Versecz határát az ember már a legrégibb időkben lakta. Ezt bizonyítják a régiségleletek, a melyek a városi múzeumban láthatók; sőt az egyik lelet, mely 1888-ban a város nyugati szélén került a felszínre, mikor ott a Szredistyei csatornát vonták, bizonyossá teszi, hogy az ember ezen a tájon már a diluvium korszakában, az óriási vastagbőrű ősállatok társaságában tartózkodott.

Neolithkori telepekben Versecz határa gazdag. Nem kevesebb mint hét ilyent mutathat fel és a porányi határon és az Áth dűlőn lévők leletei között olyanok is vannak, melyek az ipar, kereskedelem és művészet kezdeteire érdekes fényt vetnek (gyékényfonat-lenyomatok, obsidian, agyagbábok).

A bronzkorban is népes volt a határ. Ezt igazolja a füzesvölgyi telep, a majdani sáncz és a ludosdülői urnatemető, ez utóbbi érdekes mészbetétes edényeivel, valamint a kozlukvölgyi gyüjtelékes bronzlelet, mely egy öntőműhely maradványa.

A vaskorban azután a Kápolnahegy éjszaki lejtőjén találunk egy telepet, a melynek lakói a kelta ízlés követői voltak.

A Krisztus utáni II. század elején, 101-106-ban a rómaiak szállták meg ezt a területet. Ekkor építették Varadián az Arcidava nevű castellumot, melynek elővédje a nyugaton tanyázó jazigok felé Verseczen egy kis erőd volt. Ennek maradványait 1885-ben a városkertben találták és a neve, úgylátszik, Canonia volt. E korszakban az autochthon népességnek a Cservenka dűlőben egy telepe volt.

258 körül a népvándorlás hullámai árasztották el e területet, a mely a honfoglalásig különböző népeknek volt lakóhelye. E korból származnak a Nagy Rét belterületében és annak keleti szélén virágzott telepek.

A honfoglalás korából is akadt leletünk. 1908 októberben a Vízi-utczában női sírra akadtak, a melynek inventáriumából 7 drb (karperecz, fülbevaló, övboglár, pityke) a városi múzeumba került.

A mai Versecz azonban csak a XV. század elején tünik fel és olyan körülmények között, melyek azt tanúsítják, hogy akkor e vidék lakossága nagyon erősen át volt hatva szláv elemekkel, sőt, hogy maga a helység is szláv alapítású, mert a neve: podvrsán = az orom alatt, vrhsácz = hegyes hely - értelemmel bír a szerb nyelvben.

E helység a Kápolna hegy lejtőjén, az Ördögárok előtt terült el, a mint ezt az 1892-ben rigolirozás közben feltárt gazdag régiségi nyomok és leletek igazolják, melyek a XII. századtól a XVII. századig terjednek. A leletek között nemcsak szerszámok, fegyverek és ékszerek, hanem épületmaradványok is vannak, úgymint faragott oszlopfőtöredékek és vakolatrészletek, festési maradványokkal. Érdekesek egy ötvös műhelyének a maradványai: üllő, trébelő lemez bevésett árpádkori és későbbi mintákkal és csészék, valamint egy ezüst evőeszköz; a csésze belsejében vésett gótstilű rozetta van, mely a XV. századra utal. A trébelő lemez, analógiái között, a legrégibb és legérdekesebb, a mint azt Mihálik József kimutatta. E leletek művelődéstörténeti szempontból felette fontosak, mivel az 1394 után meg-megujuló török betörések ezen a vidéken majdnem mindent elpusztítottak.

Ezek okozták azt is, hogy vidékünk multjából oly keveset tudunk. 1427 május 19-én Zsigmond király az ő hivének Nagymihályi Albertnek és ennek fiainak János, László és Györgynek bokros érdemeik jutalmazására a Nagylaki Jánky János halálával szabaddá lett Szentgyörgyi uradalmat adományozta Krassóban, a melynek alkotó része a Podversa nevű falu is volt, a mely Versecznek felel meg. Nagymihályi György 1444-ben hűtlenségbe esvén, birtokait Hunyadi János kormányzó lefoglalta. Podvrsán is más kezekbe került. Nagymihályi Albertnek 436Felső-Magyarországon élő ivadékai jogigényeiket többször akarták érvényesíteni, így 1550 jan. 10-én is a garamszentbenedeki konvent előtt, a midőn óvást emeltek az ellen, hogy Petrovics Péter és Fráter György a szentgyörgyi uradalmat és vele együtt Podversa falut Ferdinánd királytól megszerezhessék. Ez azonban már nem használt, mert az uradalom más kezekbe került és 1551-ben Mező-Somlyó vára, Krassó ősi székhelye, és egy évvel később Temesvár is a törököké lett.

