Mikor a török világ elmult és a vármegyét újra be kellett népesíteni, Torontál földje gyülekező színtere lett a különböző népeknek.

A magyar faj a vármegye délvidékén, főleg a Határőrvidék polgárosítása óta, keresi fel újra azt a földet, a hol hajdan jólétben élt. A vármegye közepén, a Bega mellékén fekvő magyar községek alig száz éve, hogy megmagyarosodtak. A Tisza-Maros szögön jelentős számban sorakozó magyar községek a begamellékieknél nem sokkal idősebbek.

A vármegyei 43 magyar község közűl csak öt tiszta magyar, a többi vegyesfajú és hét áll elszigetelten, más népfajoktól körülvéve.

A magyar faj Torontálban e tagolt elhelyezkedés mellett is megőrizte hagyományait és megtartotta sajátosságait.

A régi helységek, az ős castrumok, kelta és hún telepek, az avarok becséi és gyűrűi s a magyarok várai és hidai körül keletkeztek. Fejlődésükben hozzásímultak az ezeket körülvevő tavak és a mellettük elhaladó folyók partjainak hajlásaihoz, kanyarulataihoz. Utczáik a partokkal párhuzamosan alakultak. A háztelkek homlokukkal az utczára néztek, az udvar és a kert a víz partjára dőlt.

Ez a tipus élesen elválik attól az új tipustól, melyet a török kiűzése után a bécsi telepítési rendszer teremtett (a »Commissio militaris colonistica« Pancsován). Ez új rendszer helységei többnyire téglaalakúak és az egyenes vonal az uralkodó. A helység szívében áll a templom s innen sugárzik ki a két egymásra merőlegesen fekvő főutczának két tengelye. Ebbe a két tengelybe futnak a mellékutczák tengelyei merőlegesen.

Ez a markáns ellentét jellemzi a két helység-tipust, mi által élesen meg lehet különböztetni a régibb és az újabb keletkezésű helységeket egymástól.

Az új tipus képviselője Elemér községe. Az Ős-Tisza medre fölött, magas háton terül el a német telepítés, melyet a pancsovai telepítő-bizottság irányított. A helység egyik tengelye nekivág a Tisza meredek partjának. Ott áll a kastély. Nem messze a kastély előtt, erre a tengelyre merőlegesen fut a nagyobbik utcza tengelye és erre ismét merőlegesen a kisebb utczák tengelyei.

Ellenben a török időkre eső eleméri szerb telepítés még a régi módon simul az Ős-Tisza kanyargós partjához. Ott kígyóznak az utczák a meredek löszpart élein, hol úgy ülnek a kis szerb házak, mintha parti fecskék fészkei volnának.

A régi Becskerek utczái is párhuzamosan haladnak a Begának és az egykori becskereki tó partjának kígyózó vonalaival. A hol az utczák egyenesek, ott kétségtelen a bécsi telepítés. A nagyhíd előtt, délre elterülő városrész legyezőalakú, a hídfő előtt levő Gabona-tér ennek góczpontja s innen sugároznak ki a Temesvári, a Tomasováczi és az Écskai főutczák tengelyei. A város éjszaknyugati részén a Német- és Lenau-utczák tengelyei az új telepítés rendszerébe esnek. Ezekhez csatlakozik az »Amerika« új városrész, nyílegyenes utczáival és ezeknek egymásra merőleges tengelyeivel. Ezek a városterületek megannyi új telepítései Mária Teréziának, II. Józsefnek és utódjának.

A telepítés különböző kora szerint változik a házak külseje és beosztása. III. Károly és Mária Terézia alatt a telepesek házai alacsonyak, kicsinyek, vert falúak voltak. Egy szobából és konyhából állottak. Homlokfaluk egymás mellé illesztett és összekorczolt nádból állott, melyet sárral becsapkodtak, majd kimeszeltek. Itt-ott deszkából épült csúcsfalak is előfordulnak. Ezek közepe köralakú padlásablakocskával van áttörve. Innen kaszapenge csillan elő. A nádtető kiszökellt egy kissé a csúcsfal elé s ezt bepártázták deszkával. A deszka vége kinyúlt a csúcson túl és reá lófejek, itt-ott kétfejű sasok voltak kifürészelve. A ház homlokfalán két kis ablak van. Az ablak keretét fent formás, empire 142alakú esővédő szemöldök szegélyezi Az ablakok kívülről kettős fatáblákkal vannak ellátva. Ezeknek belső lapjai fel vannak díszítve virágedényekből felszökő, természetes színű tulipánokkal vagy rózsabokrokkal.

