Alistál, magyar község 192 házzal és 1098 ev. ref. és róm. kath. vallású lakossal, a kik között az ev. reformátusok vannak túlsúlyban. Nevét többen onnan származtatják, hogy hajdan itt lettek volna a királyi istállók. Annyi tény, hogy egy 1268-iki oklevél az innen egy órajárásnyira fekvő Szakálosról akként emlékszik meg, hogy ott voltak a királyi ménesek és ott laktak az istállómesterek. Alistálnak csak 1391-ben találjuk első írott nyomát. A néphagyomány azt tartja, hogy a község első telepsei a Lubinszky, Mady, Bozsaki, Ramocsay és Radványi családok voltak. A községhez tartozó dűlők közül a Péterháza és a Bödeháza nevűek régi birtokosok neveit látszanak megörökíteni. A mult század első felében a László család volt a földesura. A községben két templom van. A református templom késői gót stílű és a XV. században épült, a katholikus templom pedig 1786-ban. A mult század elején a községhez tartoztak: Belle, Hidvég, Karáb és Petény puszták. Ezek közül Belle puszta Billye néven már 1296-ban van említve, István fia László birtokaként. Most cak Hidvég puszta és Jázó major tartozik ide. A község körjegyzőségi székhely. Postája van, távírója és vasúti állomása pedig Felistál-Nyárasd.

Almás, tót kisközség, melynek 199 háza és 1126 róm. kath. vallású lakosa van. A XIII. században Jablam néven pozsonyi várbirtok volt. 1553-ban az akkori portális összeírásban Serédy Gáspár 12 portával szerepel. Német neve Apfelsbach, tót neve pedig Jablonove volt. 1708-ban a császári zsoldosok két ízben felégették. A mult század elején a Pálffy-herczegi család volt az ura, azután a Pálffy-Daun grófoké lett s ma is Pálffy-Daun Vilmos grófnak van itt nagyobb birtoka. A község postája Lozornón van, távírója és vasúti állomása pedig Zohoron. E községhez tartoznak Fenyves erdészlak, Gasparovich malom, Mareinkovich malom és Prahovna erdészlak. A község róm. kath. temploma 1693-ban épült.

Alsócsölle, felsőcsallóközi kisközség, 38 házzal és 252 magyar és német, de túlnyomó számban németajkú, erősen magyarosodó lakossal, a kik vallásra nézve nagyobb részben római katholikusok. Postája Misérd, távírója és vasúti állomása Püspöki. Az idők folyamán e község nevét Csörle, Chellje és Csellye alakban találjuk említve. Német neve Unter-Waltersdorf volt. Első okleveles nyomára 1287-ben bukkanunk, a mikor Benedek fia Pál, pozsonyi kanonok, itteni részét a pozsonyi Szent Üdvezítőről nevezett egyháznak adományozza. 1295-ben egy perben szerepel, melynek következtében a pozsonyi alispán e birtokot Akali Benedek fiainak ítéli oda. 1338-ban Uzuri Döme ispán birtokaként szerepel, melyet tőle Lukács nevű nemes zálogban bírt. 1375-ben az esztergomi érsek birtoka volt. A XV. században Korner János kapott kir. adományt e községre. Utódai női ágon a Csarada és a Tomka családok voltak, mely két rész most Tomka Nándorné birtokában van. Az 1553-iki összeírás alkalmával az érsekségnek 7 és Farkas Ignácznak 4 portája adózott. 1647-ben a Karner, 1787-ben a Klobusiczky és Udvarnoky család, a mult század elején Pálffy gróf és a Brogyányi örökösök voltak a birtokosai. A községben egy régi és egy újabb úrilak van. Az újabbikat Czilchert Róbert építtette át egy régibből; ez Novotha Józsefnéé lett, de most Sprinczer János és neje Nyitray Mária tulajdona, a régiebbi pedig most özv. Tomka Nándornéé, a ki azt anyai részről örökölte. A községet 1830-ban árvíz pusztította, 1831-ben és 1872-ben a kolera tizedelte, 1886-ban pedig nagy része leégett. A községhez tartozik Szent-Péter puszta, mely azelőtt a cziszterczita rendé volt, most pedig az államé.

Alsócsöpöny, a kis magyar Alföldön, a szered-nagyszombati vasútvonal mentén fekvő tót kisközség, mindössze 46 házzal, melyben 398-an laknak. Vallásuk róm. kath. E község régi történetét nem ismerjük. Legrégibb nyoma az 1553-ból való portális összeírásra vezethető vissza, a mikor itt Tárnok Jánosnak csupán két portája adózott. 1672-ben praedium volt 5 lakossal. A mult század elején német nevével is találkozunk Unter-Csepen alakban és ugyan e század második felében a Vrana, Szászy és a Tomanóczy családok voltak a nemesi birtokosai. Ez időben itt serfőző-ház is volt. Templom nincs a községben. Postája, távírója és vasúti állomása Szered.

Alsódiós, a Kis-Kárpátok alatt fekszik. Tót kisközség, 221 házzal és 1199 róm. kath. vallású lakossal. Ősrégi község, melyet hajdan, a mikor lakosai tótok voltak, Tótdiósnak, a mikor pedig újabb telepítés által német 27község lett, Unter-Nussdorfnak és Windisch-Nussdorfnak neveztek. A vöröskői vár tartozéka volt és a várbirtok sorsában osztozott. Egy 1536-ből való oklevél mezővárosnak nevezi. Érdekes egy XVI. századbeli oklevélben foglalt az a kijelentés, mely szerint, a mikor a község lakosai németek voltak, kimondották, hogy "dulden unter sich keinen Pemen", vagyis, hogy az itteni németek nem tűrnek maguk között cseheket, a kik alatt nyilván tótok értendők. Ez a határozat azonban nem gátolta meg azt, hogy lakosai már 1736-ban tisztán tótok legyenek. A Rákóczy-féle szabadságharcz alatt a császáriak kétszer felgyújtották a községet. Kath. temploma 1518-ban épült és nagyon érdekes gótikus részletei vannak. Az egyház értékes régi szentségtartót őriz, melyet az 1694-ből való canonica visitatio is már réginek említ. A szentségtartónak egy része azonban már át van alakítva. Van még ezenkívül egy ezüst-kelyhe is, melyet Simon Katalin 1615-ben ajándékozott az egyháznak. A község felső végén áll a Szent Háromság-kápolna, melyet 1715-ben, az akkor dúlt pestis emlékére építettek. Mindvégig a vöröskői vár tartozéka volt és ma is id. Pálffy János gróf a birtokosa. Hozzá tartoznak Javornik, Koza, Sisoretni vadászlakok és Szolirov major. Postája Felsődiós, távírója Szomolány.

Alsódombó, a Kis-Kárpátok alatt fekvő kisközség, 113 házzal és 603 tótajkú, róm. kath. vallású lakossal. Ősi község, melyet IV. Béla 1262-ben Serefel comesnek adományozott, a mit 1270-ben V. István is megerősített. A község már a pápai tizedszedők jegyzékében is szerepel; de plébániája már a XIII. században fennállott. Előbb a vöröskői vár tartozéka volt, de az 1553. évi összeírásban Nagyszombat város a birtokosa és 20 portája adózik, 1647-ben és 1787-ben a nagyszombati plébánia. A mult század elején Unterdubován néven, a nagyszombati káptalan birtoka volt. Mostani kath. temploma a XVIII. század végén épült. A községnek van saját postája, de távírója és vasúti állomása Nagyszombat.

Alsójányok, felsőcsallóközi magyar kisközség, 34 házzal és 246 róm. kath. vallású lakossal. E községnek első okleveles nyoma 1287-ben jelentkezik, a mikor is Januk néven említik. 1310-ben Jánoki Jakab a birtokosa, a ki itt szolgájának tekintélyes földbirtokot és kúriát adományoz. 1346-ban a pozsonyi káptalan Streiz Marchard pozsonyi polgárt iktatja e birtokba. 1368-ban Samothi György fia János felesége panaszt emel Saápi János fia Péter ellen, hogy e birtokát elfoglalta. 1394-ben Georgius de Ianyuk kir. ember nevében szerepel. 1402-ben Jamnik tót nevével is találkozunk, a mikor Monostori Berzéte Miklós van birtokosául említve. Az 1553-ból való portális 28összeírásban Alsó-Iányok néven, az ó-budai apáczák birtokául van felvéve 13 portával. 1647-ben a pozsonyi apáczáké és 1787-ben a vallásalapé. Később az Esterházy grófi, majd a Zichy grófi család birtoka lett. A község határában pogánykori őrhalmok láthatók. A falu postája és távírója Nagymagyar.

Alsókorompa, tót kisközség; 194 háza és 1481 róm. kath. vallású lakosa van. Körjegyzőségi székhely. Az Árpád-házi királyok korában három Korompa volt a vármegyében és pedig Alsó-, Felső- és Közép-Korompa, mely utóbbi a XVIII. században Alsókorompába olvadt. Egyébiránt ez a helynév a középkorban többféle változatokban szerepel. Így egy 1256-ból való oklevél Tetz-nek nevezi, egy 1330-ból való pedig Kremphföldnek. Később azután Kromph, tótul Krupa, vagy Dolna-Krupa néven is szerepel, sőt a mult század elején Unter-Krupa német néven is. Egy 1256. évi határjáró levélben Kurumpa és Kysep-Kurumpa, vagyis Közép-Korompa van említve, a mikor Petk volt az ura. A XIII. század vége felé már a Korompai család van említve birtokosául. Hajdan Stibor vajdának vára is volt itt, melyet a morvák elfoglaltak, de Stibor vajda ismét visszahódította. 1462-ben Sárosfalvi Nehéz Mihályt és testvéreit iktatták e birtokba, de 1489 körül Spáczay János és Boldizsár kaptak itt Mátyás királytól adományt. 1534-ben Csellyei Mártont és Balázst találjuk itt, később pedig Nagyváthi Antalt is. Az 1553-iki összeírásban Kéméndi Péter 16, Spáczay Márton 8 és Dobsa János 5 portával szerepel. 1572-ben az Olgyay, a bessei Farkas, a Gyulai, a Rádai, a Ramocsaházi családokat találjuk a birtokosok között, 1585-ben a Halácsy és a Latkóczy családokat is. A Halácsy-féle részbirtok 1596-ban Ramocsaházy Györgyé lett. A Spáczayak tovább is szerepelnek a birtokosok között, de 1682-ben még a Dersffy, Gyulay, Lévay, 1726-ban a Ghillányi és 1749-ben már a Brunswik családok is. 1762-ben a Spáczay-féle birtok már a Sándor család kezén van, mely azt Brunswik Antalnak és nejének, Adelffy Máriának eladja. Ekkor a Brunswik családon kívül még a Kürtessy, Nedeczky, Ghillányi, Szászy és a Balogh családok szerepelnek birtokosokként, több kisebb nemesi birtokossal együtt. 1813-ban Révay Pál báró itteni birtokrészét, mely azelőtt a Baloghoké volt, Brunswik József grófnak adja el. 1816-ban Alsókorompán 74 kúria volt, melyek közül a Brunswik grófi család 35-öt bírt, míg a többi, 39 kisebb birtokos között oszlott meg. Mostani nagyobb birtokosa Chotek Rezső gróf, kinek itt nagyobbszerű kastélya és ritka terjedelmű, szép parkja van. A kastélyt, mely kiváló műemlékeket és híres mesterektől származó számos régi festményt tartalmaz, még a Brunswik család építtette. Többek között képviselve vannak Bassano, Holbein, Kupeczky, Brenghel, Pellegrini, Diebaldi, Palma, Salvator Rosa, Sneider, Tizian, Rubens, Claude Lorain, Tenniers és más mesterek. Az első emeleti nagy terem érdekes freskókkal van díszítve. A kastélyban Beethowen is több izben megfordult és néha hosszabb időt töltött itt. Közelében külön színházépület is van. Az ide tartozó parkban áll Ferenczy szobrász emlékműve, melyet Brunswik József grófné, férje iránti kegyeletből emeletetett. A díszes családi sírbolt a r. kath. templom mögött áll. A község plébániája már 1390-ben említve van. Ősi templomát 1807-ben rombolták le. Az 1782. évi Batthyány-féle canonica visitatio is megemlékezik róla, azt állítván, hogy 1465-ben épült. A mostani templom alapkövét 1807-ben tették le és 1811-ben fejezték be az építést. Érdekes a templomban álló síremlék, melyet gr. Brunswik Józsefné szül. Majthényi Mariánna 1837-ben férje és fia számára emeltetett. Ez az emlék szintén Ferenczy szobrász műve. 1891-ben a község egy részét tűz hamvasztotta el. A községben van posta és távíró is. Ide tartoznak Henrika, József, Magyarát és Ujmajor majorok.

Alsólócz, a bécs-zsolnai vasútvonal mentén fekvő tót kisközség, 77 házzal és 645 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. Postája Nagybresztoványon van, távírója és vasúti állomása meg Lóczbresztoványon. E községet Loch alakban a pozsonyi káptalannak egyik 1290-iki oklevele említi, a mikor Bacha comes fia, Mihály ezt az öröklött birtokát a nyitrai káptalannak hagyományozza. 1309 és 1313 között Doncha asszony szerepel birtokosaként a ki Nagy Abának adja el. 1339-ben Lóczi Tamás fia Mihály van birtokosaként említve, 1430-ban pedig a beregszegi Német család az ura, melyet a Vatai család vált fel. 1495-ben II. Ulászló Pogány Péternek és Vizközy Andrásnak adományozza. 1506-ban Verbőczi István is birtokosa. 29Mindeddig csak egy Lóczról van szó; 1529-ben találkozunk a másik Lócz faluval és ekkor Alsólócz Kis-Lócz néven szerepel. 1651-ben a Kelecsényi és a Ravasz családokat találjuk itt, a kik birtokukra III. Ferdinándtól új adománylevelet nyernek. 1715-ben Magdolna Katalint, Rattkay István özvegyét is itt találjuk, a ki sörházát és majorját a nagyszombati székesegyház Szent Háromság oltárának ajándékozza. A XVIII. század folyamán az Illésházy, Ambró, Kádas, Hrabovszky, Bencsik és a Zabafy családok voltak a birtokosai, a mult század elején Sipeky Sándor, Molnár Pál, Nyáry János gróf és Jánoska Ignácz és János. A Jánoska család birtokai 1844 körül vétel útján a Prileszky család tulajdonába mentek át, míg az Illésházyak birtoka 1838-ban, a család kihaltával, a Sina báró család tulajdonába került. Most Fekete Aladárné bárónénak van itt nagyobb birtoka és csinos újabb úrilaka, mely előbb Esterházy Katalin grófnőé, azután a Bencsik, majd a Sipeky családé volt és örökség útján került a mostani tulajdonos birtokába. Kivüle még Molnár Pálnak, Szecsey Györgynek és Szabinovszky Ignácznak van itt nagyobb birtoka.

Alsónyárasd, az Alsó-Csallóközön fekvő magyar kisközség, melynek 188 háza és 1616 lakosa van; de az utolsó népszámlálás csak 1498 lakost talált itt. Vallásuk róm. kath. Hajdan csak egy Nyárasd állott fenn és a mai Alsó- és Felsőnyárasd egy község volt, melyet csak a tagosításkor osztottak ketté, a mikor az egyik fele Nyárasd néven, a másik, ezzel teljesen összeépített fele pedig Papnyárasd, vagy Papszer néven szerepelt. A község hajdan a Kis-Duna mellett feküdt és régi helyét ma is Faluhelynek nevezik. Egyik részét IV. Béla a pozsonyi káptalannak adományozta 1237-ben; a másik része az Ágh családé volt. Az okleveles nyomok azonban még régibb időkre vezetnek, mert Tamás esztergomi érsek 1193-ban már kápolna építésére adott engedélyt. 1434-ben a Fraknói grófokat találjuk itt, a kik birtokukat Molnári Kelemen győri püspöknek adják át. 1553-ban, a portális összeírásban, a pozsonyi káptalannak 7, Serédy Gáspárnak és Mérey Mihálynak 8-8 portája fizet adót. 1647-ben a pozsonyi káptalan és özv. Amade Lénárdné a birtokosa. 1787-ben már a Pálffyak az urai s id. Pálffy János grófnak ma is 30van itt nagyobb birtoka és régi nemesi kúriája, hol számos érdekes műkincset őriznek. A mult század második felében serfőző-ház is volt a községben s marhavásárai messze vidéken híresek voltak. 1849-ben határában két kisebb ütközet volt. Az itteni honvédemléket, a millennium alkalmából, ezeknek az emlékére állították föl; egy másik emléket pedig az osztrák az 1849 január 13-án elesett Geramb osztrák alezredes emlékére emelt. E község azelőtt a pest-pozsonyi országútnak egyik legfontosabb pontja volt, a mennyiben az országgyűlésre Pozsonyba utazók mindenkor az itteni uradalmi nagyvendéglőben szálltak meg; Kossuth Lajos és Deák Ferencz is akárhányszor itt háltak meg. Itt volt különben a lóváltás is. Az itteni néphagyomány a község keletkezésére vonatkozólag azt tartja, hogy hét család alapította és pedig a Mikóczy, Csölle, Nagy, Szalay, Várady, Tóth és Szabó családok, a kik állítólag mint molnárok és halászok e községek első telepesei lettek volna. A katholikus templom egyik része még 1307-ből való, a mikor Miklós és Pasca grófok itt kápolna-építésre engedélyt kaptak. Az idők folyamán a kápolnából templom lett, melyet legújabban 1853-ban alakítottak át. A lakosok iparegyesületet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Arkosár és Szigeti vadászlakok, Béllye puszta, Disznóskút erdészlak, Jánostelek s Lapogosi major, Kisrévház és Öregrév. A község körjegyzőségi székhely. Van saját postája és távírója, vasúti állomása pedig Felistál-Nyárasd.

Alsószeli, a budapest-bécsi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 357 házzal és 2226, túlnyomó részben ág. ev. vallású lakossal, azonban a róm. katholikusok is elég számosan vannak. Némely írók állítása szerint a két Szeli hajdan a szomszédos Taksonyhoz tartozott és annak határain, vagyis két szélén, az alsón és a felsőn feküdt. Ezekből kihasíttatván, kapták az Alsó- és Felső-Szeli neveket. Ebből megmagyarázható az is, hogy a község oklevélileg csak 1490-ben van először mostani nevén említve. Ez időtől fogva 1505-ig Miksa császár seregei több izben feldúlták. Az 1553. évi portális összeírásban már szintén Alsó-Szely néven szerepel és Serdéy Gáspárnak itt 20 portája adózik. 1647-ben a Pálffyak lettek az urai és ma is id. Pálffy János gróf a birtokosa. A község némely dűlőneve jelentőséggel látszik bírni. Ezek: a Deáki, másként Teleki dűlő, a Királyrévi osztály, a Versend dűlő, és az Iváncza dűlő. A községben két templom van: ág. h. ev. és róm. kath., de mindkettő újabb keletű. Az ev. templom 1878-ban, a kath. pedig 1875-ben épült. Az 1849 június 21. és 22-én Zsigárdon lefolyt ütközet Alsó-Szeli határára is kiterjedt. 1863-ban csaknem az egész község tűz martaléka lett. A mult század elején a község lakosainevezetes marha- és juhtenyésztést űztek. A községben van posta; távírója és vasúti állomása pedig Galántán van. Ide tartozik Újmajor, Versend tanya és a versendi vámház.

Apaj, a szered-nagyszombati vasútvonal mentén fekszik. Kisközség, 78 házzal és 504, tótajkú, róm. kath. vallású lakossal. A XIII. század elején a szomszédos Majténynyal egy község volt, azonban 1278 előtt már mint különvált község veszi fel ősi birtokosainak: az apaji Apaj családnak a nevét, a mint azt László királynak a pozsonyi káptalan levéltárában őrzött, 1278-ból való oklevele bizonyítja, mely a községet ekkor már Terra Opoy-nak nevezi. 1278-ban a pozsonyi vár tartozékaként van említve. 1310-ben újabb birtokosával találkozunk Jenslin nagyszombati bíró személyében, a ki itteni birtokát Elefánti Mátyással elcseréli. A pápai tizedszedők jegyzékében Opan elferdített alakban szerepel. 1553-ban találkozunk ismét egyik újabb birtokosával, a község ősi családjának két utódában, mert az ekkori portális összeírásban Apay István és Albert szerepelnek, azonban csupán egy portát találtak az egész községben. Lakosai különben régtől fogva nemesi előjogokat élveztek és a mult század elején a Szászy, az Ernyey, a Takács és a Túróczy családok voltak a nagyobb nemesi birtokosai. Halastó nevű dűlője - úgy látszik - valamely régi halászóhely emlékét tartja fenn. A község postája, távírója és vasúti állomása Keresztúr-Apaj néven Keresztúrral közös.

Bácsfa, felsőcsallóközi magyar kisközség, a hol 48 ház és 300 lakos van, a kik róm. kath. vallásúak. E község első okleveles nyomát már 1205-ben találjuk. A vajkai érseki székhez tartozott és az érseki nemesek birtoka volt. 311725-ben itt, az akkor dúlt pestis emlékére, fogadalmi kápolnát emeltek, mely azonban már használaton kívül áll. 1764 óta a kápolna körül temető van. 1857-ben és 1866-ban a község nagy részét tűz pusztította el, 1862-ben pedig árvíz. A községhez tartozik Szent-György-Úr és Szent-Antal. Ez utóbbi híres búcsujáró hely. Lippay György esztergomi érsek Szent-György-Úr közelében templomot és zárdát építtetett. 1660-ban tették le az alapkövet és 1666 január 3-ig folyt az építkezés, a mikor Lippay meghalt és az építkezés megszakadt. Utóda Szelepcsényi György érsek folytatta a munkát, melyet 1674-ben be is fejeztek, mire az új hajlékba a primás ferenczrendieket telepített. A templom főoltárát Apponyi György gróf emeltette 1782-ben; - az oltáron a Szüz Anya kegyképe van elhelyezve. A templom alatti egyik sírbolt az Apponyi család temetkező helye. A templomot 1724 október 1-én szentelte föl Ghyllányi György tinini püspök - mivel ez ideig csak meg volt áldva - páduai Szent Antal tiszteletére és innen kapta Szent Antal nevét is. 1718-ban itt óriási vihar pusztított, mely a kolostor tetőzetét elvitte. Egy-két héttel később a vihar ismétlődött és ledöntötte a templom homlokzatát. A kárt sok fáradsággal ismét helyrepótolták. 1684-ben a báró Maholányi család a templom és a zárda előtt páduai Szent Antal szobrát állíttatta föl. A szentgyörgyúri ősi kis templomot, roskadozó állapota miatt, 1852-ben lerombolták. 1789-ben, a rend eltörlése után a zárdát magtárnak, a templomot pedig széna-raktárnak használták, míg végre 1811-ben a helytartótanács a ferenczrendieknek a visszatelepedést megengedte. Szent-György-Úr már 1205-ben említve van, 1238-ban pedig a már említett templom is szerepel. E község is a vajkai székhez tartozott. Van itt egy kastélyszerű, nagyobb épület is, mely az Apponyi grófoké volt, most pedig Welteni Wiener Rezső lovagé. A községben van posta, távírója Somorján van, vasúti állomása pedig Nagypakán.

Báhony, a vágvölgyi vasútvonal mentén fekvő kisközség, 112 házzal és 742, tótajú, róm. katholikus vallású lakossal. Szintén ősrégi község, mely már 1244-ben villa Bahun néven szerepel. Királyi várföld volt, melyet Róbert Károly 1306-ban Bogár fia Márton mesternek újból adományoz. 1335-ben Báhony Pap János szerepel birtokosául, a ki a birtokot Elefánti Dezsőtől vette meg. 1306-ban egy másik Márton szerepel, a ki birtokát I. Károly királytól kapta adományban. 1513-ban Hideghéthi Gergelynek is volt itt részbirtoka. A XVI. század elején különben a czifferi uradalomhoz tartozott és a Nyáryaké volt. Az 1553. évi portális összeírásban Nyáry Ferencznek 5 és Samaryay Tamásnak 2 portája adózott. 1787-ben az Esterházyaké. Később a Jezerniczky család lett az ura, a mely innen írja előnevét is. 32A község katholikus temploma 1721-ben épült. Van itt egy régi úrilak is, a Jezerniczkyek korából, mely ma Schwarcz Károly tulajdona. A községben van posta és vasúti állomás is, de a távírója Czifferen van.

Baka, alsócsallóközi magyar kisközség. Van 142 háza és 822 róm. kath. vallású lakosa. Ősi község, mely 1274-ben a királyi udvarnokok telepeként szerepel, míg egy XIII. századbeli okirat a Buken (Bökény) család birtokának mondja. A Pázmány-féle jegyzékben Boka néven van említve. 1423-ban ismét királyi birtokként szerepel, 1445-ben pedig, a mikor már két Baka van említve, Temesközy Bálint pozsonyi kapitány az ura. Később a bakai Bessenyei családot is itt találjuk, mely a birtokot elzálogosította, de 1515-ben Bessenyei László visszaváltja azt Csorba Andrástól és annak fiától, Ferencztől. Az 1553-iki portális összeírás már több birtokosát említi, így Báhonyi Mihályt 3, Angyal Mátyást 3, Földes Mártont 2 és Vas Istvánt 1 1/2 portával. 1569-ben a Földes és a Temesközy család újabb adományt nyer a két Baka községre. 1737-ben özv. Maholányi Tamásné albakai birtokát átengedi Unger Sámuelnek. A mult század elején a Bartal, Kulcsár és a Jankó család birják, most pedig Bartal Kálmán a birtokosa. A község ősi temploma már 1274-ben említve van. Ez azonban elpusztult és helyére épült 1770-ben az újabb templom. A községhez tartoznak Halomszél és Kajtova major. Baka község postája és vasúti állomása Bős, távírója pedig Patony.

Balásfa, alsócsallóközi magyar kisközség, 23 házzal és 218, róm. kath. vallású lakossal. 1380-ban Barlabás néven szerepel, a mikor I. Lajos király Pókateleky Miklós fia Jakabot és testvéreit, új adomány czímén, e birtokba iktattatta. Ilyképen valószínű, hogy az 1336-ban Poukafelde, vagyis Pókafölde néven említett község, melyet I. Károly a pozsonyi várbirtokok közül Tamás mester csókakői és gesztesi várnagynak adományoz, a mai Balásfa határában feküdt, és hogy ez a Tamás mester a Pókatelekiek őse volt. Ez a Pókatelek különben a pókateleki Kondé család fészke volt és úgy látszik, hogy e két család is azonos. Balásfának újabbkori birtokosai az Orosz, a Czúczy és a Németh család. A községhez tartozik Enyed puszta, Szellőző major és Szőlőtelep. Enyed pusztán Fuchs Gyula birtokosnak szeszgyára és szeszfinomítója van és újabban épült, csinos úrilaka. A község postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahelyen van.

Barakony, a galánta-zsolnai vasútvonal mentén fekvő tót kisközség, mindössze 20 házzal és 167 róm. kath. vallású lakossal. E községről alig van valami feljegyzésre méltó. Régi birtokosai ismeretlenek; a mult század elején az Ambró örökösök birták. Templom sincs a községben. A postája Nagymácsédon van, a távíróhivatala Galántán és a vasúti állomása Gányon.

Béke, a Felső-Csallóközben fekvő magyar kisközség, 36 házzal és 362, róm. kath. vallású lakossal. Legelső okleveles nyomával már 1252-ben találkozunk. 1390-ben Weke néven a pozsonyi főesperességhez tartozott. 1347-ben Cseklészi Ábrahám Móricz az ura; 1377-ben, Szepesi Jakab országbírónak az oklevelében már Beke néven van említve. 1559-ben Török Balázst is birtokosaként említik az okiratok. Az 1553-iki portális összeírásban Serédy Gáspár 3 és Mérey Mihály 2 portával szerepelnek. Az éberhardi uradalomhoz tartozott és birtokosai 1787-ben a Jeszenák bárók, később az Apponyi grófok lettek, kiktől Welteni Wiener Rezső lovag vette meg, a hozzá tartozó nagyobb, kastélyszerű épülettel. 1848-ban itt kisebb ütközet is volt. Római katholikus temploma igen régi. A községhez tartozik Kisbéke és Józsefmajor. Postája Csötörtök, távírója és vasúti állomása Somorja.

Beketfa, magyar kisközség az Alsó-Csallóközben, mindössze 11 házzal és 123 lakossal, a kik mindannyian róm. katholikusok. Első okleveles nyomát csak 1423-ban találjuk, a mikor a királyi birtokok között van felsorolva. A beketfalvi Mórocz család ősi fészke, melynek itt megerősített várkastélya is volt. Ezt Bél Mátyás is említi; de ma már csak maradványa van meg és ez is teljesen átalakítva. Az 1553-iki öszeírásban, mint királyi birtok, csupán 4 portával van felvéve a jegyzékbe. Később a Pálffyak lettek az urai és ma a Pálffy szeniorátusnak van itt birtoka. A községhez tartozik a Regencze nevű dűlő. Ezt már II. Lajos király, a gellei érseki székhez 1524-ben itnézett rendeletében említi. 1553-ban királyi birtok. A községben nincs templom. Postahivatala Egyházgellén van, távírója és vasúti állomása pedig Patonyban.

Bélaház, a nagyszombati járásban, a Kis-Kárpátok közelében fekvő tót kisközség, körjegyzőségi székhely; 141 házát 1096 lélek lakja, de már az utolsó népszámláláskor a lakosok száma csak 1015 volt. Némely történetíró szerint e község már II. Béla királytól nyerte volna szabadalmait, a miért a község pecsétje is Béla király nevét viseli. Ezt az állítást azonban Ortvay Tivadar dr. ismert nevű tudósunk megczáfolja és kimutatja, hogy a község hajdani kiváltságait IV. Béla királytól nyerte, a ki a községet, melynek akkoriban Balarad volt a neve, 1240-ben a nagyszombati apáczáknak adományozta. 1270-ben Villa Balarach néven találjuk említve, 1330-ban pedig Bagyarad alakban. Az apáczákat két izben erősítették meg itteni birtokukban, utoljára 1450-ben. 1618-ig birtokolták, a mikor Bethlen Gábor Nagyszombatot megszállotta, s az apáczákat is Bélaházából kiűzte. Birtokaik idegen kézre kerültek, és csak 1624-ben kapták ismét vissza. II. József alatt birtokaik a fiskus kezére kerültek. 1803-ban Ferencz király Collorédo Ferencz miniszter nejének, Creneville Viktória grófnőnek adományozta. Örökösödés útján azután a Pálffyak birtokába került és ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A község 1580-ban már mezőváros volt, melynek Rudolf király vásártartási jogot adott. II. Mátyás 1617-ben vármszedési joggal ruházza fel és 1634-ben II. Ferdinánd újabb vásártartási engedélylyel gyarapítja kiváltságait. Ősi temploma, egyik mult századi canonica visitatio szerint, egyike a legrégiebbeknek, mert a homlokzatán látható számok szerint (állítólag) 1080-ban épült, 1168-ban már renoválták, azután 1773-ban is; de 1786-ban - roskadozó állapota miatt - lerombolták. Mai temploma 1787-ben épült. Halastó és Vármögötti nevű dűlőinek is történeti jelentőségük lehet. Bélaház határában feküdt hajdan Mocsolán község, melyet némelyek a mai Mácséddal vagy Klucsovánnal tévesztenek össze. Ortvay azonban határjáró levelek alapján kimutatja, hogy ez tévedés. Mocsolán a pozsonyi vár tartozéka volt, melyet II. Endre a Mocsoláni családnak adományozott. E család még az 1301. év előtt az Itumérfiaknak adta el a birtokot, kik annak kétharmadát a nagyszombati Klarisszáknak adományozták. Az Ilmériek, vagyis Ürményiek szintén kaptak itt birtokot III. Endrétől, de ők azután Abafi Miklósnak adták cserébe más birtokért. 1329-ben Rohmann Márk fia Tamás is birtokos itt, a ki az ő részét Kis Finta comesnek adja el. Bélaház határában feküdt hajdan Villa Solmus és Villa Sumkerek, melyek már 1256-ban szerepelnek. A községhez tartoznak Policsko és Sárkány puszták és a hitelintézeti major. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.

Bélvatta, felsőcsallóközi magyar kisközség, 48 házzal és 308, túlnyomó részben róm. kath. vallású lakossal. Ma a vármegyében csupán két Vatta nevű község van, ú. m. Bélvatta és Vajasvatta; hajdan ezeken kívül még Vatta és Bánkvatta is szerepelt. 1239-ben Votha néven, mint Pozsony várának tartozéka van említve. 1281-ben Salamon János és István az urai, a kik birtokukat Ongai Péternek és Farkasnak adják el, melyre 1295-ben az Olgyayak III. Endrétől adományt nyernek. 1308-ban találkozunk először a Bánkvatta elnevezéssel, a mikor Olgyay Péter és Farkas itteni birtokukat Tiborcz fia Péternek adják el. 1362-ben János fiai János és Miklós, László fiai Balázs és László, és Péter fiai János és Miklós, végül Pál fia László, Vatha nevű helységüket egymás között négy részre fölosztják. 1394-ben Petrus de Watha királyi ember nevében találkozunk a község nevével. 1406-ban Marthamagyari Balázs fia Pál itteni birtokát Antal fia Domokosnak és fiainak eladja. A község a pápai tizedszedők jegyzékébe is fel van véve és 1435-ben Belvatay András nemes nevében is említve találjuk. 1495-ben II. Ulászló csebi Pogány Péternek és alsóborsai Vizközy Andrásnak adományozza részeit; 1498-ban pedig a hűtlenségbe esett zerházi Zerhas Márton és László itteni részét Illyés György és Mátyás váradi püspök birtokába bocsátja. 1506-ban Verbőczi Istvánnak is van itt birtoka. 1533-ban Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodnak itteni birtokukon. 1591-ben Csorba János a maga birtokrészét Illyésházi Istvánnak zálogosítja el, 1593-ben pedig a magvaszakadt Csorba János birtokát Illyésházi Illyés Tamás pozsonyi alispán, ennek testvére, Saághi Deák Imre és fia Zsigmond kapják. A mult század elején még mindig az Illésházy grófi családot találjuk itt, mint legnagyobb birtokost. Jelenleg Pálffy Béla gróf birja. Ide tartozott hajdan az Általutalja vagy másként Salamonfölde is, 34melyre 1239-ben a Salamon nemzetség és András, Uros, Csekend s társai tartottak igényt. A birtokjog megállapítása czéljából, IV. Béla király 1239. márczius 6-án, Budán kelt rendelete következtében a birtokot igénylők perdöntő párviadalra utasíttattak, mely alkalommal a Salamon nemzetség maradt a győztes, minek következtében IV. Béla 1240-ben a Salamon-nembelieknek adományozta. Mint említettük, 1495-ben II. Ulászló Pogány Péternek és Vizközy Andrásnak adományozta a falu egy részét, 1591-ben azonban már Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodtak rajta, de e rész is 1593-ban az Illyésházyaké és a Saághiaké lesz. Bélvatta községhez tartozik Rónya major is. Postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása pedig Szempcz.

Benkepatony szintén az Alsó-Csallóközön fekszik. Magyar kisközség, 38 házzal és 285, nagyobbrészt ev. ref. vallású lakossal. Pozsony vármegyében hat Patony nevű község van. ezek: Benke-, Bögöly-, Csécsény-, Diósförge-, Elő- és Lőgérpatony. Hajdan azonban ezeken kívül még Homokos-Patony, Főszer-Patony és Sólymos-Patony is szerepelt, míg Diósförge-Patony ezelőtt Diós-Patony és Förge-Patony néven két község volt. Itt csak a Patony és Benkepatony néven szereplő és a már megszünt, vagy a többiekbe olvadt Főszer-, Solymos- és Homokos-Patornyról emlékezünk meg. Patonyt Roland nádornak 1250-ik évi oklevelében találjuk először említve, Villa Pothun alakban. 1323-ban Boleszló esztergomi érsek az itt lakó jobbágyoknak szabadságlevelet ad. Ekkor már Benkháza néven szerepel. 1345-ben Michael de Pathon nemest említenek. 1466-ban a gellei érseki székhez tartozó pozsonyi várbirtok volt. Az 1553-ból való portális öszeírásban szintén a pozsonyi várhoz tartozó királyi birtokként van felvéve, nyolcz portával. Később a Pálffy család birtokába került és most is a Pálffy-szeniorátusnak van itt nagyobb birtoka. Főszer-Patony II. Lajos királynak 1524-ben a gellei székhez intézett rendeletében szerepel és az 1553-iki adóösszeírás szerint öt portája van. Ugyanekkor van említve Homokos-Patony is, mint királyi birtok. Sólymos-Patonyról 1313-ban találunk feljegyzést, a mikor Karcsai Iván volt az ura. Benkepatony egyháza már 1390-ben említve van, azonban a mai református templom csak 1815-ben épült. 1883 aug. 7-én a gazdák egész évi termése elégett. Ide tartozik a Makay malom is. A község postája Szentmihályfa, távírója és vasúti állomása Patony.

Besztercze, a Kis-Kárpátok tövében fekvő tót nagyközség; 331 háza és 2195 róm. kath. vallású lakosa van. Körjegyzőségi székhely. E község hajdan királyi birtok volt, s mint ilyet adományozta I. Lajos király 1377-ben a máriavölgyi Pálosoknak, kiktől később a Fugger család vette meg és a vöröskői uradalomhoz csatolta, melylyel együtt a Pálffyak birtokába került. Ma Károlyi Lajos gróf a birtokosa. Hajdan csak kápolnája volt, melyet 1534-ben alakítottak át templommá és 1803-ban megújítottak. Az 1553-iki évi adó-összeírásba Serédy Gáspárnak 50 portája van fölvéve. Ősi német telepes község, melybe a törökkori pestis-járványok alkalmával nagy részben kipusztult lakosok helyébe morvákat, sőt székely határőröket is telepítettek. Később, 1683-ban meg a törökök elől meneküő szerbek is telepedtek ide. A községben ma is sok német, magyar, morva és szerb névvel találkozunk. A község neve az idők folyamán többféle változatban szerepel. Így a pápai tizedszedők jegyzéke Bisterse, az 1553-iki összeírás Bisztricza néven említi. A mult század elején pedig, a mikor Pálffy Lipót gróf volt a földesura, Visternicz néven szerepel. Közelében volt hajdan Lipótfalva község is, melynek ma már csak egy major tartja fenn az emlékét. 1553-ban Lipótfalván Bakith Péternek 1 és a Héderváry családnak 4 portája volt. A mult század elején már puszta, ma meg már csak major. Ide tartoznak még ezenkívül Ferenczszállás puszta, Felsőmalom és Vadászlak. A Rákóczy-féle felkeléskor a császáriak két ízben fölperzselték. 1805-ben, a franczia hadjárat alatt, Napoleon szász szegédcsapatai e községen vonultak át. Az 1866-iki hadjáratban július 22-én e község határában volt az osztrákok és németek között az utolsó ütközet. Van saját postája és távírója, vasúti állomása pedig Somfa.

Bikszárd, tót kisközség, 180 házzal és 1008, róm. kath. vallású lakossal. Régi okiratok Bykzad, később Bikszád alakban említik. Hajdan az éleskői vár tartozéka volt, de a tizedfizetés alól fel volt mentve, mert a lakosok kötelezve voltak az utakat őrizni, az utasok biztonságáról gondoskodni és a 35környéken garázdálkodó rablókat üldözni. Hajdan vámja is volt. Jelenleg Zichy Ferencz Pál grófnak van itt nagyobb birtoka és nagyon érdekes és kényelmes vadászkastélya, mely 1900-ban épült. Ősi temploma helyén áll a mostani, melyet 1788-ban építettek. A község fölött emelkednek az éleskői vár romjai, melyet németül Scharfensteinnak is neveztek. Bikszádi vár néven is ismeretes volt. Éleskő várja nevét onnan vette, mert a hegy éles sziklagerinczére van építve. Az Árpád-házi királyok korában már fennállott. A XIV. században királyi birtok volt. 1366-ban I. Lajos király Szécsi Miklósnak cserébe adta Lindva váráért. 1394-ben Zsigmond király Stibor vajdának adományozta. Később Szentgyörgyi Pongrácz foglalta el és eladta Strázsai Scola Mátyásnak és Tamásnak, a kiket 1449-ben iktattak e vár birtokába. Scola Mátyás 1453-ban testvére özvegyének: Veronikának, Nankenreyter Nabukodonozor nejének adta el, ki viszont 1468-ban eladta Sárosfalvi Nehéz Péternek és Györgynek. Később, vétel útján, a Csernevszky családé lett. E család kihaltával II. Ulászló Czobor Imrének és Mártonnak adományozta. A XVI. században az éleskői várhoz a következő falvak tartoztak: Szent-Péter, Szent-György, Szent-János, Szent-Miklós, Bykzad, Bynocz, Zylagy, Kuklyo, Bogdanócz egy része és Podhajcsán puszta. 1535-ben Czobor Anna révén a vár és uradalma Bakyth Péterre és Pálra szállott, a kik azt később is a Czobor utódokkal és a két családdal összeházasodott családokkal együtt birtokolták. E családok voltak a Mérey, Keglevich, Bay, Révay, Thurzó, Forgách, Pethe, Kendy, Tarnovszky, Csáky, Erdődy, Thököly és Nádasdy családok. 1707 április havában Stahrenberg Guidó császári vezér foglalta el a várat. 1749-ben a váruradalom egy része vétel útján a királyi családra szállott, más része pedig a kincstárra. 1765-ben Czobor József gróf a maga részét id. Batthyány Ádám gróf főtárnokmesternek adta el és ugyanezt tették a Tarnovszkyak is. A Batthyányaktól a Zichyek örökölték leányágon. A másik rész Zichy József gróftól, vétel útján, báró Hirsché lett. 1886-ban a községnek több mint kétharmada tűz által pusztult el. Ide tartoznak Batala, Chachajda, Holbichka, Tratora, Wittek, Alsó- és Felső-Malom, Brezni és Bilahora majorok, Buda csárda és Zahorszki puszta. A községnek van saját postája; távírója Szomolány, vasúti állomása Nádas-Szomolány.

Binócz, a Kis-Kárpátok közelében, a Fehérhegység alatt fekvő tót kisközség, melynek 115 házában 624 róm. kath. vallású lakos lakik. Hajdan Éleskővár tartozéka volt. 1300-ban Byn néven van említve, 1330-ban pedig terra Byn és Ben nevek alatt. Az éleskői vár birtokainak sorsában osztozott. Az utolsó két században a Balásovich, Visnyovszky és a Palásthy családok voltak az urai. Szerepel Ainyocz-Byn néven is. Az 1553. évi portális összeírásban Bakith Péternek és Czobor Jánosnak 3-3 portája adózott. A Rákóczy-féle szabadságharcz alatt a császáriak tűzzel-vassal pusztítottak itt. Még a mult század elején is, a mikor gróf Batthyány Jánosné volt az ura, Bynovcze néven találjuk említve. Ma Zichy Károly gróf a birtokosa. Hajdan csak kápolnája volt, melyet 1733-ban megnagyobbítva, templommá alakítottak át. A község postája és távíróhivatala Nádas.

Bogdány, a nagy-szombat-kutti helyi érdekű vasút mentén fekvő tót kisközség, 93 házzal és 748 róm. kath. vallású lakossal. E község nevét a történeti kútfők: Budancz, Bogdanovicz, Bogdanovecz, Bochdanz és Bogdancz alakban emlegetik. Egyik felerésze a vöröskői, másik felerésze pedig az éleskői vár tartozéka volt. A XV. század közepe táján Albert király az Ulmayaknak adott itt birtokrészeket. 1528-ban a Czobor család is birtokosa, 1554-ben meg Bakyth Péter, kinek részét 1556-ban Révay Mihály örökölte. Révay a Fuggerék birtokait is el akarta foglalni, s e miatt a két birtokos katonái között valóságos harcz fejlődött ki, mely alkalommal Révay katonái Bognadóczot felégették. A vöröskői rész vétel útján Pálffy Miklósra, a győri hősre, és utódaira szállott, az éleskői rész pedig 1552-től a Bakyth, Czobor, Jakusith, Osztrosith, Keglevich és Bay családokra. 1733-ban sörház is volt a községben. A XV. századtól kezdve még a következő kuriális nemes családok voltak Bogdanóczon, u. m. a Nagyváthy, Bucsány, Ordódy, Palásthy, Szentkereszty, Oroszi és Palugyay családok. A Bethlen-féle fölkelés alatt Tieffenbach császári vezér megszállotta és templomát erőddé alakította át; de Bethlen seregei a községet visszafoglalták és belőle a császáriakat kiűzték. Római katholikus temploma részben a XIV. században épült; szentélye gótikus. Az egyháznak 1601-ből való érdekes gótikus ezüst kelyhe van., IHS. Valentinus Dovoráni fölirattal. Jelenleg id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Bogdanócz közelében feküdt hajdan Nemecse, melyet 1436-ban Zsigmond király Kisfaludy Mihálynak és jegyesének zálogba adott, de úgy látszik, rövid ideig volt Kisfaludyék kezén, mert 1437-ben Országh Mihálynak a zálogos birtoka. Később az Ilosvay családé lett és azután ismét királyi birtokként szerepel. 1540-ben már puszta, lakatlan hely. A községben van posta, távíró, és vasúti állomás.

Bohunicz, tót kisközség, a Blava patak mellett. Körjegyzőségi székhely, 80 háza és 468 róm. kath. vallású lakosa van. E község az oklevelekben már 1300 előtt előfordul, de középkori birtokosai ismeretlenek. Csupán az 1553-ból való portális összeírás mondja, hogy benne Kéméndy Péternek 17 és Farkas Jánosnak 6 portája adózott. 1560 körül Méray Gáspár és neje a község földbirtokosa. 1787-ben Dezasse Ferencz gróf volt a földesura, most pedig gróf Platen Miksánénak van itt nagyobb birtoka és csinos úrilaka, melyet még Dezasse Ferencz gróf építtetett. A község a Rákóczy-féle mozgalmak idejében sokat szenvedett a császáriaktól. Róm. kath. temploma 1817-ben épült. Van saját postája, de távírója és vasúti állomása Nagyszombat.

Boldogfa, magyar kisközség, 74 házzal és 398, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal. A község helyén, a hagyomány szerint, hajdan erdő volt, a hol II. Endre leánya, Erzsébet kápolnát építtetett, mely később híres búcsújáró hely lett. A mai templom szentélye tényleg kápolnaszerű és ősrégi, ellenben előrésze XIV. századbeli. A község neve azelőtt Boldogasszonyfalva volt, később pedig német és tót neveivel is találkozunk Frauendorf és Mátka Bozsi alakban. Az 1553-iki portális összeírásban az óbudai apáczák szerepelnek birtokosaiként és 14 portájuk adózott. Később az Esterházyak lettek az urai, 1787-ben a kir. kamara, a mult század elején pedig a vedrődi Zichy grófok. Postája Réte, távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Borsa, magyar kisközség. Van 42 háza és 426 róm. kath. vallásu lakosa. E község már 1256-ban Martinus de Borsa nemes nevében szerepel. 1334-ben is a Borsaiak az urai, 1343-ban László fia Egyed, Bertalan fia Pál, Márk fia Anda, 37és Mátha fia Péter borsai nemesek osztozkodnak rajta. A község a pápai tizedszedők jegyzékébe is fel van véve. 1470-ben, a mikor a Borsaiak birtokaik fölött egyezkednek, már Alszeg-Borsa is szerepel. 1471-ben Közép-Borsa is említve van, a mikor Mátyás király, mivel Borsai Péter, Doborgazi Wolth Imrét rabló módjára megölte, ennek közép-borsai birtokát alsóborsai Wyzkezi Tamásnak és Pálnak és Hegy Istvánnak adományozza. 1512-ben alsóborsai Berthalyn Bertalan a maga részét eladja alsóborsai Szüllő Györgynek és családjának. 1533-ban Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodnak itteni birtokukon. 1540-ben Thurzó Elek országbíró alsóborsai Szüllő Gergely udvarházát és birtokát, mivel gyilkosság miatt hűtlenség bűnébe esett, Kolyni Tamásnak és feleségének adományozza. 1547-ben már Felső-Borsa is szerepel, s ez Lukács Bertalan és Györgyfi Jánosé, majd pedig Ollétejedi Illyés Ferenczé. 1548-ban Szüllő Ferenczet és Jánost iktatják a Lukács Bertalan és Györgyfi János birtokának felerészébe. A mult század elején a Szüllő, Farkas és Pethő családok a birtokosai, ma pedig Gülcher Jakabnak van itt nagyobb birtoka. 1451-ben Al-Borsához tartozott Mertháza, Sikló és Nagyhold, most pedig Borsához Kis-Borsa tartozik. A községben van posta, távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Bögellő, alsócsallóközi magyar kisközség, 60 házzal és 346, nagyobbára ev. ref. vallású lakossal. E községre vonatkozólag régibb adatok hiányzanak. A mult század elején a Hegedüs és Bittó családok voltak az urai, most pedig Rosenberg Jakabnak és Józsefnek van itt nagyobb birtokuk. A községnek nincs temploma. Postája Alistálon van, távírója és vasúti állomása pedig Felistál-Nyárasd. Ide tartozik Karáb puszta.

Bögölypatony, magyar kisközség az Alsó-Csallóközben, 47 házzal és 329, fele részben róm. kath. és fele részben ev. ref. vallású lakossal. Az utolsó népszámláláskor e községnek 282 lakosa volt és így az emelkedés azóta elég tekintélyes. E községet Beogol-Paton alakban csak II. Lajos királynak abban a rendeletében találjuk említve, a melyet 1524-ben a gellei érseki székhez intézett. Az 1553-iki évi portális összeírásban Békel Paton néven királyi birtokként 5 portával van felvéve. Ujabbkori birtokosa a gróf Pálffy család. A községhez tartozó Ördöngösi, Ördöglukai, Láng, Bogdány és Szent-Ágai 38dűlők némi történeti jelentőséggel látszanak bírni. Bögölypatony községnek nincs temploma. Ide tartoznak a Pálffy és a Bárányos majorok és a Légrádi malom. A község postája Szentmihályfa, távírója és vasúti állomása pedig Patony.

Bős, alsócsallóközi magyar nagyközség, 386 házzal és 2710, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal. Egyike legősibb községeiknek, melyet Jerney (M. Nyelvkincsek 23. és Cod. Dipl. I. 448.) az 1102-ben említett Beys községnek tart. 1262 és 1274 között többször találjuk említve. Hajdan bessenyő-telep volt, s az Amadé család IV. Béla királytól kapta adományul. A XIII. században Amadé fia Lothárd, majd meg ennek utódai: az Amadé grófok bírták. 1345-ben Böősi Máté nevében is szerepel. A pápai tizedszedők jegyzékében Bess néven van említve; 1380-ban Lothardus de Böős királyi ember nevében, 1398-ban pedig Beus alakban. 1402-ben Beusi István fia Bodugh János átiratja Nagy Lajos király 1359-ik évi levelét, melylyel a néhai Miklós bán fiának Jánosnak birtokait magszakadása következtében atyafiainak Omode-, Lothard-, István- és Miklósnak adományozza. 1468 szept. 27-én Mátyás király hetivásár tartására ad jogot a községnek. Az 1553-ik évi portális összeírás szerint Amadé László 23 portája adózott. A mult század elején Amadé Tádé volt az ura, a kiben a család kihalt. Mostani birtokosa gróf Üchtritz-Amadé Emil, kinek itt nagyobb kastélya van, mely hajdan tornyokkal és vízárkokkal megerősített várkastély volt. Itt élt Amadé László, a költő is. A községben levő római katholikus templom nagyon régi és gótikus részletei ma is érdekesek. A plébánia a Pázmány-féle jegyzékben régi plébániaként van említve. A lakosok olvasókört és keresztény fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn, a birtokos grófnak pedig mezőgazdasági szeszgyára van. Az 1848-iki szabadságharczban a község határában ütközet volt. 1861-ben és 1867-ben a község nagy része leégett, a mult század végén pedig több izben sújtotta az árvíz. A XIII. századbeli oklevelek több oly helységet említenek, melyek Bős határában állottak. Így Arpár, vagyis Árpád, továbbá Árpádsoka, villa Vitéz, villa Pogány, Bálványvíz és Pogánysziget. A község határában fekvő és ma Árpásnak nevezett földterület, úgy látszik, a XIII. században emlitett Árpád vagy Árpádsoka emlékét tartja fenn. A mult század elején répaczukorgyár is volt a községben, és messze földön híres ménes és tehenészet. Ekkor ide tartoztak Varjas, Tejke és Feketeerdő puszták, ma pedig ezeken kívül még Kotliba major és Malomfölde lakóhely is ide tartozik; újabban Tejke pusztából Telke puszta lett. A községben van posta, távíró és gőzhajó-állomás; vasúti állomása Dunaszerdahely.

