Legrégibb történelmi emlékeink tanúsága szerint, az a hely, a melyen ma Nagykőrös városa fekszik, a metanasta-jazygok tanyája volt. E nép még Julius Caesar idejében hazánk éjszakkeleti részeiben tartózkodott, s innen szinte észrevétlenül nyomult a Duna és a Tisza közé. Időszámításunk első századában a jazygok már az Alföld nagyobb folyóinak áradásai és mocsarai között, úttalan, nehezen hozzáférhető helyeken ütötték föl tanyájukat. Ott, a hol a természet nem nyujtott elég védelmet, egyes törzsek nagy kiterjedésű sánczokkal, gyepükkel övezték az általuk lakott helyeket. Ily sánczokkal kerített lakóhelyük volt a jazygoknak a mai Nagykőrös helyén is, a melyről kétségkívül meg lehet állapítani, hogy egykori lakosai római kori barbárok voltak. A sáncz tojásdad-alakú, egykor mocsaras talajból emelkedett ki s mintegy négy hold területet foglal magában, de még ezen a fősánczon kívül is voltak tanyák, melyeket mély árok vett körül s ez valaha vízzel volt tele. Talaja, a mai Földvár, most is vizenyős, egyik oldalán sűrűn be van nőve sással. A sáncz keleti végén, az árkon kívül fekvő őstemetőben, a csontvázak mellett, a római császárok korából származó érmeket és fibulákat találtak, jeléül annak, hogy e nép élénk összeköttetésben állott a rómaiakkal. (Millenn. Tört. I. CCLXI.) A népvándorlás viharai elsöpörték a jazygokat, helyükbe az avar uralom alatt szlávok költöztek, a kik valószínűleg felhasználták a jazygoktól készített sánczokat, hol védelmet találtak.

A szláv elem azonban sokkal gyérebb volt, semhogy jelentékenyebb ellentállást fejthetett volna ki a honfoglaló magyarokkal szemben. Krónikáink egybehangzó állításai szerint, a várostól mintegy három mérföldnyire eső alpári síkon lefolyt csatán kívül számbavehető ütközetet e tájon nem vívtak. Anonymus, Béla király névtelen jegyzőjének állítása szerint erre az ütközetre Árpád hadai a Zagyva mellől indultak ki s a Tisza mentén lefelé haladva, a csata előtt a város határához tartozó tetétleni térségen szállottak táborba. E területen csakugyan láthatók emberi kézzel hányt halmok, melyekkel, a régészeti kutatások tanúsága szerint, a honfoglaló magyarok tábor- és tanyahelyeiket jelölni szokták. A honfoglalás befejezése után a magyar nép birtokába vette az Alföldet is, bár a Duna és a Tisza közén aránylag gyérebben tanyázott. Ez a terület csak később, a népesség szaporodásával népesedett be, tehát a mai Kőrös benépesülése is csak jóval a honfoglalás után történhetett.

Mikor alapították a mai Nagykőrös városát, közelebbi adatok hiányában nem állapítható meg. A honfoglaló nemzetségek nem vették birtokukba e területet, mely a legrégibb okleveles adatok szerint még a XIV. században is, mint királyi, illetőleg királynéi birtok szerepel. Még a tatárjárás előtti korszakban számos népes telep, illetőleg község (possessio) volt Kőrös környékén, melyek valószínűleg a tatárdúlás idején pusztultak el. Ezeket alkalmasint még IV. Béla király uralkodása alatt a kunok szállották meg; ilyenek voltak Encs, Árboz, Eled, Hangács, melyeknek emlékét a nép a város határrészéinek nevében 425maig is megőrizte. E telepek, illetőleg községek alighanem a tatárdúlás alkalmával semmisültek meg, s a kik megmenekültek, a mai Kőrös helyén találtak menedéket, a hol akkoriban mocsarakkal körülvett sűrű erdők terültek el. Ezeknek az erdőknek az emléke maig fennmaradt, mint Vadas, Bokros, Tázerdő. Ott, a hol a város épült, hajdan hatalmas kőriserdő volt. Ebben az erdőben vettek szállást a tatárdúlás utáni betelepülők is, közel a jazyg nép egykori tanyájához.

Okleveles adataink azonban csak Róbert Károly király korától kezdve vannak Kőrösről. Első ízben 1317-ben kelt levélben szerepel, mely alkalommal a király saját birtokának mondja. (Anjouk. Okmt. I. 413) Majd a budai káptalan 1368 okt. 2-án kelt határjáró levelében fordul elő Kőrös, Kecskeméttel egyetemben, mint az óbudai apáczák czeglédi birtokával határos község. (Orsz. Llt. Dl. 5696.) 1382-ben Kőrösnek Erzsébet királyné, Nagy Lajos király neje volt a földesura. (Csánki Dezső: Magyarorsz. Tört. Földr. I. 22.) 1390-ben Mária királynő Kőrös helységet, Serkei Dezső mesternek adományozta, a kit azon a czímen iktattak a helység birtokába, hogy az itt fizetni szokott földesúri adót vagy tributumot szedhesse; Körösön tehát szorosabb értelemben vett jobbágyi viszony már ekkor sem állott fenn, mert ha voltak is földesurai, azok itteni birtokaikat közvetetlenül nem használták, hanem a helység nekik bizonyos földesúri adót fizetett.

A XV. század elején, a Serkei Dezsőfiek és a Kaplaiak vagy Jolsvaiak bírták a helységet. 1423-ban Jolsvai György zólyomi főispán, továbbá Serkei Lőkös László és János voltak a helység földesurai. Ebben az évben ugyanis Zsigmond király a Kőrös és Kecskemét körüli kun helységek részére kiállított szabadalomlevelében Jolsvai György zólyomi főispánnak, valamint a Serkeieknek, illetőleg ezek tisztjeinek és vámszedőinek meghagyta, hogy a kunokat szabadságaikban háborgatni, avagy letartóztatni és mind Kőrös helységben, mind Kecskemét városában tartatni szokott - a kunokra nézve idegen - bírói szék előtt elitélni ne merészeljék. 1435-ben Kőrös királyi birtokként több más jószággal egyetemben Özdögei Besenyő Miklósnál volt zálogban. (Fejér X. 8. 653.) E két utóbbi oklevélben Kőrös még faluként (possessio) szerepel, de a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött s 1467-ben kelt oklevél szerint Nagykőrösnek már városi kiváltságai voltak. Ekkor a Pásztohi családnak voltak itt birtokai, míg egy 1465-ben kelt oklevél a Káta nembeli Kátai családnak itteni jobbágyairól tesz említést.

A mohácsi vész után, az ellenkirályok trónküzdelmei közepett, az újított hit szinte észrevétlenül terjedt el Pest vármegyében, a hol Kálmáncsei Sánta Márton († 1557) terjeszté az új hit tanait. Kőrös városának lakosai túlnyomó részben elfogadták a reformált hitet, míg a lakosság egy része még 1564 után is megmaradt a kath. hitben. A református vallás a török uralom alatt erősödött meg, s jutott a városban túlsulyra. A város templomának birtoka miatt folytonos egyenetlenkedések voltak a két hit követői között, míg végre a templomot a városi tanács kétfelé osztotta s a templomnak azt a részét, a hol a szószék állott, az új hit követői nyerték. A kisebbségben levő katholikusokat azonban bántotta, hogy ősi templomukat az újított hit követőinek kellett átengedniök, mire néhány kath. hitű ember, a XVII. század első felében, egy döglött kutyát vitt be a templomba s azt a szószékre tették. A református hit követői ezért annyira felháborodtak, hogy vasvillákkal s dorongokkal rontottak a katholikusokra s közülük sokat megsebesítettek.

1668-ban már nem volt Kőrösön a katholikusoknak állandó rendes lelkészük és az ősrégi Szent László-templomot csak a reformátusok használták. Gróf Keglevich Miklós, a város akkori földesura, ugyan 1668-ban a Kőrösön lakó kevésszámú kath. hívek részére oltalomlevelet állított ki, melyben követelte, hogy a városi tanács a kath. lelkészeknek és szerzeteseknek a városba való bejövetelét ne akadályozza és az isteni tisztelet tartásában a katholikusokat más vallásúak ne háborgassák, mindamellett a XVII. században az itteni katholikus hivőknek nem volt lelkipásztoruk, csupán a szomszéd kecskeméti és szolnoki Ferencz-rendűek keresték fel az itteni csekély számban élő kath. híveket. A XVII. század közepén a városi tanács is református polgárokból állt.

