| « Hont vármegye nemes családjai. Irta ifj. Reiszig Ede dr. | KEZDŐLAP | KOMÁROM VÁRMEGYE ÉS KOMÁROM SZ. KIR. VÁROS. » |
454A Koháryak
Richter Ede adatainak felhasználásával írta ifj. Reiszig Ede dr.
Richter Ede adatainak felhasználásával írta ifj. Reiszig Ede dr.
A mohácsi vész nemcsak hazánk politikai történetének szomorú fordulópontja, hanem egyúttal jelentékeny hatással volt egy új, hatalmas főnemesség kialakulására. Az ellenkirályok korszakában dúló pártküzdelmek, a török hatalom rohamos terjeszkedése, a folytonos harczok számos, a középkorban virágzó nemzetség sirját ásták meg, míg mások elszegényedvén, örökre letüntek a közszereplés teréről.
A sors számos új és eddig ismeretlen családot segített fényhez, hatalomhoz és vagyonhoz, de az ősi nemzetségek sarjai közül is többnek sikerült hatalmat, vagyont és tekintélyt szerezni e korban, melyben a bátorság és személyes vitézség, de mindenek felett az ügyes számítás és kitartás mindenkinek útat nyitott az emelkedésre.
Imre, köznemes.
Az Ipoly völgyében, a hol a Hunt-Pázmán nemzetés ősi birtokai feküsznek, feltünik e korszakban Koháry Imre, egy ősi nemzetség ivadéka, a ki egyszerű vitézként lép elénk, de kardjával tiszteletet és becsülést szerzett a maga nevének, mert a háborús időkben szükség volt erős férfikarra és bátor szívre. Házassága révén tekintélyes vagyonhoz jut, melyet jelentékenyen gyarapított. A törökökkel vívott harczai ismertté teszik nevét, s emlegetetté családját, mely ettől kezdve egyre fényesebb pályát fut be.
Péter.
Fia, Péter az atyja által kijelölt nyomokat követve, családját a főrangúak közé emelte. Pályáját Hont vármegye aljegyzőjeként kezdi, de csakhamar a harcztéren is kitünik. Magára irányítja az uralkodó figyelmét és fontos megbizatásokat nyer, melyekben mindenkor megelégedésre jár el. Az atyja által szerzett vagyont gazdag házassága révén jelentékenyen növeli, megszerzi Csábrágot és Szitnyát, melyek ettől kezdve nagy szerepet játszanak a család életében.
István. Szécsény és Fülek kapitánya.
Péter fia, István, már férfikora kezdetén Szécsény, majd Fülek kapitányaként jelentékeny állást töltött be. Családjának tagjai közül ő nyitja meg Hont vármegye főispánjainak sorát. 1664-benmár fővezérré lesz, de a lévai ütközetben halálosan megsebesülvén, szépen indult pályájának hirtelen vége szakad.
Legidősebb fia, István, ugyancsak füleki kapitányként már kora ifjúságában félelmetessé teszi nevét a törökök előtt. Testvérei közül Farkas és János szintén több ízben harczoltak a török ellen. A harczkészség, a katonai pálya iránti előszeretet egyébként szinte hagyományképpen öröklődik a családban.
István, füleki kapitány.
Farkas fiai közül György Péterváradnál, János Belgrádnál esett el. Harmadszülött fia, András is a törökök elleni harczokban kezdte pályáját és utóbb lovassági tábornokságig emelkedvén, nagy része volt Mária Terézia királynő ingadozó trónjának megmentésében, Fiai, Miklós és Ignácz szintén részt vettek a poroszok elleni hadjáratokban, az előbbi dandártábornokságig emelkedett, az utóbbi a felkelt nemességet vezette harczba.
Ferencz, kanczellár.
E fényes sort Ignácz fia, Ferencz zárja be. Szakítva családja hagyományaival, hivatali pályára lépett, melyen fokról-fokra a magyar királyi udvari főkanczellárságig emelkedett. De ha vele ki is halt a család, a Koháryak fényes neve, amely harmadfél századon át élt a történelem lapjain, nem ment feledésbe. Egyik leánya Mária Antonia herczegnő, a ki Coburg Ferdinánd herczeghez ment nőül nem csupán a Koháry birtokokat tartotta meg a magyarrá lett Koburgoknak, de örökségképp egyúttal rájuk hagyta a magyar föld iránti szeretet és a Koháryak emlékezetét.
Mielőtt fejezetünk tulajdnképpeni tárgyához fognánk, röviden összegeznünk kell az egyes írók által a családra vonatkozólag közzétett adatokat.
455Lehoczky András 1796-ban megjelent »Stemmatographiá«-jában, a család őséül Koháry Györgyöt, Mátyás király egyik udvarnokát említi, 1470-ből.
A család eredete.
Nagy Iván »Magyarország Családai« czímű alapvető művében, bár Lehoczkyra hivatkozik, a családfát az 1560-ban szereplő Imrével kezdi. Ugyanezt a családfát megtaláljuk, noha hibás évszámokkal, Schönfeld »Adels-Lexikon«-jában is. (Lehóczky, II. 217. Nagy Iván, VI. 289. Schönfeld, I. 13-16.)
György.
Sajnos azonban, eddigelé nem sikerült találnunk egyetlen oklevelet, melylyel a fenti Koháry György szereplése kimutatható volna. A szentantali levéltárban levő családfán megtaláljuk ezt a Koháry Györgyöt 1476. évszámmal, kinek őséül ugyancsak egy Kohári György (Georgius de Kohár circa annum 1380.) van feltüntetve. Ez idősebb György házastársaként Nádasdi Darabos Erzsébet szerepel.
Wurzbach Konstantin műve szerint (»Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich«) a család már 1111-ben a zalavármegyei Kohár birtokában volt. A család őse Both Konrád, Altenburg és Reittenberg ura, a ki 1061-ben (talán 1074-ben) Salamon királynak, unokatestvérei, Géza és László herczegek ellen segélyt hozott, s Magyarországon letelepedvén, utódai Both, Butt, Buttar és Bothar név alatt fordulnak elő, mígnem Kohár birtokuk után a Koháry nevet vették fel.
Wdworus de Kuhar.
Mind a szentantali levéltárban őrzött családfa készítője, mind az, a ki a Wurzbach-féle lexikon adatait szolgáltatta, valószinűleg tudomásul bírt egy dunántúli hasonnevű család létezéséről, melylyel a hontvármegyei Koháryakat egybekapcsolni igyekezett. Zala és Veszprém vármegye határán, a mai Kisberzseny és Szegvár közt, a Kigyós ér partján a középkorban csakugyan volt egy Kohár nevű helység, melynek emlékét a mai napig hasonnevű major, illetőleg malom őrzi. Okleveles adataink azonban csak a XIV. század elejéig nyúlnak vissza az e helységből származó Koháryakról. A legrégibb, eddig ismert adat szerint Kuhári Udvaros fiai (filii Wdworus de Kuhar) ellen a székesfehérvári káptalan I. Károly király parancsára Gerencséri Pállal és másokkal együtt elkövetett hatalmaskodások ügyében 1319. július 17-én vizsgálatot indított. (Anjouk. Okmt. I. 525.) a XIV. század végén e családnak már több tagjáról vannak adataink, így egy 1373. évi oklevélben több zala- és somogyvármegyei birtok miatt támadt perben Kohári János fia, Péter és Miklós fia, Gergely szerepel. (Körmendi levélt. Ad Miscell. Heim. No 241.) az előbb említett Péter azonos lehet avval a János fiával, Péterrel, kinek fia Kálmán volt, s a kit rokonaival, Kohári György fiai, Miklóssal, Jánossal és Kelemennel, együtt, Zala vármegye alispánja és birtoktársai a Csepfalváról és Kohárról Hosszútótra (ma Hosztód, Zala vármegyében) vezető út mentén fekvő birtokok elfoglalásától eltiltottak. (Zala várm. oklt. II. 214.) Ezek egyikének utóda lehetett az a Kohári Tamás, a ki Debrentei Hymfi Balázs özvegyének a zalavármegyei Szent-Grót várába és tartozékaiba 1448-ban történt beiktatása alkalmával szomszéd birtokosként említtetik. (Körmendi levélt. Ad Heimana No. 480.)
Péter, báró
A család a XV. században már nem volt képes megtartani ősi birtokát. Kohárt 1488-ban már Devecseri Csoron Márton birtokában találjuk. (Orsz. Lev. d. 28,340.) Kohár ilyképp a devecseri Csoron család devecseri várának, illetőleg uradalmának tartozéka lett. Midőn Csoron Márton fia, András 1502-ben Uzsai Gáspárral kölcsönös örökösödési szerződést kötött, a lekötött birtokok között ott találjuk Kohárt is, mely ekkor Veszprém vármegyéhez tartozott. (Dl. 21.133.) Kohárra Csoron András 1521-ben új adományt nyert II. Lajos királytól. (Dl. 7187.) Csoron Andrásnak két fia volt, ú. m. István és János, a kik I. Ferdinánd király 1535. évi adomány-levelében szerepelnek. István még 1549 előtt ifjan elhalálozott. (Turol III. 189.) Jánosnak két leánya volt, Anna és Margit. Csoron Anna Balassa Istvánhoz ment nőül, kinek harmadik neje volt. E házasságból származott Balassa Borbála, a ki, mint alább látni fogjuk, Koháry Péter neje lett. (Orsz. lev. N. R. a. f. 105.5.) A Csoron család kihaltával, midőn e hatalmas nemzetség leányági örökösei és a fiscus között a család nagy kiterjedésű birtokaiért 1626-ban perre került a dolog, e perben Koháry Péterné Balassa Borbála vitte a főszerepet a leányági örökösök között és férje, Koháry Péter, a ki ekkor már báró és nagytekintélyű férfiú volt, csak mint Balassa Borbála férje szerepel. A perben annak sehol sincs nyoma, hogy a dunántúli Koháry családból való származása révén igényt emelet volna a Csoron család hagyatékában levő Kohár birtokra pedig, mint szívesen szerző ember, aligha mulasztotta volna el 456az alkalmat, ha vérségi összeköttetésben állott volna a dunántúli Koháryakkal. A dunántúli Koháryakról különben sokkal kevesebb okleveles adat áll rendelkezésünkre, semhogy leszármazásukat egybe tudnók állítani. 1482-ben, Kinizsi Pálnak a vasmegyei Karakóba történt beiktatásánál, Koháry Gergely mint királyi ember szerepel (Orsz. Lev. Dl. 18.597) A vasvár-szombathelyi székeskáptalan legrégibb jegyzőkönyveiben Koháry Péter és János neveivel találkozunk. (Prot. I. Pars Ii. Fcl. 139. Anno 1544.)
