« A VÁRMEGYE TERMÉSZETI VISZONYAI, BÁNYÁSZATA ÉS KOHÁSZATA. Irta Nyilas István, Szellemy Geyza, Oblatek Béla. KEZDŐLAP

Szatmár vármegye

Tartalomjegyzék

SZATMÁR VÁRMEGYE KÖZSÉGEI. Vende Aladár. »

26AZ ECSEDI LÁP.
Irta Berey József
Az az óriási kolosszus, mely évszázadokon keresztül reáfeküdt a vármegye testére: az ecsedi láp ma már kihalt, élettelen.
Míg élt, keveset tudtunk róla, azt is a képzelet színesítette ki; midőn meghalt, ime jobban ismerjük, mint életében.
A láp fekvése és területe.
A geológia a láppal csak az újabb időben foglalkozott, a mikor kiszáradt területén kutathatott. E kutatásoknak köszönhetjük, hogy a láp-alakulás problémája tisztán áll előttünk és így tudjuk, hogy az ecsedi láp a Szamos folyó balpartja feltöltése és a Kraszna folyó ráterelődése következtében keletkezett. Megalakúlt az óriási medencze, fenekén alluviális kék és sárga agyaggal, mely a vizet át nem eresztette. Készen állott a síkláp és csak idő kérdése volt a lápi tőzeg. Mennyi időbe került, míg a néhol két méternél vastagabb tőzegréteg; keletkezett, gyaníthatjuk abból, hogy őseink ezer évvel ezelőtt már itt találták a lápot és annak egyik kimagasló részén, Nagyecsed közelében, Sárvárt. Földrajzi helyzete nem változott, csak terjedelme csappant meg vagy növekedett a belezúduló víz arányában. A vármegye nyugati részén, a Szamos balpartján terült el, szélein a következő községekkel: dél felől Kaplony, Domahida, Kismajtény (régi); kelet felől: Szamosdob, Csengerbagos, Csengerujfalu, Ura, Tyukod, Porcsalma; éjszak felől: Ököritó, Győrtelek, Kocsord, Mátészalka; nyugat felől: Nyircsaholy, Nagyecsed, Mérk, Börvely, Kálmánd.
Általános neve volt ecsedi láp. Éjszaki részét, mely Mátészalka, Kocsord, Győrtelek és Nagyecsed között terült el: kis láp-nak, a többi részt nagy láp-nak is nevezték. A nagy láp egyes részeinek is különféle neve volt, így pl. Urai, Tyukodi láp, Ördöngős, Csicsor, Beked, Pinczés, Debreczeni láp stb.
A régebbi terület-meghatározás inkább hozzávetőleges, mint pontos. Szélességét becsülték 2-3 mértföldre, hosszát 7-8-ra, területét 4-8 -mfdre. Leghitelesebbnek látszik Mikovinyi Sámuel 1730. évi mérése. 1780-ban Borsitzky Pál is megmérte a lápot és annak területét 6.58 -mértföldre, vagyis 63,035 kat. holdra teszi; a szélessége akkor 8,200, hossza 30,655 öl volt; de egyetlen tekintet a Borsitzky térképére meggyőz arról, hogy a felmérés nem lehetett pontos. A legutóbb megállapított terület 432 km2, azaz 8.6 -mföld.
A láp a néphitben.
Régebben a lápot inkább képzelték, mint ismerték; a mi természetes is, mert járhatatlan lévén, a kutató előtt csak egyes részek voltak megközelíthetők. A képzelet azután csudálatosan borzalmas képet alkotott róla. Megnépesítette sárkány-kígyókkal. Igy a kihalt, híres Báthoryak czímerében levő három sárkányfogról, körítve a farkát rágó sárkány-kígyóval, azt hitték, hogy egyik ős (Bátor Opos) az ecsedi lápban lakó kártékony sárkányt megölvén, innen nyerte czímerét. A családi ereklyék között II. Rákóczi Ferencz látta is a buzogányt, melylyel a sárkány megöletett, de megjegyzi róla, "hogy e fegyver kicsinysége igen kétségessé teszi a hagyományt".
A sárkány-kígyókról való hiedelem mindvégig fentartotta magát. A múlt század végén is akadt lápotjáró pákász, ki teljes meggyőződéssel állitotta, hogy látott piros tarajos sárkányt, rá is lőtt, de az nem ártott annak, mert nyomtalanul eltünt.