A folytonos török betörések ellensúlyozására építették a délmagyarországi várakat Zsigmond király (1387-1439) uralkodása idejében. Akkor keletkezett a verseczi vár is, melynek oltalma alá Podvrsán korült. Fájdalom, oklevelünk nincsen, a mely a vár alapításáról tudósítana bennünket. Csak a Csákon 1393 körül épült torony hasonlatosságából következtethetjük, hogy várunkat még Zsigmond király korában emelték a vidék oltalmára a törökök ellen.

A tudós török Evlia Cselebi azt irja, hogy Versecz várát "deszpot" király építette. Evlia e "deszpot" király alatt, úgylátszik, Brankovics György rácz deszpotát értette, a ki 1427-ben jött Magyarországba és itt a mai verseczi határban fennállott Garabócz helység, a melyre a mai Grobliste dűlő neve emlékeztet, birtokosa is volt - és a kit közönségesen csak "deszpot"-nak neveztek.

Midőn 1456-ban II. Mohammed, a ,,hódítás atyja", Konstantinápoly után, Belgrádot is megvívta, annak egyik vezére, Gázi Báli bég, Orsováig nyomult, Versecz várát is elfoglalta és rövid ideig megszállva tartotta.

A XV. század végéről érdekes hírünk van, mely fényt vet a verseczi bortermelés régiségére. 1494-ből tudjuk ugyanis, hogy Ulászló magyar király udvarában a verseczi bor hordóját 10 1/2 aranynyal fizették.

Midőn 1552-ben Szulejmán szultán idejében Ahmed pasa Temesvár ellen vonult, előbb Verseczet foglalta el. Ahmed azután a verseczi hegyi vár alatt, a tójellegű Kis-Rét partján, a mai Csukurmála helyén, négyszögű, tömésfalkerítésű palánkot építtetett, melynek kerülete 400 lépés volt.

Versecz a török világban a temesvári vilájethez tartozott és Erdély határán feküdt, tehát végvár volt.

1590-1591-ben a verseczi várban egy török aga, két török altiszt és 20 keresztény szerb zsoldos volt a helyőrség.

Midőn 1594-ben az erdélyiek buzdítására a délvidék lakosai a török jármot le akarták rázni, márcziusban 200-an egy Ohádról származó Moydzás Péter nevű egyén vezérlete alatt a verseczi palánkot megtámadták, kirabolták, felégették és a törökök barmait elhajtották, a miért Szofi Szinán, temesvári basa, Báthory Zsigmond, erdélyi fejedelemhez panaszszal fordult, hogy ez a tetteseket büntesse meg.

Erre a szerbek Versecz hegyi várát vették ostrom alá. Az ostrom tartama alatt a vár agája, erejében elbizakodva, az akkori szokások szerint, a szerb csapatnak hadi tetteiről híres vezérét Halabur Jankult, párviadalra szólította fel. A párbaj a török halálával végződött. Az aga eleste azonban nem változtatott a helyzeten. A török őrség tartotta magát és az új temesvári pasa, Hasszán megérkezésének hírére a felkelők sietve elvonultak. Hasszán azután Becskereknél döntő csatában leverte a felkelést.

A temesvári basa ezután Verseczet szállotta meg és az itteni szerb püspököt megnyúzatta. Azután felhívást intézett a hegyekbe menekült néphez, hogy térjen vissza, megigérvén, hogy azoknak, a kik a török szultánnal tartanak, bántódásuk nem lesz. E felhívásnak meg is volt a kellő foganatja.

1595 nyarán Báthory Zsigmond Borbély Györgyöt küldte a törökök ellen, ki Bogsán után Verseczet is bevette és a török helyőrséget kardélre hányatta. Verseczet és vidékét akkor rövid időre az erdélyi fejedelemségbe kebelezték, de már 1605-6-ban ismét a törökök kezén van és a régi állapotok megújulnak.

A lakosság az erdélyi területre húzódott, a miért 1621-ben Juszuf, temesvári basa, Bethlen István erdélyi kormányzót megkereste, hogy ez ne engedné meg, hogy Lugoson és Karánsebesen, a hol Temesvár és Versecz vidékéről ezernél több család tartózkodik, ezeket befogadják, mert ezáltal, a szultánnak adókban 20.000 frtnyi kára van.

E viszonyok még rosszabbodtak, midőn 1658-ban a lugosi bánság is a törökök kezére került. Ez okozta azt is, hogy Versecz mint véghely megszünt és a vár, mely már az erdélyiekkel való harczok idejében is sokat szenvedhetett, romba dőlt.

