A Mária Terézia udvari politikája és II. József elnémetesítő rendeletei által felébresztett nemzeti szellem, új életre kelti a nemzeti irodalmat is. A bécsi magyar gárda által megindított mozgalom egy táborba hajtja a nemes hazafiakat, a kik a nemzetiesség megmentése és a magyar nyelv »pallérozása«, kiművelése érdekében egy szent czélra egyesülnek. Ebben a hatalmas mozgalomban, melynek végső eredménye a Nemzeti Múzeumnak, a Magyar Tudományos Akadémiának, a Nemzeti Szinháznak megalapítása és a modern magyar irodalomnak és tudománynak megteremtése lett, igen nagy szerepet játszottak Nógrád vármegye férfiai. Nagy anyagi áldozatokkal, szellemi kincseik javával, hazafias buzgalmuk magasztos lelkesedésével segítették a nemzetiesség és a magyar kultura szent ügyét.

A Magyar Tudományos Akadémia megalapításában örök érdemei vannak a sziráki Teleki László grófnak († 1821), a ki az akadémia felállítási módjának első részletes tervét dolgozta ki és 50,000 kötetet számláló könyvtárát ajánlotta fel.

A videfalvi születésű Kubinyi testvérek neve elválaszthatatlanul van összeforrva a Magyar Nemzeti Múzeum fejlődésével, anyagi kincsekben való gyarapodásával, külső és belső szervezetének megerősödésével. Múlt századi tudományos és irodalmi mozgalmainkban mindenütt vezető szerepet játszanak és a Geológiai-, Archeologiai- és Természettudományi-társulat úgyszólván az ő lelkes buzgalmuk, fáradhatatlan tevékenységük segélyével keletkezik. Kubinyi Ágoston (1799-1873) a Nemzeti Múzeum igazgatója, az intézet érdekében kifejtett bámulatraméltó, önzetlen buzgalmával és minden akadályokat legyőző, szívós munkásságával, a múzeumnak második megalapítója lett. Az ő nevéhez fűződik nemcsak az intézet belső rendezése, hanem az épületet környező mai parknak a megalkotása is.

A losonczi származású Ungváry János (1763-1807), a szinészetért lelkesülő tudós mérnök és író az első, a ki felveti egy Pesten felállítandó szinház eszméjét, ennek tervét is kidolgozza és Kazinczy Ferenczczel és gróf Ráday Pállal megalapítja az első magyar színjátszó társaságot (1790).

Az irodalom terén vezető, irányító szerepet játszottak e korban a ludányi születésű Ráday Gedeon, (1713-1792), a nemzeti kulturának egyik leglelkesebb apostola, az irodalom nagy meczenása, a róla elnevezett »Ráday-nem«-nek, a rímes-mértékes verselésnek megteremtője és az első, a ki felismervén a »Szigeti veszedelem« költői szépségeit, nemzete figyelmét Zrinyire irányítja.

Nógrád vármegye szülöttje a magyar szépprózának nagymestere, Kármán József is (1769-1794), a »Fanni hagyományai«-nak, az első magyar lélektani regénynek az írója, a ki műveiben élesen mutat rá a műveltségben való hátramaradottságunk okaira és kész programmot ad irodalmunk újjáteremtésére. Az ő lelkében fogamzik meg először Pest irodalmi középponttá tételének az eszméje is.

Azt a kulturális életünk fejlődésében mély nyomokat hagyó, előkelő szerepet, melyet Nógrád vármegye irodalmunk felujulása korában játszott, a következő időben, a nemzeti költészet-korában is megtartja. Múlt századi költői és tudományos irodalmunk nem egy kiváló, halhatatlan emlékű alakjának bölcsője Nógrád vármegye földjén ringott; innen sugárzott ki nevök fénye, nemcsak a hazába, hanem egyik-másik jelesé az egész művelt Európába.

Kováts-Martiny Gábor (1782-1845), a túrmezei születésű, pozsonyi lyceumi tanár, a külföldön is kiváló astronomus hírében állott. Az ábelfalvai Petényi Salamon Jánosnak (1799-1855), a világhírű tudósnak, a tudományos madártan megalapítójának nevét nemcsak hazánk, hanem a külföld nagy ornithologusai is hálával és tisztelettel említik és egész életére gyűjtött állattani megfigyeléseiről már egy egész kis könyvtárt írtak össze. Katona István örökét a történeti kutatás terén a Balassagyarmaton született híres történetíró, Nagy Iván (1824-1898) vette át e korban, nem kisebb rátermettséggel művelve ezt a tudományt.

Költői és szépprózai irodalmunkban maradandó babérokat szereztek maguknak a herencsényi Lisznyay Kálmán (1823-1863), a múlt század ötvenes éveinek híres palóczköltője, a vidékies »kelmei költészet« megindítója; a kisterenyei születésű Abonyi Lajos (1833-1898), a hatvanas évek egyik legolvasottabb írója, az alföldi népélet kitűnő rajzolója; a balassa-gyarmati Bérczy Károly, a kiváló novellista, műfordító és a magyar sportirodalom megalapítója.

Legújabb, modern irodalmunknak is olyan költőket és tudósokat ajándékozott e vármegye, a kiknek neve a világirodalom legjelesebbjei között ragyog.

A kiváló érsek, Széchenyi mellé, kit Nógrád vármegye adott a nemzetnek, méltóan sorakozik a szécsényi származású Haynald Lajos (1816-1891), a rendkívüli 256képzettségű, kalocsai biboros érsek, a kitűnő szónok, a tudós író, a bőkezű műbarát, ki a tudományok szeretetében a Kubinyiak nyomdokain haladva, nagy alapítványával lehetővé tette a Múzeum növénytani gyűjteményének külön osztálylyászervezését.

Tudós földijének, Petényinek munkáját folytatja a növénytan terén az ipolylitkei Borbás Vincze (1844), az európai hírű botanikus, a ki nevét számos róla elnevezett növény felfedezésével tette halhatatlanná a tudományban.

Szépirodalmunk terén a legújabb korban Nógrád vármegyének köszönhetjük irodalmunk két legnagyobb költőjét, az alsósztregovai Madách Imrét (1824-1864), »Az ember tragédiája« halhatatlan szerzőjét és Mikszáth Kálmánt (1849-1910), a világirodalom egyik legelső novellistáját és regényíróját.

E rövid, csak a főbb vonásokban megrajzolt vázlatból is világosan látható az a kulturális életünkben mélyen szántó, szorgalmas és hasznos munka, a melyet Nógrád vármegye írói és tudósai nemzeti műveltségünk fejlesztésében és kialakításában végeztek. Hogy a kép teljes legyen, alább felvonultatjuk betűrendben a vezéreken és irányítókon kívül a nem kevésbé érdemes közvitézeket is, kik e kulturális munkában a nagyokat segítve, támogatva, Nógrád vármegyének az egész nemzet előtt tiszteletet szereztek.

Kiegészítésül azonban érdemesnek és érdekesnek tartjuk még feljegyezni azokat az irodalmi eseményeket is, melyek Nógrád vármegyéhez füződnek.

A középkori európai jogi irodalomnak egyik legbecsesebb terméke és a magyar igazságszolgáltatásnak máig alapvető munkája e vármegyében készült. Midőn ugyanis II. Ulászló Werbőczy István országbírót megbízta Magyarország szokásos jogának feljegyzésével, Werbőczy alsópetényi birtokára vonult vissza és itt írta meg nagy művét, a Tripartitum opus juris consoetudinarii Incl. Regni Hungariaet, melyet az 1514-iki országgyűlés megerősített.

Ugyancsak Nógrád vármegyéhez kapcsolódik irodalmunk legnagyobb lirikusának, Petőfi Sándor több költeményének alkotása is. Petőfi első felső-magyarországi útja alkalmával 1845 junius 2-án barátjával, Steller Antal losonczi ügyvéddel, ki maga is verseket írogatott, Losonczra utazott, hol több napot töltött. Ez alkalommal, junius 3-án, megtekintette a füleki várromot, 4-én a gácsi várat. Ugyanezen a napon Kocsi György, losonczi birtokos nagy ebédet adott tiszteletére. Junius 10-én Petőfi több szekéren, nagy társasággal Somoskőre, innen Salgóra rándult ki. E várrom regényes fekvése egészen elragadta a költőt. Az Uti jegyzetek-ben azt írja róla: »E vár oly rendkívüli helyen fekszik, hogy gondolatnak is őrült volt oda építeni. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán, tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt«. Ugyanezek a várromok ihlették a költőt a Salgó czímű vadromantikus költői elbeszélése megírására, melyet 1846-ban készített el. Junius 14-én ismét Losonczra ment, a mikor egy hétig Steller vendége volt. Ez idő alatt megismerkedett Steller jegyesével, Plachy Vilmával, a ki Petőfi rokonszenvét és bizalmát rögtön annyira megnyerte, hogy hosszan elbeszélgetett vele az ő Etelkájáról. E találkozás emlékére írta P...y Vilma kisasszonyhoz czímű költeményét.

Érdekesebb Petőfinek Weisz Rozáliával, a szép és művelt losonczi zsidó varrólánynyal való találkozása. Barátja, Karády Ignácz, keltette fel a költő érdeklődését a szegény varróleány iránt. Petőfi meglátogatta. A leány, ki a költő műveit ismerte, meghatva fogadta Petőfi látogatását, ki beszélgetésbe elegyedett a leánynyal. Természetessége, műveltsége, helyes itélőképessége és szépsége annyira elragadták, hogy délig nála ült, és mint maga bevallá barátainak, »halálosan szerelmes« lett bele. Ezt egy második találkozása alkalmával meg is mondta a leánynak. A költő már házasságra gondolt, midőn megtudta, hogy a leány már menyasszony. Ekkor elhatározta, hogy eltávozik Losonczról. Junius 22-én délelőtt elment a leányhoz, meghatottan elbúcsuzott tőle, és homlokon csókolván őt, távozott. Ennek az ismeretségnek és szerelemnek emlékét örökítette meg Petőfi A varróleány czímű költeményében. A leány, ki a keresztény hitre tért és Kemény Gábor szolgabíró neje lett, a 90-es évek elején halt meg Alsó-Nógrád egyik falujában.

Petőfi nem felejtette el a Losonczon töltött kellemes napok emlékét, mert két év mulva, 1847 julius 1-én, ismét odarándult, újra meglátogatta Plachy Vilmát, ki ekkor már Steller neje volt és egy napot töltött náluk. (Stellerné 1849-ben halt meg Losonczon.) A házat, melyben Petőfi oly gyakran megfordult, 1899-ben emléktáblával jelölték meg.

257Érdekes irodalmi vállalkozásnak szolgált alapjául az a szomorú esemény, midőn 1849-ben a Grabbe tábornoktól vezetett oroszok Losoncz városát felgyújtották és elpusztították. A tönkretett város helyreállítására országos segélygyűjtés indult meg. E czélból adta ki Vahot Imre a Losonczi Phönix czímű részvét-albumát is, mely nemcsak több ezer forintra rúgó segély-összeget szerzett a, városnak, hanem fontos irodalmi nevezetesség is lett, mert ebben a kor legjelesebb íróinak (Jókai, Petőfi, Vörösmarty, Gyulai, Tóth Kálmán, Tompa, Eötvös József, Garay, Vas Gereben stb.) művei között jelent meg Arany János, Toldi szerelmének első fogalmazványa, a Daliás idők első éneke is.

Itt adjuk betűrendben a Nógrád vármegyében született írók, költők és tudósok életrajzát és műveik jegyzékét.

Abonyi Lajos (családi nevén Zsarolyáni Márton Ferencz) szépirodalmi író, a Kisfaludy- és Petőfi-társaságok tagja, szül. 1833 január 9-én, Kisterenyén. Tanulmányait a kecskeméti ref. kollégiumban s a pesti ev. liczeumban végezte, a jogot a pesti egyetemen hallgatta. A szabadságharczban mozgó nemzetőrként vett részt, majd egy lengyel menekülttől a franczia és angol nyelvet sajátította el. Tanulmányait elvégezvén, 1853-ban hazament és otthon gazdálkodott, de a mellett állandóan a szépirodalommal is foglalkozott. 1861-ben Pest megye al- és tb. főjegyzőnek, majd 1867-ben járási gyámfelügyelőnek választotta meg, mely hivatalát 1872-ig viselte. Később nagyabonyi birtokára vonult vissza, hol meghalt 1898 április 28-án. Abonyi alig húsz éves korában lépett az írói pályára. Az irodalomba Nagy Ignácz, a Hölgyfutár szerkesztője vezette be és igazi magyar zamatú népies elbeszéléseivel csakhamar egyik legtekintélyesebb és legkedveltebb írója lett a hatvanas éveknek. A Hölgyfutárnak 1851-62-ig rendes munkatársa volt és azóta az összes szépirodalmi lapok közölték elbeszéléseit, melyeknek száma körülbelül százra tehető. Műveinek tárgyát többnyire az alföldi nép életéből veszi, melynek az ő korában egyik legkitünőbb rajzolója volt. Bár regényeinek szerkezete többnyire kuszált, homályos, de annál sikerültebbek novellái, melyeket a falusi élet egy-egy alakjának élénk jellemzése, írójuknak egészséges, derült életfelfogása, szelid humora és eredeti népies előadása, hosszú ideig a közönség kedvelt olvasmányaivá tettek.

Amiodt István, tudós jezsuita, született 1676 deczember 22-én, Füleken. 1692-ben a jezsuita szerzetbe lépett és tanulmányai végeztével Nagyszombatban, Bécsben, majd Gráczban theologiát és filozófiát tanított. Mint Erzsébet főherczegnő gyóntatója, kíséretében Brüsselbe ment, és húsz éven át volt a főherczegnőnek politikai ügyekben tanácsadója. Erzsébet halála után visszatért Bécsbe, a hol udvari könyvtárnok lett. Meghalt 1756-ban. A bécsi császári könyvtárban őrzött 20 kötet theologiai kéziratán kívül négy latin munkát írt.

Baintner Ferencz dr., szül. Balassagyarmaton. A kolozsvári gazdasági akadémia vegytan-technológiai tanszékének rendes tanára, az Erdélyi Gazdasági Egyesület igazgató-választmányi tagja, a Kolozsvármegyei Gazdasági Egyesületnek meghívott tagja, az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek rendes tagja, a kolozsvári országos borvizsgáló szakértő bizottság tagja, a Természettudományi Társulat rendes tagja, az Országos Nemzeti Szövetségnek és az Állami Tisztviselők Egyesületének tagja stb. stb.

Balás Károly (Sipeki), szül. Balassagyarmaton, 1877 január 4-én. Iskoláit Balassagyarmaton, Lőcsén, Váczon, az egyetemet Budapesten, Bécsben és Genfben végezte. Jogi és államtudományi doktori és ügyvédi oklevelet szerzett 1901-1903-ig. Budapesten a bíróságnál joggyakornok s aljegyző, 1903-ban Nógrád vármegye tiszti alügyészévé választotta s ebben, illetőleg később tb. fő ügyészi minőségében, 1906 szeptemberéig működött. Kezdetben a szépirodalomhoz fordult, de már korán a tudományos irodalomra tér át. Vármegyei tisztviselő korában írta s adta ki »A Népesedés« című közgazdasági monográfiáját (Budapest 1905), melynek alapján a kassai állami jogakadémián a közgazdaságtan tanárává nevezték ki s 1906 szeptemberétől ott működik. 1908-ban a budapesti tud. egyetemjogi s államtudományi karán szaktárgyából magántanárrá habilitálták. Több külföldi tanulmányutat is tett. A kassai egyetemért való mozgalomban is élénk részt vett a mozgalom memorandumának szerkesztésével és az egyetemi nagy bizottság gyakori előadójaként.

Balassi (Balassa) Bálint, Gyarmati és Kékkői báró, lírai költő, a magyar műdal megteremtője, 1551-ben született. Születési helye nincs teljes biztossággal megállapítva. Némelyek Szolnokot, mások Divényt tartják annak, de a legnagyobb valószínűség szerint Kékkőn, a család ősi fészkében született. Hogy nagyon gondos nevelésben részesült, az kitetszik műveiből, melyek a klasszikus és korabeli külföldi irodalom alapos ismeretét árúlják el. Nevelője Bornemisza Péter, a család udvari papja, korának egyik legnagyobb tudósa és írója, a protestantizmus apostola volt. Első munkájának megírására édes atyjának szomorú sorsa indította. A Habsburg-házhoz hű atyját ugyanis Kenderessy István abba a gyanúba keverte, hogy sógorával, Dobó Istvánnal, János Zsigmondhoz szít, miért is Miksa császár 1569-ben Balassa Jánost elfogatta és börtönbe vettette. Felesége a következő évben kiszabadította és ekkor családjával Kékkő várába vonult vissza, ártatlansága tudatában mély bánatba merűlve a császári kegy elvesztése fölött. Erre az időre esik Bálintnak első irodalmi kísérlete. A szülők bánata ugyanis mélyen meghatja a mélyérzésű fiut és szüleinek »háborúságokban való vigasztalására« lefordítja Bock Mihály, német írónak híres művét, a Betegh lelkeknek való fives kertecskét (Krakkó, 1572). A könyv megjelenése idejében Balassi János ártatlansága is kiderült és Miksa király 1572 junius 14-én ismét kegyeibe fogadta. A Rudolfot koronázó pozsonyi országgyűlésen, junius 25-én, az apa fiaival együtt megjelenik, résztvesz az udvari mulatságokon, a melyek egyikén Bálint is magára vonja az udvar figyelmét a mennyiben az ekkor már daliás ifjú egy juhász-tánczot annyi kellemmel jár el, hogy a király, a külföldi fejedelmek és a főurak elragadtatással gyönyörködtek benne. Ebben az időben első katonai kiképzését atyja oldalán a végvárakban nyerte. Hogy e pályán tovább haladhasson, 1574-ben a Felvidék legnevezetesebb végvárába, Egerbe megy, melynek hős kapitánya, Ungnád Kristóf ennek felesége, Lossonczy Anna, szívesen látták.

De nemcsak a vitézi gyakorlat, hanem más és mélyebb ok is ide vonzotta. Balassiék ugyanis 1565 és 1570 között Divényben és Kékkőben tartózkodtak, közel Somoskőhöz, hol Lossonczy István özvegye lakott Fruzina és Anna lányaival. A két család néha ellátogatott egymáshoz és Bálint itt ismerkedett meg a vele egyidős Lossonczy Annával, a ki iránt melegebb vonzódást érzett. A kezdődő szerelmi viszonynak hamar vége szakadt, mert Anna 1567-ben Ungnád Kristóf neje lett. Valószínűleg ennek az el nem feledett ismeretségnek az emléke is közbejátszott, hogy Bálint Egerbe került. A találkozás nagy hatással volt mindkettőjükre, de Bálint életére és költészetének kifejlődésére egyenesen elhatározó és végzetes lett. Lossonczy Anna ekkor szépségének teljes pompájában viruló, élénk, kaczér menyecske volt, a kinek látására a délczeg, tüzes lovagban felébredtek a régi emlékek, forró szerelemre gyullad a szép asszony iránt és szóval, kéréssel, 259szerelmes versekkel ostromolja. Ungnádné hiúságának hízelgett a hódolat és ez a szerelem tette Balassit igazán költővé, ez a kielégítetlen szenvedély kíséri végig egész életén, ez lesz szomorú, zaklatott életének tragédiája. A kaczér asszony, úgy látszik, csak játszott a költővel, mert ha ez hosszú, forró esengés után nyert is ideáljától néha egy-egy biztató mosolyt, máskor Anna úgy viselkedett, hogy Bálint szívét a bizalmatlanság, kétség és féltékenység kínjai gyötörték. Végre mégis megembereli magát s elhatározza, hogy nem gyötrődik tovább. Ebben az időben történt, hogy Miksa császár, Báthory István ellenében a maga pártfogoltját, Békés Gáspárt akarta az erdélyi fejedelmi székbe ültetni. Alig harsan fel a hadi toborzó, Balassi kiragadja magát a szerelem bilincseiből, beáll a seregbe és négyszázadmagával elindul Egerből Békés segítségére, Báthory ellen. Tán a dicsőség vágya hevítette? Vagy tán azt remélte, hogy a kit szerelmes versei nem tudtak megindítani, azt vitézi tetteivel fogja maga iránt szerelemre gerjeszteni?! ... Bárhogyan is gondolkodott, számítása nem vált be: Balassi Békést el sem érte. Csapatát Erdély határán Kornis Gáspár szétszórta, majd Hagymásy lovasai támadták meg, maradék seregét teljesen megsemmisítették és Balassit fogságba hurczolták. Báthory azonban - valószínüleg a lantos vitéz atyja iránt aló tekintetből - nemcsak megkegyelmez a fogolynak, hanem kegyelmébe is fogadja, sőt mikor a török császár a foglyok kiadatását követelte, a fejedelem Bálintot Lengyelországba szöktette, melynek trónján ekkor már Báthory ült. Itt tartózkodott 1576 közepétől 1577 elejéig, a mikor a szülői iránt való szeretet ismét hazahozta. Balassi János ugyanis május havában meghalt, de az a gyanú terhelte, hogy fia váltságáért felajánlotta kardját a török szultánnak. E hírre Balassi visszatér hazájába, Bécsbe megy, és nemcsak atyját tisztázza az árulás gyanúja alól, hanem sikerül neki a császár kegyét a maga számára is megnyerni. 1578 február 2-án, a pozsonyi országgyűlésen leteszi a hűségesküt és Rudolf császár ötven huszár kapitányának nevezi ki Egerbe.

Visszatérve a végvárba, újra látja Annát és ismét lángra lobban a lelkében szunnyadó szerelme, melynek hatása alatt fakadnak lantján azok a szép versek. Vidám, sőt boldog napokat töltött itt Balassi imádott hölgye körében; de a boldogság nem sokáig tartott, mert Ungnádot horvát bánná nevezte ki a császár, és Anna elhagyta Eger várát. A szép asszony távozása bánatba borította Balassi szívét. Bánatát eleinte dévaj mulatozásokkal, hadi kalandok keresésével, más asszonyok szerelmének, kegyének elnyerésével enyhítgette. De azután jött a kijózanodás ideje. Belátta, hogy Anna után hiába vágyakozik. Az idő is múlik, végre neki is biztos révbe kell jutnia.

Unokatestvére, Dobó Krisztina, Várday Mihály főpohárnokmester felesége ez időben özvegységre jutott. Szép, gazdag asszony volt, kinek özvegységében, hogy birtokait kapzsi rokonai ellen megoltalmazhassa, bátor, vitéz férfire volt szüksége. Szeme Bálintra esik és a költő, ki már a sok csélcsap szerelmeskedést is megúnta, egy nyugodt, boldog családi élet reményében Sárospatakon megesküdött özv. Várdaynéval. Balassi azonban keservesen csalódott reményében; mert e házasság nemcsak hogy nem hozta meg a költőnek a régóta sóvárgott nyugalmat és boldogságot, hanem kútfeje azoknak a kínos megpróbáltatásoknak, meghurczoltatásoknak és végnélküli osztálypöröknek, melyek a költő életét ezentúl végképpen megkeserítették. Házasélete nem volt boldog. Bár időközben egy fiuk született, felesége mindinkább elhidegült tőle. Ezalatt ellenségei tovább zaklatják. Rómában bevádolják, hogy mohamedán-módra él és kis fiát is törökmódra kereszteltette, Musztafa nevet adván neki. Hogy e pörtől megmeneküljön és ártatlanságát bebizonyítsa, a katholikus hitre tért át. Mindez nem használt: a római szentszék házasságát törvénytelennek mondja ki, Ernő főherczeg felbontja és Krisztina elhagyja férjét. Bálint szívében új remény éledezett. Lossonczy Anna férje ugyanis ez időben meghalt és Anna is szabad lett. Újra fölébredt szerelme sugallta lantjára azokat az édes, sovár, szenvedélyes Anna-Julia-dalokat, melyek a XVIII. század végéig líránknak legszebb hajtásai. Ugyanebben az időben drámai alakban is megörökítette szívének küzdelmeit; de hiába! Annát már Balassinak szerelmes versei nem hatják meg. A 42 éves, de még mindig szép Ungnádné most már józanul, higgadtan gondolkodik és az eladósodott, pörei és törvénytelen házassága miatt rossz hírbe keveredett lovagot nem tartotta magához illő férjnek és őt kereken kikosarazva, gróf Forgách 260Zsigmondhoz ment. E csalódás végképpen megtörte a költőt. Felesége elhagyta, kedvese visszautasította, birtokait - Véglest, Ujvárt - Balassi András elpörölte. Úgy látta a költő, hogy nincs többé semmi keresni valója ebben az országban. Megírja Bujdosó-énekét, melyben kéri istent, hogy: »... Légy már vezérem, Mert ím bújdosni űz nagy bú és szemérem.« Elbúcsúzik édes hazájától, barátaitól, rokonaitól; megáldja őket, még Lossonczy Annát is, »szerelmes ellenségét, hozzá háládatlan, kegyetlen szerelmét« - azután bujdosásnak indúl. (1589.) Először a Felvidéken bolyongott, majd Lengyelországba ment. Szerelmi bújában itt új szerelemben keresett vigasztalást. Különösen Caelia kötötte le a költő szívét, ki Annára annyira hasonlít, mint »Két egy ágon termett meggy.« E szerelem hatása alatt keletkeztek a művészi tökéletességű, szép Caelia-dalok. Ugyanitt kezdte fordítani Campianus Edmond angol egyházi író könyvét. Négy évig tengette életét Lengyelországban, midőn a török ellen indítandó dunántúli hadjáratnak híre 1593 őszén ismét hazahozza. Beáll a hadseregbe, elfoglalja a töröktől atyja várát, Divényt, azután Kékkőt, Somoskőt és Füleket is hatalmába keríti. De érdemeit nem részesítik a kellő elismerésben és jutalomban, azért elkeseredve ismét visszavonúl Krakkóba. A következő év tavaszán azonban újra visszajön, hogy részt vegyen Esztergom visszafoglalásában 1594 május 19-én a magyar hadsereg már a Vizivárost ostromolta. Ebben az ütközetben kapott súlyos sebet Balassi Bálint. Istvánffy szerint a golyó ágyékon érte, Dobokay Sándor jezsuita feljegyzése szerint egy ágyúgolyó mindkét lábát elvitte. Esztergom városába vitték a sebesültet, hol betegágyánál a költő leghűbb barátja és tanítványa, Rimay János és Dobokay Sándor jezsuita gyóntatópap enyhítették gondos ápolásukkal még hátralevő napjait. Úgylátszik, a költő maga kereste a halált; mert midőn nagy fájdalmai között gyóntatópapja vigasztalta, csillapító szavára azt mondta neki: »Hiszen atyám, azt akartam, hogy így legyen.« A lábain végzett műtét következtében beállt sebláz 1594 május 26-án véget vetett a költő hányatott-zaklatott életének. Balassa Bálint nemcsak a maga korának, hanem egész irodalmunknak a XVIII. század végéig legkiválóbb lirikusa, általában az első igazi, Istentől ihletett magyar költő, a kit nyelvnek szépségében, a költői kifejezések gazdagságában, a formák változatosságában, az érzések mélységében, őszinteségében; közvetetlenségében és általában eredetiségében csak Petőfi mul felül.

Költeményei nem jelentek meg életében nyomtatásban, de kéziratban idáig el voltak terjedve. Vallásos, vagy - a mint kora nevezte, - istenes énekei, Rimay Jánosnak, Balassi legjobb barátjának és költőtanítványának énekeivel együtt jelentek meg először 1631-ben és azóta mintegy 40 kiadást értek. Bár ezekben a vallásos költeményekben általában megtalálhatók a protestáns egyházi költészet akkori eszméi és érzései, de korukon felül emeli őket a hangnak a melegsége, őszintesége és a személyi vonatkozások, melyek éreztetik, hogy e költemények nem egyházi czélra készültek, nem oktatásul íródtak, hanem azok egy sokat hányatott és üldözött, vígasztalan szomorúságában es töredelmes bűnbánatában a bocsánat reményével Istenéhez fordult szívnek igaz megnyilatkozásai. Istenes énekeit felülmúlják hazafias-, különösen katona- és természet-dalai, melyekkel műköltészetünkben először lép a világi dal új ösvényére. Első költőnk, ki megtalálja a természet szépségeit és annak jelenségeit lelkének hangulataival összhangzásba hozva, azokat érzéseinek kifejezésére használja.

Költői tehetsége azonban »virágének«-eiben, szerelmi lírájában emelkedik a legmagasabbra. Virágénekeit csak 1874 óta ismerjük, mikor azokat Deák Farkas, a báró Radvánszky család radványi levéltárában egy kódexbe írva, Rimay verseivel együtt felfedezte. Először Szilády Áron adta ki e virágénekeket. Addig nyomtatásban nem jelentek meg, bár a saját kora ismerte őket és a XVIII. században is el voltak terjedve. Így tudjuk, hogy gróf Zrínyi Miklósnak, a költőnek könyvtárában, Barakonyi Ferencz gyűjteményében is, stb. megvolt Balassi virág-énekeinek egy-egy kézirati példánya.

E virágénekekben tárul fel előttünk Balassi költészete teljes változatosságában és pompájában. Balassi, mint Petőfi, igazi dalos természet, a kinek lelkéből minden érzés, minden hangulat dalt fakaszt. Szíve, szerelme válságának minden mozzanata visszatükröződik költészetében, mely mindenekfölött igaz, őszinte, közvetetlen és eredeti. Bár sokszor merít a népdalból, a korabeli német, oláh, lengyel, török, olasz költészetből, sőt a középkori latin nyelvű szerelmi lírából 263is, de bármely forrásból merít, az idegen anyag az ő lelkében mindig újjá, magyarrá egyénivé és eredetivé lesz. A milyen változatos a tartalomban, érzésben és hangulatban, olyan a formában is. A korabeli költészetnek hosszadalmas, nehézkes versalakjait átalakítja, megtördeli, érzése csapongásainak alkalmas kifejezőjévé teszi és megteremti azt a dallamos versformát, melyben a Júlia-dalok legnagyobb részét írta, a róla elnevezett Balassi-strófát. Költészetével messze kimagaslik kora írói közűl és egyike azoknak a régi költőknek, kiknek verseit még ma is élvezettel lehet olvasni. Összes műveit kiadta Szilády Áron 1879-ben.

