« Hont vármegye erdészete és vadászata. Irta dr. Heller Farkas. KEZDŐLAP

Hont vármegye és Selmeczbánya sz. kir. város

Tartalomjegyzék

Fémkohászat. Irta Faller Károly főbányatanácsos. »

155Bányászat
Irta Litschauer Lajos, bányászati iskolai igazgató
Természeti viszonyok.
Selmeczbányának és vidékének bányászata tisztán fém- és érczbányászat és legnagyobb részében kincstári kezelés alatt van. A Selmeczbányán és környékén, Hont és Bars vármegyékben levő kincstári bányaművek, a szélaknai magyar királyi bányahivatal közvetetlen vezetése alatt, együttvéve a »felsőbibertárói bányadalom« elnevezés alatt ismeretesek. A bányászat itt, az éjszaki Kárpátok délnek irányuló nyulványában mozog, a mely a Garam folyó balpartján észak-keletnek csap és Garamszentkereszt és Újbánya között emelkedik ki; legélénkebb a bányászat a Garam és Ipoly folyók között részben vízválasztót alkotó, Selmeczről nyugotnak fekvő selmeczbányai hegyvonúlatban. Ezen hegyvonúlat Lipold szerint éjszakon a Garam folyó mentén Saskőváraljánál, a Sudberg (717 m.) magaslattal kezdődik, hogy délnyugatnak fordulva, az Orech hegyen, a Lenge mellett való hegynyergen, a Breitenbergen, a Nagy-Sobón, a Kis-Sobón, a vöröskúti hegy nyergén (787 m.), a Paradicsom-hegyen, a Nagy- és a Kis-Tanádon, a Spitzbergen, a szélakna-reichenaiu-i nyergen és Magaslak községen át, a Nagy-Veternyik-hegyig (812 m.), azaz Hodrusbányán túl vonuljon, a honnan lassú ereszkedéssel Léva mellett, a Garam folyóhoz ismét visszatérjen.
Selmeczbánya és vidéke hegyvonúlatának számos elágazása közül, bányásztekintetben, csakis a vízválasztóként szereplők közül azoknak van nagyobb jelentőségük, a melyek a fővölgyek képződésére és alakulására voltak befolyással. E völgyek közűl, bányászattörténeti szempontból, különösen a selmeczi völgy, a kecskés-bélabányai völgy, a hodrusi völgy és a vihnyei völgy a kiválóan fontosak.
A fővölgyben, valamint elágazásaiban, a következő bányaműtelepek feküsznek: a fővölgyben a középponti kohó; a ribniki zúzótelepek a fővölgyben elhelyezett számos zúzóval, melyek részben a kolpachi, részint a szélaknai tavakból kapják az esővizet; a Ferencz József-akna bányatelep és akna; bent a városban pedig Erzsébet-táró bányatelep; a steffultói ágban; István-akna bányatelep, István- és Mária-aknákkal, felső részében a gépjavító-műhely és több zúzómű; a steffultói völgyből kiinduló Miksa-aknai völgyben: Miksa-akna bányatelep; a szélaknai völgyágban: Károly-akna bányatelep a Liót-aknával; a Zsigmond-aknai völgyben: Zsigmond-akna bányatelep a Zsigmond- és András-aknákkal; végre a Zsigmond-aknai völgyből kiinduló Klinger-tárói völgyben: az Isten-Áldás-táró bányatelep, az Amália és Werden-aknákkal és a Klinger-tárói tóval.
A bélabányai völgyben, Bélabánya alatt van a volt Geramb-János-József-féle bányaegyesület pusztulófélben lévő ólomárugyára, felhagyott, úgynevezett Mihály-aknai fémkohója és Bálabánya felett, leszerelt gőzzel, zúzó telepe, a melyhez a bélabányai tó is tartozik. E völgyben fekszik, még pedig György-tárói ágában, a György-tárónak nevezett kincstári bányatelep is.
A hodrusi fővölgyben fekvő kincstári bányatelepek: az Új-Antal-táró-bányatelep, az I. sz. Kuzla- vagy Stampfer-akna, a Rezső- és a Colloredo-akna; a volt Geramb-János-József bányatársulat, most a kincstár tulajdonába átment Schöpfer-táró-bányatelep több gőzzúzóval és Szandrikon az ezüstárúgyárral; a fővölgy felső részében a kincstári Mindszent-táró-bányatelep a Lill- és Zipszer-aknákkal, valamint a vízzel és gőzzel hajtott zúzóteleppel, melyhez a két hodrusbányai tó is tartozik; a fővölgyből elágazó község völgyében a kincstári Finsterort-táró-bányatelep, a hodrusi fővölgyben fekvő gőzzúzóval.
A vihnyei völgyben jelenleg csak a kincstári Ó-Antal-táró bányatelep létezik, melyet a volt társulati János-táróval és az Erzsébet-táróval egyesítettek. E bányatelepekhez tartoznak a völgyben fekvő zúzók a roszgrundi tóval és a Szt.-Háromság-akna.
156Geologiai alakulás.
Selmeczbánya környékét a harmadkorban képződött trachit-hegységek alkotják, melyek dr. Szabó szerint ama trachit-hegység-csoportba tartoznak, a melynek képződése Kriványnál, a Szlatina-völgyében kezdődik. A metamorf és réteges kőzetek, melyek Selmeczbánya környékén, a trachit kitörése előtt, megvoltak, a gnaisz és a csillámpala, az aplit és a kvarczit, a triászpalák, a dolomit, a mészkő a mezozoi, a nummulit-rétegek pedig a legősibb, eoczén, kenozói kőzetek képviselői.
Történeti visszapillantás.
Selmeczbánya bányászatának történetét illetőleg Martiny I. bányatanácsos nyujt kimerítő tanulmányt. Arra nézve, hogy a bányászat Selmeczbányán és a környékén mely időben keletkezett, teljesen megbizható adatok nem állanak rendelkezésünkre, a mennyiben Selmeczbányára és bányamívelésére vonatkozólag írott adataink csak a későbbi időkből valók, a midőn a bányászat nemcsak javában folyt már, hanem egyes felhagyott bányák annak multjáról is tanúságot tehettek. Az alsómagyarországi bányavárosokról feltalálható legrégibb történeti adatokat Kachelmann János dolgozta fel. (Geschichte der Niederungarischen Beergstädte. Das Alter und die Schicksale des Ungarischen, zunächst Schemnitzer Bergbaues.) De ezeken kívül számos más műben akadunk értékes adatokra. A selmeczbányai bányaigazgatóság irattárában őrzött egyik legrégibb írás, a mely 1774. évből való és melynek szerzője megnevezve nincsen, azt vitatja, hogy régi iratok tanúsága szerint a selmeczbányai bányászat már Kr. e. 745-ben indúlt meg. Egyes erek fölfedezése, ez irat szerint, állítólag úgy történt, hogy valami Sebenitz nevű pásztor, midőn nyáját legeltette, két gyíkot látott egy sziklaüregből kijönni; a gyikok teste érczporral volt ellepve és csillogott, így a pásztort a sziklának fémtartalmára figyelmessé tették. Ennek tulajdonítják, hogy Selmeczbánya czímerében két gyík alakja van megörökítve. Nevét pedig a pásztor nevétől kapta a város, a melyből későbben Schemnitz, a mostani Selmeczbánya keletkezett.
Hogy a bányászkodás e vidéken, már a honfoglalás előtt is folyamatban volt, ez nemcsak azért valószínű, mert a quádok és vendek, a kiktől több helység neve is származik (pl. Windschacht, Wendshacht), bányamívelő népek voltak; de azért is, mert Péch szerint a magyarok és morvák, 953-ban szövetségesek, Csehországban Zdier és Csaszlau vidékét elfoglalták és ott tíz éven át bányákat míveltek és ez idő alatt onnan a magyarországi bányák mívelésére is küldtek embereket; csak nagy nehezen sikerült őket Csehországból Magyarországba visszakergetni és valószínű, hogy akkor sokan jöttek velük Selmeczbányára, Körmöczbányára és vidékére.
Selmeczbánya eredetileg nem ott épült, a hol jelenleg van, hanem fönt a hegyen, a Vörös-kút és Mihályakna között, a mely helyet a köznép most is Staro mesto-nak (régi város) nevez. Miután azonban a várost, 1433-ban a husziták és 1442-ben Rozgonyi egri érsek csapatai feldúlták és kirabolták, a következő évben (1443.) pedig a földrengés teljesen tönkre tette; a szláv lakosok a völgyben, a város jelenlegi helyén kezdtek építkezni, a hol már a II. József király uralkodása idejében épült Capella S. Nicolai de Wana nevü templom állott, a melyet 1275-ben, László király rendeletére, a dominikánus szerzetesekre bíztak, kik később kolostort építvén ide, azt 1536-ig lakták. A templomból a jelenlegi német templom, a kolostorból pedig a jelenlegi katholikus gimnázium lett. A következő évben felépült a Katalin-templom, a mostani tót templom; 1488-ban a városháza; 1498-ban az Anna-kápolna, a városháza mellett, és 1562-ben az Újvár épűlt.
Selmeczbányához eredetileg a következő helységek tartoztak: Gradt, Kehrling, Siglisberg, Schakill, Kohlback és Dilln (Bélabánya). 1352-ben azonban ezeket a sachsensteini várgróf, Zabonia László, erőszakkal magához ragadta. A király parancsára Selmeczbánya visszakapta ugyan a birtokait, de 1453-ban azok ismét a sachsensteini (saskői) várgróf, Kohler vagy Sáffár Péter tulajdonába jutottak, mi ellen a selmeczbányaiak 1467-ben és 1476-ban, Szt.-Benedeken óvást emeltek, de úgy látszik, siker nélkül. A városhoz később, a midőn az már mostani helyén terült el, négy község tartozott, u. m.: Hodrits (Hodrusbánya), Schittenberg (Banka), Fuxloch (Róna) és Steplitzhof (Stefultó), a melyek még most is a város külutczái.
157A bányamívelés már a régi város fennállása idejében is élénk lehetett, mert sűrűn vándoroltak ide idegen városokból és tartományokból bányamunkások, nevezetesen: Szászországból, Stájerországból, Alsó-Ausztriából és Morvaországból.
Selmeczbánya kiváltságai.
Selmeczbánya már régi idő óta kiváltságot élvezett. Igy IV. Béla király uralkodása idejében városi és bányajogokat nyert, míg a vele jelenleg egyesített Bélabánya csak 1453-ban kapta városi privilegiumát, a mikor a bányamivelés ott a legélénkebb volt. 1470-ben Selmeczbányát felmentették a katonaállítástól és a katona-elszállásolás terhétől, úgyszintén mentve volt minden adótól; tisztviselőit szabadon választotta, de köteles volt a választás eredményéről, jóváhagyás végett, a kamarai biztos (kamaragróf) útján a királynak jelentést tenni. Később is több üdvös intézkedés történt a város érdekében, a melyek mind a bányászat megóvását és biztosítását czélozták.
II. Lajos király uralkodása alatt a bányák jövedelmezősége egyre hanyatlott, a minek az volt a következése, hogy az országos rendek elhatározták, hogy az ezüstöt és az aranyat a Mátyás király alatt dívott magasabb árral váltsa be a kamara; az 1523-ik évben, Budán, megtartott országgyűlésen pedig a rendek azt kérték a királytól, engedje meg, hogy az arany, ezüst, réz és más fémbányákat mindenki szabadon mívelhesse, továbbá azok mívelésére a külországokból munkásokat és bányászokat hívjon be és ezt nyilvános kihirdetéssel közzétehesse, végül, hogy a munkásokat régi szabadságukban hagyja meg és minden támadás ellen védelmében részesítse. E közbelépésnek, mint látszik, jó hatása volt, mert Selmeczbányán és Hodrusbányán újra föléledt a bányamívelés, annyira, hogy 1535-ben a selmeczvidéki bányákban már 4000 ember dolgozott és 5700 k. ezüstöt termeltek, 1541-ben pedig Szélaknán is megélénkült a bányamívelés.
Selmeczbánya és vele együtt a bányászat ekkor a gyakori betörésektől sokat szenvedett, azért ugyancsak 1541-ben a várost megerősítették és négy kapuval zárták el. Az ezt követő időkben a bányák mívelése egyre nagyobb nehézségekkel küzdött, mert a bányavizek kiemelése már a lehetetlenséggel volt határos, és azért 1549-ben, Csehországból, Kuttenbergből, gépmestert hozattak Szélaknára, a ki azután több szivattyúzó-gépet (Staugenkunet) épített a bányákba, a melyeket részben emberi, részben pedig lóerővel tartottak üzemben; a nehéz lovakat ökörbőrbe bevarrva bocsátották be az aknákba.
Bányamívelés a XVI. és XVII. században.
A XVI. század végével, illetve ezen század vége felé, a mikor a kincstár közvetetlenül is kezdett a bányamíveléssel foglalkozni és maga is mívelt bányákat, valamint a XVII. század elején Selmeczbányához kétszáznál több bánya tartozott, a melyek közül a legidősebb és legjelentékenyebb a Biberstollen (Biber-táró) volt; ehhez mind több bányát csatoltak, melyeket a vízhúzás nehézségei miatt egyesek már alig tudtak üzemben tartani, úgy, hogy az hatalmas bányadalommá fejlődött. E főbányatelep jelenleg Felső-Bibertáró bányadalom név alatt ismeretes és a szélaknai m. kir. bányahivatalhoz tartozik.
A XVII. században némi lendületet adott a bányamívelésnek Ferdinánd királynak 1624-ben kiadott rendelete, mely szerint a 15 latos ezüstnek markja, melyet 6 f. 75 fillérért váltottak be, egyelőre, míg a drágaság tart, 8 f. 75 fillérben váltassék be. De lendületet adott a robbantó-por használása is, a melyet 1627-ben alkalmaztak először Felső-Bibertárónál. Később a Kórház-ér dús kőzetének a Gallizon-örökösök tulajdonában levő András-táróval történt szerencsés megütése, a szállítás és a levegő vezetésének könnyítése végett, a Wendschacht és a Nándor-aknák lemélyítését vonta maga után. Az 1670-es években, a Szt.-Háromság-altáróban, a János-éren, nagy bányaáldás köszöntött be, mely nemcsak megtérítette az ezen altáróra fordított három millió forintot, hanem még azontúl is bőséges jövedelmet adott, a mi ismét nagyobb befektetéseket tett lehetővé, nevezetesen a Lipót-akna telepítését 1673. évben.
Bányamívelés a XVIII. században.
Sokat szenvedtek azonban a bányamívelők a gyakori betörésektől, különösen 1678-ban és 1679-ben, a mikor Thököly csapatai a városba betörtek és elpusztítván az összes bányászati épületeket, a kincstártól sok ezüstöt és sok pénzt elvittek. Egyre érezhetőbbé lett az esővíz hiánya is, úgy, hogy a már akkor alkalmazásban volt rudas-művek a bányák fakasztott vizeit alig tudták meggyőzni és egyes bányákat a víz már ki is fullasztott. Sok viszontagságot szenvedett a bányamívelés a XVIII. században is, különösen a század elején, a mikor a vízhúzás nehézségei annyira megnövekedtek, hogy már a bányászat abbanhagyására gondoltak, és csak 158Hell Mátyás Kornél gépésztiszt közbenjárásának köszönhető, hogy a bányamívelés, melyre az 1709. és 1710. években pusztított pestis és a gyakori munkászavargások is bénítólag hatottak, véglegesen meg nem szűnt. A bányák víztől való mentesítése végett, újból nekikezdtek az altárók továbbhajtásának; különösen a már megkezdett Ferencz-, Kornberg- és bélabányai-altárók vágásánál fejtettek ki nagy tevékenységet. Ezenkivül több tavat létesítettek, majd pedig több vízemelő-gépet építettek, nevezetesen 1733 és 1736 között az első gőzgépet a József-aknában, 1749- és 1750-ben pedig vízoszlopos szivattyúzó-gépet a Lipót-aknában. Erre az időre esik több aknának a lemélyítése is abból a czélból, hogy az érczes telepek mélyebben fekvő részeit hozzáférhetőkké tegyék. Minthogy pedig ezzel együtt a bányák víztől való mentesítése egyre nagyobb nehézséggel járt és egyre több költséget okozott, nemcsak újabb tónak építésével (Pocsuvadlói-tó 1768.) gondoskodott Felső-Bibertáró a vizetemelő-gépekhez megkivánt esővíz gyarapításáról, hanem századokra terjedőleg akarván a kincstár a selmeczi bányászatot biztosítani, 1789. évi márczius hó 19-én Colloredó kamaragróf a Garam balpartjáról kiindulólag, Zsarnócza és Garamrév községek között megindította a II. József császár altárót, a mely ma is Selmeczbánya világraszóló nevezetessége. E vállalatnak egyik indító oka volt egyszersmind az egyre fokozódó bányaáldás is, a mely lehetővé tette az altáró hajtásával járó nagyobb kiadások elviselését is, mely bányaáldás a század utólsó tizedében az István-érben eszköz9ölt dús érczfeltárások következtében annyira fokozódott, hogy Lipold szerint, Felső-Bibertáró selmeczbányai főpénztárának pénzforgalma, mely 1775-ben alig haladta meg a két milliót, 1800-ban 4 és fél millióra emelkedett. (Martiny.)
A II. József császár-altáró.
A II. József császár-altáró vágását, mint már említettük, 1782. márczius 19-én kezdték meg. Az 1875. évig, vagyis 92 év alatt, kézi munkával 40,171 m. hosszúságot vágtak ki. A még hátramaradt közt két részre osztották; az egyik rész a Zipser- és Amália-aknák közé esett és 1377 m. hosszú volt; a másik rész a Ferencz József-akna és Zsigmond-akna között feküdt és a hosszúsága 916 m. volt. A Ferencz József-akna és Zsigmond-akna közé eső rész kivájására kőzetet fúró gépeket alkalmaztak; az első fúrókisérletet 1873. október 23-án végezték.
A II. József-altáró hajtásának történetében igen nevezetes szakasz az, a mely a Lill- és Zipser-aknák között való áttörés idejére esik. A selmeczi környék bányászatának fönmaradására oly véghetetlenül fontos altáró, 1871-ben, találkozott Lill-aknán az ellenvájóvéggel, melyen a munkálatok addig, körülbelül negyven éven át, szüneteltek; ekkor a Lill- és Zipser-aknák között fekvő 159 ölnyi köznek üzembe vételét egyelőre a Lill-aknától kiindulva kezdették meg; de a Zipser-akna víztől való mentesítését mindamellett csak 1872 október havában fejezték be. A Zipser-aknát a bányavizek 1866 január elején öntötték el, mivel az akkor üzemben állott vízemelő-gép a keleti, vagyis az Amália-akna felé vezető vágatokból a vizet emelni nem tudta. Az időközben felállított gőzgép segítségével a viz a rakodó mennyezetéig lecsapoltatván, egyszerre észrevették, hogy a víz már nem apad, mely megdöbbentő jelenségnek az volt az oka, hogy az aknától távolabb eső vágatok magasabb szintekben feküdtek. Kezdetben az altárót ugyanis vízszintesen akarták hajtani, később azonban technikai okokból arra kényszerültek, hogy talpának némi emelkedést adjanak. Ezzel a Zipser-akna felé eső vágatok mintegy öt lábbal magasabb szintre kerültek; idő kimélése végett azonban a vájóvégeket az új szint eléréseig nagyobb emelkedéssel űzték és a már kész táró föntjének utánvételét későbbi időkre halasztották. Ez az utánvevés a vájóvégek oldaláról ugyan nagy részben készen volt már, mikor az elárasztás bekövetkezett, de a rakodót még el nem érte és igy mintegy gátat alkotott, a mely, a midőn a víz azt elérte, a mögötte álló és odarekedt levegőt ki nem eresztette. A II. József- és a Ferencz-altáró között levő aknaszakasz magassága 150 m. volt; a víznek pedig a Ferencz-altárón kellett volna lefolynia. Az elzárt levegő 150 m., azaz mintegy 15 légkörnyi nyomás alatt jelentékenyen összeszorult és igen erősen tolta a vizet az akna felé, míg kis rést kapván, iszonyú bömböléssel útat tört magának és kiszabadult. Ekként az elárasztás alól felszabadult vágatok igen érdekes képet mutattak; a mennyezet alatt, 35.5-47.25 cm. magasságban, kalczit kristályokból vízszintes vonal alakult, mely a víz és a levegő között való határmesgyét kijelölvén, nagy részében még 1872-ben is látható volt. (B.K.L. 1872.).
A bányák termelése a XVIII. század vége felé egyre emelkedett és csak a XIX. század elején hanyatlott ismét. Felső-Biber-táró az 1790. és 1823. évek 159közében egyenként és átlagban 144 kg. aranyat, 8875 kg. ezüstöt és 3347 q ólmot termelt; jövedelmet pedig évente átlag 222.259 frtot adott. A XIX. század elején Felső-Biber-táró bányáinak termelése ismét csökkent és habár később, különösen pedig a mult század hatvanas éveiben, a Ferencz-akna, melyet 1804-ben indítottak meg, bőven termelte az ezüstöt és más bányatelepek is jövedelemmel dolgoztak, a Felső-Biber-táró még sem tudott többé a veszteségektől teljesen megszabadulni. (Martiny. B. K. L. 1899.).
Ellátmányos rendszer.
Selmeczbánya és vidéke bányászatának fejlődésmenetéről Péch Antal munkája (A selmeczi bányászat multja, jelene és jövője) nyujt részletes tájékoztatót. 1466-ban Selmeczen a bányamester, a városi jegyző és a plébános csak egy ft. fizetést kapott hetenkint. Ötven évvel későbben 1515-ben, egy vájár heti bére 60-70 dénár és egy bányánál levő sáfár fizetése hetenként 1 frt 25 dénár volt. 1568-ban a bányamesternek évi fizetése 208 frt; de még akkor is jól megélhetett az alkamaragróf 600 frt fizetés mellett, daczára annak, hogy három lovat, lovászt, ajtónállót és írnokot volt köteles a fizetéséből eltartani. 1619-ben már 1 frt 75 dénár volt egy vájár heti bére, tehát száz év alatt majdnem háromszoros magasságra emelkedett. A mily silány volt azonban a bér, éppen olyan volt a munka is. 1627-ig csak csákánynyal, ékkel és kalapácscsal dolgoztak a bányászok; azért szerették rendkívül a lágy ereket. Selmeczbánya vidékén azonban gyakran kemény kőzettel volt dolguk, a melynek kivájása véghetetlen lassúsággal ment és a termelés fokozásának nagy akadálya volt. Nagyon leszállította továbbá a termelés eredményét az a körülmény, hogy a kormány a termelt arany és ezüst értékének csak egy részét adta a termelőnek. Igy pl. 1466-ban egy márka ezüstért csak 4 frt 50 dénárt kapott a beváltó; 1535-ben a beváltási ár 5 frt 50 dénár volt; 1648-ban 8 frt; a XVIII. században 15-20 frt. Igy történhetett azután, hogy mikor a bányamívelők veszteséggel dolgoztak, a körmöczi pénzverőnek még mindig jövedelme volt.
A kormány ugyan, ha pénze volt, más módon nyujtott kárpótlást e bányamívelőknek; a veszteséggel dolgozó bányák mívelésére kölcsönképpen ellátmányt adott, azzal a feltétellel, hogy ha majd nyereségük lesz, visszafizetik. Ilyen ellátmányos bányák, kevés kivétellel, azután mind a kincstár kezére jutottak, mert adósságaik felszaporodván, az illető birtokosok végre az egész művet kénytelenek voltak a kincstárnak átengedni; minthogy pedig a bányák jövedelmet sohasem hoztak, a reájuk fordított általányok és ellátmányok örökre elvesztek. E rendszernek megvolt azonban a haszna is, hogy az egész vidéket behatóan átkutatták, a mi két esetben fényes jövedelmet is hozott.
A Brenner-szövetkezet.
1570-ig három-négyszáz apró társaság mívelte a bányákat. Ezidőben a bányák igen rossz eredménynyel dolgoztak és a bányamívelők a kormányhoz folyamodtak segítségért. A kormány biztosokat küldött ki a viszonyok megvizsgálására és tőlük javaslatot kivánt. A biztosok pedig beható vizsgálat után, a rossz eredmény főokát abban találták, hogy a sok kis társulat bányamívelése a felügyelet szétforgácsolódása miatt rendkivül költséges és nagyobbszerű vállalatok létesítésére nem alkalmas; azt javasolták tehát, hogy a bányapolgárok nagyobb társulatokká egyesüljenek, és rábeszélték az akkori idők három legtekintélyesebb bányabirtokosát, Sali, Schall és Siceli bányapolgárokat, hogy bányabirtokukat egyesítsék. 1571-ben jött létre e tárgyban a szerződés a három bányapolgár és a kincstár között. A kincstár átvette tőlük a bányabirtokuk kezelését, a melyhez ügyes tiszteket alkalmazott és fedezte a bányamívelés költségeit mindaddig, míg a vállalat, a mely Brenner-szövetkezet név alatt lett híressé, jövedelmezővé nem vált; sőt nemcsak a bányamívelés költségeit fedezte a kincstár, hanem Salinak 10 frtot, Schallnak és Sicelinek 6-6 frtot adott hetenként élelmezésre segítségül. E vállalkozás gyönyörűen sikerült; 12 év alatt visszatérítette, Lindacker Kristóf bányagondnok kezelésében, a 80.000 frtra felszaporodott ellátmány-tartozást és 1583-ban vissza lehetett a bányabirtokot bocsátani a három részes kezébe minden teher nélkül és jövedelmező állapotban.
A Galleton-vállalat.
A másik szerencsés esete az ellátmány-adásnak az András-táró volt, a melyet 1611-ben Galleton Vilmos bécsi kereskedő vett meg és kiváló kitartással folytatott mindaddig, míg egész vagyonát rá nem költötte; azután pedig kincstári ellátmánynyal dolgozott, míg végre utódai, 1646-ban, elérték a czéljukat, megütötték érczesen a kórházeret, ellátmányukat visszafizették és mívelésük jó eredményével új életet öntöttek az egész selmeczi bányászatba.
160A XVII. század közepén túl már nem igen adtak ellátmányokat és ha mégis adtak, a visszafizetés biztosítására le kellett kötniök az illetőknek nemcsak bányájukat, hanem polgári vagyonukat is. Igy lassanként kiment a divatból ez ellátmány-adás, de a termelt fémek teljes értékének a megfizetése csak újabb időben vált rendszerré.
A régi jó idők eredményeinek örömét megkeserítették a zavaros politikai viszonyok is és a török szomszédsága. Voltak a XVII. század elején is és később is olyan idők, a mikor a munkások és a tisztek hónapokon át nem kaptak fizetést, mert a termelt ezüstöt nem lehetett az ellenséges portyázó csapatok miatt Körmöczbányára szállítani; és voltak idők, a mikor a törökök Bélabányát, Kohlbachot, Stefultót és Siglisberget elfoglalva tartották és a Biber-tárón dolgozó munkásoknak mindennap fegyveresen kellett a munkához megjelenniök. A belső háborúk alatt rendesen megbomlott a munkások között a fegyelem és dolog helyett, zavargással töltötték az időt. Mindezek a körülmények természetszerüleg nagyon megapasztották az olcsó munka eredményét; de gátlólag hatott ezekre az általánosan divott mivelési rendszer is. A dolog természete hozta magával, hogy a bányák mivelése a felszínen kezdődött, az erek kibúvásán, a mívelés lassúsága pedig megengedte, hogy kis terjedelmű bányatelkeken is sokáig foglalatoskodjanak.