A Koháryak nemesi czímere.
A Coburgok ősi czímere.
A Koháryak herczegi czímere.
A Coburgok herczegi czímere.
Ezek egyikének utóda, sőt talán az előbb említett Péterrel ugyanazon személy lehet az a Koháry Péter, a ki 1571-ben Puskás Ferencznek zálogosított el bizonyos birtokrészeket, s ez a Koháry Péter valószínűleg egy azzal a Koháry Péterrel, a ki 1581 július 16-án Hosszútóti János ellen, Zala vármegye közönsége előtt, Kohár nevű helységben levő birtokrészeinek elfoglalása miatt tiltakozott. (Zala várm. Levélt. prot. ex. 1581.) De az 1571-ben, illetőleg 1581-ben szerepel Koháry Péter semmi esetre sem lehet egy személy az 1616-ban bárói rangra emelt Koháry Péterrel, a ki, mint alább látni fogjuk, 1564-ben született, tehát még 1581-ben is kiskorú volt, kinek atyja, Imre ekkor már tekintélyes birtokos volt Hont vármegyében. Zala vármegye jegyzőkönyveiben még egy ízben, ezúttal utoljára találkozunk a Koháryakkal. 1587-ben Koháry Istvánt és Tamást mint Kohár puszta szomszéd birtokosait említik, tehát alkalmasint fiai voltak az 1544-1582. között szereplő Koháry Péternek.
Mind Koháry Tamás, mind Koháry István nevét megtaláljuk a vasvár-szombathelyi káptalan jegyzőkönyviben is, az előbbi 1585-ben Kocsi Salamon Orbánnak, az utóbbi 1593-ban Adorjáni Huszár Antalnak zálogosított el bizonyos birtokrészeket. (Prot. ab. Anno 1559.)
Összegezve az elmondottakat, a dunántúli Koháryak és a hontmegyei Koháryak közötti összeköttetés okleveles alapon nem mutatható ki s ilyképp a két család közötti kapcsolat, a névazonosságon kívül, másra nem alapítható. Ez a körülmény indíthatta Pallini Inkey Imrét is arra, hogy a Coburg Fülöp herczegnek ajánlott családfát az 1561-ben szereplő Koháry Imre atyjával, Koháry Györgygyel kezdje, kinek neve mellé az 1505. évszámot tette s nejéül Thurzó Erzsébet Mária grófnőt tüntette fel, de ezt az utóbbi adatot már csak azért is óvatosan kell fogadnunk, mert a Thurzó-család éppen száz évvel később (1616) nyert grófi rangot (Királyi Könyvek V. 738.), miután Thurzó Jánost, Anna királynő 1505-ben fiával, Györgygyel egyetemben bányakamaragróffá nevezte ki, midőn a bányavárosokat tőle zálogba vette. Különben is Thurzó Erzsébet Mária nevét hiába keressük a Thurzó-család leszármazási tábláján.
A család ősi fészke.
Mindezekre tekintettel, a Koháryak ősi fészkét nem Dunántúl, hanem másutt kell keresnünk.
Hont vármegye keleti határán, ott, a hol az Ipoly a vármegye területére lép, fekszik a mai Kovár helység. E helység neve a legrégibb oklevelekben Kuar. Kuarzeg (hazai Okmt. IV. 75-77.), Kouar (Kubinyi Pál, Hont vm. oklt. 302. 316.) alakban fordul elő és csak a XV. században állandósul az oklevelekben a Kowar elnevezés.
Hőke lajos szerint azonban a helység neve a későbbi korban (a XVI. században) Kohár alakban is előfordul. Ez alapon Hőke a Koháry család nevét a mai Kovár helységből származtatja. (Kézirat a vármegye levéltárában.) Kovár, mint általában az Ipoly vidéke, a Hunt-Pázmán nemzetség ősi fészke.
Hunt és Pázmán.
E területen nyertek a beköltöző Hunt és Pázmán lovagok birtokokat első szent királyunktól. Közel harmadfél század alatt a Hunt-Pázmán nemzetség jelentékenyen elterjedt, míg az egyes ágak sarjai az ország főurai között foglaltak helyet, addig más ágak elszaporodván s elszegényedvén, a tatárjárás után kialakult köznemesség soraiba kerültek.
A tatárjárás utáni korszakban, a XIII. század második felében, midőn a Kováron, Egyházascsalomján és Kiscsalomján lakó ágak feltünnek, az oklevelek fogyatékossága miatt nem vagyunk képesek megállapítani, hogy minő vérségi összeköttetésben állottak a nemzetség többi ágaival, csupán annyit tudunk, hogy legközelebbi rokonai voltak a bozóki ágnak. A kovári és a csalomjai ágak eddig ismert őse Miklós, kinek testvére, Lampert 1246-1275 között egri püspök. Miklósnak két fia volt: Csalomjai Pázmán, a ki Miklós testvérével együtt Szelény birtok miatt perelt, de perét elvesztette. (Hazai Okmt. I. 43.) E két testvér közül Pázmán a Kovári, Miklós a Csalomjai család őse.
457E két testvéren kívül a nemzetség ez ágának még más tagjairól is vannak adataink. Midőn 1281-ben Szudi András Koarzeg határa ügyében a Hunt-Pázmán nembeliekkel kiegyezett, Csalomjai Pázmánon és Miklóson kívül még Egyházascsalomjai Feliczián fiai, Lőrincz és Elek, továbbá Leszenyei Miklós fiai, Lampert és István is részt vesznek az egyezségben. (Wenzel IX. 322.) Csalomjai Feliczián utódaival még több ízben találkozunk Koarzeg (Kovárszeg) birtoka miatt folyó peres ügyben. Feliczián fia, Elek 1295-ben elfogadja az ez ügyben kiküldött választott bíróságot. Testvére, Lőrincz ekkor már nem szerepel, hanem helyette fia, János csatlakozik nagybátyjához. (Wenzel, X. 203.) Csalomjai Pázmán, a ki 1303-ban szerepel utoljára, ebben az évben osztozik Miklóssal, mely alkalommal Kovár, Szelény, Szentlőrincz, Csalomja és Felszenfalu tették az osztály tárgyát. (Fejér, VIII. 1. 151.)
Clementina coburgi herczegnő
A Kováry család.
Pázmánnak egy fia volt, László, a ki 1338-ban királyi ember volt és már Kovári nevet visel. (Anjoukori Okmt. III. 46.) Ennek fiai közül Pál és Miklós 1359-ben a szentlőrinczi birtok miatt viszálykodnak egymással. (Károlyi Oklt. I. 238.) Harmadik fiától, Mátyástól származik Pál (1388-1425.), Garai Miklós nádor ítélőmestere, ebből az ágból az egyetlen, a ki országos hivatalt viselt. Pálnak három fitestvére István, Miklós és János, de ezeknek utódait nem ismerjük. (Palásthy Pál: a Palásthyak, I. 221.).
Pálnak két fia volt, u. m. László és János. Az utóbbinak ágát azonban csak Loránt fiától származott unokájáig, Demeterig hozhatjuk le. (Palásthy i. m. I. 303.) László, a ki 1398-ban már életben volt (Kubinyi Pál: Honti Oklt. 387 l.) magas kort ért el, mert még 1474-ben tanúvallatást rendeltek el ellene, mivel vejével, Kenderesi Balázszsal együtt Simonyi György fia, György ellen hatalmaskodott. (Garamszentbenedeki Convent Elenchusai, fasc. 129. No. 10.)
Lászlónak két gyermeke volt: Balázs, a ki 1474 előtt elhalálozott és Anna, a ki Kovári Simonhoz ment nőül. (Garamszentbenedeki Convent levélt. fasc. 47, No. 20.) Ennek a Kovári Simonnak származását sem sikerült eddigelé megállapítanunk.
Kovári Simon utódait megtaláljuk Nagy Iván művében is (Magyarország Családai, VI. 424.l.); eddigelé egyedül az ő ivadékairól vannak biztos adataink, noha a XVI. században más Kováriak is éltek, nevezetesen a fenti László testvérének, Jánosnak (1430-36.) három fia volt, ezek közül Loránt, Palásthy műve szerint Demeter nevű fiut hagyott hátra. (A Palásthyak I. 303.) Simonnak két fia volt: Pál, a ki 1484-1524. között szerepelt, s 1513-ban Hont vármegye alispánja volt és László (1484-1516.). Pál leányai közül Ilona előbb Dubraviczky János (meghalt 1542. előtt), majd Nagy-Apponyi Apponyi Benedek neje volt, másik leánya előbb Dubraviczky Lászlóhoz, majd Palásthy Jánoshoz ment nőül (1531-1560.).
Említettük már, hogy a család neve a XV. századbeli oklevelekben Kowary, vagy de Kowar alakban fordul elő. A XVI. században azonban e családnév írásmódja megváltozik. Mikor László és Pált 1511-ben Felső-Petény és Alsó-Lám nevű birtokrészekbe beiktatják, a családnév Koary alakban fordul elő. (Esztergomi Kápt. Levlt. Caps. 40. fasc. 4. No. 5.).
