A közegészségügy fejlesztésére szolgáló intézmények Nyitravármegyében épp úgy, mint általában az egész országban, nem nagy multtal dicsekedhetnek. Régebben csakis a nagyobb elemi csapások, járványok, háborúk vagy éhinség szolgáltattak alkalmat arra, hogy a vármegye intéző körei a lakosság egészségügyi viszonyaival foglalkozzanak, s az egyes korszakok közegészségügyi ismereteinek megfelelő intézkedéseket tegyenek. Ez egészségügyi ismeretek pedig vajmi kezdetlegesek voltak, mert a kórgerjesztő tényezőkről pár évtizeddel ezelőtt fogalommal sem bírtak, s a pusztító járványok okait inkább keresték a csillagzatoknak reánk nézve kedvezőtlen helyzetében, semmint ott, ahol azok tényleg rejlettek.

Azon korszak harczias jellegének megfelelően, fegyverrel vélték magukat őseink megvédhetni mindazon bajok ellen, melyekkel szemben mi most sokkal enyhébb eszközökkel védekezünk, s ily fegyveres határzári intézkedések elrendelése is csak a nagy rémületet keltő járványok fellépte alkalmából következett be. Hogy a járványmentes időben az emberek miként laktak, betegségükben mily segélyben részesülhettek, arra valóban senkinek sem volt gondja, épp úgy, mint arra sem, hogy a lakosság létszáma, ennek apadási vagy szaporulati viszonyai ellenőriztessenek. A pestis, az éhinség és később a himlő voltak azok a tényezők, melyek a megyei közgyűlések figyelmét a lakosság egészségi viszonyaira irányitották, s a középkor gyógytudományi ismereteinek megfelelőleg, az 1581. évi közgyűlés határozatai között találjuk az arcanumokban való hit megerősítését azzal, hogy Léfánty Imre váltóláz elleni szere, közgyűlési határozattal, közhirré tétetni rendeltetik.

Az 1585. évben e vármegye területén fellépett pestis-járvány ellen kielégítő hatósági intézkedésnek találtatott az, hogy a közgyűlés tagjai - saját jól felfogott érdekükben - a vármegye minden irányában szétoszlottak.

1678-tól 1730-ig a pestis fenyegette a vármegye lakosságát leginkább; terjedésének meggátlására zárvonalakat állítottak föl, s ezek átlépői közül többen vesztették életüket az őrök fegyvere által. És daczára annak, hogy ezen, a lakosság számát lényegesen megtizedelő, dühöngő járvány, - mely elől a vármegyei közgyűlések is helyüket folytonosan változtatták, s majd Nyitra, Galgócz, Vág-Ujhely, Moraván vagy más helyeken székelve, menekültek, - az orvosi tudományba vetett hit magva még annyira sem csirázott 367ki, hogy a hatóságok a járványok elleni védekezés módjainak megállapítását orvosokra bízták volna. Sőt ebben a korban rendszeresen alkalmazott orvosai sem voltak, s csupán 1733-ban jutott a megyei közgyűlés arra a belátásra, hogy egy megyei orvos alkalmazását elhatározza, a kinek évi fizetését 300 frtban állapították meg, s a kinek, ezen kor nézetei bizonyítékául, nem volt szabad zsidónak lennie. Már a következő évben 1734-ben gr. Erdődy Ádám László püspök, főispán, kinevezi az első megyei főorvost, Dr. Krommer Jánost, s ime 1739-ben a vármegyei közgyűlésnek már alkalma nyílik, a pestis elleni védekezésnek, a zárvonal, a vesztegzár, a járványmentes vidékekkel való akadálytalan közlekedés és az elzárt, mert fertőzött vidékek lakosságának élelmezésére vonatkozó czéltudatos módozatait tartalmazó előterjesztéssel foglalkozni s azt határozattá emelve, életbe is léptetni.

Ez időszak után már gyakrabban találkozunk oly intézkedésekkel, melyek a közegészségügyi viszonyok befolyásolására alkalmas tényezők felismerésére és szemmel tartására vonatkoznak. Igy az 1747. évi közgyűlési jegyzőkönyvben találjuk először nyomát annak, hogy a vármegyei közgyűlés egy gyógyszertárnak - a szt-jános-elefánti zárdában levőnek - megvizsgálására küldi ki akkori főorvosát, aki még mindig az egyedüli hivatalos orvosa a vármegyének, - dr. Steiner Arnoldot. Úgyszintén ezen év közgyűlése részesíti figyelmében a dohányzókat is, a kiknek számát összeiratja, s ezzel a dohányzás ártalmas voltának elismerését bizonyítja.

1764-ben dr. Rosenzweig Dénes már a vármegye egészségügyi személyzetének s a gyógyszertárak számának kimutatását is közli, mely szerint a vármegyében volt 4 orvos, 33 sebész, 2 okleveles bába és 8 gyógyszertár, még pedig nyitrán 2, Érsekujváron 1, Szakolczán 1, Holicson 1, Galgóczon 1, Vág-Ujhelyen 1 és a szt. jános-elefánti zárdában 1.

