Olaszország, mint tudjuk, jóformán semmi vasat sem termel. Az Elba szigeti jelentéktelen vasbányák korlátolt termelése soha sem volt képes a félsziget szükségletét kielégíteni. Pedig a korai renaissance Olaszországa az ő fejlett miveltségével kétségkivül nagy mértékben rá volt szorulva e nélkülözhetetlen fém fogyasztására. S e szükséglet kielégítésére első sorban a krajnai vasbányák és kohók kinálkoztak, mint a melyek Olaszországhoz legközelebb estek, s honnan a szállítás - Fiume közvetítésével - tengeri úton, tehát a legkényelmesebben történhetett Közép-Olaszország felé. Milyen nagy volt akkor a krajnai vas kelete Fiuméban, kitünhetik már csak az egy adatból, hogy a "liber civilium", a fölvett időszakból nem kevesebb mint kétszázötvenhat irásbeli kötést tartalmaz vasról és vasárukról.

Fiume középkori kereskedelmében kiváló helyet foglalnak el a német marhabőrök (coria alemanna v. teutonica; pelles magnae de Allemannia: cruda coria; teutonica coria bona et mercimonialia). Alapos okunk van föltenni, hogy ez általánosan bevett elnevezés alatt magyar állatbőrök is kerültek Fiumén át forgalomba.

E bőröket a fiumei kereskedők csaknem kizárólagosan Laibachból importálták. Hogy pedig e réven magyar bőrök is kerülhettek Fiuméba, azt valószinüvé teszi III. Frigyes császárnak egy ezenkori rendelete, melyben meghagyja Krajna kormányának: intézkedjék az iránt, hogy Laibach városa falai körül szabad gyeptérség maradjon, hol a magyarok és más kereskedők marháikat legeltethessék.

Meglehetősen élénk volt a fiumei kikötő akkori forgalma faárukban is, noha jelentőségre nézve nem közelité meg sem a vas-, sem a bőrforgalmat. E fanemüeket tulnyomó részben a közeli horvát partvidéki erdőségek szolgáltatták, nevezetesen a Frangepánok hreljini uradalma. A fát onnan a fiumei kereskedők megrendelésére a buccarii öbölhöz szállították, a buccarizzai kikötőbe, a honnan bárkákon vitték Fiuméba. Kisebb mennyiségek Grobnikból, Castuából s a közeli Sejanéból kerültek Fiuméba a prelukai kikötőn át. A fa részint feldolgozott állapotban jutott a városba, részint pedig a fiumei fürészmalmok dolgozták fel, melyeket többször találunk emlitve.

E forgalomban a következő faáruk (lignamina) szerepelnek: deszkák (assides v. tabulae seccaticiae), gerendák (trabes); palánk v. vastag deszka (planchoni). Ezeken kivül keresett czikket képeztek a hosszu gályaevezők (remi a galea).

Főfontosságu kereskedelmi beviteli czikk volt az olaj. Különben Fiume abban az időben maga is meglehetősen sok olajat termelhetett. Okmányainkban lépten-nyomon találtunk említve bérbe adott vagy eladott olajfaligeteket. Ezek termését Fiuméban préselték. Lóerőre berendezett olajsajtója volt egyebek között Zuanich Vid tanácsosnak. Az olajsajtóhoz való kövek üzlet tárgyát is képezték a város lakosai között. Ez az olajfakultura még századok mulva is virágzott Fiuméban. Erre mutat az az adat, mely szerint a fiumeiek 1613-ban a velenczeiek részérül várható ellenséges támadásra való tekintettel a város falai körül elterülő olajfa-ültetvényeket kivágták. A fiumei terület olajfái minden valószinüség szerint csak az 1709-iki és 1763-iki szigorú teleken pusztultak ki. Azóta aránylag kevés van.

Azonban a Fiume területéről nyert olaj aligha szerepelhetett kereskedelmi czikk gyanánt. Az a nagymennyiségü faolaj, mely e korban a belföld felé vette útját, az adriai tenger olasz és dalmát partvidékéről került Fiuméba. A kereskedésnek ez ágát fermoi kereskedők honositották meg Fiuméban, akik aztán ide áttelepülve, még nagyobb lendületet adhattak az olajforgalomnak.

A sáfrány, füge, mandula, salétrom a faolaj mellett mellékesen szerepelnek mint beviteli áruk Olaszország felől. Legjelentékenyebb volt köztük a sáfrány (zafferano, crocus). Ortonából, Anconából, Fanoból zsákokban került Fiuméba; innen leginkább Laibach felé vette utját. Az egyes szállítmányok 20-100 font között váltakoznak; fontját két aranyával fizették. - A fügét szintén a laibachiak vették, milliarját 11 aranyával. Tiz egész huszonnégy mázsányi szállítmányok egyszerre indultak meg Fiuméból Laibach felé. Ugyancsak Laibach felé exportálták a mandulát, melynek fontja 3 és fél soldón kelt (milliarja tehát vagy 30 aranyon); egyszerre 24 egész 44 mázsát szállítottak. A salétrom Anconából és Ragusából vette útját Fiumén át Laibach felé: értéke éppen kétannyi volt, mint a vasé: 26 arany pro milliar. Egy esetben 30 mázsát küldenek Laibachba.

A tengeri úton Fiuméba hozott s innen a szárazföld felé tovább adott fonál árúk között figyelmet érdemel az ascolii föstött gyapot. Hozták vagy Ascoliból magából, vagy Anconából, bál-okban, melyek értéke 40-42 arany között változott. Fiuméból Laibachba, vagy a belföld kisebb helyeire került. Gyapjút kisebb részletekben Isztriából (Rovigno, Umago) és Velenczéből kaptak a fiumeiek, kik a szomszéd Frangepán-birtok kisebb helységeit látták el vele.

Lenszöveteket, nevezetesen vásznat (pannum linum) és kanavászt (canovacium) Laibachból hoztak be. Posztóval és finomabb kelmékkel Velencze és legkivált Ancona látták el a fiumei piaczot.

Az olasz és dalmát bortermelés fölöslege már a középkorban megtalálta útját a fiumei kikötő felé. E czikk tehát már akkor nagy lendületet adhatott volna a város kereskedelmi forgalmának, ha különböző hatósági intézkedések aránylag szűk korlátok közé nem szorítják.

Fiume lakosságának ugyanis akkoriban a kereskedés mellett a szőllőművelés képezte főfoglalkozását. A bérbe és mívelésbe adási szerződésekből kitünik, hogy a szőllőket már akkor sajátlagos fiumei rendszer szerint (iuxta consvetudinem terrae fluminis) mívelték; t. i. minden valószinüség szerint apró, mintegy métermagasságu lugasokra felfuttatva, mint mostanában is. Egyetlen esetben találjuk kiemelve a haszonbérleti szerződésben, hogy a szőllő közepén egy magas lugast kell végigvezetni, friauli szokás szerint (iuxta consvetudinem Foriiulii); - ilyeneket is láthatni még itt-ott Fiume környékén.

A Fiume területén termelt bor elárusitásánál érdekelve volt a hűbéruraság, a káptalan és a község, melyek tized és fogyasztási adó fejében részt kaptak belőle. De érdekelve volt ezenkivül a bor értékesitésénél 225Fiuménak majdnem összes lakossága, mely legnagyobb részében szőllőtulajdonosokból állott. Ez teszi érthetőkké azokat a prohibitiv intézkedéseket, melyekkel az idegen bor versenye ellen védekezni igyekeztek.

Az elv, melyet e védekezésnél alkalmaztak, az volt, hogy mig a fiumei bor az utolsó csöppig el nem fogyott, addig idegen bort beereszteni nem szabad. (Köztudomásu dolog, hogy ugy Fiumében, mint Dalmácziában Isztriában és Olaszországban az összes bortermést egy szürettől a másikig elfogyasztják, mert konzerváláshoz nem értenek s igy ó-borokat egyáltalában nem ismernek.) Ehhez képest 1437-ben a tanács elhatározta, hogy a fiumei határon kivül termelt mustot vagy bort - akár seprüvel, akár a nélkül - behozni tilos. Az e tilalom ellen vétőktől a bort elkobozzák s azonkivül még 50 lira birságot vesznek rajtuk. Azon fiumei lakosok, kiknek a határon kivül szőllejük van, ott termett borukat behozhatják, de csak eskü alatt. E tilalom első sorban az olcsó olasz borok ellen irányúlt, melyek nagyon lenyomhatták volna a fiumei bor árát.

Egy 1444-iki tanácsvégzésből megtudjuk, hogy a bor korcsmai kimérésénél 226valóságos rangsorozat szerint kellett eljárni. Szüret után következett legelsőbben a Walseei uraság tizedbora; azután az egyházé (a tized átengedett negyede és saját szőlleiben termett bora), erre a fiumei szőllőbirtokosoké; legvégül az importált idegen bor.

Ez intézkedések a bort Fiuméban tetemesen megdrágitották, minek következtében a borital kedvelői sokszor fizetésképtelenekké váltak és kénytelenek voltak hitelbe inni és zálogot adni. Természetesnek találjuk tehát, hogy a fogyasztók szivesen használtak föl minden alkalmat, hogy olcsóbb borhoz jussanak. E végből sürüen jártak át a tersattói horvát területre, hogy ott kevesebb költséggel áldozhassanak Bacchusnak. Minthogy azonban e kirándulások által a község fogyasztási adója rövidséget szenvedett, a tanács 1447-ben kihirdette, hogy borivás czéljából a Fiumárán tulra menni egy fiumei lakosnak sem szabad, három napi börtön és 40 soldo birság terhe alatt.

Szűk termés idején azonban a tanács kivételesen már a szokott időnél előbb is megengedte az idegen borok behozatalát. Igy 1445-ben már január hóban megengedi, hogy bármely polgár szerezhessen be dalmát bort, de husvét vasárnapjáig csak saját használatára. A ki a vett bort kicsinyben tovább árusítja, 50 lira birságot fizet s borát elkobozzák.

Mint a bornál a bevitel, úgy a gabonánál a kivitel ellen foglaltak állást Fiume hatóságai. Mind a két czikknél csak arra gondoltak, hogy a helyi szükséglet az összlakosság érdekének megfelelőleg mindig fedezve legyen. Alkalmasint tartottak egy esetleg bekövetkezhető éhinségtől, mely oly gyakran fenyegető réme volt a középkori társadalmaknak. Mivel Fiume vidéke akkor úgy, mint most, jóformán semmi gabonát nem termelt, ez elsőrendü élelmi czikkre nézve mindig a bevitelre volt utalva. Ehhez képest a városi tanács nagyon komolyan gondját viselte annak, hogy a Fiuméban felhalmozott gabonakészlet fogyatkozást ne szenvedjen.

1441-ben óriási bírság terhe alatt megtiltja a gabona, liszt és hüvelyes 227vetemények kivitelét: a tilalom ellen vétő nemcsak hogy elveszti az exportra szánt összes mennyiséget, hanem még száz aranyat is fizet büntetésképen. Nem is találni rá példát, hogy valaki e rendkivül szigoru tilalmat megszegni merészkedett volna.

Fiume középkori gabonakereskedése tehát tisztán csak a város élelmezésére szorítkozott. Gabonaszükségletét azonban leginkább a vele összeköttetésben levő olasz kikötők - első sorban ismét a márkaiak - látták el: Ancona, Fermo, Rimini; aztán Barletta, Trani, Brindisi apuliai kikötők és Velencze. Továbbá jött még gabona Zárából, Carlopagoból, Castuából, a belföldről Krajnából (Gottschee).

A szárazföldi közlekedés nagy nehézséggel járt, a mi nem csekély hátrányára volt a belfölddel való kereskedésnek.

Fiuméban mai napig is fenmaradt a szállításnak legprimitívebb neme, a teherhordó állatok használata.

E kezdetleges állapot még csak nemrég is rendes és általános volt Fiume környékén, az isztriai és horvát partokon s Dalmácziában egyaránt. Az Adriai tenger egész keleti partvidékén kocsiutak egyáltalán nem voltak egészen a mult század elejéig. Az első országút Fiumétól Laibachig VI. Károly uralkodása kezdetén épült meg. A tengeri kereskedelem érdekei iránt élénk érzékkel biró császár 1717-ben indította meg az út építésére vonatkozó intézkedéseit. A fiumeiek kaptak az alkalmon s városuk részéről 500 aranyat szavaztak meg a Fiume területére eső útszakasz költségeihez.

1728-ban kész volt az első laibach-fiumei országút; a császár ez évben hintón 228érkezett a város látogatására. Jóval később, csak Mária Terézia országlása idején (1771-ben) adatott át a forgalomnak a fiume-károlyvárosi országút mely nevét (Via Carolina) ugyancsak Károlytól, mint kezdeményezőjétől nyerte.

A középkorban tehát Fiume összes szárazföldi forgalmát kizárólag teherhordó állatok közvetítették. Hasonló volt az állapot Triesztben és Isztriában. Krajna kereskedését a tengerparttal 40,000 teherhordó állat szolgálta. A hajcsárok (mussalati) hosszú karavánokban vezették le Krajna felföldjéről a vas-szállítmányokat Fiume kikötőjéhez s onnan ismét olajos tömlőkkel megrakott állataikat fel Laibach felé. Fiuméből Laibachnak annak idejében két ösvény vezetett, melyek Klanában (Castua fölött) egyesültek.

A szárazföldinél nem sokkal tökéletesebb eszközökkel rendelkezett a vízi közlekedés. A vitorlás hajók régi esetlen szerkezetét tudvalevőleg csak 1512 után javította meg a zseniális Doria András génuai tengernagy. Az ő koráig a kereskedelmi hajókon csak a háromszögű ,,latin" vitorla volt használatban, mely egy magas, ferdén álló vitorlafára volt felvonva s csak az esetben felelt meg czéljának, ha a szél egyenesen az út irányában fujt. Kombinált vitorla-manővert akkor még nem ismertek. A hajótest maga otromba volt, aránytalanul rövid, erősen kidülledő oldalakkal.