A városi tanács tagjai idősebb emberek voltak, a kik hosszú szakált viseltek s hosszú fehér köpönyegben mentek a tanácsba. Ama kor szigorú erkölcsei következtében 426a legkisebb kihágást is könyörtelenül torolták meg. A büntetések végrehajtása leginkább az egyház közbejöttével történt. Ha a tanács valakit büntetésre méltónak talált, azt ponyvába takarták és a bíró után minden tanácsbeli egyet-egyet csapott a bűnösön. A tolvajokat és a paráznákat a prédikátor közbenjárásával eklézsia-követésre itélték, míg a dohányzást fogsággal büntették. A dohányzás a Kőrös városi hadnagyoknak, az 1636. évtől kezdődő régi jegyzőkönyvekben olvasható esküminta szerint, a XVII. század második felében is szigorúan tiltva volt, s a hadnagyoknak kötelességévé tették, hogy a tetteseket a tanácsnak feljelentsék. A város régi jegyzőkönyvei több halálbüntetésről emlékeznek meg. 1654-ben Posghay Gergelyt a tanács erkölcstelen élete miatt fejvételre ítélte, ugyanez évben Pánczél Istvánné és Nagy Mihályné ördöngösséggel vádolt asszonyokat máglyára itélte a törvényszék. E boszorkányégető törvényszékre, valószínűleg az ügy fontossága miatt, nem - a rendes szokás szerint - a három városból, hanem a hét szomszéd községből voltak a bírák egybehíva, ú. m. Kecskemétről hárman, Czeglédről, Abonyból, Kécskéről, Szent-Mihályról, Szent-Lőrinczről és Nyárs-Apátiról ketten-ketten.

A férfiak ruházata a XVI-XVII. században hamuszínű és fehér abaposztóból állott, mert a török a hitetleneknek megtiltotta a kék és a zöld szín viselését. Gombokat nem használtak, hanem kapcsokat, fekete süveget és csizmát hordtak. Az asszonyok az aranyos himzésű ingvállakat s kivált a hidegben, a füles gerezna nevű mentét viselték. A leányok gyöngyöket nem hordtak, hanem csipkékkel ékesített fodrokat kötöttek a nyakukba. Mind a leányok, mind az asszonyok csizmában jártak.

A leányok szűzességének megóvására szigorú szabályokat hoztak. Ha egy leányt paráznaságon értek, szüleiről rámaradt mindennemű ingó és ingatlan vagyonának elvesztésére ítélték. (Balla G.: Nagykőrösi krónika. 15-17. l.)

A helység lakosai sokat adtak kiváltságaikra és szabadságukra; a XVII. század óta más vallásúakat mint reformátusokat, nem is vettek föl maguk közé, hogy vallási viszályok ne támadjanak közöttük.

Földesuraik részére évenként csupán egy bizonyos váltságösszeget fizettek, ép úgy, mint abban az időben, mikor még a város a magyar királyok földesúri hatósága alá tartozott. A XVII. században csupán 1630-tól kezdve ismerjük a földesurakat. Ekkor Szinthay Márton, 1648-ban Kátay Ferencz volt a helység földesura, 1650-ben pedig Kátay Ferencz, Vámosi István és mások, a kiknek nevét a krónika elhallgatta.

Midőn Szulejmán 1541-ben Buda várát elfoglalta, Kőrös városa is a török hódoltság alá került. Az 1526-1552. évek közötti folytonos hadjáratok alatt a város lakosainak egy része elmenekült s így nem csak a népesség fogyott meg, de a város is annyira pusztulásnak indult, hogy az 1552-ben tartott összeírás alkalmával csupán 52 jobbágytelket vettek fel. Ali budai basa, hogy a város további pusztulásának elejét vegye, menedéklevelet adott ki, mely ekként szól: "Hogyha az országból akármely emberek, jobbágyok Kőrösre lakni mennének, őket onnan senki ki ne űzhesse, hanem a város hadd maradjon mint a császár számára való város és hadd épüljön évről-évre jobban." Ali budai basa oltalomlevelének meg is volt a kívánt eredménye. A népesség lassanként megszaporodott, az elmenekültek visszatértek házi tűzhelyeikhez, sőt később más községek lakosai is átköltöztek Kőrösre. Igy Ókécske lakosságának egy része még 1615 előtt, Nyársapát helység lakosai pedig 1654 után települtek meg a városban. Idővel elkészült a várost védő fal is, mely ugyan valamely rendszeres ostromot nem állhatott volna ki, de kisebb kóborló csapatok ellen alkalmas védelmül szolgált, sőt még az 1708. évi rácz támadáskor is jó hasznát vették neki.

A török hódoltság alatt Kőrös városa kiváltságos helyet foglalt el s mint a török szultán kincstárához tartozó helység, jelentékeny fejlődésnek indult, mert lakosai nem valamely török földesúr személyes jobbágyai voltak s mert a kincstári adószedő nem volt földesúr, hanem kincstári tisztviselő, a ki kénytelen volt a törvényeket jobban megtartani, mint a spáhi. A város lakosai a közelben elterülő pusztákat csekély bérért a földesuraktól vagy a török kincstártól vették bérbe, így pl. a hartyáni pusztát Batik Jánostól 20 frtért, a csévi pusztát pedig Ráday Andrástól 24 frtért. E mellett a városnak megmaradt a belső önkormányzata is. A török hivatalnokok nem bírván a személy- és a vagyonbiztonság felett őrködni, a városi tanácsot bízták meg a bíráskodással és a jogszolgáltatással. 4271600-ban Tallas János volt a város bírája. Alatta vette kezdetét az a szokás, hogy a városi tanács, ha fontos dolgok megvitatásáról volt szó, Kecskemét és Czegléd városokból két-két tanácsbelit hívtak meg a tanácskozásokra. Ez a három városból alakult tanács idővel nemcsak főbenjáró perekben és más bűnügyekben, de polgári perekben is itélt, sőt ez a törvényszék még a török hódoltság után is fennállott egy ideig.

1614-ben újabb támadás érte a várost a törökök részéről, mire Tallas János főbíró Tóth Györgyöt küldte Konstantinápolyba, honnan újabb oltalomlevelet hozott. 1624-ben Csorcsány István főbíró alatt újabb oltalomlevelet nyert a város, melyben a szultán a városba beköltözött jobbágyoknak bántatlanságot biztosított. 1628-ban Fruttus Demeter főbírósága alatt oltalomlevelét megújították. Fruttus Demeter főbírósága idejében a szultán elrendelte, hogy a kőrösi föld dús salétrom-tartalmára való tekintettel, a város a török kincstár számára salétromot főzzön. 1638-tól Mehemet székesfehérvári basa rendeletére a kőrösiek csupán salétromot tartoztak szolgáltatni a szultánnak s minden más adó alól föl voltak mentve. 1638-ban Oláh Mihály főbírósága alatt öntötték a nagy toronyban a második harangot. Ebben az időben Tyukodi Márton volt a város predikátora, a kinek lelkészkedése alatt épült fel újból az ősi templom. Tyukodi Márton az irodalmi téren is maradandó emléket hagyott maga után, Szent József pátriárka életéről és viselt dolgairól írt könyvével. Az ő közbenjárására küldte a városi tanács a kőrösi iskolamestert, Bősházi Mártont tanulmányai folytatására Németországba.

Bár a város a török uralom alatt állott, a magyar királysághoz való tartozás tudata a város lakosaiból nem veszett ki. A polgárság ez érzületét folyton ébren tartotta a székhelyéről kiszorult Pest vármegye, mely Füleken tartotta gyűléseit s ítélt a város ügyeiben. 1647 márczius 26-án III. Ferdinánd király szabadalomlevelet adott a város polgárainak, melyben nekik Magyarországon és kapcsolt részeiben szabad közlekedést és árúsítási jogot biztosított. Ez a kiváltságlevél ma is megvan a városi levéltárban. 1649-ben Kőrös városa Czegléddel perelt Pest vármegyének Füleken tartott közgyűlésén, Csemő puszta miatt, melyre Czegléd is igényt tartott. Kátay Ferencz, a város akkori földesura is azon volt, hogy Csemőt ne szakítsák el a város határától. E per még 1650-ben is folyt s ekkor Wesselényi Ferencz, a későbbi nádor is a város földesurai között foglalt helyet. A XVII. század közepén még Szinthay Márton (1653) és Hanvay Ferencz (1666) szerepelnek a város földesuraiként. Később Kátay Ferencz földesúri jogát csere útján a gróf Keglevich család szerezte meg, mely család mellett a gróf Forgáchok és a Mokcsayak voltak a helység földesurai. A Keglevich család már 1637-ben bizonyos összeköttetésben állott a kőrösiekkel. Ugyanis ebben az évben Keglevich Miklós, mint ónodi kapitány, oltalomlevelet eszközölt ki a kőrösiek részére az országbírótól. Keglevich Miklós 1667-1679-ben tényleg gyakorolta a földesúri jogokat.

1651-ben Murát basa a török területen levő palánkok megerősítésére elrendelt közmunkák alól felmentette a várost. Siros János főbirósága alatt 1652-ben a templom egyrészét helyreállították s ekkor a Győrből hozatott kőmívesek részére Musztafa effendi szabad menetet biztosító oltalomlevelet állított ki. A Lipót trónraléptével kitört török háború következtében Kőrös városa ismét oltalomlevelet nyert a szultántól. 1662-ben Vas András főbírósága alatt szerezte a kőrösi timár-czéh szabadalomlevelét, melyet a budai basa 1662 nov. 19-én erősített meg.

Hogy a várost a folytonos hadjáratok közepette az esetleges meglepetésektől megóvják, Fruttus Márton főbírósága alatt 1670-ben a piaczon őrtorony épült, hol éjjel-nappal őrök voltak. Ennek helyére a város Borotvás János főbírósága alatt 1752-ben kőből egy újabb tornyot építtetett, s ugyanitt építették 1811-ben a maig fennálló tornyos, csinos városházát.

