Torontál vármegye a magyar Nagy-Alföld »tiszamenti síkjának« dél-délkeleti szögletében fekszik a Ferrótól számított keleti hosszúságnak közel 37°51' és 38°51' és az éjszaki szélességnek 44°40' és 46°15' között. Éjszakon nyugaton és délen természetesek Torontál határai; folyók jelölik: a Maros, a Tisza meg a Duna. Keleten Temes vármegyével (7433.18 □ km.) határos, a melyhez éjszak felé Arad (6077.66 □ km.) és Csanád (1714.56 □ km.), nyugaton Bács-Bodrog (11079.41 □ km.) és Szerén (6810 □ km.) vármegyék csatlakoznak. Torontálnak déli szomszédja, aránylag rövid vonalon, a szerb királyság.

A vármegye földje, a melylyel termékenység tekintetében csak Bács-Bodrog kelhet versenyre, - nem sík (bár 10.046 □ km.⁰ területének legmagasabb pontja csak 150 méternyire emelkedik a tenger színe fölé.¹ ), hanem a Tisza, illetőleg Duna völgyéből (a vármegye határában az átlag 70, illetőleg 65 méter tengerszín feletti magasságú) széles lépcsőkben nyugatról kelet felé emelkedő térszín, a mely a Temes és Bega között huzódó fő vízválasztótól nyugat- délnyugat, illetőleg dél-délkelet felé is lejt.

Torontál vármegye alakjára nézve elnyujtott trapezoid, a melynek felületén löszplatók és tágas völgysíkok váltakoznak. Fiziográfiai tekintetben ez a terület két, sőt három jól jellemezhető egységre osztható. A több szintben előforduló löszplatók dominálnak a mezőgazdasági tekintetben amazoknál fontosabb völgysíkok fölött. Külön említendő és tárgyalandó a jobbára már kötött futóhomok, a mely legnagyobbrészt délkelet-éjszaknyugati irányban lép a vármegye területére és fokozatosan vegyül annak a löszplatónak anyagával, a melyre reá fújta az uralkodó délkeleti szél.

Torontál vármegye földjének kialakulására és szerkezetére vonatkozólag a geológia adja meg a kellő felvilágosítást; térszíni formáiról a morfológia tájékoztat bennünket.

Hogy a vármegye földjének geológiai felépítését megérthessük, fejlődéstörténetében menjünk vissza a harmadkor utolsó epochájáig, a felső neogénig. Ebben az epochában a Kárpátoktól övezett, a mélységbe sülyedt őshegység helyét elfoglaló tengert felgyűrődő hegységek elzárják az óczeánoktól, a melyekkel az előző korokban összefüggött, úgy hogy az mindinkább kiédesülő beltengerré válik. Ennek a pontusi tengernek nem volt lefolyása; vize, terjedelme mindinkább fogy, majd a következő korszak (levantei emelet) vége felé annyira kiszárad, hogy kisebb terjedelmű, édesvizű beltórendszerré zsugorodik össze. Erre a tóvidékre rakják le a Kárpátok lejtőin lerohanó, vadvizű patakok hordalékukat. 2Homokos üledékek, sekély-tavi lerakódások és kavicstelepek jellemzői ennek a korszaknak. A reá következőben, a diluviumban, a lecsapolt vagy beszáradt belvizek helyén hatalmas folyórendszerek alakulnak ki, a melyek nagymennyiségű törmeléküket most már messze kiviszik a mindjobban feltöltődő medenczébe. Ez utóbbinek állandó sülyedése meg-megújítja a folyónak eróziós működését és törmelékszállító képességét, akár csak az elmult korszakok tengereinek vagy 3tavainak sűlyedő szintje, azzal a különbséggel, hogy a finomabb és legfinomabb folyóhordalék a medenczének a Kazánon át való lecsapolása óta már nem a medenczében, hanem egy újabb, a Kazánon túl, mélyebben fekvő tengerbe rakódik le.²