Ily kezdetleges járóművekre volt utalva akkor Fiume tengeri kereskedése is. Mindazáltal a kikötőjében azidétt megforduló hajók meglepő gazdagságot és változatosságot mutatnak úgy elnevezésükben, mind kétségkívül formájukban is. Ezek az akkor használatos különböző hajónemek a következők voltak:

Először is a brigantino meg a fusta. A brigantin hadi hajó, a fusta hadi naszád. Ilyeneket nem találunk fiumeiek birtokában. Csak azon kalóztámadásoknál szerepelnek, melyeknek a fiumei kereskedelmi hajók áldozatul estek. A többi hajónemek ellenben mind az árúszállítás czéljainak szolgáltak, s csaknem kivétel nélkül előfordulnak fiumei tulajdonosok birtokában is, mint a fiumei kereskedelmi flotta részei.

Legnagyobb volt e teherhajók közt a battello (batellum). A mai olaszságban ez elnevezés nomen genericum-má vált s általán hajót jelent. Hogy ez volt az akkor használatos hajók közt a legnagyobb, azt magas értéke bizonyítja. De Barnis Miklós battellóját 250 aranyon (1500 lirán) adja el a pápai Márkába. Erre következett a naviglio (navigium, navignium): a mai olaszságban már elavulttá lett kifejezés, szintén csak általános "hajó" jelentéssel. Értéke 140-190 arany. Ezután a caracca (carachia). Tommaseo nagy szótára szerint "nagy árúszállító hajó". Egy fiumei árverésen 100 arany kikiáltási ár mellett 150 aranyon kelt el. A caraccához közel járt a cocca. (Egy okmányunk a kettőt szinonimnak veszi: "cocha siva carachia.") Tommaseo szerint a cocca: "a génuaiknál és katalánoknál használatos tengeri hajó." Ez a négy tipus - battello, navigio, caracca, cocca - képviselhette az akkori nagyobb kaliberű, hosszú járatú kereskedelmi hajót.

Kisebb terjedelmű járóművek voltak: marciliana, a velenczeieknél és Fiuméban is igen használatos - most már kiveszett - tipus. Értéke 56-72 arany. A barragozzo ("barchusium") jelenleg nagyobb fajta halászbárka, milyet a Quarneróban halászó chioggiaiak (chiozzoti) használnak. Értéke 20-99 arany volt. Ehhez közel járhatott a talán egyjelentésű barchium. Kisebb fajta volt a barca, mely átlag 15 aranyon kelt. A brazzera ("brazara") kifejezés még most is járja a kisebb parthajózó bárkák jelölésére. A saithia talán halászbárka volt. Linter néven említvék a közönséges kisebb csónakok.

229A középkori Fiuméban majdnem minden valamire való kereskedőnek volt saját hajója, még pedig gazdagsága arányában kisebb vagy nagyobb fajta. A hajók legénysége jórészben a fiumei köznépből kerülhetett ki.

Hajóállomásul, illetve kikötőül, egyrészt a Fiumara torkolata, másrészt a város előtt elterülő nyitott révpart (splagia terrae fluminis) szolgált. A kisebb hajók - baragozzotól lefelé - úgy látszik, elég alkalmas helyet találtak a folyóban. A nagyobbak valószinűleg a város előtt szabadon horgonyoztak a csöndes fiumei öbölben.

Árúkimutatást vagyis szállítólevelet minden hajó köteles volt kiállítani, s e végből külön hajó seribák voltak alkalmazásban. Azonkívül használatban voltak az igazoló- és védőlevelek - salvus conductusok - azon állam részéről, honnan a hajó kiindult.

A rendelkezésünkre álló adatok kiterjednek még a tengeren való szállításnak egy másik érdekes oldalára t. i. a hajóbérekre. Kitünik ezekből, hogy a fiumei kereskedelmi flotta hajói igen-igen produktiv tőkét képviseltek. Egy baragozzo bérlete Fiuméból Patrasba (Görögország) és vissza 120 arany. Ugyancsak egy baragozzo egyszeri útja Fiuméból Fermo kikötőjébe 55 arany. Egy marciliana egyszeri átkelése az Adrián 10 arany. Egy brazzera havi bérlete 1/2 arany.

Egy más adatunk megengedi, hogy kiszámítsuk, mily arányban állott a vitelbér a szállított árú értékéhez.

1454-ben ugyanis 41 milliar (410 mázsa) olajrakomány szállításáért 90 aranyat fizet a megrendelő. Az olaj tudvalevőleg az olasz partokról jött Fiuméba az Adrián keresztűl. Egy milliar olaj tehát ez útért mintegy 2.2 aranyat fizetett. Az olaj azévi középértéke 28 arany volt milliaronkint: tehát 28 arany érték után 2.2 volt a vitelbér az Adrián át, vagyis az árú értékének csaknem 8%-a.

A hajóba fektetett tőke tehát kitűnően jövödelmezett: az alaptőke néha már egy hosszabb tengeri út után teljesen megtérült s egy évben 100 perczentnél is több bruttó jövedelmet hozhatott tulajdonosának.

A tengeri hajózás nagy jövödelmezősége nem kevés befolyással lehetett a fiumei hajóépítő ipar akkori virágzó állapotára.

A XVI. század vége felé s a XVII. század elején a fiumei hajóácsok műhelyeiből kerültek ki az uszokok rettegett halászbárkái.

230A XV-ik századból fenmaradt adataink nem engednek kétséget az iránt, hogy Fiuméban azidőben is építettek és javítottak hajókat. 1441-ben Ragusai Lukács a Veglia szigetén lévő Castelmuschio helység környékén fákat vágat ki, hogy azokból magának Fiuméban hajót építsen. 1452-ben ragusai Allegretto Pál zálogba veti hajóját, "melyet Fiume városa előtt a tengerparton építtetett, összes felszerelésével, melyet Zengből hozatott oda." Egy 1454-iki okmányban ismét szó van egy hajóról, mely a Fiume előtt a tenger partján lévő hajógyárban van.

Ez a többször említett tengerparti hajóépítőtelep különben nem is volt az egyedüli. Említve van még egy másik is, a Fiumara partján, hol 1455-ben egy bárkát javítanak.

A fiumei hajók, úgylátszik, az olasz és dalmát kikötőkben is keresettek voltak. A nagyobb hajókat - batellokat és navigiokat - márkai (anconai és pesaroi) kereskedők veszik; a kisebb parthajózó marciliánákat és baragozzókat kivált dalmata (sebenicoi és curzolai) hajósok.

A török becsapások kezdete előtt a szárazföldi hegyi ösvényeken - úgy látszik - teljes biztonságban volt a közlekedés. Legalább a fenmaradt emlékek semmit sem mondanak a vasat vagy olajat szállító karavánok kifosztásáról. Ellenben ez Adrián ez időben csak úgy hemzsegtek a szegény legények, kik sebes járású fustákkal és hadi naszádokkal támadtak prédájukra. A nagy stílű szervezett rablóbandák mellett a tengeren is találunk dilettánskodó kapczabetyárokat, kik csekély eszközökkel és szerény igényekkel próbálnak egyszer-egyszer szerencsét, s holmi rozoga bárkával mennek neki valamely csekély koczkázattal járó kisebb vállalatnak, lenézve és megvetve a kalózranglétra magasabb fokon álló rablóktól, kik között az első helyet foglalja el egy-egy jól fölszerelt brigantino büszke parancsnoka. Ily különböző jellegű kalóztámadásokról bőven emlékeznek évkönyveink.

A kereskedelmi érintkezéseknél kizárólag velenczei pénz járta; sőt a XIV. században jó sikerrel hamisították is. 1338-ban a velenczei tanács e miatt panaszszal fordult Frangepán Bertalanhoz, ki akkor Fiumét elfoglalva tartotta, körülbelül ezeket irván neki: "Értésünkre esett, hogy Fiume helységben (in loco Fluminis) hamis soldino-kat vésnek és vernek. A mennyivel kedvesebb és drágább nekünk kegyelmed, annyival inkább zokon vennők, ha ily dolog a kegyelmed területén elkövettetnék és megtüretnék." E végből követ is ment Frangepánhoz, hogy a panaszt szóval is előadja. Miután ez nem használt, még egy követet küldöttek hozzá. Végül a köztársaság 1339. október 8-án kelt levelében újra írt a grófnak: hogy miután már két követ is kérte már ez ügyben, fogassa el valahára és vettesse tömlöczre a hamispénzverőket.

A XV. század folyamában az összes üzleteknél ugyancsak a velenczei pénz szerepel csereeszközként. Úgy a márkai, apuliai, mint a krajnai kereskedők ily pénzben számolnak le a fiumeiekkel. Csak nagy elvétve fordul elő a birodalmi márka, kivált a földesurasághoz való viszonylatokban. Egyetlen egyszer találjuk említve a friauli pénzt, melyet az aquileai patriárkák verettek.

Csak a XVII. században kezdett használatba jönni az osztrák pénz (forint és krajczár) a velenczei mellett, mely utóbbi azonban megtartotta uralmát egészen a mult század végeig. Még 1797-ben is azt proponálja Fiume kormányzója, hogy a kikötőváros számára velenczei mintára külön soldok verettessenek, a mi meg is történt. Az osztrák érték csak századunk elején, a franczia uralom után birta a tradiczionális velenczei értéket kiszorítani.

231A velenczei érték alapja az arany "ducato" volt - egyenértékű az ongaro-val vagyis magyar (körmöczi) aranynyal. Az arany a XV. században 6 lirát foglalt magában, a lira pedig 20 soldó-ra oszlott. A soldónál még kisebb pénz a dénár; csak az élelmi czikkek áránál találjuk említve az okiratokban.

Az árviszonyokat tekintve, nagyon észrevehető, hogy még Amerika felfedezése s az újvilág dús fémkészletének beözönlése előtt vagyunk. A fémnek és a pénznek aránytalanul nagy az értéke; az olcsóság mesés. A következő illusztráló összeállításnál az aranyakat könnyebb összehasonlítás kedveért átszámítottuk lirákra, melyek jobban megfelelnek mai pénzegységünknek, az ezüstforintnak. (1 arany à 6 lira.) Legnagyobb értéke van természetesen a nemes fémből készült ékszereknek.

Erre nézve a legszembeötlőbb adat: 1454-ben de Barnis Miklós három ezüst serlegért egy nagy, fallal kerített telket (muraleam magnam) kap zálogba. További adatok:

Vessük most ezt össze a házak árával. Fiuméban kevés ház volt, melynek értéke meghaladta volna a 456 lirát, vagyis egy aranyozott, ezüst öv 232árát. Egy faház (domus de assidibus) 35 lirába került; de voltak más házak is, melyeket 50-70 liráért meg lehetett kapni. Voltak azután nagyobb házak 120, 340, 520, sőt 720 liráért; de csak egyetlenegyre akadunk, melynek vételára meghaladja az ezer lirát. Ez a palota Spinzich Quiriné volt, melyet tulajdonosa 1454-ben adott el a fermoi Vanni Chrisostomnak 2400 lirán.

Ezzel arányban állottak a házbérletek is. A följegyzett legkisebb évi bér 9 1/2 a legnagyobb 60 lira. Egy nagyobb ház - a várkastély mellett - melléképületekkel, istállókkal, udvarral és kertekkel, kapható volt évi 48 liráért.

Lássuk most az élelmi czikkek árszabását. A hús-nak fontja (közel fél kilogramm) volt:

Valamivel nagyobb becsben állott a hal.

A magasabb árak a bőjti időszakra szólnak.

A tojás ára 5 darab után egy soldoban volt megállapítva.

Kuriózumképen megemlítünk egy pár zálogüzletet, melyből a különböző tárgyak értékére nézve tájékozódhatunk.

Zálogra az itt elsorolt tárgyak után a következő összegeket adták meg:

A kamatláb, az akkori pénzszükének megfelelőleg, elég magas lehetett. Az utolsó Duinói Hugó lovag, aki meglehetősen sok adósságot csinált nemcsak Fiuméban, hanem Triesztben s egyebütt is - átlag 12%-ot fizetett a kölcsönvett pénzek után.

A nagyobb kereskedőknél felhalmozott tőkékből közczélokra (nevezetesen vallási természetüekre) is jutott. A gazdag Mikolich Miklós 1445-ben a dóm egyik kápolnáját saját költségén restauráltatja. Alapját kirakatja arbei vörös és fehér csiszolt kővel, lépcső-feljárót csináltat hozzá, új oltárt emeltet beléje, három lépcsőfokos talapzaton. Fizet mindezért 360 lirát s a magáéból adja hozzá a szükséges követ, homokot és meszet. Ugyanő 1458-ban a dóm mellett külön kápolnát építtet. A kőmüves munkáért 656 lirát fizet s ezenfelül a köveken kivül az összes építőanyagot ő szolgáltatja, viselvén alkalmasint a belső berendezés költségeit is.

Mindamellett túlságos nagy mértéket nem alkalmazhatunk a fiumeiek 233akkori vagyoni viszonyaira. A fényes és dús Velenczéhez vagy Raguzához viszonyítva a régi Fiume jelentéktelen helységgé törpül. Nincs egyetlenegy régibb középülete, mely hajdani nagyságát hirdetné s középkori polgárainak fejlett műizlése mellett tanuskodnék. Ennek egyik oka az lehet, hogy a Fiuméba települt olasz kereskedők e várost nem tekintették végleges hazájuknak s nem ragaszkodtak hozzá a szülőhaza iránt érzett szeretet egész melegével. Innen van az, hogy Fiuménál aránylag kisebb helyek több emlékét mutatják fel a régi kulturájuknak; így az isztriai és dalmát tengerparti és szigeti városkák, melyeket a velenczei uralom szorosan az olasz kulturai körhöz csatolt. Fiuméban a lakosság szerfölött változó. Sokszor megtörténik ugyanis, hogy idegen kereskedők ad hoc polgárjogot szereznek csak azért, hogy üzleti ügyeiket a városi kiváltságok élvezetében mentül kedvezőbben lebonyolítsák; aztán elmennek s nem is térnek többé vissza. 1454-ben erre való tekintetből a tanács azt végzi, hogy az újonan felvett polgárnak esküvel kell fogadnia, hogy legalább három évig fiumei lakos marad. A Fiuméban szerzett vagyon tehát - ugy látszik - sokszor visszaáramlott az olasz partokra s az ottani városok kulturáját emelte. A törzslakosság pedig - bár jobbára kétnyelvű - inkább horvát még, mint olasz, s Itália miveltségének csak némi külső mázát sajátította el. Olasz művészeti vagy irodalmi tevékenységnek semmi nyoma.