Közhiedelem volt a feneketlen mélység is. Állítólag száz öles kötél sem ért feneket. Azt is hitték, hogy soha be nem fagy. Igaz, hogy a sűrű nád jó meleg 27takaró volt a lápon, de mégis befagyott nagy hidegben, csak itt-ott volt a víznek gyors mozgása, vagy meleg forrása, mely a befagyást sokáig hátráltatta vagy gyengítette és a legcsikorgóbb télben is volt hely, hol a bolyongó beszakadt. Szirmay, Szatmár vármegye első monografiájának írója, rémítő csudának nevezi, mely számtalan károkat okozott a közjónak és egynéhány népes helységet úgy elnyelt, hogy azoknak csak a régi írásokban akadunk gyászos emlékére. A valóságban a láp nem nagyon tünteti fel az elnyelt községek romjait. Tudomásunk szerint csak Sárvárnak (nagyecsedi határ) és Bürgezdnek (tyukodi határ) elpusztulása bizonyítható be, de az sem a láp miatt. De milyen volt hát az a láp?
Milyen volt a láp.
Az áttörhetlen nádtenger inkább a belső területeket foglalta el. Érdekes látvány volt valamely magaslatról, például Sárvár dombjáról széttekinteni a lápon. A gyenge szellőtől is hullámzó terület a zajgó tenger képét mutatta, mely végtelen messzeségig terült el, felületén apróbb-nagyobb zöld szigetekkel: az éger-erdőkkel. A belső, alig ismert és látott óriási területen csak nád, folyófüvekkel és égerfa, alatta finom pázsitjával, tenyészett. Nehéz, valósággal küzdelmes út volt: áttörni a nádtengeren az égererdőig. Minden szál nád erős folyófűvel volt összebogozva a többivel, úgy hogy az úttaposással három méternyi szélességben hajolt meg a vékony, karcsú növény és a mint felszabadúlt a láb alól, azonnal visszaállott eredeti helyére. Több órai kínos vergődés után ér csak véget a nád birodalma. Előttünk az éger-erdő. Felséges kép! Sugár fák nyúlnak fel a magasba, összefont koronákkal, alácsüngő apró tobozokkal. Az egész erdő alját egyenletes zöld pázsitszőnyeg borítja. Minden fa alsó része egy méternél magasabb kúpból nyúlik ki, mely kúpot a szétágazó gyökérzet alkotja. A kúpot is finom pázsit szövi be.
És néma csend köröskörül. Mintha az érintetlen őstermészet e birodalmában semmiféle élet sem ütött volna tanyát. Nem is embernek való lakóhely ez. A lepihenő test, akárcsak nedves szivacsra dőlne, belesüpped a nedves tőzegbe.
Az erdő változatlan, egyforma képet nyújt mindenütt. Vízi úton, apróbb csapásokon, vagy a Kraszna medrén, kevés fáradsággal, csónakon el lehet jutni Majténytól Kocsordig; de itt már a nádtengeren kívül, egyéb tájrészlet nem nyújt élvezetet és inkább a bent tanyázó szárnyas vízi vad átrepülése jelzi, mely részeken minő vad tanyázik. A szárnyasok leszállása a messze távolban igazolja, hogy egyes helyeken sík vizeknek is kell lenni. A belső lápon maga a Kraszna medre is, a két oldalról összehajló nád miatt, egész nyáron át hosszú alagutat alkot, hol az eget is csak itt-ott lehet látni.
Nem optikai csalódás a nádtenger egyenletes felszíne, holott tudjuk, hogy az alsó talaj igen változatos. A mélyedéseket kiegyenlítette az ingó láp. Mélyebb helyeken nagyobb a tőzegképződés. Eléri a 2-3 méter vastagságot. Ily rétegeken a nád buján tenyészik, de a tőzeg alatt levő víz fentartja azt egy vonalban a többi magasabb helyekkel. Az ingó lápon már bátran járhat ember, állat; sőt közlekedtek is rajta náddal megterhelt szekérrel vagy szánnal. Ingó láp nevét onnan vette, mert a szekér alatt ingott, a teher alatt lehajlott; de visszahajlott, mihelyt a tehertől megszabadult. Száraz években az ingó láp leszállott a földig; ekkor a nád és egyéb növényzet gyökerei lekötötték a talajhoz, az újabb áradás pedig fel nem emelhetvén többé, fölötte terült el.