Midőn 1549-ben leányát, Ilonát, még mint Dubraviczky János özvegyét, Mária királynővel szemben elmarasztalták, családneve a marasztaló végzésben Kovary, illetőleg Koháry alakban olvasható. (Garamszentbenedeki Convent elenchusai az Orsz. Levéltárban és a Convent levéltára, fasc. 25. No. 35.).
Utóbb 1552-ben, midőn Thardy Tamás ellen tiltakozott, családneve az eredeti jegyzőkönyve Koary alakban jegyeztetett be. (Eszterg. Kápt. levélt. prot. liber 1. Anno 1552. Folio 11.). 1487-ben hosszú per vette kezdetét a Kováriak és a Mohorai Vidfiak közt, a Kovár és a Nagy-Csalomia községek határai között elterülő Kovárszeg birtok miatt. E per közel száz évig tartott s csak 1591-benért véget, midőn Hont vármegye törvényszéke Vidfi Kristófot és II. Vid drégelyi kapitányt, valamint Gyarmati Balassa Andrást, Gyürki Benedeket és kürtösi Mátyást arra kötelezte, hogy a Kovári-család leányági maradékaitól elfoglalt területet amazoknak visszaadják. (Turul, III. 1885. 64.)
E perben a Kovári család részéről a fenti László (1484-1516.) szerepel. Fiai, Ferencz és János 1497-ben, utóbb János 1518-ban újból tiltakoznak Kovárszeg birtok elfoglalása ellen. Ferencznek két fia volt, László és Pál, a kiket atyjokkal, Ferenczczel együtt Kovári Pál leányai 1531-ben a Kovári családi javak 458elidegenítésétől eltiltottak. (Garamszenbenedeki Conv. levélt. Prot. C. pag. 64.) Ferencz idősebb fia, László még 1554 előtt elhalálozott (Esztergomi Kápt. levélt. Caps. 34. Fasc. 9. No. 23.), a másik fiáról nincsenek adataink, de ennek sem lehettek utódai, mert a Mohorai Vidfiak elleni per befejezése alkalmával már csak a leányági örökösök szerepelnek. Ekkor tehát Kovári Simon ágának magvaszakadt.
Koháry Imrét 1561-ben Uzsaly Ferenczczel együtt a Némedi (Pest) és Bodon (Nógrád) birtokokba iktatják. 1569-ben, midőn Baloghi Sebestyéntől ennek mohorai kuriáját zálogba veszi, már korponai kapitány. Ebben az állásban találjuk még 1573-ban is. (Garamszentbenedeki Convent Levélt. Prot. d. 157. - Fasc. 2. No. 23. - Fasc. 6. No. 44.). Közben, midőn 1571-ben nádori iktató parancsot nyer, a nádori leiratban mint Emericus Kowar, korponai kapitány van megnevezve. Ellenben a garamszentbenedeki convent Kowarynak írja az iktatólevélben. (Garamszentbenedeki Convent levéltára: Fasc. 127. No. 14.).
Sőt még Imre fia, Péter is, a kikésőbb bárói rangra emelkedett, 1602-ben, midőn özv. Bihary Gergelynétől malmot vesz Kosolnán (Pozsony vármegye), Kováry név alatt van bejegyezve az esztergomi káptalan jegyzőkönyvébe (Liber 10. Folio 793.) és csak a kezdősorokban van a család neve egyízben, későbbi kéztől származó írással Koháry-ra változtatva.
Összegezve az elmondottakat, láthatjuk, hogy a Koháry család tagjai éppúgy használták a Kováry családnevet, mint a Hunt-Pázmán nemzetségből származó Kovári családbeliek a Koáry és Koháry nevet.
Koháry Imre a XVI. század közepén tűnik fel. Az 1561-1573. közötti időben tömérdek birtokot szerez, leginkább Hont vármegyében, az Ipoly vidékén, tehát a Hunt-Pázmán nemzetség által bírt területen. Akkor, a midőn előtérbe lép, Kovári Simon ága már kihalófélben van. De Kovári Simon utódain kívül még más családtagoknak is kellett lenniök a XVI. században, mert az 1430-1436-ban élt Jánosnak három fia maradt, de mivel János testvére, László a család ősi birtokait, nevezetesen Kovár, továbbá Terbegecz, Bátorfalu, Apátfödémes, Százd, Szelény, Szemeréd, Kis-Kereskény (Hont), Tiszabő és Kenderes (Heves) helységekben levő birtokrészeket leánya, Anna, illetőleg ennek férje, Kovári Simon részére tartotta fenn, a család többi ivadékainak, vagyis János utódainak már csak szűkösen jutott az ősi földből.
További kutatásainkat azonban rendkívül megnehezíti az a körülmény, hogy eddigelé egyetlen olyan oklevelet vagy bejegyzést sem sikerült találnunk, a melyben Koháry Imrének atyja meg volna említve. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Hunt-Pázmán nembeli Kovári családon kívül más hasonnevű család nem volt, továbbá azt, hogy a Kohárynak eddig kimutatható első ismert őse, Koháry Imre, valamint annak fia, Péter is a Kovári családnevet használta, végül, mert Koháry Péter, mikor előtérbe lép, már mint Hontban megtelepedett régi nemes család ivadéka tűnik fel, a mit legjobban igazol házassága Hont vármegye egyik legrégibb s legelőkelőbb családjának sarjával, a Hunt-Pázmán nemzetségből származó Jákóffy Katával: igen valószínűnek kell tartanunk, hogy Kováry Imre is a Hunt-Pázmán nembeli Kovári családból származik.
Imre, lévai és csábrági kapitány.
Koháry Imre, a ki családja jövő nagyságának és emelkedésének alapját megvetette, a XVI. század második felében tűnik fel.
Abban az időben, a mikor Koháry Imre a szereplés terére lépett, a Dunántúlt láng és vérözön borította el; a Duna és Tisza köze pedig már török iga alatt vergődött. Az ozmán martalóczok az Ipoly völgyét is fenyegették rablótámadásaikkal. Koháry Imre fegyvert fogott a hitetlenek ellen. A családi levéltár feljegyzései szerint, 1561-ben, már harczban találjuk. Ezután Lévára került, a hol fia, Péter, született.
Léva ez időben Dobó Istvánt, az egri hőst, uralta, a ki 1560 szeptember 13-án nyerte adományul Ferdinánd királytól a várat, a mely ettől fogva a törökök elleni támadások kiinduló pojtna lett. Koháry Imre azonban nem sokáig maradt Léván, mert 1568-ban már, miként ezt Tarjáni Nagy Fábián csábrági kapitányhoz Korponára intézett leveléből tudjuk, báró Krusich János alatt, Csuthy Gáspárral együtt Korpona alkapitánya volt. (Matunák Mihály: Korpona Várkapitányai.)
1572-ben Koháry Imrét még Korponán találjuk, miként ezt Usaly Imrének Pozsonyból, 1572. deczember 7-én hozzá intézett levele is igazolja, melynek 459eredetijét a szentantali levéltárban őrzik; de a következő évben (1573) már eltávozott Korponáról, a hol Nagy Fábián csábrági alkapitány jutott a helyébe. (Matunák Mihály i. h. 17. l.)
Alkalmasint ekkor került Imre Csábrágra, mely jószágot a fia már örökös adományképp nyerte a családja számára. Imre, csábrági kapitányként, nem sokáig őrködött a vidék biztonsága felett, mert 1575 előtt (alkalmasint 1574-ben) elhalálozott. Koháry Imre előkelő családból nősült és házassága nagyban hozzájárult emelkedéséhez. Neje, Jákóffy Kata, a Hunt-Pázmán nemzetségből származó Ráhói Jákóffy György († 1570) és Szügyi Orbonás Anna leánya volt, a ki anyja révén tekintélyes vagyont örökölt. Maga Jákóffy György is előkelő birtokos volt; ősi birtokai a kishonti kerületben (Ráhó és Szuha) terültek el, hol a XVI. század második felében 10 és fél porta birtokosa volt és így Hont vármegye birtokosai között a 11. helyen állott. (Nagy Iván: Magyarország Családai. V., 287. Acsády Ignácz: Értekezés a Törtud. Köréből. XIV. kötet.) De Koháry Imre, a neje hozományán kivül, maga is jelentékenyen gyarapította a családi vagyont. Már 1561-ben, Usaly Ferenczczel együtt a garamszentbenedeki convent beiktatta a pestvármegyebeli Alsónémedi és a nógrádmegyebeli Bodon birtokába. 1569-ben tiszttársával, Csuthy Gáspárral együtt, zálogba vette Baloghi Sebestyén mohorai kúriáját 42 forintért. (Országos Levéltár. Garamszentbenedeki Convent Elenchusai. Prot. D. pag. 157. - Fasc. 2. No. 23.) Majd Födémes (Ipoly-Födémes) és Iszkornya birtokába iktatták be, de a beiktatás alkalmával Jákóffy János ellentmondott (1572), mert e birtokot Koháry Imre csak gondnoki czímen birta. Még ebben az évben 200 forintért zálogba vette Tarssy István Nyék és Vecze (Ipoly-Vecze), úgyszintén nógrádi Herencsén és pestvármegyei Iklad jószágait. (Orsz. Levéltár. Esztergomi Káptalan Elenchusai. Liber. 4. Fol. 154.) 1573-ban Jánoky alias Sissáry János fia, Péter nagytúri kúriáját vette zálogba Koháry Imre. Ez aztán az utolsó adat is, melyet Koháry Imréről felkutathatunk. (Orsz. Levéltár. Garamszentbenedeki Convent Elenchusai. Fasc. 5. No. 7. - 60. No. 38. - 6. No. 44. Prot. D. Pag. 42.) Özvegye újra férjhez ment, előbb Beniczky Ferenczhez (1575.), majd pedig (1579.) Onory Miklóshoz. (Orsz. Lev. Garamszentbenedeki Conv. Elench. Fasc. 25. No. 36.)
Péter, báró.