A súlymértékek alapja a font volt (pondus). 100 font egy mázsa (centenarium). 1000 font egy milliar (millarium). Továbbá a salma és a fassius.

Fiuméban külön városi fontot használtak (pondus terrae Fluminis). Okmányaink megkülönböztetve említik az öreg vagy nagy fontot (pondus grossum terrae fluminis), miből következik, hogy a nagy font mellett egy közönséges vagy kis font is volt használatban.

Az űrmértékről már volt szó az olaj-, bor- és gabonakereskedésnél.

Hosszmértékről a kelméknél csak a peciát és maciát olaszul (perza és mazza) találjuk említve, közelebbi meghatározás nélkül. Faneműeknél az ölet (passus) és lábat (pes).

Az üzleti életet szabályozó külső formákra nézve a fiumeieknek kitünő iskolájuk volt. Miután a városban az olasz nyelv közönségesen el volt terjedve, az ott sűrűen megforduló vagy állandóan letelepedett velenczei, flórenczi, márkai és apuliai kereskedőktől készen vehették át azokat a fejlett üzleti formákat, melyek az akkori Európa legelső kereskedő népénél, az olasznál általánosan elfogadva voltak.

A mi a kereskedés külső képét illeti, minden kiskereskedőnek megvolt a maga bolthelyisége ("apotheca" - innen az olasz "bottega" -). A nagykereskedő raktárakban (magazzino) tartotta a maga áruit; a borkkereskedő földszinti pinczehelyiségekben (canipa). E helyiségek az idegen 234kereskedőknek is rendelkezésükre állottak, mig áruikat el nem adták s ezekre nézve depótul szolgáltak. Ily letét-üzlettel több izben találkozunk a közjegyző registáiban.

A régi Fiume utczái nem igen mutathattak a mai ó-városétól lényegesen elütő képet. A házak már akkor többnyire emeletesek lehettek; a boltozatos földszinti helyiségek üzleti czélokra voltak berendezve.

A fiumei kereskedőre nézve már akkor is nélkülözhetetlen lehetett az irni-olvasni tudás s a gyakorlati számvetés tudománya; sőt bizonyára meg tudta fogalmazni - olaszul - a fontosabb kereskedelmi ügyiratokat is. A tárgyalt korszakban gondoskodva volt már Fiuméban iskoláról is, hol az ifjuság ez ismeretek alapelemeit elsajátíthatta; 1453-tól kezdve többször találjuk említve Del Bono Allegretto iskolamestert, a ki Ragusából származott ide (magister Alegretus del Bono de Ragusio, rector scholarum). 1458 után ugyan e minőségben fordul elő Boldizsár atya (Dominus presbyter Baldasar, rector scholarum).

A fiumei kereskedők rendesen vezettek üzleti könyveket, még pedig az Olaszországban elfogadott minták szerint. A kettős könyvvezetés akkor még nem volt feltalálva; azt csak 1504-ben szedi rendszerbe az olasz fra Luca Paciolo: mindazáltal a különböző természetü ügyiratok kiállítása már akkor is nem csekély képzettséget kivánt meg.

E tekintetben különben nagy segítségükre volt a fiumei kereskedőknek a közjegyző, ki nagyobb hitelesség okáért a nemzetközi latin nyelven fogalmazta meg ügyirataikat. Szükség volt erre oly helyen, hol különböző nyelvű kereskedők fordultak meg s a hol a felsőbb hatóságok sem értették az olasz nyelvet.

Nevezetesek a társszerződések (società, societas boni et mali). Ezek természetét megitélhetjük a következő példákból. 1449-ben Márton ötvös, a curzolai ser Forte és grobniki Bubich János társüzletre szövetkeznek. Közösen megrakják curzolai Páris caraccáját vassal és deszkával, hogy a rakományt előre meg nem határozott helyen eladják. A koczkázat, nyereség, a veszteség, a szerződő feleket egyenlő részben illeti. - 1439-ben négy évi határidőre szövetkeznek ortonai Buzzi György és Márton ötvös. Utóbbi 300 aranyat vagy annyi értékű árút fektet az üzletbe; az előbbi csak utazik és kereskedik vele. (Ime a középkor commis voyageur-je!) A hasznon négy év elteltével osztoznak: kétharmada a princzipiálist, egyharmada az utazót illeti. Ugyanez a Márton ötvös 1450-ben beáll utazónak. Társa 214 aranyat ad, ő kereskedik vele. A hasznon feliben osztoznak.

A fiumei kereskedők már akkor ismerik és használják a váltót. A kereskedelmi forgalomnak e kitünően gyakorlati eszköze tudvalevőleg már a XII. század óta megvolt Florenczben s onnan terjedt tovább, mindig szélesebb körű és változatosabb alkalmazással.

A váltóeljárás már akkor sem tért el lényegesen mai formájától. Vidonich Mór tanácsos kötelezte volt magát, hogy tartozása fejében 1448. október végéig 11 milliar vasat szállít saját koczkázatára Anconába az odavaló ser Frederuzzi Lillonak, vagy pedig fizet neki 104 arany és 72 soldót. Miután ezt elmulasztotta, 1449. május 6-án megjelent Fiuméban ser Giovanni Nicolai ancónai lakos s elfogadás végett bemutatja Vidonichnak Frederuzzi Lillo váltóját (praesentavit quandam literam cambii dicti Lilli dicto iudici Mauro). Minthogy pedig Vidonich nem honorálja a váltót, a forgató azt annak rendje és módja szerint megóvatolja a közjegyző előtt (protestatus fuit contra et 235adversus pretactum iudicem Maurum de omni et singulo damno et interesse, camblio et recamblio.)

Kiválóan érdekes a biztosítási eljárás a hajórakományoknál. Hol a hajótulajdonos, hol - megfelelő díj fejében - valamely gazdag kereskedő vállalja magára.

A kereskedelmi levelezést nagyon megnehezítette a postaintézmény hiánya. A hatóság erre nézve úgy segített magán, hogy hivatalos levelei szállítására a város lakóit kötelezte. Fontos kiváltságnak tekintették a polgárjog megadásánál, ha az új polgár e kötelezettség alól fölmentetett. A magánember ezt nem tehette; kénytelen volt bevárni az alkalmat, míg valamely hajó vagy szárazföldi utas Fiuméból az illető helyre indult. Sürgős esetekben, ha ily alkalom ép nem volt kéznél, ugyancsak busásan kellett megfizetni a portót. Igy 1437-ben Fermoi Ádám kereskedő egy levél szállításáért nyolcz arany dijat fizet de Zonca Nicolo tengerésznek.

A fizetésképtelen kereskedő ellen hitelezői csődöt kértek; a csődeljárás megindítása a városi hatóság ügykörébe tartozott. 1444-ben csődbe kerül Donadovich Máté, miután egy hitelre vett tekintélyes vasrakománya a kalózok kezébe esett. Hasonló sorsra jut pesaroi Castellino 1445-ben. Érdekes a csődeljárás formája, mely rávezet a manap is használt crida etimologiájára. A crida (v. ö. az olasz grido = kiáltás és gridare = kiáltani szavakkal) annyit jelent, mint: kikiáltás. A fizetésképtelenséget ugyanis a hatóság a szó szoros értelmében kikiálttatta, még pedig a törvénycsarnok elé gyült nép előtt a városi hajdú által; felszólítván a késlekedő adóst tartozásai kifizetésére egy megjelölt határnapig (rendesen két héten belül); ellenesetben felhatalmazván a hitelezőket, hogy az adós összes javait a hatóság közbejöttével kótyavetyére bocsássák.⁰

236Ami az üzleti okmányokban előforduló fizetési és árúszállítási határnapokat illeti, a primo, medio és ultimo még nincsenek szokásban, hanem a különböző hónapokban előforduló kiválóbb szentek napjai.

1460 óta szomorú idők következtek be a kikötő-városnak addig virágzó forgalmára, melynek a középkor vége felé már nagy akadályokkal kellett megküzdenie. Pozitiv, részletes forgalmi adataink, melyek Fiume kereskedelmének fokozatos hanyatlását föltüntetnék, - fájdalom - nem maradtak fenn erről a korról ... Mátyás király koráról. Bizonyos azonban, hogy a Mátyás király trónralépte után bekövetkezett politikai konstellácziók csak kedvezőtlenül hathattak Fiume kereskedelmére. Különösen éreztethették hatásukat a kikötő-város életében a következő események:

Mátyás ismételt háborúi Frigyes császárral. A nagy király mindannyiszor kiterjesztette hadi és diplomácziai terveit Fiuméra is. Úgy látszik, Trieszt és Fiume elfoglalásával akarta a magyar tengeri kereskedelmet az elveszett Dalmácziáért kárpótolni. A határos Fiumét három izben is megtámadta, de bevennie nem sikerült.

A törököknek 1470 óta csaknem évenkint ismétlődő becsapásai Fiume mögött Krajnába, Triesztig és Friaulig. Noha egyetlenegy adatunk sincs arra, hogy a török egészen Fiume falai alá jött volna, e betörések kétségkivül tetemes kárára voltak a város szárazföldi kereskedésének.

Ami azonban Fiume egykor virágzó kereskedésének a végső kegyelemdöfést megadta az III. Frigyes császárnak azon intézkedése, melylyel a tengeri kereskedelemre nézve kizárólagos monopoliumot adott Triesztnek, Fiume rovására. 1489-ben ugyanis e császár elrendelte, hogy tartományaiból az összes tengeri export-kereskedésnek Trieszten kell átmennie. 1493-ban pedig e kiviteli monopoliumot megtetézte, legalább a főimportczikkre nézve, a behozatali monopoliummal. Meghagyta ugyanis, hogy az olaj behozatalának is Trieszt felé kell történnie; az osztrák tartományokba nem volt szabad olyan olajat befogadni, mely nem ment keresztül a trieszti vagy duinói vámon. Ez időben nem volt már, aki Fiumét a triesztiek monopolisztikus törekvései ellen megótalmazta volna. A Walseei ház kihalt s Fiume 1467-ben közvetlen osztrák fejedelmi birtokká lett. Az átmeneti állapot bizonytalanságát a császári udvarnál már régóta bejáratos trieszti kereskedők ügyesen kihasználták, hogy Fiume kényelmetlen versenyétől egyszer s mindenkorra megszabaduljanak. Fiuménak azután nem maradt egyéb keresetforrása, mint a hajóépítés meg a csempészet. Az 1537 óta Zengbe települt uszkók kalózok nemsokára gondoskodtak arról, hogy ez utóbbi keresetág - az általuk ejtett gazdag zsákmányok becsempészésével - előre nem sejtett arányokat öltsön, s a fiumeieket legalább némileg kárpótolja az elveszett szabad kereskedésért.

Fiume kereskedelmének fejlődését Trieszt nagy versenyével szemben is, a velenczeiekkel kötött béke után előbb I. Lipót kedvezése, később pedig a XVIII. század elején III. Károly privilégiuma lényegesen előmozditotta. Mint a város történetéből tudjuk, III. Károly 1717-ben Trieszttel együtt vámmentes szabad kikötőnek nyilvánította Fiumét, e szabadalmat 1719-ben kibővitette s a fiumei-károlyvárosi utnak, a Via Carolinának kiépítésével közvetlen összeköttetésbe hozta a Száva síkjával s ez által Magyarországgal, a kereskedelmi peres ügyek elintézése czéljából pedig váltó- és kereskedelmi törvényszéket állitott föl. Már III. Károly alatt, e kedvezmények és a közlekedésre alkalmas út megteremtésének hatása alatt, megindult a magyar gabonával való kereskedés. A kereskedelem fejlődését lényegesen előmozdította 237a királynak az az intézkedése is, hogy raktárakat építtetett, melyeket a kereskedők csekély díj fizetése mellett használhattak.

Bénítólag hatott a fiumei kereskedelemre Mária Teréziának az a korábbi intézkedése, hogy a magyar tengermelléket a trieszti kereskedelmi főfelügyelőség hatásköre alá rendelte. Miután azonban ennek káros hatását tapasztalta s Fiumét 1776-ban, illetőleg a végleg 1779-ben közvetlenül Magyarországhoz kapcsolta s külön fiumei kereskedelmi kerület alakitását rendelte el: Fiume kereskedelme egyszerre nagy lendületet nyert. A franczia háborukban főleg gabonakereskedelme öltött nagy arányokat, mert Spanyolországot és Olaszországot nagyrészt Fiumén át élelmezték.

1804-ben élénk kereskedést folytatott az akkori hivatalos jelentés szerint czukorral, melyet az ottani czukorgyár termelt, kötélárukkal, melyekhez a kendert, mivel Magyarországon kevés termett, Velenczéből és a római tartományokból hozta, viaszszal, bőrnemükkel, posztóval, melynek gyártására Horvátországból hoztak gyapjut, sóval, olajjal, fával. A főbb kiviteli czikkek voltak: fa, abroncs, deszka, tüzifa, len, hamuzsir, szarvasmarha, sertés, dohány, ásványok. Ez időtájt a városban összesen 52 nagyobb kereskedés létezett; a ma is ösmert nevü családok közül többnek nevét találjuk az akkori előkelő kereskedők közt; első helyen állott a hires Adamich Andrea Lodovico, azután Scarpa (Paolo), Tommasich, Mochovich stb.

