« Rozsnyó. Írta Komoróczy Miklós. KEZDŐLAP

Gömör-Kishont vármegye

Tartalomjegyzék

Jolsva. Írta Baltazár János. »

130Dobsina.
Írta Szontagh Béla
A város fekvése.
Dobsina rendezett tanácsú város Gömör vármegyének északkeleti részén, a Dobsch patak regényes völgyében, nyugatról keletre terjed. Észak felől a Fekete-hegység és Hosszúhegy, kelet felé a Golyó-felsőhegy, Spitz és Száraztető, dél felé a Kőzúgó, Hegyesdomb és a Csendes erdő, nyugat felé a Bükkös és Tárcsa által körülvett, teljesen védett völgykatlanban, 468 méternyi tengerszín fölötti magasságban fekszik és a bánréve-dobsinai vasútvonal végállomása.
A város határában a legmagasabb hegy a Tresznyik (1398 m.) a Felsőbükkös (1294 m.), Andreiszkó (1271 m.), Feketehegy (1149 m.), Golyóhegy (999 m.), Száraztető (1044 m.) stb.
Dobsina város külső telepei: A Dobsch fővölgyben: a Kohótelep, a Felső- és Alsó-hámor, a Czigány-telep, az Alsó-fürész-telep. A Feketehegy alatt: a Lányihutta-telep. A Gölniczvölgyben a Hegyeskő (Jégbarlang), a János-telep (Spital), a Gölniczvölgyi kohó-telep (Középső hámor), a Rákospatak és a Rákóczy-telepek (Szikafka).
Dobsinának mérsékelt és egészséges éghajlata van. A tél ugyan hosszú és kemény, de a magas hegyek a szelek és viharok erejét megtörik.
Lakosok foglalkozása.
A hegyes és köves talaj többnyire mészkőből, pala- és agyagrétegekből áll és csak a legnagyobb szorgalom és megmunkálás után termi meg a gazdának a legszükségesebbet. A földmívelés Dobsinán alacsony fokon áll és azzal a lakosság igen csekély része foglalkozik, ellenben a marhatenyésztés és a méhészet, mint hasznothajtó foglalkozás, emelkedőben van.
A míg a bánya- és kohóipar Dobsinán virágzott, addig a lakosság legnagyobbrésze ezzel az iparággal foglalkozott; most azonban, midőn a vasipar pangása következtében a város két kohója beszüntette az üzemet és a munkások nagyrészét elbocsátották, a bányamunkások száma is nagyon megapadt és ma már kevesen foglalkoznak ez iparággal. A lakosság kis töredéke földmíveléssel, marhatenyésztéssel, fafuvarozással, favágással foglalkozik, elenyésző csekély része pedig az itteni két fűrészgyárban, lakatos- és asztalos-műhelyben és reszelő-vágógyárban nyer alkalmazást.
A bánya- és kohó-ipar és főképen a vasipar pangása és hanyatlása következtében Dobsina város munkásosztálya tömegesen kénytelen itt hagyni ősi hazáját és távol, leginkább Amerikában keresni meg a maga és családja számára a mindennapi kenyeret; a város jóléte és vagyonosodása pedig lassanként hanyatlásnak indul.
Középületek.
Dobsina város külső képét több szép középület emeli, melyek a következők: Az 1870-ben nagy költséggel épült és czélszerűen berendezett városháza, szép lépcső-házzal, légfűtéssel és vízvezetékkel. Az 1480-ban épült ág. hitv. ev. templom, a később hozzáépített toronynyal. Az 1792-ben épült. róm. kath. templom és torony. A községi polgári leányiskola és az állami elemi és állami polgári fiúiskola díszes épületei, végre a nagyvendéglő és néhány csinos magánház.
Intézmények.
Dobsina ág. hitv. ev. lakossága már 1853-ban 20,000 forintnyi alapítványnyal életbe léptette a kisdedóvó intézetet, mely egyike volt a legelsőknek az országban. Ez a kisdedóvó és a már régebben fennálló felső elemi 131fiú- és leányiskola 1900-ban állami kezelésbe ment át. 1892-ben a közoktatásügyi kormány a város tetemes anyagi hozzájárulásával egy hat osztályú polgári fiúiskolát emelt, a melyben, mint fakultativ tantárgyat, a latin nyelvet is tanítják. Ez iskolával kapcsolatosan egy vasipari tanműhely felállítását is tervezték, de ez még eddig nem létesült. A város és az ág. ev. egyház közösen tartják fenn az 1889-ben alapított községi polgári leányiskolát, a melynek államosítása már csak rövid idő kérdése.
