« A tenger természeti viszonyai a fiumei öbölben. (Lorenz és Luksch József adatai alapján). KEZDŐLAP

Fiume és a Magyar-Horváth tengerpart

Tartalomjegyzék

A karszt-lejtő és a tengerpart állatvilága. Írta Matisz János. Felülvizsgálta Szterényi Hugó. »

374Halászat a magyar-horvát tengerparton.
Írta Matisz János

Fiuménál kifogott czápa.
(Matisz János felvétele)
fejkép

Tizenegy águ szigony.
(Eredeti rajz)
A Quarnero és a magyar-horvát tengerpart mentén egész Carlopagóig húzódó Morlák-csatorna, ez a szigetek által elzárt tengerrész a halak menedékhelye és ivófészke. Különösen áll ez a Maltempo-csatornára és annak dél-felé húzódó folytatására, mely halakban igen gazdag, és a hol a sziklás partvonal állandó halain kivül nagy mennyiségben vannak még vándorhalak is, milyenek pl. a kis tőkehal (Gadus minutus, L.), a nagy tőkehal (Merlucius esculentus, Riss.), a szkombro (Scomber scomber, L.) és a tintahal (Thynnus vulgaris, C. V.). Ellenben hiányzanak a Quarneróban a nagy tengeri mélységekben és nagy víznyomás alatt élő halak; hiányzanak továbbá a Muraena helena, L. foltos és csíkos tengeri ángolna válfajai, melyek tengerpartunkon csak Carlopagótól délre mutatkoznak (Ragusában már közönségesek), és a melyek, úgy látszik, melegebb éghajlatot kivánnak, mivel egyéb életföltételeik, a sziklás és üreges tengerpartok, nálunk is megvannak. De még a kardhalat is (Xiphias gladius, L.), mely nyáron a messinai szoroson át nagy mennyiségben kelet felé vándorol, késő őszszel és tél elején némely években bőven fogják a Quarneróban, különösen Portoréban és Bukkariczában.
Az ehető csigák és kagylók a magyar-horvát tengerpart mentén nagy mélységek miatt, nem igen fordulnak elő; azokat az átellenes szigetekről 375hozzák Fiume halpiaczára. Az osztriga is csak bizonyos mélységig tenyészik: legjobb bizonyítékok erre a bóják lánczai. Ha ezeket néhány év elteltével kihúzzák, láthatjuk, hogy körülbelül 30 méter mélységig tele vannak odatapadt fejlődő, fiatal és öregebb osztrigával, de ezen a mélységen túl az osztrigák hiányzanak. Minthogy a tenger a meredek part mentén hirtelen mélyed, az osztrigák nem élhetnek meg a fenekén, jóllehet a magyar tengerparton az osztriga életföltételét képező kevert viz (tengerparti és tengeralatti édesvízi források) mindenütt megvan. Csak a szentgyörgyi öbölben, Zengtől délkelet felé, van egy a tengerészeti hatóság által létesített osztrigatelep, mely különösen Fest Kálmán min. osztálytanácsos gondos mnnkásságának köszöni létét és a mely, mióta az öblöt hullámtörő gáttal elzárták, jövedelmezőnek igérkezik. Ehető rákjaink számosak; jó helyet találnak az egyes fajok a sziklás, repedezett és alámosott tengerpart mély vizeiben, mások a nyilt öböl legmélyebb részeiben, mint a csemegerák (Nephrops norvegicus, Leach.). Gyorsan szaporodik el a nagy tengeri pók is (Maja squinado, Latr.) és nálunk még kivánatos lenne nagyobb szaporítása végett mentől több terhes nősténynek kivetése a tengerbe. A nagy ollóst (Homarus vulgaris, M. Edu.-astice) és a nagy csápos rákot (Palinurus quadricornis, Latr. ragosta) sziklás tengerpartunk mentén, különösen a kevésbbé lakott helyeken, néha óriási, közel 1 m. hosszú példányokban fogják. A rövidfarkú vagy oldalgó zacskós rákok (Brachyura) a sziklák között bujkálva nagy számmal élnek, de ezeket az egy fenéklakó Portunus depurator, Leach. kivételével, nem halászszák. Ez utóbbit nagy mennyiségben fogják kotróhálóval, kilóját 4-6 krajczáron árulják. (Costrenai fánk - Frittole di Costrena.)0

Quarneroi halászok.
Az alsóbbrendi állatokat u. m. férgeket, tüskebőrüeket, ürbelüeket sem halászszák; tengerparti népünk kineveti az olaszt, aki pl. a tengeri sünt is feltöri és petefészkeit kiszürcsöli.
A Quarneróban a tengerfenék alkotása szerint megkülönböztethetünk:
a) Parti halakat (pesci di grotta), a melyek a sziklás partmenti tengert kedvelik és a legbecsesebb, legjobb halak (durbincsok, fogas).
b) Bozóti halakat (pesci d'erba), a moszatokkal sűrün benőtt tengerfenék lakói (ajakosak, sügérek, tengeri ördög, haskorongok, kis czápafajok, fiatal árcsőrű csukák).
c) Homoklakó halakat (pesci di ghiaia) a tengerfenék homokjában befurakodva lesik a zsákmányt (pl. csillagvizsgáló, sárkányhal). Húsuk igen finom, különösen a félszegúszók a legfinomabb halfajok (levélhal, nyelvhal, romb).
d) A nagy tenger halait (pesci dell'alto mare), melyek messze a partoktól a tenger mélyebb rétegeiben tartózkodnak (tőkehalaink).
376e) Kóborló halakat (pesci vagabondi). Ezek időről-időre elhagyják a tengernek távolabbi mély rétegeit és rajokban közelítik meg a partokat (szardellák).
f) Vándorhalakat (pesci migratori), melyek rendes évszakokban időközökben keresik fel az öblöket (Szkomber, tinhalfajok, kardhal, egyáltalában a szkomberfélék). Végül
g) Vendégeket (ospiti), melyek megjelenése esetleges, és soha sincs rendes időhöz kötve. Ilyenek a nagy czápák, a lobogó hal, a holdhal, a fejszehal, a szkomberfélékhez tartozó révkalauz (Naucrates ductor, Bl., fanfano) és mások.
A Quarneroban dívó halászszerszámok a következők:
A) Hálók: a) Egyenes állitó-háló és a tinháló (tonnara), b) kerítő-hálók, c) vonó-zsákhálók, d) különleges-hálók.
B) Horgok: a) Egyszerűek, b) összetettek.
C) Szigonyok.
D) Varsák.
E) Halászbárkák és ladikok.

Halásztanya a magyar-horvát parton.
(Eredeti rajz)
HÁLÓK.
Hálók.
A hálók legnagyobb részét halászaink maguk készítik és szerelik fel. A hálók kenderfonálból, egyesek vagy a nagy hálók némely részei néha lenfonálból vannak szőve. Hogy tartósabbak legyenek, a halászok fenyő- vagy tölgykéreg tannintartalmú kivonatával barnára festik. A háló szemeinek (nyilásainak) átmérője különböző hálónemeknél különböző, és a méreteket centiméterekben fejezik ki.
A háló alsó szélén alkalmazott ólomsúlyok (hálókövek) a fenék felé hozzák, míg ellenben a felső széléhez erősített nagy parafadarabok vagy lemezek (melyeket a magyar halászok is parának hivnak) a víz felszínén lebegtetik. A hosszú kötelek, melyekkel a hálókat megkötni vagy vonni szokták, vagy kenderkötelek, vagy pedig a sokkal olcsóbb fűkötelek, melyeket a Spartium junceum nevű fűből sodornak.
Az egyenes állító- vagy függőhálók, egyszerűen kiterjesztett függőhálók, melyeknek egyik végét a parthoz, másikát egy üres, a tengeren úszó kis hordóhoz erősítik, mely utóbbi kis horgony vagy egyszerüen szikladarab által van a tengerfenékhez erősítve. Ezek a hálók hosszú fal gyanánt ereszkednek le a tengerbe és az a rendeltetésük, hogy a part mentén úszkáló vagy vándorló halakat feltartóztassák, megállítsák és megfogják. Földnyelvek közelében a part kiszögellő pontjain vagy öblök előtt sülyesztik le az e fajta hálókat. Eme hálók alkalmazása azon a tapasztalaton alapszik, hogy 377hal a a legszűkebb nyiláson is átbúvik, ha orra után indul, de mihelyt hátrál, megakad úszószárnyaiba és kopoltyúfedőjébe. A hal ugyanis könnyen befurakodik fejével a háló szemén, de a mellúszók feltartóztatják a továbbhaladásban, a mi a halat vergődésre kényszeríti; miközben szilványfedőivel beleakad a hálóba. - Ilyen hálók a következők:
1. Az egyszerű függőháló (a tengerparti elnevezése: palandara semplice) csak egy hálóból illetőleg síklapból áll; hossza különböző, mélysége 2-3 méter, a szemek átmérője 15 mm. A legkülönbözőbb kisebb halakat fogják vele.
2. Az összetett függőháló, háromfalu palandara, hasonlít a tiszai kecsege hálóhoz és három hálóból áll. A középsű háló (az inlelés) - szemeinek átmérője 12 mm. - a két tükörháló közé van téve, a hol a szemek átmérője 7-8 cm. Mélysége 2-3 m. Ez a háló leginkább a morgóhalak, vagy Trigla-félék és a sárkányhalak fogására szolgál, a melyek a tükörhálóba befurakodván, abban szilványfedőikkel vagy mellúszószárnyákkal megfogatnak.
3. A mozgó függőhálót (palandara da tiro) öblök bejáratánál olykép használják, hogy annak tengerfelőli részét ladikkal vonják, miáltal a halakat a kisebb öblökbe teljesen bezárják.
4. A tinfogóháló (tonnara) hasonlóképen ilyen mozgó függőleges állítóháló, a melylyel a nagy testarányú tinhalakat (Thynnus) fogják.
A tinhalak a nyári és őszi hónapokban a Quarnero és a magyar-horvát tengerparton, a szakadozott, sziklás, dülő és mélyvizű partok hosszában nagy rajokban jelennek meg; a parttól csekély távolságban vándorolnak és az útjukba eső mély öblökbe vonulnak; ennek megfelelően a tinhálókat is az öblökben vetik ki.