Balassa Bálint (gróf, Gyarmati és Kékkői) kir. tanácsos, Hont vármegye főispánja, költő, született 1626-ban vagy 1631-ben. Ifjúságának éveit nagyon megkeserítette mostoha anyja, a kinek kegyetlenségei elől kénytelen volt a nagyszombati jezsuitákhoz menekülni. Innen tanulmányait folytatni a bécsi egyetemre ment. Atyja halála után (1649) birtokait elfoglalta. Később részt vett a törökök elleni harczban (1664), a mikor kinevezték Hont megye főispánjának és grófi ranggal tüntették ki. 1665-ben kékkői, 1667-ben korponai főkapitány, 1677-ben a kir. tábla bírója lett. Meghalt 1684-ben.

Balassi (Balassa) Ferenc (gróf Balassa-gyarmati) cs. és kir. kamarás, Horvát- és Dalmátország bánja. Iskoláit a bécsi Teréziánumban végezte. Kiváló műveltsége és a császári házhoz való ragaszkodása miatt Mária Teréziának és II. Józsefnek igen kedvelt embere volt. Mária Terézia grófi rangra emelte. II. József 1785-ben horvát bánná és a zágrábi kerület főbiztosává tette, mely minőségben Horvátország alkotmányát és jogait sértő, törvényellenes kormányzása miatt gyűlöletessé tette magát. 1792-ben Bécsbe, később Pozsonyba vonult vissza. Meghalt 1807-ben Kékkőn. Vele kihalt a család grófi ága. Casielae St. Stepani regis Hungariae vera imago et expositio czímű munkáját még mint a Teréziánum növendéke adta ki Bécsben 1754-ben. Ezenkívül a Nemzeti Múzeum is őrzi egy kézíratát Elaboratum de insurrectione Hungariae Josepho II. imp. anno 1709 czímmel.

Balassi (Balassa) Zsigmond (báró, Gyarmathi) cs. és kir. kamarás, Nógrád megye főispánja. 1595-ben nőül vette herczeg Zborovszky Erzsébetet Krakkóban. Menyegzőjén a lengyel király is jelen volt. Sokat utazott és képzett ember volt. 1609-ben Magyarország követe volt Sziléziában. 1619-ben újra építteté a megrongált Kékkő várát. Meghalt 1623-ban. Három kiváló szónoklata maradt ránk.

Balogh Péter (Ócsai) cs. és kir. valóságos belső titkos tanácsos. Zólyom megye főispánja s a magyarországi ág. evang. egyházak főgondnoka. Született Bágyonban 1748-ban. Előbb Nógrád megye szolgabírája, majd alispánja volt. 1787-ben udvari tanácsos, 1791-ben Torontál, 1802-ben Zólyom megye főispánja lett. Jelen volt az 1790-91-iki országgyűlésen, hol a protestánsok vallásszabadsága ügyében tartott beszédei feltűnést keltettek. 1789-ben főgondnoka .lett a magyarországi ág. evangélikusoknak és elnöke volt az 1791-iki első egyetemes protestáns zsinat-nak. Meghalt Bágyonban 1818 október 16-án. Négy latin nyelvű munkát írt.

Baloghy Dezső (Balogi) előbb huszártiszt, gazdász, később szolgabíró, utóbb hosszú időn át Nógrád vármegye levéltárosa. Munkássága részben történelmi, részben szépirodalmi. Munkatársa volt a Bolond Istók, Magyar Nyelv, Magyar Nyelvőr és Etnographia cz. lapoknak.

Baloghy László (Baloghi) megyefőnök. Született Berczelen 1799-ben. Előbb nógrádmegyei aljegyző és a konzervativ pártnak 1848 előtt egyik buzgó tagja volt. A szabadságharcz után egyideig hontmegyei cs. kir. főnök lett. Azután Pestre költözött és itt halt el 1858-ban. Önálló munkája: Nemzetiség és alkotmányi mozgalmak honunkban. Pest, 1841. Több verse jelent meg a lapokban.

Baltik Frigyes, főrend, dunáninneni ág. hitv. ev. kerületi püspök, balassagyarmati lelkész, a theologia tudora, szül. 1834-ben. A gimnáziumot Selmeczbányán, a theologiát Pozsonyban, Bécsben, Bázelban és Halleban végezte és közben 1853-55-ig tanító is volt. 1859-ben tanár lett a beszterczebányai gimnáziumban. 1870-ben Liptószentmiklóson lelkészszé választották. 1872-ben liptói 264alesperes, 1875-ben főesperes lett. Időközben a dunáninneni ág. h. ev. egyházkerületi gyámintézet, majd a magyarhoni egyetemes ev. gyámintézet elnökévé, 1890-ben pedig a dunáninneni egyházkerület püspökévé választották. Az 1894. évi Zsinati törvények alapján készült új kerületi beosztás következtében 1895-ben a balassagyarmati lelkészi állást foglalta el. Nagyszámú egyházi vonatkozású munkáinak jegyzékét szülővármegyéjének (Hont) monografiájában közöltük.

Bartók Jakab losonczi tanító szül. 1861-ben. A lapokban megjelent czikkein kívül a következő munkákat írta: Kérdések az anyanyelv tanítása köréből. Losoncz, 1897. - Gyermektanulmányi feljegyzések. Ugyanott 1905. - Szocziális szempontok az elemi iskolában. Ugyanott 1908.

Benczur János ügyvéd, jogi író, szül. 1817-ben Losonczon. 1842-ben ügyvéd, majd járásbíró lett. Meghalt Rimabrézon 1852-ben. A Jelenkor munkatársaként közjogi viszonyainkat tárgyaló czikkeivel Széchenyi figyelmét is fölkeltette.

Benczur Miklós országgyűlési képviselő, hirlapíró, szül. Losonczon, 1819-ben. 1842-ben ügyvédi oklevelet nyert. A szabadságharcz alatt, mint népgyűlési szónok és ellenzéki hirlapíró nevezetes szerepet játszott. A szabadságharcz után halálra itélték, de az itéletet a királyi kegyelem fogságra változtatta, melyből 1853-ban szabadúlt ki. 1861-ben Nyiregyháza orsz. képviselőnek választotta meg. Meghalt 1862 június 14. A kenyérmezei csata czímű munkája az Életképek V. kötetében jelent meg (1846). Ezenkívül számos beszélyt, verset és történeti czikket írt a korabeli szépirodalmi lapokba.

Berczelly Jenő, (Berczeli) v. bels. titk. tan., kir. táblai elnök, szül. Berczelen, 1842 április 10-én. Középiskoláit és a jogot Pesten végezte. 1863-ban a pesti kir. ít. táblánál volt joggyakornok, ugyanaz évben a m. kir. udvari kanczelláriához került. 1867-ben a m. kir. igazságügyminisztériumban fogalmazó, 1869-ben titkár, 1872-ben osztálytanácsos, 1876-ban miniszteri tanácsos, 1885-ben a budapesti kir. itélőtáblánál tanácselnök, 1891-ben a kolozsvári kir. it. tábla elnöke lett. 1894 óta a kassai kir. tábla elnöke. Közben katonáskodott is és 1874-ben mondott le honvédhuszár főhadnagyi rangjáról. Jogtudományi tanulmányain kívül - különösen fiatal korában - a szépirodalommal is foglalkozott, a mikor Jenőke álnév alatt tárczaczikkeket és beszélyeket írt a Hölgyfutárba, a Pesti Hölgydivatlapba és a Thaly Kálmántól szerkesztett Nemzeti Képes Ujságnak volt főmunkatársa.

Bérczy Károly (Gyarmati), író, a Magyar Tud. Akadémia és a Kisfaludy-Társaság tagja, szül. 1821-ben, Balassagyarmaton. Ügyvédi vizsgája után 1842-ben a helytartótanácshoz nevezték ki, majd 1847-ben gróf Széchenyi István mellett a közlekedési bizottság tollvivője lett, de súlyos betegségbe esvén, 1849-ben lemondott hivataláról és ezentúl teljesen az irodalomnak élt. Bérczy Károly a múlt század ötvenes éveinek egyik legműveltebb írója volt. Regényt ugyan nem írt, de novellái, melyek a korabeli szépirodalmi folyóiratokban jelentek meg, összesen öt kötetre mennek. Költői irányára nagy befolyással volt Széchenyivel való összeköttetése. Valószínüleg ez vezette őt az angol irodalom, élet és szellem tanulmányozására. Sokat fordított angolból, különösen Dickens és Washington Irving műveiből, de eredeti művein is meglátszik az angol irodalom hatása. Beszélyeit kerek szerkezet és költői előadás jellemzik. Legsikerültebbek az Életutak és a Gyógyult seb czímű novellái. Az első erőteljes tragikumával, az utóbbi a főrangú életnek, és a női léleknek kitünő rajzával mindenkor értékes műve lesz a magyar elbeszélő irodalomnak. Esztétikai tanulmányai közül nagybecsűek: Madách Imre emlékezete (Főv. Lapok, 1866) és az Irodalmi humorról tartott akadémiai székfoglalója. Irodalmi működésének talán legmaradandóbb emléke Puskin Anyégin-jénak művészi fordítása. Ugyancsak Széchenyivel való ismeretsége ébresztette fel hajlamát a sport iránt is, melynek fejlesztésében tettel-tollal oly tevékeny működést fejtett ki, hogy bátran mondhatjuk őt a magyar sportirodalom megalapítójának. Igy ő alapitotta 265meg 1857-ben a Lapok a vadászat és lovászat köréből cz. sportlapot, melynek nevét a következő évben Vadász- és Versenylapra változtatván, azt egész haláláig szerkesztette. Ugyancsak szerkesztője volt a Hazai és külföldi vadászrajzoknak (1863) és ö állította össze 1865-ben az első Magyar Méneskönyvet, mely az összes magyar telivérlovak neveit és leszármazását tartalmazza. Kiadott egy magyar-német, német-magyar vadász-műszótárt is (Pest, 1860), melylyel a magyar sportnyelv terén úttörő volt. Nagy műveltsége révén a külföldi társadalmi és politikai viszonyoknak is alapos ismerője volt és mint ilyen, a külföld politikai mozgalmait nagy készültséggel és tapintattal ismertette a korabeli lapokban. Igy ő vezette a Pesti Napló külföldi rovatát (1851-54), a Politikai Ujdonságoknak 1854-ben főmunkatársa, majd 1865-67-ig szerkesztője volt. Irodalmi érdemeinek elismeréséül 1859-ben a M. Tud. Akadémia, 1862-ben pedig a Kisfaludy-Társaság választotta tagjául.

Bereczki Máté, szül. Romhányban, 1824-ben. Középiskolai tanulmányait és a jogot elvégezvén, a szabadságharczban vett részt, s e miatt hét évig bujdosott. Ez idő alatt kertészkedéssel foglalkozott, a mit folytatott még akkor is, midőn Sármezey Antal csanádmegyei kincstári bérlő gyermekei mellett nevelő volt Mezőkovácsházán, a hol saját kertet is szerezvén, magát egészen a gyümölcsfatenyésztésre adta. Kertje háromezer gyümölcsfájával a külföldön is híres volt. Gyümölcsfáinak jegyzékét 1875-ben tette közzé. Magyar és német szaklapokban számos dolgozata jelent meg. Gyümölcsészeti vázlatok cz. önálló műve négy kötetben (Arad, 1877-87.) két kiadást ért. Meghalt 1895-ben. Emlékszobrát 1898-ban leplezték le a budapesti m. kir. kertészeti tanintézetben.

Béri Gyula, költő, szül. 1860-ban, Béren. 1884-ben ügyvédként telepedett le Budapesten. Dalok a természetből cz. verscziklusa, mely 1883-ban a Fővárosi Lapokban jelent meg, mind az olvasóközönség, mind az írók körében figyelmet keltett. Költeményeit összegyűjtve kiadta Költemények cz. alatt 1888-ban. Költői munkálkodásán kívül nagy sikerrel foglalkozik műfordítással is. Igy fordította és bevezetéssel ellátta Constant Benjamin Adolf cz. művét (1886. Olcsó Könyvtár, 211.), Pascal Gondolatait (1890. Olcsó Könyvtár, 273.), La Rochefoucauld Gondolatait (1895.). Fordította Mickiewic Ádám szerelmi szonettjeit (Olcsó Könyvtár), Balsac több elbeszélését (Olcsó Könyvtár), Droz Gusztáv Monsieur, Madame et bébé és Tristesse et sourir cz. munkáiból egy füzetre valót közölt a Magyar Könyvtár 39. számában Az úr, az asszony és a baba czím alatt. Sully Prudhomme költészetét ő mutatta be először irodalmunkban és e fordításait a Kisfaludy-Társaság 1896-ban a Lukács Krisztina-díjjal jutalmazta. E művein kívül több jogtudományi czikket is írt a Jogtudományi Közlönybe.

Bodor Aladár, a filozófia doktora, losonczi főgimn. tanár. Szül. 1880. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, hol az ifjuság vezére volt s mint ilyen, megalapította a népegyetemet s megindította az Egyetemi Lapokat. Kovács Dezsővel ugyanitt szerkesztette az Erdélyi Hirlap cz. szépirodalmi lapot. Szászvároson, Debreczenben és Pápán volt a magyar nyelv és irodalom tanára és jelenleg ugyanilyen minőségben Losonczon működik. Mind e helyeken a helyi sajtónak is tevékeny munkatársa volt. Ír verseket, czikkeket, útirajzokat és tanulmányokat. Verseit a legelőkelőbb fővárosi irodalmi heti lapok, folyóiratok és napilapok közlik.

Borbás Vincze, kiváló botanikus, egyetemi rk. tanár, szül. 1844. júl. 29-én Litkén. Iskoláit Egerben és Pesten végezvén, 1870-ben tanári oklevelet nyert a természetrajzból és a magyar nyelvből. 1871-ben Jurányi egyetemi tanárnak assistense lett, a következő évben pedig a bpesti terézvárosi áll. főreáliskolához nevezték ki rendes tanárnak. Az 1874-75-iki tanévben szabadságot kapott és ez idő alatt Berlinben, Insbruckban, Kopenhágában, Lipcsében és Münchenben tartózkodott, hogy botanikai ismereteit bővítse, s hogy a botanikai intézeteket tanulmányozza. 1881-ben magántanár lett a budapesti egyetemen, 1885-1890. tagja volt az országos közoktatásügyi tanácsnak, 1898-ban egyetemi rendkívüli tanári czímet 266kapott. Természetrajzi, de különösen növénytani kutatásait a M. Tud. Akadémia anyagi támogatásával folytatta, majd más hazai tudományos társulatoktól is többször kapott megbízást egyes növényfajok, vagy vármegyék flórájának tanulmányozására. Igy a magyar kir. földmivelési minisztérium a magyar homokpuszták növényzetének, - továbbá a hazai tölgyek kutatásával, - a kir. magy. Természettudományi Társulat a hazai fészkes. növények monografikus leirásával bízták meg. Vas vármegye növény geografiája és florája cz. munkáját a Magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek állandó középponti választmánya 100 arany jutalommal tüntette ki. Tudományos munkái és kutatásai nemcsak a hazában, hanem a külföldi tudományos világban is ismeretessé tették nevét és műveit, mely utóbbiak többnyire latin, német, franczia és angol nyelven jelentek meg. Állandó magyar referense a kasseli Botanisches Centralblattnak és az Oesterr. Bota n. Zeitschrift-nak. Nevét több növény is viseli, így Cirsium Borbasii, Allium Borbasii, Mentha -Borbasiana, Rubus Borbasiellus stb. Rendkívüli szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Munkáinak, szakkczikkeinek száma oly nagy, hogy azokat csak idevonatkozó szakmunkában lehetne megfelelő helyen és módon méltatni. Tagja volt e munka középponti szerkesztő bizottságának is.

Bolgár Mihály, kegyes tanító-rendi áldozópap és tanár, szül. Kökényesen. 1857-ben tanár lett és rendjének több iskolájában tanította a történelmet, földrajzot és a magyar irodalmat. 1870-ben a szegedi gimnázium igazgatója lett. 1871-ben gróf Andrássy Gyula akkori külügyminiszter gyermekeinek, Tivadarnak és Gyulának nevelője volt és e minőségében tanítványaival többször külföldre is utazott. Meghalt 1879 júl. 15-én. Különösen a történelem, földrajz és a paedagógiai irodalom terén működött és több értekezést írt a szaklapokba.

Brankovics György (szendrői) író és lapszerkesztő, szül. 1843-ban Balassagyarmaton. A budapesti egyetemen theologiát és jogot végzett. 1781-ben katona lett, 1875-ben lemondott honvéd-főhadnagyi rangjáról és nagyobb külföldi utazást tett, a melyről hazatérve, állandóan a fővárosban telepedett le, hol teljesen az irodalomnak szentelte munkásságát. Esztétikai czikkeinek, költeményeinek, tárczáinak, elbeszéléseinek és hirlapi czikkeinek száma felülmúlja a kétezeret. Számos politikai és szépirodalmi lapot szerkesztett. Igy a többek között a Budapest cz. politikai képes napilapot és ennek humoros heti társlapját, az Uj-Budapest-et (1879-1883), a Képes Családi Lapok-at stb.

Concilia (Békesi) Emil, a nagyszombati érseki helynökség titkára, született 1847-ben Ecsegen. 1870-ben szentelték pappá. Ezután több helyen volt káplán. 1883-ban szentszéki jegyző lett Nagyszombatban, majd érseki helynökségi titkár, szentszéki fiscus, 1890 óta szentszéki biró. Hasznos munkásságot fejtett ki különösen az irodalomtörténet és a magyar paedagogia története körében. Nagyszámú értekezései közül nevezetesebbek: A Pray codex hazája (1874), Adalék a legrégibb szentírás-fordítás korának meghatározásához (1880), Mária-siralmak (1876), A legrégibb történeti ének kora (1877), A halotti beszéd kora és hazája 1878), Ki írta a Mondolatot? (1878). E három utóbbi értekezése az Abafi Figyelőjében jelent meg. Pedagogiai irodalmunk legrégibb emlékei (1891) stb. - A Losonczi Lapokban több nógrádi költő életrajzát közölte.

Csávolszky József. Született Bujákon 1843-ban. 1869-ben misés pappá szentelték. Egy ideig nevelő volt, azután a váczi püspökségnél szertartásmester. 1874-ben szentszéki aljegyző, 1875-ben könyvtárnok, szentszéki jegyző és 1877-ben levéltárnok, 1879-ben altanfelügyelő, tiszt. alesperes, a váczi iskolák igazgatója s az iskolaszék elnöke, 1880-ban bölcselettanár a theol. intézetben és főgimnáziumban, 1882-ben püspöki titkár és szentszéki ülnök, 1883-ban a püspök iroda igazgatója, 1885-ben székesegyházi kanonok és a papnevelő igazgatója lett, 267mely utóbbi tisztét három évig viselte. A katholikus folyóiratokba írt czikkein, kivül önálló munkája: A katholikusok autonomiája és az 1871-iki szervezeti szabályzat, Budapest, 1891.

Csávolszky Lajos, ismert nevű publiczista, orsz. képviselő, az Egyetértés megalapítója és szerkesztője, született 1838 junius 3-án Bujákon. 1851-ben Pesten a piarista gimnáziumban kezdte tanulmányait, hol tanára, Horváth Cyrill, nagy hatással volt költői fejlődésére. Itt a tanulóifjúság Reménybimbó czímű folyóiratát szerkesztette. A gimnázium két utólsó osztályát Győrött végezte, hol a Remény czímű ifjúsági lapnak szerkesztője volt. Ez időtől kezdve sűrűn jelentek meg szépirodalmi dolgozatai és teljesen az írói pályára készült. 1861-63-ban a Divatcsarnok főmunkatársa volt. A hatvanas évek politikai mozgalmai azonban Csávolszkyt is magukkal ragadták és a szépirodalomtól csakhamar a hírlapirodalomhoz pártolt. Czikkeinek egyenes, bátor hangja, éles kritikája felkeltették Jókainak, a Hon akkori szerkesztőjének figyelmét, ki a fiatal írót felvette gárdájába. Ez időtől kezdve Csávolszky teljesen a publiczisztikai irodalomnak élt és erős faj- és hazaszeretet lehelő czikkei nagy népszerűségre tettek szert. Kiméletlen szókimondása és gyakran metsző, éles stílusa miatt Csernátony »skorpió«-nak nevezte, a mely név alatt írta azután czikkeit a Honba. Midőn 1869-ben Csernátony a szabadelvűpárt közlönyét, az Ellenőrt megalapította, Csávolszky az Ellenőr főmunkatársa lett. A közlekedésügyi minisztérium ellen írt hírlapi támadásai még növelték népszerűségét, és midőn e czikkei miatt sajtóper útján két havi fogságra itélték, kiszabadulása után a mezőturi kerület országgyülési képviselőnek választotta (1872), mely kerületet négyszer képviselte. 1887-ben Poroszlón, 1892-ben ugyanott másodízben választották meg. Az országgyűlésen a függetlenségi pártnak volt egyik legkiválóbb, leglelkesebb harczosa. Elveinek hirdetésére megalapította 1874-ben április 1-én az Egyetértés czímű politikai és közgazdasági napilapot, a melyet 1899 február 16-ig szerkesztett és a mely - különösen a nyolczvanas években - az országnak egyik legtekintélyesebb és legolvasottabb lapja volt. Anyagi zavarok miatt azonban kénytelen volt lapját eladni. Meghalt.

Csuzi-Cseh Jakab, ref . püspök, szül. 1639-ben Losonczon. Iskoláit Pápán és Sárospatakon elvégezvén, tanulmányainak bővítése végett 1663-ban külföldre utazott. Theologiai doktori oklevelét a híres németalföldi franckerai egyetemen szerezte meg 1665-ben; innen Utrechtbe ment. Hazájába visszatérve, Kecskeméten rektor, majd Komáromban lelkész lett, honnan azonban a református tanítókkal és tanulókkal együtt Hofkirchen várparancsnok elűzte. 1674-ben, Losonczról, - hol akkor prédikátor volt, - a pozsonyi vértörvényszék elé idéztetvén, fej- és jószágvesztésre itélték. Itt két hónapot, majd Sárvárott egy évet töltött börtönben. Innen 1675-ben Triesztbe szállították, de útközben a foglyokat kísérő kapitány őt váltságdíj fejében szabadon bocsátotta. Haza érkezvén, Losonczon újra elfoglalta lelkészi hivatalát 1676-ban. Azután a komárommegyei Kocson (1680), majd Debreczenben (1683) volt prédikátor. 1692-ben Pápán lett lelkész, 1693-ban pedig a veszprémi egyházkerület püspökévé választották meg. Meghalt 1695-ben Pápán. Több egyházi munkát és vitairatot írt.

Csuzi-Cseh János, református lelkész, egyházi író és orvos, szül. Losonczon. 1700-ban a franckerai akadémián theologiai és orvosi oklevelet szerezvén, hazajött és előbb a komárommegyei Ácson, majd Győrött lelkész lett és egyszersmind orvosi gyakorlattal is foglalkozott. Ez időben egy Szőnyben született, a siámi ikrekhez hasonló, kettős leányt megvásárolt szüleitől és egész Európában bemutatta. Három év múlva vagyonos emberként tért vissza hazájába, hol ezután különösen alchimiával foglalkozott. Meghalt 1633-ban.

Darvas Ferencz (Nagy-réthi) m. kir, udvari helytartósági tanácsos, író és politikus, szül. 1740 márcz. 1-én. 1773-83-ig Nógrád vármegye első alispánja 268volt, 1784-ben helytartó tanácsos lett. Az 1790-91-iki politikai mozgalmakban higgadt mérsékletével jótékony, csillapító hatással volt, különösen vérmes kálvinista hitfeleire és ez országgyűlésen magyar beszédet mondott, lelkesen pártolván a magyar nyelv behozatalát. Ekkor jelent meg a Magyar Helikonban Magyar, hajnal hasad, de f öl nem virradt még cz. költeménye, mely számos másolatban volt elterjedve. A Martinovics-féle összeesküvésben való részvétel vádja alól felmentetvén, aranysarkantyús vitéz lett és a Szent István renddel is kitüntették.

Doleschall Gábor, orvos, szül. Losonczon, 1813-ban. Miután a pesti egyetem gyógyászati intézetében három évig tanár volt, 1843-ban Miskolczra költözött, hol gyakorló orvos lett. 1849-ben a II. honvédzászlóalj főorvosának nevezték ki és az egész szabadságharcz végéig szolgálatban maradt. Meghalt 1891 ápr. 24. Számos orvostudományi értekezése jelent meg a szaklapokban.

Dortsák Gyula, áll. főreáliskolai igazgató, paedagogiai író, szül. 1857-ben, Losonczon. Tanári működését a losonczi főgimnáziumnál kezdte meg 1878-ban, azután tanított az alsó-kubini polgári iskolában (1884-87), a trsztenai kir. kath. gimnáziumban, melynek 1887-97-ig igazgatója volt. 1897-től az ungvári áll, reáliskola igazgatója. Sokoldalú irodalmi munkássága a gyakorlati paedagogia és a középiskolai adminisztrációra vonatkozik. Irt még számos földrajzi, történelmi, ethnográfiai és paedagogiai értekezést és ismertetést, nemkülönben több száz hirlapi czikket. Szerkesztette a Losoncz és Vidékét 1880-1881-ig.

Dudits Miklós, homoeopatha orvos, szül. 1835-ben Mátraszőlősön. 1859-ben gyakorlóorvos lett és tábori főorvosként részt vett a franczia-olasz hadjáratban. Később Békés megyében telepedett le, hol több főúri családnak házi orvosa volt. 1866- és 1873-ban, a kolera alatt, járványorvos, a belga kir. és a középponti életmentők társulatának tiszteletbeli tagja és magyarországi levelezője, továbbá a budapesti homoeopatiai társulat titkára volt. Meghalt 1892-ben május 28-án, Budapesten. A német és magyar szaklapokban megjelent értekezésein kívül több önálló szakmunkát írt és szerkesztője volt több orvosi folyóiratnak.

Fabó András, ág. ev. lelkész, egyházi és szépirodalmi író, szül. 1810 márczius 10-én Losonczon. Tanulmányait a pozsonyi ev. főiskolában befejezvén, előbb Szontagh Pál házában volt nevelő, majd Losonczon lett tanár és két év mulva Agárdon lelkész, hol élete végéig maradt. Tót hívei között, papi teendői mellett, a magyar irodalomnak lelkes barátja és mívelője volt. Az irodalomtörténet, egyházi-irodalom és történet terén nagyon hasznos kutatásokat végzett és számos tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalmi értekezést és czikket írt. Munkásságának elismeréséűl a Magy. Tud. Akadémia 1864-ben levelező tagjává választotta. Meghalt 1874 márczius 18-án Agárdon.

Fábry János tanár, született 1830-ban Losonczon. Tanulmányait elvégezvén, a szabadságharczban honvédtüzérként vett részt. 1854-ben a bécsi egyetemen a természettudományokat és a vegytant hallgatta és innen hazatérvén, a rimaszombati gimnázium tanára, később igazgatója lett. Számos növénytani, növényfejlődési értekezést, nyelvtudományi, meteorologiai, ismeretterjesztő czikket tett közzé a szaklapokban és a gömörmegyei hetilapokban.

Farkas Márta, Farkas Ferencz pusztavérti (Komárom vármegye) földbirtokos, tb. megyei főjegyző és Nógrádmegyei ny. aljegyző leánya, balassagyarmati születésű fiatal hegedűművésznő, ki az országos zeneakadémián Hubay Jenő 269tanítványaként a hegedű-tanszakot 1910-ben elvégezvén, számos nyilvános hangversenyen nagy sikerrel föllépett. A vidéki és a fővárosi sajtó a legnagyobb elragadtatással írt játékáról, kiemelve különösen meleg, gyönyörü, széles hangját és muzsikalitását. A fiatal művésznő, a ki előreláthatólag rövid időn belül dicsősége és büszkesége lesz a magyar hegedűművészetnek, ez idő szerint azokra a zenei mesterművekre készül, melyeket őszszel a Magyarországon és a külföldön megkezdendő hangverseny-körútján fog előadni.

Farkas Pál, előbb balassagyarmati, jelenben pedig újpesti . áll. főgimn. tanár, a Nógrádvármegyei Múzeumtársulat v. titkára, született Mohorán, 1882-ben. Ő írta e Monografia néprajzi czikkét s dolgozótársa volt a következő lapoknak: Esztergom, Esztergomi Hirlap, Érsekujvár és Vidéke, Kis Magyar Alföld, Nógrádi Hirlap, Nógrád vármegye, Szabadság. Költeményeit 1907-ben adta ki Emlékeim cz. kötetben s három értekezést írt balassagyarmati intézetének VI, VII. és IX. évi értesítőjében A nógrádi palóczok eredete, Adám és Luczifer az Ember Tragédiájában és Az Ember Tragédiája czím alatt. Önálló nagyobb munkája: A nógrádi palóczok most van sajtó alatt.

Fáy Albert dr. ifj. Nógrád vármegye főjegyzője a helyi lapok régebbi évfolyamaiba több kulturális és közgazdasági czikket írt. Különösen a Nógrádvármegyei Nemzeti Intézet ügyében fejtett ki nagyobb irodalmi tevékenységet és az intézet ügyvezető alelnökeként készített jelentései, munkatervei stb. felülemelkednek a megszokott hasonló munkálatokon. 1911-ben megindította Simon Jánossal, a Nógrádi Naptárt, mely a Nemzeti Intézet évkönyveként jelenik meg és a hazafias czél érdekében ingyen vagy csekély díjért osztatik szét. A »Vándor- vagy oláh czigánykérdés«-ben írt nagyobb tanulmánya a szakkörök figyelmét is felkeltette. Kiváló szónok, kinek nagyobb beszédeit formaérzék és klasszikus nyelvezet jellemzik.