Magyar bányászat a XVIII. század második felében.
(Egykorú metszet.)
A mívelés módja.
A míveletek zsákszerűen lefelé hatoló üregeket alkottak az ér dőlése szerint és természetes, hogy ezekben az üregekben a levegő vezetése, valamint a szellőzés, a víztartás és a szállítás is sok dolgot adott, mert Selmeczbánya hegyeire nem lehetett esővizet felvezetni és a völgyekben is csak esős időben folyt a víz; tehát a víz emelésére és a szállításra csakis az emberek és a lovak erejét lehetett használni, ezekkel az erőkkel azonban 40-50 ölnél nagyobb mélységig alig lehetett eljutni. Valahányszor ezt a határt elérték, mindannyiszor nagy válságba jutottak a vállalatok, mert altárók hajtása, a kőzet keménysége miatt, hosszú időbe és sok pénzbe került. Pedig az altárók vállalatát a régi bányatörvény rendkívül pártolta és ha az altárós valamely régibb mívelés talpa alá került, elfoglalta, vagy mint mondták: elörökölte a bányától az egész mélységet; ezért nevezték az altárót Erbstolln-nak. E szabadalom ellenére, nehogy az altáró túlságosan hosszú legyen, mégis rendesen oly kis méylségben hajtották azt, hogy a lyukasztás alkalmával az aknából kiindult mívelés már mélyebb volt és az altáró nem örökölhetett és meg kellett elégednie csak a vízvezetésért és a levegő vezetéseért járó díjakkal. Majdnem egyedülálló kivétel e tekintetben a Biber-altáró, a mely a szélaknai mívelések mélységét el nem örökölhette ugyan és csak a levegő vezetéseért járó díjakat szedte tőlük addig, míg ott a bányamívelést folytatták. 1570-ben e vállalatokat már mind abbahagyták, mert nem fedezhették a vízemelés költségeit; az abbahagyással egyszersmind megszünt a Biber-altáró jövedelme is, de miután, 1571-ben, a Brenner-szövetkezet megalakult, kitünő szakképzettségű bányagondnoka, Lindacker Kristóf, belátta és felismerte, hogy a Klinger-tárói völgyben jó eredménynyel dolgozó bányák felé igyekezvén, még elég korán érkezhet alájuk és nemcsak felsőbb miveletüket teheti adófizetővé, hanem el is örökölheti a mélységüket. Ezt a tervet végre is hajtotta, gyorsan haladván a lágy kitöltésű Biber-eren; rövid időn belül az egész mélységet elfoglalta, a felette levő vállalatokat pedig addig, a míg dolgozhattak, adófizetőkké tette. Ez a foglalás adta a Brenner-szövetkezet legértékesebb birtokát, a mely szépen jövedelmezett mindig, valahányszor jól kezelték, és csak a későbbi tisztek rövidlátása, gondatlansága és élhetetlensége okozta, hogy itt is, folytonosan csak a mélység felé haladván és a vizek levezetéséről előre nem gondoskodván, odajutottak 1640-ben, hogy a vállalat megbukott és a Brenner-szövetkezet felbomlott, mert már nem tudta a vízemelés költségeit fedezni. Megjavították ugyan annyiban a vízemelést, hogy 1619-ben a bányába lójárgányt építettek és szivattyúkat alkalmaztak, de ez a gép csak 16 ölnyi mélységből emelte a vizeket a mívelésekből. A nagyobb, 28 ölig lehatolt mélységből emberi erővel kellett a vizeket felhúzni, hogy a gépakna (Kunstschacht) alá juthasson. Evégre 78 embert kellett naponta a szivattyúkhoz állítani, pedig embereket, különösen nyári időben, csak nagyon nehezen lehetett szerezni. Nagy érdeklődéssel fogadta ezért a Brenner-szövetkezet Legler Péter zuckmanteli gépmester ajánlatát, hogy a Biber-altáróból kifolyó vízfolyás alá vizi kereket épít a steffultói völgyben és onnan rudakkal viszi át az erőt a Klinger-tárói gépaknában működő szivattyúhoz, ezer ölnyi távolságra. Meg is kötötték Leglerrel, 1626. május 28-án, a szerződést, hogy a kereket és rudazatot 1800 frtért felállítja, a vaskapcsokat és a vízvezetéket 161pedig a bányatársulat készítteti el külön költségen. Legler-gépe elkészült 1628-ban, és egy ideig felélénkült a felső Biber-tárói bányamívelés is, sőt 1630-ban 40.000 márka ezüstöt termelvén, nagy áldásnak is örvendett; könnyen meg lehetett volna még ekkor menteni az egész bányát a bekövetkezhető válságtól, ha az utólsó pillanatban előrelátóan gondoskodtak volna az évről-évre terhesebbé váló vízemelés nehézségeinek elhárításáról, akár gépakna lemélyítésével, akár pedig a Szent-Háromság-altáró munkálásával, vagy ha ezt nem akarták, más ércztelep felkeresésével, mert ekkor már volt térkép, a mely 1627-ben készült el, és a melyből világosan látták, hogy az a pont, a melyet az András-táró a kórház-éren megütni fog, gyorsabban érhető el a Biber-altáró régi vágatából; javaslat is történt aziránt, hogy ez a régi vágat kitakaríttassék; de a kezelőtisztek jobbnak és kényelmesebbnek találták gond nélkül élvezni a bányaáldást és a jövőt egészen a véletlenre bízni.

Hegybánya.
Robbantó por.
A robbantó-por alkalmazása, a melylyel 1627-ben tették az első kisérleteket, meggyorsította a fejtést és lehetővé tette a keményebb kőzetek vágatását is, de nem segíthetett a gondatlan emberek apátiáján. Már 1633-ban nagyon nagy nehézségekkel küzdött a vízemelés munkája és sokszor heteken át el volt fúlva a mélység; 1636-ban pedig, a nádor rendeletére, a körülfekvő vármegyék küldtek vízemelés végett sok embert Selmeczbányára; de az élhetetlen tisztek nem tudták őket felhasználni és rosszul bántak velük. Ekkor már 3000 embernél több kellett a szivattyúk mellé és ha a kellő szám hiányzott, a bányában levő vízhúzókat mindaddig ki nem eresztették, a míg az őket felváltó legénység meg nem érkezett és így némelyiket 2-3 napig is a bányában tartották; természetes, hogy ezek, egyszer kiszabadulván, soha többé nem voltak rábírhatók arra, hogy ismét a szivattyúkhoz álljanak, hanem egymásután hazaszöktek és az otthon levőket is annyira elrémítették, hogy a szerencsésen megindult bevándorlás rögtönösen abbamaradt. Mindezek következtében kezdett a termelés jelentékenyen apadni és a jövedelem eltünt; ezen pedig azzal akartak segíteni, hogy beszüntették a feltárásokat, de arra senki sem gondolt, hogy a fejtés alatt levő érczes oszlopon haladtak addig, míg a vizeket zsompon tartani bírták. Igy azután a termelés egyre kevesebb, a veszteség pedig hétről-hétre nagyobb lett, míg végre a Brenner-szövetkezet princzipálisa, Gienger Nándor báró, 1640-ben, kijelentette, hogy többé nem fizethet és a szövetkezetből kilép. A Brenner-szövetkezet felbomlott és felső-Biber-tárói bányabirtokát a kincstár vette át. De a kormány pénztárai is üresek voltak, annyira, hogy a munkásokat sem fizethették rendesen s e miatt 1644-ben ezek fel is lázadtak; ehhez járult még, hogy 1644-ben április hónapjában Rákóczy György a bányavárosokat elfoglalta, s kölcsönt sem lehetett kapni senkitől. Odaadták tehát felső-Biber-tárót egy társulatnak hűbérbe. Azonban ez a társulat is felbomlott és 1646-ban egy másik vette hűbérbe a bányát.
Ez év októberében végre az az örvendetes hír futotta be a várost, hogy Galleton utódai az András-táróval gazdag érczközt ütöttek meg. Erre a hírre a kincstár bányatisztjei is hozzáfogtak a Biber-tárói Katalin-vágat kitakarításához; de a munkával egy nagy törésbe jutván, azzal ismét felhagytak. Csak 1647-ben midőn Lobkovitzi Poppel gróf jött Selmeczbányára királyi biztosként, kezdtek ismét hozzá az újranyitáshoz és 1864 január 7-én feltöréssel bele is lyukasztottak az András-táró fejtésébe s minthogy a Biber-altáró nyolcz öllel mélyebben feküdt, mint az András-táró, el is foglalták az egész mélységet, az András-tárót pedig a víz és a levegő vezetéseért adófizetővé tették.
A Brenner-szövetkezet bányamívelése sorsához hasonló lefolyása volt a Mátyás-táró mívelésének is. A táró hajtását Lindacker Kristóf, a Brenner-szövetkezet ügyes bányagondnoka 1587-ben kezdte meg. Ez nyolczvannégy öllel a graefi ér előtt, váratlanul gazdag ércztartalmú érre bukkant, melyet Mátyás-tárói érnek neveztek el, mi pedig János ér név alatt ismerünk. Az ér vájása könnyű volt, gyorsan lemívelték tehát felső szintjeit és Lindacker utódai egész erejükkel a talp alá törekedtek. 1616-ban már százhat öllel mélyebben állott a mívelés zsomptalpa a táró padozatánál, a mi azt mutatja, hogy itt nem kellett fakadó vizekkel küzködniök, mert kézi szivattyúkkal is győzték a vízhúzás munkáját. De végre a vízemelés költségei mégis felemésztették a termelés értékét és 1623-ban már fel kellett hagyniok a mélymíveléssel. Folytatták azután a táró eredeti czélját és elérték a graefi ereket, de a régi mívelések ekkor már a táró szintjénél mélyebbre hatoltak le, az öröklés lehetősége tehát elveszett. Később, mikor a graefi társulatok már minden erejüket kimerítették, birtokukat olcsón megvette 162a Brenner-szövetkezet, de 1626-ban ez is felhagyott a mélymíveléssel, a mélység szabályosabb feltárására vonatkozó terveit pedig a később mindinkább rosszabbodó pénzügyi helyzet nem engedte foganatosítani. Ugyancsak így járt a glanzenbergi bányavállalat, mely Selmeczbánya város keletkezésével egykorú és valószínűleg első- és alapoka volt a város alapításának. E bányászat ezüstöt és aranyat tartalmazó ólomérczeket termelt és miután a többi bánya termékeit is csak a Glanzenberg-hegyből származó ólmos érczek segítségével lehetett kohósítani és értékesíteni, - természetes, hogy ezáltal a Glanzenberg hegyben levő bányák jelentősége fokozódott. Legrégibb iratainkból kitünik, hogy 1518-ban már a vízemelés nehézségeivel küzdött, de azért még mindig jövedelmes vállalat volt. A mohácsi vészt követő korszakban is élénkült az üzeme, 1535-ben tizenöt vájárt és kilenczvenhárom lovat foglalkoztatott s csak 1555 után kezdett hanyatlani. Hanyatlásának főoka a vizek emelésének nehézsége és az a körülmény volt, hogy a részesek érczeik nélkülöhetetlenségéről meg lévén győződve, azt hitték, hogy a megkivánt előmunkálatokat a kincstár tartozik teljesíteni. Ez azonban 1561-ben kijelentette, hogy nem bánja, ha a Glanzenberget fel is hagyják. Ilyképp megszüntettek minden mívelést és a bánya annyira elpusztult, hogy 1610-ben már senki sem tudta, hogy hol termelték annakelőtte az ólomérczket. Csak a lengyelországi ólomárúnak emelkedése után, a XVIII. században fogtak ismét hozzá, a régi bánya újranyitásához.
Hasonló sorsa volt a többi bányának is és miután a talp alá mívelés következtében elfúltak és felhagyattak, nehány évtized alatt még az is feledésbe ment, hogy hol voltak azok a híres és jövedelmező bányák. Úgy látszik, hogy a középkorbeli bányamívelő elődök csak a jelennek éltek s nem gondoltak a jövővel.
A Kleinfeistritz.
Egy másik elfeledett bánya a hodrusbányai, egykori Kleinfeistritz-féle. Irásban meglevő legrégibb hiteles leírása a selmeczbányai bányászatnak 1535-ből származik; ez a lamvitzi Zdenko királyi biztos jelentése. Ebben meg van jegyezve, hogy Kleinfeistritz Hodrusbányán a legjobb bánya, élénk üzemben áll, az ér egy öl vastag és sok vörösezüst-érczet tartalmaz, a fejtéseken pedig hetven vájó dolgozik. 1551-ben már bukófélben volt e bánya is és ettől kezdve sehol sem említik az okmányok, elenyészett még híre-neve is, és most lehetetlen meghatározni, hogy hol fekhetett. Az 1887. év közepe táján Hodrusbányán, a mindszenti-táró első szintfolyosójából indított feltörésből egy fejtésüregbe ütöttek, a melynek ottlétezéséről senkinek sem volt sejtelme, mert a térképeken az érnek ama részén semmiféle mívelés nem volt található; ez a régi fejtés valószínüleg a Kleinfeistritzi, mert a fejtés oldalai tanúsítják, hogy vésővel és kalapácscsal mívelték.
Weind Gáspár.
A kőzet keménységének legyőzésére Weind Gáspár tanította meg bányamívelő elődeinket 1627-ben; a robbantó-por gyorsította és elősegítette munkájukat. Ugyancsak 1627-ben készült el a selmeczi bányák első térképe, a melynek segítségével lassanként mindinkább világosodó fogalmat szereztek az erek település-viszonyairól és meggyőződtek arról, hogy a bányamíveléshez sajátlagos tudomány kivánatos. Ennek elsajátítására felállították 1763-ban Selmeczbányán a bányaiskolát, a melyből későbben az akadémia, a mai főiskola lett.
1648-ban Felső-Biber-táró elörökölte András-tárótól a mélységet. 1650-ben megkezdették a Nándor-aknát, de ez csak 1654-ben érte el az András-akna szintjét. Azután aknát akna után mélyítettek le és egy-egy aknában négy járgányt is építettek, de a mívelés mindig mélyebben járt, mint az aknák zsompja volt és a mélységből két-háromszáz embernek kellett az aknába emelni a vizet. 1668-ban kitakarították a régi kórház-aknát, a melynek régebben Márkus-akna volt a neve; 1677-ben pedig lejebb mélyítették ezt az aknát és Eleonora-aknának nevezték el. 1673-ban a Lipót-akna mélyítéséhez kezdtek. 1675-ben, ötven ölnyi mélységben az altáró alatt huszonhat kézi szivattyú működött. 1868-ban megkezdték a József-akna mélyítését, 1687-ben, a Károly-akna lemélyítéséhez fogtak. 1689 és 1707 között váltakozva termeléssel és aknák mélyítésével foglalkoztak. - A termelés, mely 1687-ben még heti 2000 mark értéket képviselt, 1697-ben 400-500 markra, 1703-ban már 200-300 markra szállott alá. 1707. február 27-én Bercsényi tábornok fel akarta égetni Szélaknán a bányaépületeket és a bányamíveléssel egészen fel akart hagyni. Csak Hell Kornál akkori gépmester rábeszélésére tért el szándékától. Későbben annyira érdeklődött a szélaknai bányák iránt, hogy maga is a szivattyúzó-gépek kijavítását ajánlotta. A sok akna, vizelhúzó- és szállító-járgány tömérdek költséget emésztett fel, a mívelés pedig mindig 163kevesebbet és kevesebbet termelt. 1707. november 4-én kimutatják, hogy öt hét alatt csakis 17.771 forintot tett a termelés értéke, a költség pedig 95,695 forintra rúgott, tehát öt hét alatt a veszteség 77.924 forint volt.
Ily nagy veszteség mellett nagy nehézséggel jrát a sok munkás fizetése, a kiknél a belháború miatt amúgyis meglazult a fegyelem, annyira, hogy ez évben fellázadtak és csak fegyveres erővel voltak leverhetők. Ez alkalommal közülök tizenegy meghalt, húsz pedig megsebesült.
1708. május 8-án megpróbálták a Bercsényi utasításai szerint kijavított szivattyúkat, miközben a gépezet egyszerre csak megállott, kerekei pedig összetörtek. A megtartott vizsgálat kiderítette, hogy a kocsisok egyike követ dobott a kerekek közé. A merénylő hatvan betütést kapott és a bányavárosokból kiűzték. 1715-ben megkezdették a Pjerg-akna mélyítő-munkálatait és 1741-ben említik először a Krisztina-aknát. Időközben beérkezett a szélaknai mívelések közé a Szt.-Háromyság-altáró is, de ennek már nem nagy hasznát vehették, mert a mélymívelés már jóval alatta járt.
A két Hell.
A vízemelés nehézségeivel küzdő felső Biber-tárói bányatiszteknek új gépet mutat be 1772-ben Potter Izsák angol gépész, a ki Újbányán az első gőzgépet, az ú. n. tűzgépet állította fel. Ezt azonnal utánozták Szélaknán is. Fischer 1724-ben állította fel javított tűzgépét, melyhez hasonló 1748-ig több készült el és épült az egyes bányatelepeken. E gőzgép Hell Kornál akkori gépmestert rávezette a vízoszlopos gép eszméjére és Hell Károly, az előbbinek fia, 1751-ben Lipótaknán meg is indította az első vízoszlopos vízemelő-gépet. Ez a gép olyan jól működött, hogy nehány év alatt a selmeczvidéki bányászat körzetében egészen meghonosodott. A gépek hajtására megkivánt erővíznek biztosítása végett ugyanez időben tógát is épült. Egyszersmind a vizek mélyebb lefolyásáról, valamint arról is gondoskodtak, hogy azokat ne kellessen oly magasra emelni, mint előbb. Ez okból a régi Handel-Hodritsch-altárót Ferencz császár-altáró név alatt 1748-ban megkezdvén, dicséretes erélylyel és szorgalommal hajtották Szélakna felé és 1765-ben lyukasztottak is Pjerg-aknával. A termelés, a vízoszlopos-gépek alkalmazása következtében, azonnal emelkedett és még jobban megjavult a Ferencz császár-altáró lyukasztása után, de azért folyvást a talp alá dolgoztak. 1776-ban gróf Colloredó főkamara-grófsága alatt merült fel először az az eszme, hogy a bányák nagy jövedelme mellett, jó volna a jövő mívelés biztosításáról gondoskodni és a Garam völgyéből altárót hajtani a selmeczbányai mívelések alá. - 1782-ben tettre vált az eszme és megkezdették a II. József császár-altáró hajtását, mely a tervezett harmincz év helyett csak kilenczvenhat év múlva, 1878-ban készült el annyira, hogy a vizeket levezethette. A tervezők erélye és józan belátása igen hamar elveszett az utódok között; a véletlen szerencse annyiszor kisegítette őket a szorultságból, hogy gondatlanságba sülyedtek és a helyett, hogy az István-aknai és Ferencz-aknai dús érczek jövedelmeit legalább részben a jövendő biztosítására fordították volna, telhetetlen kapzsiságuk csak azon igyekezett, hogy minél több jövedelmet mutathassanak ki; a jövendő bajokkal bajlódjanak azok, a kiket érni fognak.
Állami kezelés.
És ezek a jövendő bajok feltartóztathatatlanúl beköszöntöttek, s a mai kor bányászai azok, a kiket ellenállhatatlan erővel szorítanak. Véghetetlen szomorú képet mutattak a selmeczbányai kincstári bányák 1867-ben, a mikor a magyar kormány kezelése alá kerültek; nem volt ugyan veszteségük, de előrelátható volt, hogy rövid idő mulva meg kell szünni a termelésnek, a melynek nagyobb részét a Ferencz-akna talp alá mívelő fejtései adták. A Zsigmond-akna és András-akna le volt ugyan mélyítve a II. József-altáró szintjéig, de a vízemeléssel folytonosan nagy küzdelmet folytatott, a többi bánya, Ferencz-aknát kivéve, el volt fúlva a Ferencz-altáró alatt levő ötödik szintfolyosóig; a zúzóműveken javítás nem történt s azok még rosszabb állapotban voltak, mint 1848-ban. Nehány év multán a kis jövedelem nagy veszteséggé változott. azt a kérdést kellett már most mindenekelőtt eldönteni, a melynek az 1871. évi deczember hó 12-én tartott országgyűlés is kifejezést adott, azt határozván, hogy vizsgáltassa meg a kormány a veszteséggel dolgozó bányákat és adjon javaslatot, mely bányák lennének az állam kezelése alatt állandóan meghagyandók és melyeket kellene felhagyni. Ez alkalommal Péch Antalt bízza meg a miniszterium a bányák megvizsgálásával és a jelentéstétellel. E vizsgálat érdemében tett jelentésében Péch azon elvet tartja szem előtt, miszerint az állam érdeke megkivánja, hogy mindaz bányák, 164a melyek azokhoz értő és gazdaságos kezelés mellett, jó eredményre adnak reménységet, folytonos üzemben tartassanak, habár esetleg egy ideig nem is jövedelmeznek. Ezen elvből kiindulva, Péch a selmeczbányai bányák fentartását javasolta. E javaslatot a kormány és az országgyülés el is fogadta és azóta Selmeczbánya bányászata, változó szerencsével, a mai napig állandó üzemben van. (Péch A. B. K. L. 1888.)
Bélabánya bányászata.
A mi Bélabánya bányászatának történetét illeti, az Kachelmann, Lipold, Péch és Szitnyai nyomán a következőkben foglalható össze: Valószínű, hogy a Garam vidékén már a honfoglalás előtt is míveltek bányákat, ámbár bronzkori leletek e vidékről nem ismeretesek (Zólyom mellett van egy régi várrom: Puertichrad, a melyben kőkori eszközöket is találtak). Bélabányáról Anonymus nem tesz említést, bár elbeszélése szerint a honfoglaló magyarok »Bánya« várát már itt találták, a melyből később Selmeczbánya keletkezett. A tatárjárás 1241-ben Bélabányát is elpusztította. Utána három évig az egész vidéken szünetelt a bányamívelés. Nagy Lajos korában (1352 körül) a bélabányai völgyben létezett bányaipar fejlődött állapotáról csak adás-vevési szerződések tanuskodnak, a melyeket Péch szerint, Selmeczbánya levéltárában őriznek. Az 1383-1456. évek időközében, a midőn Bélabánya még mint Fehér- vagy Fejérbánya (néha mint: Diln, Dilna, Dilnicza) szerepel, itt már elfúlt bányák voltak (montana submersa) és volt egy rota artificalis (biszonyosan: vizet emelő vizikerék), a mely utóbbi, a technikai haladás meglehetősen magas fokáról tesz tanúságot. 1387-ben Fejérbánya tiz márka ezüstöt fizetett adóképpen. Selmeczbányának 1442-ben előbb Rozgonyi támadása, majd földrengés következtében történt elpusztulása után Bélabánya, mely eddig Selmeczbányához tartozott, annyira virágzásnak indult, hogy önálló várossá alakulhatott. Városi jogát V. László király 1453-ban megerősítette. Mióta Selmeczbányát a szenvedett nagy veszteségek elszegényítették, Bélabánya annyira felvirágzott, hogy Mátyás király 1466-ban a bélabányai plébániát, a selmeczbányaitól függetlenné tette. Bélabánya ezen időben a hat alsómagyarországi bányaváros közösségébe lépett, miáltal egy, hét bányavárosból álló szövetséggé alakultak.
Bélabánya 1535. évi bányászatáról fel van jegyezve, hogy a bányák aranyban igen dúsak voltak, de már el vannak fúlva. Most ott csak két tárót hajtanak: egy régit, a mely lefejtett közök alá nyomul s egy új altárót, a mely négyszázhetven öl hosszú és a Vogelsang nevü erektől még hetven ölnyire van és ezeket a fölszín alatt, negyvenhat öl mélységben fogja majd föltárni. 1535-ben Selmeczbánya ismét virágzik, Bélabánya azonban már elhagyatva áll. 1564-ben Bélabánya is védekezik a törökök ellen. 1588-ban az van Bélabányáról feljegyezve, hogy az alsó-ausztriai kamara a bélabányai altáró hajtására hetenként két forint segélydíjat engedélyezett. Szitnyai szerint a Bélabánya bányamívelésére vonatkozó történeti adatok és kútfők csak 1471-ig terjednek, következtetés útján azonban be lehet bizonyítani, hogy Bélabányán, vagyis az akkori Fejérbányán már IV. László király alatt, tehát már 1272-1290 körül jelentős bányászat létezett, mert alig lehet másképpen megérteni, hogy László király Bélabányát miért ruházta volna fel a bányaváros czímével és kivételes jogaival. Péch, ki a bélabányai altáró történetével behatóan foglalkozott, erre vonatkozólag a következőket mondja: Bélabánya bányászata a XVII. század elején igen el volt hagyatva; 1605-ben Bocskai elfoglalta, 1606-ban elpusztította és megsarczolta. Az 1607. évben megtartott főbányabejárás arról tanuskodik, hogy a háborúk alatt a bányák itt mind elpusztultak s csak az altáró áll fenn roskadozó állapotban; 1608-ban új főbányabejárás tartatván, egy, már régebben megkezdett szellőző aknának tovább lemélyítése és az altárónak a Miklós-akna felé való tovább folytatását határozták el. A lyukasztás a Miklós-aknával megtörténvén, a vájóvég friss levegő és könnyebb szállítás mellett folytonosan munkában állott 1611-ig, a mikor a munka folytatása ismét kincstári segítségre szorult. 1615-ben a vájóvég már annyira előrehaladott, hogy ismét a levegő hiánya akadályozta a mívelést. 1614-ben az Erzherzog Ferdinand-Schacht (akna) mélyítését határozták el. 1619-ben ezen akna már lyukasztott az altáróval. A Nándor-akna lyukasztása után igen élénk bányamívelés folyt az altáró horizontjában, különösen azután, hogy az aknától elérték a Siebenweiber-eret. 1628-ban a bélabányai altáró számára szolgáló szellőző-akna helyreállítása végett egy régi aknának a kitakarításához kezdenek. 1629-ben az új szellőző-akna az Erzherzog Leopold-Wilhelm-Schacht nevet kapta.