II. József s II. Lipót alatt a telepítés lakóházai már fejlettebbek, kellő magasságúák. Megjelen a hátsó szoba (munkaszoba), az oszlopos tornácz és ezzel a homlokon a tornáczba vezető utcza-ajtó vagy e helyett a tornácz-ablak. A csúcsfalak a tető fölé emelkednek. Pártázatuk kiképzése nyugati befolyásra vall. Élénkebb háztipus az, melynek csúcsfalát egy nagy félkör és az ez alatt elterülő mezőt két nagy csiga karolja át. Az alsó mezőt két padlásablak töri át. Ezek alsó párkányán empire-koszorú vagy barátcsuklya díszítés függ.

Ezzel rokon az a tipus, melynél a csúcsfalnak két egymáshoz hajló oldalcsigáján nem félkörű, hanem derékszöggel záruló mező ül. Ennek a tipusnak oromzatán, a két padlás-ablak mellett, szimmetrikus beosztással, virágcserepekből felszökő, itt-ott kifestett, féldomború virágok díszlenek.

Negyedik tipusként jelentkezik az a ház, melynek homlok-csúcsfala egyszerű háromszöget alkot. Ez két pillér által három függélyes mezőre tagozódik, két padlás-ablakkal van áttörve és edényekből felfelé törekvő féldomború és festett virágokkal díszítve. Ezeknek az újabb keletkezésű házaknak itt-ott nád-, de legnagyobbrészt cserép-tetejük van, falai vályogból vagy téglából vannak.

Újabban falusi faragók és kőmívesek kontárkodnak a telepes művek utánzásában, de azok egyszerű tisztaságát és nemességét meg nem értve, mind a pártázatot, az oromzatot beszegő körvonalakat, mind annak mezőit czifra czikornyák sokaságával éktelenítik el; erről lehet felismerni e házaknak új voltát.

A házfalak csak a városokban s vagyonosabb községekben épülnek téglából vagy vályogból, a legtöbb helyen vert falakat építenek. A házak fedelei símák, anyaguk itt-ott nád, de az újabb helységekben kizárólag cserép. A régibb keletű házaknál a csúcsfalakat náddal vonták be s arra vakolatot csapkodtak, itt-ott deszkából is építették. Ujabban az oromfalak téglából, vagy vályogból vannak.

A háztelkek alakja hosszúkás tégla-idom, a ház homlokával az utczára néz. A berendezés következő: első szoba (nagy ház, utczai szoba, vendégszoba, tiszta szoba, külső ház), konyha (pitvar), hátulsó szoba (kis ház, belső ház, udvari szoba, hálószoba, lakóház), kamra, istálló, kocsiszín, valamennyi egy tető alatt. Az udvar közepén áll a kút. Az udvar túlsó oldalán a góré, a disznó-ól, esetleg a csűr és hombár akként van elhelyezve, hogy azokat a hátsó szoba ablakából vagy a konyha-ajtóból a gazda éjjel-nappal szemmel tarthassa. Ettől a berendezéstől csak a szegényebb helységekben van némi eltérés. A hátsó szoba hiányzik, górék, csűrök helyét hombár és verem foglalja el, a dohánytermelő községekben pedig a csűr helyét a dohánypajta. Az udvarok hátsó részén (szérűskert) a széna, szalma és polyvakazlak állanak, meg a tüzelőfa és a trágyadomb. Ezután a zöldségeskert s a lóherés stb. egészíti ki a telket.

A tornácz átlag fedett, csak a szegényebb telepítvényeknél nyitott. A kiskertecskék kultusza a jobbmódú gazdáknál örvendetesen fejlődik. A házak külső falán elvétve találunk díszítéseket, czifraságokat. Torontáltordán a falusi kőmívesek »kirakják« a ház oromzatára Jézus Krisztus monogrammját, a keresztet, a sugaras napot és holdat; Aurélházán a háztulajdonos nevét. Szajánon magyar koronát, sárkányt és rácsos díszítéseket festenek nemzeti színekkel a ház oromfalára. Tóbán a zöld és sárga, Oroszlámoson a sárga, kék és zöld színek dívnak az e nemű czifraságoknál. A kapuk átlag síma deszkából vagy léczből vannak összeróva. A rácsos kapuk léczeinek nyársvégződései érdekes, változatos formákban gazdagok. A deszka-kapuk barnára vannak festve, a rácsos kapuk zöld és kék színben váltakoznak. A kapuknak tégla vagy faoszlopai vannak. A kutak leginkább gémes kutak kávás kerítéssel. Józseffalván artézi kút van és 160 házhoz vízvezeték szolgáltatja vizét.

A magyar faj Torontálban különféle rajokból verődött össze. Termetre nézve azért itt-ott eltérések mutatkoznak. Vannak szép, szálas legényeik, de a magyarok átlag köpczös, izmos, zömök termetűeknek mondhatók. Ugyanez okból szőke haj kék szemekkel s fekete haj fekete szemekkel is előfordul, de a magyar faj többségének barna haja és barna szeme van.