A hatósági orvosi intézmény előnyös voltának elismerését tanusítja az 1772. évi közgyűlés azon intézkedése, melylyel járási sebészek alkalmazását elrendeli és 1781-ben már két megyei főorvosi állás rendszeresítését határozza el. Ez állásokra dr. Czapovszky András és dr. Sweger N. neveztetnek ki, s ezek egyikének utódja dr. Topolánszky Ferencz, 1783-ban egy észszerü utasítás kiadására vonatkozó előterjesztést tesz, mely a himlőbetegekkel való bánásmódot czélszerüen tárgyalja.

1798-ban megyei főorvosok dr. Csiffáry Pál és dr. Windisch Lipót. Az előbb nevezett elhúnyván, helyébe 1800-ban dr. Kridl Ignácz neveztetik ki, s egyuttal a két főorvos működési területe is szabályoztatik; Kridlnek lakhelyéül Nyitra, Windischnek pedig Nagy-Tapolcsány tüzetvén ki.

Hogy ezen korszak közművelődési állapotának megfelelően a csodákban 368való hit, a titkos gyógyszerek hatásának feltétlen elismerése, a varázsolás, bűbájosság mint oki mozzanatoknak feltüntetése, az észszerü életmód szabályainak mellőzésével játszák a főszerepet, ez, a mai kornak ily nézetekhez való hajlandóságát tekintve, természetesnek látszik és bizonyításra sem szorul; hogy azonban ez állapotoknak a közegészségi viszonyokra kiható káros voltát már akkor is helyesen felismerték, ennek tanuságát képezi dr. Windisch főorvosnak 1800. évi junius hó 20-án a megyei közgyűlés elé terjesztett jelentése, melyben a kuruzslók működésének káros voltára figyelmeztet s ezekkel szemben erélyes intézkedések életbeléptetését sürgeti.

Másrészt azonban a közegészségi szempontból fennálló kivánalmaknak is megfelel ez a közgyűlés, a midőn elhatározza, hogy a járási sebészek szülészeti műszerekkel láttassanak el s egyuttal utasítja őket, hogy a közegészségi viszonyokról időszaki jelentéseket terjesszenek be.

A XIX. század kezdetén dúlt franczia háború alatt találjuk a tábori egészségügyi intézkedések közül a kórházak létesítését is a vármegye területén, s ezzel együtt az e kor tábori kórházainak legfőbb rémét, a typhust is.

Nyitravármegye több helységében, így Család, Szt.-János-Elefánt, Galgócz, Tardoskedd, Sopornya, Ivánka, Mocsonok és Nyitra községekben létesíttetnek ily kórházak az 1809. évben, s már ugyanez évben jelenti az akkori megyei főorvos, dr. Szúlyó György, hogy kórházában a typhus kiütött.

Maga Nyitra városa egy nagy kórházat képezett, mert azonkivül, hogy a papnövelde és a kegyes-rendiek társháza, melyeknek lakói otthonukból teljesen kiköltöztettek és a Ferencz-rendiek zárdájában helyezkedtek el, kórházaknak berendeztettek, magában a városban levő magán-házakban mintegy 3000 beteg katona feküdt.

A karok és rendek figyelme a közegészségügyi tényezők iránt mindinkább fokozódott. 1824-ben dr. Windisch Lipót érdemei elismeréseül a magyar nemességet kapta, s ugyancsak ezen évben, az elmebeteg és ragályos betegségben szenvedő megyebeli lakosok elhelyezésére, egy megyei kórház létesítésének alapja is megvettetett.

Dr. Windisch Lipót és dr. Szúlyó György főorvosok helyüket 1825-ben dr. Biacsovszky Jánosnak és dr. Biel Samunak adták át, a kiknek hivataloskodása alatt a közegészségügyi tényezők minőségének meghatározására szolgáló tüzetesebb adatokkal találkozunk. De ekkor találkozunk egy uj pusztító járványos betegséggel is, mely a terjedésére és fejlődésére kellő talajt már nem lelő s hazánkból immár kiveszett pestis helyébe lépve, annak méltó utódjául bizonyult s első fellépte alkalmával a leggyilkolóbb vészek egyikének mutatta be magát. Ez az 1831-iki kolera. Nagy rémületet keltett, hogy a még csak Galicziában pusztító járvány Valaszka-Belán fellépett s ott csupán február hónapban 270 áldozatot ragadott el. A kiküldött orvosszakértők jelentése az elhaltak számának nagyságát tényleg beigazolta, de megállapította azt is, hogy az e községben dúló betegség nem a kolera, hanem az éhségi typhus volt.

De e mellett Galiczia felől mind sűrűbben érkeztek a tudósítások a kolera pusztításáról, miért is széleskörű óvintézkedéseket léptettek életbe. Határzárokat, vesztegzárakat, a közlekedés és érintkezés lehető legnagyobb megszoritásait rendelték el. Az óvszerül szolgáló panaceák egész serege talált a közönségben feltétlen hivőkre s alig volt ember, aki kámfort, valamely bűbájos füvet vagy szentképet ne hordott volna, ily csalhatatlan óvszerként, magánál.

Ennek ellenére a járvány mindinkább közeledett, s a mint azt dr. Nagy 369Józsefnek a koleráról irt monografiájából láthatjuk, az első két koleramegbetegedés 1831. julius 9-én Sopornyán tényleg fellépett.

Ezután a betegség rohamosan terjedt, úgy, hogy rövid idő alatt az egész vármegyét - 53 falu kivételével - ellepte. 402 községben összesen 45,278 koleramegbetegedés fordul elő. A halálesetek száma volt 22,316, vagyis a betegeknek 49.2%-a meghalt.