A medencze sülyedése az utóbb említett korban, de még a reá következőben, az alluviumban sem szünt meg, sőt még máig is eltart. A vármegye területén a sűlyedéseknek iránya még nincsen pontosan megállapítva, de e területen észlelt földrengésekből és a közeli hegyvidék tektonikai viszonyaiból arra következtethetni, hogy a sűlyedések a krassó szörényi hegyek nyugati premétől kiindulva, sugarasan (?) terjednek szét, Míg Halaváts »meg nem zavart eredeti helyezkedésben« gondolja e megye földjének rétegeit, addig Cholnoky véleménye szerint Nagybecskerektől Ujozoráig (azelőtt Ozora), illetőleg Bálványosig (azelőtt Bavaniste) húzódik az a vonal, a melynek mentén történt állítólag talajmozgás. E kérdésekre különben csak akkor adhatunk majd kielégítő választ, ha mind a mocsár területén, mind egyebütt a vármegyében végzett elegendő számú és mélységű fúrások adatai állanak rendelkezésünkre.³ a melyekből kitünik, hogy zavartalanul szintesen fekvő vagy vetődésektől megbolygatott rétegsorozattal van e dolgunk.

Torontál vármegye területe a sűlyedő medencze eltünt tengerének egyik öble lehetett. A benne lerakódott rétegek közűl a pontusi korszakéi legidősebbek, a melyekről tudomásunk van.

Az Alföldön fúrt artézi (és mély kutak fúrási próbái alapján megállapítható, hogy a pontusi korszakban létezett félig sósvizű tóban lerakódott anyagok, homokból, 4homokos agyagból és tiszta agyagból állanak.⁴ A levantei korszak édesvizű beltavában leülepedett agyagos rétegeket szintén az alföldi artézi kutak révén ismerjük, a mely kutak épen ezekből az Alföld közepe felé vastagodó rétegekből kapják üdítő, jó vizüket.

A diluviális rétegek már biztosan száraz területen rakódtak le és részben a folyóvíz, részben a szél működésének köszönik létrejöttüket. Nem lehetetlen ugyan, hogy az Alföld legdélibb részén a kornak első felében is még megvolt a beltó, talán nagyobb mocsár alakjában (alibunári?) de erre minden kétséget kizáró bizonyítékaink még nincsenek. A diluviumban képződött rétegek főleg löszből állanak, a melynek tetemes vastagságú rétegei közé agyagos, illetőleg tiszta homok települt.

A lösz⁵ vármegyénk területén nem fordul elő mindenütt tipikus alakjában. A Maros, illetőleg az Aranka és Bega között (83-140 méter tengerszín feletti magasságban), a Bega és Temes között (átlag 85-87 m.) és végre a Temes és Duna között (113-150 m. magas pontokkal) jelentkezik ugyan lösz, de habitusa nem egységes. A vármegye legtipusosabb löszét Dolova mélyútjaiban találtam; ettől leginkább elüt például a Bega magas partjának anyaga Nagybecskerek mellett, a melyet Cholnoky ázott lösznek nevez.

Az alluviális korszak kezdetén (ó alluvium) a folyók Torontálnak különösen déli részében rakják le hordalékukat, a melybe később azután ismét belevágódnak, illetőleg a meglévő hordalékot eltakarítják, vagy újat raknak le. A folyók működésének három stádiuma: a völgymélyítés, völgytágítás és feltöltés, e vármegye területén is észlelhető. A folyók működésének köszönik a löszplatók terraszos jellegüket; különböző korokban különböző volt a felszín, a melybe a folyó bemélyítette medrét. Cholnoky három ilyen felszínt különböztet meg, a mely lépcsőzetesen emelkedik a vármegye keleti határa felé. Legmagasabban fekszik a törmelék-kúpok lábánál az alsó-diluviális, ennél mélyebben a felső-diluviális és legmélyebben végül az alluviális felszín⁶.

