Kassa.

Mennyi vér folyt ennek birtokáért ama veszedelmes napokban, a mikor három úr is parancsolt Magyarországon.

Az olyan három úr közé szorult városnak, mint Kassa, ugyan eszén kellett járni, ha azt akarta, hogy látszólag mind a háromnak eleget tegyen, de egyiknek se olyan nagyon, hogy a másik kettőt magára haragítsa.

A vallásháború és a békekötés következtében Kassa a magyar fejedelem hatósága alá tartozott; a magyar fejedelem pedig Erdélyben székelt, annak a fennura pedig a török szultán volt. A török szultán egri és váradi basái pedig, ha eszökbe jött, egész Kassáig, Tokajig elportyáztak, akkor aztán a kassaiak nem vártak, míg az angolok meetinget fognak tartani elszörnyedésük kifejezésére a Magyarországon elkövetett török kegyetlenségek fölött, hanem lóra ültek, fogták a kardot s ütötték az ő fejedelmök fejedelmének a hadait; még pedig akárhányszor egy társaságban az ő ellenségeikkel, a német császár magyar királyságához tartozó magyarokkal.

Ennélfogva nagy bölcsesség kellett annak a megitéléséhez, hogy a sok átkelő jövevény között melyik a jó barát, melyik az ellenség? Kinek kell igérni, kinek valósággal ajándékozni is? Kit kell fenyegetni a veréssel és kit igazában meg is verni?

A kassai polgárok kemény emberek voltak; ha egyszer azok valamire azt mondták, hogy "nem", hiába mondta a császár, szultán és a nagyfejedelem, hogy "igen", mert ha a potentátok egymás között olyan mappát festettek, a minek a határa oda esett, a hová a kassaiaknak nem tetszett, hát a kassai főbiró megnyálazta az ujját s letörlé a pergamenről. Aztán egy pár esztendei ostromoltatástól sem ijedtek azok meg: próbáját adták akárhányszor.

Megmutatták azt már századokkal előbb, Róbert Károly királynak, a ki végre is kénytelen volt ajándékon megszerezni a város barátságát.

Csák Máté, ki nyiltan ellenszegült Róbert Károlynak, a négyszer megkoronázott királynak, hegyei közül alárohanva, elfoglalta egész felső-Magyarországot; foglalása határait Komárom és Kassa képezék. Itt a szász polgárság lázadt fel a király ellen, elvett szabadalmaiért s a lecsillapításukra küldött Omodé nádort legyilkolá. Benne a király egyet veszíte leghatalmasabb hívei közül és Csák Máté hatot nyert vele. Omodé hat fia mind hozzá pártolt át.

A kardoknak össze kelle mérkőzni, el kellett végre dülni, egy ura legyen-e Magyarországnak, vagy kettő, vagy száz?

A király megindult pártjai seregeivel a trencséni párt ellen.

A tornai csatában előcsapatának vezére, Kompolthi László elesett, de győzött a király és Sáros várát vette ostrom alá. Demeter, a pártvezér, sokáig bátran védte azt, míg Aba vezér alatt tizenhétszáz pánczélos lovag tört elő felszabadítására s a király kénytelen volt levonulni a Tárcza mellé s elfogadni a nyilt csatát az egyesült pártcsapatokkal. Rozgony előtt ütött egymásra a két sereg. Magyar volt mindkét oldalon, híres jó vitézek itt is, ott is, kiknek egymás kardja által kelle elhullaniok.

A csata első hevében Csák Máté seregei győztek, a két szepesi gróf: Görgei és Jordán több jó bajnokkal halva feküdtek már a mezőn, futott a gyávább itt és amott, midőn hirtelen a Drugeth és Görgei fiuk, a király körül gyülekezve, kétségbeesett rohammal törnek ellenfeleik közé s a csatában az előharczoló pártvezéreket keresve föl, vad viadal közben leverik Abát és Demetert, utánuk hull két Omodé, utánuk a győzelem, a legdrágább, melyet valaha magyar kéz kivívott. A holtak mezején mindenütt csak magyar hevert.

