Bihar vármegyében közéletünknek sok olyan nagy alakja született, a kiknek az életrajzi adatai e munka fejezeteinek keretében közölhetők nem voltak. Adjuk tehát e kiváló egyének életrajzát itt betüsoros rendben.

Bajomi István. Családja a Sartivánvecse nemezetség egyik hajtása, melynek fészke a biharmegyei Bajom község és vár volt; ettől vette ez ág előnevét. Bajomi István Vitéz János környezetében nőtt fel. Kiképzése a ferrarai és bolognai egyetemeken lett teljes. Mint kész humanista tért vissza e helyekről Vitéz udvarába, ki a váradi, Csesmiczei János pedig a pécsi káptalan egy-egy javadalmával adtak külső kifejezést iránta való rokonszenvüknek. 1466-ban Mátyás oldalán titkári teendőket tesjesít s mint ilyen két ízben is: 1467 és 1469-ben Rómában és Florenzben követségben járt. Az utóbbiból visszajövet mint pápai követ szerepelt Mátyás királynál, a Frangepánok érdekében. Másik utjában, szeptember 11-én a pápától jogot nyert arra, hogy egyszerre több javadalmat élvezhessen; ez útról csak a következő 1470-ik évben tért vissza Velenczén keresztül hazájába. 1476-ban esztergomi, majd váczi kanonokságot nyer; ezeket követik a komáromi főesperesség s a sárospataki plébánia javadalmai. 1478-ban egy pörös esetben mint a pápai követtől kiküldött bíró szerepel. 1503-ban Ulászló király a szerémi püspöki székbe emeli őt. Egy év mulva, 1504-ben Polner János nyitrai püspök meghalt s a következő 1505. év elején Bajomi István tartá bevonulását Nyitrára. Meghalt 1512. év végén.

Baranyi Ágoston (micskei). Az ősi Baranyi családból származik. Midőn az országgyűlést 1865-ben egybehívták, a margittai kerület tüntette ki bizalmával. E kerületet még két ízben (1869-72 és 1872-75) képviselte balközéppárti programmal. 1869-ben a vármegye másodalispánjává választatott, mely tisztében a vármegyék rendezéséig (1872) megmaradt. A balközép és a Deák-párt egyesülése után egy ideig visszavonult a közélet teréről. 1876-ban az újonnan alakított Szilágy vármegye főispánjává neveztetett ki, mely méltóságában 1888-ig lankadatlan buzgósággal működött, midőn aggkorára hivatkozva, lemondott és birtokára vonult vissza.

Baranyi Gábor, a hires bihari követ, Baranyi Miklós hétszemélyes táblai bíró fia. Pályáját Reviczky királyi jogügyi igazgató oldala mellett kezdte, de a hivatalos élet nem volt kedvére, ezért katonának állott, honnan hazakerülvén, 1739-ben a váradi járás főszolgabírája lett. Már az 1751-iki országgyűlésen magára vonta a figyelmet heves beszédeivel, majd utóbb az 1764-65. évi országgyűlésen is ő képviselte Bihar vármegyét. 1757-től 73-ig a vármegye alispáni székében ült. Mint alispán rendkívül szigorú, erélyes, de pártatlan és igazságos volt.

Baranyi Mihály született 1644. szeptember 20-án Nagyváradon, hol gyermekéveit töltötte. Várad eleste után (1660) Debreczenben vonta meg magát. 653Debreczenben való tartozkodása alatt a Dobozy és a Vígkedvü családok társaságába került, mely családok sarjai azon időben Debreczen város sorsát intézték. A Vígkedvü családból is házasodott, elvevén Vígkedvü Annát, a ki valószínüleg Vígkedvü Mihály, az 1661-iki debreczeni főbíró leánya volt. A török hatalom gyengülésével Szent-Jobbon 1688-ban tartott megyegyűlésen másodalispánná választatott, mely tisztét 1690-ig viselte. 1690. és 92-ben Debreczen város főbírája volt. Meghalt 1692. augusztus 13-án. Tőle származik a jelenleg is virágzó Baranyi család.

Beőthy Ákos. Beőthy Ödön híres bihari követ fia, született Nagy-Marján 1838-ban. Tanulmányai befejeztével Bihar vármegye aljegyzőjévé választatott, majd hosszabb külföldi tanulmányutra indult és különösen sokáig tartózkodott Angliában. Angolországi tartózkodása alatt ismerkedett meg az ottani parlamenti és társadalmi viszonyokkal. Sokat dolgozott, több angol értekezést fordított le és adott ki a Budapesti Szemlében. 1872-ben országgyűlési képviselővé választatott Deák-párti programmal, de később a Senynyey-féle csoporthoz, majd a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott. 1892-ben Kassán választották meg nemzeti párti programmal, 1896-ban azonban kisebbségben maradt. 1897-ben a Nemzeti kasino igazgatójává választotta. Irodalmi működéséről más helyen emlékeztünk meg.

Beőthy Algernon, született 1839-ben Nagy-Marján. Atyja Beőthy László volt, Beöthy Ödön testvéröcscse, Gimnáziumi tanulmányait Nagyváradon, a jogot Budapesten végezte. 1861-ben Bihar-megye szolgabirónak választotta, de az alkotmány felfüggesztése után állásáról lemondott. 1868-ban Bihar-megye főjegyzője lett, de egy év mulva leköszönt. 1869-ben lépett fel Csanády Sándor ellen képviselő-jelöltnek balpárti programmal Berettyó-Ujfaluban, de kisebbségben maradt; 1875-ben azonban a hosszúpályi kerület, majd a verseczi, szászsebesi s 1884-ben, valamint 1892-ben az ugrai kerület választotta meg képviselőnek. Időközben még négy évig volt a Körösszabályozó társaság ideiglenes igazgatója, majd a Magyar-Franczia biztosító részvény-társaság nagyváradi képviselője. A ház jegyzői karának egyik legrégibb tagja volt, miglen 1891-ben e tisztéről is lemondott. 1896-ban választotta meg a belényesi kerület szabadelvü párti országgyűlési képviselőjévé s haláláig hasznos tagja volt a parlamentnek. Meghalt 1900. november 3-án.

Beőthy Ödön. 1796. deczember 5-én született Nagyváradon. Atyja B. László 1804-ben a vármegye alispánja volt. Tanulmányai végeztével 16 éves korában a Chienmayer-féle huszárezredbe lépett, hol csakhamar hadnagy lett. Részt vett a Napoleon elleni hadjáratokban és így a lipcsei csatában is. 1820-ban hazatérve, egy ideig otthon gazdálkodott. 1826-ban táblabíró lett s ettől kezdve élete szorosan összefügg a vármegye történetével. Már 1830-ban a vármegye követül küldte az országgyűlésre. 1832-ben a Báródság főkapitányává választották meg. Az 1832-36 országgyűlésen ismét mint Bihar vármegye követe, az ellenzék vezérférfiai közt foglalt helyet. 1839. augusztus 1-én újból megválasztották. 1841. május 10-én egyhangulag alispánná választatott. 1843-ban ismét mint követ szerepel az országgyűlésen. Az első felelős magyar miniszterium megalakulásával, Bihar vármegye közkivánatára, főispánná nevezték ki. Ebbeli minőségében szerzett érdemeit már más helyen méltattuk. A mint elfoglalta a helyét, a főrendiházban július 5-én indítványt adott be, a főrendiháznak a kor követelményeihez mért átalakítására. Az országgyűlés által a kapcsolt részek visszacsatolására rendelt bizottságba beválasztatván, Beöthyt Zarándba küldték. Az alvidéki lázadás kitörésekor 1848. aug. 26-án a kormány biztosnak küldte ki. Ekkor kezdte meg a délvidéki nemzetiségek kibékítésére irányuló alkudozások vezetését. 1848. decz. 19-én Erdélybe nevezték ki teljhatalmu kormánybiztosnak. Itt első sorban a hivatalok rendezését vette a kezébe. Bem tábornokkal, az erdélyi magyar hadak főparancsnokával azonban nem tudott megegyezni és ezért február 1-én lemondott. Kossuth ekkor Konstantinápolyba akarta küldeni, de mivel Beőthy e küldetést nem fogadta el, április 5-én Bukarestbe került. Oda utaztában Brassóban értesülvén a függetlenségi nyilatkozatról, csakhamar visszatért, az eddig viselt állásairól lemondott és az időközben megüresedett berettyó-ujfalvi kerületben választatta meg magát. 1849. június 14-én a hétszemélyes tábla első alelnöke lett. Világos után egy ideig az országban bujdosott, majd november 654végén Bécsen át szerencsésen kimenekült. Elébb Párisban, majd Londonban élt és onnan Jersey szigetére ment Hugó Viktorhoz. 1853-ban Hamburgba ment Vámossy magyar származásu kereskedőhöz, hol 1854. deczember 7-én hunyt el. A vármegye 1868-ban megfesttette arczképét a közgyülési terem számára. A képet 1882-ben leplezték le.