Búcsuháza, dunamenti, felsőcsallóközi magyar kisközség, mindössze 24 házzal és 138 lakossal, kik túlnyomó számban róm. katholikusok. 1238-ban a pozsonyi vár tartozéka volt, melyet IV. Béla a pozsonyi káptalannak adományozott. Régi okiratokban Bulchu néven van emlitve, sőt az annak idején határában feküdt Sámottal együtt Bulchu-Samuthnak is. 1287-ben a Bulchu család nevében is szerepel. 1468-ban Mátyás király Nagylucsei Orbán deáknak és Mayndl Jánosnak adományozza a birtok egy részét. 1550-ben I. Ferdinánd Illésházy Tamásnak adományozza részeit, s 1559-ben Samarjay Nagy György is birtokosaként van említve. Ma a pozsonyi prépostságnak van itt birtoka. A községhez tartozó Bácsközi, Hévízi, Kusztusi és Sámothi dűlők közül az első három jelentőséggel látszik bírni. Az utóbbi, mint éppen az imént mondottuk, Sámoth község emlékét tartja fenn, melyről már IV. Bélának fent említett adománylevelében van szó. 1372-ben Elderbach Burghard pozsonyi prépost egy sámothi birtokrész miatt pörben állott a botfalvi érseki nemes jobbágyokkal. Az 1553-ik évi portális összeírásban az érsekség 12 portája adózott. A községben nincs templom. Postája, távírója és vasúti állomása Somorja.

Búrszentgyörgy, a morvavölgyi vasút mentén fekszik. Nagyközség, 574 házzal és 2146, túlnyomóan tótajkú és nagyobb számban róm. kath. vallású lakossal. Hajdan az éleskői vár tartozéka volt. 1553-ban Bakics Péternek 14, Czobor Jánosnak 12 portája adózott. A XVII. század második felében az Erdődy grófok, Szelepcsényi György érsek, a Körmendy, Toldy és Deli családok is birtokosok voltak itt. Későbbi birtokosai a Batthyány grófi és a Jeszenák bárói családok voltak, a mult század elején pedig gróf Batthyány Jánosné 39és báró Jeszenák Pál. Most Hohenlohe Keresztély herczegnek van itt nagyobb birtoka. A községbeli róm. kath. templom 1676-ban épült. Ezenkívül még 6 kápolna van a községben és területén, u. m. a szentjánosi kápolna, mely 1755-ben, a Szent Orbán kápolna, mely 1719-ben, a Szent Vendel kápolna, mely 1870-ben, a Holly-féle kápolna, mely 1894-ben, a temetői kápolna, mely 1893-ban és az u. n. Toonki kápolna, mely 1897-ben épült. A községben nagyobb úrilak is van, melyet néhai Czerny György birtokos 1848-ban építtetett; ez ma Féja Dénes malaczkai ügyvédé. 1795-ben, 1797-ben és 1853-ban nagy tűzvész pusztított a községben, mely utóbbi alkalommal több mint 700 pajta égett el a terméssel együtt. A község lakosai rózsafűzér-egyesületet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Azelőtt a lakosok vászonnal házalva járták be az országot, ma pedig zöldség- és gyümölcs-termeléssel s elárúsítással foglalkoznak. A községhez tartoznak Cserny és Tomek vadászlakok, továbbá Hladik, Husek, Tomek és Walla puszták. Van saját posta- és távíró-állomása.

Búrszentmiklós, a Miava völgyében fekvő nagyközség, 648 házzal és 2874, nagyobbára tótaljú, róm. kath. vallású lakossal. Hajdan ez is az élskői vár tartozéka volt és annak birtokai sorsában osztozott, míg végre a Czoborok révén, vétel útján, a cs. és kir. család birtokába került, egy része azonban a Zichy grófi családé maradt; ma Hohenlohe herczegnek van itt nagyobb birtoka. A Rákóczy-féle szabadságharcz alatt a község két ízben leégett. A mult század elején Svati Miklas tót neve is használatos volt. Ősi templomát már a XII. században említik, ez azonban rég elpusztúlt. Mai temploma 1753-ban épült. A községen kívül, magas dombtetőn van a Mária Magdolna kápolna, melyet Czobor Imre gróf 1668-ban építtetett. A községhez tartozik Billka-Humenecz puszta, Habanus tanya és Szokold major. A mult század elején említve van Hrusó és Rákos puszta is. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása.

Búrszentpéter, a miavai völgyben fekszik. Tót nagyközség, 423 házzal és 1824, róm. kath. vallású lakossal. Hajdan ez is az éleskői vár tartozéka volt és annak sorsában osztozott, mígnem a Batthyányiak, Zichyek, Jeszenákok és részben a cs. és kir. család birtokába jutott. Ma a cs. és kir. családnak és Hohenlohe herczegnek van itt nagyobb birtoka. XVIII. századbeli adatok említik, hogy itt akkoriban 5 nagyterjedelmű halastó volt. A Rákóczy-féle felkelés alatt a császáriak a lakosokat kirabolták és a falut felgyújtották. A mult század elején 9 fűrész- és lisztmalom volt a községben. Róm. kath. temploma régi, és egyes részletei után ítélve, a XIV. században épült. 1858-ban az egész község leégett. Ide tartoznak Sajdikhumenecz puszta, Hrusó és Rákos major, melyek a mult század elején Szent-Miklóshoz tartoztak, továbbá Malom- és Téglavető telep. A község postája, távírója és vasúti állomása Búrszentmiklós.

Bústelek, felsőcsallóközi magyar kisközség, a vármegye egyik legkisebb községe, 12 házzal és 62, róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Kisjánok volt a neve. 1380-ban Heem fia Hegen Benedek itteni birtokának harmadát Kisjánoki Miklós fia Jakab deáknak adja el. Ugyanez veszi meg Bélkarcsai Miklós fia János és Pomsasapyai Pál fia Péter birtokrészeit is. 1495-ben II. Ulászló a birtok egy részére csebi Pogány Péternek és alsóborsai Vizközy Andrásnak ad adományt. Az 1553. évi portális összeírásban Beély Simonnak 6 portája adózott. A mult század elején a Dóka, Szabó és a Jankó családok voltak itt birtokosok. Temploma nincs a községnek. Postája és távírója Nagymagyar.

Csákány, a Felső-Csallóközben, a pozsony-dunaszerdahelyi vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség, 48 házzal és 347, róm. kath. vallású lakossal. E község 1254-ben a czisztercziek pilisi apátságának birtoka, s állítólag volt itt a rendnek klastroma is. Valószinű, hogy csak a csötörtöki káptalannak volt itt háza, mert kalstromról semmiféle történeti adat nem szól. A pápai tizedszedők jegyzékében Chaqana elferdített alakban szerepel. Az 1553-ik évi portális összeírásba a győri püspöknek 13 portája van felvéve. A XVI. században a zirczi apátság morvákat telepített ide. A község még a mult század elején tót volt, de lakosai azóta megmagyarosodtak. Ma a m. kir. államkincstáré, melynek birtokában itt nagyobb kastély is van. E manzard-tetős és négy sarkán tornyokkal ellátott emeletes kastélyt Szelepcsényi György érsek 40építtette és a zirczi apátságnak adományozta, melytől az államkincstár 1902-ben, a birtokkal együtt, telepítési czélokra megvásárolta. A községnek ősi temploma volt, mely azonban már rég elpusztult. Mai templomát Szelepcsényi érsek építtette, a mint azt a szentélyben elhelyezett márványlap latin fölirata magyarázza. 1824-ben átalakították. A határában levő Apáczaföld nevű terület a zirczi apáczáké volt. A község postája és vasúti állomása Csötörtök, távírója pedig Fél.

Csallóköz-Nyék, alsócsallóközi magyar kisközség, 85 házzal és 508 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. Egyike a vármegye legrégibb községeinek. A pozsonyi várhoz tartozó királyi birtok volt, melyről már 1165-ben emlékeznek az okiratok, Neek néven. 1245-ben IV. Béla Moch fia Neku-nek és testvéreinek Chuegh fia Péternek adományozza és ekkor az adománylevélben Neeku néven említik. A nyékiek III. István királytól nemesi levelet kaptak, melyet a pozsonyi káptalan 1327-ben átírt. 1334-ben a Nyékiek ellentmondottak Omode és fivérei beiktatásának, a mi három évvel később mégis megtörtént. 1667-ben a Méhes és Balogh családok osztozkodnak itteni birtokaikon. 1719-ben a Dobóczky, Leszkovszky és a Balogh, 1787-ben az Amade családok a község nagyobb birtokosai. 1736-ban Dobóczky Ádám kápolnát építtet a községben. Ide tartozik Körtvélyes és Péterfa puszta. Ez utóbbi 1787-ben Zichy Károly grófé volt. Ettől 1808-ban megvette az a Nyéki Németh János kir. helytartótanácsos, a ki a Martinovich-féle politikai perben közvádlóként működött és szereplésével nemcsak az ország közvéleményét, de még az aulikus köröket is maga ellen zúdította. Itt élt nehány évig teljes visszavonultságban, míg azután egyszerre gyanús körülmények között nyomtalanul eltünt. Egyik verzió szerint természetes halállal mult ki, de temetésekor a menetet hat álczázott lovas támadta meg s a koporsót a tetemmel együtt magukkal vitték; a másik verzió szerint egy éjjel két úr érkezett hintón Péterfára, a kik kb. tíz percznyi időzés után Németh Jánossal együtt a hintóra szállottak, elvágtattak és nem is kerültek többé vissza. Az eltünés okai és körülményei máig is ismeretlenek. Valószínű, hogy Németh János, az annak idején általa üldözött magyar Jakobinusok bosszújának lett áldozatává. A községben van posta, távírója Bős, vasúti állomása pedig Dunaszerdahely.

Csataj, a hasonnevű patak mellett fekvő kisközség, legnagyobb részben tót és ág. h. ev. vallású lakosokkal. A házak száma 196, a lakosoké 978. E község első nyomát IV. Béla királynak egyik 1244. évi oklevelében találjuk, a hol Villa Chatey néven van említve. 1296-ban II. Endre király Bogárfi Márton mesternek adományozza, s ez adományt I. Károly király 1306-ban megújítja, a mikor a község Chotey alakban szerepel. 1337-ben Pál országbíró az ura, 1346-ban pedig ennek utódai a Nagymartoni családbeliek és ekkor Csathay alakban van említve. 1435-ben már a Fraknói grófokat találjuk itt, kiket Zsigmond király e birtokban megerősít, előzőleg azonban Nagy-Ilkai Mihály fia Jánosnak is van benne része, a ki is azt Borsai Jánosnak eladja. 1547 előtt Lukács Bertalan és Györgyfi János is birtokosai között van, majd Ollétejedi Illyés Ferencz, továbbá Sayllás Mihály, ki itteni birtokát Pethő Györgynek és Jánosnak engedi át; 1526-ban Szüllő Mártonné is a birtokosok között szerepel, 1548-ban pedig Szüllő Ferenczet és Jánost iktatják a Lukács Bertalan és Györgyfi János birtokának felerészébe. Az 1553. évi portális összeírásban már Serédy Gáspár szerepel legnagyobb birtokosaként, kinek 30 portája adózott. 1636-ban Szüllő Ferencz a maga birtokrészét Lenkersdorfer Mátyásnak zálogosítja el. 1647-ben özv. Amade Lénárdné, 1787-ben Pálffy János gr. a tulajdonosa. A község plébániája ősrégi és már a Pázmány-féle jegyzékben is a régiek között szerepel. Mai katholikus temploma a XIV. században épült. 1892-ben nagy tűzvész pusztított a községben, mely nagyrészét elhamvasztotta. A mult század elején a Pálffyak voltak a község földesurai. Ide tartozik Csandal puszta, mely 1302-ben Szunyogos-Csondal néven Irizlaus pozsonyi alispáné volt, a kitől Jánoki Jakab vette meg és István fia Bodónak engedte át. Később Miklós préposté lett, kit I. Károly király 1326-ban e birtokban megerősített. 1402-ben Monostori Berzethe Miklósé. Azután csak a XVIII. században találkozunk egyik birtokosával, Szüllő Zsigmonddal, a ki 1734-ben itteni részbirtokát ismét magához váltja. Csataj közelében 41feküdt hajdan Tárnok puszta is, mely Tovarnik vagy Tovarnok néven a Dudvági család birtoka volt. A község postája és vasúti állomása Báhony, távírója pedig Cziffer.

Csécsénypatony, magyar kisközség az Alsó-Csallóközben, 43 házzal és 341 túlnyomó számban róm. kath. vallású lakossal. A Patony nevű községekről már Bögölypatony alatt megemlékeztünk. Csécsénypatony Chechenpatony alakban II. Lajos királynak a gellei érseki székhez 1524-ben intézett rendeletében van először említve. Az 1553. évi portális összeírásban 6 portával királyi birtokként szerepel. A múlt század elején a gróf Pálffy-féle szeniorátusé. A község postája és vasúti állomása Szentmihályfa, tavírója pedig Patony.

Cséfa, alsócsallóközi magyar kisközség, mindössze 24 házzal és 122 róm. kath. vallású lakossal. A Cséfalvy család fészke, melynek azonban középkori birtokviszonyait nem ismerjük. Lehet, hogy Cséfa, vagy a mint szintén nevezték, Cséfalva név alatt más, régibb község neve lappang. A mult század elején a Cséfalvy család volt az ura. A községhez tartozó Barsszegi, Németvízi, Felsővájlaki és Kálmánházi dűlők történelmi jelentőségű helyeknek látszanak. A községnek nincs temploma. Postája Egyházgelle, távírója és vasúti állomása pedig Patony.

Cseklész, a budapest-bécsi vasútvonal mentén fekvő kisközség, 242 házzal és 1804, túlnyomóan magyar ajkú, róm. kath. vallású lakossal. E község 1290-ben Cseklészi Kozma nevében szerepel először. 1324-ben I. Károly király Vörös Ábrahám comesnek adományozza. 1324-ben már vára is említve van Castrum Chekles néven. 1390-ben az Apponyiak az urai. 1458-ban Dengelegi Borbáláé, Rozgonyi Sebestyén nejéé a vár és a község. Az 1553-ik évi portális összeírásban Báthori Andrásnak 13 1/2 és a borostyánkői uraknak 15 portája adózott. A XVII. században mezőváros volt. Később az Esterházyak lettek az urai és gróf Esterházy József 1722-ben nagyszerű kastély építtetett ide, mely jelenleg Esterházy Mihály grófé s egyike az ország legszebb és legkiesebben fekvő kastélyainak, mely tömérdek műkincset, értékes festményt és gazdag könyvtárt rejt magában. A község a német Landsitz és Landsütz néven is ismeretes volt. A vár a Thököly-féle zavarok alatt a felkelők kezére jutott. Ma már csak csekély romja látható. Maga Cseklész a Rákóczy-felkelés alatt teljesen leégett. Katholikus temploma XIV. századbeli építmény, melyet azonban az idők folyamán átalakítottak. Az egyház birtokában 1666-ból való érdekes aranykehely van. A lakosok fogyasztási hitelszövetkezetet tartanak fenn. A község határában állott hajdan Monar község, mely 1324-ben szerepelt; ma már nyoma sincs. A dűlőnevek között is vannak olyanok, a melyek jelentőséggel látszanak bírni. Ezek: Rézhegy, Úrgyöp, Papkert, Kuczerföld és Sajtosföld. A község körjegyzőségi székhely. Van saját postája, távírója és vasúti állomása.

Csenke, felsőcsallóközi magyar kisközség, 38 házzal és 314 róm. kath. vallású lakossal. A Csenkey család ősi fészke, mely IV. Bélának 1240. évi adománylevelében Chekenel néven szerepel, de azután birtokviszonyai ismeretlenek egész a XVIII. századig, a mikor még mindig ez a család bírja. Még a mult század elején is ez a család volt itt birtokos, de azonkívül a gróf Esterházy és a gróf Zichy család is birt itten részeket. Ma gróf Pálffy Bélánénak van itt nagyobb birtoka. Dűlőnevei között említést érdemelnek az Olgyai és a Maglonczai dűlők. A községben nincs templom. Ide tartozik Csörge puszta is. A község postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása pedig Somorja-Uszor.

Csenkeszfa, alsócsallóközi magyar kisközség, mindössze 20 házzal és 83 róm. kath. lakossal. E község 1300-ban szerepel először, mint Jánoki Jakab comes és testvére Péter birtoka, a kik a maguk itteni felerészét rokonuknak, Ivánnak engedik át. 1386-ban egy határjáró levélben szerepel. 1778-ban a Pócs 42családé. A községben nincs templom. Postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Csentőfa, alsócsallóközi magyar kisközség; a vármegye legkisebb községe; csupán 9 háza és 62 róm. kath. vallású lakosa van. A község nevét 1466-ban találjuk először említve villa Chentefalwa néven, a mikor Mátyás királynak a gellei érseki szék részére adott szabadalomlevelében a pozsonyi várhoz tartozó községként van említve. Az 1553-iki portális összeírásban Csentőfalva néven, királyi birtokként 3 portával szerepel. A mult század elején a Pálffy-féle szeniorátushoz tartozott. Temploma nincs. Postája Egyházgelle, távírója és vasúti állomása Patony.

Cseszte, a Kis-Kárpátok alatt fekvő kisközség, 270 házzal és 1813, nagyobb részben tótajkú és róm. kath. vallású lakossal. E község neve régi okiratokban különféle alakban fordul elő, mint Chaztev, Cheztey, Csázta és Czesthe; de német neve is ősrégi és Schadmania, Schadmesdorf, azután Schadmansdorf, Sadundorf és végre Schatzmandsorf változatokban írják. Egy 1536-iki leírásban Vöröskőfalva néven találjuk, mert a vöröskői vár tartozéka volt és közvetetlen alatta fekszik. Német neve először 1360-ban csendűl meg, a mikor Nagymartoni Lőrincz fia Miklós itteni birtokát Nádasdi Corrandnak zálogosítja el, azután Erzsébet királynénak egy 1440-iki oklevelében. Lakosai tehát ez időben németek voltak. A község több régi oklevelet őriz. Ezek között van I. Ferdinánd királyé, melylyel 1560-ban Chaztev alias Schadmania mezővárosnak czímert és hetivásár-jogot adományoz, továbbá II. Miksának 1567-ben kelt és a Fuggerek adományait megerősítő oklevele és végre II. Rudolf királynak 1578. évi levele, melylyel a városnak 3 országos vásárt engedélyez. E község a pápai tizedszedők jegyzékében Chastue elferdített alakban szerepel. Az 1553. évi portális összeírásba Csezteő néven van bejegyezve, s a Fuggereknek itt 45 portája adózott. A vöröskői urakon kívül számos kúriális nemes is volt a községben. Ezek között a legrégibbek a Mulyad és a Mende családok, 1547-ben a Biesitzky és a Jazegh családok, 1559-ben a Zermegh, Háger és a Wettle családok, 1565-ben a Wenchey, 1576-ban a zinai Nagy és a Kélió családok. 1644-ben a villám felgyújtotta és hat ház kivételével, templomával együtt, az egész község leégett. 1738-ban a pestis tizedelte meg lakosait. Pálffy Miklós itt 1593-ban szegényházat alapított, mely mai napig is fennáll. Cseszte határában hajdan ezüst- és aranybánya volt, mely 1674-ben már említve van, de 1767-ben megszünt. 1882-ben újra megkezdték a kénkő- és vörösréz-bányászatot, de azt is abbahagyták. Csesztének hajdan jelentékeny ipara volt. Az itteni pintér-czéh 1550-ben, a vargák-czéhe 1608-ban, a szabóké 1699 előtt, a csizmadiáké 1667-ben és a posztósoké 1741-ben kapott czéhlevelet. Azelőtt posztógyár is volt a községben. Sörházát már 43egy 1543-ból való rendelet említi. Érdekes adatul felemlítjük, hogy - a mint az a vöröskői uradalom számadásaiból kitünik - a vöröskői várban 1555-ben 1250 akó sört ittak meg. A sörfőző ház még a mult század elején fennállott. A község 1866-ban újra teljesen leégett. Van itt hitelszövetkezet és dalegylet is. A község gótikus temploma a XV. században épült. A három oltár közül a két mellékoltárt IV. Pálffy Miklós neje, Harrach Eleonóra alapította. Az egyház kiváló műbecscsel biró ezüst-monstrancziát őriz 1612-ből, valamint egy régi gótikus kelyhet.

A községhez tartoznak Bolla villa, Bosmansky malom, Favágótelep és Vöröskő. E utóbbi Cserveni Kámen, németül Biebersburg, s ezt a német nevét már egy XIII. századbeli krónika említi. Várát, a legtöbb történetírő állítása szerint, 1230 körül Ottokár cseh király neje Konstanczia, IV. Béla király leánya építtette, kinek halála után királyi birtok lett. 1271-ben Ottokár cseh király seregei, Kun László idejében pedig Apor csapatai ostromolták, 1296-ban Tiburch comes fia Tamás volt az ura, de a fele Eimech Márton alországbíróé volt, ki azt Máthé pozsonyi főispánnak és a király lovászmesterének 200 márkáért és egy pánczélért eladta. Ebben az időben a következő községek tartoztak a várhoz: Cheztey, Ujfalu, Dumbó, Vista, Kisfalud, Cospolva, Torcha, Kerechus, Latkfolva, Hosiufolu, Zubuh, Sivos, Kethena és Kewrtveles. Csák Máté még birtoklása előtt szintén ostromolta a várat, a mikor a lázadó Güszingi Miklóst a várból kiverte. Halála után ismét a királyra szállott a vár, melyet 1350-ben Nagy Lajos király Wolfarth Ulriknak, német seregvezérének adományozott. Ennek özvegye: Judith troppaui herczegnő révén, a vár és tartozékai a XV. század első felében Bazini és Szentgyörgyi György birtokába jutottak; 1441-ben Erzsébet királyné megerősíti azt a szerződést, melylyel György bazini gróf a britokot nejének Gitka asszonynak lekötötte. Úgy látszik azonban, hogy a mikor György gróf Mátyás királytól Frigyes német császárhoz pártolt, Mátyás király elfoglalta Vöröskőt, mert a várat és tartozékait csak 1501-1516 között találjuk ismét a Bazini és Szentgyörgyi grófok birtokában; ekkor Péter gróf birja. A XVI. század elején több zálogos birtokosa volt.

44Bazini és Szentgyörgyi Péter gróf 1515-ben Szapolyai István özvegyének, továbbá Szapolyai Jánosnak zálogosítja el. Péter gróf 1516-ban halt meg, a Szapolyaiak pedig Tornallyai Jakabnak adják zálogba, de ő már csak a második zálogbirtokos volt, mert az ekkor kötött szerződésben fel van említve, hogy a várat ugyanazon föltételek alatt adják át Tornallyainak, a mint azt az Árthándyak és Thrincka György bírták. 1522-ben II. Lajos király a várat Bazini és Szentgyörgyi Péternek adományozza, megjegyezvén, hogy ha Péter utódok nélkül halna el, a vár II. Lajos nejére, Mária királynéra száll. Ez be is következett és Mária királyné 1523-ban a várat tartozékaival együtt Thurzó Eleknek és Jánosnak adományozta. Thurzó Elek a maga részét 1528-ban Móré Lászlónak és nejének, Rakonczai Magdolnának bocsátja zálogba, de 1535-ben már eladja a Fugger családnak, mely 1541-ben Vöröskőre pallosjogot is nyer, a mit Miksa király 1566-ban és Rudolf 1579-ben megerősítenek. 1578-ban a Fuggerek eladják a várat Thököly Sebestyénnek. 1542-ig a várbirtokok tekintetében is némi változás történt és ekkor a következő községek tartoztak Vöröskőhöz: Cseszte, Ompital, Alsódiós, Sellpicz, Nemecse, Kosolna, Zuha, Zwoncsin, Hosszufalu, Pudmericz, Vistuk, Halmess, Kápolna, Dubova és Bogdanócz fele. 1580 körül erdődi Pálffy Miklós báró megvette a vár és az uradalom 7/10-ét ipjától, Fugger Márktól 75,000 rénes forintért, Fugger Viktor Ágost birtokrészét 10,000 rénes forintért, 1585-ben Fugger Rajmondét 2173 forintért, 1586-ban és 1588-ban pedig a többit vásárolta meg. 1592-ben II. Rudolf PálffyMiklós javára adománylevelet állít ki. 1600. ápr. 23-án történt halála után az uradalmat Pálffy Miklós neje örökölte, a ki azt 1619-ben fiai között osztotta föl. A vár II. Istvánnak és II. Jánosnak jutott, de ezeknek a birtoklása alatt leégett és csak 1651 körül építette fel újra IV. Pálffy Miklós gróf, kinek neje szül. Harrach grófnő volt. A várban ebből az időből több helyen találhatók az egyesített Pálffy-Harrach czímerek, melyek az újjáépités emlékét tartják fenn. A XVII. század elején, a Bocskay- és a Bethlen-féle felkelések idején megostromolták és bevették a várat. 1683-ban Thököly István vette be, de Kollonich Zsigmond gróf csellel ismét visszaszerezte. 1710-ben II. Rákóczy Ferencz seregei ostromolták, de bevenni nem tudták. Ez alkalommal a vár másodszor is leégett. I. Pálffy Rudolf 1758 körül szintén sokat építtetett és javíttatott a váron. 1774-ben a vöröskői ifjabb ág 45birtokrészeit VII. János gróf örökölte, utána pedig fiai V. Ferencz, Alajos és X. János. Halála után XI. János lett az örökös. Az idősebbik ág részét II. Rudolf öt fia örökölte, akik akképpen egyezkedtek maguk között, hogy az egyik felét Pálffy Vincze gróf, a másikát Pálffy József és Mór grófok (VI. Ferencz fiai) osztatlan állapotban nyerjék. 1854-ben, Vincze halála után, a birtokot ketté-osztották és az egyik részt osztatlan állapotban József és Mór testvérek, a másikat pedig Vincze utóda örökölte. Pálffy József gróf részét 1873-ban XII. János, Pálffy Mór altábornagy fia örökölte, Vincze birtokát pedig 1854-ben Vincze gróf özvegye Csáky Apollonia grófnő. Utána ez a rész 1868-ban szerződésileg István gróf és neje birtokába került.

A vár alakja hosszúkás négyszög és mind a négy sarkán hatalmas kerek bástyákkal van ellátva. A várkapu alatt a boltozatról régi, kezdetleges csónak függ alá, melylyel, családi hagyomány szerint, és mint azt Bél Mátyás írja, Pálffy Miklós gróf a török fogságból megmenekült. A jobboldali nyugati bejárat ajtaja fölött a Pálffy- és Fugger-czímer látható, a következő felirattal: "Nicolaus Pálffy de Erdeod, Liber Baro et Dominus in Vereskev, Comes Posoniensis, Sac. Caes. Regiaeque Mttis Consiliarius, Cubicularius et Hung. Cubiculariorum Regalium Magister, necnon Partium Regni eiusdem Cisdanubianarum, Praesidiique Ungvariensis Supremus Capitaneus." Alul pedig: "Maria Fuggera Baronissa in Kirchpergh et Weisnhorn. MDLXXXX." - Ez az ajtó a körülbelül 15 m. hosszú előcsarnokba nyílik, a hol a főlépcső van. A lépcsőoszlopot a Pálffy-czímer díszíti. Odább van az ú. n. hűtőzőterem, mely a vár urainak a nyári hőségben üdülőhelyül szolgál. A boltozat rendkívül gazdag stukko-művekkel és freskókkal van díszítve és az egész terem mesterséges vízvezetékkel, vízcsövekkel és vízeséssel ellátva, míg a falak grottaszerűleg cseppkövekkel és kőtufával vannak kirakva. A padozat színes kavicsokból összeállított mozaikból áll. A mult század első felében e tágas és szép helyiségben színi előadásokat is tartottak. Egy másik, a lépcsőházba nyíló helyiségben kisebb múzeum van elhelyezve, mely számos nagybecsű tárgyat és gazdag éremgyűjteményt tartalmaz; ennek szomszédságában van a kb. 4000 kötetből álló könyvtár. A vár kápolnája is érdekes. Alapja nyolczszögű renaissance-stilben van lerakva és belsejében három oltár áll. A vár délkeleti része kétemeletes. Az első emelet a grófi család kényelmes és tágas lakosztálya, a hol híres mesterektől származó számos régi festmény és eredeti rézmetszet van, továbbá értékes, ódon bútorok és az étteremben régi érdekes vadászképek, melyek a vár környékén a XVIII. század közepén rendezett parforce-vadászatokat ábrázolják; továbbá a grófi családtagok keresztszülőinek képei, a kiket - az akkori szokás szerint - az itteni uradalmi szegényház tagjai közül választottak. A második emeleten vendégszobák vannak és a folyosón a Pálffy-ezred (a mostani 6. huszárezred) tiszti-karának 1762-ből való 30 arczképfestménye; ez ezredet tudvalevőleg Pálffy János, a későbbi nádor állította fel saját költségén. A várudvaron, mint egy szökőkút dísze, nyolczszögű talapzaton áll a Pálffyak törött keréken álló, ismert czímerbeli szarvasa. A közelében levő, szintén érdekes régi kútat a Pálffy-Harrach-czímer díszíti. A várnak ma is lakott része Pálffy István grófé, a másik része pedig id. Pálffy János grófé volt, ki a maga részét tudvalevőleg a nevét viselő ösztöndíj-alapítvány javára adományozta.

Cseszte községnek van postája; távírója és vasúti állomása: Modor-Senkvicz.

Csölösztő, felsőcsallóközi magyar kisközség, 40 házzal és 226 róm. kath. vallású lakossal. E község 1238-ban a Csiliz patak mellett fekvő pozsonyi várbirtokként van említve. 1287-ben Csöllesztő néven szerepel, de később Kledern német nevével is találkozunk. 1354-ben a pozsonyi káptalan Gutori Beke leányait, Erzsébetet és Katalint iktatja be az őket megillető itteni leánynegyedbe. 1397-ben Csölösztői Márton nevében is szerepel. 1480 és 1513 között a nagylucsei Dóczyak az urai, de az 1553-iki portális összeírásban, már Lipcsey Gáspár nevén van négy és Pálffy Péter nevén öt portája. A mult század elején Illésházy István gróf volt a földesura, most pedig Pálffy Sándorné és Pongrácz Frigyesné grófnőknek van itt nagyobb birtokuk. Ősi egyházát, mely még a régi falu helyén állott, a Pázmány-féle jegyzék is réginek mondja; ma a községben nincs templom. Ide tartozik Körtvélyes 46puszta, mely 1553-ban négy portával szerepel. Ezenkívül ide tartozik még Csölösztő sziget-puszta. A község postája, távírója és vasúti állomása Somorja.

Csötörtök, felsőcsallóközi magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 118 házzal és 1118 róm. kath. vallású lakossal. Állatólag már a rómaiak idejében is lakott hely volt. Okleveles említése 1206-ban történik Stwrtok alakban. 1216-ban Csötörtökhely név alatt szerepel, 1390-ben pedig Villa Liupoldi néven, 1430-ban meg Leupoldsdorf. A pápai tizedszedők jegyzékükbe Chuchturtukchel néven irták be. Német Loipersdorf neve is már rég ismeretes. II. Endre király e községet 1206-ban a Bazini és Szentgyörgyi grófoknak adományozta. 1333-ban a Bazini és Szentgyörgyi grófok a falut fölosztják maguk között, 1446-ban pedig Szentgyörgyi György, bátyja Péter özvegyével, Marczali Hedviggel osztozkodik rajta. A XIV. században városként említtetik, mint a melynek már e század elején vásártartási joga is volt. 1441-ben Erzsébet királyné megerősíti azt a szerződést, melylyel György bazini gróf itteni birtokát nejének lekötötte. Az 1553-ik évi portális összeírásban Csetertek néven szerepel és benne Serédy Gáspárnak 11 s Amade Lászlónak hét portája adózott. Ez időben mezőváros volt. 1647-ben egyrészét a Bertók család bírta, de másik része az éberhardi uradalomhoz tartozott. 1787-ben a Balassa grófok, később pedig az Apponyiak voltak az urai, míg most Pálffy János gróf és Wiener Welteni Rezső lovag a két nagyobb birtokosa. Katholikus templomának egyes részei még román stílű idomokat mutatnak. A templomot mai alakjában a XV. században alakították át. A kéttornyú gótikus egyháznak két hajója van. Az itteni sírboltban vannak eltemetve Mérei Mihály alnádor és családja tagjai. A síremlék 1572-ből való, vörös márványból, renaissance-modorban van készítve, melyen basreliefben a család tagjai láthatók. A síremlék felső részén latin versek olvashatók. Alantabb még a következő felirat látható: "Magnifico D. Michaeli de Mere ex provincia Simegiensi oriundo, qui Ferdinando et Maximiliano Romanis imperatoribus, Ungariae regibus, dum vixit, fidelem constantemque operam navavit, et ab iis pro palatinatus honore donatus fuit, et in iure dicendo patriam ornavit. Viro integerrimo, et seni probitatis eximiae, Emericus, Michael, Anna, Sophia, et Catharina liberi superstites, hoc monumentum coniugi et parenti pientissimo posuerunt. Vixit annis 72. Fato functus est 26. Febr. Anno Chri. MDLXXII. Non longo post tempore simili fato eum secuti sunt Julianna coniux et Stephanus filius, qui vixerat annos 32. itaque simul hic sunt humati. Vivite superstites mortalitatis memores." A XVIII. századi Canonica Visitatio szerint itt hajdan hat kanonokot számláló ú. n. fertálykáptalan székelt. A templom közelében, a jelenlegi plébánia kertjében, az újabb időkig egy régi toronynak vagy kápolnának a rom-maradványa volt látható, melynek azonban ma már nyoma sincs. E romokat a hagyomány pogány templom maradványának tartotta és Fanum Jovis néven ismerte, mint a rómaiaktól Jupiter tiszteletére emelt templomot. Bél Mátyás e toronyról nem tesz említést; de Vályi (Magyarország leírása I. 446) azt állítja, hogy 1780-ban bontották le. Legvalószínűbb az, a mit a tudós Ipolyi Arnold állít a csallóközi műemlékek leírásánál, hogy ez valamely román stílű halotti kápolna volt, mert sírbolt is volt alatta, melyből - szemtanúk állítása szerint - csontvázakat ástak ki. A községhez tartoznak Német-Sók és Szent-Erzsébet puszták. Mindkettő az éberhardi uradalomhoz tartozott és az újabb korban az Apponyiakat uralta. A községben van posta és vasúti állomás, távírója Fél.

Csukárd, a Kiskárpátok alatt fekszik. Tót kisközség, 62 házzal és 400 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Bazin. E község hajdan Terlinggel egy községet alkotott és Turna, Turne és Ternye néven szerepelt, mely néven már IV. László királynak 1287-ik évi oklevele említi. 1294-ben Miklós fia Chune Miklós fiainak: Ábrahámnak és Izsáknak adományozza. IV. Béla királynak 1256. évi oklevele villa Chukaria néven említi, mint Pozsony vár tartozékát, de ez időtől egész 1347-ig csak a fenti neveken szerepel, míg a budai káptalannak egy 1347-ből való okirata már Chukarfolua néven külön községként említi, melyet a Csukárd család őse kapott adományban. 1294-ben még egy birtokosát ismerjük: a Szent Üdvözítőnek szentelt pozsonyi egyházat. 1328 január 25-én Tamás gróf országbíró e birtokot az említett pozsonyi egyháznak ítéli oda, a miből az látszik, hogy 47a nevezett egyházat a birtoklásban háborgatták. 1511-ben Miklós pozsonyi prépost és a káptalan Perényi Imre királyi helytartó előtt panaszt emelnek a Szentgyörgyi grófok ellen, az itt véghezvitt hatalmaskodások miatt. Az 1553. évi adóösszeírásban, a pozsonyi káptalannak 22 portája van itt. Ez időn túl már Zuckersdorf, sőt Kucisdorf német néven is ismeretes. A Rákóczy-féle mozgalmak idején a lakosok összes vagyonát elkobozták. Régi temploma 1801-ben romba dőlt. Ennek a helyén építették fel az új templomot.

Csukárpaka, magyar kisközség, a Felső-Csallóközben, 35 házzal és 188 róm. kath. vallású lakossal. Ez is a Csukárd család ősi birtoka, melytől nevét is vette. Az 1553-ik évi portális összeírásban azonban már a Csukárdokat nem találjuk a birtokosok között, mert ekkor Pethő Antalnak 1 1/2, Sághi Imrének 1 1/2, Sárkány Jánosnak 1 és Tóth Tamásnak 1 portája adózott. Később a Földes család lett az ura és a mult század első felében még Földes Boldizsár volt itt a birtokos. A község postája Bácsfán van, távíróhivatala Somorján, vasúti állomása meg Nagypakán.

Czajla, a Kis-Kárpátok alatt fekvő tót és német kisközség, 206 házzal és 1322, róm. kath. és ág. h. ev. vallású lakossal, a kik között azonban a katholikusok túlsúlyban vannak. A község postája, távírója és vasúti állomása Bazin. Czajla községet csak az 1553-ik évi portális összeíársban találjuk először említve, a mikor itt Serédy Gáspárnak 9 portája adózott. 1647-ben Pálffy Miklós grófé; 1737-ben özv. Maholányi Tamásné a birtokosa, később az Illésházyak és ezek vérén a Pálffyak; ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A község neve azelőtt német hangzással Zeil volt, valószínűleg azért, mert összes házait egy sorba építették. Ma is az egyik oldalon körülbelül 150, a másikon ellenben csak mintegy 50 ház van. A mult század második felében papirmalma volt a községnek. Czajlához tartozik Zumberg puszta, mely hajdan önálló község volt, s melyet IV. László 1247-ben az Okolyi nemeseknek visszaadott. Ez időben Simperg néven szerepel. 1287-ben a pozsonyi káptalan Szent Szalvátor-egyháza szintén kap itt birtokrészeket Benedek fia Pál pozsonyi kanonoktól. 1300-ban a Récsei család is birtokosa volt. A XIV. században a Bazini és Szentgyörgyi grófoké és ekkor Somberg de Somberg nevű birtokosa is szerepel. Hajdani templomát csak a mult század közepe felé bontották le. A hagyomány azt tartja, hogy a lakosok a XVI. században és a XVII. század elején húzódtak a mai község helyére, régi falujokból, melynek talaja mocsaras s egészségtelen volt. Ez azután azt is megmagyarázná, hogy miért találjuk Czajlát csak a XVI. században először említve. A községnek csak kápolnája van. Ide tartoznak Baumwald major, Favágó-telep, Malmok, Műfűrész- és Kénsavgyár-telep, mely utóbbi helyen 1895-ig egy bécsi czégnek kénsav- és műtrágya-gyára volt.

Cziffer, a vágvölgyi vasút mentén fekvő nagyközség, körjegyzőségi székhely, 177 házzal és 1721, nagyobbára tótajkú és róm. kath. vallású lakossal. 48Első nyomát 1322-ben talájuk, a mikor a nyitrai káptalan egyik oklevele Chifer néven, az Elefántiak örökölt birtokaként említi. 1342-ben a Tökölycsényi család is birtokos itt. Az 1553. évi portális összeírásban Nyáry Ferencz van említve birtokosául, kinek 22 portája adózott. A XVII. század végén mezőváros volt. A Nyáry család után következtek a Semsey, a Batthyányi gróf, a Schlossberg báró, a Horeck, a Makripodári, a Kerekes, majd a Zichy grófi család, melynek czifferi ága innen nevezi magát. A mult század elején Zichy Ferencz gróf, Reviczky Károly, Makripodári Miklós, Farkas János, Schlossberg János báró, Semsey János, Misircz József, Hrabovszky János és Somogyi Gáspár voltak az urai, ma pedig Zichy Pál Ferencz grófnak van itt nagyobb birtoka. A mult század második felében sörfözőház is volt itt. Nevezetesebb intézményei: a ferenczrendiek apáczazárdája, kath. olvasókör, községi takarékmagtár, népnevelési egyesület, egy szeszgyár és a híres czifferi hímző-intézet, mely az Izabella főherczegnő védnökségére támaszkodó egyesület felülegyelete alatt áll és vezetője Hollósy Mária. Ez az intézet az egész vidékre rendkívül jótékony hatású, mert a környékbeli parasztleányok itt a népies és a műhímzésben magasabb fokú művészi kiképzést nyernek. Bél Mátyás szerint a község régi neve, az itteni rendkívül gazdag és díszes népviselet miatt, eredetileg Czifra lett volna; ez azonban csak feltevés. A községben áll Zichy Pál Ferencz gróf nagyszabású kastélya, melyet a báró Schlossberg család építtetett, melytől azt Zichy Károly gróf a múlt század elején megvette, átalakíttatta és megnagyobbíttatta. Legutóbb 1890-ben alakították át. A község róm. kath. temploma a XVIII. század közepén épült. Ide tartoznak Balázsháza puszta, Felső- és Alsómajor. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása.

Deáki, a budapest-bécsi vasútvonal közelében fekvő magyar nagyközség, 478 házzal és 2825, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. A községben van posta, távírója pedig Vágsellyén van. Ősi neve Wag, majd Vágfölde volt. Az előbbi néven már Szent István királynak a pannonhalmi apátságot alapító oklevelében van említve 1001-ben. 1261-ben Sala, majd Salafölde néven szerepel. Mai nevén csak 1296-ban találjuk Diaky alakban. Deákit a XIII. század vége felé német hadak szállották meg, de III. Endre 1291-ben visszafoglalta. A XIV. század elején trencséni Csák Máté birtoka volt, de a vármegyei törvényszék 1323-ban ismét odaitélte a pozsonyi egyháznak, melyben Miklós prépost kérésére I. Károly király az egyházat 1326-ban megerősítette. II. Béla király is már mint a Szent Istvántól adományozott és Szent 49Lászlótól megerősített birtokról emlékezik meg 1138. évi oklevelében. Az 1553. évi portális összeírásban Nyáry Ferencznek, a prépostság kormányzójának 40 portáját adóztatják. 1787-ben a kir. kincstáré, de a mult század elején ismét a szentmártoni apátságot találjuk említve birtokosául, melynek itt híres tehenészete volt. Ma is ez az apátság a legnagyobb birtokosa. Szűz Mária tiszteletére szentelt egyházát már II. Paskál pápa említi 1103-ban, de mai, híres románstilű temploma az ősi, kisebb templom helyén, a XIII. század első negyedében épült a monostorral együtt, mely utóbbinak azonban ma már nyoma sincsen. E románstilű templomnak u. n. felső temploma, vagyis felső hajója is van, melyben a legrégibb freskófestészet nyomai látszanak. Az a misekönyv, melyben a legrégibb magyar nyelvemléket a "Halotti beszéd"-et megtalálták, a deáki plébániáé volt. Misekönyvön kívül midenféle egyházi szabályokat és halotti szertartásokat tartalmaz, többek között az ismeretes halotti beszédet és könyörgést, melytől nevét is nyerte. Máskülönben Pray-kodex-nek nevezik, mert Pray György történettudós fedezte fel a XVIII. században. Szakértők határozott állítása szerint, e nevezetes kodex a XIII. század harmadik tizedéből való lehet és így egyetlen magyar nyelvemlékünk, mely az Árpád-házi királyok korából reánk maradt. Ezt a nagybecsű ereklyét most a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. A református templom 1794-ben épült és 1889-ben megújíttatott. A lakosok róm. kath. és ev. ref. olvasókört és izr. nőegyesületet tartanak fenn. Van itt gőzmalom is. E község közelében feküdtek a XIII. században Villa Russorum, vagyis Oroszfalu és Palota községek, melyeket az azonkori oklevelek említenek. Ma ide tartozik Gelencze puszta.

Dejte, a Kis-Kárpátok alatt fekszik. Tót kisközség s 219 házában 1251 róm. kath. vallású lakos él. Hajdan a jókői vár tartozéka volt. Nyitra vármegye határán fekszik és a Blava patak szeli át. Hajdan a Blava patak túlsó része Nyitrához, innenső része pedig Pozsonyhoz tartozott. Az 1553-iki portális összeírásban Losonczy Istvánnak 20 portája fizet adót. Ez időben Dyechticz volt a neve, később pedig Dechticze. 1590-ben Rákóczy Zsigmond zálogos-birtoka volt, azután Forgách Zsigmond lett az ura, majd Csáky Ferencz gróf, Maholányi János és neje, Horváth-Simonich János és neje és az Erdődyek birták. Most Pálffy József grófnak van itt nagyobb birtoka és messze földön híres haltenyésztése. 1626 szeptember 12-én császári lovasok támadták meg a községet. 1644-ben Puchaim császári vezér három napig időzött itt seregével. 1663. szeptember 3-án a törökök támadtak a községre, és 35 lakosát rabszíjra fűzve elhurczolták. 1683-ban Károly lotharingiai herczeg salva guardiát adott a község lakosainak. A község a XVI. század elején szabadalmakat nyert és 1623-ban már mezővárosként van említve. A Rákóczy-féle szabadságharcz idején lakosait a császáriak súlyosan sanyargatták. 1869-ben tűz pusztította el és a tűznek a templom is áldozatul esett; de ezt a hívek, Pálffy József gróf bőkezű segítségével, ismét felépítették. 1771-ben papirgyár is keletkezett itt, mely 1885-ben leégett. Két katholikus temploma közül az egyik, mely e község északi részén, dombtetőn fekszik, a Batthyány-féle can. 50visitatio szerint már ősrégi és állítólag 1172-ben épült, habár a régisége ma már alig látszik rajta. A mai plébánia-templom, a torony alatti ajtókőkeretében olvasható felirat szerint, 1612-ben épült. Ez a templom égett le és épült föl újra. A templomot az Erdődy grófi család építtette, a hagyomány szerint egy régibbnek a helyén. Az egyháznak nagyon szép és becses renaissance-stilű úrfelmutatója van 1663-ból és egy aranyozott ezüst-kelyhe 1642-ből. Dejtéhez tartoznak Felsőszkalova, Alsószkalova, Szentkatalin puszta, Szegedin major, Neuwirth és Oravetz malom, Krajcsik lakház és Erdőház vadászkastély. Ez utóbbi körben épített épületcsoport, benne az emeletes kastélylyal. Erdődy József gróf kanczellár építtette 1774-75-ben, a mikor itt 700 holdas vadaskertet alkotott. 1808. október 11-én és 12-én Ferencz király és neje is itt időztek. A községnek van postája és távírója, vasúti állomása pedig Nádason van.

Dénesd, felsőcsallóközi kisközség. Van 75 háza és 512, nagyobbára róm. kath. vallású, németajkú lakosa. Postája Misérd, távírója Püspöki. E község már 1206-ban szerepel, a mikor Miklós fia Elek, Favus pannonhalmi főapátnak adta. IV. Béla királynak 1240-iki adomány-levelében Dionisios néven van említve, 1288-ban pedig Dyenis és Dienesz alakban fordul elő. 1269-ben IV. Béla a lakosokat kivette a pozsonyi vár kötelékéből. Az 1553-ik évi portális összeírás Nyáry Ferencz grófnak, mint a főapátság kormányzójának 15 portáját adóztatja meg. II. József alatt a kir. kamara birtoka volt. 1682-ben nagy árvíz sujtotta a lakosokat. Most a főapátságon kívül még Söllinger Rezsőnek és Miklósnak van itt nagyobb birtoka. A község 1757-ben még magyar volt, de Bél Mátyás már németeket is említ ismert munkájában. A mult század elején Schildern német neve alatt is ismeretes. A katholikus templom 1797-ben épült. Koó, Barátom, Czenzálosföld és Törvényföld nevű dűlői vannak; az utóbbi onnan veszi nevét, mert itt hajdan akasztófa állott, mely még a mult század első felében is látható volt. Valószinű, hogy a többi dűlőneveknek is van bizonyos jelentőségük. A község határában feküdt hajdan Veczke község, melyet még egy 1356-ból való oklevél említ, de később nyoma vész. Ma Szigetmajor tartozik ide.

Dercsika, alsócsallóközi magyar kisközség, 93 házzal és 522 róm. kath. vallású lakossal. E községről 1253-ból van már említés Gurgsuka és Gyurgsuka, vagyis Györgysoka néven, mint a pozsonyi vár tartozékáról. 1307-ben Györgyfölde néven Eguruhkarcsai Miklós zálogos birtoka. 1377-ben már a dercsikai nemesek kezén találjuk és a pozsonyi káptalan 1386-ban bizonyítja, hogy az itteni nemesek nem tartoznak a pozsonyi vár nemes várjobbágyai közé, hanem valóságos nemesek. Ez időben Gyurchka alakban van említve. 1667-ben a Méhes és a Balogh családok osztozkodnak itteni birtokukon. Érdekes és jellemző az a hagyomány, mely itt a nép ajkán a község nevének eredetére nézve közszájon forog. A nép ugyanis azt tartja, hogy Mátyás király nagyon szeretett a Csallóközben vadászni. Egy izben, mikor itt vadászat közben a mocsaras és ingoványos vidéken nagyon elfáradt, Erőss György nevű lovásza előtt boszankodását fejezte ki a fölött, hogy ezen az ingoványos területen lóháton oly nehéz a vadászat. Lovásza erre megkérte, hogy hát adjon neki ebből a földterületből annyit, a mennyit ő az alatt az idő alatt lóháton megkerül, a míg a király rövid vadászebédjét elkölti. A király beleegyezett kedvelt lovásza kívánságába, és hogy nyargalását ellenőrizhesse, a környezetében levőkkel gyorsan halmot emeltetett a síkságon, a hol mézből és kenyérből álló rövid ebédjét elköltötte. Azóta e halmot is Mézeshalomnak nevezik. Erőss György pedig lóra pattant és elszáguldott. Útközben elszabdalta vörös színű palástját és darabjait eldobálva, ezzel jelezte útját. Ebéd végeztével már a királynál volt és bejárta vele a belovagolt területet, mire a király csudálkozva a terület nagyságán, e szókra fakadt: "György, sok'a!" De azért ígérete szerint a területet átengedte néki. György itt letelepedett és hét családdal alapította a községet, melyet Györgysokának nevezett el. Az alapító hét család volt: az Erőss, Zemes, Bartal, Fekete, Katona, Vida és Zakal család. Eddig a hagyomány. - Egyházát Epiphanius püspök 1519-ben szentelte föl, de a mai templom 1778-ban épült. 1855-ben a kolera tizedelte meg lakosait, 1866-ban és 1867-ben pedig éhinség volt itt. Postája Bakán van, távírója Bős, vasúti állomása pedig Dióspatony.

Detrekőcsötörtök a pozsony-malaczkai vasútvonal mentén fekszik. Tót kisközség, 244 házzal és 1286 lakossal, a kik róm. kath. vallásúak. Vasúti állomása van, de postája Láb, távírója pedig Zohor. E község a detrekői várbirtokok közé tartozott és azok sorsában osztozott. Hajdan sok nyomorúságot szenvedett a törököktől, a kik a községet több izben fölperzselték és földúlták. 1647-ben a Somodi és a Vizkeleti család volt az ura. Sztvertek néven is szerepelt, s később Zankendorf német néven is. A mult század elején hat vízimalma volt és egy téglagyára. Ez időben a Pálffy család volt az ura. Ma Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. Ide tartoznak Chrib és Plank telepek, Kopcsa, Kozánek, Olsa, Tancsibok, Theberi, Uhliszka és Valehovna puszták. A községben nincs templom.

Detrekőszentmiklós, tót kisközség a Kis-Kárpátok alatt, körjegyzőségi székhely, 203 házzal és 1108 róm. kath. vallású lakossal. Postája van a községnek, távírója és vasúti állomása pedig Malaczka. Ugyancsak Detrekővár tartozéka volt és az 1553-iki portális összeírásban Serédy Gáspárnak 18, Bakith Péternek 8 és Czobor Jánosnak 7 portája adózott. Később a Pálffy család tulajdonába került és ma Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. A község két katholikus temploma közül az egyiket 1718-ban már újjáépítették, a másik pedig 1745-ben épült. Ide tartoznak Újmajor és Pálffy vadászlakok. A község határában van a Dieravá-skala és a Tmavá-skala nevű barlang.

