Pozsony városa és a vármegye hazánk történetének már régibb korában is az ipari fejlettség és az élénk kereskedelmi forgalom képét tünteti fel. A belterjesebb közgazdasági élet előfeltételei földrajzi fekvésében és abban a körülményben találhatók fel, hogy Pozsony alkotmányos életünknek a nemrég mult időkig középpontja és nagy események színhelye volt és e szerepében a vármegye is részt vett. Határszéli fekvésénél fogva állandó kereskedelmi összeköttetésben állott Ausztriával és mint az ország nyugati és északnyugati ki- és beviteli forgalmának kapuja, a szárazföldi és vízi utakon közvetítette az ország belsejébe az ipari szükségletek fedezését s a mezőgazdasági termékek kivitelének is mindig egyes legfőbb újta volt.

A régi koronázó várost a gyakoribb fejedelmi látogatások és utazások már régi idők óta fényes ünnepségek színhelyévé tették és az ország szine-java találkozott itt, a mikor országos jelentőségű ügyek foglalkoztatták a rendeket.

A közélet emez élénksége természetesen az ipari munkának is lendületet adott s a legkülönfélébb iparágak nyertek általa tápot és támogatást.

Reánk maradt városi okiratok tanúsítják, hogy mily sokféle és kiváló munkát végeztek a pozsonyi és a vármegyei iparosok.

Hogy honfoglaló őseink mindjárt kezdetben igyekeztek a hazában ipart, művészetet teremteni és meghonosítani, arról hazánk történetének lapjai bőven tanúskodnak, midőn az Árpádok korában királyaink, főpapjaink és főuraink idegen művészeket és mestereket hoznak az országba. De őseink az ipari életre is rányomták a nemzeti jelleget, amidőn a kézműipart nemzeti sajátságaikhoz és szükségleteikhez képest fejlesztették és tökéletesítették a magyar kézműves ügyességével és gazdagították azokkal az iparágakkal, melyek - mint különleges magyar iparágak, minők: az ötvösök, bőrkészítők, timárok, szűcsök, irhagyártók készítményei - a külföldön is híresek voltak.

A szervezett ipari élet itt is egyidejű lehetett a fejlettebb iparűzéssel; mindamellett a czéhek intézményéről szóló történeti adataink csak a XIV. század kezdetéről valók. Nagy Lajos idejében a czéhek működését általánosan kezdték már szabályozni; ilyenek voltak a pozsonyi mészárosok, suszterek és pékek 1376-ból származó czéhszabálzatai. A mészárosok és pékek hús-, illetőleg kenyér-elárúsítására vonatkozó, ugyancsak Nagy Lajostól 1370-ből származó rendelet Pozsony városára nézve akként intézkedik, hogy a mészárszékek és kenyérárúsok a városház mögött helyeztessenek el. Ugyanez időben a mészárosok és mészárszékek számát 28-ban állapítják meg s intézkedés történik aziránt, hogy a kiszemelt és felesketett mészárosok segédkezzenek a hatósági húsvizsgálatnál. A pékek számát 16-ban állapították meg és megbízták 310őket, hogy a kenyér helyes és pontos mértékére a hatósággal együtt felügyeljenek.

Pozsony városában többször látjuk az érintkezési pontokat a városi hatóság és a czéhek működése között, sőt ez utóbbiak némely jövedelmében, mint pl. a szűcsökében, a tanács is osztozkodott. A honvédelem is az iparosszervezetek nyilvános feladati közé tartozott, de leginkább látjuk azt, hogy a czéhek a vallásos élet külső nyilvánulásaiban vesznek tevékeny részt. Ilyképpen a czéhekbe tömörült iparosok működését a társadalom általános elismérese kísérte s közülök sokan a városokban és a vármegyében előkelő és bizalmi állásokat foglaltak el. Czéheink belélete igen tartalmas és szép képet tüntet fel. S ha egyik-másik tekintetben a czéhek működésében egyoldalú szempontokat látunk érvényesülni s egyes rendelkezésük az önzés és haszonlesés jellegét viseli is magán és habár ez is, mint minden eredeti intézmény, ha külső és önmagában rejlő korlátozások nem tartják vissza, könnyen eltávolodik egyik-másik czéljától, mindazonáltal az akkori viszonyok között az ipari munka megkívánta az ilyen szigorú szabályozást és a jó munkaerők tömörülését, amelynek sok tekintetben üdvös hatását is látták. Jellemzők e tekintetben a pozsonyi szabók szigorú szabályelvei, melyek a czék tekintélyének emelését és a mesterek erkölcsös életének fejlesztését tűzték czélul. Így: csak nős ember lehetett a czéh tagja, akinek, ha idegenből telepedett a városba, jó magaviseletéről szóló bizonyítványt kellett hoznia, mielőtt a czéhbe felvették. A nőtlen legény csakis mesterének dolgozhatott s részéről 8 napi felmondás volt szükséges, ha mesterétől megvált. A pozsonyi mészárosok szabályzata szerint az a mester, a kit a gyakori húsvizsgálatnál rossz hús elárúsításán kaptak, szigorú bűntetést fizetett; ezenkívül a mészáros szigorú kötelessége közé tartozott a vevőközönséget tisztességesen kiszolgálni.

