« A nagyváradi lat. szert. püspökség szervezete és közigazgatása. Irta Zsák J. Adolf. KEZDŐLAP

Bihar vármegye és Nagyvárad

Tartalomjegyzék

A görög-keleti román egyház szervezete és közigazgatása. Irta Diamandy Miklós. »

420A görög-katholikus egyház szervezete és közigazgatása.
Irta Bulk Kornél

A Nagy-báródi gör. kath. (Azelőtt róm. kath.) templom.

A biharmegyei gör. kath. egyház a nagyváradi gör. kath. egyházmegyének jelentékeny részét alkotja. A Bihar-megyében letelepített román ajku nép, miután a nagyváradi róm. kath. püspök közreműködése folytán, a görög-keleti és református vallásról a görög szertartású kath. vallásra téríttetett át, az 1748. évig a nagyváradi róm. kath. püspökség fenhatósága alatt állott. Az 1748-ik év annyiban jelez fordulópontot a biharmegyei gör. kath. egyház történetében, a mennyiben ugyanazon év júlis hó 12-én, XIV. Benedek pápa, gróf Csáky Miklós nagyváradi róm. kath. püspök kérelmére, Kovács Meletius diószegi plébánost a biharmegyei gör. katholikusok szuffragán püspökévé, illetőleg püspöki helynökévé nevezte ki, ki mint ilyen püspöki czímet viselt s joga volt a szakadárságból és eretnekségből származó irregularitás (szabálytalanság) alól feloldozni; saját fentartására pedig a róm. kath. püspöki mensa jövedelmeiből évi 1500 frt lett kiutalva. De mert az új szuffragán püspök zokon vette azt, hogy ő mint ilyen, a róm. kath. püspök fenhatósága alá legyen rendelve, minden áron függetleníteni akarta magát s ebbeli szándéka keresztülvitelében, az immár nagy áldozatok árán megtérített görög-kat fenhatósága alá legyen rendelve, minden áron függetleníteni akarta magát s ebbeli szándéka keresztülvitelében, az immár nagy áldozatok árán megtérített görög-katholikusokat az áldatlan intrikák karjaiba vetette, a minek szomorú következménye az lett, hogy élete vége felé, 200 községből már alig 4-5 plébánia maradt állhatatos a katholikus hitben, a többi ismét a gör. kel. vallásra tért át. A dolgok ilyetén állásában, Pataczich nagyváradi róm. kath. püspök hitbeli buzgólkodásának köszönhető, hogy a fentebb említett 4-5 plébánián kívül, más 11 ismét a kath. hitre tért át. Kovács Meletiusnak 1770-ben történt elhalálozása után, Mária Terézia királynő arra a gondolatra jött, hogy Nagyváradon egy különálló gör. kath. püspökséget létesítsen s első püspöknek ki is nevezte Drágossy Mózes nagyváradi esperes-plébánost, mely kinevezést VI. Pius pápa csak 1777-ben, a püspök javadalmazása körül felmerült vitás kérdés sikeres megoldása után erősítette meg. E püspök alatt tömegesen történt a kath. egyházzal való egyesülés, úgy hogy élete végén a nagyváradi gör. kath. egyházmegye 56 plébániát és 103 fiókegyházat számlált, 20,465 hívővel. A többi püspökök alatt mindinkább növekedett az áttértek száma, miáltal az egyházmegye területe mind nagyobb kiterjedést nyert.