Az 1672-1681. évi kurucz háború, mely Felső-Magyarország legnagyobb részét ínségbe juttatta, Kőrös városát megkímélte. Thököly Imre ugyan több izben kért segélyt a város polgáraitól, de ezek megőrizték semlegességüket.

Az 1683-ban, Borotvás István főbírósága idejében kitört török háború alatt a város gyakran ki volt téve az átvonuló török hadak zsarolásainak, mire a lakosság panaszszal fordult a budai basához, a ki 1684-ben levélben közölte velük, hogy intézkedett panaszaik orvoslása érdekében. Egyúttal értesítette 428őket, hogy Buda megerősítésére nem tartoznak közmunkát teljesíteni, azonban szigorúan meghagyta, hogy a város eddigi adóját, melyet 150 tallérban állapított meg, mielőbb szolgáltassák be. Midőn Vácz és Visegrád Lotharingiai Károly kezébe kerültek, Kőrös város polgárai is egyre várták a török iga alóli felszabadulást. De egyideig még a törökök uralma alá tartoztak. Még 1685-ben is Budára szolgáltatták be az adót.

1686-ban, Buda várának visszafoglalása után, Kőrös városa is felszabadult a török iga alól. A felszabadító háború folyamán a kóbor török katonák rabolták s pusztították a vidéket, mire a védetlen helyekről, mint Czeglédről, Vásárhelyről, Szentesről, számosan menekültek Kőrösre. Az 1686. évi hadjárat befejezte után egy csapat császári katonaság szállotta meg Kőröst és Kecskemétet. Mivel ekkor Szeged és Arad még török kézben volt, hogy az esetleges meglepetéseket megakadályozzák, a templom körül mély árokkal ellátott sánczot hánytak s onnan kiindulva, az egész várost megerősítették, úgy hogy nyugatról és keletről csak felvonó hídakon át lehetett a városba bejutni; éjszak és dél felől szintén egy-egy kaput építettek, melyekhez állandó őrséget alkalmaztak. A felszabadító hadjárat óriási áldozatot rótt a lakosságra. Csupán 1686-ban 15.000 frtot kellett a városnak a katonaság eltartásáért fizetnie. E mellett a császári katonaság az összes lábas jószágot elkobozta s 1686-ban az egész városban csupán egy tehén maradt meg, melyet az eklézsia pinczéjében rejtettek el. A törökök, bár Budát elveszítették, Kőrösről nem mondtak le. S hogy a polgárságát megnyerjék, 1687-ben Péterváradról oltalomlevelet küldtek nekik, de egyúttal a város adóját is követelték. A város polgársága, a törökök pusztításaitól tartva, kénytelen-kelletlen engedelmeskedett, sőt még 1688-ban is Nándorfehérvárra küldte be adóját, a melyről nyugtát kapott.

Mikor a török uralom megszünt, a város újabb anyagi áldozatokat hozott a katonaság eltartására. 1690-ben 500 mérő búzát és 15 vágómarhát, 1691-ben öt porta után 2500 frt adót fizetett. 1695-ben portáinak száma kilenczre emelkedett fel, így a Pest vármegye területéhez tartozó helységek között a legtöbbel volt megróva. E nagy adók ellenére a város jelentékeny fejlődésnek indult. A Mokcsay család 1692-ben a ref. egyháznak telket adományozott, melyen most is az iskola épületei vannak. 1693-ban a város tornyába órát tétettek, melyet Sánta Ferencz tanácsos hozott Bécsből. 1697 január 25-én a város vásárjogot nyert Lipót királytól. 1698-ban a helybeli csizmadia-czéh nyert szabadalomlevelet, melyet a városi tanács 1714-ben újból megerősített. 1702-ben, Sepsei István főbírósága alatt, a városi tanács gróf Keglevich Zsigmondtól telket vett bérbe, melyen fölépítették a városházát, de ez 1738-ban, a kiütött tűzvész alkalmával elpusztult.

A török hódoltság megszüntével ismét előtérbe lépett a várostól bérelt puszták ügye. Ugyanis a hódoltság idejében, mint azontúl is, egészen a legújabb időkig, míg a közlegelőt föl nem osztották, a lakosok főjövedelmi forrása az állattenyésztés volt. Nagymennyiségü szarvasmarhát, lovat, főként juhot igen sokat tartottak s ezek legeltetésére sok pusztát béreltek ki. E puszták földesúrai vagy végkép elbujdostak, vagy messze laktak a királyi területen, s így földesuri jogaikat nem is érvényesíthették. A török is jogot formált a pusztákhoz, s így a városnak két felé kellett bért fizetni a puszták után; egyrészről a török hatóságnak, másrészről pedig a puszták jogos tulajdonosainak. A bérlet azonban így is nagyon jutányos volt: egy-egy pusztáért 20-25 frt évi haszonbért, egy pár karmazsincsizmát, egy pár török papucsot vagy egy szőnyeget adtak. Ilyen puszták voltak: Kara, Kocsér, Törtel, Lajos, Mizse, Mikebuda, a mely még 1559-ben község volt, 31 adóköteles házzal; továbbá Ujszász, Tetétlen, Nyársapát és Besnyő, Örkény, Vatya, Kakucs, Inárcs, Jenő és Pótharasztja, mely utóbbit előszőr bérbe, majd zálogba s csakhamar örökáron is megszerzett a város. Pótharasztján kivül - a mely ma is a városnak mint erkölcsi testületnek a tulajdona - a XIX. század elején még Nyársapát pusztát, Besnyővel és Tetétlen felét - az ú. n. Alsó-Tetétlent - is megszerezte a város a tulajdonos családoktól; ezeket azonban az egyes lakosoknak engedte át előbb zálogba, majd öröktulajdonul és ezek ma a város határához is tartoznak.

Midőn az 1703. év nyarán II. Rákóczi Ferencz kitűzte a Felső-Tiszánál a szabadságharcz lobogóit, a város népe türelmetlenül várta a kurucz fegyverek diadalairól érkező híreket. Rákóczi Ferenczhez a várost szorosabb kötelék is fűzte, mert övé volt Nyársapát puszta felerésze és Tetétlen, mely birtokokat 429Vay Ádám bérelte, a kitől viszont a kőrösiek vették többször bérbe. A városi tanács azonban eleintén óvatos volt. Mikor Rákóczi csatlakozásra szólította fel a kőrösieket, a tanács nem határozott a város magatartása felől. Sőt midőn a császári katonaság a Tiszánál foglalt állást, 31 darab marhát, 112 szekér szénát, 900 kenyeret, 216 egynegyed mérő abrakot, 600 mérő búzát és 23 akó bort szállított a csongrádi táborba. A város tartózkodó magatartása akkor változott meg, midőn a kurucz hadak Pest vármegye területére léptek. Mikor 1704 május 15-én Pest vármegye rendei Kecskeméten közgyűlést tartottak, Kőrös már a fölkelőkhöz csatlakozott. A vármegye kuruczpárti tisztikarába a kőrösi Pálffy Mihályt választották meg másodalispánnak. Ekkor már 250 kőrösi lovas volt a fölkelők táborában, melybe közel nyolcz év alatt a város 2000 embert állított.

Rákóczi Ferencz főleg arra törekedett, hogy a három várost (Kecskemét, Czegléd és Nagykőrös) a nemzeti ügy szolgálatában megtartsa. Ezért a ráczoktól zaklatott vidéken a felügyeletet Vay Ádámra bízta, a ki Szentmiklósit küldte egy erős csapattal az orgoványi pusztára; utóbb maga Vay Ádám is oda tette át hadiszállását, hova újabb csapatok érkeztek az Alföld különböző részeiből. Míg a kuruczok az orgoványi pusztán táboroztak, a ráczok nem is mertek a három város alá csapni, helyettük azonban a császáriak sarczolták meg a várost. Rabutin hada Erdély felé vonultában Kőröst is érintvén, a város az ágyúk és a podgyászszekerek vontatására 214 pár ökröt, 45 hámos lovat és 28 szekeret állított ki; ezek útközben mind elpusztultak s értéküket a városnak sohasem térítették meg. De ennél sokkal nagyobb kár érte a várost, midőn 1705 szeptember 26-án Herbeville császári tábornok elcsigázott hada érkezett Nagykőrösre, hol október 3-ig tartózkodott. A sereggel jött Petrovai András Pest vármegye labanczpárti alispánja is. Herbeville hada sáska módjára ellepte a várost, melynek polgárai nyolcz nap alatt 2914 mérő búzát, 4885 mérő árpát, 1502 mérő zabot, 681 mérő kölest, 4192 cseber bort, 184 darab kősót, 192 darab vonós és 17 hízott ökröt, 277 fejős és 175 gulyabeli tehenet, 203 borjut, 77 hámoslovat, 968 juhot, 157 hizó és 95 magló sertést és 476 szekér szénát szolgáltattak ki a császári seregnek, melynek pénzértéke - hozzászámítva a császáriaktól okozott károkat - 52.233 frt 05 krra rúgott. A császári had többek között elpusztította a Felső-Gáton belül a Csíkosnál lévő kőrisfákat és Joó Gergely tanácsbeli malmát. Herbeville tábornok október 3-án Szeged felé vette útját, míg Dietrich tábornok Kecskemétre csapott, hol 9000 frtig sarczolta meg a polgárokat. Az okozott károkért és a kiszolgáltatott terményekért a város sohasem kapott kártérítést. 1715-ben ugyan a város tett lépéseket, hogy a hadikincstár a termények értékét megtérítse, Bécsben meg is igérték, de ez csak igéret maradt.