A leányok többnyire 18-20 éves korukban mennek férjhez, a legények 24-26 éves korukban nősülnek, hadkötelességük lerovása előtt ritkán.

A ruházat más a Tisza-Maros-szögön, más a Bega-völgyön, más az Al-Duna 143mentén és az egyes magyar nyelvszigeteken. De azért közös vonásaik jellemzőek és figyelmet érdemelnek. A szokásos alsó vászonruhákat nem említve, a férfiak ruhája: a kis kabát = dóka, mundér; a nagy kabát = felöltő, jankli, kaczabáj; a mellény = lajbi, kis mándli, sinkó; a nadrág = butyigó; a téli kabát = bekös, bekecs; a téli bunda = ködmen; a szűr = szűrkankó. Ünneplőjük = kékbeli posztóruha. A nők ruházata: ing = pöndöl, szoknya = rokolya, kötény-kötő, mellszorító = pruszlik, erre vászonból szőtt könnyű ujjas = kitli, erre a felső ruha = a kaczabáj jön. A konty összefoglalója - fityula, erre teszik a fejkendőt. A kabát néhol jankli s a czipő = topánka, a blúz fölé vizitli jön itt-ott, vagy ha nem, akkor a blúz bőujjú = tüledálló. Téli ruhadarabok: rövid felső = tyurak, hosszabb felső = buda. Sándoregyháza (székely telepítés) asszonyain a felső blúz = leves, a szűk, béllelt blúz = rekli, a szoknya = rokolya s a leányruha dereka = krecsán.

Kabáthoz, mellényhez és nadrághoz a férfiak átlag sötétkék vagy fekete posztót használnak. Az idősebb asszonyok sötétkék vagy fekete csíkos kelméket, a menyecskék, leányok fehér, élénk kék, rózsa s lila alapszínű s virágos mintákkal tarkázott szöveteket kedvelnek. Sándoregyházán a férfiak ünneplője sötétbarna posztóból van, a fiatal nők szoknyáinak alapszíne fehér s ruhaderekuk, a krecsán, piros szövet, gazdagon kizsinórozva.

A férfiak felöltőül ködmönt, subát, bekecset s prémmel béllelt fekete kabátot hordanak, a kisebb gazdák szűrrel is beérik. A subák tulipános zsinór, a bekecsek, ködmönök színes bőrapplikáczió- és szirony-díszítésekkel vannak ellátva. A nők nagyon kedvelik a sok csipkét, a selyem- és bársony-pántlikát. A fodros csipkét a blúzon, zubbonyon, ennek különösen a nyakán, a mellén és az ujján alkalmazzák, de jut abból még a kötő három szegélyére is, sőt a fiatal lányok ruhájuk derekát is feltűzdelik csipkével s vele körülfodrozzák szoknyájuk alját is. A selyempántlikát befonják hajukba, széles csokrokba kötik fejükön és a hajfonatuk végén. A fehér és tarka hímzést ép oly előszeretettel alkalmazzák a lányok ünneplő ruháikon, mint a csipkét, de leginkább fehérneműiken s a legénynek szánt zsebkendőkön. Nyakukat üveggyöngy-füzérrel, aranylánczczal, fülüket fülönfüggőkkel díszítik. A nyaklánczokon aranyszívek és aranykeresztek, Mária és a szentek zománczképei függenek.