Fáy Ákos, ny. honvédezredes, szül. az 1830-as években Dolányban. Mint a közös hadsereg tisztje, résztvett az olaszországi háborúkban, de csakhamar odahagyta a katonaságot és az 1850-es évek derekán gazdálkodni kezdett galgagyörki birtokán. 1867-ben, midőn a honvédséget szervezték, belépett a honvédség kötelékébe és részben Pozsonyban, részben Tatán állomásozott. Mint alezredes, József főherczeg szárnysegéde volt. Meghalt Galgagyörkön. Irodalmi munkássága a történetírás terén mozog. Munkái: A muhi ütközet stratégiai szempontból, két helyszínrajzzal és a Fáy-családra vonatkozó kisebb monografia.

Ferenczy Teréz, költő, született 1830-ban Szécsényben. Nagybátyja, Ferenczy István, a híres szobrász, Pesten megismertette több jeles költővel, Lisznyay Kálmánnal, Bulcsuval stb., a kikkel való érintkezése nagy hatással volt költői hajlamainak fejlődésére. A korabeli szépirodalmi lapok számos költeményét közölték. Szépen indúlt költői pályája azonban csakhamar véget ért. Szerelmi csalódása és bátyjának, - ki a szabadságharczban elesett, - halála búskomorrá tették, minek következtében 1853 május 22-én Szécsényben szíven lőtte magát. Költeményeit halála után Téli csillagok czím alatt kiadta Bulcsu Károly 1854-ben.

Filó Lajos ref. lelkész, szül. 1828-ban Losonczon. Kecskeméten gimnáziumi, majd theologiai tanár lett, 1858-ban a pesti theologiai akadémia tanárának, majd a pesti ref. népiskolák és nevelőintézetek felügyelőjévé választották meg. 1860-ban nagyobb európai tanulmányútat tett, honnan hazatérvén, 1861-ben Nagykőrösön lett lelkész. Később a dunamelléki egyházkerület tanácsbírája, konventi tagja és főjegyzője volt. Nagyon élénk részt vett az egyházi és népnevelési ügyekben és tagja volt a báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter által 1868-ban összehívott népnevelésügyi tanácskozmánynak is.

Forgách Ferencz (Ghymesi) esztergomi érsek, biboros, született 1560-ban. Bár családjának többi tagjai protestánsok voltak, ő híven ragaszkodott katholikus hitéhez és a papi pályára lépett. A theológiát Rómában hallgatta, honnan visszatérve, gyorsan emelkedett az egyházi méltóságokban. 1586-ban esztergomi kanonok, egy év mulva veszprémi, 1596-ban nyitrai püspök lett. Mint a katholiczizmus szentségétől lelkében áthatott főpap, ellene volt a katholikus 270vallás minden legkisebb reformjának és miután egyházmegyéjében is már nagyon el volt terjedve a protestantizmus, elhatározta, hogy nemcsak minden erejével harczra kel az új vallás tanainak terjedése ellen, hanem még a protestantizmustól meghódított lelkeket és területeket is visszaszerzi. Megindítja hát az antireformáczió hatalmas munkáját, és hogy buzgalma annál sikeresebb legyen, segítségül hívja a jezsuitákat, a kiket a nagyszombati zárdába telepített le és az itteni Klarissza-apáczákat a pozsonyi zárdába helyezte át. Eszméinek sikerült megnyerni a fiatal Pázmány Pétert is, kit udvarába hívott és a ki ez időben Forgách püspök felszólítására és megbízására írta meg Feleletét Magyari István sárvári praedikátornak a katholiczizmust élesen megtámadó könyvére, mely a püspök költségén megjelenvén, megindítója lett a katholiczizmus és protestantizmus hosszú ideig tartó irodalmi harczának. II. Rudolf király Forgáchot 1606-ban kanczellárrá, 1607-ben esztergomi érsekké és Magyarország helytartójává nevezte ki. Résztvett a bécsi békét megelőző alkudozásokban, de a békekötésnek nem volt híve és az 1610-ben tartott luteránus zsolnai zsinat végzései ellen is tiltakozott. 1611-ben Nagyszombaton zsinatot tartott és ugyanitt 1615-ben részt vett a király és Bethlen Gábor között lefolyt béketárgyalásokban is. Ez időben már betegeskedett. Orvosai a szklenói fürdőt ajánlották neki, hova el is ment de itt forrólázba esett. Nagybetegként vitték a közelfekvő Szentkeresztre, a hol október 16-án meghalt. Az ellenreformácziónak ez az első, hatalmas alakja, nagy egyházi elfoglaltsága mellett pártfogolta és maga is művelte az irodalmat.

Forgách Simon (Ghymesi és Gácsi gróf), cs. és kir. tábornok, II. Rákóczi Ferencz tábornagya, született 1669-ben. Már ifjúként I. Lipót bécsi udvarába került, hol I. József királynak játszó- és tanulótársa, később bizalmas embere lett A hadi pályára lépvén, 1687-ben hadnagy, 1691-ben a Czobor-Pálffy huszárezred alezredese lett. 1697-ben résztvett a török hadjáratban, majd a spanyol örökösödési háborúban. 1701-ben megbízták azzal, hogy a Rákóczi ellen irányuló éjszak nyugati ellenfölkelést szervezze; de ő már 1704-ben a horvát bánság betöltésénél tapasztalt mellőztetése miatt áttért Rákóczihoz és Esterházy Antallal egyesülve az egész Dunántúlt megnyerték a vezérlő fejedelemnek. Bár Koronczónál Heister cs. tábornok Forgách seregét megverte, e vereséget helyreállította azáltal, hogy Egert, Eperjest, Kassát, Szatmárt, Dévát, Hunyadot, Szamosujvárt, Medgyest elfoglalta. 1706-ban a fejedelem megbízta Pozsony elfoglalásával, de Forgách ehelyett Bazint, Modort és Szt.-Györgyöt sarczolta. Rákóczi e miatt hütlenségi gyanú alá fogta és Szepes várába záratta. Innen menekűlni akarván, szerencsétlenűl járt, mert a kötél, melyen leereszkedett, leszakadt. Ismét elfogták és Munkács várába zárták, hol a felkelés végéig maradt. A szatmári béke után Rákóczit Lengyelországba követte, a hol a franczia királytól kapott 8000 livre évdíjból élt 1730-ban bekövetkezett haláláig. Forgách művelt, irodalom- és tudománykedvelő főúr volt. Az írók közűl különösen Zrinyit szerette, kinek munkáit még hadjáratain is magával hordozta. Ő adta ki először Zrinyi Miklósnak legbecsesebb prózai munkáját »A török áfium ellen való orvosság, vagy Ne bántsd a magyart« a következő czímmel: Symbolum Illustrissimi Domini Comitis Nicolai Zrinyi: Nemo me impuve lacessit. Dulce et decorum est pro Patrie mori. Mors et Fugacem persequitur virum. Exensum anno 1705. Önálló műve: Rákóczi discursusai, avagy II. Rákóczi Ferencz fejedelemnek a magyar nemzet örökösítését tárgyazó gondolatai. Bpest. 1848. Ezenkívül számos értékes kézirata és levele maradt fenn.

Haan Lajos, ág. ev. lelkész, a M. Tudom. Akadémia lev. tagja, szül. 1818 aug. 13. Sámsonházán. A filozófiát és theológiát Eperjesen elvégezvén, Jénába ment, hol félévet töltött és tanulmányai mellett az egyetem anyakönyvéből az odajárt magyar tanulók neveit kiírta és összegyűjtve, később ki is adta: Jena hungarica sive memoria hungarorum a tribus proximis saeculis academiae Jenensi adscriptorum czím alatt. Ugyancsak egy fél évet töltött Berlinben is, honnan visszatérve, a csabai ág. ev. polgári magyar iskolának tanára lett. A szabadságharczban nemzetőrként vett részt, a torontáli ráczok ellen való harczban. 1849-ben Nagylakon lett lelkész, hol 1855-ig maradt. Midőn atyja meghalt, a csabai ev. egyház őt választotta meg lelkészének. Mint pap, egyházát mindig magyar szellemben vezette és tót híveit a magyar hazaszeretetre lelkesítette, a miért sokszor 273került kellemetlen helyzetbe. Állandóan foglalkozott régészeti és történelmi tanúlmányokkal. 1874-ben megalapította a békésmegyei régészeti és művelődéstörténeti egyesületet. A M. T. Akadémia 1877-ben levelező tagjáúl választotta. Ezenkívűl tagja volt a dorpati tudós társaságnak, a Magyar Történelmi Társulatnak és igazgató választmányi tagja a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságnak. Hazafias papi működéséért a király 1881-ben a Ferencz József lovagrend keresztjével tüntette ki. Meghalt 1891 aug. 12.

Harmos Gábor (Hihalmi) közigazgatási bíró; H. Gábor cs. kir. kapitány s földbirtokos és Jeszeniczei Jankovich Apollónia fia, szül. 1747 aug. 25-én Varsányban. 1873-ban Balassagyarmaton ügyvédi irodát nyitott. 1878-ban Nógrádmegye tiszti főügyészszé, 1881-ben pedig föjegyzővé választotta; a balassagyarmati kaszinó, tüzoltó-egylet és kath. iskolaszék elnöke s a takarékpénztárnak három évig igazgatója volt. 1886 jún. 20-án a bpesti ítélőtábla pótbírájává s 1887 jan. 1-én rendes bírájává nevezték ki; a királyi tábla szétosztásakor pedig 1891-ben a kassai kir. ítélőtáblához osztották be, honnan 1895-ben a Kuriához ment kisegítő birónak, 1897 óta a legfőbb közigazgatási biróság itélőbirája. A Pálffy Albert Esti Lapjában (1870) politikai czikkeket írt -ba és -rm. jegyek alatt. Czikke a Századokban (1886. Adatok Budavár visszavételéhez Nógrádmegyéből).

Haynald Lajos, biboros, kalocsai érsek, a M. Tud. Akadémia tiszteleti tagja, szül. 1816 okt. 3-án Szécsényben. 1830-ban növendékpapként a pozsonyi Emericanumba lépett. A filozofiát Nagyszombatban, a theologiát Bécsben hallgatta. 1841-ben a theologiai doktori czímet megszerezvén, egy évig segédlelkész volt, majd a herczegprímás kinevezte az esztergomi presbyteriumba az enciklopedikus theologia tanárának. Később Kopácsy prímás megbízásából a külföldi egyházkormányzat és papnevelés tanulmányozása czéljából beutazta Német-, Angol- és Francziaországot, Belgiumot, Hollandiát és Svájczot, honnan visszatérve primási titkár, majd 1848-ban az egyházmegyei hivatal iroda-igazgatója lett. Az 1849-iki debreczeni országgyűlés függetlenségi proklamáczióját egyházmegyéjében nem engedvén kihirdetni, a kormány hivatalából elmozdította, de a szabadságharcz után Scitovszky primás visszahelyezte állásába. 1851-ben Kovács Miklós erdélyi püspök coadjutorává neveztetett ki, majd 1852-ben, Kovács halála után, a püspöki széken utódja lett. Mint ilyen, valóságos apostoli buzgalommal töltötte be hivatását és különösen a népiskolák emelése és fejlesztése körűl nagy érdemeket szerzett. Az 1860-iki októberi diploma által támasztott nagy politikai mozgalomban, Haynald a jogfolytonosság álláspontjára helyezkedett és Magyarországnak Erdélylyel való egyesítését követelte. Az 1861 okt. 3-iki gyulafehérvári gyűlésen erősen kikelt a bécsi kormány alkotmánysértése ellen, a miért sok üldöztetésnek volt kitéve. Miután gróf Nádasdy Ferencz, az erdélyi udvari kanczellária vezetője, sehogy sem tudta őt nemzetellenes politikájának támogatására megnyerni, végre felszólította, hogy nyújtsa be lemondását. Haynald inkább elhagyta püspöki székét (1863), minthogy a nemzetellenes Schmerling-kormány politikáját szolgálja. IX. Pius 1864 szept. 24-ikén feloldotta őt püspöki állásától és Carthagó érsekének czímével kitüntetve, Rómába hívta, hol mint a rendkívüli ügyek tárgyalásával megbízott congregatio tagja működött 1867-ig, midőn hazájába visszatérve, kalocsai érsekké nevezték ki. Ettől az időtől kezdve Haynald magas papi hivatásának betöltésén kívül, rendkívüli kulturális működést is fejtett ki. 1877-ben a Szt.-István-rend nagykeresztjét kapta, 1879-ben biboros lett. Rendkívüli áldozatkészségét mutatják nagy alapítványai. Erdélyi püspöksége idejében tett alapítványainak és adakozásainak összege meghaladja a 600,000 koronát. 1870-ben 27424.000 koronás alapítványt tesz, melynek segélyével lehetővé válik a M. Nemzeti Múzeum növénygyüjteményének önálló osztálylyá szervezése. Később saját európai hírű növénygyüjteményét, gazdag könyvtárának egyrészével együtt, a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A királyi pár ezüstmenyegzője, valamint belső titkos tanácsosi kineveztetése alkalmából, az egyházi zene, festészet és szobrászat előmozdítására alapítványt tett. Alapítványainak s adományainak összege körülbelül 10 millió koronára rúg. Tagja volt számos bel- és külföldi tudományos és művészeti társulatnak. Meghalt 1891 júl. 4-én Kalocsán.

Már mint fiatal pap, sok czikket írt a Religioba és Nevelésbe, a Jelenkorba és az augsburgi Allgemeiner Zeitungba, a mely utóbbiban a magyar főpapság ellen intézett támadást erélyes hangon verte vissza. A Wetzer-Welfe-féle Kirchen-Lexicon számára ő írta az összes magyar vonatkozású czikkeket. Mély gondolatokkal teljes és magas szárnyalású számos pásztorlevelein, szónoklatain és emlékbeszédein kívűl, legnevezetesebb munkái: A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Népszerű előadás, - tartotta a M. Tud. Akadémia köz. ülésén. Bpest. 1880. - Castanca Vesca I. Solum in puo in Hungaria crescit. II. Incolatus eius in Hungaria. Colocae, 1881. - Litterae authenticae exhibentes origines sebolarum Hungariae. U. o. 1885. Három kötet. (A katholikus középiskolák alapításának történeti emlékei. ) Irt még több növénytani értekezést, stb.

Herczegh Jenő, államvasuti ellenőr, a losonczi forgalmi főnökség központjában, lapszerkesztő, szül. 1875-ben. Ifjú korában verseket írt s úgyszólván valamennyi fővárosi versközlő lap számára dolgozott. Versei előbb (1901-ben) Marion, majd (1904-ben) Melódiák czímmel jelentek meg Budapesten. A sajtó egyértelmű dícsérettel fogadta a fiatal poéta érzésteli és formás verseit. Harmadik kötete Fehér dalok czímmel sajtó alatt van. Huzamosabb idő óta szerkesztőtulajdonosa a Losoncz és Vidéke cz. politikai hetilapnak. 1906-ban Honti Henrikkel, a fiatalon elhúnyt iróval, megindította az Ipolyságon, később Budapesten megjelenő Az Őr cz. szépirodalmi és művészeti újságot, a mely színvonalánál fogva írói körökben feltűnést keltett. Honti halálával két évi szünetelés után a lapot Felvidéki Őr czímen újra megindította 1909-ben Losonczon, de ezúttal már mint politikai és közgazdasági szemlét.

Hermann Károly dr. várm. árvsz. ülnök, szül. 1855-ben, Bágyonban. Elvégezvén jogi tanulmányait, a budapesti kir. törvényszéknél joggyakornok, majd ügyvédjelölt lett. 1883-ban közszolgálatba lépett, mint tb. aljegyző, 1884-ben II. aljegyző, 1887-ben főszámvevő lett s 1889-től árvaszéki ülnök Nógrád vármegyében. Számos publiczisztikai czikket írt a nógrádmegyei lapokba és a Magyar Közigazgatásba. Önálló munkája: Az atyai hatalomról a magyar magánjogban, tekintettel a római jog és jogbölcsészetre. Balassagyarmat, 1885.

Horváth Danó, árvaszéki ülnök, szül. 1850-ben, Balassagyarmaton. Jogi tanulmányai elvégzése után Balassagyarmaton lapszerkesztő lett, 1877-ben vármegyei aljegyzőnek választották meg. Később árvaszéki ülnök lett. Nagy társadalmi működést fejt ki Balassagyarmat kulturális mozgalmaiban. Szerkesztette az Ipoly czímű politikai lapot 1871-72-ben és a Nógrádi Lapok és Honti Híradó czímű szabadelvű politikai hetilapot 1874-1895-ig. Munkája: Talizmán (költemények). Balassagyarmat. 1871.

Horváth Kálmán, vasúti ellenőr, szül. Losonczon, 1843-ban. Előbb a papi pályára készült, de később a Máv szolgálatába lépett, hol jelenleg is működik.

Hubay Jenő, zeneszerző, hegedűművész, a budapesti zeneakadémia tanára, szül. 1858-ban. Még egészen fiatal korában mutatkozott zenei érzéke, mely rövid idő alatt oly izmos tehetséggé fejlődött, hogy kilencz éves korában már Viotti A-moll konczertjét nyilvános hangversenyteremben és zenekari kísérettel mutatta be és sikerével nyomban fölkeltette a zenei körök figyelmét. 13 éves korában Berlinbe ment, hol a kir. főiskolán Joachim Józsefnél tanult. Négy év alatt befejezvén tanulmányait, visszatért Budapestre s Liszt Ferencz és Volkmann Róbert társaságában töltött el hét esztendőt. Ez időben irta első szerzeményeit (többek között a 18 Petőfi dalt) és adta Budapesten első önálló hangversenyét zenekar kisérettel, 275melyben a Beethoven versenymű eljátszásával keltett föltünést. 1878-ban Párisba utazott, hol Pasdeloup fölléptette s egyszerre világhírű hegedűművész lett. Majd hangversenykörútra indult Francziaországban, Belgiumban és Hollandiában s ez alkalommal óriási sikerben és ünnepeltetésben volt része. 1880-ban, midőn Vieuxtemps Henry visszavonult a brüsszeli zenekonzervatóriumtól, Hubaynak ajánlották föl a hegedűtanszak vezetését, melyet előtte Beriot, Wieniawszky és mások vezettek s melynek ő 23 éves korában kerűlt az élére. Brüsszelben Servais József csellóművész társaságában kvartett-estélyeket rendezett, melyek nagy sikernek örvendtek. 1885-ben a közoktatásügyi miniszter meghivta a budapesti zeneakadémia hegedűtanfolyamainak a vezetésére, a mit ő elfogadott. Távozásakor a belga király a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta neki. Új állásában nagy művészi tevékenységet fejtett ki s a hegedűtanítást egészen újraszervezte. Budapest zenei életének rendkivüli föllendülése szorosan Hubay nevéhez fűződik. Budapesti tartózkodása alatt, mint virtuóz, bejárta egész Európát s mindenütt mint a legnagyobb hegedüművészek egyikét ünnepelték. Budapesten Popper Dáviddal újabb kvartett-társaságot alakított, melyet Brahms János gyakran részesített abban a kitüntetésben, hogy szerzeményeit vele adatta elő első ízben. Tanításának eredményét igazolja, hogy a magyar hegedűjátékosok majdnem mind az ő iskolájából kerültek ki; az ő tanítványa volt többek között a világhírű Geyer Stefi, Vecsey Feri és Szigeti József. A kölföldi nagy zeneintézetek mind vetélkedtek, hogy Hubayt maguknak megnyerhessék. Fényes ajánlatokat kapott Lipcséből, Münchenből, Genfből és Londonból, a Royal Academy részéről. Hubay azonban mind visszautasította, mert a magyar kultúrát akarja szolgálni.

Hummer Nándor, tanár, történetíró, a Szent-István-Társulat titkára, szül. 1856-ban, Felsőesztergályon. 1878-ban megszerezvén a tanári oklevelet, a nagybecskereki főgimnáziumnál, majd 1879-ben a gyakorló főgimnáziumban, 1882-86-ig a budapesti V. kerületi kir. kath. főgimnáziumban működött, a mikor a Szent-István-Társulat titkárának választotta meg. Számos történeti és paedagogiai értekezése jelent meg a szakfolyóiratokban. Egyetemek a középkorban cz. értekezése dícséretet nyert (1876.) az egyetemen. Meghalt.

Huszár Gyula (Baráthi), író. Nógrádmegyei előkelő családból származik, Tanulmányait Budapesten és a bécsi műegyetemen végezte. Először a Hölgyfutárban lépett fel verseivel, majd több szépirodalmi lapnak lett munkatársa. 1857-ben jelentek meg összegyűjtött Beszélyei.

Ivánka László (Draskóczi és Jordánföldi) szül. 1873 jún. 28-án Kis-zellőn. Középiskoláit Losonczon, jogi és államtudományi tanulmányait pedig a budapesti tudományegyetemen végezte. 1900-ban Nógrád vármegye szolgálatába lépett. 1902-ig Szirákon, 1904-ig Salgótarjánban volt szolgabíró, a mikor a sziráki járás főszolgabírájává választották meg. A jogi irodalom terén működik és idevágó czikkeit a »Vármegye« cz. lap közölte, többek között: A közigazgatási hatóságok végrehajtási hatásköre, Vadászatjogi problemák, Praeventio és repressio czíműeket.

Jaskovics Ferencz, balassagyarmati állami főgimnáziumi igazgató, munkái: A szatmár-németi Dalegyesület története 1875-1900. Szatmár 1900. - Mikes Kelemen. Szeged 1902. - A nógrádvármegyei Múzeum-Társulat Története, 1891-1909. Balassagyarmat, 1910.

Jász Géza, szül. 1863-ban. Jobbágyiban. 1882-ben a budapesti magyar földhitelintézetnél könyvelő lett, hol jelenleg is működik. Nagy tevékenységet fejtett ki a magyar testnevelés ügyében, 10 évig volt a Magyarorsz. Testedző szövetség főtitkára. Számos társadalom-bölcseleti czikket írt a Budapesti Hirlapba, Egyetértésbe, Életbe és a Földrajzi Közleményekbe. Munkái: A fejlődés 276törvényei különös tekintettel a társadalmi és a gazdasági életre. - Az igaz, a jó és a szép eszméje. - A sejt, mint a fejlődés alapformája.

Jeszenszky Danó, kir. közjegyző, a Petőfi-Társaság tagja, szül. 1824 január 5-én, Losonczon. Középiskoláit szülővárosában kezdte, Selmeczen, majd Pozsonyban folytatta, hol Petőfi Sándor lakótársa volt. Az ügyvédi oklevelet 1848-ban megszerezvén, a szabadságharczban főhadnagyként vett részt, majd Debreczenben, a pénzügyminisztériumban, fogalmazóként szolgált. Később Losoncz városának térparancsnoka lett. A szabadságharcz után Balassagyarmaton lett ügyvéd, hol később az ügyvédi kamara elnökévé választották. Ez időben alapította a Balassagyarmati Takarékpénztárat. 1875-ben kir. közjegyzőnek nevezték ki, a mely minőségben 1879-ben Budapestre helyezték át, a hol haláláig élt. Költeményei a fővárosi lapokban és folyóiratokban jelentek meg, majd összegyűjtve, Költemények czímmel Temérdek név alatt adta ki azokat 1889-ben. A Vachot Imrétől 1850-ben kiadott »Losonczi Phönix«-be megírta Losoncz történetét Jeszenői Danó álnév alatt. Alapította és szerkesztette a Felvidéki Magyar Közlönyt, Balassagyarmaton, 1862-63-ban.

Jeszenszky Kálmán plebános Balassagyarmaton. Szül. Balassagyarmaton 1873 okt. 11-én. Gimnáziumi tanulmányait Losonczon és Esztergomban végezvén, theológiát Esztergomban hallgatott. Pappá szentelték 1896-ban. Egy évig a barsmegyei Nagysáró községben volt subsidiarius. 1897-ben Budapestre került hitoktatónak. 1900-ban felsőbb leányiskolai és leánygimnáziumi hittanár lett. 1905 július 1 óta pedig plebános Balassagyarmaton. Irodalmi munkásságát egyházi és pedagógiai téren fejtette ki leginkább, de a szépirodalom terén is eredményeket ért el. Állandó munkatársa több fővárosi és vidéki egyházi meg politikai szaklapnak.

Jeszenszky Sándor (Nagyjeszeni), miniszteri tanácsos, szül. 1852-ben, október 19-én, Losonczon. Tanulmányait Budapesten, Pozsonyban és Bécsben elvégezvén, 1877-ben ügyvéd lett, majd államszolgálatba lépett. Mint kir. főügyészi helyettes Erdélyben nagy feltűnést keltett a román nemzetiségi sajtópörök alkalmával tartott hazafias vádbeszédeivel. 1894-ben a belügyminisztériumba a nemzetiségi osztály élére nevezték ki, majd a miniszterelnökséghez helyezték át osztálytanácsosi ranggal. 1896-ban miniszteri tanácsos lett és megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét s 1897-ben a román koronarend második osztályát. Számos jogtudományi értekezése jelent meg a Jogban, a Jogtudományi Közlönyben stb. Munkatársa a Büntető Jog Tárának is.

Kacskovics Károly, szül. 1799-ben, Mohorán. 1836-ban Nógrád vármegye főügyésze volt. Meghalt Balassagyarmaton, 1880 április 3-án. - Költeményei az Aurorában, Hébében és a Koszorúban jelentek meg.

Kacskovics Lajos, kir. törvényszéki bíró, a M. Tud. Akadémia levelezőtagja, született 1806 május 29-én, Mohorán. A középiskolákat Pesten és Váczott, a jogi tudományokat Győrött és Pesten végezte. Kedvező társadalmi helyzete és költői tehetsége összeköttetésbe hozták az Aurora-körrel, a melynek hatása alatt több költeményt írt. 1829-ben ügyvédi oklevelet szerzett és Fejes Antal kir. ügyésznek segédje lett, a ki kir. biztosként a bányavárosokba küldetvén, Kacskovics is elkísérte, mely alkalommal Selmecz- és Körmöczbánya városok levéltárait tanulmányozta és számos régi okmányt másolt le. 1832-ben részt vett a pozsonyi országgyűlésen, a hol Constitutionell czím alatt országgyűlési tudósításokat tartalmazó kézirati hírlapot adott ki. Másfél év mulva visszatérvén Pestre, a Kisdedóvóintézeteket terjesztő országos egyesület titkára lett és az egyesület Évlapjait szerkesztette 1837-43-ig. Ekkor Pest városa megválasztotta főjegyzőjének. 1848-ban képviselő lett, részt vett a szabadságharczban, melynek leveretése után hosszabb ideig bujdosnia kellett; majd kegyelmet nyervén, visszavonult vármegyéjébe. Az alkotmányos élet újraébredése idejében (1861) Budapest ferenczvárosi kerülete képviselőjének választotta. 1865-ben nógrádvármegyei törvényszéki bíró lett, mely hivatalát 1874-ig viselte. Meghalt 1891-ben. A M. Tud. Akadémia 1837-ben levelező-tagjául választotta meg.

Kálnay Nándor nyug. fővárosi igazgató-tanító, szül. 1842-ben. Pozsonyban majd Budapesten volt tanító s mint vezetőtanító és ipariskolai igazgató, 1892-ben nyugalomba vonult. Azóta csesztvei birtokán lakik. A budapesti tantestület VIII. körének elnöke, számos tanító- vagy jótékonysági egyesületnek tagja volt, a csesztvei r. k. iskolaszék világi elnöke, községi virilista s jelentékeny alapítványokat is tett. A szaklapokban megjelent czikkein kívül.

Kármán József, ev. ref. püspök, született 1738 szeptember 29-én Losonczon. Iskoláinak elvégzése után, Ráday Gedeon segélyével, a bázeli egyetemen végezte be tanulmányait, honnan visszatérvén, Losonczon lelkész, 1759-ben esperes, 1791-ben superintendentialis főjegyző, 1794-ben superintendens lett. Meghalt 1795 április 5-én. Egyháza ügyeinek intézésében buzgó működést fejtett ki, melynek elismeréséül II. Lipót nemesi rangra emelte. Jelentékeny része volt a házassági javaslat kidolgozására és az új énekes könyv szerkesztésére kiküldött bizottság munkálataiban, valamint tagja volt annak a küldöttségnek is, mely a zsinati kánonokat II. Lipót királynak Bécsben bemutatta. Hat egyházi munkát írt, melyek Pozsonyban és Losonczon jelentek meg.