Csáky Miklós püspök született Biharban. Atyja Benedek, Ferencznek a székelyek és Bihar-megye főispánjának, valamint Mátyás király keresztapjának a fia, anyja pedig Rozgonyi Apollonia, a híres Rozgonyi János és hőslelkű neje Szentgyörgyi Czecziliának a leánya. Miklós 1465. körül született. Ulászló király 1491-ben, midőn Nagybánya város polgárai ősi szabadalmaik szerint Csepeli Benedek egyházi jogtudort és hantai prépostot választák meg plébánosuknak, Csáky Miklóst erőszakolta rájok. E miatt a király és a város között per keletkezett, melynek eredményét azonban nem ismerjük. 1499-ben a királyi kegy a szerémi püspöki székbe helyezé őt. De alig maradt itt egy évig, mert a Baratin Lukács áthelyezésével megüresedett csanádi püspökségbe nyert kinevezést, melyet azután tizennégy éven át kormányzott. Mint igaz magyar, aláírta a rákosi országgyűlés ama nevezetes határozatát, mely szerint a jövőben csak nemzeti király választassék. Ezeken kívül csak a Dózsa féle pórlázadás idején szerepelt, a mi halálát is okozta. Hogy a Dózsa-féle támadásokat és pusztításokat eredményeiben enyhítse, Miklós püspök minden értékes dolgot s a fegyvereseket Nagylak várába gyűjté össze és maga is ide vonult. Dózsa ostrom alá vette e várst, honnan Miklós püspök egy éjjel a Maroson át csónakos szökést kisérlett meg, de rajta vesztett; Dózsa parasztjai elfogták s vezérük elé vitték, ki őt püspöki ornátusba öltöztetve, testét hegyes karóval szúratta át.³

Csanády Sándor. Született Nagykerekiben 1814-ben. Ősei hajdukapitányok voltak s szép vagyont hagytak rá. Korán árvaságra jutott. Tanulmányait a debreczeni református kollégiumban végezte, majd húsz éves korában Bihar vármegyében alszolgabíró, csakhamar főszolgabíró lett. 1848-ban mint megyei biztos nagy szolgálatokat tett a szabadságharcz ügyének, majd mint nemzetőri kapitány részt vett az erdélyi hadjáratban. A szabadságharcz után Nagykerekibe vonult vissza s otthon gazdálkodott. A Thun-féle pátens kiadásakor (1859) már a református egyház segédgondnoka lett s különösen a protestánsok egyházi és iskolai szabadságáért folytatott küzdelemben tünt ki. 1861-ben a berettyó-ujfalvi kerület választotta képviselőjévé, majd élénk részt vett Bihar vármegye közéletében. Eleinte a megyei párttal tartott, de 1865. után néhány társával onnan kivált. A koronázás után hét társával együtt megalapította a függetlenségi pártot, melynek mind végig rendithetetlen híve volt. 1865-től 1881-ig a berettyó-ujfalvi kerületet képviselte, 1887-92 cziklusban, Orbán Balázs halála után, ismét a berettyó-ujfalvi kerület választotta 655képviselőül. Az 1892-ben tartott téli választások alkalmával szintén Berettyó-Ujfalu küldte fel a képviselőházba, de már nem sokáig élvezte választói bizalmát, mert még ez év július 17-én Nagykerekiben meghalt.

Csengery Antal született Nagyváradon 1822. június 2-án. Tanulmányait Nagyváradon és Debreczenben végezte, ezután Beőthy Ödön mellett volt joggyakorlaton. Az 1844. évi országgyűlésen gróf Ziczy Feencz volt főispáni helytartó oldala mellett volt. Ekkor ismerkedett meg Szalay Lászlóval és br. Eötvös Józseffel, a kik a "Pesti Hirlap" szerkesztésével bízták meg. 1848-ban megalakulván az első felelős magyar miniszterium, Szemere Bertalan a belügyminiszteriumba nevezte ki tanácsosnak, mely állásban a képviselőház házszabályainak kidolgozásával és más kodifikaczionalis munkálatokkal bízták meg. A szabadságharcz lezajlása után a Szőnyi-féle nevelő-intézetben a történelmet tanította, a pesti prot. theologiai intézetnél pedig a növénytan tanára lett, de emellett társadalmi téren is kiváló szerepett vitt. 1857. óta mint az országos gazdasági egyesület választmányi tagja nagy munkásságot fejtett ki a nemzetgazdaság terén. 1862-ben megalakította a Magyar földhitelintézetet, gróf Dessewffy Emil és Lónyai Menyhért társaságában. Eötvös József báró felkérésére ő készítette az országos iparegyesület és iparmúzeum tervét. Az októberi diploma kibocsátása után Bihar vármegye 1860-ban tiszti ügyészszé választotta, 1861-ben pedig a bihari kerület küldte fel az országgyűlésre, hol a Deák Ferencz vezetése alatt álló felirati párthoz tartozott s egyike volt azoknak, kik a nagy államférfiu bizalmával dicsekedhettek. Deák Ferenczen és gróf Andrássy Gyulán kívül neki volt a legtöbb része az 1867-iki kiegyezés létrejövetele körül. Ő szerkesztette az 1867 : XII. törvényczikket s mint Deák Ferencz benső barátja a kiegyezésre vonatkozó legfontosabb okiratokat is ő fogalmazta. A kiegyezés után kiváló szerepet játszott a pénzügyi és nemzetgazdasági törvények alkotásában. Főleg az államháztartás egyensúlyának helyreállításán fáradozott; de e mellett kiváló gondoskodásának tárgya volt a népoktatási törvény is, valamint ő dolgozta át a községek rendezéséről szóló első törvényjavaslatot. 1868-tól 78-ig a nagykanizsai kerületet képviselte az országgyűlésen. Oroszlánrésze volt abban, hogy 1875-ben a Deák-párt és a balközép között a fuzió létrejött. Élete utolsó évében sokat betegeskedett és e miatt 1879-ben kénytelen volt visszavonulni, de azért 1880. július 13-án bekövetkezett haláláig nem szünt meg érdeklődni a közügyek iránt. Irodalmi munkásságát már ismertettük, e helyen csak kiemeljük, hogy az akadémia már 1847-ben levelező, 1858-ban rendes tagjává, 1871-ben pedig másodelnökévé választotta. A történelmi társaságnak 1867-től kezdve igazgató-választmányi tagja volt.

Csengery Imre. Cs. Antal testvérbátyja. 1819-ben Nagyváradon született. Már fiatal korában a vármegye szolgálatába lépett. Az 1848. május havában tartott tisztújítás alkalmával, a vármegye főjegyzője lett, mely állásában a szabadságharcz végéig működött. 1861-ben és 1867-ben újból főjegyző volt. 1869-ben a honvédelmi miniszteriumba miniszteri tanácsossá nevezték ki. 1861-ben, mint a felirati párt híve, országgyűlési képviselővé választatott s ettől kezdve állandón Deák Ferencz környezetéhez tartozott. Kiváló szónok, nagy törvényismerő és a jó magyar stílnek valódi mestere volt; szónoki képességének fényes bizonyítéka a Beöthy Ödön fölött 1868. márcz. 16-án tartott emlékbeszéd. Midőn megvált a főjegyzői széktől, Bihar vármegye aranytollal tüntette ki. Meghalt 1875. szept. 30-án.

Czibak Imre püspök. A Czibak család nem olasz eredetü, mint Istvánfy vélte; sem nem a Gutkeled nemzetségtől sarjadzott ki, mint ezt újabban a Czibak czímer alapján némelyek állítják, hanem a Hont-Pázmán nemzetség bihari ágazatának egyik hajtása, mit, egyebeken kivül, a Károlyi oklevéltár I. K. 161. l. kétségtelenül megállapíthatunk. Czibak Imre a palotai ágból származott. Míután egyházi, politikai, meg hadi szereplése a köztörténetből és Bunyitay V. nagy művéből ismeretes, azért itt csak az Ugray-levéltár Czibak részéből közlünk néhány eddig ismeretlen adatot. Czibak Imre 1585. körül született. Már gyermekkorában katonai hajlamokat árult el, miért is atyja a Szapolyaiakhoz adta apródszolgálatra. Czibak rendületlenül kitartott Szapolyai mellett még akkor is, midőn az utóbbi az általa képviselt eszme diadalában kételkedett. Mikor a székelyek (1505-1506) 656lángba borítoták az ország délkeleti csücskét, a lázadók megfékezése Tomori, kalocsai érsek, akkor fogarasi várnagyra volt bízva. Hozzá csatlakozott fegyvertársul a fiatal Czibak, ki csapatával keményen állotta meg helyét a vitéz székelyek ellenében. Imre úr a Szapolyaiak udvarát 1509 végén hagyta el, hazatért és atyja halálával átvette örökségét, mintegy tíz községet. Bihar-megye, jelesül ennek ép a Czibak birtokok körüli része, ekkor a Dózsa-féle lázadás egyik véres színhelye volt. Czibak azonban, szövetkezve több birtokos társával, a Dózsa-féle had bihari garázdálkodásainak gyorsan véget vetett. Ez időtől kezdve szereplése ismeretes. Belgrádnak, Szulejmán által történt elfoglalása után, a török előhaladásának feltartóztatására a déli várakat őrségekkel látták el, s azok élére hadban képzett és tapasztalt nemesek helyeztettek. Ezek egyike volt Czibak Imre, kinek mint kapitánynak a neve az udvari számadásokban ismételten fordul elő. Itt került össze régi bajtársával Tomorival; 1526-ban Tomori lemondott érseki és kapitányi tisztéről és utódjául Czibak Imrét ajánlotta. Tomori lemondását a pápa nem fogadta el. II. Lajos király azonban 1526. máj. 31. a kolozs-monostori apátságot adományozta Czibaknak. Czibak Imre ezután a szerencsétlen mohácsi csatában vett részt, melyből megmenekült. Az erre beállott szakadásban, mint tudjuk, mindvégig Szapolyai mellett tartott, mit János király azzal hálált meg, hogy temesi és bihari főispánná, meg váradi püspökké nevezte ki. (1526.) Köztörténeti szerepe tulajdonképen csak itt kezdődik. 1526-1534-ig, midőn Gritti parancsára Felméren ártatlanul feje véteték, viselt dolgai a nemzeti történelem lapjain vannak megörökítve. Ő győzte le a rettegett fekete embert, Cserni Ivánt. Midőn Ferdinánd Budát fenyegette, János király Czibak jövetelével biztatta a fővárosi aggódó polgárokat, s az ő fedezete mellett vonult a császári sereg üldözése elől a Tiszántúlra, Váradra. Ő tartotta meg János király hűségében Váradot és vidékét még akkor is, midőn az kibujdosni volt kénytelen; ő sietett legelsőben a visszatérő király elébe, s biztosítá őt szolgálatairól. De viszont János király is, a midőn csak tehette, mindig kitüntette Imre urat; Gyula, Világos és Vajda-Hunyad várait neki adományozta, azonkivül 1533-ban Erdély kormányát az ő kezeire bízta.⁴