Említésre méltó még az 1895-ig fennállott bányász-iskola. E magánjellegű intézet, melynek igazgatója a városi bányaigazgató volt, tanítói pedig a helybeli iskolák tanítóiból kerültek ki, a gyakorlatban már jártas bányamunkás ifjakat elméleti képzettségben és oktatásban részesítette és sikeres vizsga letétele után a bányafelőri és bányafelvigyázói szakra képesítő bizonyítványnyal látta el. E tanfolyamot sok száz dobsinai bányamunkás látogatta és itt oly elméleti képzettséget nyert, hogy nemcsak hazánkban, hanem még külföldön is díszére vállott ez intézménynek. Sajnos, hogy az utóbbi időben a kormány ez intézettől megvonta a nyilvánossági jogot s így a hasznos intézmény megszünt. Az iskolák közül felemlítendő még a katholikus felekezeti elemi iskola és a község felügyelete alatt áll az iparos tanoncziskola.

Dobsina. - A városháza.
Saját felv.
1843-ban alakúlt Dobsinán a "Kaszino-egyesület", később pedig a "Polgári kaszinó-egyesület", 1900-ban alakult meg a "Dobsinai társalgási egyesület" négy, ú. m. ének- és dal-, zene-, szini-, turisztikai- és torna-szakosztálylyal. Úgy ez, mint az előbb említett két kaszinó-egyesület a város társadalmi életének s a magyarosodás előmozdításának hathatós tényezői.
Mint emberbaráti intézeteket meg kell említeni az 1872-ben alakult "Bányásztársládát", mely a beteg munkások gyógyítására és segélyezésére és végül a munkaképtelen, rokkant bányamunkások nyugdíjazására, a munkaadó bányatársulatok hozzájárulási összegeiből és a munkások munkabéreinek aránylagos levonásaiból alakult. Jelenleg e bányásztársládának 1352 tagja van, tőkéje pedig 235,796 korona 08 fillér. Legutóbb nyugdíjak, segélyezések és temetési költségek czímén kifizetett 40,475 korona 59 fillért.
A dobsinai ipartestület 1885-ik évben alakult. Tagjainak száma: 146. Alaptőkéje 935 K. 71 fill. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj-egyletének Dobsinán fiókja van.
Mint igen üdvös és közhasznú intézményt kell megemlíteni az 1875-ik évben alakult "Önkéntes tűzoltó-egyesület"-et, melyet a város évenként 1380 koronával segélyez.

Dobsina régi czímere.
Saját felv.
132A "Dobsinai takarékpénztár és előlegezési intézet" 1870-ben alakult. Az alaptőke 600 részvény után 100 forintjával 60,000 frttal jegyeztetett. Ma az intézet forgalma 1.384,009 K. 88 fillér.
Ezen fent elősorolt egyesületeken és intézeteken felül van még Dobsinán egy ág. ev. Nőegylet és egy Olvasóegylet. Az előbbinek 113 nőtagja van, az utóbbinál a tagok száma 39 és a könyvtár 4224 kötetből, magyar és német művekből áll.
Általában, örömmel lehet konstatálni, hogy a mióta a dobsinai iskolák államosítása megindult és a társadalom minden terén a magyar szó kezd uralkodni, Dobsina város lakossága is rohamosan magyarosodik.
Történeti áttekintés.
Gömör vármegyének északkeleti legszélsőbb részét, mely Szepes vármegyével érintkezik, hajdan rengeteg őserdők borították és az a hely, a hol most Dobsina áll és annak környéke, a rómaiak idejében őserdő volt. Timon és Szeverinus történetírók leírása szerint, már a római császárság idejében, nemsokára Krisztus urunk születése után, a Garamvölgy hosszában, a Gölniczvölgyben és talán a Dobschvölgyben is, szétszórtan quád-telepek voltak, a hol főképen bányamívelés folyt.