Ezután még az 1836., 1848., 1849., 1850., 1851., 1855., 1866., 1872., 1873. és 1892. évek voltak azok, a melyekben a kolera megyénkben kisebb vagy nagyobb kiterjedésben pusztított. Leggyilkolóbb volt a járvány 1866-ban, a midőn a betegeknek több mint 60%-a halt el.

Jellemző az óvintézkedések minősége szempontjából az a körülmény, hogy míg az 1848. évben fellépett kolera kórcsirái 4 éven át nem voltak a 370vármegye területéről kiirthatók és az ismételten megujuló s a jelzett 4 év alatt 6739 ember halálát előidéző járványok kitörésének okozóivá lettek, addig az 1892. évben, daczára annak a körülménynek, hogy a kolerafertőzés a vármegye különböző vidékein fekvő 9 különböző községbe vitetett be, a bajt mindenütt csirájában elfojtották, az nagyobb kiterjedést nem nyerhetett és az összes megbetegedések száma nem haladta túl a 39-et.

A század első felének közegészségi ténykedését, úgy mint a koleraelleni intézkedések mutatják, még mindig csak rendkívüli események, mint háborúk, inség vagy járványok fellépténél látjuk megnyilatkozni.

A közegészségügy czéltudatos, tudományos fejlesztése csak a legujabb, kor vívmánya. Magának az uj útiránynak jelzője, az egészségügyi statisztika, csupán 1876. óta van életbe léptetve, a kezdet nehézségeivel még mindig nem küzdött meg s az ebből eredő fogyatékosságokat csakis az utóbbi években kezdi levetni.

A megfelelő alap hiányában, az e század utolsó negyedének kezdetéig terjedő orvosi megfigyelések és az ezek alapján gyüjtött adatok nélkülözik azon szilárd irányt, mely szakszerű következtetésekre feljogosítana. A nagyobb járványok áldozatainak számszerinti feljegyzései azonban, legalább a nagyobb kiterjedésben gyilkoló járványok tanulmányozását elősegítették.

Később a kisebb kiterjedésben uralkodó járványos betegségek számadatai is feljegyeztettek, ezek azonban - a ragályos betegségek bejelentésének kötelezettsége nem állván fenn - abszolut értékűeknek el nem ismerhetők.

Hogy a járványos betegségeken kívül mily baj folytán pusztul el lakosságunk s különösen gyermekvilágunk nagy része, ennek kiderítésére nagy gondot senki sem fordított. Az 1876. év, mint a közegészségi törvény megalkotásának ideje, hazánk és így Nyitravármegye közegészségi viszonyainak alakulásában is fordulópontot képez.

E törvényben nyer először kifejezést az a tudat, hogy a lakosságot orvosi tanácsadókkal kell ellátni, hogy meg kell határozni azon tényezőket, melyek a közegészségi állapotokra hátrányosak lehetnek s az ezek megszüntetésére hivatott közegek kijelölendők. Szóval, e törvény egy czéltudatos közegészségi közigazgatás programmját képezi.

Lássuk már most, hogy mennyire fejlődtek e vármegye közegészségi viszonyai az e törvény létesítése óta lefolyt idő alatt.

Az egészségügyi viszonyok javítására törekvő intézkedések fősúlya a betegségek elleni védekezésre jut.

74 gőzfertőztelenítő gép és 1086 ágygyal rendelkező, összesen 423 elkülönítő helyiség szolgál a ragályos betegségben szenvedőknek az egészségesektől való elkülönítésére és az általuk használt tárgyuk fertőztelenítésére, mely védekezési berendezésnek, valamint a teljes szigorral végrehajtott védhimlőoltási eljárásnak köszönhető, hogy a míg a ragályos betegségek az összes haláleseteknek 15.9%-át tették 1877-ben, addig e számarány a millenáris év küszöbén 6.8%-ra sülyedt és a míg a ragályos betegségek legveszélyesebbjénél, a roncsoló toroklobnál, a halálozási arány 1877-ben 64.1% tett, addig ez 1895-ben már csak 36.4% volt; az összes ragályos betegségeknek együttes halálozási százaléka pedig 1877-ben 44.8%-ot, 1895-ben pedig csupán 15.9%-ot tett.

Hogy pedig a védhimlőoltási eljárás kellő pontossággal lesz végrehajtva, annak bizonyítéka az a körülmény, hogy 1877-ben a lakosságnak csupán 3.3%-a, 1895-ben pedig már 6.3%-a részesült e védőeljárásban.

Az utolsó két évtized közegészségi rendszere az orvosok aránylagosabb szétosztására is törekszik, hogy a lakosság könnyebben juthasson orvosi segélyhez, de másrészről felügyeletet gyakorol abban az irányban is, 371hogy különösen a 7 éves életkoron alúl levő gyermekek orvosi gyógykezelésben részesüljenek.

A statisztikai adatok kimutatják, hogy ezt a két irányú törekvést siker koronázza, mert amíg az orvossebészek száma a lakosság számához viszonyítva az 1877. és 1895. években majdnem egyenlő volt, a mennyiben 10,000 lakosra 2.5 orvossebész jutott, az orvosok e számának megoszlása a vármegye területén annyival kedvezőbbé alakult, hogy a vármegye területén létesített 43 közegészségi körből 1877-ben csupán 18, 1895-ben pedig már 36 volt betöltve, az orvosok tehát az egyes városokból és járási székhelyekből lassanként az exponáltabb községi állomásokra is kimentek.