Az a magas part, a melyen Bálványos, Beresztócz, Omlód, Tárcsó, Ferencz-halom, Almás, Galagonyás, Antalfalva és Szekrényes községek és Pancsova városa épültek, azt hiszem, joggal terrasznak nevezhető, még pedig felső-diluviálisnak. Ebbe vágódott bele a Duna és ebben szélesíti most a medrét.⁷ Ennek a felső-diluvialis terrasznak az anyaga, mint azt a Pancsova körüli feltárások mutatják, főképen fluviatilis anyag (agyagrétegekkel tarkított sárga, majd mélyebben szürkés homok), a melyen löszszerű anyag (talán ázott lösz) fekszik (0-10 m. vastagságban). A Duna és a Tisza, valamint a vármegye kisebb folyói darabokra szeldelték a löszplatókat és mély, bőven termő, helylyel-közzel mocsaras (és még ármentesítetlen pancsovai öblözet) síkokat⁸ teremtettek, a melyekben szerte kanyarognak, 6medreik helyzetét meg-megváltoztatják, úgy hogy igen nagy számban található a vármegye területén a holt és elhaló félben levő meder és az őket jellemző parti meg zátony düne. Ezek csak az árterületen hiányzanak, a hol a víz árjának egyengető hatása keletkezésüket megnehezíti, felismerésüket lehetetlenné teszi. Borcsától Ópáváig például a Duna és Temes holtágai mellett egyetlen egyet sem találtam; az egész területet finom, szürkés, árvizi anyag fedi. Ott vannak azonban a prehisztorikus telepek, a hunkák vagy kunhalmok⁹, a melyek pontosan jelzik a régi vízfolyások (álló vizek?) futását, helyzetét¹⁰.

Torontál vármegye vízrajzi viszonyaira vonatkozólag meg kell jegyeznünk, hogy ezek az előző geológiai korokban - miután az akkori klimatikus viszonyok a maiaktól tetemesen különböztek - szintén mások voltak, bár - függésben az altalaj mozgásaitól - főbb vonásaikban a maiakkal egyezhettek. Legnagyobb változást szenvedett valószínűleg egyrészt a Duna-Tisza közötti, másrészt a Maros-Bega, illetőleg Temes-Duna közötti vízválasztók helyzete. A régibb geológiai korokban a vármegye területén létezett folyóvizekről még vajmi kevés biztosat tudunk.¹¹ Három, négy századdal azelőtt is sok tekintetben más, a maitól elütő volt itt a folyóhálózat.¹²

A Temes Begafőn át (azelőtt Klekk) összefüggött a Begával (a Sózó vízfolyás ma is jelzi az irányt) Torontálszécsány-Árkod (azelőtt Jarkovácz) vonalán (Suburkabarán át) az ilonczi mocsárral Iloncznál (azelőtt Iláncsa) ez közlekedik a kisebbik ilonczi mocsárral. Az alibunári mocsárnak a mult századokban a többi mocsárral való összefüggése nem tűnik ki öt századnak számba vehető térképanyagából.

Azt az alacsony térszíni emelkedést, a mely Alibunár-Végszentmihály-Nagymargita-Nagygáj vonalának irányában húzódik, a XVI. században már nem, és azóta sem borította el a mocsár vize¹³. Hajdan a Temes a Nádela útján is összefüggött a Dunával, a mely folyóágnak ma csak a tekintélyes holt medre mutatja, mily bővizű lehetett abban a korban, a mikor még az ember szabályozó munkája nem akadályozta meg a folyóvizeket természetes kifejlődésükben. Hasonlóan bővizű folyóág kötötte össze a Marost a Tiszával (Törökbecse és Melencze között), a melynek maradványai a Válom bara és Oluz (Galaczka árok nevű holtmeder részek. A mocsarak is sokkal nagyobb területet foglaltak el négy-öt századdal ezelőtt, mint ma. Nagy terjedelmű és állandóbb jellegű bel-vizek voltak az Aranka vidékén, a becskereki tóvidék, az ilonczi és alibunári mocsár.

