Petényi Salamon, kiváló természettudósunk, Kovács János debreczeni tanár társaságában 1854-ben tette az első faunisztikai kutatást Nagyvárad vidékén és a megye barlangjaiban. Megfordultak a szőlőhegyeken is, hol egy pillanatra feltárultak tudós kutatóink előtt a geologia lapjai. A Körös oldalon, a Tichy-féle hegyomlásnál, egy őskori szarvas agancsára és egy ős-júh megkövült csontjaira bukkantak. Jól indult kutatásaik koronája egy, eddigelé még hazánkban ismeretlen, valódi barlanglakó vak bogár volt, melyet a Sebes- és a Fekete-Körös között elhúzódó mészhegység barlangjainak átkutatása közben találtak, számos őslény megkövült csontjaival egyetemben. A talált anyag csakhamar az ország szivébe, a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Ez időben a Magyar Nemzeti Múzeumnak Frivaldszky János volt az őre, ki e bogárban azonnal ráismert a barlangok valódi vak lakójára. Úgy az ő, mint bátyja, dr. Frivaldszky Imre érdeklődését fokozta még egy régibb lelet is, melyről Frivaldszky János "Adatok a magyarhoni barlangok faunájához" czímű művében meg is emlékezik. Szintén talált ugyanis egy valódi barlanglakó vak bogarat, a megyénk délkeleti szélén fekvő Oncsásza nevű barlangban Bielz Albert, Erdély természetrajzi viszonyainak egyik legszorgalmasabb kutatója és ismertetője, ki még Petényi előtt megvizsgálta a Bihar-hegység néhány barlangját. A két Frivaldszky figyelme erre hazánk e kiváló helyei felé fordult. Nem sajnálták a fáradságot, hogy hazánk barlangjait ismételten átkutassák. Maradandó érdemeket szereztek ők a barlangok kikutatásának terén és különösen felbuzdultak azon messzeható eredményeken, melyeket eddig a külföld, főleg a krajnai barlangok faunájának kikutatásával elért. 1856-ban Budapestről Nagyváradra jöttek s már legelső kirándulásukat is siker koronázta, mert a Püspökfürdőben az eddig csak holt példányokban ismert Melanopsis nevű csigafajból sikerült több elevenet találniok. Fárasztó munkájukat könnyíteni igyekezett Szaniszló Ferencz n.-váradi püspök, ki szintén érdeklődvén e tudományos mozgalom iránt, vendégszerető barátsággal fogadta a munkálkodni igyekvőket, s nehogy váratlan akadályok merüljenek föl, melyek az előhaladást gátolják, a meglátogatandó helységeket előre értesítette a tudós vendégek érkeztéről s így ők anyagi gondoktól menten működhettek. Fáradozásuk és szorgalmuk jutalmáúl oly gazdag faunisztikai eredményt értek el, mint eddig senki e téren. Ők hazánkban a barlangi fauna megalapításának első úttörői

1861-ben Dr. Schmiedl Adolf, bécsi egyetemi tanár utazta be föld- és néprajzi szempontból a Bihar-hegységet; útjában kellő figyelmet fordított a faunára is.

Az 1850-es évek végén és a 60-as években dr. Mayer Antal, Nagyvárad városának főorvosa, gyűjtött a Püspök- és Félix-fürdő környékén. Ő volt e fürdők természetrajzi viszonyainak első megállapítója. Ugyancsak ebben az időben élt Nagyváradon a nagyszebeni születésű Ries Károly, ki magasabb állást foglalt el a rendőrségi hivatalnál. Szabad idejének legnagyobb részét a természetben tölté, miközben szorgalmasan kutatott és gyűjtött. A Nymphaea thermalisból, a fürdők környékén élő csigákból és rovarokból szép gyűjteményeket állított össze és azokat nemcsak hazánkban terjesztette, hanem a külföldre, főleg Bécsbe is elszállította.

240Legtöbbet tett azonban faunánk kikutatása és megismertetése körül Mocsáry Sándor, ki, mint városunk szülöttje, már fiatal éveiben is (az 1860-as években) rendkívül sokat gyüjtött, leginkább Nagyvárad környékén; az öngyüjtötte anyagot meghatározta és a közönséggel irodalmilag is megismertette. Az 1860-as évek végén került a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, hol annak rovartani osztályánál ma is mint őr működik. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tud. Akadémia segélyezése mellett három ízben tett beható kutatással és gyűjtéssel egybekötött nagyobb utazást e vármegyében. Először is Nagyvárad változatos környékét kutatta ki minden irányban; azután a Sebes-Körös völgyét és hegyeit, az itt lévő barlangokkal; Feketeerdő és Sólyomkő vidékét; a bihari hegységet és havasi tájait; a meziádi, fericsei és fonáczai barlangokat; majd Vaskoh és Rézbánya környékét; végre a kies fekvésű Jád-völgyet látogatta meg. 1872-ben Nagyváradról egyenesen Bél vidékére ment, azután Belényes és Rézbánya vidékén folytatta állattani kutatásait. 1873-ban hat hét lefolyása alatt 22 kisebb-nagyobb kirándulást tett, leginkább az előtte még ismeretlen vidékeken. Szakszerű kutatásait 1876-ban fejezte be. Azóta is többször megfordult Bihar vármegye területén és még most is mindig újabb és újabb adatokkal gyarapítja megyénk érdekes faunáját.

Sokan hozzájárultak Nagyvárad helyi faunájának ismertetéséhez, ugyancsak Mocsáry buzdítására; a már említett Ries Károlyon kívül, Podhráczky Ferencz gyógyszerész, Mocsáry Nándor ügyvéd és Szabados Márton premontrei papnövendék. Vaskoh és Rézbánya vidékén leginkább Körner János, vaskohi postamester gyűjtött ez években. Ez időből felemlítendő még ama Székelyhíd környékén gyűjtött és 700 fajt tartalmazó bogárgyűjtemény, melyet a biharmegyei orvos-gyógyszerész és természettudományi egylet Mocsáry Sándornak adott át meghatározás végett.

Az apró rovarok kifürkészése és gyűjtése azelőtt oly nagy nehézséggel járt, hogy a kutatók legnagyobb része ezekből jóformán semmit sem gyűjtött; de midőn rájöttek, hogy ez apró lényeket rejtett helyeikből (porhanyós föld, száraz levelek, gaz, törmelék) szitálás útján leginkább megkeríthetik, e módszer alkalmazásával sok új rovarfajnak jutottak birtokába. Így Reitter Ödön és báró Hopffgarten Miksa külföldi szaktanárok már 1876-ben bejárták hazánk déli és nyugati részét és Erdély néhány pontját. Visszatértükben meglátogattak a híres bihari barlangok közül néhányat, névleg a fonáczait és a fericseit s Szombatságban állapodtak meg, hol szitálás útján több oly rovarfajt találtak, melyek eddig a bihari faunára egészen újak voltak.

Az 1880-as évek faunisztikai kutatásainak sorát dr. Daday Jenő, akkor a kolozsvári tud. egyetem állattani osztályának aszistense, most pedig a Magyar Nemz. Múzeum segéd-őre, nyitja meg. Kolozsvártól Nagyváradig a Sebes-Körös mentén, de főleg a pesterei barlangban kutatott.

2411884-ben Hazay Gyula, ki hazánk mollusca faunáját (csigák, kagylók) teljes ügyszeretettel és nagy sikerrel tanulmányozta, Bihar vármegye területén mintegy 32 érdekes mellusca fajt gyűjtött, melyek vásárlás utján a Nemzeti Múzeum birtokába kerültek.

Az 1888-ik évben dr. Fleischer Antal Thomanek Romulddal Brünnből egyenesen Bihar vármegyébe tettek kirándulást s Hagymádfalva környékén és a vadregényes Jádvölgyben két heti tartózkodás alatt sok bogarat találtak, leginkább szitálás által. Gyűjtésüket Fleischer Gyula, hagymádfalvi jószágigazgató még utólagosan is meglehetős sok fajjal növelte, melyek ugyancsak e vidék lakói. Az 1880-as évek végén Merki Ede és Pável János budapesti múzeumi gyűjtők, különösen a barlangi bogarak összegyűjtése végett, ugyancsak megfordultak Bihar vármegyében, mely alkalommal a szabadban élőkre is figyelmet fordítottak. Merki Ede ekkor egy új vak bogarat fedezett fel, mélyen fekvő kövek alatt (Anophthalmus cognatus Friv.) és még egy másik szabadban élő új fajt (Chrysomela curina Friv.).