E néptörzset a hunok és szövetségeseik, később pedig a vendek háborgatták és bizonyára le is igázták, de sem el nem űzték, sem ki nem irtották, mert a népvándorlás hullámai e járhatatlan völgyeket nem érintették, másrészt pedig mert e békés természetű lakosok a győzők haragját fel nem ingerelték.
Ugyancsak érintetlenül maradtak e lakosok akkor is, a mikor a magyarok e vidéket birtokba vették. A bányamívelés csakhamar az uralkodó és a földesúr jövedelmi forrása lett, a mint ezt IV. Béla király 1243-ból való oklevele is igazolja.
E terület földesura a XII. században Bors comes fia volt, a ki az egész tornai uradalmat, a melyhez Dobsina is tartozott, magáénak vallotta. Bors halála után összes birtokai a koronára szállottak vissza, de 1243-ban, a fent említett adománylevél alapján, IV. Béla, Mátyás fiainak: Bebek Detre és Fülöp grófoknak adományozta.
Ez időben e vidéknek Topschau volt a neve, mely névnek az eredetét illetőleg, a nézetek eltérők. Egyesek azt állítják, hogy a Dobsch (Topsch) patak és az Au (liget) összetételéből származik. Ezt vallja Pilczius Gáspár 133is (dobsinai evang. lelkész 1584) a város elpusztításáról írott könyvében. Klein tanár ellenben azt állítja Magyarország evang. lelkészeiről írott közleményeiben, hogy a Dobschau név a "Tóbiás" és az "Au" összetételéből ered. Érdekes a dobsinaiak között a város elnevezésére vonatkozólag elterjedt hagyomány is, mely a város nevét a "Topf" és "schau" szavakból vezeti le és ezt a következő elbeszélésre alapítja: A vidéknek még nem volt neve, midőn az itt dolgozó bányászok elhatározták, hogy a helynek nevet adnak, de olyképen, hogy hallgatást fogadva, a mégis legelőször kimondott szó legyen e vidék neve. Némán ülte körül a kis csapat a tűzhelyeket és az ebéd elkészítéséhez látott. Mikor azonban az egyik fazékban a víz forrni kezdett, egyikük megfeledkezve odaszól a másiknak "En Top schau" (nézz a fazékba) és ezzel megtörte a csendet. Így lett a telep neve Topschau. Érdekes, hogy ezt nemcsak az a körülmény is támogatja, hogy ez a hagyomány a legrégibb idők óta egyik nemzetségről a másikra szállott, hanem az is, hogy a város legrégibb pecsétje női alakot, bányász-jelvényt és fazekat ábrázol, "Sigill der Bergstatt Topschau 1585" körirattal. A város czímere most is fazékba néző bányászt ábrázol. 1326-ban Dobsinát, valamint területének határait már pontosan megjelölik és a körülfekvő vidéktől megkülönböztetik.
7
Dobsina. - Az ág. h. ev. templom.
Saját felv.
Egy másik hagyomány is érdekes, melynek azonban már valamelyes történeti alapja van. Midőn ugyanis a törökök a város elpusztítása alkalmával az erdőkbe menekült lakosokat onnan ki akarták csalni, különféle neveket kiabáltak az erdőkbe, hogy így a lakosokat rejtekhelyükből kicsalják. Tudjuk azonban azt, hogy a törökök Dobsinát váratlanul és hirtelen lepték meg s elpusztítása után azonnal eltávoztak, úgy hogy előlük senki vagy csak kevesen rejtőzhettek el, míg ellenben Rogerius történetíró - Carmen Miserabile czímű történetében - azt mondja, hogy a tatárok csalták ki ily módon az erdőségekben elrejtőzött embereket s így ez a hagyomány tulajdonképen a tatárjárásra vonatkozik.
Dobsinán a szláv lakosokat és szomszédokat "vendeknek", Binduscha Leut (Windische Leute) Kirpl - nevezik, holott a szlávok a hetedik században megszűntek vendek lenni s így valószínű, hogy Dobsina első lakosai már a hetedik század előtt itt voltak és a vendekkel összeköttetésben állottak.