Torontál vármegye folyóvizei ma: a Maros-Aranka, illetőleg a kettős Bega révén a Tiszához, a Temes és mellékvizei révén a Dunához tartoznak. A Duna Tisza közötti fővízválasztó Titelen alul indul ki és keletnek, majd éjszaknak, illetőleg éjszak-keletnek tart a Temes és Bega között s mindvégig szelíd talajemelkedésen halad, a vármegyét két, majdnem egyenlő területrészre osztva. A Duna és Tisza, illetőleg Bega és Temes közötti vízválasztók pontos megállapítása a Bega és Tisza torkolata körül nem igen lehetséges. Áradás idején itt természetes úton csatornák keletkeztek, úgy hogy a Bega a Karas révén a Temessel, ez meg a 7Dunavecz révén a Dunával lépett kapcsolatba.¹⁴ Ép oly bizonytalan a vízválasztó a Temes és Duna, a Maros és Aranka, vagy a Temes, Ponyavicza és Duna között a torkolatok körül. A Bega-Tisza közötti vízválasztó a Bega torkolatától Nagybecskerek, Basahid, Zsombolya érintésével éjszak-keleti irányban egyesül a Bega-Maros közötti vízválasztóval. A Temes-Ponyavicza (Duna) között a vízválasztó vonal a Temes torkolattól (Pancsova) Ferenczhalom, Lajosfalva, Károlyfalva irányában halad, délről nagy ívben megkerülve az alibunári mocsarat, melynek vizét a neki adózó patakokéval együtt a Temesbe vezeti.

A vármegye nagyszámú folyóvizei közül legnevezetesebb a Tisza és a Duna.¹⁵ Mind kereskedelem és közlekedés, mind mezőgazdaság tekintetében felülmúlják a vármegye területéről beléjük ömlő mellékvizeiket.¹⁶ A Tiszának csak alsó szakasza tartozik a vármegyéhez. Esése e szakaszon - a mint ezt a táblázatból is látni - vajmi csekély, sőt »a Duna vizének magas állásakor - úgyszólván semmi esése sincs.« Nyugatra való hátrálása nem Baer törvénye értelmében, hanem tektonikai okokból történik. A bácsmegyei partját alámosva, megtámadja, míg a torontálit iszapolja, széles, mocsaras árteret hagyva maga után. A Tisza szertelen kanyargásainak és árvizeinek rendezéséről már 1838 óta gondoskodnak.¹⁷

A Duna középső szakaszának alsó részével tartozik e vármegyéhez (Tisza-torkolattól Gyurgyevóig). Balpartján elterülő széles árterén homokos, agyagos üledéket rak le, míg a jobbpartját alámossa, a mi itt is tektonikai okokra, talaj-elmozdulásokra és esetleg a szél hatására vezethető vissza. Mind a Tiszának, mind a Dunának Torontál vármegyéhez tartozó szakasza gazdag szigetekben, a melyek vagy zátonyokból alakulnak, vagy úgy, hogy a folyó, sűrűn kanyarogva, árvíz alkalmával egyes kanyarulatainak szűk nyakát átszakítja, a mikor a rövidebb uton haladó víz a régi kanyarulatnak két nyílását eliszaposítja, betölti (malágy); így keletkezik a holtmeder és a holt- meg új meder által körülzárt sziget. A Duna torontálmegyei szakaszában ez a neme a szigetképződésnek ritkább.¹⁸ Itt 8zátonyok keletkeznek, a melyek a folyam sodrát kilengésre késztetik, illetőleg újabb zátonyalakulásra adnak alkalmat.¹⁹