A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók társulata dr. Schlauch Lőrincz bibornok-püspök meghívására Nagyvárad városát tisztelte meg azzal, hogy XXV. vándorgyűlését és egyúttal fennállásának félszázados évfordulóját, 1890 augusztus második felében, e városban ünnepelte meg. A helyi szervezkedő bizottság már az 1888. év végén megtartott első alakuló gyűlésen elhatározta, hogy e jubiláris vándorgyűlés emlékére Nagyvárad természetrajzi viszonyainak a leírását fogja kiadni, mely 1890 augusztus elején ő eminencziája bőkezűségéből csakugyan napvilágot látott. E munka faunisztikai részének a megírását, mint e vándorgyűlés természettudományi osztályának egyik titkára, e sorok irója vállalta magára.

Nagyvárad eddigi faunisztikai kutatói leginkább a rovarvilágra szorítkoztak, csak Mocsáry Sándor fordított kellő figyelmet a Sebes-Körösben élő halakra, továbbá a hüllőkre, kétéltüekre és puhányokra. Faunánk más csoportjaival jóformán senki sem törődött, álló vizeink górcsövi állatairól pedig eddigelé szó sem volt. Hogy tehát Nagyvárad faunájáról csak némileg is kikerekített kép legyen adható, mind eme hiányokat ki kellett pótolni, a mi csak újabb megfigyelések és gyűjtések által történhetett. E czélból szerző még a 80-as években beutazta Bihar vármegye délkeleti és keleti hegyes részét. Az 1890. év első felében pedig leginkább Nagyvárad környékén kutatott és gyűjtött. Az emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek, pókok és férgek voltak azon állatcsoportok, melyekre leginkább figyelmet fordított. Ugyanez év május havában a vall. és közokt. miniszterium segélyezése mellett dr. Daday Jenő múzeumi segédőrrel fáradozott a górcsövi fauna összegyűjtésén és meghatározásán.

Az 1894. év őszén (okt. 22-nov. 13.) Biró Lajos hazánkfia, ki jelenleg Új-Guineában a Nemzeti Múzeum részére gyűjt, szintén kutatott Bihar vármegye területén, Lunka környékén, hol Sterba Szabolcs püspökségi erdésznek szívesen látott vendége volt. Innen kirándulásokat tett a közelfekvő, eddig alig ismert kisebb barlangokba. Legnagyobb gondot azonban a nem régen felfedezett József főherczeg-barlangra fordított, hol több, más barlangokban is élő vak rovarokon kívül, egy alig 1 mm. hosszú, a futó bogarakhoz tartozó, új vak bogarat talált, mely leginkább a cseppkövek finom repedéseiben tartózkodik.

Az emlősök állatai között az első helyet a denevérek vagy bőregerek foglalják el, nem csak rendkívüli sokaságuk, hanem főkép fajgazdagságuk által. A legújabb kutatások szerint mintegy 20-féle denevér ismeretes hazánk területéről, ezekből 9 faj található Bihar-megyében, tehát a hazai denevér-faunának majdnem a fele. E fajgazdagság okát megtudjuk, ha figyelembe veszszük, hogy ez állatoknak kedvező életkörülményeik - a melegebb éghajlat, gazdag rovarvilág, de főleg pihenő helyek: sziklarepedések, odvak és barlangok - a megye területén mind megtalálhatók. Legjellemzőbbek:

A barlangi vagy hosszú szárnyú denevér. Miniopterus Schreiberii Natterer. Déleurópai faj; hazánkban az aggteleki barlangon kívül nagyobb mennyiségben a bihari barlangokban él, különösen a Kalota község határában lévő Pisznicze-Secare nevű barlangban s a Rév és Bánlaka közt fekvő Magyar- vagy Rabló-barlangban. Dombos patkós orrú denevér, Rhinolophus clivosus Ruppel. Előbb csak Afrikából, későbben Dalmácziából volt ismeretes. Petényi Salamon először 1845-ben a baranyamegyei abaligeti barlangban találta, másodszor pedig 1853-ban a Magyar-barlangban. E ritka déli faj most az előbbivel együtt a Pisznicze-Secare barlangban is található. Ritkább faj még a széles fülü denevér, Synotus Barbastellus Schreib., mely leginkább a körösvölgyi erdők szélén az odvas fákban tartózkodik. Kis patkós orrú denevér, Rhinolophus Hipposideros Rechst. Szintén az említett barlangokból ismeretes.

A magas bihari hegység rengeteg erdőségének egyik legjellemzőbb állatja a barna medve, Ursus Arctos L. Most már nem oly gyakori. 1899-ben az államerdészeti hivatalos 242kimutatás szerint 4 darab esett el. Az 1850-es években Oszwald József lőtt egyet gr. Frimont Béla sergesi birtokán, Pestes-falu közelében, azóta az alacsonyabb előhegyekben nem észlelték. A bihari barna medve sötét kávé-barna szinű, majdnem fekete. A világos-barna - az erdészek nyelvén: galléros medve - torkán sárgás-barna övvel, a bihari hegységben csak elvétve található. Valószinű, hogy a szomszéd Erdély délkeleti havasiból költözött át hozzánk.

A hermelin, Mustela erminea L. az északi vidék lakója; nálunk elég gyakori. 1884-ben Szabolcs község határában, 1890-ben Kis-Szántón, 1900-ban Nagyvárad közelében fogtak egy-egy példányt.

A rókának két változata ismeretes itt: a közönséges veres róka és a szénégető (carbonári) róka. Az utóbbi kisebb, torka és hasa szennyes-fekete. Egy szép carbonári rókaprémért 10-16 koronát is fizetnek.

Hazánk a mérsékelt övnek megfelelőleg nem túlságosan sok - mindössze csak 333 - madárfajjal dicsekedhetik (Chernel, Magyarország madarai) és ebben a számban sok olyan van, mely nem költ nálunk, csak átvonul, vagy vendégként, mint ritkaság mutatkozott néhányszor. Bihar vármegyében az eddigi feljegyzések szerint a madárfajok száma majdnem 180-ra rúg. Mind olyan, mely hazánk keleti és délkeleti hegyes és az alföldi vidék avifaunájához tartozik. Ritkább vendégek:

Keleti sas, Aquila orientalis Cab. A. nipalensis Hodg. Majd akkora, mint a parlagi sas. A dél-orosz pusztákon és a szomszédos Ázsiában honos. Hazánkban igen ritka. Wildburg A. báró 1889-ben Bihar-Illyén fészkelve találta. Elhagyatott fekete gólya fészekben ütötték fel tanyájukat (májusban) és körülbelül négy hétig kotlottak. A kis sasokat Wildburg báró kiszedte és felnevelte. ("Vadászlap" 1889. okt. 15-ki szám.)

Kék vércse, Vereslábu sólyom, Cerchneis vespertinus L., Falco rufipes Besec. Nálunk síkerdőkben, nagyobb fasorokban elég gyakori. Darázsölyv, Pernis apivorus L. Mint költő madár hazánkban éppen nem közönséges. Fészkel e megye délkeleti erdeiben.

Barna keselyű, Vultur monachus L. Erdélyben és a Fruska-Gora hegységben fészkel. Fakó keselyű, Vultur fulvus Gm. Az előbbi majd minden nyáron gyakrabban, az utóbbi csak ritkán észlelhető nálunk. Egyiptomi v. dögkeselyű, Neophron percnopterus L. Főleg észak-keleti Afrikában honos. Hazánkban a legritkább keselyű, csak egynéhányszor észlelték. 1866-ban Bihar vármegyéből került egy élő példány a budapesti állatkertbe.

Urali bagoly, Strix uralensis Pall. E bagoly leggyakoribb az Ural-hegységben. Hazánk északi és keleti hegyes vidékén elég gyakori. A bihari hegységben is többször találták.