Ezen körülmény folyamának tekinthető, hogy míg 1877-ben a 7 éven alul levők közül elhaltaknak 65.3%-a nem részesült orvosi gyógykezelésben, ezen számarány 1895-ben már 22.4%-ra sülyedt.

Az orvosok elhelyezésének czélszerűbb voltán kívül nagyfontosságú közegészségi vivmánynak ismerendő el az az örvendetes körülmény is, hogy az okleveles szülésznők száma fokozatosan szaporodik úgy, hogy 1877-ben 10,000 lakosra csupán 3, 1895-ben pedig már 5 okleveles szülésznő jutott. Nem csekélyebb mértékben haladott előre a gyógyszertári intézmény fejlődése is, amennyiben 1877-ben 319.41 □ kilométerre és 20,604 lakosra, 1895-ben pedig 249 □ kilométerre és 17,241 lakosra jutott egy nyilvános gyógyszertár, sőt ha a házi és kézi gyógyszertárak számát is tekintetbe veszszük akkor 133 □ kilométerre és 9222 lakosra esik egy ily intézmény.

A közegészségi hatóságoknak azon működése pedig, mely a lakosság táplálkozási, lakási, gyógykezelési és iskolai viszonyai mibenlétének ellenőrzésére vonatkozik, mindinkább tág teret ölel fel, s míg 1877-ben az ily eljárási eseteknek összege 1870-et tett, addig e szám 1895-ben már 16,944-re szaporodott.

A fentiekben vázlatosan felsorolt közegészségi intézkedések eredményének megítélésére, a már felsorolt egyes adatokon kívül az életkor meghosszabbításának bizonyítékát képező azon körülmény is felhozható, hogy az aggkórban elhaltak számaránya 1877-ről 1895-re 4.2%-al javult; - de főként az összhalálozási százalék nagysága nyujt kellő alapot. A mennyiben pedig a halálozási arány 1870-ben 47.1‰, 1895-ben pedig 39.2‰ volt, a halálozási viszonyok javulása el nem tagadható.

El nem vitatható azonban ezen arányszám túlmagas volta sem. Ennek okát első sorban a vármegye gyermekhalandóságának nagysága, másodsorban pedig a vármegye lakossága nagyrészének szegénységéből eredő hiányos táplálkozási viszonyaiban és a gümőkórnak az egész művelt világban ép 372úgy, mint ebben a vármegyében is észlelhető rohamos terjedésében kell keresnünk.

A gyermekhlandóság nagyságának (mely az összes haláleseteknek mintegy 48%-át képezi), okait a hiányos gondozás, czélszerűtlen táplálás és az orvosi segély kellő időben való igénybevételének elmulasztásán kívül, a sok helyütt még működő parasztbábák célszerűtlen eljárásában, melynek rovására az összhalálozás 20%-át képező, leggyengébb csecsemőkorbeli halálesetek oki mozzanatainak jelentékeny része helyezendő, főként pedig a köznépnél még igen megrögzött tévhit és babona talaján burjánzó kuruzslás elterjedt voltában lelhetjük fel. A lakosság táplálkozási viszonyainak jellemzésére pedig felemlítendő, hogy a húsfogyasztást illetőleg Nyitravármegye lakossága az ország összes törvényhatóságai között a 46-ik, zsír és szalonna fogyasztásánál az 55-ik, tej-, túró- és vajfogyasztás dolgában pedig a 44-ik helyet foglalja el; míg ellenben a rosszabb minőségű kenyérfajok és a burgonyafogyasztásnál a 6-ik helyen áll. Az egészségre feltétlenül káros és az élettartam rövidítése, valamint a jövő nemzedékek szervezete ellentállási képességének gyengítésére kiválóan alkalmas szeszfogyasztásnál azonban megyénk lakossága az országos fogyasztási átlagot jelentékenyen felülmulja.

A gümőkór terjedésének kétségbevonhatlan bizonyítékát a halálozások statisztikájának erre vonatkozó rovata szolgáltatja, melyből látható, hogy 1877-ben a gümőkór következtében elhaltak száma az összhaláleseteknek 5.6%-át képezte, 1895-ben pedig e százalék már 10.9-re emelkedett, tehát alig 2 évtized alatt majdnem megkétszereződött. A lakoság halálozási arányát olyannyira növelő okok megszüntetése lesz a jövő feladata.