A biharmegyei gör. kath. egyház élén a megyés püspök, jelenleg Pável Mihály áll, ki Nagyváradon székel, és a kit az egyházmegye igazgatásában a szentszék tagjainak tanácsa támogat. A szentszék tagjai a hat kanonok, a szatmári főesperes, a többi esperesek és a kebelbeli papságnak némely tagja. A püspök távollétében az egyházmegyei ügyek vezetését az idő szerinti püspöki helynök teljesíti.
Az egész egyházmegye 6 főeperesi és 19 alesperesi kerületre van felosztva, melyek közül Bihar-megyére esik 4 főesperesi és 8 alesperesi kerület.
Főesperesi kerületek.
A főesperesi kerületek a következők:
1. Székesegyházi főesperesi kerület, főesperese: Vela Pál apát-kanonok; a hozzá tartozó alesperesi kerületek pedig: a nagyváradi alesperesi kerület, esperes: 421Gentz János nagyváradi-olaszi plébános; a kerület jegyzője: üresedésben. Az ide tartozó lelkészségek: Bedő, Ártánd, Bojt, Bors., B.-Szt-Márton, Berettyó-Ujfalu, Darvas, Furta, Gáborján, Mező-Keresztes, Mező-Peterd, Váncsod, Vekerd, Zsáka fiókegyházakkal, összesen 634 hívővel. Lelkész: Bardossy Gábor. Betfia; Alma-Mező, Harang-Mező és Szent-Elek fiókegyházakkal, 356 hívővel. Lelkész: Plastin László. Csehi; Pecze-Szent-Márton fiókegyházzal és 670 hívővel. Lelkész: Szfurlea György. Gyires; B.-Böszörmény, Köröszszeg, Komádi, K.-Tarján, M.-Apáti, M.-Homorog, N.-Harsány, Okány, Szakál, Ugra és Vizes-Gyán fiókegyházakkal. Lelkész: Botta Sámuel. A hívők száma: 678. Hájó, Alpár, Rontó, Nagy- és Kis-Kér fiókegyházakkal, 351 hívővel. Lelkész: üresedésben. Kardó; Nyárló fiókegyházzal és 746 hívővel. Lelkész: Fritye Antal. Nagyvárad; Mező-Telegd, Pecze-Szőlős, F.-Váráshely, Száránd, Kigyik, Borostelek, Telkesd és Pósalaka fiókegyházakkal. A hívők száma: 3250. Van három gör. kath. plébániája, kettő román és egy orosz ajku. Lelkészek: Mága János, Gentz János és Ditz Mihály. Különösen említésre méltó a gör. kath. székesegyház, mely Darabanth püspök alatt épült s melyet a jelenlegi püspök: Pável Mihály festetett ki. A Mária Terézia királynő által ajándékozott két karos gyertya-tartó, történeti jelentőséggel bír. Nagy-Szántó; Bihar, H.-K.-Kovácsi, Kis-Szántó, Nagy-Kereki, Nyüved, Pap-Tamási, Pelbárthida, Tóttelek fiókegyházakkal. A hívők száma: 505. Lelkész: Nyéki Viktor. Sályi; Ó-Apáti, Pósa és Somogy-Uzsopa fiókegyházakkal, 192 hívővel. Lelkész: Papp György. Nagy-Ürögd; Barakony, Bikács, Cséffa, Gyapju, Illye, Inánd, Kis-Ürögd, Less, Madarász, N.-Szalonta, Ó-Homorog, Ó-Szt.-Miklós és Rojt fiókegyházakkal, 1000 hívővel. Lelkész: Popovics Aurél. Szent-András; Szent-János és Uj-Palota fiókegyházakkal, 885 hívővel. Lelkész: Varga László. Székelytelek, Görbed, Hosszú-Aszó, Jánosda, Kávásd, Nyárszeg, Ó-Gyepes, Rózafalva, Tulka és Vasand fiókegyházakkal, 385 hívővel. Lelkész: Vida Mihály.