Gyurgyolag, Merops apiaster L. Zöld csóka, Coracias garula L. Mindkettő déli faj. Nálunk fészkel és elég gyakori. Csonttollú madár, Ampelis garrulus L. E szép madár északon a sarkköri tájak fenyveseiben költ. Hazájából némely években délibb tartományokba vándorol és néha nagy csapatokban mutatkozik az erdőszéleken és a kertekben. Bihar vármegyében az 1890-es évek elején télszakán volt látható nagyobb mennyiségben, a mikor is Nagyvárad kertjeiben és sétahelyein nagyon megbámulták.

Pásztormadár. Rózsaszinű seregély, Pastor roseus L. Hazája a Fekete-tenger és a Kaspi-tó környékén. Néha nagy csapatokban vándorol nyugat felé. Hazánkban is többször jelentkezett, különösen 1875. és 1884-ben, a mikor itt is fogtak néhány darabot.

Fülemile sitke, Calamodus melanopogon Temm. E kis madár hazája Dél-Európa, a Kaukázus és Perzsia. Igen ritka faj. Hazánkban Petényi Sal fedezte fel 1835-ben a Bega-csatornánál. Jóval későbben, 1878-ban Fasztl J. Rákosnál, a Fertőn költözködéskor találkozott vele. Ez a pont úgy látszik nálunk való elterjedésének északi határa. Klir János a kolozsvári múzeum preparatőrje a bihari Sárréten szintén talált fülemile sitkét.

Sziklarigó, Turdus saratilis L. Közép- és Dél-Európa, valamint Ázsia megfelelő övének sziklás vidékeit lakja. Hazánkban sziklás helyeken, régi várfalakon, köves szőlőterületeken, ha nem is közönséges madár, de egy-két párban még is költ. A bihari mészhegységben szintén költ. 1886-ban Soós Károlytól kapott e sorok írója a bihari meszes hegységből egy szép példány füstfarkú zenért, Sylvia tithys Scop.

Szirti fogoly, Caccabis saratilis Meyer. Ez a madár nálunk a magyar tengerpart vidékén, Fiuménál és a horvátparti hegységekben fordul elő és itt a köves Karsztok silány növényzetében tartózkodik. 1898-ban egyes példányokat Krassó-Szörény-megyében lőttek. 1886-ban Soós Károly, magyar kir. kerületi állami állatorvos adott egy párt a gymn. múzeuma részére. Ugyancsak tőle való egy kitömött példány, melyet ő, állítása szerint, Bihar vármegyében ejtett el.

A siketfajd, Tetrao urogallus L. a bihari hegységben ritkább madár. Leginkább a kevésbbé jól gondozott erdőkben szeret tartózkodni, a hol sok áfonya és málna terem. A magy. kir. erdőfelügyelőség hivatalos kimutatásában 1899-ben csak egy darab szerepel. A Belényes vidékétől délkeletre fekvő Magura Vunata hegységben már 1866-ban észrevették.

Pusztai talpastyúk, Syrrhaptes paradoxus Pall. E fogoly-nagyságu madár hazája Ázsia belső és nyugati része, hol leginkább a roppant sivatagokat, a kirgiz és a gobi pusztákat lakja. A sivatagok gyér növényzetének kisülése és a rossz magtermés, főleg pedig saját szaporasága indítják e madarat a kivándorlásra. Hazánkban már több ízben megjelent, különösen nagyobb számmal 1863-ban és még sokkalta nagyobb tömegben 1888-ban. Április havától számítva itt-ott kisebb-nagyobb csapatok mutatkoztak és májusban Közép-Európában, majd mindenütt, a mikor is nagyobb síkságokon, ugarföldeken, legelőkön, tarlókon tartózkodtak. Ez évben Bihar vármegye területén is több helyen észlelték. Látták Cséfa, Berettyó-Ujfalu és Hollód vidékén; Mező-Telegden pedig lőttek egyet. Hazánkban kisebb számban át is teleltek. Közép-Európának néhány pontján egész 1892-ig találtak egyeseket, mint a nagy vándortömeg ott rekedt maradványait. Azóta ismét nyomtalanúl eltűntek.

Magyar ibisz, Fekete sneff, Ibis falcinellus. Plegadis falc. L. Ezt a szép gázló madarat sokszor összetévesztik az egyiptomiak "szent ibisz" madarával, pedig egészen 243más. Az egyiptomi szent ibisz Európában nem költ és csak egynéhányszor figyelték meg Görögországban. A magyar ibisz Dél-Európa lakója, hazánkban a déli mocsaras helyeken a Duna és a Tisza mellékén fészkel. Sokszor megszokott fészkelő helyéről eltűnik és áttelepszik máshová. Innen van az, hogy Bihar északnyugati mocsaras helyein majdnem minden esztendőben látható néhány példány. Régente a Sárréten is fészkelt.

Ugartyúk, Bagolyszemű sneff. Oedicnemus crepitans Temm. Délen és délkeleten költ. Hazánkban Temes-megyében a deliblati homoksivatagon fészkel. Ujabban Bihar vármegye sík területén többször mutatkozott. 1899-ben Nagyváradtól délnyugati irányban az ugarakon és tarlókon több példányban is megfordúlt.

A hattyúk közül a néma hattyú, Cygnusolor érdemel figyelmet. E madarak Európa északi részeiben fészkelnek. Őszszel a melegebb vidékekre vándorolnak, tavaszszal megint visszajönnek. 1887-ben április elején egy nagy csapat vonult át vidékünkön.

Zöldfejű búvár, Búvárrécze, Mergus merganser L. Európa és Ázsia hidegebb öveiben, különösen a Sarkkör vidékein otthonos. Mint határozottan északi madár nálunk csakis a késő őszi és téli hónapokban jelenik meg és ilyenkor nagyobb álló és folyó vizeinknek leginkább jégmentes helyein tartózkodik. Itt azonban nem költ, hanem kora tavaszszal visszavonúl hideg északi hazájába. Bihar vármegye területén is többször észleltük. 1891 febr. havában Rimler Károly, városi főkapitány lőtt egy darabot Fugyi-Vásárhely határában, a Sebes-Körösön, olyan helyen, a hol a víz a sebes folyás miatt rendesen nem fagy be. E szép hímpéldány gyönyörű nászruhájával, gyenge rózsaszín lehelettel, a nagyváradi prem. főgymn. természetrajzi múzeumának most egyik fődísze.

A sarki búvár, Colymbus arcticus L., a búbos vöcsök, Podiceps cristatus Lath. és a törpe vöcsök, Podiceps minor Lath., mint ritkább vízi madarak nálunk is többször láthatók. Az utóbbi a Püspökfürdő meleg forrásainál és a Pecze vizénél is áttelel.

Megyénk területéről 10-féle hüllő ismeretes: 5 gyík- és 5 kígyófaj.

Fürge gyík, Lacerta agilis L. Honi gyíkjaink között a legzömökebb, hossza 15-20 cm. Színe igen változó. A főalak a hátán barnás-szürke, melyen egy sötétebb barna szalag fut le és többnyire két hasonló szalag testének mindkét oldalán. A főalaktól eltér a vöröshátú fürge gyík, melynek háta majd világosabb, majd sötétebb rozsdavörös, a test két oldalán pedig, 1-2 hosszanti sorban álló, fekete szennyfoltok láthatók. A fürge gyík a sík helyeken, kertekben, dombokon és az alacsonyabb előhegységeken egyaránt gyakori. A 800-900 méternél magasabb helyeken már az elevenszülő vagy hegyi gyík, Lacerta vivipara Jacyn, veszi át a szerepet. Az előbbinél rövidebb és karcsúbb, legfeljebb 12-15 cm. hosszú. Az alapszíne pedig sötétebb, a test oldalán egy-egy már az orrlyuknál kezdődő sötét-barna pánt fut végig. A hegyi gyík a bihari hegység magasabb részeiben mindenütt gyakori, leginkább a völgyekben a patakok szélén, kövek alatt, vagy kidőlt fatörzseken, továbbá tőzeglápokon és alhavasi legelőkön szeret tartózkodni.