Bercsényi Miklós értesülvén arról, hogy a város a császári hadakat élelemmel ellátta, november 18-án kelt levelében keményen megdorgálta a városi tanácsot és egyuttal a városra eső hadjutalék kiállítását rendelte el. Csajági János kurucz kapitány novemberben már Kőrösön volt, hol a katonákat összeszedte s csakhamar elhagyta a várost. A toborzásban nagy tevékenységet fejtett ki Szabó János főbíró, a ki ekkorra már visszatért a városba, a honnan a császáriak közeledtére elmenekült. Alig hagyta el Csajági Kőröst, a ráczok törtek a város környékére. Magát a várost nem bántották, de környékéről az összes marhákat elhajtották s 1705 év végétől 1706 január 25-ig 51.187 frt kárt okoztak. 1706 augusztus havában ama hírre, hogy Rabutin serege ismét Kőrös felé vonul, Károlyi Sándor a város lakósságát kiköltöztette a kecskemétiekkel együtt a Mátra hegység tövébe. De a császáriak ezúttal nem érintették a várost, ellenben a ráczok tömérdek kárt okoztak. Ekkor, hogy a város a ráczok támadásai ellen védekezhessék, taraczkokat és puskákat szerzett be.

1707-ben nagyobb kár nem érte a várost, mivel a ráczok Kecskemétet rohanták meg. Azonban 1708. szeptember havában Kőröst szándékoztak megtámadni. Kecskeméti Szűcs István és Mester Gergely azonban, kik a pusztákon kóborló ráczoktól hallottak e szándékról, a városba siettek és értesítették Szabó János főbírót, a ki e hírre félreverette a harangokat és mindenkinek meghagyta, hogy vagyonát és értékes holmiját a templom kerítése mögé vigye. A toronyba taraczkokat vontak fel, egyet pedig a régi mészárszék végén helyeztek el. A kurucz lovasság Kállay Miklós vezérlete alatt ép a városban tanyázott, ott volt még Vágó András czeglédi alhadnagy s rövid idő múlva megérkezett Sőtér Tamás is Jászberény környékéről. Szeptember 11-én, hajnalban érkezett a rácz had Kőrös alá. 430A város polgársága, támogatva a kurucz lovasságtól, vitézül visszaverte a támadást; különösen Vörös Tamás városi pattantyús tüntette ki magát, a ki a város tornyából jól irányzott ágyúival nagy pusztítást vitt végbe a ráczok soraiban. A város külső részét, a nagy területhez mérten csekély kurucz lovasság nem tudta megvédelmezni és így egyes városrészeket sikerült is a ráczoknak kirabolni és felgyujtani, de a támadás meghiusult. Mivel a rácz sereg parancsnoka, egy császári tiszt, is elesett, a támadók szekerekre rakván sebesültjeiket, a Bácskába vonultak vissza, útközben azonban az összes lábas jószágot elhajtották.

A trencséni vereség hatása alatt, valamint a ráczoktól való örökös rettegés következtében csüggedés vett erőt a város polgárain, mire 1708 vége felé Kőrös is bemutatta Budán és Szegeden hódolatát a császári parancsnokoknak. Ezzel véget ért a kurucz világ Nagykőrösön.

1713-ban a dunamelléki református egyházkerület tartotta nagygyűlését Nagykőrösön, mely alkalommal 80 predikátor gyűlt egybe, Patay János református püspök elnöklete alatt.

A szatmári békekötés után Nagykőrös városának Pesten lévő házai miatt támadt pere Pest városával, melynek tanácsa 1715-ben a város pesti házainak eladását követelte. A városi levéltári adatok szerint Kőrösnek már 1639-ben volt Pesten háza, melyet az egész török hódoltság alatt háborítatlanul bírt. Kőrös a Pest városi tanács határozatai ellen a királyhoz felebbezett, a ki a pozsonyi kamarát bízta meg a bíráskodással. A kamara 1715 június 14-én kelt határozatával elrendelte, hogy a város továbbra is békében bírhatja a pesti házát.

Az 1716. évi hadjárat alatt Savoyai Eugén herczeg fővezér 296 hatökrös szekeret követelt Pest vármegyétől. Nagykőrösre 25 szekér esett, melyek közel félesztendeig voltak távol a várostól. - Midőn 1735-ben Arad és Békés vármegyékben kitört a pórlázadás, a vármegye rendeletéből Dabasi Halász Péter Kőrös város polgárai közül, 24 óra alatt 250 embert ültetett lóra; majd a megérkezett kecskeméti csapattal egyesülve, a két város felkelt polgársága Szolnok felé vette útját és átkelvén a Tiszán, Mezőtúrnál egyesült a báró Orczy István vezérlete alatt álló hevesi felkelt nemességgel. Közel hét heti táborozás után Békés vármegyéből pünkösd szombatjára érkeztek vissza a nagykőrösiek.

1738-ban a közterhek miatt viszályok támadtak a városi tanács és a városban lakó nemesek között. Ugyanis a városi tanács, mely a török hódoltság alatt önállósághoz szokott, nem tartotta tiszteletben a nemesek előjogait s őket is ugyanolyan szolgálmányokra kötelezte, mint a város többi lakosait. Ez ellen a nemesek, közvetetlenül a török hódoltság megszünte után, már 1694-ben tiltakoztak, de a viszály akkor elsímult. Ezúttal azonban a városban lakó nemesek panaszaikkal Pest vármegyéhez fordultak, melynek közönsége 1738 október 16-án tartott közgyűlésében ki is mondta, hogy a Nagykőrösön lakó nemesek a jobbágyokat illető terhektől, előfogatoktól s beszállásolás alól mentek legyenek. A város viszont 1738 után a nemesek letelepedését igyekezett megakadályozni.

1739-ben Fruttus János bírósága alatt a várost a pestis veszedelme fenyegette, mely Bácskán át Szerbiából behurczolva, már Kecskemétre is átcsapott. A tanács a ragály ellen számos óvóintézkedést tett. Az egész várost árokkal vétette körül, az árkon belül töviskerítést s a kapukhoz őröket állítottak. Ezenkívül elrendelte a tanács, hogy a református templomban a ragály elmúlásáért könyörgéseket tartsanak s a lelkészek szentbeszédekben figyelmeztessék a népet a szükséges védekezésre. De minden intézkedés ellenére 1739 június 14-én a pestis Nagykőrösön is fellépett s tetőpontját októberben érte el, mely hónapban 1070-en haltak el pestisben. Novemberben a ragály kissé alább hagyott, de csak 1740 február havában szünt meg teljesen. Az egész idő alatt 2693-an estek a ragálynak áldozatul. 1740 márczius 10-én Kostyán Mihály, Pest vármegye kiküldöttének jelenlétében az egész várost házról-házra megvizsgálták. A Kecskemétről áthívott borbély és a pest-vármegyei főorvos a tanácsbeliekkel az egész várost végigjárták s meggyőződtek, hogy többé nincs pestises beteg a városban, a ragályban elhaltak ruháit pedig a városon kívül megégettették.

1741-ben Nyáry Mihály főbírósága alatt vették kezdetüket a porosz háborúk. Mária Terézia ingadozó trónjának megvédésében a város is méltó részt vett. Pest vármegye 1741-ben két lovas-ezredet ajánlott fel, melynek létszámából Nagykőrösre 95 lovas esett. A nagykőrösi századnak Halász Zsigmond, a későbbi 433porosz ezredes, lett a kapitánya. A század felfegyverzése 9000 frtba került. Ezenkívül az itt lakó nemes urak 4 portális katonát is állítottak ki. 1744-ben pedig 20 újonczot adott a város a sereg számára.

1744-ben gróf Althann Mihály váczi püspök látogatta meg a várost. Május 27-én érkezett Nagykőrösre, hol a városi tanács ünnepélyesen fogadta. Miután a református egyházat megtekintette, Czeglédre ment.

1744 június 15-én a budai kapunál tűz támadt, mely a nagy szélben gyorsan terjedt. Ekkor 95 ház és öt szárazmalom lett a lángok martaléka. 1826-ban ismét tűz támadt, mely alkalommal a város Alszeg nevű része teljesen leégett.

1749-ben a Kegyes tanító-rend akart Nagykőrösön letelepedni. A kecskeméti rendház e czélból ns Szívós Zsuzsánnától házhelyet is vett, melyre a rend nádori adományt is nyert, de még mielőtt a beiktatás megtörtént volna, az eladó visszavonta a szerződést. 1758-ban a reformátusok templomának tornyát újból felépítették. A római kath. plébániát 1778-ban helyreállították, addig a kecskeméti Ferenczrendűek végezték Nagykőrösön az istentiszteletet. A róm. kath. templom alapkövét 1782-ben tette le Zerdahelyi Gábor felszentelt püspök s a templom 1788-ban készült el.

