Mint hazánk más vidékein, úgy Pozsony vármegye területén is a geologiai negyedkorszakkal, vagyis a legifjabb korszakkal jelent meg az ember. Az ezen kori ember szerepléséről tanúskodnak azok az emlékek, melyek a végpusztulást kikerülve, ránk maradtak. Igaz, ez emlékek száma egészben véve jelentéktelen, de a jelentéktelenség részben arra is vezetendő vissza, mivel a negydkorszak ifjabb képlete, az alluvium homok-, kavics- és iszaprétegei, helylyel-közzel már sok méternyi magasságban elfödik a régibb képlet: a diluvium képződéseit, maguk alá temetve az akkor élt emberek műkészleteit is.

Hogy a kőkorszaki ember Pozsonymegye emelkedettebb területein valósággal szerepelt, azt azok a kőből készült eszközök bizonyítják, melyek itt-ott előkerültek. Így került elő a Fuchsleiten nevű pozsonyi réten egy kő csákánytöredék. Szintén a pozsonyi határból való az a pompás bazalt-buzogányfej, mely fúrott nyéllyuka miatt nevezetes. A Pozsonytól távolabbra fekvő Darnó, Kiliti, Lipót, Remete, Stomfa, Szentgyörgy határaiban előkerült prehisztorikus kőeszközök azonképp a pozsonyi medenczének a kőkorszakban való lakottságáról tanúskodnak.⁰ A Rohrbach és Detrekő-Szentmiklós között levő területen egy átfúrt kőszekercze került elő, mely jelenleg a pozsonyi evang. liczeum gyűjteményében őriztetik. Még fontosabb Szomolány vidéke, hol egy prehisztorikus őstelep nyomára akadtak, mely egyebeken kivül, számos kőszerszámot szolgáltatott. Hegyen, Kossut közelében, egy szép kőszekercze került elő, mely a pozsonyi kath. főgimnázium tárába jutott.¹ Azon kőeszközök nagy részét, melyek ez idő szerint Spitzer Mór széleskúti gyűjteményeiben és a pozsonyi királyi főgimnázium régiségtárában őriztetnek, szintén Pozsony vármegye területén találták. E leletek e szerint biztosítanak arról, hogy idővel, szerencsés körülmények, földomlások s ásatások következtében még több lappangó, rejtett történetelőtti kincs fog napfényre kerülni.

Ma már Európaszerte mindinkább az a történeti tan kerekedik felül, hogy a kőkorszakra a bronzkorszak következett. Az úgynevezett rézkor összeesik a kőkorszakkal, epizódja annak és nem külön kor.² Okadatolja e nézetet az a nevezetes körülmény, hogy a réz anyaga, lágyságánál fogva, alkalmatlan volt mindazon eszközök készítésére, melyekre az ősembernek szüksége volt. Rézből keményfavágásra alkalmas szekercze, balta nem készülhetett, fúrásra és éles metszésre szolgáló eszközök sem. A termés-állapotban előkerült rezet az ősember csak másodsorban, úgy mint a termés-aranyat is csupán 498csak dísz- és jelvényes tárgyakra használhatta fel. A kő, a kemény üledékes- vagy merev roham- és kovakőnem szolgáltatta a szükséges anyagot, melyből az ember szekerczét, fűrészt, gyalut és egyéb nélkülözhetetlen házi szerszámot készíthetett. Az a régi rézvéső tehát, melyről mint pozsonyi leletről egy régibb feljegyzés tesz említést,³ nem vehető egyéb értelemben, mint a hogyan azt az imént mondottuk.

A bronzkor beálltakor megyénk területi viszonyai már nagy átalakuláson mentek át. A harmadkorszaki tenger maradványait mindinkább betöltötte a negyedkorszak özön- és áradmányképződése. Az élet: növény- és állatélet s ezzel együtt az ember is, egyre jobban bevonulhatott a hátas területről a mélyebb völgyekbe és sík területre. Hogy mennyire alantas fekvésűnek kell az akkori felszintet képzelnünk, azt legjobban azok a gyönyörű bronzvésők mutatják, melyek Pozsonyban a Duna medrében, az új, állandó híd egyik vasoszlopának alapozásakor sok méternyi mélységből felszínre kerültek.