A pozsonyi suszterek különösen arra ügyeltek, hogy a mesterek jól dolgozzanak és a ki az előírt szabályokat meg nem tartotta, annak munkáját nyilvánosan elégették, sőt magát a mestert fogságbüntetés is érte. Hasonló szellem hatotta át a pozsonyi pékek legrégibb szabályzatát, mely a jó munkára és a kenyér és a sütemény mértékének pontos megtartására fektette a fősúlyt; pl. ha valamely mester kisebb kenyeret sütött a megszabottnál, árúját a kórházi szegények javára elkobozták. Ezenkívül kötelességük volt a pékeknek arról gondoskodni, hogy a piaczi fogyasztás számára mindig elegendő kenyér és zsemlye legyen.

A pozsonyi és nagyszombati czéheknek más városokban leány- (filiális) czéhei voltak; ezek szabályaikat az anya-czéhtől kölcsönözték, melyhez bizonyos függési viszonyba jutottak. Egy czéhnek több fiókja volt, rendszerint a környékbeli városokban és helységekben, úgy hogy az anya-czéh a többi fiókok középpontja volt. A czéhek működésében a felebaráti szeretet is jellemzően domborodott ki s ez érzelemtől sugalt különféle jótékonysági intézményeket is istápoltak, mint: a betegsegélyezést, betegápolást, a halottaknál való virrasztást stb. A czéhek beléletét a családias szervezet jellemzi: a czéhmester gondviselője, vezetője, védője volt az iparosoknak. E mellett a czéh pénzeit kezelte; ellenőrizte a mestereket és munkájukat, a vétkesek fölött bíráskodott s végül minden összejövetelnél, akár gyűléseken, akár lakomákon, ő elnökölt. Ez utóbbi minőségben, - a mi úgy látszik, elég gyakori funkcziója volt - a czéhmestert lakomamesternek is nevezték, pl. a nagyszombati lakatosok czéhszabályaiban. A czéhmesteren kívül még a következők végeztek közteendőket a czéhek körében, ú. m. az atyamester, ki a legények ügyét-baját intézte, a dékán, ki a segédeket a munkakeresésben támogatta, a mívlátómesterek, kik a czéhmestert abban támogatták, hogy az iparosok műhelyeit, boltjait látogatták és a piaczra vitt árúkat vizsgálták. A nagyszombati lakatosoknál s más városok czéheinél ezenkívül a czég legifjabb tagja a czéh-előljáróság számára különféle szolgálatokat is végzett.

Az inasügyre is nagy súlyt helyeztek a czéhek, különösen a tanuló tiszteséges, erkölcsös életmódjára és a szakmájában való pontos kiképzésére. A pozsonyi pékek szabályaiból megtudjuk, hogy az inasnak tisztességesnek, illemtudónak kellett lennie; otthon és az utczán köszöntenie kellett a mesterén és annak feleségén kívül a legényeket és minden tisztességes embert; tilos 312volt fecsegnie, de ha a legények valami rosszat beszéltek a mester vagy annak családja felől, azt tartozott besúgni a mesternek.

A legények kiképeztetése és a vándorlás tekintetében a pozsonymegyei iparos czéhek az általánosan ismert intézkedéseket tartották szem előtt, de voltak ezektől eltérő intézkedések is, minő pl. a nagyszombati szabóké, a hol a czéhbe felveendő legénynek először "a város tagjává" kellett lennie. Kiváló érdekűek a czéhektől reánk maradt czéhlevelek és a czéhek pecsétjei, mely utóbbiakban Pozsony városa hazánk egyik legérdekesebb és leggazdagabb gyűjteményével rendelkezik.