A dobsinai eredeti tájszólás valamely régi német néptörzsnek a nyelve, a mely az idők folyamán és a körülfekvő, többnyire szláv eredetű népek nyelvének befolyása alatt úgy alakult, hogy minden más német tájszólástól, még a közelfekvő szepességitől is eltér. Bartholomaeidesz, 1800-ban megjelent "Comitatus Gömöriensis Notitia" czímű művében a 136-137-ik lapon ugyan azt állítja, hogy a dobsinai nyelv a metzenzéfi tájszóláshoz nagyon közel áll és abból azt következteti, hogy a dobsinaiak a Szepességről származnak, ez az állítás azonban nem indokolt, mert ha egy nyelvtanilag nem képzett metzenzéfit, hasonló műveltségű dobsinaival szembeállítunk, akkor az egyik a másikat meg nem érti. - Még nagyobb lehetett a különbség a 134két nyelv között évszázadokkal ezelőtt, a mikor az iskola és az egyház a nyelvet még nem csiszolta.
Dobsina város 1326-ban a Bebek család birtokába került, a mely család a XIII. század vége felé két főágra oszlott, ú. m. a pelsőczi és a csetneki ágra. - Dobsina a csetneki Bebek család birtokába került.
A XIV. század elején, Róbert Károly uralkodása alatt, Magyarország a nyugati kultúra befolyása alatt állott, a mely főképen abban nyilvánult, hogy városokat alapítottak, melyek a kereskedelem, ipar és a művészetek védbástyái voltak.
Ez időben Dobsina Bebek Miklós kedvencz tartózkodási helye volt, a ki itt az őserdők egy részét kivágatta és magának a "Dobsch" patak partján lakházat is építtetett. Az egri káptalan előtt 1326-ban kötött egyezség értelmében átvette édes atyjától, Lászlótól és nagybátyjaitól, Kun Miklóstól, Jánostól és Pétertől a dobsinai területet oly feltétel alatt, hogy köteles lesz a korponai polgárokhoz hasonlóan itt letelepedett németeknek előjogokat és szabadságokat biztosítani. Ez az egyezség Dobsina város alapításának az oklevele és a város alapítója Bebek Miklós, ki Dobsina város lakosainak ugyanazon jogokat biztosította, mint a korponai németeknek.

Krónikás tábla a dobsinai ág. h. ev. templomban.
Saját felv.
A földesúr és a letelepedett németek között a következő viszony állott fenn: A földesur átengedte a területet a bevándoroltaknak s ennek fejében az utóbbiak bizonyos czenzust fizettek, a mely egyezségileg megállapíttatván, azt sem emelni, sem leszállítani nem lehetett. Ezt a czenzust kiterjesztették a bányajövedelmekre is. A telek és föld a polgárok szabad tulajdona volt. A letelepedettek bírájukat és papjukat szabadon választhatták, a mi ismét azt bizonyítja, hogy Dobsina lakosai szabad polgárok voltak és Zsigmond király 1417-ből való oklevele Dobsinát már városnak (oppidum) nevezi. Bebek Miklós utódai közül László, Zsigmond királytól a maga és testvérei nevében vásárjogot kért Dobsina részére. Zsigmond király az erről kiállított oklevélben országos és heti vásárjogot adott a városnak, mindazon jogokkal együtt, melyekkel más szab. királyi városok bírtak.
Hogy Dobsina már a XIV. század végén és a XV. század elején virágzó bányaváros volt, igazolják a városi levéltárban lévő okmányok és a Bebek család pelsőczi és csetneki ága között majdnem egy évszázadig tartó per, mely a híres dobsinai bányák és kohók körül forgott. Viszont Mátyás királynak 1475. évben kelt nyomozó parancsából kitűnik, hogy Bebek György, Hanvay Demeter, Vasváry János, Barna Lőrincz, Bodon János, Szuhai Pál és mások segítségével a dobsinai Czemberg hegyen lévő rézbányákat erőszakkal elfoglalván, a bányákat mívelő Andersmal és Nickl nevű lakosoknak 500 arany frtnyi kárt okozott.
Gömör vármegye számos lovagvára a husziták kezébe került, a kik az egész vidéket folytonos rettegésben tartották és Dobsinát gyakran megsarczolták.

Dobsina.
Saját felvételünk.