Halak piaczra készitése.
(Eredeti rajz)

Quarnerói halászkunyhó belseje.
(Eredeti rajz)
A tinfogóháló tnlajdonképen nem egyéb, mint egy óriási függőleges állítóháló (palandara), azzal a különbséggel, hogy a partról nem egész hoszszában vetik ki a nyilt tenger felé, hanem igenis a parttól kiindulva bizonyos távolságra palandara módjára, a partvonalra merőleges irányban kifeszítik; ott azután egyszerre derékszögben hajlítják, úgy hogy a háló a parttal majdnem egyenközűen halad tovább addig a pontig, a hol egy része össze van göngyölítve. A háló ezen összegöngyölített végszéléhez vonókötelet (alzana) kötnek, mely a parton szemközt lévő czölöpön átfut, és a halászkunyhóig vezet. A partról rézsutosan a tenger felé hajlik egy körülbelül 15-20 m. magas létra, a melynek tetején egy halász áll lesben és figyel, mikor közeledik és fordul be a tinhalak raja a hálóba. Ha a tenger nem elég sima, időről időre, hogy lecsendesítse a hullámfodrokat és jobban a víz alá láthasson, olajba mártott apró kavicsokat dobál a tengerbe, a melyekről az 378olaj a víz színére jut és a felületet elsimitja. Mihelyt a halak a háló által körülzárt térbe érnek, az őrszem jelt ad a kunyhóban várakozó halászoknak; addig is pedig, mig a halászok odaérnek, a létra tetején készletben lévő köveket a háló nyilása elé dobálja, a mivel a halakat a háló belsejébe tereli és a netalán kifelé indulókat visszariasztja.
Az adott jelre a többi halászok a vonókötélnél fogva a hálónak összegöngyölített részét is a part felé húzva, kiegyenesítik, miáltal a háló nyilását is merőleges állítóháló zárja el, s a halak mintegy kalitkában megrekednek. A hálót azután partra húzzák, s a bennszorult halakat csónakok segélyével kiszedik. A háló egész hosszában körülbelül egy harmaddal magasabb a tenger mélységénél, miért is könnyen enged a nagy erővel beléje ütődő halaknak s mintegy zsákot képez körülöttük.
A háló felső szélét nagy parafadarabok tartják a víz színén; alsó szélén azonban nincsenek olyan ólomsúlyok, mint más hasonló hálókon.

Preluccai tinfogó háló.
(Eredeti rajz)
A háló szemeinek nagysága nem mindenütt egyforma: a háló közepén a szemek 3 dm. szélesek, innen kiindulva jobbra-balra nagyobbodik a szemek szélessége. A háló 120-300 m. hosszú és 20-50 m. magas, a szerint, a mint azt 10-30 vagy 35 méternyi mély vizben állítják fel. A tinhálók nagyságuk szerint 600-2000 forintba kerülnek.
A többi állitó hálók ára nagysága és szerkezete szerint 50-800 frt közt váltakozik; a hálószemek méretét a halfajok nagyságához mérten alkalmazzák; így például a vándor palamida megfogására szánt tükör-háló szemeinek átmérője 20 cmt is tehet.
A keritő hálókkal azon halfajokat fogják, a melyek nem magányosan, de nagyobb rajokban társas életet élnek.
A magyar-horvát tengerpart mentén a keritő hálókat nem igen ismerik, mig ellenben az olasz halászok eredményesen használják.
Ritkábban látni halászainknál a szaltarella nevű, vagyis az ugrató függőhálót, melyet a csevolók (Mugil cephalus Cuv.) fogására használnak. A csevolók ugyanis, ha uszás közben valamely akadályra bukkannak, természetes ösztönüknél fogva oldalt kivetik magukat a vizből, átugorják az akadályt és így tovább folytatják utjokat. A halászok, felhasználván ügyesen e halak szokását: először teljesen bekerítik a csevolók raját, azután pedig a körben 379felállított függő-hálónak külső széléhez egy 2-3 m. széles kettős hálót akasztanak, melyet a hálóhoz kötött megfelelő számú nádpálczák vízszintes helyzetben tartanak. E vízszintes kettős háló felső részének szemei nagyok, az alsóé kicsinyek. (Az alsó hálót néha vászonnal pótolják.) A függőleges keritő-hálón átugró csevolók a vízszintes hálóra esnek és a nagy szemekbe mintegy belehorgolódnak. Ezeknek a hálóknak hossza különböző lehet; áruk 200-800 frt közt váltakozik.
A vonó-háló két szárnyból és egy zsákból (gyalom) áll. A szárnyhálók szemei a zsák felé mindinkább szükebbek, és minthogy dűlőnégyszögalakúak, vontatás közben minden rántásnál összébb-összébb szűkülnek, olyannyira, hogy a legkisebb halakat is vagy zsákmányul ejtik, vagy a sűrű szemű zsák felé terelik. Halászaink az e fajta becsukódló szemű hálókat horvátul migaviczának, azaz pislogó hálónak nevezik.
A szárnyak folytatását hosszú kötelek képezik, a melyekkel a meszszire kivetett hálót vagy a partra, vagy a halászbárkába huzzák. A halászainknál divó vontató hálók a következők:
1. Tratta1 oly vonóháló, melyet sekélyebb vízben, a part közelében ívben kivetnek és azután lassan a part felé hozzák, miközben a háló végei egymáshoz közelednek mindaddig, mig a háló bezáródik.
A tratta nevű hálók különbözők: a legközönségesebb a nagy nyári tratta, mely szardellák és szkombrók fogására szolgál. Hossza 120-200 m.; a szemek átmérője 2 cm.; ára 600-800 frt.

Tartana.
(Eredeti rajz)
A kis téli tratta (illír nyelven ghiravicza) a menola (ghira) rajok fogására szolgál. Hossza 100-130 m., mélysége 8-10 m., szemeinek átmérője 15 mm., ára, 100-150 frt.
A pislogó tratta (sciabacca vagy migavicza)2 szemei akképen vannak kötve, hogy csúcson álló romb-alakot mutatnak, és ha megrántják, becsukódnak.
Hossza 120-200 m., mélysége 30-35 m., nyitott szemeinek átmérője alig 2 cm., ára 300 frt.
A tratták használata igen ártalmas a halászatra, mivel az e fajta hálókat mindig sekélyebb vizben, közel a parthoz vetik ki, hol a halak vagy ivnak, vagy az uszó petéből kikelt és a part mentén növekedő fiatalok kóborolnak. E miatt sok kár esik a fiatal halállományban. Dicséretes tehát kormányunk, különösen a fiumei m. k. tengerészeti hatóságnak az a törekvése, hogy a tratta-háló szemei nagyságának minimumát meghatározza és a pislogó hálónak használatát csak kivételes, a legközelebbi révhivatalnál bejelentett esetekben engedi meg, midőn például szardella és menula-rajok 380jönnek a partra. Gyakran voltunk tanui, hogy a tratták zsákjában megfogott kevés nagyobb kifejlett hal mellett ott hemzsegett a számtalan apró fogas, branzin, az aranydurbincs stb., melyek kilogrammja azután mint halkeverék 30 krjával kelt el, a miből vajmi kevés hasznuk volt mind a halászoknak, mind a közönségnek. Nagy baj azonban, hogy az egész tengerpart mentén nem lehet a halászatot ellenőrizni. A tengerészeti hatóságnak nincs erre elég embere. A tengeren czirkáló pénzügyőröket, a kiknek aránylag kevés a teendőjük, a pénzügyminiszter beleegyezésével mellékesen föl lehetne használni az ellenőrzésre és ilymódon a kárhoztatandó dinamittal való halászatnak is elejét vehetnék.
2. A kokkia (cocchia) áll kupalaku zsákból és az ennek folytatását képező két szárnyból, a melyeket vonókötelek segélyével két vitorlás halászhajónak (baragozzi) szélmenti oldalához erősitenek meg olyképen, hogy a vonókötelek a hajó hátsó részén egy kötélgöcsön át lefutnak. A zsák nyilása 1-1 1/2 m. átmérővel bir, felső szélét parafadarabok tartják fenn, alsó szélét ólomsúlyok és odakötött kődarabok (hálókövek) a tenger fenekére huzzák le, minek következtében a zsák szája nyitva marad.

Cocchia.
(Eredeti rajz)

Egyszerü palandara.
(Eredeti rajz)
A zsák hossza 7-12 m. A kúp végén faabroncsot és alul két szánalaku fadarabot alkalmaznak, a melyeknek az a rendeltetésük, hogy a zsák végét időről időre megemeljék és meggátolják azt, hogy vontatás közben a tengerfenék szikláin fennakadjon. A zsák tulajdonképen három hálófalból áll, u. m. a belső zsákhálóból, 381a melynek szemei a csúcs felé 1 1/2 cm. átmérőjüek, a száj felé azonban nagyobbak; a külső hálóból, a melynek szemei nagyobb átmérővel birnak; az alsó hálóból, mely a zsáknak csak alsó falát veszi körül és melynek szemei 8 cm átmérőjüek.
A szárnyak mindegyikének hossza 8-12 méter, szemeik 8 cm. átmérőjüek. A kokkia ára 100-150 frt.
3. A tartana hasonlit az előbbihez, csakhogy kisebb nálánál s a zsák alsó hálófala erős, vastag fonadékból készült. A tartana vonó köteleit egy baragozzi vitorláshoz erősitik, még pedig a bárka orr- és farrudjához. Értéke csak 50-60 frt.
A kokkia és a tartana vontató hálókkal a Quarneróban a Chioggia lagunákbeli olasz halászok halásznak mérsékelt és erősebb szélben, felsöpörve és felkotorva a tenger fenekét 8-60 m. mélységig. A kokkia vontatásánál a két vitorlás egyenlő sebességgel és egymással egyenközüen halad.

Pislogó háló.
(Stiabacca.)
(Eredeti rajz)
A kokkiával és tartanával eredetileg Isztria nyugoti partvidékének lakosai üzték a halászatot az osztrák parton. Később azonban kénytelenek voltak a halászatnak ezt a módját átengedni a mértékletesebb életü és különösen a tengerhez szokott chioggiai olasz halászoknak.