165Ez évben elkészült a bélabányai altáró teljes térképe is, de ez időközben elveszett. 1636 után következett az a szomorú korszak, midőn Selmeczbányán a felső Bieber-táró érczei kifogytak, vizei pedig igen felszaporodtak és valamennyi bányamívelet, a kincstárral együtt, pénzhiányban szenvedett. 1638-ban a bélabányai altárónak felhagyását javasolták, mert 1608-tól 1638-ig összesen 74.140 forint költséget okozott, de ez idő alatt semmit sem jövedelmezett. 1640-ben Selmeczbányán megbukott a Brenner-szövetkezet s a kincstár pénzforrásai is egészen kiapadtak; Bélabányán ekkor ismét minden munka szünetelt. 1641-ben a Brenner-szövetkezet (bélabányai) altárói részét átvette a Siceli-társulat, a vállalat azonban nem indult meg, még 1649-ben sem, a mikor a selmeczi bányák új életre ébredtek. A munka szünetelésének okai a mostoha viszonyok és a törökök közelsége voltak, a minek következtében Bélabánya altáróját felhagyták, a mely azután pusztulásnak is indul. A fentiekben felsorolt adatokból látjuk, hogy Bélabánya régi bányái közvetetlenül a város alatt és annak közelében voltak. E bányák között a Baumgartner-éren volt aknák lehettek a legnevezetesebbek, mert ezekkel az eret egy 1662-ben kelt jelentés szerint, hetvenkét öl mélységig lemívelték. A jelentés állításaiban jogosan kételkedhetünk ugyan, mert az akkori időkben, mikor irott adatok egyáltalán nem léteztek, igen bajos volt a valót megmondani arról, a mi azelőtt kétszáz esztendővel történt, annyit azonban bizonyosra vehetünk, hogy Bélabánya fénykora a XV. század közepe táján volt, a midőn az egyszerű bányatelep városi jogokat és szabadalmakat kapott, ámbár nincsenek semminemű hiteles adatok, a melyekből a bélabányai bányászatnak akkori minőségét és jelentőségét megitélni lehetne. A XVI. század első felében megindított bálabányai altáró képezte azóta, a mióta hiteles adatok fölött rendelkezünk, a bélabányai vállalatok főtárgyát, de föltárásait a régi mívelések között nem kisérte szerencse és így az altáró gyorsan kincstári segítségre szorult, azt igen helyes okból a Siebenweiber-érig hosszabbították meg, a melynek felsőbb szintjeiben igen gazdag érczfészkeket találtak; három akna segítségével létesített feltárások azonban itt sem voltak oly kedvezők, hogy a reájuk fordított nagy költségeket megtéríthették volna. Ennélfogva nem csodálkozhatunk, hogy a XVIII. század közepén a kincstár a vállalattal felhagyott. 1650-től 1767-ig minden adat hiányzik, hacsak megjegyzésre érdemesnek nem találjuk azt, hogy Bélabánya altáróján és a hozzája tartozó aknákban 1650-től 1726-ig a nyiladékokat hol kitakarították, hol pedig ismét bedőlni engedték. Morzsányi »Geschichte der sieben Bergstädte« cízmű munkájában Péch Bélabányáról a következőket találta: Bélabánya 1767-ben Zólyom vármegyének királyi bér czímén 37 forint 50 dénárt fizetett. Bélabányán egy régi bányakönyv létezik, mely szerint a nyitva lévő altárón kívül ott még egy második, Szent-Háromság-altáró is létezett volna, a melynek nyomai 1767-ben állítólag még megvoltak. E könyvben, mint fennálló bányaművek, a következők vannak felsorolva: Szent-János-, Segen-Gottes-, Philippi-, Mátyás-táró, a Wagnersche Handlung, a Nachtigall-táró, a Pirken-altáró, a Hilfsegengottes-táró és a Neuhandlung nevü akna. 1767-ben a bélabányai altáró és vele együtt a Sanct-Mariahilf-tárói, az egyesült Sanct-Nikolai- és Dávid-tárói bányatársulat, a mely utóbbihoz Wilhelm-akna tartozott és a Goldene-Sonne bányatársulat működtek. Ezek közül a Nikolai-aknát bírt bányatársulat a selmeczi főereken dolgozott és egy éren a kórház- és Bieber-erek között, a melyet Siebenweiber-érnek neveztek el. Ezen az éren gazdag ezüst-érczeket termeltek, honnét a társulat, 1760-tól kezdődőleg, kéthetenként ötven márka aranyos-ezüstöt szállított ki és váltott be. Itt a kamara negyvennyolcz rész birtokosa és princzipális volt. A máriahilf-tárói bányatársulat ez időben aranyban dús kovács-ereken dolgozott. A Goldener-Sonnen-Schlag, a melynek 14/16-része a selmeczbányai felső Bieber-táróé volt, csak mint reményvágás, állott mívelésben.
Ez időtől kezdve minden adat hiányzik és csak a szóhagyományra lehet támaszkodni, a midőn azt mondjuk, hogy a negyvenes évek elején a Jabakhügel nevű domb külső fejtéseiben igen élénk és jövedelmes bányamívelés folyt. A Zsófia-, vagy bejáró-akna, a bélabányai altáró horizontja alá ér, itt Muha János kilenczvenkilencz éves érczvájó állítása szerint hetven méternyire lehatolt és egy második folyosóból álló mélymíveletet képez, a mely azonban ötven-hatvan évvel ezelőtt elfúlt s azóta hozzáférhetetlen. ez időtől kezdve a mívelés nem hatolt az altáró horizontja alá. Ugyancsak Muha állítása, hogy az említett második folyosó fejtőhelyeiről munkaszakaszonként ötven-hatvan kosár ércz került ki. Az első- 166vagy közép-folyosóból lemélyített ereszkedő tizedik méterében, ugyanez időben, munkaszakaszonként hatvan-hetven, tizenöt kilogrammos érczsákot szállítottak ki. Az ércz minősége kitűnő volt. Mind a középfolyosó, mind a második folyosó míveleteit a víz betörése folytán fel kellett hagyni. Állítják, hogy a Zsófia-aknába 1820 körül egy gőzzel hajtott vizet-emelő gép volt beépítve, a mely azonban a betóduló vizeket alig-alig tudta zsompon tartani és egyszer javítás alá kerülvén, többén nem győzte a vízemelés munkáját. Az 1810-1820. évek időközében a vizek emelésére egy turbinás gépnek a felállítása volt tervbe véve, a mely czélból a Zsakil felé eső részben tavat kezdtek építeni, de költséges voltánál fogva felhagytak vele és helyette az említett, de szerencsétlenűl járt gőzgépet állították fel. A beszterczebányai polgároknak kombináczióba vett az a terve, a mely szerint a Zsófia-akna alá egy, a Garamnál megkezdendő altáró lett volna telepítendő, a nagy távolság és a vele feltárható mélység csekély volta miatt szintén abbanmaradt. Legutóbb 1860-ban volt szó a bélabányai bányászatot elöntött vizeknek a lecsapolásáról, mikor Balázs, akkori bányamérnök erre vonatkozólag tervet is dolgozott ki.
1532-ig terjedőleg éa 1464-ig visszamenőleg Bélabányáról és altárójáról még a következők mondhatók el: A bányavárosok alapításának szülőoka a bányászatban lévén keresendő, biztosan arra lehet következtetni, hogy az utóbbi legalább is egyenlőkorú amazzal; sőt kétségbevonhatatlan, hogy azon helyeken, a hol a bányászat virágzása és fejlődése eredményezte a bányásznép szaporodását és a lakóházak sűrűbb építését, a bányászat mívelése megelőzte a bányatelepeknek városokká való alakulását és joghatósági szervezetét. A dolog természete által igazolt ez az észlelet a bélabányai bányászatra vonatkozólag kétségbevonhatatlan tény, s habár az ottani bányamívelésre vonatkozással bíró történeti adatok és kútforrások csakis 1471-ig terjednek, mely évben először történik említés felhagyott régi és új altárójáról, mindazonáltal legalább is egykorúnak mondhatjuk az ottani bányászat eredetét Bélabányának várossá lett felavatásával és szabadalmazásával. Mert az érintett legrégibb feljegyzés nemcsak sokkal későbbeni, mint a városnak olyanná emelése, hanem már azért sem jelezheti a bányaüzemnek kezdetét, mivel akkortájt már annyira felszaporodott volt a lakossága - kétségenkívül a jelentékeny lendületen állott bányamívelés folytán - hogy az ország akkori prímása, Dénes, anyaegyházzá emelte 1464-ben a bélabányai fiókegyházat, elrendelvén, hogy plébánoson kívül tanítót is tartsanak. (Datum in possessione nostra archiepiscopali Dracut vocat feria quarta proxima ante festun nativitatis beatae Mariae virginis 1464); mit Mátyás királynak 1466-ban kiadott adománylevele is megerősített, formaszerűen felruházván Bélabányát az anyaegyház jogosítványaival. (Datum Budae in festo assumptionis beatea Mariae virginis, Annor millesimo, quadringentesimo sexagesimo sexto). László király 1496. évi június hó 15-én kelt adománylevelének az a kijelentése pedig, hogy az akkori Fejérbánya (a legrégibb okmányokban kizárólag Fejérbánya elnevezése fordul elő, mihez képest mostani elnevezése nem felel meg a kútforrások szerinti nomenklaturának s nem egyéb, mint a tót fordításnak reczipiálása; megjegyzendő azonban, hogy több helyütt »Dilná«-nak és »Dilnica«-nak van írva az okmányokban) részére, László, valószínűleg IV. László (1272-1290.) király által adományozott, de a háborús idők alatt elégett, vagy egyébként elpusztúlt szabadalomlevelét erősítvén meg, azokkal a bányavárosi jogokkal ruházza fel, melyeknek élvezetében a többi bányaváros, jelesül Körmöczbánya is van, kétségbevonhatatlanná teszi, hogy Fejérbányának, vagyis a mostani Bélabányának, már László király idejében is volt bányászata, mivel különben nem lett volna ok azon kiváltságokkal való felruházására, a melyekben a bányászattal foglalkozó honlakosok részesültek. Elvitázhatatlan ezek szerint, hogy Bélabánya fémtermelésének, illetve bányamívelésének eredete sokkal előbb való korban keresendő, mint a melyre meglévő és fennebb megemlített adataink vonatkoznak és terjednek.
Bélabánya szervezete és közjogi állása.
Hogy milyen volt Bélabánya közjogi állása, milyen volt városi szervezete és viszonya a többi bányavároshoz László királytól kapott szabadalma korában, az nem állapítható meg. Úgy látszik azonban, hogy szabadalma mellett sem birt politikai, közjogi és szabadalmazott városi önállósággal; sőt biztosan állítható, hogy Bélabánya mint egyszerű község (villa) nagyon is alárendelt viszonyban állott a többi szabad királyi városhoz, különösen pedig Selmeczbányához. 167Erre utal többek között az a körülmény is, hogy Nagy Lajos király az 1352. évben Zabonya fiához, Lászlóhoz, mint Saaskew vár (Saskő, Saschsenstein) akkori kapitányához intézett parancsában ama községeket (terras et villas) sorolván elő, melyek ősidőktől fogva (ab antiquo) Sebenyc-hez (Selmeczbányához) tartoztak s melyeket Saaskew egykori várkapitánya, Wezzeus elfoglalt - ezek között Diln-t is említi (quasdam terras ad praedictam civitatem nostram Sebenich ab antiquo pertinentes: Gerod, Karlyk, Syglnspergh Diln, Sekken et Kulpol vocatas) s meghagyja, hogy e földrészek minden hasznaikkal Selmeczbánya közönségének birtokába bocsáttassanak vissza.
Ebből világosan kiderül, hogy Bélabánya ekkor s azelőtt is Selmeczbánya alkotórészét képezte és annak régi időktől fogva alá volt rendelve. Ugyanerről tesz tanúságot az ország rendei által a selmecziek tiltakozására 1447-ben kiadott az a bizonylat, melyben a fennebb megnevezett hat község Selmeczbánya tulajdonául van feltüntetve, habár azok nagyobbára Zóloym vármegye területén feküdtek. Az ország rendeinek ez a bizonylata, valamint az esztergomi káptalannak egyik, 1447-ből való átirata, kétségen kívül helyezik, hogy Szent-László király adományozta Bélabányát Selmeczbányának 1352-ben, habár ez amazt de facto már régóta, vagyis a formaszerinti adomány előtt is birta volt. Bélabánya e tartozandósága s alárendelt viszonya teritoriális, politikai és község-szervezeti jelentősége mellett az egyházkormányzat tekintetében is megnyilatkozott. Az 1464. év előtti időszakban a hitközségi szervezet ugyanis abból állott, hogy részére a selmeczbányai plébános és elődei egy segítőlelkészt voltak kötelesek tartani és az utóbbi ugyanott misézett is és egyéb egyházi teendőket végzett. A város csak 1464 óta lett önállóvá egyházilag. Bányamívelés-történeti szempontból még kiemelendő, hogy Bélabánya éppen érintett függetlenítése Selmeczbányától egyházi tekintetben, a város mindennemű viszonyainak konszolidálására vezetett, mert míg az ezt megelőző korszakban alig akadunk a hatósági ügykezelés nyomaira, azontúl már eléggé rendes feljegyzések állanak rendelkezésünkre, melyek az akkori bányamívelésre is némi fényt vetnek. Az 1471. évi feljegyzés, melyben az ott érintett bányamű eképpen van megjelölve: »Das Bergkwerkh hinter der Schewer genannt der Pawengarten« a legrégibb ugyan, mindazonáltal biztosan feltehető, hogy ott, már előbb is folyt a bányamívelés, minthogy a hivatkozott feljegyzés szerint, a fenti bányaműről, mint akkor már felhagyott és olyan bányáról van szó, a mely 1474-ben az irányaknáig hetvenhat öl hosszú volt s azontúl még nyolcz lánczczal (Lehen) tovább volt hajtva, de részint az érczek szegénysége, részint vízveszedelem miatt felhagyására került, mi Körnel György, selmeczbányai kamaragróf és ez altáró örökös bányatársa, Gygon János körmöczi bányamester, Kraussel Kristóf bélabányai bányamester és Geroder János bélabányai bíró idejében történt. (L. a városi tanács régi jegyzőkönyvét.) Valószínű, hogy a most szóban levő altáró, az a régi- (ó) altáró volt, melyre 1532. évben történik hivatkozás és pedig azzal a hozzáadással, hogy az ujolag adományozott régi altáró, az újnak kára nélkül hajtassék és míveltessék. 1532-ben az ősi altáró, mint Bélabányának régi altárója (der alte Erstolln der Stadt Dillen) Groff András városi bíró és bányamester által. Müner András selmeczbányai bányapolgárnak adományoztatott azzal a kikötéssel, hogy ennek folytatólagos míveléséből mi hátrány se háramoljék az uj altáróra. (Bány. Koh. Lapok. 1882.)
Hodrusbánya.
Hodrusbánya alapítását Karlik község 1352. évi elpusztulásának és a »Todten-Gebeine« területén történt szomorú emlékezetű öldöklésnek köszöni.
Nem lehet itt feladatunk Hodrusbányának, mint Selmeczbánya külutczája bányászatának történetét behatóbban tárgyalnunk, mert arról a bányavidék általános bányamíveléstörténeti adatainak felsorolása alkalmával fennebb már megemlékeztünk, de nem szabad három legnevezetesebb bányájának: Finsterort-tárónak (sötét végtárónak), Schöpfer-tárónak és a részben szintén a hodrusbányai bányászat körzetébe tartozó Módertárónak bányászat-történetéről megfeledkeznünk, mert e míveletek hajdan nagy szerepet vittek a selmeczvidéki bányamíveletek sorában. Hogy mily jelentékeny lehetett Hodrusbánya hajdani bányászata, már abból is kitűnik, hogy Lipold az itteni, a XVI. században és az előtt létezett bányamíveletek számát 136-ra teszi.
Finsterort.
Finsterort-bánya régente egyike volt a legnevezetesebbeknek Hodrusbányán, ámbár nem oly régi, mint a Mindszent-éren dolgozó Altradschacht, Neuradschacht, 168Handelhodritsch, stb. Finsterortnak első nyomát 1542-ben találjuk okmányainkban. - 1587-ben jövedelmező bánya volt, melyet nagyrészben magánosok míveltek. 1606-ban, a háborús viszonyok e bányászat fejlődését is megbénították; a körmöczi pénzverővel a közlekedés megszakadt; a termelt aranyat és ezüstöt nem lehetett értékesíteni s így a munkások sokszor hónapokig nem kapták meg bérüket, a miért 1606. aug. 30-án fel is lázadtak és a bányabírónál nagy lármát ütöttek, de midőn a városbíró fegyveres erővel sietett a bányabíró segítségére, szétfutottak. 1608-ban nyílt lázadásban törtek ki a vájárok, a termelt érczeket lefoglalták és kinyilatkoztatták, hogy ezeket mindaddig nem engedik elvinni, míg hátralévő bérüket ki nem fizetik. De mivel a részesek úgy nyilatkoztak, hogy a termelés értéke nem fedezi a költségeket és legjobb lesz az egész míveléssel felhagyni, a munkásnép belátván hibáját, a mint a jegyzőkönyv mondja: »Die heyer sind zum Kreuz krochen« és írásban kérték uraikat, hogy bocsássanak meg nekik. A viszonyok ezután még rosszabbra fordulván, 1608. július 12-én a bányabíró előtt tartott közös tanácskozmányban arra is ráállottak a munkások, hogy ezentúl csak háromhetenként tartassék fizetés és akkor a munkások kétheti bért kapjanak, a harmadik heti bér pedig feljegyeztessék s ezt majd csak később kapják meg, ha a bányák ismét jövedelmet fognak adni. 1608. szeptember 9-én főbejárást tatottak és úgy találták, hogy Finsterort a selmeczi bányák közűl legtöbbet jövedelmez és legtöbb érczet termel. 1609-ről fel van jegyezve a bányabírósági jegyzőkönyvekben, hogy Finsterort bányamunkásai egy teljes hétig nem dolgoztak, mert már hét hét óta nem kaptak bért. A hodrusbányai munkások augusztus 24-én fellázadván, tömegesen Selmeczbányára jöttek, a selmeczi munkásokat csatlakozásra birták és ezekkel együtt egy egész héten át rakonczátlankodtak. Augusztus 29-én bérfizetés tartatott, mire a zavargások némileg lecsendesűltek, de deczember végén ismét megújulnak a nyugtalankodások, folytonos panaszok, zavargások és tettlegességek között nehéz küzdelmet folytat a vállalat, mindaddig, míg Bloenstein Mátyás báró főkamaragróf Selmeczbányán az ügyek vezetését át nem vette. Az ő megérkezése után az ügyek azonnal jobbra fordultak, az ő erélyes intézkedései megszüntettek minden fegyelmetlenséget. A bányaüzem Bloenstein megérkezése után, rövid idő alatt újra felélénkült. 1619-ben ismét közelednek a háborús mozgalmak és ez év végén Bethlen Gábor fejedelem elfoglalja a bányavárosokat. 1628. április 4-én tartott bejárás után feljegyezte a bányabíró, hogy Finsterorton robbantó munkával végezik a feltárásokat. Egy 1630-ból való részletes leírásból kitűnik, hogy Finsterort Hodrusbánya legmélyebb és legterjedelmesebb bányája; 1638-ban azonban felhagynak mívelésével, hogy 1639-ben újra megindítsák. Hosszabb szünetelések után végre az utolsó szerencsés év 1648. volt, míg 1649-ben Finsterort üzeme teljesen megszűnt. A Brenner szövetkezet bukása után hosszú vajúdás korszaka következett; utóbb a város birta Finsterort bányatelepet, míg végre a kincstár vette át kezelésébe s ma is üzemben tartja. (Péch.)
Módertáró.
Módertáró bányatelep, a selmeczbányai bányászat utolsó magánbányája, melyet 1600. május 20-án említenek legelőször az okmányok. Általánosabb érdekes adatok nincsenek róla feljegyezve.
Schöpfertáró.
Schöpfertáró bányatelep a kincstár legújabb szerzeménye. Ez a bányászat, mely a legutóbbi napokig a Germab János József-féle bányaegylet tulajdona volt, a bányatársulat bukása után a kincstárra szállott át s a selmeczvidéki bányászat alsó-hodrusi részének turisták által is szívesen látogatott nevezetessége, mely óriási fejtésüregeivel, a bányában közlekedő kis gőzvasútjával és villámos berendezéseivel a szakembert és laikust egyaránt érdekli.
Hogy Hodrusbánya a XVII. század folyamán nagy virágzásnak örvendhetett és fejlődése tekintetében nem igen állott mögötte Selmeczbányának, már abból is kitűnik, hogy a tanácstagok felerészben Hodrusbányán laktak.
Selmeczbánya multja.
Legyen szabad végezetül még néhány technika-történeti visszapillantást vetnünk Selmeczbánya multjára, kezdve ezen rekapitulácziót a XVIII. század kezdetével, hogy így azt az alkotmányos korszak beálltával már fennebb jelzett viszonyokig az átmenet teljes képét megadhassuk.
A XVII. század végével a bányaüzemet nagyban akadályozó, már említett nagy vízbetódulás, mely egy esetben 1000 szivattyúzó embert és 192 lófogatot foglalkoztatott és hetenként 500 frt költséget okozott a nélkül, hogy a Háromságaltáró alatt elterülő bányamíveleteket szárazzá tenni lehetett volna, Selmeczbánya 169bányászatát a végső pusztulás vesztedelmével fenyegette, mert a főbányának, a Felső-Biebertárónak felhagyását, 1707-ben már a rendek, 1710-ben pedig már legfelső helyen is elhatározták. Csak Hell K. gépmester bátorságának, öntudatos és energikus fellépésének és annak volt köszönhető a felhagyás iránt való rendeletnek visszavonása, hogy I. József császárnál személyesen jelentkezett és így a selmeczbányai bányászatnak fenmaradását biztosította. A bányászat újra fellendítésére szolgált a nagy szélaknai tónak 1711. évben, a reichaui, kreschengrundi és a kollbachi két mesterséges vizet gyüjtő tónak az 1731. és 1740. évek közében való létesítése; a Háromság-altárónak a Felső-Biebertáró vállalat által 1716-ban történt átvétele, az Erzsébet-aknának 1717-ben való további lemélyítése, a már előbb is dívott Miksa-féle bányarendtartásnak 1723. évben történt törvényesítése; 4 tűzgépnek - az első gőzgépeknek - Hell találmányának, a József-aknán az 1733. és 1736. években történt felállítása; - az első vízoszlopos-gépnek, - szintén Hell találmányának, a Lipót-aknában, 1749-ben való beépítése és 1748-ban az új Ferencz császár altáró vájásmunkálatainak megindítása.
Hell öntudatos és nagyszorgalmú tevékenységének, valamint Sterbach és Mitrovsky báró főbányagrófok erélyességének köszönhette Selmeczbánya jövő boldogulását és fellendülését. Felső-Biebertáró 1735-ben már ismét jövedelemmel zárta le számadásait és a jövedelem mindjobban emelkedett, a mi felhagyott bányamíveletek újra megnyításának és több bánya telepítésének volt köszönhető. 1741-ben már egy millió forint volt a tiszta nyereség, úgy, hogy Felső-Biebertáró 1748-ig havonta átlag 86,000 frt pénztári fölösleget szállított be a középpont pénztáraiba és e mellett még a tavak és Zsarnóczán az ezüstkohónak építésköltségeit is fedezte.
A XVIII-ik század második felében is igen sok nevezetes mozzanat élénkítette Selmeczbánya bányászatát. 1753-ban Hell levegőgépét építették be az Amália-aknába; 1758-ban Hell-féle tűz- (gőz)- gépet szereltek a Königsegg-aknában; 1759. évben és 1768-ban vízoszlopos gépeket építettek be a Zsigmond-aknába és a Hofferstolln bányákba; 1753-ban a Königsegg-aknát tovább lemélyítették; 1762-ben létesítették a selmeczi bányaiskolát; 1765-ben a Miksa-aknán az üzemet élénkítve 1783-ban az addig ismeretlen István-eret megütötték; 1768-ban a bacsófalvi tavat kezdették építeni; 1774-ben a János-akna mélyítését indították meg; 1782. év márczius 19-én a II. József császár altáró vájását kezdették meg és 1791-ben a Gedeon-táró bányamíveleteit nyították meg. Meg kell említenem, hogy 1753-ban a Magdolna-akna leégett és hogy 1770 és 1775 között a selmeczi bányákban az addig használt faggyú helyett, faolajat kezdtek használni a világítás czéljaira.
Az István-éren eszközölt szerencsés feltárások a XVIII-ik század utolsó tizedét a selmeczvidéki bányászat fénykorának minősítették és a pénzforgalom, mely 1775. évben alig haladta meg valamivel a 2 millió forintot, az 1800. év körűl 4 1/2 millió forintot ért el.
A XVIII. század kezdetén a békés munkálkodást a bányamunkások lázadása, Rákóczi csapatainak 1705-ben történt bevonulása, 1710-ben a pestis, mely Korabinsky szerint állítólag 6000 embert pusztított el és 1758-ban nagy tűzvész zavarta meg. 1745-1751 között épűlt a »Scharfen-Berg« bazaltkúpján a kálvária, mely még ma is Selmeczbánya sokat látogatott nevezetessége.
A bányamívelés élénksége és kedvező eredményei, melyek különösen az István-ér gazdag ércztermelésének voltak köszönhetők, még a XIX-ik század első éveit is boldogították. A mint azonban az István-ér gazdag közei megcsappantak és a franczia forradalom hatásait mi is érezni kezdtük, különösen abban, hogy az élelmi szerek rendkívüli módon megdrágultak, a bányászatot is súlyos csapásként érintette ez és a néhai virágzás kora letűnt, hogy többé soha vissza ne térjen.
A bányamívelés akadályai.
A bányászat visszaesését a munkásszemélyzet folytonos apadásából lehet legjobban megítélni. Míg a század kezdetével Felsőbieber-táró 4000 embernek adott kenyeret, addig 1812-ben már csak 2620, 1817-ben csak 2184 és 1818-ban csupán 1740 munkás kereste boldogulását Selmeczbánya hegyeiben. 1812 körűl 4000 bányamunkás vándorolt el Selmeczbányáról és a selmeczbányai bányakerület lakosságának száma ezidőtájt állítólag 13.000 lélekkel fogyott meg. A felsőbiebertárói főbányatelepet ekkor csak azon kedvező üzemeredmények mentették meg, melyeket a Pachertáró a Spitaler-éren és a Ferencz-akna a 170Grüner-éren tudott elérni. E két telep különben későbbi időben is sokat segített a selmeczi bányászat veszteségeinek apasztásán és nem egy esetet jegyeznek fel az üzem könyvei, melyek a Ferencz-akna megváltó szerepléséről tesznek kedvező tanúságot.
Lipold a XIX. század legnevezetesebb üzemi és technikai mozzanatai sorából, különösen a következőket említi meg: 1808 és 1811 között a Siglisberg-aknát tovább lemélyítik; 1814-ben a Mariahimmelfahrt-aknát kezdik lemélyíteni, a mely a Grüner-éren gazdag feltárásokat eszközöl; 1811-ben Hodrusbányán 78.319 frt költséggel új tógátat építenek; Szélaknán 1816-ban a Magdolna-aknát felhagyják; 1818-ban a régi városi külvágatok beomlanak Selmeczbányán; 1821-ben András-akna bányatelepet létesítik; 1825-ben a mázsaszakmányt honosítják meg; 1825-ben a János-aknával felhagynak; 1828-ban adták át a forgalomnak az első lóvonatú bányavasútat a Háromság-altárón, Pachertáró mellett; 1829-ben a bélabányai altáró, mint újonnan adományozott bányajogosítvány Felső-Bieber-táró tartozéka lesz; 1826-ban tiroli, krainai, karintiai és horvátországi bányamunkásokat telepítenek meg Selmeczbányán; 1829 és 1834 között a Klingertáró-tó gátját építik; 1837-ben Szélaknán drótkötélgyárat létesítenek; 1846-ban Modertárón, a zúzóművet turbinával kezdik üzemben tartani; 1847-ben lövőgyapottal kísérleteznek a bányákban való robbantásoknál, de a kisérletek eredményei nem kedvezők; 1850-ben a Bickford-féle biztosító gyújtózsinórokat kezdik használni.