Koháry Imre fia, Péter, az atyjától kijelölt úton haladván, nem csupán a vitézségével tűnt ki, hanem fényes tehetségével és kiváló egyéni tulajdonaival az országos ügyek intézésében is jelentékeny szerepet biztosított a maga számára. Családját a főrangúak közé emelte; gazdag házassága, józan és takarékos élete révén megvetette a család gazdagságának és hatalmának alapjait.
Koháry Péter, a családi levéltár feljegyzései szerint, 1564-ben Léván született. Ezt az adatot megerősíti a nyitrai káptalan előtt, 1578-ban kelt időlátó levele, mely még kiskorúnak tünteti fel. (Orsz. Levéltár. Nyitrai Kápt. Elenchusai. Prot. 23. Fol. 24.) Pályáját Hont vármegyében, a vármegye jegyzőjeként kezdte meg, de a tollat csakhamar felcserélte a karddal. 1593-ban, a hosszú háború megindultával, a többi magyar urakkal együtt, Teuffenbach Kristóf kassai főkapitány hadaihoz csatlakozott és részt vett a Rimaszombat mellett levő Szabadka erősség bevételében (november 9.); küzdött továbbá Fülek ostromában is. Füleknél tanúsított vitéz magatartásával magára vonta a főkapitány figyelmét, a ki drága mívű zománcozott karddal ajándékozta meg. Fülek bevétele után ő is azok közé tartozott, a kik a helyzet kiaknázását óhajtották; ezért a kisebb nógrádi várak, majd Drégely visszafoglalására indult. A magyar hadak közeledtének hírére, a török őrség kifutott az erősségekből, minek következtében nagy terület szabadult fel a török iga alól.
Az 1593. évi hadjárat alatt Koháry Péter már megalapította hírnevét a harcztéren is. 1594-ben részt vett, Mátyás főherczeg vezérlete alatt, Esztergom ostromában. Az 1596. év elején számos kisebb csete-patéban küzdött. Sógorához, báró Zay Péterhez, 1596. június 25-én Érsekújvárról intézett leveléből tudjuk, hogy erősen készült a törökök ellen megindítandó hadjáratra. (Hazánk s a Külföld. 1871. 44.) Csapataival az óvári táborban csatlakozott a Miksa főherczeg seregéhez, melylyel előbb Hatvan megvételénél működött közre, utóbb pedig jelen volt a szerencsétlen véget ért mezőkeresztesi csatában (október 23-26.), mely alkalommal, Pálffy Miklóssal együtt, csak nagy bajjal tudott az általános zavar következtében megmenekülni. 1598-ban Pálffy Miklós hadával ő is részt 460vett Győr visszafoglalásában. 1606-ban pedig, királyi biztosként, a bécsi béke megkötésénél volt jelen. 1608-ban tagja volt annak a bizottságnak, mely Prágából, Rudolf királytól haza hozta a szent koronát. II. Mátyás király megkoronáztatása után egy ideig a királyi udvarban maradt. 1613. február 11-én, királyi követként Báthori Gábor erdélyi fejedelem udvarában találjuk, mely fontos megbizatásában uralkodójának megelégedését vívta ki. 1618-ban a törökökkel való egyezkedés végett Komáromba küldték. Érdemei elismeréseűl 1616. február hó 15-én bárói rangra emeltetett, 1618-ban pedig Érsekúvjár alkapitánya lett.
Érsekújvár parancsnokaként, Bethlen Gábor első támadása alkalmával 1619 szeptember havában, nem tudta a várbeliek hűségét biztosítani. A felkelés sikereinek hírére az őrség követeket küldött Bethlen alvezérei elé, a Gyarmat felől közelgő Széchy Györgyhöz és Rhédey Ferenczhez, azzal az üzenettel, hogy bátran jöhetnek a vár alá. Koháry Pétert pedig, a ki rendületlenűl kitartott II. Ferdinánd király mellett, elfogták és átszolgáltatták Bethlen alvezéreinek. (Milenn. Tört. VI. 233.) Széchy György Koháryt előbb Kassára, majd Erdélybe vitette; több ízben igyekezett őt a Bethlen pártjára téríteni; de Koháry Péter mindenkor erélyesen utasította vissza a csábító ajánlatokat, példát adván ezzel később az unokáinak is, a kik az adott esetekben mindig hasonlóképpen cselekedtek.
Az 1621-ben kötött béke értelmében Koháry Péter visszanyerte szabadságát és engedélyt kapott a királytól, hogy testőrségűl állandóan 60 lovast és 40 gyalogost tartson maga mellett. A királyi kegy 1623-ban még Érsekújvár főkapitányi méltóságával is felruházta őt. Ebben az új méltóságában találta őt Bethlen Gábor második felkelése.
1623 őszén egész Felső-Magyarország Bethlen hatalmába került; egyedül Érsekújvár állott ellent, melyet ezúttal Koháry Péter sikerrel meg tudott tartani. A vár a november 20-án kötött fegyverszünet értelmében is meg maradt Ferdinánd király birtokában.
Eszterházy Miklós bányavidéki főkapitány, Érsekújvár főkapitányának védelmére támaszkodván, november végén megtámadta a Bethlen táborából hazatérő török hadat és nagyszámú keresztény rabot szabadított fel. E siker után Koháry állandó összeköttetésben maradt Esterházyval. 1624 január 16-án Esterházy értesítette Koháryt a lengyel segédcsapatok megérkezéséről és felhívta őt, hogy Ujvárt minden eshetőséggel szemben tartsa meg. Erre a biztatásra azonban nem volt szükség, mert Érsekújvárhoz nem is fértek a felkelők. Mihelyt az erdélyi had visszavonult, Koháry Lévára csapott és azt csakhamar visszafoglalta, majd gyalog- és lovashadakkal látta el.
A Bethlen Gábor harmadik felkelését követő pozsonyi békekötés után II. Ferdinánd király a törökökkel is megkezdte az alkudozásokat. Ferdinánd e végből Koháry Pétert 1627 nyarán Komáromba küldte királyi biztosként és Kohárynak sikerült Murtézával megegyezésre jutni, mely egyezség az 1627. szeptember 13-án kötött szőnyi békében nyert befejezést. A békekötés után csakhamar Bécsben találjuk Koháry Pétert, a hol részt vesz a Ferdinánd elnöklete alatt álló tanácskozásokban. Az 1627. július 2-án elhalt Mózes helyére királyi személynökké nevezte ki Ferdinánd király Koháryt, a ki azonban ezt a hivatalt csak igen rövid ideig viselte.
Élete végszakában Koháry Péter rendkivül nagy gondot fordított Érsekújvár helyreállítására és jókarbantartására. 1628-ban Nyitra vármegyéhez intézett levelében a mindenható isten nevében kéri a vármegyét, hogy siessenek Érsekujvár segélyére, mert ennek a várnak elvesztését megérezné az egész haza. 1629-ben már erélyesebb hangon sürgette a vár megerősítéséhez szükséges segélyt; úgy látszik azonban, nem sok eredménynyel, mert még 1630 márczius havában is kénytelen volt a vár megerősítésére megajánlott összeg beküldését szorgalmazni a vármegyétől. Koháry Péter felesége Gyarmati Balassa Borbála volt, kinek révén Szitnyát és Csábrágot nyerte adományul. Balassa Borbála előbb Kaszaházi Joó János királyi személynök neje volt, kitől három gyermeke született: Miklós, - Rózsa, Zombori Lippay Gáspárné, - és Mária, Ekker Lukácsné. (Orsz. Lev. N. r. a 70: 2.) Joó János, a ki zalavármegyei eredetű köznemes család ivadéka volt, a saját erejéből magas méltóságokra emelkedett, melyeket nem késett vagyonszerzésre is felhasználni. Nejével, Balassa Borbálával együtt, Illésházy Istvántól megszerezte Csábrágot és Szitnyát. De éppen a kapzsiság okozta 461vesztét. A mikor, 1601-ben, Illésházy ellen hűtlenségi pert indítottak. Joó János is azok közé tartozott, a kik nagy jutalom reményében vádakat koholtak e dúsgazdag főúr ellen, Illésházy azonban 1603-ban az ítélet elől Lengyelországban keresett menedéket, és a midőn szabadnak érezte magát, nem mulasztotta el az ellene áskálódó Joó Jánost a saját bűnébe mártani, felmutatván a királyi személynöknek hozzá intézett leveleit, a melyekben élesen kifakadt az udvar önkénye ellen. Ez alapon most Joó János ellen indítottak hűtlenségi pert és harminczkét évi hű szolgálatainak ellenére Bécsben elfogták, birtokait pedig lefoglalták. De Balassa Borbálának, az erőslelkű asszonynak, sikerült Szitnyát és Csábrágot megtartani, míg Joó János többi várai, és közöttük Körmend is, idegen kézre kerültek, A rendek az 1608. és 1609. évi országgyűlésen eredménytelenűl szólaltak fel Joó János ügyében, de ő már pörének eldőltét nem érte meg. Özvegye, 1613-ban, már Gregoróczy Péter neje volt.
Az 1613. évi 41. törvényczikk újból felveti a csábrági és szitnyai vár ügyét, melynek megtartása érdekében a jószágok örökösei az országgyűléshez folyamodtak, még pedig sikerrel. Erre látszik utalni az 1618. évi 53. törvényczikk is, a mely elrendeli, hogy a királyi hajdúk mellett a várbirtokos is tartozzék maga részére hajdúkat tartani Csábrágban. Balassa Borbála 1613-1622 (1622. évi 57. t.-cz.) között, ezúttal harmadízben, Koháry Péterhez ment nőül. Koháry Péter 51.421 magyar forintért kiváltván Csábrágot és Szitnyát, 1622-ben II. Ferdinánd királytól e várakra és a hozzátartozó uradalmakra a családja részére adománylevelet nyert, melyet III. Ferdinánd 1654-ben Koháry István kérelmére, megerősített. (Szentantali levéltár.) Koháry Péter magát és utódait esküvel kötelezte, hogy az adományozott várakat sem a pártütőknek, sem pedig a király bármely ellenségének át nem adja, sem el nem idegeníti.