Kotró háló.
(Eredeti rajz)
Minthogy a chioggiaiak a tenger fenekét különböző irányban feltúrják, a halakat nyugtalanítják és soknak ikráit elpusztitják, halászatuknak ez a módszere igen nagy kárral jár. Szerencsére a legfontosabb és legértékesebb halak ikrái a vizszinén, vagy a mélyebb vizrétegekben úszva lebegnek, a tengerfenekétől mindig távol. Igen helyesen intézkedett a magyar kormány, midőn egyetértve Ausztriával megállapította, hogy a kokkiával való halászat a parttól csakis bizonyos (2 kilométer) minimális távolságban gyakorolható. Ilyenkor ugyanis a mi sziklás tengerpartunk állandó halai, mint a branzin, a fogas és a számos fajta durbincs, állandóan a part mentén kóborol, az ikrákból kikelt fiatal nemzedék pedig szintén part mentén legel s igy a cocchia nekik már nem árthat.
A velenczei köztársaság idejében és 1855 előtt Ausztriában is tiltva 382volt e hálókat használni. Ez időtől kezdve azonban a halászat e nemét egyelőre megtürték, nálunk 1867-től kezdve pedig megengedték és szabályozták oly értelemben, hogy a chiogiotta halászok a Quarneróban a baragozzikkal való halászatokat csakis októbertől áprilisig gyakorolhatják, a mikor ugyanis a kifejlődött fiatal halnemzedék már a partok felé vonult, a csemegerákok fiataljai is megnőttek és a tőkehalak a Quarnero mély rétegeiben tömött rajokban vándorolnak. Mindamellett hogy az imént leirt vonóhálók többé-kevésbbé kotróhálók is, nem oly károsak, mint a kisszemű pislogó tratta-háló, a melyből a legkisebb halacska sem szabadulhat ki.
A különleges hálók a kövtkezők:
1. Abroncsos fenékháló. A fenékhalak, rákok és kagylók halászatára való és nem egyéb egyszerü 5-10 m. hosszú zsáknál, a melynek szája 1 m. átmérőjü és 45° alatt egymáshoz hajló vasfélkörhöz van erősítve. Hátsó végét kötéllel kötik össze és felhúzás után kinyitják, hogy a zsákhálóba került állatokat könnyebben kiszedhessék. Egy 50-100 m. hosszú kötélnek egyik végét a csónakhoz, másikat a vasabroncshoz kötik, a hálót evezve vontatják és időről időre felhúzzák.
2. A kaparó- és a kotróháló szintén zsákalakú. Az utóbbi a szájnyilásnál alkalmazott vaslapok körül, a kaparóháló ellenben egész hosszában fogakkal van ellátva. A kotróhálóval az osztrigákat, a fekete bisszus kagylókat, egyáltalában a talajhoz tapadt állatokat, a kaparóhálóval ellenben a talajhoz nem tapadó Solen, Solecurtus, Pecten, Cardium, Venus stb. kagylókat és csigákat szedik föl. Értékük 5-10 frt.

Bukkariczai tinfogó háló.
(Eredeti rajz)
3. A pöndörös vagy rokolyaháló (rizzaio) esernyőre emlékeztető vetőháló, melyet a pöndörös halász a vesztegálló halakra szokott kivetni és ilyenkor a háló estében, mint a kis leány rokolyája, szétterjed s egész lapjával a viz szinére esik. "A vízben a háló ina (széle) a sok ólomgolyó miatt hirtelen sűlyed alá s minthogy a háló közepe követni nem birja, előbb csészealakot, utóbb majdnem teljesen elzárt burkot alkot, a melyből a hal, mely mindig csak oldalt keresi a kibuvókat, menekülni nem tud."3 Ekkor a halász meghúzza a kötelet, mely a háló inát összefüzvén, az elejtett halakat a hálóba mintegy beköti. A tengeri pöndörnek átmérője 3-5 méter. Tengeri halászainknál a háló e neme kimulófélben van, az isztriai partokon gyakoribb, ellenben Magyarország édes vizeiben nagyon használják. Értéke 8 frt.
4. Emelőháló (saccoleva, odega). Alkotó részei: egy 2 m. átmérőjű vasabroncs, az ehhez erősített nem nagyon mély zsákháló, az abroncshoz egyenlő távolban kötött négy zsineg, a melyek felűl összeérnek és kötélben,folytatódnak; a halász ennél fogva húzza ki a csalétekül odadobott kenyér körül egybesereglett sok apró halat. Értéke 3-4 frt. Az emelő-hálónak egyik változata, a hol a zsák nem hálóból, de gyér vászonból van varrva és a partok közelében az aprócska., 2 cm. 383hosszú ú. n. százat egyszerre vagy meztelen hal (pesce nudo; cent' in bocca - Latrunculus pellucidus) ezer meg ezer egyénből álló rajainak kiemelésére szolgál.
5. A meregetők (volega) kézi segédhálók, nagyságuk rendeltetésüknek megfelelően különböző. A halász sok hasznukat veszi a tratta (gyalom) húzásnál, hogy a zsákból a halakat kiszedhesse, a halak szállításánál, kiemelésénél stb. A meritőháló részei a villás szár (fa-ág), az ennek folytatását képező abroncs és az ehhez szájával erősített zsákháló. Értéke 1 frt.

Kecsege-háló.
(Eredeti rajz)

Tratta.
(Eredeti rajz)
HORGOK.
Horgok.
A horgok egyszerübb, olcsóbb, de kevésbbé jövedelmező halászati eszközök. Alkotó részeik: a zsineg, a horog, az ólomsúlyok és a csalétek. A zsineg vagy kenderszálakból, vagy lószőrből, nagy ritkán selyemszálakból van fonva, de alsó vége, az utolsó ólomnehézéken túl, okvetlenül a teljesen átlátszó szintelen, üvegszálszerü, rugalmas, úgy nevezett spanyol selyemszálakból áll; ez utóbbira erősítik a horgot. A szerint, a mint egy zsinegre egy vagy több horgot alkalmaznak, egyszerü és összetett horgokat különböztetnek meg, melyeket körülbelül tizenhat-féle nagyságban használnak. Csalétekül kis halakat (sardellina), kis rákokat (Palaenon squilla Fábr.), a tentahalak karjait, a szkombro hal hasából vágott szeleteket (pancetta) és gyűrüs férgeket használnak.
Egyszerü horgok.
1. A kosztos horog (togna, olv.: tónya) zsinegből és az ahhoz erősített egy horogból áll. Inkább vasárnapi halászoknak való. Csak a nyári hónapokban, holdas éjszakákon vetik ki a halászok a nyilt tengeren a szkombróra, őszszel meg a puha tőkehalra.
Az úszó-horgot (Pannola) a halászok a csónak faránál dobják a vizbe. A horogra felszúrt hosszukás és rendesen fehérszinű csalétek (pancetta, tentahal karja, szükség esetén egy szelet vászondarabka) olyforma mozdulatokat tesz, mintha élő szardella volna, miért is a halak utána ugranak és azt mohón bekapják.
Halászaink az elejtendő halak minősége szerint a pannolának több faját használják, ilyenek: a branzin- és a szkombro pannola. Az első 25 méter hosszú, 18-szoros lószőrből font zsineg, 20-20 cm. távolságban ólomnehezékekkel, végén 2 m. hosszú spanyol selymen van maga a horog. - A szkombro-pannolának szerkezete sokkal bonyolultabb, a mennyiben öt-hat 15 m. hosszú zsinegből áll, melyek 384közül kettő, a (repülők,) csak a végén van egy ólomnehezékkel ellátva, mig a többiek, a sülyedők, kb. 60-70 apró, 5-5 cm.-es közökben alkalmazott ólomnehezékkel birnak, és a tenger mélyebb rétegeiben lebegnek.
Összetett horgok.
Vannak sziklás tengerfenéken élő, vagy a sziklák között bujkáló, izletesnél izletesebb halak, a melyeket hálóval fogni nem lehet a nélkül, hogy e drága szerszám tönkre ne menjen. Ilyen halak a kövi félszegúszók, a tengeri ángolnák, továbbá az arra úszkáló durbincs-félék stb. Ezeket a halakat összetett horgokkal (parangali) halászszák. Ezek a közös, hosszú kötélből és az ebből egyenlő közökben elágazó és egy-egy horoggal ellátott számos zsinegből állanak. Kövek, parafák és úszótökök lebegtetik a horgot a kellő mélységben. De van fenékhorog is. Ennek közös kötele 400-500 m. hosszú és rajta 4 méternyi közökben 100-125 zsinegen ugyanannyi horog van; mig a lebegő-horog közös kötele csak 200 m. hosszú és 100 zsinegen lóg ugyanannyi horog 2 méternyi közökben. A kötél két végéhez kötött hosszú zsineg el van látva kis jelző-lobogóval.
A fenékhorgok ismét többfélék: 1. A zsinegek fehérek (ángolna-félék és félszegúszók fogására). 2. A zsinegek fekete lószőrből vannak fonva (a legbecsesebb partmenti sziklás tengerfenéken uszkáló halak, u. m. fogas és a durbincsfélék halászatára). 3. A zsinegek helyett - nagy ritkán - sárgaréz huzalt alkalmaznak (nagy halak fogására).
Az árcsőrü csuka (Belone acus) fogására a vitorlás parangálát használják A közös kötél egyik végét ugyanis a parthoz, másikat egy lebegő deszkadarabhoz erősítik; a deszkán alkalmazott kis vitorla engedelmeskedik a partmenti szélfuvallatnak és ezzel megfeszíti az összetett horog közös kötelét.
Hazánk édes vizeiben hasonló szerkezetű horgot használnak és azt pörgettyűs horognak, a. főkötelet ínnak nevezik.

Chioggai halászbárkák a fiumei öbölben.
(Eredeti rajz)
SZIGONYOK.
Szigonyok.
A szigonyok 5-, 7-, 9-, 11- és 13 ágúak vagy fogúak. Mennél több ága van a szigonynak, annál vékonyabb és finomabb szerkezetűek a fogai. A széles hátú, nagy halakat a halászok az egyszerűbb szigonyokkal, ellenben az összenyomott, lapos testű és kisebb halakat a több ágú szigonynyal ejtik el.

Chioggai halászok a Quarneroban.
Márk Lajos akvarellje.
A szigonyos a ladik orrán lesi a nagyobb partmenti halakat, a nyolczkarú polipokat és a nagy ollós és csápos rákokat. Éjnek idején, midőn a 385halak mozdúlatlanúl egy helyen nyugodtan vesztegelnek, és a ladik orrán kifüggesztett reflektoros lámpa megvilágítja a partmenti vízrétegeket, a szigonyos halászat igen jövedelmező lehet.
A szigonyok egyik sajátságos neme a dárda-szigony, a delfiniera, melylyel a delfineket és a kardhalakat, továbbá a tinfogó hálóba került nagyobb tinhalakat és czápákat szokták elejteni. Ez egészen vasból való egyszerű hajító-szigony. Részei: a lándzsa alakú, 50 cm. hosszú vasrúd, mely hegyben végződik, két mozgó éles nyílszárny a lándzsahegy mellett. A rúdnak másik végéhez kötél van kötve. Vetésközben a nyílszárnyak becsukódnak, a szigony hegye befúródik az állat testébe, de a sebben, ha meghúzzák a szigonyt, kinyílik a két nyílszárny olyformán, hogy a szigonyt nem lehet kihúzni a nélkül, hogy a sebet föl ne tépjék, vagy rajta széles bemetszést ne kelljen tenni.
VARSÁK.
Varsák.
A varsák nádból vagy fűzfavesszőből font kosár- vagy harangalakú kelepczék, mint a minőket tiszai vagy balatoni halászaink is használnak. Vannak egyhagyású és kéthagyású varsáink, a szerint, mint egy- vagy kétnyilásuak. Megkülönböztetünk a kosáralakú, erősebb fűzfavesszőkből font dalmát és harangalaku, gyöngébb, nádból font olasz varsákat.
A varsákba, mielőtt azokat lesülyesztenék, nehezékül egy-két kődarabot tesznek és rothadásnak indúlt húst, vagy állati beleket, májat stb. csaléteknek.