A mily ismeretlen tavasztól télig a láp belseje, épp annyira ismert volt külső széle, melyet már a kultura részben meghódított. A meddig a földmívelő kaszája behatolt, főleg az áradás iszapjával valamennyire feltöltött területen és a meddig a tavaszszal kihajtott gulya leharaphatta a nád dús hajtásait, ott lassanként kaszálók, legelők képződtek és a nád helyét sás meg fű foglalta el. Szarvasmarha letaposta, sertés-nyáj feltúrkálta a kivesző zsombékokat, melyeknek helyét az eke kitisztogatta és mind beljebb hatolt a láp testébe. Utóbb már a láp környékét fűz- és nyárfákkal szegélyezett legelők, kaszálók, szántóföldek tették szelidebbé.
Érdekes lesz vázolnunk a láp életéből egy évet, mely kevés eltéréssel ismétlődött minden tavaszszal.
Egy év a láp életéből.
A téli hó leghamarabb a nyugati nyírségen kezdett olvadni; néhány nap alatt minden kis árkocska megtelik vízzel és Csanálostól kezdve Mátészalkáig, elborítja a láp-széleket. Kaszálók, legelők, szántóföldek víz alatt vannak. Mire a 28Kraszna első nagyobb vízét medrében a nagyecsedi keresztezésig eljuttatja, már előtte tele van saját medre nyiri hólével. Tovább nem mehetvén, elterül a mélyebb helyeken. A Kraszna vízéhez csatlakoznak a Homoród, Sóspatak és Balkány s délről borítni kezdik a lápot lassú folyással éjszak felé. Ekkor jön a Szamos. Szatmártól minden balparti kitörés belézúdul a láp medenczéjébe. Legelőször a győrteleki vágáson, visszafelé törve keres lefutó utat. Csakhogy nyirvíz-áradás; a Kraszna megelőzte. Igy a Szamos is rá terül a lápra és ekkor már Ecsednél tengert alkot. Egy ideig a Szamos sárgás, zavaros árja a Kraszna fekete, lápon átszűrt tiszta vizével nem egyesül; azután elvegyül, dagadva, emelkedve. A vízek fölött átköltöző vadludak, kacsák barna fellege röpköd víg hangon és elborítja a távoli emelkedettebb részeket. Búvármadár, szárcsa, halkapó, szalonka és mindenféle szárnyas vad ezrével benépesül a víz. A kiszáradt, apró csónakok megdagadnak, halászok, vadászok elindulnak prédára; a csikászok javítgatják kasaikat, ők majd akkor látnak dologhoz, ha apad a víz. Lassanként az apadás is beáll, májusra felszabadul a víz alól a szántóföld. Nedves és pocsolyás; szántani nem lehet. De nagyon eljött a vetés ideje; a gazda a tavalyi tengerikórót kihúzza gyökerestől és néhány szem tengerit tesz a helyére. Ez a vetés. Szántani sem kellett és nehány nap múltával kikél a mag, mielőtt a gaz elnyomná. Ezzel már rendben van; de elfogyott ott a jószág takarmánya és a legelőt, kaszálót még mindig víz borítja. Nem esik e fölött sem kétségbe a gazda; kicsónakázik kaszával, villával és térdig érő vízben kaszálja a locsogó füvet, villájával felemelvén, lecsorgatja a vizet és megtölti csónakját. Hízik rajta a marha, nem éhezik, míg kihajthatják. - Beszorúl a nagy tengerről a kis mederbe minden hal, ott reked a hálóban (varsa), van már hal is bőven; az apróbb csörgedező árkokban is szinültig telik csíkkal a kas, melyet bőjti napokban jó áron fizetnek egész Munkácsig. Boldog ilyenkor ember, állat egyaránt. Térdig érő vizes csatakban botorkál gulya, ménes; jobban terem a kaszáló is, ha jószág veri-vágja; nádfiók, sás felküzdötte magát sáron-vízen, táplálja az állatot bőven. A sertés-kondák élvezettel turkálnak giliszták, csigák, gyökerek után, ezek is kijavúlnak, mire eljő a nyár, meg az ősz. A vadásznak sem kell többé óvatosnak lennie és leshelyekről, nádasokból várni este vagy hajnalban "húzás"-on a jószerencsét. Csónakon vagy gyalog, derékig gázolva, a felnőtt sás és fű között, bevárja a hápogó kacsa és tele táskával tér haza.
Ez volt a láp tavasza.