A Tisza, illetőleg Duna mellékfolyói közűl első helyen a Maros²⁰ említendő, a mely Perjámos és Szemlak között éri el éjszak-nyugati irányban a vármegye éjszaki határát és egészen a torkolatáig, Szegedig jelzi azt.²¹ A Marosnak Perjámos, Egres, Őscsanád, Kiszombor, Szőreg táján, széles, mocsaras ártere van, a melyen áradásai alkalmával finom iszapból álló rétegeket rak le. Árvizei különösen tavaszszal (hóolvadás idején, februárius elején, márczius végén), nyáron (júniusban zöldár) fenyegetik partmellékét.²² 1840, de főleg 1850 óta közmunkaerővel készültek el a folyókanyarulatok átvágásai. Harminczhárom átvágás a folyót a lippai határtól a torkolatig 88 kilométerrel rövidítette meg.

A Bega²³ Facsettől Temesvárig és innen Begafőig ásott mederben folyik.²⁴ Begafőtől a Fehér mocsáron áthaladva, a Custos árokban folyik és Titellel átellenben ömlik a Tiszába. A vármegye határát Berekszónémetinél lépi át. Begafő és Nagybecskerék között átvágódik a löszplatón, keskeny csatornát mosván belé. Nagybecskereken túl a Tisza árterére ér, a hol a »Tiszának régi, valószínűleg felsődiluviális morotvájába lép.« Kedvező vízálláskor Torontál területén meglehetősen élénk a Begán a hajóforgalom (2-4 ezer métermázsa). Rendezetlen állapotban nagy területen mocsaras volt a folyó melléke. Elsőnek Mercy tábornok kezdi a mocsarak lecsapolását (1718-ban).²⁵

Mind az előbb említett folyóknak, mind a Temesnek csak alsó, szabálytalan, kanyargós, posványokkal szegélyezett szakasza tartozik Torontál vármegyéhez. Az utóbbi Pakácz és Ujpécs között lép a megye területére és délkeleti, majd déli 9irányban halad át a vármegyén. Pancsovánál a Dunába szakad.²⁶ Még Temes vármegyében két ágra oszlik, a mely ágak Rudnánál (Torontál vm.) egyesülnek megint. Az így keletkezett szigetnek nyugati csücske Torontálhoz tartozik. Míg Temes vármegye területén a Begával közös ártéren folyik a Temes, addig Torontálban löszplató választja el egymástól, egyúttal megjelölve a kettő közötti vízválasztót Bótosnál (Torontál) balról felveszi a Berzavát,²⁷ a melybe Kismargitánál a Moravicza- és a Schulhof-csatorna vizeivel bővült Verseczi csatorna²⁸ torkollik. A Berzava csatorna bár eleven mozgású víz, az ilonczi és alibunári mocsarak vizének befogadására nem felel meg. A helyett, hogy levezetné, Kismargitától visszatorlasztja a felesleges vizet, részint Kanak felé, részint az ilonczi és alibunári mocsarakba.²⁹

Az utóbb említettek³⁰ a verseczi, illetőleg krassószörényi hegyekről lefutó vizeket gyűjtik össze. Kisebb fontosságunk a Sirina-tó Törökkanizsa keleti határában, a Czrnabara, Billéd és Kisbecskerek között, az Osztrovo, Basahíd és Melencze között, a Bocsár, Szerbszentmárton és Gyülvész között, a Bara-Okany, a Tisza egyik morotvájában; a Fehértó és Czarszkabara, Écska alatt a Bega árterületén, számos kisebb-nagyobb Temes-morotva Ujozorától Szakerényig, a Topolyacskabara Borcsa mellett. Továbbá a Nagy és Kis Kulpin-tó, a melybe az Óbega torkollik. Ez a Karas révén egyrészt a Dunával, másrészt a Temessel függ össze. Külön említésre méltó a Ruszanda tó Melencze község nyugati határában, a mely gyógyító erejéről nevezetes. A tó 82 méternyi tengerszín feletti magasságban fekszik; terjedelme 6 km. Fenekét 1-2 m. vastagon kékes fekete iszap³¹ borítja, amelyet helyenként homokréteg fed. Ezt használják iszapfürdőkészítésére. 10A fürdő vize tömény nátrium-só oldatokat tartalmaz. Különösen csontbetegségek, görvély, köszvény, bőrbántalmak ellen alkalmazzák sikerrel a fürdőt.³²