Nagyvárad. - A görög-katholikus püspöki palota.
Fekete S. felvétele.
A berettyói főesperesi kerület főesperese: Sarkadi Tihamér őr-kanonok; a hozzá tartozó alesperesi kerületek: a berettyói alesperesi kerület; üresedésben. 422Kerületi jegyző: Filimon Gyula csanálosi plébános. Az ezen alesperesi kerülethez tartozó plébániák pedig: Csanálos: Csanálos, H.-K.-Szet-Miklós és Szent-Jobb fiókegyházakkal, 375 hívővel. Lelkész: Filimon Gyula. Csujafalva: Hőke fiókegyházzal és 396 hívővel. Lelkész: Papp János. Farnos; Szalárd, J.-Hodos, H.-K.-Szt-Imre és Vajad fiókegyházakkal, 359 hívővel. Lelkész: Busilla Romulusz. Fegyvernek; Nagy-Tótfalu fiókegyházzal és 166 hívővel. Lelkész: Sarkady Axent. Felső-Derna-Tóttelek, 232 hívővel. Lelkész: Kerezsi János. Görbesd-Kövesegyháza, 137 hívővel. Lelkész: betöltetlen. Hagymádfalva; Etelkavölgy fiókegyházzal és 503 hívővel. Lelkész: Hadsi Péter. Kistótfalu; B.-Szovárhegy, Czigányfalva és Tataros fiókegyházakkal, 187 hívővel. Lelkész: Kávási György. Kővágh; Borzik és Kabaláspatak fiókegyházakkal, 251 hívővel. Lelkész: Papp Antal. Nadántelek, 253 hívővel. Lelkész: üresedésben. Sárszeg; Poklostelek fiókegyházzal és 468 hívővel. Lelkész: Papp Gyula. Sástelek, 245 hívővel. Lelkész: üresedésben. Szarkó, 170 hívővel. Lelkész: Papp János. Szent-Lázár; Királyi, Micske, Terebes és Vámos-Láz fiókegyházakkal és 668 hívővel. Lelkész: Ternován János. Terje; Alsó-Derna fiókegyházzal és 668 hívővel. Lelkész: Germán Péter.