Dobozy István valószínüleg Nyüveden született 1605-ben, mely birtokot atyja, Dobozy Sebestyén 1603-ban Nyüvedi Annával kötött házasságával szerezte. Dobozy István Debreczenbe költözött, hol Biczó Annát vette nőül. 1635-ben városi tanácsossá választatott. 1652-ben a közbizalom a városi főbírói székbe ültette, mely tisztet, minthogy a főbíró évenként újból választatott meg. 1654-ben, 1658-ban, 1660-ban, 1662-ben, 1664-ben, 1669-ben, 1671-ben, 1673-ban és 1675-ben közmegelégedésre töltötte be. Főbírósága éppen arra az időre esik, midőn a török martalóczok elől menekülő biharvármegyeiek jó része Debreczen oltalmába vetette bizalmát. A török basákkal többször kellett érintkeznie. 1661-ben maga is elkísérte Vígkedvü Mihály sógorát Szinán basához Váradra, de nem bírta megakadályozni sógorának megfojtását. Dobozy István 1679-ben halt el.

Br. Dőry József (jobbaházi). Nagyváradon született 1836. április 4-én. Tanulmányai befejeztével otthon gazdálkodott, s midőn az októberi diploma után megnyíltak a vármegyeház kapui, 1860-ban szolgabíróvá választatott, de hivataloskodása csak rövid ideig tartott, mert 1861-ben az egész tisztikarral együtt ő is lemondott. Közel tíz évi visszavonulás után ismét a közpályára hívta a kormány bizalma. 1871-ben, Tisza Lajos lemondása után, Bihar vármegye főispánjává neveztetett ki, mely méltóságában 1892-ig működött. Érdemei elismeréseül 1883. április 19-én a Lipót-rend lovagkeresztjét nyerte. 1887. november havában a főrendiház élethossziglani tagja lett. A közigazgatás terén kifejtett működését más helyen méltattuk.

Drágoss János, Belényesről származik. Egyike azon hazafias érzelmű biharvármegyei románoknak, a kik mindhalálig kitartottak a nemzeti ügy mellett. A negyvenes években megyei tisztviselő volt, 1848-ban a belényesi kerület országgyűlési képviselővé választotta. Mint képviselő nagy érdeme 657volt a bihari románok megnyerésében, sőt a szerb lázadók között is egyengette a kiegyezés útját. Midőn az országgyűlés Debreczenbe költözött, egyike lett a képviselőház legtevékenyebb tagjainak. 1849. tavaszát őt bízta meg a kormány, hogy Jankuval egyezkedjék. Drágoss április 25-én találkozott első ízben Jankuval Mihályfalván. Közbenjárását már-már siker koronázta, midőn Hatvani Imre őrnagy szabadcsapat-parancsnok fennhéjázó fellépése teljesen elrontotta Drágoss művét. Janku, abban a hiszemben, hogy Drágoss küldetése csupán hadicsel, 1849. május 9-én támadólag lépett fel Hatvani csapatai ellen, a ki virradóra Brád felé menekült. A felbőszült oláhok dühe ekkor Drágoss ellen fordult, a kit Abrudbányán mintegy kétezer emberrel együtt felkonczoltak.

Erdély Sándor, volt igazságügyi miniszter, született Kis-Jenőn 1839-ben. Tanulmányait a nagyváradi gimnáziumban végezte, majd Budapestre jött az egyetemre. 1863-ban ügyvédi vizsgát tett. 1867-ben Pest városa aljegyzőjévé, 1869-ben főjegyzővé választotta. 1870-ben semmitőszéki segédelőadó, 1871-ben kir. táblai bíró, 1886-ban kuriai bíró, 1888-ban kir. táblai tanácselnök, 1890-ben a győri kir. tábla elnöke lett. 1892-ben az igazságügyminiszteriumba államtitkárnak hívták meg. 1893-ban a dunaszerdahelyi kerület választotta képviselővé. 1895-ben a Bánffy-kabinetban az igazságügyminiszteri tárczát vállalta el, melyet 1899-ig viselt. 1898-ban ő felsége a vaskorona-rend első osztályával tüntette ki.

Fekete János honvéd alezredes 1807-ben Kis-Marján született. Korán lépett a katonai pályára, hol hadnagyságig emelkedett, de családi okokból lemondván, birtokára vonult vissza. A szabadságharcz kitörésekor a honvédek sorába lépett. Előbb mint százados, majd őrnagy és végül mint a 28. huszárezred alezredese küzdött. A szabadságharcz leveretése után halálra itélték, melyet utóbb 12 évi várfogságra enyhítettek. 1851-ben azonban kiszabadult fogságából s birtokára vonult vissza.

Gozsdu Manó, legfőbb itélőszéki bíró, a Lipót-rend lovagja, született 1802. február 12-én Nagyváradon. 1824-ben ügyvédi oklevelet nyert s Vitkovics Mihály, a magyar-szerb költő és ügyvéd mellett nyert alkalmazást. Kazinczy, Virág Benedek, Berzsenyi Dániel, Fáy András, a Kisfaludyak gyakran megfordultak Vitkovics házánál s a velök való érintkezés következtében megszerette a magyar irodalmat. Az ő érdeme részben, hogy a törvénykezési nyelv, a pesti és a budai tanácsoknál s a pesti görög-román egyháznál a magyar lett. 1860-ban a kormány Krassó-megye főispánjává nevezte ki. 1866-ban Tenke biharmegyei községet képviselte az országgyűlésen. Meghalt 1870. február 3-án, Pesten. Mint szónok kiváló hírnévre tett szert. Közremunkált a magyar és román nép békés egyetértésének fentartásában. 220 ezer forintot hagyott nevelési czélokra. Szépirodalmi dolgozatai a Szépliteraturai Ajándékban (1826) jelentek meg.

Hodossy Miklós korán lépett a közpályára. 1832-től 37-ig a vármegye főjegyzője volt. Az 1848-49-iki szabadságharczban való szerepléséről O'sváth 658Pál a következő adatokat közli velünk: A nemzetőrség és a honvédség kiállítása köröé legtöbbet tett Hodossy Miklós kormánybiztos. E fáradhatatlan embernek kiterjedt a figyelme mindenre. Így 1848. októberben a császári hadsereg számára Nagyváradon át lovakat szállító Kresz-féle 50 főből álló lovast, Preczl hadnagyukkal ő fegyvereztette le és október 8-án a haza hűségére eskettette. Ugyanekkor eskettette fel a Váradon állomásozott Gläser tábornagyot és több osztrák tisztet, a várat pedig, - melynek árkait novemberben tele bocsáttatta vízzel s ágyúkkal felszerelte, - a polgárőrség felügyeletére bízta. Váradról segélyezte Erdélyt és a szomszéd vármegyéket. Így midőn Kolozsvár feladatott, az Erdélyből kiszorított sereg élelmezéséről is gondoskodott. Ő fogatta el s kísértette a honvédelmi bizottsághoz deczember 4-én a Kolozsvárt feladó b. Baldaccit. Kolozsvárról ekkor 3000 ember került Váradra és Hunyad-megyéből is sokan menekültek ide; de a menekültek közül az ifjaktól a vendéglátást nemcsak megvonta, de ki is utasította őket. Hodossy tudományosan képzett, tapasztalt, a túlzásig mérsékletes, az ész és születési arisztokracziát magában egyesítő, társaságkerülő, túludvarias, de e mellett szigoru és hajthatatlan férfiu volt. Hodossy a bukott rendszer embere volt, de állását kénytelenségből fogadta el. Hodossy az osztrákok dühe elől félreállott s midőn az csillapodott, önként jelentkezett. A josefstadti államfogházba került, honnan kiszabadulván, a magánéletbe vonult.