A Lujza-út megépítése mindenesetre hozzájárult Fiume kereskedelmének emeléséhez; mind a mellett megmaradt nagyjában a régi kerékvágásban mindaddig, a mig az alkotmány visszaállítása után megint közvetlenül Magyarország kormányzata alá került.

Fiume kereskedelmi életéről és annak fejlődéséről a szó valódi értelmében csakis 1870-től fogva lehet szó.

Mikor 1868-ban a magyar állam megint birtokába jutott Fiuménak, a kikötő összes árúforgalma nem volt több 11 millió forintnál. Ebből a kivitelre, mely túlnyomólag faexportból állott, mindössze 5 millió forint esett. A modern közlekedés elemi tényezőinek, a vasúti és hajózási összeköttetéseknek hiányában, Fiume főleg a Károlyvárosig terjedő Horvátországgal kereskedett s még e vidék forgalmában is versenytársai voltak Zeng, Portoré és Buccari. Ellenben Magyarország és Horvátország gazdagabb része a buda-pragerhofi, sziszek-steinbrücki és károlyváros-zágrábi vonalak segélyével már 1861, illetőleg 1862 óta Trieszttel volt összeköttetésben. Az osztrák kikötőváros kereskedelmi forgalma már 1867-ben megütötte a 193 millió forintot (ebből a tengeri bevitelre 89, a kivitelre pedig 104 millió forint jutott), tehát több mint tizenhétszeresen multa felül Fiume akkori forgalmát.

Ma már Fiume a nevesebb európai kereskedelmi empóriumok sorában foglal helyet és sok gondot okoz Triesztnek, mely hegemóniáját megtörve látja és joggal tart attól, hogy az ifju magyar kikötő maholnap túlszárnyalja.

A fiumei kereskedés föllendülését legjobban abból lehet megitélni, hogy az 1895-ik évben már 121 1/2 millió forintra rúgott a fiumei kikötő árúforgalma, eszerint 1867. óta a kereskedés értéke tizenegyszerte nagyobb lett s a mi fő, egyenlően szökkent fel a kivitel és a bevitel mennyisége. Volt ugyanis

A szomszédos Trieszt forgalma talán legbiztosabb fokmérője Fiume haladásának. Triesztben volt ugyanis:

Az utolsó 29 év alatt e szerint Trieszt forgalma mindössze 73%-al emelkedett, a mi más nagyobb kikötők forgalmának erősebb megduzzadását és a monarchia általános vagyonosodását is tekintve, közel áll a stagnáláshoz. Kivitelének aránya pedig a behozatalhoz mérve csökkent is. 1867-ben mint látjuk, kivitele felülmulta behozatalát; ma már kivitele jelentékenyen kisebb behozatalánál.

A magyar és osztrák kikötő forgalma a súlyszerinti mennyiséget véve alapul, ma már aránylag csak kevéssel különbözik. Mig ugyanis 1895-ben Fiume kikötőjének árúforgalma 9,770.524 métermázsa volt, Trieszté körülbelül 13 millió métermázsára rúgott (pontosan nem ismerjük az eredményt, mert a forgalom súly és darabszám szerint van föltüntetve), úgy hogy a trieszti tengeri forgalom alig 30%-al volt nagyobb a fiumeinál.

Számba kell vennünk azt is, hogy Fiume forgalma még egyre növekszik, Trieszté viszont hanyatlást mutat; 1896-ban például a Fiuméba küldött czukorszállítmány már egyenértékű a trieszti piacz e nemű nagy forgalmával, a mire az előző évben nem is mert volna a magyar kikötő számítani. Súly szerint Fiume kikötőjének összes áruforgalma 1896. január 1-től 1896. deczember 31-ig 9,491.896 mmázsa volt.

Fiume kereskedelme természetesen csak a károlyváros-fiumei vasút kiépítése után indulhatott fejlődésnek. A magyar állam által épített vasúttal párhuzamosan kezdte meg a déli vasút is szt-péter-fiumei vonalának kiépítését, mely Bécscsel köthette össze Fiumét.

1873. junius 25-én már ünnepélyesen megnyították a fiume-sanct-peteri vonalat; ugyanaz év október 23-án pedig teljes csöndben átadták a forgalomnak a fiume-károlyvárosi vonalat, mely a magyar kereskedelem fő életere lett. A fiumei kikötő ezzel meg volt nyitva a magyar kereskedésnek. Nagy szükség is volt rá: Bismarck e közben széttépte a Németország és a monarchia közt fennálló kereskedelmi kötelékeket, a német birodalomból kiszorított magyar nyersterményeket és félgyártmányokat másfelé kellett elhelyezni.

A gazdag nyugoteurópai államokat, Angliát, Francziaországot és Németalföldet hozzáférhetővé kellett tenni a magyar kereskedésre nézve. Ez azonban a vasút megnyilta után is sok nehézséggel járt.

A cs. kir. szab. déli vasút magyar és horvát vonalai mindenképen Triesztet favorizálták; a magyar donga- és épületfa csak úgy ment Trieszten át a külföldre, a főbb importczikkeket csak úgy kellett Trieszten át szállítani, mint annak előtte. A két vasútvonal megnyításának évében a forgalom 1867-hez képest alig mutatott 8 1/2 millió forint emelkedést s ebből is a kivitelre csak 1 millió forint jutott. Még rosszabb volt a viszony az előző évhez képest. Mig 1872-ben 18.8 millió frt volt Fiume forgalma, az 1873. évben is csak 20.1 és 1874-ben 18.9 millió volt.

A magyar állam abban a mértékben, a hogy rendelkezést nyert a vasútvonalak fölött, úgy, hogy döntő szava lehetett a tarifa megállapításában, így a budapest-pécsi vasút kiépítésével, a zákány-báttaszéki vonal (1884), már előbb a zágráb-károlyvárosi vonal megváltásával (1880) lépésről-lépésre emelte a kikötő forgalmát, melynek érdekében 1880-ban a déli vasúttal kartellszerződésbe lépett; azalatt pedig folyvást dolgozott a fiumei kikötő kibővítésén, támogatta új hajózási vonalak, pénzintézetek létrejöttét, idegen kereskedők és szállítók letelepedését.

1879-ben megkezdődött a lisztexport Braziliába Fiumén át, mig addig Trieszt közvetítette lisztkivitelünket. Ossoinack Lajosé az érdem, hogy a budapesti malmokat rábirta a fiumei útirány használatára, a mi annál is könnyebben ment, mert a hordóipart már előbb is űzték Fiuméban és így a lisztnek hordóba való rakását akadálytalanul végezhették. Ugyanaz évben megkezdték a Francziaországba, Hollandiába és Belgiumba való lisztkivitelt is, mig Angliába ugyancsak Ossoinack fáradozásai folytán már 1876-ban megindult a lisztkivitel Fiumén át, a kormánytól némi segélyben részesített angol hajózási vonalak útján, mely vállalatokról a tengerészetnél szóltunk.

A búzakivitel 1878-ban indult meg Francziaország és Anglia irányában; az árpakivitel 1878-ban ad először említésreméltó eredményt, a mennyiben ez esztendőben 64,870 métermázsát vittek ki Belgiumba, Francziaországba és Hollandiába. A babkivitel 1879-ben kezdett megnövekedni; ugyanez évben jelentkeztek először jelentősebb mértékben szilvaszállítmányok, a melyek Szlavoniából és Boszniából eredtek és Angliába továbbittattak. A következő évben, 1880-ban nekiindult a borkivitel is; Francziaországba 107,409 métermázsa magyar bort exportáltak ez esztendőben. 1882-ben a dongakivitel indult meg hatalmas erővel, miután 1880-ban a magyar kir. államvasutak és a déli vasút megkötötték a kartellt és így Fiume később a szabályozott viteldíjak által eredményes versenyre kelhetett az osztrák kikötővel. 1883-ban végül a czukorkivitel is terjeszkedni kezdett; ez évben ment először 10,000 240métermázsán felüli mennyiség Törökországba és más országokba. A kivitel 1888-ban volt a legnagyobb, 6.11 millió mmázsa; azóta a kereskedelmi viszonyok szerint 4.18-5.87 millió métermázsa közt ingadozik; azonban a behozatalnak 1891 óta történő emelkedése következtében a kivitel mennyiségének ez aránylag kis csökkenése mellett is az összes forgalom egész 1895-ig folytonos emelkedést mutat; ellenben 1895-ben visszaesett. A kivitel csökkenése sem volt azonban tartós; az 1896-ik évben ismét emelkedett.

1880-ban, a déli vasúttal kötött kartell évében rendszeresítették a Nyugoteurópát összekötő hajóvonalat; a magyar tőke is ebben az évben kereste föl Fiume piaczát a Magyar általános hitelbank által.

A Magyar általános hitelbank a Steinacker és társa czéggel egyetemben megalapította a fiumei petroleum-finomítót és a rizshántoló-gyárat. E két vállalat importforgalma megvetette alapját a fiumei behozatali kereskedésnek, a mely addig inkább hanyatló irányú volt. A Keletindiából való direkt rizsbehozatal 1882-ben, az amerikai és orosz petroleum importja pedig a következő évben kezdődött meg. Így azután a tengeri úton való behozatal, a mely 1881-ben csak 800,000 métermázsa volt, 1882-ben 1.11 és 1883-ban 1.48 millió métermázsára emelkedett. Azóta, két év (1886/7.) kivételével, állandóan tart gyarapodása, úgy hogy 1895-ben már 4.69 millió métermázsára rugott a behozatal.

Nagy fontosságu volt a fiumei kereskedelem kibontakozására 1880-ban még a déli vasút károlyváros-zágrábi vonalának már emlitett államosítása, minek következtében Magyarország most már teljesen függetlenül rendezhette tarifáit a fiumei szállítások tekintetében. Ugyanabban az évben a kormány az angol kikötőkkel (London, Liverpool, Glasgow, Leith, Hull), továbbá Hollandia és Belgium kikötőivel és Marseille-el fentartott hajóvonalakat rendszeresíté. Biztosították a parthajózási vonalak létrejöttét, berendezték a petroleum-kikötőt; a zákány-báttaszéki vasút államosítása és a budapest-pécsi vasút kiépítésével át a magyar állam Dombóváron saját rendelkezése alá került, közvetlen vonalat kapott Fiuméba, melyen függetlenül tehetett szolgálatot a kikötő kereskedelmi forgalmának; végül feltöltés útján nyerték a farakodásra szolgáló deltát a Fiumara torkolatánál.

1884-ben fiókot nyitott Fiuméban a Bayerthal és Levy budapesti cég, a mely azóta is mindig az első helyet foglalta el árpaexportőreink sorában. 1887-ben a Magyar általános hitelbank által támogatott ,,Steinacker és társa" cég részvénytársasággá alakult Fiumei hitelbank cég alatt.

Érzékeny kár érte Fiumét a szabad kikötő megszüntetésével, a mit a trieszti szabad kikötő eltörlésével egyidejűleg 1891. julius 1-én foganatosítottak.

Ez az intézkedés egyedül Ausztria érdekében történt. Fiumét, ha a magyar állam gondoskodása meg is óvta a nagyobb rázkódástól, mindenesetre megakasztotta gyorsabb fejlődésében.

Még előzőleg, 1889-ben, elválasztották a földmívelésügy resszortját az ipar és kereskedelem ügyétől. Az uj kereskedelmi minisztérium vezetését Baross Gábor vette át, a ki erős kézzel kezdte meg a reformot minden téren. Fiume nagygyá emelése érdekében egymaga legalább is annyi korszakos alkotást hozott létre, mint elődjei együttvéve.

Baross ujitotta meg 1891-ben az Adriával való szerződést, megalapította a Magyar kereskedelmi részvénytársaságot és a fiumei raktár vállalatot; az utóbbit a Magyar leszámitoló és pénzváltó bank megnyerésével. Ez a két intézet a rendelkezésére álló nagy tőkékkel - a mi addig Fiuméban többé-kevésbbé hiányzott - és még inkább a nála tapasztalható vállalkozó szellemmel a mai Fiume kereskedelmében uj irányvonalakat szabott meg, a melyeken a kereskedésnek a jövőben haladnia kell. Az érdekelt kereskedők a raktározási ügy államosítását szorgalmazzák.

Fiuménak fontossága Magyarország külkereskedelmében már akkor is szembeötlő, ha forgalmát az összes kereskedelmi forgalomhoz viszonyítjuk. Az 1895. évi adatok szerint Magyarország összes külkereskedése és abból a Fiuméra eső kontingens a következő volt:

Szembeötlőbb Fiume szerepének fontossága, ha csak a vámkülfölddel való forgalmat tekintjük, tehát Ausztriával való forgalmunkat nem veszszük számításba. Ez esetben a következő képet nyerjük:

Külforgalmunknak tehát átlag egyharmada használta a fiumei útirányt. Kétségtelen, hogy Fiume a valóságban nagyobb összegekkel szerepelt; a ki nem tüntethető különbség a régebbi statisztikai adatgyüjtés hiányosságára vezethető vissza. A tapasztalat szerint Fiume forgalmában az anyaország Bosznia nélkül körülbelül 70 százalékkal vesz részt, ugy hogy Fiuménak 121 millió forintnyi kereskedelmi forgalmában Magyarország legalább is 80 millió forinttal, tehát a fent kimutatott eredménynél jóval többel szerepel.

Fiume szárazföldi forgalma legnagyobb részben szintén Magyarországra és társországaira esik. A vasuti leadásnál Magyarország és társországai körülbelül 80 százalékkal szerepelnek. A maradvány Ausztria, Bosznia, Német-, Olaszország és Szerbia közt oszlott meg. A vasúti feladásból 65% jutott Magyarországra; utána következnek Ausztria, Bosznia, Szerbia és Olaszország.