Evlia, a már említett török világutazó, 1666-ban Verseczre is kerülvén, ezt következőképen írja le: Versecz a temesvári ejaletben vajdaság és 150 akcse 437fizetésű biróság. Van lovassági ketkhudája és janicsár szerdárja. Vára hegyen mandola alakban épült, erős kőépítkezésű szép vár. Itt-ott azonban egyes helyeken már olyan repedezett, hogy téli napokon a pásztorok juhaikat teleltetés végett a repedéseken behajtják. Emberek nem is laknak a várban. E várból 7 konak(napijárás-)nyira is ellátni.

A vár alatt lévő palánknak 20 várkatonája, 4 sáhi ágyúja és elegendő felszerelése van. Ebben egy deszka-minaretes dsámi és 8 deszkatetejű katonaház van. A palánknak keletre néző kapuja fából való és előtte felvonóhid van. Az árkon kívül szép törvényszéki épület áll. A nyugati oldalon, a tóban, különféle halakat fognak. Az alsó palánktól délkeletre 300 deszkatetejű alacsonyabb-magasabb ház áll. Van 3 mihrábja. Az első a törvényszéki épület előtt lévő dsámi, a másik a csársiban lévő dsámi, a melyen óra is van. Vannak városrészenként is mecsetjei. Van egy kolostora, 2 iskolája, 1 fürdője, 2 fogadója, 110 boltja, 3 szelbikháneja. Házai mind deszkatetejüek, tágasak s kert van mellettük. Utczáin kevés kövezet van, mert nagy sár nincs.

E város keleti részén egészen a felső várig menve, szőlők vannak. Levegője kellemes, népe egészséges, vendégszerető és nagyon barátságos. Kék szőlője ízletes, a leve azonban kissé csípős. A városban nagy olcsóság van s gazdag hely.

Versecznek török helyrajzához még több adattal szolgálhatunk. Az alsó palánk emlékezete még él a Csukurmála-utcza nevében. Csukur-mahalle = gödrös negyed. A palánk déli oldala a mai Kudriczi-út délre néző oldalával esik össze, a mely előtt mocsaras árok volt, mert a Petőfi-utca 2. számú háza telkén az őstalajt 1,8-2. m. mélységben konstatálták. A délfelé fekvő Városkert-utcza pedig 1,5 m. magasabb a Kudriczi-útnál.

Az Alexi-templomnál a Meszics-patak bal partján volt egy török temetkező hely.

A palánktól éjszakra terültek el a keresztények házcsoportjai vagy mahallei. Névleg az Irigmála, a melynek lakosai a szerémségi Iregből vándoroltak be. A Pozsarevácska-mála a régi Posta-utcza helyén, melynek lakóit a monda szerint Kinizsi Pál 1481-ben Pozsareváczról telepítette le. A Tokicseva-mála és a Radakova-mála, a melyeket a hasonnevű családok alkották. Ezek ívben vették körül a mai Ferencz József-teret, a melynek közepén egy víztartó volt, a melyet egy cserépcsöves vízvezeték táplált.

E vízvezeték, melyet a nép Flóra-vezetéknek nevez, és a melyről a nép ajkán gyönyörű monda él, a Török-fő éjszaki lejtőjén lévő szakadékban bugyogó forrásból hozta le a vizet. A Zoffmann-féle sörgyárnál volt egy elágazása, a mely a Csukur-mahalle erődnek vizzel való ellátására szolgált. Hasonló vezeték húzódott éjszakfelé a Kozluk aljához, a hová a Kremeniste hegyről egy másik vezeték is hozott vizet. Végre volt még egy vonal a Siroko-biló völgy alján, a hová az a Czrvenka-hegyről húzódott.

Megemlítendő, hogy a török világban, közelebbről meg nem határozott időben, Versecz határában még egy másik palánk is volt. Ez a várostól éjszakra, a Nagy-Rét legmélyebb táján, a Szeliste dülőnek éjszaki, Grádiste (várhely) nevű tájékán terült el. Alakja kerek, 4 árokkal és 15 ár belső területtel. A kapu a keleti oldalon volt, a melyen át műút vezetett a plateauhoz; melynek szélén a Temesvárról jövő országút délfelé, Versecz irányában húzódott. Egy ásatás eredményéből következtetve, abban kb. 30 tűzhely, illetőlég lakás volt, a mi 200 főnyi őrségre enged következtetni. A leletek azt is tanusították, hogy ezt az erődöt kétszer használták, mert feltöltés volt igazolható és pedig másodszor a XVII. század végén.