Az 1760-ban foganatosított összeírás szerint a város határában 324 telek volt. Ebből a gróf Keglevich család birtokában volt 128, a gróf Forgách családé 48, a Mokcsay családé 35, a gróf Sztárayaké 37, a Ramocsaházy családé 19, a Rétheyeké 13, a Nyáregyházi Nyáryaké 11, a Beretvás családé 3, a Dabasi Halászoké 1, a Dőry családé 9, a Batik családé 5, az Inárcsi Farkas családé 4, a Sypos családé 7, a Pap családé 4, a Szívós családé 2, a Jó, Csete, 'Sigray, Kalocsa, Komoróczy és Vaikó családoké 1-1.

1768-ban József trónörökös, a későbbi császár, látogatta meg a várost, de csak átutaztában és Kecskeméten szállott meg. Nagykőrös ekkor 28 hámos és két nyerges lovat állított ki előfogatra.

A XVIII. század közepén a gróf Keglevich család, mint a város egyik földesura, arra törekedett, hogy a várost minél szorosabb földesúri hatósága alá vonja, vagyis hogy az arányosítást keresztülvigye. E végből 1758-ban a város ellen "ex usu proportionali" czímen pert kezdett, de a család ezúttal nem ért czélt. Ezért 1804-ben "ex iure proportionali" czímen egy másik arányosítási pert indított. E per folyamán más családok is törekedtek a várostól fizettetni szokott járulékok megváltoztatására s ezért ők is csatlakoztak a gróf Keglevich családhoz. A városi tanács, belátván, hogy az arányosítás esetleges behozatala a polgárságra káros lehet, azért még a per folyamán a földesúri joggal bíró családoknak egyezséget ajánlott fel. A családok, tekintettel a per kétes kimenetelére, készségesen hajlottak az egyezségre. Igy jött létre a gróf Sztáray, a Sypos és a Bay családokkal az egyezség. Több család azonban pert is indított a város ellen; ezek közül csakis az Uhlarik-család lett nyertes. 1818-ban Nyársapát és Tetétlen pusztákat a gróf Forgách és Aspermont családoktól, majd 1820-ban a gróf Keglevich és Forgách családoktól a város örök áron megszerezte.

A franczia háborúk alatt ismét fényes tanújelét adta a város áldozatkészségének. 1792-ben 36 lovas újonczot, 1794-ben 1500 frt. hadisegélyt, 1795-ben 33 újonczot, 1796-ban 300 véka rozsot szolgáltatott a város. 1797-ben az ország rendeitől megajánlott 50.000 újonczból Nagykőrösre 74 és a 6 millió forint segélyből 1303 frt. esett a városra. 1799-ben ismét 74 újonczot szolgáltatott Kőrös. Ugyanez évben a Gödöllőre érkezett orosz segélysereg részére 20 akó bort, 9 akó pálinkát, 9 véka köleskását és egy mázsa szalonnát küldtek. A franczia sereg közeledtére 1809-ben a város polgárait is felszólították, hogy gabona- és készpénz-adományokkal járuljanak a hadjárat költségeihez. Nagykőrösön ekkor 9295 frt. készpénz, 6 véka búza és 212 véka zab gyűlt egybe. 1809-ben 20, 1812-ben 24, 1813-ban 17, 1815-ben 47 újonczot állított ki a város.

1837-ben a hadsereg számára a városon kívül, az ú. n. Bokroson, a czeglédi út mentén, a város lovassági laktanyát épített, mely 9000 □-öl területen, szabályos négyszöget alkotva, négy hosszú épületet foglal magában.

A XIX. század harmadik évtizedében megindult nemzeti mozgalmak a tudományos életre is jelentékeny kihatással voltak és főleg tanintézetek fölállítására irányultak. Ez indította a dunamelléki ref. egyházkerület vezérférfiait arra, hogy az egyházkerületben egy főiskola szervezését elhatározzák. A főiskola székhelye miatt Nagykőrös és Kecskemét között éles verseny támadt, melynek eredményeként az 1832 május 7-én tartott egyházkerületi közgyűlés 434Kecskemétre határozta a főiskolát. Mindennek ellenére Nagykőrös nem csüggedt s már 1833-tól kezdve újabb és újabb áldozatokat hozott iskolái fejlesztése érdekében. 1836-ban tanítóképzőt állított fel, melyet 1840-től kezdve gazdasági intézettel egészített ki. Ezek az intézetek 1850-ig állottak fenn a lyceummal kapcsolatban, mely utóbbit az akkori kormány rendeletéhez képest főgimnáziummá alakították át, a mely mint felekezeti iskola, elsőnek tartott érettségi vizsgát a mai értelemben. Ugyanakkor a gazdasági tanszéket beszüntették, a tanítóképzőt pedig 1853-ban önállósították.

A XIX. század negyvenes éveiben a gazdasági téren is általános fellendülést észlelhetünk. 1842-ben kezdődtek a nagyobb arányú erdősítések. Ebben az évben ültették a czeglédi határoldalon a 65 holdas nyárast. 1846-ban pedig a réteket fenyegető homok megkötésére 42 hold területet erdősítettek. 1848-49-ben és az utána következő években ment végbe Szépe Lajos másodbírósága alatt a homok erdősítése, az így erdősített terület 2350 hold. Ezektől a beerdősített területektől, melyeket a közlegelővel együtt 1870-ben felosztottak, meg kell különböztetni azt az őserdőt, mely a város határának nyugati részén a czeglédi határtól félkoszorú alakjában Kecskemét irányába mintegy 5000 holdon terül el s "Nagy" és "Csókás" erdőnek neveztetik. Ez az erdő, mely úgy mint régente, most is 20 éves (vágással) kihasználással (1889-ben) megállapított üzemterv szerint kezeltetik, 6/7 részben a városi közönség és 1/7 részben a helybeli nemesség (közbirtokosok) földesúri jogosultságát alkotta. A városi közönség alatt a város határában ingatlannal rendelkező lakosokat értették és ezek birtokarányban (quota szerint) részesedtek az erdőhasználatban, mely így 1848-ig tartott. Ekkor a nemesség önként lemondott jogosultságairól s befizette 1850-től kezdve nemesi birtokai után is azt a redemptionális arányösszeget a város törlesztő pénztárába, a mely örökváltságot a nem-nemesi birtok után 1820-1830-ig tíz éves részletre felosztva, a kőrösiek a volt földesuraknak fizettek s ezzel az erdőjogosultak között fennállott megkülönböztetés megszünt és ma ez erdő az osztatlan közös használatra kötelezett erdőjogosultságé. A szőlőmívelés és gyümölcstermelés régente is jelentős gazdasági ág volt Nagykőrösön; már Bél Mátyás dicséri veres boráról a várost, majd Losonczy István kőrösi tanár, a híres "Hármas Kistükör"-ben, mely közel egy századon át a ref. iskoláknak csaknem egyedüli földrajzi (verses) kézikönyve volt, ezt írja: "Itt vagyon Czegléd is, Kőrös Kecskeméttel - Gazdag három város vörös bor szürettel." A város belterületén a fásításnak és a szőlőhegyekben a nemesített gyümölcs-, különösen a híres kőrösi (spanyol) meggyfák ültetésének a lakosság körében való megkedveltetése Magyar Pál volt polgármester, később a város első kir. közjegyzőjének, a kiváló pomológusnak elévülhetetlen érdeme. A gazdasági fellendülés terén kiváló érdemei vannak Vajda László városi főjegyzőnek, a bécsi egyetemi hasonnevü kiváló orvostanár atyjának, a ki a város pénzügyeit az 1850-es években alaposan rendezte, Galgóczy Károly pedig, mint gazdasági intézeti tanár, 1849-ben a vasekék (Vidacs-ekék) használatát hozta be s 1851-ben ő vette először mívelés alá a város alsó részén levő "Gát"-ot, mely az 1840-es években még mocsaras terület volt.

A gazdasági fellendülést azonban hosszú időre megakasztotta a szabadságharcz, melyből a város polgársága méltóan kivette részét. Az 1848 július 2-ára egybehívott első népképviseleti országgyűlésre a város Tanárky Gedeont választotta képviselőjévé, a ki mindvégig hűen kitartott a nemzeti ügy mellett s az országgyűlést Debreczenbe is követte. Az országgyűlés július 11-én 200.000 újonczot szavazott meg, mely számból 40.000-et azonnal ki kellett állítani. Ebből Nagykőrös városa 76-ot állított ki toborzás útján. Az ugyanekkor alakult Hunyady-huszárezredben Pálinkás Sámuel százados nagykőrösi fiúkból egy századot alakított, melyet a délvidéki lázadás lecsendesítésére küldtek s az ellenség előtt derekasan megállotta a helyét. Kossuth Lajos történelmileg híres körútjában 1848 szeptember 25-én érkezett Nagykőrösre, buzdítására a lelkesült polgárságból lelkesült nemzetőrség alakult, melynek egy része, mintegy 300 ember, Gubody Sándor vezérlete alatt, csakhamar útrakelvén, Ercsinél átkelt a Dunán s Ozora felé vette útját. A nagykőrösi nemzetőrök azután részt vettek a Roth és Philippovich tábornokok vezérlete alatt álló horvát határőrök bekerítésében s ott voltak az ozorai fegyverletételnél is. E rövid diadalmas hadjáratban a városi előkelő családok sarjai közül Jalsoviczky Károly nemzetőr-főhadnagy, Ádám Gerzson, Póka Sándor és Károly, Gubody Sándor és Jalsoviczky Mihály nemzetőr százados vettek részt.