Fiume tengeren való kereskedelme a kivitelben Franczia-, Olasz-, Angolország, Észak és Délamerika, Hollandia, Belgium, Spanyol-, Német- és Törökország, az északafrikai partvidék és a dalmát-isztriai tengerpart, első sorban tehát a Nyugat felé gravitál; behozatalunk pedig Keletindiából, Olasz-, Angol-, Törökországból, Braziliából, Chileből, Spanyol-, Német-, Francziaországból és Dalmácziából történik.

242A nagyobb mennyiségben, legalább 100,000 forintot meghaladó értékben érkező árúk az egyes országokat tekintve, következőleg oszlanak meg:

Fiume behozatali forgalma tehát, a mint a fenti adatokból látható, általában örvendetes gyarapodást tüntet fel minden irányban, csak Oroszországnál, Braziliánál és Japánnál volt hanyatló irányú ingadozás. Nem mondhatjuk gyarapodónak a tengeren történt kivitelt, a melynek a lefolyása a következő összeállításból látható:

A Fiuméból kivitt árúczikkeknek a legjobb piacza Anglia, a szabad kereskedés hazája. Utána Francziaország következik, a hová leginkább csak dongát és épület- és szerszámfát viszünk ki, de ezt annál nagyobb mennyiségben. Olaszországba való kivitelünk is fellendült az 1891. évi kereskedelmi szerződés óta, ámbár ezt a beözönlő olasz borok versenyével kellett megvásárolnunk. Az ugyanazon évben Németországgal megkötött szerződés Fiuménak inkább kárára volt, mert a nagy kiterjedésű német fogyasztó piacz nagy részben nélkülözhetővé tette a többi nyugoteurópai piaczok fölkeresését. Fiuméból legfölebb a Rajnavidék felé van árúforgalmunk Rotterdamon át; ennek a forgalomnak a kimutatása Hollandia adataiban van benn. Bár lassan, emelkedik Törökország felé irányuló kivitelünk is. Ezzel szemben a többi kiviteli piacznál stagnálás vagy határozott hanyatlás mutatkozik.

243Különösen feltünő módon nyilatkozik a visszaesés Braziliában a hol lisztünknek egyre nagyobb versenynyel kell számolnia; az északamerikai Unióban, a hol az ottani élelmes termelők feleslegessé tették a beltermelés által szilva- és babkivitelünket; Spanyolországban a magas vámok miatt, végül Egyiptomban és Görögországban, a hol az olcsóbb Lloyd-fuvardíjakkal favorizált trieszti kereskedéssel nem tudunk versenyezni.

A mi az egyes árúnemeket illeti, melyek Fiume kereskedelmi forgalmában a fő helyet foglalják el, mindenekelőtt a behozott árúkról akarunk szólni.

Kávé. Kávékereskedéssel azelőtt a fiumei Steinacker és társa czég foglalkozott nagyban, de akkor a fiumei piacz még egészen a triesztinek volt alávetve. Az évi tengeren való import egész 1880-ig nem érte el az 5000 mmázsát; 1881-ben meghaladta a 10,000 mmázsát, s aztán 1883-ban 26,243 métermázsára szökött fel, a mely számot azóta csak 1896-ban érte el ismét; mert 1883 után megint hanyatlott a kávéforgalom, minthogy az említett czég beszüntette az importot. 1890-ben már csak 6006 métermázsát hoztak be; azt is Ausztriából és nem a termelő helyekről. A kávékereskedést azután az ujonan alapított Magyar kereskedelmi részvénytársaság vette a kezébe, a mire importunk 1891-ben újra 10,418, 1892-ben 15,890, 1893-ban 19,015, 1894-ben 20,594, 1895-ben 19,899, 1896-ban már 28876 métermázsára emelkedett. A kávékereskedést most egyedül ennek a társaságnak fiumei fiókja űzi Fiuméban, s úgy Ausztriában, mint Magyarországban és a Balkánállamokban tekintélyes mennyiséget helyez el. Nem tagadhatjuk azt a sajnos tényt, hogy a kávékereskedés fejlődését illető reményeink meghiusultak s a nagyszerű, kávéraktározásra és kezelésre rendelt XIII. számú kikötői tárház építése sem változtatott e helyzeten.

Ez a tárház több mint félmillió forintjába került az állammak, s létesítésénél arra számítottak, hogy trieszti kereskedők letelepedését elősegítik. A helyzet javulására alig lehet számítani, míg Trieszt a nagyrészt egyenlő vasúti fuvardíjak következtében úgyszólván megkerülhetetlen konkurrencziát fejthet ki velünk szemben. Talán még nagyobb baj az, hogy Fiuméban nem igen kaphatók gyűjtőkocsik, mint Triesztben s mivel egész kocsirakomány kávét ritkán küldenek egy állomásra, a fiumei vasúti kávéfuvar sokkal drágább, mint a trieszti. A fiumei kávébehozatal e hiányainak orvoslása annál fontosabb és sürgősebb, mert a szomszédos Trieszt évente 40-50 millió forint árú kávét importál, a mi 37 százalékát teszi az összes fiumei kereskedésnek. Pedig Fiuménak is rendelkezésére állanak Trieszt fogyasztó piaczai, a mit az is eléggé igazol, hogy a Kereskedelmi társaság, a jelenlegi nehéz viszonyok közt, jelentékeny mennyiségű kávét helyez el Cseh- és Morvaországban, sőt még a többi osztrák tartományban is. Az import ma direkt vagy áthajózással Braziliából, Kelet-Indiából és Közép-Amerikából történik.

Fűszer. Fiume fűszerkereskedése még mindig nagyon csekély. Magyarország Triesztből fedezi e szükségletét. Behoztak 1895-ben 1635 métermázsa borsot, 421 métermázsa szegfűborsot. 41 métermázsa fahéjt, 42 métermázsa szegfűszeget és 31 métermázsa gyömbért; mindössze 2170 métermázsát, 1896-ban 3002 métermázsát.

Tea és kakao. Teát 1895-ben csak 92 métermázsát, kakaót pedig 73 méter mázsát importáltunk. Az utóbbi czikkben nagyobb forgalomra van kilátás, ha az új Fiumei kakaó- és csokoládégyár-részvénytársaság gyára megkezdi üzemét. 1896-ban teát és kakaot együtt 1232 mmázsát hoztak be.

Déligyümölcs. A narancs- és czitromforgalom egész 1891-ig csak lokális jelentőségű volt. Ez évben kezdte meg a Kereskedelmi részvénytársaság e czikk importját is, úgy hogy ez 5942 métermázsára emelkedett. Az importforgalom további emelkedése: 1892-ben 10,274, 1893-ban 51.407, 1894-ben 83.591, 1895-ben 87.639. 1896-ban 91.771 métermázsa. Magyarország déligyümölcs-szükségletét ma már túlnyomólag Fiumén át fedezi, még pedig a budapesti aukcziókon. Kár, hogy a fiumei piacz maga nem mutat fel még nagyobb eredményt a déligyümölcs elárusításában, pedig kivált az okkupált tartományok és Horvát-Szlavonország ide közelebb vannak, mint Trieszthez. A többi déligyümölcsben nincs említésre méltó forgalmunk, azokban Trieszt 245dominál. Behoztak 1817 métermázsa szárított fügét, 2023 métermázsa aszalt szőllőt, 213 métermázsa szentjánoskenyeret, 1477 métermázsa gesztenyét, 210 métermázsa mandolát stb.

Dohány. Túlnyomólag a dohányjövedék részére egyre nagyobb dohánymennyiséget importálnak. 1895-ben behoztunk összesen 37.312 métermázsa leveles dohányt, ebből 13.936 métermázsát Törökországból (Cavallából stb.), 7735 métermázsát Egyiptomból, 1285 métermázsát Manillából, 4414 métermázsát Amerikából (német és angol kikötőkből való áthajózással), végül 9942 métermázsát (Metkovicson át) Herczegovinából. 1896-iki behozatalunk valamivel csökkent, összesen 36.598 métermázsát tett.

Gabona. Az importált gabonaneműek közt a rizs áll első helyen. A fiumei Rizshántoló és rizskeményítő-gyár részvénytársaságon kívül még a budapesti Hedrich és Strauss czég importál Fiumén át nyers rizst. A fiumei rizsbehozatalt az 1882-ben épült fiumei gyár inicziálta. A budapesti hántoló három év óta használja a fiumei utirányt. Legnagyobb volt az import 1895-ben: 520.906 métermázsa. E mennyiségben a hátsóindiai rizs 476.763 és a japán 44.143 métermázsával volt részes. A rizs behozatala 1896-ban erősebben csökkent; csak 413.338 mmázsára rugott. Hántolt rizs csak az osztrák partvidékre megy számottevő mennyiségben Fiuméból, külföldre az óriási konkurrenczia következtében nem vagyunk képesek exportálni. A rizsen kívül csakis zabból van rendszeres importunk Törökországból (Szalonikiból); de ez is csökkenőben. 1895-ben még 47.016 métermázsát hoztak be; 1896-ban már csak 14.310 mmázsát. A tengerpartról nem küszöbölhető ki az idegen zab olcsósága és könnyü ideszállitása miatt. Tengeriből akkor volt importunk a külföldről, ha a belföldi termés nem ütött be. Igy 1895-ben 162.823 métermázsát importáltak leginkább Törökországból és Romániából. E nagy mennyiség mind a magyar és osztrák tengermelléken fogyott el, a hol a kukoricza, polenta alakjában, a népnek főtápláléka. 1896-ban csak 7533 mmázsa tengerit hoztak be. 1895-ben behoztunk még az őrlési forgalomban 9786 métermázsa kölest és 2378 métermázsa árpát, túlnyomólag Oroszországból. Buzát a 70-es években importáltak jelentékenyebb mennyiségben Oroszországból és Romániából; akkor a fiumei malmok kívül estek a vámvonalon.

Hagymát - Egyiptomból - 1896-ban kezdett nagyban importálni Fiumén át a Magyar leszámítoló és pénzváltó bank s már ez első évadban 33.762 métermázsát hozott be, melyet felerészben Németországban, felerészben pedig Ausztriában, Magyar- és Oroszországban helyezett el. Az egyiptomi hagymakereskedéssel eddig kizárólag a trieszti kereskedők foglalkoztak, a kik évente 100.000 métermázsát importáltak. 1896-ban Fiume versenye nagyon megcsappantotta Trieszt hagymakereskedelmét. Behoztak 41.137 mmázsát.

Bőr. Behoztunk 1895-ben 2327 métermázsa marhabőrt (ebből 755 métermázsát Kelet-Indiából), 207 métermázsa borjú-, 547 métermázsa bárány- és 5087 métermázsa egyéb bőrt, a melyeket leginkább a helyi ipar dolgozott fel. A bőrbehozatal jelentéktelen, mert ebben a czikkben Trieszt dominál. 1896-ban 14.263 mmázsa nyers bőrt hoztak be.

Olaj. Behozatalunk ebben a czikkben is elenyészik a triesztivel szemben. 1895-ben behoztak 20.854 métermázsa faolajat (leginkább Dalmácziából és Francziaországból), 1342 métermázsa gyapotolajat, 1496 métermázsa lenolajat, 1392 métermázsa pálmaolajat és 258 métermázsa kókuszolajat. Az 1896-iki olajbehozatal 21.425 mmázsa.

Ásványolaj. Igen jelentékeny a fiumei ásványolajimport, legnagyobbrészt a fiumei petroleumfinomító részére. 1893-ban a behozatal 807.710 métermázsa volt, 1895-ben 600.304 métermázsa érkezett, e mellett még 21.140 métermázsa gépolajt is hoztak be. 1896-ban kezdte meg a fiumei finomító a galícziai kőolaj feldolgozását, mely czélra a m. kir. államvasutak jelentékeny refakcziákat engedélyeztek. Az orosz petroleum behozatala ezzel szemben egyre csekélyebb lesz; Amerikából meg régóta éppen nem volt számottevő kőolajbehozatalunk.

Bor. Fiume borbehozatalának emelkedéséhez nagyban hozzájárult az Olaszországgal 1892-ben kötött kereskedelmi és vámszerződés, melynek folyományaképen lehetővé vált az olasz boroknak 3.20 aranyforint vám 246mellett való behozatala. 1888-ban még csak hogy elérte a borbehozatal a 100.000 métermázsát s 1893-ban már 989.456 métermázsára rúgott, de ezzel el is érte tetőpontját 1895-ben csak 705.808 métermázsa jött be; ellenben 1896-ban a behozatal ismét 811.332 mmázsára emelkedett. Az utolsó öt évben borbehozatalunk származási helyek szerint métermázsákban következő volt:

1896-ban kedvezőtlen bortermésünk segité elő a borbehozatalt s ugy Dalmácziából, mint méginkább Olaszországból az 1895. évinél jóval nagyobb volt behozatalunk.

Hogy az olasz bor Magyarországba oly nagy mennyiségben szállittatott Fiumén át, az az olcsó vasuti szállitáson kivül a Triesztben nagyban üzött visszaéléseknek tulajdonítható. Kereskedőink még akkor is szivesebben vásárolnak Fiuméban, ha itt az árak magasabbak, mint Triesztben, mivel Fiuméban (bár visszaélések, mint mindenütt, itt is előfordulnak), nagyobb biztosítékot találnak a borok természetességére nézve. Triesztben hatóságilag engedélyezett műborgyárak működnek, a melyek tamarinda-kivonattal, borszeszszel, borkővel és csekély minőségü borral készítenek borokat, nagy kárt okozván nemcsak a termelőknek, hanem a fogyasztók egészségének is.

Pálinkát évenkint 4-7000 métermázsát importál Fiume legnagyobbrészt Dalmácziából; likört, rumot és cognacot 800-1200 métermázsát.

Festőfa-behozatalunk a mi volt is, lassacskán megszünt. 1890-ben még 2891 métermázsát hoztak be, 1895-ben már csak 282 métermázsát. Ezt az üzletágat is Trieszt monopolizálja. Ezzel szemben azonban cédrusfa-behozatalunk emelkedett. 1895-ben már 1149 métermázsát importáltunk Kubából és Guyanából. A nem európai műfa behozatala is megindult már, 1895-ben ipari czélra már 4569 mm. érkezett, legnagyobbrészt az Egyesült Államokból.