Az alábbiakban közöljük a Pozsony vármegyében talált czéhlevelek lajstromát, a zárjel közé tett keletkezési évek feltüntetésével.

Pozsony város és a vármegye iparának mai fejlettsége az országban az elsők között áll. Pozsony városa, gyárainak számánál fogva, a főváros után az első, a vármegye pedig a hatodik helyet foglalja el. De nemcsak a gyári üzemek száma, hanem az egyes iparágak kiváló jelentősége is az ország iparának egyik góczpontjává teszi Pozsonyt, mely körül a vármegye többi városai jelentékeny gyáraikkal és kézmű-iparukkal csoportosulnak.

Az iparosnépesség százalékarányának feltüntetése inkább csak a nagyobb városokban lévén helyén, ide iktatjuk, hogy Pozsonyban 1869-ben az iparosok az összlakosság 16.88%-át, 1880-ban 16.58%-át, 1890-ben 21.08%-át tették; ez utóbbi százalékkal Pozsonyt csak a főváros és Kassa előzik meg a 313sorrendben. A gyáripar fejlődése az utóbbi években rohamosan halad s ma már mintegy 95 különféle és jelentékenyebb ipartelep működik a vármegyében, ide nem számítva még 34 jelentékenyebb mezőgazdasági szeszgyárat.

Az ipari termelés következőkép oszlik meg:

Áttérve az egyes fontosabb iparágaknak az idők folyamán történt fejlődésére és jelenlegi állapotára, a vasiparral kezdjük a leírást.

Miután sem Pozsony vármegyében, sem közelében nincsen vasbányászat, amely olcsó nyersanyagot adna a vasiparnak, inkább a kézmű-iparilag űzött vasművesség fejlődött ki, míg a gépgyártás csak a legszűkebb keretben mozgott. Ma is inkább csak gazdasági gépet és gőzkazánt állítanak elő, régebben pedig jórészt javításokra szorítkozott a munka és ezenkívül szesz- és sörfőzőknek készítettek gépberendezéseket és egyéb kisebb gazdasági kézi gépeket. A műlakatosság azonban már régi időtől fogva kiváló helyet foglal el a vármegye iparában. Pozsony város régi számadásaiban 1314. évtől kezdve találkozunk a lakatosok különféle munkáival, melyek a szorosan vett épület- és műlakatos-ipar körébe eső munkákon kívül még az óraszerkezetek készítéséből és fegyverek javításából állottak. Hasonlóképpen a nagylévárdi "habánusok", kik a XVII. század elején telepedtek le, élénken űzték a lakatos-, különösen a szerkovács- és késes-ipart.

Az 1865-ben Pozsonyban rendezett ipar-, mű- és régiség-kiállításon 6 lakatosnak a munkája tünt ki, a később tartott nagy tárlatokon pedig az itteni lakatos-ipar az egész országban közelismerést vívott ki magának. A lakatosoknál 315jóval több kovács volt a vármegyében, kikről a pozsonyi számadások szintén már az 1379-iki adókönyvben tesznek említést: bádogos már kevesebb volt.

A kocsigyártás szintén régi idők óta virágzott s az itt készült kocsik nemcsak a felvidéki megyékben voltak elterjedve, hanem a Délvidéken, sőt a Balkán államokban is, a hová a Dunán szállították. Különösen csinos kocsikat készítettek Pozsonyban; a megyében pedig a könnyű s ezért általánosan kedvelt bazini szekereket készítették s a 70-es évek elején mintegy 140 kerekes 80 munkással dolgozott. A kocsigyártás Pozsonyban máig is megtartotta jelentőségét s az itt késztett csinos hintók és vadászkocsik külföldön is keresettek.

A különleges vasfeldolgozás terén figyelmet érdemel a zománcz-edénygyártás, melyet hazánkban csak az újabb időben honosítottak meg. A ligetfalvi gyár öt évvel ezelőtt keletkezett. A pozsonyi kábelgyár nemcsak a belföldi szükségletre dolgozik, hanem a jelentékenyebb külföldi, sőt tengerentúli piaczokra is sok gyártmányt szállít.