Halászbárkák sciroccoban.
(Eredeti rajz)
A halak, rákok, polipok, tentahalak könnyen bejutnak a varsába, a mennyiben a száján alkalmazott és befelé fordított vesszők a legcsekélyebb nyomásra kitágúlnak; de rugalmas voltuknál fogva azonnal visszaugranak s a nyílást elzárják.
A varsákat leginkább estefelé szoktak kivetni és másnap reggel fölszedni. A varsák fölszedése csónakról történik, még pedig hosszú kötél és ennek egyik végéhez kötött vasmacska alakú nagyobb horog segítségével.
Ha egy és ugyanazon helyen több varsát vetnek ki, ezeket vékonyabb kötéllel egymáshoz kötik.
A varsákat sziklás partok közelében, moszatbozóttal bőven benőtt talajra, vagy ilyenek közelében homokos tisztásra szokták kivetni. A varsákkal fogott halak mind élők és sértetlenek, a mi nagyon emeli becsértéküket.
HALÁSZBÁRKÁK ÉS LADIKOK.
Halászbárkák.
A Quarnero és a magyar-horvát tengerpart halászai, a szerint, a mint a part közelében vagy távol a partoktól horgásznak, vagy pedig szigonnyal 386és hálókkal halásznak, alakra és nagyságra nézve különböző hajókat használnak.
A halászbárkák vagy fedettek, vagy fedetlenek, továbbá vagy vitorlásak, vagy vitorla nélküliek. Általában a következő használatban lévő halászbárkákat és ladikokat különböztethetünk meg:
Zoppolo. Igen primitiv ladik ez, a mely a balatoni halászoknál itt-ott divó bödönös ladikra emlékeztet, a mennyiben egyszerűen kivájt vagy kiégetett fatörzs, mely elől és hátul csúcsban végződik. Hogy magasabb legyen, oldalt deszkákat szögeznek. Méretei: 4 m. hosszú, 1 méter széles. Közepén jobbra-balra egy hosszú keresztrúd, az egyensúlyozó, nyúlik ki; ennek mindakét végén vannak a hosszú evezők befogadására szolgáló favillák. Értéke 50 frt. A mennyire primitiv a szerkezete, annyira biztos a feldülés ellen, éppen az egyensúlyozó keresztrúd miatt. A tinfogó telepek halászai a tinhalaknak a hálóból való kiemelésekor használják.
A szandalo kisebb fajta lapos fenekű ladik, melyet csendes időben, közel a partokhoz, horgászatnál használnak; értéke csekély.
A barkina szintén kis ladik 2 evezővel, de a feneke hasas. Értéke 15 frt.

Preluccai tonnárák.
(Eredeti rajz)
A paszera 1 vagy 2 pár evezőre berendezett nyitott ladik, a melynek feneke hasas, mellső vége hegyes, hátsó vége azonban egyenes síklap. Értéke 20 frt.
A gucczo már jókora ladik 2 vagy 4 evezővel és leszedhető vitorlával. Elől és hátul hegyes; hasas fenekéről egész hosszában a 10-15 cm. magas lécz (colomba) ereszkedik le, mely megakadályozza felbillenését. Értéke 30-40 frt. Nyilt tengeren való horgászásnál, a szígonynyal való halászatnál, valamint kisebb hálók kivetésénél és a varsák felszedésénél használják. Az ilynemű nagyobb 5-8 m. hosszú és 1 1/2-2 m. széles iromba külsejű, 1-3 tonna tartalommal biró és a nagy tengeren is biztosan járó hajókat halászbárkáknak nevezik s a nagyobb hálók kivetésénél és felhúzásánál használják. Értékük a kiviteli szerkezet és nagyság szerint 70-150 frt közt ingadozik.
A nagy hálók továbbítására, de kivetésére és kiemelésére is teljesen vagy legalább részben födött vitorlás bárkák szolgálnak, melyek következők:
A gaeta, teljes fedélzettel ellátott és négy rekeszre osztott vitorlás, 4 hosszú evezővel és egy árboczczal. Ez utóbbi a hajó orrától számítva a hosszúság 1/3 van erősítve. Elől kifeszítik a háromszögletes kisebb hajó-orrvitorlát (flocco), az árboczra felhúzzák a szintén háromszög alakú nagyobb u. n. latin vitorlát (vela latina). A bárka elől és hátul erősen keskenyedő csúcsban végződik. Hossza 3-6 m., 2-4 tonnatartalommal és 3-5 főnyi legénységgel. Értéke 70-200 frt.
387A leuto hasonlít az előbbihez, de teljesen födött és orra 60-70 cm. hosszú csőrben végződik; 6-8 m. hosszú, 4-5 tonnatartalommal és 5-10 főnyi legénységgel, a mennyiben szélcsendben való továbbítására legalább 4 hosszú evező szükséges. Szélben felhúzzák, illetve kifeszítik a latin vitorlát és a kisebb mellső hajóorr-vitorlát (flocco). Értéke 200-300 frt.
A brazzera csak orrán és farán födött, ellenben a közepén nyitott halászbárka, leszerelhető árboczczal és latin vitorlával; 10 m. hosszú, 2-3 tonnatartalommal. Értéke 300-400 frt. Halászaink nem használják, ellenben az isztriai partokon gyakori.
A bragozzo 10-12 m. hosszú és 3-4 m. széles, teljesen fedett hajócska, 6-8 tonnatartalommal és 5 főnyi legénységgel. Hátul majdnem félgömbalakú, orrán ellenben befelé nyomott, aczél hullámszelővel. Két árbocza van, melyeknek elseje a bárka hosszának szól, a másika 1/4-éből emelkedik ki. A hátulsó főárbocz kettős kötélzettel van a bárka széléhez erősitve és egyensúlyban tartva. A fővitorla majdnem kétszer oly nagy, mint a mellső. Jellemző az aránylag széles kormány, mely majdnem két méternyire nyulik be a víz alá és vitorlázás közben gyors fordulatokra képesíti a bragozzot. Erős szélben csak a fővitorlát használják, sőt szükség esetén azt is mélyebbre bocsátják és alsó szélét rövidebbre kötik. Értéke 400-1000 frt. Az olasz chioggiai halászok a kokkiaháló (cocchia) vontatására használják.

Meregető háló.
(Eredeti rajz.)

Meregető háló.
(Eredeti rajz.)
A tartana nagyobb, 16 m. hosszú bragozzo. Ezt is a chioggiai olasz halászok használják és vele mérsékelt és erős szélben a tartana nevű fenékhálót vontatják.
Lássuk most már a Quarneroban üzött halászatnak, a különböző halfajok fogásának módjait.
Egyes halfajok halászata.
A szardella. Az Adriában és így a Quarneroban nem fordul elő az északi tengerek heringje, de helyette áprilistől októberig megjelennek a szardella fajainak rajai, a melyeknek halászata néha igen bőséges. A szardellafajok a téli hónapokban a tenger mély rétegeit lakják és tavaszszal, már márczius hó közepe felé, egész késő őszig nagy rajokban jelennek meg ikráik lerakása végett a felsőbb rétegekben és a part közelében. Különösen a mély öblöket keresik fel. A halászok vonóhálóikat (tratta) ott vetik ki, a hol a tengerfenék szirtmentes, homokos vagy iszapos, hogy hálóik a fenékszirteken kárt ne szenvedjenek. Mig Dalmácziában a szardellákat csakis a sötét éjszakákon, tűzfény mellett halászszák, addig a magyar-horvát tengerpart halászai sötét és holdvilágos éjszakákon, sőt nappal is egyaránt fogják, mely czélra rendesen a nagy nyári trattát, használják, kivételesen hatósági engedélylyel, midőn a szardellák tömött rajokban jelennek meg, a pislogó hálót.
388Minden vontatáshoz legkevesebb két halászbárka és 10-15 ember szükséges. Az egyik nagyobb bárkában (leuto) fel van halmozva a vonóháló, a másik kisebb bárka - nagyobb guzzo - a háló és a part közti közlekedésre szolgál. Minthogy a szardellák száraz időben a felsőbb vízrétegekben, nedves és hideg időjáráskor ellenben a mélységben tartózkodnak, a halászok is ennek megfelelőleg, majd kisebb, majd nagyobb kövekkel nehezítik meg a háló alsó szélét, hogy az kevésbbé vagy mélyebben sülyedjen.
A háló kivetése következőképen történik: A hálóval megterhelt nagyobb bárkáról vasmacskát eresztenek le, azután a bárkával kieveznek, miközben kivetik a háló egyik végét s nagy félkörben tovább eresztve, visszatérnek a kivetett vasmacskához, melyhez kötéllel hozzáerősítik a háló másik végét.
Mielőtt a kivetett hálót kifelé kezdenék vonni, a halászok a háló által képezett félkörön belül csalétket szórnak ki, a mely különféle rövidfarkú rákok összezúzott keverékéből áll. Ezután bizonyos ideig türelmesen várnak, míg nem veszik észre a hálón azt a jellemző rezgést, a mely elárulja, hogy a szardellák a hálóba akadtak. Ekkor a halászok, egy-kettőnek kivételével, a part felé eveznek és két csoportra oszolva ritmikus tempókban húzni kezdik a háló két végéhez erősített köteleket, mialatt két társuk a nagyobb bárka közepéhez erősítve a hálót, időről időre megemeli annak zsákját. A mint a háló végei a víz szinén megjelennek, a két csapat vonóhalász egymáshoz közeledik, s így a háló két szárnya is jobban és jobban összeér.