De azért Róbert Károly csak a megsokszorozott szabadalomért hajthatta a maga kezére Kassát, mely azontúl is féltékenyen őrizte kiváltságait, ügyesen meg is növelte minden következő király alatt. Nagy hatalmat adott első emberének, főbirájának, élet-halál urává tette; de épp oly kérlelhetetlenül mondta ki rá is a halált, ha vétekben találta, hűtlenségen vagy áruláson kapta.

Ősi szokás szerint a főbirót minden esztendőben ujra szokták választani, három királyok napján.

Nagy ünnepélyességgel ment ez végbe.

A főbiró választásánál a fürmendernek jutott a legnevezetesebb feladat. Kivált azután, hogy a kassai országgyűlésen a rendek törvénybe iktatták a vallásegyenlőséget s a hitujításkor majdnem egészen lutheránussá lett Kassára is ráparancsolt Bethlen Gábor fejdelem, hogy egyenlő jussa legyen a lutheránusnak, a pápistának, meg a kálvinistának ezentúl.

A fürmendernek kellett száz polgárt a legtekintélyesebbek közül kiszemelni a választási aktushoz. E száz polgár közül ötven magyarnak, huszonöt németnek és huszonöt tótnak kellett lenni, és pedig harmincznégy kálvinistának, harminczhárom lutheránusnak, harminczhárom pápistának, a mit azután így összeállítani: tekintély, nemzetiség és vallás szerint nem lehetett tréfadolog.

Mikor a száz polgár együtt volt, akkor bezártak minden kaput a város bástyafalain s idegennek nem volt szabad bejönni.

A száz választott polgár összegyült a városházánál és elvégezte, hogy ki legyen a megválasztandó főbiró.

Akkor kijöttek csendben a piaczra, a hol egy fekete bakacsinnal bevont mennyezetes szekér várakozott hat lóval; hasonlatos a halottas kocsikhoz. Arra a múlt évben szolgált és most leköszönt főbirót felültették és azután a többiek utána gyalog, csendesen kisérve megindultak, nemkülönben, mintha halottat kisérnének ki a temetőbe.

És csakugyan a temetőbe vitt ki az út, s az az utcza vastagon be volt hintve szalmával, hogy a szekér zöreje ne hallassék.

A temető előtt két sorban voltak felállitva a czéhek képviselői, kezeikben hosszú póznára feltűzve mesterségeik jelvényei. S ez ideig semmi lármának, zenének nem volt szabad hangzani a városban.

A menet a temetőbe is bevonult, az is be volt terítve szalmával s ott a kápolna előtt körbe állottak mind.

Itt a leköszönt főbiró felállt a gyászszekéren, mely tizennyolcz darab hosszú simára gyalult keményfa-deszkával volt megterhelve, s azt mondá a polgároknak:

"Uraim és biráim! Elbocsátjátok-e a ti szolgátokat?"

Mire a fürmender a többiek nevében azt felelé neki:

"Hűséges voltál, elbocsátunk békével."

Akkor a leköszönt főbiró leszállva a szekérről azt kérdezé:

"Kinek adjam ezt a tizennyolc szál deszkát?"

Mire a fürmender kimondá a megválasztott főbirónak a nevét.

Erre a hatlovas szekér megfordult és csendben, a mint jött, visszadöczögött a városba, most már a száz polgáron kívül a czéhek képviselői is kisérték.

A szekér megállt az újonnan megválasztott főbiró háza előtt, melynek kapuja és ablakai mind zárva voltak; valamint minden háznak az ablaka és ajtaja zárva tartozott lenni a jelt adó harangszóig.