435November havában gróf Károlyi István, Pest vármegye főispáni helytartója, saját költségén egy huszárezredet állított fel, melynek hadkiegészítő helyéül a kormány Nagykőrös városát szemelte ki. E huszárezred szervezése körül Pálinkás Sámuel, a Hunyady-huszárok századosa, Nyáry Miklós és Szilassy György, úgyszintén Kalocsa László fejtettek ki nagy tevékenységet; ez utóbbi azzal örökítette meg nevét, hogy minden ezüstneműjét a nemzeti hadsereg szervezésének költségeire ajánlotta föl. A gróf Károlyi-huszárezred tisztikarában szolgált többek között Beretvás Gergely, a ki Erdélyben esett el, Jalsoviczky Béla, Mészáros Benjamin, Inárcsi Farkas László és Pálinkás Gyula; a huszárezred őrnagya, Pálinkás Sámuel, Tótkomlósnál esett el. A honvédelmi bizottmány 1848 deczember 18-án kelt felhívására Szentpétery Sándor szabadcsapatot szervezett; ez volt a nagykőrösi szabad csapat, mely 1849. telén és tavaszán vakmerő támadásaival tette ismertté nevét.

Az elősoroltakon kívül a városi családok sarjai közül még a következők vettek részt a nemzeti küzdelemben: Galgóczy Gábor tábori főorvos; Galgóczy Károly nemzetőr-főhadnagy, a kit a kormány 1848-ban a Tiszavidékére küldött újonczozási biztosnak; Gombay Sándor, a ki 15 éves korában csapott fel honvédnek, Kalotsa Balázs, a Coburg-huszárok századosa; Mistét István, Mészáros Benjamin; Kovács Lajos, Nagykőrös város későbbi lelkésze, a ki mint önkéntes lépett a honvédek közé; Pálinkás Gyula, a ki mint 15 éves ifjú állott be a Lehel-huszárok közé, majd a gróf Károlyi-huszárezred hadnagya lett; Szentpétery Gyula a 101. számú honvédzászlóalj főhadnagya; Szalay József, a kit az 5. honvédzászlóaljba soroztak, 1849-ben vadászhadnagy lett s 1849 június 19-én Sáros vármegyében a zabovai szorosban halált megvető bátorsággal harczolt az oroszok ellen; összevagdalva, vérbefagyva maradt a csatatéren s csaknem élettelenül szállítatták be az eperjesi kórházba, a honnan csak hónapok mulva került ki, s egész életén át csonka s béna maradt. Vitézsége elösmeréséül Dembinszky a kórházban főhadnaggyá nevezte ki; Szalay László honvédezredesként harczolta végig a szabadságharczot.

Midőn Perczel Mór tábornok a móri csatavesztés után (1848 decz. 30) a fővároson át Szolnokra húzódott, üldözésére Windisch-Grätz herczeg Ottinger vezérőrnagyot küldte, a ki, miután Perczel átkelt a Tiszán január 13-án, Szolnokot ellentállás nélkül megszállotta. Perczel ugyan január 22-én Ottingert Szolnokról kiverte és január 25-én Czeglédig nyomult előre, január 27-én azonban ismét a Tisza mögé volt kénytelen visszavonulni. Január végétől egész márczius 28-áig Jellasich horvát bán hadai tanyáztak Nagykőrösön. Maga Jellasich ez idő alatt főhadiszállását hol Kecskeméten, hol pedig Nagykőrösön tartotta. Vetter Antal altábornagy, a honvédsereg főparancsnoka, Szolnok elfoglalása után Czibakházánál mintegy 35.000 embert s 150 ágyút szállított át a Tiszán, s Nagykőrös közelében, a kocséri erdőnél ütött tábort, hogy a városban tanyázó császáriak ellen onnan intézzen támadást. Vetter azonban e tervéről kénytelen volt lemondani, mert a járatlan útak miatt a mocsaras területen az ágyúknak és a szekereknek szállítása tömérdek nehézségekbe ütközött és mivel a császáriak az összes haderejüket Nagykőrös környékén egyesítették, tehát Czibakházánál ismét átkelt a Tiszán és Tiszafüredig vonult, a hol egyesült Görgey táborával. Ennek következtében Nagykőrös városa is megszabadult Jellasich hadaitól.

Az április 6-án vívott isaszegi döntő küzdelem után a császári hadak a főváros felé hátráltak s a honvédsereg mindenütt diadalmasan a nyomában. Április közepén gyorsan hadilábra állították a nagykőrösi nemzetőrséget is, melyet Aulich táborába rendeltek. A nagy nemzeti küzdelem már vége felé közeledett, midőn ismét megjelent a honvédsereg Nagykőrös falai között. Perczel Mór, a turai lovasharcz után (1849. julius 20) 2000 lovasával Abonyba vonult, majd onnan Mészáros tanácsára Nagykőrösön, Kecskeméten és Félegyházán át Szegedre huzódott, hova julius 28-án érkezett meg. (Gracza György 1848-49. szabadságh. tört. V. 612.) A távozó honvédeket csakhamar követte Haynau, a ki Budapestről julius 24-én indult az Alvidékre. Haynau seregének balszárnya Lichtenstein, majd Schlick vezérlete alatt, Szolnokon és Nagykőrösön át a Tiszához húzódott.

A nagy nemzeti küzdelem véget érvén, kezdetét vette a megtorlás. A város polgárai közül többet haditörvényszék elé állítottak, de súlyosabb büntetést nem szenvedtek. Id. Bakos Ambrus főbíró ellen, kit a kormány vésztörvényszéki bírónak nevezett ki, még 1849 július havában a pestmegyei cs. kir. biztos hűtlenség 436czímén megindította az eljárást s vagyonát zár alá vétette. Tanárky Gedeont, a város országgyűlési képviselőjét a pesti haditörvényszék elé idézték, de 1850-ben ő is kegyelmet nyert. Azok közül, a kik mint nemzetőrök vagy honvédek karddal szolgálták a hazát, sokat elitéltek. Galgóczy Károly is haditörvényszék elé került, de 1850-ben őt is felmentették. Kalocsa Balázst, a ki Görgey hadában szolgált, az aradi vértörvényszék halálra itélte, mely itéletet kegyelemből 10 évi várfogságra változtatták. Kalocsa Balázs azonban pár év mulva kegyelmet nyervén, 1854-ben elkobzott javait is visszakapta. Póka Sándort, a ki mint nemzetőr küzdötte végig a szabadságharczot, az önkényuralom ügyvédi oklevelétől fosztotta meg. A honvédtisztek közül többet közlegényekként a császári hadseregbe soroztak, így Pálinkás Gyulát és Szentpétery Gyulát is. Csak kevesen menekültek ki az országból; ezek közé tartozott Szalay László honvédezredes, a ki mint menekült, Amerikában halt el.

A szabadságharcz leveretése után a várost ostromállapotba helyezték, melyet csak 1854-ben szüntettek meg. A városi önkormányzat is megbénult. 1850-től kezdve a városi tanács 12 kinevezett tanácsosból állott, a járási főszolgabíró ellenőrzése alatt. A főbírói állást is beszüntették; e teendőket 1852-től 1860-ig a megyei szolgabíróság látta el. A városi közigazgatás élén 1853-tól a kinevezett polgármesterek állottak. Ez az állapot az 1860. évi októberi diploma kibocsátásáig tartott.

Az önkényuralom alatt az uralkodó két ízben is meglátogatta a várost. Első ízben 1852. évi körútja alkalmával, junius 11-én érkezett Nagykőrösre, mely alkalommal a város hódolattal fogadta; másodízben 1857 évi körútja alatt, május 24-én, Erzsébet királynéval együtt jött Nagykőrösre. E látogatás emlékét az ugyanaz évben újra felépült felszegi ref. leányiskolával örökítették meg, mely a legmagasabb látogatás emlékére "Erzsébet leányiskola" nevet visel.

Az 1861. évi rövid alkotmányosság alatt a főbírói hivatal ismét feléledt és 1872-ig állott fenn. Az 1861. évi országgyűlési képviselő-választások alkalmával a város Tanárky Gedeont küldte fel az országgyűlésre.

1861 január havában néhány dohánycsempész miatt valóságos lázadás ütött ki. Mivel a dohányőrök néhány dohánycsempészt kisértek be a városházára, a piaczon levő nép között forrongás támadt, melyet csak a Kecskemétről idevezényelt katonaság tudott lecsillapítani. A lázongásnak öten estek áldozatul, ezenkívül számosan sebesültek meg.