Kármán József, ügyvéd, irodalmunk felújítási korának egyik legkiválóbb költője, a magyar széppróza egyik legjelesebb mestere, született 1769 márczius 14-én Losonczon. Tanulmányait is itt kezdte. A jogot a pesti egyetemen halgatta. 1788-ban a bécsi egyetemre ment, hol a jogtudomány mellett a franczia, angol és olasz nyelvet is elsajátította. Itt szenvedélyes szerelemre gyulladt egy szép, de könnyelmű asszony, gróf Markovicsné iránt. Midőn a grófné félév mulva Bécsből eltávozott, Kármán is visszatért és Pozsonyban letévén az ügyvédi vizsgálatot, Pestre költözött, hol ügyvéd lett. A nemzeti élet fellendülése, a magyarságért, a nemzetiségért való erős felbuzdulás és a szabad új eszmék, melyek ez időben a hazafiakat és különösen az ifjúságot eltöltötték, a fiatal Kármánra is nagy hatásal voltak és a lelkes ifjút is belevonták e küzdelmekbe, sőt az ifjúságnak vezérévé is tették. Mint művelt, szép megjelenésű világfi, atyja révén összeköttetésbe került néhány protestáns arisztokrata családdal, a Rádayakkal, Podmaniczkyakkal és gróf Beleznay Miklósné szalonjának is mindig szívesen látott vendége volt. Midőn Ráday Pál 1792-ben elvállalta a Kelemen-féle első budai színjátszó társaság igazgatását, gyakran bízta meg Kármánt a színészet ügyeinek intézésével, sőt a társaság »alkotmányát« is vele csináltatta. Kármán »rendszabásai« azonban már nem tudtak a bomladozó társulaton segíteni; feladta tehát a hiábavaló küzdelmet, hogy tehetségének teljes erejét az irodalom mezején érvényesítse. Bécsi tartózkodása alatt tapasztalta, hogy a magyar irodalmi élet középpontja tulajdonképpen Bécsben van. Ott éltek és dolgoztak a testőrírók, ott nyomtatták a magyar ujságoknak és könyveknek nagy részét, míg nálunk a magyar szellemi életnek semmiféle középpontja nem volt. Kármán hazájába visszatérve; ifjú korát messze túlszárnyaló tiszta éleslátással vette észre nemzeti művelődésünknek e visszás állapotát és elhatározta, hogy Pesten irodalmi és kulturális életünk számára középpontot teremt. E czélt ugyan Kisfaludy Károly és Széchenyi István csak később valósították meg, de mindenesetre Kármáné volt az eszme s ő volt ennek első mozgatója. Ennek a megvalósítására alapította az első pesti magyar folyóíratot, az Urániá-t, gróf Beleznayné anyagi támogatásával (1794). E folyóirat kiváltképen a magyar nőkhöz fordulván, első kísérlet irodalmunkban arra, hogy a magyar nők a magyar művelődési életbe belevonassanak. E folyóirat ugyan rövid életű volt, de ez is maradandó nyomokat hagyott irodalmunk fejlődésében, mert ebben jelentek meg Kármánnak összes művei, köztük szépprózai irodalmunknak egyik legbecsesebb gyöngye, a Fánni hagyományai, mely a magyar irodalomban az első igazi lélektani elbeszélő mű és a világirodalom szentimentális irányzatú regényei, Goethe »Werther«-e 278és Rousseau »Nouvelle Héloise«-je mellett is egyik maradandó alkotása. A női kedély- és lélekállapotok mesteri rajza, a finoman árnyékoló fordulatos nyelv, az egész elbeszélésen végig vonuló borongós hangulat, még ma is élvezetessé teszik e munkát. Uj ösvényen jár A nemzet csinosodása cz. értekezése is, melyben Bessenyey előtt teljes programmot ad irodalmunk és nemzeti művelődésünk újjáteremtésére. De Kármánnak nem adatott meg, hogy eszméiért küzdhessen és azokat megvalósíthassa. 1795-ben atyja meghalt. Maga is betegen ment vissza szülőföldjére Losonczra, emésztő, gyógyíthatatlan kórral testében, mely a 26 éves ifjút néhány hónappal atyja halála után, június 3-án, a sírba vitte. 1896-ban szülőházát Losonczon emléktáblával jelölték meg és a főgimnázium előtti ligetben emlékoszlopot emeltek tiszteletére.

Összes műveit Toldy Ferencz adta ki először Kármán József írásai és Fánni hagyományai czímmel 1843-ban. Később Abafi a Nemzeti Könyvtárban 2 kötetben. A Fánni hagyományai külön is számos kiadásban jelent meg.

Katona István, Jézus-társasági pap, később apát-kanonok, a magyar kritikai történetírás úttörője, született Bolykon, 1732 deczember 13-án. Tizennyolcz éves korában a jezsuita-szerzetbe lépett és Kassán és Nagyszombaton elvégezvén a theológiát, Gyöngyösön, Nagyváradon és Komáromban, majd a nagyszombati főiskolában tanított. 1773-ban, rendjének föloszlatása után, a budai egyetemen a történet tanára lett. 1784-ben nyugdíjaztatván, életének hátralévő idejét nemzeti történetünk kútforrásainak tanulmányozására és összegyűjtésére használta fel, mely munkásságával a hiteles kútfőkön alapuló magyar történetírásnak vetette meg alapját. 1790-ben a kalocsai érseki könyvtár őre, 1794-ben kanonok, 1799-ben bodrogh-monostori czímzetes apát lett. Meghalt 1811 augusztus 17-én.

Írói pályája tanári foglalkozásával volt szoros összeköttetésben. Első munkái iskolai könyvek voltak. Első nagyobb történelmi művét Synoptis chronologica historiarum Pars I-II. mint nagyszombati tanár adta ki 1771-ben. Kalocsán az érsekség történetét írta meg Historia metropolitanae Colocensis ecclesiae 2 partes 1800. Legnagyobb művét, a Historia critica regum Hungariae, 42 tomuli in 44 partibus, 1779-ben Budán kezdte meg, 1817-ben végezte be. E mű a legteljesebb magyar történelem, mely a legrégibb időkből a tizennyolczadik századig tárgyalja nemzetünk történetét. Katona hangya szorgalommal rengeteg anyagot hordott össze; felhasznált minden hazai és külföldi munkát; különösen nagy gondot fordított a kortani kérdések tisztázására és művével megvetette a magyar történetírás alapját. Utódai a történetírásban: Fessler, Engel, Szalay, sőt Horváth Mihály is az ő művének bámulatos kitartással és buzgalommal összehordott és megrostált anyagát dolgozták fel és még ma is egy-egy régibb történeti kérdés fejlődésére nézve ez a munka igazítja el a kutatót legjobban.

Számos művei közül az említetteken kívül a legfontosabbak: Historia pragmatica Hungariae, Pars 1. 2. Buda 1782-84. - Examen vetussissimi M. Moraviae situs. Pest, Buda, Kassa 1786. - Szt. István dícsérete. Bécs, 1788. - Vetus Moravia. Buda, 1789. - Dissertatio critica in commentarium A. Horányi de saesa Hungariae corona. U. o. 1790. - Trenckii bilaux. 1790. - Epitome chronologica rerum hungaricarum, partes 1-3. U. o. 1796.

Kisdy Benedek, egri püspök, az ellenreformácziónak Pázmány mellett egyik legnevezetesebb alakja, született Szécsényben 1598 körül. Iskoláinak elvégzése után nagy szellemi tehetségeivel magára vonván elüljárói figyelmét, Rómába, az Apollinarium Collegiumba küldték, hol a theológiát kitünő sikerrel végezve, hazatért és Pázmány Péter udvari káplánja lett. Nemsokára megvált hivatalától és több helyen, mint lelkész, buzgó hittérítői munkásságot fejtett ki. 1624-ben pozsonyi, 1626-ban esztergomi kanonok és honti főesperes lett. 1629-ben Pázmány Péter kinevezte ama, vizsgálószék tagjává, melynek feladata volt a lelkészi hívatalért folyamodók készültségének megítélése. 1636-ban olvasókanonok és primási helyettes, majd két év mulva hatvani prépost lett. 1644-ben szerémi, 1646-ban nagyváradi püspökké nevezték ki, míg III. Ferdinánd, kinek már régóta kegyeltje volt, az egri püspökséggel tüntette ki. Az ő buzgólkodásának eredménye volt, hogy a káptalant Jászóról Kassára helyezték át (1650), a hol csakhamar akadémiát is alapított. 1657 február 26-án kelt alapító oklevelében 60,000 forintot tevén le az akadémia bölcseleti és hittudományi szakának felállítására és a tanárok ellátására. Ezenkívül azonban még több nagyobb alapítványt is tett. Így 30,000 forintot hagyományozott egy Kassán felállítandó papnevelő-intézetre. 279Az egri püspökmegyei növendékpapok czéljaira emelendő iskola számára Kassán telket és házat vásárolt, melynek eltartására Gönyű helységben egy jószágrészt is adományozott: székesegyháza káptalanainak pedig 6,000 forintot hagyott. A kassai akadémia tervét Lipót király 1660 aug. 7-én megerősítette, de Kisdy ezt már nem érte meg, mert 1660 június 22-én Jászón meghalt. Kisdynek a kath. egyházi énekköltészet terén is nagy érdemei vannak. Az ő védnöksége alatt jelent meg ugyanis az első nagyobbszabású, rendszeres, katholikus énekeskönyv: Cantus catholici. Régi és Új Deák és Magyar Áhítatos Egyházi Énekek és Litániák (1651. Nagyszombat) czímmel, mely csakhamar olyan népszerű lett, hogy 1703-ig öt kiadást ért.

Klamarik János dr. tanár, miniszteri tanácsos, cz. államtitkár, paedagogus középiskoláink modern rendezésének és ujjászervezésének egyik legtevékenyebb és leghivatottabb munkása, született 1832 február 7-én Losonczon. Iskoláit Félegyházán és Pesten, a bölcsészetet Pesten és Bécsben végezte. Több helyen való tanárkodás után 1861-ben a beszterczebányai kir. kath. főgimnáziumhoz nevezték ki a mennyiségtan, fizika és a filozófia rendes tanárává. Itt nagy érdemeket szerzett magának azzal, hogy az intézetet, mely ekkor a pánszlávizmus fészke volt, teljesen magyarrá tette. Midőn érdemei elismeréséül a minisztérium az intézet igazgatójává nevezte ki (1867), nemcsak a saját iskolájának szerzett csakhamar új épületet (1870), hanem közreműködésével sikerült kieszközölnie azt is, hogy a kormány Beszterczebányán felsőbb állami leányiskolát állított. Nagy európai tanulmányútjából visszatérvén, 1876-ban a beszterczebányai tankerület főigazgatója lett, majd 1883-ban a közoktatási minisztériumba rendelték, hol 1889-ben miniszteri tanácsosnak nevezték ki. Itt kifejtett tevékenységével maradandó nyomokat hagyott középiskolai oktatásügyünk fejlődésében; »középiskoláink újabb történetének minden mozzanata össze van fonódva Klamarik nevével. Ő emelte gimnáziumi oktatásügyünket a mai színvonalra és egyesítette a haza sokféle jellegű középiskoláit tanterv, szellem és kormányzat tekintetében. Vezetése alatt hazánk 180 középiskolájában 1883 óta 70 építkezés történt, több mint 4 millió forint értékben s középiskoláink javadalma 3 millióról 5-re emelkedett.« (Szinnyei: Magyar Írók VI. k.) Szolgálatának 40. évfordulóján a középiskolai tanárság lelkes ünneppel tüntette ki. 1897-ben cz. államtitkárként vonúlt nyugalomba. Meghalt 1898 okt. 8-án Beszterczebányán.

Kolbány Pál, orvos és író, született 1758-ban Ozdinban. A hallei és bécsi egyetemen hallgatta az orvosi tudományokat, a hol 1887-ben orvosi oklevelet nyervén, Pozsonyban lett gyakorló orvos. Már pozsonyi tanuló korában kezdett természetrajzi kutatásokkal foglalkozni, mire különösen Lumnitzer orvos buzdította. Gyakorló orvosként különösen a mérgeket és mérges növényeket tanulmányozta és ezekről írt több értékes munkát. Az erlangeni orvos-természettani és a hallei természetvizsgáló társulatok levelező tagja volt. Hat nagyobb orvosi munkát írt német nyelven.

Komjáthy Anselm, m. kir. tanfelügyelő, kir. tanácsos, született 1818-ban Pálfalván. Tanulmányait elvégezvén, 1841-ben ügyvédi oklevelet szerzett és nógrád-vármegyei tiszti alügyésznek nevezték ki. A szabadságharcz alatt fontos szolgálatokat tett a magyar ügynek és az ő segítségével sikerült Lenkei tábornoknak Komáromba jutni. 1852-ben ügyvédi irodát nyitott Szécsényben, 1867-ben törvényszéki bíró, 1872-ben Nógrád-megye főjegyzője, majd árvaszéki elnök, 1880-ban tanfelügyelő lett és mint ilyen, igen hasznos munkálkodást fejtett ki Nógrád vármegye népoktatásának emelése körül. A király 1876-ban a Ferencz József-rend lovagkeresztjével, 1880-ban pedig kir. tan. czímmel tüntette ki.

Komjáthy Jenő költő, született Szécsényben 1858-ban. Első költeménye nyomtatásban 18 éves korában jelent meg. Pestre felkerülvén, benső barátságot 280kötött Reviczky Gyulával. Itt 4 éven át bölcsészethallgató volt, de vizsgáit be nem fejezve, hazatért megyéjébe, hol Balassagyarmaton a polgári iskolánál tanári állást nyert és megnősült (1882). Később Szeniczre helyeztette át magát, néha ellátogatott Pestre, hogy költő-barátaival találkozhasson. 1894-ben barátai rábeszélésére költeményeit sajtó alá rendezte. Közben megbetegedett. 1895-ben Budapestre ment, hogy itt gyógyulást találjon, de két nap mulva meghalt, éppen akkor, midőn költeményei: A homályból 1876-1894 czím alatt megjelentek. Komjáthy nem közönséges tehetség. Költészetének főjellemvonása a bölcselkedés. Misztikus ideálista, ki eszméit az erős hit és meggyőződés hangján, majdnem mindig szenvedélyes rajongással és ódai szárnyalással fejezi ki. Német nyelven is írt költeményeket. Mivel életében nem volt sikerben része, újabban tekintélyes mozgalom indult meg, hogy most, halála után szerezze meg neki az őt megillető elismerést. Sikabonyi Antal nagy tanulmányt írt róla, melyben megállapítja K. J. világirodalmi nagyságát és helyzetét. E könyvet Rákosi Jenő adta ki. Művei a magyar művészek áldozatkészségéből díszes köntösben fognak megjelenni a közel jövőben, Nagy Sándor és mások illusztráczióival. Könyveit - végső akaratához képest - ingyen fogják szétosztani, több ezer példányban.

Korbélyi Mihály dr., egyetemi tanár, született 1759-ben Kállón. 1783-ban pappá szenteltetvén, több helyen lelkészkedett, majd 1784-ben a budai, később a pozsonyi szemináriumban tanulmányi felügyelő, 1787-ben vásáruti plebános lett. 1790-ben Pozsonyban, 1797-ben Nagyszombatban volt tanár, 1805-ben a pesti egyetemre nevezték ki az egyháztörténelem tanárának. Tiz évi működés után Pécsre költözött, hol lelkész és a papnevelő kormányzója volt. Meghalt 1820 deczember 2-án Németürögön, hova betegeskedése miatt költözött.

Kováts-Martiny Gábor, ág. ev. lyceumi tanár, szül. 1782 márczius 4-én Túrmezőn. 1805-ben a göttingai egyetemen tartózkodott, theologiai és természettudományi ismereteinek bővítése végett s itt még az asztronomiában is tökéletesítette magát. Innen 1807-ben visszatért hazájába és a modori gimnázium tanára, majd igazgatója lett. Tíz évi sikeres működés után a pozsonyi lyceumhoz választották meg tanárnak. Számos fizikai műszert készített és megvetette a lyceum természettani gyűjteményének alapját. Mint asztronomus, a külföldön is jó hírnévnek örvendett. Litrow bécsi csillagász felszólítására megállapította Pozsony földrajzi hosszúságát és tagja volt annak a bizottságnak is, mely a München és Buda közötti földrajzi hosszúságot meghatározta. Meghalt 1845 julius 19-én Pozsonyban. Több szakbavágó tudományos munkát írt latin nyelven.

Krudy Andor dr., kir. kincstári ügyész, Budapesten. Született Szécsényben, 1872-ben. Mint a czimbalomnak szorgalmas művelője, széles körben ismert nevet szerzett magának. Részt vett számos hangversenyen. A budapesti filharmonikus zenekarban, ha czimbalomra van szükség, ő szokta e szólamot ellátni. A legutóbbi tíz évben jelentékeny zeneirodalmi tevékenységet fejtett ki, a mennyiben a magyar és külföldi operett és dalirodalom legjelesebb termékeit ő ültette át czimbalomra. Az ő átírásaiban jelentek meg a Bob herczeg, Aranyvirág, Gül Baba, János vitéz, Rab Mátyás, Legvitézebb huszár, Leányka, Tatárjárás, Víg özvegy, Varázskeringő, Dollárkirálynő, Jánoska, Luxemburg grófja, Tánczos huszárok, Obsitos stb. operettek válogatott dalai, azonkívül mintegy tíz füzet magyar dal s magyar dalokból készült önálló ábrándjai.

Kubányi Béla, tanár, született 1857-ben, Balassagyarmaton. A tanítóképzőt elvégezvén, a piaristarendbe lépett. A hittudományokat Nyitrán hallgatta és miután a budapesti egyetemen tanári oklevelet nyert (1883), néhány év mulva a rendből kilépett és a kunszentmiklósi ref. gimnázium tanára lett (1888), hol 1891-ig tanított. Számos költeménye, értekezése és czikke jelent meg a vidéki hírlapokban és a szakfolyóiratokban.

Kubányi Lajos, festőművész, született Alsóesztergályon, 1855-ben Előbb gyógyszerészi oklevelet szerzett, de már fiatal korában nagy hajlamot érezvén a művészetek iránt, sokat rajzolt és festett. Műveit Keleti Gusztávnak mutatta meg, ki a tehetséges fiatal embert arra buzdította, hogy menjen Münchenbe, a festészetben való továbbképzés czéljából. Kubányi megfogadta tanácsát és 283Münchenben tanulmányait elvégezvén, hazatért, szülőhelyén telepedett le és teljesen a festészetnek élt. Ma egyik legtehetségesebb genre-kép festőnk, kinek már sok sikere volt. Festményei különösen Nógrád vármegye úriházaiban vannak erősen elterjedve.

Kubinyi Ágoston (Felsőkubini és Nagyolaszi), kir. tanácsos, a Magyar Nemzeti Muzeum igazgatója, a M. Tud. Akadémia tagja, született 1799. május 30-án Videfalván. Középiskoláit Beszterczebányán és Debreczenben végezte, a pesti egyetemen a filozófián kivül a növénytant, numizmatikát és archaeologiát tanult. 1821-ben aljegyző lett Nógrádmegyében, hol húsz évi közigazgatási hivataloskodása alatt minden kulturális mozgalomnak vezetője volt, tevékeny és hasznos működést fejtett ki az ág. ev. egyház ügyeinek intézésében, a mely egyháznak 1837-ben esperességi felügyelője lett. 1841-1872-ig az orvosok és természetvizsgálók nagygyűléseinek úgyszólván állandó vezetője volt. 1843-ban a nádor a Nemzeti Muzeum igazgatójává nevezte ki és mint ilyen, korszakalkotó tevékenységet fejtett ki ez intézet fejlesztése körül. A Pyrker-féle képtárt rendezte és felállította, a múzeum jelenlegi kertjét ő rendezte és az épületet környékező piszkos, kopár homokterületet ő varázsolta át gyönyörű parkká. Lelkes buzgalmával sikerült a muzeum gyűjteményeinek szaporítására nemcsak saját hazafiait pénzáldozatok hozatalára buzdítani, hanem kieszközölte, hogy a külföldi muzeumok is számos értékes őskori emlékkel gazdagították fejlődő intézetünket. Nagy része volt a Magyar Földtani Társulat megalapításában is, melynek 1851-ben elnökévé választották. E közben nem feledkezett meg vármegyéjéről sem. Még nógrádi hivataloskodása idejében Losonczon olvasó-társulatot és könyvtárt alapított. Midőn ezt 1849-ben az oroszok elpusztították, Kubinyi olyan fáradhatatlan buzgalmat fejtett ki, hogy rövid idő alatt 15.000 kötetből álló városi könyvtárt hozott össze. A közügyek érdekében teljesített hasznos szolgálatai, önzetlen buzgalma és fáradságot nem ismerő tevékenysége nem maradt a kellő méltánylás nélkül. Az Akadémia 1843-ban tiszteletbeli, 1853-ban igazgató tagjának választotta s a király 1845-ben királyi tanácsosi czímmel tüntette ki, sőt midőn 1857-ben a Nemzeti Muzeumot meglátogatta, gyémántos gyűrűvel ajándékozta meg. 1858-ban kamarássá nevezte ki, majd pedig 1869-ben nyugdíjba vonulása alkalmával, a vaskoronarend III. osztályú keresztjével jutalmazta. Tagja volt a hesszeni nagyherczegi Lajos lovag-rendnek, a portugáli Mária fogantatási de villa viciosa lovag-rendnek és a porosz Szent János lovagrendnek. A bécsi állattani, a passaui természettudományi, az amsterdami Natura artis Magistra nevű állattani kert, a luxemburgi régészeti társulat tiszteleti taggá, a majna-rajnai, szász-altenburgi, kopenhágai éjszaki, a római archaeologiai és a görliczi tudós társulat lev. taggá választották. Megh. 1873-ban Budapesten.

Kubinyi Ferencz (Felsőkubini és Nagyolaszi), földbirtokos, a M. Tud. Akadémia tiszteleti tagja, a Magyar Földtani Társulat elnöke, geologiai író, született 1796 márczius 21-én, Videfalván. Tanulmányait a beszterczebányai gimnáziumban és a debreczeni kollégiumban elvégezvén, a jogi tudományokat Pesten hallgatta. 1821-ben királyi táblai jegyző, 1832-ben Nógrád vármegye szolgabírája lett, mely hivatalában tíz évig maradt. Az 1833., 1843. és 1847-iki országgyűlésen Nógrád vármegye követeként a reformpárt híve volt és lelkes beszédeket mondott a magyar alkotmány jogainak megvédésére és a népjogok kiterjesztése érdekében. Nagyobbrészt az ő érdeme az is, hogy az ország rendei a Magyar Nemzeti Muzeum épületének felállítására és berendezésére 500,000 forintot adtak és 120.000 forinttal megvásárolták a Jankovich-féle gyűjteményt. Lelkes irodalom- és tudományszeretetétől ösztönözve, múlt századi kulturális mozgalmainknak egyik leglelkesebb vezetője volt. Anyagi támogatásával ő tette lehetővé irodalmunk első nagyhatású almanachjának, Kisfaludy Károly Aurorájának megjelenését; 1862-ben Henszlmannal és Ipolyi Arnolddal Konstantinápolyba utazott a Corvinák tanulmányozása végett, mely alkalommal több Corvinát szerzett meg az Akadémia könyvtára számára; az Akadémia kis üléstermét díszítő, Ligetitől festett két tájkép megfestetésének költségeihez 2000 forintnál 284jóval nagyobb összeggel járult. Jelentékeny része volt a természettudományi, geologiai s archaeologiai társulatok megalapításában, a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek létrehozásában és munkálataiban. Nógrád vármegye követeként szerepelt az 1847-iki országgyűlésen és a losonczi választókerület képviselőjeként jelent meg az első képviseleti országgyűlésen. A szabadságharczban való részvétele miatt kilencz évi várfogságra itélték. 1861-ben újra a losonczi kerületet képviselte az országgyűlésen a határozati párt tagjaként. Tudományos érdemeiért az Akadémia 1841-ben levelező, 1858-ban tiszteleti tagjának választotta meg, és a mathematikai és természettudományi bizottságnak 1870-ig elnöke volt. Meghalt 1874 márczius 28-án, Budapesten.

Kulcsár Ernő, városi hivatalnok és hirlapíró, szül. 1854-ben, Kállón. 1876-ban a Magyar Hirlapnak, 1879-ben az Uj Budapestnek volt belső munkatársa. 1884-1896. a Nemzeti Hirlap czímű hetilapot szerkesztette. Mint a Rózsa Kálmán-féle könyv- és ujságkiadóvállalat kiadványai szerkesztőjének, nagy érdemei vannak, ponyva-irodalmunk helyes irányba terelése és emelése körül. Szerkesztette ezeken kívül a Paprika Jancsi cz. élczlapot (1878-79), a Világ Tükre cz. szépirodalmi képes folyóiratot (1888-89), a Váczi Közlönyt (1897-98) és egy ideig a Váczi Hirlapot és a Steinbrenner-féle winterbergi kath. kiadó czég magyar naptárait.

Kulifay Zsigmond, ref. lelkész, szül. 1796-ban Verőczén. 1848-ban Mezőtúrra ment akadémiai rektornak; majd Késmárkon és Bécsben tartózkodott, honnan hazatérvén, 1823-ban Tiszaigaron lett helyettes lelkész. 1825-ben Kunhegyesre ment, hol egy ideig a második, majd az első lelkészi állást töltötte be, míg később egyházvidéki esperes lett. 1866-ban nyugalomba vonult és 1868. febr. 17. halt meg.

Kunszt János, takarékpénztári hivatalnok és botanikus, szül. Losonczon 1831-ben. 1870 óta a losonczi takarék- és hitelbank pénztárosa. A botanikát Silnicky Mihály tanára kedveltette meg vele és e nemes szenvedélye igen sok fontos és hasznos botanikai kutatásra buzdította, melyeknek eredményeit számos értékes tanulmányban közölte a hazai és német szaklapokban. Főczélja volt a botanikának és kertészkedésnek a nőkkel való megkedveltetése. Erre törekszik a Magyar Bazárban megjelent Levelek Solange-hoz czímű czikksorozata és számos kisebb közleménye (1875-99), valamint a vidéki lapokban közölt sok czikke, füvészeti és kertészeti levelei is. Nagyon értékes herbariuma egész Nógrádmegye flóráját magában foglalja. - 1856-ban a bajor gyakorlati kertésztársulat rendes tagjának választotta és a kertészeti kiállitásokon több kitüntetést nyert.

Kurländer Ignácz, meteorológus. Született Balassagyarmaton 1846-ban. 1870-ben asszisztens, 1875-ben obszervátor és 1890 óta aligazgató a m. kir. meteorológiai intézetnél.

Lisznyai (Damó) Kálmán, költő, született 1823 okt. 13-án Herencsenyben. Iskoláit Losonczon, Pozsonyban és Eperjesen végezte, hol tagja volt a híres eperjesi önképzőkörnek is. Írói hajlama, melyet költői lelkületű apja, továbbá 285Homokai Pál losonczi tanára és Sárosival és Kerényivel Eperjesen kötött barátsága folyton élesztettek, korán felébredt és folyton fejlődött. Költeményei sűrűen jelentek meg a korabeli folyóiratokban és nevét csakhamar ismertté tették. Részt vett az 1843-iki országgyűlésen Pozsonyban, a hol megismerkedett Petőfivel. Az ügyvédi oklevelet megszerezvén, hivatalnoki pályára lépett és Nógrádmegyének aljegyzője, táblabírája és törvényszéki hivatalnoka lett. Kitünő szónoki képessége, költői tehetsége, forró hazaszeretete, szeretetreméltó egyénisége kedveltté tették és különösen az ifjúság körében nagy népszerűséget szereztek neki. Tagja volt a tizek társaságának, az unio ügyében 1848 máj. 29-én Kolozsvárra utazott pesti küldöttségnek, valamint választmányi tagja volt a júl. 16-án Pesten alakúlt Egyenlőségi Klubnak. A szabadságharczban huszárként szolgált. Részt vett a kápolnai csatában és a harcz alatt őrnagyi rangot nyert. A forradalom leverése után közlegénynek sorozták be a gróf Nugent-féle gyalogezredbe, de osztrák és olasz földön két évig teljesített szolgálat után visszatért Pestre, hol ezután teljesen az irodalomnak élt. Népszerűsége .folyton emelkedett. Excentrikus természete, feltünő különösségek hajszolására ragadta. Czifra szűrben, magyar viseletben járta be az országot, mindenfelé felolvasásokat tartott és költeményeit szavalta. Hosszú betegeskedés után Budán, a császárfürdőben halt meg, 1863 febr. 12. Lisznyai főképviselője a Petőfi halála után megindult irodalmi iránynak, mely a magyarkodásban, népieskedésben, az etnografiai érdekességek, a tájnyelvi sajátságok hajszolásában, a szilajságban és pongyolaságban kereste az eredetiséget. Az ő dalainak hatása alatt indult meg irodalmunkban az úgynevezett »kelmei«, »vidékies« költészet, mely a múlt század ötvenes éveiben divatos volt. Legnagyobb hatást gyakorolt az 1851-ben megjelent Palócz-dalok czímű gyüjteménye, melynek a következő évben megjelent második kiadása is 6000 példányban kelt el és nevét országszerte híressé tette. Benne gyermekkori emlékeiből, szülőföldje népének szokásaiból, érzéseiből, eszmeköréből meríti motivumait, tájnyelvéből veszi kifejezéseit, költői képeit, melyek mind az eredetiség és újság varázsával hatottak. Bár e költemények egy része hangulatos, képekben gazdag, néha népiesen naiv és változatos, de már ezekben is, különösen pedig későbbi költeményeiben sok bizarr gondolattal, pongyola. szerkezettel, keresett népieskedéssel, üres szóvirágokkal, sőt izléstelenséggel is találkozunk, melyektől, - sajnos - sohasem tudott költészete megtisztulni. A mint életéből és lelkéből, úgy költészetéből is hiányzott az összhang, a minek következtében gyorsan emelkedett hírneve kora halála után ép oly hamar feledésbe is merült. Korában azonban nagyon népszerű volt. Költeményei közül sokat megzenésítettek, történeti balladáit mindenfelé szavalták. Verseiből egy gyüjteményt Kertbeny németre fordított (megjelent Münchenben), Thales Bernhard pedig több költeményét francziára fordította.

Luby Sándor (Benedekfalvi) költő és hirlapíró, szül. 1855-ben Balassagyarmaton. Atyja ügyvédi irodájában dolgozott. 1877-ben Komjáthy Jenővel Röpke Ivek czím alatt szépirodalmi lapot szerkesztett. 1883 óta Budapesten tartózkodott, hol a Pesti Hirlapnak belső munkatársa volt; ezenkívül a. Mátyás Diák czímű humorisztikus lapnak vezér verseit írta. Meghalt.