1540-ben Basó Tamás - Hunfalvi szerint: Mátyás - haddal támadta meg Dobsinát és azt el is pusztította. 1556-ban a törökök foglalták el, midőn a 135Bebekek segítségével Krasznahorkánál megvert császáriakat ide űzték. 1580-ban a füleki basa állomását változtatta. Mivel azonban a Dobsina várostól rendesen fizetett adót a számadásba nem vezette be, utóda azt újólag követelte. A város vonakodott az adót ismét megfizetni, mire az 1584 október 14-ét követő éjtszakán török fegyveresek rohanták meg a várost, azt nagyrészben fölégették s 350 lakosát rabságba vitték. E gyászos esemény emlékét az evangélikus templombeli felirat tartotta fönn az utódoknak.
A Bebek család csetneki ága a XVI. század végén Ferenczben kihalt. Dobsina ezután gyakran cserélte urát, a kik között a Tökölyek és a Rákóczyak is voltak. Hogy hányszor sarczolták meg a várost és hányszor volt kénytelen oltalomért folyamodni, azt a számos protectionalis levél bizonyítja. Ezek: Bocskayé 1605 január 11-ről, Szuhay Mátyás, Kende Gábor és Szepessy Pál, a magyar hadak deputatus gondviselőié 1612-től, gróf Göcz János főtábornoké a Gömör melletti táborból 1644 október 18-ról, Arszláni basának 1647 mindszent hó 27-én kelt s magyar nyelven írt úgynevezett hitlevele, Strassoldó Károly főtábornoknak Sziliczén 1680 márczius 18-án, Thököly Imrének Lőcsén 1683 márcz. 9-én, Rákóczy Ferencznek 1703-ban kelt és Bethlen Gábor kelet nélküli levele.

A dobsinai ág. h. ev. templom szent edényei.
Saját felv.
A városi tanács a polgári ügyekben való bíráskodáson kívül, 1780 előtt "Albánya biróság" czím alatt bányahatósági is volt és a bányaadományozási jogot is gyakorolta. A tanács kiadványait a következő czím alatt állította ki:
"Mi Dobsina szabadalmas kir. bányaváros bírája, bányamestere és tanácsa". Legrégibb évszám nélküli pecsétjén egy pajzson a bányászat jelvénye (kettős kalapács) s következő felirat foglaltatik: "Sigilum der freien Bergstadt Topschau". Egy másik pecsétjén szintén bányászati jelvény: "Bergstadt Topschau 1585" körirattal.
Bányászat.
A XVI., XVII. és XVIII. században a vasbányákon kívül gazdag érczbányákat is míveltek és ez időben a Kassán székelő felsőmagyarországi kir. kamara oltalma alatt állottak, a mit az e kamarától 1686., 1703. és 1731-ben kiadott oltalomlevelek is igazolnak.
A XVIII. század vége felé a dobsinai bányaipar új fordulatot vett és nagy lendületet nyert. 1780-ban ugyanis, bizonyos Schön János Gottlieb nevű szász, Dobsinára jött. Mint szakember, különös figyelmet szentelt a bányamívelésnek 136és csakhamar felismerte, hogy az akkor rézérczeket termelő Czembergben és más bányákban előforduló meddő és hasznavehetetlen kő nem más, mint kékleny és nickel-ércz.
Ez a felfedezés az eddigi bányákat háttérbe szorítván, a dobsinai bányaipar majdnem kizárlólag a kékleny-telepek felnyitására és mívelésére adta magát. Az e körül kifejtett szorgalomnak, kitartásnak és áldozatkészségnek sikerült is - különösen 1830 óta, a mikor angol iparosok a kékleny-ércz rendes vevői lettek - a bányamívelésnek ezt az ágát oly virágzóvá fejleszteni, hogy a dobsinai kékleny-bányászat, évi termelési mennyiségével és az ércz fémtartalmának gazdagságával nemcsak Európa, hanem Dél-Amerika hasonnemű bányaiparát is felülmúlta.
Ily gazdag és virágzó kékleny- és nickl-érczbányák voltak a mult század közepe és vége felé a "Czemberg", Mária és Terézia Stollen, "Hilfegottes", "Goldschmiedslände", "Merkurius-Sorsmező", "Josef Blaudunst" nevű bányák, a melyek sok száz bányamunkásnak adtak kenyeret és a bánya-részvényeseknek milliókat jövedelmeztek. Hogy a Czemberg-bánya érczmennyiségéről és az ezen bányából befolyt jövedelemről fogalmunk legyen, elegendő megemlíteni azt, hogy Dobsina városának, mint főrészvényesnek 46 bányarészvény után 1870-ben 92,000 frt tiszta jövedelme volt.