A nyár egyhangúbb. Csikászt, halászt, vadászt a földmívelés munkája tart távol. A szántóföldet felveri a buján tenyésző gaz; idejében meg kell kapálni, mert különben elvész közte a tengeri. Sás, fű hamar nő, kaszálni kell gyorsan még ott is, a hol víz serkedez. Itt csutakra (arasznyira a víz felett) vágják, melyen kiszáradhat a lekaszált takarmány. A nádlók hatalmas szárba szöknek, a mikor már nem eszi a jószág. A tavaszi árvízet magába szívott talaj a nagy szárazságban még bujábban zöldűl és míg másutt felszárad a legelő, itt a gulya, ménes a vérmességtől pusztúl. Őszre a felső víz eltűnik, csak az égések-ben és mélyedésekben van még kevés hely, hova a kövér vadkacsák húzhatnak. Nagy szárazságban a talajégés mindennapi. Egy eldobott égő gyufától is tüzet fog a tőzeg, senyved, mint a tapló, körben terjedvén. Messzeterjedő bűze elárulja a tüzet és a kinek közel a vetése vagy boglyája, körülárkolja a zsarátnokot, hogy a továbbégést meggátolja.
Az ősz és tél eleje a termény-betakarítással telik el. Néhol a lápon csak fagy után járhatnak szekérrel; ekkor hordják haza a szénát. Más hazába pártoltak a bibiczek, nem hallatják vészkiáltásukat, ha valaki a láp felé közelg. A vadludak és darvak V alakja is tovább vonúlt, figyelmeztették a közelgő télre az átutazó gyöngyvérek. Seregélyek nem lármáznak; darú, gém, kócsag, bölömbika, szárcsa mind messze távoztak, a jeges kacsa kivételével. Végre leesik a hó, beszorúl minden jószág. Megszáradt, lefagyott a növényzet levele. - Ez a nádvágás ideje; aratás a lápon! - Kaszahegyből készült nádvágójával, széles bocskorával, kucsmásan, vászon-nadrágban (kankó), gubával, útnak indul a nádvágó, - az uraságtól kibérelt nádlóra. Útközben fűzvesszőt vagdal; ha azt nem talál, nád is jó a kévekötéshez. Gubáját letéve, gyorsan karolja össze balkézzel a sűrű nádat és a másik kezében tartott nádvágóval tőből levágván, lefekteti szép sorjával a learatott rendet; végül kévébe köti és kúpokba rakja. Jó kereset ez a szegény embernek. Naponként levág száz nagy kéve (két öles) nádat, melyért 2910-14 koronát kap. De nehéz munka! Felülről hull nyaka közé a magas nádról a hó, alul gyakran térdig süpped a vizes tőzegbe. Bőrig átázva kerül haza este a meleg kemencze mellé, családja körébe. Kiszáradt a nád. Rohamos igyekezettel kell dolgozni és gyorsan szállítani a levágott kévéket, mert fenyeget a tűz.
Szándékos rosszakarat vagy vigyázatlanság tüzet gerjeszt idő előtt a nádasban és néhány óra alatt égő tengerré válik a láp, főleg ha szél fúj. Nappal óriási füstfelleg gomolyog fel, messze vidéket elárasztva pernyével; éjszakára kipirosodik az ég. Futva száguldanak alant a tűznyelvek, bevilágítva rémesen a szomszéd községeket. Pokoli látvány, mely minden télen megismétlődik. A nádasokat, ha le nem vághatták, felgyújtották, hogy jobban nőjjön a nád és az avúlt, hasznavehetetlen tavalyi szálak ne akadályozzák a munkát. Ez a tűz kárt nem okoz, mert a tőzeget nem bántja, csak a fölötte levő száraz növényzetet hamvasztja el.
Megjegyezzük, hogy ez a kép a lecsapolás előtt való utolsó két évtizedből van rajzolva. Akkor is azonban alig nehány évben esett meg, hogy az áradás május helyett augusztusban vonúlt el, tönkretéve annyi község lakosainak reményét és inséget hozva ezer és ezer családra. A láp csak akkor hozott jólétet a környékén elterülő falvakra, ha a szélein fekvő földeket is mívelhették; vizes évek lehetetlenné tették főleg a jószágtartást, a mi valóságos életföltétele volt minden községnek.
A lápmentiek foglalkozása.
Ezzel kapcsolatban kitérhetünk a lápszéli községek foglalkozására, mely feltünteti, hogy mi hasznot nyújtott századokon át a láp?
Az általános főfoglalkozás földmívelés és állattenyésztés volt. Rendes körülmények között a föld óriási termést hozott és a láp bőven megadta az állatok, főleg a szarvasmarha, ló eleségét. A többi foglalkozást mellékkeresetképpen űzték egyes vidékeken.