Az előkerülő bronzok egyébiránt nem mind a tulajdonképi bronzkorba tartoznak. Mikor a Dunán túl levő részen, a római Pannóniában már nagyfejlődésű műveltség indult meg, városok keletkeztek, országútak, csatornák, hidak épültek, állóvizek lecsapoltattak, a közlekedést megakasztó vagy megnehezítő erdőséegk kiírtattak, és terméketlen ugarföldek kulturföldekké lettek, akkor a Dunán innen levő részben még mindig fenntartották magukat a műveletlen állapotok. A római Pannóniával szemben itt még mindig a barbárság állott fenn. Pozsonymegye is a barbársági területnek része volt, mégis már oly barbársági terület, mely a folyamon túli rómaiak részéről hatalmas ösztönzést kapott a művelődésre. Különösen maga Pozsony város területe volt az a góczpont, melyen a római czivilizáczió és a barbár czivilizálatlanság érintkezett. E terület vásárhelylyé lett, két nagy vidék lakossága között. Ide hozta a barbár a maga árúczikkeit: fegyvereit, ékszereit, bőrneműit, ide különösen két olyan ásványát, melyet a római örömest vásárolt a maga fényűzési szükségleteinek kielégítésére: a gránátot és az opált. A mellett e területen vonult el az a nagy közút is, mely a Duna vidékét összekötötte az északi és keleti tengervidékkel, mire a reánk maradt emlékek és leletek vallanak. Ez úton, Pozsonyon és Dévényen át, jutott északról a borostyánkő Carnuntumba, hol az nem ismeretlen lelet-tárgy.⁴

499A barbár nép, mely megyénk földjén s annak messzire nyúló szomszédságában tanyázott, a kelták voltak. Erre vall Tacitus azon állítása, hogy a kelták a jazygok szomszédjai.⁵ A jazygokról pedig tudjuk, hogy a Duna-Tisza közét s annak tovább északnyugatra terjedő részét lakták. Ezekhez a keltákhoz bojok s kordiskok tartoztak. Mig az utóbbiak mezőgazdasággal és baromtenyésztéssel foglalkoztak, addig amazok már fémbányászatot is űztek. A bojok s a kordiskok mellett a quádok és markomannok egyes törzsei is szerepeltek e vidéken, kikre vonatkoztatni véljük azt a sánczerődöt, mely Szent-Györgynél, Neustift határában, a lejtős hegymagaslaton van.⁶ A quádok és markomannok, úgymint a bojok és kordiskok is, valamennyien oly fajok, melyektől a czivilizáczióra való hajlamot el nem tagadhatni. Ezt bizonyítják azon érmek, melyek nem csekély számban e vidéken előkerülnek s általán barbár-érmek néven ismeretesek. Ez érméket Mommsen⁷ a quádoknak vagy a marmannoknak, a bécsi nummizmatikusok ellenben a keltáknak tulajdonítják. Egy Biatecus felírású érem Széleskúton, egy Nonos felírású pedig Malaczkán került elő. Egy másik Biatecus Pozsonyban, csatornázás alkalmakor a Mátyás-utczában került elő. Mai hasonló érmek lelőhelyei Konyha, Dévény-Újfalu, Stomfa. Ez érmek már erős római befolyásra vallanak.

E barbár népekre s illetve a velök érintkezésben álló rómaiakra vezetendők vissza azok a leletek is, melyek e vármegyében mindenfelé előkerülnek. Gajáron mintegy 12 darab bronz-karpereczből álló lelet került elő, mely Spitzer Mór gyűjteményében van. A különböző nagyságú bronzok a legékesebb patinával bírnak. Volt köztük néhány spirális alakú is. Stomfa vidéke a bronzok igen gyakori lelőhelye. Innen való egy bronzfigura töredéke, mely jelenleg a pozsonyi királyi főgimnázium gyűjteményében van. Stomfa különben mint ősi bronzöntő-műhely is ismertes, a mit innen való több öntvény bizonyít⁸ Másztnál lámpák, hamvvedrek, áldozati edények 500kerültek elő.⁹ Malaczkáról szép füles bronzvésők s különböző nagyságú bronzlándzsacsúcsok ismertesek.¹⁰ Itt egy új téglavető-helyiség megnyitásakor, 1902-ben több régi, részint levegőn szárított, részint égetett cserépurna került elő, melyből 7 darab Spitzer Mór és 3 darab a pozsonyi kath. főgimnázium gyűjteményében van.¹⁶ Ez urnák négyféle ornamentikával bírnak:

Néhánynak a díszitése csak öt egyenes vonalból áll:  

501Pozsony-Széleskútról bronz-lámpák és fibulák, bronz-csészék és halászhorgok ismeretesek.¹¹ Pozsonyban a Duna-utczában római és barbár agyagedények kerültek felszínre, melyek jelenleg a városi múzeumban őriztetnek.