Pöndörös háló.
(Eredeti rajz)
A mikor már a két szárny is szárazon van és a háló zsákja is megtelt a hemzsegő szardellával, a halászok néhánya a víz szélére megy s evezőcsapásokkal visszariasztja a zsákból, illetőleg a hálóból menekülni akaró halakat. Midőn végre a zsák is a szárazra került, a halászok lassan kifordítják és a szemekben megakadt, valamint a zsákban megfogott szardellákat kosárra szedik. Az elejtett zsákmányt a halászok tömegben adják el, és a nyereségen akképen osztozkodnak, hogy a hálótulajdonos nagyobb osztalékot, körülbelül egy tizedrészt kap.
A fiumei halpiaczon a szardellák ára a halászat bőségéhez mérten ingadozásnak van kitéve. A halárusok a szardella kilóját néha 40 krjával értékesítik, de nem egyszer főleg meleg őszi hónapokban 8, sőt 4 krajczárjával is kénytelenek vesztegetni.
A szkombro (Scomber Scomber L.) olaszul: scombro, németül Makrelle - innen a "makárhal" germán-magyar elnevezés - legszebb és legizletesebb tengeri halaink egyike. Alakja hosszúkás, hengeres, elől és hátul csúcsban vékonyodó, s a tipikus halalaknak felel meg. Ennek a tulajdonságának köszönheti, hogy bár nincs uszóhólyagja, a tenger színétől egész a mély rétegekig egyaránt ügyesen és sebesen úszhat.
A szkombro-halak a tenger mélyebb rétegeinek lakói és csak íváskor 389jönnek a felsőbb rétegekbe meg a víz szinére. Ilyenkor seregestül vándorolnak a part felé, keresve a kisebb öblöket, sőt bejönnek a fiumei kikötőbe is. Ezért a nyári hónapokban telt bárkákkal hozzák a fiumei halcsarnokba a szkombrot, s alig is látni ez időtájt egyéb halfajt. Voltak esetek rá, hogy a fiumei halcsarnokba az egész partvidékről és a szigetekről annyi szkombrót hoztak, hogy áruk kilogrammonkint pár nap alatt 1 frtról 6 krajczárra esett. Ebben az időszakban a város szegénye-gazdagja szkombrót eszik, mert húsa ilyenkor porhanyó, nedvdús és izletes, ellenben télen száraz (stoppa) és iztelen.
A szkombro-halászatnál helyenkint más-más halászati módszer dívik. Fiume körül többnyire horoggal fogják. A csalétek rendesen egy kis szardella vagy magából a szkombro hasából levágott bőrszelet (pancetta). A horgászást, a halászatnak ezt a mulattató módját tengerpartunkon halászok és dilettánsok nappal és holdvilágos éjjel egyaránt űzik. Éjjel vagy estefelé a halászat mindig dúsabb.
Az egyszerü horgászás abból áll, hogy a halászó a csónakból egy 20-30 m. hosszú zsinórra kötött csalétekkel és ólomnehezékkel ellátott egyszerű kosztos horgot (togna) bocsát a mélységbe, s nyugodtan várja a pedző halat, mely csakhamar fennakad.

Pannula.
(Eredeti rajz)
A pannula már valamivel bonyolódottabb szerkezetü horogszerszám. Míg egy ember a csónak orrán lassan evez, a másik egyszerre két pannulának különböző mélységekben lebegő horgait tartja ujjai között; a szkombrók ugrálva kapkodnak az úszó csalétek után, néha oly mohón, hogy a horgászó ember alig győzi őket elég gyorsan a horgokról leszedni.
A mesterségszerű és dúsan jövedelmező szkombro-halászatot halászaink csak sötét éjszaka gyakorolják.
A tratta-háló tulajdonosa a főhalászszal már a délelőtti órákban megbeszéli a teendőket, mire ez a többi halászokkal együtt megteszi a szükséges előkészületeket. Délután elkészülnek. Két bárkán mennek. A nagyobbikon van felhalmozva a háló, a kisebbiket tele rakják fenyőfával és vasrácsot illesztenek rája. Felhuzzák a vitorlákat, és a délutáni friss szellőtől hajtva, elindulnak a kitűzött helyre. Leginkább valami völgykatlan vagy öböl felé tartanak, a hol a tengerfenék iszapos, homokos vagy kavicsos, de mindenesetre sziklamentes. Mire oda érnek, este lesz. Vagy egy kilométernyi távolságban a parttól a sűrű sötétségben nem lehet egyebet látni, csak a völgy túlsó fokán halászó bárkák lángjait. A halászok bevonják a vitorlákat. A főhalász (illuminatore) már tele rakta fával és szurokkal az oldalt kiálló vasrácsot; meggyujtja az egyik szálat s pár percz alatt magasra lobban a láng, vörös 390fényével megvilágítja a völgykatlan meredek sziklafalait és a halászok alakjait; világossága behatol a tenger mély rétegeibe is.
A főhalász egyenesen áll a láng mellett; nem szól semmit, csak mozdulatait lesik társai s e mozdulatokból megértik, mit kell tenniök. Lebocsátják a mély hálót, melynek felső szélét nagy parafák tartják a víz szinén. Hosszú, magas hálófal ez, melynek közepét - a zsák fölött - a világító bárka farához erősítik, két szárnyát pedig a másik két bárkából időközben kiszállt halászok hosszú köteleknél fogva lassan, egyenletesen a part felé húzzák.

Kilenczágu szigony.
(Eredeti rajz)

Hétágu szigony.
(Eredeti rajz)
A főhalász ezután a láng mellett hasra fekszik és lesi a halakat, melyek a felcsapó lángoktól vonzatva, csoportokban úsznak a világító bárka felé. Ott a háló feltartóztatja, a vörös fény elkábítja, elbűvöli őket. Egyszerre élénk sürgés-forgás támad a hálófal körül. Ugrálnak, szökdelnek, össze-vissza keverednek a fény övében; egyes csoportok fölemelkednek a mélységből, mások lebocsátkoznak a sötét alsóbb rétegekbe; keresztülszöknek egymáson, tülekednek, tusakodnak, hihetetlen gyorsasággal. Szkombrók százai, a kis szardellák ezrei csillannak fel; eszeveszetten úszik itt egy árcsőrű csuka, amott egy nagy tengeri fogas, a hálófalhoz lapul egy-egy aranydurbincs, míg egy-egy branzino és csevolo, ez a hamis róka, a háló felső széléhez úszik, átveti magát rajta és kiszabadulva, a hálón túl vadászatra indul: bekapja a háló szemei közül véletlenül kiszabaduló kis szardellákat.

Horgok.
(Eredeti rajz)
A parton a két sor ember, a mint a kötél két szárába kapaszkodva lassan, ütemre hátrafelé lépdel, közelebb és közelebb jut egymáshoz.
A háló két szárnya már majdnem párhuzamos irányban halad a part felé; a világító csónak sincsen messze a parttól: viszi lassan előbbre az odagyülekezett rengeteg sok halat; már már agyonnyomják egymást, sőt kiugrálnak sokan a háló szélén; tehát " Szurkot a lángra!"

Korona-horog.
(Eredeti rajz)
Még egyszer fellobban magasan a halásztűz; egy pillanatra megvakítja a halakat. A halászok már a zsák fenekét is húzzák a partra. Ugyanakkor a parton lobban fel a láng vörös fénye; a halak figyelme oda irányul és eszeveszetten rohannak a part felé, jelentékenyen megkönnyítve 391a halászok munkáját. Gyorsan szűkebbre húzzák a háló zsákját, a melyből a zajnak különös neme hangzik: mintha záporeső zuhogását, közbe-közbe nagy sokaság el nem fojtható susogását hallanók.
A háló nemsokára egészen kinn van a parton; nincs többé menekülés. Az óriási haltömeget a kavicsra húzzák, a zsákot kinyitják; készen állanak már a kosarak, melyekbe a halakat külön fajok és különböző nagyság szerint berakják, hogy azután korán reggel a piaczra vigyék.
A tinhal (Thynnus). A Quarnero északi és északkeleti partvidékének, nemkülönben az egész magyar-horvát tengerpartnak legfontosabb hala. Tavasszal és őszszel vándorol nyugotról keletre, nagy rajokban és a mély vízű partokat fölkeresve, behatol a szakadozott partvidék számos öblébe is.
A magyar-horvát tengerparton a fiumei m. kir. tengerészeti hatóságnál bejelentve és engedélyezve 13 tinhalászó-telep (tonnara) működik. E telepek a következők: Szrsztice, Buccari, Buccarizza, Portoré, Dubno, S.-Giacomo, Scoglio S.-Antonio, Szelcze, Novi, Klenovica, Zrnovnice, S.-Giorgio Lukovo.
A telep főkezelője maga a tulajdonos vagy a bérlő. Ez fogadja a halászokat, a kik az előre megállapított fizetésen és csekély százalékon kivül régi hagyomány szerint a zsákmányul esett tinhalak kopoltyúiveinek tájékán kivágott hust is megkapják, a mit azután besóznak vagy eladnak, azonkivül megkövetelik a bográcsba valót is. Ez utóbbi abból áll, hogy a tonnara mögött, meghatározott távolságban nyári tratta (vonó) hálót vethetnek ki és a vele kifogott hal az övék lehet.

Összetett fenék horgok.
(Eredeti rajz)

Fenék horog.
(Eredeti rajz)
Az említett telepeknél összesen 23 háló van kivetve; kezelésüket közel 200 halász végzi. Leggazdagabb a tinhalászat Buccarizzában, a hol 4 darab 2000 frt értékü tonnára van kivetve, melyek kezelésével mintegy 40 halász foglalkozik.
A tinhalak vándorlásuk közben a kisebb halaknak, különösen szardelláknak és a szkombróknak rajait követik, hogy ez apróbb halakat felfalhassák; azért a tinhalászok nagy örömmel üdvözlik az apró halak első nagyobb csapatát, régi tapasztalatból tudván, hogy ezt nemsokára tinhalraj követi. A tonnara létrájának tetején állandóan fenn ül az őrszem; gondosan vizsgálgatja az alatta elterülő vizet és a tenger területét abban az irányban, a honnan a tinhal jönni szokott. Halásztársai azalatt kivetik és kifeszítik a tinfogó hálót s összegöngyölítve annak egyik végét, kaput nyitnak a várva várt vendégeknek; átviszik a partra a vonókötelet (alczana); rendbehozzák a halászbárkákat és késeiket, a szigonyokat és a vaskampókat. Ideje is volt, mert az őrszem lekiált és jobb karját kinyujtva, a sík tenger felé mutat. Fodros, nyugtalan, barázdált. Ott ugrálnak a viz szinén a szardellák és szkombrók, menekülnek a partok felé; a nagy tinhalak pedig méltósággal lejtenek közöttük s vigan lakmároznak az élő prédából. A szardellák lassankint 392minden irányban el-eltünedeznek, a tinhalak sem üldözik őket, csak előre usznak, nyugotról keletnek, mindig közelebb és közelebb a part mentén folytatják utjukat, megkerülik a kis kiszögellő hegyfokot, bejutnak az öbölbe és egyenesen a tinhálónak tartanak. Itt nyitva a kapu; bent van már az egész raj; az elsők már a hálófalba ütköznek és megriadva visszafordulnak. A legutóbb érkezettek észreveszik a veszedelmet, visszafelé rohannak, de az őrszem már jelt adott és mig társai az alczana nevü kötelet meghúzzák és a háló összegöngyölített falát kiegyenesítik, az őrszem maga köveket dobálva a háló nyilása felé, visszariasztja a netalán menekülni akaró tinhalakat.
Ime a háló zárva és az egész raj fogva van. A mi most következik, azt leirni lehetetlen; a hálón belül a tenger háborogni kezd; a hálóba zárt óriási halak neki mennek a hálófalnak, de ez csak pillanatra enged, utóbb zsákot képez a tin körül s beszorítja egészen. A megijedt halak eszeveszetten ugrálnak összevissza, s mig a partra húzzák a hálót, egy-egy erősebb tinhal hatalmas farkcsapással veti ki magát a partra, de készen várja a halász kése vagy szigonya, a vér kifakad nagy testéből és pirosra festi a kavicsot.
A hálót összehúztak már; a benrekedt halak egymáshoz szorulnak és kidugják aczélkék fejeiket. A halászok ladikokba ülnek és vaskampóikkal a tinhalak kopoltyufedői alá nyulva, egyenkint kiemelik a vizből s a partra viszik a zsákmányt, a hol éles hasító késeikkel minden egyes halnak hasát felvágják, kiszedik a beleit és kopoltyuit.
A nagymennyiségü tinhalat kisebb vitorlás bárkákon azonnal Fiuméba szállítják, innen pedig a fölösleget kisebb gőzösökkel Velenczébe, Pólába, Triesztbe viszik. A tonnára tulajdonosa arra az esetre, ha a tengeren való gyors szállítás lehetetlen volna, a tinhalszállításra berendezett könnyü kocsikat tart, melyeken gyakori lóváltással a tinhalat Triesztbe viteti.