A nádvágás nehéz munkáját legnagyobb mértékben Nagyecsed és Börvely szegényebb népe végezte; a kaplonyiak pedig a gyékényfonást. Kisebb-nagyobb mértékben elterjedt a szekérkas, vesszőkosár, gyékénykosár -(szakajtó)- kötés házi-ipara is. Némi jövedelmet hozott a szőlő- és kévekötéshez szedett zöld sás; végre egyeseknek a halászat, csíkászat és vadászat, utóbbi nem annyira fegyverrel, mint kirakott tőrrel. - A nádat nemcsak házfedelekre használták, hanem abból telt ki a szegény ember kerítése és egész évi tüzelő-anyaga is. - Nagyobb jövedelmet biztosító iparág nem fejlődött ki sehol. A mikor egy időben, 1880 körül, a szatyor-fonás termékei egész Európát elárasztották, akkor is Nagykároly volt a főfeldolgozási hely, míg a lápmenti községek, főleg Kaplony, csak az anyagot adták hozzá. Könnyen belátható, hogy ily körülmények között vizes időkben betöltötte a levegőt a lápmenti községek inséges jajkiáltása.
A lecsapolás ügye.
Egyes nagyobb birtokosoknak is igen kevés, vagy éppen semmi hasznot sem hajtott a láp; így tehát közös óhajtás volt annak a víztől való mentesítése. Különös, hogy erre a XVIII. század közepéig nem gondoltak, vagy legalább is nem tettek semmit. Szatmár vármegye a lecsapolás érdekében 1751-ben teszi az első lépést, midőn folyamodást intéz e tárgyban az országgyűléshez - sikertelenűl. Ugyanazon évben Szatmár, Bereg, Ung, Szabolcs, Zemplén és Ugocsa vármegyék egyesült erővel folyamodnak és felhozván indokúl, hogy a vizek a királyi sószállítást is akadályozzák, az országgyűlés felkarolja az ügyet és ő felségétől kéri gróf Károlyi Ferencznek Tisza-szabályozási főkormányzóvá kineveztetését. El is rendelték a kiöntéseket okozó folyók malomgátjainak elrontását és a medrek fatörzsököktől való kitisztíttatását, de eredménytelenül. Gróf Károlyi Ferencz 1758-ban meghalt, de a kezdeményezés dicsősége az ő nevéhez fűződik, a mennyiben Majtény és Ecsed között a Kraszna medrét kiásatta. 1774-ben gróf Károlyi Antalt (Ferencz fiát) királyi biztossá nevezték ki Szatmár és Szabolcs-megye területére és az ő ernyedetlen működésének köszönhető a csaknem egy évtizedig terjedő lecsapolási munkálat, melyben azon a czímen, mert a láp szamosszegi része ekkor Szabolcs vármegyéhez tartozott, ez a vármegye is részt vett.
A munkálat két irányban terjedt: akadálytalanná kellett tenni a Szamos lefolyását, hogy kitörései a lápra ne zúduljanak; azután a láp többi vizeit új Kraszna-mederben biztosan elvezetni. A szaktanácskozásban következő mérnökök vettek részt: Suchodovsky G. kapitány, Kriechbaum Ignácz Szabolcsból, 30Gassner Theophil Biharból, Zanathy Antal, Ziman Ferencz, Mező Cyrill, Borsitzky Pál, Kis Ferencz, Meszlényi Ferencz Szatmár vármegyéből. Közmunkával, kirendelt napszámosokkal dolgoztak, habár a napi öt garas bért is fizették. 1778. év végéig a költség 16,593 R. forintra rúgott. 1780-ban már a Szamos, Erdély határától a Tiszába ömléséig, hajózhatóvá lett; a Kraszna medrét pedig Szamosszegtől Majtényig 30,655 öl hosszúságban, két öl szélességben és egy öl mélységben kiásták, részben kitakarították. Kiásott föld volt 60,596 tömött öl. E meder iránya következő volt, alulról fölfelé menve: Szamosszeg Filep-fokja, Püspökszeg, Malomfok, valóságos Kraszna, Espány-patak, Égeres, Csaholyi-tó, nagy tó, Ecsedvár, Sárvár, Keresztút, Nádhíd, Halmos, Csákóláp, sövénygát, görbe fűzfa, rózsás mező, töltés, tollas-kunyhó, kasodi híd.