Detrekőszentpéter, a Kis-Kárpátok alján fekvő tót kisközség, 95 házzal és 632 róm. kath. vallású lakossal. Postája Detrekőszentmiklós, távírója és vasúti állomása pedig Malaczka. Szintén a detrekői uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Az 1553-iki portális összeírásban ugyanazok a birtokosok szerepelnek, a kik az előbbi községnél. 1709-ben és 1776-ban az egész község leégett. Ez a Pálffyak birtokába került és ma Pálffy Miklós herczeg malaczkai uradalmához tartozik. Plébániája már 1397-ben említve van, de később megszünt és csak 1737-ben szerepel ismét. Temploma 1600-ban épült és 1712-ben megújíttatott. Ide tartozik Horné-Luky major és Olsaki malom.

Detrekőváralja szintén a Kis-Kárpátok alatt fekszik. Tót kisközség, 120 házzal és 691 róm. kath. vallású lakossal. E község a határában fekvő Detrekő vár tartozéka volt, mely 1296-ban Detreh néven királyi várként szerepel. 1398-ban Zsigmond király Stibor vajdának adományozta. Később a Bazini és Szentgyörgyi grófok lettek az urai és 1441-ben Erzsébet királyné megerősíti azt a szerződést, a melylyel György gróf a várat és a várbirtokokat nejének lekötötte. 1550-ben Salm Kristófot találjuk birtokában, később azután a Fuggereket, kiktől I. Ferdinánd megvette és Balassa Menyhértnek adományozta, ki után női ágon Bakits Péterre szállott. Ez a Bakits Péter 53volt az, a ki a holicsi börtönben erőszakosan fogva tartott Révay Zsuzsánnát onnan kiszabadította és itteni várában őriztette. Később a vár és a várbirtokok II. Ferdinándra szállottak, kitől Pálffy Pál gróf nádor vette meg. A mult század elején Pálffy Antal gróf volt az ura, ma pedig Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. Vára a XVII. században még fennállott, de ma már romokban hever. A községnek német és tót neve is ismeretes volt és pedig Blasenstein és Podhrad néven. A község határában régi, ma már erre a czélra nem használt vadászkastély áll. A vár alatt a hegy belsejében említésre méltó cseppkő-barlang van, melyet 1790 körül egy juhász fedezett föl. Van itt szeszgyár is, mely Spitzer Károly tulajdona. A község róm. kath. temploma 1845-ben épült. 1863-ban az egész falu leégett és ugyanakkor a kolera pusztította. A község postája Pozsonyszéleskút, távírója és vasúti állomása Malaczka. Ide tartoznak Favágó telep, Meszácsna vadászlak, Obora és Podplasti majorok.

Dévény, a Dunától és a Morva folyótól alkotott félszigeten fekvő német nagyközség, 382 házzal és 2000 nagyobbrészt róm. kath. vallású lakossal. A vármegye egyik legrégibb községe és hajdan a dévényi vár tartozéka. Dévény a történetírók szerint már 864-ben morva határvár volt. 1233-ban Frigyes osztrák herczeg bevette és a várost fölégette. 1272-ben a cseh Ottokár foglalta el, de azután ismét Magyarországra szállott vissza. Zsigmond király korában az osztrák Hering László birta, kitől Garai Miklós nádor 8000 arany forintért váltotta vissza. A várat és a várost, tartozékaival együtt, 1414-ben Zsigmond király Garai Miklós nádornak adta el 12,000 arany frtért; egy évvel később még 12,000 arany forintot fizettetett vele. A XVI. század elején, a Bazini és Szentgyörgyi grófok lettek az urai; e család kihaltával ismét királyi vár lett, melyet I. Ferdinánd Báthory István nádornak adományozott. II. Mátyás 1609-ben 400,000 r. forintért Keglevich Jánosnak adta el. Bethlen seregeinek a vár megadta magát, de 1621-ben Bouquoi osztrák vezér ismét elfoglalta. Később a Palocsaiak zálogbirtoka lett, kiktől 1635-ben Pálffy Pál nádor kiváltotta és a birtokra II. Ferdinándtól adományt nyert. Nagyváthi Szapora Antalnak is nagyobb birtoka volt itt, mely 1629-ben, ennek jogutóda, Patachich István végrendelete alapján, a pozsonyi jezsuita kollégiumra szállott. 1683-ban a törökök ostromolták, eredménytelenül. 1703-11 között a község háromszor leégett és a lakosok sok sanyarúságot szenvedtek hol a kuruczoktól, hol pedig a labanczoktól. 1809-ben az üresen álló várat a franczia csapatok légberöpítették. A várhegy hatalmas sziklaszirtjén, mely meredeken ereszkedik le a Morvába, áll a millenáris év alkalmából emelt Árpád-oszlop. Volt hajdan vámháza és harminczad-hivatala is. Ez az épület még ma is fennáll. Azonkívül itt van még a jezsuiták emeletes épülete, hol később ennek a rendnek sörháza volt. A község több szabadalomlevelet őriz. Az egyik II. Miksa király 1563-ból való kiváltságlevele, melylyel Mátyás király vásárszabadalmait kibővíti, II. Ferdinándnak 1617-ben és I. Lipótnak 1688-ban kelt levele, melylyek a város korábbi szabadalmait megerősítik. A község és a vár neve az idők folyamán, az oklevelekben többféle változatban szerepel. Legrégibb alakja Dyuen, azután Dévén, majd Dyven; német Theben nevét Mátyás királynak 1474-ben Pozsony városához intézett oklevelében Wolffgang von Theben nevében találjuk először említve. A község birtokában régi nagyságát hirdető több érdekes jelvény van. Így egy renaissance stilű díszes bíróbot 1621-ből, melynek nyelén az akkor előljárók neve olvasható. E nevek világosan bizonyítják, hogy a község akkor is német volt. Érdekes a pellengér-jelvény és a czéh-jelvény is; amaz 54kis fekete táblán nyitott szájból kilógó nyelvet ábrázol, melyet az átkozódók és rágalmazók nyakába akasztottak, lent "All hier ist die Lose Zunge" felirattal; emez a szőlőmívesek 1749-ben készűlt jelvénye. A községben levő katholikus templom árpádkori építmény. Régi írók szerint 974 körül Urolf passaui püspök itt püspökséget alapított. Tény, hogy 1397-ben itt már plébánia volt. A mai templom majdnem minden kornak a stilusát magán viseli. A templomon kívül megemlítendő a Zsigray-kápolna, melyet hajdan az itt lakott Zsigray nemesi család építtetett. A lakosok szépítő egyesületet, szőlőmívesczéhet és hajós-egyesületet tartanak fönn. 1841-ben az egész község leégett. Galgenberg nevű dűlője a rajta állott akasztófától vette nevét. Az akasztófa, melyet a mult század közepe táján rontottak le, mintegy négy méter magasságú, két gömbölyű téglaoszlopból állott, melyeket fent tölgyfagerenda kötött össze s ebbe horgok voltak erősítve. A községhez tartozó Károlyfalu telepen álló kápolnát 1860-ban Lucsenics Mátyás építtette. Ide tartoznak Bencsiklak, Schaflerhof és Kőbánya telep, melyet utóbbi Lanfranconi Alajos vállalata. A községben van posta, távíró és gőzhajó-állomás, vasúti állomása pedig Dévényujfalu.

Dévényujfalu, a Morvavölgyben fekvő kisközség, a hol körjegyzőségi székhely is van. Házainak 343, lakosainak 2900 a száma, a kik nagyobb részben horvátajkúak és róm. kath. vallásúak. Dévény várának volt a tartozéka és a XVI. század végén, a Zsigray-grófok kihaltával a pozsonyi jezsuiták birtokába került, a kik itt nyaralót is építtettek, mely még fennáll. 1867-ig itt a Morván át híd vezetett a túlsó partra, osztrák területre, a schlosshofi császári kastélyhoz. Harminczad-hivatala még a mult század elején fennállott. A pálosoknak is volt itt zárdájuk. A horvátok a török háborúk alatt telepedtek ide. Földesurai már a XVIII. század közepén a Pálffyak voltak és ma is Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. A Rákóczy-féle felkelés idejében a lakosokat a császáriak kifosztották és a falut felperzselték. A katholikus templom Árpád-korabeli emlék. Szentélye a XVI. század első felében épült. A község sokat szenvedett a gyakori árvízektől. Emlitést érdemlő gyárai: a Wienerbergi társaság téglagyára, a Stockeraui társaság mészgyára, Mittelman és társa mészgyára és a szeszgyár. Ide tartoznak Alsó- és Felsőmajor és Kőbánya telep is. A községnek van postája, távírója és vasúti állomása.

Dimburg, a Morvavölgyben fekvő tót kisközség, 161 házzal és 1805 róm. kath. vallású lakossal. Saját postája van; távírója Malaczka. Hajdan állítólag osztrák területen Stilfried község határában állott és a közelében fennállott vár és vadaskert után Thirenburg volt a neve. A Morva azonban idővel folyását megváltoztatva, Stilfried és a Dimburg közé került, úgy hogy ez által a község magyar területre jutott. Ez időben Diernburg, majd Dürnburg volt a neve. A mult század elején a Pálffyak voltak az urai és 55most is Pálffy Miklós hercezgnek van itt nagyobb birtoka. Kath. temploma a XVI. század végén, vagy a XVII. század elején épült és azelőtt a Pálffy család kápolnája volt, de minthogy düledezni kezdett, kijavították és megnagyobbították.

Disóförgepatony, alsócsallóközi magyar kisközség. Házainak száma 103, lakosaié 732, a kik nagyobb részben ev. református vallásúak. Hajdan két község volt egymás mellett: Dióspatony és Förgepatony néven. Dióspatonyt, II. Lajos királynak 1524-ben a gellei székhez intézett rendelete említi először. Az 1553-iki portális összeírásban királyi birtokként szerepel és 10 portája van felvéve. 1764-ben Csiba Mihályt találjuk itt birtokosul. Förgepatonyról csak 1750-ben szólanak a kútfők, a mikor Szüllő Zsigmond itteni birtokrészét átengedi Csiba Imrének és Jánosnak. 1802-ben egy másik Szüllő Zsigmond, itteni birtokát elzálogosítja Gálffy Péternek. A mult század első felében a nagylégi urak és a Pálffy grófi család a földesura, most pedig a gróf Pálffy-féle hitbizománynak van itt nagyobb birtoka. Református temploma 1870-ben épült. Ide tartoznak Aggerdő puszta, Füzérfa és Vilmos majorok. A község postája Szentmihályfa, távírója és vasúti állomása pedig Patony.

Doborgaz a Duna mentén fekvő magyar kisközség, 134 házzal és 738 róm. kath. vallású lakossal. A határában látható pogánykori sírhalmok bizonyítják, hogy ősidők óta ült hely. 1238-ban Dobrogoz néven a pozsonyi vár tartozékaként szerepel. 1292-ben Dobrorgaz alakban van említve, a mikor Lodomér esztergomi érsek néhány itteni jobbágyot érseki nemes jobbágygyá emel. Két évvel később Szentgyörgyi Jakabot találjuk itt birtokosul. 1323-ban Boleszló esztergomi érsek az itteni nemes jobbágyoknak szabadságlevelet ad. 1352-ben egyszerűen Dobor néven találjuk említve Miklós nádor egyik oklevelében. 1420-ban pedig a Doborgazi Csontos család nevében szerepel. A mult század elején, amikor a lakosok aranymosással is foglalkoztak, még a vajkai érseki székhez tartozott. XIII. századbeli oklevelek még említik ma már nem létező templomát. Valószínű, hogy ez a község melletti Szentgyörgyúr nevű praedium temploma volt. A községet a Duna több izben elöntötte, 1899-ben pedig tűzvész pusztította. Ide tartozik Doborgaz sziget is. A község postája Vajka, távírója Nagylég, vasúti állomása Nagypaka.

Dubova, a Kis-Kárpátok közelében fekvő tót kisközség, 118 házzal és 772 róm. kath. vallású lakossal. E községet a hagyomány szerint szentképekkel és hasonló tárgyakkal kereskedő házalók alapították, a kik egy itt állott kunyhóban vonták meg magukat tél idején és rossz időjárás esetén. 1287-ben Dumbó néven találjuk említve. 1296-ban már Vöröskővár tartozékaként szerepel. A pápai tizedszedők jegyzékébe is föl van véve, de már magyaros Dombó néven. Neve az idők folyamán sokféle változatban fordul elő. Az eddig említetteken kívül még Dobó, továbbá a német Wernersdorf, Wernhartsdorf, Wernsdorf, Werisdorf, sőt egy ideig Johannisdorf néven is említik az egykorú okiratok. Az 1553-iki portális összeírás a Fuggerek 10 portáját adóztatja meg. 1540-ben mindössze 5-6 háza volt. 1787-ben már a Pálffyak voltak az urai és ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Lakosai a község erdejében sok meszet és szenet égettek. Újabban van hitelszövetkezetük is. A katholikus templom, melynek boltozata gótikus, 1594-ben épült. Ide tartozik Erdőtelep is. A község postája Cseszte, távírója Modor, vasúti állomása Modor-Senkvicz.

Dunaszerdahely, az alsócsallóközi járásban, a pozsony-komáromi helyi érdekű vasút mentén fekszik. Magyar nagyközség, 515 házzal és 4851, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Ősrégi telep, mely már a rómaiak korában is fennállott. Hajdan erőssége is volt és a pozsonyi várbirtokok közé tartozott. Régente mint város négy részből állott, ú. m. Szerdahely, Nemesszeg, Ujfalu és Előtejed negyedekből. Ezek közül az ujfalusi határ alsó részét Barabásföldnek, később pedig Pókateleknek nevezték, melyről már Balázsfalvánál szó volt. 1283-ban Zeredahely néven van említve. 1346-ban az itteni nemes várjobbágyok és Zomori Miklós között határvillongások támadtak, melyeknek az lett a következménye, hogy a birtokot két részre osztották. Az 1553-iki portális összeírásban királyi birtokként szerepel és mindössze 15 1/2 portával van feljegyezve. Ugyanekkor Újfalut Zomás János és Kondé László, 1647-ben pedig a pozsonyi apáczák bírták. Később a Pálffyak lettek 56az urai, de e családon kívül még a Bacsák-, a Kondé- és a Petényi-család is birtokos volt itt. A Kondé és a Bacsák család emlékét egy-egy kastélyszerű épület tartja fenn. Az ú. n. "sárga kastélyt" Kondé Miklós püspök építtette; a Kondé családtól Wahlberg Miklós bécsi egyetemi tanár vette meg, kitől leánya, férjezett Habermann Nándorné örökölte. Az ú. n. fehér kastélyt Bacsák Móricz huszárezredes építtette, de ez is ma már Habermann Nándornéé. A község vásárai hajdan messze földön híresek voltak. Forgalma még ma is nagy és e község egyike a vármegye legélénkebb városainak. Van itt katholikus legényegyesület, kaszinó, gazdakör, önkéntes tűzoltó egyesület, temetkezési egyesület, a megyei közművelődési egyesület fiókja, a vöröskereszt-egyesület fiókja, szolgabírói hivatal, járásbíróság, adóhivatal, kir. közjegyző, csendőrség, pénzügyőrség, három takarékpénztár, népbank, keresztény kórház és menedékház, izr. szent-egylet és menedékház. A községben két templom van. Katholikus egyháza már 1341-ben említve van, de mai gótikus temploma valószínűleg csak a XV. század végén vagy a XVI. század elején épült. Az egyik mellékhajó nyugati falcsúcsa az 1518. évszámot tünteti föl. Az ág. h. ev. templom 1882-ben épült. A községet 1842-ben és 1887-ben tűz pusztította, mely sok kárt okozott. A községhez tartoznak Kapuhegy, Hanszéli, Ádor, Somogyi-sziget, Ádám erdő, Lánd, Szentjános dűlő. Pókatelek nevű dűlője a Pókatelekiek hajdani birtokának emlékét őrzi, míg Patas nevű dűlője már 1384-ben a Kondé család birtokaként van említve. Ide tartoznak még Gombotás és Somogyi-szögle majorok és a Lángi malom. Van saját postája, távírója és vasúti állomása.

Dunaujfalu, magyar kisközség, 345 házzal és 1293, róm. kath. vallású lakossal. E község legrégibb írott nyomát 1445-ben találjuk, a mikor Themesközi Bálint pozsonyi várkapitány volt az ura. 1479-ben Themesközi Miklós zálogba adja Dinnyei Vas Andrásnak. 1647-ben már a Pálffyak az urai és ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A községben nincsen templom. Postája, távírója és vasúti állomása Szempcz.

Éberhard, magyar kisközség a Felső-Csallóközben. Házainak száma 180, lakosaié 1726, a kik mind róm. kath. vallásúak. E község 1209. óta ismeretes. Hajdan vára is volt és a Szentgyörgyi és Bazini grófok voltak a vár és a 57község urai. Az 1409-ben szereplő Bazini és Szentgyörgyi Templinus gróf neve adhatott alapot arra a tévedésre, hogy a várat a templomosok építtették. Bél Mátyás e várat csak erődnek nevezi, mely tornyokkal és vízárkokkal volt védve; ezeknek nyomai a mai Apponyi-féle grófi kastélyon és környékén látszanak. Egy 1209-ik évi oklevél Castellum Ybrehaarthnak nevezi, melyet András király Myke fia Istvántól megszerez s Bazini és Szentgyörgyi Sebus grófnak adományoz. 1369-ben e család I. Lajostól engedélyt kap arra, hogy az itteni Dunaágon hidat építhessen. 1386-ban Jodok morva őrgrófot, de 1409-ben ismét a Bazini és Szentgyörgyi grófokat uralja. Azután az Illyésházyak és Szelepcsényi érsek, majd az Ebergényiek és Zitkovszkyak lettek az urai, de a Viczayak, Méreyek, a Maholányi, Slossberg és az Amadé család is bírtak itt részeket, melyek a Zitkovszky család révén az Apponyiak birtokába kerültek. A mult század elején Apponyi György gróf, Serényi gróf, Jeszenák báró és Balassa báró birták. Jelenleg Apponyi Albert grófnak van itt nagyobb birtoka és régi kastélya, melyet valószínűleg Szelepcsényi érsek a fent említett várból alakíttatott át kastélylyá, mert a várbeli kápolnát is ő építtette. A kastély különben mostani alakját a XIX. század első felében nyerte. Egyik levelének kelte szerint itt tartózkodott 1550 június 22-én I. Ferdinánd. A község hajdan német volt, de ma már teljesen magyar. Egyháza már 1309-ben fölmerül; de ma a községben nincs templom, csak az említett várkápolna, mely nyilvános templom jellegével bír és a gót stílű, Apponyi György gróftól 1872-ben épített temetői kápolna, mely egyúttal a tulajdonos gróf Apponyi család temetkezési helyéül is szolgál. A községet 1830-ban és 1880-ban árvíz pusztította. Ide tartoznak a Györgymajor, Alsó- és Középtőkési, és Baumholczi vadászlakok. A községben van posta és távíró, vasúti állomása pedig Püspöki.

Egyházgelle, alsócsallóközi magyar kisközség, 38 házzal és 295 róm. kath. vallású lakossal. E község 1253-ban Galla néven a pozsonyi vár tartozéka. 1328-ban Miklós pozsonyi gróf és főispán a gellei udvarnokok kérésére ezek jobbágyait mindennemű adózás és szolgálat alól fölmenti. Több csallóközi faluval együtt Sedes Gelle néven külön érseki széket alkotott, melynek Mátyás király 1466-ban szabadalmakat adott; 1524-ben II. Lajos is a gellei érseki szék adóját leszállította. Az 1553-iki portális összeírásban királyi birtokként szerepel, melynek négy portája van; plébánosa öt porta után fizetett adót. 58A mult század elején a Pálffy-féle szeniorátus bírta. Temploma már 1320-ban szerepel és Csallóköz egyik legrégibb és legérdekesebb műemléke, mert rajta a román és gót építészeti formák majdnem teljes épségükben láthatók. A templomban van Törös János és neje Beketfalvi Morócz Zsuzsánna sírboltja. Ide tartozik Nádaslak s Enyed puszta. Ez utóbbi már 1717-ben szerepel, a mikor Enyedi Boldizsár itteni birtokát Maholányi Antalnak adja el. A községben van posta, távírója és vasúti állomása pedig Patony.

Egyházfa, magyar kisközség, 41 házzal és 349 róm. kath. vallású lakossal. Legrégibb neve Szentandrásúr, és e néven van említve 1481-ben, mint borsai Vizközi Tamás és András birtoka. 1490-ben Poss. Eghazfalva alio nomine Zenthandras alakban szerepel. A Vizköziek előtt Szentandrásúri Illyés bírta; ugyanis ennek a birtokát kapták a Vizköziek Mátyás királytól. Néhány évvel később Zyllew (Szüllő) Mihály is birtokos volt itt. 1507-ben Egyházy Fábián özvegye, Erzsébet, itteni nemes kúriáját és tartozékait Bánkfalvi Miklós pozsonyi prépostnak adományozza, s ez a rész 1591-ben vétel útján Olgyay Péter birtokába került. 1533-ban Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodnak itteni birtokukon. 1540-ben a magvaszakadt Csorba János birtokát Illyésházi Illyés Tamás pozsonyi alispánnak és testvérének és Saághy Deák Imrének és fiának, Zsigmondnak adományozza. 1647-ben a Martonfalvyakat is itt találjuk. 1764-ben Szüllő Zsigmond az itteni egyház javára alapítványt tesz és két évvel később sírboltot emeltet. A mult század elején a Pálffy család az ura; ez időben itt sörház is volt. Jelenleg id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Temploma volt már a XIV. század végén, mai temploma azonban újabbkori. Ide tartozik Maholány puszta. A község postája Királyfa, távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Egyházkarcsa, a pozsony-szerdahelyi vasútvonal mentén, az Alsó-Csallóközben fekvő magyar kisközség mindössze 11 házzal és 67 róm. kath. vallású lakossal. Pozsony vármegyének 10 Karcsa nevű helysége van: Egyház-, Erdőhátdamazér-, Etre-, Gönczöl-, Királyfia-, Kulcsár-, Mórocz-, Pinke-, Siposamade- és Sólyomkarcsa. Ezeken kívül a régi időben még Népe-, Bél- és Érsekkarcsa is szerepel. Népekarcsa 1328-ban Szentgyörgyi Sebusé és Péteré. Bélkarcsa 1381-ben Bélykarcsai Miklós nevében van említve. Érsekkarcsát 1355-ben említik az okiratok, a mikor az itteni birtokon, a pozsonyi káptalan előtt, több karcsai nemes osztozott. E Karcsák földesurai, vagyis nemesi birtokosai voltak még a mult század elején is a Bartal, Kulcsár, Bacsák, gróf Amadé, Somogyi és Kondé családok. Egyházaskarcsa templomáról Tamás esztergomi érseknek a községi plébánia levéltárában őrzött oklevele emlékszik meg, mely szerint a templom 1308-ban épült. A község postája Királyfiakarcsán van, távírója és vasúti állomása pedig Dunaszerdahelyen.

Előpatony, magyar kisközség a Felső-Csallóközben, 38 házzal és 285, róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Nagylég. E község mai nevén csak 1498 és 1510 között van először említve, mint a Bazini és Szentgyörgyi Péter birtoka és Éberhard várának tartozéka. Az 1553-iki portális összeírásban hét birtokosa szerepel, a kik közül Bakith Péternek 1, Mérey Mihálynak 2, Leeghy Istvánnak 7, Literáti Ferencznek 1, Tóth Tamásnak és a Sárkány családnak 2 portája fizet adót. 1608-ban Léghi István fia Simon, itteni birtokrészét nejének, Zsófiának adományozta. 1802-ben Szüllő Zsigmond itteni birtokát elzálogosítja Gálfi Péternek. A mult század elején a Petőcz, Várady, a Benyovszky és a Bacsák család voltak a birtokosai és ma is Benyovszky Lajosnak, Bacsák Pálnak, Zsigmondnak s Istvánnak és Petőcz Kálmánnak van itt nagyobb birtoka. Ide tartozik Sárrét puszta. A községnek nincsen temploma.

Eperjes, az alsó-csallóközi járásban fekvő magyar kisközség, 150 házzal és 1053 róm. kath. vallású lakossal. E község legrégibb írott nyomát 1553-ban találjuk, a mikor a portális összeírásban Báthori András 5 és a borostyánkői urak 5 porta után adóznak. 1647-ben özv. Thurzó Mihályné birtoka. Később az Esterházyak lettek az urai és ma is Esterházy Mihály grófnak van itt nagyobb birtoka. 1877-ben a község leégett. A katholikus templomot Esterházy Ferencz gróf kanczellár 1748-50 között építtette. A község határában 1849-ben ütközet volt. A lakosok gazdakört tartanak fenn. Ide tartozik 59Ujmajor puszta, Szigeti major és Zsival erdő. A község postája Tallós, távírója és vasúti állomása Diószeg.

Erdőhátdamazérkarcsa, a csallóközi síkságon fekvő magyar kisközség 23 házzal és 138 rm. kath. vallású lakossal. E község már 1275-ben szerepel oklevélileg, a mikor Zolougozfia Damasa a birtokosa, kitől, úgy látszik, nevét is veszi. Története azonban még régibb időre vezet vissza, mert 1255 előtt Kiskirályfiakarcsa volt a neve és a pozsonyi vár birtokai közé tartozott. 1299-ben Dama fia János, Luka comesnek visszabocsátja itteni birtokát. Később Erdőhátkarcsa Damazérkarcsával egyesíttetett és az előbbit 1359-ben Erdőhátkarcsai Pethen István nevében találjuk említve, míg az utóbbi a pápai tizedszedők jegyzékében Damas néven van említve. Mostani főbb birtokosa Bartal Aurél főispán, kinek itt nagyobb kastélya is van, melyet id. Bartal György 1830-ban építtetett. Van itt mezőgazdasági szeszgyár is, mely szintén Bartal Aurél tulajdona. Temploma nincs. Postája és távírója Dunaszerdahely, vasúti állomása Nagyabony.

Etrekarcsa, csallóközi kisközség, körjegyzőségi székhely, 45 házzal és 337 róm. kath. vallású magyar lakossal. E község legelső nyomát IV. Béla királynak 1240-iki adománylevelében Ethuru (Etre) alakban találjuk említve, míg Roland nádor 1250-iki végzésében Ethre alakban említik. Ez idő előtt pozsonyi várföld volt, melyet 1248-ban Dénes nádor, pozsonyi főispán Ethuruh pozsonyi várjobbágynak juttatott. Ethuruh azonban nemcsak egyedül bírta, mert IV. Béla adománylevele Ethuruh Simont, Szerafint és Pétert is említi. 1323-ban Boleszló esztergomi érsek az itteni nemes jobbágyoknak különféle szabadalmakat adott. A mult század elején Bartal György volt egyik nagyobb birtokosa, most pedig Bartal Ferencz. Máglyadomb nevű dűlőjéről az itteni hagyomány azt tartja, hogy itt volt a pogánykorban az áldozóhely. Temploma nincsen a községnek. Postája Királyfiakarcsa, távírója Dunaszerdahely, vasúti állomása Patony.

Farkashida, a szered-nagyszombati vasútvonal mentén fekszik. Tót kisközség, körjegyzőségi székhelylyel, 100 házzal és 872 róm. kath. vallású lakossal. Legelső történeti nyomára 1490-ben találunk, holott a község, 60melynek temploma a XIV. században már fönnállott, sokkal régibb. 1490-ben, Mátyás király halála után, a királylyá választott II. Ulászló az e község alatt ütött táborban fogadta a magyar rendek hódolatát. 1553-ban Báthori András és özv. Bernstein Jánosné birtoka. Hajdan habánusok is lakták, kiknek emlékét a "Habán telepek" nevű dűlője tartja fenn. A község régente magyar volt, de eltótosodott. 1787-ben már az Esterházyak voltak az urai és ma is Esterházy Károly grófnak van itt nagyobb birtoka. A tótok Farkaszin-ra fedítették a nevét. Többízben teljesen leégett. Hozzá tartozik Erdőmajor. Farkashida postája Keresztúr, távírója és vasúti állomása pedig Keresztúr-Apaj.

Fehéregyháza, tót kisközség, 62 házzal és 469 róm. kath. vallású lakossal. E község eredetileg egyházától vette a nevét, melyet az 1332-37 években a pápai tizedszedők jegyzéke Alba Ecclesia néven említ. 1479-ben Elefánti Benedek volt az ura, ki birtoka felét Cseh Györgynek és Ruebenthurst Jánosnak, ennek az örökösei pedig a nagyszombati Klarisszáknak hagyományozták, míg a birtok másik felét Elefánti Benedek 1484-ben a Szentgyörgyi és Bazini grófoknak zálogosította el. Később az Esterházyak is részeket szereznek itt, és 1630-ban Esterházy Dániel itteni nemestelkét a nagyszombati jezsuitáknak ajándékozza, a kik a községben 1719-ben házat építtettek és azt nyaralóul használták. Idővel a gróf Brunswik és gróf Chotek család lett az ura; ma Schlesinger Gyulának van itt nagyobb birtoka és az övé az imént említett jezsuita kastély is. A községben csak kápolna van, mely az 1782-iki Batthyány-féle canonica visitatio szerint 1740-ben már fennállott. 1831-ben kolera tizedelte meg a község lakosait. A falu postája Rózsavölgy, távírója és vasúti állomása pedig Nagyszombat.

Felbár, a csallóközi síkságon fekszik. Magyar kisközség, melynek 89 háza és 669 róm. kath. vallású lakosa van. Hajdan királyi birtok volt, melyet IV. Béla 1269-ben Bodo comesnek adományoz. Az oklevélben egyszerűen Baar néven van említve. E községben állott hajdan az Amadé grófok várkastélya, mely még Bél Mátyás idejében 4 toronynyal volt ellátva. Ezeken kívül birtokosai voltak még az Illésházyak, az Istvánffyak és a Bobokyak; e családok mindegyikének volt itt kastélya. Itt lakott a XVII. században Amadé László báró, a híres költő. A kastély közelében álló Szent Nepomuk szobor talapzatának a föliratát is ő készítette 1754-ben. Istvánffy Miklós, neje Both Erzsébet után jutott itteni kastélyának a birtokába és Bél Mátyás szerint itt írta híres történeti művét is. Később a Zichy grófok voltak a község urai. Ezektől Ullmann, későbbi nevén Szitányi Adolf, ettől pedig Batthyány József gróf vette meg a birtokot, s a gróf özvegye ma is a legnagyobb birtokos itt. Kastélyát, melyben lakik, Szitányi Adolf építtette. Plébániája a Pázmány-féle jegyzékben a régiek között szerepel. Ódon templomát 1778-ban egészen újjáalakították, mely alkalommal az ott talált régi síremlékeket is fölhasználták. Ezek közül ma már csak kettő olvasható. Az egyik Istvánffy Miklós alnádor és történetíró fiának a sírfelirata 1581-ből, a másik pedig nagylucsei Lipcsey Jánosé 1606-ból. Az egyház birtokában három érdekes kehely van, melyek közül az egyik XIV., a másik XV., a harmadik XVI. századbelinek látszik. Az oltár előtt függő ezüstlámpa 1783-ból való. A községben van posta. Távírója és vasúti állomása Szent-Mihályfa. Ide tartoznak az Antónia és József majorok.

Felistál, a komárom-dunaszerdahelyi vasút mentén fekvő magyar kisközség, 42 házzal és 282, egyenlő részben róm. kath. és ev. ref. vallású lakossal. E község 1291-ben Faliztar néven Bazini Kozma comes birtoka. Egy évvel később Faristar néven szerepel, a mikor Bazini Pál comes, István fia Lászlónak adományozza. 1303-ban a birtok Faristári Károly és László comeseké. Később az éberhardi uradalomhoz tartozott és úgy ekkor, mint az 1553-iki portális összeírásban Filistál néven szerepel, a hol Serédy Gáspár 4, Mérey Mihály meg 3 portával rendelkezik. Templom nincs a községben, melynek postája Alistál, távírója és vasúti állomása pedig Felistál-Nyárasd.

Felsőcsölle, felsőcsallóközi kisközség, 49 házzal és 272, nagyobbára németajkú, de erősen magyarosodó római katholikus vallású lakossal. Régi érsekségi birtok, melynek lakosai még 1757-ben magyarok voltak, de azóta elnémetesedtek, úgy hogy a mult század elején már Oberwaltersdorf német neve is volt a községnek. 1682-ben lakosai vámmentességet nyertek. 1878-ban 61tűz pusztította el, 1831-ben pedig a kolera dúlt benne. Katholikus temploma 1798-ban épült. Postája Misérd, távírója és vasúti állomása Püspöki.

Felsőcsöpöny, kisközség a Vág völgyében, 43 házzal és 317 lakossal, a kik legnagyobb részben tótajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája Nagysúr, távírója és vasúti állomása pedig Szered. E községnek legrégibb írott nyomát 1553-ban találjuk, a mikor Felső-Csöpen néven szerepel az akkori portális összeírásban, a hol Bib Istvánt 4 és Szilva Ozsvátot 2 porta szolgálja. Hajdan magyar község volt, de a mult század elején német lakosai már Obercsepen nevet adtak neki.

Felsődiós, a Kis-Kárpátok közelében fekvő tót nagyközség, körjegyzőségi székhely, 187 házzal és 1696, róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Korlátkő vár tartozéka volt. 1388-ban Zsigmond király Stibor vajdának és fivéreinek adományozza. Az adománylevélben egyszerűen Dyos néven van említve. 1398-ban Zsigmond király megerősíti korábbi adományát és ekkor a község már Németdiós néven szerepel. Mikor Stibor fia 1417-ben a birtokot vöröskői Wolfarth Ulrik özvegyének zálogba adja, szintén "unser dorf Teutschen Nussdorf"-nak nevezi. 1567-ben Országh Kristófot uralja és 1569-ben Szilágyi Simon is részbirtokosa. 1583-ban a szomolányi uradalomhoz tartozik; ugyanis Rudolf király ez uradalommal Ungnád Kristófnak adományozza. A XVI. században mezőváros és Rudolftól 1582-ben vásárjogot nyert. 1647-ben Erdődy Gábor gróf az ura. 1662-ben több birtokosát ismerjük; így Mruskó Benedeket, Wartusobitczer Pétert, a Vizekelthy családot és Muraközi Mátyást. A XVIII. században a Győrffy, Paksy, Gubasóczy, Tarnóczy, Szilágyi, Aggbán, Raffy és a Horányi családok a birtokosai. Ungnád birtokrésze női ágon az Erdődy grófoké lett, ezek révén a Pálffyak, és most id. Pálffy József grófnak van itt nagyobb birtoka és vegyészeti gyára. A községben már a XIV. század végén plébánia volt, de régi temploma elpusztult. 1731-ben még említtetik, de az új templomot már 1758-ban kezdték építeni és 1764-ben fejezték be. A szép oltárkép Erdődy Kristóf gróf adománya 1761-ből. A templom tornya 1859-ben épült. Hajdan híres molnárok lakták a községet és itt volt a molnár-czéh középpontja. A község határában még a mult század hatvanas éveiben is hét malom volt. A XVII. század közepén az itteni vargák is czéhet alkottak. Szőlői is már régóta híresek és a XVIII. század elején a sasvári pálos-szerzeteseknek is volt itt szőlejük. Hajdan három halastó volt a község mellett, melyeknek nyomai ma is látszanak. A mult század hatvanas éveiben Pálffy Mór gróf, az akkori birtokos, nagyobb szabású pisztrángtenyésztést létesített itt. 1872-ben az egész község leégett, 1877 és 1880 között pedig lakosai éhinségre jutottak. Ide tartoznak Fűrészmalom, Halásztelep, Smutna vadászlak, Waldhof major és a már említett vegyészeti gyár. A lakosok katholikus olvasókört tartanak fenn. A községnek van saját postája, távírója Szomolány, legközelebbi vasúti állomása pedig Nádas.

Felsődombó, a Kis-Kárpátok alatt fekszik. Tót kisközség, melynek 65 háza és 398 róm. kath. vallású lakosa van. E községet 1277-ben IV. László király Kunta fia Serefel comesnek adományozta. A XVI. század elején fele a szomolányi uradalomhoz tartozik, másik fele pedig a Kéthelyi családé. Ez időben Felső- és Kis-Dombó néven szerepel. A Kéthelyi család a maga részét 1516-ban guti Országh Ferencznek és Imrének zálogosítja el, később azonban a Kéthelyiek visszaváltják. 1590-ben a község fele Sándorffy Miklós kezén volt, de azután ezt a részt is a Kéthelyiek kapják, a kik ekkor már Ormándy néven is szerepelnek. Az 1553-iki portális összeírásban Losonczy Istvánnak 15 portája adózik. 1600-ban már Nyáry Sárát és fiát Pálffy Tamást találjuk a félbirtok uraiként említve. 1647-ben Ormándy Miklósé. 1682-ben az Erdődyek is birtokosok lesznek itt, a kik lassanként az egész falut magukhoz váltják. Ez azután örökösödés útján a Pálffy családra száll, és ma is Pálffy József grófnak van itt nagyobb birtoka. A községnek német és tót neve is ismeretes volt Oberdubován és Horne Dubove alakban. A községet 1886-ban nagy tűzvész pusztította el. Temploma 1723-ban épült, az ősi templom helyén. A községhez tartozik Szárazpatak major. A falu postája Dejte, távírója és vasúti állomása pedig Nádas.

Felsőjányok, csallóközi magyar kisközség, 33 házzal és 235, róm. kath. vallású lakossal. Ősi idők óta megtelepült hely, mely mellett pogánykori sánczok 62és sírhalmok láthatók. E sírdombok közül e sorok írója kettőt felásatván, abban keltakori urnákat és egyéb cserepeket talált. Hajdani birtokviszonyairól csak annyit tudunk, hogy 1346-ban a pozsonyi káptalan Streiz Márchárd pozsonyi polgárt iktatta birtokába. Az 1553-iki portális összeírásban a budai apáczák szerepelnek birtokosokként, a kik 6 porta után adóznak. 1778-ban a vallásalapé. E község lakosai hajdan németek voltak, de az idők folyamán megmagyarosodtak. Ide tartozik Szigeti puszta is. Postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása pedig Csallóköz-Csötörtök.

Féll, a Felső-Csallóközben fekvő magyar kisközség. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 152, róm. kath. vallású lakosaié 1906. E község előfordul már Roland nádornak 1240-ből való végzésében, és egy 1381-ik évi oklevélben is a Feeli család nevében szerepel. Egy 1390-ből való oklevél Fele néven említi. 1553-ban Serédy Gáspár 4 1/2 , Mérey Mihály 18 portájára rónak adót. 1647-ben részben a Kerekes családé, részben Éberhard várának a tartozéka volt és e vár birtokainak sorsában osztozott, míg végre a Balassák része a XVIII. század közepén a gróf Apponyi család birtokába kerül; de e családon kívül még a Csenkey és később a Jeszenák, majd a Draskóczy család is birtokos volt itt. A Csenkey család háza, melyet Csenkey Albert a mult század közepe táján építtetett, ma Rovara Frigyesé, a másik kastélyszerű épület, mely valamikor a Jeszenák családé volt, ma özv. Vay Dénesné báróné szül. Draskóczy Klementina tulajdona. A mult század elején, a mikor Feilendorf német nevén is ismeretes, az említett családokon kívül még a Németh és a Csillinyi család is birtokos itt. Plébániája már a XIV. század végén van említve, de mostani templomát, a réginek a helyén, a XVII. század második felében Szelepcsényi érsek építtette. E községhez tartozik Tamásháza puszta, mely már 1443-ban Tamásházy Gergely nevében merűl fel. Ez is az éberhardi uradalomnak volt a része. A községhez tartozik még Majorháza puszta, a hol a báró Vay családnak szép kastélya van. Van saját postája és távíróhivatala, legközelebbi vasúti állomása pedig Misérd.

Felsőkorompa, vágvölgyi kisközség, 111 házzal és 682 lakossal, a kik tótajkúak és vallásukra nézve róm. katholikusok. Birtokviszonyai a XVI. századig nagyjában összefüggenek Alsókorompa birtokviszonyaival. 1584-ben Spáczay Ferencz egy birtokrészt Kéméndy Kristófnak és Gáspárnak, 1585-ben pedig egy nemesi telket Ocskay Ferencznek, végül 1596-ban két jobbágytelket Bodics Andrásnak enged át. 1697-ben Gólya András és Ujfalussy Mihály is kapnak itt részeket; a XVI. században az Olgyay, a Dobsa, a Gyulay és a Szakmáry család, a XVII. században a Simonics, Rédey és a Farkas család, a XVIII. században a Pexa és a Paxi család voltak birtokosai. Egyháza már 1390-ben említve van, de mostani temploma 1741-ben épült. Ide tartozik Ujmajor puszta. A község postája, távírója és vasúti állomása Nádas.

Felsőlócz, vágvölgyi tót kisközség 54 házzal és 397 róm. kath. vallású lakossal. A legrégibb időben csak egy Lócznak van nyoma. Később azután, a XVI. században Kis- és Nagylócz szerepel. Lócz néven 1498-ban találjuk először említve, a mikor II. Ulászló mint a hűtlenségbe esett Zerhazi Zerhas Márton és László birtokát Illyés Györgynek és Mátyás váradi püspöknek adományozza. 1529-ben találjuk először Nagylócz néven említve, a mikor Csorba János deák, gyermekek nem létében, itteni pusztarészét Illyésházi Illyés Tamásnak és Moltejedi Illyés Ferencznek hagyományozza. 1533-ban Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodnak itteni birtokukon. 1542-ben a máriavölgyi pálosokat iktatták be némely itteni birtokokba. Az 1553-iki portális összeírás szerint Illésházy Tamás 13 és Csorba Farkas hat portája adózó. 1609-ben még mindig az Illésházyak szerepelnek, a XVII. század vége felé pedig a Beniczky család és a nemes ifjak nagyszombati konviktusa, a XVIII. században az Ambró, Benczik, Zabafy, Kádas, Hrabovszky, Prileszky és a Frankner családok bírják. A török világban a törökök a lakosok egy részét felkonczolták, más részét rabságba hurczolták és a falut felperzselték. 1703-11 között háromszor leégett. Most Fekete Aladár bárónak és Springer Gusztáv bárónak van itt nagyobb birtoka és kastélya, mely utóbbit még 1820-ban Prileszky Ferencz építtetett. A községben nincs templom. Postája Nagybresztovány, távírója és vasúti állomása pedig Lócz-Bresztován.

Felsőnyárasd, a komárom-dunaszerdahelyi vasút mentén fekvő magyar kisközség. 94 háza van és 610 róm. kath. vallású lakosa. E község régebbi története teljesen azonos Alsónyárasdéval, melyről fentebb emlékeztünk. Itt is a pozsonyi káptalannak van nagyobb birtoka. Faluhely nevű dűlője a régi falu helyének az emlékét tartja fenn; Forgóvár nevű dűlőjének is bizonyára van valamelyes jelentősége. 1903-ban árvíz pusztította el a község egy részét. Temploma nincs. Postája Alsónyárasd, távírója és vasúti állomása Felistál-Nyárasd. Ide tartozik Hídház és Révészház.

Felsőszeli, a mátyusföldi síkságon fekvő magyar nagyközség, 530 házzal és 3215 lakossal, a kik közül 1649 ág. h. ev., 1371 róm. kath., 19 ev. ref., a többi izraelita. E község ősidők óta megült hely, mert határában pogánykori leletekre bukkannak. Első okleveles nyomát 1158-ban találjuk, a mikor II. Géza király egy harmadát a nyitrai Szent Emmerám egyháznak adományozza, piaczi vámjával, halászaival és halászatával együtt. 1217-ben II. Endre egyik oklevelében Zele néven melíti. V. István 1271-ben megerősíti II. Béla adományát és az egész helységet a nevezett egyháznak adományozza. Ez okiratában Scele néven szerepel, templomával együtt. A pápai tizedszedők jegyzékében Sili néven fordul elő. Ez időben a Szeli család volt a földesura; 1324-ben Conrardus de Zyli nobilis van említve birtokosául. 1540-ben már a Csorba családot találjuk itt birtokosul, a mikor a fiutódok hátra hagyása nélkül elhalt Csorba János itteni birtokát Illyésházi Illyés Tamás pozsonyi alispánnak és testvérének, továbbá Saághi Deák Imrének és fiának Zsigmondnak hagyományozza. Az 1553-iki portális összeírásban már Báthori András és a borostyánkői urak szerepelnek birtokosaiul; az előbbi kilencz, az utóbbi pedig nyolcz porta után adózik. Később az Esterházyak birtoka, kiktől a Benyovszkyak inscriptiót kapnak, és most is Esterházy Ernő grófnak és Benyovszky Lajosnak van itt nagyobb birtokuk. Róm. kath. temploma, a község fennállása óta már a harmadik. Hogy mikor pusztult el az ősi templom, melyről már fent megemlékeztünk, nem tudható. Második temploma 1524-ben épült; ugyanis lebontása alkalmával, ajtaja fölött az 1524. évszám volt látható, harangján meg az 1401. évszám volt olvasható. Ez a harang nyilván még az ősi templomból való volt. A mai templomot, mely akkor magas, sugár toronynyal volt ellátva, Esterházy Ferencz gróf kanczellár 1775-ben építtette, de az 1823. évi május 4-én a községben dúlt nagy tűzvész, 145 házzal együtt, a templomot is elhamvasztotta. Ismét fölépült ugyan, de tornya csonkán maradt. A felsőszeli ág. h. ev. egyház egyike volt a reformáczió első egyházainak, s a Thurzók pártfogása alatt alakult. Ők építették át a régi kath. templomot is az evangélikusok használatára. Az Esterházyak azonban a lakosokat visszatérítették és a templomot az evangélikusoktól ismét elvették. Ekkor az itteni ev. egyház megszünt és csak a Rákóczy-mozgalmak alatt éledt fel újból, de csak rövid időre, mert nem sokkal azután az evangélikus hívek a pusztafödémesi artikuláris ekklézsiához tartoztak. De a hívek a nagy távolság következtében nem járhattak oda, hanem a helybeli plébánostól vették igénybe a papi szolgálatokat és ennek fizették a stólát is egész 1786-ig, a mikor az ev. egyház 900 hívővel ismét megalakult és az időben építették a mai templomot is, de torony nélkül. 1856-ban újjáépítették és toronynyal is ellátták. A Rákóczy-forradalomban itt kisebb ütközet is volt, és a dunamelléki dűlőben látható földsánczokat a nép Rákóczy-sánczoknak nevezi. Ide tartoznak Dögös, Körtvélyes és Szigeti majorok, Ekecsakla erdészlak, Lénárt és Razghamalom. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása pedig Galánta.

Fenyves, tót kisközség, 64 házzal és 398 róm. kath. vallású lakossal. Irtványos község, mely csak a XVI. századtól szerepel, mely idő óta a Pálffyak az urai. Hajdani neve Joachimusdorf volt. Templomát 1670 körül Pálffy Ferencz gróf csanádi püspök építtette. Az 1703-11 közötti harczok alatt a lakosok sok sanyargattatást szenvedtek. 1811-ben a pestis dühöngött a községben és a lakosok legnagyobb része kipusztult. Postája Rózsavölgy, távírója és vasúti állomása pedig Nagyszombat.

Főrév, Pozsony közelében fekvő német kisközség, 114 házzal és 965, nagyobb részben ág. ev. h. vallású lakossal. E község régi történetét nem ismerjük. A de Pauli grófi család volt a birtokosa, most pedig a gróf Pálffy-féle 65szeniorátusnak van itt nagyobb birtoka. Már a mult század elején is volt itt kastély; legújabban Csáky Jenő gróf építtetett ide nagyobb szabású, minden kényelemmel és kiváló ízléssel berendezett főúri kastélyt. A mult század utolsó tizedében több izben árvíz pusztította, 1877-ben pedig csaknem az egész község leégett. A községnek nincsen temploma. Ide tartoznak Farkastorok telep és Zabos puszta. Van saját postája, távíró- és a vasúti állomása Pozsony.

Gajar, a Morva völgyében fekszik. Tót nagyközség 550 házzal és 4254 róm. kath. vallású lakossal. Régi szabadalmas község, mely 1667-ben Lipót királytól vásártartási jogot nyert. 1278-ban Habsburgi Rudolf és Ottokár cseh király között itt ütközet volt. Régebbi birtokviszonyait nem ismerjük; az 1553. évi portális összeírás szerint Serédy Gáspár a földesura, a kinek itt 30 portája adózik. Későbbi birtokosai a Pálffyak lettek és ma is Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka és Piszk Samu nagybérlőnek gazdasági szeszgyára. Hajdan harminczad-hivatala is volt és a Morván át réven közlekedett. A község Gaier és Gajring néven is szerepel. A Rákóczy-féle felkelés idején a császári zsoldosok kilenczszer megtámadták, kirabolták és felégették, sőt a temető sírjait is feldúlták. 1873-ban nagy tűz volt a községben, mely alkalommal 153 ház elégett. A mult század folyamán több izben árvíz sújtotta. Katholikus temploma 1658-ban épült. Van saját postája; távírója és vasúti állomása pedig Malaczka.

Galánta,a zsolnai vasútvonal mentén, a Mátyusföldön fekvő kisközség, a hasonnevű járás székhelye, 268 házzal és 2982, nagyobbára róm. kath. vallású, magyar lakossal. E község IV. Béla királynak 1234 és 1270. évi oklevele szerint, hajdan a pannonhalmi apátság birtoka volt. Egy 1291. évi határleiró oklevél a Galántai Uj fiai birtokának mondja. 1297-ben két Galántáról van említés, melyek közül az egyik Ó-Galánta nevet viselt; de úgy látszik, ez Galántának csak egy része volt. 1303-ban egyrészről Lég fia Ivánka comes és fia Miklós, másrészről pedig berencsi Vörös Ábrahám comes között hitbér- és leánynegyedre nézve egyezség tárgya volt. A pápai tizedszedők 66jegyzékében Gualanta néven szerepel. 1340-ben Galántai Wosk van említve birtokosául. 1425-ben galántai Bessenyey András kapott rá donácziót. 1511-ben galántai Borsi Györgyöt is birtokosul találjuk itt, és az 1553-iki portális összeírásban a Borsy család 22 portája adózik; 1570-ben a galántai Pap család is kapott itt adományt. Galántai Bessenyey Ilona után fia, Esterházy Ferencz örökölte, ki 1579-ben pozsonyi alispán volt. Ez idő óta e család innen írja előnevét. A Bessenyeyek kihaltával női ágon Fekete Márton is jutott itt nemesi birtokhoz, melyre 1590-ben új adományt nyer. 1509-ben a Bessenyey család leányági utódai: az Esterházy-ak, a Fekete, a Balogh és a Nagy családok a galántai birtokra új adományt nyernek. 1695-ben pedig Kostyán Mihály kap itt részbirtokot. Később a Farkas, Galgóczy, Zádory, Batka és a Bezury családok is nagyobb nemesi birtokosai közé tartoztak. Most Esterházy Béla grófnak, a diószegi czukorgyárnak, Ábrahámffy Gyulának és Gülcher Árminnak van itt nagyobb birtoka. A községben két kastély van, melyeket az Esterházyak építtettek. Az egyik, a kisebbik és régibb kastély a diószegi czukorgyáré és ma már gazdasági czélokra szolgál, a másik pedig, mely nagyobb szabású és szép parkban áll, Esterházy Béla grófé. 1705. október 17-én Bercsényi Miklós Galántán tartózkodott. 1707-ben Stahremberg Guidó gróf császári vezér megszállotta és megerősítette. E községben született 1653-ban Esterházy Imre gróf herczegprimás és 1702-ben Ambrosovszky Mihály egri kanonok, történettudós. A hajdan Ó-Galánta nevű részen még az újabb korban ugyanilyen nevű tó terült el, melyet 1823-ban csapoltak le. Kéttornyú katholikus templomát, az Alagovics Sándor plébános gyűjtéséből összegyűlt pénzen, 1794-től 1798-ig építették; de 1829-ben már átalakították. Hajdan e községet a vidék kincses-bányájának nevezték. Van itt a szolgabírói hivatalon kívül járásbíróság, kir. közjegyzőség, két takarékpénztár, társaskör, függetlenségi és negyvennyolczas kör, iparosok olvasóköre, a közművelődési egyesület fiókja, haladó kör és egy "halotti társulat" czímű temetkezési egyesület, mely egyike a legrégibbeknek, mert már 1859-ben alakult. Az Akasztófadomb dűlőn állott hajdan a bitófa. Ide tartoznak Garsd, Külső- és Teréz major, Szeszgyár telep és Kórószeg, mely utóbbi az 1553-iki portális összeírásban Török Balázs birtokaként szerepelt és most Ábrahámffy Gyula birtoka. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.