A selmeczbányai bányászat régi baja, a mély míveletek elfúladása, sajnos a XIX. század folyamán sem maradt el. Már 1828-ban elfúlt a mélység és a víz 58 láb magasságban állott a mély színtek talpa felett; egy év szorgos munkája azonban segített a bajon és a vizek zsompra szállottak le. A második, 1844-ben bekövetkezett elöntést csak 6 évi munka és 100.000 frt költség árán lehetett leküzdeni. Harmadszor 1861-ben fúladt el a Felső-Bieber-tó mélysége és a víztől mentesítő munkák csak 1866 után lettek urai a helyzetnek. Ezen vízbetörések és a bányák ezen elfúlásával járó óriási anyagi károsodások végre nagyobb befektetésekre vezettek és azt eredményezték, hogy 1854-ben az András-aknán, vizetemelő vízoszlopos gépet építettek be, a Lipót-aknán már 1824-ben kijavított régi vízoszlopos gépet 1857-ben új géppel cserélték fel és 1860., 1861-ben, 1862. és 1865-ben végre gőzgépeket állítottak fel a Mariahimmelfahrt-aknán, a Zsigmond-aknán és a szélaknai Lipót-aknán. Hodrusbányán 1852-ben, Zipser-aknán 1855-ben, Új-Antal-tárón és 1856-ban Vichnyén Ó-Antal-tárón állítottak üzembe egy-egy vizetemelő vízoszlopos gépet.
Sokat lendített végre a selmeczvidéki bányászaton Rittinger Péter cs. k. miniszteri tanácsos, ki az érczelőkészítés javítás terén hervadhatatlan érdemeket szerzett.
Időrendi áttekintés.
Saját kronologikus, rendezés alatt álló, feljegyzéseinkben, melyek Magyarország egész bányászatának történetére és a bányamívelés technikájának fejlődéstörténetére vonatkoznak, Selmeczbánya és környéke bányamívelésének történetét illetőleg a következő technikai fontosságú jegyzeteket találjuk:
745. Kr. e. Selmeczbánya alapításának állítólagos éve. A selmeczbányai m. kir. bányaigazgatóság levéltárában őrzött, 1774. évből való és névtelen szerzőtől származó irat szerint Selmeczbánya bányászata ez évben vette kezdetét. Egyes erek felfedezése ez irat szerint úgy történt volna, hogy valami Schebenicz nevű pásztor, mikor nyáját legeltette, két gyíkot látott, melyek, mivel testök érczporral volt ellepve és csillogott, őt a sziklák ércztartalmára figyelmessé tette. Ennek a mondának tulajdonítják, hogy Selmeczbánya czímerében két gyík-alak van megörökítve. Nevét pedig a város, a pásztor nevétől vette, a melyből későbben Schebnitz, majd Schemnitz, a mostani Selmeczbánya keletkezett.
740. Selmeczbányát állítólag bevándorolt morvák alapítják.
800. Selmeczbánya bányászatának kezdetét a tradicziók egy része ezen évre teszi.
963. A Csehországban bányászkodó magyarországi munkásokat csak nagynehezen sikerűlt visszakergetni. Valószínű, hogy ekkor sok idegen bányamunkás vándorolt be Csehországból Selmeczbánya vidékére.
1217. Selmeczbánya, Bana név alatt szerepel II. Endre király egyik okmányában, a mely a jövedelmekről intézkedik.
1711224. Selmeczbánya város a beteg bányászok számára kórházat épít ott, a hol később az alsó kapu állott.
1235. Selmeczbánya statutumának kelte.
1241. Selmeczbányát és egész környékét a Morvaország felől betörő tatárcsapatok annyira feldúlják, hogy a város és környéke bányamívelése három évig teljesen szünetel.
1245. Selmeczbánya vidékére nézve a bányatelkek területét szabályozzák és azoknak hosszúságát 49 ölben, szélességét pedig 14 ölben állapítják meg. E határok között a mívelés zsákszerűen lefelé halad. A király a városnak privilégiumát megerősíti és újabbakkal pótolja. Ez alkalommal a város jogai és szabadságai határozottabb alakot nyernek. A IV. Béla király által megújított privilégiumok eredeti példánya elveszett ugyan, de másolatának töredékei fenmaradtak és alapot adtak a selmeczi városi és bányajogok feljegyzésére.
1271. A Selmeczbányán és közvetetlen környékén levő »Brenner-táró«, »Ainigkaith« és »Hodritscher Handl« bányákról levéltári adatok már mint »ältiste wnd fürnembste« kitétel alatt emlékeznek meg.
1275. Selmeczbányán, IV. László király, a völgyben épűlt s már régóta fennálló »Capella S. Nicolai de Wana« nevű templomot, január 19-én, a melléje épített klastrommal együtt a dominikánus szerzetesekre bízza. (A templom a jelenlegi »Német« vagy plébánia-templom, a klastrom, a jelenlegi katholikus gimnázium.)
1352. Bélabányáról, illetőleg a bélabányai völgyben létezett bányamívelés fejlődöttségéről csak adásvevési szerződések tanúskodnak.
A Selmeczbányához eddig tartozott: Grádt, Kehrling, Siglisperg, Schakill, Kohlbach és Dilln (Bélabánya) helységeket Sachsenstein várgrófja, Zabonya László magához ragadja. Hogy Bélabánya (Dilln), Kopanicz (Geród), Módertáró (Karlyk), Pjerg (Sijglispergh) már Sebenic (Selmeczbánya) alkotó részéül szolgált s ennek régi időktől fogva, összes hasznaival együtt alá volt rendelve, bizonyítja az a körűlmény is, hogy Nagy Lajos király ekkor (Budae feria sexta proxima post octavas festi paschae Domini), Zabonya fiához, Lászlóhoz, mint Saskew (Saskő, Sachsenstein) akkori parancsnokához intézett parancsában azon községeket (terras et villas) sorolván elő, a melyek ősi időktől fogva (ab antiquo) Selmeczbányához tartoztak és melyeket Saskew egykori úra és várkapitánya, Wezzeus, elfoglalt, ezek között »Dilln«-t is megemlíti és meghagyja, hogy eme földrészek (terrarum particulae) Selmeczbánya közönségének birtokába bocsáttassanak vissza, minden hasznaikkal (cum omnibus suis utilitatibus). Az ország rendeinek egy, 1447-ből való bizonylata, valamint az esztergomi káptalannak, ugyancsak 1447-ben kelt egyik rescriptuma, kétségen kívűl helyezik, hogy Nagy Lajos király ez (1352.) évben Selmeczbányának adományozza Bélabányát, habár az ezt, »de facto«, már régóta, vagyis a forma szerint való adomány előtt is bírta. (Szitnyai.)
1353. Selmeczbánya Nagy Lajos király parancsára, a sachsensteini várgróftól visszakapja a tőle 1352-ben erőszakosan elvett: Grádt, Kehrling, Siglisperg, Schakill, Kohlbach és Dilln (Bélabánya) községeket.
1364. Selmeczbányán megkezdik a »Notationes iudiciariae« czímű feljegyzési könyv vezetését. Ebben az okmánykönyvben a feljegyzések 1426-ig terjednek. (Szitnyai.)
1360. Bélabányán, Heinzmanus zúzóit, Gref Endre és Komert Necusch, 30 frt évi bér mellett, használatba veszik.
1370. Selmeczbánya grófja és urburáriusai, a bíró és az esküdt polgárokkal jegyzőkönyvbe foglaltan bizonyítják, hogy polgártársuk, Steiger Miklós, egyrészt a király nyereségeért, másrészt a maga hasznáért igen sok pénzt fektetett be két aknája mívelésébe, úgy, hogy az egyike a másika nélkűl mitsem ér, minélfogva neki a nevezettek három lánczot adnak két aknája számára, az ahhoz tartozó joggal. (Szitnyai.)
1378. Hodrusbányán a bányászat igen jelentékeny.
1379. Selmeczbányán a legfőbb bányászati tisztviselő a »Magister Michael, scansor Domini Regis« czímet viseli. Ugyanekkor két comese van a városnak, a mint azt a: »Nos comes Iacusch et Paulus Urburarius etiam comes in Schebniz« féle kitétel bizonyítja. (Szitnyai.)
1381. Hodrusbányán a kohó mellett létező zúzóról (penes gazam) tesz említést egy örökösödési osztályról szóló bírói bizonylat.
1721382. Selmeczbánya környékén említés történik oly kohóhelyiség eladásáról, a mely Sygelspach (egyebütt Sigelspach-nak van írva) nevű patak mellett fekszik.
1383. Bélabányán (mely mint Fehér- vagy Fejérbánya, néhol mint Diln, Dilna, Dilnica szerepel az okmányokban) már elfúlt bányák (montana submersa) vannak és van egy rota artificalis (vizet-emelő vízikerék), a mely utóbbi a technikai tudás meglehetős magas fokáról tanúskodik.
1385. Bélabányát illetőleg Selmeczbánya régi jegyzőkönyveiben a következő megjegyzés áll: »Item notandem, quicunque habet montana submersa in Dylnis, ille debet infra hinc in fiar fedar collere, si qui hoc non faceret... debet aquam sucare, qui hoc facere voluerent, aut facere non possint, extunc ab illis auferetur et deberent ailis dare, qui hoc facere possunt. Hoc importatum est et datum de consilio et pleno jure. Datum A. D. 1385. feria quarta in quator temporibus. - E feljegyzés azokra a vízalatti (elöntött) bányákra vonatkozik, a melyek Bélabányán (in Dylnis) feküdtek s ama rendelkezést tartalmazza, hogy azok, a kik az elfúladt bányákat bizonyos... idő alatt nem mívelhetik, vagy mívelni nem akarják, a bányáktól megfosztassanak és azokat másoknak átadni kötelesek. (Szitnyai.)
1387. Bélabánya (Fejérbánya), 10 márka ezüstöt fizet adóképpen. Selmeczbányán a legfőbb bányászati tisztviselő »Bernhardus«, a ki a »scansor montanarum regni Hungariae« czímet viseli.
1388. Selmeczbányán a legfőbb bányászati tisztviselő czíme: »Scansor Domini Regis et montanarum regni Hungariae«.
1397. Selmeczbányán egy adás-vevési szerződés alkalmából kohókról van említés téve. (Egy a kórház mellett állott.) Ekkor minden bányamívelőnek saját kohója lehetett, illetőleg minden bányamívelő saját olvasztó és fémet elválasztó műhelyet tarthatott üzemben, de feldolgozhatta érczeit más bányabirtokos kohójában is, a termelt aranyat és ezüstöt azonban Körmöczön, a pénverőnél volt köteles beváltani.
1398. Selmeczbánya mellett, Siegelspachon egy zúzó áll.
1402. Selmeczbányán a legfőbb bányászati tisztviselő: Smerstempel János, kinek hivatalos czíme: »Des Königs Obrister Steyger«; ugyanekkor Grogan János: »zu der zeyt groff off der Schebniz«.
1422. Selmeczbánya mellett, Szt.Antal határában egy zúzó és egy kohó áll fenn.
1426. Selmeczbányán a »Notationes iudiciariae«-féle feljegyzési könyv továbbvezetésével felhagynak. Az első feljegyzés 1364-től való ebben az okmánykönyvben.
1433. Selmeczbányát a husziták elpusztítják.
1442. Selmeczbányát Rozgonyi megtámadja és elpusztítja; ugyanekkor földrengés a város nagy részét romba dönti s a lakosság az addig a Vöröskút és a jelenlegi Mihály-akna körül elterülő várost (Staro mesto a nép nyelvén) elhagyja és a völgybe vonul le; Bélabánya, mely eddig Selmeczbányához tartozik, különválik és önálló várossá alakúl. (Más adat szerint:)
1443. Selmeczbányán (és Lőcsén) június 5-én földrengés okoz nagy károkat. Selmeczbánya szláv lakosai a város eredeti helyét elhagyják és a hegy alatti völgyben építkeznek.
1446. Bélabánya Selmeczbányának alkotórésze gyanánt szerepel. Tanúságot tesz erről az ország rendei által ezen évben kiadott az a bizonylat, a melyben hat más községgel Bélabánya is Selmeczbánya tulajdonáúl van feltűntetve, habár azok nagyobbára Zólyom megyében feküdtek. Az ország rendeinek ezen bizonylata, valamint az esztergomi káptalannak ugyanez évben kelt egyik rescriptuma kétségen kívül helyezik, hogy Bélabányát Nagy Lajos király 1352-ben adományozta Selmeczbányának, noha ez amazt »de facto« már régóta, vagyis a »forma szerint való« adomány előtt is birta. (Szitnyai.)
1453. Bélabánya városi jogait V. László király megerősíti. Selmeczbányán a bányabirtokosok a dús ólmosítás czéljára megkívánt ólmot máshol vásárolva szállítják kohóikba. (Neubauer.) - A sachsensteini (saskői) várgróf, Köhler Péter vagy Sáffár, magához ragadja Gradl, Kehrling, Siglisberg, Schakkill, Kohlbach és Dilln (Bélabánya) községeket, a melyek 1353. óta, Nagy Lajos király parancsára, Selmeczbánya birtokához tartoznak. (Szitnyai.)
1464. Bélabányát az ország primása, Dénes anyaegyházzá emeli és kötelezi, hogy a plébánoson kívül segédlelkészt is tartson. Az ez év előtti időszakaszban 173hitközségi szervezete abból állott, hogy részére a selmeczbányai plébános és elődei segédlelkészt voltak kötelesek tartani (qui ipsis missis et alia divina officia peragere et ecclesiastica sacramenta administrare consvevisset). (Szitnyai.)
1466. Bélabánya plébániáját Mátyás király a selmeczbányaitól függetlenné teszi és a várost forma szerint felruházza az anyaegyház jogaival. Bélabánya a hat alsómagyarországi bányaváros kötelékébe lépvén, a hét bányavárosból álló szövetség megalakulását tette lehetővé. Selmeczbányán a bányamester, a városi jegyző é a plébános heti fizetése egy-egy forintban van megszabva. A 15 latos márka ezüst beváltási ára 4 frt 50 denár.
1467. Selmeczbánya Szt. Benedeken óvást tesz az ellen, hogy a sachsensteini várgróf 1453-ban magához ragadt: Gradt, Kehrling, Siglisberg, Schakill, Kohlbach és Dilln (Bélabánya) községeket.
1470. Selmeczbányát Mátyás király felmenti a katonaállítástól és a katonaelszállásolás kötelezettsége alól. Selmeczbánya ez időben tisztviselőit szabadon választhatja, de köteles a választás eredményét jóváhagyás végett, a kamarai biztos (kamaragróf) útján a királynak bejelenteni.
1471. Bélabányát illetőleg a város levéltári adataiban egy altáró adományozásáról van említés téve, a mely: »das Perkwerkh hinter der Schewer genannt der Pawengarten« elnevezés alatt van feljegyezve. Szitnyai szerint Bélabánya bányamívelésére vonatkozással bíró történeti adatok csak ez évig terjednek.
1474. Bélabányán a »Perkwerkh hinter der Schewer gennannt der Pawengarten« bányamű az irányaknáig már 76 öl hosszú s azon túl is még 8 lánczczal (Lehen) tovább van hajtva, de részint az érczek szegénysége, részint vízveszély miatt felhagyásra kerül.
1476. Selmeczbánya közönsége óvást emel Szt. Benedeken a sachsensteini várgróf ellen azért, mert: Gradt, Kehrling, Siglisberg, Schakill, Kohlbach és Dilln (Bélabánya) helységeket magához ragadta. Az óvástétel azonban most is éppen úgy, mint 1467-ben sikertelen. (Szitnyai.)
1488. Selmeczbányán városházat építenek.
1495. A kohósítás czéljaira szolgáló ólmot Galicziából hozzák Selmeczbányára.
1493. Bélabánya története szempontjából igen nevezetes Ulászló király június 15-én kelt az az adománylevele, illesztve ez adománylevélnek az a kijelentése, hogy az akkori Fejérbánya részére László (valószínűleg IV. László) által adományozott, de a háborús idők alatt elégett, vagy egyébként elpusztult szabadságlevelét erősítvén meg, ama bányavárosi jogokkal ruházza fel, a melyeknek élvezetében a többi bányaváros, jelesül Körmöczbánya van; kétségtelenné teszi, hogy Fejérbányának, vagyis a mai Bélabányának már László király idejében (1272-1290.) is volt bányászata, mert különben nem lett volna ok azokkal a kiváltságokkal való felruházására, a melyekre a bányászattal foglalkozó többi állampolgároknak joguk volt. (Szitnyai.)
1497. Bankán, Selmeczbánya mellett, vésett bányamunkával hajtott: »Erbstolln beym Kirchenbaum« nevű altáró létezéséről tesznek említést a városi levéltár iratai. (Szitnyai.)
1498. Selmeczbányán a városháza mellé kápolnát (Anna-kápolna) építenek. Hodrusbányán üzemben álló bányák: az Erbstolle bey den 5 schönen Linden, az erbstolle beym Natergrund és az Erbstolle hinter der Kerling.
1499. Selmeczbányán a Viberhegyen létező »Erbstolle bey Viberhübl«-ről tesznek említést az okmányok. Ez az altáró az »Óvár« mellett, a Pattschner, később Bialosna-utcza szomszédságában volt; lehetséges, hogy a Biebertáró elnevezés inne veszi eredetét. (Szitnyai.)
1500. Hodrusbányán üzemben van az »Erbstolle am Gabender« nevű bánya.
1504. Selmeczbányán egy »Schuechmark«-nak nevezett altáró (Erbstolle zu dem Schuechmark) létezik, a mely az erre vonatkozó levéltári feljegyzések szerint a Glanzenberg-táró fölött vonult el s mely nevét valószínűleg (az idősebbek előtt még ma is ismeretes) Kaufhaus-tól, mint a czipészek által raktározásra és eladásra használt helyiségtől vette. (Szitnyai.)
1505. Selmeczbányán a város fölött fekvő »Rózsatáró«-t (Rosenstolle) Pesten Frigyes kamaragrófnak adományozzák, altárói jogokkal.
1506. Selmeczbányán egy »Kőrisdomb altáró«-ról (Erbstolle am Eschlübl) tesznek említést az okmányok a nélkül, hogy e hely fekvéséről közelebbi felvilágosítást adnának. (Szitnyai.)
1741507. Selmeczbánya levéltári adatai említést tesznek egy altáróról a fellegvár mellett (Erbstolle hinter der Purg bey dem Trankh) és egy »Erbstolle in denen Hayerloss« nevű bányáról. Közelebbi adatok hiányoznak. (Szitnyai.)
1508. Selmeczbányán levéltári adatok szerint többek között a következő bányászatok léteznek: Erbstolle oberhalb dem Warmen Bad bey Kalkofen (valószínűleg Szklénón): a »Grosser Handl mit dem 15 Stock.« (E bányászat jelentékeny kiterjedéséről az annak bejárásáról felvett jegyzőkönyv tanúskodik); a »Viethauerschacht«, az »Erbstolle mit dem grossen Gäppll in dem Syglsperg«, a »Hornunger Gewerken und Gäppl«; a »Thomasschacht« és az »Obere Hasebner Schacht« a Glanzenbert táján. Hodrusbányán üzemben van: a »St. Anna Erbstolln am Trentscher« féle altáró. (Szitnyai.)
1511. Selmeczbányán üzemben van az »Ein Erbstolle den man al den Stolle auf der Kapphangen Wiese nennt« körülírással jelzett bányászat. - Hodrusbányán üzemben van az »Erbstolln am Hegewald gegen Hoff« nevű altáró. (Szitnyai.)
1512. Selmeczbányán levéltári adatok szerint üzemben álló bányák: az »Erbstolle auff der Letten« és a »Rauchloch in Syglsperg«. (Szitnyai.)
1513. Hodrusbányán üzemben vannak: az »Erbstolln auff den Kis gegen den forderen Eisenstein« és az »Erbstolln am Trendtscher ober dem Trentscher«. (Szitnyai.)
1515. Selmeczbányán a következő béreket fizették a kohóknál: a sáfárnak heti bére: 1 frt 25 dénár, olvasztónak 1 frt (5 munkaszakaszért); jó olvasztónak 70 dénár. Rendesen 5 napig dolgoztak hetenkint; a hatodik napon elszámoltak és akkor osztották szét a nyereményeket is. A kohótisztviselők írni és olvasni nem tudtak; minden kohónál ezért külön irnokot alkalmaztak, ki rendesem kémlész is volt és a számadásokat is vezette. Egy vájár heti bére: 60-70 dénár és a nagyobb bányáknál szolgáló sáfár heti fizetése 1 frt 25 dénár volt. Ezen évben akadunk a szolgálati és munkaviszonyok legrégibb városhatósági szabályozására. E szerint: »Ez év Szt. Borbála szűz, keddre esett ünnep-napján Kreussl Lőrincz városi bíró elnöklete alatt összeülvén az esküdtek és a választó polgárok (Wahlburger) újból készítének és alkotának rendszabályt, a Selmeczbányán, Hodrusbányán és az Eisensteinon, vagyis a mostani Vichnyén vagy Eisenbachon, melyet ekkortájt Eisenhammer-nek is neveztek, a kohóknál, a zúzóknál és a bányáknál alkalmazott tisztek (Ambtleith) és munkások ügyében, még pedig oly végből, hogy ama viszályoknak eleje vétessék, a melyek a bérfizetés miatt a bányapolgárok, ezek tisztjei és munkásai között már régóta fennállottak. «Bankán, Selmeczbánya mellett, vésett munkával hajtott »Erbstolle im Rossgronth« nevű altárót emlegetnek az okmányok.
1516. Selmeczbányán, Gross János birósága alatt a szolgálati és munkásviszonyokat rendező tanácskozmány határozatát a városháza tornyáról kihirdetik. Bankán az »Erbstolle onter der Kratzperleyten am Wagenperg« és az »Erbstollen im Repitscher Wald« nevű bányák vannak üzemben.
1517. Körmöczbánya polgárainak II. Lajos király megengedi, hogy Selmeczbányán vagy Hodrusbányán tartózkodó bányamunkások által fejtett fémes ásványokat a maguk kohóiban olvaszthassák.
1518. Selmeczbányán a glanzenbergi vállalat, a mely a város keletkezésével egyenlő korú, a vízemelés nehézségeivel küzd ugyan, de azért még mindig jövedelmező. A levéltár okmányaiban két bányáról van említés téve; az egyik a »Thyrstolle hinter dem alten Geschloss«, a másik az »Erbstolle im Himmelreich«. Utóbbiról az írja Szitnyai, hogy alkalmasint a mostani Óvár alatt létezhetett, mert az Óvárban fennállott börtönt »Himmelreich«-nak nevezte a köznép.
1519. Selmeczbányán az okmányok egy »Erbstolle auff der Schmetten Rin« altáróról tesznek említést. Szitnyai a következő megjegyzést fűzi ez adathoz: A »Schmetten Ryn« névben a mostani »Schmintorin« tükröződik vissza s elég okszerűen, mivel ez a bánya a leggazdagabbak egyike volt s méltán nyerhette a: »Tejfeles táró« elnevezését, ámbár Adelung szerint egy agyagnemet is »Schmetten«-nek neveztek egykoron. A szóbanforgó bányamű különben a Schmitterin, Handel Schemetten és Handel Schmittin nevek alatt is előfordul az okmányokaban.
1520. Selmeczbányán egy »Erbstolln beim Spitzenberg« altárót emlegetnek az okmányok.
1523. Az okmányok a selmeczi bányák sorából kiemelik a »Glanzenberg«-bányát és egy »Erbstolln onder dem grod Veithen aus genannt« altárót, mely 175utóbbiról Szitnyai azt a felvilágosítást adja, hogy a Kálvária-hegyen túl, Bélabánya felé, a Baitawa (Weite Au) nevű dűlőn lehetett. Mária királyné Budán, június 5-én, a selmeczi arany- és ezüst-kémlészi (probator auriet argenti) állomás rendszeresítése tárgyában kiadott relácziója szerint a királyné által kirendelt kémlész (Rumel János) heti munkájának dijáúl egy forintot kapott, a kémleléssel járó rendes és egyéb kiadások fedezésén kívül.
1524. Selmeczbányán az okányok egy »Gruntschacht« nevű aknáról emlékeznek meg, a melyről az van mondva, hogy a »Glanzenberg« közelében volt (am Glazenberg gelegen). - Bélabányán új altárót adományoznak azzal, hogy a réginek kára nélkül míveltessék; de sem az ó, sem az említett új altáró nincsen közelebbről megnevezve.
1528. Selmeczbányán kormánybizottság jár a bányák és a kohók megvizsgálása és a kémlelés szervezése végett. A bizottság panaszkodik a hiányos olvasztómunka miatt; állítja, hogy az érczválogatás hibás, hogy az ércz között igen sok meddőt hagynak; sok az adásúl vett vasércz; nagy az ezüstben való veszteség s hogy az ólomérczben és szénben való fogyasztás túlságos. Az érczet a kohászok ritkán próbálják s nem tudják, mit tartalmaz az ércz és mit az elegy. Sürgeti a meddő gondosabb kiválasztását. Próbálják ezt idegen munkásokkal végeztetni, de a helybeli munkások ennek ellenszegülnek, az idegeneket megverik és elkergetik és javításokról és változtatásokról hallani sem akarnak. A bizottság kir. bányagondnok kinevezését ajánlja. A kinevezett két kohótiszt minden ezüstleüzésnél jelen kell, hogy legyen s az ezüst súlyát megmérni, feljegyezni, a megmért darabokat pedig bélyeggel ellátni tartozott. A feljegyzést hetenkint egyszer, szombatonként, a kamaragrófnak átadni tartoztak.
1529. Selmeczbányán, Siebenbürger Cherubin kohójában 13 munkás dolgozik. Alkamaragróf Hilleprandt Péter, ki számadási hiányok miatt (1539) vizsgálat alá kerül.
1532. Bélabányán Groff András városi biró és bányamester az ős altárót, mint a város régi altáróját (der alte Erbstolln der Stadt Dylln) Münner András selmeczi bányapolgárnak adományozza azzal a kikötéssel, hogy ennek folytatólagos míveléséből mi hátrány se származzék az új altáróra.
1533. Selmeczbányán, Unger Gergely kohójában 70 munkás dolgozik. A Felső- és a Közép-Fuchsloch között határjele vágnak. E tényt, Rubigallus Pál nevével kapcsolatban, a szeptember 16-án kelt okmány őrzi (Schmidt, Berggesetz-Sammlung, I. köt. 224. és 225. old. 78. sz.) - Hodrusbányán fennálló mívelet gyanánt levéltári adatok egy »Grossmuth« nevű bányát említenek. (Szitnyai.)
1534. Selmeczbányán, Windischleuten-altáró először van okmányilag megemlítve. Július 4-én már felhagyott és régen elfúlt bányaként szerepel a levéltár adataiban.