István.
Csábrág és Szitnya megszerzésével Koháry Péter betetőzte művét; családját a főrangúak közé emelte, nagy vagyont és két várat hagyott hátra egyetlen fiának, Istvánnak. (Orsz. Levéltár, N. r. a. 1091: 42.) Koháry Péternek, István nevű fián kívül, még két leánya volt: Mária, a ki kiskorában halt el, és Magdolna, a ki Eohieni (Öcsényi) Baranyay Tamáshoz ment mőül. (Orsz. Levéltár, Eszterg. Kápt. Elenchusai. 306.) Koháry István már kisgyermek korában szerepel az oklevelekben; és pedig első ízben akkor, a mikor atyjával együtt, 1629-ben, Beluja birtokába beiktattatott. (Szentaltali levéltár.) Az ifjú István korán jutott árvaságra. Atyja, Péter, jóval idősebb lehetett negyven évesnél, a mikor megnősült; a halála pedig 1631. után, vagy alkalmasint még abban az évben bekövetkezett. István anyja is hamar követte férjét; utolsó intézkedései között szerepel az az egyezkedése, a melyet 1635-ben a Csuda és Oroszi (Oroszka, Bars vármegye) között való határ ügyében kötött a lekéri apáttal. (Orsz. Levéltár, Esztergomi Káptalan Elench. Caps. 13. Fasc. 8. No. 2.) 1638-ban Érsekújvárt felbontották özvegy Koháry Péterné végrendeletét, melynek végrehajtói Esterházy Dániel, Csehovics István és Konkoly Pál voltak. (Orsz. Levéltár, N. r. a. 70: 2.)
Az árvaságra maradt ifjú Esterházy Dániel aranysarkantyús vitéz gyámsága alá került, a ki jelentékeny befolyással volt szellemi fejlődésére. A mint István felserdűlt, átvette atyja örökét és Csábrág várában telepedett le. Itt érte őt I. Rákóczy György felkelése, melynek hírére Koháry István Pozsonyba rendeltetett. Alig hagyta el azonban Koháry István a várát, Bornemisza Pál, Rákóczy egyik alvezére, rajtaütött és a bányavárosok elfoglalása után, 1644 április elején Csábrágot is megszállotta. Bornemisza nem sokáig bitorolta a Koháryak várát: Puchheim császári tábornok és Esterházy hadainak közeledtére hamarosan kivonult onnan a hadaival.
Koháry István nem volt türelmes földesúr protestáns vallású jobbágyaival szemben; papjaikat elűzte és templomaikat elfoglalta a katholikusok számára, a miért azután a protestánsok panaszt is emeltek ellene az országgyűlésen. - Az 1647: VI. törvényczikk kötelezte Koháryt, hogy a protestánsoktól elvett prinzfalusi templomot adja vissza.
1647. szeptember 23-án Koháry Istvánt Szécsény vár főkapitányává nevezte ki a király. Ebben a méltóságában nagy gondot fordított a bányavárosokra, állandó éber figyelemmel kísérte a törökök mozdulatait és megfigyeléseit közölte a városokkal (Matunák Mihály i. m. 42.), hogy esetleges támadás ellen védekezzenek. Koháry István 1657-ben Fülek várának örökös kapitánya lett, még pedig a legválságosabb időben, a midőn II. Rákóczy György lengyelországi vállalata 462a török beavatkozást és ezzel együtt újabb török háború kitörését vonta maga után. A mint Koháry átvette a füleki vár parancsnokságát, hozzálátott megerősítéséhez. E tekintetben főleg az 1661. évben fejtett ki nagy buzgalmat. Balassa Ferencz halála után Lipót király 1661. április 10-én Hont vármegye főispánjává nevezte ki Koháryt, de a főispáni méltóságot ünnepélyes beiktatás megtartása nélkül foglalta el (Hont várm. levélt. Prot. H.), a miben valószínűleg a török támadás és az erdélyi ügyek akadályozták.
1664 tavaszán, a mikor Köprili nagyvezér újból betört Magyarországba, Lipót király Koháry Istvánt altábornagygyá és bányavidéki főkapitánynyá nevezte ki. Szabadkozott ugyan ez állás elfogadása ellen, július 9-én Lipóthoz intézett levelében; de a király határozott kívánsága elől többé ki nem térhetett és nyomban útnak indult, hogy Des Souches tábornokhoz csatlakozzék, a ki Léva elfoglalása után (június 14.) ismét a Vág mellé húzódott. Ekkor azonban Ali esztergomi basa Léva felé vonult és azt ostrom alá vette. A váratlan hírre Des Souches Galgóczról megindult a szorongatott vár felmentésére. Báró Koháry István, az előhad vezére, július 18-án kisebb csatározásokba bocsátkozott a törököktől a Garamon át küldött tatárokkal, majd pedig Szentbenedeknél idejében megszállván, a Garam átjáróit födözte a fősereg átkeléséig. A július 19-én vívott lévai csatában Koháry István a jobb szárnyat vezérelte, de mindjárt a küzdelem kezdetén golyó találta halálos sebbel. A lövéstől megvadult paripája egészen a garamkeszi határig hurczolta maga után Koháry István holttestét. Azon a helyen, a hol holttestét megtalálták, kápolna őrzi emlékét, melynek falán a következő felirat olvasható:
AD LEVAM DEXTRE STEPHANUS KOHÁRY
PRO PATRIA OCCUBUIT CAESARE PROQUE DEO.
PRO PATRIA OCCUBUIT CAESARE PROQUE DEO.
(Millenn. Tört. VII. 196. - Bars várm. Monogr. - Illéssy János: Gróf Koháry István élete és művei.)
Koháryi Istvánnak két neje volt. Első neje: Divék-Ujfalusi Ujfalussy Éva, kivel - a családi levéltár feljegyzése szerint - 1648 előtt lépett házasságra; második neje: Balassa Judit, báró Balassa Imre és Bosnyák Judit leánya volt. Második neje révén Kecskemétet szerezte meg. Balassa Judit nagyműveltségű nő volt, szép magyarsággal és melegséggel írott leveleit máig is megőrizték a szentantali levéltárban. Mély vallásossága, kiváló lelki tulajdonságai és páratlan anyai szeretete nagy befolyással volt gyermekeire. Közel húsz évig viselte az özvegyi fátyolt; halálát (1684.) legidősebb fiának szenvedései siettették, a kit hasztalan igyekezett Thököly fogságából kiszabadítani. Koháry István hat gyermeke közűl (István, Judith, Farkas, János, Gábor és Imre) a legnagyobb nevet kétségkivűl elsőszülött fia, István vívta ki magának.
II. István.
Koháry II. István.
(A hontmegyei múzeumból.)
Koháry II. István hosszú közpályáján az a kiváló szerep, melyet hazánk történetében elfoglalt, sokkal nagyobb anyagot szolgáltat életírójának, semhogy életének e helyen kimerítő képét adhatnók. Csak röviden óhajtjuk ezúttal vázolni e nagy férfiú életrajzi adatait, a ki családjának legkimagaslóbb alakja volt. Önzetlen szolgálataival, melyekkel éppen a legválságosabb időkben az uralkodóház és a nemzet között fölmerült ellentétek kiegyenlítésére törekedett, mindkettőnek háláját is méltán kiérdemelte.
Koháry István 1649. márczius 11-én a kies csábrági várban pillantotta meg a napvilágot. Csábrág vára, mely akkoriban a török hódoltsági részek határán emelkedett, állandóan harczra készen állott. A török martalóczok támadásai ellenében éber őrködésre volt szükség. A vár maga jól el volt látva lőszerekkel és katonasággal. Harczedzett vitézek védték az erősséget, honnan ki-kitörve, gyakran szembe szállottak a török csapatokkal. Ebben a környezetben töltötte gyermekéveit az ifjú István, de a nélkül, hogy annak szilajsága befolyással lett volna a kedélyvilágára, mert kora ifjúságában inkább szelídségével, vallásos buzgalmával és a tanulmányaiban való előmenetelével tűnt ki. De azért a harczi környezet sem volt reá hatástalan. Atyja örömmel szemlélte, a midőn kardját az oldalához illesztette. Alig nyolcz éves volt, midőn tanulmányaihoz látott. Szeretett költeményeket tanulni és azokat elszavalta. Ifjú korában inkább magába zárkózott és visszavonult volt, úgy hogy sokan az oltár jövendő szolgáját látták benne. Tényleg volt is benne némi hajlandóság a papi pályára, ami főleg anyjának befolyására vezethető vissza; de elsőszülött 463lévén, sokkal nagyobb és jelentékenyebb kötelezettségei voltak családjával szemben semhogy letérhetett volna arról a pályáról, melyet neki a sors születésénél fogva kijelölt.
A mint az elemi ismereteket a szülői háznál elsajátította, anyjának unszolására atyja Nagyszombatba küldte tanulmányainak folytatására. Nagyszombat ekkor állott virágzása tetőpontján. A nagyszombati jezsuita kollégiumot akkoriban az egész ország tanulni vágyó ifjúsága látogatta. Koháry Istvánnal ez időben együtt tanultak a Zichy, Erdődy és a Pethő családok sarjai, a kikről az ifjú Koháry szintén megemlékezik atyjához 1664. márczius 28-án és április 25-én intézett levelében. (A leveleket közli Thaly Kálmán. Századok: 1876. 384.)
Alig néhány hónappal később Koháry atyja a törökök ellen vívott hősi küzdelemben elesett és így a tizenöt éves korában árván maradt ifjú az ekkor már jelentékeny szerepet vivő és nagy kiterjedésű birtokos család legidősebb férfi tagja, váratlanul ugyan, de nem előkészületlenül, a közszereplés terére lépett. Lipót király a család hűségének biztosítására, alig néhány nappal atyja halála után, az ifjú Istvánt július 25-én Fülek várának kapitányává nevezte ki, helyettesévé azonban, tanulmányainak befejeztéig, a német származású Unger Mártont tette, a ki már atyját is gyakran helyettesítette.