Gány, vágvölgyi tót kisközség, 36 házzal és 330 róm. kath. vallású lakossal. Egyike a vármegye legrégibb községeinek, melynek első okleveles nyoma a XI. századig vezet vissza. 1025-ben Szent Istvánnak a zobori apátságot alapító oklevelében Gann néven, a nyitrai püspökséghez tartozó faluként említtetik, de 1112-ben Kálmán király is említi. IV. Béla királynak a zobori apátság birtokait felsoroló oklevelében szintén említve van, de ekkor fele része már a galgóczi várhoz tartozott. 1268-ban Mária királyné Vecsei Bertalannak adományozza, és ekkor Gany néven szerepel. 1279-ben már Aba comes kezén találjuk, ki azt Menoldfi Vörös Ábrahám mesterrel elcseréli. Egy 1291. évi oklevélben Gune néven, Chete fiai birtokaként van említve. A pápai tizedszedők jegyzékében Guan néven szerepel. Az 1553-iki portális összeírásban Gaan néven van feljegyezve és ekkor benne Bacsányi Zsigmond 2, Borsy Flórián 3, és Borsy Tamás 3 porta után adózott. A mult század elején kastélyát is említik, de ez azóta elpusztult. Hajdan magyar község volt, mely idővel eltótosodott. Katholikus temploma hihetőleg a XIV. században épült. A község határában volt hajdan Own nevű község, mely 1252-ben már szerepelt. 1553-ban Losonczy István 14 portája adózik. 1647-ben Esterházy Farkas grófé volt, de 1672-ben már lakatlan hely. Ma már nyoma sincsen. A község postája Nagymácséd, távírója Galánta. Saját vasúti állomása van.

Gerencsér, a pozsony-nagyszombati vasútvonal mentén fekszik. Tót nagyközség, 244 házzal és 1510 róm. kath. vallású lakossal. E község tót neve Hrnciarovce, mely a fazekast jelentő hrnciár szóból látszik származni. Tényleg, még a mult század első felében is, számos fazekas lakott itt. Hogy e község már a XI. században fennállott és a XII. században népes község volt, több adat bizonyítja. Első nyomát I. János esztergomi érseknek 1208. évi oklevelében találjuk, azután IV. Béla 1267-iki oklevelében, a mikor a községet Nagyszombat városának adományozza. A XIII. században jelentékeny község lehetett, mert megyei gyűlést is tartottak itt. 1241-ben Petha tatár vezér elpusztította, 671250-ben és 1270-ben pedig Ottokár seregei, 1307-ben meg trencséni Csák Máté emberei sarczolták. A pápai tizedszedők jegyzékében Guerencher néven találjuk följegyezve. 1267-ben IV. Béla király akként intézkedik, hogy minden üres ház, melynek lakói a tatárjárás alkalmával elpusztultak, vagy elbujdostak, a bevándorló újabb jövevényektől szabadon elfoglalható; minthogy pedig Nagyszombat városát leginkább e község lakosai látják el élelmiszerekkel, felmenti őket a vámfizetés és minden földesúri munka alól. 1432-ben a husziták fosztották ki a községet. Az 1553-iki portális összeírásban még mindig tekintélyes község, mert földesurának, Nagyszombat városának 42 portája adózik. 1601-ben a Bocskay-féle és 1619-ben a Bethlen-féle felkelések alatt sokat szenvedett. Előbb a lakosokat megsarczolták, azután a községet felgyujtották és sokakat elfogtak. 1704 deczember 26-án II. Rákóczy Ferencz fejedelem és Heiszter Siegbert császári vezér seregei között itt nagyobb ütközet volt, melyben 400 kurucz és 2083 labancz esett el. Ekkor is viszontagságban volt része a községnek. Az ez alkalommal vívott véres és elkeseredett harczban elesett kuruczok sírját egy kőkereszt jelzi, melyet Leszkovszky Márton és Judit emeltettek. A község nevét, a már említetteken kívül, még három változatban írták, nevezetesen: Girinch, Gerencher és Gyuruncher alakban. A község plébániája már 1215-ben fennállott és temploma gótikus idomokat mutat, de legnagyobb része már át van alakítva. 1623-ban a törökök puskapor-raktárnak használták és elvonulásuk alkalmával felgyújtották. 1634-ben és 1739-ben pestis dühöngött a községben, 1703-11 között továbbá 1791-ben majdnem egészen leégett és sok szarvasmarhával együtt 18 ember is elpusztult. 1831-ben a kolera tizedelte meg lakosait. A katholikus egyház tulajdonában 1693. évből való szentségtartó van, mely Nagy Ferencz adománya. A község postája, távírója és vasúti állomása Nagyszombat.

Geszt, tót kisközség a Vágvölgyben, 76 házzal és 453 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan a pozsonyi vár tartozéka volt. 1231-ben Sebös comes az ura. 1282-ben egy Majtényra vonatkozó határjáró levélben Terra Hezt néven van említve. 1304-ben Péter fia Keresztély és testvére, János eladják Kenéz comesnek, ki a kihalt Geszti család egyik őse volt. 1352-ben a birtok a kir. fiskus kezére került, s a király Bessenyő Jánosnak és testvérének adományozta. Az 1553-iki portális összeírásban már a nagyszombati Klarissza-apáczák 68a birtokosai, kiknek itt 4 portájuk volt. Midőn II. József császár alatt e rend megszünt, a falu a vallásalapé lett, melytől az Esterházy grófi család vette meg és ma is Esterházy Károly gróf birtokos itt. A község hajdan magyar volt, de idővel eltótosodott. A Rákóczy-féle mozgalmak alatt teljesen elhamvadt. A katholikus templom 1760-ban épült; toronynyal csak 1877-ben látták el. Az egyház birtokában még a Klarissza-apáczáktól származó érdekes ezüst kehely van. A község postája Ábrahám, távírója és vasúti állomása pedig Diószeg.

Gocznód, a vágvölgyi vasútvonal mellett fekvő tót kisközség, 32 házzal és 196 róm. kath. vallású lakossal. Némely földrajzi munka azt állítja, hogy azelőtt Gottesgnad volt a neve; ezt azonban Ortvay megczáfolja, mert Gócznód szerinte nem más, mint a hajdan magyar Disznód németes elferdítése. Eredeti neve tulajdonképpen Kapusd; de mert hajdan a pozsonyi várhoz tartozó kondások lakóhelye volt, később Disznód lett, sőt német Schweinsbach neve is szerepel. Tamás esztergomi érseknek 1313-iki levelében még Kapusd néven van említve. Az 1553-iki portális összeirás szerint Serédy Gáspárnak itt 9 portája adózik. 1647-ben Nagymihályi Ferencz is birtokos. Idővel a Pálffyak birtokába került. Katholikus temploma az Árpád-korban épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Cziffer.

Gomba, felsőcsallóközi magyar kisközség, 25 házzal és 190 róm. kath. vallású lakossal. E község első írott nyomát 1301-ben Magyar község határjáró levelében találjuk; de hogy a község sokkal régibb keletü, bizonyítja Szepesi Jakab országbírónak 1377 november havában kelt oklevele, melylyel igazolja, hogy Lajos király már a megelőző évtizedben Cseklészi Ruffi Ábrahám fiainak birtokrészét, egy várhelylyel együtt, Jakab deáknak és testvérének adományozta. 1383-ban Erzsébet királyné Kumperth fiainak itteni birtokait Miklós fia Jakabnak adományozza. 1388-ban e község Gombai Jakab nevében is említve van és 1389-ben Kumperth fia Péter fiai elhalálozása után, ez a Gombai Jakab kapta itteni birtokrészüket. 1492-ben II. Ulászló a birtokot részben csebi Pogány Péternek és alsóborsai Vizközi Andrásnak adományozza. Az 1553-iki portális összeírás szerint itt Aranyosy Kristófnak 2, Csorba Jánosnak 2, Zomor Jánosnak 1, Molnár Lukácsnak 1 és Beely Simonnak 1 portája adózik. Későbbi birtokosa Szelepcsényi érsek, majd a Forgách család, továbbá a báró Jeszenák, a Gál, a Molnár, a Hideghéti, az Udvarnoky és a Bertalanffy család. Most Welteni Wiener Rezső lovagnak van itt nagyobb birtoka és szép kastélya, melyet a mult század közepe táján az Udvarnoky család építtetett. E családról Jankovichra, majd Vass báróra és végre Freund pesti kereskedőre szállott, kitől a jelenlegi tulajdonos 1882-ben vásárolta meg. A Gombay családnak itt hajdan várkastélya is volt. Szelepcsényi érsek idejében e négy toronynyal megerősített várkastély még említve van. Némelyek állítása szerint a mai kastély a réginek egyszerűen csak az átalakítása. Szelepcsényi érsek itt 1666-ban u. n. hollandi posztógyárat állított föl. Egyháza már 1390-ben említve van. Templomának gótikus részletei vannak, de a gyakori átalakítás már sokat rontott eredetiségén. A község postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása Somorja-Uszor.

Gönczölkarcsa, alsócsallóközi magyar kisközség, 22 házzal és 104 róm. kath. vallású lakossal. E község már 1394-ben Georgius de Kencelkarcha birtokos nevében szerepl, 1399-ben pedig Kunchul Korcha alakban. Régi története nagyjában megegyezik a többi Karcsáéval. Temploma a községnek nincsen. Postája Királyfiakarcsa, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Grinád, a Kiskárpátok alatt fekvő tót és német kisközség, 217 házzal és 1190 róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal. Neve az idők folyamán több változatban szerepel. Legrégibb neve, mely 1373-ban említtetik, Villa Kikuleu, vagyis Kékülő. Később, mikor németeket telepítettek ide, Grünau lett a neve, majd meg a tótok ajkán Grinava, végül Grinád. A szentgyörgyi várhoz és uradalomhoz tartozott és ennek sorsában osztozott. 1553-ban a Serédy, 1647-ben az Ujfalussy, a XVII. század vége felé a Bornemisza családé volt, míg végre a Pálffyak birtokába került és most is id. Pálffy János grófnak van itt terjedelmesebb birtoka. A XVIII. század második felében még két birtokosával találkozunk. 1749-ben ugyanis Partinger Mihály örökösei perrel támadják meg Maholányi Tamásné bárónét itteni malma és birtokrésze miatt. 69A község birtokában 1662-ből való oltalomlevél van, mely a lakosokat a hadisarcz alól felmenti. A Rákóczy-féle felkelés alatt sokat sanyargatták őket. 1715-ben már mezővárosként szerepel. 1828-ban az egész község leégett. A róm. kath. templom XV. századbeli építmény, az ág. h. ev. templom pedig újabb, jelentéktelen épület és magánházból alakították át templommá. Ide tartoznak Grünfeld major, Sztrapak malom, Erdőőri lak és Temetősor. A község postája, távírója és vasúti állomása Bazin.

Gutor, a Felső-Csallóközben fekszik. Magyar kisközség, 128 házzal és 649, róm. kath. vallású lakossal. E község legrégibb nyoma 1249-ig vezethető vissza, a mikor a Gutturi Péter fiai között végbement osztályos egyességben szerepel. A Guthori család ettőlfogva sűrűn fordul elő a község történetében. A XIII. és XIV. században már három Guthort említenek, u. m. Nagy-, másként Egyházas-Guthort, továbbá Kis-Guthort és Gutorszeget, mely utóbbi helyen rév is volt; de e községet a Duna elsodorta. Kis-Guthor nevét ma csak a község határának egy része tartja fenn. 1450-ben táplánszentmiklósi, másként gutori Nagy László pozsonyi főispán, utóbb alnádor volt a földesura. A XVI. században több birtokosát ismerjük, mert a Kisgutori családon kívül, mely Zsigmond királytól kapott itt adományt, még Nagy-Gutoron Haraszti Ferencz, Bajcsi Sebestyén és Lévay János is birtokosok. Kis-Gutor egy része meg Somorja városáé. Az 1553-iki portális összeírásban Lévay János 15 portája adózik Nagy-Gutoron. A XVII. század második felében az Armpruster, az Eperjesi, a Kerekes, a mult század elején a Földes, Korláth, Szapáry, Késmárky, Sidó, Naszady, Zichy és Szmrtnik családok voltak a birtokosai, ma pedig Leonhardy Györgynek van itt kiterjedtebb birtoka és csinos kastélya, melyet Czilchert dr., a gróf Zichy család házi orvosa, a mult század hatvanas éveiben építtetett. Ez a Czilchert itt híres juhászatot létesített. Ettől vette meg Bukowky Jaromir gróf és ugyancsak vétel útján került a mai tulajdonos birtokába. A község azelőtt német volt, de lakosai idővel megmagyarosodtak. Régi kis temploma XIV. századbeli építmény, de már át van alakítva. Az egyház birtokában mintegy háromszázéves kehely van, mely érdekes szepesi ötvösmű. A községhez tartoznak Kis-Gutor és Sziget tanya. Saját postája van. Távírója és vasúti állomása Somorja.

Halmos, tót kisközség, 85 házzal és 520 róm. kath. vallású lakossal. Postája Pudmericz, távírója és vasúti állomása pedig Cziffer. Legrégibb nyomára 1343-ban találunk, a mikor Nagymartoni Pál országbíró egyik oklevelében Helmus néven említi. Ekkor Helmus Mikó Zamul és Papp János voltak az urai. 1536-ban Nikushof és Nikelhof német, de Helmes magyaros néven is szerepel. A vöröskői uradalomhoz tartozott és az 1597. évet megelőzőleg Bogasóczy Mária volt zálogjogon a birtokosa, kitől Pálffy Miklós kiváltotta ugyan, de 1611-ben ismét Baranyai Tamás bírja zálogban. 1787-ben már Pálffy Lipót örökösei voltak az urai. A hagyomány szerint II. Rákóczy Ferencz a falu melletti dombtetőről vezette a pudmericzi ütközetet. Kath. temploma, a réginek helyén, 1860-ban épült. Az egyháznak Rédern Kristóf adományából, az 1618. évből, gótikus kelyhe van. Ide tartozik a Halmosi major.

Harangfalva, tót kisközség, 76 házzal és 483, róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Zvoncsin volt a neve (magyar neve ennek egyszerű fordítása) és a vöröskői vár tartozéka volt. Az 1553-iki portális összeírásban a Fuggereknek itt 8 portája adózik. 1787-ben Pálffy János és Rezső grófoké és ma id. Pálffy János grófnak van itt kiterjedtebb birtoka. Templom nincs a községben, hanem csak kápolna, mely 1790-ben épült. A községhez tartozik Koczurkove major. Postája Szárazpatak, távírója és vasúti állomása Nagyszombat.

Hegy, mátyusföldi magyar kisközség, 32 házzal és 241 róm. kath. vallású lakossal. E község már 1239-ben Hegvi néven a pozsonyi vár tartozékaként van említve; a pápai tizedszedők jegyzékében latinosan Mons néven szerepel. 1471-ben Hegyi István a birtokosa, ki még tíz évvel később is királyi emberként szerepel Az 1553-iki portális összeírásban még mindig a Hegyi család a földesura, de 4 évvel később már Török Balázs tűnik fel itt. Kath. temploma ősrégi. A község postája Vízkelet, távírója és vasúti állomása Diószeg.

Hegybenéte, magyar kisközség, az Alsó-Csallóközben. Van 41 háza és 210 róm. kath. vallású lakosa. E község régibb történetét teljes homály födi. Hajdani földesurai ismeretlenek és ma sincs nagyobb birtokosa. A 90-es években majdnem az egész község leégett. Templom sincs a községben, melynek egyébként postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Hegysúr, a Kis-Duna közelében fekszik. Magyar kisközség, 64 házzal és 414, túlnyomó részben róm. kath. vallású lakossal. A vármegyében jelenleg hat Súr nevű község van, u. m. Hegy-, Nagy-, Nemes-, Péntek-, Valta- és Varra-Súr. Az oklevelek szintén hat Súrról emlékeznek meg s ezek Alsó-, Közép-, Felső-, Egyházas-, Nádas- és Nána-Súr. 1256-ban Súr falu első nyomát Bolch de Sur birtokos nevében találjuk. Hajdan a pozsonyi vár tartozéka volt, de 1299-ben Lőrincz Lipót fia és rokonaik az egyik Súrt eladják Endre comesnek és Csomának. A pápai tizedszedők jegyzékében is csak Súr szerepel. II. Lajos király 1524-ben - de ekkor már Hegysúr néven - a gellei érseki székhez csatolta. 1490 és 1505 között I. Maximilián seregei pusztították. A mult század elején a Pálffy-féle szeniorátus volt az ura. Alsósúr az 1553-iki portális összeírásban szerepel e néven először, a mikor itt Báthori Andrásnak és a borostyánkői uraknak 4-4 portáját adóztatják meg. Középsúr, e néven 1540-ben szerepel, a mikor a fiutódok nélkül szűkölködő Csorba János ezt a birtokát is Illyésházi Illyés Tamásnak és testvérének, valamint Saághi Deák Imrének és fiának, Zsigmondnak adományozza. Felsősúr az 1553-iki portális összeírásban szerepel e néven először; ez is a borostánykői urak és Báthori András birtoka. Nádassúr birtokán 1533-ban Csorba Gergely és Pál fiai osztoznak, de 1540-ben ez a birtok szintén az Illésházyaké és a Saághyaké lesz. Nánasúr nevével 1400-ban találkozunk először, a mikor Nánasúri Tamás itteni részbirtokát fivérének és anyjának adja zálogba. 1463-ban már az Ilkai családot is itt találjuk; ekkor Ilkai Gáspár özvegye és fiai, birtokukat Feeli György fiának, Jánosnak és feleségének zálogosítják el. 1496 április 8-án II. Ulászló alsóborsai Szüllő Mihályt, feleségét Dorottyát és fiát Györgyöt a helység fele részébe iktattatja. Hegysúr községben csak kápolna van, mely 1848-ban épült. 1859-ben az egész község leégett. Postája Királyfa, távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Hidas, erősen magyarosodó, felsőcsallóközi német kisközség 169 házzal és 1025, róm. kath. vallású lakossal. Ősrégi szabadalmas község, mely 1238 óta szerepel. Régi kiváltságait már a XIII. században kapta. Hajdani neve, melyet a XIII. századtól egész a mult század végéig viselt, egész a legújabb időkig Pruck volt. I. Károly király 1335-ben Jakab pozsonyi bírónak és a bíró komájának birtokrészt adományoz itt, melybe két évvel később iktatták be őket. Az 1553-iki adókivetés szerint Serédy Gáspár nevén 4, Mérey Mihályén 5 és Farkas Ignáczén 1 porta adózik. 1647-ben részben a Kerekes család, részben az éberhardi uradalom bírja és e réven a Balassa, a báró Jeszenák és a gróf Apponyi család lett az ura, ma pedig a báró Vay családnak van itt birtoka. Ősi temploma 1315-ben már mint régi templom van említve, a mikor Károly comes helybenhagyja Belye comes régibb adományát az itteni templom javítására. Mai temploma az ősinek a helyén a XV. századnak a vége felé épülhetett, késői gót stilben. A községet az idők folyamán sok csapás érte; u. m. 1764-ben földrengés, 1769-ben tűzvész, a mikor is majdnem az egész község leégett. 1831-ben és 1873-ban kolera, 1857-ben, a mikor a templom is leégett és 1863-ban tűzvész martaléka lett a község. Hozzá tartoznak Valentinlak, Vay és Winkler béreslakok. Postája és távírója Éberhard, vasúti állomása Püspöki.

Hidaskürt, a budapest-bécsi vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség. Körjegyzőségi székhely, 242 házzal és 1671, róm. kath. vallású lakossal. E község neve 1271-ben Kwrt, a mikor V. István király, Miklós pozsonyi várjobbágyot a jobbágyi kötelék alól felmenti és a falut neki adományozza. Későbbi ura trencséni Csák Máté volt. Idővel Nagykürt és Kiskürt falvakra szakadt, de volt külön Kürt és Németkürt falu is, mind a három a Mátyusföldön. Nagykürt és Kiskürt az 1553-iki portális összeírásban Mérey Mihály, Serédy Gáspár és Keresztes Lukács birtokaként szerepel, Kürt pedig Báthori Andrásé és a borostyánkői uraké. Majd a Levánszky és a Dobrovszky családot is itt találjuk, később meg az Esterházyakat és most Esterházy Miklós grófnak 71van itt nagyobb birtoka. Katholikus templomát 1759-ben Esterházy Károly gróf, egri püspök újjáépíttette. 1763-ban földrengés volt a községben, mely a templomot is megrongálta, de a püspök ismét helyreállíttatta. Az egyház birtokában 1729-ből való aranyozott ezüstből készült, érdekes szentségmutató van, melyet Budai Mihály és neje Kása Judit ajándékozott az egyháznak. A község postája és távírója Diószeg, vasúti állomása pedig Galánta. Hidaskürthöz tartozik Alsórét és Sorjákos puszta is.

Hideghét, szintén egyike a Felső-Csallóköz magyar kisközségeinek. Házainak száma 15, róm. kath. vallású lakosaié 153. 1294-ben egyszerűen Heet néven van említve, a mikor Ehun fia Tamás és Czik fia Thama ezt az örökölt birtokukat László comesnek zálogosítják le. 1305-ben Jakab pozsonyi bíró testvérének adja itteni birtokát. Egy 1308-iki oklevélben már Hideghét néven szerepel és ez okiratban az itt lakó pozsonyi nemes várjobbágyok vannak említve. 1394-ben már Némethét a neve és ekkor Zsigmond király Kanizsai János esztergomi érseknek adományozza. Később már Gnadendorf német neve is felmerül. Az 1553-iki portális összeírásban Török Balázs van említve birtokosául. A XVII. század vége felé a Maholányi, 1787-ben a Bertalanffy, később a Jeszenák bárói, a Balassa és a Bittera család bírta. Ma Hörandner Károlynak van itt kastélya, melyet a XVII. században valamelyik Hideghéti építtetett. Más forrás szerint ez a kastély előbb kolostor volt és Balassa János alakíttatta át kastélylyá. Az idők folyamán sok kézen fordult meg, míg végre vétel útján a mai tulajdonos birtokába került. A községben szeszgyár is van, mely szintén Hörandner Károlyé. Temploma nincsen. Postája és távírója Féll, vasúti állomása Misérd.

Hidegkút, a budapest-bécsi vasútvonal közelében fekvő kisközség, tót és horvátajkú, róm. kath. vallású lakosokkal. A házak száma 154, a lakosoké 831. Ez is a Pálffy-féle uradalomhoz tartozott és ma is Pálffy Miklós herczeg a legnagyobb birtokosa. Hajdan magyar falu volt, de később horvátokat telepítettek bele, a kik azután lassanként a körülfekvő tót tengerbe olvadtak. Magyar nevén kívül még német Kaltenbrunn és tót Dubrawka neve is használatos volt; ez utóbbi tölgyfaerdőt jelent. A Rákóczy-féle felkelés idején a császáriak kétízben kirabolták a lakosokat. 1866-ban a porosz-osztrák háború egyik végső epizódja itt játszódott le és ekkor az egész község leégett. A községben két róm. kath. templom van. Ezek közül az u. n. nagytemplom a XIV. században épült, de azóta többször átalakították; a kistemplomot a XVII. század végén építették. Az egyház birtokában a XVII. századból származó érdekes szentségtartó van. Van saját postája. Távírója és vasúti állomása Pozsony.

Hódi, mátyusföldi tót kisközség, 29 házzal és 399, róm. kath. vallású lakossal. E község 1291-ben szerepel először, a mikor Hudy Buken (Bökény) comes e birtokát leányának és vejének, Péternek adományozza. 1333-ban Hodi Ják és Ferencz neveiben is megcsendül. 1488-ban Kajali Péter és György a birtokosai, kiktől borsai Vizközi Tamás veszi zálogba. 1553-ban Csorba Gegely és Pál fiai osztozkodnak az itteni birtokaikon, melyek később, e család magvaszakadtával, az Illésháziak és a Saághiak birtokába kerülnek. 1672-ben lakatlan hely. Majd a Preira bárói családot is itt találjuk, s az Illésháziak révén 1787-ben már az Esterházyakat is, és ma Esterházy Mihály grófnak van itt birtoka és kastélya. Ezt a báró Preira család valószínűleg 1790-ben építtette; legalább a kastély pinczéjének ajtaja fölött látható évszám erre enged következtetni. A községnek nincs temploma. Postája, távírója és vasúti állomása Galánta.

Hodos, szintén az Alsó-Csallóközben fekszik. Magyar kisközség, 183 házzal és 1003, túlnyomó számban ev. ref. vallású lakossal. E községet már 1245-ben említik. 1279-ben Hadus néven a pozsonyi vár tartozékaként szerepel. Egy 1473-iki oklevélben a hudusi nemesek vannak említve. Részletesebb viszonyait nem ismerjük. Mostani nagyobb birtokosa Vermes Péter. A község egyik-másik dűlőneve történelmi jelentőséggel látszik bírni. Ilyen az Akasztófai, a Ravaszlik, a Pontyostó és a Csíktó dűlő. Tekintve, hogy a község nem fekszik víz mellett, e két utóbbi elnevezés bizonyára régi, mesterséges halastavaira vonatkozik. A község református temploma 1790-ben épült. Ide tartoznak a Bödöri, Csiba, Czucz, Hodosi, Szigeti, Vermes és Völgyháti 72majorok, melyeknek egyike-másika szintén egy-egy régebbi és újabb birtokosának a nevét látszik viselni. 1884-ben az egész község leégett. Hodos postája Nagyabony, távírója Dunaszerdahely, vasúti állomása Csallóköz-Abony.

Horvátgurab, a Kis-Kárpátok alatti síkságon fekszik. Kisközség, 185 házzal és 1174 lakossal, a kik róm. kath. vallásúak és túlnyomó számban horvátajkúak. Egy 1399-ben kelt határjáró levél Kruczai néven említi. Horvát telepítvény, mely az 1553. évi portális összeírásban Asgurab néven szerepel, Serédy Gáspár birtokaként, azzal a megjegyzéssel, hogy "Totaliter per Hispanos combusta, non restaurata". A horvátokat Illésházy nádor telepítette e kipusztult községbe és 1596-ban már Horvath-Ayszgrub a neve. 1647-ben Serényi Pál birtoka. 1750-ben Horváth alias Alsó-Gurab néven szerepel, később pedig elnémetesített Weisgrob, majd lakosai után Kroboth néven. Az Illésházyakról a Pálffyakra szállott, és ma id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Katholikus temploma 1589-ben épült. Az egyház 1659-ből való kelyhet őriz, mely Turinich Márton ajándéka, és egy szentségtartót a XVI. századból. A Rákóczy-féle felkelés alatt a község határában kisebb ütközetek voltak. 1847-ben és 1896-ban nagy tűz volt a községben. Idetartoznak Alsó- és Triblavina majorok, Feketevíz puszta és Walter malom. A község postája, távírója és vasúti állomása Cseklész.

Hosszúfalu, a Kis-Kárpátok alatt fekvő tót kisközség. Házainak száma 96, róm. kath. vallású lakosaié 598. E község, mint azt egy 1540-iki levél magyarázza, hosszan elnyúló alakjától vette a nevét. 1296-ban Poss. Husyuf-falu a vöröskői vár tartozéka. Nevét írták Longavilla, Langendorf, Dlha és Dluha alakban is. A többi vöröskői birtokok sorsában osztozott, míg végre a Pálffyak kezébe került. 1704 deczember 23-án Bercsényi Miklós itt tartózkodott és innen írt levelet Rákóczy Ferencznek. Hajdan kiterjedt halastavai voltak. Egyházát már az 1390-iki összeírás említi. Temploma a községen kívül, dombon fekszik és 1543-ban már fennállott. Ezenkívül még egy kápolna is van a községben. Az egyház aranyozott ezüstből készült, érdekes gót stilű úrmutatót őriz és egy ugyancsak gót stilű ezüst-kelyhet. 1711-ben a pestis pusztított a községben. Ide tartoznak Dolina és Matildudvar majorok. Utolsó postája Cseszte, távírója és vasúti állomása pedig Nagyszombat.

Igrám, a vágvölgyi vasút mentén fekvő tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 107 házzal és 628, róm. kath. vallású lakossal. 1244-ben említtetik először e vármegyében Ikram, mely valószinűleg e községgel azonos. Hajdan a királyi igriczek (zenészek) lakóhelye volt. Tamás érseknek 1313. évi oklevele is említi. 1323-ban Ikrán birtokra Miklós comes főispán oklevelet állít ki, mely szerint Udvaros fiai Kozma, Simon, Péter, Gurk fiai Domokos és János, Pál fiai Mihály, Farkas fia László, Bertalan fia Pál, Márk fiai András és Miklós, Kozma fia Péter, Tivadar fia Pető, Olivér fia János, és Balázs fia Domokos borsai nemesek maguk között fölosztották. 1547 előtt Lukács Bertalané és Györgyfy Jánosé, majd meg Ollétejedi Illyés Ferenczé volt. Az 1553-iki portális összeírásban csak Nyáry Ferencznek adózik itt 15 portája. 1583-ban Rudolf király Ungnád Kristófnak adományozza és ez időtől Vöröskővár tartozéka. 1636-ban Erdődy György és Gábor Esterházy Dánielnek zálogosítják el, de egy évvel később már Lósy esztergomi érsek zálogbirtokaként szerepel, néhány évvel ezután pedig Amadé Lénárd alnádorra és Mórocz Farkas kamarai tanácsosra jut zálogjogon, de 1647-ben ismét az Erdődyeké. Később a Pálffy család szerezte meg. A községnek nincs temploma, de kápolnája nagyon régi. Két izben, 1772-ben és 1861-ben bővítették és ekkor építették hozzá a tornyot is. Postája és vasúti állomása Báhony, távíróhivatala pedig Cziffer.

Illésháza, csallókozi magyar kisközség, mely 73 házat és 593 róm. kath. vallású lakost számlál. E község 1238- és 1239-ben Általútaljaföld néven, a Salamon nembeli Illésházy és a Szerhásházy (később Esterházy) családok törzsfészkeként van említve. Itt állott az Illésházyak ősi kastélya, melyet Illésházy István a XVI. század végén újonnan felépíttetett, de Rudolf király a XVII. század elején lerontatott. Az 1553-iki portális összeírásban az Illésházyak mellett még Csorba Farkas is birtokosa. 1709-ben özvegy Maholányiné szül. Péterffy Judit birtoka. Később csak az Illésházyak az urai és ezek kihaltával a Batthyányiak öröklik, míg azután házasság útján Pálffy Béla 73gróf tulajdonába került, kinek itt most is nagyobb birtoka van. Ősi templomát Illésházy János gróf 1780-ban kibővíttette és átalakíttatta, mint arról az egyik boltíven olvasható fölirat tanúskodik. A szentély falába van illesztve Illésházy Mátyás gyulafehérvári prépost vörösmárvány sírköve 1510-ből és az utolsó Illésházy (István gróf) díszes síremléke 1838-ból. A török világban Mansfeld Károly tábornok négy napig táborozott itt és innen Komárom felé vonult. A Rákóczy-féle felkelés alkalmával elpusztult a község. Három dűlő tartozik hozzá, u. m. a Szerhásházi, Salamoni és Szent-Péterföldi. Mind a háromnak történeti jelentősége van, a mennyiben az első a Szerhásházyak, illetőleg az Esterházyak ősi fészke volt, a második pedig a Salamon nembeli Illésházyaké; Szentpéterföldje pedig 1469-ben van említve, a mikor az itteni plébános, Zerhas Lászlónak a pörbe idéző levelet kézbesíti. Az Aranyász nevű dűlőn, a Kis-Duna mellett, melyen hajdan révje is volt, azelőtt aranyat mostak. Ide tartoznak Fehérág, Kissziget és Sorják majorok, továbbá Szent-Péter telepítvény. A községben fogyasztási szövetkezet és gazdakör van. Postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása pedig Szempcz.

Istvánfalu, a Kis-Kárpátok alatt fekvő tót kisközség, 58 házzal és 407 róm. kath. vallású lakossal. E község első írott nyomára jó későn, 1596-ban találunk először, a mikor Stefelsdorf, Stefansdorf a neve; később Stefanova néven is említve van. Jedlicska munkája szerint hajdan Schönau volt a neve. Tény, hogy ily nevű község már a XVI. században fennállott, hogy továbbá a község közelében levő tavat ma is Sajnavi tónak nevezik és végre, hogy egy 1540-ik évi jegyzék szerint ez a Schönau ez időben egészen puszta és lakatlan volt. Pálffy János grófnak 1725-iki levele Istvánfalvát pusztult községnek mondja. Bél Mátyás azt állítja, hogy elpusztulása előtt 200 ház volt benne. Pálffy Miklós báró a XVI. század végén újra telepítette s akkor pátrónusa után Szent-Istvánfalvának nevezték el. Mindenkor Vöröskővár tartozéka volt és az újabb korban jutott a Pálffyak kezére. A község birtokában régi gótikus mívű ezüst pecsétnyomó van. Csúcsíves templomát, mely már a XV. században fennállott, a telepítéskor átépítették. Az egyháznak kb. 500 kötetből álló könyvtára van. A község határában a Rákóczy-féle felkelés alatt, 1705-ben ütközet volt. 1596-ban említve van a községhez tartozó Roszna major is, mely ma Bosna major nevet visel. A községet 1849-ben tűz pusztította el. Postája Pudmericz, távírója és vasúti állomása Cziffer.

Istvánlak a Kis-Kárpátok közelében fekszik. Tót kisközség, 59 házzal és 452 róm. kath. vallású lakossal. Régebben Klucsován, vagy Jedlicska szerint Mocholan, Moholany volt a neve. Henszlmann a nagyszombati klarissza-templom tornyának a javításakor a gombban talált oklevélben megnevezett Kletvan községet tartja Klucsovánnak. Ortvay megczáfolja Jedlicska állítását és IV. Béla királynak 1256-ból való bolerázi határjáró levelével igazolja, hogy Kulchvan volt a neve és akkori földesura a Rátold nembeli Olivér mester volt. 1371 tájban Kolcsoan a szintén e nemzetségből való Kazai Kakasok-ra száll és ezeké marad egész a XV. század végéig. Mindazáltal 1415-ben a Rozgonyiak is szereznek itt részeket; ekkor Kolchan-nak írják a falut. 1438-ban a nemecsei Ulma család is birtokosa. A XVI. század elején a vöröskői uradalomhoz tartozott. 1702-ben a Révayak zálogos birtoka volt. 1740-ben Semsey Ferencz, majd Nemsovay György és neje, Apponyi Julia bírták, mígnem később a Pálffyak kezére jutott. Temploma, melyet az 1782-iki canonica visitatió már említ, azelőtt kápolna volt; 1856-ban újjáépítették. A község postája, távírója és vasúti állomása Bélaház. Ide tartozik Paulin tanya.

Ivánka kisközség, a bécs-budapesti vasútvonal közelében fekszik. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 109, lakosaié, a kik róm. kath. vallásúak, 992. E községgel először 1324-ben találkozunk, a mikor Terra Iwan néven említik az iratok. Azután Aychen név alatt szerepelt s lakosai németek voltak. Később, a mikor már ismét magyarok lakták, Aycha alakban találjuk említve. Az 1553-iki portális összeírásban már simét Ivány néven van följegyezve és benne Serédy Gáspár 3 portája adózik. 1647-ben özv. Amade Lénárdnéé. 1736-ban özv. Maholányi Tamásné szerepel birtokosául és ekkor Iványi alakban találjuk említve. 1753-ban a Maholányi örökösök átadják itteni birtokukat Jeszenák Jánosnak; ekkor már a Károlyiak is birtokosok voltak itt, 74de hogy örökösödés, vagy vétel útján jutottak-e birtokukhoz, azt kikutatnunk nem sikerült. A XVIII. század második felében már Grassalkovich Antal herczeg volt az uradalom ura, majd Obrenovich Mihály szerb fejedelem vette meg, kinek neje, szül. Hunyady Júlia grófnő révén a Hunyadyak kezére jutott és Hunyady Károly gróf örököseinek ma is nagyobb birtokuk és hatalmas kastélyuk van itt, melyet Grassalkovich építtetett, de a Hunyady Julia második férje: Arenberg Károly herczeg átalakíttatott. Ugyanők építtették az itteni mintaszerű ovodát is. A község kath. templomát Grassalkovich Antal herczeg 1772-ben építtette és itt van a gróf Hunyady család sírboltja. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Bagóház, Fáczános és Sziget vadászlakok. Van saját postája és távírója, vasúti állomása pedig Cseklész.

Jakabfalva, morvavölgyi tót kisközség, 191 házzal és 1150 róm. kath. vallású lakossal. A községnek van saját postája. Távírója és vasúti állomása Malaczka. 1553-ban Serédy Gáspárnak itt 16 portája adózik. Mint Pálffy-birtok a malaczkai uradalomhoz tartozott. Most is a Pálffy herczegi hitbizománynak van itt nagyobb birtoka. Azelőtt Jakubov tót neve is közkeletű volt. 1703-11 között és 1826-ban teljesen leégett. A lakosok róm. kath. olvasókört s gazdasági és fogyasztási szövetkezetet tartanak fönn. A katholikus templom 1644-ben épült, de toronynyal csak 1903-ban látták el s ez alkalommal kibővítették. Ide tartozik Homokház major és Major puszta.

Jánosháza, mátyusföldi magyar kisközség, 20 házzal és 189 róm. kath. vallású lakossal. Egészen új telepítés, melyet Pálffy János gróf 1792-ben létesített. Temploma nincs. Postája Királyfa, távírója és vasúti állomása Szempcz.

Jánostelek, tót kisközség a Kis-Kárpátok alatt, 85 házzal és 511 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan a nagyszombati Klarisszák birtoka, a kiktől Bethlen Gábor vette el s Erdődy Gábornak és Györgynek adományozta. Rólok a Pálffyakra szállot és ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Bethlen, Bocskay és Rákóczy idejében több izben volt kisebb harczok színhelye. Temploma igen régi; 1695-ben újították meg. A község postája, távírója és vasúti állomása Szomolány.

Jaszlócz, a Kis-Kárpátok és a Vág völgye között fekvő tót kisközség, 86 házzal és 537 róm. kath. vallású lakossal. Első nyomára csak az 1553-iki portális összeírásban találunk, a hol Iasz-Lócz néven a szomolányi uradalomhoz tartozik és Losonczi Istvánnak itt 12 portája adózik. Később az Erdődyek lettek az urai és 1636-ban Erdődy György és Gábor Esterházy Dánielnek zálogosítják el. Az Erdődyektől a Pálffyak örökölték. Manivér nevű dűlőjének nevét a lakosok úgy magyarázzák, hogy az "Mennyi vér"-ből származik, de okát adni nem tudják. A községnek nincsen temploma. Postája Bohunicz, távírója és vasúti állomása Nagyszombat.

Jóka, mátyusföldi magyar nagyközség, 413 házzal és 2478 lakossal, a kik között a római katholikusok vannak a legnagyobb számban, de a reformátusok száma is elég tekintélyes. E község legrégibb nyoma 1239-ig vezet vissza, a mikor Pozsony várának volt a tartozéka. IV. Béla királynak 1239 márczius 6-án Budán kelt oklevele három Ilka nevű községet említ. 1256-ban Bereinus de Ilka nevében is szerepel, 1291-ben Ialka, de ugyanekkor Jelka néven is említve van. 1305-ben Szentkereszti Hunt fia János, a község határában levő birtokrészét Jánoki Jakab comesnek elörökíti. Ez időben Harmathely neve is volt, a melyet egyik dűlője még ma is fenntart. 1324-ben a Salamoni nemeseknek is volt itt birtokuk, melynek egy részét Olgyai Péter fiainak engedik át. Ugyancsak az Olgyaiaknak 1355. évi egyezség-levelében Haramthely-Jóka néven van említve. A pápai tizedszedők jegyzékébe Jocza néven van bejegyezve. Ez időn túl már Kis- és Nagy-Jókát különböztetnek meg az okiratok. Nagy-Jókát 1541-ben a törökök pusztították el és ez meglátszik még az 1553-iki adóösszeírásban is, a mikor Farkas János akkori birtokosa nevén csupán két porta van beírva. De valószínű, hogy Kis-Jóka is hasonló sorsban osztozott, mert itt meg szintén csak két porta után adózott Hegyi Tamás. Bercsényi Miklós 1705. október 24-én a községben tartózkodott. Későbbi nevezetesebb birtokosai a Farkas és Udvarnoky családok voltak. A XVIII. század elején két kastélya is említve van, ma azonban a községben kastélyszerű épület nincsen. A község lakosait 1833-ban és 1866-ban a kolera tizedelte. A két templom közül a róm. katholikus nagyon régi, mert 1530-ban már újjáalakították. A plébánia birtokában van egy kézirat 1530-ból, mely a községnek akkortájt történt elpusztításáról emlékszik meg. A református templom 1784-ben épült. 1298-ban Jóka határában Kisa nevű község van említve Poss. Kizey alakban, mely a mult század elején még Nagy-Jókához tartozó pusztaként szerepel. Szintén Pozsony várának volt a tartozéka, melyet a pozsonyi káptalan kapott adományban, de úgy látszik, nem birtokolhatta nyugodtan, mert 1323-ban a megyei hatóság már visszaadja a pozsonyi egyháznak. 1434-ben a Fraknói grófoké, a kik átadják Molnári Kelemen győri püspöknek. 1304-ben említve van Jóka határában Lakköz nevű birtok is, melyet Doláni Kozma fia Péter, Konrand fia Kozmának elörökít. 1328-ban Lak-Paka néven Karcsai Lórándé és testvéréé és e néven szerepel még az 1553-iki portális összeírásban is, mint Mérey Mihály birtoka, öt portával. Nagy-Jókához tartozott ezelőtt Ujhely-Jóka és Őralja puszta is. Az előbbi ma már külön község. Ide tartoznak Alsó- és Felsőbács, Ásásmajor, a Belsőzátonyi, Bodzáserdei és Erdőaljai malom. Van postája és távírója, vasúti állomása pedig Szempcz.

Kajal, a budapest-bécsi vasútvonal közelében fekszik. Magyar kiszközség, 296 házzal és 1465, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal, kik mellett azonban az evangélikusok is elég szép számmal vannak. E község első nyomára 1628-ban találunk Petrus et Georgius de Kyal nemesek nevében. Régi birtokviszonyait, illetőleg régi nemesi birtokosait nem ismerjük; csak 1754-ben merűlnek fel a Kamocsay és Soós családok, kik között egy itteni birtok miatt pör folyik. Lakosai még IV. Béla alatt nyertek nemességet, és a község bíráját ma is hadnagynak nevezik. Harczosgyepi nevű dűlőjének, úgy látszik, történeti jelentősége van. A XVIII. század elején messze vidéken híres juhtenyésztése volt. 1813-ban a Vág áradása romba döntötte. Az árvíz 1840-ben és 1894-ben ismétlődött, de kevesebb veszélylyel; több izben tűz is pusztította. A katholikus templom a XVI. században épült, az evangélikus pedig napjainkban, 1898-ban. Kajalhoz tartozik Óny puszta, melyről már Gány községnél is szó volt. 1283-ban IV. László király Lodomér esztergomi érseknek adományozza, 76de már korábban, 1252-ben is említve van. 1296-ban, a mikor Anja néven szerepel, Mihály gróf visszaváltja az esztergomi érsekségtől. A XIV. században Oun, Oln és Anya névváltozatait említik. 1326-ban Orros Péteré, ki hűtlenség bűnébe esik s I. Lajos Morochuk honti főispánnak adományozza, de néhány évvel később Orros Péter ismét visszaszerzi száz ezüst márkáért. Az 1553-iki portális összeírásba 4 portája van felvéve. Van saját postája. Távírója és vasúti állomása Galánta.

Kápolna, a vágvölgyi vasútvonal mentén fekvő tót kisközség, 69 házzal és 414 róm. kath. vallású lakossal. E község legrégibb nyomát abban az oklevélben találjuk, melylyel IV. Béla 1244-ben Farkas és Dávid nevű nemeseknek megengedi, hogy Capulna nevű birtokukon Szent Erzsébet tiszteletére kápolnát emelhessenek. 1329-ben Wodosfi Sándor leánya Liliom, a birtok felét férjére, Gursas Tamásra ruházza át. 1398-ban Csenkeszfalvi Laczk István fiainak a birtoka. 1542-ben Vöröskővár tartozéka és az 1553. évi összeírásban a Fugger család itt négy porta után adózik. Később a Pálffyak tulajdonába került és ez időben Capelle német neve is forgalomban volt. Most id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. 1709-ben a község teljesen leégett. Plébániája a XIII. század közepén keletkezett; templomát az idők folyamán többször átalakították. A község postája és vasúti állomása Báhony, távírója pedig Cziffer.

Kátlócz, a Blava patak mellett fekvő kisközség. Van 143 háza és 937 róm. kath. vallású tót lakosa. Hajdan a vittenczi vár birtokaihoz tartozott. Az 1553-iki összeírás szerint itt Losonczi István 21 portája adózik. Később az Erdődy grófok, majd a Pálffyak kezére jutott s most Pálffy József grófnak van itt nagyobb birtoka és szeszgyára. Van itt még egy gőzmalom és egy műmalom is. 1703-11 között és 1878-ban az egész község leégett. A katholikus templom 1818-ban készült el, de tornyát csak 12 évvel később építették. A községnek van saját postája. Távírója és vasúti állomása Nagyszombat.

Keresztúr, a szered-nagyszombati vasútvonal közelében fekszik. Tót kisközség, 146 házzal és 1079 róm. kath. vallású lakossal. Ősidők óta lakott hely, a mit a határában előforduló leletek igazolnak. 1397-ben Kereszt-Úr néven szerepel és már plébániája is van. 1439-ben Albert király a Rozgonyiaknak adományozza. Az 1553. évi összeírásban Báthori András és a borostyánkői urak vannak birtokosaiként említve, 1647-ben pedig az Esterházyaké lett. Történeti feljegyzések szerint 1490-ben a magyar rendek itt fogadták II. Ulászlót. 1694-ben Thököly katonái táboroztak itt. A község hajdan magyar volt, de idővel eltótosodott. Egyháza, mint már említettük, ősrégi, de templomát Esterházy Ferncz gróf kanczellár 1760 és 1780 között újjáépítette. A községnek van saját postája, a távírója és a vasúti állomása pedig Keresztúr-Apaj.

Keszölczés, dunamenti magyar kisközség, 101 házzal és 619, róm. kath. vallású lakossal. Szintén nagyon régi község, melyet egykorú iratok már 1205-ben említenek. 1323-ban Boleszló esztergomi érsek az itteni nemes jobbágyoknak szabadságlevelet ad. A vajkai érseki székhez tartozott és érseki nemes jobbágyok lakták. Miklós esztergomi érseknek 1345. évi oklevele Keseulces alakban említi. 1394-ben Paulus de Kyzelches királyi iktató ember nevében is szerepel. Róm. katholikus temploma 1898-ban épült. A község postája Vajka, távírója Nagylég, vasúti állomása Paka. Ide tartozik Sárfenyő-sziget és Vágott erdő.

Királyfa, tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 137 házzal és régebben 1012, a legutóbbi népszámlálás szerint csak 948, róm. kath. vallású lakossal. Hajdan királyi birtok volt és Villa Regia néven szerepelt, s benne Zsigmond király nejének, Máriának szép nyári kastélyát is említik az egykorú iratok. 1397-ben már Királyfalu alakban találjuk, a mi azt bizonyítja, hogy hajdan magyar község volt. Ez időben Mátyás és András nevű nemesek voltak az urai, a kiktől Zsigmond király elvette, más birtokokat adományozván nekik. Az 1553-iki összeírásban Serédy Gáspár hét portája adózik itt. 1647-ben már a falu a Pálffyak birtoka és ez időben Königseiden és Königsdorf neveken szerepel. A mult század elején Pálffy Ferencz grófnak nevezetes majorsága, tehenészete, sajtgyára és fáczános-kertje volt itt. Ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka és fejedelmi kastélya, melyet Pálffy János nádor 771712-ben építtetett. E kastély tele van rendkívüli műizléssel és szakértelemmel összeválogatott műkincsekkel. Már a főlépcsőházban nagybecsű műtárgyak és festmények vannak elhelyezve. Carrarai márványváza, régi japán edények és berakott mívű márványasztalok, remek gobelinek, török zászló, török lófark és Lesczinszky Szaniszló lengyel király s VI. Károly olajfestésű arczképei. A folyosón a Pálffy család 28 tagjának olajfestésű arczképei függenek és számos egyéb olajfestmények között Kupeczky eredeti arczképe. Vannak még itt remek szekrények, japán és egyéb értékes edényekkel, továbbá régi nagybecsű órák. Az ú. n. pompéji terem falszőnyegei ódonszerűen, kézzel vannak festve és a terem stilszerű régi bútorokkal berendezve. Benne két művészi kivitelű, életnagyságú, fekvő női szobor van elhelyezve, melyeket carrarai márványból Tantardini olasz szobrász faragott. Itt van József császár márványszobra és két vert ezüstből készült, embernagyságú görög váza. A gróf háló- és toilette-szobájában 84 régi, eredeti festmény és számos régi bronzszobor foglal helyet. A nagy hálószobában remek roccoco-stilű, I. Napoleon korabeli óriási ágy áll, továbbá remekmívű ékszerszekrény, teknőscsonttal és gyöngyházzal kirakva. E szoba márvány-kandallója ezüsttel van lemezelve és felszerelve. Van itt egy remek szép, régi olvasó-állvány is és két karszék, melyeket Mária Terézia ajándékozott Pálffy Miklós nádornak. Végre nyolcz régi, eredeti nagybecsű festmény. Az u. n. zeneteremben álló zongorát régi, remekbe készült japán selyemterítő födi. E terem falai tele vannak eredeti régi festményekkel és itt van elhelyezve az I. Napoleon ajándékozta empire-stilű falióra is. Az u. n. kék-szalonban rendkívül becses asztalka áll, melyen 11 antik kamea 219 darab brilliánskő közé van foglalva. E teremben gyönyörű bútorok állanak és a falakon régi mesterektől való festmények függnek. Az u. n. tükörszobában ritka becsű vázák, bútorok, órák és festmények vannak elhelyezve. A nyári ebédlő velenczei tükör-csillárokkal van díszítve és vörös bársony-bútorokkal bútorozva. Az u. n. sárga-szalonban nagybecsű japán-szekrények és az ott elhelyezett velenczei csillárok vonják magukra a szakértők figyelmét; az u. n. Mária Terézia-teremben pedig japán-szekrények és állványok és két nagyértékű álló óra. Az u. n. zöldszalonban gyönyörnű régi roccoco-butorok láthatók, és a falakon régi nagybecsű festmények függenek. A 10. számú vendégszoba vörös brokáttal és ugyanilyen bútorral van berendezve. A 11. számú vendégszoba kék falszőnyegű és itt 83 régi eredeti aczélmetszet van a falakon elhelyezve, a 78szekrények pedig nagyértékű meisseni edényeket rejtenek. Az e szobához tartzó hálószobában 41 régi metszet függ. A 12. számú vendégszoba falai régi, préselt bőrszőnyegekkel vannak bevonva. A 13. számú vendégszoba ablakait valódi brüsszeli csipkefüggönyök díszítik, ugyanígy a 14. számúét is, a hol még egy nagybecsű velenczei tükör vonja magára a figyelmet. A kis lépcsőházban számos metszet és festmény van elhelyezve. A dolgozó-szobában feltünik egy remekmívű óra, porczellánvirágokkal, és egy régi, értékes szekrény. A kápolna-folyosón több ritka becsű régi szekrény, bútor és régi mesterektől való nagyértékű festmények tűnnek szembe. Az oratorium falait vörös selyem faliszőnyeg fedi és itt is régi becses szentképek vannak elhelyezve. Az u. n. hosszú folyosó falai tele vannak régi híres mesterek festményeivel, ezek közt Rubens, Van Dyk, Wouwermann, Guidó Reni stb., stb. A folyosót remek bútorok, japán órák és családi képek ékesítik. A földszinti téli nagy ebédlő falai majolikával vannak kirakva. Itt is életnagyságú, remek márványszobrok állanak, mozgatható talapzatokon, továbbá óriási nagyságú japán cloisonné-vázák, a legnagyobbak, melyeket eddig Európába hoztak. Az u. n. ezüst-kamarában őrzik a nemes gróf nagyszámú és nagybecsű ötvösműveit, melyeket világkörüli utazásaiban nagy műérzékkel vásárolt össze. A községnek nincs temploma, csak temetői kápolnája; a kastélynak is saját díszes kápolnája van. E községbe olvadt be az 1870-es évek végén Apáczakörmösd, mely 1553-ban az óbudai, 1647-ben a pozsonyi apáczáké, 1787-ben pedig már a Pálffyaké volt. Ide tartozik most Alsófáczános és Bodóháza major, Honsziget és Jánosházi major. A községnek van saját postája; távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Királyfia, felsőcsallóközi magyar kisközség, 55 házzal és 391, róm. kath. vallású lakossal. Régi nemesi község, melynek csak a mult század elejéről ismerjük két nagyobb nemesi birtokosát, u. m. a Jeszenák bárói és a Botló családot. 1848-ban itt kisebb ütközet volt, melynek emlékére emlékoszlopot emeltek. Temploma nincs a községnek, melynek postája, távírója és vasúti állomása Somorja.