A villamossági ipar az utóbbi években kezd lendületet venni Pozsonyban; a villamos áramszolgáltatáson kívül, kisebb dinamogépek előállításával is foglalkozik. Az 1901-ben alkotott városi villamos mű áramszolgáltatása mind világítási, mind erőátviteli czélokra rövid idő alatt annyira növekedett, hogy máris a mű nagyobbításáról kell gondoskodni. A világítási czélokra szolgáló villamos áram hektowattonként 6.5 fillér, ipari (erőátviteli) czélokra pedig csak 3 fillér, mely utóbbi olcsó díj okozza azt, hogy a villamosságnak hajtóerőre való alkalmazása napról-napra terjed az iparban. E körülmény jelentősége főleg a kézmű-ipar föllendülése szempontjából domborodik ki.

A borostyánkői rézhámor már a régibb időben szolgáltatta a rézműveseknek különösen a szeszgyári berendezésekhez való anyagot; jelenleg a belföldi vasúti és hajózási szükségleteket fedezi.

A fazekasok már hajdan is jelentékenyek voltak és edényeiket hajószámra vitték Pestre és a déli vármegyékbe; különösen kiváltak közülök a pozsonyi, dévényi, modori, stomfai és nagylévárdi fazekasok. Leginkább a modoriak űzték nagyban mesterségüket, a stomfai és nagylévárdi fazekasok pedig tetszetős alakú fehérszínű korsókat készítettek. Egyik-másik fazekas ezenkívül ma is figyelemre méltó sikerrel készít értékesebb s leginkább magyar motivumokkal ékített dísztárgyakat.

A téglagyártást régebben a pozsonyiak és nagyszombatiak, ma kívülök még a dévényújfalusi és bazini gyárak űzik és termékeiket a szomszéd Ausztriába is kiviszik. Készítenek alagcsöveket és jóminőségű fedélcserepet is.

A régóta működő máriavölgyi palakőfejtőnek a termékei ma is inkább csak az állam és a közeli vidék szükségletét fedezi.

316E helyen felemlítjük még a pozsonyi fedéllemez- fa-czement és szigetelőlemez-gyártás.

A kádárok a bortermelő vidékeken természetesen élénk ipart űztek, különösen régebben, a mikor maguk is borüzlettel foglalkoztak; kiváltak közülök a pozsonyi kádárok, kikről a legrégibb városi adólajstromok tesznek említést; ezek a Dráva tokrolatától hajókon hozták fel a Dunán a szlavóniai dongafát; de puhafából is készítettek különféle edényeket és ezek számára az Ausztriából és a Felvidékről a Vágon leúsztatott és a szeredi piaczon vásárolt fát használták. Háztartási és egyéb gazdasági faedényeket az egész vármegyében készítettek.

Az esztergályosokat, asztalosokat és ácsokat, mint különálló kézműveseket említik régi történeti adataink. Ma is híresek a meggyfából készült Ehrenhoffer-féle pozsonyi szivarszipkák, pipaszárak és sétabotok.

Az építkezéshez szükséges nyersanyagot vízi erőre berendezett fűrészmalmok állították elő, melyekből a 70-es években az egész vármegyében 6 volt üzemben s ezenkívül 2 pozsonyi falemez (furnir)-gyár. Újabb időben keletkezett Pozsonyban egy falmez- és dobozgyár.

A jelenlegi gőzfűrészek helyzete nehéz, mert Németország a megmunkálatlan fatörzseknek hazánkból való bevitelét vámmérséklésekkel segíti elő, ellenben a fürészelt fára oly magas vámot vet, hogy kivitelünk csaknem lehetetlenné válik és így fűrésztelepeink a külföldi piaczokon nemcsak a nyersanyagoknál, hanem a fűrészelt áru tekintetében és hátrányt szenvednek németországi verseny miatt.

A míg az asztalos- és ácsipart különösen Pozsonyban jelentékeny mérvben űzik, úgy hogy iparosaink a szomszéd osztrák városokban is dologznak, addig a bútoripar Ausztria versenye miatt szenved s nem tud fejlődni, habár elég tehetséges bútoriparosaink vannak.

A bőrt készítő és feldolgozó iparágak, mint a melyek a ruházati szükségleteket szolgáltató munkakörhöz tartoznak, Magyarországon már a régi időkben is nagy jelentőségre tettek szert s a legtöbb e szakba vágó mesterség őseinknek, mint hadviselő népnek, foglalkozásánál és szükségleteinél fogva, különleges magyar ipart alkotott s már korán kifejlődött.