Lutter Ferdinánd (Nándor) dr. kegyestanítórendi áldozópap, fővárosi tankerületi főigazgató, paedagogiai író, a M. Tud. Akadémia levelező tagja, született 1820 szept. 3-án, Béren. 1836-ban a piarista rendbe lépett, Privigyén és Váczott tanult, a theologiát Nyitrán végezte. Miután harmadfél éven át a pesti elemi 286iskolában tanított, 1847-ben a budai gimnáziumba nevezték ki a számtan és mértan tanárának. A szabadságharczban tüzérként vett részt. 1852-58-ig a selmeczi gimnáziumban tanított; 1861-ben a budai gimnázium igazgatója, 1864-ben a rend kormánytanácsosa lett. 1867-ben báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter Zürichbe küldte a közoktatási viszonyok tanulmányozása czéljából. Már a helytartótanács is megbízta őt a budapesti tankerület vezetésével s ez állásában később a kinevezett minisztérium is meghagyta, míg 1884-ben véglegesen kinevezte a budapesti tankerület főigazgatójának, mely minőségében igen nagy érdemeket szerzett közoktatásunk újjászervezése és a főváros tanügyének emelése körül. Tagja volt az Országos Közoktatási Tanácsnak, a Főváros Közoktatási Bizottságának, elnöke volt a Magyar Tanférfiak Egyesületének (1862), tiszteletbeli tagja az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek és elnöke volt az országos gyorsirói vizsgáló bizottságnak. Tudományos érdemeiért az Akadémia már 1859-ben tagjának választotta meg, a király pedig 1882-ben a királyi tanácsosi czímet ajándékozta neki. Meghalt 1891 decz. 30. Budapesten.

Madách Aladár (Alsó-Sztregovai és Kiskelecsényi) Madách Imre fia, szül. 1848-ban Csesztvén. A jogot Pozsonyban és Egerben végezte. Egy évi külföldi utazás után sztregovai birtokára költözött, hol gazdálkodással és a költészettel töltötte életét. Ezenkívül nagy kedvvel foglalkozott a spiritizmussal és ez irányban számos czikket írt a fővárosi és vidéki lapokba. A »London Spiritualist Alliance«-nak is tagja volt.

Madách Emánuel (Alsó-Sztregovai és Kiskelecsényi) miniszteri tanácsos, szül. 1855 április 27-én Csesztvén. Középiskolai tanulmányait otthon kezdte, Esztergomban végezte. A jogi és államtudományi vizsgát Pozsonyban tette le. 1877-ben a közoktatási minisztériumba lépett. 1878-ban hadnagyként résztvett a boszniai hadjáratban. 1894-ben osztálytanácsos, 1898-ban valóságos miniszteri tanácsos lett. Számos politikai czikket írt a fővárosi napilapokba.

Madách Gáspár (Sztregovai) orvos. Lefordította cseh nyelvből Mathiolus András orvosi művét: Haazi Apateka czímmel 1628-ban. Egy értekezést is írt: De asparagi virtute.

Madách Gáspár (Alsó-Sztregovai) szül. 1590-ben. Előbb megyei szolgabíró, majd 1617-1646-ig Nógrád vármegye alispánja volt. Meghalt 1647-ben. A költészet művelésében költőrokona Rimay János volt mestere, kinek hátrahagyott műveiből egy latin nyelvű vallásos költeményt magyarra f ordított. Négy vallásos éneket is átültetett a cseh nyelvből a magyarba, Czobor Anna tiszteletére. Eredeti, magyar nyelven írt munkái többnyire elmélkedéseket tartalmaznak. Egy rövid verses krónikájában a korában divatozó hazudozásokat és hiúságokat ostorozza. Legsikerültebb munkája a Balassi-strófákban, Wesselényi Ferencz nevére, 1646 körűl írt fohászkodása. Az említetteken kívül munkája még: Calabria tartományra bocsátott isten ostora. Cseh nyelvből fordította 1638.

Madách Imre (Sztregovai és Kiskelecsényi) cs. és kir. kamarás, szül. 1781-ben Alsósztregován. Meghalt 1834 január 3-án.

Madách Imre (Alsó-Sztregovai és Kiskelecsényi) költő, a Kisfaludy-társaság és az Akadémia tagja, született 1823 január 21-én Alsósztregován. Atyját korán elveszítvén, (1834) anyja, a nemes és művelt lelkű Majthényi Anna nevelte. A gimnázium hat osztályát otthon, magán úton, a filozófiát és jogot otthon és Pesten végezte kitünő eredménynyel. Pesten való tartózkodása alatt ismeretséget köt az írókkal, olvassa a kor jelesebb költőit, Shakespearet és maga is verseket ír. Megismerkedik legjobb barátjának, Lónyay Menyhértnek nővérével, Etelkával és beleszeret. E szerelem költői fejlődésére nagy hatással 287volt. Első műve egy költeményfüzet: Lantvirágok (1840), a Lónyay Etelkához intézett bús, reménytelen szerelmet zengő, csekélyebb értékű versgyűjtemény (26 költemény). Ez időtől kezdve, 20 éven át, egészen »Az ember tragédiája« megjelenéséig nem adott ki semmit nyomtatásban. Iskolái végeztével Sréter János, majd Fráter Pál nógrádi alispán mellé kerül joggyakorlónak. 1842-ben ügyvédi oklevelet szerzett és közhivatali pályára lépett. 1843-ban tiszteletbeli aljegyző, 1844-ben táblabíró, 1846-ban élelmezési főbiztos lett. Mint hivatalnok, csakhamar feltűnt a gyűléseken mind beszédeinek tartalmasságával, mind köziratainak világos fogalmazásával. De nagy hivatali elfoglaltsága mellett az irodalomnak is nagyon szorgalmasan áldozott. Megismerkedvén az akkori megyei élet romlott viszonyaival, a kortesmozgalmakkal, visszaélésekkel, ezeknek ostorozására megírja a Csak tréfa czímű 5 felvonásos drámáját, a korabeli vármegyei világ gúnyos rajzát. Benne a negyvenes évek társadalmát festi reform mozgalmaival, követválasztásaival, korteskedésével és haszonlesésével. Egészben gyengébb mű, de tele drámai erővel. Nagy befolyással volt rá ebben az időben Szontagh Pállal kötött barátsága; Szontagh vezette be a bátortalan, magába vonúlt Madáchot a nógrádmegyei társaságokba és józan életfelfogásával és szellemes, gúnyolódó modorával mintául szolgált neki később az Ember tragédiája Lucziferéhez. (Palágyi Menyhért.)

Egyelőre nem vesz részt a politikai életben, hanem feleséget keres, de nem talál. Ekkor írja Férfi és nő czímű drámáját, melynek hőse Herakles és a csalfa Jolé. Tárgya hasonló azzal, melyet Sophokles a »Trachisi nők«-ben dolgozott fel. Egy ifjúnak egy női eszménykép után való sóvárgását írja le benne. Alapeszméje: A férfi nagy nő nélkül is. Sophokles szorgalmas tanulmányozásának eredménye Művészeti értekezés czímű tanulmánya, melyben drámaírói programmját adja. Hibáztatja, hogy a modern drámaírásnak főmotivuma a szerelem. E helyett a közügy, haza, emberiség legyenek a dráma tárgyai. Korholja a franczia és német modorosságot, és nemzeti drámát sürget. Hazafias drámáiban azonban maga is a romanticzizmus lejtőjére tévedt. Mária királyné czímű drámájának tárgya: küzdelem a szerelem és a magasabb hivatás között. (1844. Ujra átdolgozva 1856.) Csák végnapjai (1843, átdolg. 1861.) a hatvanas évek elnyomatásának hatása alatt keletkezett. Csák a hajthatatlan magyar álláspont megszemélyesítője. A darab alapeszméje: A hős tehetetlenné válik, ha a nemzet cserben hagyja. E művével M. 1843-ban akadémiai jutalomra is pályázott, de csak dícséretet nyert. Ez időben Csengery Pesti Hirlapjába czentralista irányú politikai czikkeket is írt.

Csécsén megismerkedett Fráter Pál nógrádmegyei alispán unokahugával, Fráter Erzsikével, a ki iránt szerelemre gyúlladt. Bár a család ellenezte M. választását, de a költő azért 1845 június 18-án mégis nőül vette a leányt. Ezután nejével hét évet boldogságban töltött el csesztvei birtokán. A szabadságharczban nem vett részt. A forradalom után egy politikai üldözöttet, Rákóczy Jánost, Kossuth titkárát, mint csőszét, rejtette magánál, a miért 1852-ben elfogták és Pozsonyba, majd Pestre hurczolták, honnan csak kilencz hónapi fogság után bocsátották szabadon. Pozsonyban meglátogatta Veres Pál és felesége, ki virágot vitt neki. Madách ekkor irta a »Fogoly bokrétája« cz. költeményt. Neje azonban nem osztozott fogoly férjének szenvedéseiben, sőt ellenkezőleg cselekedett távolléte alatt. Midőn M. hazatért és meggyőződött neje hűtlenségéről, elvált tőle. E szerelmi csalódás rendkivül fájdalmasan hatott a költőre. Egy ideig a költészetben keresett vígasztalást. Filozófiai és történeti tanulmányokba mélyedt. Családi boldogsága elpusztulásának fájdalmából fakadt az ebben az időben írt A halál költészete czímű 5 elégiája, melyekben azt a gondolatot fejti ki, hogy a kiváló egyéniséget, kinek az élet nem kedvezett, megdicsőíti a halál. Madách feldúlt lelki állapotában olyan tiszta és nemes baráti kört keresett, a melynek középpontja egy eszményi női alak legyen s ezt ő Veres Pál házában találta meg. Ez volt az egyetlen baráti kör, melyben Madáchot megértették; s hol az ideálizmustól áthatott női lélek: a feleség és anya eszményképe, oly nemesítőleg hatott rá; okunk van hinni, hogy a költő »Az ember tragédiájá«-ban Éva nemes tulajdonaiból sokat Veres Pálnéról mintázott és ezen, mint annyi más művén, meglátszik a vanyarczi kör hatása. Műveit elsőben itt olvassa fel. Kicserélik olvasmányaikat; nagy irodalmi, 288politikai és társadalmi viták folynak. Ebben az időben kezd részt venni a megyei és politikai életben is és lelke keserűségét kiönti a Civilisator czímű vígjátékban (1859), mely a Bach-rendszer ellen intézett szatira.

Lelke a munkában lassanként megnyugszik. Ekkor belefog Az ember tragédiája írásába. 1861-ben Nógrádvármegye balassagyarmati kerülete megválasztja követének. Pestre megy, hol az országgyűlésen a határozati párt híveként egy beszédjével nagy feltűnést kelt. Széleskörű tudásával mindenkit meglep. Ugyanekkor »Az ember tragédiá«-jának kéziratát átadja Bérczy Károlynak, hogy Arany Jánoshoz vigye és véleményét kikérje. Arany csak Gyulai Pál többszöri nógatására tekint bele, de azután le sem tudja tenni többé a könyvet, annyira lebilincseli figyelmét. Arany a művet átolvasván, azt irodalmunk valódi nyereségének ismerte fel és sietett ezt bemutatni a Kisfaludy-társaságban, mely a költőt 1862 január 30-án tagjául választotta meg. Az ember tragédiáját legelőször Veres Páléknál Vanyarczon olvasta fel a szerző, 1862 januárban. E könyvét Viktor Hugó eme szavaival ajánlotta Veres Pálnénak: »Que ce livre vous soit dedié, comme l'auteur vous est devoué«. A Kisfaludy Társaságban székét április 2-án Az aesthetika és társadalom viszonyos befolyása czímű értekezésével foglalta el. Ekkortájt írta meg a Mózes czímű öt felvonásos drámáját, melyben - a múlt század 50-60-as éveire vonatkoztatva - egy nemzeti hőst rajzol, ki míg nemzetének hazát szerez, maga hontalanul hal meg. Az Akadémia 1863-ban levelezőtagjául választotta meg. Ez időben azonban régi köszvénybaja felújult és e miatt székfoglaló értekezését A nőről, különösen aesthetikai szempontból Bérczy Károly olvasta fel helyette (1864). A költő nem sokáig élvezhette az elismerést és a dicsőséget. Betegsége szívét támadta meg, mitől 1864 október 5-én meghalt Alsósztregován.

Műveit összegyűjtve kiadta 1880-ban Gyulai Pál: Madách Imre összes művei czímmel, három kötetben, a költő arczképével.

Főműve Az ember tragédiája, nagyszerű és merész konczepcziója, alapgondolatának magasztos fenköltsége, mély filozófiai tartalma, az egész emberiség sorsát és örök küzdelmét felölelő tárgya és költői szépségei miatt az egész magyar nemzet egyik legolvasottabb könyve lett. Oly problemát választott műve tárgyául, melylyel az emberiség legnagyobb gondolkozói mertek csak foglalkozni. Azt a kérdést: veti fel: Érdemes-e az embernek élni a földön? Miért küzd, mit ér el? Mi értelme van az emberi életnek? ... Miután a költő Luczifernek, az örök tagadás és rossz szellemének kalauzolása mellett végigvezeti Ádámot az emberiség történetén, bemutatva neki a jövendőt és az emberiség fejlődésének képzelt szomorú végét, arra a megnyugtató és lélekemelő eredményre jut: Az ember sajátságos keveréke a jónak és rosznak, a nemesnek és nemtelennek. Az emberiség nagyjainak rendeltetése, hogy küzdjenek az emberiségért. Nagy eszmékért lelkesedni, az emberiségért küzdeni, ez az emberi lélek isteni vonása; e küzdelemben elbukni, ez a nemes lélek tragikuma; de ez az elbukás nem csüggeszt, hanem felemel, mert nemes küzdelemben elbukni a nemes lélek büszkesége.

Az ember tragédiája először 1861-ben jelent meg a Kisfaludy-társaság kiadásában, utoljára Alexander Bernát kitünő magyarázatával és jegyzeteivel 1910-ben. A közbeeső félszázad alatt számos dísz- és népies kiadást ért meg e munka, melyek közül kiemelendő a Zichy Mihály 20 remek fénymetszetével illusztrált díszkiadás (1880). De nemcsak nálunk, hanem a külföldön is nagy tetszést aratott Madách remek alkotása. Németre nyolczan fordították; ezenkívül megjelent franczia, cseh, szerb, holland és latin nyelven is. 1883-ban Paulay Ede színre alkalmazta és azóta a budapesti Nemzeti Szinházban és vidéki színpadjainkon folyton fényes sikerrel adják, sőt németül a bécsi, berlini és prágai színpadokon is nagy diadalt aratott. Arczképét vármegyéje festette meg díszterme számára, szobra és sírboltja érdekében még folynak a gyűjtések.

Madách János (Sztregovai és Kelecsényi) megyei alispán. 1649-ben a nyitramegyei gyűlésen a nógrádi főispánt képviselte. 1652-ben Nógrád vármegye jegyzője lett, az 1659-60-as országgyűlésen pedig megyéjét képviselte és az ő közreműködésével hozták az 1659: XLV. törvényczikket. 1666-68-ig Nógrád vármegye alispánja volt. Ifjúságában a katonai pályára készülvén, Wesselényi Ferencz hadseregében szolgált, a ki őt később is nagyrabecsülte és 1669-ben bírótársul választotta meg maga mellé. Meghalt 1669-ben.

Madách János (Sztregovai és Kelecsényi) vitéz harcos és törvényhozó, a ki már fiatal korában Füleken (1676-ban és 1678-ban) több szerencsés harczot vívott a törökökkel, valamint Buda visszafoglalása alkalmával is kitüntette magát, mikor a törököktől egy zászlót is elfoglalt. 1682-ben korponai kapitány lett, 1684-ben a hontmegyei nemesi fölkelés vezére, 1687-ben Hontmegyének országgyűlési követe és ezenkívül többször járt Zólyom-, Nógrádmegyék követeként a nádornál, országbírónál és a herczegprímásnál. Meghalt 1697 körül. Tőle származik az 1681: XXV. és XXVI. törvényczikkek nagy része.

Madách János (Alsó-Sztregovai és Kiskelecsényi) nagy műveltségű férfiú, ki buzgó protestánsként nagy szerepet játszott korának a protestánsok vallásszabadsága érdekében vívott küzdelmeiben és többször járt hitfelekezetének követeként Bécsben. Meghalt 1768 május 17-én.

Madách Pál (Alsó-Sztregovai és Kiskelecsényi) Madách Imre költő öcscse, szül. 1827-ben Alsósztregován. 1846-47-ben Nógrád vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1848-ban másod-alispánja volt. 1849-ben Debreczenbe ment, hol szolgálatait Kossuthnak ajánlotta fel. Résztvett a bicskei és isaszegi ütközetben; de gyenge szervezete nem bírta a katonai élet nehéz szolgálatait. Futártisztként egy kiküldetés alkalmával tüdőgyulladásba esett és 1849-ben meghalt. Egy érdekes naplótöredéket és több elbeszélést hagyott hátra.

Madách Sándor (Alsó-Sztregovai és Kiskelecsényi) megyei főügyész, szül. 1756-ban. 1787-ben Nógrád vármegye főügyésze lett. Kétszer résztvett az országgyűlésen. 1796-ban alispánnak is jelölték. Meghalt 1814 deczember 16-án Pesten. Nagy képzettségű, mély, tudományos készültségű jogtudós volt. Felépíttette az 1758-ban leégett alsósztregovai kastélyt, összegyűjtötte a család régi okleveleit, rendezte a családi levéltárat, megalapította a sztregovai könyvtárt. Számos latin nyelven írt munkájának kéziratát a sztregovai levéltár őrzi.

Majer Károly ügyvéd, szül. 1830-ban Nőtincsen. Élénk részt vett a katholikus mozgalmakban. Az ötvenes években a belgiumi katholikus gyűléseken több feltűnést keltő szónoklatot mondott és nagy tevékenységet fejtett ki 1871-ben a kath. autonomiai kongresszus munkálataiban is. Érdemeiért a Szent László-társulat megválasztotta elnökének. Meghalt Nőtincsen 1890 deczember 29-én.

Majtényi Gyula balassagyarmati állami főgimnáziumi tanár, több lapba írt czikkeket. 1910 szeptember hava óta a Nógrádi Hirlap felelős szerkesztője.

Margócsy József ág. h. ev. főesperes, szül. 1837-ben Losoncztugáron. 1859-ben a losonczi gimnázium tanára, 1864-ben kecskeméti, 1866-ban irsai lelkész lett. 1878-ban a pesti egyházmegye főesperese. 1880-ban Losonczon pap lett.

Margócsy Kálmán ág. h. ev. lelkész, M. József öcscse, szül. 1848-ban Losoncztugáron. Tanulmányai befejezése után Dunaegyházán lett lelkész.

Matyó Sándor tanár, szül. Salgótarjánban 1876-ban. A papi pályára lépett, de ezt odahagyván, a budapesti egyetemen a magyar és latin nyelvészetet hallgatta. 1900-ban kinevezték rendes tanárnak a szentesi állami főgimnáziumhoz.

Mezey Gyula gazdasági akadémiai tanár, gazdasági író, szül. 1861-ben Balassagyarmaton. 1883-ban a magyaróvári gazdasági akadémián tanársegéd lett. 1886-ban doczensnek nevezték ki. Ebben az időben hosszabb európai tanulmányútat tett a gazdasági oktatásügy és a magvizsgáló állomások tanulmányozása czéljából. 1893-ban rendkívüli tanár lett, a mikor Délfrancziaországba küldték a szőlőmívelés tanulmányozására. 1896 óta rendes tanár a magyaróvári gazdasági akadémián, tiszteletbeli elnöke a gazdasági akadémiai 290hallgatók gazdasági egyletének, levelezőtagja a mosonvármegyei gazdasági egyesületnek és tagja a magyaróvári Széchenyi-kör igazgatóválasztmánynak.

Mikó Pál dr. állami gimnáziumi tanár, szül. Losonczon 1870-ben. 1897-ben a bártfai állami gimnáziumhoz nevezték ki tanárnak. Számos nyelvészeti czikke jelent meg a M. Nyelvőrben. Jelenleg az Akadémia szótárához gyűjt adatokat.

Mikovinyi Sámuel mérnök, udvari építész és császári udvari tanácsos, szül. 1700-ban Ábelfalván. A jenai egyetemen tanult. Udvari építész, később magyar királyi építész lett. A berlini akadémia tagja volt. Hazánkban több hidat, útat és gépeket épített. A budai királyi palotát 1749 április 13-án az ő tervei szerint kezdték építeni. III. Károly király megbízta, hogy Bél Mátyás Notitia Hungariae czímű munkája számára magyarország megyéinek térképeit készítse el. Ezek közűl meg is jelent Bars-, Hont-, Nyitra-, Nógrád-, Turócz-, Zala- és Pozsony vármegyék térképe, de a többi elveszett. Ugyancsak a Not. Hung.-ban jelent meg (1735-36) két földrajzi czikke. Írt a kör négyszögesítéséről is.

Mikszáth Kálmán író, a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy és Petőfi-társaságok tagja, született 1849 január 16-án Szklabonyán, melyet később Kürtabonynak, majd Mikszáth írói jubileuma alkalmából belügyminiszteri engedélylyel Mikszáthfalvának neveztek el. Gimnáziumi tanulmányait Rimaszombatban kezdte, a két felső osztályt Selmeczbányán végezte. Különösen anyja kivánságára taníttatták tovább, a kinek egy barátnője állítólag azt jósolta, hogy fiából olyan híres ember lesz, hogy tiszteletére kivilágítják majd Balassagyarmatot. Az ifjú Mikszáth az érettségi után Pestre került a jogi egyetemre, de csakhamar visszatért megyéjébe, hogy hivatalt vállaljon és esküdt lett Veres Pál akkori alispán mellett. Éles megfigyelőtehetségével itt tanulmányozta először a megye specziális irányú igazságszolgáltatását, megismerkedett a vármegye kiskirályaival, fiskálisaival, avult nézetű és eredeti észjárású alakjaival, a kikkel később műveiben gyakran találkozunk. Már ekkor megpróbálkozott az irodalommal a Vadnay Károly »Fővárosi Lapok«-jában, de nem nagy sikerrel. Az 1873-iki resturáczió alkalmával aljegyzőségre pályázott, de kellő összeköttetések hiánya miatt elbukott. Ekkor a megyei hivatali pályáról teljesen lemondván, Pestre ment, azzal a szándékkal, hogy teljesen az irodalomnak szenteli magát. Itt a Magyar Néplapnál szerkesztői állást kapott, hol két évig működött, majd más napilapoknál is dolgozott; de még mindig kevés reménye volt jövője iránt, mert első könyve, az Elbeszélések (1874, 2 köt.) nem részesült valami kedvező fogadtatásban. A kritikától elkedvetlenítve, tehetségében nem bízva, adta ki második munkáját Még újabb fény- és árnyképek czím alatt (1878), mely műve felhívta reá azoknak a figyelmét, a kik őt az ekkor Szegeden megindúlt Szegedi Napló szerkesztőségébe főmunkatársul meghívták. Mikszáth Szegeden aratta első nagyobb sikereit. 1878-80-ig tartózkodott itt. Itt találta az 1879-iki nagy árvíz, ezeknek a szomorú időknek változatos, mozgalmas eseményei, Tisza Lajosnak királyi biztossága, kiről Tisza Lajos és udvara Szegeden czímű munkáját írta (1880) stb., számos új tárgyat szolgáltattak Mikszáth kitünő megfigyelő talentumának; a napi események és ismert személyek aktualitása pedig csak emelték karczolatainak érdekességét. Tehetségének eredetisége, szeretetreméltó egyénisége, szatirikus hajlama teljes pompájában kezdtek már írásaiban kibontakozni és a figyelem már feléje fordult.

1884-ben Mikszáth újra visszatért Pestre, hol a Budapest czímű napilaphoz akart elszerződni. Ekkor történt, hogy a Pesti Hirlap Kenedi Géza vezetése alatt egészen új munkatársakkal szervezkedett és Borostyáni Nándor, a főszerkesztő 70 forint havi fizetéssel szerződtette Mikszáthot a Pesti Hirlaphoz, hol a parlament tárgyalásairól Scarron álnév alatt írt sorozatos karczolataival csakhamar megnyerte a közönség tetszését. E vidám, szatirikus karczolatok Apróságok a Házból czímmel jelentek meg. Ezeket követte a Honatyáink, A t. 293Házból, majd a Klub és folyosó czímű folytatólagos karczolat sorozatai, melyekkel e műfajnak megteremtője lett. »Éles tolla, tiszteletet, szeretetet, de egyúttal félelmet is gerjesztett politikus olvasóiban.« Ez alatt az idő alatt adta ki egymásután legkitünőbb, halhatatlan alkotásait is, A tót atyafiakat (1881) és A jó palóczokat, (1882), melyek nyelvük eredetiségével, előadásuk bájával és szelid humorával, kitünően megfigyelt alakjaikkal és egyszerű, de mesterien előadott történetükkel Mikszáth nevét egyszerre országszerte híressé tették. Most már egymásután jelentek meg elbeszélései, rajzai és regényei, melyekben különösen a nép- és vármegyei életet, a vidéki kisnemes osztálynak, a »gentry«-nek erényeit és hibáit festi kitünő meglátással és humorral. Budapesten a társaságba Veres Pálné és leánya vitték be, kik ez időben irodalmi estélyeket rendeztek. Mikszáth, bár akkor nem szeretett társaságba járni, e körben oly jól érezte magát, hogy először életében, ő is odaült a felolvasó asztalhoz. De nemcsak a nagyközönségnek lett Mikszáth legkedveltebb elbeszélője, hanem a szépirodalmi és tudós társaságok is elismerték írói érdemeit: a Petőfi-társaság 1881-ben, a Kisfaludy-társaság 1882-ben választotta tagjául. 1889-ben az Akadémiának levelező-, 1910-ben tiszteletbeli tagja lett.

Mint sok jeles írónkat, őt is vonzotta a politika. Tisza Kálmán miniszterelnök, ki a költőt nagyrabecsülte, 1887-ben az erdélyi ilyefalvai kerületben jelölte, a hol meg is választották. Ez idő óta megszakítás nélkül képviselő volt.

Mikszáth 1898-ban lépett ki a Pesti Hirlap szerkesztőségéből, hogy átvegye az Országos Hirlap főszerkesztői tisztségét, mikor azonban a lap megszűnt (1899 január 24. ), Mikszáth újra visszatért a Pesti Hirlaphoz. Azóta elbeszéléseinek és regényeinek nagy része is e lap hasábjain jelent meg. 1888 óta szerkesztette az Egyetemes Regénytár Almanachját, melynek bevezetését - rendesen valamely aktuális irodalmi kérdésről - mindig ő írta. A Franklintársulat őt bízta meg a Magyar Regénytár szerkesztésével, melynek kötetei elé ő írta a bevezető tanulmányt. Ezek közül különösen a Kemény Zsigmondról, Pálfy Albertről és a Beöthy Lászlóról szólók nagy megértéssel, éles meglátással és meleg szeretettel vannak írva. Ugyancsak megírta Jókai Mórnak - kivel szoros barátságban állott - életrajzát is két kötetben (1906), melyet a kritika némely pontatlanságáért és bizalmas hangjáért megtámadott ugyan, de így is egyik legbecsesebb alkotása marad a költőnek.

Országos népszerűségét, a nemzetnek iránta való szeretetét és nagyrabecsülését legjobban bizonyítja az a fényes ünnep, melyet 40-éves írói jubileuma alkalmával az egész országban rendeztek. Ez alkalommal nemzeti adakozásból megvásárolták a költőnek horpácsi birtokával határos borsosberényi Szomolya-pusztát, az egyetem bölcsészeti fakultása dísztoktorrá avatta, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának választotta meg, összes műveiből nemzeti díszkiadást rendeztek, a király pedig érdemeiért a Szent István-renddel tüntette ki. A magyar nők is részt kértek a nagy író jubileumából. Kieszközölték, hogy szülőfaluja Mikszáthfalva nevet kapjon. »A jó palóczok« alakjaiból műkedvelőkkel díszelőadást rendeztek az Urániában. Szülőmegyéje Mikszáth nevére sok alapítványt tett. Horpácsi birtokán akarta Mikszáth ezután folytatni sikerekben gazdag írói működését; itt akart csendes, békés nyugalomban élni és dolgozni tovább a nemzet számára. Fel is építtette görögstílü tuskulánumát. Lázas buzgósággal ültetett fákat, de a halál némi sejtelmével írta: »Sokat meséltem a közönségnek; szeretném, ha majd e fák lombjai susogásában mintegy a közönség mesélne nekem, - de akkor én már lent leszek a gyökereiknél.« Baljóslata - fájdalom - megvalósult.

Alig zajlottak le a jubileumi ünnepségek, midőn a költő Mármarosszigetre utazott, hol munkapárti programmal képviselőjelöltnek léptették fel, hogy programmbeszédét elmondja. A jubileumi ünnepségek, a választói körut, a sok beszéd a költőt annyira kifárasztották és erősen meg is fázott, hogy utját félbeszakítva, kénytelen volt a fővárosba visszatérni, hol ágyba esett és családja s az orvosok leggondosabb ápolása ellenére 1910 május 28-án meghalt. Halála, mely oly váratlanul és hirtelen következett be, mélységes megdöbbenést keltett nemcsak az országban, hanem a külföldön is. A mily meleg szeretettel ünnepelte az egész ország a költőt jubileuma alkalmával, épp olyan impozánsan nyilvánult meg a nemzet részvéte a költő iránt való gyászában. A kormány Mikszáthot a nemzet halottjának tekintette és államköltségen temette 294el. Halála után néhány hónappal a nógrádmegyei kis falu végén álló szerény, szalmafödelű házat, melyben Mikszáth gyermekéveit töltötte, a magyar nők emléktáblával jelölték meg.