Az István atyjának halála után maradt vagyont a Koháry árvák gyámja, Bodorfalvai Baranyay Tamás kezelte, a kihez István - miként ezt a Bécsből hozzá intézett levelek is igazolják - különös ragaszkodással viseltetett.
Az ifjú István, valószínűleg Lipót király kívánságára, testvéreivel Bécsbe ment az egyetemre, melynek 1665 őszétől fogva hallgatója volt, mint azt az 1666. január 5-én anyjához intézett leveléből következtethetjük. Miután a legnagyobb tudori fok (magister) elnyerésére törekedett, az 1666. év folyamán javában készült a disputácziókra. Doctori értekezését Lipót királynak ajánlotta fel és abban a kitüntetésben részesült, hogy a második disputácziót az uralkodó jelenlétében tarthatta meg, melynek sikeres befejezésekor Lipót király aranylánczczal tüntette ki őt.
Még bécsi időzése alatt ismerkedett meg Zrinyi Miklóssal, a kit rövid ott tartózkodása alatt a császárváros lakossága kitüntető figyelemmel vett körül. Koháry István már ifjú éveiben bámulattal csüggött korának legnagyobb hősén. A mint Bécsbe való érkezéséről értesült, felkereste őt a szállásán; üdvözlő szavaira Zrinyi melegen megrázta jobbját és azzal buzdította, hogy megkezdett pályáját kitartással folytassa; ragadjon egyszer kardot, vagy tollat, mindenkor czélt ér, ha bölcsesség vezérli.
Koháryi István az 1667. év elejét még Bécsben töltötte, mely alkalommal tanúja volt Lipót király Margit spanyol herczegnővel kötött esküvőjének. De az udvari ünnepségek lezajlása után, Lipót király felszólítására, átvette a füleki várparancsnokságot.
A füleki kapitányság abban az időben a legfontosabb tisztségek egyik volt. Maga Koháry István, a ki ekkor még csak huszonegy éves volt, eleinte szabadkozott, nem érezvén magát eléggé alkalmasnak; de a király határozott parancsára elhagyta Bécset és rövid idő alatt, Csábrágon keresztűl utazván, hol anyját is meglátogatta, Füleken termett. A füleki vár őrsége és a tisztikar jelentékeny része is protestáns vallású volt, így tehát némi idegenkedéssel fogadták az új parancsnokot; de Koháry megnyerő, nyájas modorával csakhamar a maga részére hódította a kedélyeket. Füleken sok dolga akadt. A vár nem volt épen a legjobb karban, az őrségben hiányzott a fegyelem; e mellett a török gyakori támadása állandó őrködést követelt. De az új parancsnok túltette magát a nehézségeken. A vár jókarba hozatalára megtette a szükséges intézkedéseket. 1671-ben felterjesztést intézett a haditanácshoz, hogy az erődítési munkálatokra segélyt adjon, mire a kamara 1500 frtot folyósított.
Az ifjú István atyjának vérrel áztatott ruháit, melyekben az a lévai csatában elesett, állandóan a szobájában tartotta, hogy a hősi példa lelkesítse. Felhívta várbeli vitézei figyelmét is ezekre a hősi ereklyékre, a mikor őket a törökök elleni harczban kitartásra buzdította. Erős intézkedésre szükség is volt, mert a gyöngyösi és az egri törökök, a békekötés ellenére, állandóan háborgatták Fülek vidékét; de a füleki őrség rajta ütött a portyázókon és a zsákmányt nem egyszer elvette tőlük. A várparancsnok ily alkalmakkor a zsákmányt katonái között osztotta szét, hogy ezzel is fokozza a harczi kedvöket.
464A Koháry név csakhamar félelmetes lett az egri törökök előtt, minek élénk bizonysága az alábbi eset, melyet Kazy Ferencz jegyzett fel az utókor számára. Egy ízben török martalóczok szállottak a Fülekhez közel eső faluba s a jobbágyoktól szekereket és marhákat követeltek; a megrettent jobbágyok már egybegyűjtötték a követelt zsákmányt, a mikor egyik falubeli ember ezzel a kiáltással szaladt a törökökhöz: »Jön Koháry!« Erre a török martalóczok ott hagyva a prédát, szerteszét szaladtak.
Fülöp coburgi herczeg.
A törökök elleni harczot rövid idő mulva a bujdosók és Thököly támadásai váltották fel. A bécsi kormány önkényes uralma és a protestánsok üldözése felköltötte a nemzeti visszhatást, melynek élére 1678-ban az ifjú Thököly Imre állott. Thököly kuruczai, a török segédhadakkal együtt, 1678 nyarán ostrom alá vették Füleket, de bevenni nem tudták. Időközben megkötötték a fegyverszünetet is és így Fülek egy időre felszabadult az ostromzár alól. Lipót király Koháry István, Fülek védőjét, deczember 13-án aranylánczon függő arczképével tüntette ki.
Lipót király 1681-ben Sopronba országgyűlést hirdetett, melyen Koháry István is megjelent testvéreivel együtt. Az országgyűlésen főleg a vallásügyi kérdések uralták a helyzetet és Koháry a közvetítő hálátlan szerepére vállalkozott. Sokat tett, hogy a protestánsokat megnyerje az uralkodócsalád részére; e tekintetben nem követte atyját, ki az ellenreformáczió idejében a protestánsok erőszakos térítésétől sem tartózkodott. Koháry kezdeményezésére iktatta az országgyűlés törvénybe, hogy a protestánsok Füleken is új templomot építhetnek. Koháry magatartását Lipót király is helyeselte és elismeréséűl még ebben az évben kamarássá, királyi tanácsossá és ezredessé nevezte ki.
A soproni országgyűlés azonban nem hozta meg a békét. Thököly, bízván a protestánsok elégületlenségében, 1682-ben újból felkelt és Kassa elfoglalása után az egész felvidék szinte kardcsapás nélkül hódolt meg neki. Kassa elfoglalása (augusztus 14.) nagy ijedelmet okozott a bécsi udvarban, mert jól tudták, hogy a kurucz had csakhamar ostrom alá fogja venni Füleket is; maga Esterházy nádor sürgette Fülek megmentését és a kuruczok hatalmába még nem került vármegyékben nemesi fölkelést hirdetett, miről Koháryt is értesítette. Koháry maga nem igen számított a segítségre és erélyesen készült a védelemre. a sánczárkokat kimélyítette, a vár aljánál elterülő síkságot az Ipoly vízével elárasztotta és a környékbeli nemeseket a várba hívta. Hanem a védők száma alig volt 2000. A kurucz had szinte diadalmenetben érkezett Kassáról Fülek alá (augusztus 22-én), melyet néhány nappal később (augusztus 26-án) ostrom alá vett. Az ostromló had összes száma, beleértve a török hadat és az Apafi vezérlete alatt álló segédcsapatokat is, a melyek szeptember 2-án értek a füleki táborba, mintegy 60.000-re emelkedett. Hasztalan fordúlt Koháry István anyja az uralkodóhoz segélyért, gróf Strassoldo és Kaprara nem mertek Zólyomból kimozdúlni. Özvegy Koháryné ekkor a saját jobbágyait és katonáit akarta Fülek felmentésére küldeni, de - mint a kétségbeesett anya írja Csábrágból Strassoldonak - oda senki sem mer elmenni, a nádor által hirdetett felkelés pedig eredménytelen maradt. E közben a várbeliek helyzete egyre rosszabbra fordult. Zivataros éjjel a belövöldözött golyók annyira megrongálták az alsóvárost, hogy Koháry azt felgyújtatta és a belső várba vonult vissza. Ekkor Ibrahim basa, Seldius basa, Thököly és Apafi négy oldalról kezdték lövetni a várat. 17 napig tartó ostrom alatt azonban az őrség csüggedni kezdett. Hasztalan lelkesítette Koháry a küzdőket, a vár feladását nem akadályozhatta meg. Az őrség, melynek protestáns hitű része úgyis Thökölyhez szított, szeptember 10 és 11-én Koháry tudta nélkül alkudozásba bocsátkozott az ostromlókkal, melynek eredményeképp ezek, szabad elvonulás feltétele alatt, feladták a várat. De Koháry állhatatosan vonakodott a feladási egyezséget aláírni és habár ezzel a várban levő kincseit megmenthette volna, rendületlenűl megmaradt álláspontja mellett és csak az őrség kivonulása után utolsónak hagyta el a várat.
Thököly, a török óhajára, levegőbe röpítette a füleki erődítvényeket; ezzel a vár örökre elvesztette katonai jelentőségét.
Az őrség menedéklevelet kapott, de Koháry István, a ki nem írta alá az egyezséget, Thököly fogságába került. Ezzel súlyos megpróbáltatás napjai kezdődtek Koháry életében, mely idő alatt páratlan kitartást és jellemszilárdságot tanúsított. Thököly jóindulattal közeledett Koháry felé; még Kassa elfoglalásakor 465felszólította a csatlakozásra, nagy előnyöket helyezvén neki kilátásba. Koháry azonban, mihelyt a füleki várból történt kivonulása alkalmával találkozott Thökölyvel, kemény szóval megtámadta őt, majd jelenlétében tüntetőleg leűlt Szirmay István mellé. Thökölyt ez az eljárás felháborította; talán meg is öleti Koháryt, ha mások közbe nem lépnek. Koháryt ekkor Regéczre vitték, a hol Szirmay Miklós gondjaira bíztatott. Zrinyi Ilona azonban, értesülvén elfogatásáról, még szeptember 27-én meghagyta Szirmaynak, hogy ellátásáról gondoskodjék, sőt gyakran maga is küldött asztaláról ételeket a fogságban sínylődőnek. Az áldott lelkű nő gondoskodása következtében Koháry István fogsága Regéczen még csak tűrhető volt.
Ferdinánd bolgár fejedelem.