Hogy él a nép? Egy-két újabb telepítvényen szegényesen, a régebbieken jól és nagyobb része módosan. Sándoregyházán naponként háromszor étkeznek, reggel, délben, este. A reggelit »ebéd«-nek nevezik, kenyérből és szalonnából áll; délben hideg-étel: tej, túró, szalonna, sonka, kolbász, - ez »dél« (»délre eszünk«); este főtt étel, leves és hús. Ünnepi és különleges eledelük a »rántott hús«, paprikásan elkészítve, hozzá a »leöntött saláta« savanyítóval leöntve és apróra vágott szalonnával megrakva. A savanyítót korpából és kovászból készítik, ezeket edénybe teszik, leöntik vízzel, s 24 óráig állni hagyják. Ünnepeken még fánkot sütnek és élesztős tésztát, a mit »rátott«-nak neveznek. Magyarmajdányban nyáron tészta- és krumplileves, dologidőben galuskaleves járja, majd baromfi és tyúkhúsleves, ezek húsa paprikásan megfőzve vagy tojással megsütve. Télen kolbász, hurka, disznóhús, savanyú káposzta pörkölten, oldalassal és sült kolbászszal van napirenden. Ünnepre eső eledelek: birkahús vagy tyúkhúsleves, csirke- vagy birka-paprikás; lepény vagy fonott kalács. Egy heti, naponkénti ételsorozat Torontáltordán. Hétfőn: rántott leves és krumplis tészta, kedden: bableves és pite tészta, szerdán: száraz tészta, csütörtökön: sült szalonna, sült krumpli, forrázott saláta, pénteken: savóleves és túrós tészta, szombaton: kalács vagy lepény, vasárnap: húsleves, a levesből vett húst megsütik vagy paprikást csinálnak belőle. Ünnepnapokon, különösen húsvétkor: sonka, töltött káposzta, kokonya, csőröge, rétes, magyar kalács, puffancs kerülnek asztalra. Bemutatjuk a Maros-Tisza-szög egyik helységének, Porgánynak heti, naponkénti ételsorozatát s különös ünnepi ételeit. Hétfőn rizskása leves, paprikás krumpli, tarhonya; kedd: tészta-leves főtt tésztával; szerda: tarhonya-leves, sült töpörtő; csütörtök: rántott leves, túrós tészta; péntek: krumpli-leves, krumpli-csipedt; szombat: bableves, pörkölt tarhonya; vasárnap: húsleves, csirke, tyúk vagy sertés aprólék sülve. Ünnepi eledel: töltött káposzta, túrós lepény, mákos, túrós és lekváros rétes, birka-paprikás, rántott csirke és töltött tyúkpecsenye. Végül, hogy lássuk, hogyan él a munkaidőben késő este pihenni térő s már kora hajnalban munkához fogó magyar egész napon át, ismertetjük a begavölgyi magyar nyelvmedenczéhez tartozó Magyarcsernye 144helységnek heti és egész napi ételsorozatát. Nyáron, hétfőn: reggeli töpörtő, ebéd: szárnyas-leves, húsa kisülve, vacsora: nyers szalonna. Kedden: reggelire sült szalonna, ebéd: tésztaleves és főtt sonka, vacsora: édes tej nyersen. Szerdán, reggeli: pörkölt tarhonya, ebéd: krumplileves és sült hús, vacsora: nyers szalonna. Csütörtökön, reggeli: sült szalonna, ebéd: szárnyas paprikás és kalács, vacsora túró. Pénteken, reggeli: édes tej nyersen, ebéd: bableves és főtt tészta, vacsora: aludt tej. Szombaton: reggeli: turó és szalonna, ebéd: leves és szárnyas-paprikás, vacsora: főtt tarhonya édes tejjel. Vasárnap, reggeli: nyers tej, néha kávé, ebéd: leves, marhahús mártással, sült és tészta, vacsora: maradék délről. Ünnepnapokon az étkezés sültben és süteményekben gazdagabb a rendes vasárnapi ételsorozatnál. Télen, hétfőn, reggel: sertésaprólék sűlve, ebéd: baromfi-leves, húsa kisütve vagy paprikásnak megfőzve, vacsora: túró vagy szalonna nyersen. Kedden, reggeli: krumpli, töpörtő, ebéd: káposzta sertésbordával, vacsora füstölt hús. Szerdán, reggeli: pörkölt káposzta töpörtővel, ebéd: bableves, babfőzelék bundás kenyérrel, vacsora: nyers szalonna. Csütörtökön, reggeli: nyers savanyú káposzta kolbászszal, ebéd: krumplileves, főzelék sertéshússal, vacsora: hideg sertéshús. Pénteken: reggeli, túró, ebéd: tejleves, főtt tészta és pattogatott kukoricza, vacsora: nyers tej kalácscsal. Szombaton, reggeli: pörkölt káposzta sült szalonnával, ebéd: paprikás, vacsora: szalonna nyersen. Vasárnap: reggeli, tej vagy kávé, ebéd: leves, hús, töltött káposzta (szárma) és sült tészták, vacsora húsfélék és málé.

A legény a leánynyal tánczmulatságon ismerkedik meg. Táncz közben a legény engedélyt kér a leánytól, hogy estenként hozzá guzsalyosba járhasson. Ha az engedélyt megkapja, még akkor este a tánczból hazakíséri a leányt s attól kezdve szombat, vasárnap és ünnepnapok estéjén eljár a leányhoz. A kiszemelt leány házához a szülék elküldik a közbenjárónét. Ez a »gügyü«, ki legtöbbnyire öreg asszony, bár erre a tisztségre fiatal menyecskék is szívesen vállalkoznak. Elindulás előtt a kemencze »előtévő«-jét megfordítja a gügyü, hogy szerencsével járhasson. Bemenvén a leányos házhoz, az ajtót nem a kezével, hanem hátával teszi be, jelezvén ezzel, hogy leánykérőbe jött. A gügyü, a hol nehéznek mutatkozik a feladat, másodmagával is rábeszéli, »rátöri« a leányt, agyba-főbe dícsérve a legényt. S ha az »összeboronálás« sikerült, akkor a következő vasárnap elhozza a legényt, a szüleivel együtt. A gügyü hosszas mondókái után a leány - ha a legény tetszik neki, - a legénynek átadja a »jegykendő«-t (elkendőzés). Ha gazdag a leány: selymet, ha szegényebb sorsú: egyszerűbbet, de tarkát, virágosat, a legény pedig »jegypénz«-t (10-30 koronát) ad át a leánynak. Erre azután megtartják az eljegyzést, a mi abból áll, hogy egymással kezet fognak (kézfogó), mire megállapítják, hogy mikor mennek az anyakönyvvezetőhöz és a paphoz a fiatalokat »beszemezni«.