Nagyvárad. - A görög-katholikus székesegyház.
Fekete S. felvétele.
A lunkai alesperesi kerület esperese Darabos György genyétei plébános. Kerületi jegyző: üresedésben. Az ezen alesperesi kerülethez tartozó parochiák: Apáthi-Keresztur; Albis, Ér-Olaszi és Kis-Kereki fiókegyházakkal, 230 hívővel. Lelkész: üresedésben. Cséhtelek; Tóti és Bozsaj fiókegyházakkal, 892 hívővel. Lelkész: Márkutz Mihály. Déda; Bártfalva, Felső-Ábrány, Száldobágy, Széltalló, Szunyogd és Kohány fiókegyházakkal és 287 hívővel. Lelkész: Terdik László. Dizsér; Lüki fiókegyházzal és 284 hívővel. Lelkész: Clintoc József. Genyéte, 456 hívővel. Lelkész: Darabos György. Kécz; Bogyoszló, Szalacs fiókegyházakkal és 609 hívővel. Lelkész: Pónyi Antal. Monos-Petri; Margitta fiókegyházzal és 470 hívővel. Lelkész: Antal Kornél. Papfalva; Almaszeg, Bisztra-Ujfalu, Bodonos-Patak, Középes, Várvíz, Verzár fiókegyházakkal és 660 hívővel. Lelkész: Tamás L. László. Széplak; Bályok 423és Baromlak fiókegyházakkal és 311 hívővel. Lelkész: Germán Péter. Vedres-Ábrány; Ér-Fancsika és Ér-Köbölkút fiókegyházakkal; 341 hívővel. Lelkész: Hetkó Péter.
A körösi főesperesi kerület főesperese: Juhász György iskolás-kanonok. A hozzá tartozó alesperesi kerületek: A belényesi alesperesi kerület; esperes Antal Ágoston belényesi plébános; kerületi jegyző: Papfalvai András gyalányi plébános. Az ezen alesperesi kerülethez tartozó plébániák: Belényes; Budurásza, Buntyesd, Petrósz, Dombrovány fiókegyházakkal és 642 hívővel. Lelkész: Antal Ágoston. Belényes-Ujlak; Borz és B.-Örvényes fiókegyházakkal és 374 hívővel. Lelkész: Papp Demeter. Dragotyán, 281 hívővel. Lelkész: üresedésben. Fenes, 466 hívővel. Lelkész: Pallády Antal. Füzegy, 278 hívővel. Lelkész: Kiss György. Gyalány; B.-Szet-Márton, Solymos-Petrász, Remete, Dsoszán-Gurbesd, Kebesd, Rossia fiókegyházakkal és 419 hívővel. Lelkész: Papfalvai András. Jánosfalva, 282 hívővel. Lelkész: Kőváry János. Nyégerfalva; Dragonyesd és Tárkány fiókegyházakkal, 238 hívővel. Lelkész: Ardelean György. Petrány, 593 hívővel. Lelkész: Marián György. Pokola, 256 hívővel. Lelkész: Marinescu György. Preszáka, 482 hívővel. Lelkész: Opre János. Rézbánya; Lunka, Vaskoh, Kristyor, Pojána fiókegyházakkal és 501 hívővel. Lelkész: Péter Ferencz. Sonkolyos, 394 hívővel. Lelkész: Popescu Pál. Valány vagy B.-Valány, 386 hívővel. Lelkész: Vacarescu Dénes.
A hollódi alesperesi kerület alesperese: Papp János hollódi plébános; kerületi jegyző; Baba Jakab mocsári plébános. Az ezen kerülethez tartozó plébániák: Dekanyesd, 495 hívővel. Lelkész: Ardelean Jenő. Drág-Cséke; Bucsum, Bukorvány, Tasádfő, Sztrákos, Kotyiklet fiókegyházakkal és 688 hívővel. Lelkész: Papp János. Hollód; Farkas-Patak, N.