1535. Bélabánya ezévi bányászatáról fel van jegyezve, hogy a régebben igen jövedelmező bányamívelés hanyatlóban van; hogy régi és gazdag bányái elfúltak. A Selmeczbányával egykorú glenzenbergi vállalat élénkült üzemmel 150 vájárt foglalkoztat és 93 lovat tart munkában. Az írásban meglévő legrégibb hiteles leírása a selmeczi bányászatnak ez évből származik és Lamviczi Zdenko királyi biztos jelentése. Ebben meg van említve, hogy Kleinfeistritz Hodrusbányán a legjobb bánya, élénk üzemben áll, az ér egy öl vastag és sok vörös ezüstérczet tartalmaz, a melyben mázsánkint 3-5 mark ezüst van. A fejtéseken 70 bányász dolgozik. - Selmeczbányán egy bizottság azt javasolja a bányavállalkozóknak, hogy minden bányánál egy bányaírnokot (Bergschreiber) alkalmazzanak, a ki a termelést és a költségeket feljegyezze, hogy e feljegyzésekből a számbavétel (Raitung) alkalmával, a kisebb részesek is megtudhassák, hogy mennyi és mire lett kiadva és mennyi volt a termelés. A tanácsot azonban ekkor még nem fogadják meg. - Hodrusbánya legrégibb bányáinak egyike az: Altenneufang, a mely az iratokban azonban csak egyszer fordult elő, mint olyan vállalat, mely vízzel küzd s melynek míveleteit a Handl Hodritsch altáró fogja víztől mentesíteni.
1537. Selmeczbányán a Katalin (mostani tót) templom felépül. A szigliszbergi Rössel Lőrincz-féle kohóban 37 munkás dolgozik. Határozatot hoznak, hogy a bányamester, a ki addig a város tanácsának tgja volt, más hivatalt ne viseljen és csak egyedül a bányaügyekkel foglalkozzék. A bányamestert a város választja, a király erősíti meg és fizetését a királyi kincstártól húzza. - Hodrusbányán a Kleinfeistritz bányában 80 vájár dolgozik; a Walter János-féle kohóban pedig 17637 munkás talál foglalkozást, városi levéltári adatok szerint a »finsterort« bányászat, másképpen »Finsterniss-Gewerkschaft« bányaműve, üzemben van.
1539. Selmeczbányán Hilleprandt Péter alkamaragrófnak számadásait a császári biztosok megvizsgálják. A vizsgálat kideríti, hogy 1529-től 1539-ig általa beszedett és kezelt kamarai pénzekből részint a maga, részint más bányapolgárok bányáinak a mívelésére és egyéb szükségletekre, magyar értékben 15,574 frtot és 75 pfenniget használt fel és adott ki, mely összeggel a királynak adósa maradt.
1541. Szélaknán megélénkül a bányamívelés. - Selmeczbányát, a mely a gyakori ellenséges betörésektől folytonosan szenved, megerősítik és négy kapuval elzárják.
1542. Selmeczbányán Schlachter Quirin kohója üzemben van.
1543. Selmeczbányán Hilleprandt Péter alkamaragróf, ki számadásainak 1539-ben történt felülvizsgálása alkalmával 15,574 frt 75 Pf. hiányával volt terhelve, tartozásainak törlesztésére szoríttatván, márczius 20-án biztosítási okmányt állít ki, melyben arra kötelezi magát, hogy: 1. 1543. évi husvét napján 2500 frtot fog törleszteni; 2. hogy a maradékot, vagyis 13,074 frt 75 Pf.-et ugyanazon év husvét napjától kezdődőleg heti 20 frttal a selmeczi kamarának beszolgáltatja; 3. hogy abban az esetben, ha a kikötött részletfizetések tartama alatt elhaláloznék, olyképpen adja zálogba összes vagyonát a királynénak, hogy azzal szabadon és tetszése szerint rendelkezhessék; 4. kiköti végre Hilleprandt Péter, hogy a kamarai kölcsönnek biztosítására lekötött birtokát életfogytáig élvezhesse s a bányákat ezentúl is míveltethesse. E szerződés képezi nagyrészben alapját a kamarai bányabirtok szerzésének, mivel Hilleprandt Péter, még a kölcsön törlesztése előtt halván el, ennek összes birtokait Mária királyné foglalja le és ez időtől fogva ugyane birtok a »Königliche Handlung«, majd »Königlicher Handl« nevet viseli, magában foglalván nemcsak az elzálogosított bányákat és bányarészeket, hanem az alkamaragróf házait, majorjait, földjeit és egyéb vagyonát, jelesül: kohóit, zúzóit és ingóságait. Melyek voltak a lefoglalt bányák s ezeken kívül mely bányáknál volt bányarésze az ez évben elhalt Hilleprandt Péternek, részletes adatok hiányában megállapítani nem lehet, mi annál sajnálatosabb, mivel ez okból ki nem deríthető, hogy a kamara első bányabirtoka mely bányatelepekre terjedt ki s mikép keletkezett a kérdéses »királyi üzem«. (Péch.)
1545. Selmeczbányán két kincstári kohó áll fenn. Mária királyné meghagyja, hogy minden egyes olvasztó-munkás hűségesküt tegyen és hetenkint az olvasztott fémmennyiséget a kamarának bejelentse. Az ezüst beváltási ára 5 frt 75 denár. Vertek egy 15 latos finomságú márkából 8 frt 32 dénárt és a beváltott ezüstben levő aranyérték különbsége egészen a kincstáré maradt, mert az arany értékét csak úgy térítette meg, mintha ezüst lett volna. Selmeczbányán, a hol 1490-től fogva 1545-ig csakis tisztán magán-bányabirtokviszonyokkal találkozunk, a bányabirtok ama nemének és ama alakjainak a keletkezését és fejlődését is észleljük, a melyek azóta máig is fennállanak s a bányatársulati vagy magán- és a kincstári bányabirtokok között való különbséget állapítják meg. (Péch. Szitnyai.)
1546. Selmeczbányán, október 4-én egyezséget köt Wolf-táró és Felső-Fuchsloch arra nézve, hogy ez utóbbinak jogosultsága fölfelé 7 ölre, de lefelé csak az 1535-ben ütött határjegyig terjedjen.
1547. Selmeczbányán a »Königlicher Handel«-t, mely 1543-ban, mint Hilleprandt Péter alkamaragróf ki nem elégített zálogkötvényének tárgya, Mária királynéra szállott, a királyné Geldernben, Anhaimban szeptember 12-én kelt okmányával, illetőleg adománylevelével tanácsosának, udvarmesterének és kincstárnokának (Rath, Hof- und Schatzmeister), Hallersteini Haller Farkasnak örök áron eladja (4000 magyar értékű forintért), illetőleg adományozza és ebbeli intézkedését Hilleprandt Péter biztosíték-okmányaira, vagyis záloglevelére alapítja.
1548. Selmeczbányán a »Königliche Handlung« kamarai birtokjoga kétségessé válik Hilleprandt Borbála végrendelete folytán, mely az elzálogosítva volt és állítólag kiváltott birtokot, örökbe fogadott fiának, Rubigallus Pálnak hagyományozza. - Hodrusbányát illetőleg említés történik egy »Szt. Katharina Gewerken« nevű bányatársulatról.

Selmeczbánya. - Középponti fémkohó.

Selmeczbánya. - Sándorzúzó.
1549. Szélaknán, a hol a bányák mélységének növekedésével, a vizek emelésének nehézségei már-már leküzdhetetlenek, egy Csehországból (Kuttenbergből) behívott gépmester (Kunstmeister) több vizethúzó-gépet (Stangen-kunst) épít be a bányákba, melyeket részben emberi, részben lóerővel tartanak üzemben. A lovakat 177ökörbőrbe bevarrva bocsátják be a bányákba. - A városi tanács arról értesíti a kamaragrófot, miképp az ő felsége által kiadott azon rendszabály, a mely szerint az a munkás, a ki hétfőn bemenni nem akar a bányába (anfaren), 14 napon át munkát ne kapjon (soll feyern), alig válik a közjó és a kamara hasznára, mivel ez csak abban az esetben vezetne a kivánt czélhoz, ha a munkások felesleges számban lennének s ha az elmaradás folytán támadt hézag pótolható volna.

Selmeczbánya. - A Zsigmond-akna.

Selmeczbánya. - A Ferencz József-akna.
1550. Selmeczbányán Finsterortnak külön kohója van. Szeptember 27-én eladott Behaim Jakab, a Közép-Fuchsloch alatt fekvő Wolf táróból 2/16-részt, 200 magyar forintért (100 denárt számítva egy forintra) Schlacher Quirinnek, A »Perkwerkh Trostperk« bányatársai a nagy veszteség miatt, segélyt kérnek a királytól. - Hodrusbányán létező bányák: Pergwerk Trostberg, Pergwerkh Hoffnungsschacht, másképp Frisnitz és Pergwerkh Altallerheiligen.
1551. Selmeczbányán, április 19-én megujítják a Wolf-táró és Alsó-Fuchsloch között kötött amaz egyezséget, hogy egymással békén lesznek és egymás termékeit el nem hordják. Június 5-én a Közép-Fuchsloch-társulat megveszi Rubigallus Páltól, Schlacher Quirintől és Lehotzky Pétertől 1600 frtért az egész Wolftárót. - Hodrusbányán a Kleinfeistritz-bánya bukófélben van. Főbirtokosa: Ungerfeind András, a bánya 12/16-részét eladja Reusz Mátyás selmeczi takácsnak 100 frtért. Ez időtől fogva sehol sem említik és elveszett még hire is, neve is, s most lehetetlen meghatározni, hogy hol lehetett. (Péch.)
1552. Selmeczbányán az okmányok a »Mitter-Fuchsloch«-bányatársulat és a »Niklass-Markus-Schacht«-aknáról tesznek említést, az utóbbiról azt mondván, hogy a »Wolff-Schacht«-aknával határos. Nikusch Leonhardt a királyhoz intézett levélben jelenti, hogy egy új rézbányát nyitott Hodrusbányán. Selmeczbányán 45 bánya áll üzemben. A városi adóval (Halblon) megrótt s összes személyzet: Fuchsenlochon 355 munkásból áll; Pusenloch 131, Glanzenperg 122, Oberfuchsloch 114 munkással van kimutatva. Pyber-táró csak 42 munkást számlál.
1553. Hodrusbányán fennálló bányászatok »Stolln auf dem Hoff, sonst Hobersberg Erbstolle genannt«. »Vordere Altenratschacht« s a »Trentscher Einsenstein«. Selmeczbánya kincstári bányabirtokának keletkezését illetőleg nevezetes az a Bécsben, szeptember 16-án kelt engedmény-okmány, mely szerint: Rubigallus Pál, Schlacher Quirinus és Oeder Simon selmeczi bánya-, illetve választópolgárok nevében és képviseletében (Ihm nahmen ond ahn Stadt) Ferdinánd császár- és királynak örök árba és tulajdonul engedik és adták át az: »Ihm Mitteren-Fugxenloch bey der Schembnitz gelegen« bányamű egy tizenhatodát.
1557. Hodrusbányát illetőleg az okmányok egy »Gewerkhen am Pelz oder Khis« nevű bányavállalatról emlékeznek meg.
1558. Selmeczbányán a kincstári kohóban egy mázsa 2-6 latos ezüstért 20 denárt, 6 laton felül való ezüstben tartó érczért 25 denárt fizetnek.
1560. Selmeczbánya nevezetesebb bányavállalatai: »Gewerken von Klingenstolln, a Gewerken von Rosenkranz« és a »Rottrosenschacht» nevű bányatársulat. Hodrusbányán nevezetesebb bányamű a »Gewerkhen auf dem Foglhübl im Thiergarten«.
1561. A kincstár kijelenti, hogy nem bánja, ha a részesek a selmeczbányai Glanzenberg mívelésével felhagynak. Hodrusbányán a városi levéltár adatai szerint fennálló bányaművek: »Obere und undere Trentscher Eisenstein in dem Petz«; a Harttaschpner Gewerkschaft; Gewerkhen von Haeckhenschacht a Pusenloch szomszédságában; a Verliesendferigschaft és a Robenstein-Perghwerkh, a mostani (Rabenstein) hollókő. (Szitnyai.)
1562. Selmeczbányán az új várat építik; Bieber-tárónak külön kohója van. A városi levéltár iratai a következő bányavállalatokról emlékeznek meg »Gewerken auff der Weinreb«, »Bergwerkh Rössel under und neben der Weinreben gelegen«, »Hafenstolln«, »Krempelsschacht auffn ressel«, »Hartneschpen Pergwerkh in Fuchsloch« és »Hasenfuss«. Hodrusbányán a városi levéltár adatai szerint a következő bányművek állanak fenn: »Füllen Peuttl Perghwerk«, »Püsenloch«, »Alttrachtschacht«, »Niklass- és Klingenspitz«-shacht szomszédságában; a »Gewerkhen von Klingenspitz«, a »Handler Erbstolln« és a »Luggsenstolln«. (Szitnyai.)
1563. Hodrusbányán jövedelmező üzemben vannak: a »Pergwerkh im Hodensakh« s az »Im Mondschein vndern Füllen peuttl gelegen« nevű bányászatok.
1781564. Hodrusbányán a városi levéltár adatai szerint a következő bányászatok vannak üzemben: »Obergletscher-Schacht«, »Mathusens-Schacht«, az »Erlengrundt vonder der Hodritsch« és a »Johanna-Baptista-Stolln«, melynél ezidőszerint Bratirurst volt a bányamester. (Szitnyai.)
1567. Selmeczbányán a városi levéltár adatai szerint létező bányászatok: a Piperstolln, a Wolffstollnerschacht, a Valentiusschacht és a Sturzensschacht. A Piperstolln, Viperstolln név alatt is szerepel az okmányokban (ma Bibertáró vagy Biebertáró). E név keletkezését különbözőképpen értelmezik; egyesek feltevése szerint első mívelőjének, Vipernek nevét viseli s habár a latin vipepera, vipario, helyesebben vivum pario, azaz élőt szülniből (peperi), vagyis »önerejéből szülni«-ből is származhatik, legvalószínűbb, hogy Viberhüblből veszi eredetét. A Wolffsstollnerschacht vagy másképpen a Wolffgang, a Valentius aknával határos. Ezt különben Valentius Liegendschacht-nak is nevezik. A Sturzerschacht, melynek egyéb nevei: Sutterschacht vagy Suettin és Wasserlaurschacht, a Valentius akna szomszédságában van (Szitnyai).
1568. Selmeczbányán a bányamesternek évi fizetése 208 forint. Az alkamaragróf 600 forint évi fizetés mellett igen jól megél, jóllehet 3 lovat, egy lovászt, egy ajtónállót és egy irnokot köteles fizetéséből eltartani. (Péch.) A városi levéltár adatai szerint: a vertragene Pergwerk, vagy vertragene Feldt-bánya, a Biebertáró, Suetten és Wolffschacht között; a Tonattiger Erbstolle, valószínűleg a mai Tanád-hegységben; az »Obere Weid« a Felső-Rónán és a Szt. Paul-Schacht a Klingenschacht-hoz közel fekhetett. (Szitnyai.)
1570. Selmeczbányán 300-400 társaság míveli a bányákat; ebben az időben az eredmény igen silány és a bányapolgárok a kamaragrófhoz fordulnak segélyért. A kormány: Gienger, Haag és Dreylingen biztosokat küldi ki a viszonyok megvizsgálására és javaslat tétele végett. A biztosok beható vizsgálat után abban találják a kedvezőtlen eredmény főokát, hogy a sok kis társulat bányamívelése, a felügyelet szétforgácsolódása miatt rendkívül költséges és nagyobb vállalkozások létesítésére nem alkalmas; azt javasolják tehát, hogy a bánypolgárok nagyobb társulattá egyesüljenek és rábeszélik az akkor legerősebb három bányabirtokost (Sali, Schall és Siceli bányapolgárokat), hogy bányabirtokukat egyesítsék. Hodrusbányán nevezetes bányamű a »Poennersche Handlung«. Bélabánya bányáasztát illetőleg, a városi levéltár adatai között, annak közlése mellett, hogy akkor bejárták azokat a bányákat, a melyek a Dócziak birtokán mívelés alatt állottak és Steger Rafael s bányatársainak tulajdonát képezték, ez a feljegyzés áll: »Kupfer vnd Pley-Perkwerkh, vnder der Hodritsch auff den Herrn Dóczy Grunden«. (Szitnyai.)
1571. Selmeczbányán a kincstár, Sali, Schall és Siceli bányapolgárok között egezség létesül a Brenner-szövetkezet szervezése tárgyában; a kincstár átveszi az egyesített bányabirtok kezelését, ahhoz ügyes tiszteket alkalmaz s fedezi az üzem költségeit mindaddig, míg a vállalat jövedelmezővé nem válik. Sali 10 frtot, Schall 6 forintot és Siceli 6 forintot kap hetenkint élelmezési segítségül. A kamarai biztosok nemcsak a schalli és a sicelii örökösöknek bányaműveit (der Schalischen vnd Siclischen Erben Pergswerchs) csatolták a Prennerékhez, hanem az így egyesített üzemet (zusemmengeschlagene Handlung) kellő Verlag-gal is ellátták. (Péch. Matiny.) A városi levéltár adatai megemlékeznek egy »Pergwerkh Waltsgottes«-ról, melynek előbbeni neve »Pergwerkh zum Perlgerüsgen« volt és egy a »Klingenschacht«-aknához közel fekvő »Szt.-Paul«-aknáról (Szitnyai).
1572. Hodrusbányán nevezetes a »Hodritscher Handl« bányamű. Selmeczbányán igen előkelő bányamívelő a »Rubigallus-család«, melyről a Schmidt-féle Berggesetz-Sammlung II. kötetének 216. lapján, 140. sz. a.: »Inscriptio arcis Lypche egregio Paulo Rubigallo« czím alatt emlékezik meg. Az említett Rubigallus Pál ugyanaz, ki Miksa császárnak és királynak 30,302 rajnai forintot és 21 denárt adott kölcsön és ennek fejében zálogba kapta Lipcse várát aug. 27-én. - Selmeczbányán és környékén a pestis pusztít és igen sok áldozatot követel.
1573. Selmeczbányán a bányapolgárok kohóiban egy mázsa ércz feldolgozása 1 ft. 85 denárba (1 f. 90 kr.) kerül. (Neubauer.) A városi levéltár adatai két nevezetesebb bányáról emlékeznek meg, u. m.: az »Vnder weidner Tannenschacht vnder dem Rosenkranz«, a mostani alsó Rónán (Weiden) és a »Richtschacht am Glanzenperg.«
1791574. Hodrusbányán létező bányászatok a városi levéltár adatai szerint: Perkwerkh in dem vndern Eichhorn auff dem Guzussberg vnder dem Hoff in der Höll; a Weyxellstolln in der Hodrischer Grund in Aichrig gelegen, a Gewerken auf dem Voglhübl in der Hodritsch gelegen; a Sikorastolln Eisenstein; a Vordere Gäppel Eisenstein; az Untere Pletscher Eisenstein; s a Stolln im Kregsgrundt. Ez évben először említik az okmányok az »Altheiligen« vállalatot, a mely Allerheiligen és Altallerheiligen név alatt szerepel az iratokban. (Szitnyai.) Bankán, Selmeczbánya mellett a városi levéltár adatai szerint üzemben álló bányamívelet: az »Im Greiffen Stolln vnter dem Schüttersberg in Rossgrondt.« (Szitnyai.)
Selmeczbányán a következő bányaművek állanak üzemben: Segengottes-Schacht; obere und vndre Namengottesschacht, Fleischer-Pergwerkh; Kreuz-schacht; Rodten Apfelbaum Perghwerkh bey der Tanatig gelegen auff der Wiesen; Im Summerstörl bey dem Tyrstolln; Humperstolln; auf dem Pirkenbusch under der Mor; Im neuen Weg vnder der alten Purg oder Peertazen; Im Falkenstein gegen den Dilln gelegen; Hüllff Gotteschacht hinter dem Schabab; In dem Preidten Perg auch gegen Dilln; obere vnd vndere Weidten Pergwerkh. (Szitnyai.)
Ez évből érdekes nyilvántartási könyv maradt Semeczbányát illetőleg az utókorra, ezzel a felirattal: »Verzeichniss der Herrn und Gewerkhen wie Pergwerks so auf Schemnitzer Refier seiend vnd diese Zeit gebavet; auch wie viel ein yglicher bey einer Grubenthail hat vnd wie sie mit Namens hoiszen.« E nyilvánkönyv megmutatja, hogy melyek voltak az ekkor üzemben állott bányák, kik ezek birtokosai és mily arányban oszlott szét közöttük a birtok. A bányahatóság által, a mely ekkor a város birájából, a városi tanácsból, a bányamesterből s ennek esküdt-társaiból állott - vezetett ezen nyilvántartási jegyzék szerint 36 bányatársulat áll fenn ez évben, ugyanannyi bányára terjedő üzemmel. (Szitnyai.) - Külön bizottság van Selmeczbányán azzal a kiküldetéssel és utasítással, hogy a Verlagot felmondva, be is hajtsa s hogy a kamaragróf vagy készpénzben fizesse vissza az előlegeket, vagy bizonyos időre foglalja le az adós bányapolgárok összes vagyonát. A bányabirtokosoknak ugyancsak körmére éghetett most már a Verlag behajtása, mert már azt is szükségesnek látták, hogy külön követet küldjenek Bécsbe, némi haladék és enyhébb elbánás kieszközlése végett. A tanács és a bányapolgárok e külön követe Carlen Mihály volt, a ki Bécsben június 17-től szeptember 9-ig tartózkodott és eljárásáról terjedelmes jelentésben (reláczió) számol be.
1575. Selmeczbányát illetőleg a levéltár adatai megemlékeznek egy: »St.-Jakab Pergwerkh«-ről és egy »Szt.-Abrahammassen« nevű bányaműről (Szitnyai).
1576. Selmeczbányán a városi levéltár adatai említést tesznek: a Glücks-schacht-ról, a Meelbeerlewuten-Pergerkhről és az u. n. Kuittenbaum-ról, a melyről az van mondva, hogy Feierstolln alatt fekszik. Ez évben 1329 adózó bányamunkást írtak össze. Rosenetrauch aknán van 223, Pachertárón 97, Klingen-aknán 134, Thonnatig-tárón 61, Aicherucken-en 65, az Ainigkheit üzemnél 37, az Obere Weiden-en 126, Windischleutenen 36, a Handl Hodritschon 60, Undter Mor-en 55, Bieber-tárón 22 és Glanzenbergen 3 munkás. Biebertáró és Glanzenberg üzeme hanyatlik. (Szitnyai.) - Itt különben ama visszaélés, mondhatni kijátszás felburjánzására akadtunk, hogy azok a bányarészesek, a kik kincstári előlegre tettek szert, olyképpen akartak a tehertől menekülni s a megtérítés alól kibujni, hogy a maguk részét másokra ruházták, ez utóbbiak pedig azzal állottak elő, hogy ők a mások által felvett előlegekért mi felelősségre sem vonhatók. E visszaélés megszüntetése czéljából olvasták fel a február hó 15-én tartott tanácsülésben és vezették be a városi bányakönyvbe azt a rendeletet, a melyet a király biztosai (comisszáriusai) a városi bányamesterhez intéztek s melyben meghagyták, hogy jövőben minden »Verlag« a bányakönyvbe jegyeztessék be s hogy az azzal terhelt bányabirtok elidegenítése iránt megköttetni szándékolt adás-vevési szerződés mindenekelőtt a bányamesternek mutattassék be, ki azt az alkamaragrófnak és az ellenőrnek (Gegenschreiber) bejelenteni és azok utasításait a további intézkedésre kikérni és bevárni tartozik. (Péch. Szitnyai.)
1578. Hodrusbányán a bányakincstár kohót vásárol, a mely a Dóczi birtokán áll és eddig a Handel-Erbstolln-hoz tartozott. (Neubauer.)
1579. Hodrusbányán a Wülfeltáró, Rubigalli Pál, Wunderlich Jakab, Rombleitner Mátyás és Sturmkorb Konrad kezén van.
1580. Selmeczbányán a kamara véglegesen beszünteti a »Verlag« további engedélyezését és elrendeli, hogy a bányatársaknak a nyereséget ne szolgáltassák 180ki, hanem a kiutalt és hátralékos előlegek visszafizetésére fordítsák. (Péch. Szitnyai.)
1581. Selmeczbányán a »Schacht zum Eisern Seyl« akna létezéséről tanuskodnak a levéltár adatai.
1583. Selmeczbányán a Brenner-szövetkezet, mely 1571-ben szervezkedett, Lindacker Kristóf gondnok kezelése alatt, az addig 80,000 frtra felszaporodó ellátmányokat visszatéríti, mire lehetővé válik, hogy a birtok a három részes (Sali, Schall és Siceli) kezébe, teher nélkül és jövedelmező állapotban visszaadassék. Hogy mily nagy jelentőséget tulajdonít a kamara a brenner-tárói üzemnek, abból a kérvényből is kitűnik, a melyet a táró örökös bányatársai (Erbgewerken) a bányavárosi biztosokhoz intéztek ugyancsak a brenner-tárói üzem támogatása érdekében. Ez irat szerint ugyanis 1571-ben a birtokosok nemcsak a schalli és sicelli örökösök bányaműveit (der Schalischen und Sicilischen Erben Bergwerks) csatolták a brennerekéhez, hanem az így egyesített üzemet (zusammengeschlangene Handlung) kellő Verlag-gal is ellátták, mely annyira felszaporodott, hogy már a 43,000 frtot is meghaladta. »Ez óriási összeg azonban kifizetettnek jeleztetik a fennebb idézett iratban, miből következtethető«, hogy az 1571. és 1583. évek közében, áldásokban dús üzemnek örvendett a Brennerek bányamívelése. (Péch.)
1584. Hodrusbányán, a Würfel-tárón Rubigalli mint részbirtokos van megemlítve. A bánya jó és ezüstöt, kovacsot és vasérczet termel.
1587. Selmeczbányán, Lindacker Kristóf, a Brenner-szövetkezet gondnoka, a Mátyás-táró hajtását kezdi meg, hogy a Gréfi-éren dolgozó kisebb vállalatokat alámélyítse és mélységüket elörökölje. E czélját azonban elhanyagolja, mert 84 öllel a Gréfi-ér előtt, váratlanúl gazdag érre talál, melyet Mátyás-tárói érnek nevez. (Péch.) A városi levéltár adatai »Bruderschaft-Schacht«-ról, »Dreifaltigkeit-Stolln«-ról és »Pacherstolln«-táróról emlékeznek meg. (Szitnyai.) Királyi bányahivatalt szerveznek Selmeczbányán.
1588. Bélabánya altárójának hajtására az alsó-ausztriai kamara, heti 2 forintot engedélyez. - Hodrusbányán május 6-án a Finsterort-altáró a Würfel- altáróval lyukaszt és mélységét elörökli.
1590. A városi levéltár adatai szerint Selmeczbányán üzemben álló bányák: »Auff der Morer Erbstolln vnder dem Teith«, a »Michaelstolln«, a »Georgstolln«, a »Hofererstolln«, a »Manesstolln« és a »Mariahimmelfahrt-schacht«. Miután ugyancsak levéltári adatok már »Kayserliche Handlung«-ról is tesznek említést, bizonyos, hogy a kamarai, vagyis a kincstári bányabirtok jelentékeny komplekszussal és kifejlett saját üzemmel bír a XVI. század vége felé. (Szitnyai.)