Királyfiakarcsa, csallóközi magyar kisközség, 41 házzal és 185 róm. kath. vallású lakossal. A többi Karcsa falvak sorsában osztozott és birtokviszonyai megegyeznek azokéval. A község határában pogánykori sírhalom van. Temploma nincs. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Patony.

Királyrév, mátyusföldi magyar kisközség, 122 házzal és 888 lakossal, a kik róm. kath. vallásúak. Kezdetben királyi birtok volt, melyet később a nagyszombati jezsuiták kaptak. Mikor II. József e rendet eltörölte, az államé lett. Hajdan Szent-Mihály puszta volt a neve. 1490 és 1505 között Miksa császár seregei elpusztították. Hosszú ideig lakatlan volt, 1787-ben mint praedium Pered községhez csatoltatott és csak a XVIII. század közepe táján telepítették újra, a mikor nevét mint királyi birtok az itteni révtől vette. Későbbi földesura a pesti egyetem lett. 1848-ban a peredi csatának első felvonása itt folyt le és a magyarok ezt az osztrákoktól megszállott községet bevették. Katholikus temploma a mult század közepe táján épült. Saját postája van, távírója és vasúti állomása pedig Galánta.

Kiripolcz, morvavölgyi tót kisközség. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 136, róm. kath. vallású lakosaié 977. E község első nyoma 1397-ig vezet vissza, a mikor már plébániája van említve. Német telep volt, s neve az idők folyamán gyakran változott. Legrégibb neve Kirchplatz; ezt a nevét mindenesetre hajdani egyházától vette, mely körül házai csoportosultak. Később, mikor a község eltótosodott, előbb Kiriló, majd Kirelló lett. Az 1553. évi portális összeírásban Serédy Gáspárnak adózik itt 13 portája. Idők multán a Pálffyak tulajdonába került és ma a Pálffy herczeg-féle hitbizománynak van itt nagyobb birtoka. Mai temploma 1503-ban épült. Postája és távírója Malaczka. Ide tartoznak Belső- és Külső major, Rohlicsek puszta és Uhliszkó erdészlak.

Kisbresztovány, tót kisközség, a vágvölgyi vasútvonal mentén 55 házból áll és 539 róm. kath. vallású lakost számlál. Régibb birtokviszonyai ismeretlenek. 1787-ben a Traun grófi család, majd ennek örökösei, ezek után pedig a Zamoiszky grófi család volt az ura. Ma is Zamoiszki Tamásné grófnénak 79van itt nagyobb birtoka és úrilaka. Temploma nincs a községnek, melynek postája Nagybresztovány, távírója és vasúti állomása Lóczbresztovány.

Kisbudafa, kisközség az Alsó-Csallóközben, 31 házzal és 179 lakossal, a kik róm. kath. vallású magyarok. Régi nemesi község, melynek azonban egykori nagyobb birtokosai nem ismeretesek, és ma sincs nagyobb birtokosa. Temploma sincs a községnek. Postája Egyházgelle, távíróhivatala és vasúti állomása pedig Patony.

Kisfalud, a pozsony-komáromi helyi érdekű vasútvonal mentén fekszik. Magyar kisközség, 60 házzal és 325 lakossal, a kik mindannyian róm. katholikusok. Szintén régi nemesi község, melynek a mult század elején a Nagy család volt a legnagyobb birtokosa. Ennek a községnek sincs temploma. A postája szintén Egyházgelle, távírója és vasúti állomása Patony. Ide tartozik Sárrét tanya.

Kislég, a Felső-Csallóközben fekvő kisközség, 63 házzal és 421 róm. kath. vallású magyar lakossal. A XIII. századbeli okiratok csak Lég nevű községről emlékeznek meg, mely IV. Béla királynak 1239. évi oklevelében, Legu néven, Pozsony vár birtokaként van említve. 1250-ben Roland nádor egyik végzésében Legh néven szerepel, 1311-ben pedig Légi István nevében. 1324-ben a Salamon nembelieknek is volt itt birtokuk, melynek egy részét Olgyai Péter fiainak engedték át. 1517-ben először Kislég merül fel, a mikor II. Lajos király Kisléghi Pál fia Pétert, Egyed fia Andrást, Mátyás fia Balázst és általuk testvéreit, új adomány czímén e birtokba beiktattatja. 1608-ban Léghi István fia Simon itteni két kúriáját nejének, Zsófiának adományozta. 1675-ben Alszegi Mátyás és fiai itteni birtokrészüket Szüllő Ferencznek 50 évre elzálogosítják. Két évvel később a párkányi csatában elesett Szüllő György neje és gyermekei osztozkodnak az itteni birtokokon, melyeket 1802-ben Szüllő Zsigmond Gálffy Péternek zálogosít el; a Léghi, illetőleg Kisléghy család azonban mindvégig birtokos itt, egész a mult század elejéig. 1866-ban nagy tűzvész pusztított a községben. Templom nélkül szűkölködik. Postája, tavírója és vasúti állomása Nagylég.

Kislévárd, morvavölgyi tót kisközség, 219 házzal és 1522 róm. kath. vallású lakossal. Régibb birtokviszonyai nagyjában összefüggenek Nagy-Lévárd birtokviszonyaival. A XIX. század elején a Pálffyak tulajdonába került és ma Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. Katholikus temploma 1654-ben épült és 1903-ban megnagyobbították. 1709-ben két ízben leégett, 1830-ban és 1866-ban kolera tizedelte meg lakosait. Van katholikus olvasóköre és fogyasztási szövetkezete. Ide tartoznak Homola malom, Pálffy major és Rybnik erdészlak. Postája, távírója és vasúti állomása Nagylévárd.

Kislucs, a pozsony-dunaszerdahelyi vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség, 31 házzal és 213 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan három ily nevű községet említenek az okiratok. 1222-ben Terra Luche, később Zilasluche és végre Nagluche. A lucsei Dóczy család törzsfészke. A falu Mátyás királynak 1468-ban kiadott kiváltságlevelében és II. Lajos királynak a gellei érseki székhez 1524-ben intézett rendeletében is szerepel. A pápai tizedszedők jegyzékébe Luce alakban van bejegyezve. Később a királyi fiscus kezébe került s a XVI. századbeli portális öszeírásba királyi birtokként 15 portával volt felvéve. Idővel a Pálffy család lett az ura és ma is a Pálffy-féle szeniorátusnak van itt nagyobb birtoka és régi nemesi kúriája, mely a XVII. század elejéről való. A községnek nincs temploma, csak kápolnája. Ide tartozik a Jattói major is. A község postája Egyházgelle, távírója és vasúti állomása pedig Patony.

Kismácséd, magyar kisközség a Mátyusföldön, 81 házzal és 641 lakossal, a kik róm. katholikusok. E községről először egy 1326-ból való határjáró levélben van említés Mached néven. 1412 január 4-én a Pozsony vidékén megtartott nádori gyűlés egyebek között a kismácsédiak birtokügyeit is tárgyalta. 1439-ben Gyékényes-Mácséd (Gyekenes Maczed) néven is szerepel, a mikor a Pókateleki család az ura, a mely e birtokhoz női ágon Gyékényes-Mácsédi János leánya, Dorottya útján jutott. 1518-ban II. Lajos egyik levele már Kys Mahed-nak írja. 1511-ben a Czuzy család is birtokos itt. Az 1553-iki portális összeírásban Erdőhegyi Benedek 4, Szalay Péter 2, Kapróczy Imre 1, és Zomor János 4 portájára rónak ki adót. Később még a Szegedy, Galgóczy, 80Tapolcsányi és Schlossberg családot is a birtokosok között találjuk, míg végre az Esterházyak kezébe jut. Temploma nagyon régi, érdekes építmény. Félholddal ellátott keresztje a török uralomra emlékeztet. A község postája, távírója és vasúti állomása Diószeg.

Kismagyar, kisközség a Felső-Csallóközben, 78 házzal és 512, róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. E község nevét az idők folyamán többféle változatban említik. Legrégibb neve, 1298-ban Marchamagyar, 1482-ben Felsewmagyar, 1678-ban már Magyarka és Kismagyar. III. Endre király 1298-ban a birtok harmadát Somorja városának adományozza. 1313-ban Henzlinus pozsonyi várjobbágy a maga birtokrészét az esztergomi érseknek adja, a ki viszont Kurchmann István pozsonyi polgárt iktatja e birtokba. 1416-ban már Kismagyari László nemes is szerepel itt, de egy évvel később az Olgyai család is birtokosai között foglal helyet. 1471-ben Mátyás király Borsai Péter itteni birtokát elveszi és Vizközi Tamásnak és Pálnak s Hegyi Istvánnak adományozza, mert Borsai Péter Doborgazi Wolth Imrét rabló módjára megtámadta és megölte. 1482-ben felsőmagyari Bély Mihályné és gyermekei, további Vizközi vagyis Borsa Tamás és Pál, pénteksúri Szüllő Miklós fia András, velki Balogh Péter fiai Ferencz és András az itt levő birtokrészekre nézve egyezségre lépnek. 1521-ben Földes János is részbirtokos itt. 1540-ben, a Csorba család magszakadásával az Illésházyak és a Saághiak lesznek újabb birtokosai. 1678-ban Kéméndi Ferencz itteni birtokrészét Orbán Pál ítélőmesternek és nejének, Alvinczy Évának elzálogosítja. Később a Gaál és a Várady családot is uralja, majd a Zichy, Esterházy, Baltazzi és a Batthyány családot is, mely utóbbinak a révén a birtok női ágon gróf Pálffy Béláné tulajdonába került, ki itt ma is birtokos, és a kinek itt díszes, nagy kastélya van. E kastély régi alkatrésze hajdan állítólag a Klarissza-apáczák kolostora volt. Meglehet, hogy ez az a kastély, melyet Bél Mátyás Zsigmond király hajdani nyaralójának tart, melyből azután a Klarisszák nyaralója lett. A régi kastélyt a jelenlegi tulajdonos alakíttatta át és nagyobbíttatta meg 1899-ben 81és 1900-ban. A XVIII. század végén Felső-, Alsó- és Nagymagyar községek szerepelnek, de Klein-Magerdorf német neve is használatos volt. A községnek nincs temploma. Ide tartozik Kismérges erdészlak. Postája Nagymagyar; távíróhivatala és vasúti állomása Szempcz és Somorja-Uszor.

Kispaka, magyar kisközség a Felső-Csallóközben. 28 házat és 158 lakost számlál, a kik róm. kath. vallásúak. Legelőször Roland nádornak 1250. évi végzése említi Paka néven, 1301-ben és 1315-ben pedig a pozsonyi káptalan kiadványaiban Leopoldus de Paka nevében fordul elő. A pápai tizedszedők lajstromában Payca elferdített néven szerepel. Hajdan Éberhard tartozéka volt, de onnan kiszakíttatván, 1787-ben a Balassák, később a Pálffyak birtokába került. Temploma nincs. Postája és távírója Somorja, vasúti állomása Nagypaka.

Kissenkvicz, a pozsony-zsolnai vasútvonal mentén fekvő tót kisközség, 45 házzal és 327, róm. kath. vallású lakossal. Ősi neve Csánok volt és 1256-ban Chanuk néven a pozsonyi vár tartozékaként említtetik. 1346-ban a Nagymartoni családot uralta. 1434-ben Zsigmond király a Fraknói grófokat erősíti meg birtokában, de egy évvel később a Fraknói grófok már Molnári Kelemen győri püspöknek adják át. A XVI. században lakosai kipusztultak, s később Illésházy nádor horvátokat telepített ide és azóta viseli mai nevét, minthogy Nagysenkvicz szomszédságában van. 1647-ben már a Pálffyak tulajdona és most id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A község postája Nagysenkvicz, távírója Modor és vasúti állomása Modor-Senkvicz.

Kisudvarnok, mgyar kisközség az Alsó-Csallóközben. E község 1252-ben a királyi udvarnokok telepe volt. 1356-ban már a mai nevén találjuk említve, a pápai tizedszedők jegyzékében pedig Odour alakban szerepel. Újabbkori birtokosairól csak annyit tudunk, hogy a mult század elején az Argay és a Deák család voltak a nagyobb nemesi birtokosai. 1888-ban az egész községet tűz pusztította el. A falunak csak kápolnája van. Postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Konyha, a Kis-Kárpátok alján fekszik. Tót lakosai róm. kath. vallásúak. Számuk 1804, házainak száma meg 365. Itt van a körjegyzőség székhelye. Ősrégi pozsonyi várbirtok, melyet IV. Béla király Kuhna néven Depreth Kunt pozsonyi bírónak adományozott. Később Vöröskő vár tartozéka lett, míg végre a Pálffyak birtokába került és most Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka és kastélyszerű épülete, melyet 1855-ben Pálffy Pál gróf építtetett. A XVII. században a község Kuhinja tót néven is ismeretes. Katholikus templomát 1702-ben építették. A községben van posta, távírója és vasúti állomása Malaczka. Ide tartoznak Dvore, Misznica tanya, Ujmajor, a Szahor kunyhó, Wivrat vadászlak és Wivrat vadászkastély, mely utóbbi Pálffy Miklós herczegnek a kedvelt vadásztanyája.

Kosolna, a Kis-Kárpátok alatt fekvő tót kisközség, 94 házzal és 552 róm. kath. vallású alkossal. 1296-ban Cospolva néven a vöröskői vár tartozéka volt. A XVI. és XVII. században Gosseldorf, Gosselsdorf, Kosselsdorf vagy Gesselsdorf néven szerepel, sőt Goschwele néven is. A vöröskői uradalom sorsában osztozott. 1543 körül a Fuggerek itt nagy haltenyésztést űztek. Az egyik halastó sánczai még ma is láthatók. 1626-ban a császári lovasság és 1663-ban a törökök pusztították, a kik különösen az anabaptistákat üldözték és gyilkolták, házaikat fölgyújtották és közülök 43-at rabszíjra fűzve elhurczoltak. Az anabaptisták, kiknek itt egyik főfészkük volt, hajdan messze vidéken híres cserépkorsókat készítettek, melyekről Bél Mátyás is megemlékezik. A falu később a Lévay, Dersffy és a Pálffy család kezére jutott és ma Pálffy Ferencz grófnak van itt nagyobb birtoka. A községben csak kápolna van, mely 1732-ben épült. Ide tartoznak Blanka és Bori majorok. A községnek Száraz-patak a postája, a távírója és vasúti állomása meg Nagyszombat.

Kosut, a Mátyusföldön fekszik. Legnagyobb részben magyar és róm. kath. vallású lakosok lakják. A házak száma 131, a lakosoké 1238. Legrégibb okleveles említése 1214-ben történik Cousoud néven, 1223-ban pedig Kusoud alakban. 1265-ben és 1267-ben a Kosyd és Kwsyd személynevekben is előfordul. Ortvay állítása szerint e község 1138-ban már fennállott és azonos az ez évben II. Béla király oklevelében említett Villa Quosuttal. II. Endre király 1223. évi 82oklevelében Kusatid, IV. Béla királynak 1260. évi okiratában Kusond és az 1263-iki oklevelében Kusovath néven van említve, a Deáki községet illető határjárás alkalmából. 1260 és 1270 között Kusodi Mohofi Écs van birtokosául említve, 1293-ban pedig Kosodi Kozma fia Pál. A XIV. század elején részben várföld volt, melyet I. Károly király Bogár fia Mártonnak adományoz. 1334-ben Péter deák fia, Myke is birtokos volt itt. Az 1553-iki portális összeírásban a Hegyi és a Szobonya család 14 portája adózik itt, de két évvel később már Vizkeleti György és Jakab kapnak reá adományt. Ugyanekkor Olgyai György, néhány évvel később pedig Török Balázs is kap ide donácziót. Ez időben Kossolth néven van említve. Későbbi birtokosai: a Jezerniczky, Balogh, Duchon, Thédy, Fekete, Liptay, Somogyi, Lelovics, Kiss, Petrovits, Burián, Thúróczy, Ábrahámffy és a Simonyi családok, most pedig Fekete János bárónak és a diószegi czukor-gyárnak van itt nagyobb birtoka és az Ábrahámffy, báró Fekete és Kiss családnak csinos urilaka. Nevét a mai hangzásnak megfelelően csak az 1713-iki canonica visitatio írja először Kossuthnak. Az abszolutizmus idejében e név az osztrák kormánynak szemet szúrt és báró Fekete Mihály útján odahatott, hogy a község vegye föl a régi Kossolth nevet, a mit azonban, az itteni közbirtokosság határozott tiltakozása következtében, nem sikerült keresztülvinnie. A községhez tartozik ma Fityka tanya is, mely Fitykafölde néven már 1553-ban Török Balázs birtokaként szerepel. Ezenkívül ide tartozik Erdőalja, Esterházy- és Fekete-major. A községi katholikus templom újabbkori és 1849-ben épült. A községnek van postája és vasúti állomása, de távírója Magyardiószeg.

Középcsöpöny, hajdan magyar, ma már tót kisközség, 56 házzal és 365 róm. kath. vallású lakossal. 1672-ben praedium 15 lakossal. A mult század elején Mittel-Csepen német néven is ismeretes. Az Esterházyak voltak az urai és ma Alsasse d'Hennin Angelika herczegnőnek van itt nagyobb birtoka. A községnek nincsen temploma. Postája, távírója és vasúti állomása Szered.

Kukló, a Miava patak mellett fekvő nagyközség, melynek lakosai tótok, németek és magyarok, de a tótok vannak a legnagyobb számban. 315 házból áll és 1351 róm. kath. vallású lakost számlál. E község hajdan Éleskővár tartozéka volt és a Czoborok voltak az urai. 1553-ban Bakics Péteré és Czobor Jánosé. Róluk a cs. és kir. család birtokába került; ma a Török családnak is van itt birtoka. A XVIII. század végén Kugelhof német neve is említve van. Újabb birtokosai közé számította, a cs. és kir. családon és a Török családon kívül, még a gróf Batthyány és a báró Jeszenák családot is. Az itteni hagyomány azt tartja, hogy e községet egy halász alapította, a ki itt a Miava melletti mocsaras vidéken telepedett le. A község állítólag hajdan a mai Kosztelik (templom) nevű dűlő helyén állott, a hol még ma is akárhányszor téglákat vet ki a földből az eke. A Czoborok birtoklásának emlékét Czoborovszka nevű dűlője tartja fenn. Sajbi nevű dűlőjét a hagyomány szerint azért nevezik így, mert ott állítólag valamely ellenséges hadtest hosszabb időn át czéllövésben gyakorolta magát. 1709-ben teljesen leégett. A római katholikus templom XIV. századi építmény. Van postája és vasúti megállóhelye, távíróhivatala Morvaszentjános. Ide tartozik a Marczinky malom.

Kulcsárkarcsa, magyar kisközség a Csallóközben; 26 házat és 120 róm. kath. vallású lakost számlál. Ősi fészke a rég kihalt Kulcsár családnak, melynek itt nagy kúriája volt. Nagyjában a többi Karcsa falu sorsában osztozott. Tómögi dűlőjét, vagyis annak egy részét a nép Tatárűlésnek nevezi, mert a török világban állítólag ott tanyáztak a törökök. A községben csak kápolna van, mely 1840-ben épült. A falu postája Királyfiakarcsa, távírója Dunaszerdahely és vasúti állomása Dióspatony.

Kürt, magyar kisközség az Alsó-Csallóközben. 121 házból áll, melyekben 772 róm. kath. vallású lakosa lakik. Ősi község, mely már 1138-ban szerepel. 1390-ben, a mikor itteni egyháza is említve van, Kiwrth néven fordul elő, a Pázmány-féle jegyzék pedig Egyházkürtnek nevezi. IV. Béla király a pozsonyi prépostságnak adományozta, s később is a káptalané volt. 1399-ben Poss. Kyrth alakban találjuk említve. Albert király 1439-ben a Rozgonyiaknak adományozta. 1553-ban Serédy Gáspár, Mérey Mihály és Kerekes Lukács együtt 11 portát bírtak itt. 1647-ben csak a Kerekes család van említve birtokosául. Későbbi birtokosai a Pálffyak lettek és ma is id. Pálffy János 83grófnak van itt nagyobb birtoka. Temploma ősrégi és gótikus építmény. Egyik harangja 1482-ből való. A község határában őskori telepek vannak, melyeket azonban még nem kutattak át. Ide tartoznak Apponyi-major, Sóssziget és Újmajor. Postája Vásárút, távírója és vasúti állomása Albár.

Láb, a morvavölgyi vasútvonal mentén fekvő tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 299 házzal és 1740 róm. kath. vallású lakossal. E község története Zsigmond király idejéig megy vissza. Hajdan, a török világban két izben elpusztult. Az 1553-iki portális összeírás szerint Serédy Gáspárnak itt 28 portája adózik. Pázmány érsek idejében két Láb nevű község állt fenn egymás mellett, melyeket Alsó és Felső jelzőkkel különböztettek meg egymástól. 1703-11 között a császári hadak sokat sanyargatták. Később a Pálffy-Daun grófi családé lett, ma pedig Károlyi Lajos grófnak van itt nagyobb birtoka. Katholikus temploma, a réginek a helyén, 1722-ben épült. 1874-ben a falu nagy része leégett. A községnek van postája. Távírója Zohor.

Laksárújfalu, a Laksár-patak mellett fekszik a malaczkai járásban. Nagyközség, tót és német, de nagyobbrészben tótajkú és róm. kath. vallású lakosokkal, kiknek száma 1500; a házak száma 336. E község 1296-ban Vöröskő vár tartozéka volt és egész a XVII. század végéig e várbirtokok sorsában osztozott, de ekkortájt az éleskői vár uradalmához csatoltatott. A Rákóczy-féle felkelés idején szintén sokat szenvedett a császáriaktól. Újabbi birtokosai időrendben: a Batthyány, Zichy, a Jeszenák családok és Hirsch báró, kinek halála után Hohenlohe Keresztély herczeg vette meg. A mult század elején, mint a herczeg Pálffy család birtokai, Humenecz és Nickelhoff puszták is ide tartoztak; most Sisulak, Walla és Zelenka malom, Trny puszta és Hrabovecz vadászlak tartozik a községhez. Katholikus temploma a XVIII. század elején épült. Van itt kápolna is, mely már körülbelül 200 éve áll fenn. 1869-ben a községnek több mint háromnegyed része leégett. Posta van a községben, de távírója és vasúti állomása Sasvár.

Lamacs, a budapest-bécsi vasútvonal mentén, Pozsony közelében fekvő kisközség. Eredetileg német volt, majd horvátokat telepítettek bele, a kik idővel azután eltótosodtak. Házainak száma 206, lakosaié pedig 900. Pozsony város egyik legrégibb birtoka, melyet, bírájának a külföldi követségekben szerzett érdemeiért, IV. László király 1280-ban adományozott a városnak. Ez időben Plumau német néven szerepel. 1288-ban mint puszta és néptelen hely van említve. 1397-ben találkozunk először Lámács hangzású nevével, de azért német neve állandóan szerepel, hol Plumau, hol Blumau, Plumno és Blumenau alakban. A törökök elől menekülő horvátok és szerbek letelepedése után már Horvát-Lamocs néven van említve. 1420-ben Gara Miklós nádor e községet erőszakosan elfoglalta és a dévényi váruradalomhoz csatolta. Az 1553. évi portális öszeírásban még mindég Pozsony város birtoka, a hol 14 portát találtak. 1703-11 között a császári csapatok négy ízben kirabolták a lakosokat. 1751-ben Mária Terézia újabb adományt ad Pozsonynak e községre. 1866. évi július hó 22-én a poroszok és az osztrákok között itt harcz volt, mely alkalommal a község leégett. A katholikus templom 1634-ben épült; a Szent Rozália-kápolnát Pozsony városa 1710-ben, az akkor dúlt pestis emlékére emeltette. A község postája Pozsony-Hidegkút, ellenben saját távírója és vasúti állomása van.

Lidértejed, alsócsallóközi magyar kisközség, 45 házzal és 303 róm. kath. vallású lakossal. Ma két Tejed nevű község van a vármegyében és pedig Lidértejed és Ollétejed. A régi okiratok a XIII. században csak egy Teyed nevű községet ismernek, mely Pozsonyvár tartozéka volt. Előtejed 1399-ben Andreás de Elleuteydy nevében szerepel, 1450-ben pedig Előtejedi Miklós nevében. Lidértejed nevét 1496-ban találjuk először említve Lider Teyed alakban. 1667-ben a Méhes és a Balogh család osztozkodnak itteni birtokaikon, de későbbi nemesi birtokosait nem ismerjük. Ma a Frankl fiai pozsonyi czégnek van itt nagyobb birtoka és régi úrilaka, mely 1700 körül épült. Említést érdemelnek Andaházy és Apátúri dűlői; elseje régi birtokosának, a másika pedig az apátságnak emlékét őrzi. A községnek Dunaszerdahely a távírója és a vasúti állomása.

Ligetfalu, német kisközség, Pozsony közvetetlen közelében, 179 házzal és 1805 lakossal. Vallásuk róm. kath. és ág. h. ev., de az előbbiek többségban vannak. E község újabb telepítvény, melynek helyén még a XVIII. század második felében csak néhány elszórtan fekvő ház állott. Napoleon hadainak itt volt a főhadiszállása, s a megerősített templomból ágyúzták a pozsonyi várat. 1859-ben a jégzajlás majdnem az egész községet elsorodta, 1848-ban pedig a szerbek és a horvátok felgyújtották. E község Engerau néven is ismeretes volt. Ma a Pálffy-féle szeniorátusnak és a pozsonyi társaskáptalannak van itt nagyobb birtoka. E községben több nagy gyártelep van, így a Westen P. társaság zománczozott-edény gyára, Levy James gépszíjgyára, Harsch testvérek fadobozgyára és e vidéken van Durvay Antal téglagyára. A községhez tartozik ma Pocsfalva puszta, melyet már Mátyás királynak 1466-ban kelt és a gellei székre vonatkozó szabadalomlevele is említ Boczfalva néven, s melyet II. Lajos királynak 1524-iki rendelete Poczfalvának nevez. E pusztán kívül Kültelek is ide tartozik. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása.

Limbach, a Kis-Kárpátok alatt fekvő kisközség, melynek lakosai németek és tótok, de számra nézve az előbbiek többen vannak. Házainak száma 167, a lakosaié pedig 895, a kik legnagyobbrészt ág. ev. hitvallásúak. Vöröskővár tartozéka volt és e vár birtokainak sorsában osztozott. Az 1553-iki összeírásban Lympach néven szerepel. Újabbkori földesurai a Pálffyak voltak és ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Régi temploma 1517-ben már említve van, de idővel elpusztult és helyébe épült 1802-ben a mai templom, melyhez tornyot 1901-ben építettek. A községet 1666-ban a törökök pusztították el. Postája, távírója és vasúti állomása Bazin. Ide tartoznak Mandelik és Steper malmok, Erdőőrlak és az uradalmi erdészlak.

Losoncz, a Kis-Kárpátok alatt fekszik. Tót kisközség, melynek 98 házát 687 róm. kath. vallású lakosa lakja. Hajdan a szomolányi vár tartozéka volt. 1407-ben Dub néven szerepel. A XVI. század végén a törökök elpusztították, de ismét benépesült és 1589-ben Ungnad Kristóf özvegye, Losonczi Anna, az újonnan alapított község benépesítése körül szerzett érdemekért Horváth Márknak itt másfél teleknyi birtokot adományozott. Mai neve ettől az időtől ismeretes. Később ez a falu is a Pálffyaké lett és ma Pálffy József grófnak van itt nagyobb birtoka. 1709-ben a kuruczok felperzselték a községet. Ide tartoznak Majdan és Olsovszky puszták, továbbá Új- és Ó-Bobata vadászlakok. Katholikus temploma régi építmény. Egyik kelyhe az 1737 évszámot viseli. A község postája, távírója és vasúti állomása Szomolány.

Lozornó, morvavölgyi kisközség, 1829 tótajkú és róm. kath. vallású lakossal. A házak száma 272. Itt van a körjegyzőség székhelye. Ez is a borostyánkői váruradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott, míg végre a Pálffy család birtokába került. A XVII. század elején e főúri nemzetség uradalmainak középpontja volt. Ma Károlyi Lajos grófnak van itt nagyobb birtoka és kastélya, melyet még a Pálffy-Daun grófi család építtetett. A község határában látható sánczokat a lakosok török sánczoknak nevezik, de erre nézve történeti adatok nincsenek. 1709-ben a labanczok kétszer felgyujtották a községet. Az egyház birtokában 1630-ból származó érdekes ezüstfeszület van. 1881-ben a község nagyobb része leégett. Ide tartoznak Kosarizkó vadászlak, Kőmalom, Otrubaky és Rusznyáky malmok, Skala erdőőrlak és Kültelek. Van saját postája, de távírója és vasúti állomása Zohoron van.

Lőgérpatony, alsócsallóközi magyar kisközség, 57 házzal és 464, legnagyobbrészben róm. kath. vallású lakossal. Hajdan királyi birtok volt és a gellei érseki székhez tartozott. Így szerepel II. Lajos királynak a gellei székhez 1524-ben intézett rendeletében is, Leuger Pathon alakban. Az 1553-iki összeírásban királyi birtokként van felvéve 10 portával, Leger Paton néven. Később itt is a Pálffyak lettek az urak és ma a Pálffy-féle szeniorátusnak van itt nagyobb birtoka. 1877-ben nagyobb részét tűz pusztította el. E községnek Szentmihályfa a postája és vasútja, a távírója pedig Nagylég. Ide tartozik Nagyhegy major.

Maczháza, kisközség a Felső-Csallóközben, 14 házzal és 158 róm. kath. vallású magyar lakossal. Hajdan királyi birtok volt és az 1553-iki összeírásban 9 portája szerepel. Az újabb korban a Pálffy grófi család lett az ura 85és ma is a Pálffy-féle szeniorátusnak van itt nagyobb birtoka. Temploma nincs a községnek; postája Sárosfa, távírója pedig Kispaka.

Mad, alsócsallóközi magyar kisközség, 96 házzal és 470, egyenlő részben róm. kath. és ev. ref. vallású lakossal. Királyi birtok volt, a hol a hagyomány szerint Mátyás király gyakran tartózkodott. Ismeretes a Mátyás korabeli népregékből is. A király vadásztanyája állítólag a község mellett elterülő nagy erdőben lett volna. A község újabbkori nemesi birtokosait nem ismerjük. Református temploma 1788-ban épült. 1847-ben az egész község a templommal és a paplakkal együtt leégett. A falu postája Dunaszerdahely, távírója és vasúti állomása pedig Albár.

Madarász, magyar kisközség a Csallóközben, mindössze 10 házzal és 64 róm. kath. vallású lakossal. E községről 1333-ban találjuk az első írott nyomokat, a mikor Hodi Jak és fiai e birtokuk felét Hodi Ferencznek elzálogosítják. Ez időben Madaras néven említik. 1439-ben királyi birtok és ekkor Albert király zálogba adja a két Hunyadi Oláh Jánosnak. 1495-ben II. Ulászló részben csebi Pogány Péternek és alsóborsai Vizközi Andrásnak adományozza. Ebben az oklevélben Madaraz néven szerepel. 1506-ben Verbőczi István is részbirtokos itt. Idő folytán Nagyszombat város birtokába jut, melynek itt az 1553. évi összeírás szerint 10 portája adózik. Végűl az éberhardi uradalomnak lett a része. Hajdan német község volt, mely azonban megmagyarosodott. Temploma nincs. Postája és távírója Féll, vasúti állomása Misérd.

Magasfalu a Morvavölgyben fekszik. Nagyközség, 397 házzal és 2603 tótajkú, róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Vöröskővár tartozéka volt és birtokai sorsában osztozott. Az 1553-iki portális összeírásban mindössze 6 portával szerepel Serédy Gáspár birtokaként és ekkor Hochstetten német néven ismeretes. Német lakosai későbben elköltöztek és helyükbe tótok jöttek. Ez időtől fogva német nevének eltótosított mása, Hochstetnó is forgalomba került. E községet 1683-ban Thököly hadai megtámadták és feldúlták. 1693-ban sáskajárás látogatta. 1709-ben a császári csapatok gyujtották fel, 1831-ben pedig a kolera tizedelte meg lakosait. Több izben árvíz is pusztította. Hajdan itt halász-czéh is volt, melynek 1697. évi kancsóját egy idevaló lakos őrzi. Bírói pálczáját, mint egykor szabadalmas voltának emlékét, az utódok ma is kegyelettel mutogatják. A katholikus templom, a réginek a helyén, 1890-ben épült. Van itt egy kölcsönösen segélyző-szövetkezet, szeszgyár, keményítőgyár 86és gőzmalom. Ide tartozik Farkastorok, Mándiház, Ujvilág, Dubrava és Szálláspuszta, mely két utóbbi már a mult század elején említve van. A magasfalusi plébánia könyvtára sok érdekes könyvet tartalmaz. A községnek van saját postája, távírója Zohor.

Magyarbél, a budapest-bécsi vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség, 210 házzal és 1127 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. E község 1294-ben Beel néven a pozsonyi vár tartozékaként van említve. Később a pozsonyi egyházé lett, mely azonban - úgy látszik - nem birtokolhatta nyugodtan, mert 1323-ban a vármegye visszaadja a pozsonyi egyháznak. 1324-ben egy oklevélben Nobiles de Beel is említtetnek. 1347-ben az itteni nemesek a község határát szőlőmívelésre adják ki. 1418-ban már a mai nevén szerepel és ekkor a birtok felébe Bazini Miklós fiait, Györgyöt és Miklóst iktatják be. 1448-ban Kiss Miklóst is birtokosul találjuk itt, a kinek birtokrészét Muzsik Mihály zálogban bírja. 1544-ben Földes János örökösei bírják. 1553-ban Literáti Mártoné, 1677-ben a párkányi csatában elesett Szüllő György neje és gyermekei osztozkodnak itteni birtokukon. 1691-ben a Jordán, Horvát és Molnár családok panaszt emelnek kisserényi Serényi András ellen, a birtokukon elkövetett hatalmaskodásokért. Későbbi birtokosai Csáky Imre gróf érsek, Batthyány József gróf herczegprímás, a gróf Hadik, a gróf Reviczky, a gróf Traun és a Szakáll család, azután krivinai Gyiokó Szilárd és végre Xivkovich Emilné szül. Pilta Erzsébet, kinek itt hatalmas arányú, érdekes kastélya van, melyet Csáky Imre gróf érsek a hírneves Fischer von Erlach műépítészszel 1725-ben építtetett, hogy itt, a Nagyszombat és Pozsony között fekvő birtokán megfelelő rezidencziája legyen. Ő szentelte föl a kastély-kápolnát is, melyet Szent Pál életéből vett szép falfestmények díszítenek. E kastélyban, a pozsonyi országgyűlések idejében, a bőkezű főpap fényes udvart tartott és nagy vendégségeket adott, de maga a kastély Batthyány József gróf herczegprímás idejében látta fénykorát. Mai tulajdonosa krivinai Gyiokó Miklos unokája, ki férjével, leányával és vejével, gyülvészi Dadányi Sándorral és ennek gyermekeivel lakja e kastélyt, mely egyébként a Mária Terézia korabeli építészeti műemlékeknek egyik érdekes példánya. A községet 871861-ben tűzvész pusztította. Temploma, úgy látszik, árpádkori. Van itt értékesítő és fogyasztási szövetkezet és zene-egyesület. Ide tartozik Konstantin major. Van saját postája; távírója és a vasuti állomása Szempcz.

Magyaridószeg, mátyusföldi kisközség, magyar-, német- és tótajkú lakosokkal, kik között a róm. kath. vallású magyarok vannak a legtöbben. Házainak száma 299, lakosaié 2722. Körjegyzőségi székhely. Nevét a hajdan határában állott diófaerdőtől vette, melyet IV. Béla királynak 1252. évi oklevele említ. 1301-ben Dudwagy Miklós az ura, kinek már ősei birtokosai voltak. A Dudvágszegi család révén 1337-ben Orros Péter a birtokosa, ezután I. Károly király, János fia Morochuk mesternek adományozza a birtokot, melyre ez I. Lajos királytól új adományt nyert. 1470-ben a Dudvágszegi család már Dyozegi néven szerepel és még mindig birtokos itt. E község a pápai tizedszedők jegyzékébe Dyosic alakban van bejegyezve. 1553-ban, az akkori portális összeírásban, már az óbudai apáczák szerepelnek birtokosaiként 22 portával. 1647-ben a Klarissza-apáczáké, s e rend II. József alatt történt eltörlése után a vallásalapé lett, melytől az Erdődy grófok és ezektől meg az Esterházyak vették meg. Ez utóbbiak után Zichy Ferencz gróf tulajdonába került. Most Zichy József grófé és bérlője a diószegi czukorgyár-részvénytársaság, melynek itt nagy és mintaszerű gazdasága, hatalmas czukorgyára és szép kastélya van, melyet a társaság 1885-ben építtetett. Diószegnek hajdan vásárszabadalmai is voltak, melyeket 1870-ben megújítottak. 1707-ben Stahremberg Guidó császári fővezér megszállotta és a kuruczok ellen megerősítette. 1709-ben az egész község leégett. Dudvágszeg hajdani nevének emlékét ma már csak egyik ily nevű dűlője és egy domb tartja fenn. 1647-ben még önálló község volt, de az 1673-83 közötti török dúlások alatt elpusztult. A katholikus templomot, a község ősi templomának a helyén, a vallásalap 1786-ban építtette. Van a községben katholikus olvasókör, hitelszövetkezet és a volt úrbéresek egyesülete. Ide tartozik Újhely nevű puszta is, mely hajdan község volt, de a Rákóczy-féle felkelés idejében elpusztult. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.

Magyarfalu, morvavölgyi tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 261 házzal és 2369 róm. kath. vallású lakossal. Ősi magyar község, mely az idők folyamán eltótosodott. 1301-ben Magari András fia Tamás az ura, ki itt határjárást tartat. 1310-ben Jánoki Jakab szerepel birtokosaként az ekkor Magyar nevezetű községnek és itt egyik szolgájának nagyterjedelmű földbirtokot adományoz. Későbbi birtokviszonyait nem ismerjük. A XVIII. században került a Pálffy család kezébe és most Pálffy Miklós herczegnek van itt 88nagyobb birtoka és a Lőwbeer Miksa czégnek nagy czukorgyára. 1703-11 között a császári seregek felperzselték a községet. A XVII. században már Uherszka Vesz tót neve is ismeretes; harminczad-hivatala még a mult század első felében fennállott. Katholikus temploma a XVII. század első felében épült. Postája van, távírója Malaczka és legközelebbi vasúti állomása a már osztrák területén fekvő Angern.

Majtény, tót kisközség, körjegyzőségi székhely 148 házzal és 1342 róm. kath. vallású lakossal. E község legrégibb birtokosa Cseklészi Bökényfi Bökény comes és utána, 1266-ban, az Elefántiak. 1339-ben Pál országbíró meghagyásából a pozsonyi káptalan határjárást tartat itt. A pápai tizedszedők jegyzékében Moytech néven szerepel és ez időben Elefánti Endrefi Mátyás comes az ura. Az 1553-iki portális összeírásban Báthori András 7 1/2, a borostyánkői urak meg 7 portával szerepelnek. Egyik legrégibb birtokosa a Szegedy család. Később a Bencsics, Gudics, Ábrahámfy, a Farkas és az Esterházy családot találjuk itt. Most Zichy József és Esterházy Károly grófoknak van itt nagyobb birtokuk. Egyháza már a XIII. században említve van, de mostani temploma újabb építmény. Az egyház aranyozott vert-ezüstből készült, régi szentségtartót őriz, mely a Szegedy család ajándéka. A község hajdan magyar volt, de idővel eltótosodott. A Rákóczy-féle szabadságharcz idejében sok sanyaruságban volt része. Ide tartozik Ferencz-major is. Postája Ábrahám, távírója és vasúti állomása Diószeg.

Malaczka, a morvavölgyi vasútvonal mentén fekszik. Nagyközség, 623 házzal és legnagyobb részben róm. kath. vallású, tótajkú lakosokkal, kiknek száma 5053. Legrégibb okleveles nyomát 1337-ben találjuk, a mikor már mai nevén szerepel. A vöröskői vár tartozéka volt, de már a középkorban is jelentékeny hely, s különféle szabadalmai vannak. Az 1553-iki portális összeírásban Serédy Gáspárnak 35 portája adózik. A Balassa grófoknak birtoklásuk idején a városban nagyszabású kastélyuk volt, melyet vadászkastélynak használtak. E kastély romjaiból építtette a XVII. század első felében Pálffy Pál gróf a ferenczrendiek mai zárdáját. A győri hős szívét a ferenczrendiek lorettói házában őrzik. A községben levő hatalmas kastélyt szintén a Pálffyak építtették 1624-ben. Egyike ez a vármegye legszebb és legnagyobb kastélyainak, mely Pálffy Miklós herczegé. A kastély 106 holdas angol kertben áll. A ferencziek zárdájában van a Pálffy család sírboltja. Katholikus temploma a XVII. század első felében épült, a zárdatemplom pedig 1653-ban adatott át rendeltetésének. 1808 április 23-án az egész község, a templommal együtt, leégett. A mult század elején serfőző és pálinkaház volt itt, vásárai pedig messze vidéken híresek voltak. A község a hasonnevű járás székhelye. Van itt járásbíróság, két takarékpénztár, kaszinó, dalegylet, tűzoltó-egyesület, a Pálffy herczegi uradalom központi hivatala, uradalmi szeszgyár és gőzfürész, azonkívül pedig még Stern és Jelinek szeszfinomítója és a Holczer-féle szappangyár. A községhez tartoznak Fáczányos, Karolinenhof, Marchechek, Vöröskereszt vadászlakok, Rakárna puszta, Vinohradek major és Téglavetőtelep. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.

Máriavölgy, a Kis-Kárpátok alatt fekszik 130 házzal és 809 róm. kath. vallású tót lakossal. I. Lajos király 1377-ben itt Pálos-kolostort alapított, melyet a községgel megajándékozott. Híres búcsújáró-hely, melynek templomában állítólag Szent István korából való Mária-szobor van. 1471-ben Rozgonyi László is a klastromnak adományozta pozsonyi házát. 1786-ig a Pálosok bírták, de József császár alatt az állam tulajdonába ment át. Ettől megvette Schwartzenberg Sándor herczeg, ki a kolostort kastélylyá alakíttatta át. A Schwartzenbergektől Schafgottsche Frigyes gróf vásárolta meg, azután Wolkenstein Osvald grófé lett, majd gróf Stockau Györgyné szül. Baltazzy Eveliné, kitől 1900-ban a birtokot a kastélylyal együtt Stockau Matild grófné örökölte, s ő itt ma is birtokos. A XVIII. század második felében, a mikor e község Marienthal német néven is ismeretes, serfőző is volt itt. A község határában nagy terjedelmű és rendkívül gazdag palabánya van, mely a gróf Stockau birtokhoz tartozik. A lakosok katholikus kört tartanak fönn. A község postája Pozsony-Besztercze, távírója és vasúti állomása pedig Stomfa.

Mászt, kisközség, körjegyzőségi székhely. Hajdan Vöröskővár tartozéka volt és e vár birtokainak sorsában osztozott. Határa gazdag rómaikori 90lelőhely, honnan már számos régiség került egyes muzeumokba. A XVI. századbeli portális összeírásban 18 portával szerepel. 1647-ben özv. Nagymihályi Ferncznének volt itt 4 portája. Később a borostyánkői uradalomhoz csatoltatott, míg végre a Pálffyak lettek az urai, ma pedig Károlyi Lajos grófnak van itt nagyobb birtoka. A község alatt, a sziklába és a megkövesült agyagos homokba földalatti folyosók és tágas üregek vannak vájva, melyeknek rendeltetése ismeretlen. Az itt elterjedt hagyomány szerint ezek hajdan az őslakók búvóhelyéül szolgáltak. 1703-11 között három ízben leégett. A XVIII. században a pestis pusztított a községben. A mai kath. templom 1716-ban épült. A község lakosai tótok és vallásukra nézve róm. katholikus. A házak száma 140, a lakosoké 990. Postája, távírója és vasúti állomása Stomfa.

Miklóstelek, kisközség a Morvavölgyben. Egész 1880-ig Szent-István községhez tartozó puszta volt és csak ekkor lett önálló község. Földesurai a Pálffy nemzetség tagjai voltak és ma is Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. 318 lakosa tót és róm. kath. vallású. Házainak száma 70. A községnek nincs temploma. Postája Laksárújfalu, távírója s vasútja Sasvár. Ide tartoznak Haluska vadászlak és Ustudenki telep.

Misérd, kisközség a Felső-Csallóközben, 90 házzal és 567 német és magyar lakossal, a kik között azonban a németek többségben vannak. Vallásuk róm. kath. és nagyobb számban ág. evangélikus. Körjegyzőségi székhely. Az itt elterjedt hagyomány szerint a község hajdan nehány kilométerrel közelébb feküdt a nagy Dunához, mint ma, t. i. az u. n. Friedhof-Garten dűlő helyén. Első írott nyomaival 1206-ban találkozunk és ekkor, valamint 1216-ban Misde és Miser néven van említve. Ősidők óta megült hely, mire a határában levő pogánykori őrdombok mutatnak. A lakosok ezeket kuruczdomboknak nevezik. 1294-ben puszta, néptelen hely volt és Pozsony vár tartozéka, melyet III. Endre Herculinus pozsonyi bírónak adományozott. Úgy látszik azonban, hogy ekkortájt még más birtokosa is volt, mert 1302-ben Homorói Jakab a maga birtokát Hertlin pozsonyi bírónak adja el, a ki kétségkívül azonos az előbb említettel. 1349-ben a pozsonyi káptalan ismét egy pozsonyi bírót, Jakab nevűt, iktat e község birtokába. Az 1553-iki összeírás szerint Miserdy faluban Serédy Gáspár 5, Mérey Mihály 3 és Farkas Ignácz 2 portával bír. 1647-ben részben a Kerekes család birtoka, részben Éberhard várának tartozéka volt. A mult század elején az Apponyiak, a Pálffyak, a Maholányiak, és a Balassák voltak az urai. Kath. templomát Pázmány a régiek között említi. 1390-ben is mint rég fönnálló templom szerepel. 1735-ben és 1773-ban átalakították, de 1852-ben leégett. Ma a templomnak csak románstilű szentélye van kis templommá átalakítva. Az evangélikus templom 1814-ben épült. A községben van posta és vasúti állomás; távírója Püspöki.

Modorfalva, mátyusföldi tót kisközség, 208 házzal és 1571, róm. kath. vallású lakossal. 1256-ban Villa Mogorod néven, 1307-ben pedig Poss. Magarad néven szerepel. 1335-ben Magerad és Magurad alakban Nagyszombat város birtokául van említve. A pápai tizedszedők jegyzékében ez a hajdan magyar község már Magerdorf német néven van följegyezve. Nagymartoni Pál országbírónak 1335-iki oklevelében Magyarád szerepel, de ugyanekkor elferdítve Balarad nevet is említenek az egykorú oklevelek. 1390-ben Mogordorf néven találjuk. Az úrbériség eltörléséig Nagyszombat város birtoka volt. 1712-ben az egész község leégett. 1802 augusztus 12-én az egész község leégett és csupán két háza maradt meg. 1805-ben, a franczia háború alatt, az itteni templomban 16000 mázsa lőport helyeztek el, mely 1808-ig ott hevert. A Szentháromság tiszteletére szentelt templomot 1650-ben Salgovich Ádám modorfalvi születésű esztergomi kanonok építtette. A Magdolna-kápolna 1634-ben már roskadozó állapotban volt, 1694-ben összedőlt, de 1747-ben újra épült. Hajdan búcsújáróhely volt. A község postája, távírója és vasúti állomása Nagyszombat. Ide tartozik egy malom is.

Móroczkarcsa, magyar kisközség a Csallóközben, a komárom-pozsonyi vasútvonal mentén, 32 házzal és 153 róm. kath. vallású lakossal. Pozsonyi várbirtok volt, mely később a vajkai érseki székhez csatoltatott. Egyebekben sorsa összefügg a többi Karcsák sorsával. Postája Királyfiakarcsa, távírója és vasúti állomása pedig Dunaszerdahely.

Nádas, a nyitrai határszélhez közel fekvő kisközség, 213 házzal és 1435 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan mezőváros volt, vásárjoggal, melyet a gúnyolódni szerető szomszédok szerint két galambért a Sándorfiaknak adtak el. A községházán még ma is őrzik a régi bírópálcázát. Már a XIII. században említi egy határjáró levél e községet. A pápai tizedszedők jegyzékében is szerepel. Korlátkő várának a tartozéka volt és 1382-ben Kishöffleini Beled fia Gergely neje a pozsonyi káptalan előtt tiltakozik az ellen, hogy Szentgyörgyi Teumult és Spatai János e birtokot megszerezhessék. 1553-ban a Nyáryak az urai. Néhány évvel később Hrussói Mihály, Cziráky Balázs, majd a Motesiczky és a Pongrácz grófi család is részbirtokosa, míg most Windischgrätz Alfréd herczegnek, Apponyi Antal grófnak és Krischker Nándornak vant itt nagyobb birtoka. A községben két nagyobb kastély van. Az egyik a Windischgrätz-féle, a másik a Krischker-féle. Az előbbi emeletes, az utóbbi pedig kétemeletes. Mindkettőt a Motesichkyek építtették. A Krischker-féle 1866-ban került mai tulajdonosa birtokába. E kastély kertjében állott volna - a hagyomány szerint - Mátyás király vadászkastélya. A Rákóczy-féle felkelés alatt, 1704-ben, a község határában Bercsényi, Károlyi és Ocskay, a Ricsán vezetése alatt álló császári seregeket megverték. Ebből az időből, mint Kollár Márton képviselő, a község jeles krónikása és plébánosa írja, érdekes közmondás maradt itt fenn. Ha ugyanis valaki nem akar mezei munkára vagy aratásra menni, rendesen azt mondja, hogy: "Már oda adtam a sarlómat Rákóczynak." Ez azt jelenti, hogy a lakosok a mezei munkát abba hagyva, sarlóikat a kuruczoknak adták át, fegyvert ragadtak és a kuruczok segítségére siettek. A község határában, a Fehérhegység egyik magaslatán, "Ördögbarázdája" néven sáncznyomok láthatók, melyekhez az az érdekes monda fűződik, hogy ezt a sánczot az ördög emelte, hogy a korlátkői uradalom birtokjoga fölött viszálykodó két testvért egymástól elválaszsza, illetőleg az uradalmat ketté oszsza. Valószínű azonban, hogy e sáncz az országút megvédésére szolgáló védelmi mű volt. A XVIII. század első felében e vidéket Hrajnoha György hirhedt rablóbandája tartotta rettegésben, kiről e vidéken sok monda van elterjedve. 1805-ben 37,000 orosz katona vonult itt át. A főtisztek a plébánián voltak szállva. 1848-ban magyar huszárok voltak itt 92hat hétig és a mostani Krischker-féle kastély volt a kórházuk, a hol többen kolerában haltak el. Simunich osztrák tábornok is két napot töltött itt seregével, 1866-ban a község határában 12,000 osztrák katona táborozott, közöttük József főherczeg és a szász herczeg is. Az előbbi a mostani Windischgrätz-féle házban, az utóbbi pedig Rajner szolgabíró házában volt szállva. Ősi felső temploma XIII. századbeli és régente búcsújáróhely volt. Itt van a Pongrácz család sírboltja. A mostani templom 1753 és 1763 között épült. A XVIII. században sörház is volt a községben. Nádas határában feküdt még Mákótelke, mely 1583-ban már szerepelt. Ennek nevét a mai Máková nevű dűlő tartja fenn. Ide tartoznak Rakova vadászlak, Raszochov írtvány, Trnavka malom és két uradalmi major. A községnek van saját postája és vasúti állomása; távírója Szomolány.