A XVII. század vége felé ismét harczi zaj verte fel a csendet. Savoyai Jenő herczeg a törököket erélyesen visszaszorította. Már 1686 végén, midőn a császáriak Becskereket és Pancsovát felégették és a törökök a dentai palánkot is otthagyták, Versecz vidékén az emberek kocsin laktak, a futásra mindig készen. A császáriak csakhamar berendezkedtek ezen a vidéken. A verseczi palánkban császári kapitány parancsnokolt és a környéket közigazgatásilag is rendezték. Ekkor Versecz egy 35 helységből álló kerület székhelye lett. Ez időből, 1692-ből, maradt ránk egy tervrajz is, mely a Csukur-mahallát ábrázolja.

Ebben az időben keletkezett a verseczi g.-kel. szerb püspökség. 1690 őszszel ugyanis az ószerbiai nép Csarnojevics Arzén patriárka alatt Magyarországba vándorolt, mely alkalommal Arzén a szerbek hierarchiáját rendezte és Verseczre is püspököt nevezett ki, a mit Lipót király 1694-ben jóváhagyott. Ekkor telepedtek le a hagyomány szerint Verseczen szerbek Ipekről és Decsán zárda-helyről s itt alapították a hasonnevű mahallékat.

4381698-ban a törökök vidékünkön borzasztó öldöklést vittek véghez. Ekkor pusztult el a Nagy-Szered melletti Gyopa falu is, melynek lakosait a templomban mészárolták le, és ekkor semmisültek meg az innen nyugatra fekvő Abanov-okno, Bosziolovo és Kis-Nikolincze falvak. 1699-ben, a karlóczai béke alatt a vidéket ismét a törökök szállották meg, és a keresztény lakosság reménye meghiusult.

Temesvárnak 1716-ban történt felszabadulása után Verseczre egy új korszak köszöntött be. A "Temesi Bánság" szervezésével Versecz kerületi székhely lett, hová 1717-ben, a mikor 70 háza volt, németek jöttek. Ezeknél, valamint a katonaságnál egy ferenczrendi szerzetes végezte a lelkészi teendőket már 1720-ban, a mikor a hegyen a kápolna is épült. 1723-ban a szerb falu mellett moselvidéki németeknek külön helységet mértek ki, mely megkülönböztetésül a régi szerb falutól "Deutsch-Werschetz" nevet kapott. Ez az új falu a Kudriczi-úttól a Lenau-utczáig terjedt és 3 utczából állott, melyek számozva voltak. Az "első" utcza volt a mai Petőfi-utcza, a "második" a Fehértemplomi-út és a "harmadik" az Ostheimer-utcza. A két falu között volt a kincstári tiszttartósági épület (a mai Andrássy-sétány helyén) a kerületi magtárral (a mai Zoffmann-féle ház). A tiszttartó közigazgatási, birósági és gazdasági főnöke és intézője volt a vidéknek. A szerb község elüljáróját knéz-nek és a németét Schultheisz-nak nevezték.

Az első német települők szőlőívesek voltak, a kiknek a kincstár a hegyesvidéket jelölte ki, a hol szőlőt ültettek. 1723-ban alapították a r. k. parochiát is, 1727-ben tünik fel az iskola és 1728-ban épült a kőtemplom. Csakhamar élénk élet fejlődött ki, mert a székhely sok kézmívest is vonzott magához és mert a rendes vásárok a kereskedelem fellendítésére szolgáltak.

De jöttek a megpróbáltatások is. Az 1738-9-iki török háborúban a telepesek menekülni kényszerültek és a helységet a fellázadt románok feldulták. Ehhez járult a pestis, mely szintén sok áldozatot szedett, úgy hogy a visszajött lakosok 1740-ben a járványra való emlékeztetőül a Szt.-Rókus kápolnát építették.

Az erre következett évek a fejlődés újabb jelenségeit mutatják fel. 1749-ben Georgievich János püspök visszahelyezte a püspöki széket Verseczre, a mi sok szerb letelepedését vonta maga után. 1759-ben épült a püspöki székház és 1761-ben építtette Nikolics Elek az Alexi-templomot. 1773-ban kincstári selyemgyár épült. 1776-ban Versecz 700 házzal a legnépesebb helység volt a tartományban.

1769-ben épült a Teréz-csatorna versecz-paulisi része, a Nagy- és Kis-Rét vizeinek levezetésére. Miután Versecz a Temesvári Bánság utolsó éveiben, 1773-1779-ig, egy vármegye nagyságú kerület székhelye volt, a tartományt 1779-ben az anyaországhoz csatolták vissza. Ekkor Verseczet Temes vármegyébe kebelezték és főszolgabírói járás székhelye lett.