A királyi biztos, gróf Károlyi Antal, nemcsak névleg viselte hivatalát; beutazta többször maga is a lápot és buzdította a munkásokat szóval és tettel. 1780-ig a saját kincstárából 32,000 rhénes forintot fizetett ki a munkálatokra, melyet az az évi Szent György hava 15-ikén tartott vármegyei közgyűlés hálás emlékezettel örökített meg jegyzőkönyvében, sőt maga Mária Terézia királyné is kifejezte magas tetszését kanczellárja útján. Ez újabb tettekre sarkalta a buzgó grófot. Mélyíttette és szélesbbítette az eddigi kanálisokat, úgyszintén újabbakat ásatott Ököritótól, az úgynevezett vármegye zsilipjétől, Ecsed várának irányában, a győrteleki holt Szamos partjától (Fluder-ponttól) szintén az ecsedi várnak irányítva 3850 öl hosszúságban. Valószínűleg ez idő tájban létesült a tyukodi vájás is, melyet az ecsed-győrteleki kanálisba vezettek.
1785-ben gróf Károlyi Antalt, a többi főispánnal együtt, II. József császár hivatalától felmentette, és nyugalomba vonultával félbeszakadt a láp szabályozása is. Néhány vizes év tönkretette azután az összes alkotásokat.
Egy századdal később, 1880 körül, a Kraszna medrét a vármegye költségén újból kiásták és kitisztították. Ez sem vezetvén azonban a kívánt eredményhez, 1889 augusztus havában megalakúlt az "Ecsedi láp-lecsapoló és Szamos balparti árvíz-levezető és belvíz-szabályozó társulat" gróf Károlyi Tibor elnöklete és Galgóczy Zsigmond alelnöklete alatt. Péchy László igazgató főmérnök és több jeles mérnök közreműködésével, az igaz, hogy óriási költség (18.500,000 korona) és rengeteg munka árán, de végre - mint már csaknem egy évtized igazolja, - teljesen sikerült a szabályozás, mely az óriási lápot (162,000 kat. hold a bevont terület) vizétől megszabadítván, termő földdé alakította.
A szabályozás a következőket tűzte ki feladatáúl: elvezetni biztos mederben a Kraszna vizét, úgyszintén elterelni a lápról a Homoród, Sóspatak, Balkány árjait, meggátolni a Szamos kiöntéseit, végül levezetni a belvízeket. Az eddig tapasztalt eredmény mindezen feladat kifogástalan keresztülvitelét igazolja. A Krasznát mindenütt, a lápon kívül, a diluvialis plateau peremén, új mederben vezették Vásárosaménynál a Tiszába, láp felőli oldalán óriási töltést hányva fel. Hossza 66.45 km. Esése, a gilvács-kismajtényi kezdőponttól a Tiszába torkolásáig, 9.174 m. Töltései a medertől száz-száz méternyire vannak.
E munkálatok teljesen megszabadítván az óriási területű lápot kártékony vizeitől, néhány év alatt a láp egészen megváltozott. Az addig járhatatlan nádasok, zsombékos helyek kitisztíttatván, ma már csaknem az egész terület művelés alatt áll és hasznot hajt. Egymásután keletkeztek bent a tanyák, mint Tibor-szállás, Halmos, gróf Károlyi István, Péchy-, Uray-tanya, Zsiros stb. Az új épületek messze kifehérlenek a láp fekete földjéből. Az égeresek nagyobbrészt kiirtattak és csak itt-ott jelöli még nehány sinylődő fa az egykori erdőt. Kánaán lett a hasznavehetetlen földből, de óriási költséggel, mely a mély lápon egy-egy holdra 7.20 koronával nehezedik. Alakúlt már kender-gyár Börvelynél; kő-út épült keresztül a lápon Börvely-Csenger irányában; vasút hatolt be Kálmánd, Börvely, Ágerdő, Tiborszállás, Nagyecsed érintésével, a lápra; csekély mélységről (80-100 m.) szökő-kútak ontják kitűnő vizöket. Hová fejlődik még a láp a jövőben?...

Gyékénysodró leányok Ecseden.

Csikász az ecsedi lápon.

« A VÁRMEGYE TERMÉSZETI VISZONYAI, BÁNYÁSZATA ÉS KOHÁSZATA. Irta Nyilas István, Szellemy Geyza, Oblatek Béla. KEZDŐLAP

Szatmár vármegye

Tartalomjegyzék

SZATMÁR VÁRMEGYE KÖZSÉGEI. Vende Aladár. »