Fali gyík, Lacerta muralis Laur. E meglehetősen ritka gyík hossza 18-20 ctm. Termete nyúlánk, vékonyan végződő farka a test egész hosszának két harmadát teszi. Színezet tekintetében ez se igen változó, általában a háta világos barna-szürke, a fején apró, a hátán pedig többszörös szabálytalan sorban rendezett barna foltokkal. A hasoldal halovány fehéres rózsaszinű s a torok vörösen pettyezett. Kőrakások, falomladékok, sziklatörmelékek és patakok mentén kövek alatt szeret tartózkodni. Mocsári S. "Adatok Bihar vármegye faunájához" czímű dolgozatában fölemlíti. Dr. Tóth Mihály, polg. isk. igazgató 1899-ben Rézbányáról hozott több darabot.

Zöld gyík, Lacerta viridis Gessn. Gyíkfaunánk e legszebb és legnagyobb képviselője itt 30-38 cm. hosszúságot ér el. Igazi hazájában a Földközi tenger környékén 60-63 cm.-nyire is megnő. Színe felül világos fűzöld, mely alapszínen meglehetős egyenletesen számtalan apró barna petty oszlik el. A hímeknél a torok nász idejében ragyogó nefelejtskék. A zöld gyíkot Nagyvárad határában, főleg a Körösoldalra vezető keskeny útmenti bokrokon és levágott venyigerakásokon minden esztendőben észlelték. Mocsáry Sándor a Pless déli lejtőin látta.

Törékeny kuszma v. rézkígyó, Anguis fragilis L. Teste hengeres, kígyószerű, mindkét vége felé kevéssé vékonyabb és tompán végződő. Hossza 35-42 cm. Színe felül sárgás vagy bronzbarna, alul palásszürke, gyakran a hátán egymáshoz közel két feketés sávval. Úgy a sík, mint a hegyes vidékeken elég gyakori.

Vizi sikló, Tropidonotus natrix L. Egy méternyi hosszúságra is megnő. Háta kékes vagy hamvas-szürke, egyszínű, néha 4-6 sor fekete petytyel tarkázott, a halánték mindegyik oldalán a hímnél élénk sárga, a nősténynél világos-sárga, félholdalakú folttal, alul sötét palásszürke. Legfőbb eleme a víz, miért is ennek közelében tartózkodik. Leginkább a sík területeken, mocsaras helyeken, patakok bokros, bozótos partjain és a folyók mellett tanyázik. Legtöbbet észleltek a Püspökfürdő meleg vízű tavaiban, a Peczében és a Sebes-Körös mentén a fűzfa-bokrokon is felcsavarodva.

Koczkás sikló, Tropidonotus tesselatus Laur. Dél-európai faj. Hazánkban az Alföld déli felét lakja. Elterjedésének északi határát a Nagyváradtól keletre és nyugatra húzott vonal alkotja. A felnőtt állat felül barnás-szürke, a hátán öt hosszanti sorban húzódó koczkaalakú feketés foltjai olyképen váltakoznak, hogy sakktáblaszerű koczkázást alkotnak. Alul olyan színű, mint a vizi sikló. Életmódja és előfordulása is megegyezik az előbbivel. Bihar vármegyében eddigelé csak Nagyváradról ismeretes. Mocsáry Sándor a Püspökfürdőnél mint igen ritka fajt említi. E sorok írója Peczénél és legújabban 1899-ben a Sebes-Körösben a város területén is találta, Tóth Mihály pedig Szt.-András határában.

Sima sikló, Coronella austriaca Laur. Nem nő oly nagyra, mint a vizi sikló; legfeljebb 65 cm. hosszúságú. Felül világos-barna, vagy vörhenyes, a gerincze sötétebb, a fejtetőn patkóalakú folttal, melynek ágai szabálytalan foltokra oszolva, az egész testén végighúzódnak. A sima sikló napos, köves, száraz lejtőkön, az erdők tisztásain és bozótos erdőszéleken tartózkodik. A bihari hegyes vidékeken mindenütt elég gyakori, a síkságra 244ritkán jön le. Nagyváradnál a Körösoldal alján is található, sőt 1899-ben a vízműtelep területén is találták két ízben. A hegyes vidékeken pótolja a vizi siklót..

Sárga vagy erdei sikló, Coluber flavescens, aesculapii Ald. Kígyóink legnagyobbika, 1.5-m.-nyire is megnő. Felül többnyire sötét olajbarna, vagy sárgás-szürke, alul egyszínű szalmasárga. Leginkább a lombos erdőket, ott a hol a bikk határába már a fenyő is behatol, nemkülönben a sziklás, bokrokkal gyéren benőtt tájakat kedveli. A fákra is felkúszik. Az 1890-ben megjelent "Nagyvárad természetrajza" czímű munkában szerepel a kaspi kígyó, Coluber caspius Lepech is. Ez tévedés folytán került oda. A kaspi kígyó, mint már neve is mutatja, délkeleti faj. Hazánkban, a budai meszes hegyekben elég gyakori. Lehet, hogy a bihari meszes hegységekben is él, hiszen életföltételei itt talán épen oly kedvezők, mint a budai hegyekben, mivel azonban semmiféle adat nincsen e kígyó előfordulására vonatkozólag, egyelőre nem vehetjük fel kígyóink közé.

Keresztes vipera, Vipera berus L., Pelias berus Merr. Ez az egyetlen mérges kígyónk, átlag 5-70 cz.-nyire nő meg. Termete erőteljes, zömök, miért is a nép kurta kígyónak nevezi. Feje háromszögű, hátul befűzött, miáltal a nyaktól élesen elválik, farka rövid és megszarúsodott csúcsban végződik. A hímek színezete többnyire világos, vagy hamvasszürke, a nőstényeké pedig sötét-barna. Zöldes-barna példányok csak a mocsaras alföldeken fordúlnak elő; a magasabb hegyeken élő viperák sötétek, majdnem bársonyfeketék. A fark vége narancssárga, a fiataloké vörhenyes. Legfőbb ismertető jelök a hátán végighúzódó zeg-zugos sötét szalag; mely egyetlen egy kígyónknál sem fordul elő. A keresztes vipera e megye területén, főleg Nagyvárad környékén, gyakorinak mondható. Veigl Róbert, a premontrei uradalom erdésze, a peczeszentmártoni erdőből és a Vadászpuszta környékéről minden esztendőben beküld 6-10 darabot. A volfi erdőben, sőt a városhoz közel a felső vasúti hídnál is észlelték. A legújabban beküldött adatok szerint (1900 április elején Dumbrava László belényesi tanár) a bihari hegységben is elég gyakori. Biharfüreden egészen fekete viperákat is észleltek.

A vármegye területéről eddig 7-féle béka és 5-féle salamandra ismeretes. Mind olyan, mely hazánk más területén is mindenütt előfordul és közönséges. A Püspökfürdő álló hévvizében, ott a hol a hires Nymphaea thermalis bőven terem, él egy úgy nagyságra, mint színezetre nézve feltűnőbb béka, melyet dr. Mayer Antal "hévvizű békának, Rana thermalis"-nak nevez. ("Nagyváradi hévvizek" 1861. p. 41.) A rendelkezésünkre álló zoologiai irodalomban ennek a rana thermalis-nak sehol semmi nyomát nem találjuk. E sorok írója is több ízben megvizsgálta e békát és arra a meggyőződésre jött, hogy ez csak a közönséges kecskebékának, Rana esculenta L., nagyobb és világosabb színű változata.

E megye vizeiben élő halakból eddig 35 fajt és 2 válfajt ismerünk. A Sebes-Körös halakban igen gazdag. Alsó folyásában a Tiszának majdnem valamennyi hala megfordul. Kizárólagos sajátja a Leucaspius abruptus L. nevű, legfeljebb 8 cm. hosszú, sajátszerű halacska. Heckel eredetileg Lemberg halpiaczáról ismerteti; Siebold azt mondja, hogy Heckel Németország sok pontján akadt reá; nálunk a Körösben fordul elő. (Herman O., A magyar halászat könyve, p. 715.)