Kőszénből 1890-ben csak 33,691 tonna érkezett, 1895-ben már 63,649 tonna; nagyobbára angol eredetü. A kőszénbehozatal emelkedése a gyáripar növekedésében leli okát.

Az ásvány-import egészben véve 1891-ig jobbára a kikötőépítéshez használt építőanyagokra nevezetesen nyers kőre, santorinföldre és homokra szorítkozott. 1892-ben kezdődött meg a műtrágya gyártására használt foszfátok behozatala. 1894-ben már 105037 métermázsát hoztak be, 1895-ben pedig (Floridából, Algirból, Spanyolországból stb.) 176,074 métermázsát. 1895-ben ezenkivül még behoztak 18637 mm. mangánt Angol- és Francziaországból és 6628 mm. festőföldet leginkább Francziaországból. 1893. óta nagyban importálják az osztrák vegyészeti gyárak a spanyol eredetü kénkovandot. 1893-ban ebből 38.491, 1894-ben 35,938 és 1895-ben 58,431 mm. érkezett Fiuméba.

Tengeri sót Fiume és a partvidék meg Horvátország egyrészének használatára Piranoból évenkint 60-70,000 métermázsát hoznak; 1896-ban 71,949 mmázsát. Nyers borax 1895-ben 3776 mm.; kén Olaszországból 2216 mm., vasszulfát 2219 mm., marószóda 6163 mm., végül chilisalétrom 52,283 mm.

A cserzőanyag behozatala szintén örvendetes módon emelkedett. Behoztak: Valloneát 1892-ben 8664, 1893-ban 15,861, 1894-ben 14.406 és 1895-ben 20,450, 1896-ba 22,918 métermázsát; sumachot 1892-ben 1762, 1893-ban 3529, 1894-ben 1820 és 1895-ben 4579 métermázsát. Trieszt persze még mindig első helyen áll a gubacsbehozatal dolgában; az indigokereskedés meg éppen az ottani piacz kezében van.

Mézga és gyanta. A mézgabehozatalt szintén Trieszt monopolizálja. Ellenben gyantaimportunk hatalmasan fejlődik. 1891-ben csak 5874 mm. érkezett, 1894-ben már 33,769, 1895-ben 42,007, 1896-ban 36,363 métermázsa. 247Kisebb részben Bordeauxból, nagyobbrészt Észak-Amerikából vitorlásokon hozták.

Fonó- és szövőanyagok. Fiume fokozatosan magához ragadta a monarchia nyersjuta-importjának közvetítését, a ma már a hozatalnak csak egy kis része irányul Hamburgon át, az tudniillik, a mit a csehországi gyárak rendelnek. Ausztria és Magyarország többi jutafonói Fiumeból hozatják a nyers anyagot. 1892-ben 67,125, 1893-ban 145,034, 1894-ben 219,807 és 1895-ben 182,272, 1896-ban ismét emelkedett a behozatal, ez évben ugyanis 185,427 mm. nyers juta érkezett Fiuméba. A jutanyagot egész hajórakományokkal Keleti-Indiából hozzák.

A Magyar textilipar részvénytársaság rózsahegyi nagy gyára és az ujpesti pamutgyár 1895-ben megkezdte Fiumén át a nyers gyapot rendszeres importját is. Kelet-Indiából és Egyiptomból. Azelőtt ez egyáltalában nem fordult meg a fiumei kikötőben. Természetesen Fiume forgalma szóba sem jöhet még Triesztével szemben, a mely 4-600,000 métermázsára rúg évenkint. Pedig e mellett az osztrák gyapotfonó és szövőgyárak tekintélyes része német kikötőkből hozatja a nyers anyagot. Örvendetesen emelkedik a pamutfonalak importja is Angliából. 1895-ben 11,180, 1896-ban már 13,636 métermázsa volt a behozatal, mig 1891-ben csak 6513 métermázsa. 1895-ben 2777 mm. pamutárú is érkezett, nagyobbrészt szintén Angliából. Nyerskenderből közel 4000 mm. jön minden évben Olaszországból.

Jelentékeny importja van Fiuménak olaszországi gyékényből, a melyet a hajóba rakott áruk befedésére használnak. 1895-ben 17,152 mm. érkezett.

Üveg. Üveget a hires velenczei gyárakból hoznak számbavehető menynyiségben. 1795-ben 1895 métermázsa, ugyanakkor Angliából 261 mm. jött be. 1896-ban az üvegáruk behozatala 5384 mmázsa volt.

A kőárukból csakis palát hoznak jelentékenyebb mértékben; a Kereskedelmi Részvénytársaság közvetíti. 1895-ben Angliából 9618 mm. érkezett.

Téglát építési czélokra az utolsó években évente 20-25 millió darabot hoznak be Olaszországból, mert ott legolcsóbban szerezhetik be és szállítási költsége is a kis vitorlásokon a legjutányosabb. Az 1896-iki behozatal súlymennyisége 435,103 mmázsa.

A vasáruk közül ujabban nagy mennyiségü öntött nyers vasat importálnak Angliából a monarchia vasgyárai Fiumén át. Mig 1893-ig a behozatal 30,000 métermázsán alul maradt, 1894-ben 194,893 és 1895-ben 218,410 métermázsára szökött fel. A nyersvas legfontosabb importczikkeink közt foglal ma helyet. 1896-ban 166,364 mmázsa nyers vas, 17,157 mmázsa vas-félgyártmány, 4494 mmázsa vasáru jött be. Emelkedik az angol czinkbádog behozatala is, ugy hogy 1895-ben már 8751 mm. érkezett. Angliából és Belgiumból 4-10,000 mm. vasárúczikk jön évenkint.

Az érczek közt legfontosabb a nyers ólom, melyet nagyobbrészt Spanyolországból és részben Angol- és Oroszországból hoznak be. 1894-ben 16,817, 1895-ben 10,958 mm. érkezett. Nyers czink 946 és 1704 mm.

Gépek. Egyre emelkedik a gépek behozatala Angol- és Németországból. 1893-ban 1030, 1894-ben 6939 és 1895-ben 9286 métermázsára rugott a behozott gépek súlya.

Sokkal nagyobb fontosságu, némely tekintetben meg valósággal életkérdés gazdaságunkra nézve a kivitel. Erre nézve azt tapasztaljuk, hogy míg a 80-as években kivitelünkben leginkább nyers vagy félig feldolgozott termények (buza, árpa, aszaltszilva, repcze) és liszt játszották a főszerepet, iparunk fokozatos fejlődésével ujabban mindinkább a gyáripari készítmények jutnak előtérbe. Igy a buza ma már csak liszt alakjában megy Fiumén át a vámkülföldre s a gabonaneműek közül csupán kiválóbb minőségü sörárpáink keresettek még a nyugati piaczokon. A czukorkivitel mind jobban fejlődik, s nincs messze az idő, a mikor a legelső helyet foglalja el a fiumei kereskedésben. Szesz- és papirosanyagkivitelünk is csak ujabb időben fejlődik, a gép- és üvegárú kivitele most kezdi legyőzni a kezdet nehézségeit.

Liszt. Legfőbb kiviteli czikk volt azelőtt s részben még ma is a buzaliszt. A magyar malomipar szükségképen rá van utalva a nyugoti fogyasztó 248államokra, hogy feleslegén, főkép a fehér liszteken tuladhasson. Magyarország lisztje, (mint a tengerészetet ismertető fejezetben megirjuk) az 1876-tól 1879-ig terjedő időközben hódította meg mai nyugati piaczait. A kivitel azután fokozatosan emelkedett, 1888-ban 1.37 millió métermázsával tetőpontját érte el. Ebben az évben Angliába 876,820 mm., Francziaországba 61,356 és Braziliába 113,287 mm. liszt ment Fiuméból. Azóta, egész a legujabb időig következetesen hanyatlott lisztkivitelünk, a minek oka Angliában az olcsóbban termelő amerikai verseny, Francziaországban pedig az ismételt vámemelés. Braziliai kivitelünket az Unió és Brazilia közti vámegyezség akasztotta meg. 1895. január 1-vel felmondta ugyan Brazilia ezt a szerződést, de azóta Argentina lisztpiacza is megnövekedett, s mig ez Brazilia déli államait, az Egyesült Államok malomipara a Rio de Janeirotól északra fekvő államokat hódítja el tőlünk fokozatosan. Ma még csak Bahiába, Pernambucoba, és az északi kisebb kikötővárosokba exportálunk; Rio de Janeiro, Santos csaknem teljesen elveszett reánk nézve. Francziaországban a külföldiek közül csakis a magyar lisztet türik meg, a mi jó bizonyitvány lisztünk minősége mellett. Nevezetesen Páris fogyaszt nagymennyiségü magyar lisztet, bár hasonlíthatlanul kevesebbet, mint azelőtt. Angliában főfogyasztó piaczaink Glasgow, London, Liverpool, Manchester, Hull, Leith. A mióta a magyar kormány az Angliára és Braziliára érvényes refakcziákat Francziaországra, Hollandiára és Belgiumra is kiterjesztette, e két utóbbi államba észrevehetően emelkedik kivitelünk. Legujabban délkeleti Afrikába és Kelet-Indiába mennek Fiuméból lisztszállítmányok, ámbár ezek - átrakodás útján vitetvén ki - az illető angol, német és földközi tengeri kikötők forgalmában szerepelnek leginkább. Az 1896. év végétől kezdve Angliába megint lendületet vett a lisztkivitelünk; hasonló élénk forgalmunk 1889 óta nem volt. Az utolsó tiz évben a következőleg alakult a fiumei lisztkivitel:

1896-ban a lisztkivitel összesen 1.076,684 mmázsára rúgott, tehát 106,389 mmázsával többre, mint 1895-ben.

Czukorkivitelünk abban a mértékben terjeszkedik, a mint a magyar czukoripar erősbödik. E téren Fiume jóval kedvezőbb helyzetben van, mint a szomszéd osztrák kikötő, mert míg az osztrák kivitel legnagyobbrészt az Elbán, Hamburgon át bonyolódik le, s Triesztet csakis a Levantéba való exportnál veszi igénybe, Magyarország kivitelének 80%-a megy Fiumén át.

A fiumei czukorkivitel különben csak 1890-ben kezd jelentékenynyé válni, a mikor 78.776 métermázsára emelkedett fel, holott azelőtt legfölebb 30.000 métermázsa volt évenkint. Azóta emelkedett a kivitel, noha erős hullámzásokkal, elérve 1896-ban tetőpontját, a mint az a következő összeállításból látható:

1896-ban tehát a czukorkivitel eddig nem tapasztalt mennyiségre, 496,000 mmázsára emelkedett, meghóditotta a már egészen elveszett északamerikai piacokat, a hová 244,106 mmázsát vittek ki. Emelkedik a nyersczukor kivitele Angliába és Olaszországba is, ugyszintén a finomított czukoré a Keletre. 1896-ban állt be először az a jelenség, hogy állandóan 100,000 métermázsán felüli czukorkészlet van a fiumei raktárakban. A magyar czukorkivitelnek határozott jövője van; de még sokáig fog tartani, a míg Ausztriát e téren megközelíthetjük.

Fa. A fiumei kivitelben mennyiségét tekintve első helyen áll az épület- és műfa, a mely értékét tekintve is egynegyedét teszi az összes forgalomnak. A fiumei állomásra 1895-ben 2.574,254, 1894-ben 2.803,616 és 1893-ban 2.753,690 mm. épület- és műfa érkezett. A nagy arányokban emelkedő fakivitel támogatására hatalmas farakodó helyeket létesített a magyar állam: a Fiumara két partján elterülő Deltát és Braidicát. A Deltára támaszkodó Baross Gábor-fakikötő is a faexport megkönnyítésére szolgál.

Legnagyobb jelentősége a tölgyfadongának van, a melyet leginkább Horvát-Szlavonországban, ujabban Boszniában és Magyarországban gyártanak. A forgalom méreteinek megitélésére elég megemlíteni, hogy a fiumei állomásra 1893-ban 12,819, 1894-ben 12,811, 1895-ben 8214 és 1896-ban 9120 kocsirakomány donga érkezett be. Kivitetett 37.156,901 drb. E czikkben túlnyomólag mi fedezzük Francziaország óriási szükségletét, bár legujabban a kapzsi jankeek is igyekeznek, hogy ott lábukat megvessék. Kisebb mennyiségben Portugáliába, Olaszországba, Angliába, Spanyolországba, Hollandiába, Algirba, Tuniszba és Görögországba, ujabban Palesztinába exportálnak még hordódongát. Egész 1882-ig Trieszt dominált a dongakivitelben; ez évben Fiuméból már 20 millió darabot vittünk ki. Azóta, bár némi ingadozással, emelkedett a kivitel. 1891-ben érte el 60.461,300 darabbal (több mint 1 1/2 millió mm.) tetőpontját, a mikor a franczia vámok erős emelése miatt hirtelen majdnem felére csökkent; bár a következő években az exportálók buzgósága jó részt kiköszörülte a csorbát. 1892-ben 33.198,700, 1893-ban 53.247,600, 1894-ben 52.258,400, 1895-ben 33.162,700 darab tölgyfadonga ment ki Fiuméból. Az 1895. évi hanyatlás után, 1896-ban ismét emelkedik a magyar hordódongakivitel Francziaországba. Általában Fiuménak vezető szerepe van a dongaforgalomban s méltán büszkék lehetünk arra, hogy a magyar kikötő e forgalmat tekintve a legelső helyen áll az egész föld kerekségén.