Irinyi József, hirlapíró. Született 1822-ben Albison. Jogi tanulányainak befejeztével, 1842-ben hosszabb külföldi tanulmányútra indult, honnan hazatérve, hirlapírói pályára lépett. 1843-ban sajtóvétségért fogságot szenvedett. Kiszabadulván, a "Pesti Hirlap" munkatársa lett. Az 1848-iki márcziusi mozgalmak közepett az ifjúság vezérei közt foglalt helyet. Márczius 11-én az ő indítványára foglalták a nemzet kivánságait 12 pontba. Majd a képviselőválasztások alkalmával a hosszú-pályi kerület őt küldte a nemzetgyűlésre. 1848. október havában a nemzetgyűlés őt küldte Bécsbe, hogy a birodalmi gyűléssel érintkezzék. Midőn Teleki László gróf a nemzeti ügy képviselőjeként Párisba küldetett, Irinyi vele ment titkári minőségben, honnan azonban a függetlenségi nyilatkozat hírére visszatérvén, az országgyűlésen néhány űlésben résztvett. Világos után ő is menekült, de Gráczban elfogatván, halálra itéltetett, melyet Haynau fogságra változtatott át. A fogság megtörte életerejét, 1859. február 20-án meghalt. Irodalmi működéséről más helyen emlékeztünk meg.

Kaffka László, született 1855. máj. 1-én Belényesen. Gimnáziumi tanulmányait Nagyváradon, Belényesen és Szatmárt, jogi tanulmányait Nagyváradon és Pozsonyban végezte. 1877-ben a belügyminiszteriumba neveztetett ki. 1879-ben mint kormánybiztosi titkár Szörény vármegyébe küldetett és a reá következő néhány hó mulva mint helyettes alispán a vármegye vezetésével bizatott meg. 1881-ben visszatért a belügyminiszteriumba s a Ferencz József-rend lovagkeresztjét nyerte. Visszatérve, főleg a házközösségi ügyekben dolgozott s e téren mint elismert szaktekintély, több kormányrendeletet s egy törvényjavaslatot is készitett. 1895-ben osztálytanácsossá, 1901. május havában miniszteri tanácsossá neveztetett ki. Az utóbbi időben több vármegyében teljesitett hivatalos vizsgálatot, mely alkalommal széles látókörének és pártatlanságának adta tanujelét. Jelenleg az árvaügyi osztály főnöke.

Keserűi Dayka János ref. püspök, születésének helye is ideje nincs ugyan megállapítva, de pályája, neve és sok más jel arra mutat, hogy Biharban született. Meghalt Gyulafejérvárt 1633. május 18-án. A heidelbergai egyetemen Pareus elnöklete alatt értekezést tartott. Hazájába visszatérve, nagyváradi lelkész lett, honnan Bethlen Gábor fejedelem Gyulafejérvárra hívta udavri papnak. 1618. november 18-án az erdélyi egyházkerület püspökévé választatott. Nagy buzgóságot fejtett ki a ref. egyház megszilárdításában. A halála után geleji Katona István által kiadott Gradual szerkesztésében neki is jelentékeny része volt. Halotti beszédei közül több nyomtatásban is megjelent.

Lovassy László 1815-ben Nagy-Szalontán született. Atyja István, biharvármegyei táblabíró volt. Iskoláit Debreczenben, Késmárkon és Nagyváradon végezte, mely után 20 éves korában a pozsonyi országgyűlésre ment joggyakorlatra. 1832-ben Szemere Bertalannal és Vukovics Sebővel együtt megalakította 659a Társalkodási egyesületet, melynek elnökévé választották. Ő fogalmazta az ifjuság által Wesselényihez intézett üdvözlő iratot, mely miatt 1836. május 30-án több társával együtt elfogták és Spielbergben elzárták. 1840. április 29-én a többi államfoglyokkal együtt ő is kegyelmet nyert. Börtönében elméje elhomályosult, megtörve tért vissza szülőföldjére, hol 1892. január 6-án elhalt. Élte végszakában a magyar kormány kegydíjat eszközölt ki számára.

Lukács Dénes ezredes, 1815-ben Nagyváradon született. Korán lépett a katonai pályára. 1848-ban a cs. és kir. sereg átvételekor, a magyar hadügyminiszter parancsnoksága alá került. 1848. őszén már ezredes volt. Nagy érdemei vannak a magyar tűzérség fejlesztése körül. A begyakorlás könnyítésére egy könyvet is írt. A szabadságharcz leveretése után előbb halálra, majd 16 évi várfogságra itéltetett, melyből öt évet Temesváron, Aradon és Komáromban ki is töltött. Kiszabadulván, a magánéletbe vonult.

Lukács György 1820-ban Nagyváradon született. 1838-ban már jurátus volt, ugyanez évben tette le az ügyvédi vizsgálatot, mely után szülővárosába tért vissza. 1839-ben Beőthy Ödön mellett volt az országgyűlésen. Hajlamai korán a hirlapírás felé vonzották. 1841-től kezdve élénk részt vett a vármegyei életben. Csengery Imrével ő volt a vármegyei ifjuság vezetője. 1848-ban a belügyminiszterium vármegyei osztályának vezetője lett, majd a honvédelmi bizottmány megalakulása után a minisztert képviselte annak ülésein. Midőn az országgyűlés Debreczenbe tette át székhelyét, Lukács is követte a kormányt. A szabadságharcz lezajlása után Váradra vonult vissza. 1861-ben, a rövid ideig tartó alkotmányos korszak alatt, Várad polgármestere volt, majd az országgyűlésre is őt küldték ki képviselőül. 1865-ben is szülővárosát képviselte. 1867-ben újból Nagyvárad polgármesterévé választatott, de azért befolyását a vármegyei ügyekre sem vesztette el. 1867-től 75-ig jóformán ő volt a biharmegyei balközéppárt vezére. 1875-ben miniszteri tanácsossá neveztetett ki a belügyminiszteriumba, hol nemsokára államtitkár lett. Meghalt 1892. augusztus 25-én. Testvérei szintén kiváló szerepet vittek a szabadságharczban: Sándor, a híres győri kormánybiztos, a ki 1849-ben Rónai Jáczint közvetítésével menekült ki Észak-Amerikába; István, mint főhadnagy esett el.

Miskolczy Lajos, született Mező-Telegden, 1811. április 2-án. 1834-ben gróf Zichy Ferencz főispáni helytartó tiszteletbeli aljegyzővé nevezte ki. 1837-ben első aljegyzővé választatott, 1845-ben pedig főjegyző lett. 1848-ban, midőn Beőthy Ödön elfoglalta a főispáni széket, az elnöklete alatt tartott tisztújításon az érmelléki járás főszolgabirájává választatott, de mert időközben Károly bátyja, a ki alispán volt, képviselő lett, a megürült II. alispáni széket vele töltötték be. Ez állásában egész 1849. augusztus végéig működött, midőn Károly bátyjával együtt Álmosdra vonult vissza. Eleinte gazdálkodott, de az ötvenes évek végén az érmelléki ev. reform. egyházmegye segédgondokává választotta meg. A vármegyei élet újjáébredésével, 6601860-ban, egyhangulag első alispánná választották. 1865-ben a székelyhídi kerület egyhangulag képviselőjévé kiáltotta ki. Az 1867. április havában megtartott tisztújítás alkalmával ismét első alispán lett. 1872-ben azonban birtokára vonult vissza, de csak rövid ideig, mert 1875-ben Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Zilah sz. kir. város főispánjává neveztetett ki. 1876-ban az újonnan alakított Hajdu vármegye főispánja lett s reá bízták a vármegye szervezését. 1883-ben szembaja következtében felmentését kérte, mely alkalommal a Szent István-rend kiskeresztjét nyerte.

Nagy Sándor József 1804. október 17-én Nagyváradon született. Tizenkilencz éves korában, mint hadapród az akkor Olaszországban állomásozó ötödik huszárezredbe lépett, rangjáról is lemondott. A szabadságharcz kitörésekor a pestmegyei nemzetőrség szervezésével bizatott meg. 1848. őszén ezredesi ranggal a ráczok ellen küldetett s október 14-én megmentette Nagy-Kikindát a pusztulástól. 1848. november havában, a temesvári császári őrség kitöréseinek megfékezése czéljbáól Zsombolyára rendeltetett. Az 1849-iki tavaszi hadjárat megkezdésekor Görgei seregében a Damjanich parancsnoksága alatti III. hadtestben, a 3. tartalék lovasdandár parancsnokává nevezték ki. Budavárának ostrománál, mint az I. hadtest parancsnoka vett részt. A vár ostrománál különösen kitüntette magát. Ő volt az első, a ki hadtestéből, a 9. zászlóaljjal, reggel öt órára fent volt a várban. Midőn Görgei az oroszok elől Komáromból a felső Tiszához vonult, a Boryné útján Rüdigerhez küldött levél feltörése miatt éles ellentétbe került fővezérével. Görgei, hogy távol tartsa magától, az ő hadtestét rendelte ki oldalvédül. A hirtelen előnyomuló orosz hadakkal Nagy Sándor augusztus 2-án kénytelen volt Debreczennél csatába bocsátkozni; bár egész hadteste szétveretett, fél napig feltartóztatta a 90.000 főnyi orosz hadat. Az augusztus 11-én tartott hadi tanácsban ő is a fegyverletétel mellett szavazott. 1849. október 6-án tizenhárom társával vértanú-halált szenvedett Aradon. Holtteste most is a kivégzés helyén porladoz.