Pozsony vármegye fejlettebb marhatenyésztése elegendő nyersbőranyagot nyújtott ez iparág számára és az e szakba vágó iparosok száma is jelentékeny volt; pl. a XIV. századbeli régi oklevelek egymagában Pozsonyban 18-20 timárt említenek.

A czipészeknek 1376-ból eredő czéhszabálya eléggé mutatja, hogy ez iparosok mily kiváló szervezettséggel rendelkeztek. Említésre érdemes, hogy czipészsegédek sztrájkszerű mozgalmáról is jelentenek 1516. évbeli történeti kútforrásaink, amennyiben a segédek tömegesen beszüntették munkájukat s a mesterek kénytelenek voltak a legények javára engedményeket tenni. 317Jelentékenyebb bőrgyártás a vármegyében ezelőtt nem volt s a kereskedők a külföldi bőrgyártmányokon kívül főleg a szomszéd vármegyei Brezováról és Németprónáról hoztak bizonyos bőrfajokat. Pozsonyban, Nagyszombatban, Modorban, Somorján és más helységekben csak timárok készítették a bőrt. Újabbi időben is nehézségek merültek fel a bőrgyártás fejlődésével szemben; ilyen volt pl. az a körülmény, hogy általában nem fordítottak kellő gondot a nyersbőrnek teljesen sértetlen lefejtésére, a minek következtében a bőrökön sok bemetszés fordul elő, úgy hogy egész nagy bőrdarabot, mint a minőkre számos iparágnak, pl. a kocsigyártásnak szüksége van, itteni bőrgyártásunk ritka esetben termeli.

A finombőrgyártást ma a pozsonyi gyár képviseli, a mely termelvényeit Ausztirába is szállítja, de ezenkívül Németországba és a keleti államokba is jelentékeny kivitele van. A bőrgyártás a nyersanyag aránylagos drágaságával küzd, a mit e vármegyében a Németországba való nyersbőrkivitel nagyban fokoz.

A sörte- és szőripar terén a pozsonyi kefegyár nagy hírnévre tett szert és hazánk egyedüli jelentékeny vállalata, mely a belföldi szükséglet fedezésén kívül külföldre, leginkább Angolországba, a tengerentúli fogyasztó-piaczokra viszi ki gyártmányait.

Pozsony és a vármegye szövőipara hajdan jóhírű volt s legrégibb történeti adataink tesznek említést róla. Vásznat is szőttek, de legfőbb foglalkozásuk a posztószövés volt; csak a későbbi időkben találunk Pozsonyban selyemszalaggyárat is, melynek gyártmányai a nagyszombati és felvidéki vásárokon keltek el.

A takácsok kézi szövőszéken dolgoztak, nagyobbrészt csak télen, míg nyáron - úgy, mint régen sok iparos - mezei munkával foglalkoztak.

A 70-es években a vármegyében 500 takács foglalkozott. A szövőgyárak versenye a kézi szövést mindinkább háttérbe szorította s a megyében Modorban és Nagyszombatban csak olcsóbb minőségű flanelt és halinaposztót állítanak elő a nép szükségletére. A pozsonyi 1865. évi kiállításon csak két szövő mutatta be munkáit. Annál jelentékenyebb e téren a gyáripar, mely különösen a posztószövés, a juta-, len- és vászongyártás, az arany- és ezüstpaszománykészítés s végül a czérnagyártás terén válik ki. Textiliparunk mai helyzetében különösen fel kell említenünk a nyersanyag drágaságát, mely a szövőipar történetében bizonyára állandó nyomokat fog hagyni.

A vármegye szövőipara általában nyugat és kelet felé is mutat kiviteli törekvéseket; így a czérnagyártás, a mely nagyobb külföldi fogyasztási 318terület szükségletét fedezi. A len-, vitorlavászon- és jutagyártás, valamint az arany- és ezüstpaszománykészítés szintén szállít az ausztirai piaczra és nyugat felé, de ezenkívül különösen a Balkán államokba való kivitelre is súlyt helyez.