Ezen, a lakosság halálozási viszonyainak alakulására hátrányosan befolyó körülmények javítása, kell, hogy a legközelebbi jövő gondoskodásának tárgyát képezze. S amint remélhető, hogy a vagyonosodás és közművelődés haladásával és az egészség megóvására is nagyobb súlyt helyező közegészségi intézmények hathatósabb fejlesztésével, az e tényezőkkel egybefüggő hátrányok mérve fokozatosan javulni fog, ép úgy, vagy még inkább hihető, hogy azon vármegye közönsége, melyhez soraiban oly férfiak állanak, akik vagyonuk jelentékeny részét egy kórház létesítésére fordítják, vagy akik éltük főfeladatául tüzték ki, hogy egy ily kórház létesítéséhez a szükséges eszközöket megszerezzék, a melyben a nők áldozatkészsége az erkölcsi és testi elzüllés veszélyének kitett gyermekek megmentésére, társadalmi uton, közadakozásból, egy nagyobb szabású menházat tart fenn, melynek lakossága, minden a nyomor és szenvedés enyhítésére szolgáló eszközök megteremtéséhez nagylelküen hozzájárul s a legközelebbi multban is, a diphteritis veszélyeinek leküzdésére alkalmasnak igérkező vérsavó beszerzésére, egyszeri felhívás folytán, ezreket adakozott: hihető, hogy ezen vármegyében is megleljük a módját annak, hogy az emberiség testi épségét és életét bármi nagy mérvben veszélyeztető gümőkór leküzdésére, vagy legalább is e kór áldozatai szenvedéseinek enyhítésére és a baj terjedésének meggátlására alkalmas intézmények létesítessenek. Hogy így a lakosság egészségügyi viszonyaira hátrányosan kiható tényezők ereje megbénittatván s úgy az egyesek, valamint az összlakosság közegészségi viszonyai javításán, egy testben és lélekben erős - és a kulturtörekvések örvendetes fellendülése alapján remélhetőleg nemzetiségi érzületében is megszilárdított - nép lakja ezen szép megye áldott rónáit és bérczeit, készen arra, hogy annak minden rögét, tudásával, előnyére felhasználja, s ellenségei ellenében, erejével megvédje.

Hisz a vármegyének lakossága különben egészséges egyedekből áll, kiknek közegészségi viszonyait a már említett, s a törvényhozás és a társadalom czéltudatos intézkedéseivel, káros kihatásaiban korlátozható tényezőkőn kívül oly viszonyok nem befolyásolják, melyek a vármegye vagy egyes vidékeinek égalja, talaja vagy ivóvize minőségéből kifolyólag, általában vagy állandó tájkórok létesítésével, az átlagos élettartam megrövidítésére közrehatnának. Az egyedüli tájkór, mely e vármegye területén létezik, s mely nem az élettartam minőségét, hanem a munkaképességet hátrányosan befolyásolja, a trachoma. Ezen ragályos kór a vármegye északkeleti részén fekvő privigyei és zsámbokréti járásokban van elterjedve, s mint tájkór csupán 373az 1887. év folyamán ismertetett föl, a midőn csak a privigyei járásban 5474 trachoma-beteget találtak.

Ez a megdöbbentő nagyságu számadat a hatóságok legerélyesebb intézkedéseit tette szükségessé, mely intézkedések eredményeképen tekintendő az, hogy a kellő számú orvosok által kifejtett ügybuzgóság folytán, ezen, általában hosszú lefolyású, a gyógykezelésnek makacsul ellentálló betegségben szenvedők száma, daczára azon körülménynek, hogy ép a tájkor által ellepett vidékek lakossága megélhetésének feltételét idegen vidékeken végzett munka keresményében lelhetvén csak fel, az év nagy részét hazulról távol tölteni kénytelen és így csak hosszú megszakításokkal gyógykezelhető, jelenleg az egész megyében mintegy 1600-ra csökkent.

Fontos közegészségi tényezőként szerepelnek a kórházak. A három megyei közkórház és a 11 magánkórház, valamint a közalapokból fenntartott pöstyéni fürdőkórház, végül pedig a privigyei trachoma-kórház összesen 354 fekvőhelyet foglal magában, a bennük segélyt kereső betegeknek, s a vármegye közönsége emberbaráti érzületének fényes bizonyítékát szolgáltatván.

E kórházak közül úgy a fennállás időtartama, mint nagysága és berendezése okából első helyen említendő a nyitrai megyei közkórház. Alapításának ideje, mint már említve volt, az 1824-ik évre vezetendő vissza, a midőn a vármegye közgyűlése, a megye területén nagyobb számban előforduló ragályos betegségben és elmebajokban szenvedő embertársaink gyógyítása és ápolásának biztosítására egy kórház létesítését határozta el.

Lélekemelő és megható azon lelkesedés, melylyel a vármegye vagyonosabb lakossága az eszme tetté válását áldozatkészségével előmozdítani iparkodott; s jellemző különösen azon korban, a midőn a humanizmus ily irányú megnyilatkozása még mindenesetre ritka volt.

Főuraink, a főpapok, a birtokos középosztály siettek adományaikat felajánlani s 4 évvel később, vagyis 1828. évben létrejött az első megyei kórház, melyet Vittenczen állítottak föl s 12 ágyra rendeztek be. 1834-ben a kórházat Nyitra városába helyezték át, egy a város nyugoti szélén fekvő, eddig korcsmai czélokra szolgáló épületben. Hogy daczára a berendezés és építkezés kezdetleges voltának, mennyire hiányt pótló intézményt létesítettek ezzel a kórházzal, annak bizonyítékát láthatjuk abban a körülményben, hogy már 1838-ban a kórház ágyainak száma 60-ra szaporíttatott. De a kórház létesítését lehetővé tevő áldozatkészség sem volt fellobbanó szalmaláng, mert az alig tíz év előtt létesített kórház a most jelzett évben már 95 ezer váltó forint alaptőkével rendelkezett.