Dr. Némethy Károly miniszteri tanácsos 1862-ben született Berettyó-Ujfalun. Középiskolai tanulmányait a debreczenii ref. collegiumban, a jogot az ottani jogakadémián végezte, a jogtudományi szigorlatokat a budapesti egyetemen tette le. 1884-ben a belügyminiszteriumba lépett, hol 1889-ben már fogalmazó lett. 1900-ig részint a vármegyei, részint a közjogi osztályban dolgozott, majd az utóbbinak vezetője lett. Ebben az időben a közigazgatási biróságról, a községi és egyéb helynevekről, valamint a nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről szóló törvények megalkotásának munkálataiban nagy része volt. 1900-ban már az újonnan létesített törvényelőkészítő osztály főnöke s mint ilyen: "A községi közigazgatási tanfolyamokról, "Az állami gyermekmenhelyekről, "A közsegélyre szoruló 7 éven felüli gyermekek gondozásáról" és "A közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről" szóló törvények megalkotásában vett részt. Tevékenyen működik a különböző közigazgatási kérdéseket tárgyaló enquetteken, az országos községi törzskönyvbizottság és a magyar jogászegylet űlésein, melyeken több becses értekezést tartott. Több jogi és közigazgatási szaklap munkatársa és évek óta főmunkatársa a Magyar Közigazgatásnak; a hivatalos Belügyi Közlönynek pedig - annak megjelenése óta - szerkesztője. A hivatalos pályán tehetségéhez méltó gyorsasággal emelkedett. 1895-ben titkárrá, 1898-ban osztálytanácsossá és 1901-ben már miniszteri tanácsossá neveztetett ki.

Pázmány Péter. Akárhány történelmi nagyság egész élettevékenysége csak egy elemét alkotja Pázmány Péter egyéniségének. Benne az író, a vitázó, a szónok, a tudós, a diplomata, az államférfiu, a hazafi, a pap, az emberbarát, a hittérítő és az erkölcsi egyén külön-külön sem nélkülözték az igazi nagyság föltételeit, de együttvéve, egységes egészbe olvadva és kitartó fáradhatatlansággal, meg ki nem alvó lelkesedéssel párosulva, oly egyéniséget alkottak, mely a történelemben korszakot zár, nyit és teremt. Az egyház, haza és király iránt való hűséges és önzetlen szeretet a Pázmányénál fogékonyabb és méltóbb keblet nem havített soha. Összes nagy tulajdonai közül e három tündökölt a legragyogóbban, a leghosszabban. A haza jogait rendületlenűl védelmezte a pápával szemben, a nélkül azonban, 661hogy az utóbbi hűtlenség vagy szeretetlenséggel vádolhatta volna őt. Viszont sikerrel küzdött idehaza, az egyház igazai mellett, a nélkül, hogy a hazafiatlanság bélyege ellen kellett volna védekeznie. Az alkotmányos nemzeti jogok a dinasztiával szemben is megingathatatlan védelmezőre találtak benne, a nélkül azonban, hogy ennek kegyeiből kiesett volna. Viszont a Habsburg-dinasztia sem ő előtte - trónra jutása óta, sem utána - napjainkig, nem talált nálánál önzetlenebb barátot, lelkesebb ügyvédőt, a nélkül, hogy Pázmány e miatt az udvaroncz alacsony jelzővel lett volna illethető. Erényei, cselekedetei és az eredmények, melyeket kivívott, nagyok voltak. Telegdi Miklós, mint láttuk, a protestáns árnak csak föltartóztatását kísérlette meg, Pázmány Péter ez árt régi medrébe terelte vissza. Az általa vezetett ellenreformáczió páratlan diadalt aratott. Ugyan azok a fegyverek, melyek a kath. hívők szívét egykor a protestáns tanok előtt bámulatos gyorsan kitárták, ugyanazon eszközök, melyek a protestánsok győzelmi útait előkészítették, voltak egyszersmind tényezői az ellenreformáczió sikereinek. Pázmány Péter jól ismerte a szellemi haladás törvényeit. A szó és toll, melyek egykor a protestántismus sikereit okozták, most hanyatlását eredményezték. Ha teljes képet akarnánk nyujtani az olvasónak Pázmány egyéniségéről, tetteiről és hatásáról, ide kellene másolnunk három kötetes történetét, melyet az alak nagyságához méltóan Fraknói Vilmos írt meg. Pázmány Péter 1570. október 4-én született Nagyváradon protestáns szülőktől. Tizenhárom éves korában mostoha anyja, a kath. Toldy Borbála és a helybeli jezsuita atyák fáradozására, atyjával Miklóssal együtt a kath. vallásra tért. Nemsokára a Jézus-társaságba lépett. Iskoláit Kolozsvárott, Krakkóban, Bécsben és Rómában végezte. 1597-ben rendje gráczi nevelőintézetében tanulmányi felügyelő, egy év mulva pedig az ottani egyetemen a bölcselet tanára lett. 1601-ben tevékenységének új szintért nyitottak előljárói: Magyarországba küldték a sélyei rendházba, hogy mint hithirdető működjék. Két év mulva visszahívták egyetemi tanszékére, melyet azonban három év mulva újra elhagyott, hogy minden tevékenységét végleg a magyar katholikusság supremacziájának visszaállítására fordítsa. Forgách esztergomi érsek 662udvarában tartózkodott. Hatalmas szónoklatai és gyakori vitatkozásai mintegy harmincz főúri családot vezettek vissza az egyház kebelébe. A hazai protestánsok a szó, toll és társadalmi tevékenység harczmezein nem lévén képesek sikerrel felvenni vele a harczot, törvényhozási intézkedésekhez fordultak, hogy a jezsuita rend - tehát Pázmány is - az országban való megmaradásának anyagi föltételétől megfosztassék. Forgách és II. Mátyás kérelmére Pál pápa felmentette Pázmányt szerzetesi fogadalmai alól, mire a király a túróczi prépostsággal ajándékozta meg. Ugyanez év (1616) őszén meghalt Forgách prímás és utódja Pázmány Péter lőn; tizenhárom évvel később a legmagasabb egyházi méltóságot is elnyerte: VIII. Orbán pápa bíborral tüntette ki. Meghalt 1637. márczius 19-én. Pázmány elévülhetetlen érdemei közé tartoznak még a magyar irodalmi nyelv megteremtése és a tudományegyetem alapítása. Műveinek száma körülbelül harminczra rúg, melyeket legújabban az általa alapított egyetem ad ki. Irodalmi működését más helyen ismertettük.

Péchy Imre (pécsujfalusi). Álmosdon 1753. november 14-én született. Tanulmányait 1763-72-ig Debreczenben, mjd 1774-ben Késmárkon és 1781-82-ben Göttingában végezte. Tanulmányai befejeztével haza jött és 1787. május 1-én Bihar vármegye alispánjává neveztetett ki. Nehéz helyzete volt II. József önkényes intézkedései következtében mint kinevezett tisztviselőnek, de hivatalát oly tapintattal töltötte be, hogy az 1791-ben tartott tisztújításkor a vármegye közlelkesedése között foglalta el ismét az alkotmányos alispáni széket, melyet 1803. szeptember 20-ig töltött be. Időközben több ízben képviselte Bihar vármegyét az országgyűlésen. 1813-ban alnádor, 1824-ben hétszemélynök lett. 1835-ben a Szent-István rend kiskeresztjét nyerte. Hosszas közpályája alatt egyházának hű fia volt. 1801-39-ig a tiszántúli ev. ref. egyházkerület és a debreczeni anyaiskola főgondnoka volt. A megalakult magyar tudományos akadémia 1830-ban az igazgató tanácsba választotta. Meghalt 1841. április 20-án.

Riczkó Ignácz ezredes. Azok közé tartozik, kik a Bihar vármegye által kiállított nemzetőrség szervezésében szülővármegyéjök elismerését méltán megérdemelték. Midőn Erdélyben a nemzeti ügy komoly veszedelemben forgott, a vármegye ő reá bízta a csucsai szoros megvédését. A bihari nemzetőri zászlóalj élén, melynek akkoriban őrnagya volt, 1848. november 23-án megtámadta a zsibai csata után felette elbizakodott Urbán tábornokot és visszaűzte. Deczember 19-én Wardener császári tábornok ellen védte meg a csucsai szorost. Midőn Kolozsvár és vele együtt Erdély jó része Bem tábornok hatalmába került, az időközben ezredessé előléptetett Riczkóra bizták a Bukovina felőli hágók őrizetét, de Urbán a tihuczai havasokon át visszatérve, a hágók őrizetére bizott sereget február 14-én Királynémetinél megtámadta, mely véres harczban Riczkó is életét veszitette.

Román Miron. A gör. keleti román egyház érek-metropolitája született Mézesen 1828-ban. Gimnáziumi tanulmányait Belényesen az ottani gör. kath. gimnáziumban végezte, azután Aradra ment theologusnak s később váradon jogot hallgatott. Szerzetes lett, majd Aradon theologiai tanár és püspöki titkár. Már mint theologiai tanár feltünt mély tudományával és bölcs mérsékletével. Arad vármegyében nagy népszerüségre tett szert, minek bizonyitéka, hogy a kisjenői kerület az alkotmányos élet ujraébredésével, 1869-ben, őt küldte fel az országgyűlésre. 1868-ban br. Eötvös József tanfelügyelővé nevezte ki Krassó-Szörény vármegyébe. E nemzetiségi vármegyében nagy tapintattal oldotta meg kényes feladatát. Már 1869-ben nagyváradi püspöki helyettes lett, midőn pedig Ivacskovics Prokop 1872-ben lemondott az aradi püspökségről, ő lett utóda, de csak rövid ideig, mert már 1873-ban, Saguna András halála után, őt választották meg nagyszebeni érsekmetropolitává, mely méltóságában 1874-ben erősíttetett meg. Mint metropolita különösen sokat tett egyházának anyagi felvirágzása érdekében. Rendezte a nyugdíj-alapot, az özvegyi ellátásokat és számos nagyobb alapítványt tett. Érdemei elismeréséül 1874-ben valóságos belső titkos tanácsossá neveztetett ki. Meghalt 1898. október 16-án Nagyszebenben.