Sajnos, hogy e gazdag kobald- és nickl-érczmennyiség lassanként elfogyott, kivágódott és főkép az Új-Caledoniában föltárt roppant gazdag kobald- és nickl-ércztelepek következtében teljesen megszünt.
Ipar.
A dobsinai bányaiparral a vasgyártás is karöltve járt. A dobsinai vasgyáripar legszebb fejlődésének és virágzásának kora, Mátyás király, a Thökölyek és a Rákóczyak kora volt.
Nemcsak közönséges vas, hanem kiváló minőségű aczél is készült Dobsinán és Mátyás király híres fekete serege többnyire az itt készült fegyverekkel volt ellátva. A Thökölyek és Rákóczyak idejében itt fegyvergyár volt, melyről a szepesi káptalan 1771. évi oklevelében is említést tesz. A Thökölyek és Rákóczyak bukása után a fegyvergyár és az aczélkészítő műhely is elpusztult.
A dobsinai czéhek a következő időkben nyertek czéhlevelet: a kovácsok 1633-ban, a vargák és timárok 1635-ben, a mészárosok 1636-ban, a csizmadiák 1703-ban, a szabók 1730-ban, a szíjgyártók és lakatosok 1801-ben, az asztalosok 1801-ben, a timárok 1821-ben.
1848/49.
Az 1848-iki események Dobsinán is erős hullámokat vertek. A ki fegyvert foghatott, belépett a honvédseregbe, vagy nemzetőr lett, a lakosság pedig 2000 pengő-forintot tett le a haza oltárára. A Gölniczvölgyben barikádokat emeltek s a város fiai résztvettek a szabadságharcz dicső csatáiban.
Benedek és Vogel császári tábornokok felhívták a várost, hogy 10,000 osztrák katona részére elegendő élelmi szert tartson készletben, mert ellenkező esetben a várost fölperzseltetik. Vogel és Benedek az osztrák sereggel be is vonultak a városba, de mivel itt mindent rendben találtak, rövid itt időzés után eltakarodtak.
A szabadságharcz leveretése után Dobsinára is szomorú viszonyok következtek be. Az osztrák kormány a Rozsnyón székelő cs. kir. járás- és szolgabírói hivatal alá rendelte Dobsinát és a várost megfosztotta önkormányzatától. A cs. kir. megyefőnök nevezte ki a város tisztviselőit és a 12 tagból álló testületet. Az így kinevezett magisztrátus a legszigorubban hajtotta végre a tömegesen beérkező rendeleteket, úgy hogy a viszonyok már-már tűrhetetlenekké váltak.
1860-ban Dobsina ismét nagyközség, 1872-ben pedig az 1871. évi XVIII. t.-cz. értelmében, rendezett tanácsú város lett, hol Szontagh Bertalan akkori alispán elnöklete alatt az új rendezett tanács megalakult.
Lakosság.
Az első népszámlálást József császár rendeletére 1785 márcz. 4-20-ig Libiczky János cs. kir. hadnagy végezte. Akkoriban a város lakossága 692 családból állott. Ezek között volt 1633 férfi, 1788 nő, távollevő volt 62, idegen 105. Összesen 3421 lélek. 1849-ben Dobsina város lakossága 4681. 1857-ben 5071 lelket számlált. 1870-ben volt Dobsinán 2613 férfi és 2892 nő, összesen tehát 5505 lakos. 1880-ban a lakosok száma 5592 volt, 1890-ben 4655, 1901-ben 5115. Ezek közül külföldi volt 35, távollevő 304. Nemek szerint 137volt 2391 férfi, 2724 nő. Anyanyelvre nézve volt 746 magyar, 2790 német, 1509 tót, 1 oláh és 69 czigány. Vallásra: 1901 róm. kath., 134 gör. kath. 2846 ág. hitv. ev., 120 ev. ref., 4 unitárius, 110 izraelita.