A legközelebbi vasárnap van a kihirdetés. Ezen a leánynak ott kell lennie, hogy a tojás meg ne zápuljon, ha tyúkot ültet s hogy rossz gazdasszony ne legyen. A kihirdetés letelte után a lakodalomra kezdik hívogatni a vendégeket a vőfélyek. A fiatalságot a vőlegény egyik barátjával és a menyasszony egy »nyoszoló lány« kíséretében hívja meg; a legényeket a vőlegény, a leányokat a menyasszony. A lakodalom előtt való este mind a legény, mind a leányos háznál »röndtétel« van. A rokonok és meghívott vendégek násznagyot választanak, az »első násznagy«-ot és a »fehér násznagy«-ot. Az első násznagy a vőlegényt és a menyasszonyt az anyakönyvvezetőhöz s a templomba vezeti s ő parancsol a lakodalmas háznál mindenben. A fehér násznagy pedig otthon fogadja a vendégeket.

Esüvő napján reggel a vőlegény vőfélyei, koszorúslányai és rokonai két-három kocsival mennek a menyasszonyi ágyért, bútorokért és ruhaneműekért hangos zeneszóval. Majd a vendégek, ajándékkal megrakottan, sietnek a két lakodalmas házhoz. Kiki oda, a hova híva van. A menyasszonyi házhoz a leány, a vőlegényes házhoz a legény rokonai és ismerősei. Itt az örömapa és az örömanya szívesen fogadják őket, s átadják kedves vendégeiket a vőfélynek (ország szolgájának). Ez ékes mondókákkal bevezeti őket a násznagy elé s bemutatja őket ajándékaikkal együtt a többi vendégnek is.

Mikor a menyasszony a vőfélylyel megjelenik, a szülők a szoba közepére ülnek s itt fogadják. A vőfély keserves szavakkal kéri el édesanyjától, édesapjától... gyermek és szülők hangos zokogásban törnek ki a válás fájdalmas érzetében... még a vendégek pillái is megtelnek könnyekkel. De ez csak 145a kikérésig tart. Azután elindulnak két menetben. A menyasszony s vendégei a menyasszony házából, a vőlegény pedig vendégeivel a vőlegény házából. Elül megy zeneszóval a fiatalság, zászlót lobogtatva, mely vadonat új ajándék-kendőkből van összeaggatva. Utána a két vőfély s ezek nyomában itt a vőlegény felbokrétázott kalappal, ott a menyasszony fehér koszorúval s hosszan lengő fátyollal vonul fel a nyoszolyólányokkal, násznagyokkal s násznépekkel. Az úton dalol, kurjongat az ifjúság. Vannak jóízű kiszólásaik is. Ilyenek A menyasszony szomorú, mert fején a koszorú. - A ki kiáll az utczára, piros alma a markába. - A menyasszony jaj de kényes, elül-hátul csupa selymes stb. A házasságkötés és az esküvő alatt a fiatalok a főtéren zeneszóval tánczolnak.

Az egyházi áldás után a vőlegény és a menyasszony vendégei ismét különválnak és víg zeneszó mellett vonulnak azok a vőlegény, ezek a menyasszony házához, a hol megebédelnek, tánczolnak és mulatnak.