A vármegyében ezelőtt több papírgyár működött, melyek nemcsak csomagoló-, szalma-lemezpapírt, hanem különféle írópapirokat is gyártottak. Ezek a gyárak egyenként átlag 25 munkást foglalkoztattak s évi termelésük mintegy 3000 mázsa papiranyag volt. Jelenleg nincsen papirgyártás a vármegyében, a minek legfőbb oka Ausztria erős versenye.

A nyomdászat Pozsonyban és Nagyszombatban virágzott; ez utóbbi helyen Telegdy Miklós esztergomi prépost 1577-ben állítja fel az első nyomdát és mindjárt a következő évben megjelenik az első sajtótermék is. Hasonlóképpen Forgách Ferencz esztergomi érsek állít Pozsonyban katholikus nyomdát, melynek egy része azonban 1644-ben Nagyszombatba, mint a katholikus irodalom akkori középpontjába helyeztetett át. Ezután Pozsonyban egy evangélikus nyomdát is látunk működni, sőt a városi levéltár adatai szerint 1678-ban a városnak is volt nyomdája. A mai nyomdászipar a kor igényei szerint működik s a legmodernebb gépeket alkamazza.

Az élelmezési és élvezeti czikkek tekintetében a vármegyében első helyen a malomipar érdemel említést.

Pozsony városában a malomipar, a legrégibb adatok, az 1379. évi adólajstrom tanúsága szerint, sűrűn űzött foglalkozási ág volt és a liszt nemcsak a helyi és vidéki fogyasztás számára volt rendelve, hanem fontos kiviteli czikk is volt.

A malmok túlnyomó része vízi erőre volt berendezve, később azonban már több gőzmalom is működött Pozsonyban és a vármegyében.

A pozsonyi vízi malmok a Duna és a Vödricz-patak mentén feküdtek. Kezdetben az e patak mellett működő mind a kilencz malom részvénytársaság tulajdona volt, mely 1844-ben 320,000 forint alaptőkével alakult s vette meg a malmokat, később azonban a malmok részint magántulajdonba mentek át, részint bérbe adattak, kettőt pedig műmalommá alakítottak át. A malmok többnyire bánáti gabonát őröltek s a lisztet Ausztriába, főképp Cseh- és Morvaországba, egy részét pedig Németországba szállították.

A legnagyobb gőzmalom a 25 lóerejű gőzgéppel dolgozó s a fentebb említett vízi malomból műmalommá átalakított malom volt.

A 70-es években három gőzmalom volt üzemben Pozsonyban, ezenkívül egy Szereden és egy Duna-Szerdahelyen.

319A vármegye többi helységeiben számos vízi malom működött ez időben, úgy hogy a molnárok száma a vármegyében 500-nál többre rúgott és ezek több, mint 300 munkást foglalkoztattak.

A malomipar jelenlegi helyzetét különféle tényezők, nevezetesen a szállítási díjak alakulása és a gabonabeszerzés, illetőleg a gabonaárak befolyásolják. A gőzmalmok, helyzetüknél fogva, a nyugati lisztkivitelre fektetik a fősúlyt, bár e tekintetben az osztrák malmok versenyével kell küzdeniök, melyek a magyar gabonabeszerzésnél kormányuktól jelentékeny kedvezményeket élveznek.

A vármegyében két jelentékeny gőzmalom működik, ú. m. a pozsonyi gőzmalom és a dunaszerdahelyi gőzmalom r.-t.

A pékek, miként már előbb láttuk, régi időtől fogva jelentékeny számban működtek, süteményük általában közkedveltségnek örvendett; különösen régi idő óta híresek és külföldön is elterjedtek a pozsonyi mákos és diós patkók és a pozsonyi kétszersült.