A város ügykezelésének nyelve, különösen a városi képviselőtestület és ennek kebeléből kiküldött bizottságok hivatalos nyelve 1896-ig a német nyelv volt. Hazánk ezredéves fennállásának emlékére az akkori képviselőtestület 1896. évi június 7-én tartott díszközgyűlésében nagy lelkesedéssel, egyhangulag elhatározta, hogy jövőre a képviselőtestületi tárgyalási és jegyzőkönyvi nyelve a magyar legyen.
A lakosok néprajzi jellemzését más fejezetben közöljük. Itt csak két oly egyesületi ünnepi szokásról akarunk megemlékezni, melyek ott nem fordulnak elő.

A dobsinai jégbarlang előtt levő telep.
Saját felv.
Bányászünnepek.
Minden évben pünkösd másodnapján nagy ünnepélyességgel tartják meg a vájnár-testületi (bányász) ünnepet. A bányászok bányászjelmezükben, nemzeti zászlójuk és felczifrázott jelvényök alá sorakozva, előljárójukkal az egyházakba mennek. Az istentisztelet után nagy tanácskozás van az atyamesternél (Brudervater), melynek tárgyai: a pénztári számadás, az atyamester választása, a begyült pénz felhasználása, stb. mely pénz tagsági évi díjakból, büntetésekből és temetési parádék illetményeiből áll, határozott díja lévén annak, hogy a bányász-testület, díszegyenruhában (6-12 ember) a temetésen részt vesz. Tanácskozás után, délután, a testület ládáját zeneszó mellett az utczákon körülhordja és e közben az előkelőbb polgárokat zenével tiszteli meg, kik ezt a láda számára pénzbeli ajándékkal viszonozzák. Az így gyűjtött pénzt az idősebbek az atyamester házánál, az ifjak a fiúmester (Burschen- vagy Knechtenvater) vezetése alatt a vendéglőben zeneszó és táncz mellett elmulatják.
A vasgyárosoknak, illetőleg a vasgyári munkásoknak is van ehhez hasonló ünnepük áldozó csütörtökön. Tisztjeiknek májusfákat tűznek házuk elé és vasat is hoznak ajándékba, melyért pénzbeli vagy italbeli ajándékot kapnak.
Jótékonyság.
Az élet szenvedéseinek enyhítésére Dobsinán is működik a szeretet és könyörület testületi, társadalmi jótékonysága. Így a szegény iskolás gyermekek felruházására a dobsinai nőegylet, az ág. ev. egyház, a város és a helybeli takarékpénztár évenként százakat költenek. Dobsina város azonkívül az elaggott, munkaképtelen szegények és ügyefogyottak elhelyezésére szegényházat tart fenn, a hol 10-14 egyén lakást és élelmezést nyer.
A város évenként 70-90 munkaképtelen szegény özvegyet és árvát kettőtől hat koronáig terjedő havi segélyben részesít és azonkívül az elöregedett 138szegény lakosok élelmét 50-80 fillérnyi napi bérrel biztosítja. Ezek kavicstörésnél, utczaseprésnél s egyéb könnyebb városi munkáknál dolgoznak, már a mennyire dolgozni tudnak és mivel munkájok nagyon kevés hasznot hajt, ezeket a lakosság Goldarbeitereknek nevezi.
Nagyobb ipari telepek.
Dobsinán ez időszerint két vaskohó van. Az egyik a fővölgyben a város fölött, a másik pedig a Gölniczvölgyben az úgynevezett Gölnicz-kohótelepen. Mindkét vaskohó Dobsina város tulajdona.
Van ezenkívül két fűrészgyár gőzerőre, melyek közül az egyik Dobsina városé, a másik pedig a Donath és Haas fakereskedő czégé. Említésre méltó még a Zimmermann és Lux lakatos- és asztalosműhelye, mely vízierőre berendezett modern gépekkel van felszerelve. Palczman Samu vízerőre berendezett reszelő-vágógyára is nevezetes. Stempel László lakatos-műhelye gőzerőre van berendezve s végül itt van Fülöp Szász Coburg gothai herczeg sztraczenai nagy vasolvasztója és sodronykötél-pályája.
Közigazgatás.
Dobsina a felvidéki városok vagyonosabbjai közé tartozik, mert vagyona körülbelül 1.175,455 korona.
A vagyon fekvő javakból, épületekből, anyagokból és termények készletéből, vasgyárakból, bányákból, iskolaépületekből, ingóságokból, részvényekből és cselekvő követelésekből áll.