A ritkább jellemző fajok közül a Sebes-Körösben találhatók: Acerina Schraitzer Cuvier. Ritkább hal, a Duna vízhálózatának sajátja. Herman még nem ismerte a Körös vizéből, Mocsáry sem említi. Az első példányt a nagyváradi halászok 1892-ben Nagyváradnál a nagyhíd fölött fogták. E példányt Rátkay József tornatanár a halászoktól elvette és mint valami szokatlan halat e czikk írójának adta. Most is megvan a gymn. természetrajzi múzeumában. Cyprinus carpio var. hungaricus Heck., magyar ponty. Különösen a Pecze vizében, a Püspökfürdőnél és a Félixfürdő alatt, leginkább fiatal példányok nagy mennyiségben találhatók. Barbus Petényi Heck., Petényi márnája. Petényi S. e halat 1837-ben a Poprádban fedezte fel. Herman a Körösben is rátalált Feketetó és Csucsa között. Igen gyakori az alig 7 cm.-nyire növő Rhodeus amarus Agass., keserű díszponty, köznyelven sárhal, a Peczében, a Sebes-Körös kiöntéseiben és a Tőz vizében. Felemlítendők még: Alburnus bipunctatus Bl., kétpettyű fehérke, köznyelven szabóhal; Aspius rapax Agass., ragadozóhal; Scardinius erythrophthalmus L., vörös szemű konczér, köznyelven keszeg; Lenciscus rutilus L., köznyelven arany-kárász, a Sebes-Körös legszebb halfaja.

A molluscák élete és elterjedése a legszorosabb összeköttetésben áll a talaj geologiai kialakulásával és kőzettani szerkezetével. A tapasztalás bizonyítja, hogy a mészkőzetek alkotta talajon él a legtöbb és legszebb csigafaj. Azután következik a palakőzet, utána jön a trachyt, mely különösen a csupasz csigáknak kedvező. Kedvezőtlen azonban a gránit-, bazalt- és még inkább a homokkőzetekből álló talaj, hol alig egynéhány csigafaj találja meg szükséges életfeltételeit. Ugyanazon geologiai talajviszonyok mellett mindig kedvezőbb életföltételeket nyújt a lombos, mint a tűlevelű fák erdősége. A vizekben élő puhányoknak sokkal kedvezőbb a lapály. Míg a rónaság lágy és melegebb vizeiben ez állatokat a legszebb és legnagyobb alaki kifejlődésben és faji gazdagságban találjuk, addig a hegység kemény és hidegebb vizeiben csak kevés és kisebb alakú fajt, vagy amazoknak mostohább kifejlődését észleljük.

Bihar vármegye mészhegységei és a róna lágy vizei a lehető legkedvezőbbek ez állatok életföltételeinek, így tehát mollusca-faunánk úgy fajilag, mint alakilag, elég gazdag és változatos.

Faunánk kiváló nevezetessége a Melanopsis costata Fér. var. Muraldi Zgl. nevű kis csiga, mely a híres hévvízi-rózsa (Nymphaea thermalis De C.) társaságában egész Európában csakis a Püspökfürdő hévvizében s körülötte található. Törzsfaja (Melanopsis costata Fér.) Afrika északi partjain, továbbá Szíria s Palesztina lassú folyású vizeiben (Orontes, Jordán, Tiberiás tava stb.) él.

Az 1870-es évek elején Mühlfeld M. Parreyessi Mhlf. név alatt írta le. Szerinte közel áll ugyan a Szíria s Palesztina vizeiben élő M. costatához, de más faj, mely egyedül csak 245a Püspökfürdő hévvizeinek kizárólagos sajátja. Elmeszesedett héját mér régen ismerték. A környék lakossága e csinos héjakat, nemkülönben a kihalt hegyezett homorcsa (Melanopsis acicularis Fér.) és némely Neritina-fajok elmeszesedett héjait összegyűjti s fonalra fűzve, a fürdő-vendégeknek adja el.

Az élő állatot azonban csak az 1850-es években fedezték fel. Hogy ki volt első felfedezője? határozottan eldönteni nem lehet. Frivaldszky János "Adatok a magyarhoni barlangok faunájához" (1865) cz. dolgozatában írja: "... 1856-ik évben Frivaldszky Imre tudós társaságában indultam el Pestről. Nagyváradra érkezvén, először is az ottani fürdőkbe tettünk kirándulást, hol a forrás meleg vizében szerencsénk volt az eddig csupán holt fehér példányokban ismert bordált homorcsa (Melanopsis costata) csiga-fajt elevenen fellelhetni." Dr. Mayer Antal "A nagyváradi hévvizek"-ben (1861) pedig mondja: "Ezen csigát legelőször Bielz barátom találta fel élve, egy nekie innét a Peczéből küldött hévvizi Nymphaea gyökerén, a mult évben (tehát 1860-ban) pedig magam is nagy mennyiségben fedeztem fel stb." Kérdés tehát, hogy Bielz melyik évben vizsgálta az innét küldött hévvizi Nymphaea növényt?

A Melanopsis costata társaságában más, szintén nevezetes csigafajok is tartózkodnak hévvizeinkben. Ezek közül különösen jellemzik faunánkat: a Neritina serratilinea Zgl. s válfaja a Thermalis Láng., a Succinea amphibia Drap., Succinea hungarica Hazay var. thermalis Hazay és a Limnea auricularis Drap. Valamennyi csak a Püspökfürdőben, leginkább a nagy tóban a Nymphaea thermalis szárán s levelein, vagy a vízben heverő kő- vagy fadarabokon található. A Melanopsis acicularis Fér. kihalt példányai a Püspökfürdőben nagy mennyiségben gyüjthetők, élőket idáig ott nem találtak; Hazay Gy. az első élő példányokat Robogány környékén találta.

Mint keleti faj felemlítendő a Daudebardia transsylvanica E. A. Bielz, mely kivált Erdélyben honos. Nagyvárad környékén csak a Püspökfürdő erdejében, de ott is csak elvétve található.

Gyakoribb ennél a bánsági biga, (Helix banatica Partsch.), mely mint déli faj, kiválóan jellemzi vidékünket. Frivaldszky Imre a Sebes-Körös völgyében a Magyar-barlang szomszédságában találta. Szerinte ott gyakoribb, mint a Bánság hegyeiben, hol eredetileg felfedezte. Vidékünkön Mocsáry Sándor találta meg először, 1867-ben a Fáczánosban, hol kúszó növényekkel átszőtt helyeken s kövek alatt tenyészik. Most már Bihar vármegye több helyéről is ismerjük, nevezetesen: a Püspökfürdőből, Élesdről, Rézbányáról, Fonáczáról és az oncsászai barlang környékéről. Megjegyzendő még e fajról az is, hogy míg vidékünk példányai szép sötétbarnák, addig a bánságiak inkább haloványsárgák.

Hogy rovarfaunánk hazánkban a legismertebbek közé tartozik, azt már az előbbi szakaszokban kifejtettük. A mi pedig a jellegét illeti, a tekintetben fölötte érdekes, a menynyiben 246nemcsak a lapályokon, hegyi és havasi tájakon élő rovarfajok nagy sokaságát, de igen sok déli és délkeleti fajt is tud felmutatni, sőt nem csekély számmal fordulnak elő itt olyan fajok is, melyek eddigelé csupán csak Bihar vármegyéből ismeretesek. A sok jellemző faj közül itt csak a legfőbbeket emeljük ki, leginkább azokat, melyek a magyarországi rovarfauna geographiai elterjedésére némi fényt vetnek, vagy pedig, a melyek megyénk kizárólagos sajátját teszik. A hártyásszárnyú, Hymenoptera (méhek, darazsak, hangyák, fürkészek stb. 650 faj) rovarok rendjéből az Emphytus vicinus Lep., Pompilius spissus Dhlb., Odynerus Rossii Lep., Andrena decipiens Schek, stb. hazánkban eddig csak innen ismeretesek. Földrajzi elterjedésüket illetőleg jellemzők a következők:

Tiphia ruficornis Schek. Hazája Dél-Tiroli, nálunk ritka, eddig csak Nagyváradon, Rézbányán, Erdélyben: Erzsébetváros és Segesvár körül gyüjtötték. Eucara tomentosa Dours. E szép algiri és turkesztáni faj hazánkban Budapest, Nagyvárad, Pécs és Erdélyben Torda körül, junius közepétől augusztus végéig nem ritka. Lithurgus fuscipennis Lep. Hazája Dél-Francia- és Olaszország, nálunk Budapest, Makó, Nagyvárad és Erdélyben is ugyancsak jul., augusztus hónapokban elég gyakori. Anthidium nanum Mocs. Eddig csak a magyar állam területéről ismeretes és pedig Budapest, Pécs, Nagyvárad, Mehádia, Nagy-Szeben és Dálja. Nomada tripunctata Mor. Hazája Dél-Európa, nálunk Budapest, Balaton-Füred, Nagyvárad, Orsova, Torda és Dálja körül a Salvia silvestris virágzatán júniusban nem ritka.