1863-ban nagy szárazság uralkodott az Alföldön. A beállott ínség enyhítésére a város 4000 mérő rozsot vásárolt és egyúttal elhatározta a Gerje-ér szabályozását, hogy a város lakosainak helyzetét munkaadással lehetőleg megkönnyítsék. Az 1863. évi ínség csapásainak enyhítésében tevékeny részt vett Jalsoviczky Károly, kinek nevéhez fűződik a czeglédi gőzmalom felállítása is, melynek alapkövét 1863-ban tették le. Az 1866 május 24-iki országos fagy Nagykőrös határában ismét tetemes károkat okozott. A város az ínség enyhítésére 100.000 frt. kölcsönt vett fel, melyet a városi takarékpénztár az ínségesek között kiosztott.

Az 1865. évi országgyűlési képviselőválasztások alkalmával Gubody Sándort választották meg képviselővé, a ki 1867-től 1868-ig a város polgármestere is volt. A város polgármesteri székében az 1867-ben visszaállított alkotmányos korszak óta hosszabb ideig ültek: id. Póka Károly 1873-1880, Ádám László 1880-1888, az ő visszavonulása után Póka Kálmán 1888-1898, utána Ny. Szabó Ferencz, majd az ő halálával Póka Károly, a ki ez állást most is viseli. Az alkotmányos korszak alatt a községi önkormányzat is szabadabb mozgást nyert, a város anyagi és szellemi téren jelentékeny fejlődésnek indult; modern városias fejlődést különösen Ádám László és Póka Kálmán polgármesterek alatt vett s ez irányban folyton halad előre.

A millenniumot 1896-ban ünnepélyes díszközgyűlés keretében ünnepelte meg a város; melyen a városi tisztviselői kar fölállítandó nyugdíj-intézményére mint első alapot V. Faragó Ambrus földbirtokos 10.000 koronát ajánlott fel; a város a nyugdíj-intézményt alkalmazottai részére 1910. jan. 1-én léptette életbe; ugyancsak a millennium évében kiadta a város a monografiáját és a tetétleni Árpád-halmon, mely a Tanárky Gedeon örökösei birtokán emelkedik, emlékoszlopot állított, melyre Arany Jánosnak, a "Tetétleni halmon" czímű költeményéből vett következő sorok vannak bevésve:

437"E halmon verette sátrát - Honunk szerzője: diadalmas Árpád. - Innen tekinte szét uralkodó - Szemekkel a vitéz honalkotó."

A budapest-szegedi vasútvonalon utazva, Czegléd elhagyása után Nagykőrös r. t. város határába jutunk. A város az éjszaki szélesség 47°2'3" és a Ferrótól számított keleti hosszúság 37°27'7" alatt terűl el, a külső részekkel együtt 66.810 k. hold 394 □-öl nagyságú területeken. Éjszakról Czegléd, keletről Abony, Törtel és Kocsér, délről Kecskemét és nyugatról Lajosmizse és Pusztavacs határolja. A közigazgatásilag ide tartozó Tetétlen-puszta területileg nem is függ össze a város határával, mivel Törtel község határa közéjük nyúlik. A város fekvése tipikusan alföldi; a határ majdnem egészen sík, csak helyenként váltakoznak a buczkák mélyebb lapályokkal. A terület legnagyobb része homok, ennek termékeny vegyületeivel vegyesen. A tengerszín fölötti magasság 89 és 145 m között váltakozik; a legmagasabb pont a szénástelki rétek éjszaknyugati szélén levő homokbuczkán s a legalacsonyabb a Gerje-éren levő hármas hídnál van.

A nagykiterjedésű határ egyes részeinek elnevezése a következő: Alsófüzes, Alsójárás, Alsónyomás, Árboz, Bánom, Bántőse, Barátszilos, Besnyő, Bokros, Borbás, Csemő, Csikosalja, Csípvár, Csókáserdő, Ereklyés, Esed, Fáskert, Fekete, Felsőfüzes, Felsőjárás, Földvár, Gátér, Gógány, Halastó, Hangács, Hantháza, Homolytája, Hosszúhát, Kálmánhegy, Kappanhalma, Kereszterdő, Kövérvölgye, Középbokros, Kürtilapos, Lencsés, Ludas, Mintakert, Molnár-telep, Nagyerdő, Nyárkútrét, Nyársapát, Nyilas, Nyilasbesnyő, Oppenheimtelep, Pálfája, Pöczöki szőlők, Sirató, Somogyerdő, Szárazdűlő, Széchenyi-kert, Szénástelek, Szurdok, Temetőhegy, Tetétlen, Tormás, Világos, Vízállás és Zsiroshegy. Mint a város a kőris (helyi tájszólás szerint kőrös-) fától, úgy Nyársapát (azelőtt Nyárasapát) a nyár, Alsófüzes a fűz, Bántőse a tölgy (Nagykőrösön tő-fa) és Barátszilos a szilfától nyerte nevét.

A határba érve, nemsokára Nyársapát nagy és tágas állomásába robogunk, mely keletkezését nagyrészben Szarka Mihály kir. tanácsos áldozatkész buzgólkodásának köszönheti s mely a tanyai lakosság terményeinek közvetetlen fölvételére és továbbítására szolgál. Innen kezdve a vonat homoki szőlőtelepek között halad egészen Nagykőrösig, melynek kiemelkedő tornyait és emeletes házait a pályát szegélyező fáktól csak akkor látjuk, midőn már majdnem a pályaudvaron vagyunk. Itt volt valaha a Sirató nevű temető, melynek eredetét Tompa Mihály megénekelte. Az állomási épület meglehetősen dísztelen és a forgalomhoz viszonyítva, kicsiny. De annál nagyobbak az árúfölvételi épületek, azonban nyár idején, mikor az ugorka, dinnye és gyümölcs elszállítása óriási méreteket ölt, még ezek is szűknek bizonyulnak. Az állomástól délfelé van még a Fekete-megálló. Az államvasutak czegléd-kecskeméti szakasza 1853. szeptember 1-én nyílt meg a forgalom számára és ma már évente - az 1909. évi kimutatás szerint - 115.560 utas érkezik a nagykőrösi állomásra és kb. ugyanennyi indul is innen. Az árúforgalom a következő: érkezett 242.852 m teherárú és 115.728 m gyorsárú; föladtak 187.197 m teher és 82.120 m gyorsárút. A város érdekeit szolgálja az 1909-ben megnyílt czegléd-csemői motoros helyi érdekű vasút is, melynek végállomása a nagykőrösi határ éjszaknyugati sarkába esik.

Kilépve a vasúti állomás épületéből, az Erzsébet-térre jutunk, melyen a villamos telep áll. Itt volt a múlt század második felében a Császár-kert, mely onnan kapta nevét, hogy mikor 1852 június 11-én egyedül és 1857 május 24-én boldogult hitvesével itt járt I. Ferencz József király, az e helyen volt ligetben tartották a népünnepélyt, ökörsütéssel kapcsolatban. A szerencsétlen végű Erzsébet királyné emlékére nevezték el újabban a teret. A villamostelep a város tulajdona, de a Magyar Siemens Schuckert Művek Villamos r. társ. tartja üzemben és a városnak 38.368 K évi bért fizet. A villamostelep 1910 májusában kezdte meg űzemét és a város közvilágítását 12 ívlámpa és 500 villamos körte látja el, melyek egész éjjel égnek. A város a közvilágításért 12.500 K bért fizet.

Az állomástól és a villamosteleptől délre, közel a vasútvonalhoz van a Gschwindt-féle gyár r.-t. konyak-, törköly- és szilvórium-főző telepe, mely 1896-ban épűlt, 7 lóerős géppel és 24 munkással dolgozik.

A pályaudvartól a városba vezető Kossuth Lajos-utcza a villamos telepnél merész hajlással nyugatnak kanyarodik és két oldalt csinos földszintes házak 438között vezet a város szívébe. A közel 2 km. hosszú kocsiút tetemes szélességben és a baloldali gyalogjáró aszfalttal van burkolva. A közepe táján balról találjuk a K. Faragó Ferencz adományából 1882 óta fönnálló felszegi kisdedóvót, míg jobbról több népolvasókör figyelmeztet bennünket a nép kultúrális haladására. A városnak e főutczája most van rendezés alatt. Kétoldalt számos keskeny mellékutcza ágazik ki, sőt majdnem minden második háznál egy zsákutcza, melyeket alig lehet valaha kiküszöbölni, mivel a sűrűn beépített telkek másként nem közelíthetők meg. Már itt szembeötlik az a különös sajátság, hogy Nagykőrös utczáin a házak folytatólag vannak számozva, páros és páratlan számokkal egymásután és a hol az egyik oldal végződik, ugyanott kezdődik az utcza másik oldala.

A hol a vasútról jövő utcza kiszélesedik, a Széchenyi-tér nevét veszi föl. Itt találjuk balról Jalsoviczky Sándor belügymin. tanácsos csinos, modern és kifelé földszintes úrilakát. Majdnem szemben van vele a Nagykőrősi Közgazdasági Bank r.-t., mely 1905-ben alakult, 1000 db 200 K névértékű részvénynyel, melyeknek forgalmi értéke ma már 400 K és az alaptőke 600,000 koronára van felemelve. Az évi forgalom: 4,000.000 K kölcsön, 2,600.000 K betét és a tartaléktőke kb. 100.000 K. A bank igazgatója Sántha Béla. A bank épületével szomszédos Vladár Károly gőzmalma és gőzfürdője, mely 64 lóerős géppel és 14 munkással dolgozik.