Nádasd, csallóközi magyar kisközség, 88 házzal és 505 lakossal, a kik róm. kath. vallásúak. A sárközi Sághi és a Dömközy családok ősi fészke. Már 1397-ben mai nevén szerepel. Ez időben Zsigmond király Mátyás és András nevű nemeseket iktattat be valamely itteni birtokba, de 1412-ben egy részét Malath András pozsonyi polgárnak adományozza. Az 1553-iki összeírásban Sághi Imre és Sárközy Kristóf egy-egy portával szerepelnek. A Sághi-féle birtokrész a mult század második felében a Bartal család tulajdonába ment át. Temploma nincs a községnek, melynek postája Baka, távírója Bős, vasúti állomása Dunaszerdahely.

Nádszeg, mátyusföldi magyar nagyközség, 324 házzal és 2398 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Nagyszeg volt a neve és 1647-ben már az Esterházyak a birtokosai. Ma Esterházy Mihály grófnak és Pápay Ignácz dr.-nak van itt nagyobb birtoka. Az 1848-iki szabadságharcz alatt a község határában kisebb ütközet volt. 1903 július 13-án árvíz pusztított a községben, melynek 115 házát romba döntötte. A községben levő katholikus templom a XVII. században épült. Újabban lebontották és mást építettek helyébe. A községben van postahivatal, de távírója és vasúti állomása Galánta.

Nagyabony, magyar kisközség, mely a Csallóközben fekszik. Házainak száma 183; lakosaié a kik legnagyobb részben róm. katholikusok, 104. E községet régi oklevelek szerint 1161 és 1173 között telepítették. 1298-ban egy káptalani oklevélben Fulobon néven a pozsonyi vár tartozékaként szerepel, a hol III. Endre Olgyai Péternek nagyobb birtokot adományoz. 1428-ban már mai nevén szerepel. Később a község számos nemes család birtoka lett. A községben levő u. n. sárga kastélyt az Ordódy család építtette, a katholikus templomot pedig 1761-ben Csiba Imre. Ennek családja egész a legújabb korig a község nemesi birtokosai között szerepel és itt van a családi sirboltja is. E községben született Bihary, a híres czigányprímás. Határában állott hajdan Nádvar község is, mely a török világban elpusztult és nevét ma már csak egyik dűlője tartja fenn. Nagyabony körjegyzőségi székhely. Ide tartoznak Bárányos, Lelkes és Szellő majorok és Molnártanya. Posta van a községben. Vasúti állomása Csallóköz-Abony, távírója Dunaszerdahely.

Nagybodak, magyar kisközség 95 házzal és 692 róm. kath. vallású lakossal. E község legrégibb birtokosául 1445-ben Temesközi Bálint pozsonyi kapitányt ismerjük. Az 1553-iki portális összeírásban királyi birtokként szerepel 14 portával. 1647-ben özv. Amade Lénárdné birtoka. Később a Pálffyak lettek az urai és ma is a gróf Pálffy szeniorátusnak van itt nagyobb birtoka. A mult század elején a község közelében az itteni Dunaágon 14 malom volt. Temploma nincs a községnek, melynek postája Felbár, távírója Bős és vasúti állomása Lég.

Nagybresztovány, vágvölgyi tót kisközség, 105 házzal és 656 róm. kath. vallású lakossal. E községet 1280-ban IV. László király Nagyszombat városának adományozta. Ez időben Zill néven szerepelt, 1335-ben Zyly alakban, az 1553-iki öszeírásban pedig még Kis-Zely néven, a mikor 4 portája van feljegyezve. A legújabb időkig Nagyszombat város birtoka volt. Katholikus temploma 1778-ban épült, kápolnája pedig 1767-ben; a községben azonban már a XIII. században volt plébánia. 1811-ben az egész község templomostul együtt leégett. A községben van posta, de távírója és vasúti állomása Lócz-Bresztovány.

Nagybudafa, csallóközi magyar kisközség, 25 házzal és 169 róm. kath. vallású lakossal. A pozsonyi várbirtokok közé tartozott és lakosai később nemesi szabadalmakat nyertek. Az újabb korban a Vermes család volt a nagyobb nemesi birtokosa. Temploma nincs a községnek, melynek postája Egyházgelle, távírója és vasúti állomása pedig Patony.

Nagyfödémes, nagyközség 343 házzal és 2706 róm. kath. vallású magyar lakossal. A pozsonyi várbirtokok közé tartozott. A pápai tizedszedők jegyzékében Fedemus alakban szerepel. 1445-ben Temesközi Bálint pozsonyi kapitány az ura. 1490 és 1505 között I. Miksa császár seregei pusztitották. 1515 június 18-án Bakay Bessenyei Gergely és Ilona itteni birtokrészüket visszaváltják Csorba Andrástól; ez időben Németfedmées néven említik. 1541-ben a törökök dúltak házai között. Az 1553-iki összeírásban királyi birtokként szerepel 30 portával. 1560-ban Nemesfödemes alias Ofödemes néven a Vass és a Földes család ivadékai bírják, a kik 1569-ben új donácziót kapak reá. 1683-ban Thököly fejedelem járt itt, s a hagyomány szerint a plébánián lakott. Később a falu a Pálffyak tulajdonába ment át és ma a Pálffy grófoknak van itt nagyobb birtokuk. A mult század elején Lacsny Miklósnak volt itt czukorgyára. 1862-ben árvíz, 1865-ben tűzvész, 1866-ban pedig kolera pusztított a községben. Mai templomát, melynek helyén a XVII. század elején egy Szent Mihály tiszteletére szentelt kápolna állott, 1619-ben átalakították, de tornya 1710-ben épült. A község közelében feködt hajdan az 1221-ben már említett Tevel község, mely Terra Teuel és később Villa Teuel néven a pozsonyi vár tartozékaként szerepelt. Ide tartoznak Hajmás, Hemierdő, Kapostyán, Perezátony, Szögyén és Lencsehely puszták, mely utóbbi 1384-ben Lencze néven Benefalvy Pál birtoka. A községnek van postája és távírója, vasúti állomása pedig Diószeg.

Nagylég, a pozsony-komáromi helyi érdekű vasútvonal mentén fekszik. Kisközség 77 házzal és 523 róm. kath. vallású magyar lakossal. E községet 1239-ben említik először az egykorú iratok. A pozsonyi vár tartozéka volt és lakosai később nemesi előjogokat élveztek. Az 1553-iki összeírásban a Sárkány családnak 5, Zomor Jánosnak meg 3 portája adózik. 1694-ben Szüllő Ferenczné is egyik nagyobb birtokosául van említve. A Szüllő család még a XIX. század elején is birtokos itt; ekkor ugyanis Szüllő Zsigmond a maga birtokát Gálfy Péternek zálogosítja el. Ma Benyovszky Lajosnak és Petőcz Gábornak van itt nagyobb birtoka, de a mult század elején ezeken kívül a Bacsák család is bírt itt és külön-külön mind a három családnak csinos kúriája volt a községben. A plébánia alapítása 1328-ig vezethető vissza; mai templomának alapját Szelepcsényi György érsek 1679-ben tette le, de az építkezést csak halála után fejezték be. A lakosok fogyasztási és értékesítő 94szövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Vörösbuzahely és Kondoros puszták, mely utóbbi 1319-ben Kondorosi Jakab birtoka, utána pedig Sellyey Miklósé, a mult század elején Benyovszky Péteré. Ide tartoznak még Alsótőse, Felsőtőse és Nagyhegy tanyák, Elina, Gálház és Hétmány csőszház. Dűlő nevei közül az Igriczés, a Kapuhely és a Bánvölgy is bizonyos jelentőséggel látszanak bírni. Van itt posta, távíró és vasúti állomás.

Nagylévárd, a morvavölgyi vasútvonal mentén fekszik. Kisközség, körjegyzőségi székhely, melynek 2977 lakosa magyar, német és tót, de ezek közt a tótok vannak a legtöbben. A házak száma 493. E községet mai nevén csak az 1553-iki portális összeírás említi, a mikor Lampatzer Lipót a birtokosa s ennek 28 portája adózik itt. 1647-ben Kollonich Nándort, 1683-ban már Kollonich Zsigmond grófot találjuk birtokosául, kinek révén a birtok és az e család által épített nagyszabású és díszes kastély a Wenckheim grófi család birtokába került. Most Wenchkeim István grófnak van itt nagyobb birtoka és az övé az említett kastély is. A XVII. században mezőváros volt. E községben a XVIII. század első felében habanusok telepedtek meg, kik itt 1760-ban kápolnát építettek. E német települők megjelenése óta a községnek német Gross-Schützen neve is ismeretes, de ugyanekkor Velke-Levari tót nevével is találkozunk. Azelőtt a községben harminczad-hivatal és serfőző is volt, most pedig az uradalomnak szeszgyára s gőz- és hengermalma van itt. Ezenkívül van a községben kaszinó, Szent-Erzsébet nőegyesület és katholikus legényegylet. Van itt apáczák vezetése alatt álló leányiskola és a Pálos-rend kisebb telepe, mely bérházban van elhelyezve. A szép katholikus templom 1729-ben épült, az ág. h. ev. templom pedig 1790-ben. 1836-ban a kolera tizedelte a lakosokat, 1709-ben és 1866-ban tűzvész pusztította el a község nagy részét. Ide tartoznak a Berger, Dil és Plavala téglavetők, a Jelinek és a Nyirky majorok, a Miohal erdészlak, a Pila malom és a Wenkckheim ménes. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.

Nagylucs, alsócsallóközi magyar kisközség, 45 házzal és 360 róm. kath. vallású lakossal. E község első nyomára 1302-ben bukkanunk, a mikor Felsőlucse a neve s Bartal és társai itten birtokrészüket Chugud fia, András comesnek elörökítik. Ez időn innen már mai nevével találkozunk, de 1423-ban egy Szilass-Lucsi nevű község is előfordul. Nagylucse a neve újra 1466-ban Mátyás királynak a gellei érseki székhez intézett oklevelében. 1533-ban a már többször említett összeírásban Lipcsey Gáspárnak 6 és Pálffy Péternek 9 portája adózik és ekkor is Nagy-Luche néven. A XVII. században az Aranyossy család is birtokosa. 1737-ben özv. Maholányi Tamásné itteni birtokát Unger Sámuelnek engedi át. Újabbkori birtokosai a Jiringer, a Linzboth és a Bartal családok s ma is Bartal Ferencznek és Linzboth Mihálynak van itt nagyobb birtoka és ez utóbbinak csinos úrilaka, melyet a mult század 50-es éveiben a Jiringer család építtetett. Ezektől vették meg Linzbothék és ők építtették addig földszintes házukra az emeletet. A török időkben a község határában kisebb ütközet volt. A községhez tartozó Várparlag nevű dűlőnév eredete ismeretlen. A községnek nincs temploma. Postája Egyházgelle, távírója és vasúti állomása Patony. Ide tartozik Nádaslak puszta, Fenesár és Nagyói major.

Nagymácséd, vágvölgyi magyar kisközség, 276 házzal és 1825 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. E községgel először Pensaurai Lénárd 1390-iki jegyzékében találkozunk, a mikor neve Mahid alakban van említve. Ez időben egyháza is volt már; mostani katholikus temploma azonban 1783-ban épült és 1880-ban nagyobbíttatott. 1553-ban Báthori András 9 és a borostyánkői uraknak szintén 9 portája adózik. Később a semptei uradalomhoz tartozott és az Esterházyak voltak az urai, kiktől a birtokot Alsasse d'Hennin Angelika herczegné vette meg, a ki itt ma is birtokos. 1679-ben a pestis pusztította a lakosokat. A községben van a járási faiskola felügyelősége. Posta van a községben, de a távírója és vasúti állomása Galánta.

Nagymagyar, magyar kisközség a Felső-Csallóközben, 173 házzal és régebben 1424 róm. kath. vallású lakossal, (az utolsó népszámláláskor ugyan csak 1353 volt a lakosok száma). A pozsonyi vár tartozéka volt és 1239-ben már említve van. Neve különféle változatokban fordul elő. Legrégibb elnevezése Morthamagor. Később már Egyházas-Magyar néven is említve találjuk. Némely író szerint II. Béla király idejében itt a templom mellett apáczazárda 96is volt. 1355-ben az Olgyaiak egyesség-levelében szerepel. 1383-ban Ilona és Margit úrasszonyok itteni birtokrészüket Miklósfia Mihálynak adják át. 1416-ban Olgyai György fia, Miklós, itteni birtokából leánynegyedet ad ki. 1488-ban ugyancsak az Olgyaiak a Dankháziaknak egy kúriát és tekintélyes földbirtokot engednek át. II. Ulászló király 1495-ben csebi Pogány Péternek és alsóborsai Vizközi Andrásnak adományoz egy itteni birtokrészt. 1506-ban Verbőczi Istvánnak is van itt birtoka. 1533-ban Csorba Gergely fiai és Csorba Pál osztozkodnak birtokukon. 1540-ben a magvaszakadt Csorba János birtokát Illyésházi Illyés Tamás pozsonyi alispánnak és testvérének, Saághi Deák Imrének és fiának, Zsigmondnak hagyományozza. Az 1553-iki összeírásban az óbudai apáczáknak 6, Csorba Jánosnak 2, Illyés Ferencznek 1, az Olgyai családnak 1 és a pálosoknak 3 portájok van itt. 1647-ben a pozsonyi apáczáké, 1787-ben a vallásalapé volt. Később az Esterházyak lettek az urai, azután a Zichy és Batthyány grófok, ma pedig Pálffy Béláné grófnőnek van itt nagyobb birtoka. I. Lipót király 1679-ben betiltotta a község hetivásárjait. 1699-ben mezőváros. Ugyanekkor a pestis pusztította lakosait. A község határában a Rákóczy-féle felkelés idejében ütközet volt. A mult század elején sörház is volt itt és országos vásárai nagyon látogatottak voltak. Plébániája az 1390-iki összeírásban már említve van, de mai temploma az ősi templom helyén 1886-ban épült. Az egyház birtokában a XVII. századból nagyon érdekes zománczozott ezüst-feszület van, melyet egy Zichy grófnő ajándékozott az egyháznak. Az érdekes ötvösmű, hátsó részén, Krisztus kínszenvedéseinek a jelvényeivel van díszítve. Az egész ötvösmű, Krisztus alakját kivéve, aranyozva van. Nagymagyarhoz tartozik és a mult század elején említve van Újvásár és Mocsola puszta, mely utóbbiról már 1330-ban találunk írott nyomokat. Újvásár már 1298-ban szerepel, a mikor Gombai Kumpert fiai, Olgyai Péter comesnek adják el. Az 1553-iki összeírás szerint az óbudai apáczáknak itt 3 portájuk van. A község határában, 1319-ben egy Kökényes nevű község is szerepel, mely Kondorosi Pálé és fiaié. 1620-ban Kökényrév néven találjuk említve. Ide tartozik még Nagyerdő. A közsgében van posta és távíró, vasúti állomása pedig Somorja-Uszor. Körjegyzőségi székhely.

Nagypaka, a Csallóközben fekvő magyar kisközség, 65 házzal és 330 róm. kath. vallású lakossal. Már 1222-től kezdve szerepel. Hajdan Egyházpaka volt a neve, sőt német Kapeln nevén is találjuk említve. 1352-ben egy határjáró levél említi. A pozsonyi vár tartozéka volt és a gellei érseki székhez tartozott. Az 1553-iki összeírásban 24 portával királyi birtokként szerepelt. 1787-ben a Pállfy grófoké. Egyháza 1309-ben már fennállott és Pázmány is a régi egyházak között említi. Mai temploma 1678-ban épült. A községhez tartozik Nagyerdő puszta. Van vasúti állomása, de postája és távírója Somorja.

Nagysenkvicz, a Kis-Kárpátok alatt fekszik, 143 házzal és 1109 róm. kath. vallású, tótajkú lakossal. Körjegyzőségi székhely. Hajdan úgy mint Kissenkvicznek, ennek is Sánok volt a neve és Pozsony vár tartozéka volt. Sorsa összefügg Kissenkviczével. Lakosai a XVI. században kipusztultak és Beniczius Miklós 1550-ben horvátokat telepített ide, kik azonban eltótosodtak. Ma is nagyon sok horvát hangzású személynevet találunk itt. Egyik leírója megjegyzi, hogy hajdan a Zrinyiek voltak a földesurai és ennek emlékét az Zrinska Gora nevű hegy tartja fenn. Mi azonban úgy tudjuk, hogy ez tévedés, mert a nevezett hegy tulajdonképen csak egy nagyobb befásított domb, melyen a mult század elején egy Zrinyi nevű birtokos lakott és ő róla nevezték el ezt a dombot Zrinyi-hegynek. 1647-ben már a Pálffyak az urai és most is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A községben van Gross Samunak szeszgyára és Mahota Józsefnek téglagyára, mely utóbbinak területén gyakran bukkannak őskori leletekre. Temploma ősrégi, de a község pusztulásával az is rombadőlt. Az 1756-iki canonica visitatio szerint a Kostaniczáról idetelepített horvátok a rombadőlt templomot felépítették és várszerűen, lőrésekkel ellátott erős kőfallal vették körül, mely maig is fennáll. A templom tornyát a kereszten kívül félhold is díszíti, mely még a török időkből származik. Az egyház birtokában aranyozott ezüst-monstranczia van 1766-ból, továbbá két régi aranyozott ezüst-kehely, melyek közül az egyik zománczmű és drágakövekkel van díszítve. A község nagyobb része 1879-ben leégett. Nagysenkviczről származik a Kovachich 97család; itt született Kovachich Márton György történetbúvár és törvénytudós, ki senkviczi előnévvel 1799-ben nemességet nyert. Ide tartoznak Csősztelek major, Sárfő erdőőrlak és egy névtelen erdőőrlak. Van saját postája. Távírója Modor, vasúti állomása Modorsenkvicz.

Nagysúr, vágvölgyi tót kisközség, 128 házzal és 872 róm. kath. vallású lakossal. Az e vidéken elterjedt hagyomány szerint e községet Súr vezér alapította. Királyi birtok volt, melyet IV. Béla 1261 körül Truslef és Luipold nevű nemeseknek adományoz. Zsigmond király 1439-ben György grófnak zálogosítja el. 1439-ben Albert király a Rozgonyiaknak adományozza. 1523-ban a Thurzók lettek az urai, a kiktől 1635-ben az Esterházyak örökölték. Ma három Súr van e vidéken, melyek hajdan egy községet alkottak. Varrasúr régi pecsétje legjobban bizonyítja ezt, mert "Sigillum Trium Sur 1514" feliratot visel. Az 1553-iki portális összeírásban két Nagysúr nevű község szerepel. Az egyik királyi birtok, a másikban Báthori Andrásnak 6 és a borostyánkői uraknak is 6 portája van bejegyezve. Újabbkori birtokosai az Esterházyak. Hajdan magyar lakosai voltak. Katholikus temploma 1793-ban épült. A plébániának értékes könyvtára van; az egyház 1741-ből ezüst-kelyhet őriz, mely czímerrel díszítve a következő föliratot viseli: "A. R. D. Joan. Tesseni Paro: Ladiczensis proprio pro usu suo fieri curavit 1741". A községhez tartozó Botszeg nevű dűlő régi község emlékét őrzi. 1323-ban Botfalva néven szerepel és Boleszló esztergomi érsek az itteni nemes jobbágyoknak szabadságlevelet ad. A pápai tizedszedők jegyzékében Bot néven van említve. Az 1553-iki összeírásban Serédy Gáspárnak 3 portája adózik itt. Van saját postája, de távírója és vasúti állomása Szered.

Nagyszarva, kisközség a Csallóközben, 449 magyar lakossal. Vallásuk róm. kath. A házak száma 41. Hajdani neve Szent-András, Szentandrásfa és Szent-Andrásfalva volt. Mai neve, fölváltva a régivel, csak a XVII. században említtetik először. Legrégibb birtokosául a XV. században a Sárkány családot ismerjük; ennek itt ekkor már véd- és vízművekkel megerősített várkastélya volt, melyet 1570-ben alakíttatott át Illésházy István. Ezek után női ágon a birtokot és a kastélyt Batthyány József gróf örökölte és ugyancsak női ágon került Pongrácz Frigyes gróf tulajdonába, kinek neje Batthyány-leány. A régi várkastély, teljesen átalakítva, ma is kitünő állapotban van és a kert felől való homlokzatát az Illésházy család czímere díszíti. Az ott látható és 1570-ből való latin fölirat szerint Illyésházy István, Liptó vármegye főispánja 98építtette fel II. Miksa császár idejében; ez azonban úgy értendő, hogy akkor építtette újjá a régi várkastélyt. Az 1553-ból való összeírásban a Sárkány családon kívül még több birtokosa szerepel. A Sárkány család 3, Bakics Péter 2, Tóth Tamás 2 1/2, Pethő Antal 2 1/2, Literáty Ferencz 1/2 és Arhnay Miklós 12, 1647-ben pedig Sárkány Miklósné 4 portát bírnak itt. 1521-ben II. Lajos király és neje nászútjok alkalmával megfordultak az itteni várkastélyban, a mikor Sárkány Ambrus fényes bőjti ebéddel vendégelte meg az egész násznépet. A mult század elején az Illésházyaknak itt híres ménesük és juhtenyésztésük volt. Egyháza már 1390-ben a pozsonyi főesperességi plébániák között szerepel. Régi temploma a községen kívül áll és Szent-Andrásnak van szentelve. Belseje román és gót részleteket tüntet fel. Itt nyugszik Ákosházi Sárkány Erzsi, kinek czímeres sírköve 1655-ben készűlt. Ide tartoznak Kisszarva, Kövecses és László major. A községben van posta, távírója Nagylég, vasúti állomása Somorja-Uszor és gőzhajó-állomása Körtvélyes.

Nagyudvarnok, kisközség az Alsó-Csallóközben. Házainak száma 58, róm. kath. vallású magyar lakosaié 372. Körjegyzőségi székhely. Legrégibb nyomát 1341-ben talájuk, a mikor Feludvarnok néven a pozsonyi várjobbágyok birtoka és a királyi udvarnokok lakóhelye. 1380-ban I. Lajos király Pókateleki Miklós fiát, Jakabot és testvéreit iktattatja új adomány czímén e birtokba. 1423-ban az itteni nemesi birtokosok s a Bazini és a Szentgyörgyi grófok között birtokper folyt. Az 1553-iki összeírásban Zomor János 5, Amade Mihály 1 1/2, Bucsuházy Tamás 3 és Soldos György 1 portája szerepel. Későbbi birtokosai a Kondé, Bittó, Bacsák, Biró és a Szabó családok voltak. Azután a mult század második felében a Hütter és Wahlberg családoknak volt, most pedig Habermann Nándor vezérkari kapitánynak van itt nagyobb birtokuk. A községben Tóth Elemérnek nagyobb úrilaka van, mely azelőtt a Kondé családé volt. A falu templom nélkül szűkölködik. 1863-ban nagy tűzvész pusztított itt. Nagyudvarnok határában feküdt Szolgagyőr község, mely 1399-ben Zolgagyeur néven van említve. Most Vilmos puszta, Rózsa és Szigeti major tartoznak ide. A község postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Nahács, tót kisközség a Vág völgyében. Házainak száma 91, lakosaié pedig 487. Vallásuk róm. katholikus. A községnek Dejtén van a postahivatala, a távírója pedig Szomolányban, vasúti állomása meg Nádason. Hajdan hol a jókői, hol pedig a szomolányi vár birtokai közé tartozott és e birtokok sorsában osztozott. 1644-ben az Erdődyek a zágrábi káptalannak zálogosítják el, 1647-ben Erdődy Gábor az ura, kinek özvegye: Amade Judith a trencséni jezsuitáknak adja zálogba. A XVII. század közepe táján horvátokat telepítettek ide. Végre a Pálffyak tulajdonába jutott és most Pálffy József grófnak van itt nagyobb birtoka. Katholikus temploma a falu nyugati részén, fensíkon fekszik. Régiségét gótikus részletei bizonyítják, különösen a szentségházat díszítő kőkereszt, mely az 1596. évszámot viseli. Határában Szent-Katalin templomának és zárdájának romjai láthatók. A zárdát és valószínűleg a templomot is Erdődy Kristóf gróf 1618-ban építtette, de fia, illetőleg fiának neje később megnagyobbíttatta. Az 1756-iki canocia visitatió szerint e templom "nagyszerű és díszes épület" volt. 1645-ben Rákóczy György hadai, 1663-ban pedig a törökök és a császári csapatok dúlták föl a zárdát. Mikor József császár alatt az itt volt szerzetesek a zárdát elhagyták, rokkant katonákat helyeztek el benne. Később ezeket is elvitték és az épületet egy őrre bízták, ki a sírboltot kifosztotta. Azóta az épület lakatlan maradt és lassanként elpusztult. A községhez tartozik Czerova major.

Nebojsza, mátyusföldi tót kisközség, melyben azonban magyarok is laknak. Házainak száma 32, róm. kath. vallású lakosaié 460. A nebojszai Balogh család ősi fészke. Királyi birtok volt, melyet Zsigmond király Norinberg nevű pohárnokának adományozott. Ennek leánya révén a Balogh család tulajdonába került. A Balogh-féle kastélyt, mely ma Gülcher Árminé, Bél Mátyás szerint, még Zsigmond király építtette várkastélynak. Tényleg nagy, négyszögü, emeletes épület, magas falakkal. Védőműveit Bél Mátyás is említi. Első átalakítását Szluha Ferencz későbbi birtokosától nyerte. Azután a birtok és a kastély a Viczay családé, később Schlossberg László pozsonyi 99alispáné lett, majd a szalabéri Horváth családé, egy darabig Draveczky báróné és Amadé gróf zálogosbirtoka, míg végre az egész birtok a kastélylyal együtt Galgóczy Antal birtokába jutott. A Galgóczy családtól 1849-ben Gülcher Jakab Tivadar vette meg. Ma ennek fia, Gülcher Ármin a tulajdonosa. Van itt keményítő-gyár is, mely szintén a Gülcher Árminé. A község postája és távírója Galánta, vasúti állomása pedig Gány.

Nemessúr, vágvölgyi magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 44 házzal és 256 róm. kath. vallású lakossal. E néven csak az újabb korban szerepel, mert hajdan Nagysúrhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Magyar község volt, de idővel eltótosodott. Lakosai nemesi jogokat élveztek. Katholikus kápolnája 1869-ben épült. Postája Nagysúr, távírója és vasúti állomása Szered.

Németbél, hajdan királyi birtok, mely 1337-ben királyi adományként Orros Péter tulajdonába került. I. Lajos király Morochuk honti főispánnak adományozta. Az 1553-iki összeírásban mint a horvátoktól megszállott új hely szerepel. 1787-ben a kir. kincstáré. Újabbkori nemesi birtokosai ismeretlenek. A községben csak kápolna van, mely 1732-ben épült, 35 házát 197 róm. kath. vallású lakos lakja, a kik mind magyarok. Postája Magyarbél, távírója és vasúti állomása Szempcz.

Németdiószeg, kisközség, közvetetlen Magyardiószeg szomszédságában, 107 házzal és 737 magyar és német lakossal, kik között azonban a róm. kath. vallású németek vannak többségben. Újabb telepítés, melyet II. József császár telepített meg 1781-85 között németekkel; ebben az időben azonban Magyardiószeghez tartozott és csak később lett külön község. Temploma nincs a községnek; postája, távírója és vasúti állomása Magyardiószeg.

Németgurab, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 283 házzal és 1374, nagyobbára ág. ev. h. vallású lakossal. Sorsa hajdan Horvátgurabéval függött össze. Ide is Illésházy gróf nádor telepítette a horvátokat. Az 1553-iki összeírásban Serédy Gáspár 15 portája szerepel. 1647-ben a falu már a Pálffyak tulajdona, a kik itt kastélyt is építtettek. Ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A községben két templom van. A katholikus templom építési ideje ismeretlen, az evangélikus templom 1788-ban épült. 1892-ben a község legnagyobb része leégett. A község határában 1423-ban Csandal község van említve. Régen királyi birtok volt, ma pedig Németgurabhoz tartozó puszta. A községnek Réte a postája; távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Neustift, a Kis-Kárpátok alatt fekvő tót kisközség, 75 házzal és 458 lakossal, a kik mind róm. katholikusok. Hajdan Újfalu néven is említve van a vöröskői "Registratur" czímű írott könyvben. Később Nestich tót neve is szerepel. A nagyszombati Klarissza-apáczák birtoka volt, de Bethlen Gábor 100elvette tőlük és 1620-ban Erdődy Gábornak és Györgynek adományozta. E réven a Pálffyak lettek az urai és most is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Temploma nincs a községnek. Postája, távírója és vasúti állomása Szentgyörgy. Ide tartozik a Józsefvölgyi villa és az erdészlak.

Nyék, mátyusföldi magyar kisközség, 113 házzal és 673 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Csák Máté birtoka. Az 1553-iki összeírásban Báthory András és a borostyánkői urak 5-5 portái adóznak itt. 1647-ben az Esterházyak tulajdona lett és ma is Esterházy Mihály grófnak van itt nagyobb birtoka. A község pecsétje "Pagus Neik 1686" föliratot visel. A faluban Kufler Viktornak szeszgyára van. Temploma nincs a községnek. Ide tartozik Péterháza, mely 1323-ban szerepel, a mikor Boleszló esztergomi érsek az itteni nemes jobbágyoknak szabadságlevelet ad. 1559-ben Török Balázst találjuk itt birtokosul. A község postája Hidaskürt, távírója Diószeg és vasúti állomása Galánta.

Ógelle, kisközség az Alsó-Csallóközben. Római kath. vallású, magyar lakosai vannak, kiknek száma 240, házainak száma meg 37. Körjegyzőségi székhely. Hajdan a gellei érseki székhez tartozott és II. Lajos királynak 1524-ben a gellei székhez intézett rendeletében már a mai nevén szerepel. Az 1553-iki összeírásban királyi birtok és portáinak száma 8. Később a Pálffyak birtokába került. A községnek nincs temploma. Postája Egyházgelle, távírója és vasúti állomása pedig Patony.

Olgya, felsőcsallóközi magyar kisközség, melynek 48 házát 284 róm. kath. vallású lakos lakja. E község 1251-ben szerepel először, a mikor az van róla írva, hogy határa pozsonyi várbirtok. Ez időben Ougya, majd később Ouga néven merül fel. 1251-ben Puer pozsonyi alispán valamely itteni birtokrészt Böjtös mesternek ítél oda. 1358-ban, amikor Olga néven találjuk említve, már az Olgyaiak az urai és Olgyai Endre fia János 60 ekényi földet ad hugának. 1380-ban egy határjáró levélben Olgia, 1488 május 29-én Mátyás király oklevelében Ogya a neve. Később az Udvarnoky és a Bacsák család is birtokosa lett és a mult század első felében Olgyai Károlynak és Zsigmondnak s Bacsák Vendelnek volt itt nagyobb birtoka. Említést érdemelnek Félnyárasd, Landorgócz és Mocsola dűlői. A községnek nincs temploma. Postája és távírója Nagymagyar, a vasúti állomása Somorja-Uszor.

Ollétejed, magyar kisközség az Alsó-Csallóközben. Házainak száma 22, róm. kath. vallású lakosainak száma 121. A község postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely. A Tejed nevű községekről már más helyen volt szó. E község nevét Ollé nevű régi nemesi birtokosától vette. Máskülönben sorsa azonos a Lidér-Tejed nevű községével. Ma a Franck fiai pozsonyi czégnek van itt nagyobb birtoka. A falunak nincs temploma.

Ottóvölgy, a Kis-Kárpátok alatt fekvő kisközség, körjegyzőségi székhely, 210 házzal és 1158 róm. kath. vallású, tót lakossal. Régi német telepes község, mely a vöröskői várbirtokok közé tartozott, de már a XVI. században kiváltságokat nyert. 1606-ban mezővárosként van említve, melynek II. Ferdinánd 1629-ben vásártartási szabadalmakat adott. A község akkori neve Ottenhal. A községházán ma is őrzik Ferdinánd szabadalomlevelét, valamint a községi német anyakönyveket, melyek 1638-tól 75-ig terjednek és egy 1606-ból való, német nyelven írt árvakönyvet. A község régi jegyzőkönyvei is németek és az első tót végzés csak 1747-ből való, a mikor a helység Opital eltótosított néven is szerepel. Az 1553-iki összeírásban Otontal alakban van említve és ekkor a Fuggerek 32 portáját róják meg. Ortvay az eddigi helynévmagyarázóktól eltérőleg nevét az Ongud, Ompud vagy Ompudinus személynévből származtatja. Pozsony vármegyében hajdan tényleg laktak Ompudok és pedig Karcsán Ombud és fiai, Mahalán meg Ompudynus. Tény az is, hogy Ompitál közelében tényleg állott egy Mahalán nevű község, melyre nézve azonban csak a XIV. század végén találunk írott nyomokat, a mikor Pensaurai Henrik érseki helynök jegyzéke az ottondali plébánost is említi. 1645-ben és 56-ban epemirigy dúlt a községben. 1663-ban a törökök dúlták fel és 1686-ban a felkelő csapatok zsarolták. 1831-ben és 1866-ban lakosai közt a kolera szedte áldozatait. Katholikus temploma a XIV. században már fennállott. Hajdan gótikus volt, de stilusát a sok átépítéssel elrontották. Ujabb hajóját 1664-ben kezdték építeni, s 1721-ben megnagyobbították. 1832-ben Palkovics György 101esztergomi kanonok a templomot megnagyobbíttatta és a tornyot felépíttette. Az egyház birtokában, egyik régi birtokosa: Schwartz Mihály adományából, 1769-ből való, aranyozott ezüstből készült szentségtartó és ugyanily kehely van, továbbá 1728-ból igen szép és értékes ezüst-kereszt. Itt áll még, a templom közelében, a Szent-Lénárd tiszteletére szentelt gótikus kápolna, mely búcsújáróhely. Hozzá van építve Szent Flórián kápolnája, melynek oltárképét Pálffy Miklósné szül. Harrach Eleonóra állíttatta. Ezeken kívül még két kápolna van itt, és pedig a Szent Sebestyén és a Szent Anna kápolna, melyek újabb keletűek. Az ottentáli erdőben Üveghuta néven egész kis község volt, a hol már 1679-ben 246-an foglalkoztak üveggyártással. A mult század első felében papirmalom is volt itt. Ottóvölgy, a többi vöröskői birtokokkal együtt, idővel a Pálffyak tulajdonába jutott és ma is id. Pálffy János és ifj. Pálffy János grófoknak van itt nagyobb birtokuk. Ide tartoznak Újmajor, Üveghuta telep, Zabité halásztelep és Papirmalom. A község postája Cseszte, távíróhivatala és vasútja pedig Nagyszombat.

Padány, alsócsallóközi magyar kisközség, 104 házzal és 588, nagyobb részben ev. ref. vallású lakossal. Ősi besenyő-telep, melyet egy 1265-iki oklevél már mint ilyet említ. 1288-ban Terra Padan, 1291-ben Villa Padan, 1326-ban meg Possessio Padan a neve. 1341-ben a padányi és a petényi nemesek közötti határjárási perben szerepel. A pápai tizedszedők jegyzékébe Podans elferdített néven van bejegyezve. Régi nemesi község, a hol ma id. László Vincze a legnagyobb birtokos. Péterháza, Dienes és Iklér nevű dűlői, úgy látszik, régi nemesi birtokosaik nevét örökítették meg. A lakosok olvasókört tartanak fenn. A református templom 1787-ben épült; az egyháznak 1693-ból való érdekes ezüst-kelyhe van. A községhez tartozik a fentemlített határjárási perben már szereplő Petény puszta, mely hajdan valószínűleg Padánynyal együtt Pozsony vár tartozéka volt és 1298-ban van említve. Az 1553-iki összeírásban csak egy portája szerepel. A községnek Alistál a postája, távírója, a vasúti állomása pedig Felistálnyárasd.

Pagyerócz, a Vágvölgy és a Kis-Kárpátok között fekvő tót kisközség, 50 házzal és 266 róm. kath. lakossal. A szomolányi vár tartozéka volt és az 1553-iki portális összeírásban Losonczi Istvánnak itt 3 portája adózik. 1636-ban Erdődy György és Gábor Esterházy Dánielnek zálogosítják el. 1787-ben már a Pálffyak az urai. Legrégibb neve Pogyorócz; az újabb korban Pagyerovcze néven is említik. Katholikus temploma a XIX. század elején épült. A falu postája Bohunicz, távírója és vasúti állomása Nagyszombat.

Páld, tót kisközség a mátyusföldi síkságon, 511 róm. kath. vallású lakossal. A házak száma 82. E községet Paulj néven egy 1282-iki oklevél említi. 1307-ben, a mikor Paldy néven szerepel, Kenéz comes, Dudvágszegi Mihályfi Jakab comesnek adományozza. 1339-ben Kenéz fiainak, Fülöpnek és Péternek birtoka, de ez a Kenéz nem azonos az előbb említettel. A pápai tizedszedők jegyzékében Pauli néven említtetik. 1352-ben I. Lajos király Bessenyő Jánosnak és testvéreinek adományozza. 1553-ban a már sokszor említett összeírásba Páldy néven csak 3 portája van felvéve. Ekkoriban a nagyszombati apáczáké, 1787-ben a kir. kincstáré. Később az Esterházyak lettek az urai. Egyháza ősrégi, de mai temploma 1643-ban épült. A község postája és távírója Vedrőd, vasúti állomása Cziffer.

Papfa, tót kisközség, 68 házzal és 540 róm. kath. vallású lakossal. A pozsonyi káptalan és a prépostság ősi birtoka. Már 1290-ben itt laktak ez egyházi testületek népei és ezért nevezték Poppnepe (Papnépe)-nek. 1400-ban már Papfolua-nak írják. Az 1553-iki összeírásba mindössze 2 1/2 portája van felvéve. Birtokosa ma is a pozsonyi káptalan. Temploma nincs a községnek. Postája és távírója Ivánka, vasúti állomása pedig Cseklész. Ide tartoznak Káptalan, Nahács és Prépostszeg majorok, Szunyog csárda és Kültelek.

Papkörmösd, a Feketevíz mellett fekvő kisközség, 53 házzal és 338 róm. kath. vallású tót lakossal. Legelső nyomát 1346-ban találjuk, a mikor a pozsonyi káptalan Streis Marchard pozsonyi polgárt iktatja birtokába. 1540 után elpusztult hely. Az 1553-iki összeírásban már a pozsonyi káptalan birtokaként szerepel 3 portával. Újabbkori birtokosai a Pálffyak. Csak kápolna van a községben és ez 1899-ben épült. Postája Királyfa, távírója és vasúti állomása Szempcz.

Pénteksúr, magyar kisközség, 30 házzal és 171, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Ősi idők óta megült hely, melynek határában La Taine-kori és római régiségeket találnak. 1481-ben már a mai nevén szerepel, Pyntekswr alakban. A gellei érseki székhez tartozott és lakosai nemesi előjogokat élveztek. Az 1553-iki összeírásban is királyi birtokként szerepel. Később a Pálffy-féle szeniorátusé lett. Temploma nincs a községnek. Postája Királyfa, távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Pered, nagyközség a mátyusföldi síkságon, a budapest-bécsi vasútvonal közelében. Egyike a vármegye legrégibb községeinek, melynek nevét először 1138-ban Beregheg alakban, 1211-ben pedig Beruczegu, 1214-ben Brugscug, 1223-ban Beregsceg alakban emlegetik. Állítólag ősi kun telep. 1553-ban az esztergomi érseké, 1647-ben a nagyszombati jezsuitáké, 1787-ben a vallásalapé volt. Itt volt 1849 június 20. és 21-én a híres peredi csata, melyről más helyen van szó. E csata emlékére a falu határában honvédemléket állítottak. A jezsuita-rend eltörlése után a helységet az állam foglalta le és ekként kerűlt azután a mult század elején a pesti egyetem tulajdonába. Lakosai hajdan nevezetes marhatenyésztést űztek. 1694-ben mint nevezetes halásztelep van említve, a hol számos alföldi halászcsalád telepedett meg. Van itt egy nagyobbszabású műmalom és a nép érdekeit czélzó gazdasági népkör. 1831-ben a kolera pusztította a lakosságot. 1849-ben a község a peredi csata lefolyása alatt teljesen leégett, s 1890-ben is nagy tűz martaléka lőn. Katholikus temploma, egy régibb templom helyén, 1803-ban épült. A községnek saját postája van. Távírója és vasúti állomása Vágsellye.

Pernek, a Kiskárpátok alatt fekszik. Tót kisközség, 197 házzal és 1107 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan szintén a vöröskői várbirtokok közé tartozott és ezeknek a sorsában osztozott, míg végre a Pálffyak tulajdonába került és ma is Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. Régen arany- és ezüstbányája is volt, melyeket még a mult század elején említenek. 1867-ben a község nagyobb része leégett és ekkor 16 emberélet is a tűz áldozatául esett. A községnek Malaczka a postája, távírója és vasúti állomása. Ide tartoznak Bazini völgy és Nyahodmiskó puszta.

Pila, Vöröskő alatt fekvő tót-német kisközség. A házak száma 54, túlnyomólag tótajkú, róm. kath. vallású lakosainak száma 306. A vöröskői vár ősi birtoka, mely az itt már századokon át fennálló fűrészmalomtól vette tót nevét. Az 1550-iki vöröskői számadási könyvek szerint itt ez évben 9523 deszkát vágtak. A XVII. században nagyobb papirmalom is volt itt, mely még a mult század 80-as éveiben is fennállott. A mult század 50-es éveiben még posztókallói és fűrész- és lisztmalmai is voltak. Ma is 3 fűrészmalmuk van itt a Pálffyaknak, Weisz Tivadarnak pedig kisebb rézhámora. Kápolnaszerű kis temploma a XVI. században épült. A község postája Cseszte, távíróhivatala Modor és vasúti állomása Modor-Senkviczen.

Pinkekarcsa, alsócsallóközi magyar kisközség, 34 házzal és 169 róm. kath. vallású lakossal. A többi Karcsa nevű községek sorsában osztozott és Pinkekarcsa néven a vajkai érseki székhez tartozó községként csak az újabb korban van említve. Temploma nincs; postája Királyfiakarcsa, távírója és vasúti állomása pedig Dunaszerdahely.

Pódafa, magyar kisközség az Alsó-Csallóközben, melynek lakosai nagyrészben róm. kath. vallásúak. Házainak száma 41, lakosaié 168. Postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely. 1455-ben V. László király a Poda-Etheieknek adományozza. 1787-ben is még a Póda családé. Későbbi birtokviszonyait és nemesi birtokosait nem ismerjük. Temploma nincs. Az itt levő gőzmalom a dunaszerdahelyi gőzmalom-részvénytársaságé. Ide tartozik Marczel major és Zöldfa tanya. A község postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Pósfa, alsócsallóközi magyar kisközség, 29 házzal és 220 róm. kath. vallású lakossal. 1423-ban Pósafalva néven királyi birtok. 1466-ban Podzafalva alakban szerepel, mint a pozsonyi vár tartozéka. Az 1553-iki portális összeírásba Poosfalva néven királyi birtokként 9 portával van felvéve. Később a Pálffyak lettek az urai. Temploma nincs a községnek. Ide tartoznak Kispósfa és Pósfa puszták. Postája Egyházgelle, távírója és vasúti állomása Patony.

Pozsony-Borostyánkő, a Kis-Kárpátok alatt fekvő tót kisközség, 114 házzal és 903 róm. kath. vallású lakossal. Először 1349-ben említik Borostyán néven. Később Ballenstein német és Paistu tót néven is előbukkan. A község fölött emelkedő borostyánkői vár tartozéka volt, mely 1446-ban Szentgyörgyi Péter özvegyének, Marczali Hedvignek jutott osztályrészül. A XVI. században még mindig a Bazini és a Szentgyörgyi grófok az urai. Később a Pálffy családé lett, de ma már Károlyi Lajos grófnak van itt nagyobb birtoka. Várát a francziák 1810-ben levegőbe röpítették. Hajdan a községben lőportorony is volt. A Pálffyaktól vette meg az Eiberg család, de a lőporgyár légberöpült s e családnak egyik tagja is áldozatául esett a robbanásnak. A XVIII. század elején ismét felépült gyár, mely később a Dengler családra szállott. 1881-ig fenntartotta; de ekkor megszünt. Hajdan vas- és rézhámora is volt s ez utóbbi még ma is fennáll. A mult század elején volt papirmalma is. Propadle nevű völgyében említésre méltó barlang van. A község 1864-ben tűz következtében pusztult el. Katholikus temploma ősrégi és újabban alakították át. Ide tartozik Kosariszkó és Szántóhegyi vadászlak is. A község postája, távírója és vasúti állomása Stomfa.

Pudmericz, a Gidra patak közelében fekvő tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 195 házzal és 1627 róm. kath. vallású lakossal. E község valószínűleg a Pudmer vagy a Bodner személynévről veszi a nevét. Első említését Pensaurai Lénárdnak 1390-iki lajstromában találjuk, a mikor Pumurich néven szerepel és plébániája is említve van. 1542-ben Vöröskővár tartozéka. 1561-ből a pecsétje is ismeretes. 1705-ben Pálffy János gróf nádor, Herbeville császári tábornok és Rákóczy seregei között itt véres ütközet volt, mely alkalommal a felkelő seregek vereséget szenvedtek, a község pedig teljesen leégett. Szőlőmívelése már a XVI. század elején jelentékeny lehetett. A vöröskői vár urainak nagyszabású haltenyésztése volt itt és a halastavak nyomai még ma is láthatók. A XVII. században malmai is híresek voltak, fazekasai pedig külön czéhet alkottak. Lobogójukat ma is a templomban őrzik. A község plébániája megvolt már a XIV. században. Régi temploma a XVIII. század elején pusztult el, új temploma 1735-36-ban épült, de 1774-ben leégett és helyébe 1782-ben újat építettek. Az egyház birtokában Mátyás-korabeli gótikus szentségtartó, 8 román stilű gyertyatartó és egy XVI. századbeli gótikus ezüstkehely van, melyet 1618-ban Redern Kristóf, Miksa főherczeg pohárnoka és udvari kamarása ajándékozott az egyháznak. A lakosok fogyasztási és hitelszövetkezetet és katholikus olvasókört tartanak fenn. Mai nagyobb birtokosai idősebb és ifj. Pálffy János grófok. Kápolnáját a XVIII. század végén Pálffy Rudolf gróf építtette. A község mellett, magas fensíkon áll ifj. Pálffy János gróf toronynyal ékesített, hatalmas új kastélya, mely kiváló izléssel és kényelemmel van berendezve. Ide tartozott hajdan Fancsal puszta, mely a pápai tizedszedők jegyzékében Fansol néven külön községként szerepel. 1335-ben Mogh comes van birtokosául említve. Határában vannak Lindava, Pali, Ómajor és Újmajor. A községnek saját postája van, távírója Cziffer, vasúti állomása pedig Báhony.

Pusztafödémes, magyar és tót nagyközség. Házainak száma 143, és nagyobbára tótokból álló róm. kath. lakosainak száma 1724. 1221-ben Villa Fudemus, 1423-ban pedig Uyfedemes néven királyi birtok volt. Lakosai később nemesi előjogokat nyertek. Nemesi birtokosai közül ismerjük a Maholányi, Spáczay, Ambró, Krizsány, Farkas, Miksitz, Szilágyi, Noigel, Lányi, Pap, Semsey, Balogh, Ábrahámfy, Marczel, Pajor és Szelle nevű családokat, de ezekkel együtt a XVIII. század vége felé már a Zichy grófi család is birtokosai közt foglal helyet és ma is Zichy József grófnak van itt nagyobb birtoka. Hajdan magyar község volt, mely idővel eltótosodott. Időközben, különösen a XVII. század vége felé németek is lakták, még pedig oly nagy számban, hogy ekkor Németfödémesnek nevezték. Van itt egy régi kastély, melyet a Farkas család építtetett, s ez most Zichy József grófé. A Marczel családtól is van itt egy 1771-ben emelt nagy épület. 1849-ben Petőcz alispán elnöklése alatt e helységben gyűlés volt, és itt tette az alispán azt a kijelentést, hogy "ha a magyarnak engedelmeskedem, akkor holnap fejbe lőnek, ha pedig a németnek, akkor fölakasztanak". A katholikus templom igen régi; az anyaegyház 1600-ban alakult meg. Van itt egy "kardinális" nevű mezei út, mely állítólag 104Pázmány érsek itteni birtokának köszöni a nevét. 1678-ban a pestis pusztított itt. Ide tartoznak Gyurcsi, Hoor, Porosz, Réti és Szarvas majorok. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása pedig Diószeg.

Pusztapát, a vágvölgyi vasút mentén fekvő kisközség, 36 házzal és 337 róm. kath. vallású tót lakossal. 1313-ban a nyitrai káptalan egyik oklevelében Paach néven szerepel. 1316-ban Symárfi Herch fia Péteré, a ki Kápolnai Jakabfy Balázsnak adta el és ekkor már Nagy- és Kispáty van említve. 1324-ben a pozsonyi káptalan Finta és István nevű nemeseket iktat e birtokba. A XVI. század elején a czifferi uradalomhoz tartozott és a Nyáryak voltak az urai. A mult század elején a Balogh, Andreánszky, Illés és a Zichy családokat uralta és ma Zichy Pál Ferencz grófnak van itt nagyobb birtoka. Egyháza nagyon régi, mert a pápai tizedszedők jegyzékében is szerepel, de mai temploma a XVII. században épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Cziffer.

Püspöki, felsőcsallóközi magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, Pozsony közelében, 258 házzal és 1160 róm. kath. vallású lakossal. Ősi német telep, mely a XIII. század elején az esztergomi érsekek birtoka és lakóhelye volt. Bél Mátyás említi az esztergomi érsek díszes kastélyát és a község egyéb díszes épületeit, műkertjeit és körfalait. A hajdami prímási palotában, mely az idők folyamán többszörösen átalakítva, régi rendeltetését ma már alig árulja el, most a községi hivatalok vannak elhelyezve. Az 1553-iki összeírás szerint az érsekségnek 41 portája volt itt. Később más birtokosai is felmerülnek, és pedig az Ormosdy, Chernel, özv. Reidnerné, Albert és Galgóczy családok, kiknek itt régi kúriáik is voltak. Ma is van itt még két régi úrilak, melyek közül az egyik özv. Draskovics György grófnéé, a másik pedig Galgóczy Antalé. Ma is az érsekségnek van itt nagyobb birtoka. Ősi temploma már 1229-ben szóban forog. Mai templomát 1889-ben megújították, de ez nem az ősi templom volt; egyes részletei ugyanis azt bizonyítják, hogy a XVI. század elejéről való. Az egyház gótikus szentségtartót őriz a XIV. századból. 1859-ben tűz pusztította el a község nagy részét, mely a gyakori vízáradásoktól is sokat szenvedett. Határában a Thököly-féle szabadságharcz alatt kisebb ütközet volt. A XVI. században lakosai vámmentességet nyertek és ekkortájt mezőváros volt. Van itt hitelszövetkezet és gazdakör. Ide tartoznak Friedrich és Gyuri majorok, Galgóczy, Jegenyés, Kötélszer, Mogyorós és Téglaház puszták és Kovácsszigeti erdőőrlak. A községnek postája, távírója és vasúti állomása van.

Récse, a Vág völgyében fekvő nagyközség, melynek lakosai nagyobb részben tótok és róm. kath. vallásúak, de ág. ev. hitvallású németek is elég szép számmal lakják. Házainak száma 630, lakosainak száma pedig 3843. Legelőször 1328-ban merűl fel, amikor Reuche-i Rutger neje itten a nagyszombati Klarisszáknak egy szőlőt adományoz. 1332-ben Villa de Recse néven szerepel. 1376-ban a királyné birtoka és ez időben a királyné szőlőit és a gazdatisztjét is említik. 1414-ben Rechendorf német nevével is találkozunk, majd Retisdorf sive Reche alakban van említve. Később Racersdorf, Ratschdorf, sőt Rathsdorf néven is előtűnik. Az 1553-iki összeírásban Báthori Andrásnak 15 és Farkas Jónásnak szintén 15 portája adózik. 1647-ben mezőváros. Ez időben itt Keglevich Ferencznek is 3 1/2 portája volt. A XVII. században a Tewrewk, Kolonich és az Erdődy családnak, a máriavölgyi Paulinusoknak és a nagyszombati jezsuitáknak van itt birtokuk. Idő folytán a Pálffyak lettek az urai és most is Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. A Rákóczy-féle felkelés alatt a kuruczok itt 7000 akó bort koboztak el, a labanczok meg a szőlőket tették tönkre. A mai katholikus templom 1629-ben vétetett vissza az evangelikusoktól, kiknek a mostani temploma 1835-ben épült. 1866-ban az osztrák és a porosz csapatok között itt kisebb ütközet volt. Ide tartozik Miklós major és Pokol csárda. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása.