Legérdekesebbek a rovarok osztályából a bogarak, Coleoptera rendje mintegy 2900 fajjal, azok közül több olyannal is, mely eddigelé csupán csak Bihar vármegyében található. Ilyenek: Abax Rendschmidti var. bihariensis Friv. in litt. Budurásza, Fenes és a kalugeri forrás körül. Plerostichus foveolatus Duft. var. mediana Friv. in litt. A magas bihari hegyek erdeiben. Tyrus mucronetus var. costata Fleischer. Bükk-kéreg alatt Hagymádfalvánál. Choleva biharica Fleischer. Tölgyfa-levelek alatt Hagymádfalvánál. Coenoscelis Fleischeri Reitt in litt. Nedves falevelek alatt Hagymádfalván. Melanophila acuminata Deg. var. Discrepans. A Felixfürdőnél. Drapetes mordelloides var. immaculata Fleisch. Hagymádfalvánál. Chrysomela globata et eurina Friv. A magas hegyekben.

Sok oly fajjal találkozunk itt, melyek hazánk faunájának speczialitásai, vagy legfeljebb némelyek a szomszéd tartományok egyikére-másikéra terjednek át, mint:

Carabidae (futó bogarak): Carabus obsoletus Sturm. var. carpathicus Pall. A Kárpátok mellékágain, a mármarosi és erdélyi hegylánczokban s a Bánság hegyeiben él, vidékünkön a Somlyó-hegyen található; C. comptus Dej. var. Hampei Küst. Törzsfaja kizárólag csak a bánsági havasokban él; válfaja sokkal elterjedtebb vidékünkön a hegyi tájakon s a hegyek alján, sőt időnként a Fáczánosban is található. Plerostichus (Feronia) subceruleus Sch. Dél-keleti Európa lakója, hazánkban főleg a Sajó- s Garan-, vidékünkön pedig a Sebes-Körös völgyeiben él, kövek alatt elrejtőzve. P. Schneppelii Pall. Mehádia s Arad-megye hegyes vidékein gyakori, nálunk a Fáczánosban tartózkodik. Amara saphyrea Dej. Főleg csak Dél-Magyarországból volt ismeretes, Nagyváradon a Rhédey-kertben tenyészik. Harpalus mendax Rossi. Európa déli félszigetein, főleg Olaszországban honos, hazánkban Pécs s Nagyvárad vidékén s a Bánságban. Stenolophus discophorus Fisch. Hazája Oroszország, nálunk a Sebes-Körös medrében kövek alatt gyakori.

Scrabacidae: Aphodius conjungatus Panz. Kevésbbé elterjedt faj, mely a budai hegyek oldalában észleltetett először; nálunk a száldobágyi erdő völgyében és a körösmenti szőlőhegyek alatt néhány példány mindig található.

Malacodermata: Malthodes sinnatocollis Kiesw. Csak nem rég fedezték fel a Bánságban; Nagyvárad vidékén a szőlőhegyek alatt árnyékos helyeken található. Előfordul azonkívül a bihari hegyekben is.

Cleridae: Denops albofasciatus Charp. A déli fauna sajátja; hazánkban a pusztapeszéri erdőben s Nagyvárad környékén található.

Curculiones : Elysthrodon bispinus Schh. E nevezetes bogárról Frivaldszky Imre "Jellegző adatok Magyarország faunájához" cz. munkájában írja: "Nemére és fajára nézve nevezetes ritkaság. Findeli e fajt Temesvár közelében egy kertnek falkerítésén 1825-ben kora tavaszszal nagyobb mennyiségben találta; későbbi években nem volt többé föltalálható. Küldötteim Törökországból, nevezetesen a Balkán s Smyrna vidékéről egyes példányokban hozták magukkal." Mocsáry Sándor volt az, a ki ezen sokáig keresett bogarat a nagyváradi szőlőhegyek alján mint állomásos, de mindamellett igen ritka fajt újból megtalálta. Cleonus roridus Fabr. Más vidéken, Pécset kivéve, csak ritkábban s daczára széles elterjedésének csak egyes példányokban található; nálunk minden irányban, de leginkább a Körösoldalon fekvő szőlőhegyek alján évről-évre nagy számmal gyüjthető. Otiorchynchus granulosus Boch. S. A Bánság jellegző bogara; vidékünkön a Fáczános körül jön elő. Larinus crinitus Boch. S. Szintén Nagyvárad egyik nevezetesebb bogara, mely a Kaukázusból volt ismeretes. Frivaldszky János Orsova vidékén többet, Frivaldszky Imre pedig a budai hegyekben, a Farkasvölgyben egy példányt talált. Mocsáry Sándor 1869-ben szintén talált egyet a Fáczánosban.

Cerambycidae : Cerambyx miles Bon. A Mátrahegység e nevezetes lakója Nagyvárad körül is tenyészik az erdőkben.

Chrysomelidae: Pales Ulema Germ. A dél-keleti fauna állata, mely nálunk a Fáczánosban kőrisbokrokon található. Cryptrocephalus Coryli var. temesiensis. Jobbára csak a Bánságból ismerték, nálunk az erdők szélein, csipkerózsa-bokrokon lehet találni.

Az Egyenesszárnyúak, Orthoptera (sáskák, tücskök, csotánok, szitakötők, kérészek stb.) eddig észlelt 110 faja közül hazánkban csak vidékünkön találhatók: a Perla vitripennis és bicolor. A Polymitarcys virgo Oliv. (horaria Burm.) nevű kérészféle állat hazánkban a Lajta folyón kívül csak a Sebes-Körösben tenyészik. Némely évben (1883, 1899-ben) oly roppant mennyiségben özönli el a Körös folyását, mint a Tiszavirág a Tisza vidékét. Említésre méltó még az Olaszország- és Dalmácziából ismeretes Platyphyma Giornae Rossi nevű sáskaféle állat, melyet hazánkban legelőször 1872-ben Nagyváradon (a Tichy-féle hegyomlásnál) Mocsáry Sándor fedezett fel; később dr. Horváth Géza Szőreg mellett is találta.

247Lepkékben is gazdag vidékünk, a mennyiben eddig 650 fajt tud felmutatni. A számos déli s délkeleti alak közül kiemelendő a Deilephila Nerii L., szenderféle déli lepke, melynek hernyóját Nagyváradon az oleanderen majdnem minden évben meg lehet találni.

A Kétszárnyúak, Diptera (legyek, szúnyogok, stb.) eddig észlelt 500-nál több faja közül jellemzők: Xeslomyza Kollari Egg., Asilus flavicornis Ruthe, Besseria melanura Meig. és Doros conopseus Fabr. Az első csak Nagyvárad körül, az utóbbi három pedig a Püspökfürdőnél, Budapest, Kalocsa és Pécs körül tenyészik.

A Félszárnyúak, Hemiptera rendjéből eddig 468 fajt és 8 válfajt, a Reczés szárnyúakéból, Neuroptera, pedig 30 fajt ismerünk.

A Pókok, Atkák, Ás-skorpiók, Rákok, Százlábúak és Férgek képviselői az eddig tett tapasztalatok nyomán, kevés kivétellel, mind olyanok, melyek hazánk más vidékein is találhatók. A Pókok közül az Erigone rufipes L. nevű törpe hurkoló pók a Nemzeti Múzeumban 1878-ig csak Nagyváradról volt egy példány által képviselve. A százlábúak közül figyelemre méltó a Glomeris hexasticha Br. var. bihariensis Daday, mely hazánkban eddig csak a rézbányai bihari havasokról ismeretes. A férgek közül kiemelendő a Schmidl Adolf dr. által 1860-ben felfedezett új pióczaféle féreg, melyet Toplicza-Kárándon (Béltől dél-keletre) a falu szélén lévő, gazdag, meleg ásványvíz forrásának lefolyásában talált, és melyet Diesing az ő emlékére Aulastomum Schmidli-nek nevezett el.