Említést kell tennünk még a vármegye területén előforduló egyetlen keserűvízforrásról is, a melyet mint kellemes hatású hashajtót a vármegyében használnak. Ivánd³³ (azelőtt Ivánda) községében a mult század harminczas éveiben kutat fúrtak, a mely kesernyés vizet szolgáltatott. A kútvizet ezért sokáig mint hasznavehetetlent mellőzték, rníg véletlenűl rájöttek gyógyhatására és 1853-ban a magyar orvosok és természetvizsgálók Temesvárott tartott vándorgyűlésén behatóbban foglalkoztak vele.³⁴

A vármegye vízrendszerének kifejlődésére a térszíni viszonyokon kívül a klimatikus viszonyok is nagy befolyással vannak. Domborzat és csapadék ugyanis együtt szabják meg főbb vonásaiban a vízrendszert. Hozzájuk csatlakozik a szél is, a melynek alakító ereje e vidéken nem megvetendő tényező. De fontosak a klimatikus viszonyok a föld termő talajának, a humusznak keletkezésére és így a növény-, állat-geográfiai viszonyok kialakulására. De kihatással van a természeti erőkkel szakadatlanul küzdő emberre is, a mennyiben szertelenségeivel védekezésre és bizonyos fokig alkalmazkodásra készteti. A klimatikus viszonyokat ábrázoló térképvázlatunk szemléltető módon feltünteti a légnyomás, hőmérséklet és csapadék eloszlását télen, nyáron és évi közép értékben; a görbék összekötik mindazokat a pontokat, a melyeken a jelzett évszakban egyenlő a légnyomás (izobár-vonalak), a hőmérséklet (izoterm-vonalak) és a csapadék mennyiség (izohiéta-vonalak).

A vármegye éghajlata teljesen alföldi jellegű: túlnyomóan szeles és száraz, szertelen hőmérsékleti ingadozásokkal. Télen 706.0-766.4 milliméter légnyomással a földközi tengeri minimumok hatása alatt áll (szél irány kelet-délkelet, nyáron megfordul a viszony és a vármegye 760.6-760.2 milliméter légnyomással a kontinentális minimum körébe esik, a mely nyugat-éjszak nyugati légáramlattal jár. Uralkodó szélirány (egész évben) a kelet délkeleti (Kossova).

Torontál, mint a tiszamenti sík legdélibb része, hazánk legmelegebb vidékeihez tartozik, ha az évi átlagos adatokat vesszük figyelembe.³⁵ Ezek szerint csak az Aranka vonalán túl eső csücsök területén alacsonyabb az átlagos évi hőmérséklet 10°-nál; a megye többi része 10.0 és 11.5 fokos dél felé növekedő hőmérsékletet mutató izotermák között oszlik meg. -23.9°C mint legalacsonyabb és +43°C mint legmagasabb termométer állás legjobban jellemzik a vármegye szélsőséges hőmérsékleti viszonyait.³⁶

Az évi csapadék mennyisége közel egyenlően oszlik el a vármegye területén. Ez átlagban 600-700 milliméter között ingadozik. Csak az Aranka vonalán túl eső rész, a Tisza-Maros szöge esik arra a területre, a melyet az 500-600 milliméteres 11izohiéta zár körül.³⁷ Több a csapadék őszszel és tavaszszal, mint nyáron vagy télen. »Novemberben még nincsen, februáriusban már nincsen tél.« Deczember kezdete előtt nem igen van fagy. Sokszor az időjárás igen szeszélyes és »szinte kiismehetetlen«. Október és november rendszerint elegendő csapadékot ad, ritka eset ennek ellenkezője. A tél jellege nem állandó; vannak évek, a mikor vastag hólepel fed el mindent, vagy száraz, hideg fagyok járnak, viszont néha oly enyhe a tél, hogy »sártengerben úszik az egész vármegye.« A nyár száraz és forró és néha már április végén beköszönt minden átmenet nélkül, s eltart szeptember végéig.