1859-ben az eddig csupán megyebeli lakosok befogadására és ápolására szolgáló intézet közkórházi jelleggel ruháztatott fel s később 1874-ben, a folyton szaporodó betegforgalom egy uj, 50 beteg befogadására alkalmas épületrész felállítását tette szükségessé. A közegészségtan, a betegápolás és gyógykezelés ismereteinek rohamos fejlődése és a már fekvése, építkezése és berendezése miatt is tarthatatlan kórházi épület egy uj, alkalmasabb területen építendő kórház létesítését tették szükségessé.

Az idők változó nézetei, különösen pedig a létért való küzdelemnek mindinkább súlyosbodó feltételei s bizonynyal nem az emberszeretet nemes érzésének kialvása okozták, mert hisz az új kórház létesítésének előmozdítására hivatott adakozásr való felszólalás, a vármegye minden vidékén lakó, 374gazdag és szegény-sorsúak adományaiból 8000 frtot meghaladó összeg egybegyülését eredményezte, - hogy a feltétlenül szükségessé vált uj kórház építési kérdésének, - melyet a kórháznak azon időbeli főorvosa, dr. Thuróczy Károly 1881. évben vetett felszinre s mely kérdés kedvező megoldása érdekében ő 11 évig járt közbe irással és szóval, - kedvező eldöntése ily hosszú időt igényelt.

Az első nyitrai kórház létesítésének emléke Malonyay Alajos főispán nevéhez füződik, míg korszerü berendezése és építkezése által a vidéki kórházak között feltétlenül az első helyekre sorolandó uj kórház létesülése Thuróczy Vilmos főispán érdemeül tudandó be, aki főispáni állásának elfoglalása után, ezen már évek óta vajudó építkezési tervek tényleges kivitelét lehetővé tette.

Ez uj kórház építése, melynek terveit Hauszmann Alajos műegyetemi tanár készítette, 1892. évi november hó 10-én vette kezdetét és 1894. évi julius hó 2-án adatott át az épület rendeltetésének.

A kórház fekvése higienikus szempontból fölötte kedvező, telkének területe 24410 □ métert foglal el. A beépített terület 2431.50 □ métert, míg a többi rész, befásíttatván, a betegszobákat üde levegővel bőven ellátja, annyival inkább, mivel a kórház környéke szántókból és rétekből állván, a levegő fertőzésére alkalmas szomzédsággal nem bír.

A főépület emeletes s magában foglalja az orvosi, gondnoki, felvételi irodákon, a kápolnán, orvos és lelkész lakásán kivül a belgyógyászati, sebészeti és bőrbetegek elhelyezésére szolgáló termeket, összesen 104 fekvő helylyel.

Az épület pinczéiben vannak a központi légfűtést közvetítő caloriferek, továbbá a vízvezeték ellátásához szükséges szívattyúzást végző motor. A szellőztetés a falakba mélyített légcsatornák útján, a külső és belső hőmérsékleti különbözet folytán beálló természetes légcserére van alapítva, s óránkint és ágyankint 80-100 m³ légmennyiség változtatására képes. A világítás gázzal történik.

Az elmebetegek osztálya külön pavillonban nyert elhelyezést és van 2 kórterme s a nyugtalan betegek számára való 6 zárkája. Összesen 26 beteget fogadhat be. A fűtés kivül fülő vaskályhákkal, a világítás pedig gázzal történik. A betegek üdülésére négy elkülönített s magas fallal körülvett kert szolgál.

Az elkülönítő pavillon oly betegek részére, akik valamely ragályos betegségben szenvednek. Ezen pavillonban van egy nagy kórszoba 7 ágygyal és két kisebb szoba 1 és 2 ágygyal.

Fürdők minden osztályban elegendő számban vannak és berendezésük czélszerü.

Összesen 140 beteg befogadására szolgál tehát ezen épület, s e 140 fekvő hely mindegyikére 42.5 köbméter űrtartalom jut. Mint mellékhelyiségek szolgálnak a hullaház, külön bonczoló helyiséggel és beszentelő teremmel; a mosókonyha gőzfűtésre berendezett szárítóval; a fertőztelenítő helyiség egy Henneberg-féle fertőztelenítő géppel, továbbá a konyha-épület alkalmas főzőtűzhelyekkel, mosogató helyiséggel, kamrákkal és gazdasági udvarral, végül pedig a tiszti lakóház egy kisebb és egy nagyobb lakással.

A korunkban mindinkább terjedő elmebántalmak áldozatainak elhelyezése országszerte hiányos lévén, a korszak eme sajnálatraméltó követelményének felel meg a vármegye közönsége, s emberszeretetének ezáltal is fényes tanuságát szolgáltatja, midőn a tébolydai osztály kibővítését elhatározta. A jelenleg 26 elmebeteg befogadására szolgáló pavillon átalakíttatik akként, hogy 120 ily szerencsétlen embertársunk legyen benne elhelyezhető. Ezen mintegy 60,000 forintnyi költséggel járó építkezést már meg is kezdték, s a kibővített pavillont 1898. évi junius 1-én adják át rendeltetésének.

A kórházi betegek ápolása, az e téren messzeterjedő előnyös hírre szert tett paulai Sz. Vincze-rendü testvérek gondjaira van bízva, akik egyuttal, - a betegek élelmezése házilag közvetittetvén - az élelmezéssel járó főzési és egyéb gazdasági munkálatok végzését is elvállalták.