1783-5-ben épült a szerb faluban a mai püspöki székesegyház. 1790-ben Szerb-Versecz Sakabenti Ivanovics József, püspök kezdeményezésére két osztályú grammatikális iskolát alapított. A kettős helység megerősödése szépen nyilvánul lakosai tetterejében, a veszély óráiban. Miután már 1763-ban egy másik pestisjárvány veszedelmeit hárították el azzal, hogy a megfertőztetett szomszédfalvakat körülzárták és a betegség továbbterjedését megakadályozták, 1788-ban, a második török háborúban, már maguk védelmezték otthonukat az ellenség ellen. Ugyanis a törökök beütése után a császáriak visszavonultak Temesvár mögé és meghagyták a lakosoknak, hogy meneküljenek. Verseczen azonban 75 elszánt ember visszamaradt, kik Hennemann Jakab vezérlete alatt szeptember 21-től október 18-ig az Alibunárnál táborozó törököket csellel távol tartották a helységtől s így megmentették azt, midőn a Dunától Temesvárig 147 virágzó község kifosztva, lángok martalékává lett. Érdemeik elismeréséül Hennemann magyar nemességet és a többi védő érmet és adómentességet kapott.

Alig multak el a háború borzalmai, 1793-ban éhinség sujtotta a lakosságot.

1792-ben volt Verseczen 3.140 r. k., 5.212 g. kel., 5 evang. és 45 izraelita vallású, összesen tehát 8.402 lakos.

Ebbe a korszakba esik az izraeliták községgé való szervezkedése. 1790-ben ajándékozott nekik Schönheim Vilmos egyháztelket templomi czélokra és 1798-ban kaptak a tanácstól sírkertnek való helyet.

A versecziek már 1783 óta igyekeztek helységük számára a városi rangot elnyerni. Azonban csak 1795-ben egyesítették a két politikai községet, a mely új község 1804 jan. 27-én mezővárosi kiváltságokat nyert. De a versecziek ezzel nem elégedtek meg. Végre 1817 október 9-én, midőn Ferencz király magyarországi 441utazása alkalmával Versecz falai között időzött, a várost oly feltétel alatt emelte szabad királyi városi rangra, ha az magát a kincstártól megváltja; ehhez a versecziek meg 100.000 frt ajándékot igértek. A sz. k. városi privilégium kieszközlésében érdemeket szereztek Kormann Mihály polgármester és Spaits Szilárd, városbíró. 1798-1804-ig szabályozták Szerb-Verseczet.

1807-ben megszerezték Lotits György házát városháznak. Tíz évvel előbb megvették Gerübel Seyfried kertjét, a melyet eleintén majornak használtak és a melyből idővel a mai városkert fejlődött.

Az iparosok és kereskedők már 1795-ben szervezkedtek. 1818-ban kaptak az iparos czéhek privilegiumokat. Ekkor keletkezett 6 német és 7 szerb czéh. 1825-ben nyertek a kereskedők szabadalmakat. 1845-ben alakult meg egy ipartársulat. A 3. tizedben Verseczen a selyemtenyésztés is virágzott, még pedig oly szépen, hogy városunk a délvidéki selyemtermelés központja lett. 1830-ban a verseczi határban 4500 hold, a szomszéd falvakéban 3500 h. szőlővel volt beültetve, a mely terület, holdját 40 akóval számítva, 300.000 akó bort adott, a minek következtében Versecz még Buda termelését is felülmulta.

1821-ben felállították a 2. gyógyszertárt s 1840-41-ben az iparos kórházat.

A szerbek 1820-ban új temetőt kaptak, a melyben 1837-ben Gávrilovics Arzén templomot építtetett. A katholikusok viszont 1826-ban a szőlőkben Szent-Orbán tiszteletére kápolnát emeltek.

1820-ban megvolt már a zsidó zsinagóga és 1846-ban a Chewra Kadischa.

Miután 1819-ben a grammatikális iskola megszünt, 1820-ban az egyházmegye papjai nevelésére theológiai intézet nyílt meg.

1820-1821-ben kezdték meg az utczák kiköveztetését. 1844-ben megvásárolta a város a Gröber-féle sörgyárat és a telkéből teret csinált, mely most Baross nevét viseli.

1837-ben az egyesülési élet első megnyilvánulását regisztráljuk. Akkor alapítottak az iparosok olvasókört. Ennek kebelében keletkezett az első részvénytársulat, a mely 1847-ben a "Concordia" vendéglőt építette.

Versecz 1840-ben 15.403 lakost számlált. Városunk a XIX. század 4. tizedéig a Délvidék legnépesebb városa volt. Csak ekkor szárnyalta túl Temesvár.