Délután 2-3 óra tájban a vőlegény egész násznépével zeneszóval vonul a menyasszonyi házhoz. Ott az első vőfély megveri pálczájával az ajtót annak jeléül, hogy bebocsájtást kér; a kis vőfély pedig, ki fonott kalácscsal körülvett palaczkot tart a kezében, az ajtó küszöbére áll s beköszönt, mire az ajtó kinyílik. Az első vőfély a házba lép s mondókával kikéri a menyasszonyt. Ennek kiadását a leány násznagya több talány megfejtéséhez köti. Három kulcsot (talányt) ad fel; ha a legény vőfélye megtalálja (megfejti) ezt a három kulcsot, akkor a három kulcscsal elzárt menyasszonyt megkapják. Egyebek között ilyenek: »Mikor sirt a halott s úszott a koporsó?« (Mikor Jónást elnyelte a czethal.) »Az anyja még nem jött a világra és a fiát már használják.« (Zöldség, mert gyökere még nincs, de levelét már használják) »Miért teszik a kályhát a szobába?« (Mert megforditva nem lehet.) A tréfás talányok megfejtése után a menyasszonyt kiadják, kit a vőfély elbúcsúztat a szüleitől, testvéreitől, házanépétől. A vőlegényes házhoz érve, a vőlegény bemegy a konyhaajtón, de a menyasszony kívül marad. Így az ajtóközben pereczet törnek szét, a kinek a nagyobbik darab jutott, az lesz a dolgosabb. A szobában a vőfély beköszönti a menyasszonyt, mire vacsorához ülnek. A vacsora marha- vagy tyúkhús-levesből, birka- vagy marhapaprikásból, kásából és különféle sültből és abból a süteményből áll, melyet a vendégek vittek a lakodalomba. Az egyes ételeket a vőfély köszönti be az ismeretes vőfély-könyvekből vett rigmusokkal s a kínálgató leányok, legények szolgálják fel. Ők később vacsorálnak. Vacsora alatt a menyasszony nem eszik; neki ilyenkor szomorkodnia illik. Csak később eszik az urával s ennek szüleivel a hátulsó szobában. Természetes, hogy a szokásos kásapénz itt sem maradhat el. Vacsora után, mikor már a fiatalok is jóllaktak, következik a »sortáncz«. Először a menyasszony tánczol a vőlégénynyel, aztán ennek szüleivel, rokonaival s mindenkivel sorrendben. A vőfély egyet-kettőt perdül a menyasszonynyal, majd megáll a násznagy előtt s mondja: harminczharmadik násznagy uram, a vőlegényt kérem egypár tánczra! Erre a vőlegény tánczol a menyasszonynyal. Azután csakhamar elveszi tőle a menyasszonyt a vőfély s a násznagyhoz intézett ugyanazzal a mondással mást szólít fel tánczra. De már ekkor a násznagy elé két tányért tesznek az asztalra s a ki tánczol a menyasszonynyal, az pénzt tesz a tányérba. Ezalatt a fiatal menyecskék és a leányok kezükben égő gyertyákkal ugrálnak a menyasszony körül, hízelgő, majd tréfásan ócsárló megjegyzéseket téve reá. Ha valaki a vőfély felszólítására tánczolni vonakodik, akkor »Tánczra vagy lánczra« szavakkal nógatják. Majd a násznagy utasítja az ország szolgáját, hogy zörgessen lánczot a tánczra nem hajlandó előtt, mígnem az illető vagy ő maga, vagy helyettese tánczra perdül a menyasszonynyal, de köteles a tányérba a reá kirótt pénzdarabot dobni.

Mikor a vőlegény látja, hogy már mindenki tánczolt a menyasszonynyal, előlép az ajtó mellől, elkapja a menyasszonyt s a násznép kiabálása közben a másik szobába viszi, hol a nyoszolyó asszonyok a vőlegény jelenlétében hátrakötik a menyasszony fejét a fityulával. Így jön ki onnan s a vőlegénynyel tánczraperdül. Ezalatt a násznagy megolvassa a tányérba gyűlt »sortánczpénz«-t és néhány koronát a zenészeknek ad. Azután hívja a menyasszonyt, ki kötényét feltartva lép elébe, hogy a pénzt a násznagy a köténybe öntse, ez azonban a két tányért a kötény fölött összecsapja, hogy a pénz a tányárok cserepeivel együtt hulljon be a köténybe. Annyi áldás száll az új párra, a hány darabra tört a két tányér. Ezután szabad a táncz, kinek meddig jól esik.

146Éjfél után a menyasszonyos háztól a vendégek kárlátóba mennek a vőlegényes házba. Szívesen fogadják őket, külön terítenek nekik, megvendégelik, bevezetik a többi vendég közé s ott mulatnak együtt hajnali kakasszóig.

Másnap a férj és az ujdonsült asszony legközelebbi hozzátartozóikkal az új asszony szülőihez mennek kárlátóba.

A lakodalom legényei - nem is olyan régen - másnap, tegnapos állapotban, beállítottak a násznapos vendégek egyik-másikánál s egy pár tyúkot leütöttek, hogy a háziasszony paprikást főzhessen számukra. Ez volt a híres »tyúkverő«. Ma ezt már csak emlegetik, lassanként beleolvad a kárlátó fogalmába.