A Csallóközben Hegy vidékén már ismételten vetett fel a földműves ásója, kapája barbár agyagedényeket. Nem ritkák itt a tumulusok sem, melyeknek szakszerű megvizsgálása már nagyon kívánatos volna.

Hogy a római forgalom itt a határterületen és az északra vezető nagy kereskedelmi út mentén élénk volt, azt a gyakori római éremleletek kétségtelenné teszik. Római érmek, nevezetesen Hadrian-, Antonius Pius- és Faustina-érmek Másztnál vetődtek fel.¹² Magyarfalva, Jakabfalva, Pozsony, szintén gyakori érem-lelőhelyek. Más régiség-maradványok pedig azt bizonyítják, hogy a rómaiak, bár e terület nem is tartozott az imperiumhoz, bizonyos tekintetben mégis védnökségi jogot gyakorolhattak felette, mert e helyütt állandó római telepedések mutathatók ki. A Leg. X. bélyegzővel ellátott római téglák, vízvezető csövek, sőt egy római fürdő maradványai is Stomfán maradtak fenn.¹³ Római alapfalakra találtak Mászton.¹⁴ Egy római őrtoronynak a pozsonyi Várhegyen való hajdani létezése alig vonható kétségbe.¹⁵ Ugyancsak Pozsonyban a primási (most városi) bérház alapjának ásásakor 502a Lőrinczkapu-utczában római alapfalakra találtak, melyek oly szilárd minőségűek voltak, hogy szét kellett őket robbantani. Innen a római téglákat és faltörmelékeket szekérszámra hordták a Dunába. Bélyeges téglákból Esztergomba is küldtek a primási múzeumnak. A városi múzeum is bír innen bélyeges téglákat, valamint néhány magános gyűjtő is. Egyes téglákon a Leg. XV. Apollinaris, valamint az Atilius Firmas bélyegek olvashatók. Ugyancsak itt került elő egy női csontvázat tartalmazó sír is. A csontváz mellett üveggyöngysor feküdt. A Motesiczky-féle ház területén ugyancsak a Lőrinczkapu-utczában azonképp római alapfalakra bukkantak, valamint római érmekre is. A primási bérház előtt, 9 lábnyi mélységben megtalálták a római útat is. Az új csatornázás alkalmával a Klarissza-utczában 3 római bronzfibula került elő 2 méternyi mélységben. Ugyancsak az említett csatornázáskor a Mihály-utczában több római ezüstérem került elő.

A római időszak megszűnése után, a Duna balparti vidékeinek ethnografiai képe is megváltozik. A quádok és markomannok elenyésznek, valószínűleg összeolvadtak a fajrokon vandalokkal és gepidákkal. Hogy a hunok mit és mennyit bírtak megyénkből, azt meg nem mondhatjuk. Az avaroknak itten való szereplése már bizonyosabb. Tudjuk, hogy birodalmuk határa az Ennsig terjedt s így Pozsonymegyét is ők tartották megszállva még azontúl is, hogy a dunántúli avarság hatalmát a frankok megtörték. Ez időből valók lehetnek azok az áttört mívű bronzkapcsok, melyek Pozsonyban kerültek elő. Idővel a Duna balpartjára szorúlt avarok is, a keresztény hit elfogadásával, beolvadtak az újabb népelemekbe. Még mielőtt a keresztények nagy hadi sikereket aratták volna, Északnyugat-Magyarországot szlávok lepték el, kik Cseh- és Morvaországból húzódtak le a Dunáig. Lassanként megalakult a morva-szlávok országa. Ezzel új művelődési korszak ébredt vidékünkre. Ekkor kapta Pozsony a szláv Vratislaviából későbbi német nevét. Ekkor virúlt fel Dévény s az egész Morva-Vág folyammellék. E művelődési korszaknak, a X. században, a magyarság megérkezése, a honfoglalás vetett véget.