A többi fanemeket tekintve, azok forgalma, kivéve a vasúti talpfát, fenyő- és bükkfadongát, egészben véve emelkedést tüntet fel. Kivittek 2501895-ben: 9647 m³ tölgy-gömbfát Hollandiába, Angliába, Belgiumba stb., 16,203 m³ tölgy-négyzetfát Franczia-, Olasz-, Angolországba, Belgiumba stb.; 31,526 m³ erős tölgy-deszkát Francziaországba és a többi nyugateurópai államokba; 681,500 darab tölgyfa-parkettát ugyanoda; 59,900 talpfát Görögországba, Tuniszba stb.; 1404 távirórudat Olaszországba; 863 m³ tüzifát leginkább Olaszországba (az 1896. évben jelentékenyen növekszik); 278,100 drb. bükkdeszkát Olaszországba és Nyugat-Európába; 8.703,000 drb. bükkládadeszkát (tavolette) legnagyobbrészt Olaszországba (déligyümölcs csomagoláshoz), azután Belgiumba; 3300 darab erős bükkdeszkát Spanyol- és Francziaországba; 73,200 darab bükk-négyzetfát (subbie) Spanyol-, Olasz-, Görögországba és Észak-Afrikába; 26,800 drb. bükkfa-evezőt Dél-Európába; 4.600,000 drb. bükkfa-dongát Franczia-, Olasz-, Görögországba és Maltába; 21,364 m³ fenyőszálfát Franczia- és Olaszországba; 12,542 m³ fenyőgerendát ugyanoda; 40,500 drb. erős fenyődeszkát Olaszországba stb.; 1.271,800 drb. fenyődeszkát Olasz-, Török-, Görögországba, Algirba, Maltába és Ausztriába; 315,200 drb. fenyő-négyzetfát (scurette) Olasz-, Török-, Görögországba és Algirba; 1.020,400 drb. fenyőléczet Olasz- és Törökországba; 1403 drb. rudat Olaszországba; 787,000 drb. fenyődongát Olaszországba és Ausztriába; végül 307 m³ körisfát, 177 m³ szilfát és 151 m³ diófát részint Olaszországba, részint pedig Nyugat-Európába. Faszenet átlag 10,000 métermázsát viszünk ki Olaszországba.

A faáruk kivitele 1896-ban következő volt:

Gabona és hüvelyesek. A gabonaneműek még mindig igen fontos szerepet játszanak Fiume forgalmában, bár a buzakivitel fokról-fokra hanyatlott, s ma már csakis az osztrák és magyar tengerparti kis malmok részére szállít Fiume buzát. A buzakivitel 1878-ban kezdődött, a mikor Franczia-, Angol-, Olaszországba és Belgiumba 36,344 métermázsát szállítottunk. Később is eme piaczok felé irányult az export, a mely 1888-ban érte el 616,391 métermázsával tetőpontját, tehát abban az évben, a mikor lisztkivitelünk is eddig nem tapasztalt dimenziókat ért el. Ez évben Brazilia és Hollandia csatlakoztak még fogyasztópiacainkhoz. 1889-ben még 403,755 mm., 1890-ben 172,870 mm., 1891-ben 210,452 mm. volt a buzakivitel. A következő évben 52,863 métermázsára csökkent, s ebből is csak 5379 mm. ment a külföldre, 1893-ban pedig semmi. Angliába és Braziliába 1890-ben, Belgiumba és Francziaországba 1891-ben, Olaszországba és Hollandiába pedig 1892-ben exportáltunk utoljára. Mindeme piaczokat fokozatosan hódították el tőlünk a tengerentúli országok. Az utolsó három év kivitele (a mely már csak belföldi kikötőkbe irányult) a következő volt: 1893: 54,254, 1894: 58,424, 1895: 83,888 métermázsa.

Jelentékeny kivitelünk van ezzel szemben a sörárpából. Ez 1878-ban kezdődött meg, a mikor Belgiumba 12,113 métermázsát szállítottunk. 1879-ben már Francziaországba és Hollandiába is mentek szállítmányok, 1880-ban pedig Angliát hódítottuk meg. Azóta a hármas királyságokba állandóan exportálunk, míg a többi fogyasztó piaczokra helyenkinti megszakítással. 1883 óta csak két évben, 1892-ben és 1895-ben maradt az export 200,000 métermázsán alul. Rendkivül nagy segitségére van a fiumei árpaexportnak a Magyar leszámítoló- és pénzváltóbank elevátora, a melyben az állomásokról érkező árpát kezelik és igy kivitelképessé teszik. Az árpakivitel is 1888-ban volt a legnagyobb, 499,042 mm. Az utolsó öt évben, csupán a főbb piaczokat véve figyelembe, a következő volt az árpakivitel:

Az 1896. évben több és jobb sörárpánk termett, s azért a kivitel is újra megindult. Nevezetesen Rotterdamon át több hajórakomány árpa ment már az évad kezdetén is Németországba, a hol az idei árpa a sok esőzés miatt megromlott; ámde még sem érte el egészen az 1895-iki eredményt, mert mindössze 180,767 mmázsára rugott.

Tengeri-kivitelünk csak pár jó terméssel dicsekedő évben volt 100,000 métermázsán felűl, a legnagyobb 1892-ben 252,816 mm. Akkor Dalmácziába, Isztriába és Olaszországba exportáltunk. Azóta csak a monarchia kikötőibe szállítottunk; 1893-ban 85,214, 1894-ben 30,481 1895-ben 83,059 mmázsát. 1896-ban ismét nagyot lendült a tengeri kivitel, az exportált mennyiség 193,518 mmázsára rúgott, tehát kétezernél többre az 1895-iki kivitelnél.

Egyéb gabonában nincs említésreméltó kivitelünk. Annál figyelemre meltóbb az a haladás, a melyet babkivitelünknél tapasztalunk. Ez a czikk gyorsan hódított a nyugaton, s ma már egyik legfontosabb kiviteli czikk. Egész 1890-ig állandóan 70,000 métermázsán alul maradt a bab kivitele; de a következő évben már mindenfelé élénk kereslet nyilvánult iránta. A nevezetesebb, 1000 métermázsánál nagyobb mennyiséggel szereplő külső piaczok a következők voltak:

Szilva. Aszaltszilva-kivitelünk, mióta az észak-amerikai Egyesült-Államok Kaliforniában meghonosították a szilvatermelést, rendkivül leapadt. E czikkből azelőtt hatalmas mennyiségek mentek el hajón, így 1887-ben 141,845-ben, 1888-ban pedig 110,209 mm. A kivitel kilencztized részben Amerikába s részben Franczia-, Angol- és Olaszországba irányult. Azóta egyre hanyatlik az export. 1893-ban 21,274, 1894-ben 33,695 és 1895-ben csak 18,495 métermázsát vittek ki, főleg Hollandiába, Belgiumba és Olaszországba. Az amerikai bevitel 1894 óta szünetel. 1896 őszén, a kedvező eredményü boszniai termés megint uj impulzust adott szilvakivitelünknek, a melyet különben az államvasutak számos intézkedése is előmozdit. Érdekes, hogy Németországba irányuló szilvakivitelünk jelentékeny része is Fiumén át van, a minek oka tarifális intézkedésekben rejlik. 1896-ban a rizs, szilva és szilvaiz kivitele 24,814 mmázsa volt.

Magvak. Repczekivitelünk csaknem teljesen megszünt. Az utolsó élénk exportév 1890 volt, a mikor különféle rendeltetési helyre 66,692 mm. ment el tengeren. Azóta a kivitel évi mennyisége 500-5000 mm. közt váltakozott.

Napraforgó, kender, len, luczerna stb. magvakból váltakozik kivitelünk, de alig haladja meg az évi 10,000 métermazsát. Gyógyfüvekből átlag 2000 métermázsa ment ki Észak-Amerikába és Nyugot-Európába.

Állatok és állati termékek. Fiuménak állatkivitele nincs, legfeljebb kevés számú lovat exportáltunk Kelet-Indiába és Olaszországba.

252Nyersbőrt csak pár ezer métermázsát exportáltunk évenkint a nyugati államokba.

A vajkivitelt a "Hungária" magyar vajkiviteli társaság kezdeményezte 1895-ben, 757 métermázsát exportálván Braziliába, Hollandiába és Törökországba. 1896-ban megkezdte a Kelet-Indiába való exportot is. Szalonna és zsír átlag 2000 mm. megy évenkint az osztrák tengerpartra.

Szeszes italok. Sörkivitelünk nincsen, pedig sokat lehetne elhelyezni a Keleten, Olaszországban és Braziliában, a mint Trieszt példája bizonyítja. Szeszkivitelünk a milyen gyorsan fejlődött, most olyan gyorsan hanyatlik; borszeszünk helyét a cseh, morvaországi, orosz, német s legújabban a román szesz foglalja el a Levantéban. 1890-ben még csak 6777 mm. volt az export; 1891-ben már 20,200, 1892-ben 22,134 és 1893-ban 31,470 mm., 1894-ben azután 12,074 és 1895-ben 10,088 métermázsára esett le. 1896 tavaszán rendkivül értékes refakcziákat léptettek életbe a m. kir. államvasutak, a melyek a kivitel emelését és annak Fiuméban való összpontosítását, illetőleg Trieszttől való elvonását czélozzák. Sajnos, mindeddig nincs sok foganatja a különben dicséretes intézkedéseknek. 1896-ban ugyanis 18,831 mm. volt a fiumei kivitel, mig ugyanakkor Triesztbe 15,800 mm. ment tőlünk. Gátolják kivitelünk emelkedését a Lloyd magas fuvardíjai is. Ma még különben Szamosz szigete, Szmirna, Konstantinápoly, Mytilene, Tunisz, Tripolisz, Malta és Alexandria főkiviteli piaczai a magyar borszesznek. Likör-, rum- és cognackivitelünk átlag 1000 mm. volt az utolsó években.

Borkivitelünk azelőtt nagyon jelentékeny volt. 1880-ban - ez izben először - 107,409 mm. magyar bor ment Fiuméból Francziaországba, 1886-ban pedig 134,488 mm. A 10,000 métermázsát 1890-ben haladta meg - 3301 métermázsával - utoljára francziaországi kivitelünk. 1880-tól 1890-ig több mint 600,000 mm. magyar és dalmát bort exportáltunk Francziaországba. Az utolsó 5 évben fokozatosan csökkent odairányuló borkivitelünk s 1895-ben már csak 2762 métermázsát tett, melyet főleg a bordeauxi piacz vett. Francziaországon kivül még Angliába, Olaszországba, Belgiumba, Hollandiába, Keletindiába és Braziliába mentek és mennek mérsékelt, évi 1000 mm. mennyiséget csak ritkán meghaladó szállítmányok. A borbehozatal 1888-ban haladta meg először a kivitelt, a mikor a viszony 146,276 : 82,959 mm. volt. Azóta a kivitel egyre csökkent, s 1895-ben már csak 10,766 métermázsát tett, míg 1894-ben 15,965 métermázsát. Főpiaczaink voltak ez évben (1894-el szemben): Francziaország 2762 (1647), Olaszország 1667 (805), Brazilia 604 (1347), Hollandia 520 (407), Németország 387 (14), Anglia 375 (461), Kelet-India 253 (12), Görögország 130 (153), Belgium 140 (43), Törökország 105 (205) métermázsával. Palaczkbor és pezsgő-kivitelünk jelentéktelen. Eczetből növekedő kivitelünk van, 1895-ben 2307 mm. ment ki, részben Angol- és Németországba. 1896-ban a bor kivitel 13,936 mmázsa volt, az eczeté 1204 mmázsa.

Ásványviz. Nagyfontosságu a fiumei ásványviz-kivitel. Csaknem kizárólag a budai keserűviz-források tuajdonosai kultiválják ez üzletágat, s évenkint állandóan 30-40 ezer métermázsát exportálnak Fiumén át. Sajnos, eddig mégis túlnyomólag Hamburg közvetíti az Anglia és az Egyesült-Államok, e legfontosabb piaczaink felé irányuló kivitelt, mert onnét sokkal olcsóbbak a tengeri szállító díjak. E visszás állapoton olcsó vasúti tarifák segíthetnének a magyar kikötővel való forgalomban. Az 1895. (és 1894.) év kivitele a következőleg alakult: Anglia 18,157 (11,976), New-York 7024 (11,137), Francziaország 5030 (3038), Algir 1895-ben semmi (1894-ben 4287), Olaszország 4100 (3229), Törökország 60 (111), Brazilia 44 (74), osztrák-magyar tengerpart 748 (751), összesen 35,214 (34,653) métermázsa. 1896-ban ismét emelkedett ásványviz-kivitelünk; az exportált mennyiség 44,392 mmázsa volt.

Élelmiszerekből 3990 mm. tészta ment 1895-ben a tengermellékre, Angol- és Törökországba és 1499 (1894-ben 2682) mm. konzerv, túlnyomólag Észak-Amerikába.

Ásványok. Az ásvány-kivitelt tekintve, mangán- és grafitexportunk egyre hanyatlik. 1890-ben még 58,270 és 1892-ben is 26,628 métermázsát exportáltunk, míg 1895-ben Angliába és Olaszországba csak 5526 métermázsát. 1896-ban jelentékeny kivitel fejlődött magnezitben New-Yorkba, s már eddig is több mint 10,000 métermázsát szállítottak el. A kivitt magnezit különben karinthiai eredetű. Sikporból (Federweiss) körülbelül 3100 mm. megy Fiuméból Angliába, a mely szintén osztrák származású.

Cserzőanyagok. A cserzőanyagokból egyetlen, de annál fontosabb kiviteliczikkünk a cserlé (taninextrakt). Ez anyagot a dongagyártásnál kapott forgácsból nyerik, s feldolgozásával négy nagy szlavoniai gyártelep foglalkozik. A szlavon cserlé egyre nagyobb elismerésben részesül a belga, franczia, angol stb. bőrgyárak részéről kiváló tulajdonságai miatt. 1890-ben 89,335 métermázsát exportált Fiume, 1894-ben már 104,891 és 1895-ben 125,035 métermázsát. Főkiviteli piaczaink voltak 1895-ben, illetőleg 1894-ben: Anglia 64,552 és 51,125, Belgium 32,752 és 33,696, Francziaország 13,449 és 5963, Németország 9305 és 4057, Olaszország 2998 és 3222, Hollandia 1469 és 2107, végül Oroszország 209 és 80 métermázsával. Jelentékenyen megkönynyíti a cserlé kivitelét, hogy az nagyobbrészt szabadban tartható, s így Fiuméban rendkivül mérsékelt helyi költségeket fizet. 1896-ban 124,248 mm. cserlét és 2419 mm. más cserző anyagot vittek ki Fiuméból.