A fürmender sürgetésére megjelent az uj főbiró és kérdésére tudatta vele ismét a fürmender, hogy elhozták a hagyományos tizennyolcz szál deszkát, hatot koporsónak, ha időközben meghalna a főbiró a város hű szolgálatában, tizenkettőt pedig máglyának, ha áruló lenne hazája és szülötte városa ellen.

Erre megnyilt a ház kapuja s bedöczögött rajta a nehéz szekér dörömbölve. A főbiró átvette a tizennyolc szál deszkát, melyből hat szál illeti a hűségest: koporsónak, tizenkét szál a hűtelent: tűzmáglyának.

Azzal felkisérték a megválasztott birót a városházához, ott a két legöregebb tanácsos kézen fogva fölvezette a tanácsterembe s a hosszú zöld asztal fejénél a birói karos székbe ültette; mire a négy legifjabb tanácsos a szék négy lábát megfogva, fölemelé a főbirót a vállára s úgy vitte őt ki a városház erkélyére, míg a teremben levő száz polgár háromszor kiáltá el a vivátot. A harmadik vivát szónál megdördültek a piaczon felállított mozsarak s egyszerre megkondult minden harang a tornyokban, a zenészek megfútták a tárogatókat, az öreg dobot a székesegyház homlokzatán pufogtatá a város dobosa, a párkányzatra felállított polgárőrség nehéz muskétáiból hármas sortüzet durrogatott a népriadal zaja közé, a szalmát egy pillanat alatt fölseperték az utczákról; úgy indult meg azután a városházától a díszmenet, a czéhek zászlóival, a polgár-katonasággal, középen a mennyezet a főbiróval, sorba járni minden felekezet templomait, annak tanuságául, hogy minden felekezet vallását, törvény és békekötés szerint tisztelni fogja az új tanácsfő. Ott magyar, német, tót nyelven imádkoztak s a körmenet végeztével a főbirót lóra ültették, kezébe adták a város pallosát, annak jeléül hogy harcz esetén a várost fegyverrel is meg fogja oltalmazni s kisérték hazáig vissza, folytonos harangzúgás, trombitaharsogás mellett. A megválasztott biró aztán az ünnepélyesség végeztével az egész tanácsot megvendégelte, nem feledkezvén meg annak legkisebb szolgájáról sem.

De már I. Lipót alatt csak az árnyéka maradt meg e nagy kiváltságnak. A hitfelekezetek jogegyenlőségét széttépték, a protestánsok ellen irtó hadjáratot indítottak, a magyar alkotmányos szabadságot egyenesen kivégzésre itélték a császár tanácsosai. Véres betűkkel irták meg ennek a szomorú korszaknak a történetét.

Kiáltó bizonysága az időknek, hogy e megsemmisítő önkény ellen elvégre maguk az ország legfőbb méltóságai voltak kénytelenek az összeesküvés végső módszeréhez folyamodni: olyan nevek, mint Zrínyi Péter, Frangepán Ferencz, Nádasdy Ferencz s mindezeknek vezetője: Wesselényi Ferencz, maga az ország nádora. Csak nemrég még mind hatalmas hadvezetők a király oldala mellett.

Mind katholikus főurak voltak. És ezek szövetkeztek épen a jogaikban eltiport protestáns rendekkel, a Thökölyekkel, a vakmerő Petrőczyvel. Az egész országon átszövődött az összeesküvés. Nem volt más segitség, mint a fegyveres ellenállás.

Ámde az egész összeesküvésnek a lelke elveszett Wesselényi elhunytával. Igaz, hogy minden beavatottnak a titkát is magával vitte a sirba; de homályban is hagyta őket, a melyben azok nem láttak oly tisztán, miként ő. Zrínyi, Frangepán, Nádasdy a Dunán túl, a Thökölyek, apa és fiú, a merész Petrőczy a felső megyékben, Rákóczy Ferencz a Tiszán túl elhamarkodottan nyúltak a fegyverhez. De már akkor a császáriak mindenütt körülfogták őket: mielőtt a harczhoz kezdtek volna, már meg voltak verve.