Fekvő javai: erdő 9886 kat. hold, 148 öl rét és kertek, 548 kat. hold. Összesen 405,444 korona értékben. Házak, gazdasági épületek, vendéglők, korcsmák, malmok 145,700 korona értékben. Vasgyárak 20,000 korona, bányák 88,889 korona, iskolaépületek 12,000 korona értékben. Ingóságokban, ú. m. regaleváltsági kötvény 327,600 korona értékben, földtehermentesítési kötvény 24,000 korona, 4% m. korona járadék kötvény 16,200 korona értékben, dobsinai takarékpénztári részvény 200 korona értékben. Bányatermékek, erdőgazdasági termékek, gazdasági és egyéb készletek és készpénz 144,422 korona 47 fillér.
A városnak szenvedő vagyona vagy adóssága nincsen. A városi polgárok a város által termelt tűzi- és épület-fát és egyéb anyagokat előállítási (öntermelési) árban kapják. A város polgárai és lakosai semmiféle községi adót nem fizetnek.
A város ez idő szerinti tisztviselőinek névsora a következő: Polgármester, árv. elnök, békebíró és anyakönyvvezető Szontagh Béla. Főjegyző és árv. ülnök Nikl Gyula. Rendőrkapitány Csiskó János. Tanácsnok, árv. ülnök és polgármester-helyettes Csermák Sándor. Ügyész dr. Katona László. Pénztárnok Sárkány Sándor. Erdőmesterek: Schmidt Román és Endersz Frigyes. Bányatanácsos és városi mérnök Ruffinyi Jenő. Közgyám Gömöry János. Városi gazdatiszt Krausz János. Aljegyző Makláry Endre. Irnok Bogdán Gyula. Főorvos dr. Kellner Viktor. Alorvos dr. Schwirián János. Körorvos dr. Adriányi János. Rendőrbiztos Gundelfingen Elemér. Anyakönyvvezető-helyettesek Csiskó József és Bogdán Gyula.
* * *
Iglói Szontagh Béla, Dobsina r. t. város ez idő szerinti polgármestere, Gömör vármegye egyik legrégibb családjának: az iglói Szontagh családnak ivadéka, 1890-ben, 24 éves korában lett polgármester. A választás szerencsés volt, mert a nagytehetségű fiatal polgármester lelkesedéssel látott a munkához. Tapintattal simította el a régi időkből származó pártviszályokat, azután gondos kézzel fogott a köz- és társadalmi ügyek rendezéséhez. A városi pénzügyek megszilárdítása, az állami polg. fiúiskola létesítése, a kisdedóvó és elemi iskolák államosítása, a városi gőzfűrész és a jégbarlang telepén egy modern vendégfogadó felépítése, a városi utczák, terek szabályozása és magyar elnevezése, az új bazaltjárdák létrehozatala és számos egyéb alkotás fáradhatatlan tevékenységéről tesznek tanúbizonyságot. Egyik legnagyobb érdeme, hogy kormánya alatt a magyar nyelvet nemcsak a város összes közigazgatási ágazataiban hivatalos nyelvül elfogadták, hanem hogy a lakosság minden rétegébe behatolt és a német és tót nyelveket rohamosan kiszorítja. Egyik nagy alkotása a városi tisztviselők és a szolgaszemélyzet nyugdíjintézménye. Legújabban a villamos világítás behozatalán és a vas- és bányaipar válságos helyzetének megjavításán fáradozik. Igaz, hogy ezeket az eredményeket nagy részben a városi képviselőtestület helyes érzékről tanúskodó gondolkozásának és ritka áldozatkészségének köszönheti, de ez mit sem von le érdemeiből, mert el tudta nyerni - s a mi még nehezebb - meg tudta tartani a képviselőtestület osztatlan bizalmát. A polgármester a békebírói és anyakönyvvezetői teendőkön felül, gondoksági és iskolaszéki elnök, tüzoltóegyleti elnök s minden társadalmi és jótékonysági intézmény egyik agilis vezérférfia. (N. G.)

« Rozsnyó. Írta Komoróczy Miklós. KEZDŐLAP

Gömör-Kishont vármegye

Tartalomjegyzék

Jolsva. Írta Baltazár János. »