Bragozzo.
(Eredeti rajz)
Tinhalászat.
A tinhalak (Thynnus) a Szkombro-félék (Scomberidae) családjához tartoznak, és nem is egyebek mint óriási szkombrók. Igen apró pikkelyekkel fedett testük hengeres, kissé összenyomott. Az oldalvonal a fark felé léczalakban kiemelkedik. A fejcsontok és a kopoltyúfedők simák. A hátsörény- és a hassörényuszók a fark felé apró uszócskák alakjában folytatódnak. A kormányúszó nagy és széles. A legfontosabb fajok: a nagy tinhal (Thynnus vulgaris C. V.), a kis tinhal vagy tonina (Th. tunnica C. V.) és a palamida vagy harántcsíkolt tinhal (Th. sardus Risso, vagy Pelamys sarda Bl.).
A tinhal partjainkon nagy rajokban egyszerre jelenik meg, és ugyanígy egyszerre tűnik el, hogy a nagy tengerek mélyebb vizeiben teleljen át. A meleg hónapokban azonban, midőn az ívás ideje bekövetkezik, újra a felső vízrétegekbe és a partok felé vándorol. A tapasztalat legalább ezt látszik bizonyítani, minthogy nyáron mind a hím termékenyítő teje, mind a nőstény ikrája érett. Vajjon az Atlanti-oczeánból jön-e a tinhal, vagy pedig a Földközi-tenger a hazája, azt eddig nem lehetett biztosan eldönteni; de az bizonyos, hogy az Atlanti-oczeán partjain ritkábban jelen meg, míg ellenben a Földközi-tenger nyugoti medenczéjében minden tavaszszal feltünik. Innentől fogva vándorlása útját egészen határozottan ismerjük.
A Földközi-tenger északi partjainak, nemkülönben Korzika és Szárdinia mentén nyugatról keletre vándorolnak; majd megkerülve az Appenini félszigetet az adriai tengerbe jutnak; innen behatolnak a Quarneróba s útjukat a magyar-horvát tengerpart mentén folytatva s keletről nyugatnak a nyílt tengert átszelve, 393ismét visszafordúlnak, előbb Olaszország déli partjai, azután Afrika északi partvidéke mentén.
Minthogy szakadozott, meredek tengerpartunk bővelkedik mély vízű öblökben, azért itt a tinhalászat is igen jövedelmező. Néha egy húzásra 10-20 ezer kilogramm halat fognak; az egyes halak súlya 8-10-20 kilogramm, de fognak ennél nagyobb példányokat is. 1896. augusztus havában 200 klgr. súlyú tinhalat fogtak, de a legnagyobb példányt, a melyre az élő halászok emlékeznek, 1878-ban fogták; 400 kilogrammot nyomott.
Az egyszerre fogott tinhalak mennyisége is változik, átlag véve körülbelül 80 darab 10-15 klgr. súlyu halat fognak. Az eddig feljegyzett húzások leggazdagabbika ugyancsak 1878-ban volt, a midőn 4500 darab, átlag 8 klgr. súlyú halat fogtak, úgy, hogy akkor az egyszerre elejtett halak memyiségének összes súlya 36 ezer kilogrammra rúgott. Ilyen gazdag húzás a ritkább esetek közé tartozik ugyan, mind amellett az átlagos évi eredményt kedvezőtlenebb körülmények közt is 130-150 ezer kilóra lehet becsülni, a mi, a tinhal kilóját átlag a minimális 40 kr. árban számítva, évi 50-60 ezer forint értéknek felel meg.
Czápafogás.
Czápafogás.
1867. óta az Adriába, és innen a Quarneróba a tinhalat üldözve bevándorolt az emberevő czápa (Carcharodon Rondeletii M. H.). Minden évben, a nyári hónapokban több példányt látnak belőle feltűnni az öböl északi részében, nem messze a parttól, és évente fognak 1-3 példányt. 1893-ban 15 czápát figyeltek meg a Quarneróban, a melyek közül ötöt fogtak meg a különböző tinfogó-hálók. Egynek a hossza volt 7 méter. 1894-ben történt, hogy egy 5 méter hosszú czápa egy nyári délután, a mikor Abbaziában a fürdővendégek a tengerben lubiczkoltak, az uszodát övező sodronyháló mentén uszkált.

Tartana.
(Eredeti rajz)

Brogagna.
(Eredeti rajz)
A Charcharodon párosával él, hím és nőstény. Az utóbbi nyáron eleveneket szül. Egy nőstény méhében 10 fiatalt találtak. Télen délfelé, a melegebb tengerekbe vándorol. Érdekes, hogy ha megfogják a nőstényt, a hím nem távozik el arról a helyről, tehát rendesen nemsokára azt is zsákmányúl ejtik, ellenben ha a hímet megfogják, a nőstény hátat fordít a végzetes helynek és elmenekűl. Igy példáúl: az 1895. év szept. 2-án fogtak Portoréval szemben, a szrszticzei tonnarában egy hímet4, és szeptember 3-án d. u. 4 órakor e sorok irója látta a pecsinei parttól 8-10 m. távolban Fiume felé úszni a nőstény szörnyeteget.
A fiumei m. kir. tengerészeti hatóság díjakat tűz ki, melyeket a czápát elejtett tinhalászok kapnak. Ha a czápa legalább 4 m. hosszú, a halászok 100 frt jutalmat kapnak; ha a czápa 1-4 m. nagyságú, 30 forintot; ha egy méternél rövidebb 20 frtot.
394Ha a halászok külön hajtóhalászatot rendeznek abból a czélból, hogy a 4 méteren túl hosszú czápát elejtsék, 500 frt jutalomban, ellenben ha a czápa kisebb, 100 frtnyi jutalomban részesűlnek. A tonnárába került és elejtett czápát a halászok Fiuméba hozzák, hol azután a tengerészeti hatóságnak bemutatják, s egy-két napig a nézőközönség számára csekély belépti díj mellett kiállítják és végre fogait kiszedik és eladják, a mi újra legalább 200 frtot hoz nekik. Igaz, hogy a czápák néha nagyon megrongálják a tinhálót olyannyira, hogy a kár 30-50 frtra rúg, és ezért méltányos, hogy jutalomban és némi kártéritésben részesűljenek.
Az emberevő-czápát, a mint tengerünkben megjelenik, azonnal üldözőbe kellene venni, nemcsak azért, mert az emberekre is veszélyes, de azért is, mert a halállományban nagy pusztítást művel. Sajnos, halászaink ezt a jutalom daczára sem teszik, sőt vannak esetek, hogy a tinhálóba került szörnyeteget is, hogy a hálót fogaival nagyon össze ne tépje, és így a tinhalászatot egy-két napra megakaszsza, szökni engedik.

Isztriai brazzera.
(Eredeti rajz)
A durbincsok (Sparini) a sziklás dűlőpartok táján laknak; nappal barangolva keresik eledelüket, éjjel elfeküsznek. Testük magas és összenyomott, pikkelyeik nagyok; állkapcsaik fogakkal vannak ellátva, szájpadlásuk ellenben sima. Hátsörényük mellső része kemény, tüskés, hátsórésze puha, sugaras; az első tüske a bognár, a legvastagabb. Növényekkel (Charax), mások kagylókkal és rákokkal táplálkoznak, a melyeknek héját erős zápfogaikkal törik fel (Sargus). Húsuk finom és izletes, miért is igen keresett halak; kilójuk 1-1 1/2 forint.
Minthogy ez állandó halaink magános életet élnek és rajokban nem barangolnak: nem is fogják őket annyira hálóval, mint inkább horoggal, vagy pedig éjnek idején szigonynyal.
Meleg nyári éjszakán a halászok könnyebb ladikokba ülnek és lassan a természetes sziklás partok felé kieveznek. A ladik megáll, a hajó orrán lévő halász meggyújtja az erős világító reflektorral ellátott petroleum-lámpát és azt a ladikról kinyúló póznára akasztva, kézre fogja a hosszú (5-6 m.) nyelü szigonyt. A ladik orrára lép és vizsgálgatja a lámpafény által megvilágított tengerfenéket. Mily bűvös, mily titokzatos kép tárúl ki előtte! Az éjjelező polipok máris vadászatra indúlnak; amott nyujtogatják nyolcz szivókás karjaikat, egy nagy csápos rák falatozik, de ollós társa megirígyli tőle a falatot, tusára kél vele, ám de a lámpa fényétől megijedve erős farkütésekkel visszafelé úszik, menedéket keresve a sziklás part odvaiban. Villámként csap le a szigony és kirántja egyiküket. A közben a kormányon ülő halász lassan evez, de akképen, hogy az evezőket a vízből ki sem emeli, úgy, hogy a ladik nesztelenül, minden hullámverés nélkül siklik tova. Hirtelen a szigonyos jelt ad; az evező abbahagyja munkáját és a ladik megállapodik. Ott vesztegel mozdúlatlanúl több arany durbincs. A kilencz fogú szigony lesuhint és elejti a legnagyobbat. Igy megyen ez tovább egész éjjel és mielőtt pitymallanék, a kosarak tele vannak a durbincsok különböző nemeivel és fajaival, ott látjuk a gyürüs, harántcsikolt és feketefejü durbincsokat, a szalpa-halakat; ott van azonkivűl több csápos és ollós rák, tengeri ángolna, sőt még egynéhány tengeri fogas (Dentex) és a halak királya: a branzin.