Ekkor az összeesküvés fejei: Zrínyi, Frangepán, Nádasdy, megrettenve saját rosszúl kezdett művűktől, eldobták a fegyvert s futottak Bécsbe, tisztára mosni a kezeiket. Az egész lázadást a protestáns főurakra hárították. Csak a Thökölyek és Petrőczy nem futottak el. Ők kitüzték a zászlókat sziklaváraikra s bevárták az ostromot. Dühös ellenállás volt, de megtöretett.

A császáriak csellel Wesselényi özvegyét, Széchy Máriát elfogva, bezárták Bécsben egy apáczakolostorba, Murány várát meg addig dúlták, bontották annak falait, míg ráakadtak arra a kőszekrényre, a mibe Wesselényi elrejté az összeesküvés okiratait. És ezzel eztán ki volt tárva előttük minden titok. Nádasdyt és Zrínyit ujra elfogták s osztrák rendkívüli törvényszék elé állíták. Lobkovitz, a mindenható miniszter, sem az egyiket, sem a másikat nem engedte a császár elé jutni. Épen úgy Frangepán töredelmes könyörgését sem. Elsikkasztá a magyar tanácsosok kérelmeit is, sőt még a római pápa intő levelét is, ki a katholikus főurakért engesztelő szavát közbeveté.

Nádasdy Ferenczet Bécsben, a városház egy földszinti termében fejezték le, Zrínyit és Frangepánt a bécsújhelyi fegyvertárban végezték ki.

A nagyok után következett a kisebbekre a sor. Háromszáz nemes urat és protestáns lelkészt fogdostak össze. Ezeket már Magyarországon magyar birák elé állították; a mi azonban rájuk nézve nem tett különbséget, mert ezek is halálra itélték őket. I. Lipót ugyan a halálitélet közül csak kettőt erősitett meg; a többit megkegyelmezték örök várfogságra, vagyonukat elkobozták, ingó birtokukon, a mit az elfogó katonatisztek meghagytak, osztoztak a bírák és közvádlók. A kinek fia, leánya volt, azokat bedugták a jezsuiták és az apáczák kolostoraiba.

Le volt már verve minden ellenállás Magyarországon. A ki csak fegyvert viselt, az mind meg volt zsibbasztva: lehetett minden erőszakos rendszabályt keresztül vinni. Neki rontottak a protestánsoknak. Elfoglalták templomaikat, iskoláikat. Kassán visszavették a székesegyházat a lutheránusoktól, elvették a templomokat és iskolákat a kálvinistáktól; a protestáns lelkészeket az egész Felső-Magyarországon összefogdostatták, kényszerítették maguk ellen bizonyságot tenni a lázadásban való részvételről, azután elküldték őket gályarabságra.

Ez az erőszakoskodás pedig csak ellenküzdelmet szült; a protestánsok szintén egész csapatokat képezve torolták vissza a hitfeleiken elkövetett sérelmeket, Petrőczy István, Kende Gábor, Szuhay Mátyás, Szepessy Pál fél Magyarországot bekalandozták, a pápistákat zaklatva.

Még akkor nem volt a "kurucz", "labancz" elnevezés; azt mondták e helyett "német vallás" - "magyar vallás".

A kegyetlen Kob, a kassai kapitány, legjobban értette az embertelen üldözést. Körleveleiben jelvényül véres bitófa és kerék volt ábrázolva.

A kassai piaczon huszonkét protestáns urat láttak az ő parancsára karóba huzatni s negyvennek fejét vétetni, négy protestáns nemest elevenen tűzbe vettetett s lófarkon hurczoltatott meg.

Ezt a kegyetlenkedést aztán a magyarok megint azzal torolták meg, hogy Kobnak egy ezredét elfogva, valamennyi tisztjét karóba húzták. Harminczheten voltak, csak egyet bocsátottak el hirmondónak.