Záradékul felemlítjük még az álló vizek mikroscopikus állatait is. E téren eddig csak a Nagyvárad környékén lévő állóvizek voltak a kutatás színhelyei. Az itteni állóvizeket közönséges és meleg álló-vizekre osztjuk fel. A közönséges vizek háromfélék, ugymint: ideiglenes tócsák és pocsolyák; tőzeges vizek és rendes állóvizek vagy tavak. Meleg vizek vidékünkön csak a Püspök- és Félixfürdő környékén vannak, ilyenek a püspökfürdői tóforrás és az abból és a Félixfürdőből összefolyt vizek, melyek a Pecze folyót alkotják. A kutatás ideje, mint már jeleztük, 1890-ik év május hava volt, melynek eredménye 206 mikroskopikus állatfaj. Meglehetős nagy ugyan a meghatározott állatfajok száma, de koránt sincsen kimerítve. Az itt-ott mutatkozó hézagokat a további kutatás fogja kitölteni és ez különösen a Püspökfürdő hévvizeinél szükséges, a melyek nagyon gazdagoknak látszanak érdekes állatfajokban, különösen a Protozoákban. (Lásd részletesen: Kertész Miksa "A nagyváradi közönséges és meleg állóvizek górcsövi állatvilága."

Az állati életnek nélkülözhetetlen tényezői: a világosság, meleg s alkalmas táplálék. Ki gondolta volna, hogy a barlangok örök sötétségében, nyirkos talajában s nedves üregeiben, hol az alkalmas tápláléknak még nyomát is alig láthatni, élő lények laknak s ivadékról ivadékra szaporodnak.

Az első állat, mely a természetbúvárok figyelmét a barlangok lakói iránt fölébresztette, az adelsbergi barlang halgőtéje (Proteus angvines Laur.) volt. E látszólag vak, ángolna alakú, halovány-vereses állatot Laurenti már 1768-ban ismertette; később 1772-ben Scopoli és 1801-ben Schreibers írták le. Ebben az időben csak a föld szinén létező krajnai vizekből volt ismeretes, hová, mint később kiderült, a földalatti vizek áradása által jutott. 1850-ben találta meg Schmidl Adolf, budai tanár és a barlangok szorgalmas kutatója, eredeti lelhelyén, a planinai barlangban, hol a kristálytiszta vizben nagy számban él.

Nem kevésbbé érdekes gróf Hohenwarth Ferencznek a felfedezése, ki 1830-ben az adelsbergi barlangban a "Kalvárián" egy különös alkatú, majdnem átlátszó, vak bogarat talált, melyet Schmidt Ferdinánd, Krajnában lakó hazánkfia, Leptodirus Hohenwarthii név alatt ismertetett meg a tudós világgal.

Ez érdekes felfedezések hírére a természetbúvárok szorgalmasan kezdték kutatni a barlangokat. Krajna s az egész Karst barlangjai most már kedvelt helyei lettek az entomologiai kutatásoknak, úgy hogy nemsokára sikerült a barlangok sajátságos faunáját megállapítani. Az évről-évre gyarapodó felfedezések megtették hatásukat más országokban is. A franczia természetvizsgálók dicséretes szorgalommal s szép eredménynyel kutatták át hazájuk barlangjait, főleg a Pyreneusokban, az amerikaiak a világhírű, terjedelmes Mamuth-barlangokat tevén kutatás tárgyává, szintén több érdekes állattal gazdagították a barlangok faunáját.

A Magyar Orvosok és Termézsetvizsgálók 1846-iki kassa-eperjesi vándorgyűlésének néhány tagja az aggteleki barlangban a pióczákhoz tartozó új, valódi barlanglakó féregfajt talált, mely csakis e barlangban él és melyet Diesing (az 1850-es években a bécsi állattani múzeum első segéd-őre) Typhlobdella Kovácsii-nak (Kovács Gyula múzeumi őr emlékére) nevezett el. Ez első, ilynemű hazai felfedezés, valamint a külföld nagyszerű, mondhatni korszakalkotó faunisztikai mozgalmai a barlangi fauna érdekében nem maradhattak buzdító hatás nélkül hazánk természetvizsgálóira sem, kik a magyarországi s főleg a biharmegyei barlangok állatvilágát tüzetesen vizsgálni kezdték.

Bielz E. A., erdélyi természetbúvár, már 1847-ben átkutatta az oncsászai barlangot, mely megyénk keleti határán, Erdélynek tőszomszédságában fekszik és benne egy valódi barlanglakó bogarat (Pholeunon angusticolle Hampe) talált. Petényi Salamon, nemzeti múzeumi őr, Kovács János debreczeni tanár kiséretében, 1854-ben megyénk majdnem valamennyi híresebb barlangját - leginkább őslénytani szempontból - átvizsgálta, de az élő barlangi faunára, különösen a denevérekre is nagy figyelmet fordított. Legnagyobb súlyt fektetett megyénk barlangjaira a két Frivaldszky, kik először 1856-ban, folytatólag 1858-ban; majd megint 1860-ban és 61-ben tették kutatás tárgyává azokat a barlangokat, melyek a Sebes- és Fekete-Körös között fekszenek. Utánok Mocsáry Sándor, érdemdús természetvizsgálónk is kétízben, 1868- és 1872-ben, vizsgálta barlangjaink faunáját. Újabb fajokat ugyan nem fedezett fel, de a barlangi állatok elterjedési körét kibővítette azáltal, hogy egyes barlangokban olyanokat is talált, melyeket ugyanott Frivaldszkynak nem sikerült fölfedeznie. Hazay Gyula, korán elhalt malakologusunk is hozzájárult a biharmegyei barlangok állatvilágának bővebb ismertetéséhez és a Magura nevű barlangban (Rézbánya közelében) fedezte fel a nevéről elnevezett Pholeunon Hazayi Friv. nevű vak bogarat. Dr. Fleischer And. 1888-ban átkutatta 248a remeczi barlangot, melyben az Anopthalmus paroceus nevű vak bogarat fedezte fel. E bogár eddig csak a fonáczai barlangból volt ismeretes.

A barlangokban tartózkodó állatokat három főcsoportra szokták felosztani:

Az I. csoportba sorozzák azokat, melyek a barlangokban találhatók ugyan, de azokon kívül is minden, tenyészésökre alkalmas helyen élnek és így előjövetelük a barlangban csak esetleges. Ezeket árnyas és hűvös helyeket kedvelőknek (Nyctophila) nevezzük.

A II. csoportba olyanok tartoznak, melyek jobbára a barlangokban élnek ugyan, de azokon kívül is élhetnek; sőt eleségkeresés végett vagy más czélból a barlangokat el is hagyják. Ezeket barlangkedvelőknek (Troglophila) mondják.

A III-ikba azok, melyek rendesen a barlangokban vagy más földalatti üregekben élnek és azokon kívül csak rendkívül esetekben fordulnak elő. Ezek a valódi barlanglakók (Troglobia).

A valódi barlanglakó állatfajok száma manap már túlhaladja a százat. Ezek a krajnai földalatti vizekben élő halgőte (Proteus anguineus), a Mamuth-barlangok Lethe vizében élő Amblyopsis spelaeus D. K. és a Cuba szigetén található Stygicola dentatus és subterraneus nevű halakon kívül, mind a gerinctelen állatok különféle osztályaiba, de kivált az Izeltlábúak (Arthropoda) körébe tartoznak. Köztök túlnyomó számmal vannak képviselve a Bogarak, csak néhány fajjal a Pókok, Rákok s Gyűrüsférgek.

A valódi barlanglakók többnyire apró állatok; a hazai barlangokban tenyészők nagysága 3-7 mm. között váltakozik, a külföldiekben még sokkal kisebbeket is találnak. Színük rendesen fakó-sápadt; testalkatuk finom, gyengéd; testrészeik csaknem átlátszók, tagjaikban könnyen elválók. Kifejlődött látószervük nincsen, rendesen vakok. Tapintásuk és szaglásuk azonban sokkal finomabb, mint a szabadban élő állatoké. Csápjaikat haladás közben folytonosan mozgatják, miáltal az utjokba eső legkisebb akadályokat is megérzik s biztosan kikerülik.