A város fejlődését nagyon hátráltatta, hogy a kincstári hivatalnokok, valamint a vármegye nem szívesen látták Versecz felszabadulását és nehézségeket okoztak a városnak, a melynek állapota így a 4. és 5. tizedben néha válságos volt.

A szabadságharcz mozgalmas napjaiban Versecznek is emlékezetes szerep jutott. 1848 márczius 25-én volt itt az alkotmány-ünnepély, de már május 17-én kitört a szerbek elégületlensége. Következett az alibunári szerb tábor szervezkedése és ellene a magyar csapatok összpontosítása Verseczen, mert a báró Blomberg vezénylete alatt álló császári csapatok ingadoztak. Július 11-én volt az alibunári tábor támadása Versecz ellen, melyet Blomberg a vajkóczi úton eredménynyel visszavert, a mikor a szerbek közül 350-en estek el. Ez volt az első csata a szabadságharczban. Blomberg ingadozása miatt szeptemberben elvonulni kényszerült, miután Mayerhoffer, belgrádi osztrák konzul a verseczieket hiába igyekezett megnyerni az osztrákok részére. Vukovics Sebő, magyar kormánybiztos intézte azután függetlenül a dolgokat. Október második felében Temes vármegye székhelyét Verseczre helyezte át, miután a temesvári vár parancsnoka a magyar kormánynak felmondta az engedelmességet. Most a verseczi magyar tábor Alibunár és Temesvár ellen védekezett. Az országutak elején földerődöket emeltek. A városban a német részt torlasz-övvel vették körül. November 1-jén a verseczi tábor parancsnokságát Damjanics János alezredes vette át, a ki első sorban erősítéseket vont magához. Ekkor jött ide Rózsa Sándor is, az ő önkéntes csapatával. November 9-én a temesőri szerb tábort semmisítették meg. E naptól kezdve Damjanics neve híressé lett a hazában. Rózsa Sándor csapatát pedig kihágásai miatt feloszlatták. November 30-án Kiss Pál őrnagy, Verseczről Alibunár felé nyomult, hogy Vetter tábornoknak Pancsova elleni hadmíveletében részt vegyen, melyeknek azonban sikerük nem volt. Deczember 12-én Damjanics, ekkor már ezredes, Verseczről tetemesebb erővel elindult, bevette Alibunárt, visszaverte a jarkováczi éjjeli támadást, de a vállalat megakadt. Most decz. 29-én Kiss tábornok Zichyfalváról indult el és 1849 jan. 3-án támadták Pancsovát, de sikertelenül és visszavonultak. Már ekkor merült fel a hír, hogy az összes magyar csapatok Szegedre fognak nyomulni. Január 17-én közölték Watz polgármesterrel, hogy a magyar csapatok 19-én Verseczet elhagyják. A tanács erre Damjanics tanácsára Temesvárra 442és Alibunárra hódoló küldöttségeket menesztett és a nemzetőrség nagy része lerakta a fegyvert. Január 18-án kezdte meg az osztrák-szerb hadtest, Theodorovics tábornok és Knicsanin szerbiai knéz vezérlete alatt a felvonulást Versecz ellen. Damjanics jan. 19-én délután a temesvári úton vonult ki, kísérve sok menekülő magyar érzelmű polgártól. Egy rövid csetepaté után az osztrák-szerb hadtest megszállta Verseczet, a hol a német polgárságra 60,000 frt sarczot vetettek ki, a tanácsot feloszlatták és kerületi odbort és szerb nemzetőrséget alakítottak, a mely új rend május 3-ig tartott, a midőn Bem tábornok egy hadosztálya Verseczet újra megszállta, míg aug. 12-én a kincstári és vármegyei tisztviselők a kedvezőtlen fordulat következtében a várost el nem hagyták. Másnap egy városi küldöttség alávetette magát, Temesvárt a császári kormánynak. Aug. 17-én Emánuel, volt vármegyei esküdt, főszolgabíró és szept. 12-én Jagodics Pál kormánybiztos lett. Ezzel a város történetében ismét új korszak kezdődött.

1849-1861-ben, az úgynevezett Bach-korszakban, a midőn az osztrák kormány elsősorban a német elemet gyámolította, Versecz anyagilag szépen gyarapodott. Mindjárt 1850 máj. 18-án megkapta a város az egyenrangúsítást a többi sz. kir. városokkal. 1859-1860-ban épült az új városháza, 1860-1863-ban a róm. kath. gótstílű paróchiális templom. 1854-ben alakult meg az evang. luth. fiókegyház. Nagy lendületet vett a tanügy. A népiskolákban az osztályok és tanerők számát szaporították. A német részen megvásárolták 1852-ben iskolai czélokra a Concordia-épületet. Ebben megnyílt ugyanaz évi október 16-án a várostól fenntartott alreáliskola. 1852 nov. 29-én engedélyezte az uralkodó Verseczen a német tanítóképző felállítását, mely 1854 végén nyílt meg. A gör.-kel. theológiai intézet kibővült és a szerb és román tanfolyamot elkülönítették egymástól. Végre újjászervezték az ismétlő-iskolát.