Az orvosi szolgálatot dr. Biringer Ferencz kórházi igazgató és dr. Babó Emil s dr. Stein Samu alorvosok, e kórház mintaszerü berendezésének megfelelő 375szellemben, az orvos-tudomány mai állásából kifolyó követelményekhez híven, szigorú lelkiismeretességgel végzik. A kórháznak folyton növekedő évi beteglétszáma immár az 1400-at meghaladja.

Nagyságra és a létesítés időszakát tekintve, második helyen említendő a nagy-tapolcsányi közkórház, mely 1885. évben létesült s azonnal közkórházi jelleggel felruháztatván, 1886. évi január hó 1-én adatott át rendeltetésének.

Ezen kórház keletkezése a vármegye egy nemeskeblű főurának, tavarnoki báró Stummer Ágostonnak nagylelküségével áll szoros oki összefüggésben, a mennyiben ez a főúr, szíve sugallatát követve, a szenvedő emberiségnek egy palotát emelt s azt 74 ágyra teljesen felszerelve, a vármegye közönségének ajándékul felajánlotta. Ezen, a mai korban már mindenképen eseményszámba menő nagylelkü adományért, a vármegye közönsége hálája és elismerése jeléül, a kórházat Ágoston-kórháznak nevezte el, s az adományozó nevét ezen kivül még egy, a kórház főbejáratának falába illesztett márványtáblán is megörökítette.

A kórházi épület Nagy-Tapolcsány községtől mintegy fél kilométernyi távolban, mezőgazdasági művelés alatt álló földek által környezett, mintegy 2 holdnyi területen épült, kizárólag földszintes és a már említett, 74 ágygyal ellátott kórházi épületen kívül az orvos, a felvételi irodák s az ápoló testvérek lakásául szolgáló, a főző- és mosókonyhát is magába foglaló két melléképületből, egy kápolnából, kapus-lakásból és egy hulla-házból áll.

A fűtés a nagyobb kórtermekben köpenyes kályhák, a kisebbekben pedig egyszerü kályhák segélyével megy végbe, míg a szellőztetés, a falakba mélyített csatornák utján, a légmérsékleti különbözetek által történik.

Talaja kissé vizenyős, miért is a talajvíz levezetése czéljából kiterjedt mértékben alagcsöveztetett.

Az öszes épületek fallal vannak egybekötve úgy, hogy a beépített terület egy zárt négyszöget képez, melynek belső udvara is be van fásítva, míg az épületeket környező 2 holdnyi terület, melyen egy amerikai rendszerü jégverem is van, dúsan befásítva, a kórtermeket üde levegővel látja el.

A betegek ápolása és élelmezése a paulai Sz. Vincze-rendü női szerzet tagjaira van bízva, akik feladatuknak, a náluk megszokott önfeláldozó buzgósággal, itt is megfelelnek, míg az orvosi szolgálatot az igazgatósági teendőkkel együtt, dr. Fridrich Alajos igazgató-főorvos kellő szakavatottsággal és lelkiismeretes buzgósággal teljesíti, s évenkint 800-850 beteg ellátásának és gyógykezelésének gondjait viseli.

A vármegyének harmadik közkórháza, az érsekujvári, ugyancsak a vármegye s különösen Érsekujvár város közönsége emberbaráti érzületének köszöni létét. Már e század közepén megnyilatkozott e város lakosságánál egy kórház létesítésének szüksége, amennyiben az ott rendezett nyilvános vigalmak tiszta jövedelme egy ily kórház létesítésének alapjára fordíttatott.

Ezen jövedelmi ág jellege érthetővé teszi, hogy az ily módon létesített alap csak igen lassan növekedett, úgy, hogy ez, több mint 15 év folyamán végbement ily vigalmak tiszta jövedelme gyanánt alig tett ki 1200 frtot. Ekkor, vagyis az 1856. évben, a városi képviselőtestület elhatározta, hogy a kórházi alap növelésének gondjait egy kiváló polgártársra, Kapisztory Ferenczre bízza.

És valóban ennél üdvösebb határozatot a képviselő-testület nem hozhatott, az alap növelését arra termettebb és buzgóbb egyénre nem bízhatta volna.

Harmincz év tartama alatt Kapisztory Ferencz ezen elvállalt kötelezettségét soha szem elől nem tévesztette, az ügy pártolásának megnyerésére minden alkalmat felhasznált s fáradhatlan utánjárása, a körülmények és viszonyok alakulásainak felhasználása, de saját, tetemes összegekre menő adakozásával is, a kórházépítési alapot 70,000 frtot meghaladó összegre növelte s ezt 1895. évi április 21-én a városi tanácsnak átadta.

Ily módon létesült az a pénzalap, mely a kórház építését lehetővé tette. A kórház, mely azonnal közkórházi jelleggel ruháztatott fel, 1896. évi junius hó 1-én adatott át a forgalomnak.

A 44 beteg befogadására berendezett kórház, a szükséges melléképületekkel együtt, a város délkeleti szélén, 22,414 □-méter kiterjedésű telken 376épült. A főépület emeletes, 38 beteget fogadhat be s egy-egy betegre 37.2 köbméter légürt nyujt.