Szacsvay Imre, született 1818. nov. 1-én Kis-Ürögdön. 1848. máju. 10-én a nagyváradi kincstári uradalom ügyészévé neveztetett ki s június 24-én a 663nagyváradi kerület orsz. képviselővé választotta. Midőn a kormány Debreczenbe költözött, a képviselőház jegyzőjévé választatott. Nagy része volt az ápr. 14-iki függetlenségi nyilatkozat szerkesztésében, melyet ő írt alá. Sz. Imre is azok közé tartozott, a kik aug. 11-én az Aradon tartott országgyűlés utolsó űlésében részt vettek. A szabadságharcz után egyideig bujdosott, de elárultatván, Pestre hurczoltatott, hol 1849. okt. 14-én az újépület udvarán felakasztották. Tetemei 8 társával együtt a kerepesi-uti sírkertben pihennek. Sírja fölé 1870-ben díszes síremléket állított a honleányi kegyelet.

Szilágyi Dezső, Nagyváradon született 1840-ben. Atyja tekintélyes ügyvéd volt ebben a városban és két fia, Dezső és Ete mindenek irigységének tárgya. Mind a két ifjú korán megmutatta tehetségét és csakugyan Szilágyi Dezsőből nagy államférfiu, Etéből pedig kiváló szemorvos, rendes egyetemi orvosprofesszor lett. Dezső a jogi pályára lépett és tanulmányait a bécsi és budapesti egyetemen végezte. Egyénisége már itt föltünt. Megválasztották a jogászegyesület elnökévé. A mily gyorsan szerzett pozicziót és híveket az ifjuság körében, oly rohamosan hódította meg mint fiatal ügyvéd a főváros jogász-társaságát, s mint publiczista a nagy közönséget. Horváth Boldizsár, az első 67-es igazságügyminiszter, miniszteri titkárul vette maga mellé; csakhamar osztálytanácsos lett, majd kiküldték Angliába a jogi, különösen a büntetőjogi intézmények és parlamenti állapotok tanulmányozására. Nem is ismerte nálánál senki alaposabban Anglia biráskodását és törvényhozását. 1871-ben a miniszterelnök mellett szervezett kodikfikáló bizottságnak lett tagja miniszteri tanácsosi ranggal. Szilágyi Dezső e bizottságnak 1874-ig egyik legtevékenyebb tagja volt s 1871. óta egyúttal országgyűlési képviselő, hova Gyula-Fejérvár város választotta meg. A parlamentbe lépését is megelőzte szónoki tehetségének hire, mely rendkivül fölcsigázta iránta a várakozást. De bármily nagy volt is e várakozás, első föllépésének (1872) sikere messze fölülmulta azt s első nagy beszéde a legszebb parlamenti diadaloknak egyike volt. Férfias alakja, csengő hangja, bámulatos szókincse, az eszmék gazdagsága, dialektikájának elmeéle egyszerre a parlament leghatalmasabb szónokai sorába emelte. A törvényelőkészítő bizottság 1874-ben föloszolván, Szilágyi Dezső az egyetemen lett a politikai tudományok s a büntető jog tanára. Mint protestáns ember, ő is részt vett az egyházi igazgatásban s 1876-ban a dunamelléki helvét hitvallásu egyházkerületnek világi főjegyzője lett. 1885-ben a felsőbaranyai egyházmegye választotta gondnokává. Mint politikus, a tiszta liberális irány híve volt s a politikusok ama köréhez tartozott, a kik Deák Ferencz körül csoportosultak. A fuzió idejében szintén megmaradt a Deák-pártból s a balközépből alakult szabadelvű párt tagjának, de később ő is azok közé tartozott, a kiket akkor disszidens elemeknek neveztek s a boszniai okkupáczió előtti időben formaszerűen is kiváltak a párt kebeléből s 1878. tavaszán megalakították az ugynevezett egyesült ellenzéket, mely az egykori Sennyey Pál báró vezérlete alatt álló jobboldali ellenzék, a Simonyi 664Lajos báró volt kereskedelmi miniszter köré csoportosult független szabadelvü párt tagjaiból s a disszidensekből alakult. Szilágyi e pártban, mely utóbb a mérsékelt ellenzék nevet vette föl s a kiegyezési alapon állt, de a kormány belpolitikájának több irányzatával elégedetlen volt, a szabadelvü irányzatot képviselte s ebben hajthatatlansága tette helyzetét a különböző gondolkozásu elemekből alakult pártban nehézzé úgy, hogy utóbb, noha egyik vezére volt, kilépett a pártból és belépett a szabadelvü pártba, a hol csakhamar az igazságügy és liberalizmus terén külön irány képviselője gyanánt tekintette mindenki. Majd 1899 április 4-én belépett mint igazságügyminiszter a kabinetbe. Minisztersége alatt sokat dolgozott.

Egyik törvényhozási akcziót a másik után vetette föl. Később tagja volt a Szapáry- és Wekerle-kabinetnek. Ez a kabinet létesítette a polgári házasságot és az egyházpolitikai reformok javát. Szilágyi műve volt, hogy a Wekerle-kabinet tagjai egymással az egyházpolitikai törvényekre nézve titkos szolidaritást vállaljanak. A király engedett, de a Wekerle-miniszteriumnak és vele Szilágyinak mennie kellett. Ez után a képviselőház választotta elnökévé és alig volt még parlamentünknek elnöke, kinek oly nagy és minden pártnál egyaránt elismert tekintély jutott volna osztályrészül, mint neki. Decz. 7-én bejelentette lemondását. A társadalmi téren nagy kitüntetések érték. 1870. máj. 6-ikán a M. Tud. Akadémia tiszteleti tagjává, 1898. májusban a dunamelléki ev. ref. egyházkerület főgondnokává választotta. Pozsony, Versecz, Deés és Léva díszpolgárává választotta. Meghalt 1901. júl. 30-án szívszélhüdésben. (P. H.)

Telegdi Miklós püspök, a magyar egyháztörténelem legkimagaslóbb alakjainak egyike. Bunyitay Vinczéé az érdem, hogy származásának kérdése tisztázva van. Atyja a főúri Telegdyeknél Telegden jobbágyi viszonyban irnoki szolgálatot teljesített s innen a neve mellett előforduló jelző: "litteratus". Telegdi Miklós életrajza Brösztel Lajos tollából a Katholikus Szemle 1895-iki évfolyamában jelent meg; ezenkívül széleskörü és nevezetes tudományos, politikai, s irodalmi tevékenységének minden köz- és irodalomtörténetben van nyoma. A mai Mező-Telegden pillantotta meg a napvilágot, 1535. év folyamán. Korán megnyilatkozó ritka tehetségei, plébánosának, a későbbi váradi prépost, fölszentelt püspök és hazai törvényeink első összegyűjtőjének: Ilosvay Istvánnak pártfogását szerzék meg számára. Iskoláit a krakkói egyetemen végezte. Bécsben felszenteltetvén, a nagyszombati papnevelő intézet tanulmányi felügyelője, csakhamar ugyanott tanár, 1561. jan. 25-én, tehát huszonhat éves korában pedig esztergomi kanonokká lőn. Ez utóbbi állással nyerte el a nagyszombati plebánia vezetését is, melyet tizenhat éven át gyakorolt. A káptalan legmagasabb tisztére: a nagyprépostságra 1570-ben emeltetett. Kilencz év mulva, 1579. február 6-án pedig Monoszlay Jánost követte a pécsi püspökségben. XIII. Gergely pápa, már egyévi főpásztorkodás után a legnagyobb dicséretekkel halmozta el. Ugyanekkor lett az esztergomi érsekség adminisztrátora. Az egyház állapota sohasem volt siralmasabb, mint éppen Telegdi Miklós püspök idején. "A magyar katholikus egyház - irja ő maga a pápának - végromála szélén áll . . . Nemsokára . . . a katholikus hitnek még csak neve sem fog fenmaradni." E tudósításnak első része nem volt túlzott: a protestantizmus a magyar katholikusság legutolsó várában, Nagy-Szombatban is megvetette már a lábát. Az új hit széles árja oly hatalmas erővel rohant a nyugati határok felé, mely ellen hiába kísérték meg a főpapok az ellenállást. Egyedül Telegdi Miklós volt az, a ki e tekintetben sikerrel működött. Semmit sem hagyott felhasználatlanul, még a legkeményebb eszközöktől sem riadt vissza. Ziboldi Demeter protestáns hitszónokot, ki a nagy-szombati kórház kápolnájában izgatott a katholikus vallás ellen, a városból kiűzette, a védelmére kelt hét városi tanácsost pedig a király által Pozsonyban hosszú ideig fogva tartatta. Papjai fölött éber figyelemmel őrködött, s e mellett a tudomány és irodalom művelésére buzdította őket. Nyomdát állított fel Nagy-Szombatban, melynek az ellenreformácziónak csaknam összes irodalmi termékeit köszönjük; a saját maga predikácziói s egyéb művei is itt jelentek meg. Telegdi Miklós nemcsak mint pap volt kiváló, hanem mint hazafi és tudós is. Meghalt Nagy-Szombatban 1586. ápr. 22-én.⁰