Az uralkodó klima nagy hatással van a termő talaj keletkezésére. Cholnoky szerint a termő talaj anyaga három főforrásból származik, 1. az altalaj kőzetének málladékából, 2. a felszíni folyóvíz és állóvíz üledékéből és 3. szubaerikus hordalékból.

Fejtegetésünk folyamán már volt alkalmunk reá mutatni a felszíni folyó és állóvíz üledékére, a folyók árterületén és a mocsarak laposaiban található talajnemekre, valamint a szubaerikus hordalékra, a mely a vármegye területén a deliblati homokpuszta futóhomokjából kifújt legfinomabb kőzetliszt és finom homok keverékeként jelenik meg az alibunári mocsár magas partján, illetőleg Román-petre vidékén. Horusitzky és Treitz a vármegye feltalaját fölosztják: diluviális lösz, diluviális kavics, homok és mésztuffa területre, továbbá szikes agyag-területre. Ez utóbbi foglalja el a völgysíkok nagy részét és a hol nem haladja meg a szíksótartalma a 6%-ot, ott a legjobb termőföldet szolgáltatja.³⁸

Az altalaj kőzetének málladékából a vármegyében termő talaj nem keletkezik, mert több száz méternyi vastagságban itt szálban álló kőzet nincsen; a mi a vármegye felszínét alkotja, az kőzettörmelék, a mely messze vidékről a víz útján vagy a szél szárnyán került a vármegye területére. Nagy termékenységével az ily módon alakult felszíni talajjal v. Hauer lovag foglalkozott először, kémiailag³⁹ és fizikailag 12megvizsgálván több, a vármegye területéről és a szomszédos vármegyék egyes helyeiről vett talajpróbákat. Vizsgálatának eredményét a következőkben összegezi: »A klima és fekvés előnyeit nem tekintve, úgy látszik, mintha főleg az igen előnyös fizikai tulajdonságoktól függne a megvizsgált talajnemek kitünő termékenysége. E tulajdonságuk főfaktorai a következők: anorganikus anyagok nagy mennyisége és a talajnak ezzel kapcsolatos nagyobb felmelegedő képessége; a talajszerkezetnek egyenletessége nagy mélységig, a melyben kőzet nem gátolja a növénygyökerek mélységbe hatolását. A mi viszont elősegíti a szükséges ásványos alkatrészek és a víznek felvételét«.

E termékeny földnek 68.9% szántóföld, 1.2% szőlő, 1.0%, kert, 6.2% rét, 14.9% legelő, 1.2% erdő, 0.4% nádas, 6.2% pedig terméketlen talaj. A szántóföldeken átlagban 600-1200 kilogramm búza, 200-1000 kilogramm szemes tengeri, 400-1000 kilogramm árpa és ugyanannyi zab terem. Termelnek ezenkívül - különösen a kisgazdák - még zöldséget (nagyban Lovrin), dohányt (különösen Sándorháza, Torda, Szaján, Hódegyháza, Nagy és Kisjécsa), czukorrépát, kendert és lent, hagymát stb.⁴⁰