Mialatt Koháryt Regéczen őrizték, Thököly a Koháry-birtokokra vetette magát; előbb Csábrágot, majd Szitnyát foglalta el. De nem sokáig tarthatta meg, mert Bécs felmentése után (1683.) Thököly egész Felső-Magyarországból kiszorult.
1683 őszén, valószínűleg az alatt, míg Thököly a Bécs elleni hadjáraton volt, Koháry Istvánt rávették regéczi őrei, hogy börtönéből szökés útján keressen menedéket, de a kisérlet balul ütött ki, a szomszéd faluban Thököly kuruczai felismerték a menekülőket és visszakisérték őket Regéczre. A mint Thököly értesűlt a Koháry István szökési kisérletéről, éktelen haragra lobbant és valószinűleg meg is ölette volna, ha János lengyel király közbe nem lép. Az őrök nagy részét azonban, a kik Koháry szökését elősegítették, karóba húzatta. Csak kevesen menekültek meg e rettenetes haláltól, így többek között Tokaji Nagy Ferencz is, a ki 1697-ben, a pórlázadás alkalmával elfogatván, Koháry Istvánhoz folyamodott közbenjárásért; Koháry akkor segítségére is volt Tokaji Nagy Ferencznek, a ki most viszonzásul Koháryt kisérelte meg megmenteni. Koháry István fogsága, a menekülés meghiúsulása után, mindegyre súlyosbodott. Thököly a regéczi börtönt nem látta többé biztosnak, onnan tehát Munkács várába szállíttatta a foglyát és ott földalatti üregben hónapokon keresztűl puszta kenyéren és vízen tartotta. Ekkor Zrinyi Ilonának már minden jóakarata hiába valónak bizonyult és csak midőn már a bilincsek következtében a bőr Koháry István kezéről és lábairól is lehámlott, sikerűlt férjét rávennie, hogy legalább a bilincsektől szabadítsa meg rabját. Thököly nagynehezen engedett neje unszolásának, de elrettentő például a bilincseket oda akasztatta a Koháry börtönének falára.
Munkácsi fogsága alatt Thököly nem szünt meg Koháryt pártjára édesgetni, de Koháry mindenkor állhatatosan visszautasította ez ajánlatait. Mivel a külvilágtól úgyszólván el volt zárva, a hozzá intézett leveleket pedig a szigorú várparancsnok elsikkasztotta, 1684. év folyamán már halálának híre kezdett elterjedni. E közben anyja, kinek már második fia, János is a Thököly fogságába került, Farkas nevű fiával karöltve, minden követ megmozdított a foglyok kiszabadítása érdekében. De fáradozásukat az udvarnál nem koronázta siker, mire azután Koháry Farkas, egy kurucz tiszt közvetítése útján, magával Thökölyvel lépett érintkezésbe. Ez a kisérlet is sikertelen maradt, miután Thököly roppant váltságdíjat követelt Koháry Istvánért. A mint Thököly szerencsecsillaga hanyatlott, a Koháry István fogsága is tűrhetőbbé vált. Most már szabadon levelezhetett rokonaival és jobbágyaival, a kik közűl különösen a kecskemétiek és a gyöngyösiek gyakran felkeresték földesurukat, sőt néha ajándékkal is kedveskedtek neki és a levelezését is közvetítették. Az 1685. év elején Thököly már nem csigázta oly magasra a Koháry István váltságdíját; most már megelégedett volna nyolcz kurucz főtiszttel, a kik a császáriak fogságába kerültek. Mihelyt a Koháry családja tudomást szerzett Thököly követeléséről, özvegy Koháryné sietett közbenjárásért a bécsi udvarhoz folyamodni és ezúttal nem is hasztalanul. Az udvar utasítására a szatmári várban őrzött kuruczok közűl kiválasztottak nyolcz főtisztet, hogy azokért cserébe Koháry István visszanyerje a szabadságát. Minthogy azonban idközben Thököly ügye némileg javult, ismét keveselte a Koháryért felajánlott kárpótlást. Megindultak tehát újból az alkudozások, de ezek során a Thököly ügye mindegyre roszabbra fordult. A mikor az 1685. év szeptember havában, a császári had egész Felső-Magyarországban túlsúlyra jutott, Thököly Koháry Istvánt elébb Tokajba, majd szeptember 29-e előtt Sárospatakra, onnan pedig október 25-e előtt Ungvárra szállíttatta.
De közben, midőn Thököly október 15-én a váradi basa fogságába került és egész pártja szétzüllött, a magára hagyott Ungvár pedig november 6-án megadta 466magát gróf Caprarának, - Koháry István is visszanyerte, 3 évig és 3 hónapig tartó rabság után, a szabadságát. Már Ungvár ostroma idején is inkább csak névleges volt a Koháry fogsága és főleg az ő közbenjárásának köszönhető, hogy az őrség, belátván a sikertelen ellenállást, alkudozásokba bocsátkozott az ostromlókkal.
Mihelyt Koháry némileg összeszedte magát, Bécsbe sietett Lipót király elé, a ki nagy kitüntetéssel vette körül és e szavakkal ölelte meg öt: - »Ime, a hűség eleven példaképe!« (Speculum fidelitatis).
XI. Incze pápa pedig díszkalappal és sajátkezű levéllel tüntette ki Koháryt. az uralkodói kegy csakhamar újabb működési kört biztosított Koháry István számára, a füleki kapitányság helyett. Lipót király 1686-ban dunáninneni főkapitánynyá és a bányavárosok főkapitányává nevezte ki őt. Ebben az új tisztében, még Buda ostroma előtt, véres ütközetet vívott a törökökkel Székesfehérvár tájékán, mely alkalommal fényes győzelmet aratott. Budavár visszafoglalásánál, huszárai élén, a lotharingiai herczeg parancsnoksága alatt álló balszárnyon küzdött. A mikor szeptember 2-án Buda elesett, a herczeg a fősereggel Eszék felé indúlt, az elfoglalt vár őrizetére pedig Koháry Istvánt rendelte ki 2000 magyar katonával. 1687 márczius havában Koháry még Buda parancsnoka volt, mely alkalommal sikerült meghiusítania Fink Konrád császári hadnagy árulását, a ki Budát a székesfehérvári basa kezére akarta játszani.
1687. november végén résztvett gróf Caraffa és Doria János vezérlete alatt Eger visszafoglalásában, mely alkalommal a magyar csapatokat külön vezette. Az ostrom folyamán azonban végzetes baleset érte: török golyó a jobb karját összeroncsolta. Daczára nagy fájdalmainak, Koháry nem akart eltávozni az ostromlott vár közeléből és megvárta, míg a kiéheztetett őrség deczember 17-én kaput nyitott. Eger visszavétele is egyedül a Koháry István buzgalmának köszönhető, mert súlyos sebe ellenére is folyton csak kitartásra buzdította katonáit; és a midőn a vár meghódolását hírül hozták, feledve testi fájdalmait, résztvett még a vár átadásában is.
De jobb karját többé sem a kard, sem a toll forgatására nem használhatta; azért költeményeit a békés idők beálltával udvari káplánjának mondta tollba.
Midőn 1703. tavaszán Thököly mostoha fia, II. Rákóczi Ferencz kibontotta a szabadságharcz lobogóit, a bécsi főhaditanács előbb felhívta az értekezletre Koháryt is, majd az alvidékre küldte őt, hol sereget toborzott és azzal a Vág-vidékre húzódott. A kurucz hadak közeledtének hírére Schlick seregéhez csatlakozott, mely azonban a zólyomi vereség után (november 15.) Pozsonyig hátrált és ekként Koháry István birtokai is a felkelők kezére jutottak, maga pedig bujdosni volt kénytelen.
Rákóczi rendeletére (1703. deczember 17.) Dúló Ádám a honti, Radvánszky János a zólyomi felkelőkkel ostrom alá fogták Csábrágot és bevették. Zólyomrákóczi Rákóczy Pál lett a Koháry javak zárgondnoka.
Rákóczi épúgy, mint két évtizeddel azelőtt Thököly, meg akarta nyerni a maga ügyének Koháry Istvánt, de ez állhatatosan megmaradt Lipót király hűségében, noha erősen fáradozott a béke létrehozásán is. Ám a megegyezésnek ekkor már kiegyenlíthetetlen ellentétek állottak útjában. Az 1704. évi selmeczi tanácskozások alkalmával, a melyeken Koháry a Lipót király biztosaként vett részt, Seilern báró államminiszter kíméletlen fellépésének rossz benyomását nem tudta enyhíteni, miért is a béketárgyalások meghiusultak.
A selmeczi értekezlet befejezése után egy időre visszavonult a táborból, s mivel várai és birtokai a kuruczok kezében voltak, Budán, a Vizivárosban vonta meg magát, de azért nem szünt meg az udvart támogatni. Saját költségén huszár-ezredet tartott fenn, s hadi czélokra több izben jelentékeny összegeket kölcsönzött az uralkodóháznak. Később mégis elhagyta vizivárosi magányát. Újból a táborban találjuk, de vezetőszerepet itt többé nem vállalt.1706-ban gróf Starhemberg Guidó tábornok mellett működött, kinek hadaival ez év őszén a Duna mellett, jelesül Komárom vármegyében táborozott. (Tört. Tár, 1878. 134.)
Az 1707. évi ónodi országgyűlés javait lefoglalván, birtokait a kurucz tábornokok közt osztotta szét. Csábrág ilyképpen Bercsényi Miklósnak jutott. Lipót utóda, József azonban kárpótlásúl altábornagygyá nevezte ki. Utóbb, 1711. január 2-án, örökössé tette családjában a honti főispánságot, melyet 1685 óta viselt, és a melyet fogsága alatt testvére, Farkas töltött be.
4671709. augusztus havában Pálffy János gróf Csábrágot csellel kézre kerítvén, Koháry István is visszatért kedves várába, hol ezentúl haláláig tartózkodott.