Réte, mátyusföldi magyar kisközség, 202 házzal és 1079, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal, de a reformátusok is elég számosan vannak itt. E községgel 1256-ban Petrus de Rethe nevében találkozunk. 1310-ben már mint lakott hely, Terra Rethe néven van említve. A pozsonyi várföldekhez tartozott, és lakosai nemesi előjogokat élveztek. Legrégibb nemesi bírtokosául 1061368-ban Rethei Jánost ismerjük, de ugyanekkor Pongor neje Erzsébet, itteni birtokrészét Lászlónak adja el. 1398-ban Nagy-Ilkai Mihály fia János, itteni birtokát eladja Borsai Jánosnak. 1469-ben súri Szüllő Mihály és Borsai Pál erőszakkal foglalják el Réthei György birtokát és kúriáját. Már a XV. században számos nemesi birtokosa volt. 1438-ban Körtvélyesi Mihály is egyik nemesi birtokosa. 1525-ben a Márkus, Karátsony, Prikkel, Imely, Sándor és Dóka család is possessora. 1667-ben, a mikor nevét Reden alakban írják, a Méhes és a Balogh család osztozkodnak itteni birtokukon. A mult század elején Borló Istvánt is nemesi birtokosai között találjuk. A község határában több pogánykori őr- és sírhalom van; az úgynevezett Zöldhalomról a lakosok azt állítják, hogy földjét a törökök süvegeikben hordták össze. A község mai templomai közül a róm. kath. 1817-ben, az ev. ref. templom pedig 1769-ben épült. A református egyház birtokában több értékes ötvösmű van és pedig: egy kisebb aranyozott ezüst-kehely, melyet 1691-ben debreczeni Eötvös István és felesége Garai Erzsébet ajándékozott az egyháznak, továbbá egy nagyobb aranyozott ezüst-kehely, melyet Tisza Lászlóné szül. Szénás Rebeka ajándékozott 1778-ban; 1694-ben Maróthy János és Raczik Kata egy aranyozott ezüst-tányért ajándékoztak. A község dűlő-nevei közül az egyik egy régi, elpusztult községnek az emlékét tartja fenn. Ez Melénte, mely 1309-ben Milenthe néven szerepel, a mikor Károly király a birtokot Máthé nádor tárnokának, Márton mesternek adományozza. 1331 előtt már Kenéz comes a birtokosa, kinek fiai Fodor Istvánnak örökítik el. Ide tartozik Pörös major is. A községnek van saját postája; távírója és vasúti állomása Szempcz és Réte őrház.

Róhrbach, tót nagyközség, 254 házzal és 1326, róm. kath. vallású lakossal. Hajdan a vöröskői várhoz tartozott, később a detrekői, majd a malaczkai uradalom része lőn, és ezeknek a sorsában osztozott, míg végre a Pálffyak uradalmába kerűlt. Pálffy Miklós herczegnek ma is nagyobb birtoka van itt. XVIII. századi adatok szerint 1756-ban 600 lakosa volt. Eredetileg német telepes község, mely idővel eltótosodott és a XVI. században már Rarbok tótos neve is van. Egyik dülőjének a neve Királydomb, mely a király birtoklására látszik mutatni. Mai katholikus temploma 1857-ben épült, de van itt egy sokkal régibb, kőből épült harangtorony is. A mult század elején nagyobb olajgyár volt a községben. Ide tartoznak Horka major, Obora vadászlak, Olsovszki malom, Vajár puszta és Ribnyik, a hol hajdan nagyobb terjedelmű halastó is volt. 1709-ben a császári zsoldosok a községet több ízben megtámadták és kirabolták. A községnek saját postája van. Távírója és vasúti állomása Malaczka.

Rózsavölgy, tót kisközség, 157 házzal és 954 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. E község 1352-ben merűl föl először. 1390-ben Rosonthal néven van említve. Zsigmond király Razna néven Nagyszombat városának adományozza; Pázmány jegyzékében Rosonthal alias Rosendel néven szerepel. Az 1553-iki összeírásba már a tótos Rossindal néven 32 portával van bejegyezve, később Rosindol alakban szólnak róla. 1647-ben Sántha Pálné, 1787-ben Nagyszombat a város birtokosa. 1683-ban Thököly csapatai garázdálkodtak itt. 1680-ban, 1795-ben, 1806-ban és 1819-ben a község nagy része leégett, 1831-ben pedig a kolera tizedelte meg lakosait. Ősi temploma XIII. századbeli, de az idők folyamán átalakították és kibővítették. 1741-ben épült a mai tornya; 1890-ben a templomot megnagyobbították. Van itt egy kápolna is, mely 1739-ben épült. A községnek van saját postája, ellenben távíróhivatala Nagyszombat, vasúti állomása pedig Cziffer.

Sáp, a Feketevíz és a Kisduna között fekvő magyar kisközség, 49 házzal és 327 róm. kath. vallású lakossal. Ősrégi község, melynek 1256-ban Botho de Saap nevében bukkanunk a nyomára. 1287-ben már községként szerepel. 1324-ben a suapi nemesek vannak említve. 1383-ban Sápi Jordán fia László, itteni birtokát átadja Hideghéti Feltő fia Jakab leányának, Erzsébetnek. Később a Pálffyak uradalmába jut és ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Temploma nincs a községnek, csak egy Dunaújfaluval közös Szent-Úr nevű kápolnája van, mely ősrégi építmény. A község postája Magyarbél, távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Sárfő, tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 216 házzal és 1351 lakossal. A lakosok egytől-egyig róm. kath. vallásúak. E községgel 1254-ben Sárfői Hiszus nevében találkozunk. A Fraknói grófok birtoka volt és Zsigmond király 1435-ben új adománylevelet adott reá nekik. Ekkor Saarfew alakban van említve. Egy 1434-iki okirat szerint a Fraknói grófok itt egy birtokrészt eladnak Molnári Kelemen győri püspöknek. Az 1553-iki összeírásban Serédy Gáspár 10 portája adózik. 1556 és 1580 között Illésházy nádor horvátokat telepített ide és ez idő óta az előbb magyar község eltótosodott. 1647-ben Pálffy Miklós és Nagymihályi Ferenczné bírták, később csak a gróf Pálffyak. 1705-ben, a pudmericzi csata idején, a községet tűz pusztította el. Ez ismétlődött 1847-ben, amikor a községgel együtt ősi temploma is leégett, sőt harangjai is elolvadtak. Újabb temploma 1742-ben épült, s ezt elhamvadása után a Pálffyak ismét felépíttették. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása Szempcz. Ide tartozik Amsterdam major és Csaszni malom.

Sárosfa, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely a Felső-Csallóközben. 35 házat számlál és 331 róm. kath. vallású lakosa van. Ily nevű község e vármegyében már 1075-ben van említve, de Ipolyi Arnold állítása szerint ez nem a mai Sárosfa. Első nyomát 1328-ban Sáralja néven találjuk, a mikor I. Károly király Péterfia Domokost iktattatja birtokába. 1397-ben Zsigmond király Mátyás és András nevű nemeseknek adományozza, de később már Malath András pozsonyi polgárt is itt találjuk, a ki ugyancsak Zsigmond király adományából jutott birtokához. Ez időben már a mai nevén van említve. Az 1553-iki összeírásban Kéméndi Péter 3 portával szerepel. A XVII. század első felében a Földes család is birtokos itt; 1651-ben ugyanis Földes Ferencz és István újabb adományt nyernek itteni birtokukra. Ez időben tünik föl a Bittó család is, mely a községnek csakhamar egyedüli nemesi birtokosa lesz és ma is az. Ma Bittó Béninek, Istvánnak és Dénesnek van itt birtoka és mindegyiknek külön úrilaka. A Bittó családnak itt gazdag levéltára is van, melyben több Árpád-korabeli oklevél találtatik. A községnek nincs temploma; a Bittó család kápolnája 1721-ben épült. Azelőtt ide tartozott Maczháza és Újfalu puszta, mely 1560-ban a Vass és a Földes családok ivadékainak birtoka volt, erre 1569-ben új adományt nyertek. Volt itt még több Újfalu nevű helység is, melyek közül az egyik 1553-ban az ó-budai apáczák birtoka. Ugyancsak Újfalu, másként Barabástelke néven van említve Somorja közelében egy község, ellenben 1515-ben egy másik Újfaluban Bakai Bessenyei Gergely és Ilona birtokrészöket Csorba Andrástól és ennek fiától, Ferencztől visszaváltják. Nem valószínű, hogy mindezek az elsőnek említett Újfalu pusztára vonatkoznak, de tény, hogy ezen a vidéken feküdtek. Sárosfa községnek van saját postája; távírója és vasúti állomása Nagylég.

Schweinsbach, hajdan német, ma tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 176 házzal és 137, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. A vöröskői vár tartozéka volt és e vár birtokainak sorsában osztozott. Az 1553. évi portális összeírásban Svanczpach néven csak 6 portával szerepel. 1647-ben özv. Szunyoghyné birta. Később a Pálffyak főurasága alá került. Katholikus temploma 1662-ben épült. A lakosok olvasóegyesületet tartanak fenn. 1680-ban az egés falu leégett. 1863-ban és 1901-ben irtózatos felhőszakadás volt a községben és határában, mely óriási károkat okozott. A község postája, távírója és vasúti állomása Bazin.

Selpőcz, a nagyszombat-kuti helyi érdekü vasútvonal mentén fekszik. Tót kisközség, 79 házzal és 493 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan e község a bogdanóczi, klucsováni és a nemecsei birtoktestnek volt a része, melynek a XV. század közepén az Ulma család volt az ura. Korábbi birtokosául már 1283-ban a Rathold nemzetséget ismerjük, melynek tagjai e birtokon osztozkodnak. E nemzetség révén tartozik régi birtokosai közé a Kazai Kakas család. Ez időben Slpe volt a neve. 1438-ban Albert királytól kapták az Ulma családbeliek a helység egy részét. 1536-ban a vöröskői uradalomhoz csatolták és ekkor puszta helyként van említve, hova csak néhány év mulva kezdtek ismét lakosok telepedni. Később zálogjogon a Révayaké, de 1596-ban Pálffy Miklós báró magához váltja. 1627-ben a Pálffyak itt vámjogot nyertek II. Ferdinándtól. A Pálffyak maradtak mindvégig az urai és ma 108is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A hagyomány a Rákóczy-korból a következő tót verset tartja fönn: "Rákóczy, Bercsényi bol naš stric, - Hodivau na hodi do Selpic". Vagyis: Rákóczy, Bercsényi bátyánk volt, - Selpiczre búcsúra eljárt volt. Tény, hogy Bercsényi Miklós, mint egyik leveléből is kitünik, 1704 deczember 24-én itt tartózkodott. Temploma nincs a községnek. A fentebb említett Nemecsének, a hajdani uradalomnak a nevét ma már csak egy dűlőnév tartja fenn. A község postája, távírója és vasúti állomása Bogdány-Selpőcz.

Sikabony, az Alsó-Csallóközben fekvő magyar kisközség, 123 házzal és 750, nagyobbrészt róm. kath. vallású lakossal. Ősi neve Csukárabony volt és előnevét a Csukár családtól vette. A XIII. században Abonychuka néven is említve találjuk. 1240-ben három Abony fordul elő Pozsony vár tartozékaként, később azután már Csukár-Kis- és Csukár-Nagy-Abony. 1306-ban egyik birtokosa Neeth fia, később a Pókatelekieket találjuk itt. 1380-ban I. Lajos király Pókateleki Miklós fia Jakabot és testvéreit iktattatja be 1549-ben Sikabonyi Hanga Gergelynek is van itt része. Későbbi birtokosai a Pálffyak, a Baltazziak és Batthyányiak és ma a gróf Pálffy szeniorátusnak, özv. Batthyány Józsefné grófnőnek és Vermes Péternek van itt nagyobb birtoka. A községben három régi nemesi kúria és úrilak van. Az egyik jelenleg Csatay Gyuláé, s ezt a Gálfyak építették. A másik Vermes Péteré és ezt a 60-as években Krascsenics Ferencz építtette. A haramdik Matis Kálmáné; ezt ifj. Matis Antal 1884-ben építtette. A mult század vége felé czementlap-gyár is volt a községben, mely azonban 1901-ben leégett. A községnek nincsen temploma. Ide tartoznak Csódfa, Sárkány, Topos és Rém puszták, melyek közül az utóbbi 1513-ban Reén néven az óbudai apáczák birtokaként 6 portával szerepel. A község postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Siposamadékarcsa, alsócsallóközi magyar kisközség, 40 házzal és 266 róm. kath. vallású lakossal. Régibbkori története Egyházkarcsáéval függ össze. Azelőtt két községből állott: Siposkarcsa és Amadékarcsa volt a neve. Az 1553-iki összeírásban Amadekarcsán Amade Mihály 4 és Amade Lászlónak 7 portája adózik. 1581-ben Derghi Somogyi György volt a földesura, ki itt várkastélyt építtetett, melyet 1854-ben bontottak le. A község lakosai nemesi szabadalmakat élveztek. Van itt egy újabb úrilak, melyet Bartalné Bossányi Hortenzia építtetett, és a mely most is az övé. A községnek nincsen temploma. Postája Királyfiakarcsa, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Solymoskarcsa, az Alsó-Csallóközben fekvő magyar kisközség, 20 házzal és 92 róm. kath. vallású lakossal. A többi Karcsák sorsában osztozott s lakosai nemesi előjogokat élveztek. Temploma nincs a községnek, melynek postája Királyfiakarcsa, távírója és vasúti állomása pedig Dióspatony.

Somorja, hajdan szabad királyi város, mely az újabb korban nagyközség lett. A hasonnevű járás székhelye. Házainak száma 395, lakosai, kiknek száma 3024 lélek, magyarok, vallásra nézve 2150 róm. kath., 437 ág. h. ev., 229 ev. ref. és 203 izr. Az e községre vonatkozó történeti adatokat Kisfaludy Zsigmond somorjai esperes-plébános gyűjtötte össze nagybecsű kézirati munkájában, melyből a következőket iktatjuk ide. Somorja, a hagyomány szerint, Szent Istvántól nyerte szabadalmait. Hegyaljai Mátyás pozsonyi kanonok 1597-ben a pozsonyi káptalan előtt vallotta, hogy ő ezt a Szent Istvántól nyert és Korvin Mátyástól megerősített szabadalomlevelet látta és olvasta. Mivel azonban ezt semmiféle korábbi okirat nem említi, e vallomás bizonyára tévedésen alapulhatott. 1287-ben Kun László, a pozsonyi várbirtokok közül kiszakítja és Károly pozsonyi várispánnak adományozza. 1318 okt. 4-én Erzsébet királyné Barrabás földjét adományozza Somorjának és 10 évvel később a helység révjogot is nyer. A XIV. századból már több bíráját is ismerjük. Így 1331-ben Velflinust említik, Nagy Lajos idejében Galambos Péterről van szó, a ki alatt 12 esküdt működött. 1388-ban Spádel András, 1393-ban Gerung, 1394-ben Lőrincz a bíró. 1405-ben Zsigmond király vámmentességet biztosít a lakosoknak. Ekkor lett szabad királyi várossá, mindazon 109jogokkal, melyekkel akkortájt Pozsony bírt. Ugyanekkor rendeltetett el, hogy a város falakkal és védárkokkal vétessék körül. A XVI. században pallosjogra is szert tett, a melyet ettőlfogva gyakorolt is. II. Lajos 1519-ben megengedi, hogy Somorja (ekkor oppidum) régi pecsétjét használhassa. 1411 szeptember 29-én Zsigmond évenként két országos vásár tartására ad a városnak engedélyt, melyet III. Károly 1712-ben és Ferencz 1805-ben még három vásárral megtoldott. Somorján Zsigmond király is megfordul és két oklevelét is itt keltezte. A mai király-utcza is még talán ennek a királyi látogatásnak az emlékét tartja fenn. Zsigmond 1411 okt. 15-én és 1425 márczius 6-án volt itt. Mátyás király 1466 november 9-én, 10-én, és II. Lajos meg 1526 január 3-án. A vármegye törvényszéke 1665-től 1690-ig 32 közgyűlést tartott itt és itt volt a börtön is. Mátyás király 1483-ban a szomszédos Balázs-szállása nevű birtokot, később pedig a közeli Beuzse praediumot adományozta Somorjának. Zsigmond szabadalmait később Albert király, 1450-ben pedig Hunyadi János kormányzó is megerősítette, ki vámmentességet ad a lakosoknak. Fia, Hunyadi László 1456-ban átírja és megerősíti Zsigmond és Albert szabadalmait és oltalomlevelet ad a somorjaiaknak. 1461-ben Mátyás király a szapi praediumot adományozza a községnek és később megerősíti és kibővíti elődei szabadalmait. II. Ulászló megerősítette Mátyás király szabadalmait, de 1492-ben elzálogosítja a várost a Szentgyörgyi és Bazini grófoknak. 1513-ban Pozsony lakosai a somorjai vásár alkalmával megrohanták a várost, a házak kapuit betörték és a vásárra jött kereskedők árúit elrabolták, a miért II. Ulászló a pozsonyiakat szigorúan megintette. Ulászló idejében Somorja polgárai Bécs városától is vámmentességet nyertek. II. Lajos király 1517-ben megerősíti az eddigi szabadalomleveleket és a városnak újabb kiváltságokat ad. 1518-ban oltalomlevelet kapnak tőle, egy évvel később pedig régi pecsétjük használatát engedi meg nekik. 1516 január 3-án II. Lajos is Somorján volt és két levele innen van keltezve. 1411-től 1526-ig a következő bíráit ismerjük az idő sorrendjében: Szecsenslag Lőrincz, Salamon fia György, Eysebreych Miklós, Suenthmann Miklós, Szabó Lénárt, Nagy János, Stubner János, Stuhrd András, Buria Lázár, Stayer Jakab, Debcz György, Mészáros Farkas és Kalmár János. Az 1516-ban pusztított tűz következtében az inség oly fokra hágott, hogy Lajos király a lakosokat 12 évre minden adó alól felmentette. Somorja II. Ulászló és fia Lajos alatt veszítette el kir. városi jogait és királyi birtokként a pozsonyi várjavakhoz csatoltatott. Régi jogaiba részben csak Rudolf király helyezte vissza, 1538 január 4-én kelt levelével. 1527-ben Somorja meghódolt Ferdinándnak és 110letette a hűségesküt. Ekkor erősítette meg Ferdinánd elődei szabadalmait és adott a városnak 12 évi adómentességet, 1543-ban pedig a somorjai vásárokat látogatók számára királyi oltalomlevelet bocsátott ki. 1541-ben a Buda ostrománál megsebesült Roggendorf fővezér, Bécs felé való útjában, Somorján halt meg. 1545 november 5-én Ferdinánd a somorjaiak vámmentességét biztosító levelet adott ki, 15 nappal később pedig a sóra adott a somorjaiaknak vám- és harminczad-mentességet. Az 1553-iki portális összeírásban 110, az 1564-ikiben csak 72 és az 1588-ikiban már csak 69 porta után fizettek adót. 1565 június 27-én Miksa is fölmenti a somorjaiakat a Sellyén való vámfizetés alól s átírja és megerősíti Mátyás királynak 1465 május 8-án kelt szabadalomlevelét. A török világból Somorja is kivette a maga részét. Hozzájárult a hadiköltségekhez és katonákat is állított ki. Mikor Mansfeld tábornok Komárom felé vonult, itt ütött tábort. Ebben az időben a város sokat szenvedett a Győrből kitörő és e vidéken portyázó törököktől, míg Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf Győrt a törököktől vissza nem foglalták. Az itt és a török háborúban szerzett érdemei elismeréséül kapta azután Pálffy Miklós Rudolf királytól Pozsony vármegye örökös főispánságát, s a pozsonyi váruradalomhoz tartozó birtokokat, közöttük Somorját is. Ezután Rudolf királynak visszamaradt vagy átvonuló és portyázó hadaitól és csapataitól szenvedett sokat a város. Ez időben Mátyás főherczeg is megfordult Somorján. A Bocskay-féle felkelés alatt az egész Csallóköz és így Somorja is a felkeléshez csatlakozott, és mert révje ez időben fontos közlekedési pont volt, a csallóközi felkelők gyülekezőhelye lett, a hol Szabó Lukács és Somogyi Albert, ez utóbbi Bocskay főkapitánya, körülbelül 1000 emberrel tartotta főhadiszállását, mígnem ismét Rudolfhoz pártolt vissza. Az 1605 augusztus 25-én Somorján megtartott békeértekezleten az egész Csallóköz nemessége szintén Rudolf hűségére tért vissza. 1605 szept. 12-én és okt. 23-án Amade Mihály alispán elnöklete alatt megyegyűlés is volt itt. I. Lipót 1689 június 8-án megerősíti Somorja régi szabadalmait és pallosjogát. 1672-ben Somorján majdnem az összes czéhek képviselve voltak. Volt itt szabó, csizmadia, varga, szűcs, mészáros, kalmár, molnár, bognár, fazekas, kovács, lakatos, szíjgyártó, gombkötő, ötvös és takács-czéh. A község ősi neve tulajdonképpen Szent Mária volt, és így szerepel már 1287-ben is, de szerepel Samariae alakban is már 1466-ban. Újabbkori szabadalmait Mária Teréziától és II. Józseftől kapta. 1787-ben 2746, a mult század elején 2603 lakosa volt, közöttük sok posztós, szűrszabó, csizmadia és kalapos. Vásárjai nevezetesek voltak. Az oroszvári Dunaágon 13 malma volt, ezenkívül a községben sörház és a Dunán két rév. A községházán egy képet őriznek, mely 1683-ból az égő várost ábrázolja, a mikor azt a Bécs alól visszavonuló törökök fölgyújtották. Azonkívül van itt két bíró-buzogány, régi pecsétnyomók és a város levéltárában 1238-tól kezdődő érdekes okiratok. A községben három templom van, ú. m. róm. katholikus, ág. h. evangélikus és ev. református. Egyháza 1238-ban említtetik először, de ősi temploma már elpusztult és a szintén régi gótikus plébánia-templomot 1789 óta a reformátusok bírják. Mostani katholikus plébánia-temploma a paulinusoké volt, kiket Széchényi György érsek és Koháry István telepítettek ide 1690-ben. A még most is fennálló templom és a zárda 1778-ban épült. Ez Csallóköz legszebb és legdíszesebb temploma, melynek belső falait érdekes freskók díszítik. A mellette álló kolostorépületben a plébánián kívül iskolák, hivatalok és egy vendéglő van elhelyezve. Az egyház birtokában, vert ezüstből készült régi kereszt van, továbbá egy XVI. századbeli ezüst-kehely. A városban a járásbíróságon és a szolgabírói hivatalon kívül van két takarékpénztár, kaszinó, önkéntes tűzoltó-egyesület, a felsőcsallóközi községi és körjegyzők egyesülete, kath. legényegylet, gőzmalom, az ármentesítő-társulat, protestáns önképzőkör, gazdakör és izr. nőegyesület. Van itt posta, távíró- és vasúti állomás is. A községhez tartozott azelőtt Gancsháza, mely a Gancs család ősi fészke volt.

Spácza, tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 155 házzal és 1651 róm. kath. lakossal. E község 1275-ben már megvolt. 1292-ben Spáczai Géth comes volt az ura és a Spáczai család egész a XVIII. század közepéig birtokos volt itt. Mellette mások is szerepeltek. 1439-ben Pókateleki János fia Zomor Miklós, 1460-ban a Farkasdiak, ezek után Sárosfalvi Nehéz Mihály, 111György és István, Bazthey Benedek és fiai. 1489-ben a Sárosfalviak birtokát a Spáczaiak kapják adományul Mátyás királytól. 1534-ben Cselvey Márton és Balázs birtokosok itt, az 1553-iki összeírásban pedig Spáczay Márton 5, Dobsa János 4, Kéméndy Péter 4, Farkas Ignácz 3 és a Venturiny család 1 portával szerepelnek. 1560 körül már Nagyváthy Antalt, 1585-ben pedig a Halácsy s a Latkóczy családot is itt találjuk. 1590-ben a Halácsi-féle rész Ramocsaházy Györgyé lesz. 1615-ben a Csery család, 1659-ben Rozsályi Kún István is birtokosa, 1660-ban a Spáczayak részeit a Berchthold grófi család kapja. 1682-ben Klucsay János átengedi itteni birtokrészét Orbán Pálnak és nejének. 1697-ben Paksy János és Ramocsaházy Zsuzsánna birtokrészüket Orbán Pálra iratják át. 1731-ben özv. Maholányi Tamásné itteni birtokrészét Spáczay Pál püspöknek zálogosítja el. 1762-ben a Sándor család is a birtokosok között van; ez azonban itteni örökségét Brunswik Antalnak adja el. Később az Uzovich, Lukachich, Újgyörgyi, Biróczy, Kristófy és a Brogyány családok a birtokosai, ma pedig Uzovich Blundell Ludovikának, Újgyörgyi Mária hagyatékából Nagyszombat városának és a diószegi czukorgyárnak van itt nagyobb birtoka és Koppel Ignácznak és Adolfnak szeszgyára. 1699-ben mezőváros volt. Katholikus temploma az Árpádkorban épűlt. A községnek van saját postája; távírója és vasúti állomása pedig Nagyszombat.

Stomfa, nagyközség a morvavölgyi vasút stomfai szárnyvonalán, legnagyobb részben róm. kath. vallású lakosokkal. A házak száma 364, a lakosoké pedig 3327. Ősidők óta megült hely, melyről még a honfoglalás kora, előtti időből is megemlékeznek, mint a rómaiak és a quadok telepéről. Az Árpád-házi királyok idejében a határőrök főhelye volt. Hajdan, a mai kastély helyén vára is volt és 1271-ben Castrum de Stomffa néven van említve. Várát 1273-ban Ottokár cseh király elfoglalta. 1332-ben Stomffa, 1349-ben pedig Stompha alakban, 1332-ben Stupáv és Ustupáv és 1373-ban Stompa néven találjuk 112említve. Az 1553-iki portális összeírásban Serédy Gáspárnak itt 51 portája adózik. A község hajdan mezőváros volt s Miksa és Lipót királyoktól vásárszabadalmakat nyert. Későbbi birtokosai 1518-tól a Pálffyak lettek, de 1867-ben a Károlyi grófok tulajdonába került és most Károlyi Lajos gróf a birtokosa. A XVIII. században Stampfen német és később Stupava tót neve is ismeretes. A mult század elején nevezetes volt vízárkokkal körűlvett négytornyú várkastélya, mely azonban ma már át van építve, s egyike a vármegye legszebb kastélyainak; Károlyi Lajos gróf tulajdona. A mult század második felében serfőző is volt itt; ez időszerint keményítőgyára van, mely a Károlyi-uradalomhoz tartozik. A községben van katholikus fogyasztási egyesület, takarékpénztár, két kaszinó és izr. segítő-egyesület. Van itt apáczakolostor és zárda is, melyet 1884-ben a gróf Károlyi család alapított. Továbbá palotaszerű községi iskola, mintaszerű kath. szegénymenház és izr. menház. Katholikus temploma ősrégi és 1355-ben már fennállott; az idők folyamán azonban kibővítették és legutóbb 1755-ben alakították át. A kálvária-templom 1709-ben épült. Az egyház birtokában igen régi szentségtartó van, mely azelőtt a máriavölgyi Pálosok tulajdona volt. Van egy kelyhe is a XVII. századból. Gond Ignácz esperes-plébánosnak igen gazdag gyűjteménye van műtörténeti tárgyakból. Birtokában vannak a szobotisti habanus anabaptisták evangéliuma és epistolái 1591-ből; érdekes és nagyértékű rézmetszet-lapok, Krisztust a keresztfán ábrázoló, ezüstben bőrre préselt szentkép, mely nálunk unikum; Szent Jeromos képe, mely szakértők állítása szerint Riberiától való; 43 darab rendkívül becses régi rajz; kb. 2000 rézmetszet; 1500 elejéről való fametszetek; több olasz aczélmetszet, kiadás előtti példányok; több mint 200 régi miniature-festmény; pergamentre festett filligran szentképek; az 1700-ból való Carmel-hegyi Boldogságos Szűz Mária-egyesület szabályai és névsora, mely egyesület Pozsonytól egésze Szakolczáig terjedt, a máriavölgyi Paulinusok albuma a XVI. század elejéről, stb. A község határában római castrum maradványai láthatók, a hol több izben érdekes leletekre bukkantak. 1866-ban 20,000 porosz tartotta megszállva Stomfát és határában kisebb ütközet volt. 1640 és 1642 között a pestis dühöngött a községben, 1703-11 között pedig négyszer leégett. 1647-ben mezőváros volt. Stomfához tartoznak Brandeis, Fáczános és Steinzinger vadászlakok, a dévénytói csárda, Erdőcske és Károly-major. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.

Süly, dunamenti kisközség, 33 házzal és 250 róm. kath. vallású magyar lakossal. Első írott nyomára 1237-ben találunk. 1423-ban Poss. regalis Seul jelzővel a pozsonyi vár tartozékaként szerepel. 1445-ben Temesközy Bálint pozsonyi kapitány az ura. Az 1553-iki összeírásban Bávonyi Mihály és Angyal Márton 4-4 portája szerepel. Idő folytán a Maholányiak lettek az urai és 1737-ben özv. Maholányi Tamásné itteni birtokát Unger Sámuelnek engedi át. Később a Zichyeké és azután a szitányi Ullmann családé lett. Jelenleg özv. Batthyány Józsefnénak van itt nagyobb birtoka és magtárrá átalakított nagy épülete, mely hajdan várkastély volt, de ennek építtetője ismeretlen. Egyháza ősrégi, s hajdan szerzetes-kolostor is volt itt az említett várkastélyban. Most nincs temploma. A községnek postája Felbár, távírója Bős.

Szárazpatak, tót nagyközség, körjegyzőségi székhely, 151 házzal és 1161 róm. kath. vallású lakossal. Első nyomára 1296-ban Zubuh néven találunk, a mikor a vöröskői vár tartozéka; ettőlfogva e vár birtokainak a sorsában osztozott. Neve a régi okiratokban Zuha, Zwha, Szuha, Durnbach, Dürnbach, Durnpach, sőt a pápai tizedszedők jegyzékében Zuha helyett Soch alakban is szerepelt. A vöröskői urakon kívül más nemesi birtokosai is voltak. Így 1463-ban Sellendorf Miklós és neje, ugyane században Szuhai Kamberszky Miklós, 1483-ban Podmansoder Kristóf, 1547-ben Zuchai Halthomár György, a Moritzky család, a XVII. században a Cséfalvay, a Spáczay, a Lévay, a Dersffy és a Balogh családok. Ennek is, mint a többi vöröskői várbirtokoknak, idővel a Pálffyak lettek az urai és ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. 1536-ban már mezővárosként szerepel. 1639-ben III. Ferdinándtól vásárjogot nyert. 1663-ban a törökök dúlták föl és 300 lakosát hurczolták rabságba. A Rákóczy-féle fölkelés alatt Rákóczy seregei foglalták el. A községben levő nagy kastély már 1551-ben van említve. Bél Mátyás idejében háromemeletes volt, ma pedig, az emeletes saroktornyokat kivéve, földszintes. Ősi 113temploma, mely már a XIV. század végén fennállott, elpusztult. Mai templomát 1710-ben fejezték be. Az egyház birtokában 1612-ből említésre méltó gótikus kehely van. A község nevét a fent elősorolt alakokon kívül, egyes okiratokban, elvétve Zsófia és Dumpach alakban is találjuk említve. Ide tartoznak Bori vadászlak és a Nagyszombati Szőlőhegy. A községben van posta, de a távírója és a vasúti állomása Nagyszombat.

Szász, kisközség a Felső-Csallóközben, 39 házzal és 281 lakossal, a kik róm. kath. vallású magyarok. E községet egy 1239-iki oklevél Zas-Varos alakban a pozsonyi vár tartozékaként említi. 1314-ben a község határában Szászi Pongrácz egy birtokrészt fiainak elörökít. 1353-ban I. Lajos király a helység határait a Szászi család számára megjáratja. 1394-ben az Olgyai család egyik oklevelében Felzaaz néven találjuk említve és 1747-ben Alszász is szerepel. A XVIII. században és később a Bacsák, Majláth, Petrikovich és Peöcz család volt az ura, és ma Bacsák Istvánnak és Pálnak van itt nagyobb birtoka. A község északnyugati részét ma is Felszásznak és a délkeleti részét Alszásznak nevezik. A községnek nincs temploma. Postája, távírója Nagylég és vasúti állomása Nagypaka.

Székelyfalu, morvavölgyi tót nagyközség, 271 házzal és 1428 róm. kath. vallású lakossal. Ősi székely telep, melynek hajdan Székely-Boldogasszonyfalva volt a neve. Morva-Szentjánossal van összeépítve és az idők folyamán teljesen eltótosodott; de egyes dűlőnevei bizonyítják hajdani magyarságát és a telep régiségét. Ezek Osrit (Ősrét), Petervarák (Pétervára), mely dombos dűlőn, a hagyomány szerint, a székelyek erőssége volt, továbbá Kalifás, mely talán a török idők emlékét tartja fenn, s Czivános és Harraszeg nevű dűlői is némi történeti jelentőségre látszanak utalni. Ősi birtokosai a Czoborok voltak, kiket a Jeszenák, a Batthyány és a Zichy családok követték; ma meg Hohenlohe herczegnek van itt nagyobb birtoka. Ősi temploma a mai kis kápolna, mely a község közepén áll. 1692-ben újabb templomot építettek, mely azonban a török világban elpusztult. Mai temploma 1878-ban épült. 1708-ban a község négy ízben leégett. Hajdan a jezsuitáknak is volt itt házuk. Ide tartoznak Csernepole erdészlak, Hohenlohe vadászlak, Hohenlohe major, Tauber csárda, Uszihelne téglagyár és Czigánytelep. A községnek van saját vasúti állomása, de postája és távírója Morvaszentjános.

Széleskút, Malaczka közelében fekvő tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 228 házzal és 1261, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal. Először a XIV. század elején fordul elő, a mikor magyar község volt és Fraknói Német Miklós volt az ura. 1371-ben már Nagymartoni Miklós ül itt, a ki Guthori Éberhardnak adja zálogba. Idővel Solosnicza, majd Szolosznicza tót és Breitenbrun német neve is közkeletű lesz. Későbbi birtokosai között első helyen említendő Serédy Gáspár, kinek itt az 1553-iki portális összeírás szerint 16 portája adózik. Azután következtek a Balassa, Mednyánszky, Kászonyi, Jurenák, Miráz és Hangácsy családok, mely utóbbitól a Pálffy család vette meg és ma is Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. A reformáczió idejében itt működött Bornemisza Péter ág. h. ev. püspök. A püspök sírköve még 150 évvel ezelőtt megvolt a mai katholikus templomban, de onnan nyomtalanul eltünt. A XVIII. században papirmalom is volt a községben. A mai uradalmi major helyén, körülbelül száz évvel ezelőtt nagyobbszabású és saroktornyokkal ellátott épületnek a romjai állottak. 1853-ban óriási tűz dühöngött a községben, melynek 20 ember is áldozatul esett. A község lakosai faeszközök készítésével foglalkoznak, melyeket messze vidékekre hordanak. Évenként mintegy százezer darab fogy el, kb. 40-60,000 korona értékben. Valamikor takács-kisipara is jelentékeny volt és 30-35 szűcsmester élt itt, de ez az iparág teljesen elhanyatlott. A katholikus templom ősrégi. Széleskútnak már 1397-ben volt plébániája. A Pázmány-féle összeírásban szintén a régiek között szerepel. Temploma a reformáczió korában az evangélikusok birtokába került és azóta annyi átalakításon és bővítésen ment át, hogy ódon volta ma már fel sem is tűnik. A templomban nyugszik Zrinyi Ilona, Balassa István neje és Balassa Menyhért is, kinek síremlékén hosszú epitáfium olvasható. Az egyház nevezetes, régi ezüstfeszületet őriz. E községben lakik Spitzer Mór, a Pálffy-féle uradalom bérlője, ismert nevű régész és régiséggyűjtő, kinek itt valóságos kis múzeuma van, mely többek között 114kb. 14,000 darab érmet, 1000 darab holicsi, stomfai, malaczkai, nagylévárdi, bazini, modori, bolerázi stb. parasztmajolikát, kb. 200 darab XVI. és XVII. századbeli érdekes himzést, kb. 100 megyebeli népruházati darabot, csipkéket stb. tartalmaz, míg pecsétnyomó- és gyűrű-gyűjteménye egyike a leggazdagabbaknak. Van számos Rákóczy-érme és ereklyéje és számos őskori lelete is, de ezeket legnagyobb részben a pozsonyi és más gyűjteményeknek adományozta. A község határában cseppkőbarlang és egy tó van, melynek víze sohasem fagy be; állítólag gyógyerejű. Van a községben szeszgyár is. Ide tartoznak Dubrava major, Holind telep, Jureczkeluki, Patounhorni és Pila vadászlakok és Obora tanya. A községnek van postája, de távírója és vasúti állomása Malaczka.

Szemet, felsőcsallóközi magyar kisközség, 86 házzal és 419, legnagyobb részben róm. kath. vallású lakossal. Először 1288-ban merűl föl. 1336-ban Guthori János a pozsonyi káptalan előtt tiltakozik az ellen, hogy Bazini Sebus mester az ő birtokát elidegeníthesse. Ugyanekkor egy része pozsonyi várbirtok és Királyi Szemet néven említik. Ezt a részt Nagy Lajos király a hozzátartozó Kenche, Sikus és Nagyerdő szigetekkel Jakus pozsonyi bírónak adományozta. Egy 1356-iki okiratban Udvarnok-Szemeth néven is említve van, a mikor a királyi udvarnokok lakóhelye volt. Úgy látszik, hogy Guthori János tiltakozása mit sem használt, mert a helység idegen kézre jutott. 1420-ban a Szentgyörgyi és Bazini grófok birtoka, de ezeknek a részét utóbb a Serédy és a Mérey családok kapják. 1435-ben már a Fraknói grófokat is itt találjuk, kik azonban részüket Molnári Kelemen győri püspöknek adják el. 1553-ban Serédy Gáspárnak 5, Mérey Mihálynak meg 6 portája adózik. 1647-ben a Kerekes család birtoka és Éberhard tartozéka, később pedig az Apponyiaké lett. Hajdan német község volt, mely azonban megmagyarosodott. Az egyik dűlőjét Várhelynek nevezik és azt tartják róla, hogy ott hajdan a fehérbarátok kolostora volt. A mult század végén e helyen nagymennyiségű téglára bukkantak. 1864-ben majdnem az egész község leégett. Ősi kis temploma gótikus és részletei után ítélve, a XIV. századból valónak látszik. Az egyik mellékoltáron lévő képcsoport, mely Keresztelő Szent János életét ábrázolja, 1677-ből való. A községnek postája és vasútja Misérd, távírója pedig Somorja.

Szempcz, a Mátyusföld szélén fekvő magyar nagyközség. Házainak száma 512 és róm. kath. vallású lakosaié 3552. Első ízben 1310-ben találkozunk vele Villa Zench néven. Mátyás király alatt már mezőváros és ekkor és Székely Magdolna 29-29 portával vannak bejegyzve. 1651-ben Mártonfalvi Oppidum Zempcz néven említik. Az 1553-iki portális összeírásba Báthori András Ádám itteni kúriáját Perschitz Péternek zálogosítja el. 1667-ben a Méhes és a Balogh család osztozkodnak itteni birtokaikon. Később koronabirtok lett, azután az Esterházyak kapták és most is Esterházy Miklós grófnak van itt nagyobb birtoka. Itt született Szenczi Molnár Albert a XVII. századi jeles magyar író. A helységet idővel németül Wartberg-nek is nevezték. Három érdekes régi épülete van. Az egyik az u. n. "Török ház", mely ma szolgabírói hivatal és lakás. Külső alakja után ítélve Rákóczy korabeli épület lehet és az Eseterházyak birtokbalépése idején vadászkastélynak épült, továbbá egy "Nagy-Stift" és egy "Kis-Stift" nevű épület, melyek ma Esterházy Mihály gróf uradalmi épületeihez tartoznak. A Nagy-Stift azelőtt női fegyház volt, később árvaház, a Kis-Stift pedig a piaristák gimnáziumának adott szállást, a mint az a régi városi jegyzőkönyvből kitünik: "Anno 1764. Fölséges császárné és koronás királyné asszonyunk, Mária Therézia behozta Szempczre Tisztelendő Pater Piaristákat, az kiknek nagyméltóságú galántai és fraknói Gróf Esterházy Ferencz magyarországi udvari kanczellárius, kegyelmes földes urunk eő Exczellencziája, nem csak maga itt levő kastélyát ezen pater Piaristáknak lakásul örökösen adta, de az uraság kertyit is oda engedte, és ott szerzetet is fundált eő Exczellencziája. Ezen szenczi királyi Collegiumba Húsz Magyar országbéli iffjakat béhelyeztetett az Fölséges királyné asszonyunk és azokat egyenlő formán ruházza és tartja is ő fölsége. Mely iffiak Arithmetikát, Oeconomiát, Geometriát, Architekturát, Szép írást és Stilisztikát német nyelven tanulnak, és Istennek segítségével jó elő mennek a tanulásban. Kis iskolát is tanitják ezen Pater Piaristák, de mivel erre még alkalmas helyek nincsen, tehát csak negyedik oskoláig tanittanak. Adgya a Fölséges úr Isten, hogy ezen dolog nemcsak ezen szegény városnak, de az egész országnak is hasznára forduljon." A községben még az Esterházyak birtoklása idejéből származó pellengér áll. 1775-ben árvíz pusztított a községben, 1709-ben és 1853-ban pedig majdnem egészen leégett. A községházán két XVI. századbeli ezüst-serleget őriznek. A vármegye hajdan több ízben tartott gyűlést e községben. Van itt társaskör, kath. ifjusági egyesület, gazdakör, izr. nőegyesület és kereskedelmi kör, tűzoltó-egyesület, takarékpénztár és szeszgyár. A szempczi járásnak itt a székhelye. A községnek van saját postája, valamint távírója és vasúti állomása. Ide tartoznak Alsó- és Felső-Antal, Gyenge és Pusztakerény majorok, Esterházy telep és Szent-Márton vadászlak.

Szentistván, morvavölgyi tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 338 házzal és 1798 róm. kath. vallású lakossal. Legelső nyomára csak 1615-ben találunk. Eredetileg Hausbrunn volt a neve. Úgy látszik, német telepítvény, mely Szent Istvánnak szentelt templomától vette mai nevét. A tót lakosok Haszbrunka nevet adtak neki. Mindenkor a malaczkai uradalomhoz tartozott és ma is Pálffy Miklós herczegnek van itt nagyobb birtoka. Katholikus templomának alapkövét 1682. aug. 10-én Szelepcsényi érsek jelenlétében tették le. Az itteni uradalmi erdőben több szurok-kemencze s három téglavető-telep működik. A község közelében lévő erdőben azelőtt kőszénbánya is volt, melyet azonban 1849-ben víz borított el. 1682-ben és 1882-ben nagy tűzvész volt a községben, mely nagyobb részét elhamvasztotta. Ide tartoznak Havala, Holbicska, Jurik, Szojak és Tanisibok tanyák, továbbá Obora és Téglavető vadászlakok. A községnek van postája, távírója Malaczka, vasúti állomása Nagylévárd.

Szentjános. Nagyközség a Morvavölgyben, 361 házzal és 2034 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan a szomszédos Székelyfalvához tartozott, s 1609 előtt már temploma volt, melyet Makripodári püspök 1655-ben szentelt föl. E községre vonatkozott az olmüczi érseknek Pázmány Péterhez intézett az a felszólítása, hogy tiltsa be a morvaországi legényeknek e községben való házasulását, mert ezek Morvaországból a katonaság elől e vidékre szökdösnek. 1645-ben I. Rákóczy György seregei sanyargatták a népet, 1682-ben és 1708-ban pedig nagy tűzvész puszított itt. E községben u. n. 116habánus-udvar van, hol az anabaptisták laknak. Ezeknek az ősei II. Ferdinánd alatt telepedtek ide Morvaországból. 1757-ben Filó János szobotisti plébános jelentést tesz a királynak, melyben az anabaptisták ellen kikel és azokat az államra nézve veszedelmeseknek mondja. E jelentés következtében 1760-ban egy jezsuita küldetett ki, hogy az anabaptistákat a katholikus hitben oktassa. Ennek az lett a következménye, hogy Walter Zakhariás nevű szeniorjuk két káplánjával együtt kolostorba ment, a többiek pedig Barkóczy érsek alatt a katholikus hitre tértek át. Úgy látszik azonban, hogy 1782-ben áttérésüket már megbánták, mert II. Józsefhez folyamodtak: engedje őket anabaptista hitükre visszatérni. Mivel azonban a császár e kívánságuknak nem engedett, megmaradtak a katholikus vallásban. Mária Teréziától különféle előjogokat nyertek. A mult században híres késmívesek voltak és árúikat nemcsk az országban, de Ausztriában is ismerték. Hajdan a mezővárosok sorába tartozott. Legrégibb földesurai az éleskői vár urai voltak, azután a Keglevichek, Batthyányiak, Zichyek és a Jeszenákok. Egyik újabbkori birtokosa a dúsgazdag Hirsch báró volt, a ki itt híres vadászatokat rendezett. A Czoborok hajdani kastélya ma már magtár, a Batthyányiaké csak részben áll még fenn, a Zichyek kastélya pedig, mely nagyterjedelmű parkban épült, előbb a Hirsch báróé volt és most a Hohenlohe herczegé. Az irgalmas apáczáknak kolostoruk van itt. A lakosok kaszinó-egyesületet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Van itt uradalmi szesz- és magántulajdonban levő malátagyár. A községben van posta, távíró és vasúti állomás. Ide tartoznak Majorhosszúrét, Pusztaczéglád, Pusztamajor, Torecz és Trajlinek puszták és Pisecsána major.

Szentmihályfa, alsócsallóközi magyar kisközség, 70 házzal és 433 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. A esztergomi főegyházmegye névtára úgy tudja, hogy e községet már 1050-ben említik. Egyháza is már az 1390-iki összeírásban szerepel és Pázmány is a régiek között sorolja fel. Mai temploma késői gót stilű és a XVI. század elejéről valónak látszik. 1337-ben Orros Péter birtoka, azután I. Lajos Morochuk honti főispánnak adományozza. 1462-ben már a mai nevén találjuk említve. Az 1553-iki portális összeírásban Kéméndy Péter 6, Farkas Ignácz meg 7 portával jelentkezik. Idővel az Illésházyaké lett, majd a Batthyányiaké, most pedig Pongrácz Frigyes grófnak és Katona Mór dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A lakosok fogyasztási és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községnek van saját postája és vasúti állomása; távírója Patony. Ide tartoznak az Országúti és a Régi majorok.

Szered, nagyközség, 467 házzal és 5095, nagyobbára róm. kath. vallású tót lakossal, kik között a magyar nyelv örvendetesen terjed. Hajdan a semptei 117vár őrei lakták. Katona-utcza elnevezése is ebből az időből származik; akkor még ez az utcza külön község volt. Mai kastélya, melynek helyén az ősi semptei vár állott, még csak nem is sejteti hajdani rendeltetését. Anonymus is említi a semptei várat, mely hajdan a Vág balpartján feküdt. A századok folyamán a Vág új medret vájt magának, úgy hogy az e folyó mellett keletkezett helyet ketté szakította. Így került Sempte a Vágnak egyik és Szered a másik partjára. A régi Vág medre Szered főpiaczán, a sörház-utczán és a Katona-utczán vonult át és elválasztotta Nyitrát Pozsony vármegyétől, egész 1886-ig, a mikor Szered-Újvárost és Szeredet egyesítették és a két vármegye között határul a mai Vág medrét állapították meg. Szered mint önálló helység a XV. században már fennállott. 1419-ben hídja is említtetik és e század végén a Bazini és Szentgyörgyi grófok birtoka volt. Az 1553-iki összeírásba Báthori András 34 portával van felvéve. Idővel a szeredi vár az Esterházyak birtokába került. Esterházy Ferencz Thököly Katalint vette nőül, ki másodszor Lövenburg Jánoshoz ment férjhez és 1698-ban alapította Szereden a szegények házát, mely még ma is fennáll. 1705 október 19-én Bercsényi a várat megadásra kényszerítette és ez egész a trencséni csatáig a felkelők kezében maradt. A kuruczok visszavonulása után a vár és az uradalom Esterházy József birtokába került, ki a várat átalakította és abból modern kastélyt építtetett. A vár egyik tömör őrtornyát csak a XIX. század elején bontották le. A kastély és a birtok most Alsasse d'Hennin Angelika herczegnőé. A mai katholikus templomot Esterházy Ferencz kanczellár építtette 1760-1780 között. 1813., 1860., 1870- és 1894-ben nagy árvíz pusztított a községben és határában. 1848-ban, a nagyszombati csata után, Guyon visszavonuló honvédei felgyújtották maguk után a Vág hídját és az utánuk nyomuló osztrákokra ágyúztak, mi közben a községben számos ház megrongálódott. A község azelőtt magyar volt. Fényes Elek a mult század 30-as éveiben is még magyarnak mondja, de az 1880-iki népszámlálás 4000 lakosa között csak 400 magyart talált. Hajdan mezőváros volt. Van a községben ipartestület, takarékpénztár, önkéntes tűzoltó-egyesület, ifjúsági egyesület, nőegyesület és szépítő-egyesület, továbbá a Perl és társa czégnek gépgyára, Freund Gyulának pótkávé-gyára, a Steiner czégnek csontszén-gyára és Klug Bernátnak mosószóda-gyára. Ide tartoznak Herczegudvar és Kiserdő majorok. A községnek saját postája, távírója és vasúti állomása van.

Szilincs, tót kisközség a Mátyusföldön. Körjegyzőségi székhely, 177 házzal és 1265 róm. kath. vallású lakossal. E község 1243-ban Terra Seelench néven a pozsonyi vár birtokaként van említve. 1278-ban IV. László a pozsonyi prépostságnak és káptalannak adományozta és ekkor Zelinch alakban szerepel. A Bazini és Szentgyörgyi grófok erőszakkal kerítették kezükre és e család kezében maradt, egész kihaltáig, a káptalan minden tiltakozása daczára, a mikor is az Illésházyak foglalták el. Illésházy István elzálogosította Csörödi Lőrincz nagyszombati polgárnak, kitől Rudolf alatt a pozsonyi káptalan visszaváltotta. 1649-ben II. Ferdinánd királytól vámjogot nyert. Hajdan magyar község volt, de idővel eltótosodott. 1790-ben, villámcsapás következtében, majdnem az egész község leégett. A községnek nincs temploma; ezt egyszerű kápolna helyettesíti, mely 1780-ban épült. A falu postája, távírója és vasúti állomása Nagyszombat. Ide tartozik Orincs puszta és két malom.