1593. Hodrusbányán, szept. 14-én királyi biztosok járják be az »Altallerheiligen«-tárót és megengedik a mívelés folytatását.
1603. Hodrusbányán Aichrugg és Közép-Aichrugg bányavállalatokat említenek az okmányok.
1604. Bélabányát Bocskay január havában megszállja és meghódolásra kényszeríti. - Selmeczbányán szeptember és október hónapokban alkudozások folynak egyrészt Zmeskal Jaroslav, másrészről pedig Körmöczbánya és Selmeczbánya küldöttei, Epfenberger György s más császári kapitányok és kamarai tisztek között, de siker nélkül. Szitnya vára meghódol Bocskaynak.
1605. Selmeczbánya, mely csak kényszerítve hódol meg Bocskaynak, Körmöczczel egyetemben 3000 forintot azonnal le kell, hogy fizessen. - Augusztus 16-án Seyetz János, Wolf-táró a Ziegengrundban név alatt bányatársulatot alakít.
1607. Bélabányán főbejárást tartanak, a melynek jegyzőkönyve arról tanúskodik, hogy a háborús idők alatt a bányák itt mind elpusztultak, s csak az altáró áll fenn roskadozó állapotban. - Hodrusbányán az Altallerheiligen bánya becsűértéke 320 frt.
1608. Bélabányán főbejárást tartanak, a mely alkalommal egy már régebben megkezett szellőző aknának tovább lemélyítését és és az altárónak a Miklós-akna felé való meghosszabbítását határozzák el.
1610. Selmeczbánya híres Glanzenberg bányája annyira elpusztul, hogy senki sem tudja már, hol termelték régebben az ólomérczeket.
1611. Selmeczbányán az András-tárót megveszi Galleson Vilmos bécsi kereskedő és egész vagyonát reákölti.
1615. Bélabányán az altáró vájóvége már annyira előrehaladt, hogy továbbhajtása a levegő hiánya miatt, nehézséggel jár.
1811616. Selmeczbányán a Mátyás-tárói ér míveletei, a melyek 1587 körül nyiltak meg, már 106 öllel vannak a talp alatt. A vizet csak kézi szivattyúkkal emelték eddig, de ekkor már nem győzik a költségeket, a mélységgel felhagynak, a táró hajtását azonban folytatják és a gréfi ereket elérik. A mélység elöröklésének jogát azonban elvesztvén, a Brenner-szövetkezet ereje megcsappan. (Péch. Martiny.)
1618. Selmeczbányán egy »Ziegenrück« nevű vállalat létezik, a melynek részesei: a kincstár és Fuchs Ágoston örökösei. A Rossgrundban levő »Wittiber« altárónak részesei a kincstár és a Theininger-család. - Hodrusbányán az »Aichorn am Kukuksberg« nevű vállalat működik. Az 1603-ban először említett: - »Aichrugg« vállalat megszűnik. (Szitnyai.)
1619. Selmeczbányán 1 frt 75 denár a vájár heti bére. A bányákba lójárgányokat építenek be és a víz húzására szivattyúkat alkalmaznak, miután a vizethúzó gép azonban csak 16 ölnyi mélységből emeli a vizeket, a 25 ölnyi több mélységet ember-erővel kell legyőzni. E czélból naponkint 78 ember áll a szivattyúk mellett. (Péch. Martiny.)
1621. Hodrusbányáről jelentik, hogy az Altallerheiligen-bánya (Ó-Mindszent-táró), a mely munkások hiánya miatt régóta szünetelt, ismét üzemben van.
1624. Selmeczbánya és vidéke, valamint egész Magyarország bányamívelésének lendületet ad II. Ferdinánd király rendelete, mely szerint a 15 latos ezüstnek markját, melyet eddig 6 frt 75 f-ren váltottak be, addig, míg a drágaság tart, - 8 frt 75 f.-rel váltsák be.
1625. Selmeczbányán a Brenner-szövetkezet május 28-án szerződést köt egy vizikerekes vizet emelő-gép építésére. Az esővizet a Bieber altáróból kifolyó bányavíz szolgáltatta. A terv szerint, a vizikerket a stefultói völgyben kellett felállítani és az erőt, rudazatos művel kellett a klingertárói gépaknában működő szivattyúkhoz, 1000 ölnyi távolságra átvinni. Legler, a szerkezet építője, a kerék és a rudazatos mű felállítását 1800 forintért vállalta el oly feltétel alatt, hogy a vaskapcsokat a társulat adja és a vízvezetéket is külön költségen létesíti.
1627. Selmeczbányán, Felső-Biebertárón alkalmazzák először a robbantóport a bányászatban. Addig csak csákánynyal, ékkel és kalapácscsal dolgoztak a vájárok. Ekkor már bánya-térkép is létezik, a mely világosan mutatja, hogy az a pont, a melyet az András-táró a kórház-éren megütni van hivatva, gyorsabban érhető el a Bieber-altáró régi vágatából.
1628. Selmeczbányán Legler vizikerekes és rudazatos vizet húzó gépe elkészül és jól működik. (Martiny.)
1629. Bélabányán az ujonnan létesített szellőző-akna az »Erzherzog-Leopold-Wilhelm-Schacht« nevet kapja. Elkészül a bélabányai altáró teljes térképe is, mely azóta azonban elveszett.
1630. Selmeczbányán a Felső-Biebertáró bányamíveletei 40,000 márka ezüstöt termelnek.
1636. Selmeczbányán a Felső-Biebertáró érczei kifogynak, vizei pedig rendkivül felszaporodnak; a magán- és kincstári bányamívelés pénzhiányban szenved. A vizek leküzdése végett, a nádor rendeletére, a körülfekvő megyék sok embert küldenek a bányákhoz, a hol ekkor már 300 embernél több foglalkozik a vízhúzással. (Péch.)
1638. Bélabányán az altárónak felhagyását javasolják, mert 1608 óta öszesen 74,140 frt költséget okozott, de nem jövedelmezett semmit.
1640. Bélabányán minden munka szünetel, mert a Brenner-szövetkezet megbukik és a kincstár pénzforrásai is kiapadnak. Selmeczbányán a Brenner-szövetkezet megbukik; Gienger Nándor princzipális a további fizetéseket megtagadja.
1641. Bélabányán a Brenner-szövetkzet altárói részét a Siceli-társulat veszi meg; a vállalat azonban nem kezdi meg az üzemet.
1642. Selmeczbányán a királyi bányabirtokot összesítik.
1646. Selmeczbányán a Gallezon-utódok szeptember hónapban az 1611-ben megindított András-táróval érczesen ütik meg a kórház-eret, visszafizetik a kincstári ellátmányokat és míveléseik kedvező eredményével új életet öntenek a vidék bánya-vállalkozásába. A Felső-Biebertárót eddig hűbérbe birt magánbánya-társulat megbukik és más társulat veszi át, az eddigiekhez hasonló feltételek mellett. (Péch. Martiny.)
1821647. Selmeczbányán, a Gallezon-utódok az András-tárón elért sikerének hírére a kincstár hozzáfog a Katalin-vágat (Biebertáró) kitakarításához, munkálataival azonban nagy törésekbe jutván, csakhamar felhagy vele, mígnem Lobkowitz Poppel gróf, a ki ekkor, mint kincstári biztos jár itt, a munkálatok folytatását elrendeli és megsürgeti. (Péch. Martiny.)
1649. Selmeczbányán a bányászat újra élénkül.
1650. Selmeczbányán megkezdik a Nándor-akna mélyítését.
1657. Selmeczbányán már alig győzik a vízhúzást, mert a míveletek mindig mélyebben járnak az aknák zsompjánál és a mélységből 200-300 ember emeli a vizeket az aknákhoz. - Wesselényi Ferencz nádor, a bányavárosokban ismételten tartózkodván, a vidéket a török ellen megerősíti.
1667. Selmeczbányán a Szt.-Háromság altárón, a János-éren folytatott míveletek megfizetik mindazokat a költségeket, a melyeket 1612 óta az altáró felemésztett. Az öröm és a megelégedés nagy, de az altárónak a klingertárói völgy és Szélakna alá hajtása szünetel.
1668. Selmeczbányán kitakarítják a régi kórház-aknát, a melynek régi neve Márkus-akna volt.
1670. Selmeczbányán a Szt.-Háromság altárón a János-éren dús áldás köszönt be, mely nemcsak megtéríti az el altáróra fordított 3 millió forintnyi költséget, hanem még nagyobb jövedelmet is ad.
1672. Selmeczbányán a Szt.-Háromság altárón a munkások megtagadják a bányába szállást, mert nem kapják meg bérüket. Jele, hogy már veszteséggel jár a mívelés.
1678. Selmeczbányán a betörő csapatok az összes bányászati épületeket elpusztítják. Erővíz hiánya miatt, a már alkalmazásban levő rudas művekkel sem lehet a bányavizeket győzni. Sok bánya elfúl.
1681. Selmeczbánya bányászata megcsökkent jövedelmeinek emelésére vonatkozó javaslattételre Grueber Albert bányabiró az udvari kamara által felhivatván, jelentésében ama határozott szak(!)véleményének ad kifejezést, hogy egyedül(!) Istentől lehet segítséget remélni.
1686. Selmeczbányán november 2-án Buda visszavívásának napján megkezdik a József-akna lemélyítését.
1687. Selmeczbányán ez évben hetenként 2000 márka ezüstöt termelnek.
1689. Selmeczbányán az év második felében, a heti átlag 4000 márka ezüst.
1693. Selmeczbányán július 19-én a kamaraudvarban kihirdetik azt a császári rendeletet, a mely szerint br. Richter v. Grub András János főbányagróf, kit a bányavárosokból kiküldött bizottságok többrendbeli vétségekben bűnösnek találtak, állásától megfosztva, szolgálatát elhagyni kényszerűl.
1697. Selmeczbányán a bányatermelés leszáll heti 400-500 márkára.
1703. Selmeczbányán szept. 14-én nagy a riadalom, mert híre érkezik, hogy Ocskay Korponát, mely azonnal meghódolt, megszállotta és Selmeczbányát ellenállás esetén elpusztítással fenyegeti. A város meghódol. Szept. 27-én a városba érkezik Géczy Zsigmond, kit a fejedelem a kamaragrófi bányaügyek fölött való felügyelettel megbízott. Nov. 1-én híre érkezik, hogy Schlick osztr. cs. generális Rákóczi hadait Lévánál megverte. A selmecziek Schlicknek meghódolnak. Nov. 15-én Bercsényi a császáriakat Zólyom alatt legyőzi. Nov. 18-án hírűl hozzák, hogy Bercsényi Selmeczbánya ellen indúl s a várost el akarja pusztítani. Bercsényi a hódoló polgárság elé nehéz feltételeket szab és 10,000 frttal megbirságolja; Becskeházy 100 lovassal, biztosi minőségben, Selmeczbányára jön. Thavonat br. főbányagróf a bányavárosok felé közeledő Rákóczi serege elől több tiszttársával elmenekül. Helyében Hellenbach lett Bercsényi intézkedésére főbányagróffá. (Richter.)
1704. Rákóczi október hó folyamán Vihnyére jön, hogy a Selmeczbányán tartandó békealkudozások lefolyását közelebbről befolyásolhassa. Rákóczi egy millió rézpolturát veret. Bercsényi parancsára Semeczbánya 100, a bányamunkások sorából összetoborzott embert táborba állít. Deczember 12-én Selmeczbányán elfognak egy czigányt, kinél hamis pénz volt. A nyomok Zsarnócza felé vezetnek.
1707. Szélaknán Bercsényi tábornok február 27-én fel akarja égetni az épületeket s a bányamívelést teljesen be akarja szüntetni, csak Hell, akkori gépmester rábeszélésére hagy fel szándékával. Később annyira érdeklődik a szélaknai 183bányák iránt, hogy maga is ajánl javításokat a szivattyúzó gépeken. Selmeczbányán nov. 4-én kimutatják, hogy az utolsó öt év alatt mindössze csak 17,771 frtot képvisel a termelés értéke, melylyel szemben 95,695 frt kiadás áll és így az öt év vesztesége 77,924 frt. Ily nagy veszteség mellett nagy nehézséget okoz a munkások bérének kifizetése, a kiknél a háborús idők alatt amúgy is meglazult a fegyelem, annyira, hogy fellázadnak és csak fegyveres erővel verhetők le, miközben tizenegyen meghalnak, 20 pedig megsebesül.
1708. Szélaknán május 8-án a Bercsényi utasítása szerint kijavított szivattyúkat próbálják. Járat közben a gépezet egyszerre megáll és kerekei összetörnek. A megtartott vizsgálat kideríti, hogy egy kocsis követ tett a kerekek közé, a mi a törést okozta. Büntetése 60 botütés és a bányavárosokból való kiűzés.
1709. Selmeczbányán pestis dühöng.
1710. Selmeczbányán pestis pusztít a lakosság között.
1720. Selmeczbányán adminisztrátor vezeti a bányászati ügyeket.
1722. Selmeczbányán Potler Izsák angol gépész tűzgépet mutat be Felső-Biebertáró tisztjeinek. A bányászatot még mindig adminisztrátor vezeti. Szélaknán Potter-féle tűzgépet építenek be a vízhúzás czéljaira.
1723. Selmeczbányán október 23-ig adminisztrátor vezeti a bányamívelés ügyeit; ekkor br. Sternbach András Venczel főbányagrófi minőségben veszi át a bányászat vezetését. Szélaknán Fischer br. a Potler-féle tűzgépet módosítja és sikeresen alkalmazza a vízhúzásnál.
1724. Szélaknán Fischer javított tűzgépet állít fel. Selmeczbánya bányaiskolájának szervezésére vonatkozó első rendelet kibocsátása decz. 20-án (Schmidt Berggesetz-Sammlung. VI. köt. 1834).
1733. Selmeczbányán, a József-aknában felállítják az első gőzgépet.
1735. Selmeczbányán III. Károly király intézkdése folytán a létesítendő bányaiskolának tervezete elkészül.
1736. Selmeczbányán a József-aknában, az 1733. évben építeni kezdett első gőzgép elkészül.
1737. Selmeczbányán a bányaiskola szervezésére az intézkedések megtörténnek.
1738. Selmeczbányán a létesítendő bányaiskolára vonatkozó előmunkálatokat befejezik.
1741. Selmeczbányán először említik a Krisztina-tárót.
1748. Selmeczbányán felállítják az utolsó tűzgépet.
1749. Szélaknán, a Lipót-aknában az első vízoszlopos vizethúzó gépet kezdik beépíteni.
1750. Selmeczbányán, illetőleg Szélaknán, a Lipót-aknába 1749. évben beépíteni kezdett vízoszlopos szivattyú-gép elkészül. Erre az időre esik több aknának a lemélyítése is, abból a czélból, hogy az erek mélyebben fekvő részeit hozzáférhetőkké tegyék.
1751. Hell Károly Szélaknán, a Lipót-aknán, üzembe állítja az első vizethúzó, vízsoszlopos gépet.
1763. Selmeczbányán bányaiskolát állítanak fel. - Kerékgyártó adatai szerint június 9-én Mária Terézia a selmeczi bányászati akadémián felállítja az első tanszéket az ásványtan és vegytan számára, rendelvén a tanárnak szabad lakást és 2000 frt fizetést.
1767. Bélabánya Zólyom vármegyének királyi bér czímén 37 frt 50 denárt fizet. A bélabányai régi Szt.-Háromság altárónak nyomai állítólag még megvannak. Fennálló bányászatok: a Szt. János, a Segen Gottes, a Philippi és a Mátyás-tárók, a Wagnersche Handlung, a Nachtigall-táró, a Pirken-altáró, a Hilfsegengottes-táró és a Neuhandlung nevű akna. Csak a bélabányai altáró és vele együtt a Szt. Mariahilf-tárói, az egyesült Szt. Nicolai és Dávid tárói társulat, a mely utóbbiakhoz a Wilhelm-akna tartozott és a Goldene-Sonne-tárói társulat működnek. Ezek közül a Nicolai-akna bányatársulat a selmeczbányai főereken dolgozik és egy éren a Kórház- és Bieber-erek között. (Siebenweiber-ér.) Ez ér ezüstérczekben gazdag volt és 1760-tól kezdve kéthetenkint 150 márka aranyos-ezüstöt szállított és váltott be. A Máriahilf-táró bányatársulat aranyban dús kovacsokon dolgozik. A Goldener-Sonnen-Schlag, a melynek 14/16-od része Felső-Bieber-táróé, csak mint reményvájás van üzemben.
1841768. Selmeczbánya közelében, Bacsófalván, mesterséges tavat építenek azért, hogy a bányák víztől mentesítésére megkivánt erővíz, kellő mennyiségben rendelkezésre álljon.
1770. Selmeczbányán az 1763-ban felállított bányaiskolából, a bányászati akadémia fejlődik.
1774. A selmeczbányai m. kir. bányaigazgatóság levéltárában őrzött, ez évből való, névtelen szerzőtől eredő irat szerint Selmeczbánya bányászata a Kr. e. 745. évből való lenne.
1775. Selmeczbányán a bányamíveletek pénzforgalma alig haladja meg a két millió forintot.
1776. Selmeczbányán gr. Collorédó főkamaragróf igazgatása alatt, most először merűl fel az a terv, hogy a bányák nagy jövedelme mellett jó volna a jövő mívelés biztosításáról gondoskodva, a Garam völgyéből altárót hajtani a selmeczbányai mívelések alá. - Más forrás szerint br. Mitrovszky Károly volt ez évben Selmeczbányán a főbányagróf.
1780. A selmeczbányai II. Józef altáró tervei elkészülnek.
1782. Selmeczbánya világraszóló nevezetességét, a II. József császár altáró munkálatait, márczius 19-én, gr. Collorédó főkamaragróf, a Garam balpartján, Zsarnócza és Garamrév között megindítja.
1783. Selmeczbányán és Vihnyén, Szt. György havának 22-ik napján földrengés. (Azóta a vihnyei forrás vize állítólag sokkal melegebb, mint előbb volt.)
1790. Selmeczbányán, Felső-Biebertáró 1823. évig évente átlag 144 kgr. aranyat, 8875 kgr. ezüstöt és 3347 q ólmot termel. Évi átlagos jövedelme 222,259 forint.
1800. Selmeczbányán a bányamívelés pénzforgalma a 4 és fél milliót meghaladja.
1804. Selmeczbányán, a Ferencz-aknán, a bányamívelés megindul és bő ezüsttermeléssel jutalmazza a munkálatokat.
1820. Bélabányán, a Zsófia aknába, gőzzel hajtott vizetemelő gőzgép van beépítve, a mely azonban a betóduló vizeket alig-alig tudja zsompon tartani és egyszer javítás alá kerülvén, nem győzi tovább a vízemelés munkáját. Ugyancsak Bélabányán a vizek emelésére turbinás gépnek a felállítása van tervbe véve, mi czélból a Zsakil (Sekély) felé eső völgyben tógátat kezdenek építeni, de költséges voltánál fogva, csakhamar felhagynak vele.
1823. Selmeczbányán a Felső-Biebertáró míveletei 1790 óta évente átlag 144 kgr. aranyat, 8875 kgr. ezüstöt és 3347 q ólmot termelnek és évenkint átlagosan 222,259 frt jövedelmet adnak. A bányák egy részének mélysége: 400 öl. A földalatti vizek sebes suhogása tisztán hallható (?).
1841. Bélabányán a Tabakshügel nevű domb külső míveletei állítólag élénk üzemben vannak és szép nyereséget adnak.
1843. Selmeczbányán vízoszlopos szállító-gépet építenek és khinai mélyfurómódszert használnak.
1867. Selmeczbányán a kincstár bányászata szomorú képet nyújt, mert előrelátható, hogy rövid idő múlva meg kell szünni a termelésnek és sehol semmi előkészület a válság elkerülésére. A zúzóművek elhanyagolt állapotban vannak.
1868. A selmeczbányai akadémia szervezési munkálatai megindulnak; első magyar »oktatási rendszabályai és felvételi feltételei« kiadásra kerülnek.
1869. Selmeczbányán bányászati és kohászati egyesületet szerveznek.
1871. Deczember 12-én az országgyűlés Selmeczbánya bányászatának szomorú állapotát tárgyalja és határozza, hogy vizsgáltassa meg a miniszterium a veszteséggel dolgozó bányákat és adjon javaslatot, mely bányák lennének az állam kezelése alatt állandóan meghagyandók s melyeket kelljen felhagyni. A vizsgálattal Péch Antalt bízza meg, ki az összes bányák fenntartását hozza javaslatba. Javaslatát felsőbb helyen elfogadják. - A környék bányászatának fennmaradása oly végtelenűl fontos II. József altáró, a Lill-aknától kiindult ellenvágattal találkozik.
1872. Selmeczbányán a II. József altáró, október hóban az 1866 óta elöntött Zipser-aknát víztől mentesítve, bejárhatóvá teszi.
1873. Selmeczbányán, a II. József altáró, Ferencz-akna és Zsigmond-akna közé eső részének kivájásánál, október 23-án, kőzetes-fúró gépekkel tesznek kisérletet. A kísérletek deczember 3-ig folyamatban vannak.
1851875. Selmeczbányán a II. József császár altáró vájása 1782 óta, tehát 92 éven át, kézimunkával folyt. Az összes kivájt hosszúság 40,171 méter.
1878. Selmeczbányán a II. József altárónak fővájata szeptember 5-én d. u. 3 órakor átlyukasztatván, az intézőkörök ez annyira nevezetes esemény megünneplését határozzák el. Az ünnepélyt október 21-én tartották meg.
1879. Hodrusbányán január 9-én a magy. kir. Lipót és Lill-akna műveleteken és a társulati Nepomuk János-tárón, akna-ácsolat égése következtében, 20 ember veszíti életét. Selmeczbányán a II. József altáró vájását befejezik.
1886. Selmeczbányán Hellhofittal és Dynamittal összehasonlító robbantó kísérleteket végeznek.
1887. Hodrusbányán a Mindszenttáró első folyosójából indított feltörésből régi fejtésbe ütnek be, melynek ottlétezéséről senkinek még sejtelmes sem volt. E fejtés valószínűeg a Kleinfeistritz, mert oldalai, az ékkel és vassal való munka nyomait mutatják; a talált facsövek azt bizonyítják, hogy itt vízzel küzdöttek; a régi berakat jó minősége pedig arról tanúskodik, hogy azt, mióta berakták, senki sem bolygatta.
1892. Selmeczbányán a bányászati és erdészeti akadémia új épületét nagy ünnepségek közben felavatják június 25-én, 26-án és 27-én. - Ugyancsak június hó 27-én alakúl meg az »Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület«.
1895. Selmeczbányán nov. 26-án ünnepli a bányaigazgatósági tisztikar Hültl József miniszteri tan. bányaigazgató negyven éves szolgálati jubileumát.
Selmeczbánya szerepe a bányászatban.
Selmeczbánya és bányászata a technika fejlődésére is óriási befolyással volt. Hogy többet ne említsünk, a lövőpornak a bányászatban, kövek és sziklák repesztésére való felhasználása, Selmeczbányáról indult világot hódító körútjára, a tüzgépek, vízoszlopos és gőzgépek részben selmeczvidéki bányászemberek találmányai, részben itt fejlődtek azzá, hogy ma az egész bányászati technikáját hasznosan szolgálhassák.
A lövőpor alkalmazása.
Első helyen áll a bányászati technika Selmeczbányáról kiindult mozzanatai között a robbantó munkának, vagyis a lövőpornak a bányákban való alkalmazása. A bányászati lövőmunka történetét illetőleg Köhler, Hoppe nyomán azt mondja, hogy Magyarországból származott át Németországba és hogy e munkanemek feltalálója és a föltalálás éve ismeretlen. Hoppe idézett munkájának zárószavai ezek: 1. Weigel Márton nem fedezte fel a bányászati lövőmunkát; 2. a feltaláló neve és a feltalálás éve eddig ismeretlen; 3. a bányászati lövőmunka Magyarországból származott át Németországba 1627-ben; 4. Németországban a bányászati lövőmunkát csak 1632-ben, a harzi bányászat körében használták; innen pedig Morgenstern harzi munkás vitte el hírét s alkalmazás-módját 1644-ben Szászország, Wesztfália és a Rajnavidéki bányászhelyeire; 5. a Felső Harz bányaterületein legutóljára a Rammelsbergben hozták be ezt a munkamódot. A kik azt állították, hogy a Rammelsbergben régen alkalmazták a robbantó (lövő-, vagy puska-) port a bányászat czéljaira, azok a tüzzel való fejtést összetévesztették a bányászati lövőmunkával. 6. Az a hiedelem, hogy Schwarz Berthold fedezte fel a puskaport, tévedésen alapul; 7. a mostani puskaport csak 1354 után használják Európában; 8. a ma puskapornak nevezett robbantó anyagot nem Európában fedezték fel.
Montecuccoli Jeromos és Weindl Gáspár.
Ezekkel szemben Péch A., Alsó-Magyarország Bányamívelésének Története czímű művének 1887-ben megjelent második kötetének 225 s következő lapjai, illetve az ott felhozott okmányok alapján egész bizonyossággal állítható, hogy a robbantó munka meghonosításának szellemi indítója Montecuccoli Jeromos gróf, a meghonosító törekvésekben tettel-kézzel működő pedig Weindl Gáspár volt és miután mi hír sem található arról, hogy a repesztő, illetőleg a robbantó munka 1627 előtt valamely bányánál gyakorlatban lett volna, egész bizonyossággal állíthatjuk, hogy azt Selmeczbányán alkalmazták először bányamunkára, ámbár alkalmazása hadi czélokra már régebben ismeretes volt. Azt állítják ugyan némelyek, hogy Freibergen már 1613-ban megkisérlette volna Weigel Márton bányamunkás a robbantást, de be van bizonyúlva, hogy az akkor számadásokban és iratokban ennek nyoma sem található és hogy Freibergen Morgenstern, Claustalból odajött bányász, csak 1643-ban kezdette először a Hohe-Birke bányán alkalmazni a fúrást és robbantást; be van továbbá bizonyúlva, hogy Magyarországból vitték át 1627-ben a robbantó munkát Graszlitzba, Csehországban, Claustalban pedig 1632-ben kezdették alkalmazni a robbantó bányaport, a melyet Angolországban csak 1724-ben honosítottak meg. Mindezek után nincsen okunk kételkedni abban, 186hogy a bányamívelés történetében korszakot alkotott robbantó port legelőször a selmeczi bányákban alkalmaztak a fejtésre.
A selmeczi bányászatra való tekintettel az 1627. évet nagyon emlékezetessé teszi, hogy a kőzet fejtésének új módját, a robbantást akkor kezdték alkalmazni. Ez időig a lágyabb kőzetben Selmeczbányán is úgy, mint egyebütt, csákánynyal, a keményebb kőzetben, pedig ékkel és kalapácscsal dolgoztak és gyakran megtörtént, hogy e munka lassúsága s különösen költséges volta miatt, ha az ér tölteléke igen kemény volt, jó érczek mellett is többe került a fejtés, mint a mennyi az érczek értéke volt.