Brazzera.
(Eredeti rajz)
A tengeri sügér-féléknek legfontosabb hala a branzin (Zabrax lupus). Húsa rendkivűl finom és lágy, miért is a halpiaczon sokszor 2 frtjával árúlják kilóját. Magányos életet él és közel a partokhoz, kevésbbé mély vízben barangol. Igen falánk, és azért egyaránt eszik kis halakat, rákokat, 395férgeket, sőt a csatornák ürülékeit is. Ezért gyakran a folyókba is behatol, minthogy sós és édes vízben egyaránt meg tud élni. A mesterséges haltenyésztő öblökbe jutva, a fiatal halivadékban nagy károkat okoz. Horogra fogják, vagy szigonynyal ejtik el. A hálóba leginkább csak a fiatal 25 cm. hosszú branzinok kerülnek, a nagyobbak csak véletlenül.
A branzin-horgászás leginkább estefelé kezdődik és éjfélig tart. Könnyü ladikban egy halász lassan evez, a kormányon ülő másik halász pedig kevés ólomsúlylyal ellátott egy vagy két hosszú horgot bocsát le a vízbe olyformán, mint a szkombro-horgászásnál. A horogra erősített csalétek akármilyen lehet, csak fehér színű, t. i. jól látható legyen. E czélra a macskaczápa bőréből kis szardella alakú szeleteket metszenek ki.
A halászat vagy magában a kikötőben, vagy partok mentén, de mindig nem mély vízben történik. A horogra akadt branzint először rövid ideig ki kell "fárasztani" és csak azután a vízből kiemelni.
A szigonyos éjjel, lámpafény mellett ejti el a megfeküdt branzint. Gyakran fognak olyan példányokat, a melyek 10-15 kilogrammot nyomnak. Az olasz közmondás szerint a branzin halála a forró víz (La morte del branzino è l'a lesso), a mi körülbelül azt jelenti gasztrikus nyelven, hogy főtten (halmártással) legizletesebb.
A régi rómaiak is nagyra becsülték a branzint és Plinius szerint a "laneus lupus" nem hiányzott a lauta mensa asztaláról. A régiek a branzint a tengerben és a Tiberis folyóban halászták, a hová legelészni felúszott.
Nem kevésbbé keresett halak a piros sügérek. (Mullus barbatus - L. barbone és M. surmuletus L. - tria). Szinük piros és hogy még élénkebb legyen, a halelárusítók leszedik róluk az aránylag nagy halpénzeket.
A nyilt tengerben, valamint a partok közelében egyaránt élhetnek, miért is különböző módon varsákba vagy horogra fogják és vonó-hálókkal, különösen kokkiával halászszák. Különösen ez utóbbival pusztítják olyannyira, hogy a fiatalok 7-8 cm.-nél hosszabbra nem is növekedhetnek, holott biztos adatok alapján 1/2-1 kilogrammnyira is megnőnek.

Zoppolo (felülről nézve.)
(Eredeti rajz)
A "Mullus" már a régi rómaiaknál is jó hirnévnek örvendett, természetesen a nagyobbak igen drágán keltek el. (Laudas trilibrem Mullum, - Horat. Sat. II 2. 33.) Plinius (IX. c. 17.) elbeszéli, hogy Asinius Celer egy nagy piros sügérért 8000 nummust fizetett. P. Octavius egy 4 1/2 fontos példányért 5000 sestercet, azaz 500 frtot adott. (Seneca epist. 95.)
A szkampi (Nephrops norvegicus L. - scampo) a legizletesebb, legdrágább és legkeresettebb rákok egyike, miért is bátran csemegeráknak nevezhetjük. Nagyobb mennyiségben, eddigi ismereteink szerint, csakis a norvég Fjordokban és a Quarneróban fordul elő. A hosszúfarkú, tizlábú rákokhoz tartozik és elevenen, valamint megfőzéskor is halavány rózsaszinű, testének hossza 30-35 cm.
Ugy látszik, csak az elzárt öblökben él, csendes és édessel kevert vízben, egyenletes, nem sziklás tengerfenéken. Az édes vizet a norvég Fjordokban a beléjük szakadó folyóktól és patakoktól, Quarnerónkban pedig a számos tengeralatti édesvízi forrástól kapja.
Minthogy a partoktól messzebb, nagyobb, 80 m. mélységben tartózkodik, a chioggiabeli olasz halászok a kokkiával halászszák.
A csemegerákokat néha nagy mennyiségben fogják és olyankor a halászok gyors bragozzóikkal nemcsak a fiumei halpiaczra, hanem más tengerparti városokba, 396sőt mérsékelt bóra szél (borino) mellett Triesztbe és Velenczébe is viszik. De vannak esetek, a midőn vagy az egyszerre támadt erős bora-szél vagy a scirokko a halászokat Fiume felé kényszeríti és olyankor a halpiacz tele van csemegerákkal; szállítják postával, vasúton, ládákba, jég közé csomagolva, de csakis a rákok farkát, mint a legizletesebb falatot. A halcsarnokban a csemegerákok ára 60 krtól 3 frt között ingadozik. Legmagasabb az áruk a karácsonyi ünnepek előtti napokon.
A csemegerákok tavaszszal ívnak; azért a magyar tengerészeti hatóság helyesen intézkedett, a mikor ezen rákok halászatát a magyar-horvát tengerpartok mentén áprilistól október elsejéig, a növendék csemegerákok fejlődése idején át megtiltotta. Érdekes, hogy ezek a rákok holdtöltekor sokat vesztenek súlyukbúl, külső vázuk áttetsző, belül üres; holdfogyáskor azonban ismét meghúsosodnak.
Áttérünk ezután a puhányok fogásanak ismertetésére.
Puhányok.
A polipok (Octopus vulgaris és Eledone moschata-folpo); e legnagyobb fejlábúak a nappalt sziklaodvaikban töltik, éjjel azonban elhagyják azokat és vadászatra indulnak. Ilyenkor lámpa- vagy fáklyavilágításnál ladikból szigonynyal ejtik el, nappal pedig a sziklaüregek mentén póznára kötött fehér posztódarabot mozgatnak és ezzel csalva ki a polipokat rejtekhelyükből, szigonynyal vagy pedig ólomdarabhoz erősített hármas (háromágú) horoggal fogják.
A kalmárokat (Loligo vulgaris, Calamaro), a melyek tengeri füvel vagy algákkal sűrűn benőtt területeken laknak, vagy vonó hálóval, vagy korán reggel és estefelé a koronahoroggal fogják. Áll pedig ez vagy 1 cm. átmérőig öntött ólomdarabból, a melyből közben kis, fölfelé néző aczélhorgoknak egész koronája áll ki; az egész szerkezet faggyúrétegbe van beágyalva. A mint a halász ladikjából a koronát leereszti, a kalmár mohón utána kap és a horgokon fennakad. A korona helyett gyakran nagyobb horgot használnak, a melyre kisebb tőkehalat tüznek föl, a kalmárok kedvencz eledelét. A kalmár a tőkehalat karjaival átölelve hozzá simul, mire a halász vágó horogjának segélyével kiemeli.

Zoppolo (hosszmetszet.)
(Eredeti rajz)
A tentahal (Sepia officinalis, Sepia) sziklás partokon, de még inkább a partok közelében elterülő homokos vagy agyagos tengerfenéken tartózkodik és éppen azért csendes időben szigonynyal vagy kotróhálóval könnyen kiemelhető. Mélyebb tengerben vagy hullámos felszinnél az ilyen területekre vesszőből vagy nádból font varsákat dobnak, melyeket zöld galyakkal és bozóttal béllelnek ki, a mi magához csalogatja a tentahalat, mely csakhamar bebúvik a varsába. A varsákat délután sülyesztik le és másnap korán reggel szedik ki.
A halászatnak ez a neme különösen nyáron jár eredménynyel, a mikor a tentahalak azért is sietnek a zöld galyak felé, hogy petéiket lerakhassák. A sziklák között élő tentahalakat, éppen úgy mint a polipokat, fehér posztóval is kicsalhatják; ilyenkor szigonynyal ejtik el.
A varsákat ezenfelül jó eredménynyel használják a sziklás part mentén tartózkodó halak (durbincsok, fogasok), továbbá a partmenti fenékhalak (sárkányfejű halak, Scarpaena), nemkülönben a nagy ollós és csápos rákok (Homarus, Palinurus) fogására is, csakhogy ilyenkor a varsákba csalétket tesznek be, mint rothadásnak indult húst vagy romlott halat, állatok beleit stb.
A kagylókat sekély vizben kézzel, az alsó héjukkal odatapadt osztrigákat feszítővas segélyével, mélyebb vizű osztriga-telepeken kotró hálóval, a talajhoz nem tapadó kagylókat, u. m. a hüvelykagylókat (Solen, Solecurtus) a fésüs kagylókat (Pecten), a szívkagylókat (Cardium), a Venus-kagylókat, a sima kagylókat (Cytherea chione) stb. kaparóhálóval szokták kiemelni. A kotróhálónak alsó vaslapja, a kaparóhálóé ellenben egész hoszszában éles fogakkal van ellátva.
397A csigákat egyszerű meregető hálóval szedik ki.
A tüskebőrűek közül egyedül a sünt fogják (Echinus esculentus). Ezek a gömbalakú, köröskörül tüskékkel biró állatok partmenti sziklákon vagy a dülő sziklás partokon tanyáznak. A vízszinhez közel lévőket egyszerűen kézzel szedik ki, a mélyebb vizrétegben tanyázókat hosszú póznára erősített kétágú villával, melynek fogai derékszög alatt meg vannak hajlítva, vagy pedig póznára erősített vasszöggel a sziklafalról leszakítják és az alájuk tartott meregető hálóba hullatják.
Halászat ellenségei.
Tudjuk, hogy a hal, attól a percztől kezdve, a mint az ikrából kikel, folytonos veszélynek van kitéve. Első sorban kedvencz eledele a nagyobb halaknak. A mint a halacska leúszik a bozót közé, várva várja ott a számos fajta rövid farkú rák, melyek hátukat moszattal telerakva, vagy a Suberites domuncula nevü szivacscsal elfödve, leselkednek reá. A sziklákhoz tapadt szép actiniák, mint valami kinyilt virágok csábitják a halacskát maguk felé, de a mint ez megközeliti karjaik egyikét, a csalánszervek megzsibbasztják gyönge testét, és a számtalan kar átöleli, föléje zárul és a szájnyilásba tolja. A halacskát szájában, kopoltyúin számtalan apró élősdi rák vagy féreg kinozza, ugy hogy néha elpusztúl belé.
Számtalan hal a tenger fenekén tartózkodó kisebb czápafajok gyomrában, nemkülönben a "halászó ördög" széles szájában leli sirját. Rendkivül nagy pusztitást tesznek a halakban a delfinek, melyek csakis élő halakkal táplálkoznak, a melyekre ezért irgalom nélkül nem csak szigonynyal, de lőfegyverekkel is kellene vadászni, a mint azt pld. Ragusa környékén tették, melyet azóta a delfinek kerülnek is. Továbbá észszerütlen eljárás a halászok részéről, hogy az ezer meg ezer tüskebőrüt különösen a sünöket, melyeket hálóikkal fognak, ujra visszadobják a tengerbe: pedig ezeket pusztítani kellene, mert az ikrákban, továbbá a fiatal halállományban, de még inkább az osztrigákban és egyéb kagylókban nagy károkat tesznek.