Mikszáth a magyar szépirodalomnak egyik legkiválóbb és Jókai mellett legnépszerűbb alakja, a kivel egyéniségének nagyon sok rokonvonása is van. Mesélő tehetségre alig van hozzá fogható a világirodalom mai művelői között. Derült, nemes világfelfogása, bámulatosan megfigyelt és rendkívüli élethűséggel megrajzolt alakjai, előadásának egyszerű hangja, magyar látása és gondolkodása és különösen művészi tökéletességű nyelve azok a tulajdonok, a melyeknek nagy hatását és rendkívüli népszerűségét köszönhette. Nem tartozik azok közé, a kik az élet és a társadalom nagy átalakító problémáival foglalkoznak, de a magyar vidéki társadalomnak erényeit, és félszegségeit, a vármegyei életet, a népnek, a kisembereknek jelentéktelen, apró dolgokban megnyilvánuló lélek- és érzelemvilágát senki nála hívebben nem festette a magyar irodalomban. Tehetsége különösen a novellákban tündököl, melyek közül néhány a világirodalom gyöngyei között foglal helyet.

Neve nemcsak a hazában, hanem a külföldön is elterjedt, mert munkáit minden művelt nyelvre lefordították (svédre Oszkár svéd király fordította), úgy, hogy az egész európai irodalomban egyike a legismertebb költőknek. Roosevelt Tivadar, az Egyesült-Államok elnöke, már évek előtt olvasta egyik kiváló regényét, a Szent Péter esernyőjét és mikor 1910-ben Budapesten járt, magához kérette, hogy személyesen is megismerje. Művei a jubileumi nemzeti kiadáson kívül kétszer jelentek meg összegyűjtve. Először 12 kötetben (1889-96) M. K. összegyűjtött munkái czím alatt, azután 1900-ban M. K. munkái. Új sorozat - czímmel.

Mocsáry András (Bocsári) szül. Gergén 1791., meghalt 1855. Egyideig Borsod megyében szolgabíró; 1842-ben beutazta Németországot, Párist, Londont és Rómát. Munkája: Beszéd a tiszti választásról. Pest, 1825.

Mocsáry Antal (Bocsári) főszolgabíró, szül. 1757 szeptember 18-án. 1790-ben Nógrád megye főszolgabírája lett, 1800-ban főbiztos. Barátságban állott korának nevezetesebb íróival, Kazinczyval, Fáy Andrással és Vitkovics Mihálylyal. Nejének halála után 1803-ban Lapújtőre vonult vissza, hol az irodalommal és tudományokkal foglalkozva töltötte életét. Meghalt 1832 május 24-én Lapújtőn. Ő volt vármegyéjének első tudós monográfusa, kinek műve ma is forrásmunka.

Mocsáry Dániel (Bocsári) cs. és kir. kamarás, szül. 1796 junus 5-én Lapújtőn. 1816-20-ig magyar királyi testőr volt. Meghalt 1874 márczius 5-én.

Mocsáry Lajos (Bocsári), országgyűlési képviselő és publiczista, született Kurtányban, 1826 októberében. A jogot Pesten végezte. 1861-ben megválasztották képviselőnek, mire a felirati párthoz csatlakozott. 1867-69-ig Borsod megye alispánja és Miskolcz képviselője volt. 1874-ben Kecskemét városa küldte be a parlamentbe szélsőbaloldali programmal és ez idő óta a pártnak egyik legtekintélyesebb tagja, hosszabb ideig elnöke is volt. Később a karánsebesi kerület választotta meg képviselőjének. Jelenleg Borsod megyében, Andornakon él.

Mocsáry László (Bocsári) szül. 1689-ben, meghalt Gergén 1757-ben. Munkái: Astrologia. Apocalipsis. Ezek a sárospataki kollégium könyvtárában vannak. Az édenkertének kultsa, melylyel az Isten kegyelmének mértékéhez képest az Ő és Uj Testamentumi Irásokra néző Commentáriumok hasonlatosságára készített és némelylyeknek kivánságára kiadott a Magyar koronákk egygyik Tagja Idősbbik Mocsáry László, Anno Christi 1753. aetatis vero suae hatvanöt.

Moldoványi István dr. kir. iparfelügyelő, szül. 1871-ben, Balassagyarmaton. A mezőgazdasági chemia tanulmányozása czéljából, a földmívelésügyi minisztérium külföldi tanulmányútra küldte. 1896-ban a kereskedelemügyi minisztériumba nevezték ki. Jelenleg kir. ipari főfelügyelő.

Moravcsik Ernő Emil, orvos, egyetemi rendes tanár, szül. 1858 márcz. 16-án, Béren. A középiskolákat Aszódon és Iglón, az orvosi tudományokat a budapesti egyetemen végezte 1881-ben. 1882-83-ig a Rókus-kórházban segédorvos volt. Miután az egyetem elmekórtani tanszékén hat évig tanársegédként működött, 1887-ben a budapesti egyetemen az elmekór- és gyógytan magántanára lett és az igazságügyminisztérium megbízta a pesti kir. törvényszék megfigyelőosztályának vezetésével. 1892-ben a törvényszéki elmekórtan és lélektan rendkívüli tanára, 1902-ben nyilvános rendes egyetemi tanár lett. Az 1892-ben, Brüsselben tartott nemzetközi bűnügyi embertani kongresszus tiszteletbeli elnöke volt. 1886-ban az orvosegyesület jegyzőjének, majd titkárának választotta. Tagja a törvényszéki orvosi vizsgáló-bizottságnak és a magyar jogászegylet börtönügyi bizottságának.

Moravcsik Géza, főreáliskolai tanár, szül. 1855-ben Béren. 1876-ban a szarvasi gimnáziumban a magyar irodalom tanára, lett. Itt elnöke volt a Vajda-körnek és igazgatója a magán polgári leányiskolának. 1892-ben a székesfehérvári, 1893-ban a budapesti VI. kerületi főreáliskolához helyezték át rendes tanárnak. 1898-ban az Országos M. Kir. Zeneakadémia titkára és tanára lett.

Moravcsik Gyuláné (Vladár Boriska), szül. 1866-ban Szirákon. 1888-ban nőü1 ment Moravcsik Gyula (irói néven Béri Gyula) budapesti ügyvédhez és íróhoz. Több elbeszélést stb. írt a fővárosi és vidéki szépirodalmi lapokba.

Nagy Iván (Felső-Győri) képviselőházi naplószerkesztő, történetíró, a M. Tud. Akadémia rendes tagja, született 1824 jún. 18-án Balassagyarmaton. A jogot a pozsonyi jogakadémián elvégezvén, ugyanitt királyi táblai jegyző lett. A szabadságharczot honvédként küzdötte végig. Résztvett Jellasich visszaverésében, a déli felkelők elleni harczban, az aradi és főhadnagyként a temesvári csatában. - A fegyverletétel után hosszabb ideig bújdosott, míg végre a nagyoroszi gróf 296Berchthold-családnál nevelői állást vállalt és velök Olaszországba utazott. Ebben az időben az Akadémia a velenczei Marciana-könyvtárban található magyar vonatkozású okiratok lemásolásával bízta meg. Midőn innen 1852-ben hazatérhetett, egy ideig Balassagyarmaton telepedett le, hol ügyvédi irodát nyitott és itt élt, míg az Akadémia a pesti egyetemi könyvtárhoz nevezte ki tisztnek (1855). Ebben az állásában írta legnevezetesebb munkáját, a 13 kötetes Magyarország családai czimerekkel és leszármazási táblákkal czímű művét (1857-68), melyet a M. Tud. Akadémia 1869-ben a Marczibányi mellékjutalommal tüntetett ki. Az 1867-ben megalakúlt Történelmi Társulatnak választmányi tagja lett és maradt haláláig. 1870-ben kinevezték a képviselőház naplójának szerkesztőjévé, mely tisztségét azonban nem viselhette sokáig, mert a sok munka miatt megbetegedvén, 1878-ban nyugdíjaztatta magát és Horpácsi birtokára vonult vissza. Egészsége javulván, Nógrád vármegye megbízta a vármegye monográfiájának megírásával és most ennek szentelte minden idejét. Az időközben megalakúlt Magyar heraldikai és genealógiai társaság alelnökének választotta, melynek 1886-iki közgyűlésén elnökölt. 1891-ben megalapította a nógrádmegyei Múzeumtársaságot, melynek gazdag könyvtárát ajándékozta. Fiának váratlan halála nagyon lesujtotta a különben is beteges tudóst. Régi rheumájához szembaj is járult és 1898 okt. 16-án meghalt Horpácson, anélkül, hogy a vármegye monografiáját megírhatta volna. A M. Tud. Akadémia 1858-ban levelező, 1874 máj 21-én rendes tagjának választotta meg. Horpácsi lakóházát, mely jelenleg már rossz állapotban van, emléktáblával jelölték meg.

Nagy Mihály (Benke-Patonyi), Nógrád vármegye alispánja. Ifjabb korában lírai és humoros költeményeket írt némely fővárosi lapokba Don Miguel álnév alatt. Az 1870-es években a Nógrádi Lapokba több tárczát, vezérczikket és az Ipoly szabályozásáról czikksorozatot írt. A szécsényi országgyűlés 200 éves fordulója alkalmával 1905-ben kiadott emlékfüzetbe »Nógrád vármegye II. Rákóczi Ferencz korában, a szécsényi országgyűlésig« czímen hosszabb történeti tanulmányt közölt.

Némethi (írói néven Némäti) Kálmán, a magyarok eredetének kutatója született Szécsényben, 1855-ben. A bölcsészetet a budapesti egyetemen végezte hol egy Rousseauról írt neveléstani értekezésével pályadíjat nyert. Ezután több helyen nevelő volt, így gróf Zichy Gyula pécsi püspököt is ő tanította fiatal korában (1886-87). Ezután a Rohonczi-Kódex néven ismert »Magyar imádságok« ősírásainak megfejtésével foglalkozott. 1889 óta a vegetárius életmódra adta magát; majd 1890 deczembertől 1891 októberig a Mátra-hegyvidékhez tartozó ágasvári barlangban remete módra élt; de végre is szakított ez élettel és öcscse közbenjárásával 1894 óta a budapesti posta- és távirda igazgatóságnál könyvtárőr. Hivatalos elfoglaltságán kívül szabad idejét nemzettörténelmi tanulmányoknak szenteli és e czélból tanulmányútat tett 1897-ben Kairóba, a hol a pogánykori hun-magyar vallásnak eredetét s a Kézai krónika nemzeti hagyományának igazát kutatta. 1889-1900-ban Londonban, a brit muzeumban, két esztendőn át tanulmányozta a hiéroglif meg az ékjegyű irodalmat. - Kossuth Ferencz keresk. miniszter 1908 márczius 10-én kiküldötte a Hiung-nu tanulmányútra és 1909 szeptember 10-ig, 18 hónap alatt Páris, Berlin, Szent-Pétervár, London meg München könyvtáraiban és muzeumaiban rendszeresen felkutatta a Hiung-nu 297irodalmat. Nyelvismereteit folyton gyarapítva, jártas Európa és Ázsia összes modern meg klasszikus nyelveiben: latin, görög, ótörök, mongol, angol, franczia, orosz, bolgár, tót, német nyelvekből fordít s most tanulmányozza a chinai nyelvet.

Nógrádi László dr. áll. főgimnáziumi tanár, író, szül. 1871-ben Baglyasalján. Tanári oklevelét 1896-ban a budapesti egyetemen szerezte. Előbb a szolnoki főgimnáziumban tanított, jelenleg a bpesti tisztv. telepi áll. főgimnázium tanára.

Novák Lajos áldozópap és tanár, szül. 1842-ben Divényben. 1869-ben Budapesten lett lelkész. 1872-ben a budapesti kir. kath. gimnáziumhoz nevezték ki hittanárnak. 1902-ben ment nyugdíjba, a mikor a király arany érdemkereszttel tüntette ki. Számos történeti tanulmányt, életrajzot, költeményt, ismertetést, kritikát irt folyóiratokba és szépirodalmi lapokba. A gyermekvédelem érdekében is több czikke jelent meg.

Nyáry Albert báró dr. (Nyáregyházi) volt vallás- és közoktatásügyi miniszteri: fogalmazó, szül. 1871-ben Füleken. A jogot a budapesti egyetemen végezte; később még a festésben is gyakorolta magát és Székelynek és Lotznak volt a tanítványa. Festményeit több tárlaton ki is állította. A Fejérváry-kormány kinevezése alkalmával ő volt az első tisztviselő, a ki állásáról önkényt lemondott. Atyjának és nagybátyjának hatása alatt korán kezdett történeti tanulmányokkal foglalkozni. 1901-2-ben pilinyi birtokán egy nagy sírmezőn ásatásokat eszközölt és ennek eredményeit a régészeti és embertani társulat ülésein ismertette. Ugyanott a czéhekről is többször értekezett. A palóczokról több czikket írt az Ethnographiába. A Történelmi Társulat felolvasó űlésein több tanulmányát olvasta fel. Szépirodalmi munkái évek óta a napilapok tárczarovatában jelentek meg. Önálló kötete 1904-ben jelent meg, »Női szivek« czím alatt, saját illusztráczióival, díszkiadásban. Választmányi tagja a Néprajzi Társaságnak, Régészeti és Embertani Társulatnak és a Barlangkutató Bizottságnak.

Okolácsányi József, sziráki földbirtokos, a ki ebbeli elfoglaltsága mellett tud időt szentelni az irodalomnak is. Számos történelmi, társadalmi és közgazdasági czikket írt a hirlapokba és folyóiratokba. Ifjabb korában szépirodalommal is 298foglalkozott. Ujabban vállalkozott a nógrádi ág. h. ev. esperesség történetének a megírására, melynek 1917-re kell elkészülnie.

Pacséri Károly bölcseleti doktor, kir. tanfelügyelő, szül. 1864-ben Losonczon. Előbb a papi pályára készült. 1894-ben letette a doktorátust és ugyanez évben Bács-Bodrog vármegy e segédtanfelügyelője lett. 1898-ban Nógrád vármegye kir. tanfelügyelőjévé nevezték ki, honnan Torontálmegyébe helyezték át.

Pajor István (Tótlipcsei) szül. 1821-ben Ipolynyéken. Középiskoláit Korponán, a jogot Losonczon és Pozsonyban végezte. A 40-es évek országgyűlésein távollevők követeként vett részt id. gróf Apponyi György képviseletében. Ügyvédi oklevelet is szerzett, majd Hont vármegye első aljegyzőjévé választotta. A szabadságharczban mint hontvármegyei nemzetőrfőhadnagy vett részt. Az abszolut korszakban kiscsalomiai birtokára vonúlva, ügyvédi diplomájától is megfosztották, de néhány év múlva visszakapta. 1860-ban Balassagyarmatra költözött s azóta élénk részt vett Nógrád vármegye közéletében. 1872-ben a vármegye tiszti főügyészévé, majd árvaszéki elnökévé választotta, mely hivatalából való nyugalomba vonulása után kir. tanácsos lett. Tagja volt a Petőfi-társaságnak s az irodalommal állandóan foglalkozott. Nagy nyelvismerete felhasználásával, mint fordító, igen terjedelmes tevékenységet fejtett ki. Több külföldi utat tett a 60-as és 70-es években főleg Olasz- és Francziaországban, melyekről felolvasásain számolt be. Lefordította Horatius összes műveit, Corneille Cinnáját, Wetschel Imádságait, több latin és modern klasszikus költő számos munkáját. A vármegye számos kultúrünnepélyéhez írt ódát. Saját költeményeit több gyűjteményben adta ki. Utolsó versei »Tarka bokréta« czímen jelentek meg. Sok történetet s anekdotát örökített meg az »Emlékek és rajzok a 48 előtti jóvilágból« czímű munkájában, melyet Balassagyarmaton a 90-es években adott ki. Utolsó munkái voltak: »A két Diana« czímű dráma Dumas egyik regénye után s Zrinyi Szigeti veszedelmének modern nyelvre való átültetése, melyet 1899 márczius 28-án közbejött halála miatt már nem fejezhetett be. Ipolyi-Magyar Mithológiája adatainak terjedelmes részét szolgáltatta s élénk részt vett Nagy Ivánnal a Nógrádmegyei Múzeum megalapításában.

Palócz Ignácz orvos, szül. 1867-ben Terenyén. 1892-ben szerzett orvosi oklevelet és 1895-ig a budapesti Szent János kórházban másodorvos volt. Ebben az időben lett a természetes gyógymód híve, a melynek tanulmányozására Olasz- és Németországban és Svájczban nagyobb utazásokat tett és Budapesten szanatoriumot alapított, hol a természetes gyógyításmód elveit alkalmazza betegein.

Pap Dávid dr., közgazdasági író, a »Magyar Folyam- és Tengerhajózási részvénytársaság« titkára, szül. 1868-ban Csécsén. A Magyar Hirlap czikkírója és gazdasági rovatának vezetője lett. Miután a M. Tud. Akadémia. több munkáját pályadíjjal tüntette ki, 1813 óta az Akadémia nemzetgazdasági bizottságának tagjai közé választotta. 1895-ben kilépett a Magyar Hirlap kötelékéből és a magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársaság titkára lett. A Nemzetgazdasági Szemle, a Budapesti Szemle, a Jogtudományi közlöny, a Pester Lloyd, Egyenlőség, Magyar Hirlap és a Magyar Zsidó Szemle munkatársa.

Pap Gyula, írói néven Nógrádi P. Gy. (Révkomáromi), a Petőfi-társaság tagja, szül. 1843-ban Felsőpálfalván. Tanulmányait Sárospatakon végezte, hol Erdélyi János nagy hatással volt rá és buzdította őt a népköltészet tanulmányozására. 299Ennek eredménye a Palócz népköltemények cz. műve (Sárospatak 1865.), a mely mellé csatolt tanulmány a palócznép szokásairól angol nyelven is megjelent Londonban. Később tanárának érdemeit egy nagyobb tanulmányban Erdélyi János irodalmi hatása cz. alatt méltatta a Helfitől szerkesztett Magyar Ujságban. Jelenleg ügyvéd Salgótarjánban. Számos költeménye, elbeszélése, irodalmi értekezése stb. jelent meg. 1882-ben a Pesti Hirlap tárczapályázatán Medicis Katalin cz. elbeszélésével dicséretet nyert Az említetteken kívül munkája: Költemények. Bpest, 1894.

Pap Károly, ügyvéd, megyei aljegyző, az előbbinek bátyja, szül. Felsőpálfalván, 1829-ben. A szabadságharczban Bem hadseregében harczolt. Az önkényuralom alatt gazdálkodott. 1861-ben Nógrád vármegye aljegyzője lett és később ügyvédként élt Szécsényben, egészen 1900-ban bekövetkezett haláláig. Szerkesztője volt az Ipoly czímű ellenzéki lapnak (1872-74-ig) és később a Salgó-Tarján czímű lapnak (1882-83-ig).

Paulik János, ág. h. ev. lelkész, író és szerkesztő, szül. 1866-ban, Zelenén. Miután Aszódon két évig káplán volt, 1891-ben a budapesti ág. h. ev. egyház megválasztotta vallástanárnak és itt tanított 1900-ig. 1895-ben a Luther-Társaság megbízta az Evangélikus Családi Lapoknak a szerkesztésével. Ugyancsak ebben az évben jelent meg tizenhárom czikkből álló vallásbölcseleti tanulmánya a Protestáns Szemlében, A halhatatlansági eszme története czímmel. 1900-ban a nyíregyházi egyház választotta meg lelkésznek.

Petényi Salamon János, a M. Nemzeti Muzeum természettudományi osztályának őre, a M. Tud. Akadémia levelezőtagja, hírneves ornithologus, természetrajzi író, született 1799 julius 30-án, Ábelfalván. Tanulmányait Losonczon, Beszterczebányán és Pozsonyban végezte. Igen korán megnyilatkozott a természet iránt való szeretete. Gimnáziumi tanulmányainak bevégzése után Bécsben a theologiát hallgatta és egyszersmind szorgalmasan látogatta a császárváros természetrajzi múzeumait. 1824-ben zoologiai és ornithologiai kutatások czéljából hosszabb utazásokat tett hazánkban. 1826-ban felfedezte a billei erdőben a vöröslábú vércse (Falco rufipes) fészkét és tojásait. Ugyanez évben Czinkotán lelkész lett. Itt maradt hat évig, a mely idő alatt Czinkota vidékének összes madarait és emlőseit tanulmányozta és leírta. De hogy teljesen szenvedélyének, a magyar ornithologia megteremtésének élhessen, 1833-ban Pestre költözött, hol a Nemzeti Muzeum állattani tárának segédőre lett. Mint ilyen, harmincz emlősből és hatszáz madárból álló gyűjteményét a múzeumnak ajándékozta. Ezentúl teljesen madártani kutatásainak szentelte életét és részint maga, részint más tudósok, mint gróf Vieregg, Heckel, Hartlaub, Natterer stb. társaságában beutazta a Bánságot, a Fertő-tavát, a Tátrát, a Balatont, Erdélyt stb. a madarak életének, repülésének, telelésének tanulmányozása czéljából. Több, addig ismeretlen hazai szárnyast fedezett fel, melyeket a hazai és külföldi folyóiratokban ismertetett. E munkássága révén nemcsak a M. Tud. Akadémia választotta tagjának, hanem több külföldi tudóstársaságnak is tagja volt. Meghalt 1855-ben okt. 5-én Budapesten. Munkálkodása maradandó nyomokat hagyott zoologiai és ornithologiai tudományunk fejlődésében. Különösen a magyar madárvilág kutatásával, népies elnevezéseinek összegyűjtésével és feljegyzésével és madártani megfigyelők szervezésével szerzett érdemeit Hermann Ottó méltatta Petényi J. S. a magyar tudományos madártan megalapítója czímű munkájában.

Pintér Sándor, ügyvéd, ethnografus és archaeologus, szül. Etesen, 1841 márczius 17-én. Gimnáziumi tanulmányait Gyöngyösön, Selmeczen, Egerben. Esztergomban és Szegeden végezte s itt tett érettségi vizsgát is. A jogi tanulmányokat a budapesti egyetemen elvégezvén, 1867 óta ügyvéd Szécsényben. 1884 óta a gróf Zichy család divényi senior hitbizományi uradalmának jogi képviselője. 1901-ben a szécsényi kerület országgyűlési képviselővé választotta és elnöke volt a naplóbíráló-bizottságnak. Ügyvédi elfoglaltsága mellett nagy kedvvel foglalkozik ethnografiai és archaeologiai kutatásokkal. Nagyobb és figyelmet keltő tanulmányt írt a palóczokról és 1200 darabból álló praehistorikus gyűjteményt szerzett, melyet a gráczi kiállításon (1875) és a budapesti anthropologiai és régészeti kongresszuson be is mutatott (1876). Nógrád vármegy e különböző részein eredményes ásatásokat is végzett. Az Archaeologiai, Ethnografiai társulat alapító, a Történelmi és Természettudományi társulat r. tagja.

Plichta Soma dr. tb. főorvos, szül. 1832 jún. 12-én. Mint gyakorló orvos Losonczon telepedett le. Az 1873. évi kolera-járvány alkalmával ő felsége a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki; később a Budapesten tartott országos orvosi és természetvizsgálói gyűlés alkalmával titkárként működött, majd az országos egészségügyi tanács rendes tagja lett. 1905-ben ő felsége a kir. tan. czímmel tüntette ki. 1909 április 4-én 50 éves orvosi működésének, és a megyénél teljesített 48 évi szolgálatának elismeréséül a vármegye, Losoncz városa, orvostársai és a társadalom fényes jubileumi ünnepélylyel tisztelték meg, mely alkalommal a budapesti egyetem tanácsa díszdiplomával is kitüntette. Jelenleg mint Nógrád megye tiszti főorvosa működik. Tagja a bécsi meteorológiai társulatnak és több hazai tudományos társaságnak. Czikkei a M. orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban, a Losoncz és Vidékében jelentek meg.

Pokorny Jenő, losonczi születésű hírlapíró. A 80-as években öngyilkossággal vetett véget életének. Szerkesztője volt a Reggeli Lapoknak (1872), később Kolozsvárott az Ébredés czímű napilapnak (1876). Pestre visszatérve, szerkesztette a Magyar Ember Könyvtára czímű havi folyóiratot és munkatársa volt a Budapestnek és a Függetlenségnek. A politikai napilapokban és a szépirodalmi folyóiratokban megjelent czikkein kívül önálló művei:

Pongrátz Emil (Szentmiklósi és Óvári báró) cs. és kir. kamarás, költő és pénzügyi író; született 1842 február hó 13-án Mohorán. Gimnáziumi tanulmányainak elvégzése után, Jenában filozófiát hallgatott, majd Pesten és Bécsben a jogot elvégezvén, nagy európai utazást tett, melyről visszatérve, a pénzügyminisztériumban vállalt hivatalt, hol 1869-ben miniszteri titkár, 1878-ban osztálytanácsos lett. Meghalt 1886 február hó 11-én Budapesten. Számos költeménye, utirajza, beszélye stb. jelent meg a korabeli folyóiratokban. Alig husz éves korában adta ki két kötetes regényét Gyöngyvirág czim alatt. Ezt követte beszélygyűjteménye Estikék, két füzet. Pest 1864. - Rózsabimbók. Költeményfüzér. U. o. 1867. - Suezig és vissza. Uti rajzok. Két kötet, 1870. - Uton-utfélen. Rajzok úti naplómból. Két kötet. 1875. - A kigyógyult beteg. Beszély egy szerelmes naplójából. 1876. - P. E. Költeményei 1861-1880. - Szépirodalmi munkáin kívül. mint hirlapíró és pénzügyi íróként is jeles tevékenységet 303fejtett ki. Számos politikai és pénzügyi czikket írt a politikai napilapokba és hosszabb ideig levelezője volt az Independence Belge-nek is. Szakművei: A nemzet vagyonáról. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter emlékirata nyomán. Pest, 1869. - A m. kir. pénzügyminisztérium öt évi működése. Mint főrendiházi tag, nagy szaktudást eláruló beszédeket mondott az osztrák-magyar banktársulat létesítése és szabadalmára (1878), valamint a hitelműveletek útján fedezendő állami kiadásokra vonatkozó törvényjavaslatok tárgyalásánál.

Prónay István szül. 1821-ben, Romhányban. Tanulmányait Rozsnyón végezte. 17 éves korában belépett a magyar testőrségbe, hol néhány évig hadnagyként, majd mint vértes tiszt szolgált a hadseregben. Az 1840-es években nagyobb utazásokat tett Német-, Spanyol- és Francziaországban és Afrika éjszaki részében. Kivette részét a magyar szabadságharczból is, mely után elfogták és halálra ítélték, de később kiszabadult. Nagy kedvelője volt a zenének és mint zeneszerző, többnyire magyar motivumokat zenésített meg. Igen sok magyar dal, szonáta s egyéb zenemű származik tőle. A »Világosi katasztrófa« czímű szimfóniáját a Nemzeti Szinházban is előadták.

Prónay József (Tót-prónai és Blatniczai) országgyűlési képviselő és belügyminiszteri államtitkár, született 1823-ban Romhányban. A jogot Losonczon elvégezvén, Nógrád megye tiszt. aljegyzője lett. 1845-ben ügyvédi vizsgát tett, amely után Berlinben hallgatott jogot. Ekkor Podmaniczky Frigyes barátjával nagy tanulmányutat tett Orosz-, Svéd-, Dán- és Németországban. Majd Párisba ment, hol Michelet és Quinet előadásait hallgatta. A következő évben Angolországot, Skócziát és Irlandot utazta be. Londonban szorgalmasan látogatta a parlament űléseit és a fogházakat tanulmányozta. Visszatérvén hazájába, 1848-ban főbírónak választották. A szabadságharcz alatt Görgey táborában futárszolgálatot teljesített. A fegyverletétel után rendőri felügyelet alá helyeztetvén, visszavonult birtokára. 1861-ben a borsodmező-keresztesi kerület képviselőjének választotta meg és ekkor a határozati párthoz csatlakozott. 1865 és 1869-ben újra képviselő lett, balközépi programmal. E közben a kiegyezési politikához való csatlakozása következtében választóival meghasonlott és 1872-ben nem lépett föl, de 1875-ben a mezőkövesdi kerület választotta meg képviselőjének, valamint 1881-ben is. Képviselősége alatt folyton tagja volt a delegácziónak is, melyben a hadügyi bizottság elnöke volt. 1880-ban belügyi államtitkárnak nevezték ki. Mint ilyennek, nagy része volt az állami rendőrség szervezéséről, a köztisztviselők hivatali kvalifikácziójáról, a közigazgatás rendezéséről stb. szóló javaslatok készítésében. Meghalt 1884 május 15-én Budapesten. Országgyűlési beszédein kívül munkája: A balközép programmja. Pest, 1871.

Prónay László (Tótprónai és Blatniczai báró) 1763-ban Nógrád megye másod-, 1765-ben első alispánja. 1770-ben kir. tanácsos lett, 1784-ben bárói rangot nyert, 1787-ben, cs. és kir. valóságos belső titkos tanácsos, Turócz vármegye főispánja és több vármegye adminisztratora és kir. biztosa, majd Csanád vármegye főispánja. Az 1790-91-iki országgyűlésen a magyar nyelv hivatalossá tételének egyik legnagyobb harczosa és apostola volt. Meghalt 1808 okt. 28-án Pesten.

Rácz Pali. Az újabb czigánynemzedék világhírű primása, született 1815-ben Nagygécsen. 15 éves korában kénytelen volt falujából megszökni. Bujdosása közben 17 éves korában - 22 éves kort színlelve - Rozsnyón a verbuváló csapatnál katonának csapott fel és a Milanóban állomásozó 33. ezredhez került. Eleinte mint gyalogos szolgált, de nehány év mulva már karmesterként látjuk viszont, az általa szervezett czigányzenekar élén. Az 1848-ban kitört olasz forradalom alkalmával mint kém tett kitünő szolgálatokat, minek következtében őrmesterré léptették elő. Az egyik kémszemle alkalmával az olaszoktól körülfogott Wladimir orosz herczeget az atléta termetü Rácz Pál és társai szabadították ki, melyért Rácz az orosz Szt.-György-keresztet kapta. A háború után újból Milanóba került, a hol megismerkedett a szép és dúsgazdag Ferrario Ginditával, a kit megszöktetett és csak három nap mulva vitt ismét haza. Ily előzmények után az apa beleegyezett a házasságba és leányával 150.000 lirát adott hozományul. 18 évi 304katonai szolgálat után polgári életet kezdett. Három emeletes háza volt és pompás fogatott tartott. A hozomány fogytával azután elhatározta, hogy hazajön és muzsikusként keresi meg kenyerét. Haza érve, először Váczra ment, honnan 1863-ban a fővárosba került. Itt eleinte sokat mulatott és e közben hallotta először Patikárus Ferkót játszani. Ez annyira hatott reá, hogy ettől kezdve azután szorgalmasan tanult. Egyre hiresebbé lett, Sárközi Ferkó révén bejutott a mágnás körökbe, majd az udvarhoz, játszott udvari bálokon és a legnépszerűbb czigány-primás lett Magyarországon. Első külföldi útjára 1873-ban ment, Lipcsébe, majd Londonba, 1875 Szt.-Pétervárra s mindenütt nagy dicsőséget szerzett a magyar zenének. Összesen 36 gyermeke volt. Családja körében igazi pater familius volt. Valóságos czigány-dinasztiát alapított. Meghalt 1885-ben.