A Széchenyi-tér a város főterébe: a Kossuth-térbe torkollik, mely a kereskedelmi forgalom lebonyolítására, a piaczok megtartására szolgál. Hatalmas, nagy tér, melyen nyáron valóságos hegyek állanak a város fő gazdasági terményéből: ugorkából és később dinnyéből. De még így is szűk és tervbe van véve, hogy egyes háztömbök lebontásával kibővítik. Jobbról van egy modern emeletes ház, a mely arról nevezetes, hogy e helyen állt a város első emeletes háza, az ú. n. palota. Ezt a múlt század első felében a Sypos-család építtette; később a Szalay-család birtokába került, ma pedig bérház. Néhány házzal odébb van a városi szálloda, a melyet 1885-ben építtetett a város a régi vendégfogadó helyén. Ma is a város tulajdona, de bérbe van adva. Csinos, egyemeletes épület, melynek első emeletén oszlopokon nyugvó, 15 m. hosszú és 3 m. széles, hatalmas erkélye van, nagy ablakokkal. Az emeleten van a díszterem, a hol a városi közgyűléseket is és elsőrendű bálokat tartják. A földszinten az udvari felől szintén van egy nagy terem, a mely a színielőadások tartására szolgál, szétszedhető színpaddal; ezenkívül itt is szoktak bálokat és hangversenyeket tartani.

Balról a Kossuth-tér kezdetén van a Nagykőrösi Népbank r.-t. egyemeletes háza. A Népbank 1873-ban alakult, 1000 db 80 koronás részvényből álló alaptőkével. 1895-ben az alaptőkét 200.000 koronára emelték s a részvényeket 200 K értékűvé változtatták át. A legutóbbi év összforgalma 114,312.396.20 K, melyből a pénztári forgalom 50,156.827.28 K volt. A főbb tételek a következők: betétállomány 3,900.680.05, váltótárcza 2,476.661, jelzálogkölcsön 2,309.440.82, törlesztéses jelzálogkölcsön 664.082.41, átengedményezett jelzálogkölcsön 410.556.47, folyószámla adósok tétele 781.048.27, értékpapirállomány 573.766, visszleszámítolt váltók állománya 1,511.158, ház és ingatlanok értéke 91.293.09 K; a tiszta nyereség 122.937.71 K és az osztalék részvényenként 27 K. A Népbank, melynek vezérigazgatója Jalsoviczky László dr., jelenleg az Osztrák-Magyar Bank mellékhelye. A Népbank szomszédságában van az emeletes Központi szálló, majd az ú. n. postapalota következik.

A postapalota a város díszes, kétemeletes bérháza, a sarkán kupolával s jelenleg itt van elhelyezve a posta-, távíró- és távbeszélő-hivatal. Nagykőrösön 1788-ban állítottak föl postahivatalt, melynek javadalmazásához a város annak idején 100 m hold, az ú. n. postaföld átengedésével járult. Az első postamester Sántha Antal volt, a ki a postát 1793-ban Kovásznai Kovács Mózesnek adta el. Később Szobonya István lett a postajog tulajdonosa, majd ennek halála után özvegye: Inárcsi Farkas Sára s midőn férjhez ment, férje: Gubody János (1822). E család birtokában maradt egészen az államosításig, a mikor (1884) a postaföld is megfelelő kárpótlással visszakerült a város tulajdonába. A távírót 1872 április 21-én állították föl s 1888 január 3-án egyesítették a postával; a távbeszélő 1905 augusztus 28-án nyílt meg. Jelenleg a postafőnökön kívül 10 hivatalnok és 12 kézbesítő és szolga működik itt. A hivatal kézbesítési kerületébe 53 puszta és major tartozik. Van 11 levélszekrény és ugyanannyi értékczikk 439árúsító. A telefonállomások száma még alig haladja meg az 50-et. A forgalom az elmúlt évben a következő volt: levélpostai küldemény érkezett 585.520, elment 256.408, ajánlott levél érkezett 19.210, elment 16.390; csomag- és pénzküldemény érkezett 29.734, elment 16.894; távírat érkezett 12.795, elment 10.673; távbeszélgetés a távolsági forgalomban 1667, helyi forgalomban 41.652; utalvány érkezett 20.021 db 2,366.000 K és elment 25.078 db 1,275.000 K értékben; postatakarék- és csekkforgalom: befizetés 14.621 db 2,136.000 K és visszafizetés 1549 db 342.000 K értékben; a posta évi összes bevétele 65.460 K.

A postapalota után következik a Steiner-féle földszíntes ház, melynek megszerzésére a város megindította a tárgyalást, hogy a rajta levő épületeket lebontva, ezzel a telekkel is növelje a főteret. Mellette van a város épülete, melyben valaha a régi patika volt s ma itt van a városi mészárszék. Ez épületnél a Kossuth-tér még jobban kiszélesbül és balról találjuk a kir. járásbíróság sárgára festett, régi, egyemeletes épületét. E ház még a múlt század első felében épült és az abszolutizmus alatt a cs. kir. szolgabírói hivatal székelt benne. Később itt volt a városi törvényszék, majd a telekkönyvi, közgyámi és gyámpénztári hivatal. Most az 1872-ben fölállított járásbíróság, telekkönyvi hatóság és a fogház nyer benne elhelyezést.

Mellette van a róm. kath. templom, mely 1782-88-ban, a róm. kath. egyház megújításakor épült. Régente a mai ref. templom volt a kath. híveké, de midőn a török korban a ref. vallás túlsúlyba került, egy darabig közösen használták, később pedig a történeti részben vázolt összekoczczanás következtében egészen a reformátusok birtokában maradt. A kath. egyház 1668-ban majdnem teljesen megszünt, mert sem templomuk, sem lelkészük nem lévén, istentiszteletet nem tarthattak és így a hívek vagy áttértek, vagy elköltöztek. 1733-ban Nagykőröst fiókegyházként Alpárhoz csatolták, majd 1768-ban megengedték a kath. híveknek, hogy az ú. n. Kvártélyház egyik termében istentiszteletet tarthassanak. Végre sok viszontagság után Mária Terézia 1778-ban helyreállította az egyházat. Majd a templom, plebánia és kántorlakás is fölépülvén, azóta állandó lelkészük van a katholikusoknak. Ma a hívek lelkiszükségletéről a plebános gondoskodik, két segédlelkészszel.

Befelé haladva, ugyancsak a baloldalon áll az ódon, tornyos, egyemeletes városháza, homlokzatával a főtérre fordulva. Ezt a telket 1702-ben szerezte a város gróf Keglevich Zsigmondtól, 600 rhénes frtért, hogy városházát építsen rajta. A városháza föl is épült néhány évvel utóbb, de 1738-ban leégett, azonban újra fölépítették. A mai emeletes homlokzat a toronynyal 1811-ben készült. Mindkettő zsindelylyel volt fedve, melyet 1843-ban cseréppel váltottak föl. A toronyban volt a tűzőrség, melyet újabban a ref. templom tornyába helyeztek át. 1847-ben a délkeleti földszintes szárnyat is emeletre vették. 1887-ben s később 1895-ben újabb földszintes szárnyakat ragasztottak hozzá, de még így is oly szűk, hogy a városi hivatalok mind nem férnek el benne, hanem azok egy részét a város bérházaiban kell elhelyezni. Tervbe van véve egy új városháza, a régi érdekes homlokzatnak a fölhasználásával. A földszintes épületrészben van még a Nagykőrösi Községi Takarékpénztár, mely 1860-ban alakult s mint ilyen, első volt az országban. Az első év forgalma a következő volt: bevétel 68.530.30 K, kiadás 60.365.94, készpénz 8164.36; vagyon 56.764.36, teher 56.160; nyereség 604.36 K. 1883-ban a 20.000 koronás alaptőkét 200.000 koronára emelték. Az elmult 1909. évben a forgalom főbb tételei már a következők: összforgalom 142,125.501.84 K, bevétel 21,780.528.85, kiadás 21,673.493.16, betétek 7,966.652.24 K; mérlegszámla: 6,702.602.55 K vagyon és 84.911.88 K tiszta nyereség. A takarékpénztár vezérigazgatója Kökény Dezső dr.

A városháza szomszédságában van a vasrácscsal övezett kert közepén álló ref. templom, előtte Kossuth Lajos szobrával, mely Tóth István debreczeni szobrász alkotása. A templom építési ideje ismeretlen, de a mint az egyes maradványok csúcsíves építési stílusából következtetni lehet, még jóval a mohácsi vész előtti időkből származik. Előbb a katholikusoké volt, majd a reformáczió elterjedése után a kálvinista hívek birtokába került. A templomot több ízben bővítették és tornyát átalakították; így legutóbb 1906-ban, a mely alkalommal a torony régi szép góth jellegét egészen elvesztette. A karcsún magasba emelkedő torony fönt zárt folyosóval van ellátva s mivel ez a város legmagasabb pontja, itt van a tűzőrség is. A ref. egyház két rendes és két segédlelkészt tart.