Nagyobb számmal rendesen csak azokon a helyeken találjuk őket, hol a denevérek tanyáznak. A denevérek tudvalevőleg leginkább rovarokkal élnek, a nagyobbakat éjjel a szabadban zsákmányul ejtvén, magukkal viszik a barlangokba s ott elköltik. Az ily helyeken gyakran találhatni nagyobb rovarok szétszaggatott testrészeit; ezekből azután a barlanglakók lakmároznak. De nem csupán ezzel, hanem magával a denevértrágyával is táplálkoznak, továbbá megeszik a víz által idehozott állati hullákat s növénykorhadékokat, nemkülönben a barlangok nedves részeiben tenyésző penészgombákat.

A biharvármegyei barlangok közül először a pestereit látogatta meg a két Frivaldszky. Első részében csak árnyékot s hűvös helyeket kedvelő állatokat találtak, - hátulsó részében pedig valódi barlanglakókra bukkantak; még pedig az aggteleki barlangban is élő Titanethes graniger Friv. ászka-félén (Isopoda) kívül két vak bogarat is találtak, ú. m. Trechus (Anophthalmus) Redtenbacheri Friv. és Drimeotus Kovácsii Miller. Az első a legújabb kutatások szerint most már a bihari barlangokon kívül, hazánk más hegyes vidékeiről is ismeretes, a hol leginkább mélyenfekvő nagy kövek alatt tartózkodik.

1861-ben Frivaldszky János a vidavölgyi vagy kalotai barlangban egy egészen új vak bogarat fedezett föl: a Pholeuon gracile-t, mely e barlang kizárólagos sajátja. Ugyanitt találhatók a krajnai s az aggteleki barlangban is élő Eschatocephalus gracilipes Frauenf. (pók), Titanethus graniger és az 1868-ban Mocsáry Sándor által itt fölfedezett Drimeotus Kovácsii.

A meziádi barlangban csak két valódi barlanglakó tenyészik: a Trechus Redtenbacheri és a Titanethus graniger, melyeket a pesterei barlangnál már említettünk. Nevezetesebb ennél a fericsei barlang, melyben eddig 17 különféle osztályhoz tartozó állatfajt találtak. Közülök különösen kiemelkedők: az itt először fölfedezett Drimeotus Kraatzii Friv. (most Fericeus Kraatzii), e barlang kizárólagos vak bogara és a Blothrus breviceps Friv. (álscorpió), mely még csak a fonáczai s az oncsászai barlangokban tenyészik. A fonáczai barlang kizárólagos sajátjai a Trechus (Anopthalmus) paroecus Friv. és az Apropeus leptoderus (azelőtt Pholeuon leptodirum) Friv. (bogár); a Magura nevű barlangban él az Apropeus Hazayi (azelőtt Pholeuon Hazayi) Friv. és az oncsászai-ban pedig a Pholeuon angusticolle Hampe.

Ezen érdekes s csak az említett barlangokban tenyésző fajokon kívül megyénk barlangjaiban még másféle állatok is találhatók; ezek megyénk nevezetesebb barlangjai szerint csoportosítva a következők:

1. Pesterei barlang. (Élesd-del szemben Pestere-Esküllő társfalvak mellett.) Valódi barlanglakók: Trechus Redtenbacheri, Drimeotus Kovácsii (bogarak); Titanethus graniger (Crustacea). Blothrus brevipes Friv. (pók). Barlangkedvelők: Vespertilio murinus (denevér); Quedius fulgidus Friv. v. niger (bogár). Árnyas s hűvös helyeket kedvelők: Tryphosa dubitata (lepke); Amblyteles natatorius (hártyaszárnyu); Rhimosia fenestralis, Hybos grossypes, Leria serrata és scutellata (legyek); Anabolia pilosa (reczésszárnyu).

2. Pisznice Secare nevű barlang. (Pestere-től keletre egy órai távolságra.) Vespertilio murinus és Schreibersii, Rinolophus clivosus és hippocrepis (barlangkedvelő denevérek); Medeterus regius és diadema (árnyas helyeket kedvelő legyek); Quedius fulgidus var. niger (bogár); Epeira fusca (barlangkedvelő pók); Titanethus graniger.

3. Kalotai vagy vidavölgyi barlang. (A tizfalvi rengeteg erdőségben, Kalota község határában.) Barlanglakók: Pholeuon gracile, Drimeotus Kovácsii (bogarak); Titanethus graniger; Eschatocephalus gracilipes (pók). Barlangkedvelők: Vespertilio murinus; Quedius fulgidus var. niger.

4. Magyar barlang. (A Sebes-Körös völgyében Rév és Bánlaka között.) Barlangkedvelők: Rinolophus clivosus; Q. fulg. v. niger; Ischiropsalis Herbstii, Obisium sylvaticum (pókok). Árnyas helyeket kedvelők: Plesiastina annulata, Blepharicera fasciata (legyek).

5. Meziádi barlang. (Belényestől északkeletre, a hasonnevű községtől 1 1/2 órányi távolságra.) Barlanglakók: Trech. Redtenbacheri; T. Graniger. Barlangkedvelők: a különféle denevérek s a Q. f. v. niger.

2496. Fericsei barlang- (Belényestől keletre egy órányira.) Barlanglakók: T. paroccus, Fericeus Kraatzii (bogarak); Eschatoc. gracilipes, Haemalastor gracilipes, Blothrus brevipes (pókok); Nyphargus stygius. T. graniger (héjanczok). Barlangkedvelők: Q. f. v. niger; Epeira fusca. Árnyas helyeket kedvelők: Choleva cisteloides (bogár); Tryphosa dubitala (lepke); Amblyteles natatorius (hártyásszárnyú); Leria scutelata s ruficanda (legyek); Anobolia pilosa (reczésszárnyú); Helix crystallina (csiga); Lithobius forficatus (soklábú).

7. Fonáczai barlang. (Rézbányá-tól nyugatra egy órányira.) Barlanglakók: T. paroecus, Apropeus leptoderus (bogarak); Eschatoc. gracilipes, Blothrus brevipes (pókok); Tit. graniger. Barlangkedvelők: V. murinus. Q. f. v. niger. Árnyas helyeket kedvelők: Tryphosa subandiaria (ritka lepke).

8. Magura barlang. (Rézbánya közelében.) Barlanglakó: Apropeus Hazayi Friv. (bogár.

9. Oncsászai barlang. (Bihar vármegye délkeleti határában.) Barlanglakók: Ph. angusticolle (bogár); Eschatoc. gracilipes, Blothrus brevipes; T. graniger. Barlangkedvelők: V. murinus; Q. f. v. niger; Ischiopsalis Herbstii, Abisium sylvaticum. Árnyas helyeket kedvelő: Tryphosa subandiaria.

10. Remeczi barlang. Barlanglakó: Trechus paroceus Friv. Azelőtt csak a fonáczai barlangból volt ismeretes, dr. Fleischer Antal 1888-ban a remeczi barlangban is megtalálta.

Végre felemlítendők még azon kisebb állatok is, melyek mint élősdiek a denevéreken találhatók s ezekkel kerülnek a barlangokba, ilyenek:

1. A legyek rendjéből: Nycteribia Dufourii Westw., mely a közönséges, Schreibers és a dombos patkós-orrú denevéren élősködik; N. vexata Westw., mely a közönséges denevéren él; N. Blasii Kol., mely a Schreibers denevért gyötri.

2. Az atkák rendjéből: Pleroptus Myoti Kol., a közönséges denevéren; Dermanissus granulosus, leginkább a Schreibers denevéren; Ixodes colsatus Fabr. pedig a dombos patkós-orrú denevéren élősködik.

A biharvármegyei barlangokban tehát az árnyékos helyeket és barlangokat kedvelők (Nyctophila, Troglophila) állatokon és az imént felsorolt élősdieken (Parasita) kivül, 13 faj: 8 bogár, 2 crustacea

és 3 pók valódi barlanglakó (Troglobia) tenyészik, melyekből 10 faj hazánknak, illetőleg csupán Bihar vármegyének a kizárólagos sajátja.