-Patak és Ó-Hodis fiókegyházakkal és 476 hívővel. Lelkész: Papp János. Hosszúliget; Mihellő, Mikló-Lázur, Magyar-Gyepes, Oláh-Gyepes fiókegyházakkal és 354 hívővel. Lelkész: Móza Tivadar. Kis-Dombrovicza, 380 hívővel. Lelkész: üresedésben. Mocsár; Gyanta, Kisháza, Rippa, Tenke fiókegyházakkal és 498 hívővel. Lelkész: Baba Jakab. Rogoz: Kapocsány, Robogány fiókegyházakkal és 498 hívővel. Lelkész: Venter Jenő. Szombatság; Dusesd, Dobrest, Cseszora, Hogyis, K.-Kerpest, Magyar-Cséke, Nagy-Kerpest, Nánhegyesel, Rotarest, Varosány fiókegyházakkal és 1020 hívővel. Lelkész: Karácsony Máté. Venter; Kápolna, Száldobágy, Széplak fiókegyházakkal és 1165 hívővel. Lelkész: Anka Vazul.
A sebes-körösi alesperesi kerület esperese: Sipos István; kerületi jegyző: Stanca Tivadar, tőtösi plébános. Az ezen kerülethez tartozó plébániák: Bánlaka, 43 hívővel. Lelkész: üresedésben. Dubricsony; Gálosháza, Kalota, Krajnikfalva, Szászfalva fiókegyházakkal és 681 hívővel. Lelkész: Popa Miklós. Felső-Bezna, 316 hívővel. Lelkész: Kunk János. Kis-Báród; Cséklye fiókegyházzal és 575 hívővel. Lelkész:. Szabó Ágoston. Körös-Topa, 372 hívővel. Lelkész: Venter János. Nagy-Báród; Brátka, Bucsa, Csaróháza, Korniczel, Feketetó fiókegyházakkal és 1092 hívővel. Lelkész: Perényi Emil. Össi; Alsó- és Felső-Lugos, Gégény, Lok, Magyar és Oláh-Kakucs fiókegyházakkal és 627 hívővel. Lelkész: Abrudán Kornél. Rév; Birtin, Vár-Sonkolyos fiókegyházakkal és 1580 hívővel. Lelkész: Sipos István. Tőtös; Élesd, Keszteg, Örvénd, Pestes, Tinód, Ürgeteg fiókegyházakkal és 642 hívővel. Lelkész: Stanka Tivadar.
A laksági főesperesi kerület főesperese: Nyes Mózses irodai kanonok. A hozzá tartozó alesperesi kerületek: a nagylétai alesperesi kerület; esperese Papdán Antal nagylétai plébános, kerületi jegyző Szilágyi György bagaméri plébános. A hozzá tartozó plébániák: Álmosd; Csokaly, Nagy- és Kis-Kágya, Kóly, Székelyhíd fiókegyházakkal és 785 hívővel. Lelkész: Szeremi Győző. Bagamér; Csonkafüz fiókegyházzal és 410 hívővel. Lelkész: Szilágyi György. Ér-Kenéz, 827 hívővel. Lelkész: Clintoc János. Ér-Selind; Ér-Semjén fiókegyházzal és 768 hívővel. Lelkész: Mosolygó Dániel. Hosszú-Pályi; Báránd, Dancsháza, Derecske, Füzes-Gyarmat, Földes, H-Bagos, Karczag-Ujszállás, M.-Pályi, Mike-Pércs fiókegyházakkal és 264 hívővel. Lelkész: Hubik György. Kakad; Major fiókegyházzal és 223 hívővel. Lelkész: Ditz Sándor. Nagyléta; Ér-Diószeg, Jankafalva, Újléta, Csere-kert, Létai-Csárdás fiókegyházakkal és 2517 hívővel. Lelkész: Papdán Antal. Pocsaj; Esztár, Félegyháza, Henczida, Kis-Marja fiókegyházakkal és 2193 424hívővel. Lelkész: Szabó Gyula. Vértes, 471 hívővel. Lelkész: Darabanth Kornél. A vasadi alesperesi kerület esperese; üresedésben; kerületi jegyző: Kozma János, körtvélyesi plébános. Az ezen esperesi kerülethez tartozó plébániák: Ér-Adony; Ottomány, Asszonyvására fiókegyházakkal és 100 hívővel. Lelkész: üresedésben. Ér-Tarcza; Ér-Keserű fiókegyházzal és 490 hívővel. Lelkész: Manu Gyula. Gálos-Petri, 332 hívővel. Lelkész: Botta Miklós.
Vasad; Kupócz, Szent-László, Kocsord fiókegyházakkal és 1516 hívővel. Lelkész: Marosán Demeter.