665Teleky Mihály, Erdély hatalmas kanczellárja, született Nagyváradon 1634-ben. Kora ifjúságában I. Rákóczy György fejedelem udvarában apródoskodott, majd II. Rákóczy György testőrségének kapitánya lett. Rákóczy György halála után Kemény János szolgálatába lépett, kinek bizalmasa lett. Midőn Kemény János Lipóttal akart szövetkezni, őt küldte Montecuccolihoz közvetítőül, majd 1661-ben Bécsbe az udvarhoz. Midőn Kemény a nagyszőlősi csatában életét vesztette, Teleky is meghódolt Apaffynak, a ki kegyeibe fogadta. Rövid idő alatt a hatalom magaslatára jutott. Apaffy csak névleg volt fejedelem, a főhatalom teljesen az ő kezeibe került. Mint Erdély államférfia, sokat fáradozott a nemzeti szabadságért. Részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, majd az Erdélybe menekült bujdosók választották vezéröknek. Teleky 1672-ben a bujdosókhoz csatlakozott hadak élén a szatmári német őrség ellen indúlt, de Vasvári falunál meglepetvén (szept. 20), maga is csak nagy bajjal tudott megmenekülni. E kudarczra Erdélyben a békepárt kerekedett felül, de Teleky csakhamar ismét a helyzet urává lett. A békepárt egyik fejét: Bánffy Dénest 1674. decz. 18-án kivégeztette, Béldi Pál pedig Konstantinápolyba menekült. Ekkor ismét a bujdosók élére állott. 1675. ápr. 28-án a franczia királylyal megköti a fogarasi szerződést, majd 1678-ban 10,000 főnyi hadával egész Eperjesig nyomult előre; de ennek sikertelen ostroma után visszatért Kővárra. A bujdosók ifjú vitéze, Tököly azonban elvált seregétől és a bányavárosokig nyomult előre. Ezzel megkezdődött a gyülölködés Teleky és Tököly közt, mely 1681-ben végleges szakadásra vezetett. 1685-ben Lipót követével, Dunod Antal jezsuitával Kerczisorán titkos egyezséget kötött, melynek folyamányakép Haller Bécsbe küldetett, hol 1686-ban megkötötte az u. n. Haller-féle szerződést. 1688-ban Lipót már nem 666akart többé engedményeket adni Erdélynek. Caraffa Antal hadával bevonult, a ki előtt Teleky 1688. máj. 9-én kénytelen volt hódoló nyilatkozatot kiállítani. A bosszús török erre Tökölyt küldte Erdély visszafoglalására. Teleky, mint az erdélyi hadak vezére, Zernyestnél találkozott egykori vetélytársával s az 1690. aug. 21-iki összeütközésnél a tatárok összevagdalták.

Tisza Kálmán. A balközép nagynevü vezére, Magyarországnak 15 éven át miniszterelnöke, 1830. deczember 16-án született Nagyváradon. Tanulmányait Szőnyi Pál vezetése alatt végezte. 1848-ban a pesti tudomány-egyetemen a jogi vizsgát letéve, 17¹/₂ éves korában jurátus lett, majd a vallás- és közoktatásügyi miniszteriumba neveztetett ki tiszteletbeli fogalmazónak. Az önvédelmi harcz kitörésekor ő is a nemzetőrök közé állt. Midőn az országgyűlés és a honvédelmi bizottmány Debreczenbe tette át székhelyét, mint miniszteri fogalmazó Debreczenben működött. A szabadságharcz leveretése után hosszabb külföldi tanulmányútra indult Franczia-, Német- és Angolországba. 1850-51-ben Berlinben a Fridericianumban történelmi, államtudományi és természettani előadásokat hallgatott. Majd hazajövén, eleintén Geszten gazdálkodott, de csakhamar az ev. ref. egyház terén érvényesítette fényes tehetségeit. 1855-ben a nagyszalontai egyházmegye segédgondnokává választatott és ebbeli minőségében az 1859. szeptember 1-én kiadott Thun-féle pátens ellen, mely a protestánsok autonomiáját gyökerében megtámadta, fejtett ki nagy tevékenységet. Az 1859. őszén tartott egyházkerületi űlésen ő volt a visszautasítás szószólója. Ekkor már feltünt férfias fellépésével, bölcs mérsékletével, kiváló szellemével és neve csakhamar országos hirüvé vált. 1860-ban az októberi diploma kiadása után a kormány fölajánlotta neki a bihari főispánságot, de nem fogadta el. 1861-ben Debreczen város I. kerülete választotta képviselővé. A megnyílt országgyűlés alelnökévé választotta s e mellett egyike lett a határozati párt vezéralakjainak, majd gróf Teleky László halála után a párt benne találta meg legkiválóbb vezérét. 1861-65-ig számos vezérczikke jelent meg a Honban és a Magyar Sajtóban, melyekben főleg gazdasági, ipari és kereskedelmi kérdésekkel foglalkozott. 1865-ben jelent meg hatalmas röpirata "Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer", melyben a felelős kormány és a megyei rendszer összeférhetőségét vitatta. Az 1865. deczember 10-én megnyílt országgyűlésen ismét Debreczen város első kerületét képviselte, hol Ghyczy Kálmánnal a balközép-párt vezére lett. Politikai pályája mellett egyházának is hű fia maradt. 1867-ben a dunántuli ev. ref. egyházkerület világi gondokává választotta meg és e tisztét jelenleg is lankadatlan buzgalommal tölti be. 1867. óta befolyása mindegyre emelkedett. Nagy érdeme, hogy az országgyűlés, a német-franczia háború kitörésekor, a semlegesség mellett nyilatkozott. 1874-ben Ghyczy néhány társával belépett a kormánypártba, melylyel mintegy előkészítette az országgyűlési pártok közötti fuziót. A költségvetés tárgyalása alkalmával 1875. február 3-án tartott beszédének elementáris hatása alatt a Bittó kormány lemondott, mire az 1875. márczius 2-án megalakult br. Wenckheim Béla miniszterelnöksége alatti kabinetben Tisza Kálmán a belügyi tárczát vállalta el, majd Wenckheim Béla lemondása után (október 20.) miniszterelnökké neveztetett ki. Közel 15 éven át (1875 október 20-1890 márczius 13.) volt az ország miniszterelnöke, mely idő alatt 1879-ben az ő felsége személye körüli miniszteri, 1875-1887-ig a belügyminiszteri, 1878-ban és 1887-89-ig a pénzügyminiszteri tárczákat vállalta el. Mint új kormányelnök, a délszláv kérdésben gyors sikert ért el, majd 1877-ben az osztrákok ellenében keresztül vitte a bankparitást. Az ő miniszterelnöksége alatt létesült az egyensúly az államháztartásban. Ő nyujtotta be a vármegyei közigazgatási bizottságokról szóló törvényjavaslatot. 1877-ben az Ausztriával folytatott tárgyalások során le is mondott, de senki sem merte helyette elvállalni a miniszterelnökséget. Nagy érdeme van a Németország és Ausztria-Magyarország között 1879-ben létrejött szövetség létrehozásában, mely az európai béke hathatós eszközéül tekinthető. A köztisztviselők minősitéséről, a közegészségügyről, a középiskolákról szóló törvények, valamint a nyugdijtörvény egyedül az ő fáradozásainak köszönhető. 1886-ban mint belügyminiszter ő nyujtotta be a jelenleg is érvényben álló vármegyei és községi törvényjavaslatokat. 1890-ben a közte és minisztertársai 667közt támadt nézetkülönbség következtében lemondott a miniszterelnökségről, de mint Nagyvárad országgyűlési képviselője lankadatlan buzgalommal vesz részt a közügyekben. Hosszú közpályája alatt számos kitüntetésben volt része. 1880-ban a Szent István-rend nagykeresztjét kapta. 1885. november 29-én, tízesztendős miniszterelnöki jubileuma alkalmából, az ország minden részéből üdvözölték. 1892-ben nagy ünnepélyek közepett ülte meg a dunántuli ev. ref. egyház főgondnoki székfoglalójának 25 éves fordulóját. Bírja még a porosz királyi fekete és veres sas-rend, továbbá a román korona-rend nagykeresztjét, a szerb királyi Takova-rend I. osztályát, vagyis nagykeresztjét, a belga Oroszlánrend és az Olasz Szent Lázárrend nagykeresztjét.

Tisza László, született 1829. jún. 27-én Nagyváradon. Tanulmányai befejeztével 1848-ban Pesten jurátuskodott. A márcziusi napok hatása alatt ő is a pesti nemzetőrök közé állt, majd a megalakult magyar földmivelés-, ipar- és kereskedelelmügyi miniszteriumba segédfogalmazónak neveztetett ki. 1848. őszén honvédnek csapott fel és előbb a Nádor-, majd a Miklós-huszároknál szolgált. Rendkivül bátor és kitartó lovas hírében állott. 1848. végén már a Perczel Mór seregében, a Gáspár András, akkor Miklós huszárezrdnél segédtiszt lett. A moóri ütközetben (decz. 29.) visszavonuló honvédeinket fedezvén, a vasasok közé csapott, mely alkalommal súlyosan megsebesült. A szabadságharcz lezajlása után hosszabb külföldi tanulmányútra indult, majd 668onnan 1852-ben visszatérve, Erdélyben a Mezőségen levő birtokát vette át. Gazdasága egyike volt a legjelesebbeknek, s különösen lovai voltak messze vidéken híresek. Erdély gazdasági fellendülésének érdekében igen sokat tett, s ő alakította meg az "Erdélyi Gazdasági Egyesületet", mely elnökévé választotta, de e mellett egyházának érdekeit is hathatósan előmozdította; még az ötvenes években a nagyenyedi ev. ref. egyházmegye gondnokává választatott. 1860-ban, az októberi diploma után, a kormány felajánlotta neki a tordai főispánságot, de nem fogadta el. Ezen túl a politikai pályán találjuk. 1867. után több ízben volt képviselő. Mint a balközép egyik agilis és áldozatkész híve sokat tett a párt érdekében.