E vármegyében a czukorgyártás már régóta jelentékeny iparág s azelőtt is jól berendezett, nagyobb munkaerővel rendelkező gyárakban dolgoztak. Jó czukorrépatermő területüknél fogva és alkalmas közlekedési eszközeik miatt éppen Pozsony és Sopron vármegyék voltak az elsők, a hol czukorgyárak keletkeztek s most is a gyáraknak csaknem a fele e két vármegyében van. Az első czukorgyárat Pálffy herczeg jószágkormányzója létesítette 1830-ban Nagyfödémesen. Ez a gyár, mely az ország második ily gyára volt, már a következő évben kezdte meg üzemét. Az első évi termelés mennyisége 3.500 b. mázsa répából, 142.5 mázsa czukor adott. A Csallóközben, Bősön is volt egy czukorgyár, mely annak idején a vármegye legnagyobb ipartelepe volt s évenként 8-10000 mázsa czukrot termelt, a gyártási időszakban pedig mintegy 170 munkást foglalkoztatott; az üzemhez szükséges motorikus erőt 18 lóerejű gőzgép szolgáltatta. Ezenkívül még Pozsonyban és Nagyszombatban működött egy-egy czukorgyár. Mindezek a gyárak az idők folyamán megszünvén, jelenleg három nagyobb czukorgyár van a vármegyében üzemben: úgymint a nagyszombati gyár (1867-ben alapítva), a mely kiváló berendezéssel bír és évi termése ez időszerint mintegy 170,000 mm. nyersczukor; a diószegi czukorgyár (1868-ban alapítva), mely jól berendezve a legnagyobb termelőképességgel bír, a mennyiben évi termése mintegy 195,000 mm., túlnyomó részben nyersczukor; de részben finomított czukrot is gyárt; s végül a magyarfalvi gyár (1870-ben alapítva) évi átlagos 120,000 mm. termeléssel.

320Megemlítendő még a régi pozsonyi csokoládégyár, melynek a helyén ma is egy jól berendezett csokoládégyár működik.

A malátagyártás a vármegyének szintén egyik jelentékeny iparága. A Duna balpartja ugyanis az ország legjobb árpatermő vidéke, melyben az összes bevetett terület 23.38%-át foglalja le és ezzel a terménynyel több terület van bevetve, mint akár rozszsal, akár búzával.

A malátagyárak a belföldi szükséglet fedezésén kívül Ausztriába, Németországba, Svájczba és Francziaországba szállítják terméküket.

A sörgyártást régebben vagy a városok, vagy vidéken a földesurak tulajdonában rendszerint bérlők űzték. Így Pozsonyban és Nagy-Szombatban volt egy-egy városi sörgyár, továbbá Malaczkán, Csesztén, Szt.-Jánoson, Máriavölgyön, Stomfán, Nagylévárdon és Czifferen volt egy-egy uradalmi sörház; ezenkívül Szentgyörgyön, Alsónyárasdon, Alsócsöpönyben és Somorján is készítettek sört.

A vármegye 1864. évi összes sörtermelése, a mikor tíz sörföző volt üzemben, 31,458 b. veder volt, melyért 30,123 forint 56 kr. adót fizettek.

Az 1898/99-iki termelési évadban Pozsony vármegyében 8 sörföző volt, azaz a legtöbb az országban. Ezek a helyi fogyasztásban kedvelt sört állítanak elő; általában véve azonban ez az iparág a szomszéd Ausztria s nem kevésbbé a fővárosi gyárak versenyével küzd.

A vármegye belterjesebb mezőgazdasága mellett természetesen a szeszgyártást is mindig élénken üzték; de az üzemben levő gyárak száma a termelés viszonyain kívül a szesz piaczi árától és a mindenkori adózási rendszertől függött; volt olyan idő nem egyszer, pl. a 70-es években is, a midőn a szesz ára igen alacsony fokon állott és a lanyha kereslet miatt a termelvények eladása nehézségekbe ütközött, e mellett az adó is úgy reá nehezedett a gyártásra, hogy ilyenkor a legtöbb szeszgyár szünetelt.

A mezőgazdaságiak mellett nagyobb ipari szeszgyárak is működtek az utóbbi időig, a míg a szeszadó reformjával ezeknek el kellett tünniök s ez időszerint a vármegyében egy jelentékeny ipari szeszgyár és finomító van Felső-Szeliben, míg a mezőgazdaságiak közül mintegy 34 kisebb-nagyobb szeszfőző van üzemben; ebből jelentékenyebb mintegy 12 gyár. Pozsony vármegye a legtöbb mezőgazdasági szeszfőzővel bíró vidékek közé tartozik.

A szeszes italok készítése Pozsonyban és a vidéken már régóta sikerrel jár. Különösen a boróka és borseprő feldolgozása, valamint a szilva-pálinkafőzés ez időszerint elég jövedelmező üzletág.

A pezsgőgyártás Pozsonyban már régen virágzik s különösen 3 gyár van régóta üzemben. Az általuk gyártott magyar pezsgő nemcsak belföldön örvend kelendőségnek, hanem külföldön s főleg Ausztriában is.