Szomolány, a Kiskárpátok alatt fekvő tót kisközség, 183 házzal és 1413 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. E község neve az idők folyamán sok változáson ment át. Összesen nyolc változatát ismerjük és pedig Somolya, Somola, Zomolya, Semoliga, Somalga, Zomolyán, Leustorff és a tót Szmolenicz. Leustorff elnevezését egy 1448-iki oklevélben találjuk. Hajdan erődített hely volt, bástyákkal körülvéve és a korlátkői uradalomhoz tartozott, melytől Zsigmond király 1388-ban elszakította és Stibor vajdának adományozta. Ennek halála után fia örökölte, ki után ismét királyi birtok lett. 1438-ban Albert király Bazini és Szentgyörgyi György grófnak adományozta. A XVI. század elején már a guthi Országh család az ura és ezé marad 1567-ig, a mikor Országh Kristóf elhunytával a királyi kincstár lefoglalja. Miksa király 1569-ben Ungnad Kristóf bárónak és nejének, Losonczy Annának adta zálogba; Rudolf azután a várat az uradalommal együtt 1583-ban 30.000 forint fejében örök joggal nekik adományozta. Örökösödés útján az Erdődyekre szállott és e család hosszú ideig birtokolta; de Erdődy Borbála révén a ki Czobor Ádám gróf neje lett, később a Czoborok is birtokosai. 1777 július 22-én id. Pálffy János gróf veszi zálogba a várat és az uradalmat, 1781-ben pedig a mezővárost is. 1864-ig Pálffy János gróf örökösei bírták, de ekkor Pálffy Móricz gróf az uradalmat több mint félmillió forintért megváltotta. Ma Pálffy József gróf az uradalom és a vár birtokosa. A vár úgy látszik csak a XV. században épült és 1760-ban még fennállott. 1705-ben Rákóczy csapatai bevették, de két évvel később a császáriak visszafoglalták. A mult században a vár már romokban hevert. Pálffy József gróf most a várat régi nagyságában, stilszerűen ismét felépítteti. Egy része, különösen a külső vár fala és a kápolna már fennáll és a mint a folyamatban levő mezei vasútépítkezés befejezést nyer és a várépítéshez szükséges kő- és faanyag könnyebben lesz odaszállítható, a vár építkezése sokkal fokozottabb mértékben fog folytattatni. A község hajdan mezőváros volt. Katholikus templomát Erdődy Gábor gróf és neje, Pálffy Mária 1644-ben építtették. Hajdan az egyháznak értékes szentedényei voltak, melyeket 1723-ban elraboltak. Van itt három kápolna is. Az egyiket 1715-ben a pestis-járvány megszüntének az emlékére emelték, a másikat 1703-ban Erdődy Gábor gróf egri püspök alapította, a harmadik a kálvárián áll és ezt a XVIII. században a Frencsovich család emeltette; plébániája már a XIV. században fennállott. Erdődy György gróf 1744-ben itt kórházat alapított. Hajdan nagyszámú iparosa volt s a csizmadia-czéh 1751-ben, a szabók czéhe pedig 1782-ben alakult. A község határában, a Maulbir nevű hegy alatt, őskori telepek nyomai vannak, a hol már több izben találtak érdekes régiségeket. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása. Ide tartoznak Makova és Skarbák puszták.

Szőlős, a budapest-bécsi vasútvonal mentén fekvő tót kisközség, 244 házzal és 1769 róm. kath. vallású lakossal. E községet először 1290-ben találjuk említve Terra Parachan néven, de 1291-ben már Zeuleus néven és 1323-ban, amikor Róbert Károly Pozsony városának adományozza, Villa Pracsan, alakban szerepel. Úgy látszik azonban, hogy ez az adomány nem terjedt ki az egész falura, mert egy évvel később Cseklészi Lökös fia Miklós is birtokosául van említve, míg 1355 előtt a szentkereszti apátságnak is birtoka volt itt, melyet I. Lajos király szintén Pozsonynak adományoz. Ez időben 119nevét Poss. Pracha és Pratchan alio nomine Weynaru vocata alakban írják. Az 1553-iki összeírásban ugyancsak Pracha néven, Pozsony város birtokaként, 14 portával szerepel. Ez időn túl azután fölváltva Szőlős, Pratsa, Weinern és Wainóri nevek alatt merül föl. 1842-ben tűz pusztította el a községet. Katholikus templomának építési ideje az árpádkorba esik. Jelenlegi nagyobb birtokosa Sprinzl Mór, kinek itt kívül a falun szeszgyára és úrilaka is van, mely állítólag hajdan kolostor volt, és melyet mai birtokosa Pozsony városától vett meg és alakíttatott át. Ide tartozik Sprinzl major és Kültelek. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.

Szunyogdi, felsőcsallóközi magyar kisközség, 75 házzal és 506 róm. kath. vallású lakossal. Már 1378-ban mint az érseki népek telepe van említve. Mindenkor az esztergomi érsekségé volt. Katholikus templomát az ősi templom helyén Szelepcsényi érsek építtette 1681-ben. Hajdan német telepes község volt, mely azután idővel megmagyarosodott. Lakosai 1682-ben vámmentességet nyertek. 1847-ben az egész község leégett. Postája, távírója és vasúti állomása Pozsony-Püspöki.

Taksony, a budapest-bécsi vasútvonal mentén fekszik. Magyar nagyközség, 203 házzal és 1677, nagyobbrészben róm. kath. vallású lakossal, noha evangélikusok is elég szép számban laknak itt. Ősidők óta megült hely, melynek határában pogánykori sírhalmok láthatók és egyik dűlője is Pogánytemető nevet visel. A hagyomány szerint Taksony vezér is ide temetkezett és nem a pestmegyei Taksonyba. 1138-ban már a pozsonyi várszolgák földjeként Togsun néven van említve, 1214-ben Gertrud királyné egyik okiratában Tohcsun és Tochsun alakban, 1236-ban pedig Deáki község határleírásában Teksze alakban. A IV. Béla királynak 1240-iki adománylevelében előforduló Teksze név is e községre látszik vonatkozni. Ugyane király 1269-ben 5 ekényi földet Leek fiainak, Ivánkának és Istvánnak adományoz és ez okiratban Taxont néven nevezi. 1274-ben László király is adományoz itt Ivánka fia Miklósnak birtokot. 1307-ben Dudvágszegi Miklós birja, ez után pedig Kenéz 120comes. 1309-ben Anai Mihályfi Jakab comes özvegye és fia Miklós, taksonyi földjüket Pamlényi comes fiának, Lászlónak és nejének, vagyis leányuknak örökül bevallják. Ezután, úgy látszik, a pozsonyi egyház birtoka lett mert 1323-ban a kir. bíróság viszaadja a pozsonyi egyháznak. 1439 előtt a Taksonyi családé, ekkor azonban Albert király, mint Sempte vár tartozékát, a Rozgonyiaknak adományozza. Az 1553-iki portális összeírásban Báthori András 9 és a borostyánkői urak is 9 portával szerepelnek. Később a Thurzók birtoka lett, majd az Esterházyak, ma pedig Esterházy Ernő grófnak és Alsasse d'Hennin herczegnőnek van itt nagyobb birtoka. A XIV. században már kiváltságos plébániája volt. Régi egyházát 1784-ben lebontották s annak helyébe Esterházy Ferencz gróf kanczellár új templomot építtetett. A plébániának 1500 kötetes gazdag könyvtára van. 1863-ban a község nagy része leégett. Ide tartozik Pallócz puszta, mely az 1553-iki összeírásban 4 portával szerepel és 1681-ben még önálló község. E pusztán szeszgyár és katánggyökérszárító gyár van. A község lakosai katholikus olvasókört, szegénymenházat és gabona-magtárt tartanak fenn. Taksonyban van posta, de távírója és vasúti állomása Galánta.

Tallós, az u. n. Feketevíz mellett fekvő magyar nagyközség, melynek 203 háza és 1558, legnagyobb részben róm. kath. vallású lakosa van. Ősidők óta ült hely, melynek határában őskori telepek nyomai vannak. Legrégibb birtokosaiul 1647-től az Esterházyakat és a Thurzókat ismerjük. 1760-ban Esterházy Ferncz gróf nagyszabású kastélyt építtetett ide, melyben Mária Terézia a szolgálatában elesett nemesek árva fiait neveltette. Ez az intézet később Szempczre került; Tallósra pedig 113 fegyenczet hoztak, a kiket a kastélyban és a kastély melletti épületben helyeztek el. A fegyintézet 1785 körül szünt meg, s erre a kastélyt az akkori tulajdonos átalakíttatta. A mult század elején az Esterházyaknak itt híres juh- és lótenyésztésük volt. A mai katholikus templom újabbkori és 1801-ben épült. Van itt gazdakör, fogyasztási és értékesítő-szövetkezet, népkönyvtár, gazdasági ismétlő iskola és az Esterházy Mihály gróf uradalmához tartozó Gulyamező nevű majorban keményítőgyár. Ide tartozik még Úrföld puszta is, melyet az Esterházyak 1824-ben hasítottak ki. Tallós hajdan a Pest felől Zsigárdon át Felsőmagyarországba vezető útvonalak egyik fontos pontja volt, mert erre jártak a sót szállító fuvarosok. A községben van posta, de távírója és vasúti állomása Diószeg.

Tárnok, magyar kisközség a Felső-Csallóközben. Házainak száma 52, róm. kath. vallású lakosaié 406. E község első nyomát 1275-ben találjuk, amikor IV. László király Onghai András fiainak, az Olgyaiak őseinek adományozza. 1345-ben Chuna Pál záloglevelében, 1355-ben pedig az Olgyaiak egyezséglevelében is említve van. Azután a Klarissza-apáczáké lett, s 1553-ban is még az óbudai apáczák birtokaként van feljegyezve. 1647-ben ismét az apáczáké, 1787-ben a kir. kincstáré. Később az Esterházyak, majd a Zichyek és a Baldácsyak, azután a Batthyányiak lettek az urai és most Pongrácz Frigyes grófnénak van itt birtoka. A községben csinos templom van, mely 1849-ben épült; 1902-ben megnagyobbították. Újabb időben alakult itt gazdakör és fogyasztási szövetkezet. A község postája Bácsfa, távírója Nagylég, vasúti állomása Nagypaka.

Tejfalu, dunamenti magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 153 házzal és 748, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. E községet már egy 1388-ból való oklevél említi. Legrégibb birtokosául a Gergeteghi családot ismerjük, mely még 1513-ban is szerepel. 1459-ben Mátyás király a Nándorfejérvárnál hősi halált halt Dugonich Titus fiának, Bertalannak adományozza. Ez időben Teu néven nevezik. Egy részét Ákosházi Sárkány Ambrus bírta zálogjogon. 1553-ban az Illyés család 9, a Laaki család 1, Kéthegyi Bernát 1, Csiba József 1 és Bejczy Ambrus 1 portát bír. 1787-ben az Illésházyaké. Későbbi nemesi birtokosai közül felemlítendők még a Tejfalussy, Sanka, Balassa, Laád, Lieszkovszky és a Krscsenics család. A mult század elején Milchdorf német neve is forgalomban volt. Ide tartozik Körtvélyes major és a Tejfalusi sziget. Temploma nincs a községnek; postája, távírója és vasúti állomása Somorja.

Terling, a Kis-Kárpátok alatt fekszik. Hajdan német község volt, ma pedig tótok a lakosai. Összesen 62 házzal és 341 ág. ev. h. vallású lakost 121számlál. E község hajdan Turna, Türne és Ternye néven Csukárddal egy falut alkotott. Első említése Bazin város 1256-ból való határleírásában fordul elő, azután a pozsonyi káptalannak 1294-ből való okiratában, melylyel Miklós fia Hune, Miklós fiainak Ábrahámnak és Izsáknak adományozza. A budai káptalannak 1347-iki okírata Terene néven már külön községként említi. 1553-ban Serédy Gáspáré, 1647-ben Osztrosich Mátyásé. Később a vöröskői uradalomhoz tartozott, de azután királyi birtok lett és 1754-ben Dejean János Antal kapta Mária Teréziától adományban. Ő építtette itt a kastélyt is, mely 1884-ben buchsteini Haase Gottlieb tulajdonába került, a ki az ódon épületet lebontatta és helyébe szép, emeletes kastélyt építtetett, mely ma, a hozzátartozó birtokkal együtt, Grosszner Samu tulajdona. A községnek nincs temploma. Postája, távírója és vasúti állomása Bazin.

Tonkháza, kisközség a Felső-Csallóközben, 29 házzal és 238 róm. kath. vallású magyar lakossal. Első birtokosa 1435-ben Tankházi Salamon. Mátyás királynak 1488 május 29-én kelt oklevelében Dankháza néven van említve. 1495-ben II. Ulászló csebi Pogány Péter pozsonyi ispánnak és alsóborsai Vízközi Andrásnak adományozza. 1496-ban is a Tankháziak a birtokosai és Tankházi Ábrahám is birtokát Illyés Mátyásnak és Györgynek hagyományozza. Két évvel később II. Ulászló a hűtlenségbe esett Zerhai Zerhass Márton és László birtokát szintén Illyés Györgynek és Mátyásnak adományozza. 1506-ban Verbőczi István is birtokosa. 1533-ban Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodnak itteni részeiken. 1540-ben az egyik Csorba-féle birtokot az Illésházyak nyerik. Az 1553-iki portális összeírásban e község neve Tenk-Háza alakban szerepel és birtokosai Illésházy Tamás és Csorba Farkas. Később az Illésházyak után a Batthyányiak is birtokosai lesznek és ezeknek a révén ma Pálffy Béla grófnak van itt nagyobb birtoka. A községnek nincs temploma. Postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása Szempcz. Ide tartoznak Csondor, Ménesakol és Vitté puszták és a Dunaszegi malomházak.

Torcs, a csallóközi vasútvonal mentén fekvő kisközség, 45 házzal és nagyobbrészben németajkú, római kath. vallású lakosokkal, kiknek száma 251, noha evangélikusok is vannak itt számosan. Szintén nagyon régi község, melyet 1230-ban Bökény comes leánya Angyalka, Chamának és fiának adományozott. 1294-ben Torch Miklós és Balázs 100 hold földjüket adják el. Ugyancsak a XIII. században Cseklészi Kozma elfoglalta, de Bökény comes fia ezt a birtokrészt a pozsonyi apáczáknak visszaadta. 1296-ban Vöröskővár 122tartozéka. A pápai tizedszedők jegyzékében Turcz alakban van említve. 1399-ben Kistorchi Péter fia György részére megjárják a helység határát. Az 1553-iki összeírásba Serédy Gáspár 3 és Mérey Mihály 4 portával van bejegyezve, 1647-ben egy része a Kerekes családé, másik része az éberhardi uradalomé; később özv. Maholányi Tamásné báróné is birtokosa, kinek a részét 1729-ben Pálffy János gróf magához váltja. 1787-ben az Illésházyaknak is van itt birtokuk. Ez időben még magyar községként szerepelt, de később már Takschendorf német nevével is találkozunk. Újabbkori birtokosai a Pálffyak és az Apponyiak. Egy úrilak is van a községben, mely azelőtt az Apponyiaké volt, de most Orth Jánosé. Postája Misérd, távírója Püspöki és vasúti állomása Csötörtök.

Torony, magyar kisközség, 25 házzal és 154 róm. kath. vallású lakossal. 1253-ban Csandal néven IV. Béla Tepuz fiának, Miklósnak adományozza. Ettől Jánoki Jakab vette meg és a pozsonyi káptalannak hagyományozta. 1292-ben már Tornyos-Csandal néven találjuk említeni, a mikor Benedek és rokonai, a pozsonyi káptalan előtt, itteni birtokuk egy része fölött intézkednek. Az 1553-iki portális öszeírásban már Thorony néven szerepel és benne csak a pozsonyi káptalan 8 portája adózik. Mindvégig a pozsonyi káptalan maradt az ura, ma azonban nincs nagyobb birtokosa. Postája Magyarbél, távírója és vasúti állomása Szempcz. Ide tartozik Sóvető puszta.

Tósnyárasd, a budapest-bécsi vasútvonal mentén fekszik. Magyar kisközség, 87 házzal és 667, róm. kath. vallású lakossal. A község postája Kajal, távírója és vasúti állomása pedig Galánta. Nyárasd neve már egy 1193-iki okiratban előfordul; de nem biztos, hogy ezt a Nyárasdot kell-e értenünk. Hogy ősrégi község, azt az a körülmény bizonyítja, hogy plébániája már 1307-ben megvolt. Ma fennálló kath. templomát állítólag a XVI. században építették. Az 1553-iki összeírásban Mérey Mihálynak itt 6 portája adózik és ekkor Tót-Nyárasd néven szerepelt. 1647-ben Balássy Zsuzsanna és Baranyay Tamás bírják. 1672-ben a törökök elpusztítják és 1690-ben is lakatlan praedium. Később Éberhard tartozékaként ugyancsak e néven van említve. Idővel a Batthyányiak lettek az urai és azután az Esterházyak. 1813-ban és 1894-ben a Vág áradásai okoztak nagy kárt a községben.

Tótgurab, a bazini patak mellett fekvő tót kisközség, 148 házzal és 985 róm. kath. vallású lakossal. Újabb morva telepítvény, mely csak Illésházy István országbírónak 1569-ből való nyilatkozatában szerepel először Tót-Ayszgrub néven. 1641-ben már a mai nevét viseli. 1647-ben Teörös Jánosé. Később földesurai a Pálffyak voltak. A mult század elején Salvisch-Weiszgrob néven is említve találjuk. A községházán 1620-ból való birtokkönyvet őriznek. A katholikus templom 1617-ben épült, a Szent-Anna kápolna 1790-ben, a Szent-Mária kápolna meg 1759-ben, de ezt 1898-ban újjáépítették. A községnek Bazin a postája, távírója és vasúti állomása.

Tótújfalu, tót kisközség, 66 házzal és 498 róm. kath. vallású lakossal. 1553-ban felerészben a nagyszombati apáczáké, felerészben meg a Földes családé. 1787-ben a Farkas családnak volt itt nagyobb birtoka. Újabbkori birtokosai a Pálffyak és a Zichyek voltak és most is a Pálffyaknak van itt nagyobb birtokuk. Ide tartoznak a Pálffy és a Zichy majorok. Azonkívűl Tótújfaluhoz tartozik Körtvélyes házcsoport. Mivel pedig a Körtvélyes nevű községről a XIII. század elejétől egész a XV. század végéig sokszor esik említés, szükségesnek tartjuk itt erről a Körtvélyesről megemlékezni. Régi okiratok szerint, akkoriban három Körtvélyes volt a vármegyében egymás közelében. Ma négy Körtvélyes-pusztát és az itt emltett házcsoportot ismerjük. Az egyik Körtvélyes-puszta Csölösztőhöz tartozik, a másik Felsőszelihez, a harmadik Nyékhez és a negyedik Tejfaluhoz; de nem tudjuk biztosan megállapítani, hogy az a Körtvélyes, melynek első nyomát 1243-ban IV. Béla egyik oklevelében találjuk, melyik volt. Az akkori három Körtvélyes közül az egyik nemesek kezén volt, a másik pozsonyi várföldként szerepel, míg a harmadik Kozma nevű várjobbágyot uralta. Ezutáni birtokosai egész 1477-ig, előfordulásuk sorrendjében a következők: Tiborczfy Tamás comes, Abaffy Aba comes, Devecsery Eymech fia Márton comes, trencséni Csák Máté, Pechfi Jakab, Csegefi Egyed, Putusfi Hench, Teenkfi Miklós, Gergelyfi Miklós, Nagy Miklós, Jench fia Jakab, Petőfi Mihály, Zavari János, Körtvélyesi András János és Jakab, Hety Lőrinczfi János és 123Magyarbéli Butya Miklós. E község az okiratokban Curtuelus néven szerepel, de 1426-ban Pammern német néven is. Körvélyes határában 1447-ben Jánosnemdeák nevű puszta is említve van, a Körtvélyesi család birtokaként, mely 1470-ben Sasvári Jánosé, hét évvel később pedig Jánosdeáké. Tótújfalu község postája Vedrőd, távírója pedig Cziffer.

Töböréte, magyar kisközség az Alsó-Csallóközben, 34 házzal és 166, nagyobbrészben róm. kaht. vallású lakossal. Azt hisszük, hogy e község neve alatt más, hajdan szereplő község neve rejlik, mert a lakosok közt elterjedt hagyomány szerint hajdan pallosjoga is volt, a mi bizonyára egyik régi birtokosára vonatkozik. Régi nemesi birtokosait nem ismerjük és ma sincs ilyen. Temploma sincs a községnek, melynek postája, távírója és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Tőkés, az Alsó-Csallóközben fekszik. Magyar kisközség, 237 róm. kath. vallású lakossal. Házainak száma 32. Első nyomát csak az 1553-iki portális összeírásban találjuk, a mikor Zomor Jánosnak 4 és Kondé Lázárnak 3 portája adózik. Később is a Kondé család volt az ura; ma Habermann Nándornénak van itt nagyobb birtoka. A községnek nincs temploma. Hozzá tartozik Kiserdő malomház. A posta, távíró és vasúti állomás Dunaszerdahely.

Tönye, magyar kisközség, nagyobbára ev. ref. vallású lakosokkal. Az Alsó-Csallóközben fekszik, 65 házzal és 372 lakossal. E községet 1261 óta találjuk említve. Thon és Thunog néven szerepelt, 1381-ben pedig Teu és Tinye néven, a bősi levéltár egyik oklevele meg Tonye néven nevezi. 1553-ban a nyúlszigeti, 1647-ben a pozsonyi apáczáké, 1787-ben a királyi kincstáré, később az Amadék birtoka, majd a Batthyányiaké lett. Ma Pálffy Béláné, szül. Batthyány Blanka grófnőnek van itt nagyobb birtoka. Ősi templomát a Pázmány-féle jegyzék is a régik között említi, ma azonban a községben semmiféle templom nincs. A község postája Alistál, távíró-hivatala és vasúti állomása pedig Felistál-Nyárasd. Ide tartoznak Tönye puszta és Papsziget major.

Újhelyjóka, felsőcsallóközi mayar kisközség, 57 házzal és 391 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Jókához tartozott és csak az 1553-iki portális összeírásban találjuk Jóka-Újhely néven az óbudai apáczák birtokaként 12 portával említve. 1647-ben a pozsonyi apáczáké, 1787-ben a vallásalapé. Későbbi birtokosai az Esterházyak és még a mult század elején is az övék, s a helység még ekkor is Jóka-Újhely néven szerepel. Azután a Zichyek és Batthyányiak lettek a birtokosai; ma Pálffy Béláné grófné bírja. A községnek nincs temploma. Ide tartozik a Nagyzátonyi malomház és Őralja major. A község postája Nagyjóka, távírója és vasúti állomása pedig Szempcz.

Uszor, magyar kisközség a Csallóközben, róm. kath. vallású lakosokkal, kiknek száma 279, a házainak száma meg 37. Szintén régi község, mely 1282-ben a pozsonyi káptalan egyik oklevelében Uzur néven van említve. Öt évvel később Uzor Benedek fia Pál, pozsonyi kanonok, itteni birtokrészét a pozsonyi Szent Salvator-egyháznak adományozza. 1339-ban Uzori Döme ispán nevében is említve találjuk, 1380-ban pedig Benedictus de Uzor királyi ember nevében. A XVI. század első felében Zalay János és besei Farkas Ignácznak birtoka. A XVI. század közepéről való öszeírásban csak Farkas Ignácz adózik itt 7 1/2 portája. 1647-ben Forgách Jánosné, 1787-ben a Bittó és a Naszvady családok birták. Később németeket telepítettek ide és ekkor Austern német nevével is találkozunk; de ismét visszamagyarosodott és a mult század elején a Naszvady és az Udvarnoky örökösök, u. m. a Bittó, Petőcz és a Sárkány családok voltak a nemesi birtokosai. Ide tartozik Fakó puszta is, mely már az Olgyaiaknak 1355-iki egyezséglevelében szerepel. Később az Esterházyak lettek az urai. A községben ma Pongrácz Frigyesné grófnőnek van nagyobb birtoka. A lakosok gazdakört tartanak fenn. A községben csak kápolna van, mely 1883-ban épült, holott egyháza már 1390-ben említve van és a Pázmány-féle jegyzékben is a régiek között szerepel. A határban ásás közben nagyon sok csontvázat találnak, melyek tömegesen fordulnak elő. A lakosok azt hiszik, hogy valamely harczban elesettek maradványai. Erre azonban történeti adatok nincsenek. A község postája Somorja, távírója és vasúti állomása Somorja-Uszor.

Vága, a Mátyusföldön fekvő nagyközség, 323 házzal és 2115 róm. kath. vallású lakossal. Régi érseki birtok, mely 1326-ban, a mikor Gyarmati Gergely az esztergomi érsekségnek adományozta, már a mai nevén szerepel. Az 1553-iki portális összeírásba Vaaga alakban 28 portával van felvéve. Hajdan tót község volt, de idővel megmagyarosodott. Ma is a herczegprimásnak van itt nagyobb birtoka. A lakosok között elterjedt hagyomány szerint e községet három, Erdélyből ide menekült, magyar halászcsalád alapította, u. m. a Nagy-Józsa, a Puskás és a Szabó családok. A török világban az ellenséges csapatok keményen megsarczolták a lakosokat. Kath. temploma 1778-ban épült. 1825-ben nagy tűzvész pusztított a községben. Ide tartozik Várrét puszta; neve bizonyára történeti jelentőséggel bír. A községnek, habár nagyközség, nincs postája; ugyanis utolsó postája Vágszerdahely, távírója és vasúti állomása Szered.

Vágszerdahely, a Mátyusföld határán fekvő nagyközség. Házainak száma 211, lakosainak száma meg 1308, kik legnagyobb részben róm. kath. vallású tótok. Ez is az esztergomi érsekség ősi birtoka, mely mint ilyen már 1355-ben szerepel. Az 1553-iki portális összeírásba 22 portája van felvéve. Mindvégig az érsekséget uralta. 1665-83 között a törökök teljesen feldúlták. 1848-ban az átvonuló osztrák csapatoktól sokat szenvedett és benne a Vág áradásai is sok kárt okoztak. Lakosai a szék-, kosár- és a kocsikas-fonást háziiparszerűleg űzik. Katholikus temploma ősrégi, de a gyakori átalakítások kiforgatták eredeti alakjából. Ide tartozik Rény puszta. A községben van posta, de távíróhivatala és vasúti állomása Szered.

Vajasvatta, csallóközi magyar kisközség, mindössze 25 házzal és 165 lakossal, a kik mind róm. katholikusok. Hajdan a nagyszombati Klarisszák birtoka volt, de az 1553-iki portális összeírásban a budai apáczák szerepelnek birtokosokként 6 portával. Később ismét a Klarisszáké lett, 1787-ben a vallásalapé, majd idővel az Esterházyak tulajdonába került, míg most Pálffy Béla grófnak van itt nagyobb birtoka. Temploma nincs a községnek, melynek postája és távírója Nagymagyar, a vasúti állomása pedig Szempcz.

Vajka, kisközség a Felső-Csallóközben, 194 házzal és 1184 róm. kath. vallású magyar lakossal. Körjegyzőségi székhely. E község már 1186-ban előfordul, a mikor a pozsonyi vár tartozéka volt. Ez évtől kezdve mint a főpapi praediális nemesek és az érsekség főszéke szerepel. Régi székháza még ma is fennáll, de már teljesen átalakítva. A helybeli lakosok között elterjedt hagyomány szerint e község állítólag Géza király fiától: Vajktól vagyis Szent Istvántól kapta nevét, sőt maga a szent király is itt lakott volna. Az esztergomi érsekség csallóközi egyházi nemeseinek e széke III. Bélától kapta szabadalmait és a vármegyétől független külön törvényhatóságot alkotva, egészen 1848-ig fennállott. 1345-ig Vajkay Mihály és Thomas de Weyka nevében is említve van. Mai nagyobb birtokosai Burián Pálné, Molnár László és Becker János. Molnár László őrzi az érseki nemesek régi és érdekes levéltárát is. Hogy e község ősidők óta megült hely, bizonyítják a határában talált pogánykori és népvándorláskori leletek is. A Duna áradásai már többizben tetemes kárt okoztak a lakosoknak; 1858-ban pedig nagy tűzvész dúlt itt. Ősi temploma már rég elpusztult és újabb templomát 1805-ben építették. Ide tartoznak Vajkasziget és Csente puszta. Ez utóbbi helyen nagyobb úrilak áll, melyet 1705-ben Stipsich György épített, és ez ma a Molnár Lászlóé. Vajkaszigetet az anyaközségtől a Duna választja el és ennek jobb partján fekszik. Itt a lakosok száma oly nagy, hogy már 1883 óta szép állami népiskolája van 80-90 tanköteles gyermekkel. 1886-ban pedig Czikollasziget elnevezésével postahivatalt kapott, míg 1895 óta az összes dunai szigetek csoportosításával önálló anyakönyvi hivatala is van. Vajkaszigeten van Burián Pálné birtokának nagy része, a gazdasági épületekkel és lakóházzal, továbbá Becker János birtoka csinos úrilakkal. Hajdan a lakosok a Duna fövenyéből aranyat is mostak. A községnek van postája, távírója Nagylég, vasúti állomása pedig Nagypaka.

Valtasúr, vágvölgyi tót kisközség, 85 házzal és 539 róm. kath. vallású lakossal. A Súr nevű községekről már megemlékeztünk. Valtasúr sorsa leginkább Nagysúréval függ össze. Az itt elterjedt hagyomány szerint e községet Súr vezér alapította és egyik fia után nevezte el Valtának. Birtokosai 125az Esterházyak voltak. Temploma nincs a községnek. Postája Nagysúr, távírója pedig Szered.

Vámosfalu, csallóközi magyar kisközség. 104 házát, 693 róm. kath. vallású lakos lakja. E község 1268-ban már szerepel. A pápai tizedszedők lajstroma Wamus alakban említi. Az 1553-iki portális összeírásban Serédy Gáspár 4 és Mérey Mihály 3 portával szerepel. Később a Pálffyak lettek az urai és most id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. Plébániáját már Pázmány is a régiek között említi. Mostani kápolnája 1775-ben épült. 1683 febr. 23-án 300 török rohanta meg és rabolta ki a községet, 104 lakosát pedig rabságba hurczolta. Ide tartozik Göbölmező puszta és két erdészlak. Postája Vásárút, távírója Albár.

Várkony, kisközség az Alsó-Csallóközben, 85 házzal és 803, róm. kath. vallású lakossal. Ősi kun telep, mely 1015-ben már említve van. A várkonyi Amade család törzshelye, melynek itt, a hagyomány szerint, várkastélya is volt, de ennek nyoma már végkép eltünt. A XVI. században városi szabadalmai voltak. Az 1553-iki portális összeírásban 15 portája van felvéve. A mult század elején Amade Tádé grófot uralta, kinek itt híres tehenészete és fáczánosa volt. Ma ikvai Pfeifer Mátyásnak van itt nagyobb birtoka, szeszgyára és gőzmalma. A község Malomhely és Kőhíd nevű dűlői azt bizonyítják, hogy hajdan a Dunának egyik ága itt folyt; ma ugyanis a község közelében nincs víz. Plébániája 1308-ban már említve van és ebből az időből látszik származni korai gót stilű temploma is. Ide tartoznak Bendő és Malomhely puszták és a Csére major. A lakosok fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája Csallóköz-Nyék, távírója Bős és vasúti állomása Dunaszerdahely.

Varrasúr, vágvölgyi tót kisközség, 66 házzal 487 róm. kath. vallású lakossal. Története a többi Súr nevű községével azonos. E községről is ugyanaz a hagyomány, hogy Súr vezérnek Varra nevű fia alapította. Földesurai az Esterházyak voltak. A községnek nincs temploma, ezt egyszerű kápolna helyettesíti, mely 1884-ben épült. Postája Nagysúr, távírója és vasúti állomása Szered. Ide tartozik Licz és a Vágontúli major.

Vásárút, magyar kisközség az Alsó-Csallóközben, körjegyzőségi székhely, 197 házzal és 1589 róm. kath. vallású lakossal, holott a megelőző népszámlálás alkalmával a lakosok száma csak 1387 volt s így e nagy számbeli emelkedés méltán feltűnik. E község már 1235-ben felmerűl. A pozsonyi prépostság és káptalan ősi birtoka, kiket azonban a XVI. század elején a Bazini és Szentgyörgyi grófok a nyugodt birtoklásban háborgattak, mert 1507-ben Miklós prépost és a káptalan II. Ulászló előtt panaszt emelnek elleneük hatalmaskodásuk miatt. A XVI. század közepén végbement portális összeírás 36 portáról számol be. A mult század elején marhavásárai messze vidéken híresek voltak. Ma a pozsonyi káptalannak van itt nagyobb birtoka és Popper Emil káptalani bérlőnek szeszgyára és finomítója. Ősi temploma fából volt építve, de ezt a Duna elsodorta. Helyébe 1668-72 között új templom épült, mely azonban 1757-ben a mainak adott helyet, melyet - mint azt a templomon látható fölirat bizonyítja - Batthyány József pozsonyi prépost építtetett. Ide tartoznak Csanád, Sziget és Szihony majorok, Szilágyi malom és Vöröstőke erdészlak. A község a mult században többizben volt nagyobb tűzesetek színhelye, 1903-ban pedig az árvíz okozott a lakosoknak tetemes kárt. A községben van postahivatal; távíróhivatala Albár.

Vedrőd, kisközség a mátyusföldi síkságon, körjegyzőségi székhely, 153 házzal és 1150 róm. kath. vallású lakossal. Ősi község, melyet Kálmán király 1113-ban, a zobori apátság alapító-oklevelében, Castrenses de villa Wedrad néven említi s így már akkor a pozsonyi várszolgák lakóhelye volt. 1249-ben IV. Béla egyik oklevelében Wedered néven van említve. 1279-ben Menoldfi Vörös Ábrahám mester elcseréli Aba comes más birtokáért. Az 1553-iki portális összeírásban már a győri püspök, 1647-ben Baranyay Tamás szerepel birtokosául. Innen veszi előnevét a Zichy grófok vedrődi ága. A XVIII. század első felében Zichy Ferencz gróf győri püspök volt az ura, utána id. Zichy Ferencz gróf, a ki a vedrődi ágat alapította. Az uradalom jelenlegi tulajdonosa Zichy József gróf, kinek itt nagyszabású kastélya van, mely a vármegye egyik legszebb és legérdekesebb parkjában áll. Az uradalomhoz 126terjedelmes mintagazdaság, ménes és országos hírű faiskola és gyümölcskertészet tartozik. A kastély, a hagyomány szerint, hajdan állítólag a templáriusoké volt. Földszinti helyiségeinek boltozatai mindenesetre nagyon régi korra utalnak. Id. Zichy Ferencz gróf építtette föl és alakíttatta át az épületet és vetette meg a 150 holdas nagyszerű park alapját, a mint azt a parkban álló hatalmas obeliszk felirata is bizonyítja. E parkról egy 1797-ben Lipcsében megjelent "Taschenbuch für Gartenfreunde" czímű munka is nagy dícsérettel emlékszik meg. A kastélyban kiváló műérzékkel összeválogatott, nagybecsű műtárgyak vannak, melyeket nagyobbrészt id. Zichy Ferencz gróf a XVIII. század 70-es éveiben Franczia-, Német- és Olaszországban, valamint Hollandiában tett utazásai alkalmával szerzett össze. E gyűjteményt hasonló nevű fia és unokája, valamint dédunokája, Zichy József gróf, a mostani birtokos, tetemesen bővítették. A fölszinten jobbra egy Louis quinze-stilű szobában a Miksa császártól és nejétől ajándékozott, őket magukat ábrázoló, olajfestésű arczképek láthatók. A második szobában számos nagybecsű japán porczellán- és bronz-tárgy, közöttük 45 különféle gyertyatartó és gyönyörű nagy vázák, melyeket mostani tulajdonosuk maga hozott Japánból. A harmadik szobában remekmívű berakott ajtó, egy eredeti Tintoretto, Van der Helet, továbbá értékes szekrények és egy bot, melyet tulajdonosa a sziámi császártól kapott és ennek gyémánt-monogrammjával van ellátva. Az emeleten levő könyvtárban 10-12,000 kötet könyv van elhelyezve, melyeknek nagyobb része franczia történelmi munka, memoirok, utazások, földirati művek, továbbá sok magyar történelmi és földleírási munka. E mellett van a dolgozószoba, számos eredeti régi festménynyel, egy 98 alakkal diszített és szicziliai diófagyökérből faragott szekrénynyel. Látható itt egy, a Szent Márk templomból származó mozaikfej is, továbbá egy dombormű Fischer Pétertől és Deák Ferencz arczképe Barabástól. A hálószobát remek berakott szekrények és régi, híres mesterektől származó képek díszítik. A nagyterem fődísze az a vert ezüstből készült 17 remek relief-kép, melyeket augsburgi ötvösművesek a XVI. és a XVII. században készítettek. Itt van Zichy Ferencz gróf arczképe Blaastól; továbbá remekművű berakott szekrények, hollandi, olasz, német, indus, japán, kinai dobozok, olasz renaissaince-szekrény, ébenfa és elefántcsont berakással, érdekes régi herendi porczellánváza, egy páduai, egy karthausi és egy olasz szekrény ébenfa-, gyöngyház- és teknőscsont-kirakással, számos érdekes, régi festmény, két régi remekmívű, óriási velenczei csillár, régi német szekrények márványlapokkal kirakva, öt váza, melyek Pompadour asszony lakásából származnak egy régi milanói asztal és tükör, a Visconti czímerrel díszített, csontbetétes olasz ébenfaszekrény, egy remek Boul-óra, ékkövekkel kirakott és bronzalakokkal díszített XVI. századbeli szekrény és egy római mozaikasztal; a falakat pedig szebbnél-szebb régi festmények díszítik. A kisebb szalonban inkrusztált, selyemvirágokkal díszített és unikumszámba menő, nyolcz-szárnyú kinai lakk-ellenző van elhelyezve, továbbá XV-XVI. századbeli elefántcsontmunkák és ugyanilyen kehely a ravennai katakombákból a kereszténység első századaiból, mely Lonovics érsek ajándékából került a családhoz. Gyönyörű porczellángyűjtemény, a leghíresebb régi gyárakból, berakott szekrények, kinai kőfigurák, kinai bútorok és a falakon több festmény, régi híres mesterektől. Az u. n. kinai szalon valódi kinai tapettákkal van bevonva és eredeti kinai bútorokkal berendezve. Itt számos kinai zománcz és porczellán látható, az előbbihez hasonló lakk-ellenző, kinai népmondákkal, mely ellenzőt I. Napoleon ajándékozta a Melzi herczegnek, kinek unokájától Zichy Ferencz kapta. Ez a lakk-ellenző 12 szárnyú és a visszája tájképeket ábrázol. A grófkisasszony írószobájában egy meisseni service látható, mely Mária Krisztina ajándéka, továbbá egy indus és egy velenczei szekrény és értékes festmények mellett 17 miniatur, végre érem-, medaillon- és pecsétnyomó-gyűjtemény. A vendégszobák is mind régi, érdekes bútorokkal vannak berendezve. Az egyikben 68 különféle régi rézmetszet van, melyek mind Pozsony városát ábrázolják, továbbá régi gauche-festmények és Zichy Ferencz grófnak és családjának az 1809. évi nemesi felkelés idejéből való 10 képe. Egy másik szobában régi mesterek festményei, remek faragott ágy, 1700-ból való dombormű és különféle márványokkal kirakott szekrény látható. Egy kisebb kabinetben régi magyar fayence-ok vannak elhelyezve. Az u. n. keleti szobában 127Miksa császár nyerge látható, továbbá régi vadászfegyverek, régi japán fegyverek, cloisonné-tárgyak és több megkapó festmény. Az ebédlőben 680 drb rendkívül érdekes és becses japáni és kinai porczellán van elhelyezve, a tálaló szobában pedig két eredeti urbinói fayence, régi korsók, tálak és vázák, régi rhodusi és mór tányérok. A felső étterem falait családi képek díszítik. Van itt 107 drb. régi japáni és kinai edény és egy pekingi váza, mely a XIV. századból való. A lépcsőház japán bronzokkal és edényekkel van díszítve. A kastély kápolnájában régi fafaragványok vannak, Dürer iskolájából származó képek, famozaikok, az oltáron elefántcsontból készült gyönyörű feszület, mely Fenelon franczia érsek ajándéka; XIV. és XV. századbeli régi festmények, ezenkívül Szent Gellért, Szent István, Szent László és Szent Erzsébet szobrai. A községhez tartoznak Józsi és Klára majorok. A községben van posta és távíró, de vasúti állomása Cziffer vagy Diószeg.

Vereknye, kisközség a Felső-Csallóközben, 67 házzal és 599 róm. kath. vallású magyar lakossal. Ősrégi község, mely 1290-ben Verekene néven van említve. 1301-ben Petrus de Verekne pozsonymegyei szolgabíró. Német nevét, Vretendorf alakban, Zsigmond királynak 1410-iki oklevele említi. 1373-ban Vereknyei Lőrincz itteni birtokrészét, a Csalló folyón szedett vámmal együtt, Szentgyörgyi Péter fia Jánosnak adja záloga. Öt évvel később az itteni rév is említve van. 1356-ban Treufenkes István pozsonyi polgár leánya Klára, Vereknyei Péter özvegye, a maga birtokrészét Jakab pozsonyi bírónak zálogosítja el, de azután örök áron eladja neki. 1385-ben Monostori Berzethe Miklós elzálogosítja itteni birtokrészét. 1392-ben Zsigmond király Pozsony városának adományozza az itteni királyi birtokrészt. 1410-ben özvegy Monostori Berzethe Miklósné férjhez menvén Gwelb Jánoshoz, itteni birtokrészét ő rá átiratta. 1430-ban Zsigmond király Peilimanew János tüzérmestert és családját zálogjog czímén vezetteti be valamely itteni birtokrészbe. 1453 előtt Rozgonyi György és fia Sebestyén, erőszakosan foglalták el a vereknyei királyi birtokot. 1281490-ben Czobor Imre várat építtet ide, melyet azonban Beatrix királyné leromboltat. 1492-ben az itteni királyi birtokot II. Ulászló elzálogosítja a Szentgyörgyi és Bazini grófoknak. A birtok kihaltukig kezökben maradt és az újabb korban a Pálffyak tulajdonába jutott. Ez időben Fragendorf német neve is van a helységnek, mert lakosai ekkor németek voltak, de azóta megmagyarosodtak. A mult században a Draskóczyaknak is volt itt birtokuk, de most a gróf Pálffy-szeniorátus bírja. A vereknyei híd az 1683-ik hadjárat alatt elpusztult. 1764-ben építtették fel újra, de négy évvel később az árvíz ezt is elsodorta. Később újra felépítették. E község határában feküdt hajdan Myr község is, mely már 1290-ben szerepel, a mikor III. Endre Herczel fiait e birtokban megerősíti. Ősi temploma már elpusztult és új temploma 1879-ben épült. A község mellett van vasúti állomás, de postája és távíróhivatala Pozsony-Püspöki. Ide tartozik Kőmajor és Porsony puszta, Pálffy major és Révház.

Vezekény, magyar nagyközség, melynek 164 háza és 945 róm. kath. vallású lakosa van. Első nyomát a pápai tizedszedők jegyzékében találjuk, a hol Vesequenh alakban van említve. Az 1553-iki portális összeírásban Báthori András 4 1/2 és a borostyánkői urak ugyanannyi portával szerepelnek. 1647-ben özv. Thurzó Mihályné bírja. Többet nem tudunk róla, legföljebb azt, hogy az újabb korban az Esterházyak lettek az urai és most is Esterházy Mihály grófnak van itt nagyobb birtoka. 1678-ban a pestis pusztította lakosait. A katholikus templom 1718-ban épült, de 1778-ban kibővítették. A községben van posta, de távírója és vasúti állomása Diószeg. Ide tartozik a Tállosi téglaház.

Vistuk, tót kisközség, 186 házzal és 1228 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Vöröskővár tartozéka volt, s neve az idők folyamán az oklevelekben számos változatban van említve, u. m. Vistdoch, Wysta, Kis-Vistok, Wischdorf, Wyschwk, Vista, Kusvista, Kis-Vista, sőt a pápai tizedjegyzék Bista-ra elferdíti nevét. A többi vöröskői várbirtokok sorsában osztozott. Az uradalomnak a XVI. században itt két halastava volt. Ekkoriban mindössze 10 házat számlált; a század második felében Illésházy István gróf nádor horvátokat telepített ide. 1705-ben, a pudmericzi csata alkalmával felégették. Plébániája 1390-ben már fennállott. Mai temploma azonban 1798-ban épült. Az egyház birtokában ezüstből vert nevezetes gótikus szentségmutató van. A mult század 60-as és 70-es éveiben több izben nagy tűz pusztította. Lakosai között sok a varga, a szabó és a takács; asszonyaik himzéssel és csipkeveréssel foglalkoznak. A község szomszédságában a XIII. század végén Kisfalu nevű község szerepel, szintén a vöröskői vár tartozékaként, melyet Tiborczfi Péter comes Lőrinczfi nevű szolgájának adományozott. Ez a Kisfalu lett állítólag később a többször említett Kisvista, mely a XVI. században megszünt. A község újabbkori birtokosai a Pálffyak és most id. Pálffy János grófnak és Pálffy István grófnak van itt nagyobb birtoka. A község postája és vasúti állomása Báhony, távírója pedig Modor-Senkvicz. Ide tartoznak Fajdal és Szilárd puszták.

Vízkelet, mátyusföldi magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 141 házzal és 1138 róm. kath. vallású lakossal. E községet már 1297-ben említik az egykorú okiratok, a mikor III. Endre Bogár fia Márton comesnek adományozza. Ez időben, Wyzkeleth alakban, már mai nevén szerepel és pozsonyi várföld volt. A pápai tizedszedők jegyzékébe Vizquelt eltorzított alakban van feljegyezve. 1411-ben Berencsi Gergelyfi István, Kürti Békefi János és Kiskürti Mihályfi Jakab ellenében e birtokra igényt tart. A XV. században már a Vizkeleti család is szerepel birtokosául. 1553-ban Báthori András és özv. Bernstein Jánosné a tulajdonosa. Ez a birtokrész a XVI. század vége felé a Thurzóké lett, kikről az Esterházyak birtokába jutott, de 1656-ban Majláth Miklós, 1674-ben zálogjogon Lindvay Márton és a XVIII. században a Somogyiak is birtokosai voltak, sőt kisebb nemesi birtokosai között a Jurovics, Székely és a Prányik családok is szerepeltek. 1782-ben Liskovics József tekintélyes polgár szegényalapítványt tett itt. 1763-ban földrengés volt a községben, 1832-ben pedig tűz pusztította el nagyobb részét. Van benne régi úrilak is, mely Németh János tulajdona. Temploma nincs. Saját postája van, de távírója és vasúti állomása Diószeg. Ide tartozik Dunaeve és a Zúgói major, továbbá a Szigeti tanya és malom.

Vök, magyar kisközség a Csallóközben 31 házzal és 213 róm. kath. vallású lakossal. A pozsonyi prépostság és káptalan ősi birtoka, melyet már IV. Béla királytól kaptak. 1277-ben IV. László oklevelében Velk néven szerepel. 1292-ben egy másik birtokosa merül föl, Völki Miklósban. A pápai tizedszedők jegyzékében Vek alakban van említve. 1484-ben Nagyvelk néven a pozsonyi káptalan jobbágyainak lakóhelyeként szerepel. Az 1553-iki összeírásba Weök alakban 12 portával van felvéve. Egyik részének később a Pálffyak lettek az urai és ma is id. Pálffy János grófnak és a pozsonyi társas-káptalannak van itt nagyobb birtoka. Temploma nincs; postája és távírója Fél, vasúti állomása Csötörtök.

Zavar, vágvölgyi tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 103 házzal és 989, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. E község hajdan a pozsonyi várnépek földje volt, s 1255-ben Dionisius de Zovvor nevében szerepel, 1256-ban pedig Benke de Zouar nevében; egy 1268-ból való okirat meg Souor alakban említi. 1290-ben az Aba és a Bacsák család a birtokosa, de Bacha comes fia Mihály már 1292-ben a maga birtokát a nagyszombati apáczáknak hagyományozza. 1322-ben a Zavari családot uralja. A XV. században Zsigmond király Majthényi Gergelynek adományozza. Az 1553-iki összeírás szerint Zavary Kristófnak 10, a Majthényiaknak 15 és Terjék Kristófnak 4 portája adózik itten. A XVII. században a Hortis család, s 1669 előtt Babocsay Ferencz is birtokosa. Ez évben Dvornikovich Miklós is kap itt I. Lipóttól adományt. 1676-ban a vármegye itteni birtokát Mórocz István alispánnak, itteni házát pedig 1679-ben Pálffy Miklós gróf főispánnak ajándékozta. Újabbkori birtokosai a Majláth családon kívül a Kmoskó, Prileszky, Horváth, Okolicsányi, Bacsák, Hrabovszky, Bory, Buzinkay, Rudnyánszky, Sipeky és más nemesi birtokosok. Jelenleg Majláth György grófnak van itt nagyobb birtoka és szép kastélya, melyet a tulajdonos gróf nagyatyja a mult század elején építtetett, de 1894-ben megnagyobbították. Itt van a gróf Majláth család sírboltja is, melyben Majláth György, a néhai országbíró nyugszik. Van itt leányiskolával összekötött zárda, melyet az országbíró özvegye, szül. Prandau Stefánia bárónő 1887-ben alapított, továbbá a lakosokra nézve nagyon hasznos himzőiskola. Még a nagyszombati apáczák idejéből régi épület áll fenn, mely lakóhelyük, még előbb pedig Pálos kolostor volt. A község plébániája már a XIII. században fennállott és mai temploma is a régiség nyomait viseli magán. Ide tartoznak a 130Majláth és Majer majorok. A községnek van saját postája. Távírója Lócz-Bresztovány, vasúti állomása Keresztúr-Apaj.

Závod, a morvavölgyi vasútvonal mentén fekszik. Tót nagyközség, 363 házzal s 1896 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan az éleskői uradalomhoz tartozott és a többi várbirtokok sorsában osztozott. Újabbkori birtokosai a Batthyányiak és a Zichyek voltak s ezek nyomában következett Hirsch Mór báró; ma Hohenlohe herczegnek van itt nagyobb birtoka. A községben két katholikus templom van, melyek közül a régibb 1450 körül, az újabb pedig 1897-ben épült. Ide tartoznak a Berger, Sisolák és Weisz telepek és Pricsné major. A községnek van saját postája, de távirója és vasúti állomása Nagylévárd.

Zohor, morvavölgyi tót nagyközség, 474 házzal és 2590 róm. kath. vallású lakossal. Minden jel arra mutat, hogy XVI. századbeli telepítés, melynek első nyomára csak az 1553-ik portális összeírásban találunk, a mikor Serédy Gáspárnak itt 34 portája adózik. 1782-ben Pálffy Lipót gróf volt a földesura. Később a Pálffy-Daun család birokába került és 1868-ban ettől vette meg Károlyi Alajos gróf, kinek fia ma is bírja. Régi temploma elpusztult és helyébe 1898-ban az új templom épült. Az egyház a XVII. századból származó remekmívű, aranyhimzésű misemondó ruhát őriz. A községben van posta, távíró és vasúti állomás. Ide tartoznak Macsejkovich és Ondrejka puszták és Gerandik major.

Zoncz, magyar kisközség a Feketevíz és a Kisduna között, 37 házzal és 233 lakossal, a kik róm. kath. vallásúak. Hajdan pozsonyi várbirtok volt, melyet II. Lajos király 1524-ben e várbirtokok közül kivett és a gellei érseki székhez csatolt. 1553-ban királyi birtok. Lakosai tótok voltak. Ujabb korban birtokosai a Pálffyak lettek és ma is a gróf Pálffy-szeniorátusnak van itt nagyobb birtoka. A községen kívül kápolna áll, mely 1833-ban épült. Ide tartozik Sóvető puszta. A község postája Magyarbél, távírója és vasúti állomása Szempcz.

Zsigárd, mátyusföldi nagyközség, 516 házzal és 2818, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. E község hajdan nem a mai helyén, hanem a Faluhely nevű dűlőn állott s a török világban elpusztult. A Zsigárdy család ősi fészke, melyet állítólag Róbert Károlytól kaptak, de a reformáczió alatt elveszítettek, a mikor az esztergomi érsekségé lett. Az 1553-iki portális összeírásban már az érsekség szerepel birtokosául 8 portával. AXVII. század végén részben a szobi Szalay család kezén volt. Ma az érsekségnek van itt nagyobb birtoka. A községben van katholikus és református templom. A katholikus templomot Esterházy Imre gróf érsek 1728-ban építtette, míg a református templom 1833-ban épült. 1848 június 16-án a községben ütközet volt. A peredi csata alkalmával, a mikor a seregek a községen átvonultak, felgyújtották. 1813-ban árvíz pusztította el. 1852-ben, 53-ban, 76-ban, 88-ban és 94-ben szintén volt árvíz, melyek azonban csak kisebb károkat okoztak. A katholikus templom tornyának falán egy ágyúgolyó látható, mely a lakosok állítása szerint a peredi csata alkalmával lövetett oda. A lakosok polgári olvasókört és ipartársulatot tartanak fenn. Ide tartozik Érsek-major. Határában hajdan Berren nevű község állott, mely már a XII. században említve van, de azután nyoma vész. A községnek van saját postája, de távírója és vasúti állomása Vágselye.