Sok történt a kereskedelem és az ipar emelésére is. Mindenfelé utak épültek. 1853-ban és 1857-ben lényeges újítások léptek életbe a postán. 1858 júl. 18-án megnyílt a vasúti állomás és október 15-én a távirda-állomás. A verseczi borkereskedés, a mely eddig Báziástól a Dunán vette útját, most gyorsan fellendült, úgyszintén a gabonakereskedés is. 1852-ben épült itt egy járgány-malom, a melyet 1861-ben gőzmalommá alakítottak át. 1856-ben engedélyezték a két heti- és 1861-ben a négy országos vásárt. 1857-ben rendezték az első helyi borkiállítást. Csak a selyemtenyésztés hanyatlott, a hernyók járványos betegsége miatt.

A város képe is szépült. 1854-ben építési szabályzatot léptettek életbe, megkezdték az utczák világítását és kövezését és 1857-ben elnevezték az utczákat. 1856-ban alapította Kirchner J. E. az első nyomdát és 1857-ben megjelent az első helyi hírlap, a "Werschetzer Gebirgsbote".

1858-ban megalakult az első egyesület, a czéllövészeké, melynek lövőháza a városkertben volt, melyet 1857 körül nyilvános parkká alakítottak volt át és a melyben nyári színkör is volt. 1861-ben megalakult a férfi-dalegylet.

1857-ben Versecznek 19.087 lakosa volt.

Elismeréssel kell felemlíteni Watz Mihály polgármester működését, ki szülővárosának haladását mindenben előmozdítani igyekezett.

1861-ben új korszakba lépett a város. A "Bánság és Vojvodina" visszacsatoltatott az anyaországhoz, Versecz pedig önálló és a vármegyétől független törvényhatósági jelleget és a kormány képviselőjeül kir. biztost kapott. Ekkor választott először országgyűlési képviselőt.

1860-1863-ban épült a hatalmas kéttornyú r. k. paróchiális templom. 1864-ben Versecz a bánsági ag. hitv. vándorlelkész székhelye lett és 1869-ben a fiókegyház anyaegyházzá alakult. 1867-ben tüntek fel az első nazarénusok.

1861-ben a város zeneiskolát alapított. 1862-ben Kutka Mária leánynevelő-intézetet nyitott meg, a melyet sokáig Szerbia előkelő családjainak a leányai látogattak. 1864-ben a német leányiskolát a szegény iskolanővéreknek adták át. 1869-1870-ben emelték a külvárosi iskola épületét, viszont 1868-ben megszünt a theológiai intézet és 1870-ben a tanítóképző.

E korszakban sok történt a váróstól nyugatra elterülő mocsarak kiszárítása ügyében, de kevés eredménynyel. Az 1863. évben épült a nagy Schulhof-csatorna.

1866-ban állították fel az állami méntelepet. 1868-ban alakult a Takarékpénztár, 1869-ben a Téglagyár és 1871-ben a Hitelbank. 1868-ban egy konzorczium megvásárolta a régi kincstári tiszttartósági telket, a rajta levő épületekkel, 1870-ben házhelyeket hasított itt ki és egy részt a városnak engedett át, a mely ott az 443Andrássy-sétányt alapította. A bortermelés mindig nagyobb területet igényelvén, 1870-ben felosztották a földbirtokosok között az 1526 holdat tevő közlegelőt. Ekkor, t. i. 1870-ben, Verseczen 21.437 lakost számláltak össze.

1870-ben a törvény Verseczet a törvényhatósági joggal felruházott városok sorába emelte, a következő évben kinevezték az első főispánt és ezt az újítások egész sora követte a város közigazgatási szervezetében. Ekkor nyert Versecz egy első folyamodású törvényszéket is. Ez új korszak kezdetének koronája az volt, hogy I. Ferencz József király 1872 május 7-én, délmagyarországi útja alkalmával, városunkat is meglátogatta. Ugyanaz évi július 9-én az új törvényhatóság első polgármesteréül Herzog Józsefet választotta. Midőn a magyar Határőrvidék visszacsatoltatása alkalmával új vármegyék felállítását tervezték, erős mozgalom indult meg, hogy feléleszszék az ősi Keve vármegyét, Versecz székhelylyel. Akkor 59 helység folyamodott ily értelemben az országgyűléshez, de eredmény nélkül.