Rácz Soma (Parasznyai) állami főgimnáziumi tanár, szül. 1861-ben Losonczon. 1885-ben szerzett a budapesti egyetemen tanári oklevelet, azután a zombori főgimnáziumba nevezték ki a latin és görög nyelv tanárának, hol jelenleg is működik. Költeményeken, tárczaczikkeken kívül több latin nyelvtant és olvasókönyvet írt a középiskolák számára.

Radványi Ferencz 1710-1716-ig Nógrád vármegye főjegyzője és a vármegye első monografusa. Kéziratban hátrahagyott munkája: Collectanea ad Historiam Comitatus de Nógrád.

Ráday Gedeon idősb (Rádai gróf), országgyűlési követ, író, a nemzeti műveltség emelésének egyik legbuzgóbb apostola, irodalmunk nagy meczenása, született 1713 okt. 1-én Ludányban. Gondos házi nevelés után, 17 éves korában az Odera melletti Frankfurtba ment tanulmányainak folytatására. Atyjának 1733-ban bekövetkezett halála után visszatért szülőföldjére és átvéve atyai örökölt javait, életének egész idejét a tudományok művelésére, a nemzeti műveltség emelésére szentelte. Avval a gondolattal foglalkozott, hogy a magyar irodalomtörténet anyagát összegyűjtse és midőn értesült, hogy már Bór Péter is e munkával foglalkozik, saját könyvtárát bocsátotta rendelkezésére. Majd hozzáfogott az atyjától megkezdett könyvtár kiegészítéséhez, számos írót, mint Bór Pétert, Szilágyi Sámuelt, Bacsányit, Baróti Szabó Dávidot, Kazinczyt, stb. bízván meg, különösen a régi magyar irodalom termékeinek megszerzésével, a mire jövedelmének nagy részét áldozta. De nemcsak gyűjtött könyveket, hanem könyvtárát a tudósok előtt meg is nyitotta, a mi ebben a korban nagy fontosságú volt és világosan jellemzi Rádaynak tudományszerető lelkét. De az irodalom terén is érdemeket szerzett. Nem teremtett ugyan halhatatlan alkotásokat, de verselésünk fejlődésére, költői műveivel hatást gyakorolt. 1735-ben írt Tavaszi estve czímű versével első, a ki költészetünkben a rímet a szótagmértékkel összekapcsolja. Már a Magyar Músa 1787-ik évfolyamában megjelent Árpádról írt »bajnoki éneke« nagyobb haladást mutat az új versnemben, míg a Zrinyi »Szigeti veszedelem«-éből átdolgozott A török ifjú éneke versében már meglehetős ügyességgel köti össze a magyar jambusokat a rímmel. E kisérlete nagyfontosságú a magyar verstechnika fejlődésében és a magyar költői nyelv újjáalakításában. Követői e nemben, kik között Kazinczyt, Bacsányit, Daykát, Verseghyt találjuk, a verselésnek e módját, a kezdő iránti tiszteletből Ráday-nem-nek nevezték el. Nem kisebb érdeme az is, hogy a »Szigeti veszedelem« egyes részeinek részint klasszikus és rímes-mértékes, részint prózában való közlésével a figyelmet a már-már elfelejtett Zrinyire irányította. Bár maga a klasszikai formának egyik legkorábbi művelője és a nyugati versformának is buzgó szószólója volt, a hagyományos magyar versformákat is fenn kívánta tartani; azért mutatott példát Vergilius Aeneis-ének magyar alexandrinekben való fordításával. Ezenkívül, nagy műveltségével, fejlett ízlésével és bőkezűségével is nagy hatást gyakorolt kora íróira. Kazinczy, ki vele meleg baráti viszonyban volt, őt mesterének vallotta. A tudósok őt keresték fel, tőle kértek tanácsot, a kezdő írókat ő támogatta munkáik kiadásában, ő szerzett nekik előfizetőket. A hol a közjó és a nemzeti művelődés megkívánta, ott mindenütt találkozunk Ráday nevével, mert az irodalom művelése mellett tevékeny részt vett a közügyekben is és 1764-ben Pest megye országgyűlési követe is volt. Érdemeit a király is elismerte, midőn őt II. József 1782-ben bárói, II. Lipót pedig 1790-ben grófi rangra emelte. Meghalt 1792 aug. 6-án Péczelen. Műveit összegyűjtötte és kiadta Váczy János Gróf Ráday Gedeon összes művei czím alatt. Bpest, 1892.

Ráday Pál (Rádai) II. Rákóczi Ferencz kanczellárja, született 1677 júl. 2-án. Tanulmányainak nagy részét Losonczon végezte, a filozófiát és theologiát Körmöczön 305tanulta. 1696-ban Kajali Pál Nógrád és Hont vármegye nótáriusa mellé ment törvénygyakorlatra, a kinek halála után Rádayt választották meg jegyzőnek. A II. Rákóczi-féle felkelés őt is kiragadta megyéje köréből; a fejedelem pártjára állott és már 1704-ben Rákóczinak titkára és egyik legkiválóbb, leghűségesebb embere lett. Az 1704-iki híres »Recrudescunt vulnera« kezdetű kurucz kiáltványnak ő volt tulajdonképeni megfogalmazója. Miután nagy szónok és kitünő tollú író volt, a fejedelem őt gyakran bízta meg fontos diplomácziai ügyek elintézésével. 1707-ben az erdélyi országgyűlés és kanczellária igazgatója lett. Ugyanez évben Rákóczi nevében Nagy Péter czárral szövetséget kötött. A trencséni ütközet után, melyben maga is résztvett, a fejedelemmel Lengyelországba menekült. A szatmári békekötés után visszatért és letette Bécsben a hűség-esküt. III. Károly koronázásán Nógrád vármegye követeként jelent meg. Ezentúl igen élénk részt vett a közügyekben. Az 1714-15. országgyűlésen szónoki tehetségével több fontos ügyet segített a győzelemre. A pragmatica sanctionak egyik legbuzgóbb híve volt. Élete vége felé visszavonult birtokaira és irodalommal, könyvgyűjtéssel és gazdálkodással foglalkozott. Ő vetette meg alapját a híres Ráday-könyvtárnak, mely különösen hungarikákban bővelkedett. Meghalt 1733-ban.

Latin nyelvű önéletrajzán, utazási naplóján, tréfás versein kívül vallásos költeményeket, istenes énekeket írt. melyek nyelvöknek hajlékonyságával, gondolataik emelkedettségével számot tesznek vallásos költészetünkben és a maguk korában is - a nemzeti küzdelmek szomorú éveiben, ez idők vallásos hangulatát híven tükrözvén vissza - nagyon népszerűek voltak. »Egy vallásos, komoly kálvinista hívő lelke szólalt meg bennök a zsoltárok stílusában«, Szenczi Molnár Albert zsoltárainak csengő, tiszta hangján.

Reményi Károly (Reményi Ede hegedűművész öcscse), ügyvéd, Balassagyarmat főbírája, Nógrád vármegye törvényhatóságának bizottsági tagja volt. Meghalt 1896 május 25-én. Számos történeti és különösen a török viszonyokat és államférfiakat ismertető czikke jelent meg a szépirodalmi lapokban.

Rell Lajos dr. főgimnáziumi tanár, szül. 1874-ben Zoboron. 1896-97-ben a budapesti bölcsészethallgatók segítőegyesületének elnöke volt. 1897-ben a kolozsvári református kollégium gyakorló tanára, egyszersmind gróf Bethlen Ödönnél nevelő volt. 1898 óta a békéscsabai ág. h. ev. Rudolf-főgimnáziumban tanítja a latin és magyar nyelvet és élénk részt vesz a város társadalmi, politikai és kulturmozgalmaiban; titkára a békéscsabai múzeum-egyletnek, jegyzője az Orsz. Ev. Tanáregyesületnek, a békésmegyei függetlenségi pártnak és a békéscsabai nőegyesületnek, tagja Békés vármegye közművelődési bizottságának és felelős szerkesztője a Békésmegyei Függetlenségnek.

Rimay János (Alsó-sztregovai és Rumai) államférfiú és költő, született 1573-ban Alsósztregován. Még fiatal gyermek korában ismerkedett meg Balassi Bálinttal, a ki az alig 12 esztendős, tehetséges gyermeket bensőbb figyelmére méltatta, neki verseit felolvasta, sőt midőn külföldön bujdosott, onnan is levelezett vele, könyveket küldött neki és a már kora ifjúságában verselgető Rimayra úgy tekintett, mint méltó költő-utódjára. Rimay a gráczi és bécsi egyetemeken bevégezvén tanulmányait, 1587 körűl Ecsedi Báthory István országbíró udvarába került, hol a főúri udvari és vitézi élet szokásaival ismerkedett meg és a fegyverforgatásban gyakorolta magát. 1595-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem kegyét egy hadi dalával megnyervén, ez őt valószínűleg mint énekes apródot, udvarába fogadta, hol hadi szolgálatot is teljesített. A tisztségekben való gyors, fényes emelkedése azonban csak Bocskay István uralkodása alatt következett be. A fejedelem Rimay tehetségeit felismervén, 1605-ben főkomornyikának fogadta. Rimay nagy képzettségével, diplomácziai ügyességével, annyira megnyerte a fejedelem jóindulatát, hogy nemsokára titkára, kamarása, belső tanácsosa és megbizottja lett, kinek a zsitvatoroki béke megkötésében is fontos szerepe volt. II. Mátyás trónraléptével ennek szolgálatába állott és a Habsburg-ház 306követeként Konstantinápolyban is volt. Később Bethlen Gábornak ajánlotta fel szolgálatait, a ki szintén számos diplomácziai szolgálatot bízott reá. Többször járt Törökországban a fejedelem küldötteként; a fejedelmet képviselte a soproni országgyűlésen, a szőnyi békekötésnél stb., mindenütt a legnagyobb sikerrel járván el. Meghalt 1631-ben Sztregován. Nemcsak diplomácziai téren, hanem mint költő is maradandó babérokat szerzett. Politikai elfoglaltsága mellett állandóan foglalkozott a tudományok és irodalom művelésével is, és korának legkiválóbb egyházi költője volt. Mestere Balassi Bálint, kinek költői irányát legnemesebben tartotta fenn. Legismeretesebbek voltak istenes énekei, melyek Balassi Bálint istenes énekeivel együtt jelentek meg először 1651-ben. Bennök kora protestáns énekeinek és a zsoltároknak az eszméit dolgozza fel, Balassi Bálint szellemében és formáiban, de annak gazdag képzelete nélkül. Elmélkedő és tanító költeményeiben korának romlottságát ostorozza éles szatirával. Költészetét általában komoly erkölcsi világnézet és mély vallásosság jellemzik; de vannak Rimaynak szerelmes versei is. Mesterének, Balassi Bálintnak példája és sikerei őt is lelkesítették. Újabban felfedezett 26 virágénekét Éva, Ilona, Lydia nevű szerelmeseihez írta, meleg, borongó érzéssel, de kevés fantáziával. Ezenkívül nagy érdemeket szerzett azzal is, hogy barátjának és a költészetben mesterének, Balassi Bálintnak emlékét fenntartotta és költeményeit megőrizte. Önzetlen, ideális barátsága Balassihoz iratja vele a Vita Valentini Balassa, hungaricis rhytmis descripta czímű munkát, melyben a költőt dicsőíti és az elhúnyt emlékét írigy ellenségei ellen megvédelmezi. Ez a mély baráti szeretet ihlette lelkét arra, hogy a hazája védelmében elesett lantos vitézt bánatos költeménysorozatban elsirassa. Ő az első, a ki Balassi költői értékét felismeri és méltatja. Ő rendezte sajtó alá összes költeményeit és készült azokat kiadni. Az ő kézirata alapján jelentek meg Balassi istenes énekei három századon át, és korát meghaladó, finom költői műérzékének köszönhető, hogy az első nagy magyar lirikusnak virágénekei általa összegyűjtve és leíratva (Radvánszky-kódex) az utókorra fennmaradtak.

Roszner Ervin báró (Roseneggi) jog- és államtudományi doktor, képesített egyet. mag. tanár, v. b. titkos tanácsos, cs. és kir. kamarás, volt fiumei kormányzó, született 1852 decz. 31-én Varsányban. Jogi tanulmányainak elvégzése után, 1876-1887-ig a nagyváradi jogi akadémia tanára volt. 1887-ben szabadelvű párti programmal a szécsényi kerület képviselőnek választotta; 1890-ben kinevezték Hont vármegye, 1894-ben Máramaros vármegye főispánjává; 1903-1905 februárig Fiume kormányzója volt. Nógrád vármegye törvényhatósági bizottságának virilis tagja. 1883-ban cs. és kir. kamarás, 1894-ben Selmeczbánya és Bélabánya díszpolgára lett s arczképét Hont vármegye lefestette a közgyűlésterem számára, 1904-ben v. belső titkos tanácsos lett s a svéd éjszaki csillagrend nagykeresztjét, 1905-ben pedig a Ferencz József-rend nagykeresztjét kapta.

Rózsavölgyi Márk 1778-ban született Balassagyarmaton, szegény szülőktől. A kereskedelmi pályára lépett és 1806-ban Pesten telepedett le. Szabad óráit a zenének szentelte és nemsokára hegedűművészként lett ismert a hazában. Többször volt karmester; az országnak majdnem minden városában hangversenyzett, sőt két ízben Bécsben is. 1813-ban Baján telepedett le, a hol megnősült. 1819-ben egy bajai háza leégett és kompoziczió-kéziratai is bennégtek. 1831-ben Pestre jött, 1837-ben a Nemzeti Szinházhoz szerződtették, de egy év mulva elvesztette állását, s szegényen, elhagyatva halt meg, 1848-ban. Nagy népszerűsége nem volt arányban tehetségével. Művei igen nagy számmal maradtak, de nem jelentékenyek. A német zene, főleg Strauss és Lanner hatása alatt dolgozott és ez meglátszik művein. Mégis korára, mert megfelelt az ízléstelenségnek, nagy hatással volt. Legszerencsésebb volt az akkor divatozó körmagyar zenében, melynek 307megalkotója ő volt. Ő fejezte be a Lavotta iskoláját is, melynek azonban azóta nem akadt művelője.

Sántha Lajos igazgató-tanító, szül. 1849-ben Bussán. 1870-ben a Röser-féle elemi iskola vezetését vette át, majd a főváros több iskolájában tanított, míg 1896-ban a nyár-utczai elemi- és ipartanoncz-iskola igazgatója lett. 1905-ben a főváros tanácsa megbízta az V. és VI. kerületi iskolák szakfelügyeletével.

Sántha Mihály róm. kath. plebános, szül. 1824-ben Budán. Plebános volt Ovárott és Megyeren (1868), hol 1887 november 24-én meghalt.

Sassy János törvényszéki orvos, szül. 1856-ban Balassagyarmaton. 1882-ben Miskolczon közkórházi orvos lett. 1892 óta u. o. kir. törvszéki, főgimn. iskolaorvos és egészségtan-tanár.

Seidner Mihály dr. mérnök, szül. 1875-ben Rimóczon. A »Mathematikai és fizikai társaság« 1904-ben megtartott első nyilvános versenyén megnyerte a 100 aranykoronás első díjat. Mint mérnök, dolgozott az »Union Elektrizitäts-Gesellschaft«-nál Berlinben, a General-Electric-Company-nál Schenectady-ben (New-York állam), a »Fort-Wayne Electric-Works«-nál Fort-Wayne-ben (Indiana állam). 1902-ben hazajött és felolvasást tartott a »Magyar Mérnök- és Építész-Egylet«-ben amerikai tapasztalatairól. Jelenleg a Ganz-féle villamossági részvénytársaság mérnöke. 1902 óta szerkeszti a »Polytechnikai Szemle« czímű műszaki lapot. »Feszültségszabályozó váltakozó áramú gépek számára« czímű szabadalmát a »Brown, Boveri & Company« czég Badenben (Schweiz) megvette.

Serly Antal kir. törvényszéki bíró, szül. 1848-ban Losonczon. Miután három évig Losonczon ügyvéd volt, 1876-ban kir. aljárásbírónak nevezték ki. 1885-ben Budapestre helyezték át, hol 1891 óta a budapesti kir. törvényszék bírája.

Serly Lajos zeneszerző, a népszinház volt karnagya és író, szül. 1855-ben Losonczon. Zenetanulmányait Mayerbergnél, a pozsonyi székesegyház karnagyánál kezdte meg, azután Budapestre ment, hol Volkmann Róbert tanította, végre a bécsi Conservatoriumban bevégezvén tanulmányait, a klagenfurti szinháznak karnagya lett. Innen visszatérvén hazájába, több vidéki szintársulatnál működött karmesterként, majd Berlinbe ment, hol magyar hangversenyeket rendezett. Ismét hazatérvén, a kolozsvári nemzeti színház, végre a budapesti népszínház szerződtette karmesterének. Később ismét zenetársulatot alapított, melylyel bejárta Magyarországot. Jelenleg Amerikában tartózkodik.

Simon János (Miskolczi) Nógrád megye levéltárnoka, szül. 1880-ban. Jogot végzett Sárospatakon és Budapesten. 1905-ben levéltárosi oklevelet szerzett 308s előbb Borsod megye allevéltárnoka s a Borsod-Miskolczi Múzeum könyvtárnoka, majd 1909 áprilisától Nógrád megye főlevéltárnoka lett. 1903-1904-ben egyéves önkéntes volt, később cs. és kir. tartalékos hadnagygyá nevezték ki. 1903 elejétől a miskolczi Ellenzék, majd a Miskolczi Napló politikai napilap helyettes szerkesztője, utóbb Balassagyarmaton 1909 májustól 1910 szeptemberéig a Nógrádi Hirlap felelős szerkesztője volt. Számos kulturális és közjótékonysági egyesületben viselt és visel titkári és jegyzői tisztet. Szépirodalmi, történeti és politikai közleményei, költeményei 1896 óta az említett lapokon kívül a Vasárnapi Ujság, Új Idők, Budapesti Hirlap, Jövendő, Független Magyarország, Egyetértés, Magyarország, Budapesti Napló, Pesti Napló, Hadtörténeti Közlemények, és több más fővárosi és vidéki lapban jelentek meg. Dalai közül Lányi Ernő, Simkó Gusztáv, továbbá az író neje és más zeneszerzők többet megzenésítettek, melyek közül a »Kuvik madár« czímű a legelterjedtebb.

Somogyi Gyula uradalmi főmérnök és író, szül. 1836-ban Kozárdon. 1874-ben Nagyszombatban telepedett le, hol 15 éven át a város minden nevezetesebb kulturális mozgalmaiban vezetőszerepe volt. 1889-ben Bajmóczra költözött.

Spangár András jezsuita áldozópap, szül. 1678 jan. 29-én Nógrádon. 1702-ben gimnáziumi tanár volt Esztergomban, 1705-ben belvárosi plébános Pesten, később a kőszegi és ungvári rendház kormányzója. Meghalt 1744-ben Rozsnyón.

Sréter János alispán, szül. 1806 január 12-én. Mint joggyakornok, Nógrádban Sréter László főszolgabírónál tartózkodott; 1825-ben pedig kir. táblai jegyző volt Szentkirályi ítélőmester mellett és az országgyűlésen is jelen volt. 1826-ban ügyvédi vizsgálatot tett és még az évben Nógrád vármegyében tb. aljegyzővé neveztetvén ki, a megye jegyzőkönyveiből 10 évtől fogva a tisztviselők teendőiről sorozatott készített. 1826-ban másodaljegyző lett, 1831-ben résztvett az országgyűlési munkálatok készítésében. A magyar nyelv terjesztésére tanítóképző intézetet alapított, melynek 8 évig titkára volt. 1836-ban első aljegyző, főjegyzői czímmel, 1838-ban pedig főjegyző lett. Eddig a megye dolgain kívül időt fordíthatott önművelésére is, tökéletesen sajátjává tette a franczia, olasz, spanyol és angol nyelvet. Sokat fordított a jelesebb külföldi írókból. Megtanulta a portugál és svéd nyelvet is. Mint főjegyző, egészen megyéjének élt. 1839-ben másod-alispán lett. Ő kezdte a megyéknél az alispáni jelentéseket a megye egész évi beligazgatásáról és ő legelőször is 1828-tól kezdve adott ki ily jelentést, melyet ki is nyomtak. A Nógrádmegyei Nemzeti Intézetnek ő volt 8 éven át a titkára. Shakespeare, Byron, Sheridom, Mirabeau, Tasso, Goldoni, Cervantes műveiből sokat fordított. Jeles publiczisztikai dolgozata, mely halála után Visszaemlékezések czímén jelent meg, sejteti, hogy mily sokat s nagyot lehetett volna még tőle várni, ha oly korán el nem hal s tehetségeit és ismereteit még jobban kifejtheti. De a folytonos munka korán sirba dönté a tiszta jellemű kiváló férfiut. Meghalt 1842 márcz. 27-én Balassagyarmaton. Czikke a Közlemények a kisdedóvás és elemi nevelés köréből cz. munkában (Buda, 1843. Kivonatok az amerikai tanítási rendszerről).

Sréter Kálmán (Szandai) Nógrád megyének 1836-79-ig esküdtje volt.

Stesser József (Rajnai és Kőrösladányi) miniszteri tanácsos, szül. 1845-ben Balassagyarmaton. Kezdetben a megyénél vállalt hivatalt, később a belügyminisztériumba 309helyezték át, a hol a nemzeti színház és a m. kir. operaház referense és a vidéki színészegyesület elnökeként hasznos tevékenységet fejtett ki. 1894-ben ő felsége a Lipót-renddel tüntette ki. Számos politikai, társadalmi és szépirodalmi czikket és tárczát írt.

Szabó Endre tanitó, a rimaszombati ipariskola igazgatója, paedagogiai iró, szül. 1841-ben Nagyorosziban. Előbb több helyen kisdedóvó volt. 1873-ban a kolozsvári Fröbel-intézet titkára, 1874-ben igazgatója lett.

Szabó Lipót nyug. elemi iskolai igazgató, a koronás érdemkereszt tulajdonosa. Született Szécsényben. Számos elemi iskolai tankönyvet írt. Nógrád vármegye Tanügyi Monografiájának egyik társszerkesztője volt.

Szerémy Zoltán színművész, az Országos Zeneakadémia tanára, szül. 1861, Megyer községben. Atyja, néhai Középgéczi lovag Szerémy Gábor balassagyarmati volt főszolgabíró, a Ferencz József-rend lovagkeresztjének tulajdonosa, ki semmiképen sem akarta, hogy fia, kinek ebbeli tehetsége korán megnyilvánult, a színi pályára lépjen. Végre is egy jogászkorában Balassagyarmaton rendezett jótékonyczélú előadás, melyen Sz. is fényes sikerrel közreműködött, és a legelőkelőbb megyei korifeusok rábeszélése megtörte a szülők ellenkezését és a fiatal Sz. beiratkozhatott az Orsz. Színészakadémiába, a hol Ujházi és Bercsényi voltak a mesterei. Első szerződése 1889-ben Kassára szólt és 1896-ban már a kolozsvári Nemzeti Szinházhoz szerződtette Ditrói Mór igazgató. A millenáris évben nyílt meg Budapesten a Vígszinház, melynek igazgatója Ditrói Mór lett, ki Kolozsvárról Szerémy Zoltánt is felhozta. Néhány szerep után már elismerték művészetét. Epizód szerepekben tűnt fel leginkább és szerzett művészi nevet. A budapesti Nemzeti Szinház is tagjának kívánta szerződtetni Vizvári Gyula helyére. Szerémy azonban köszönettel elhárította magától a megtisztelő ajánlatot, a melylyel Somló Sándor volt nemzeti szinházi igazgató több izben is felkereste és nem igyekszik megválni eddigi sikereinek színhelyétől. Az Országos Zeneakadémia 1907-ben tanárnak hívta Meg és azóta ezt az állását is nagy szeretettel és hozzáértéssel tölti be.

Széchenyi György, esztergomi érsek, született 1592-ben Szécsényben. A bölcseletet Nagyszombatban, a theologiát a bécsi Pázmáneumban végezte. Előbb Vágsellyén volt plebános. 1632-ben Pázmány Péter esztergomi kanonokká és a papnevelő intézet igazgatójává nevezte ki. 1643-ban csanádi, 1644-ben pécsi, 1648-ban veszprémi, 1658-ban győri püspök lett. Tiz év mulva. kalocsai érseknek nevezték ki, végre 1685-ben esztergomi érsek lett. Nagy hazafi és kiváló főpap volt. Alapítványainak és adományainak összege meghaladja az egy millió koronát. Ezenkivül a török háborúkban megsebesült katonák számára 337.000 forintot bocsájtott Lipót király rendelkezésére. Buda és Esztergom várak kijavítására 180.000 forintot hagyott. Méltán nevezték őt »a bőkezűség és adakozás csodájának«. Meghalt 1695 február 18-án Pozsonyban 103 éves korában.

Szilassy József szül. Losoncz-Tugáron 1755-ben, meghalt Pesten 1836-ban. Fényes pályáját Nógrád vármegyében kezdte, 1790-ben főszolgabíró, majd főjegyző lett. 1810-ben a dunántuli ref. egyh. ker. főgondnoka. 1819-ben, már a hétszemélyes tábla bírája, 1824-1828-ig Zemplén és Torna vármegye főispánja, a Szent István-rend vitéze. Az 1832-36. évi országgyűlés koronaőrré választotta. 1804-ben új királyi adományt nyert Losoncz-Tugárra.

Szontagh Pál (Nógrádi) a főrendiház tagja, belső titkos tanácsos, született Szécsényben 1820 szept. 14-én. Jogi tanulmányainak elvégzése után, 1842-47-ig Nógrád vármegyében volt jegyző és szolgabíró, a mikor Libetbánya városa követként Pozsonyba küldte. 1848-ban Bécsben fogalmazó lett herczeg Esterházy Pál külügyminiszter mellett. Itt belekeveredvén az októberi felkelésbe és avval 310gyanusíttatván, hogy egyike volt azoknak, a kik Bem tábornoknak Bécsből való elmenekülésében segítették, két évi súlyos várfogságra itélték. 1850 júl. 27-én kegyelmet nyervén, Olmützból, hol fogva volt, visszatért hazájába és horpácsi birtokára vonúlt, hol gazdálkodással, politikai, szépirodalmi tanulmányokkal töltötte életét. 1865-ben a balassagyarmati kerület választotta képviselőjének, később a nagylaki, a tabi, a fuzió után pedig, - melynek megteremtésében nagy része volt, - 1876-87-ig ismét a balassagyarmati kerületeket képviselte. Előbb a balközépnek, később a szabadelvű pártnak volt egyik legismertebb vezéralakja és Tisza Kálmánnak egyik legnagyobb híve és meghitt barátja. Két ízben választották meg a képviselőház elnökének és mint ilyen, belső titkos tanácsos lett, 1887-ben a király a főrendiház örökös tagjává nevezte ki. Meghalt 1904 jún. 16-án Horpácson. Bár nem volt kimondott író, de egyénisége és összeköttetései következtében befolyással volt az irodalomra. Madách Imrével való benső barátsága hatással volt a nagy költő fejlődésére. Madách neki mutatta be minden dolgozatát, az ő tanácsát kérte ki és Szontaghnak czinikus, szatirikus egyénisége nagy befolyással volt »Az ember tragédiája« egyes alakjaira is, sőt Palágyi szerint Luczifer alakját Szontagh Pál után alkotta meg. A Kisfaludy-társaságnak alapító tagja és buzgó támogatója volt. Irt számos epigrammát, czikket (Vasárnapi Ujság 1861, 1871, 1878, 1897.), politikai czikket és országgyűlési beszédet.

Sztudinka Ferencz született Gácson, 1856-ban. Kereskedelmi pályára lépett és mint iparvállalati főtisztviselő működik Losonczon. Első közgazdasági czikke A csekkrendszer Angliában czím alatt jelent meg a Nógrádi Lapokban (1876.) A magyar fonó- és szövőipar czímű czikksorozatát a Ráth Károly »Iparügyek« cz. folyóiratában adta ki (1888-89.) 1890-ben alapította Beszterczebányán Koronczy Imre tanár közreműködésével a Beszterczebánya és Vidéke czímű hetilapot, melyben ipari és közgazdasági czikkeket írt. Munkatársa volt több éven át számos szaklapnak és dolgozott és ma is ír több vidéki és fővárosi lapba. Szerkesztette 1908-ban a »Vaskereskedelem és Vasipar« czímű szaklapot Bpesten.

Tablicz Bohuszláv evang. lelkész, tót költő, szül. Csehbereken 1769-ben. Felsőrakonczán, majd Assakürtön, Szakolczán, végre Egyházasmaróton volt lelkész. Meghalt 1832 jan. 23-án. A tót költészet és széppróza egyik legkiválóbb művelője és korának legtehetségesebb költője volt.