Halász-zoppolo.
(Eredeti rajz)
A nagyobb halaknak irgalmatlan pusztitói a nagyobb fajta czápák; ilyenek: a 3 m. hosszú bika czápa (Notidanus griseus L. - pesce manzo,) az ugyanolyan hosszú lobogó farku czápa (Alopias vulpes L. - pesce bandiera), a 2 m. hosszú kék czápa (Prionodon glaucus L. - canazzurro), a 3 m. hosszú orrmányos czápa (Oxyrrhína Spallanzanii Raf. - cagnia), de leginkább a 7 méter hosszú emberevő czápa (Carcharodon Rondeletii M. H. - pesce cane), a melyről föntebb szóltunk.
De legnagyobb pusztitója a halnak maga az ember, mert nem gondolva a jövőre, tönkreteszi a fiatal halállományt, a nélkül hogy annak pótlására gondolna.
Vannak azonban tengerpartunk némely homokos öbleiben apró 2-3 cm. hosszú halacskák, a melyek tavaszszal igen sűrű rajokban jelennek meg. Ez az ugynevezett mezitelen hal (Latrunculus pellucidus), nem is nő hoszszabbra; azért ezeknek halászata megengedhető. Halászaink igen sűrű, tüllforma hálókkal (emelő háló; - saccoleva, odega) emelik ki a mezitelen halakat, de gyakran visszaélnek az engedélylyel, a mennyiben más fajta apró halacskát is kevernek közéjük. Inyencz emberek az ilyen halakat olajban kisütve nagyon szeretik és kanállal eszik, miért is a nép "százat egyszerre" halnak (centinbocca) nevezte el.
398Még súlyosabb a vétség, ha a halászok a fiatal halnemzedéket (novellame) mesterségszerüen halászszák abból a czélból, hogy az egész haltömeget a halvivariumokba és tenyésztőkbe elszállítsák, haleleségek gyanánt. Útközben néha az egész szállítmány elromlik és akkor se pénz se posztó. Ezt a rabló módot csak az idegen halászok űzik; a magyar-horvát tengerparti halászok, dicséretükre legyen mondva, nem.
A vizeknek és a halaknak mérgezését halászaink nem ismerik, pedig pl. az osztrák partokon nagyon jól ismerik a tengerparti farkastej (Euphorbia Wulfeni) nedvének mérges hatását; itt-ott egy lelkiismeretlen dilettáns bele szórja a tengerbe a Menispermum cucculus (coccoli) mérges magvait, amitől a halak megdagadnak és a felszinre kerülnek. Ezt sem teszik a mi tengerpartunkon.
Annál nagyobb a pusztitás, a mit a dinamittal visznek végbe. Igaz ugyan, hogy nem a halászok maguk, hanem inkább lelkiismeretlen naplopók, kőbányamunkások, isztriai szerencse-halászok és isztriai brazzera-vitorlások legénysége, kik a kőbányákban fejtett köveket a fiumei kikötő építéséhez szállítják. A pusztitás pedig rendkivül erős, mert nemcsak hogy a nagy, pillanatnyi viznyomás miatt számtalan hal kerül élettelenül felszinre, hanem a feneket ott, a hol dinamit pusztított, semminemű tengeri állat nem közelíti meg többé; puszta marad az évek hosszú során át. A törvény szigora több napi börtönnel sújtja a dinamitost, de az ilyenforma elzüllött egyén ezzel vajmi keveset törődik és mihelyt kiszabadul, megint csak dinamitot szerez és folytatja kárttevő mesterségét.

Halászok Abbáziánál.
(Saját felvételünk)
A legnagyobb baj az, hogy a halpiaczon a dinamittal elejtett halakat biztosan megismerni nem lehet, mert alakjuk nem változik el, szemük kiállóbb ugyan, de azt gyakran más módon, különösen éjnek idején elejtett halakon is észlelhetni; a dinamit következtében kimult halnak kopoltyúi halaványabbak, de a kevésbbé friss halak kopoltyúi sem élénk pirosak. A szerencse-halászok azonkívül még azzal a fortélylyal is élnek, hogy a dinamittal megölt halakat szigonynyal átdöfik, hogy az a látszatja legyen, mintha éjnek idején szigonynyal ejtették volna el.5
399Az 1894-5. évben a fiumei halcsarnokban forgalomba jött tengeri állatok következők voltak:
Az elárusitott tengeri állatok
tudományos nevehelyi népies elnevezésemagyar neve
Acanthias vulgarisAsialtövises czápa
Alosa papalina sardellinapapalinakis szardella
Alósa sardinasardellaszardina
Alosa vulgarischieppaadriai héring
Anguilla vulgaris anguillabisattoközönséges angolna
Argentina sphyraenaargentintengeri pisztráng
Arnoglossus sp.zanchettacsupasz nyelvhal
Atherina hepsetusanguellakalász
Belone acusangusigolaárcsőrü csuka
Blennius sp.bavosenyálkás czompók
Box boopsbobbahosszu durbincs
Box salpasalpaaranysávos durbincs
Cantharus orbiculariscontrakékfejű durbincs
Cepola rubescens cordellarossapiros szalag
Charax puntazzospizzonyultajku durbincs
Chrysophris aurataorodaarany durbincs
Conger vulgarisgrongotengeri angolna
Dentex vulgarisdentaletengeri fogas
Engraulis encrasicholus alicesucingaanchovis szardella
Gadus minutuspesce mololágy tőkehal
Gadus tricirratussorciobajuszos tőkehal
Galeus caniscan grigionagy kutya czápa
Gobius sp.guattihaskorongok
Labrax lupus branzinobranzintengeri süllő
Labras sp.papagávastagajkuak
Lichia amializzalapos szkombro
Lophius piscatorius et budeg.rospo, rana, pescatricehalászó ördögök
Maena gracilisagonevékony menola
Maena vulgarismenolaköz. ménola
Merlucius esculentus merluzzoasinellonagyobb tőkehal
Mugil cephalus et sp.cevolo volpinacsévolók
Mullus barbatusbarbonepiros sügér
Mustelus plebejuscan biancokutya czápa
Myliobatis aquelaicolombogalamb-rája
Oblata melanuraocciadanagyszemü durbincs
Pagellus erythrinusarboro ribonrózsaszinü durbincs
Pelamys sardapalamidaharántcsikolt tin
Platessa passerpasseralevélhal
Raja clavatarasatüskés rája
Rhombus laevissfazasima rombhal
Rhombus maximusrombotüskés rombhal
Sargus sp.sparettikisebb durbincs fajok
Scomber coliaslanzardafoltos szkombro lándzsahal
Scomber scomberscombrocsikos szkombro
Scorpaena sp.scarpenesárkányfejek
Scyllium caniculapesce gattomacska-czápa
Solea vulgariss foglianyelvhal
Squatina angelussquaenatengeri angyal
Thunus vulgaristonnotinhal
Trachinus dracoragnomérges sárkány
Trachurus trachurussurolágy-szkombro
Trigla sp.anzolettemorgó halak
Trygon pastinaccastramazzoóriásrája vánkos
Uranoscopus scaberbocca in caocsillagvizsgáló
Xyphias gladiuspesce spadakardhal
Zeus fabersan PieroSz.-Péter hala
Homarus vulgarisasticenagy ollós-rák
Nephrops norvegicusscampicsemege rák
Palinurus vulgarisragosta' squillanagy csápos rák
Portunus depuratormasinettetáska-rák
Loligo vulgariscalamarokalmár
Octopus vulgarisfolponyolczkaru polip
Sepia officinalisSepianagy tentahal
Sepiola Rondeletfisepolinakis tentahal
Latrunculus sp.pesse nudo, centain boccaDelfin.
400Egy évi tengeri halászat átlagos mennyisége.
A kerület
neve
A fogott hal
mennyisége
A halászati
termények
összes értéke
Halászok
száma
Nemzeti
halászbárkák
HálókTonnárákTinhalászat
méter-
mázsa
frtbanbelföldiszámaértéke
frtban
számaértéke
frtban
számaértéke
frtban
méter-
mázsa
Fiume28206 97800857 48415062400--135
Buccari8262370032102500440033000620
Portorè2397200258 11124027300044000147
Czirkvenicza69111650147214300121153601700-
Szelcze752350142320912801100040
Novi8121208150--2200031
Zeng5921830049610005130036000243
Carlopago4511001223006815--1
Jablanácz37560504200101600---
Stinicza15250201505490---
Összesen5421165030412106141101932564514167001217

Volosca.
Saját felvételünk.
Fénynyomat.

0. Igy hivja a fiumei nép ezt a lapos, kerek rövidfarkú rákfajt, minthogy a közeli Costrena falu fukar lakosai mohón eszik.
1. Magyarország édes vizeiben a gyalom, vagy tanyavetés.
2. Migati illir igeszó: pislogni.
3. Hermann Ottó: A magyar halászat könyve. I. 436.
4. Az 1896. ezredéves kiállítás kereskedelmi tengerészeti pavillonjában a m. kir. tengerészeti hatóság kiállította.
5. Erről 1895. nyarán, a mikor az ezredéves kiállitásra halakat preparált e sorok irója, saját szemeivel győződött meg. Három isztriai szerencse-halász kötött ki a Villa Formalina előtt, (így nevezték el a tengerparton fekvő laboratoriumát) és szép nagy halpéldányokat kinált. A halak mind meg voltak sértve szigonynyal, azért nem használhatta őket. Másnap sértetlen halakat hoztak; ebből egynéhányat eladtak preparálásra, a többit a fiumei halcsarnokba vitték, de ott már szigonynyal átszúrva árulták.
6. Ebből a chioggiaiak 1315 mmázsát fogtak. Fiuméban alig van halász, a ki iparszerüleg üzné a halászatot, inkább halelárusítók, a kik az olasz halászoktól és a többi kerület belföldi halászaitól összevásárolják a fogott halakat.
7. Ezeken kivül még 210 chioggiai.
8. Olasz halászoknak az öblökben és csatornákban bragozzo vitorlás hajóikkal halászni tilos; e szerint csak a Quarnero jön tekintetbe. A tonnárák tulajdonosai felfogadnak más kerületbeli halászokat is; ezek a belföldi halászok számát feltüntető rovatban nincsenek fölvéve.

« A tenger természeti viszonyai a fiumei öbölben. (Lorenz és Luksch József adatai alapján). KEZDŐLAP

Fiume és a Magyar-Horváth tengerpart

Tartalomjegyzék

A karszt-lejtő és a tengerpart állatvilága. Írta Matisz János. Felülvizsgálta Szterényi Hugó. »