1873-1878-ban a város vezetői között heves pártviszályok támadtak, a melyek nemcsak a város jó hírnevét veszélyeztették, hanem közvetve anyagilag is ártottak Versecznek. 1876-ban egyesítették a verseczi törvényszéket a fehértemplomival. 1878-ban a kormány a zilált viszonyok rendezésére kir. biztost nevezett ki, a ki 1881-ig igyekezett a rendet ismét helyreállítani.

Az ügyek jobbrafordultát néhány hazafias polgár idézte elő, kik 1879-1880-ban honvédlaktanyát építettek. 1879-1880 a város pénzviszonyai rendezésén fáradoztak. 1882-84-ben a városháza kibővítésére megvásároltak két szomszédházat.

1873-ban emelték a Nagy-Rétben a szivattyútelepet. 1885-ben vonták a Nagy-Réten keresztül a nagy középcsatornát és 1888-ban ásatták a Kis-Rét víz mentesítésére a Versecz-szredistyei csatornát. Ez intézkedések eredménye az volt, hogy a mocsárterületek kiszáradtak és a város jövedelme tetemesen gyarapodott.

A r. k. lakosok 1877-ben alakítottak egyháztanácsot, mely 1883-ban a temetőben alkalmas épületet emelt. 1900-ban megalkotta a várossal a társkegyuraságot. Az izraeliták 1886-ban kibővítették zsinagógájukat. A g.-kel. rom. lakosok 1902-ben az 1864-ben szervezett esperesség székhelyét végleg Verseczre helyezték át, a hol 1909-ben a g.-kel. rom. hitközség és 1912 ápr. 7-én a ref egyház is megalakult. 1870-ben a kath. német iskolát községivé nyilvánították. 1884-ben kiegészítették a közs. népiskolai és polgáriiskolai épületeket. 1874-ben megnyílt a Kutka-féle tanintézetben a polgári leányiskola, 1876-ban pedig a közs. leányiskolában a felső leányiskola. 1886 tavaszszal megnyílt az iparostanoncziskola. Miután 1869-ben a takarékpénztár egy Fröbel-féle gyermekkert alapítására az első összeget adományozta, már 1888-ban megnyithatták az első óvodát. 1891-ben lépett életbe a polgári leányiskola. 1893-ban a közs. német népiskolában a magyar tannyelvet hozták be. A régi alreáliskola, a melyből 1868-ban kis gimnázium és 1871-ben polgári iskola, 1887-ben ismét reáliskola lett és ezt 1891-ben 8 osztálylyal államosították. 1909-ben kibővítették a külvárosi népiskolát 8 osztályra és elkülönítették a belvárositól. 1894-ben megnyílt az Orbán-utczai és 1902-ben a Kudriczi-úti közs. és 1895-ben a gör.-kel. szerb felekezeti óvoda.

A szerbek építették 1895-ben a két egyemeletes iskolaépületet a székesegyház mellett és 1898 eléje óta sajátjukból tartják fenn az iskolájukat.

1883-ban indítványozta és 1885-ben alapította a közs. iskolaszék a közs. tanintézetek könyvtárát, mely 1888. jan. 15-én a közs. fiúiskolában mint nyilv. jelleggel bíró kölcsönkönyvtár, 772 könyvvel a közönség számára megnyílt.

Már 1882-ben pendítették meg a városi múzeum eszméjét, de csak 1894 jún. 9-én történt az alapítás, midőn a városi képviselőtestület a város multjára vonatkozó emlékek összegyűjtését elhatározta. Ezt is eleintén a közs. fiúiskolában helyeztél el, a hol ez a közönség számára 1897 jan. 3-án nyílt meg. Már 1900-ban kezdte a múzeum gyűjtési és kutatási területét a délmagyarországi vármegyék dunamenti vidékeire is kiterjeszteni. 1906-ban a törvényhatóság emeletes házat bocsátott rendelkezésre a múzeum és könyvtár czéljaira. 1908-ban egyesítették a két intézetet és államköltségen átalakították az épületet, a melybe még ugyanaz évben a gyűjtemények költözködtek. 1909-ben alapították a múzeum természet- és néprajzi és 1910-ben a szép- és iparművészeti osztályát. 1910 okt. 23-án volt az új és teljes kettős intézetnek ünnepélyes felavatása.

Az egyesületi élet 1879-ben, de még inkább 1883-84-ben új virágzásnak indult. Ekkor keletkezett a legtöbb, még ma is eredménynyel működő egyesület.