Teleki László (gróf), Somogy vármegye főispáni helytartója, született Szirákon. Tanulmányait otthon, majd a marosvásárhelyi kollégiumban, egy félévet a tudós Cornides Dániel vezetése alatt elvégezvén. Göttingába ment, hol az egyetemen másfél évig hallgatta a tudományokat. Ezután beutazta Európának művelt államait és nagy tudománynyal és tapasztalatokkal gazdagítva tért vissza hazájába. 1789-ben az erdélyi kormányszék tiszteletbeli titkára lett. A híres 1790. országgyűlésre követté választották. 1791-ben kamarás, 1792-ben az erdélyi kir. tábla bírája lett. 1802-ben a dunamelléki egyházkerület főgondnokává választottak mag, 1803-ban a pesti kir. tábla bírája, 1811-ben Somogy vármegye főispáni helyettese, 1819-ben a hétszemélyes tábla bírája lett. Meghalt 1821-ben.

Egyike volt a leglelkesebb hazafiaknak, a magyar tudomány legbuzgóbb ápolóinak, kinek nagy része van a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában. Ennek érdekében írta a Magyar nyelv előmozdításáról buzgó esdeklései (Pest, 1806.) és az Unmassgebliche Meinung des Grafen Ladislaus Teleki über die Einrichtung einer gelehrten Gesellschaft in Ungarn czímű műveit, melyekben az Akadémia felállítása módjának olyan részletes tervét dolgozta ki, mely - kevés módosítással - az Akadémiának ma is programmja. Ugyancsak e kérdés megoldására 1807-ben jutalomtételt is tüzött ki. Számos verse, tudományos és irodalmi dolgozatai között nevezetes értekezése Gondolatok a magyar versszerzés mesterségéről, mely 1819-ben jelent meg a Tudományos Gyüjteményben. Megírta atyjának, Teleki Józsefnek életrajzát is. (1800. Szeben.)

Tolvay Ferencz (Menyői) mathematikus, a losonczi iskolában volt tanító és 313rektor. 1704-ben a Nógrád vármegyétől felállított paraszthad kapitánya volt. Meghalt 1710 körül.

Tonelli Sándor dr., országos iparegyesületi titkár, szül. Verőczén 1882-ben.

Tornáczky Kálmán m. kir. szőlészeti és borászati felügyelő, szül. 1863-ban. Középiskolái elvégzése után a keszthelyi gazdasági tanintézet hallgatója volt. Ez után öt évig nagyobb gazdaságban gyakorlatilag működött, majd a szőlészeti és borászati felsőbb tanfolyamot végezte és 1891-ben állami szolgálatba lépett. 1894-ben kinevezték szőlészeti és borászati felügyelőnek Beregszászra, honnan 1898-ban Szirákra helyezték át, honnan 1903-ban Balassagyarmatra került. Czikkeket ír a Borászati Lapokba. Legutóbb nagyobb tanulmányt készített a czigány-kérdésről, melyet a földmívelésügyi minisztériumhoz nyújtott be s ez nyomtatásban is megjelent. E monografiában ő írta a szőlészeti és borászati részt.

Török Zoltán ny. főispán szül. 1852 Podrecsányban, (atyja T. Sándor a megye alispánja és a szécsényi kerület országos képviselője volt), iskoláit Losonczon és Budapesten végezte, majd a jogi pályára lépett, 1876-ban letette az ügyvédi vizsgát és ügyvéd lett Budapesten. 1880-ban az ügyvédi vizsgáló-bizottság tagjává választották. 1882-ben Nógrádmegye aljegyzője lett és 1883-ban egyszersmind tiszteleti főjegyzővé nevezték ki. 1884 és 1887-ben a losonczi kerület választotta meg országgyűlési képviselővé szabadelvű-párti programmal. 1890 április havában Losoncz város polgármesterévé választatván, képviselői mandátumáról lemondott. 1896 január 1-től Nógrád vármegye alispánja. Ugyanez évben Losoncz város díszpolgárává választotta meg. 1898 november havában vármegyéje főispánja lett. Az 1905. évi választások alkalmával a szabadelvűpárt kisebbségben maradván, állásáról lemondott. Még ugyanaz év végén ő felsége a Lipótrend lovagkeresztjével tüntette ki. Azóta közgazdasági téren érvényesítette tevékenységét, a Losonczi Takarék és Hitelbank, a Balassagyarmati Népbank, továbbá a Nógrádmegyei, a losonczvidéki és a losoncz-gácsi h. é. vasúttársaságok elnökeként. Alelnöke a Magyar Pénzintézetek Központi Hitelbankjának. Igazgatósági tagja a borsod-miskolczi gőzmalom, a Balassagyarmati Takarékpénztár és a Vámosmikolai Takarékpénztárnak. Felügyelőbizottsági elnöke az első magyar textilipar r.-t.-nak. A vármegyei életben is élénk részt vesz. Tagja a közigazgatási bizottságnak, alelnöke az állandó választmánynak stbi. A magyar kultura előmozdításán teljes erejével hat közre, úgy is mint a Nógrádmegyei Nemzeti Intézet elnöke, mint a Fmke elnöke és mint a Felvidéki Őr cz. nemzeti irányú lap főszerkesztője. Az 1910-ben megalakult Nemzeti Munkapárt vármegyei elnökévé választotta meg.

Ungváry János (Rettegi) mérnök és drámaíró, szül. Losonczon, 1763 nov. 28. 1789-ben mérnöki oklevelet szerzett Pesten, hol le is telepedett. Búzgó hazafi volt és az akkor fellendülő nemzeti szellem szolgálatába, szegődött. »Magyar nemzeti szinház terve! Szózat a hazához s ajánlva a magyar nemességnek czímű magyar, latin s német nyelven (1779.) kiadott művében ő veti fel először egy pesti szinház eszméjét, melynek tervét el is készítette. Ezután Kazinczy Ferenczczel és gróf Ráday Pállal megalapítja az első magyar színjátszó társaságot 1790-ben. 1798-ban gróf Károlyi uradalmi mérnöke lett és Pestről Erdődre költözött. Meghalt 1807.

Veres Pálné Beniczky Hermin (Beniczei, Micsinyei és Pribóczi) a magyar nőnevelés úttörője, született 1815 decz. 13-án a nógrádmegyei Láziban, a Beniczkyek ősfészkében. Ősrégi, történelmi nevezetességű magyar nemesi család ivadéka. Hermin árván került 80 éves nagyatyjához, Sturman Mártonhoz, ki 314Budán florentini szalmakalapfonó gyárat alapított és Gömörmegyében temérdek vasbányájából megalkotta »Coalitio« néven az első vasművi részvénytársaságot (Rimamurányi). B. Hermin 1839-ben Farádi Veres Pálhoz ment nőül, ki Nógrád vármegye kiváló alispánja és orszgy. képviselője volt, kiről Mikszáth írta, hogy: »tiszta, önzetlen jellem, mint a kristály és nemesen dobogó szív volt«. V. Pálnéra nagy hatással volt Madách Imre, férjének jó barátja, a ki neki ajánlotta halhatatlan művét: »Az ember tragédiájá«-t s azt e körben olvasta fel legelőször. Madách akadémiai székfoglalója a nőről volt a rúgó, mely a régen lappangó nagy gondolatokat Veres Pálné lelkéből kipattantotta. Kimondja a korszakalkotó jelszót, hogy a magyar nők általános műveltségének emelése tovább nem halogatható szükség. Ez időtől fogva lángoló lelkesedéssel s ritka kitartással nemes eszméje megvalósításáért élt és küzdött. 1861-ig, egyetlen gyermeke férjhez meneteléig úgy élt, mint azok a római nők, kikről azt tartották: jóknak kell lenniök, mert semmit sem beszélnek róluk. Leányát nagy gonddal nevelte, különösen kedélyét és vallásos érzelmeit fejlesztette. E közben magát is képezte, s Humboldt Kosmosáról írja, hogy világosságot árasztott lelkében. Naplót vezetett. Ezekben kéri Istent, hogy férjére nemesítőleg művelőleg tudjon hatni, hogy férje legfőbb lelki rugójáúl az igazi jót tekintse; inkább mindent elveszteni, mint nem tiszta eszközökkel mindent elnyerni. Találunk naplófeljegyzéseket még 80 éves korából is. V. Pálné törekvéseiben nem volt emanczipáczionális gondolkozás. Ezt írja: »A nő legfőbb rendeltetése a családban van. Ki egy család nemtője akar lenni, annak kell, hogy az igazi műveltség s alapos képzettség által jogot követelhessen magának a munkára.« 1867-ben az ő felhívására 22 nő kimondja a Nőképző-Egyesület alakítását, s annak első czélja odahatni, hogy a nőknek alapos képzésére alkalmat nyújtsanak és a vagyontalanoknak önfentartási pályákat nyissanak. Az Egyesület pecsétjére e szót írták: Haladjunk. Deák Ferenczet felkérték, hogy nyújtsa be a képviselőházhoz 9000 nő nevében kérvényüket, hogy állítson az ország egy női minta-főiskolát. A felállítás késett, így V. P.-né maga látott hozzá; tantervet csinált, felsőbb tanfolyamot nyitott, 14 növendékkel; igazgató Gyulai Pál volt. Az Egyesület pénzt gyűjt, hogy alkotása fenállását biztosítsa. 1880-ban saját házába költözik az Egyesület, bentlakással ellátva. Körülbelül 800 növendékig viszi fel. Van elemi-, felsőbb leányiskolája, gimnáziuma, főzőiskolája és egyetemre járó volt növendékei számára kollégiuma. V. P.-né alakította az ország legelső Önképzőkörét leányok számára. Minden, a mi hazánkban a női oktatás terén magasabb képzés és önfentartási módok érdekében történt, az mind V. P.-né kezdeményezése és ernyedetlen szívós munkálkodásának kétségtelen eredménye; figyelmét minden irányban kiterjesztette, a hol a nők hatását és munkásságát eredménynyel gondolta kifejthetni. Így 1879-ben a székesfehérvári kiállításon felszólalt a mellett, hogy általánosságban mindenkinek, férfinak és nőnek, valamely iparágban ügyességet kellene szereznie. A hazai iparvédelem és pártolás mellett Simonyi miniszterrel üdvös mozgalmat indított meg, de annak további vezetését nem vállalhatta. 1903 őszén Erzsébet királyné határozott kívánságára, hogy ő mutassa be - látogatásakor - a tanintézetet, a fővárosba utazott, meghűlt és két évig tartó kínos csúzba esett; betegágyán fejezte be Tapasztalati Lélektanát felnőttebb növendékek számára. V. P.-né életének utolsó heteiben leányának és az intézet vezetőinek szívére kötötte, hogy a tanárok kötelességévé tegyék, hogy minden alkalommal csepegtessék bele a növendékek fogékony lelkébe annak igazságát, hogy a nő legfőbb ékessége és minden tudásának koronája: a háziasság. Ez a kijelentése volt a magva az azóta felállított főzőiskolának. 1895 szept. 28-án befejezte munkás életét Váczhartyánban. Vanyarczon, férje mellett van eltemetve a családi sirboltban. Halála után Nógrád vármegye közönsége emléktáblát állított föl a vanyarczi templomban; egyesülete felsőbb leányiskoláját »Veres Pálné iskolá«-nak nevezte el; a székes főváros a Zöldfautczának Veres Pálné nevét adta; a magyar társadalom pedig díszes márványszobrot emelt neki Budapesten, melynek bronzcsokrán Mikszáth e szavai állanak: »Nevét a történelem, alakját e kő örökíti, lelke a haza leányainak örökség.«

Vértesy Gyula dr. szépirodalmi és tanügyi író, szül. 1867-ben Balassagyarmaton. Budapesten elvégezte az egyetemen a bölcsészeti és a jogi szakot, megszerezte a tudori oklevelet és azután Balassagyarmaton a törvényszéknél hivatalba lépett. 315De csakhamar elvonzotta őt innen az ujságírói pálya. Előbb Debreczenben szerkesztette a »Debreczeni Ellenőr« czímű politikai napilapot, majd később Budapestre költözvén, az »Egyetértés«-nek lett a munkatársa, majd a »Fővárosi Lapok«, később a »Nemzet« segédszerkesztője. Tíz évi ujságírói pályája alatt, hirlapi s tanügyi czikkeken kívül néhány száz tárczát s krokit és százszámra menő verset írt az előkelő napi- és heti lapoknak majd mindegyikébe. S a mellett egymásután jelentek meg önálló prózai és verses kötetei, melyek a kilenczvenes évek egyik legjobban ismert írójává tették. Wlassics akkori miniszter bevitte a kultuszminisztériumba, honnan azonban hamarosan kikerült tanfelügyelőnek: Szebenbe. Hogy ott mily kulturharczokat vívott a nemzetiségekkel, annak jelei ott vannak az akkori hirlapok hasábjain. Később felvitték a fővárosba tanfelügyelő-helyettesnek. Ezután egy ideig Torontál vármegye tanfelügyelője volt, most pedig Temes megyéé. 1905-ben a Petőfi társaság, 1908-ban pedig az Arany János társaság választotta be tagjai sorába. Ez utóbbi irodalomi társaságnak alelnöke is. Vértesy egyike a legnemesebben érző íróknak, a ki az életet komolyan fogja fel. Műveiben szeretettel fordul a szerencsétlen, csalódott, szenvedő emberek felé, a kiknek sorsát egy mélyen érző költői szív melegével, színes és eredeti magyaros nyelven beszéli el.

Völgyi (Wagner) István Antal balassagyarmati állami elemi iskolai igazgatótanító, szül. Béren 1851-ben. Szobon, majd leghosszabb ideig Balassagyarmaton tanítóskodott, hol most az állami elemi iskola igazgatása mellett az iparos- és kereskedőtanoncz-iskolánál önképzőkört szervezett és vezetett. Egyideig tanfelügyelőségi tollnok is volt. A helyi tűzoltóság fejlesztésében is tevékenységet fejtett ki. A vármegyei muzeumnak igazgatója volt s az idegenből való visszatérése óta régiségőre. A hazafias magyar szellem terjesztéséért a kormány is megjutalmazta. Tanítótársaival szegény tanulók fölsegélyezésére 2000 K alapítvány összehozásáért a kormány elismerésben részesítette. A helyi lapoknak hoszszabb időn át belmunkatársa volt s főképpen tanügyi, továbbá történeti és régészeti közleményeket írt több lapba, köztük az Archaeologiai Értesítőbe is.

Werbőczy István, nógrádmegyei nagybirtokos, királyi ítélőmester, királyi személynök, majd nádor, szül. 1460 és 1470 között, megh. 1541 vagy 1542-ben. Közpályáját Ugocsa vármegyében kezdte, honnan követként került az országgyűlésbe, a hol fényes politikai pálya bontakozott ki előtte. Több ízben járt külföldön követségben és tevékeny része volt az 1498. évi törvények megalkotásban. 1517-ben lett királyi személynök, 1525-ben pedig nádorrá választották, de ezt az állást nem sokáig töltötte be, mert a főurak személyes okok miatt megbuktatták az őket megalázó köznemest. Ezzel azután közéleti szereplése is véget ért. Hatalmas munkája, a híres Hármas könyv (Tripartitum), melyben Werbőczy az ország törvényeit, jogait és bevett szokásait gyűjtötte össze. Nógrádban Alsópetény, Buják, Csesztve, Czered, Kisbágyon, Kutasó, Medveshidegkút, Nagylócz, Nőtincs, Óbást, Ősagárd és Szente községben volt birtokos és a hagyomány szerint alsópetényi várkastélyában, 1513-14-ben írta a Hármas könyvet, melynek emlékére a templom mellett 1791-ben latin fölíratú három oldalú gúlát emeltek. Munkáját 1514-ben mutatta be az országgyűlésnek, a mely azt helyeslőleg vette tudomásul, de jóváhagyást nem nyerhetett, mert közben a király meghalt. Nyomtatásban 1517-ben jelent meg Bécsben, latin nyelven, de azóta többször magyar nyelven is.

Zelenka Pál a tiszai ág. h. ev. egyházkerület püspöke, főrendiházi tag, szül. Csehbereken 1839 augusztus 19-én. Az elemi tárgyakban és a zenében előbb atyja tanította; a gimnáziumot Aszódon és Selmeczen, a theologiát Pozsonyban 316végezte. Ezután a jenai egyetemre ment, honnan visszatérve, előbb nevelő volt, majd 1862-ben Székács József mellett segédlelkész lett. 1864-ben az irsai, 1866-ban a miskolczi egyház választotta meg lelkésznek. Mint ilyen, több mint 40 éves működése alatt rendkivül messzeható tevékenységet fejtett ki saját egy házmegyéje és általában az evang. egyházegyetem érdekében. 1869-ben főesperes, 1874-ben az egyházmegye főjegyzője lett. Tagja volt a Szarvasra (1873) és Turóczszentmártonba (1874) kiküldött egyetemes vizsgálóbizottságnak, az egyetemes törvényszéknek, 1876-tól a theologiai akadémiai bizottságnak, 1886-tól a zsinati, 1882-től az egyetemes bizottságnak. 1867-86-ig jegyzője, 1886 óta elnöke az egyetemes gyámintézetnek, a melyet háromízben képviselt a Gusztáv Adolf egyesület németországi gyűlésein. Lelkészi működésének 25 éves jubileumát egyháza fényesen ünnepelte meg 1888 deczember 18-án, mely alkalommal egyháza művészi kivitelű, értékes gyémántgyűrűvel ajándékozta meg. A tiszai kerület 1890-ben püspökévé választotta. 1898-ban elkisérte a német császárt jeruzsálemi útjára. Meghalt 1910.

A vármegyei kultura ügyét nagy mértékben elősegítette a sajtó is, me1ynek fejlődését a megszerezhető adatok alapján a következőkben állítottuk össze.

Jeszenői (Jeszenszky) Danó a »Losonczi Phönix«-ben közölt »Losoncz története« czímű monografiájában említi, hogy a vármegyének már 1846-47-ben volt egy hetilapja, »melyben a társasélet viszonyai s a város ügyei irányadólag tárgyaltattak. E lap a város czímeréből vett Pelikán név alatt jelent meg és különösen a társadalmi ferdeségek ellen jó sikerrel működött.«

A legrégibb folyóirat, melyről biztos adataink vannak, a Népnevelési közlemények czímű kath. egyházi és nevelésügyi lap, melyet Mészáros Imre szerkesztett és adott ki a Rétságon. Megjelent Balassagyarmaton 6 füzetes folyamban. Keletkezett 1857 február hóban, megszünt 1858-ban.

Időrendben a második hírlap a Nógrádi Gazdasági Egyesület közlönye: a Felvidéki Magyar Közlöny vegyes tartalmú hetilap, melyet Jeszenszky Danó szerkesztett Balassagyarmaton. Keletkezett 1862 julius 20-án, megszűnt 1863 junius 30-án.

Borászati és Kertészeti Füzetek kerti és borkezelési képes folyóirat. Szerkesztette Gyürky Antal. Megjelent kéthavonként Balassagyarmaton. Keletkezett 1862 julius havában, megszünt 1863-ban.

Nógrádmegyei Hivatalos Hirlelő. Hirdetési és hivatalos körözvények közlönye. Szerkesztette és kiadta a jegyzői hivatal Balassagyarmaton. Keletkezett 1863 január 1-én. Megszünt 1878 deczemberben. Ennek folytatása a Nógrádmegyei Hivatalos Értesitő, szerkeszti és kiadja a jegyzői hivatal Balassagyarmaton. Keletkezett 1879 január 1-én.

Borászati Lapok. Szakfolyóirat, szerkesztette Gyürky Antal Balassagyarmaton. Keletkezett 1868 januárban. Megszünt 1868-ban a 4. füzettel.

Az első politikai és vegyestartalmú hetilap a megyében a Nógrád volt, melyet Kálniczky Gyula szerkesztett. Losonczon jelent meg. Keletkezett 1871 október 1-én. Megszünt 1872 végén.

Ezután a következő politikai és vegyestartalmú hetilapok keletkeztek:

Ipoly. Keletkezett 1872 márcz. 4-én Balassagyarmaton. Szerkesztette Pokorny Jenő, később Pap Károly, 1873-tól Horváth Dani. Megszünt 1874 január 30-án.

Losonczi Lapok. Szerkesztette Ambrus Mór Losonczon. Keletkezett 187 3 május 4-én. Megszünt 1874 végén.

Nógrádi Lapok. Alapította 1873-ban Harmos Gábor, 1875-től szerkesztette Horváth Danó. Belmunkatársa Mikszáth Kálmán volt. Megjelent Balassagyarmaton. E lap 1876 deczember 30-án e czímen megszűnvén, 1877 január 1-én ennek folytatásaként megjelent.

Nógrádi Lapok és Honti Hiradó czímen, Horváth Danó szerkesztésében Balassagyarmaton. Később a

Nógrádi Hirlap politikai hetilap czímet vette fel és mai napig fennáll. Több éven át Kossaczky Arnold dr. ügyvéd szerkesztette, 1909 május haváig, a 319mikor Simon János vármegyei levéltárnok vette át a felelős szerkesztést. Mellette főszerkesztő volt Buday-Plichta Barna dr. vármegyei árvaszéki ülnök. Lemondásuk után 1910 szeptember óta Majtényi Gyula tanár szerkeszti.

Losonczi Hiradó. Keletkezett 1878 junius 30-án, szerkesztette Sárosi Márton János Losonczon, 1879 november 2-tól Pálfalván. Megszünt 1879 deczember 25-én. Folytatása 1880-tól a Losoncz Nógrádmegyei Hiradó.

Losoncz és Vidéke. Megindította és szerkesztette 1879 november 30-án. Kishalmy Ferencz Losonczon. Megjelent hetenként kétszer. Később szerkesztette Laszly István, most pedig Herczegh Jenő és Gergely Ödön dr.

Losonczi Hirlap politikai hetilap. Keletkezett 1896-ben. Szerkesztette Draskóczy Zsigmond. Ez megszünvén, megindult helyette a

Nógrád- Honti Ellenzék. Keletkezett 1896-ban. Szerkesztette Pozsonyi Gábor.

Nógrádi Függetlenség. Megjelent 1890-ben Losonczon. Szerkesztője Füller Győző volt. Hamar megszünt.

Nógrád- Honti Ellenőr. Keletkezett 1895-ben. Szerkesztette Pozsonyi Gábor.

Losoncz. Megindult 1911-ben. Szerkesztője Sacher Aladár dr. Főmunkatársa Bodor Aladár dr. Társszerkesztői Beheim Imre dr. és Oppenheimer Ferencz dr.

Losonczi Ujság. Szerkesztik Vályi Béla dr., Kristóff Sándor és Kujnis Gyula. Előbb Herczegh Jenő szerkesztette.

Nógrádi és Honti Hiradó politikai hírlap, szerkeszti Tokay Lajos.

Salgótarján és Vidéke társadalmi lap, megindult 1896-ban. Szerkesztője Höppner Gyula volt. Most szerkeszti Friedler Ármin.

Szécsényi Hirlap. Társadalmi hetilap. Szerkesztették Barcza Kálmán és Kálmán Sándor, jelenleg pedig Essősy Béla dr.

Szirák és Vidéke. Megindult 1896-ban. Szerkesztette Gallovich Dezső.

A Sziráki Hirlap 1896-ban indult meg.

Nógrádvármegyei Tanügy. Szaklap, megjelenik Salgótarjánban. Szerkeszti Magyar Béla.

Magyar Ipartörténet. Szakfolyóirat. Megjelenik Losonczon. Szerkeszti Sztudinka Ferencz.

Megemlítjük még, hogy a 70-es években volt Nógrád vármegyének rövid ideig egy Röpke Ivek czímű szépirodalmi lapja is, melyet Komjáthy Jenő és Luby Sándor szerkesztettek. Keletkezett 1877 junius 1-én, megszünt ugyanaz év szeptemberében.

Nógrád vármegyében a következő könyvtárak vannak:

Balassagyarmat. A nógrádmegyei múzeum könyvtára. 1891-ben keletkezett. Szontagh Pál nagyobb könyvgyűjteményt ajándékozott a könyvtárnak. Gyarapodott a Ghyczy-féle könyvtár egy részével is és végül néhai Nagy Iván körülbelül 5000 kötetből álló és a vármegye által megszerzett könyvtárával. Állománya körülbelül 10.000 kötet.

Balassagyarmat. A Nógrád vármegyei Kaszinó-egyesület könyvtára. Keletkezett 1830-ban. Állománya körülbelül 3000 kötet.

Fülek. A Szent Ferencz-rend kolostorának könyvtára. 1748-ban keletkezett, részben a füleki várból odakerült könyvekből, okiratokból és levelekből. Állománya körülbelül 2160 kötet, közöttük 10 ősnyomtatvány.

Losoncz. Városi könyvtár. 1851-ben keletkezett a Kubinyi Ágosttól megindított országos gyűjtés eredményeként. Állománya körülbelül 22.000 kötet.

Losoncz. A m. kir. állami főgimnázium könyvtára. 1590 körül keletkezett, 1849-ben leégett, de gyűjtés útján ismét gyarapodott. Állománya körülbelül 16.700 kötet és füzet, köztük egy ősnyomtatvány és Ivannes Brentio Catechismusa 1551-ből, mely Kalvin Jánosé volt és tőle széljegyzeteket is tartalmaz.

Losoncz. A m. kir. állami tanítóképző könyvtára. 1869-ben keletkezett. Állománya körülbelül 1700 kötet.

Málnapatak. A Femke ifjúsági könyvtára. Kisebb állománynyal, mely azonban czéljának megfelel.

Szécsény. A Pintér-könyvtár történelmi és jogtudományi részből áll, de található benne a tudományok minden ágára vonatkozó értékes mű. Történelmi részében a magyar nemzet történetére vonatkozó majdnem minden forrásmunka megvan; sok benne az úgynevezett »hungarica« is. Ez idő szerint van benne 3201200 önálló mű, mintegy 1600 kötetben. E tekintélyes könyvtár alapját Pintér Sándor azokkal a könyvekkel vetette meg, melyeket tudományos buvárkodásai közben Nógrád, Hont, Gömör és Heves vármegyék úricsaládaitól ajándékba kapott. Majd gyarapította azzal a kb. 100 kötettel, melyet Egerfarmosi Kandó Ilona édesatyja után örökölt. A többi azután mind a saját szerzeménye. Midőn könyveit saját lakásán már nem tudta elhelyezni, érintkezésbe lépett a Szent-Ferencz-renddel és velük megegyezvén, könyveit és egyéb relikviáit a zárdaépület egyik alkalmas helyiségébe vitette és azt saját költségén berendezve, nyilvános könyvtárrá alakította át.

Szécsény. A szent ferenczrendieknek is van itt egy kisebbszerű könyvtáruk, mintegy 600 kötetnyi; e könyvtár rendezve nincs.

Salgótarján. A kaszinó-egyesület könyvtára. 1876-ban keletkezett. Kovács József dr. és Gerber Frigyes gyarapították gazdag adományaikkal. Állománya 1952 kötet.

Salgótarján. A felügyelő- és munkásszemélyzet olvasóegyletének könyvtára. 1878-ban keletkezett. Állománya közel 2000 kötet.

Salgótarján. A Femke népkönyvtára kisebb, de czéljának megfelelő állománynyal, 1901-ben keletkezett.

Sámsonháza. A Femke népkönyvtára, szintén megfelel a hivatásának. Kisebb állománynyal 1902-ben alapították.

Vanyarcz. Ugyancsak a Femke alapította 1902-ben kisebb, de czélirányos állománynyal.

Az 1000 kötetet meghaladó nagyobb magánkönyvtárak, melyekről tudomást szereztünk, a könyvtárak nagyságának sorrendjében a következők:

A gróf Forgách-féle könyvtár Gácson. Jelenleg gróf Forgách Ilona, férj. Wenckheim Ferenczné örököseié. Egyike a legnagyobb és legértékesebb könyvtáraknak.

A gróf Zichy-féle könyvtár és levéltár Zsélyen. Egyike a legnagyobb családi levéltáraknak, melynek jórésze Zichy-féle okmánytár czímen ismeretes és ki van adva.

Stephany Ervin könyvtára Füleken. Körülbelül 7000 kötetből áll.

Gróf Keglevich István könyvtára a Csalár községhez tartozó Ipolykürt pusztán körülbelül 4000 kötet.

Gróf Degenfeld Lajos könyvtára Szirákon. Körülbelül 4000 kötet, számos régi nyomtatványnyal, közöttük a Vizsolyi bibliának első kiadása.

Gróf Majláth István Géza könyvtára a Csitárhoz tartozó Gárdony-pusztán. Körülbelül 3000 kötetes könyvtár, melyben különösen a gazdasági irodalom, útleírások, tengerészeti, földrajzi és történeti művek vannak képviselve.

Kubinyi Márton könyvtára Erdőtarcsán. Itt van a híres Kubinyi-féle könyvtár egy része, körülbelül 3000 kötettel.

Laszkáry Gyula könyvtára Romhányban. Körülbelül 3000 kötettel és a családi levéltárral.

Huszár Elemér könyvtára Keszegen. Itt van a több, mint 2000 kötetes könyvtáron kivül a családi levéltár egy része is.

Gróf Pejachevich Mikó Endre könyvtára Ludányban. Körülbelül 2000 kötetes könyvtár. Ebben gróf Mikó Imre több mint ezer lapra terjedő Erdélyre vonatkozó kézirati munkája, XII-XVIII. századbeli munkák, közöttük Ortelius és a Pray-codex is.

Mocsáry Ödön könyvtára Borsosbsrényben. Körülbelül 1600 kötet, nagyrészt Mocsáry Antal, a tudós történetíró hagyatékából.

Dessewffy Ödön könyvtára Nagykökényesen és Vanyarczon. Az előbbi helyen körülbelül 2000, az utóbbin körülbelül 1600 kötet.

Gróf Wilczek Frigyes könyvtára Erdőkürtön, Szabó János könyvtára Ipolyvarbón, Prónay Józsefé Romhányban és Beniczky Árpádé Lázi-pusztán, több mint ezer kötettel.