Torontál flórája a rónaságot jellemző növényfajokat tartalmazza. Nagyon változatos. Fái az Alföldéi, cserjéi közűl a fekete juhar, a hólyag mogyoró, a galagonya stb. előfordul a szomszédos vármegyékben is; cserjéi, a zanóták, rekettyék, szedrek, kökény stb. szintén az Alföld lakói. Temes vármegyével közös a homokpuszták flórája. A fenyő vadon nem tenyészik, de a homok kötésére a Deliblaton meghonosították. Gyakoriak a nyárfa fajai, a bodzafa, az ákácz, az ezüstös és nagylevelű hárs, a kőrisfa, somfa, nyírfa, égerfa, magyar tölgy. Nevezetesebb cserjéi a szömöricze, a varjú tövis, a roska bokor, selyem eperfa bokrai, fagyal, juhar, galagonya, nagyon elterjedt a vadszőlő. A főneműek közűl megemlítendők a magas pázsítok, árvalányhaj, szürke káka. A magas kórók közűl a földi bodza, szeder. A hagymások közűl: sáfrány, kikirics, a hagymafajok, madártej. A haraszt növények közűl: ölyvharaszt, iszalag növények, üröm, hófehérke. A homoknak flórája tipikus, képviselőinek legtöbbje a homok kötésére fölöttébb alkalmas. Ma büszkeséggel nézünk végig az 50.000 kat. holdnyi homoksivatagon, a mely 50 évvel azelőtt még sivóhomok volt s most inkább kedves ligetnek, mint pusztaságnak nevezhető és nem gondolunk azokra az igénytelen növényekre, a melyek a homok megkötésének titáni munkájában erős segítő társaink voltak. Homokkötésre használnak nyárfát, borókát, sovány, merev füveket (árvalányhaj, életmosófű) töviseket, fűzeket, eperfát, ákáczot. Torontál dús flórája érthetővé teszi állatvilágának gazdagságát, mert az állatok földrajzi elterjedésére, épúgy mint a növényekére, a fizikai földrajzi tényezők mértékadók.

Torontál faunája, Temes és Bácsbodrog vármegyékével együtt hazánk nyolcz állatrégiója közül a VI.-hoz, a bánáti régióhoz tartozik. Elüt Krassó-Szörény vármegye hegyvidéki faunájától és közel áll Temes vármegyének a sík- és hegyvidéki között átmenetet alkotó állatvilágához.⁴¹ A Bánság faunájában oly fajokkal is találkozunk, a melyek csupán Éjszak-Afrika Kis-Ázsia, a Kaukazus és Európa három déli félszigetének kizárólagos lakói« (mediterrán fauna). Faunájának három tája közül (havas-, hegyes-erdős táj és róna) a rónaság lakói érdekelnek bennünket közelebbről. Ezek közül a vízszabályozás megváltoztatta viszonyok mellett is még mindig a vizi madarak tünnek ki nagy számukkal és fajgazdaságukkal, különösen a Dunának még ármentesítetlen öblözeteiben és egyes szigeteken, a melyek azért kedvelt vadászterületek.⁴²

A madarak közül 245 fajt jegyeztek fel, ezek között ott találjuk a szakállas, a barna és a fakó keselyűt is. A hüllők közül honos a görög teknősbéka és a vipera; két hatalmas folyammal lévén határos a megye, halgazdagsága óriási. Nevezetesebb halfajai közül a tok-féléket és a süllőket említjük. Az ízeltlábuaknak rendkivül sok faja tartózkodik a vármegye területén, de miután ezek az Alföldnek majdnem egész területén honosak, külön nem soroljuk fel őket.

13A kolumbácsi légy mellett még a Phylloxera érdemel említést, a mely utóbbit Pancsován fedezték fel. A rákok közül érdekes a Dunának specialitása az Aslacus leptodactytus. Az alsóbbrendű állatok kevéssé ismertek, de különben sem jellemzők a vármegye faunájára nézve. Torontál klimája és talaja egyaránt kedvez az állattenyésztésnek. Bár legelője az ármentesítés következtében kevesbedett, állatállományában mégsem észlelhető feltünőbb csökkenés.