A fűtés a pinczében elhelyezett kalorifer útján végbemenő központi légfűtés, míg a szellőztetés a falakba mélyített légcsatornákon megy végbe. Az épület padlásán elhelyezett víztartó a szükséges használati vizet szolgáltatja, a világítás pedig olaj segélyével történik. A főépülettől keletre fekszik a ragályos betegek elhelyezésére szolgáló, két, 3-3 ágyas szobával ellátott pavillon. A felvételi és gondnoki irodák, az orvos lakása, az ápolótestvérek lakóhelyiségei, a főző- és mosókonyha, valamint a raktárak, egy külön épületben vannak elhelyezve; míg a hullaház és fertőztelenítő helyiség a kórházi telek déli végén fekszik.

A beépített terület 2478 □-métert tesz, ekként maga a dúsan befásított kórházi telek be nem épített, több mint 20,000 □-méternyi területével, ezen, a közönség emberszeretetére valló, s létesülésének módjával az emberiség nemes érzületébe vetett hitünk megerősítésére szolgáló intézet lakóit friss és üde levegővel dúsan elláthatja. A kórház fennálltának első félévében az ápolt betegek száma 263 volt.

Kisebb arányú, de nem kevesebb nemes érzésre és emberszeretetre valló intézet a pöstyéni szegények kórháza is, mely a vármegye bölcs és nemeslelkű rendelkezése folytán, ezen gyógyforrások jótékony hatását a vármegye szegény sorsú lakosságának is megszerezhetővé teszi.

A gyógyköltségek egy részéből, valamint a fürdőhelyen rendezett mulatságokból befolyó jövedelmek által fenntartott kórház: a pöstyéni fürdőkórház, mely Pöstyén-Teplicz egy főutczájában épült s 30 beteg befogadására alkalmas.

Ezen, kizárólag a fürdőidény alatt nyitva tartott kórházba csakis oly betegek vétetnek fel, akik a pöstyéni gyógyvíz használatát szükséglik. A tág területen épült régi kórház egy része néhány év előtt lebontatván, helyébe a kórházi igényeknek jobban megfelelő uj épület emeltetett. A fürdőkórház egy évi betegforgalma 60-70-et tesz.

Közegészségi szempontból sajnálatos viszonyok kényszerítő hatása alatt keletkezett a privigyei járványkórház, mely az előzményekben már 377ismertetett trachoma tájkór áldozatainak sikeresebb gyógykezelhetése czéljából lett felállítva. Ez a kórház Privigye nagyközségen kívül, egy terjedelmes kert közepén fekvő bérházból áll, mely 30 beteg befogadására alkalmas helyiséggel bir. Ide kerülnek mindazon trachomabetegek, kiknek szemállapota szigorú elkülönítést és gondosabb kezelést igényel, valamint azok is, a kik a rendszeres gyógykezelés alól magokat kivonják. Ezen betegek száma egy évben mintegy 150.

Egy fenkölt szellemű, alkotásaiban örökké élő főpap, Palugyay Imre nyitrai püspök bőkezűsége nyujtotta az alapot a Szt. Vincze rendü női szerzet nyitrai társházában elhelyezett 12 ágyra felszerelt női kórház létesülésére. Az e kórházban elhelyezett betegek az alapító gondos előrelátása folytán teljesen ingyenes ellátásban és gyógykezelésben részesülnek. E kórház évi betegforgalma 60-100 között váltakozik.

Ugyancsak az emberszeretet legnemesebb alakú nyilvánulásának, a betegápolás eszméjének hódoló szerzet, az irgalmasrendüek szakolczai társházában van egy 14 beteg befogadására alkalmas kórszoba berendezve, melyben évenként mintegy 130 beteg nyer gondos ápolást és gyógykezelést.

Láthattuk eddig, hogy a betegápolás czéljait valló kórházi intézmények, Nyitravármegye közönsége egyes főurai és főpapjai részéről mily lelkes támogatásban részesülnek. Nem méltányolható eléggé a vármegye egyes nagybirtokosainak az az áldozatkészsége, melylyel uradalmaikban kisebb kórházakat alapítottak s ezekben nemcsak a kórházi ápolást igénylő uradalmi alkalmazottakat, hanem a környéknek szegény sorsú betegeit is, ingyenes ellátásban, gondozásban és gyógykezelésben részesítik.

Ily kórházat alapított gr. Apponyi Lajos N.-Apponyban s azt 12 ágyra felszerelve minden szükségessel ellátta, s melyben évenkint 100-nál több beteg gondos ápolást nyer. Ugyancsak 12 ágyra felszerelt kórházat alapított báró Stummer Sándor N.-Bodokon s abban évenként mintegy 50 beteget gyógykezeltet. Míg a gróf Károlyi Alajos által Tótmegyeren létesített s 15 ágyra felszerelt kórházban, évenként mintegy 120 beteg sorsának enyhülését lelheti fel.

Készen áll, de a forgalomnak még át nem adatott a gróf Hunyady Imre által Ürményben létesített uradalmi kórház is. E megyének nagyszámú főurai és nagybirtokosai az emberszeretet melegétől áthatva, az egészségükben károsított szerencsétlen embertársaink üdvére bizonynyal még számos ily intézmény alapját fogják megvetni.

Nyitravármegye, hazánk északnyugoti határszéli törvényhatóságának közönsége méltó büszkeséggel s önérzettel utalhat azon alkotásokra, melyeket a betegápolás intézményének fejlesztése érdekében létesített, s melyek lehetővé teszik, hogy e vármegye területén évenként közel 3000 beteg nyerhessen megfelelő ápolást.