Kőolaj. Finomított kőolajat átlag 20,000 métermázsát szállít a fiumei finomító a magyar-osztrák tengerpartra.

Pamutárúk. Pamutárút leginkább az osztrák ipar szállít Fiumén át a tengerpartra, átlag 3000 métermázsát. De mi ez Trieszt óriási kiviteléhez képest! Szintúgy elenyésző csekély Fiume kivitele ruházati czikkekből.

Papir. Papirkivitelünk legnagyobbrészt a fiumei papirgyár kezében van, a mely 8-9000 mm. levél- és irópapirt exportál Angliába, Török-, Görög-, Spanyolországba, Braziliába, Egyptomba, Romániába és Keletindiába. A Lloyd számosabb hajóösszeköttetése a magyar papirkivitel nagy részét elvonja Triesztbe, a melynek Hamburg eredményes versenyének daczára növekedő kivitele van. Lemezpapirosból is hanyatlik kivitelünk; 1895-ben csak 1102 mmázsát vittek ki Angol-, Franczia-, Olasz- és Spanyolországba. Rendkívül hanyatlik a cellulose-(papiranyag) kivitel. Legtöbb kivitelünk volt ebből 1893-ban: 34,092 mm., mig 1894-ben 21,284 és 1895-ben 12,510, 1896-ban cellulose 10.009, papirosáruk 10.100, összesen 20,109 mm. Kiviteli piaczaink Anglia-, Olasz-, Spanyol-, Francziaország, az Egyesült-Államok, Brazilia és Kelet-India. A fiumei kivitelben a zernesti és egy karinthiai gyár játszanak főszerepet.

Butor. Rendkivül dezoláltak a viszonyok fabutor-kivitelünk terén. Fiumén át alig szállít a fiumei butor-gyáron kívül még egy-két magyar gyár, a többiek a hamburgi vagy (a Kelet felé) a trieszti utirányt használják. E szomorú állapotnak oka a tengeri fuvar rendkivüli magassága. A kész (montirozott) hajlított fából készült butor után nagy térfogata miatt úgy az Adria, mint a Lloyd olyan drága fuvart szed, hogy a fabutorgyárak, amúgy is nagy lévén a verseny e czikkben, a világpiaczon inkább lemondanak az üzletről, semhogy Fiumén át szállítsanak. Jellemző, hogy Fiuméból Londonba a butorszállításának díja a tengeren, vagy pedig vasúton Hamburgon át ugyanakkora. Ilyen állapotok mellett nem csoda, ha a fiumei export egyre pang és hanyatlik. 1895-ben 6762 mmázsát vittek ki Fiuméból, még pedig: a magyar és osztrák kikötőkbe 2586, Angliába 821, Olaszországba 736, Egyiptomba 494, Braziliába 429, Törökországba 843, Tuniszba 166, Francziaországba 221, Görögországba 129, Maltába 146, az Egyesült Államokba 65 és Kelet-Indiába 89 mmázsát. 1896-ban 8056 mmázsát vittek ki, tehát 1294 mmázsával többet.

Üvegáruk. Közönséges üvegből és üvegárúkból némileg emelkedik a kivitel; de vagy Hamburgon, vagy Trieszten át irányúl. 1895-ben 2026 mm. közönséges üveget vittünk ki a tengermellékre, Francziországba, Angolországba és Tuniszba. Kivittünk ugyanakkor 193 mm. üvegárút. Legújabban az öblös üvegkivitele Franczia-, Spanyol- és Angolországba Fiumén át egy nagy 254magyar gyár fáradozásai révén az előbbi évekhez képest jelentékenyen emelkedik. 1896-ban jelentékenyebb volt a kivitel, összesen 6793 mmázsa.

Vas. Vasból és vasárúból csekély a kivitelünk. Törökorszába (Szalonikibe) hosszabb időközben vasszögeket viszünk ki, úgyszintén Braziliába. Zománczozott edényekből ujabban Spanyolországba emelkedik az export. Lópatkót is szállít Fiumén át egy osztrák czég Olaszorszába.

Gépkivitelünk legújabban örvendetes fejlődésnek indúlt. 1894-ben 1791 mm. volt a fiumei export, 1895-ben már 3153 mm. A rendeltetési helyek közül Olaszország áll első helyen, a hova a Ganz-gyár szállít sok villamosvilágítási berendezést; 1896-ban Spanyolországba is ment ebből több waggon.

Kisebb mennyiségben ment gép Görög-, Angol-, Francziaországba, Kelet-Indiába és Braziliába. Ellenben varrógép-kivitelünk hanyatlik; 1892-ben 3770 mm. ment ki, 1895-ben csak 122 mm. Torpedót a fiumei torpedógyár szállított (évenkint átlag 100 darabot) Angol-, Franczia-, Törökországba és Braziliába.

Vegyi szerek. A vegyi szerek és vegyészeti segédanyagok közül megemlítjük: a keményitőt, a melyből 10-13,000 mm. megy legnagyobbrészt Angliába, azután Olasz-, Franczia-, Görög-, Törökországba és Hollandiába; az enyvet, melyből 1000-3000 mmázsát viszünk ki Angliába és Nyugot-Európába, a ként, a melyből növekedő kivitelünk van (1895-ben 3466, 1896-ban 5274 mm.) Braziliába, Angol, Francziaországba és Belgiumba, végül a hamuzsirt, a melyből csak 1895-ben fejlődött említésre méltó kivitel: 3980 mm. (1896-ban 4907 mm.) az Egyesült Államokba, Török-, Angol- és Olaszországba.

Fiume kereskedelmére nézve legnagyobb baj az, hogy a forgalom túlnyomólag átmeneti és csak egy minimális részét közvetíti magának Fiuménak kereskedelme. Mennyivel mások a viszonyok Triesztben, a melynek bankházai, kereskedői és bizományosai tapasztalataik, szakismereteik, egyre növekedő tőkéjük és vállalkozói kedvük által a monarchia tengerentúli kereskedelmét jó részben a saját kezeikben összpontosították. Tekintetbe kell vennünk másrészt, hogy a magyar kormányzat pár évtizede kezdhette meg csak Trieszt százados hagyományán megerősödött kereskedésével szemben az önálló működést. E miatt Fiume önálló kereskedése még mindig csak szűk keretben mozog.

Legfontosabb és egyik legrégibb kereskedelmi ága Fiuménak az exportforgalomban az épület és műfa. A mint az államvasutak a fiumei tarifákat szabályozták s a magyar kikötőn át való dongakereskedés lehetővé vált, Triesztből több dongaexportáló czég tette át székhelyét Fiuméba, vagy itt 255fiókot alapított. A franczia (p. o. a cettei) dongaimportczégek is mihamar képviseltették magukat Fiuméban. Ma már a dongakivitel túlnyomólag a fiumei útirányt használja, de ennek daczára több dongaexportczég székhelye van még Triesztben, mert ott több és nagyobb bankház lévén, pénzügyi műveleteiket olcsóbban bonyolíthatják le. Részben ugyanez áll a fakivitel többi ágánál is.

Donga- és fakivitellela következő nagyobb czégek foglalkoznak Fiuméban: Gairard I. B. M. (legnagyobb franczia dongaimportőr czég), Neuberger Felix és fia, fiumei Hitelbank, Gaffinel Christián, Glass G., Pagan Giovanni, Schadelook Th., Premrou és Ružička, Curro R. és fia, Klein és Milch, Gotthardi Giov. E., Kemény Dezső, Bresslauer Izidor, Polacsek Ede stb.

A gabonakereskedők közt a budapesti Bayerthal és Lewy czég említendő első helyen, a melynek fiumei fiókja főkép az árpaexporttal foglalkozik s rendszerint kétharmadát exportálja az összes Fiuméba kerülő sörárpának. E czég foglalkozik legnagyobb mértékben a kukoricza-importtal is, amikor ez rossz termés miatt szükségessé válik. A többi gabonakereskedő részben ugyancsak tengerivel meg zabbal kereskedik, részben pedig buzával. Ugy a buzát mint a tengerit leginkább a tengerparton levő vízi-malmoknak adják el. Nevezetesebb gabonakereskedőink Mayländer Gius. & Figli, Lederer Gius., Morini Pompeo stb.

A lisztkereskedés meglehetősen fejlődött, mert Dalmácia, Isztria és a magyar tengerpart, sőt Bosznia és Herczegovina is leginkább Fiuméban és Triesztben vásárolja be szükségletét. Még csak néhány évvel ezelőtt is, a mig a fiumei Molino Žakalj fennállt, csak pár magyar malom volt Fiuméban képviselve, ma már 40-50-re rúg a malomügynökök száma s alig van jelentősebb magyar malom, a mely Fiuméban képiselve ne volna.

Czukorkereskedéssel a Fiumei hitelbank árú-osztálya foglalkozik, s ezenfelül még pár kereskedő, a kik a tengerpartra dolgoznak leginkább. Ugyancsak a Hitelbank árúsítja el a petroleumfinomitó és a rizshántoló-gyár terményeit is.

Az importüzlet terén legfontosabb a fiumei borkereskedés, a mely főkép azóta öltött nagy arányokat, a mióta az olasz borok behozatala megkezdődött. Ez üzletágban Fiuménak fontos szerepe van, mert azok a hazai borkereskedők, a kik kellő tőke hiányában vagy mert nincs nagy szükségletük, nem vásárolnak be a termelő helyeken, szükségletüket leginkább Fiuméban fedezik. Nevezetesebb helyi borimporteurök: Wolf Lipót fiai (Kismarton és Fiume), Riboli Giov., Herzel Ferencz és tsa, Burich M., Ružička B., Blau testvérek, Frankl és Spitzer, Strümpfler Fr. A., Frischmann és Kiss, Bauer M. (Bécs és Fiume), Fodera és Borusso (Castellamare és Fiume), Fragalá Arcangelo és mások.

Gyarmatárú-kereskedéssel nagyban csak a Magyar kereskedelmi részvénytársaság foglalkozik, a mely kávét, déligyümölcsöt, fűszereket importál. Ugyancsak a Kereskedelmi társaság ragadta kezébe a palakő és valloneaimportot. Déligyümölcs-kereskedéssel foglalkozik továbbá a Mondolfo S. L. és fia czég is.

A fiumei szállítók közül megemlítjük a következőket: a Schenker és társa, Fischer és Brüll, Fratelli Gondrand, Blum és Popper, Honig Ignácz és tsa, Blüh Adolf, Chierini Eug. czégeket.

A fiumei kereskedelmi intézmények élén a kereskedelmi és iparkamara áll. Elnöke Meynier Henrik papirgyártulajdonos; a kereskedelmi osztály alelnöke Steinacker Arthur bankigazgató, az ipari osztályé pedig Luppis A. F. lovag hajótulajdonos. Kamarai titkár Smoquina A. F., a ki évek hosszú során szolgálja már az ország ez egyik legfontosabb kereskedelmi kamarájának ügyeit. A kamara két osztályának 32 tagja van, kiket 1893-1898-ra választottak.

A fiumei tőzsdét a kormány segélyével 1892-ben alapította a fiumei kereskedő-testület. Nem lévén azonban jelentékeny kereskedésünk, a tőzsdén nem igen kötnek üzleteket, inkább csak a kereskedők összejöveteleinek elősegítésére 256szolgál. A fiumei tőzsde elnöke Vranyczány Simon báró; alelnöke Corossacz Ferencz Gilbert. A tőzsde társintézménye a Fiumei Lloyd, a kereskedők kaszinója, a mely mint ilyen már kívül esik a tulajdonképeni kereskedés keretén. A Fiumei Lloyd fokozatosan több szakosztályt (ipar, kereskedés, hajózás, közlekedés) alapít, a melyek gazdasági dolgokban véleményt fognak adni; e szakosztályok elseje, a kereskedelmi, már meg is alakult.

A Magyar leszámitoló és pénzváltó bank fiumei raktárválallata a mely 1891-ben jött létre, szintén a kereskedelmi intézmények közt említendő meg. Ez intézet fennállása óta sokat lendített már Fiume sorsán; élén Lévai Adolf gondnok áll.

Ez Fiume mai kereskedelmének képe. Attól a jövőtől azonban, melyre fekvése hivatottá teszi, még mindig messze áll. Sok intézkedésre, főleg pedig a magyar kereskedő világ tevékenységére volna szükség, hogy Triesztnek teljesen egyenrangu versenytársa legyen. Sajnos, hogy a magyar kereskedők csak csekély számmal telepedtek le Fiuméban, s a budapesti gyarmatárú-nagykereskedések Fiumétól egészen távol tartották magukat. Ellenben Triesztnek nagy kereskedő-közönsége van. Pedig az osztrák kikötő sok tengerentúli országgal, mint Braziliával és Olaszországgal nincs előnyösebb összeköttetésben, mint Fiume, s mégis azt látjuk, hogy Fiuménak nincs számottevő gyarmatárú-kereskedése, mig Trieszt kereskedői nemcsak a monarchia, hanem Németország, Svájcz, Oroszország és a Balkán-államok egy részének szükségletét is ellátják.

De legékesszólóbban a számok beszélnek. Látni a következő hivatalos adatokból, hol, milyen irányban van a helyzet javítására szükség. Az 1895-ik évben Fiume és Trieszt főbb importczikkei voltak, s ugyanakkor Triesztből Magyarországba mentek a következő nevezetesebb importczikkek:

Trieszt tehát a magyar behozatal terén még mindig nagy tért foglal el Fiume rovására.