Németországban és Nagybányán is azzal győzték le a kőzet keménységét, hogy a lefejtendő sziklafal elé tüzet raktak és úgy irányították a láng húzását, hogy ez abban az irányban nyaldossa a kőzetet, a mely irányban előrehaladni akartak. Selmeczbányán a fejtés e módját nem alkalmazták, mert ehhez élénk levegőhúzás kellett, a selmeczbányai fejtőmíveletek pedig mind lefelé irányuló zsákszerű üregeket képezvén, a levegő keringése bennök rendesen igen hiányos volt. Körmöczbányán sem alkalmazták ez időig a tüzelést a fejtésnél, ámbár a kifejtett termékeket azután égették, hogy porhanyosítsák, mielőtt a zúzókba adták volna. Úrvölgyön nem volt olyan kemény a kőzet, hogy azt csákánynyal, vagy ékkel és kalapácscsal megdolgozni ne lehetett volna. Az egész alsó-magyarországi bányakerületben csak a bóczai bányáknál találjuk annak nyomát, hogy tűzzel dolgoztak volna.
A selmeczbányai bányászatnak különös akadálya a kőzet keménysége volt, mert a vízemelés költségei nem engedték meg, hogy a fejtésre nagy munka és sok költség fordíttassék.
A puskapor, mint általánosan tudvalevő dolog, már régi idők óta ismeretes volt, a XII. és XIII. században kezdték hadiczélokra használni az arabok; a XIV. században pedig már Németország háborúiban is használták. 1488-ban Vasziljevits III. Iván moszkvai nagyfejedelem kérte Mátyás királyt, hogy küldjön neki olyan mesterembereket, kik ágyúkat önteni, azokkal lőni és várakat ostromolni tudnak és küldjön olyanokat is, kik a bányászathoz értenek és az aranyat és az ezüstöt a földnemektől elválasztani tudják. 1752-ben Beszterczebányán rézágyúkat öntöttek és ismeretes dolog, hogy 1597-ben Pállfy Miklós és Prestyánszky Tata várát, 1598-ban pedig Pállfy és Schwarzenberg Győrt úgy vették be, hogy a kapukat petárdákkal szétrombolták s az őrséget meglepve, szétverték.
Használták a lövőport nemcsak lövésre és petárdákra, hanem hadi mínák töltésére is, a melyekkel az ostromlott várműveket szétvetették, sőt éppen a bányászok voltak, a kiket e mínák készítésével megbízták és mégis 1627-ig nem jutott eszébe senkinek, hogy a hatalmas erejű lövőport a bányák belsejében levő sziklák szétvetésére felhasználja. Be kellett várni azt az időt, míg oly ügyes katona akadt, ki egyszersmind a bányamíveléshez is értett, hogy bányamívelő minőségében békés munkára alkalmazza a katona hatalmas romboló szerét.
Montecuccoli tábornok egyik közeli rokona 1624-ben nőül vevén özv, Gienger, szül, Conci Anna bárónőt, ezáltal a selmeczi Brenner szövetkezet főrészesévé lett és itt bő alkalmat talált a selmeczi bányákkal, a bányamíveléssel s ennek szabályaival megismerkedni. Valószínű, hogy ő valamely hadjáratban a robbantó pornak hatalmas erejét és rombolóképességét, valamint alkalmazásának könnyű módjait megismervén, arra a gondolatra jött, hogy azt a bányákban is alkalmazni lehetne, mire Selmeczbányára hívott egyet ama bányászok közűl, a kik a hadi czélokra való robbantásoknál alkalmazva voltak. Ez a meghivott Weindl Gáspár volt, Tirolból.
Weindl Gáspár robbantó kisérlete.
Az első robbantó kisérlet 1627-ben, február 23-án történt Felső-Biebertárón az altáró horizontja alatt, a mostani Istenáldás-táró fejtéseiben.
A kisérlet teljesen sikerült; Putscher György bányabíró, Pistorius Gáspár bányaesküdt és Spilberger Kristóf bányabirósági irnok 1627. február 16-án jelentették a főkamaragrófnak, hogy február 3-án Weindl Gáspár és a Brenner szövetkezetnek robbantó kísérlete, a felsőbiebertárói részesek és tisztviselők jelenlétében, jó sikerrel megtörtént; a lövés az ácsolatnak nem ártott és a füst is, a mely általában nem ártalmas, elvonult egy negyedóra alatt. A jó sikerrel véghezvitt kisérlet után megkérdezték Weindl Gáspárt, hogy a Dániel-vágatban levő munkahlyeket, a melyek a kőzet keménysége és munkások hiánya miatt szüneteltek, átvállalná-e szakmányban? Ő erre késznek nyilatkozott, ha neki 40-50 vájót 187adnak, s mivel Selmeczbányán kevés a munkás, ajánlkozott, hogy Tirolból hozni fog jó munkásokat, ha erre felhatalmazzák és útlevéllel ellátják. Az első kisérlet után hosszabb ideig tartó próbafejtés következett, hogy az új módszer által okozott költségeket jobban meg lehessen ítélni. A Felsőbiebertárói sáfár, Preier és a bányafelügyelő, Melchior Kristóf, rosszlelkűleg és készakarva hibásan mutatták ki a legmélyebb horizonton dolgozott robbantó bányászok munkáját, úgy tüntetvén fel azt, mintha egy embernek négyheti munkáját teljesítették volna, pedig valójában csak kétheti munkát végeztek. Weindl Gáspár azonban nem késett e miatt panaszt tenni a bányabiróság előtt és a próbafejtésnél alkalmazott munkások: Hagger János, Plönitzer Ádám és Sedemoch Dániel kihallgattatván, csakugyan kiderült, hogy összesen egy embernek kétheti munkáját végezték. A sáfár és a bányafelügyelő ennek következtében »in des Herrn Gehorsamb« bezárattak.
Weindl Gáspárt ezután brenneri bányatisztté nevezték ki és a robbantómunka rendszeresen megindult; voltak ugyan még néha panaszok ellene; így pl. 1628-ban, április 4-én azt mondja egy jelentés, hogy a puskaporral való repesztés kemény kőzetben hasznos ugyan, de a sok füst miatt, a mely a fejtőhelyeket betölti, nagyon panaszkodnak a munkások.
Mindazonáltal folytonosan nagyobb tért hódít az új munkamód és lassankint - de természetesen csak hosszabb idő leforgása után - végképpen leszorítja a költséges, lassú és régi vésőmunkát a használás teréről.
Az első szerencsétlenség az új munkanemmel valami Lőrincz nevű bélabányai bányászon történt, a ki 1631-ben, jan. 11-én lövés által súlyos sérülést szenvedett.
Az új fejtőmunka megindítói között, Montecuccoli gróf, 1627-ben elhagyta Selmeczbányát, Weindl Gáspár azonban itt maradt, ki egyébiránt veszekedő természetű, indulatos és részeges ember volt és a biróságnak sokszor adott dolgot, de mindig kimélettel bántak vele és sohasem felejtették el, hogy a robbantás meghonosításával mily nagy hasznot tett a bányászatnak.
Montecuccoli gróf bányaigazgatói működésének rövid idejét, mely alatt mindig mély belátású, erélyes férfiúnak bizonyult, örökké emlékezetessé tette a robbantó munka behozatalával. Ő belátta, hogy mily rendkivüli előnyökkel birhatna a robbantás a selmeczbányai kemény kőzetben és hatalmának és befolyásának egész erejével pártolta annak meghonosítását.
Montecuccoli gróf volt a dologban a vezérlő és indító; Weindl Gáspár csak az eszköz volt és ezért nem Weindl Gáspár, hanem Montecuccoli gróf érdemének tekintjük, hogy a robbantó-port Selmeczbányán alkalmazták először bányamunkára.
A lövő-port, alkalmazásának első idejében, csak igen gyéren használták.
Alkalmazásának nehézségei gyanánt, az első vésőfúróknak nehéz volta otromba alakja és nehézkes kezelhetősége, valamint a robantó-szernek durva minősége vannak megemlítve az okmányokban. Az első időben igen sok puskaport töltöttek a fúrt lyukakba, mert azt hitték, hogy kevés pornak csekély a hatása. Hogy a lövőpornak tömeges felhasználása e munkanemet szerfelett megdrágította, mondani is felesleges. Jelentékeny haladás volt, mikor Zumbe Károly 1687-ben a czövekkel addig szokásos fojtást elvetette és helyett az agyaggal való fojtást kezdette alkalmazni. Haladást jelentett az egyes fúrás is, a mely az addig dívott kettes és hármas fúrás helyébe lépett. A bányászati lövő-munka Selmeczbányáról megindult általános elterjedésének alapjául az az először valószínűleg Altenbergen 1637 körül szerzett tapasztalás szolgált, hogy a furó- és robbantó-munka nemcsak az aláréselt tömegeket szakítja - mint azt eleinte hitték - hanem az ép kőzetet is sikerrel megtámadja. Ettől a percztől fogva mindinkább terjedt a használata e munkanemnek, a melynek akalmazása nemcsak a bányászat, de a kultura, az ipar és a kereskedelem terén is fordulópontot jelentett.
Fischer és Hell gépei.
A léggép, a vízgép és a gőzgép, a bányászati vízemelés e hatalmas segítői fejlődésük kezdő korában szoros kapcsolatban állanak Selmeczbányával, illetőleg Selmeczbánya bányászatával. A bányagépészet megindulása és fejlődése Fischer báró erlachi építész s Hell nevéhez fűződik és ezek a nevek Selmeczbánya történelmében igen előkelő helyet foglalnak el. Az első tüzgépet (így nevezték régente a gőzgépet) Selmeczbányán 1732-ben Fischer báró, erlachi építész készítette. E gép 24 óra alatt 52-54 ölnyi mélységből 10,000 veder bányavizet emelt ki, mely idő alatt 3 öl tüzelőfát fogyasztott. Kazánja 300 vedernyi ürtartalommal 188birt, súlya 45 mázsa volt. E gép, valamint 2 járgány 1753-ban leégtek. (Zsemley O.)
Az 1750. évre vonatkozólag Höll (Hell) Károlyról a következő feljegyzést találjuk az okiratokban: »1750. febr. 9-én létesült a Windschacht-on a Höll-féle vízgép, melynek feltalálója, rendes fizetésén kívül, életfogytiglan 1000 frt fizetést kap.«
Ezen a gépen kívűl még léggépet is szerkesztett Hell, a melynek történetét illetőleg Vajk nyomán (Bányászati és Kohászati Lapok 1905. évi XXXVIII. évf., 4. sz.) a következő adatok ismeretesek:
»1695-ben a selmeczi bányamívelés jelentékeny mélységet ért el úgy, hogy a víznek tömeges előnyomulása a bányászokat munkájukban hátrtáltatá. A betolúlt víznek fölemeléséhez 8-10 lóműkészlet és 800 vízszivattyú alkalmaztatott. Mindez hetenkinti 5000 forintra rúgó kiadást okozott, miért a bányamívelés nem fizeté ki magát, s csak a munkálatok abbahagyását vonhatá maga után. II. Rákóczi Ferencz erdélyi fejedelem rendei tehát elhatározták a bányaépületek lebontását és fölégetését, minek végrehajtására 1707-ben Bercsényit küldötték Selmeczre. Egyedül az akkori gépmester Hell József ügyességének sikerült Bercsényi grófot reá bírni, hogy szándékától elállván, a rendeletet ne foganatosítsa. A bányaművelés félbehagyása mellett küzdők ismételten felmentek a királyhoz, Bécsbe. Sikerült is őt tervüknek megnyerni, a mi annál könnyebben ment, minthogy akkor a bányáknál az évenkinti ráfizetés mintegy 30,000 frtra rúgott. Hell még egy utolsó, merész kísérletet koczkáztatott. Elutazott Bécsbe s a királynál magánkihallgatást nyervén, biztosította az uralkodót a felől, hogy a selmeczi bányamívelés még megmenthető az országnak s jó, hűséges kezelés mellett fényes jövőnek nézhet eléje. A király figyelemmel hallgatta végig Hell érveléseit s meggyőződvén arról, hogy még nincs minden veszve, kegyadományképp 40,000 frtot utalványozott. Hell e tetemes pénzösszeget, több vízemelőgép felállításán kívül, egy sajátságos szerkezetű szivattyú fölépítésére fordította, melyet léggépnek nevezett el. Hell vizetemelő léggépje 1753 márczius 13-án indíttatott meg a selmeczi Amália-aknában és 1769-ig szakadatlan működésben volt.« (J. Tyndall. »A hő, mint a mozgás egyik neme.« Jezsovits K. lyc. tanár fordítása. Term. Tud. Társ. kiad.) E gépről Poda Miklós, a selmeczi bányászakadémián a bányaméréstan s bányászati erőműtan tanára, külön munkát írt, mely Bécsben, 1770-ben a következő czím alatt jelent meg: Beschreibung der Luftmaschine, welche zu Schemnitz von Josef Karl Hell erfunden und erbaut worden ist.« A Hell-féle gép működésének leírását és rajzát a Gehler-féle »Physikalisches Wörterbuch« VII-ik kötete is hozza, a hol »Magyar gép« név alatt szerepel. - A gép nagy híressége mellett bizonyít, hogy azt Jamin »Petit traité de physique« czímű munkájában is ismerteti. (Vajk.)
Balkay Béla czikke.
Balkay Béla (Bányászati és Kohászati Lapok 1905. évi XXXVIII. évf., 17. sz.) »Hell első gépe« czím alatt a bányagépészet Selmeczbányáról kiindult szóban forgó erről a nagy ujításáról a következő, tágasabb körök figyelmére is érdemes felvilágosításokat adja:
»Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy Vajk Józsefnek Hellre vonatkozó adatai közül a Tyndall fordításából idézett rész, némi helyreigazításra szorúl. Bercsényi Miklós előtt ugyanis 1707. február 23-án nem Hell Károly József, a nagy feltaláló, a ki 1713-ban született, hanem apja, Hell Máté Kornél, a ki szintén főgépmester volt Selmeczbányán, könyörgött térden állva, hogy a Felső-Bieber-táró bányaművet, mely akkor a kincstár üzemének főhelye volt, porrá ne égettesse. Ennek pedig az a magyarázata, hogy a vízemelés költségei már 1695-ben igen nagyra nőttek, mert habár már 8 járgányt járattak műszakonkint (8 óra) 12 pár lóval s 800-nál több munkás is dolgozott a kézi szivattyúknál, a lótartók azt állították, hogy 18 pár lónál kevesebbel nem győzik s munkaszakaszonkint 12 forintot kértek. Hell Máté tett ugyan javaslatokat a vízemelés költségeinek leszállítására, miután azonban nagyobb beruházásokkal jártak volna, a kincstári tisztek nem fogadták el azokat. Mikor azután Rákóczi hadai megszállták a bányavárosokat, s a zab megdrágulása mellett a rosszúl fizetett lótartó gazdák az egyre növekedő munkát már nem győzték, kisérletek történtek, hogy a környék parasztgazdáit kényszerítsék lovaik befogására. Ezek azonban készek voltak inkább elköltözni, mint e munkát vállalni, ezért Bercsényi elhatározta, hogy az ily körülmények között hasznot nem hajtó Felső-Bieber-táró műveit 189elpusztítja. Hell Máté könyörgésében hivatkozott arra, hogy idegenek megkimélték a bányákat, nem lehet tehát, hogy most honfiak pusztítsák el, s ezzel birta rá Bercsényit, hogy szándékától elálljon. Hell Máté azután bemutatta Bercsényinek javított gépe rajzát, melylyel a vízemelést olcsóbbá tenni remélte s Bercsényi meg is bizta a kivitellel, a mikor pedig 1708. február 7-én megindították a róla elnevezett gépet, maga is jelen volt. Az akkori harczok azonban nem kedvezhettek a békés munkálkodásnak s mikorra Rákóczi hadai a trencséni csata után elvonultak, és Heister szállta meg a bányavárosokat, a bányák pusztulófélben, víz alatt állottak. Miután pedig az udvari kamara részéről a víz fölmentesítésére utalványozott 30,000 frt kevésnek bizonyult, elrendelte, hogy 1710. január 6-án teljesen szüntessék be az üzemet. Erre ment azután Hell Bécsbe, I. József elé, bemutatta neki terveit, melyekkel a bányászatot újra talpra állítani akarta s az e czélra utalványozott ujabb 30,000 frtból meg is valósította azokat. Később is, a mikor már Újbányán (1721 óta) sikeresen alkalmazták az első tűz- (gőz-) gépet, Selmeczbányán pedig az elsőt 1724-ben, a Windschachtnál állították fel s 1732-ben még négyet helyeztek üzembe, mivel ezek túlságos fát fogyasztottak, Hell főgépmester a víz erejének felhasználásán fáradozott s új vizet-emelő gépeket épített.« - Hell első gépét, mely emelős szerkezetű volt, Pisyer Antal adatai szerint, még ifjú (20 éves) korában találta fel. »Ez volt első munkája, mindjárt abból az időből, mikor a selmeczi gépüzemnél alkalmazást kapott. Miután látták, hogy mintája jól működik, elhatározták, hogy a siglisbergi aknánál állítják fel, a hol kettő állott egymás mellett ...A gépet alighanem a mult század harmadik évtizedében állították fel s a negyedikben szerelték le, mert a Ferencz-táró lyukasztott az aknával, miután pedig akkor már Hell későbbi találmányai, a lég- és különösen a vízoszlopos-gép előnyösebbeknek bizonyultak, a táró szintjén efféle gépeket alkalmaztak. Ez a gép, a leszereltetéstől a bányászati akadémia megnyitásáig eltelt idő alatt, teljesen feledésbe jutott. A mintája nem volt meg, s azzal sem dicsekedhetik senki, hogy valaha egy, a levéltárban soha el nem helyezett vázlatán kívűl, melyről két másolat... készűlt, más rajzát látta, vagy megszerezte volna. Maga Poda, a ki a mechanika tanára volt Selmeczbányán, a hét bányaváros gépeinek leírásában, csupán hallomás után adhatta egy részének... rajzát. A feltalálótól lehetetlen volt életének utolsó éveiben ezen gépének leírását megkapni, mert háromszor megütötte a szél s ennek következtében elvesztette emlékező tehetségét úgy, hogy a gép alakját sem tudta elképzelni«... »A vízoszlopos gépet Hell József Károly már évekkel előbb találta fel, mintsem az elsőt 1749-ben, a Lipót aknánál felszerelni kezdte, mondja róla Délius«. (Ch. Trg. Délius: Anleitung zu der Bergbaukunst. Wien. 1773. II. kiad. 1806. 583. §.) A gép 1751-ben készült el s miután igen előnyösnek bizonyult, csakhamar még nyolcz hasonlót állítottak a kincstár és magánosok bányáiban.« »Az említett gépek közűl egy még 1865-ben is működésben volt, még pedig az 1759-ben a Zsigmond-aknánál állított 24.6 lóerejű vízoszlopos gép, melyet azonban Faller, a ki reá vonatkozó adatokat részletesn közli, tévesen Hell Máténak tulajdonít (Faller G. Der Schemnitzer Metall-Bergbau. Selmeczbánya.1865. 37. lap.), míg az 1751-ben a Lipót-aknánál állított első vízoszlopos gépről, mint még működsében levőről Alhans tesz említést (Über die Anwendung der Wassersäulenmaschine auf den Bergbau. Zeitschrift. f. Berg-Hütten- u. Salinenwesen i. Preuss. St. IX. köt. 1 füz. Berlin. 1861.), miért is sajtóhibának kell tartani, a mikor Faller a Lipót-aknánál levő gépről azt állítja, hogy 1857-ből való, annál is inkább, mert táblázata szerint abban az évben állott építés alatt egy gőzgép a Lipót-aknánál. Lehet azonban, hogy a vízoszlopos gép, melyről adatai szólnak, a Schitko által 1832-ben épített gép (Schitko: Beiträge zur Bergbaukunde, 2. füz.: Wassersäulenmaschinen. Wien, 1834. 134. oldal), mely még sokáig dolgozott Hell első vízoszlopos gépével együtt«... »Hell több vízoszlopos gépének felállításáról tesz említést Kachelmann, a ki egyúttal közli, hogy Hell legnagyobb szenzációt keltett találmányát, az ú. n. léggépet 1753-ban állította fel az Amália-aknánál. Ez azonban néhány esztendő múlva fölöslegessé vált s azért leszerelték, de 1766-ban három mást állítottak, melyek közűl egy még 1830-ban is dolgozott.« - »Délius részletesen ismerteti Hell ezen gépét és rajzokkal is illusztrálja. Ez az a gép, melyet Poda (Nicolaus Poda. Berechnung der Luftmaschine, welche in d. Niederungarischen Bergstadt zu Schemnitz, bei dem Amalia-Schacht von Hr. Joseph Karl Höll, Oberkunstmeistern 190erfunden, erbauet u. im Jahr 1753 angelassen worden ist, Wien. 1771.) külön tanulmányban ismertetett s rajzban is közölt, s a melyről Sperges (Jos. Sperges. Tyrolische Bergwerksgeschichte. Wien. 1765. 308. l.), mint a Höll-féle »machina Hydraulico-pneumatica«-ról megemlékezik.
*
Kötelességünknek tartjuk, habár csak röviden is, megemlékezni végre arról, hogy az altáró hajtásánál alkalmazásba vett és 1873-ban kisérletképpen munkába állított Sachs-féle kőzetet fúró gépek, a selmeczbányai kemény hegyi rétegekben nem felelvén meg a hozzájuk kötött vérmes reményeknek, Péch Antalt, Richter Gusztávot, Brószmann bányatanácsost és Kachelmann Károly gépgyárost arra indították, hogy a czélnak megfelelő új szerkezetű gépeket és fúróállványokat szerkeszszenek. A Péch-féle gép és fúróállvány nem birta ki a versenyt a mindinkább szaporodó külföldi találmányokkal; Richter gépe is már a multé; de a Brószmann-Kachelmann-féle kőzetet fúró gép még ma is megállja helyét.
Dr. Tóth Imre és a bányász-aszály. Cséti Ottó műszerei.
Még meg kellene emlékezni dr Tóth Imre bányakerületi főorvosnak a bányász-aszály leküzdése körül szerzett hervadhatatlan érdemeiről és Cséti Ottó főbányatanácsos, akadémiai tanárnak a bányamérői műszerek kitűnő új szerkezetekkel való szaporításáról, valamint arról is, hogy Selmeczbányán indult meg a mozgalom arra nézve, hogy az ország bánya- és kohómérnökeit egyesületbe összecsoportosítsa s itt alakult meg az »Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület«, mely 10 éves nehéz megszilárdulási folyamat után 1903. év elejével Budapestre ment át.
Mindezen és sok más, az előbbeni sorokban csak futólagosan érintett mozzanat tisztán mutatja, hogy Selmeczbánya bányásztekintetben hazánk középpontja volt sokáig; ma e nagyhírű bányászat nagy és szép multja fölött elmélkedünk, mert jelene nehéz küzködés, jövője pedig az Isten és a »Jó szerencse« kezében van.
A selmeczi bányászat jelene.
Hogy Selmeczbánya mai bányászatáról némi áttekintést nyujtsunk - a multak fölötti elmélkedést lezárva - vázlatosan jelezzük ősi iparának mai szervezetét és berendezését.
Selmeczbányának és vidékének legnevezetesebb érczet vivő telepei: a Grüner-ér, az István-ér, a János-ér, a Bieber-ér, a Teréz-ér, az Ochsenkopf-ér, a Hollókő-, József- vagy Hoffer-tárói Rummel-ér, a Mindszent-ér, a Miklós-ér, a Finsterorti-ér, a Brenner-erek, az Unverzagt-Erzsébet-ér, a Ziergarten-főér, a Katalin-ér, az Ércz-ér és Antal-ér, a Nepomuki János vagy Schöpfer-ér, az Új-Antal-ér, a Collorédó- és a Melango-ér, a Három Királyi-ér, az Ó-Antaltárói erek, a Katalin-ér, az Új-Remény-ér, a Benedicti János-ér és a Windischleiten-ér.
Mindezek az erek javarészt a kincstár birtokában vannak és a magy. kir. felsőbiebertárói bányadalom közvetlen vezetésére rendelt szélaknai magy. kir. bányahivatala felügyelete alatt állanak.
A bányaműtelepek: Károly-akna m. kir. bányatelep; Miksa-akna m. kir. bányatelep; Istenáldás-táró m. kir. bányatelep; Zsigmond-akna m. kir. bányatelep; Erzsébet-akna m. kir. bányatalep; Ferencz József-akna m. kir. bányamű; Mindszenttáró m. kir. bányamű; Finsterort m. kir. bányatelep; a bélabányai György-táró m. kir. bányatelep és a Geramb-János-József bányaegylettől legújabban a kincstár kezelésébe átvett selmeczbányai Mihálytáró és hodrusbányai Schöpfer-táró bányatelepek.
Ugyancsak a szélaknai magy. kir. bányahivatal vezetése alá tartozik még a szélaknai m. kir. bányamérnökség; a ribniki m. kir. zúzóműfelügyelőség üzemvezetése alatt álló érczelőkészítés; a gépfelügyelőség üzemi felügyelete alatt álló drótkötélgyár és a steffultói gépjavító és kovácsoló műhely. - Különálló hivatal van rendelve a középponti fémkohó szakszerű vezetésére. - A szélaknai m. kir. bányahivatal, az alájarendelt üzemvezetőségekkel, a bányamérnökséggel, gépfelügyelőséggel és a zúzóműfelügyelőséggel, a középponti fémkohó-hivatal, a kémlelő műhelyek és végre a bányász- és kohász-altiszteket képező bányaiskola együttesen a selmeczbányai m. kir. bányaigazgatóság alá vannak rendelve, melynek élén miniszteri tanácsosi méltósággal bányaigazgató áll, két előadóval.
A szélaknai bányahivatal.
Bányahivatal Szélaknán, vezeti a felsőbiebertárói bányadalom összes üzemét. Székhelye Szélakna (Hegybánya). Élén bányatanácsosi ranggal bányaműfőnök áll, kinek helyettesítésére főmérnöki ranggal a főnökhelyettes van rendelve.
191A felsőbiebertárói bányadalomhoz tartozó bányaművek Selmeczbányán és a szomszédos klingertárói, steffullói, szélaknai, hodrusbányai és bélabányai völgyekben feküsznek. A bányadalomban magánosoknak is van részük; főrészes azonban a kincstár, a mely az összes bányaüzemet vezeti. A bányatelkek részint egészen kincstáriak, részint kincstáriak és magántelkek. Összes adományozott terület 25.000,000 m2 körül van. Altárói joga a felsőbibertárói bányadalomnak 17 van és mintegy 350 épülettel, valamint egészben 550 kat. holdat kitevő, részint termő, részint terméketlen földterülettel rendelkezik.
A bányadalom az alább elősorolt kezelési telepekre van felosztva:
Drótkötélgyár.
Drótkötélgyár. A felső-biebertárói bányaművek szállítóköteleinek szükségletéről a szélaknai drótkötélgyár gondoskodik, mely egyébként megrendelésre magánfeleknek is szállít drótköteleket.
A steffultói műhely.
Kovácsoló- és gépjavító-műhely Steffultón. A bányaműveknél, a zúzó- és érczelőkészítő-telepeken, valamint a kohóban előforduló kisebb gépjavításokat és kovácsoló-munkákat végzi.
A szélaknai bányamérnökség.