Tisza Lajos, Bihar vármegye főispáni helytartója, Tisza László Bihar vármegye főjegyzőjének (1790) és Teleki Katalin grófnő fia, 1798. augusztus 5-én született Nagyváradon. Tanulmányai befejeztével 1825-ben Bihar vármegye aljegyzőjévé választatott és ugyanez évben vette el Teleki Júliánna grófnőt, kivel boldog családi életet élt. 1829-ben Bihar vármegye főjegyzőjévé választatott, majd 1832-ben a vármegye közbizalma az I. alispáni székbe ültette s az 1832/36. évi országgyűlésre követül küldte fel, honnan azonban csakhamar visszatért. 1837-ben a vármegye újból I. alispánná választotta, mely állásában 1841-ig, főispáni helytartóvá történt kineveztetéséig maradt meg. 1831-ben a nagyszalontai ev. reform. egyház segédgondokává választatott. 1848-ig töltötte be a főispáni helytartóságot. A márcziusi törvények szentesítése után beadván lemondását, a magánéletbe vonult vissza, s ettől kezdve leginkább Geszten tartózkodott, hol 1856. augusztus 23-án elhunyt.

Tisza Lajos gróf 1832-ben Nagyváradon született. Gimnáziumi tanulmányait Szőnyi Pál vezetése alatt magánuton befejezvén, 1847-ban Debreczenben a filozofiai osztályból tett vizsgálatot. A szabadságharcz után Berlinbe ment s a Fridericianumban hallgatott jogot, majd hosszabb utazást tett keleten és beutazta Egyiptomot is. Külföldi utjából hazatérve, főleg a reform. egyház és iskola terén fejtett ki nagy tevékenységet. 1861-ben az ugrai kerület képviselővé választotta. 1865-ben ismét az ugrai kerületet képviselte és elébb a balközépnek volt kiváló tagja, majd a kiegyezés után a Deák-pártba lépett és 1867-ben Bihar vármegye főispánjává neveztetett ki. Ebbeli méltóságában kifejtett tevékenységét a vármegye közigazgatását tárgyaló fejezetben ismertettük. Gorove lemondása után, 1871-ben a közlekedésügyi tárczát vállalta el, majd elnöke lett a fővárosi közmunkatanácsnak, melynek szervezése körül nagy érdemei vannak. Mint közlekedésügyi miniszter, tárczáját 1873. deczember havában gróf Zichy Józsefnak adván át, Kerkápoly Károlylyal Afrikába ment, honnan visszatérve 1874-ben ismét képviselővé választották. 1879. márczius 12-én az árvíztől sujtott Szeged város kir. biztosává neveztetvén ki, Szeged újjászületése az ő nevéhez fűződik. Ebbeli érdemei elismeréséül szegedi előnévvel grófi rangra emeltetett. 1884-től haláláig Szeged városát képviselte az országgyűlésen. 1885. márczius 14-én a dunamelléki ev. reform. egyház főgondnokává választotta meg. Mint képviselő a Deák-szobor és az új parlamenti épület végrehajtó-bizottságának elnöke volt. 1892. nov. 19-étől 1894. jún. 10-ig az ő felsége személye körüli miniszteri tárczát vezette. Fényes pályája alatt számos kitüntetésben volt része. A már említett grófi méltóságon kívül 1869-ben cs. kir. kamarás lett, 1873-ban valóságos belső titkos tanácsos és a Lipót-rend nagykeresztese, 1893-ban pedig a veres sasrend I. osztályát nyerte. 1898-ban halt el.

Tisza István gróf, szül. 1861. ápr. 22-én. Középiskolai tanulmányainak befejezésével az egyetemet Heidelbergben, Berlinben és Budapesten látogatta s az utóbbi helyen az államtudományok doctorává avattatott fel. Pályáját a belügyminiszteriumban kezdte, majd Bihar vármegye tb. főjegyzője lett. 1886-ban, 25 éves korában országgyűlési képviselővé választatott és azóta állandóan tagja a képviselőháznak. Már kora ifjuságában főleg közgazdasági tanulmányokkal foglalkozott és e téren igen figyelemreméltó tevékenységet fejtett ki. Számos tanulmánya jelent meg a Budapesti Szemlében és egyes napilapokban. A képviselőházban mint a közgazdasági és a közig. bizottság tagja működött, de e mellett szülővármegyéjében mint megyebizottsági tag is élénk részt vesz a közügyek intézése körül. 1896-ban az ugrai kerület küldte a képviselőházba, ahol mély logikáról és sok tudásról tanúskodó 669beszédei mindenkor közfigyelmet keltenek. 1893-ban jelent meg nagyobbszabásu tanulmánya "Valutáink rendezéséről," 1897-ben pedig a "Magyar Agrárpolitika."

Váradi Péter püspök. Botka Tivadar és Fraknói Vilmos osztoznak Váradi Péter származása meghatározásának dicsőségén. Váradi Péter nem nemes családból származott; atyja: Imre, minden jel szerint nagyváradi egyszerü iparos polgár volt. Váradi Péter 1450 körül születhetett Nagyváradon; ennek püspöki székén ekkor történetünk nagy alakja, Vitéz János ült, a ki pártfogása alá vette s gondosan neveltette. Mikor (1465) Vitéz Várad püspöki székét az esztergomi érsekséggel cserélte fel, Váradi Pétert is magával vitte és egy kanonoki javadalmat adott neki; majd pedig a bolognai egyetemre küldte, honnan hazajövén, a királyi kanczelláriában nyert alkalmazást. 1475. tavaszán találkozunk ismét vele, a mikor mint királyi titkár és előadó szerepel. 1456-ban az erdélyi káptalan prépostja, nem sokkal később pedig szentjobbi és földvári apát lett s ezek mellett megtartotta még esztergomi kanonokságát is; 1478-ban a király első titkára, a cseh királyság pecsétének őre; 1479-ben titkos kanczellárrá s végre 1480-ban kalocsai érsekké lőn. Ezzel Váradi Péter életének története összeesik a nemzet történetével. Váradi Péter az 1489-ik évi nyarat Mátyás oldalán töltötte a török ellen való háborúban, s a béke megkötése után is ott maradt, mint királyának legbizalmasabb embere. Őt bízta meg a nagy király Janus Pannonius költői műveinek összegyűjtésével; Budavárában házat ajándékoz neki, neki adományozza a péterváradi apátságot, királyi helytartóvá teszi, majd Rómában is lépéseket tesz bibornokká való kinevezése érdekében. Később azonban meghasonlott királyával, követelő, sőt fenyegető lett, mire a király 1484. nyarán fogságba vettette az árvai várba. Mátyás halálával Corvin János szabadon bocsátotta, mire Váradi Péter visszatért érsekségébe azzal az elhatározással, hogy politikávak többé nem foglalkozik. Ezt meg is tartotta. Halála idejét nem ismerjük; érseki széke 1501. június havában már üresen áll. Levelezéseit Wagner Károly adta ki 1776-ban.¹

Vásári Miklós püspök. Egyike azoknak, kik születéshelyükről önmaguk értesítenek. Személye a legújabb időkig sok zavar és nagy homály leplébe volt burkolva. Hogy származása, családi összeköttetései és főpapi tevékenysége ma már meglehetős tisztán áll előttünk, az Karácsonyi János és Fraknói Vilmos érdeme. Atyja: Miklós, Lóránt vajdának a fia; anyja: a híres Csanád érsek nővére, Telegdy Tamás leánya. Szülőhelye: Vásári, a török hódításig igénytelen község Szalontától nyugatra, ma a hasonnevü puszta őrzi emlékét. Vásári Miklós, kit különben az oklevelek Szügyi néven is említenek, korábbi életírói pedig tévedésből hol Monoszlói, hol pedig Franko névvel ruházzák fel - 1300 körül születhetett; először 1330-ban tünik fel, midőn is, bár még csak alszer-pap (subdiaconus), az esztergomi nagyprépostságon kívül a zágrábi és egri káptalanokban is bírt egy-egy javadalmat. 1347-ben a nyitrai püspöki székbe emelte őt a királyi s pápai kegy. Nem egészen két év mulva - 1349. elején - zágrábi választott püspök, de még ugyanazon évben áthelyezést nyer Kalocsára. Itt sem maradt meg állandóan: nagybátyja, Csanád esztergomi érsek 1350. első napjaiban meghalt s ugyanazon év január 11-én már Vásári Miklós az érsek. Vásári Miklós a magyar Anjou-kornak egyik legkimagaslóbb vezető politikusa volt. Királya megvízásából többször utazta be nehéz feladatu követségekben Olszországot, Velenczét és Francziaországot. Mint érsek egyházmegyéjében tartott zsinatot is, melynek határozatai azonban, sajnos, elvesztek. Meghalt 1358-ban.²