Rettenetes hadjárat volt ez s mellette a kizsarolt köznép szenvedett legtöbbet, úgy hogy az érezte magát boldogabbnak, a ki a pogány török uralma alatt megpihenhetett a keresztény atrocitások elől.

A szabadság zászlaját kibontotta Thököly Imre. A zaklatott, sanyargatott magyar sietett a nemzeti zászló alá.

Thököly okosan kikerülte megelőző vezértársainak azt a hibáját, hogy a harczot a vallásháboru megtorló pusztításaivá tették; ő visszaadta annak szabadságharczi jellegét s ezzel a katholikus hazafi pártot is maga körül gyüjté.

Egyik vezére Józsa István tállyai plébános és egri kanonok volt. Ez ejtett legérzékenyebb csapást a császáriakon, kik Szikszónál döntő ütközetet vesztettek Thököly ellen.

Ekkor I. Lipót vissza kezdett hajolni az alkotmányos út felé. Országgyülést hívott össze Pozsonyba.

Thököly ez alatt maga is alkudozott I. Lipóttal a kibékülés iránt; de alkudozásainak egészen más alapja volt, mint a politika; szerelem volt az. Thököly szenvedélyesen szerette a korán elhunyt Rákóczy Ferencz ifjú szép özvegyét, Zrínyi Ilonát, ki azonban két kis gyermekével, Júliával és Ferenczczel együtt a császárnak keze közt vala.

Thököly békülékenynek mutatta magát, hogy szerelme tárgyát ellenségei kezéből kivehesse: a színlelés sikerült. Hogy a csalódás még elhihetőbb legyen, Thököly hugát, Évát ugyanakkor az újon választott nádor, Eszterházy Pál vette feleségül. Tűz és víz összeházasúlt már.

Csak egyet felejtettek ki a számításból. Azt, hogy ez a tündér szépségű hölgy - a lefejezett Zrínyi Péternek a leánya s hogy ez atyja és nagybátyja halálát nem felejté el oly könnyen. Hogy a midőn Zrínyi Ilona a kezét Thököly Imre kezébe teszi, annak a saját lelke erejét is általadja.

A vasvári béke által biztositott keservese fegyverszünet a törökkel vége felé járt. De Thököly nyerte meg a diván tanácsosait nem I. Lipót. A császár követének azt felelte a szultán a fegyverszünet meghosszabbításának ajánlatára, hogy állítsa vissza Magyarország alkotmányát úgy, a hogy 25 év előtt volt.

Minthogy pedig erről a bécsi kormány hallani sem akart, Thököly megizente a háborút I. Lipótnak.

Thökölynek egy ezredese, Szirmay Endre, egy éjjel megrohanta Kassát. Csak a fellegvárat foglalta el; de a sikerre ott termett maga Thököly is egész seregével, a várost vívni. A kassai polgárok maguk rohantak rá a császári sereg főtisztjeire s azokat elfogdosva, megnyiták a kapukat Thököly előtt. A császári ezred nagyobb része is átállt Thökölyhöz s annak seregében a német dandár magvát képezte később.

Majd újra a császáriak kezére került Kassa, a kik folytatták embertelenül a protestánsok üldözését. Még egyszer felgyújtotta a véres szabadságharcz tüzét II. Rákóczy Ferencz s a magzaklatott város készséggel nyitotta meg kapuit előtte. Elveszett a harcz. De nem volt gyümölcstelen. Megnyitotta az útját a kibékülésnek. Úgy mint egy század múlva a szabadságharczot követő gyászos korszak egyengette a kibékülés útját a király és a nemzet közt. Ez a dicső nap áldást hozott Kassára is. Azóta megy nagy lépésekkel előre a haladás, a kultúra mezején. Hajdan erős vára, kulcsa Felső-Magyarországnak, tüzhelye a harczi viadaloknak; ma a modern műveltség vára, a nemzeti élet tüzhelye Felső-Magyarországon.