Bányamérnökség Szélaknán. A bányakerület felmérő munkálatainak végzésére és a bányák nyitva levő útvonalainak és fejtőterületeinek nyilvántartására van szervezve. A legrégibb bányatérkép, melyet itt őriznek, 1632-ből való, melynek kivitele azonban igen kezdetleges. Az 1709. évből való bányatérképek is mind nagyon sok kivánni valót engednek. -1750-ben a térképezésre már több gondot kezdenek fordítani és 1770 és 1800 között már igen csinos és jó térképeket készítettek. 1820 és 1830 között az előbb csak vonalosam rajzolt bányavágat-vázlatokba már az erek település-viszonyait is bele kezdik rajzolni. A vonalas térképek mellett ekkor különben már olyanok is kezdenek feltünedezni, melyeken a táróvágat két oldala kihúzva, az ácsolás, falazás, az erek berajzolva, az utóbbiak pedig szinezve vannak. -1840 körül a Svaiczer-féle térképező mód, 1875 óta pedig a település viszonyaira is nagy gondot fordító Péch-féle térképelés divik. A szélaknai bányamérnökségben fennállása óta a következő nevezetesebb bányamérői munkálatokat végezték: Ferencz-akna hodrusbányai szakaszának szabályozása és az aknák között való lyukasztások különösen Zipser- és Pjerg-aknák között; az aknahálózat bemérése és ezzel együtt a bányatelkek határoló köveinek felmérése; az egész vidék vizet felfogó és vizet vezető árkainak felmérése és térképezése; az összes bányáknak és a felszínnek teljes felmérése és térképezése, a budai alagút megállapítása, a két ellenvágat kitűzése és átlyukasztása; a II. József altáró mérőmunkálatai és az aknák között való ellenvágatok átlyukasztása; a Garamberzencze és Selmeczbánya között való első vasútvonal kitűzése végett foganatosított felmérések; a település viszonyainak a bányákban való felvétele és a Péch-féle utasítások szerinti kidolgozása; végre a körmöczi Nándor-altáró vájóvégének a II. és IV. sz. aknák között való irányának meghatározása, kitűzése és az átlyukasztása mérnöki ellenőrzése.
A selmeczbánya-ribniki felügyelőség.
Zuzóműfelügyelőség Selmeczbánya-Ribniken. A felső biebertárói bányadalom érczet-előkészítő műtelepei: a selmeczi fővölgyben, a steffultói völgyben, a hodrusbányai és a vihnyei völgybe vannak telepítve. Az érczet előkészítő műtelepek aprító és töményítő készülékeit részben vízi-, részben gőzerő tartja működésben. A vízierőt a város környékén épített mesterséges vizetgyűjtő tavak szolgáltatják. Az ólmos középérczeket feldolgozó m. k. Sándor zúzómű és az ezzel kapcsolatos fölzék-zúzót gőzerő tartja működésben. Az ólmos középérczet-előkészítő Sándor zúzómű a selmeczi fővölgyben van telepítve két egymás alatt fekvő épületben és lépcsőzetesen elhelyezve magában foglalja az aprító és töményítő készülékeket. A feldolgozás alá kerülő ólmos középérczekből termelnek: darás és finom ólomérczet, válogatott érczet és fölzéket. - A hengerelés, osztályozás és ülepítés munkájától elfolyó vizeket a kaliforniai zúzómű felső szerelőjébe vezetik. Itt termelik a színporokat. A zúzóérczek feldolgozását végező zúzóművek közül a hodrusbányai központi zúzómű tartalék gőzgéppel van felszerelve, mely beálló vízhiány esetén a két turbinát helyettesíti. A többi zúzóműben a hajtóerőt vizi kerekek szolgáltatják.
Károly-akna.
Károly-akna magy. kir. bányatelep. Bányaüzemének alapját a Kórház- (Spitaler-ér) és annak mellékerei képezték és képezik ma is; ezek, az akna körül egész hálót képezve, igen érczdúsak voltak. Az akna mélysége 434.4 m.
Miksa-akna.
Miksa-akna magy. kir. bányatelep. Szélakna és Selmeczbánya között fekszik, eredetileg a Gräfi ér kibúvásán telepűlt és ezt, valamint a Mátyás-táró felől felkutatott 192eret mívelte. Most csupán a Kórház-éren dolgozik. Az akna egész mélysége 380 m.
Istenáldás.
Istenáldás-táró magy. kir. bányamű. A Teréz-éren és a Szt. Háromság-altáró szintjén dolgozik. Két akna: az Amália- és a Weiden-akna állanak rendelkezésére. Nevezetessége a villamos erőre berendezett, az András-aknában elhelyezett szállító-gép.
Erzsébet-akna.
Erzsébet-akna magy. kir. bányamű. A Semeczbánya közepét képező völgykatlan alatt terül el és az északkeletről délnyugat felé elvonuló, Tepla község határától majdnem Bakabányáig terjedő Kórház-ér nagy részének feltárása és fejtése képezi mívelése tárgyát. Az ér kibúvója a Mihály-akna mellett azon a helyen van, a hol a Glanzenberg-hegy van; itt most csak tátongó űr mutatja, hogy a különböző fémfényes érczekkel kitöltött, messze tündöklő éren, annak idején nagyobb arányú külső míveletek folytak. Az Erzsébet-akna mélysége 545 m.
Zsigmond-akna.
Zsigmond-akna magy. kir. bányatalap. Jelenleg mint önálló bányamű már nem létezik, mert 1898-ban az akkori pachertárói, mai »Erzsébet-akna« bányaművel egyesítve s megnagyobbítva az erzsébet-aknai kir. bányaműtől átvett mélyműveletekkel, külön bányaművezetőt kapott. A Zsigmond-akna kir. bányamű vezetősége csakis a Kórház-ér feltárásainak és fejtéseinek üzemével foglalkozik. Az aknának mélysége 364 m.
Ferencz-József akna.
Ferencz-József-akna magy. kir. bányamű. Ferencz-József-aknán a selmeczi bányavidék érczér-vonulatának legszélsőbb keleti ere, a »Grüner« ér áll lemívelés alatt. A fejtés főtárgyát az aranyos-ezüstérczek képezik.
Mindszent-táró.
Mindszent-táró kir. bányamű. Czélja, hogy a Mindszent-eret, az Erzsébet-eret a vihnyei műveletek alatt, a finsterorti erek déli részét a Ferencz-császár-altáró alatt, egészen a II-ik József-altáróig és végre a József-eret az Aranyasztal-táróval feltárja és a hasznosítható ásványokat ott előkészítse és értékesítse. Bányamívelésének főtárgyát az újabb időben Mindszent-ér képezte és fejtései is tisztán ez érre szorítkoztak; jelenleg a többi érnek a feltárása is folyamatban van.
Finsterort.
Finsterort magy. kir. bányamű. A finsterorti erekre van telepítve és czélja az, hogy ezeket, nevezetesen pedig a fekü-eret és a Brenner-eret feltárva, lefejtse és hasznosítható kitöltését értékesítse. A Finsterort-táró-bányamű előbb Selmecz-Bélabánya s részben Felső-Biebertáró tulajdonát képezte s csak 1895-ben került egészen a bányakincstár birtokába.
György-táró.
Györgytáró magy. kir. bányatelep Bélabányán. A Nándor-altáróval, György-táróval, Miklós-aknával (a bélabányai altáróig 149 m. mély) és a bélabányai altáróval van feltárva. Mívelései a Spitaler-, Bieber- és Teréz-ereken járnak. Itt termelik a tüzetálló téglák gyártására kiválóan alkalmas agalmatolitot. Nevezetessége a Diaszpour nevű félnemes-kő előfordulása. A telep a ferenczaknai telepvezetőség kezelése alatt áll.
Vízművek.
Vizgazdászat, vizetvezető árkok és tavak. A víz alkotja azt a természetes erőt, mely a legolcsóbb és megengedi, hogy a bányászat néha igen csekély értékű terményeit is jövedelemmel feldolgozhassa. Miután csak nagy erő kifejtésével lehetséges a mély aknákból történő szállítás, valamint a vízemelés, de főképp az érczek előkészítése; Selmecz vidékének alakulása pedig olyan, hogy a magasan fekvő bányákhoz sem folyót, sem patakot vagy forrás-vizet odavezetni nem lehet: elkerülhetetlenné vált a mívelésnek mélyebbre haladásával és a zúzóérczek feldolgozásának terjedésével, hogy a megkivánt erőnek biztosítása és lehetőleg állandósítása végett vizetgyűjtőtavak építtessenek; a mit Felső-Bieber-tárna ügyeinek intézői belátván, az elmult századok folyamán nagyobbszerű tavak építéséhez kezdettek, s ily módon számos, még a jelenben is fentartott, mesterséges tó keletkezett Selmecz körül. E tavak mintegy 70 millió m3 vizet képesek felgyűjteni, vízfelfogó árkaik hossza 72,066 m. és a vizet a gépekhez vezető árkaik hossza 56,894 m.-t tesz. Az árkok összes hossza tehát 128,960 m. A fontosabb tavak, árkaikkal együtt a következők: 1. A Kőpatak felé haladó út mellett : a nagy és kis reichaui tavak, melyek egymás mellett fekszenek és táróval vannak összekötve. A nagy tó egész mélysége 22 m., köbtartama 1,080.000 m3, a kisebb, 15 m. mélységnél 600,000 m3 tartalommal bir. A két tó felfogó árkainak hossza 22,000 m. A reichaui tógát 725.51 tengerszint feletti magasságban fekszik. E két tó vizét felhasználják a zúzóművek, továbbá a lipótaknai vízemelő gép, a nándor- és károly-aknai szállító gépek. 2. A bakoni tó, előbbieknél 14.2 méterrel mélyebben fekszik, mélysége 14 m., köbtartalma 180,000 m3. Felfogó árkainak hossza 4000 m. 193A tóban egybegyűlt vizet rendesen a szélaknai nagy tóba bocsátják le, azonban külön is felhasználják az előbbi tavaknál említett czélokra. 3. A kőpataki országút mellett fekszik a nagy szélaknai tó, 23 méterrel mélyebben mint a bakoni, 14 m. mély és 600,000 m3 vizet fog fel Felfogó árkainak hossza 8000 m. 4. A kis szélaknai, vagy Evicska tó, 25 méterrel fekszik mélyebben, mint a nagy szélaknai tó, 10 méter mély, 230,000 m3 tartalommal. 5. A pocsuvadlói tó 677.63 méter magasan fekszik a tenger szintje felett, a Szitnya hegység lábánál. Vízfelfogó árkai a Szitnya hegy nyugati lejtőjéig terjednek, hosszúságuk 17,000 m. Az árkok 7 vízvezető tárón vannak átvezetve, melyeknek hossza 2213 m. A tó mélysége 10 m., köbtartalma 830,000 m3. Vizét a már említett czélokra használják. 6. Selmeczbánya és Szélakna között az andrásaknai szakadékban a Klingertáró alatt találjuk a klingertárói tavat. Gátja 682.82 m. magasan fekszik a tenger szintje felett, mélysége 19 méter, köbtartalma 170,000 m3. Felfogó árkainak hossza 3000 m.-re tehető. Vizét az andrásaknai vízoszlopos-gép és turbina használja. 7. A vihnyei út mellett a roszgrundi tó, mely 703.83 méter magasságban fekszik a tenger szintje felett. Mélysége 20 m., köbtartalma 900,000 m3. Vizét a kizova-aknai turbina és a vihnyei völgy zúzói használják. 8. A hodrusbányai völgyben fekszenek közel Zipseraknához a hodrusbányai felső és alsó tó. A felső tó 574.94 méter magasan fekszik a tenger szintje felett, mélysége 12 méter, köbtartalma 270.000 köbméter; e tó alatt 46.71 méterrel fekszik: 9. az alsó tó, mely 19 méter mélységnél 700,000 m3 vizet képes felfogni. Mindkét tó vizét a hodrusbányai völgy zúzóművei használják. 10. A selmeczbányai fővölgyben telepített zúzóművek vizüket egy költségesen épített mintegy 6000 m. hosszú vízvezetéken a kolpachi két tóból nyerik. Ez a két tó mintegy 1 millió m3 víz felfogására képes. Ezen nagyobb tavakon kivül van még több kisebb tó, minő pl. a zúzóművek közelében a ribniki, az ottergrundi szakadékban az ottergrundi, Pjergen a krechsengrundi, Bankán a hófertárói tó, stb. Ezeken, a Felső-Biebertáró tartozékát képező tavakon kivül Selmeczbánya vidékén azonban még több tó van.
Ilyenek Selmecz város környékén a vöröskúti, a nagy és kisvárosi tavak, a Mihálytáró melletti két kis tó, továbbá a bélabányai és halicsi tavak.
Hodrusbányán a Brenner-tó és Kopaniczán a módertárói tó.
A Felső-Biebertáró birtokában levő tavak vize főképpen az érczek előkészítése közben van hasznosítva úgy erő-, mint mosóvíz gyanánt; mert a nagyobb termeléssel biró aknáknál a szállítás gőzgépekkel történik.
A bányamívelés mikéntje nem érdekelvén közelebbről a nagyközönséget, zárdékul még megemlítjük, hogy a bányamunkások gyógyítása ingyenes és hogy a munkában kifáradt bányászok nyugalombérezéséről, az özvegyek és árvák segélyezéséről a bányatársláda vagy társpénztár gondoskodik. - Az altisztek kiképzésére a bányaiskola szolgál.
Irodalom.
A selmeczi és selmeczvidéki bányászat gazdag irodalmát illetőleg, a következő jegyzéket sikerült összeállítanunk, a mely 1889-ig bezárólag lehetőleg teljes. Az azóta idevonatkozólag megjelent munkák sorozatát - a mennyire lehetett - szintén közbeiktattuk.
Abel J. Die Neu-heil. Dreikönig Stollner Goldbergwerke zu Eisenbach bei Schemnitz in Ungarn. (Öst. Zft. f. Berg- u. Hüttenwesen. 1855.)
Achatz M. Geologisches Profil über die Segen-Gottes-Grube in Schemnitz. (Verhandl. d. k. k. Geol. Reichsanstalt. XVI. köt.)
Andrian v. F. Fr. Das südwestliche Ende des Schemnitz-Kremnitzer Trachitstockes. (Jahrb. d. k. k. gesl. R. A. 1866.)
Balás P. Neue Mineralvorkommen von Hodritsch. (U. o. IV. köt.)
Becker E. Journal einer bergmännischen Reise durch Ungarn und Siebenbürgen. - Tryberg. 1815.
Beudant F. S. Voyage Mineralogique et geologique en Hongrie, pendant l'anné 1818. Paris. 1822. Német ford. Kleinschrod. C. Th. Leipzig. 1825.
Bothár Gy. Az Ó-Antaltárnai Ede reményvágat geologiai szelvénye. Selmeczbánya. 1888.
Born I. Briefe über mineralogische Gegenstände auf einer Reise durch das Banat, Siebenbürgen, Ober- und Nieder-Ungarn. Frankfurt u. Leipzig. 1774.
Böckh J. Hiv. Jelentés az 1885. évi budapesti országos kiállításról. I. és II. köt. Budapest. 1885.
Cotta B. Die Erzgänge von Schemnitz in Ungarn. (Öst. Zft. f. B. u. Httw. 1861.)
- Ungarische und Siebenbürgische Bergorte. Leipzig. 1862.
- u. Fellenberg E. Die Erzlagerstätten Ungarns und Siebenbürgens. Freiberg. 1862.
194Cseh L. A vihnyei Ó-Antaltárna-bányatelep földtani viszonyai. Földt. Közl. 1886.
- Geologiai részletek a Ferencz császár-altárnán, a tárna szájától Pjerg-aknáig. Selmeczbánya. 1888.
Dehrer M. A II. József-altárna Selmeczen. Term. Tud. Közl. X. köt.
Esmark. Kurze Beschreibung einer mineralogischen Reise durch Ungarn, Siebenbürgen, Banat. Freiberg. 1798.
Faller G. Das Vorkommen von Zinnober in Schemnitz. (Öst. Zft. f. B. u. Httw. 1860.)
- - Der Grünergang in der unverritzten Teufe. (U. o.)
- - Wichtigere Unternahmungen, Betriebs-Erweiterungen und Neubauten bei dem Berg. u. Hüttenwesen des niederungarischen Bergdistriktes. (Bert. u. Httm. Jahrb. 1861.)
- - Ueber das Abteufen und die Bohrarbeit im Amalienschacte. (U. o.)
- - Vorkommen von Quarzgeschieben im Grünergange. (Öst. Zft. f. B. u. Httw. 1861.)
- - Neues Zinnerzvorkommen in Schemnitz. (U. o. 1862.)
- - Eine neue Ansicht von Schemnitz. (U. o. 1863.)
- - Schemnitzer Metallbergbau in seinem jetzigen Zustande. (Berg-u. Httm. Jahrb. 1864.)
- - Erste Schalenförderung beim Schemnitzer Bergbaue. (Öst. Zft. f. B. u. Httw. 1864.).
- - Der Schemnitzer Metallbergbau. Schemnitz. 1865.
- - Geschichte d. k. Berg. u. Forstakademie in Schemnitz. 1865.
- - Ueber alte Schlägel und Eisenarbeiten. (Öst. Zft. f. B. u. Hw. 1868.)
- - A régi vésett bányavájatok maradványairól. (M. mérn. é. Ép. Egyl. Közl. 1868.)
- - Geschichtliche Notizen über die Schemnitzer Berg. u. Forstakademie. (B. u. Httm. Hajrb. 1869.)
- - Ueber den moderstollner Bergbau. etc. (U. o. 1869.)
- - A selmeczbányai fémbányászat legérdekesebb és megtekintésre legméltóbb tárgyainak összefoglaló átnézete. Selmeczi akad. emlékkönyv. 1871.
Fessl H. Paragenesis d. Gang-Mineralien auf der Umgebung von Schemnitz. (Jahrb. d. k. k. geol. Rt. XVI.)
Gessel S. Jelentés a Selmeczbányán és környékén eszközölt részletes bányageologiai felvételekről. (Földt. Közl. 1884.)
- - Selmecz környékének részletes földtani térképe. Budapest. 1884.
- - Jelentés a Selmeczbánya és Szélakna környékén 1884. évben eszközölt részletes bányageologiai felvételkről. (Földt. Közl. 1885.)
Gretzmacher Gy. Das Grubenunglück in Hodritsch. (Öst. Zft. f. B. u. Hw. 1879.)
Haidinger W. Geognostische Uebersichtskarte der österr. Monarchia. Wien. 1845.
- - Geologische Uebersicht der Bergbaue der Österr. Monachia. Wien. 1855.)
Hauch A. Zinnober v. Schemnitz. (Jhrb. d. k. k. geol. R. A. V. köt.)
Hauer F. u. Foetterle F. Geologische Uebersicht der Bergbaue der österr. Monarchie. Wien. 1855.
Hegedüs P. Az Istvántelér és mellékerecseiről. Selmeczbánya, 1889.
Herzog Ö. A selmeczi bányavasút. M. Mérn. és Ép. Egyl. Közl. (1874.)
Hussak E. Beiträge zur Kenntniss der Eruptivgesteine von Schemnitz. (Sitzbericht. d. k. k. Ak. d. Wissenschaft. 1880.)
Kachelmann J. Alter und Schiksale des ungarischen, zunächst des Schemnitzer Bergbaues. Pressburg. 1870.
- - Gesschicte d. ungarischen Bergstädte u. ihrer Umgebung. Schemnitz. 1853-1867.
Krickel J. Wanderungen von Wien über Pressburg und Tirnau in die Bergstädte Schemnitz, Kremnitz u. Neusohl. 1831.)
Lipold M. W. Der Bergbau von Schemnitz in Ungarn. Wien. 1867.
- - Geolgoische Aufnahme des Schemnitzer Distriktes. (Jahrb. d. k. k. geol. R. A. IV.)
- - Literatur über den Bergbau von Schemnitz. (U. o. 16. Verh.)
- - Karte über die Erb- und wichtigeren Stollen und Läufe des Windschacht-Schemnitz-Dillner Grubenbaues in Ungarn. (U. o. Verh. 67).
Liszkay Gusztáv. A Selmeczi II. József altárna géppel való furatása. (Bány. Koch. Lapok. 1871.)
- - A hodrusbányai szerencsétlenség. (Bány. Koh. Lap. 1879.)
- - Selmeczvidéki ásványok előfordulásáról. (Bány. Koh. Lapok. 1880.)
Markus L. nach Richter G. der Betrieb mit Gesteinbohrmaschinen im Josephi II. Erbstollen zu Schemnitz. (Öst. Zft. f. B. u. Hw. 1875.)
Martiny J. A vihnyei Szt.-Háromságakna körüli mélyművelés. Selmeczbánya. 1888.
Meyer V. Der Gestein-Bohrmaschinen-Betrieb am kais. Joseph II. Erbstollen in Schemnitz, mit vorzugsweiser Berücksichtigung des maschinellen Theiles desselben. (Öst. Zft. f. B. u. Httw. 1879.9
Paul K. Geologische aufnahme von Kozelnik, Bazur, etc. (Jahrb. d. k. k. geol. R. A. 15)
- - Der östl. Theil des Schemnitzer Trachitgebirges. (U. o.)
195Péch A. Jelentése a selmeczi és diósgyőri kerületben és Rézbánya vidékén létező állami bányák és kohók állapotáról. Budapest. 1873.
- - II. József altárna áttörési ünnepe. B. K. L. 1878.)
- - A hodrusi Lipót-akna égése által történt szerencsétlenség. (U. o. 1879.)
- - A tudományok haladásának befolyása a selmeczvidéki bányamívelésre. (M. Tud. Ak. 1881.)
- - Alsó-magyarország bányamívelésének története. Selmeczbánya-Budapest. 1884.
- - A selmeczi bányavállalatok története. Budapest. 1884-1887.
- - A selmeczi bányászat multja, jelene és jövője. (B. K. L. 1888.)
Pelachy F. Nándor-koronaherczeg-altárna. (Földt. Közl. 1888.)
Pettko J. Geologische karte der Gegend von Schemnitz. Wien. 1853.
- - Geologischer Bau des niederungarischen Montanbezirkes. (Verh. f. Naturk. 1866.)
- - Észrevételek Selmecz vidékének geologiai térképéhez. (Földt. Közl. 1871.)
- - Érdekesebb geologiai pontok Selmecz környékén. (Földt. Közl. I.)
- - Schemnitz und Kremnitz als erhebungs-Krater. (Berichte u. d. Mitth. v. Fr. d. Naturw. i. Wien. III.)
- - Geologisches alter der Schemnitzer Erzänge. (U. o.)
Platzer F. A selmeczi második József-altárna fúrógéppel való vájása. (B. K. L. 1871.)
- - Adatok II. József-altárna üzemének történetéhez. (U. o. 1872.)
- - Ó-Antaltárna ismertetése. (U. o. 1872-1873.)
- - Ünnepély a II. József-altárna fővágatának áttörése alkalmával. (U. o. 1878.)
- - Észrevételek a szakmánybér meghatározására és általjában a vájári munkára vonatkozólag különös tekintettel a selmeczbányai viszonyokra. (U. o. 1882.)
- - A selmeczvidéki ércztelérek viszonyai. (Földt. Közl. I.)
Poda N. Kurzgefasste Beschreibung der, bei dem Bergbau in Schemnitz, in Nieder-Ungarn errichteten maschinen. Prag. 1771.
Pokorny W. Maschinelle Bohrarbeit im Josefi II. Erbstollen zu Schemnitz (Ost. Zft. f. B. u. Httw. 1877.)
Pusch G. G. Geognostisch-bergmännische Reise durch einen Theil der Karpathen Ober- und Nieder-Ungarns, angestellt i. J. 1821. (Leipzig. 1824.)
Rath. G. v. Eruptivgesteine von Schemnitz. (Abh. d. k. k. geol. R. A. 1852.)
- - Bericht über seine Besuche der Umgebung von Kremnitz u. Schemnitz i. Ungarn. (Sitzberr. d. niederr. Ges. 1877.)
Richter G. Géppel való fúrás Ferencz József-aknán, Selmeczen. (B. K. L. 1875.)
Schwartz O. Dr. Hőmérsék a selmeczi és siglisbergi bányákban. (B. K. L. 1877.)
Steinhaus Gy. Észleletek a selmeczi Grüner-telér települési viszonyairól (U. o. 1873.)
Sternberg K. Gr. Reise nach den ungarischen Bergstädten Schemnitz, Kremnitz, Neusohl, Schmölnitz, dem karpatengebirg und Pest. - Wien. 1808.
Szabó J. Dr. Die feierl. Eröffnung d. Jos. II. Erbstollens. (Lit. Ber. a Ung. 1878. 1879.)
- - Selmecz geologiai viszonyainak előzetes ismertetése. (Term. Tud. Közl. 1885.)
- - Selmecz geologiájának története. Budapest. 1885.
- - Geschichte der Geologie v. Schemnitz. Budapest. 1885.
- - A Selmecz-Pjerg-Stefultói bányamívelés térképei. (Term. Tud. Közl. 1887.)
- - Selmeczbányavidék ércztelér-vonulatai. (U. o.)
- - A második József altárna megnyitása. (Term. tud. társ. Ért. XI.)
- - Petrographische u. geologische Studien aus der Gegend v. Schemnitz. (Jahrb. d. k. k. geol. R. A. Verh. 79.)
Szittnyai (Szlamka) J. Adatok a selmeczi fémbányászat történetéhez. (U. o. 1882.)
- - Adatok a bélabányai fémbányászat történetéhez. (U. o. 1882.)
- - A selmeczi bányászat állapota a XIV. században. (U. o. 1885.)
Veress J. ifj. A selmeczvidéki felső Biebertárna bányaüzemének leírása. (B. K. L. 1885.)
Weisz F. A selmeczi bányász- és erdész-akadémiáról. 1848.
Wenczel G. dr. Az alsómagyarországi bányavárosok küzdelmei Nagy-Lucsei Dóczyakkal 1494-1548. - M. Tud. Ak. 1876.
- - Magyarország bányászatának kritikai története. Budapest. 1880.
Wiesner. Durchschnitt der Erzgangreviere von Schemnitz. (Jahrb. d. k. k. geol. R. A. 16.)
Wiesner A. A kozelniki szénkutatásnál észlelt mágneses tünemények. (B. K. L. 1881.)
- - A zsigmondaknai kir. bányamezőben az 1886-ik évi szeptember és október havában Hellhofittal és Dynamittal végzett összehasonlító kisérletek leírása. (U. o. 1887.)
Windakiewiz E. Versuche zur Ermittelung eines zweckmässigen Fördergedinges, mit besonderer Rücksicht auf die Verhältnisse zu Schemnitz. (Öst. Zft. f. B. u. Httw. 1868.)
- - Erzvorkommen am Grünergang in Schemnitz. (Jahrb. d. k. k. geol. R. A. 14.)
Zareczky A. Hodritscher Johann-Nepomuk-Stollen. (Öst. Zft. f. B. u. Hw. 1859.)
Zenker V. Lipótakna égése Felső-Hodruson 1879. jan.

« Hont vármegye erdészete és vadászata. Irta dr. Heller Farkas. KEZDŐLAP

Hont vármegye és Selmeczbánya sz. kir. város

Tartalomjegyzék

Fémkohászat. Irta Faller Károly főbányatanácsos. »