A keresztelés előtt két-három nappal a bábaasszony felkéri a kijelöltet komának s feleségét komaasszonynak. Keresztelés után azzal köszöntenek be otthon, hogy pogányt vittünk s keresztényt hozunk. A gyermeket pólyástul leteszik a földre, mondván: a ki szereti, vegye fel. Az apa felveszi, magasra emeli s azt kívánja, hogy ilyen nagyra nőjjön. Keresztanyja aranypénzt ajándékoz neki, Hertelendyfalván (új telepítés) pedig a keresztapa malaczot vagy borjut. Majd fazekat vagy tálat törnek össze a küszöbön azzal a kívánsággal, hogy a hány darabra törik, annyi szerencséje legyen a gyermeknek. A keresztelési toron - Magyarcsernyén »csök«-nek nevezik, - a koma, a komaasszony, a bába és a közeli rokonok vesznek részt s néhány órán át csendesen vígadnak. A komaasszony s a keresztelőn résztvett asszonyok hat-nyolcz napig felváltva ételt visznek a beteg asszonynak, annyit, hogy családja is abból élhessen. Nyolcz-tíz nap mulva az asszony templomba megy »avató«-ra.

Sándoregyházán a koma csak jóbarát lehet, de komaasszony nem a koma felesége, hanem másik jóbaráté. A komaasszony a betegség alatt - rendesen nyolcz napig - »radiná«-val tartozik, azaz nyolcz napig a beteget ellátja élelemmel. Ezenfelül a keresztszüle még »kolozsná«-val tartozik, a mi rendszerint két méter fehér gyolcs vagy más színes vászon. A vásznat tekercsbe csavarják, piros pántlikával átkötik s közepébe nagyobb gyertyát tesznek, úgy hogy annak legalább a fele kiálljon. A kelméből, ha fehér, inget, ha tarka »köntöskét« varrnak a gyermeknek, a gyertyát pedig a keresztelés alatt meggyújtják. A gyermekágyas nőt látogató asszonyok kendőjükből rojtot vagy ruhájukból egy darabkát lecsípnek s ott hagyják az újszülöttnek: »álom«-nak.

A kisebb gyermekek szeretik a sárjátékot, a sárpuskát, a lovacskázást, a fogócskát, bujósdit, a »csiga ide párom«-játékot; a nagyobbak a kavicsjátékot, a labdázást, a kis- és nagymétát, a peczek bige-játékot és a billenczelést (ugrálós játék). A régi társas-játékok kiveszőben vannak. Ilyet csak egyet tudunk bemutatni. A fiúk és leányok együtt körbe állanak, egy a közepére. Párosával lassút tánczolnak ezt énekelve: »Fehér lilomszál, ugorj a Tiszába, Tiszából Dunába; mosakodjál is meg a Szőlősi udvarán, minden kislány dobosán. Annak adjuk a lányt, ki felköti a gatyát. Addig a házamból ki nem mék, míg a négy szál gyertya el nem ég, mikor a negyedik földig ég, akkor tudom rózsám, hogy kimék.« Ekkor a középen álló leányt fiú váltja fel s a tánczot újra kezdik.

A legények és leányok mulatságai a vasár- és ünnepnapi kocsmai tánczban merülnek ki. Csak szórványosan tartanak még kukoriczafosztást, melyen a fiatalság dalol, csak itt-ott czicza-maczáznak s labdáznak még lányok és legények vasárnapi délutánokon s csak Törzsudvarnokon szokás még, hogy télen minden este más-más háznál összegyülekeznek a leányok és legények és tíz óráig dalolnak, tréfálkoznak. S azalatt a leányok varrnak, kötnek, horgolnak és nagyon ritkán fonnak. A fonókának többé se híre, se hamva.

A magyarnak a helyi ünnepe a búcsú. Ezt mindenütt megtartják. Minden ház megtelik vendéggel, a közel vidéken lakó rokonokkal, kiket gazdagon megvendégelnek és az egész falu teli zeneszóval.

A családias bensőség, a családias szeretet meg-megújulása a karácsonyi ünnep. Van csillag- és betlehem-járás. A betlehemesek, Sándoregyházán, tizenegyen vannak: a király és szolgája, József és Mária és egy angyal, négy pásztor, a gazda és az ételhordó. A királynak koronája van, rajta magyar ruha és kard, szolgái szintén magyar ruhában, József sarkantyút, az angyal hosszú, fehér inget visel, vállán keresztül övéig széles szalaggal díszítve. Kezében fakard, melynek végére czitrom van tűzve. A pásztorok és a gazda subában vannak és ismert pásztordalokat énekelnek. Vízkeresztkor a három királyok járnak, piros süvegű, festett arczú gyerekek, a szokásos mondókákkal.

147A husvéti locsolás is dívik, piros pünkösd ünnepén pedig a fiatalság délután, vecsernye után, kocsma-tánczra megy, vagy itt-ott a réten »czicza-maczáz«-nak és »csiga ide párom«-ot játszanak.