A szatmári békekötés után új szerep várt reá. az 1712. évi koronázó országgyűlésen III. Károly király, a haditanács ajánlatára, negyvennyolcz évi hű szolgálataiért teljes fizetéssel nyugdíjazta, majd 1714. október 18-án belső titkos tanácsossá nevezte ki. 1729. deczember 29-én pedig megerősítette I. József királynak a honti örökös főispánságról szóló adomány-levelét. Mindazonáltal, bár ekkor már megtört férfiu volt, nem vonult vissza, csak a harczteret cserélte fel a zöld asztallal.
Az 1714. év szeptember havában egybehívott országgyűlés országbíróvá választotta, felhatalmazván őt, hogy nevét ezüstlapra metszesse és ezt a bélyegzőt használja névaláírás helyett. Az 1714. évi országgyűlésen jelentékeny részt vett a vallásügyi tanácskozásokban, s noha buzgó katholikus volt, nem egyszer adta példáját vallási türelmességének.
Midőn 1720-ban a vallásügyi bizottság megkezdte tanácskozásait, Koháry István a király által kiküldött biztosként, majd mint e bizottság elnöke, mindent elkövetett az ellentétek kiegyenlítésére, de mind a katholikusok, mind a protestánsok oly mereven ragaszkodtak álláspontjukhoz, hogy minden törekvése meghiúsult. Ott azonban, a hol szabad keze volt, békét igyekezett teremteni a felekezetek közt, mint pl. Bars vármegyében, hol Szvetenay Jánost rendelte ki vizsgáló-biróul annak megállapítására, hogy mely templomok voltak 1681-ben az egyes felekezetek birtokában.
Belépve új hivatalába, neki jutott az a súlyos feladat, hogy Korponay Jánosné, Géczy Julianna ügyében, a ki a Rákóczi emgiráczióból kapott levelekkel vélt az udvarnak szolgálatot tenni, de ezen rajta vesztett, mint a Károly király által külön ez alkalomra kirendelt biróság elnöke eljárjon. Koháry István mindent elkövetett e szerencsétlen nő érdekében. Perét két évig halogatta, végre azonban mégis kénytelen volt engedelmeskedni a király parancsának, melynek értelmében a vádlottat, mint felségsértőt, halálra ítélték s ez ítéletet rajta 1715. augusztus 18-án Győrött végre is hajtották.
Az 1723. évben tartott országgyűlésen újból tevékeny részt vett; ez az országgyűlés ismét az országhatár megállapítása czéljából kiküldött bizottság tagjának választotta, melynek csakhamar elnöke lett.
Ezután már alig szerepel. Csábrági várába visszavonulva, szerető rokonai körében töltötte napjait. 1720-ban kezdte közrebocsátani költeményeit, melyeket nagyrészt munkácsi fogságában, Egernél történt megsebesülése alkalmával, valamint budai és csábrági magányában írt. Élete végéig megőrizte egészségét és mozgékonyságát, sokat vadászott s bár dús asztalt tartott, fogsága idejében szerzett gyomorbaja miatt igen mértékletesen és egyszerűen élt.
Súlyosabb betegség csak 1731. január havában kezdte gyötörni. Születése napját még megérte, de márczius 29-én, husvét után három nappal, csendesen elhunyt. Hült tetemei a garamszentbenedeki egyházban nyugszanak.
Hajthatatlan lélek, szigorú igazságszeretet és az uralkodóházhoz való renületlen hűség vezérelte egész életében. Szeplőtlen jelleme, mindenkor következetes magatartása, mély vallásossága és vitézsége kortársai fölé emelték, de élete példányképül állhat az utókor előtt is. Nem volt hadvezéri tehetség, de mint csapatvezér derekasan megállta helyét, mint huszár-ezredparancsnok pedig merész támadásaival híressé tette nevét. Fülek védelmében és Eger ostroma alkalmával tanúsított magatartása páratlan szívósságról és vasakaratról tesz tanúságot.
Jobbágyaink igazi atyja volt és Kecskemét városa, melynek ő volt földeura, nem egyszer mutatta ki hozzá való ragaszkodását. Ez utóbbit főleg vallási türelmességével vívta ki magának. Midőn Kecskeméten a protestánsok fatemploma a lángok martaléka lőn, Koháry István utasította az előljáróságot, hogy templomépítés czéljaira alkalmas teret jelöljenek ki a protestánsoknak.
Családja vagyonát okszerű gazdálkodással és takarékossággal jelentékenyen növelte, de számos új birtokot is szerzett. Még 1691-ben megvásárolta a gömörvármegyei felsőbalogi uradalmat, 1694-ben pedig lépéseket tett a Wesselényi-Széchy vagyon többi részeinek megszerzésére, melyek közül Murány várába, továbbá Jolsva mezővárosba és tartozékaikba 1701-ben Farkas öcscsével együtt beiktattatott. (Orsz. Levélt. N. r. a. Fasc. 156. No. 9. § 1. és Fasc. 4681442: 17.) De a beiktatás alkalmával történt ellenmondások, valamint a közbejött szabadságharcz e birtokok átvételét meghiusították. A szatmári békekötés után III. Károly király 1720-ban a murányi várra s a hozzátartozó uradalomra új adománylevelet állított ki, melynek alapján e birtokok végleg a család kezébe kerűltek. Rendkívül sokat áldozott a közjóra s egyházi és iskolai czélokra tett alapítványai meghaladják a 713.000 forintot. Kecskeméten kegyesrendi gimnáziumot alapított, a debreczeni intézetet pedig harminczegy növendék részére internátussal látta el.
Vallásossága költészetében is visszatükröződik. Nem volt különösebb költői tehetség. Nyelve tiszta ugyan, de költői működése költészetünket nem vitte előbbre. Munkái is bizonyítják, hogy a verselés nem volt élethivatása, s azzal csak szabad óráiban foglalkozott. Munkácson mint rab, Egerben mint sebesült, Budán, midőn a kuruczok elől visszavonult, Csábrágon, mint pihenő aggastyán élt igazán a költészetnek. Őt a szenvedés avatta költővé, ezért nem bír felvidulni s költészetének alaphangja mindvégig komoly, sőt bánatos. De azért költői működése is bele tartozik életébe, melynek viszontagságait és szenvedéseit festi. Versei nemes lelkének, vallásosságának és erkölcsi érzületének megannyi tanúbizonyságai.
(Kazy Ferenc: Posthuma memoria res pace belloque gestae Exc. Dom. ac Com. Stephani Koháry. Tyrnaviae. - Bajza József: Koháry István életrajza. Aurora, 1732. - Horváth Pius a kolozsvári kath. gimnázium 1854-55. értesítőjében. - Magyar Mágnások Élete. 1870. IV. 1863. - Toldy Ferencz: Magyar Költők élete. 1870. - Nemzeti Plutharchus, II. 124 - Sárváry Béla: Család könyve. 1855. 145. - Gregus Ágost: Koszoru. 1863. - Illésy János: Gróf Koháry István élete és munkái. 1855. Önálló munka. - Pallas Nagy Lexikona. X. 665-666. - Wurzbach: Biogr. Lex. - Mocsáry Antal: Nógrád Várm. Esmértetése. III. 53-75.)
Farkas.
Koháry Farkas.
(A hontmegyei múzeumból.)
Koháry István másodszülött fia, Farkas született 1650-ben Csábrágon. Atyja halála után egy ideig anyjának felügyelete alatt nevelkedett, majd Lipót király kívánságára István fivérével egyetemben a bési egyetemre került tanulmányai folytatására. Ezek befejezte után, miközben István bátyja átvette a füleki kapitányságot, anyja mellett tartózkodott a csábrági várban.
Midőn István Thököly fogságába került, ő rá nehezedett a családi birtokok megvédésének és fentartásának súlyos feladata. E mellett egyedüli vigasza volt kétségbeesett anyjának, kinek rövid időn belül második fia, János is Thököly rabja lőn.
Míg Thökölyvel István bátyjának a fogságból való kiváltása felett tárgyalt, azalatt a kuruczok egyre nagyobb tért hódítottak Magyarország területén. Farkas épp Bécsben tartózkodott, hogy fogságban sínylődő bátyja érdekében az udvar közbenjárását is kikérje (1863.), midőn Kara Mustafa nagyvezér feltartóztathatatlanul közeledett a császárváros felé. Mivel magyarországi birtokait elfoglalva tartották a kuruczok, oda nem térhetet vissza, hanem a védők közé állván, lelkesülten részt vett a császárváros védelmében.
Bécs felmentése után azonban csakhamar visszatért Csábrág várába. Lipót király 1685-ben az elhalt gróf Balassa Bálint helyébe Hont vármegye főispánjává nevezte ki, s még ugyanez év július 15-én István és János testvéreivel együtt grófi rangra emelte. 1686-ban Buda ostrománál Hont és Nógrád vármegyék felkelt nemességét vezényelte, de ezután már nem igen szerepel.
A következő évben (1687.) nőül vette Rechberg Mária Ludovika bárónőt, kitől nyolcz gyermeke származott. Ezek György, János, Ignácz, András, József, Borbála, Ferenc, Éva és Zsófia. Fiai közül csupán Andrásnak és Józsefnek voltak utódai.
Boldog családi köréből a szabadságharcz riadója zavarta fel.
Rákóczi Ferencz hadainak közeledtére ő is fegyvert fogott, de a zólyomi vereség hírére (1703. november 19-én) Horvátországba rendelték az ott kitört belzavarok lecsendesítésére, hol a következő évben Dubraván (1704) váratlanul elhalálozott.
Gróf Koháry Farkas nem volt különös tehetség. Benne hiába keressük azokat a kiváló egyéni tulajdonságokat, melyekkel István bátyja kortársai közül kimagaslik, de mint szerető fiú és jó testvér családjának a megpróbáltatás napjaiban mindenkor hasznára vált. Mivel pedig testvérei közül egyik sem hagyott hátra utódokat, ő lett nagynevű családjának fentartójává. (Szentantali családi levélt. Wurzbach: Biogr. Lex.)