Pável Mihály.
A szatmári főesperesi kerület, illetve az érmelléki alesperesi kerület alá tartozik Piskolt, 1155 hívővel. Lelkész: Selegian Flóris.
Ugyancsak Bihar-megyéhez tartozik a boros-sebesi alesperesi kerülethez beosztott Bél község, a következő fiókegyházakkal; Koroj, Bokkia, Kis-Laka, Ökrös, Márkaszék, Nagy-Maros, T.-Medgyes, Botfej, B.-Örvényes és Ágris; a hívők száma 1551; lelkész: Nyisztor Demeter.
Kegyurak.
A felsorolt plébániák nagy része kegyuraság alatt áll és pedig: 40 a vallás-alap, 1 a nagyváradi gör. kath., 9 a nagyváradi 1. szert. püspök, 1 a szentjobbi apát, 8 a nagyváradi 1. szert. káptalan, 1. a nagyváradi 1 szert. nagyprépost, 2 a premontrei rend, 1 a Vertán-család kegyurasága alatt. A 425kegyurak szolgáltatják az egyes lelkészek és kántorok pénzbeli illetményeit s gondoskodnak a templomok és lelkészlakok jókarban tartásáról.
Főesperesek és esperesek.
A főesperes meglátogatja évenként a kerületéhez tartozó espereseket és lelkészeket, megvizsgálja hivatalaikat, közvetetlen tapasztalatokat szerez mindenről s jelentést tesz a szentszéknek. Ugyanezek a kötelességek az espereseknek a kerületeikbe beosztott lelkészekkel szemben. A kerületi jegyzői intézmény csak 1899. évben lépett életbe s czélja az esperesek felszaporodott teendőinek megkönnyítése. A jegyző ugyanis az esperes által reábizott ügyeket teljesíti, nagyobb kiküldetésekben, fegyelmi vizsgálatok alkalmával az esperest kíséri, akadályoztatás esetén pedig helyettesíti.
Pável Mihály.
Peterityei Pável Mihály nagyváradi gör. kath. püspök, született 1827. szeptember hó 6-án a szatmármegyei Lénárdfalván. Miután gimnáziumi és philosophiai tanulmányait elvégezte, a munkácsi egyházmegye papnövendékeinek sorába lépett, a hol 1852-ben pappá szenteltetett és szentszéki jegyzővé neveztetvén ki, ő referálta az egyházmegye román részének nagyszámu ügyeit. 1856-ban a máramarosmegyei Alsó-Apsára neveztetett ki lelkészül, de itt nem sokáig maradhatott, mert Alexi püspök meghívására a szamosújvári egyházmegye püspöki titkárságát és szentszéki jegyzőségét foglalta el.
1870-ben püspöki külhelynök lett Máramaros vármegyében, a hol reá gond és nehéz munka várt. A ruthénség és románság egyházszervezetileg egymástól elválván, csak a mindkét részről egyaránt becsült és szeretett Pável munkásságának és tapintatának sikerült a függő kérdéseket megoldani. A közbizalom Pávelt mint máramarosi püspöki helynököt országgyűlési képviselői mandátumhoz juttatta 1871-ben, a mikor ő Felsége a Ferencz József rend lovagjává tette. Mint képviselő nem sokáig érvényesíthette tevékenységét, mert 1872. szeptember 11-én szamosújvári püspökké neveztetett ki, mely állását 1872-ik évi február 23-án foglalta el, míg 1879. január 29-én nagyváradi püspök lett.
A nagyváradi görög-katholikus püspöki székesegyházat és a belényesi görög-katholikus templomot fényesen restauráltatta. A székeskáptalan tagjait díszes és megfelelő lakásokban helyezte el, a nagyváradi elemi fiu- és leányiskolát alapjából újonnan felemeltette és minden szükségesekkel bőkezüen ellátta, a váradi gör. kath. finövelde ifjúságát évenként felső ruhákkal láttatja el, újonnan felépítteti saját költségén a belényesi gör. kath. plébániai épületeket.
A belényesi főgimnáziumi tanári kar majdnem minden egyes tagjának módot adott arra, hogy a tanári képesítő vizsgálatokat letehette; ugyanazon főgimnáziumi tanári kar özvegyei és árvái javára nyugdíj-alapot létesített, az említett főgimnáziumot a saját költségén restauráltatta, kellőleg kibővítette és minden szükségessel ellátta.
Alapította, felépíttette, berendeztette Belényesen a fiu internátust, és a papi leány-árvaházat és leánynevelő-intézetet és ugyanazzal kapcsolatosan a polgári leányiskolát; a budapesti Ferencz József nevelő intézetben egy gör. kath. tanuló nevelésére alapítványi helyet létesített. A lelkészkedő, szegényen dotált papságot állandó segélyben részesíti.

« A nagyváradi lat. szert. püspökség szervezete és közigazgatása. Irta Zsák J. Adolf. KEZDŐLAP

Bihar vármegye és Nagyvárad

Tartalomjegyzék

A görög-keleti román egyház szervezete és közigazgatása. Irta Diamandy Miklós. »