A halottas háznál este összejönnek a rokonok, a szomszédok és az ismerősök virrasztóra. Imádkoznak, énekelnek s csak hajnal felé oszladoznak. Idősebb halottnál a szomszédok a halottvivők, kik a hantolást is végzik. A leányhalottat legény- s a legényhalottat leány-barátai viszik vállon a temetőbe. A menetet a leányok kibontott hajjal kísérik a gyász jeléül, a legények pedig kalapra tűzött bokrétával s mellre akasztott kendővel. Temetés után a halottas ház népe a meghívottakkal visszatér a halottas házhoz, torra. Betérvén az udvarra, az utczaajtó előtt elhelyezett tálban megmossák kezüket, majd asztalhoz ülnek, szíves kinálgatás mellett falatoznak s lassanként megindul a poharazás. Majd beszédessé válnak a vendégek, adomáznak, még az asszonyok is tódítják a szót a kánai menyegzőről, a két jó öregről s a szép Zsuzsannáról hajnalpírkadásig.

Ha valaki elmebeteg lesz, azt mondják, hogy haragosa megrontotta. Ugyanezt mondják az asszonyok, ha nem jól kel a csirke, a liba a tojásból, és ebben erősen hisznek. Pénteken munkát nem szeretnek kezdeni; aratáskor, hogy ne pénteken kezdjék, csütörtökön este nehány keresztet vágnak. Lucza napján semmit kiadni és a kemenczéhez idegennek hozzányúlni nem szabad, mert nem lesz csirke. Ha szent Iván estéjén tüzet ugrálnak, akkor nem lesz bolha. Ha Szentgyörgynap előtt zeng az ég, gurulni kell; aki ezt teszi, nem lesz hátfájós. Karácsony szent éjszakáján, beharangozáskor az eladó leány párnája alá férfinadrágot, tükröt és fésűt tesz s reggel a tükörben meglátja jövendőbelijét.

Nagyszombaton a harangok megszólalásakor a férgek elűzhetők a háztól »Férgek, poczkok és egerek tisztuljatok, takarodjatok oda, a hol először látjátok a kéményt füstölni. Menjetek N. (a szomszédos uraság) földjére, ott lesz mit ennetek«. E szavak elmondása után a férgek eltakarodnak.

A nagypénteken sült kis czipót a padláson tartják jövő nagypéntekig, a mi a házat tűztől és villám-beütéstől megvédi. Szentgyörgynapján hajnalban lepedőt húznak a harmatos fűben, hogy a tej fölös legyen. Harmatot szed az aprójószág ivóvizébe, hogy el ne pusztuljon. Lopott szalmára elültetett tyúk minden tojást kikölt. Ha a padlásra koldusbotot tesznek, a galambok megszoknak. Ha a kis gyermek nem jár, koldusbottal a talpára vernek. A vett malaczot pénteken viszi el az új gazdája. A befogandó koczát hátvást kell az ólba tenni, mert különben nem lesz jó hízó. Zöldségvetéskor nem szabad beszélni, mert különben rosszúl kél. A dohánypalántát mindig szidni kell, mert csak úgy fejlődik erőteljesen. Dinnyét felöntőből kell vetni, mert csak így lesz akkora, mint a felöntő.

A ki mindig ballábbal lép le ágyáról, nem ismer fogfájást. Villámsújtott fa forgácsa szintén orvosság fogfájás ellen. A kinek Szentantaltüze van, arra három Antal nevű csihol, s azonnal meggyógyul.

Ha valaki megijed, ólmot öntenek, és ha az arra öntött vízből iszik és szíve táját megmossák, meggyógyul. Villámcsapás ellen szentelt barka-égetés szolgál.

A »babvetés«. Negyvenegy szem babból vagy kukoriczából jövőt jósolnak akként, hogy a jósoló a 41 szemet hármasával háromszor szétosztja, miközben mondogatja: essék ötre: örömre, essék hatra: haragra, essék hétre: szerencsére - és a maradványból jósol.

Torontáltordán a következő mondások járják. Ügyít, mint Pili kis lánya. (Pilit kérdezték, hogy mit csinál a nehány napos csecsemője? Mire ő büszkén felelte: már ügyít az apjára, - kezdi apját észrevenni.) Bekapta, mint Bukosza a rétest. (Forrón). Beszorította, mint Csipa a bort. (Kétakónyi bort egyakós hordóba, azaz megitta). Elzavarta, mint Pósa a tücsköket. (Cselédjeit beküldte a dohányföldbe, hogy hajtsák ki a tücsköket s ezek megcselekedték.) Villog, mint Kónya a horoggal (A horgot óvatosan, körül tekintgetve vitte el.) Ördögé, mint Lippai huszasa. (A templom perselybe tévedésből huszast tett s mikor észre vette, így szólt: »Az ördögé már«.) Törökkanizsán szokták mondani: »Nehéz élő fának dültét várni«. (Valamit kivárni, megérni). »Majd elválik, mire virágzik« (hogy mi lesz belőle). »Evezővel kapálták ennek a bornak a gyökerit« (vízzel töltötték fel a bort).